Hogyan tudjuk felszabadítani az életerőnket? 6.

HOGYAN TUDJUK FELSZABADÍTANI AZ ÉLETERŐINKET? Szülői engedélyek folyt. Zárókérdések

Isten hozott titeket, köszöntök mindenkit! De jól összejöttünk! Most megjegyezlek benneteket, hogy kitartson őszig! Jajj, most gyorsan! Jött kb.40 kérdés. Nem sok egy órácskára. És plusz még be kellene fejezni a befejezni valókat. Úgyhogy sitty-sutty nekilátok. E miatt ez nem lesz túl elmélyült befejezés. Csakhogy valahogy, mondjuk, egy lezárás élményünk legyen, ahhoz talán ez mégiscsak szükséges. A legvégére maradt az, hogy a tiltások és parancsok mellett a szüleinktől és nekünk, fontos emberektől kapunk engedélyeket. És az engedélyek azok szabaddá tesznek minket. És egyrészt: mindent szabad, ami nem tilos. Ez már önmagában is jó. A szám is, meg ez is. Ezek az engedélyek pedig, amiket most fölsorolok, közösségekben, csoportokban, intézményekben a legfontosabb engedélyek ahhoz, hogy az a közösség és a közösség tagjai optimálisan tudjanak fejlődni. Rendben vagy, hogy legyél. Rendben van, hogy cselekszel. Hogy esendő vagy. Ha szeretjük magunkat. Ha felnövünk. Ha gondolkodunk. Ez volt az utolsó, s aztán még van 6-7.

7. Rendben van, ha döntéseket hozol. A II. Vatikáni Zsinat gyönyörű szép dolgot mond. Azt mondja: a hit lényege a szabad hitdöntésekben áll. Ez azt jelenti, hogy egyfelől az egyházunkban dönteni nemcsak, hogy lehet, vagy szabad, hanem a hitnek a lényege, hogy szabadon döntéseket hozunk. Ez van a dolgok mélyén. Azért bizonyos élményeink lehetnek azzal kapcsolatban, hogy nem minden döntésnek tudnak önfeledten örülni egyházunkban. Például az olyan döntések, amelyeket nem biztos, hogy megfelelő módón vagyunk képesek kezelni, hogy ha valaki velünk szemben dönt. Ha valaki szabadon úgy dönt, hogy a látható egyháznak a szélére helyezi magát. Mondjuk a külső szélére. Kívülről a szélére, vagy valami ilyesmi. Ez tud bennünk zsigeri ellenállást kelteni, meg ellenérzéseket ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy itt egy szabad döntés született. És szabad valakinek a látható egyház keretein kívül leledzeni. És lehet, hogy ez az ő életútján ott és akkor a legjobb döntés. Ezt nehéz elfogadnunk. Az iskolában általában meg lehet tenni. Következő.

8. Rendben van, ha szeretsz másokat. Ez az egyházban eléggé szabadjára engedett valami. Viszont van ennek is árnyéka. Például, hogyha olyan embereket, vagy csoportokat szeretünk nagyon, akikkel szemben az egyház nagyon előítéletes. Túlontúl látványos bűnösöket, ha túlontúl látványos módon szeretünk, az azért egy kicsit gyanús. Ilyen csoportokat lehet azért találni. Most nem fogom őket fölsorolni. Ilyen embereket is. Szóval, ha valaki nagyon bűnös embereket szeret, vagy nagyon olyanokat, akik nem felelnek meg az egyházi kultúrának, az az egyházon belül ellenállást szokott kiváltani. És gyanússá teszi azt, aki azt is szereti, akit azért annyira ne szeressünk már. Az egyházban a diákok részéről ez oké, a tanárok részéről is többé-kevésbé.

9. Rendben van, ha változol. Egyházunkban igen, ha jó irányba. Ezzel elmondtam a nehézségeket is. Hát, ha nagyon lázadsz, az nem annyira oké. Pedig lázadni szükséges bizonyos helyzetekben. A változás a diákoknál eléggé megengedett (jó irányba), a pedagógusoknál viszont kevésbé. Nyomorult pedagógusok. Egyszer csak kezdenek másmilyenek lenni, az nagy ellenállást tud kiváltani.

