A férfi-nő közti kommunikáció alapszabályai

A férfi-nő közti kommunikáció alapszabályai. A "rossz" mondatok átfogalmazása. A szeretet kifejezésének 5 módja az Egymásra hangolva című könyv alapján.

Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit!

Akkor most belekezdek a múltkori folytatásába. Látom, hogy sokan nem tudjátok még, hogy hova legyetek. Ez nehéz kérdés, hogy: Hova legyek?

Néhány bevezető mondatot szeretnék elmondani, hogy miért éppen arról beszélünk, amiről beszélünk. Azért, mert Böszörményi Nagy Iván, vagyis BNI kapcsán eljutottunk oda, hogy egy-két kulcsfogalomnak a tartalma talán közelebb került hozzánk, hogy a személyessé tett bizalom, az milyen szoros összefüggésben van az igazságossággal, elsősorban a méltányos igazságossággal, azután pedig a felelősségvállalással, az elköteleződéssel, ezekkel a kulcsfogalmakkal. Valamiképpen az erkölcsnek nagyon szoros összefüggése van a bizalommal és a hittel. Erről beszéltünk jó pár alkalommal. Azután pedig azt ígértem nektek, hogy ez ne legyen olyan túlzottan elméleti, ezért szeretnék konkrétabb szempontokban is beszélni arról, hogy ha most egy család életét használjuk mintának vagy példának, akkor a család életén belül, ezeket a kulcsfogalmakat, hogy méltányos igazságosság, elköteleződés, felelősségvállalás, erkölcsiség, hogyan tudjuk egészen konkrétan megjeleníteni. Persze minél konkrétabban okoskodik valaki, annál nagyobb bakot tud lőni, mert természetesen minél konkrétabb valami, annál inkább nem passzol pont a te helyzetedre, és annál könnyebb félreérteni, és a többi. Tehát nehogy ezt valaki ilyen kézikönyvként használja vagy, hogy ilyen használati utasításként, hogy ezt kell csinálni! Dehogy is! Hanem ezzel csak akarnék szempontokat mondani, amelyek nyomán ti tovább tudjátok gondolni azt, hogy milyen értelemben, hogyan vonatkozhat rám az én életemre, mondjuk ez a kijelentés. Ennél többet, dehogy akarok mondani! Nehogy holnap, sőt ma este ezt nekiállj megcsinálni! Ez szörnyű lenne, nehogy ez tedd, előtte azért lehet bőven gondolkozni, hogy hogyan is igaz ez.

Ugye ott járunk, hogy tiltott fegyverek. Azokról beszélünk tehát, amiket nem érdemes használni. Kettővel végeztünk eddig: Ne fenyegessük a másikat válással, a kapcsolat megszakításával ne fenyegetőzzünk! Méghozzá azért ne, mert rontja a bizalmat, ami nélkül meg nem tudunk együtt lenni. Tehát ez egy hatalmas öngól! Ezzel fenyegetőzök, azért, hogy ő szeressen, vagy nem is tudom én, hogy mit csináljon, és közben meg éppen az alapokat ásom kifelé, amin rajta van a ház. Ez azért nem annyira ötletes! A másik pedig ez volt, hogy: Elhagyni a veszekedés színhelyét! Tehát a veszekedés után már elhagyhatom, mert különben most ki lenne itt? J Ebben csak megint annyit akartam mondani, hogy amikor valaki testestül-lelkestül benne van egy konfliktusban, és te lelépsz, az hihetetlenül fenyegető, hihetetlenül félelmet keltő, méghozzá azért, mert nem tudni, hogy most ezután mi is lesz, és mit fogunk ez után csinálni. Ugye itt mondtam példának, és nehogy elfelejtsétek, hogy ha van egy ilyen erkölcsteológiai bölcsesség, ami nem rossz, és néha egészen jól használható: ha két rossz között lehet választani, akkor a kisebbiket válasszuk! Ez nem egy akkora csacsiság! Tehát, ha aközött kell választanom, hogy elhagyom a veszekedés színhelyét, vagy megfojtlak, akkor inkább hagyjuk el a konfliktus színhelyét!

3. Ne támadjuk a másik személyét és értékeit, mert azokat az értékeit már valószínű, hogy ő eléggé személyessé tette! Például én senkinek a személyét nem szoktam támadni, legfeljebb azt állítom, hogy az elképzelése egy nagy baromság! Minél inkább meggyőződéssel vallok valamit, és azt az értéket támadod, akkor én azt magamra fogom venni, ha csak nem vagyok nagyon reflektált. De miért lennék? Itt pedig megint mondanék egy másikat, amiről észrevettem, hogy nagyon könnyű félreérteni. Könnyű félreérteni azt, hogy az, hogy én kifejezem az érzésemet, az például abban a mondatban realizálódik, hogy: Menj a francba te hülye! Most én nem erre gondolok, mert világos azért, hogy ezzel kifejezted az érzéseidet, de ha ezen a módon teszed, akkor gratulálok is hozzá! Hanem azért ezzel a mondattal azért valami más is történt. Tehát egy olyan mondatot próbálj meg itt kitalálni, vagy egy olyan gesztust, ami nem támadja a másik személyét és értékeit, és gondolkodj azon, hogyan tudod kifejezni az indulataidat, az érzéseidet, ezen a módon! Például én az öltözőajtóba, amikor atléta voltam, főként, hogy fémből volt és nem záródott pontosan, akkor, ha abba belerúgtam megfelelő tájékon, akkorát durran, hogy csak na! Ez pedig nagyszerű módja az indulataink levezetésének! Utána pedig ki kell nyitni, és helyre kell nyomni azt a púpot, mert hiszen mégsem az enyém az a szekrény. Tehát nem ugyanaz, ha az indulataimat kifejezem vagy téged szidalmazlak, mert ez nem ugyanaz!