10. Rendben van, ha különbözöl másoktól. Ez az Egyházban való létünknek az egyik nagyon markáns sajátossága, mert a többség társadalommal szemben vagyunk bizonyos értelemben. nem a szeretet szempontjából vagyunk szemben, hanem nem tudom, bizonyos értékek magas polcra helyezése tekintetében. Ez egyfajta mindenképp különállást hoz létre. Ezért ebből a szempontból ez oké. De ha a saját fajtánktól különbözünk, az nagy ellenállást szokott a berkeinken belül kiváltani. Az iskolára is az érvényes, hogy lehetőleg ne különbözzél másoktól. Az megakasztja a gépezetet és a pedagógusnak plusz munkát okoz.

11. Rendben van, ha szolidáris vagy! Ez nálunk eléggé rendben van! Az iskolában, na ott azért csak a szabályoknak megfelelően! Például, ne súgj! A szolidaritásnak komoly határokat szabnak az iskolában. Vagy, add föl azt az osztálytársadat, aki csúnya dolgot csinált, és mond meg a tanító néninek, hogy ki volt! Hoppá-hoppá! Ez nagyon súlyos nehézségeket vet föl.

12. Rendben van, ha nyitott vagy! Hát az Egyházunkban csak módjával azt a nagy nyitottságot! J Márti! Ha nem volna Mártitok, nem volna Mártitok!

Ezzel sitty-sutty, befejeztem az idei évet! Azért, mert most olyan rövid az idő, hogy nem tudom ezt tovább mondani. Azért remélem, hogy nem lesz dögunalmas, hogy kérdés-válasz, kérdés-válasz, mert azért próbálok majd egy picit…

Két csoportra osztottam a kérdéseket. Az egyik csoport, inkább talán a papnak szól. Ezekkel kezdem. A másik csoport meg inkább ilyen lélektani, nem tudom én kihez szól. Ez lesz a második fele. Egy kis csalódást okoztatok a kérdésekkel, mert nem szerepelt köztük az, hogy miért rúgtak ki a papnevelő intézetből! Ne haragudjatok! Ez eddig azért érdekes volt nektek! Most mi van? Már nem vagyok annyira fontos? J Jó, egy kicsit fölhúztam az orrom… Mindenesetre következetes leszek, és ma sem válaszolok erre a föl nem tett kérdésre!

1. Mi a helyzet Júdással? Ezt tőle kellene szerintem megkérdezni! Ő a kompetens személy! Szóval most vicceskedek, meg minden, de ez nem jelenti azt, hogy nem vettem komolyan a kérdéseket, vagy hogy nem veszem komolyan a kérdezőt! Nagyon is komolyan veszem! De a saját dugámba dőltem… Emlékeztek, ahogy mondtam, hogy nagyon fontos, hogy eldöntsük, hogy egy helyzetben egy kérdés az fontos, vagy sürgős! Ezek a kérdések fontos kérdések, azonban van rá egy óránk! Ez azt jelenti, hogy többé-kevésbé a sürgősségi választ tudom elmondani, ami nem biztos, hogy a kérdés mélységének, súlyának valóban megfelel!