4. Ne támadjuk meg a másik családját! Tehát: Már Feri atya is meg mondta, hogy személyt és értéket nem támadunk, de azért az anyádat, azt már lecserélhetnéd! J Tehát az van az én fejemben, hogy úgy szeretném ezt a konfliktust megbeszélni a férjemmel, a feleségemmel, vagy akárkivel, ez annyira fontos lenne! A fejemben van vagy 25 nagyon jó dolog, hogyan is kell ezt csinálni, és akkor azzal kezdem el, hogy elkezdem szidni az ő anyját, vagy az apukáját, és fel vagyok háborodva, mondogatván, hogy ezt nem értem, és így tovább. Emlékeztek bizonyára arra a kifejezésre, ahogyan Böszörményi Nagy Iván, vagyis BNI mondta, hogy minden ember vagy láthatóan vagy láthatatlanul, tehát tudatosan vagy nem tudatosan, kifejezetten vagy alig-alig kifejezetten, de lojális a szüleivel. Ez azt jelenti, hogy a szüleivel való kapcsolatnak, valahol elsőbbsége van! Akkor ez pedig azt fogja jelenteni, hogyha mi megpróbálunk megbeszélni valamit, és én közben megtámadom a te nagypapádat, ekkor lehetetlen, hogy a te lojalitásodat ne kezdjem el előhívni! Mi egyébként jól vagyunk egymással, de ezzel én valójában, én megint csak a te személyedet kezdem ki, mert te lojális vagy valakihez, aki neked fontos. Tehát nem érdemes a fölmenőket szidni, a sajátjainkat sem persze, de a házastársét sem! Ugye, ennyi elég erről?

5. Ne tereljük másra a szót! Jaj, ezt zseniálisan tudjuk csinálni! A másra terelésre most mondok két klasszikus példát. Az egyik, amikor éppen beszélgetünk valamiről, amit szeretnénk megoldani, vagy egyáltalán csak megbeszélni, és az egyik ekkor azt mondja, hogy: Igen, mert múltkor is… Ez másra tereli a szót, mert ezzel még nem végeztünk! Azt mondhatom, hogy most erről szeretnék beszélni, eszembe jutott egy múltbéli dolog, amelyben talán jobban el tudom neked mondani, hogy ezzel a dologgal kapcsolatban, mit éltem át. Akkor lehet! Amikor az asszony azt mondja a férjének, hogy: Beszéljük meg! Ez a megbeszélés egy ilyen három órás történet lesz, és már a 28. dolognál tartanak, akkor ez totálisan értelmetlen! A férfiből 2-3, ilyen alkalmat lehet kifacsarni! J Nagyon primitíven hangzik az, ahogy az agyamba vésték, hogy minden hittanórának van nevelési célja, meg van oktatási célja is. Tudjátok, azt kell csinálni, hogy a hittanóra vázlatnak a balcsücskébe fel kell írni… Tehát látjátok, hogy itt van nevelési cél, oktatási cél, ide föl van írva, látjátok? Igen, még nem sikerült ide eljutnom, de nagyon jó dolog ám ez, és ezt így kell csinálni. Egyébkánt a fejemben van ez, csak nem szeretem leírni! Ez meg nem hittanóra, tehát itt nem is kell… Szóval lehet, hogy olyan agyasnak, olyan hülye dolognak tűnik, hogy én tudatosan, egy beszélgetésben azt mondom, hogy: Maradjunk az eredeti témánál! Ne menjünk addig tovább, ameddig ezzel nem végzünk! Ne kezdjük el, hogy múltkor és azelőtt, és különben is, és az összes többi ilyet. Egyszerűen így sehova se jutunk el… És akkor azt találjuk mondani, hogy úgy látszik, ezt nem lehet megbeszélni! Meglehet, csak már régen elvesztettük a témát. Néha inci-finci dolgoknak is, hihetetlen nagy jelentősége van, és tudjátok ez úgy van, ámbár múltkor valaki megrótt engem, hogy mindig ezt mondom, hogyha valaki megragadta a malac farkincáját, akkor jön vele a malac is! Nem képszerű? Plasztikus? Ezzel azt akarom mondani, hogy a legegyszerűbb, leghétköznapibb, és legbanálisabb, és legprimitívebb dolog, alkalmas lehet arra, hogy nagyon komoly dolgokig eljussunk. Nem kell még 25 történetet elmondani, meg, hogy a múltban is azért volt mert… Elég egy dolognál időzni, mert ha megragadtad a malac farkincáját, akkor ott van az egész malac! Éppen a témánál vagy!

A második klasszikus példa pedig az, amikor azt mondom, hogy igen, lehet, hogy az a téma, hogy én, mit és miért csináltam, de te előtte azt csináltad, hogy… Ez az elterelésnek a második klasszikus módja! Az egyik, hogy megyünk a múltba, hogy és akkor, mert azelőtt ez, és azért volt mert, a másik pedig az, amikor visszadobom a labdát. Ennek semmi értelme! Akkor inkább álljunk meg, és mondjuk azt, hogy beszéljük ezt végig, de utána én is el szeretném mondani azt, hogy bennem ez miért volt! Akkor utána pedig elmondhatom, hogy azért, mert  amikor én tőled kapok egy ilyen mondatot, akkor már elveszítem az önuralmam. De a következő mondat ne az legyen, hogy: Ez azért volt, mert te azt csinálod! Nem! Azért mondom ezt el, mert az eredeti témáról szeretnék beszélni, és azt szeretném, ha megértenéd, hogy miért válok én tehetetlenné. Ezt szeretném neked elmondani. Ugye, olyan primitíven és egyszerűen hangzik, de mégis néha érdemes egy kicsit megállni: Mi a téma?

6. Igyekezzünk ne bevonni másokat! A kettőnk kapcsolatáért, mert mi most elsősorban ketten beszélgetünk, ezért most én meg te vagy a felelős! Írtam három klasszikus mondatot:

A testvéred is azt mondta, hogy nekem van igazam! Az összes ilyen mondatot rakjuk le, hogy kivel beszéltem már meg, és ki mondta azt, hogy nekem van igazam, és ki...

Most mond! Nem felelőtlen az, amit apád csinál? Hagyjuk már az ő apukáját, még így, ilyen szinten is! Most mi beszélgetünk egymással! Te meg én! Arról beszélhetek, hogy amikor az apukád azt csinálja, akkor énvelem mi van? Akkor én azt élem át, azt gondolom, és én ezért válok tehetetlenné vagy nincs eszköz a kezemben, és ezt most mi, ketten, egymással beszéljük meg.

Aztán: A pap is azt mondta! Éppen vasárnap beszélt a Feri atya arról, hogy… Jaj, hát hagyjatok már engem! J

Ha családról van szó, akkor például gyerekeket nagyon veszélyes bevonni: Tulajdonképpen most ezt nem azért mondom, mert ez nekem gond, hanem a gyerekeket nézd meg, hogy azokra hogy hat a te magatartásod! A saját bajomról beszéljek inkább! Az, hogy nekem egy csomó kétségem és félelmem van,  hogy ha te ezt csinálod, akkor ez hogyan hat a gyerekekre? De ne a gyerekekre hivatkozzunk!

7. Ne színleljünk vereséget! Ezt sokféleképpen tudjuk megtenni. Például úgy, hogy áldozattá tesszük magunkat. Láttam a döbbenetet egyesek arcán, amikor a feleség és a brutális alkoholista férj kapcsolatáról beszéltem, és azt mondta, hogy: Nem kell áldozattá lenni, szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz! Azt hiszem, hogy minél keresztényibb volt valaki közületek, annál furcsábban nézett. Nagyon nagy különbség van aközött, hogy én áldozatot hozok, szabad akaratú döntéssel, és aközött, hogy én magamat áldozatnak tartom, aki tehetetlenül vergődik egy brutális alkoholista markában. A kettő között ég és föld a különbség! Lehet a végsőkig elmenni abban, hogy én áldozatot hozok, szabadon, mert úgy döntöttem, de ez nem egyenlő azzal, hogy én egy nyomorult, szerencsétlen áldozat vagyok, akit te tönkreteszel. Dehogy tesz tönkre! Én hagyom magam!

Aztán. Behódolni és meghunyászkodni. Amikor nem bírom ezt a konfliktust, és ki szeretnék belőle szállni, és azt mondom, hogy: Igazad van! De belülről nem ezt gondolom, hanem közben a gyomrom rándul egy nagyot, amikor mondom ezt a mondatot! Mert belülről azt gondolom, hogy egyáltalán nincs igaza, és menekülni akarok, mert nem bírom tovább! Ez a mondat nagyon kritikus számomra, hogy: Igazad van, én vagyok a hibás! Jaj-jaj! Nem tudom, hogy ez reális mondat-e, hogy neked van igazad, nekem semmiben sincs igazam, és én vagyok egyedül a hibás. Nehezen tudok ilyen helyzetet elképzelni! Teoretikusan igen, de miután mi kapcsolatban vagyunk egymással, ehhez mindenképpen ketten kellettünk! Vagy könnyek között visszavonulni és önmagamat vádolni! Például azt mondom, hogy: Én tehetek az egészről! Most ennek lehet egy cifrább változata, amikor itt vessző van, és ezt mondom, hogy: Én tehetek az egészről, minek mentem hozzád feleségül? Ugye, ez egy nagyon sajátos, kettős üzenetet hordozó valami! De, hogyha itt pont van, és azt mondom, hogy igen, én tehetek erről az egészről, akkor ez a helyzetet egy picit sem javítja meg.

Aztán még ide tartozik az, amikor ahelyett, hogy mennék még egy lépést a megoldás felé, inkább kiszolgáltatottnak, tehetetlennek, nyomorultnak és picinek mutatom magam. Az megint más kérdés, hogyha alapból ilyen vagyok, de amikor ilyennek mutatom magam, az már megint más. Ezek a pityergő gyónók! Tudjátok, akiket szoktam idézni? Tök normálisak gyónás előtt meg után, de amikor bejönnek a gyóntatószékbe, az arcuk szürkévé válik, a hangjuk elcsuklik és így jön ki, a szemük sarkából egy könnycsepp. Hogy csinálják? Nem tudom. Eszméletlen tehetségesek! Majd egy ilyen színészválogatásra őket egy hosszú listából, válogatásra, ajánlani fogom. Annyira ügyesek egyébként, hogy kell nekik azért néhány perc, mert azért azt figyelem, hogy rögtön nem mindegyiknek megy. Hát azok a zsenik! Az átlagnak az úgy megy csak, hogy bejönnek, és úgy kezdik mondani, és ahogy mondják, úgy mennek lefelé, és akkor így jön föl a könny. Akkor pedig végül, ott tartunk, hogy ez az átvitt üzenete ennek, hogy: „Atya! Ugye nem ad nehéz elégtételt? Hát látja, hogy mennyire ki vagyok készülve!” Nem én neveztem el őket, hanem egy nálam sokkal nagyobb valaki, akit Gyökössy Bandi bácsinak hívnak, hogy ezek a pityergők. Mert ha ki vagy készülve, az nagyszerű, de hogyha úgy csinálsz, akkor az nem jó, inkább ne csinálj úgy! Akkor már inkább készülj ki rendesen! Most képzeljünk el egy olyan beteget… Jön a nővérke az injekciós tűvel, és erre: - Jaj, jaj, hú… - Akkor jó, nem szúrom meg! Ha ő most mindig elsírja, elpityergi magát, akkor soha nem fogja megkapni az injekciót? De primitív volt ez! J