Tehát: Mi a helyzet Júdással? Megbocsátott-e neki Isten? Ha nem, akkor hol van Isten irgalma?  Nem tartozott-e hozzá a Megváltáshoz ez az árulás? Akkor, ha ez ennek a része, akkor… Na! Júdásnak megbocsátott Isten, ez teljesen biztos! Az is biztos, hogy nem kellett volna öngyilkosnak lennie! Ez az ő szabad választása volt. Persze, hogy egy öngyilkosság mennyire szabad választás, az mindig nagyon nagy kérdés! Ebből a szempontból tehát, ez talán nem is akkora kérdés, mint aminek tűnik. Jézusnak voltak kemény kijelentései Júdásra vonatkozóan, de voltak Péterre vonatkozóan is! a két életpályát érdemes egymás mellé tenni! Júdás is árul, Péter is árul, már persze nem zsályát, hanem a Mestert. Az, hogy Júdásból áruló lesz, ez, mondjuk így kívülről legalábbis, nem törvényszerű! Az, hogy ő a saját tette után azt mondja, vagy valami ilyesmit mondhat, hogy: Akkor az én bűnöm, hogy Isten már nem bocsát meg nekem! Jobb, ha meghalok! Olyasmit tettem, amivel nem tudok együtt élni! Ez inkább az ő hitének vagy reményének a gyöngeségére utal, meg a szabadságnak a sebzettségére, nem annyira Istenről szól ez, vagy az ő irgalmáról vagy meg nem bocsátásáról! Arról nem is beszélve, - és azt hiszem, hogy ezt minden évben egyszer elmondom -, hogy tudjátok, olyan bátran nyilatkozunk arról, hogy kik üdvözültek, már hogy nem, hogy kik mindnyájan, hanem hogy vannak olyanok, akik tuti, és akkor azokra rányomjuk a bélyeget, hogy szent, vagy hogy boldog! Viszont egy valakiről sem mondta ki az Egyház 2000 év alatt, hogy elkárhozott! Még Júdásra sem! Pedig a Szentírást lehetne éppen úgy értelmezni, mintha Jézus arra utalna, hogy nincs sok esélye! Tehát, azért ezt érdemes tudni! Ebből adódott egy nagyon izgalmas, teológiai gondolat, az üres pokol elmélete. Nézzetek utána!

Nagyjából ilyen válaszokat fogok adni, mert…

2. Mit jelent átadni az életemet Istennek? A pap inkább átadja-e, mint egy családapa?

Talán azt mondanám erről, hogy az életemet átadni az Istennek, ez persze egy ilyen keresztény szóhasználat, de valami olyasmire utal, hogy szeretném az akaratomat, Isten akaratával harmóniába hozni! Nem pedig azt, amit sokan gondolnak, hogy az életemet átadni Krisztusnak, ez azt jelenti, hogy megpróbálok fölszívódni, elpárologni, nem lenni, ilyen semmivé alakulni! Akkor pedig, tudjátok, hogy kik vannak a legközelebb az Istennek adott élethez? Akiknek az önértékelése nulla! Tehát, aki egyébkánt is azt gondolja, hogy ő egy senki, és hát akkor ő már egészen ott is van! Nem? Sőt! Neki a legkönnyebb a dolga! Nem? Hát akkor csak így: Itt vagyok, Uram! Szóval, minél inkább van mit átadni, annál nehezebb a feladat! Jézus személyének, ha a titkát egy picit vizsgáljuk, akkor ez sokat jelent! Mert Jézus Krisztus Isten és ember, valóságos Isten és valóságos ember, benne pedig a valóságos embernek van valóságos akarata, és ez azt jelenti, hogy az ő valóságos akaratával, az Isteni akarathoz társul, és az egész élete annak a bizonyítéka, hogy van egy személy, Akiben ott él ez a két akarat, és az emberi akarat állandóan keresi a harmóniát az Isten akaratával. Miután pedig ezt Jézus jól csinálja, ezért egy önmagával! A Személy Egy! Most nagyon a pap szólt belőlem. A nagy kérdés ugye az, hogy hogyan? Nem lemondunk az akaratunkról, hanem az akaratunkat harmóniába hozzuk Isten akaratával, és ez sokkal nehezebb!