8. Ne védekezzünk! Ez a legizgalmasabb! Miért nem lehet védekezni? Lehet, de nem nagyon érdemes, mert természetesen, ha érzelmileg érintve vagyok, na ná, hogy elkezdek védekezni! Mondom hozzá a történetet, saját tapasztalatból. Van egy olyan, minden heti kiadványunk, hogy Kövi Hírek. Ebben a kiadványunkban, két információ jelent meg, a múlt hétre vonatkozóan. Az egyik volt, hogy: ezen a héten még minden hittanóra elmarad. Főcím, a hétfői napnál: este 8 órakor felnőtt hittan. Na, hát ezt sikerült így megoldanom, hogy ez a két dolog, így egyszerre legyen benne jelen! J Mert én azt gondoltam, hogy a felnőtt hittan, az nem is hittan, hanem az egy más műfaj, és a gyerekeknek nincs hitoktatás, de a felnőtteknek van. De hát te miért tudnád, hogy én mit gondoltam, amikor ezt olvasod? Ott ülünk mind ezután, ezen a felnőtt nem tudom én min, és azt mondja egy kedves asszony, hogy: Hát Feri atya, azért ez ám nagyon félreérthető volt, hogy minden hittanóra elmarad, de a felnőtt hittanóra hétfő este 8-kor lesz. Hát kész csoda, hogy itt vagyunk! Én persze rögtön érzelmileg érintődtem, mert hát, hogy lehet olyan hülye, hogy nem érti, hogy én mit gondoltam, sőt egy ilyen idős asszony, aztán mégsem érti! Erre elkezdtem védekezni! Mondtam, hogy mert én arra gondoltam, hogy… Ő meg erre: De atya, ugye ez azért félreérthető volt! Mire én mondtam, hogy hát ez persze, hogy félreérthető volt, és ott pattogtam. Aztán meg leesett a tantusz, hogy: Feri, Feri! Most mit védekezel? Akkor megálltam, és azt mondtam, hogy: Te, ez tényleg félreérthető volt! Aztán egy olyan sóhaj szaladt végig a termen, mert hát mindenki normális volt, rajtam kívül. Nem kellett nekik az égvilágon semmi, csak pusztán annyi, hogy én ismerjem el, hogy ez a két, egymásnak ellentmondó mondat, félreértésre adhat okot. Joggal kellett nekik ez? Hát persze! Egy ilyen helyzetben pedig, percekbe tellett, amíg normálissá váltam! Most akkor egy házastársi konfliktusban, na ná, hogy bénák vagytok!

Szóval a védekezéssel az a nagyon nagy baj, hogy miközben teljesen jogosnak tűnik, mert mögötte az van, hogy hát nyilván nem direkt akartalak téged félrevezetni, nem azért mondtam ezt így, hogy hátha kevesebben lesznek azon a katekézisen, amire én készülök, mert azt gondolom, hogy jönnek. Világos, hogy tele voltam jószándékkal, és én ezt próbálom azzal mondani, amikor elkezdek védekezni azzal, amikor azt mondom, hogy: De ugye megértesz engem, ugye nem tartasz nagyon hülyének? Hát persze, hogy megért! Csak el kellene ismernem, hogy… A védekezés annyira ösztönösen jön, amennyire aztán semmit sem érünk el vele!

Na, ezzel most végeztem.

Most jön egy játékos dolog! Még konkrétabb leszek! Vegyünk egy csonka gúlát. J Vegyünk egy nagyon egyszerű helyzetet: férj és feleség. Ők pedig már ott tartanak, hogy megbeszélték egymással, hogy a feleség főz, a férfi pedig terít. Ez pedig mind az osztó és igazságosság miatt történik így! Ok? Ez a helyzet. Most pedig következik a szabályok a kommunikációra, abban az esetben, ha a férfi nem terített meg. Elég konkrét? Most akkor bele vagyunk ágyazva az életbe. Azt fogom csinálni most, hogy fogok mondani egy alapkijelentést, utána pedig fogok mondani egy rossz mondatot, mert persze az sokkal könnyebb. A rossz mondat után fogok időt hagyni, hogy mondhassatok magatokban egy jó mondatot. Ok? Na most, megállok, mert amikor ez eszembe jutott otthon, amikor készültem, akkor másvalami is eszembe jutott. Az, hogy itt megálljak, és megkérdezze tőletek azt, hogy ahogy ezt most itt elmondtam, nektek közben milyen érzéseitek voltak? Ki volt az közületek, aki azt mondta, hogy: Hú, de jó, lesz egy kis csönd, és próbálhatok egy jó mondatot mondani. És kiben volt ellenállás: Micsoda baromság, most ezért jöttem, hogy hallgassunk, meg mondja inkább ő… Ha volt benned ellenállás, akkor feltehetem a kérdést, hogy: Egy ilyen egyszerű helyzetnél is tiltakozol? És az életed? J Jaj, Istenem! Mi lakik énbennem? Tényleg azt gondolom, hogy ezt érdemes így csinálni, mert ha most konkrétumokról beszélünk, és én elmondom a jó mondatot, akkor ez egy értelmetlen hülyeség lesz. Tehát, most egy ilyen kis családias kisközösségben vagyunk, és nyugodtan szánhatunk egy kis időt arra, hogy megszülessenek a saját válaszaink.

1. Konkrétan határozzuk meg a helyzetet, amiben most vagyunk. Mondom a rossz mondatot. Ugye a helyzet az az, hogy a feleség megfőzte a vacsorát, a férfi pedig még nem terített meg, pedig már meg kellett volna neki terítenie. Erre azt mondja a feleség, hogy: Elegem van belőled, hogy sohasem tartod meg, amit ígérsz! Egy megbízhatatlan alak vagy! – Erre azért nem mondanám azt, hogy konkrétan meghatározta a helyzetet, amiben vannak, hanem, hogy jól elszúrta az első mondatot. Most akkor hagyok egy kis időt. Azért várok ennyit, mert nem gondolom azt, hogy egy másodperc alatt van egy jó válaszotok! Az csak a zseniknek van! Kevés volt ugye? Na, neked elég volt ennyi? Akkor van néhány zseni! Na. Akkor mondjuk egy ilyet mondhatnék, hogy: Nagyon fáradt vagyok, és te nem terítetted meg az asztalt, pedig ezt beszéltük meg. Ennyi! A hangsúly, itt nem elhanyagolható! Tehát ezt lehet olyan vádlón is mondani, hogy a másik vagy két kört fut a kerületben. Tehát a mondatban az volt benne, hogy fáradt vagyok, ne pedig dühös vagyok rád, te szemét! Hanem, hogy fáradt vagyok és most látom, hogy még nincs megterítve az asztal, pedig ezt beszéltük meg, és így még fáradtabb leszek. Ennyi!

2. Ha sikerült meghatározni, hogy mi van velem, mi ez a helyzet, amiben vagyok, akkor határozzuk meg az érzéseinket! Ez nagyon nehéz! Ismerek egy atyát, aki, amikor eljut ehhez a ponthoz, valamilyen oknál kifolyólag, akkor van neki egy papírja, egy A/4-es papír, és rá vannak írva, hogy: érzések. Az egész papír pedig, tele van érzésekkel! Vissza szoktak neki kérdezni, hogy hát mégis milyen érzés? Tele írt egy lapot, van rajta nagyjából vagy 80 érzés, és akkor ezeket ki szokta osztani, hogy: Válassz! Ezt most nagyon komolyan gondolom, és lehet, hogy nekem is az lett volna a legjobb, ha egy olyan 400 érzést tartalmazó lapokkal jöttem volna ide. Tehát van nagyjából, olyan 80-100 érzés és érzelem. Nagyon sok van! Egyszer érdemes lenne elővenni egy papírt, és ráírni, hogy hány jut az eszedbe? Mert nem is ennyi, hanem legalább háromszor annyi van! Eszünkbe sem jut, tehát már a második pontnál nehéz helyzetbe kerülhetünk! Ha egy férfit megkérdezünk arról, hogy mit érez, akkor elmond egy történetet, azonban ez a nőknek jobban szokott menni, de azért ők is szoktak történeteket mondani. A férfiből kipasszírozni egy érzést, az egy külön művészet, az, hogy benne tudatos ez! De ennek megvan azért a komoly háttere.

Mondjak rossz mondatot? Mondok! „Én egész nap gürizek, te meg egy rohadt szalmaszálat sem teszel keresztbe! Elegem van belőled!” Ezt most nem mondom el még egyszer, nehogy rögzüljön! J Ugye direkt úgy csináltam, hogy egyetlen érzést se mondjak el magamról! Azért látni, hogy van mögötte egy érzés, csak ő azt még nem fogalmazta meg magának. Most akkor megint hagyok egy kis időt. Akkor most mondom a mondatot: „Amikor nem teríted meg az asztalt, vagy nincs megterítve, úgy érzem, mint akit cserbenhagytak, és mindentől elmegy a kedvem! Aztán elkezdek mérges lenni!” Milyen jó mondat, nem? Ha ilyen mondatokat kapnánk, és tudnánk értékelni! De hát én rögtön a második lépésben el tudok szállni, mert azt gondolom, hogy te nem ezt a mondatot mondtad, hanem azt, hogy én egész nap gürizek, te meg egy rohadt szalmaszálat sem teszel keresztbe. Ez egy nagyon nagy nehézség lehet, hogy én egy jó mondatot mondok, és te meg átfordítod vádaskodásra, és aszerint reagálsz! Mondok most egy olyan mondatot, ami tökéletesen kifejezte az illető érzéseit. Ugyanis egy csoportban tanultunk egy valamit, ez most mindegy is, és az illetőnek ez a folyamat nem nagyon tetszett. Utána pedig a csoportvezető a következő kérdést tette föl, hogy: Menjünk körbe, és mondjuk el azt, - egy olyan helyzet volt ez, hogy kliens és lelkigondozó vagy lelkivezető, és modelleztünk helyzeteket -, hogyha azonosult a klienssel, akkor ilyen érzései voltak? Ez nagyon izgalmas! Kiderül, hogy mi mindent élhet át az a valaki, aki velem szemben ül. Erre az egyik illető a következőt mondta, hogy: „Most úgy érzem magam, mint az a valaki, akinek kihúzták a fogát, végbélen keresztül!” J Szép kis mondat, nem? A csoportvezető hármat csuklott, egy-két napig nem kapott levegőt. Ez a mondat azonban, egy nagyon helyénvaló és hiteles mondat! Pontosan kifejezte azt, hogy az illető mit élt át, a kliens helyében. Átélhette ezt? Át! Nem mondott semmi minősítést, csak azt, hogy ő most ezt így élte meg. Az érzések kifejezése,  ha nem tudjuk rá a szót, hogy az mi, ami bennünk van, akkor használjunk rá képeket, mert az nagyon sokat tud segíteni! Úgy érzem magam, mint… mintha… mint, aki… Ezek nagyon jók! Emlékszem, hogy valaki egyszer azt mondta egy nagyon sikeres beszélgetés után, hogy: „Most úgy érzem magam, mint egy kisfiú, akit jól letoltak!” És én beszélgettem vele! J Ez egy nagyon jó kép, és nagyon hálás lehetek neki érte, hogy fölnyitotta a szemem, hogy ahogy  akkor működtem, az milyen hatást gyakorolt rá. Menyiben vagyok ezért én felelős? Az egy másik kérdés! Mert az is lehet, hogy az illető csöpögött a neurózistól, és akármit csináltam volna, ő akkor is ezt érzi. De hogy ezt érzi, azért hálás lehetek neki, hogy ezt elmondta!

3. Fogalmazz meg egy konkrét késést! Igazságosság, méltányosság, felelősségvállalás. Kérj valamit a másiktól! Mondom a rossz mondatot. Ugye, most már rosszabb a helyzet, mert már egy-két mondat elhangzott ide-oda. Most azt mondom, mint feleség, hogy: „Te sohasem veszed észre, hogy nekem már lóg a nyelvem! Mit gondolsz? Én itthon, lógázom a lábam? Azt hiszed, hogy én egész nap nem csináltam semmit, hogy nekem minden fenékig tejfel?” Most megint hallgatok egy kicsit. Most pedig egy olyan mondatot mondanék, ami valóban elhangzott, amit egy nagyon kedves házaspártól hallottam. Ugyanez a helyzet. Van több kisgyerek, ezért az anyuka, miután reggel, délben és este nincs otthon az apuka, ezért ő sohasem tudja nyugodtan megenni a reggelijét, az ebédjét és a vacsoráját, és ez évek óta így van, és mindig kihűl neki minden meleg étel. Akkor pedig elérkezik a szombat! A feleség pedig alig várja már, hogy szombaton, ő egy kicsit nyugodtan fog ülni, és amikor valamelyik gyerek, valami kéréssel áll elő, akkor majd a férje fog fölállni. Amikor pedig elérkezik ez a pillanat, a férfi nyugodtan ül tovább, eszik, mert hiszen hétvége van, ő egész héten dolgozott. Erre a feleség a következő mondatot mondta, hogy: „Tudod, egész héten nekem kell fölállni, a gyerekek miatt, annyira vártam már, hogy hétvége legyen, és hetente legalább kétszer melege tudjam megenni az ebédet. Annyira jó lenne, ha szombaton és vasárnap, ebédkor te állnál fel, ha a gyereknek kell valami.” Ez igen! Milyen zseniális asszony, pedig még nagyon fiatal! A férj reakciója pedig az volt, hogy megértette, és azt mondta, hogy: „Tudod, én sose gondoltam erre! Eszembe sem jutott, hogy te sosem eszel meleget!” Ameddig én ezt a történetet hallottam, nekem se jutott eszembe! Sosem jutott eszembe arra gondolni, hogy egy feleség, lehet hogy éveken keresztül, a meleg kaját, hidegen eszi, pedig melegnek kezdte el. Ha nekem nem jutott eszembe, akkor egy férjnek? J Ma olyan nehéz napom volt, azért jön ki belőlem ez!