A pap inkább átadja-e, mint a családapa? Nem tudom, hogy erre a kérdésre tudok-e válaszolni, mert hát különbözőek vagyunk! Az egyikünknek az a dolga, hogy pap legyen, a másiknak meg, hogy családos legyen! A családos az ne adja oda az életét papként, a pap meg ne adja oda az életét családosként, hanem próbálja úgy odaadni, ahogy az, az ő dolga! Tehát az élethivatásunk nem egy általános kérdés, hanem személyes! Gyönyörű történet ebből a szempontból a gazdag ifjúval való találkozása Jézusnak. Mit kell hogy tegyek, hogy üdvözüljek? Tartsd meg a törvényeket! Azt megtartom gyerekkorom óta. Akkor add el a vagyonod, és úgy kövess engem! Erre a gazda ifjú szomorúan távozik. Mondja-e Jézus mindnyájunknak, hogy adjuk el az összes vagyonunkat, és úgy kövessük őt? Nem! A gazdag ifjúnak is, csak a kapcsolatban már elmélyülve mondja ezt! Neki mondja! Ez a kijelentés, hogy add el mindenedet és kövess engem, nem általános érvényű! Ott és akkor valakinek szól! Ezért vagyok bajban ezzel a kérdéssel, mert mi van azzal a valakivel, akinek házasságban kellene élnie, de ő mondjuk azt gondolja, hogy az Istenszeretetnek az igazi, komoly foka az az, hogy ő pap lesz? Akkor ő most meghasonlik, mert ezt is akarja, meg azt is, vagy hogy? Szerintem mindenki tegye a maga dolgát! Ez, hogy mi magasabb rendű meg mi…? Szóval… Az biztos, hogy minden komoly spirituális kultúrában létezik a cölibátus, és nemcsak a kereszténységben! Ez azt jelenti, hogy bizonyos spirituális utak nem járhatók házastársi kapcsolatban! Ezzel nem mondtam ki semmit sem, csak azt, hogy ez ilyen, az meg olyan! A kérdés inkább a személyes vetületével okoz nehézséget, szerintem, nem az általánossal!

3. Istennek, mint személyes létezőnek a tevékenysége hogyan képzelhető el?

Ez brutálisan nehéz kérdés! Egyrészt, az egyik válasz. Nyilván az egész teremett világban érzékelhetem Istennek, mint személyes létezőnek a tevékenységét, még hogyha ez a tevékenység, adott esetben személytelen is! Ahogy ezt én most ebben a pillanatban látom, az személytelen, de mögötte egy személy áll! Hogyha én hazamegyek, és este a szobámban, ott vár engem a vacsora, mint ahogy nem, akkor én csak arra vagyok utalva, hogy azt vegyem észre, hogy itt egy személytelen dolog történt. Tehát, amikor kimentem nem volt vacsora, amikor pedig bejöttem, akkor volt vacsora. De emögött egy személy áll! Tehát nem tartom személytelennek azt sem, hogyha személytelen jeleket fedezünk föl az Isten jelenlétére vonatkozóan! Számomra az is lehet személyes, mert tudom, hogy van valaki mögötte, nemcsak valami! A másik válaszom. Nagyon nagy kérdés az, hogy ki a személy igazán, Isten vagy én? Nekem úgy tűnik, hogy aki a személy voltát igazán megéli, persze innen, embervoltunkból adódóan, az Isten! Aki pedig ezt nem nagyon tudja megélni, az vagyok én! Olyan biztosan mondjuk azt, hogy én személyként létezem, és én majd most megállapítom, hogy Isten személyes létezőként itt van-e vagy nem! Nem vagyunk egy kicsit gőgösek? Nem lehetséges az, hogy egy olyan kiindulásból indulunk ki, amit sokkal inkább relativizálni kellene? Mi, hát úgy többé-kevésbé, valamennyire, úgy szőr mentén vagyunk itthon, magunkban, és hát az a nagy kérdés, hogy én, személyként mennyire létezem? Nem annyira az, hogy Isten mennyire létezik személyként? Ha én, minél inkább személykánt létezem, vagy úgy is mondhatnám, hogy minél inkább a személyiségem középpontjából tudok élni, van kapcsolatom a szívem legmélyéhez, akkor tuti, hogy ez összefüggésbe kerül azzal, hogy Istennek, mint személynek a jelenlétét képes leszek érzékelni! Ha én nem vagyok igazán itthon önmagamban, ha össze-vissza, egy felszínes életet élek, és magamat személyként alig élem meg, akkor vajon van-e reális esélyem, Istent egy nagyon bensőséges kapcsolatban, valóban személykánt megtapasztalni? Ezért én ezt a kérdést inkább a visszájára fordítanám: Én mennyire vagyok személy? És nem annyira Isten! Igen, azt is mondhatnám, hogy személyes létezőként élhetem ott meg, ahol van én-te kapcsolat! De ahhoz kell, hogy én legyek, én otthon legyek magamnál, én a súlypontomban éljek, ez kell hozzá! Különben te van, csak nincsen én! Annak arányában van te, amilyen arányban van én, és fordítva.