4. Miután én kértem tőled valamit, fejezzük ki a saját felelősségünkről való tudomásunkat is! Itt jön be a kölcsönösség! Fejezzük ki azt, hogy tudom, hogy ez a helyzet akkor fog megoldódni, ha továbbra is egy kölcsönös és méltányos kapcsolatban vagyunk, tehát nem egyoldalúan akarok tőled kérni valamit. Ezért a helyzetért én továbbra is felelősnek tartom magam, és azzal, hogy tőled kérek valamit, nem ruházom át teljességgel a kettőnk helyzetével kapcsolatos felelősséget. Na, ezt kellene kifejezni! A rossz mondat az, amikor az asszony szemrehányóan a következőt mondja, hogy: „Ugye, nem felejtetted el, hogy megbeszéltük, hogy te fogsz teríteni?” A szemrehányás, vádaskodás, meg az egyebek nem sokat használnak! Lehet, hogy a szavak jók… Hogyan fejeznéd ki, ebben a helyzetben, a saját felelősségedről való tudásodat? Már kértél, azt kérted, hogy szombat, vasárnap… Most egy kis csönd következik megint. Ide most írtam hármat is, mert ez egy annyira nehéz dolog:

„Tudom, hogy fáradtan, mint amilyen most is vagyok, nagyon kritikus leszek, és olyasmit is mondok, amit később megbánok.”

„Utálom, hogy olyan támadó vagyok, vagy szemrehányó, mikor átélem a csalódottságomat, a terítés elmaradása miatt.” J Na, akkor ezt most megpróbálom átfogalmazni! Annyit azért értek nekem, hogy most én megkínlódjak ezzel a mondattal. Tehát:

„Amikor átélem ezt a helyzete, ösztönösen is, támadni akarlak, mert nagyon dühös leszek.” Na, ez jó lett? J Akkor jól van! Átmentem a vizsgán.

„Nehezen mondom most azt a kérést, mert ma én sem tettem meg mindent, amit megígértem neked.”

Ezek a mondatok szerintem, hihetetlenül fölszabadítóak, amikor ezt ki tudom fejezni! Most nem tudom, de nagyon szeretném tudni, hogy mi van bennetek! Hú, hogy ilyen mondat, az életben nincs? Van bennetek ilyen? Azért van! Lehet, hogyha  este, mondjuk lefekvés után, arra gondoltok, hogy van-e az emlékeim között ilyen mondat, akkor azért lesz! 5-6 évig kell csak visszamenni!

5. Ezt szoktam rosszul csinálni! Reagáljunk a társunk megnyilatkozására! Valamilyen formában reagáljunk rá! Bizalom, kölcsönösség. Mondom a rossz mondatot. A rossz mondat az, hogy nem mondok semmit!  A társam azt mondja, hogy: „Te, én erre kérlek téged!” És én hallgatok! A társam akkor nyilván nem tudja, hogy velem mi van: Most értem, vagy nem? Mondhatom azt, hogy: „Te, ez most olyan váratlanul ért, mert az egész életemet arra építettem fel, hogy szombaton és vasárnap nyugodtan ebédelek! Ez most lehet, hogy neked egyszerűnek tűnik, de nekem az egész életemet meg kell most változtatni! Adj egy kis időt!” Ilyet mondhatok!

6. Ha valamire szükségünk van, ahhoz, hogy teljesítsük a másik kérését, ezt mondjuk el! Nem biztos, hogy egy nekem egyszerűnek tűnő dolgot, te könnyen meg tudsz csinálni! Ezért nyugodtan mondhatom azt, hogy rendben van, de én meg arra kérlek téged, hogy… „Elegem van abból, hogy állandóan az orrom alá dörgölöd, hogy mit csináljak!” Ez volt a rossz mondat. „Semmi mást nem tudsz csinálni, csak engem pattogtatni! Mit gondolsz? Mit csinálok egész héten? Ezért a rohadt kajáért gürizek!” Ez a rossz mondat. De könnyű volt ezt kimondani! Mi lenne a jó mondat? Most megint egy kis csöndet tartunk. Mondjuk mondhatnám azt, hogy: „Valóban megígértem, hogy meg fogok teríteni, akarom is ezt csinálni, de ha elkezdesz sürgetni, vagy figyelmeztetni arra, hogy terítsek meg, mert vállaltam, akkor esz egésztől elmegy a kedvem! Kérlek, ne sürgess!” J Mondjátok, mi a baj? Akartok róla beszélni? Ja, értem. Ha valamit mondok, azt már veheted sürgetésnek. Kérlek, ne úgy mond ezt… Jaj, ez nem jó! Kellett nekem ebbe belemenni! De jó, hogy nem vagyok házas! J Na jó, azért megszületett! Na szóval, azt mondom, hogy: „Az engem egyáltalán nem segít abban, hogy azt, amit ígértem, meg tudjam tenni….” Most miért nem jó ez sem? Tudjátok mit? Jó étvágyat! Egyetek! Ja, hogy tőmondatot mondjak? Legalább egyszer mondjak egy tőmondatot! J Egy kiscsoportban tudok csak tőmondatot mondani, itt már ez nem megy! De azért valami átment, ugye? Jó, hát legfeljebb kiderült az, hogy nekem se megy! Végül is, ez nem olyan nagy baj! Azt mondja nekem itt most Helmut, hogy: Hát azzal kezdted, hogy ez az, amit én sem tudok jól csinálni!

7.  Ha tudunk önmagunkon nevetni, vagy a helyzeten mosolyogni, azt tegyük meg! Néha, amikor csak így elnevetjük magunkat, de szerencsétlenek vagyunk! Mármint, hogy én! J

Most erre eszembe jutott egy ilyen templomi történet, amikor a pap derülhet egy jót magán. Tudjátok, van az a nagyon szép evangéliumi részlet, amikor Jézus elmondja azt a példabeszédet, hogy megy a magvető vetni, és ahogy vet, néhány mag az útfélre esik, néhány meg a tövisek és a bogáncsok közé, néhány sziklás talajra esik, majd néhány pedig jó talajra hull, felnő, és százszoros termést hoz. Ismerjük ezt. Ugye, kétféle fordítása van ennek. Az egyik az, hogy: És jönnek az égi madarak, és fölcsipegetik a magokat. A másik variáns pedig, hogy: Jönnek az égi madarak, és felszedegetik a magokat. Az atya, ahogy ezt az evangéliumi rést elolvasta, a fejében volt az egyik verzió, csakhogy ahogy a szöveg éppen volt, az a másik megfogalmazású volt. A következő mondat jött ki belőle, hogy: És jöttek az égi madarak, és felcseszegették a magokat! Nem is kelt ki! J Ugye, a szedegettekből és a csipegettekből, nagyon sajátos szófordulat kerekedett ki. Na, ezek azok a pillanatok, amikor azért a pap is megállhat egy kicsit derülni magán!

Arra gondoltam, hogy eddig lesz a könnyű rész, és akkor most elővennék valami nagyon komoly témát, de sajnos az a helyzet, hogy most már nincsen rá idő. Éppen ezért, csak a témát elmondanám röviden, hiszen igazából erről akartam beszélni. Néztük ezt az egész rendszert, az igazságosság, méltányosság, bizalom, felelősség, és a többi alapján, és egy szereplőt kihagytunk belőle. Beszéltünk a családról, apukáról, anyukáról, a gyerekekről, a szülőkről, a 3 vagy 4 generációról, de egy valaki azonban kimaradt belőle, és ez nem más, mint az Isten! Ugyanis, nagyon sok esetben, azt hiszem, hogy szerintem mindenki, lehet vallásos vagy nem vallásos, hívő vagy nem hívő, mégis föl tud tenni kérdéseket az Isten igazságosságára vonatkozóan, családon belül és kívül is. Szeretnék erről beszélni, és megpróbálni azon a szinten beszélni erről, ahol érdemes. Ezekről a legkínzóbb kérdésekről lesz szó, hogy: Miért hagyja ezt Isten? Miért igazságtalan az Isten? Miért büntet az Isten? Erről szeretnék beszélni, hogy mindez, amit elmondtunk, igaz-e akkor, hogyha az Isten is szereplője, ennek a rendszernek? De ez annyira komoly kérdés, hogy ebbe most nem akarok belerondítani, és most az a nagy mázlim, hogy van B tervem is, ami jelen pillanatban egy túlélési terv! J Akkor most ez fog következni! Ezt el tudom mondani 10 percben, mert annyi van még hátra az időnkből. Kifejezetten a kommunikációhoz kapcsolódik, és egy nagyon eredeti könyvet szeretnék most ennek kapcsán, 10 percben elétek hozni, mert amikor én elolvastam, akkor arra gondoltam, hogy hát én pontosan erre gondoltam! Megér ez 10 percet, higgyétek el! A könyvnek a címe: Egymásra hangolva, amit elég sokan ismertek, szerintem, éppen ezért szánok rá csak 10 percet. Aki ismeri, attól elnézést kérek, hogy én ezt most 10 perc alatt lezavarom, de a kommunikációhoz nagyon jól idepasszol. Aki pedig nem ismeri, annak meg jó lehet. A szerző arról beszél, hogy a kommunikációnkban, és itt most férj és feleség közöttiről beszél, de ez minden kapcsolatban igaz, a szeretet kifejezésének van, öt klasszikus nyelve. Nagyon gyakran az történik velünk, hogy én beszélek valamilyen nyelven, és a társam is beszél valamilyen nyelven, és én a magam nyelvén szeretem őt, de ő azt nem érti meg. Ő a maga nyelvén várja el tőlem, hogy én szeressem, éppen ezért, amit én adok neki, azzal nem tud mit kezdeni. Miközben pedig tele vagyunk jószándékkal, és cselekszünk is a másikért, mégis elmegyünk egymás mellett! Ahogyan ő ezt leírja, az nagyon tanulságos, és izgalmas így is nézni ezt a helyzetet. Azt mondja, hogy: Öt klasszikus szeretetnyelv van. Mi is az, hogy szeretetnyelv? Ez az, amit a jegyespároktól úgy szoktam kérni, hogy: Mondjátok meg, hogy mit kell a másiknak csinálnia ahhoz, hogy én azt élje át, hogy én szeretve vagyok? A szeretetnyelv az, hogy rájövök arra, hogy mit kell neked csinálni ahhoz, hogy én átéljem azt, hogy szeretve vagyok? Most hagynék egy kis időt nektek. Mi jut nektek rögtön az eszetekbe? Mit kell a házastársatoknak, a barátotoknak, vagy bárki másnak csinálni ahhoz, hogy rögtön átéljétek azt, hogy ez az ember bizony szeret engem? Szerintem ennyi idő elég volt. Akkor most elmondanám ezt az öt nyelvet.

1. Az apró szívességek. Van, aki számára a szeretet abban fejeződik ki, hogy a másik ember szívességeket tesz neki. Segít ebben, segít abban, megteszi ezt vagy azt, megszerel valamit, elhoz valamit, kimos valamit, kitereget, és nem tudom én még, mit csinál. Amikor pedig jönnek ezek a szívességek, akkor az illető átéli azt, hogy ez igen, ez az ember értem él, ez a valaki szeret engem. Ez az egyik szeretetnyelv, és ezt most nem nagyon fogom ragozni. Egyiket sem fogom ragozni, mert elég, ha csak pusztán így megjelenik majd ez az öt dolog.