4. Krisztus a kereszten elbizonytalanodott, vagy nem tudta, hogy lesz Föltámadás?

Erről éppen tavaly beszéltünk. Ugye tavaly, év végén. Egy zsoltárt imádkozott. Tehát egy imádság keretén belül mondta azt, hogy: Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet? Egy képet mondanék erről. Létezik olyan, már az, hogy mintha Jézus is elbizonytalanodott volna. Félt, rettegett, szorongott, nyűglődött, gyötrődött, ezt mind tudjuk a Szentírásból. Lehetségesek olyan pillanatok, amikor teljes sötétségben állunk! Fogalmunk sincs, hogy hol vagyunk! Fogalmunk sincs, hogy merre kell majd mennünk! Azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk! Ám ebben a helyzetben is, állhatunk jó irányba! Ezt a képet tudnám nektek mondani. Vagyis, hogy az ember képes hitetlenül hinni, képes remény nélkül reménykedni! Képes a legnagyobb gyöngeségében is, valamiképpen erősnek lenni! Ezt valahogy ebben a képben tudom megragadni, hogy az ember egy sötétségben, teljes bizonytalanságban van, de mégis jó irányba áll! Jézust valahogy így látom! Tehát, hogy átélhette azt, amit az ember az érzéseiben, az érzelmeiben, egy lelkiállapotban válságként vagy krízisként átél, de nem szűnt meg jó irányba állni, vagy jó irányba elterülni! Erre mindig van lehetőségünk.

5. Föltámadt-e Jézus, vagy föltámasztották?

Ez egy tök jó kérdés! Ha a Szentírást nézzük, akkor a Szentírásnak az a rétege, amely Krisztus halálához közel íródik, azt a kifejezést használja, hogy: Krisztust az Isten föltámasztotta a halálból! Ahogy pedig a hit kezdett elmélyülni abban, hogy Krisztus Isten, egyszer csak, már a Szentírás keletkezéstörténetének az időszakán belül, tehát néhány évtized múlva, a halálát követően, megjelenik az a kifejezés, hogy: Krisztus Föltámadt a halálból! Ha Krisztus Föltámadt a halálból, akkor ez azt jelenti, hogy ezt a saját erejéből tette, vagyis bennfoglaltan Isten! Ez néhány évtized múlva már a szavak szintjén is kifejeződik. A válasz tehát, hogy: Is-is. Amennyiben Jézusra, az emberre nézek, azt kell mondanom, hogy az Atya Őt föltámasztotta a halálból. Amennyiben hiszek Krisztusban, mint Isten Fiában, akkor azt mondom, hogy Ő Föltámadt a halálból!

6. Miért imádkozzuk többféleképpen a Hitvallást? Miért nem lehet már végre egyszerre, egyformán?

Két Hitvallás van. Az egyik a rövid, a másik meg a hosszú. Tehát így értem én. A rövid 325-ben született, Niceában. A hosszú, 381-ben született, Konstantinápolyban. Tehát mind a kettő öreg, mint a Télapó szakálla! J Ez azt jelenti, hogy mind a kettő nagyon ősi. A fölmerülő, teológiai kérdésekre adott válaszként fogalmazzák meg, és miután egyre jobban elmélyülnek a teológiai kérdések szisztematikus feldolgozásában, ezért Konstantinápolyban egy hosszabb Hitvallást írnak le. Mind a kettő tényleg nagyon ősi! Sokan azt szokták gondolni, hogy az a rövid, na, az igen, az az Apostoli Hitvallás! Nem éltek 300 évig az apostolok! Hanem ez a Szent hagyomány, hogy hát 12 részre oszthatjuk, mindegyiket egy apostol mondta, és hát ez az Egyház fundamentuma. Ezért mondják Apostoli Hitvallásnak. De a másik is ugyanolyan régi! Hogy miért nem mondjuk mindig egyformán? Csak! J Néha sietünk…

7. Mi a megtérés? Mi szükséges hozzá?

Lásd: tavalyi előadások, jó szakirodalom. Andrástól lehet CD-t kérni! J De a megtérés egyébkánt, hogy azért mondjak is valamit, a személyiségnek egy radikális alakulása és változása, egy új középponthoz, amely középponthoz aztán már az egész személyiség már másképpen rendeződik, mint annak előtte. Ennek a középpontnak lehet vallásos, lehet morális, lehet bármilyen más központi üzenete, vagy tartalma. Ezért beszélhetünk erkölcsi megtérésről, vagy művészi megtérésről, vagy beszélhetünk vallásos megtérésről. Az utóbbi esetben, ez a középpont valamiképpen Isten, vagy az, akit Istennek hívunk.

8. Szabad-e olyan kisbabát megkeresztelni, ahol a szülők nincsenek összeházasodva?

Szabad! Miért nem szabad? J Szóval: Szabad! Jelenleg az egyházmegyénkben az a rendelkezés van hatályban, hogy ha a szülők valamilyen megalapozott vallási indokot hoznak föl, gyermekeik megkeresztelkedése felé, akkor a gyereket meg szabad keresztelni! Két szempontot kell azonban mindig figyelembe venni. Ha nincsenek megházasodva, akkor megházasodhatnának-e? Ha pedig igen, akkor ösztönözni kell őket! Rá kell kérdezni, hogy akkor itt most mi van: Nem volt pénz az esküvőre, vagy miért? J A másik, hogy ha már van gyerekük, akkor azt a gyereket, vagy azokat a gyerekeket segítik-e a hit útján? A hit útjának azonban vannak vallásos formái! A keresztség a hit útjának, vallásos formái felé való terelgetése! Vagyis, az előírás így szól, hogy: Ha azt látjuk, hogy egy szülő, vallási indokot hoz föl arra, hogy a gyerekét szeretné megkereszteltetni, de közben a már meglévő gyerekeket tojik hittanórára íratni, és bár köthetne egyházi házasságot, de tojik rá, akkor a papnak kétszer is meg kell gondolnia, hogy mitévő legyen! Elég világos voltam? Miért nehéz ez? Mert persze a kultúrkereszténységgel találkozva a keresztelés egy kulturális közhely, egy kultúresemény. Nehéz tehát valakinek elmondani, hogy ez annál több, aki egy kulturális közhelyként éli ezt meg!

Mi szükséges a keresztséghez? Hit! Egy gyereknek van hite? Bontakozik! J Akitől már lehet értelmesen kérdezni, az a szülő! Hm? a gyerektől is lehet, csak arra nincs válasz! A szülőtől megkérdezhetem azt, hogy: Vállalod-e azokat a kötelezettségeket, amelyek a keresztséggel együtt járnak? Na! Ha vállalja, akkor meg lehet keresztelni, ha meg nem, akkor meg ne mondja, hogy vállalom! Hm?

9. A kereszteléssel kapcsolatban még. Van olyan pap, aki elküld, van olyan pap, aki megkeresztel. Ez nem baj-e? De, ez elég nagy nehézség, de képzeljétek el, hogy a Katolikus Anyaszentegyházunk szabadságot ad a papoknak, hogy lelkiismeretük alapján, a döntő szempontokat figyelembe véve döntsenek! Mit szóltok? Tök jó! Ezért ez okoz nehézségeket, de én inkább a szabadságot kérem és a nehézséget vele együtt! Főleg, hogyha a te gyerekedről van szó!

10. Házasságban miért nem szabad óvszert használni?

Most óvszerszakértőként fogok megnyilatkozni! J Nem mondhatnám, hogy túl nagy tapasztalatra tettem szert ezen a téren, tehát mondjuk a technikai használatát, ne kérdezzétek! A teológiai használata azonban, szakterületemmé vált az utóbbi időben! J Ez egy nagyon nehéz kérdés! Házasságkötés utáni fogamzásgátló módszerek alkalmazása. Ugye, itt már rögtön vannak, akik följajdulnak: Nem fogamzásgátlásról kell beszélni, hanem családtervezésről! Pozitív szemléletre van szükség! Amit az Egyház, úgy minden különösebb cécó nélkül engedélyez, az a természetes fogamzásgátló módszer. Egész jól beválik, én már csak tudom! J Ferenciek tere. A ferencesek templomában bementek a kis ajtón, és szerdánként a természetes fogamzásgátló módszerekről egy sokgyerekes anyuka… J Tudjátok, mikor folytatom! Szóval, ez az anyuka tart nagyon hiteles előadásokat. Látszik, hogy nagyon alulképzettek vagytok! Én meghallgattam egyszer, két órán keresztül beszélt erről. Nagyon érdekes! Ne röhögj! Na! J Sokkal biztonságosabb, mint azt gondolnád! Most ne nevessél már! Természetesen lehetséges sok olyan élethelyzet, amikor a természetes fogamzásgátlásnak a lehetőségei nem adnak kellő biztonságot! Sok ilyen példát hozhatnánk föl, de most elmondanám a klasszikusakat. Mondjuk az illető szült már 4-5 gyereket, a következő szülés az életébe kerülhetne, császáros szülése volt vagy négy, ismerek ilyen anyukát is. A negyediknél is már azt mondták, hogy meg ne próbálja! Tehát simán lehetnek olyan helyzetek, és az illető anyuka még csak 36 éves, a férje meg 37 éves! De nem lehet itt azt, hogy próbáljuk, vagy bejön, vagy nem! Ennél azért biztosabb, csak most… Ezekben az esetekben az Egyház hivatalos tanítása is elismeri, hogy miután itt több szempontnak az együttes figyelembevételére van szükség, vagyis, a házasságnak, mint szentségnek az alapjához tartozik hozzá a szexuális kapcsolat. A szeretetkapcsolatnak és a szentség kiszolgáltatásnak a része, a szexuális kapcsolat! Most papként beszélek, mert különben elég hülyén hangzik. Ez azt jelenti, hogy egyetlen házaspárnak sincs joga az Egyháznak azt mondani, hogy szüneteltessék, vagy szüntessék be ezt! Szóval, hogy ez abszurdum lenne, mert az egyik alapvető szempont sérülne! Ezért aztán van két, nagyon komoly, egymással bizonyos értelemben nehezen kibékíthető szempontunk! Az egyik, hogy még 40-50 évig szeretnének biztonságos szexuális kapcsolatot élni egymással, de közben a természetes módszer meg nem biztos, hogy ezt a biztonságot nyújtja! Most ez egy ilyen! Ilyenkor, mindenki a lelkiismerete alapján dönthet, másfajta fogamzásgátló módszer alkalmazásáról! Oké? Viszont erre nehéz egyetemes elvet adni! Tehát nehéz egy ilyen 5000 oldalas kötetet kiadni, hogy ilyen esetekben igen, ilyen esetekben nem… Szóval itt mindenkinek a fokozott saját felelőssége lép életbe! Ezért a helyzet attól szokott nagyon izgalmas lenni, hogy közben pedig engem, mint papot kérnek meg arra, hogy én döntsek valaki helyett, hogy ezt most lehet-e vagy nem! Van egy pont, ahol azt tudom mondani, hogy ahogy kívülről látom ezt a helyzetet, el tudom azt képzelni, hogy más módszert használj! De hogy ezt te használod-e vagy nem, belefér-e a lelkiismeretedbe vagy nem, vagy a kapcsolatodba ez hogyan fér bele? Tehát itt nagyon komoly, egyforma súlyú elveket kell nézni, és az élet tisztelete nemcsak a megfoganó, meg a születendő élet tiszteletét jelenti, hanem a házaspár meg a már meglévő gyerekek életének a tiszteletét is, ami ugye