2. A minőségi idő. Vannak olyanok köztünk, akiknek a legnagyobb szükségük arra van egy párkapcsolatban, hogy intenzíven együtt legyenek. Ismerek például olyan asszonyokat, akik azt mondják, hogy nem kell nekem sok, csak napi fél óra, de akkor legyünk, együtt, akkor a társam csak rám figyeljen, akkor legyen velem. Most képzeljünk el egy férfit, aki csinál egy csomó szívességet, szerel, dolgozik, behozza és kihozza, megmelegíti, lefagyasztja, és közben van az ő asszonya, aki meg azt várja, hogy álljon már meg végre, és üljön le mellé, ne kapcsolja be a  tévét, és úgy legyenek együtt fél órán keresztül. Azalatt lehet azért valamit csinálni, csakhogy együtt legyünk, ez a lényeg! A férfi pedig nem érti, hogy mi baja a nőnek? Hát nem érti, mivel kétszer annyit fagyasztott le, kétszer annyit… J Akkor pedig bemegy hozzá, és elkezd bőgni az asszony!

3. A testi érintés. Férfiak, ne dőljetek be! Minek? Annak, hogy azt gondoljátok, hogy azért, mert nektek a szex annyira fontos, általában, ezért, ezek vagytok ti! Dehogy is! Vagyis, vagy igen, vagy nem! J Biztos, hogy azok között a férfiak között, akik azt gondolják, hogy na, ez vagyok én, azok között jóval kevesebben beszélik ezt a nyelvet. Az érintés nem korlátozódik le a teljes szerelmi egyesülésre! Hanem az érintés lehet gyöngédség, simogatás, és ehhez hasonlók is. Ugye, amerikai filmekben szoktuk azt látni, ahogy a férfi elhalad a felesége mellett, aki a konyhában szorgoskodik, és kedvesen megsimogatja a vállát. Ha pedig a nő ezt a nyelvet beszéli, akkor ahhhh… J Jön a pulyka! Vannak tehát köztünk olyanok, akik ebből élnek, és ha ez van, akkor élnek, ha meg nem, akkor egyre csak szürkül le a nő! „Mi a baj? – Nem adtál puszit, amikor hazajöttél!” Na erről beszélek! Lehet, hogy hozott egy aranygyűrűt, vagy egy ilyen briliáns nyakláncot, de puszit azt nem adott… Értitek? A puszi kell! Hát utána meg persze, a briliáns nyaklánc is… J De hát csak úgy odadobni azt a kétmilliós izét, hát azért mégis! Hát azért szeressem is!

4. Az elismerő szavak. Szavak és beszélgetések. Sok férfi van ilyen, és nem csak nők! Ez aztán a cifra! Az nem biztos, hogy azt jelenti, hogy ő akar állandóan beszélni, de a szavak, hogy amikor ő hallgat, és a feleségtől naponta kap két elismerő mondatot. Akkor pedig másnap, fényes arccal, egyenes háttal tud dolgozni menni. Mondjátok meg, nem éri meg? És hozza a lóvét haza, és csak két ilyen primitív mondat kellett neki, hogy jó legyen! Például: Ma is milyen szép fehérek a fogaid drágám! Hát mindegy neki, csak hallja! J Most képzeljünk el egy olyat, hogy a pasi dicséri a felségét: De tuti a frizkód! Hát ez nagyon állat ma! A feleség meg ezt gondolja közben, hogy: Mikor simogat már meg? Hagyja már ezt a szövegelést!

5. Az ajándékozás. Tárgyak, cuccok, vagy pedig én magam. Én is lehetek ajándék! Amikor valakinek arra van szüksége, hogy ott legyek vele, ez nem egyenlő a minőségi idővel. De az illető nem ezt akarja, hogy töltsünk együtt valamennyi időt, hanem, hogy ajándékozza meg őt magával, a jelenlétével, vagy hogy, ekkor és ekkor hazajön. Amikor nagyon nagy szüksége van a feleségnek a férjére és ezt kéri tőle, hogy: Kérlek, nagy szükségem van rád, ekkor legyél itthon! Ez is az ajándékozásnak egy fajtája! Egy olyan embert, aki dicsérő szavakat vár, és ajándékokat kap… hát…

Szerintem ezt egyszer úgy végiggondolni, nagyon érdemes! Azt tudom, hogy papként az összes lehetőséget már végigrontottam, amit csak lehet! Mert volt egy hitoktató, és az azt mondta, egyszer így pityeregve, amikor én káplán voltam és a plébánosáról beszélt, hogy: „Mindig ad nekünk tízezer forintot karácsonyra, ahelyett, hogy egyszer adna nekünk egy áldást! Vagy egyszer egy Szentmisén megköszönné a munkánkat! Hát mit képzel? Azzal a nyamvadt tízezer forinttal, meg tudja köszönni a munkámat, amit mi adunk a perselybe?” Hát akkor én egyből azt gondoltam, hogy nem lóvét kell adni, hanem a Szentmisében kell nagyon szépen köszöngetni. Mígnem rájöttem, hogy valaki ezt a nyelvet nem érti! Jó, hát nagyon kedves az atya, de már három éve se lóvé, se munkaruha, se védőital! J Hát igen, vannak ilyen természetbeli juttatások! Szóval, rájöttem, hogy az én szeretett hitoktatóim 13-an vannak, és valószínű, hogy mind az öt nyelvet beszéli valamelyikük! Tehát ezért kell lóvét adni, vagy legalább egy kis Milka csokit, de kell dicsérni és áldást adni, le kell ülni velük, és el kell tölteni velük egy kis időt, és kell beszélgetni is velük. Ezeket mind kell! Ezért olyan nehéz a pap sorsa! Igen, mert neked tök könnyű! Van egy valaki, és ha megismered, hogy mi a nyelve, akkor megtanulod és kész! Én meg…

Na lassan befejezem, mert már Anettka szelleme eluralkodott rajtam! J

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs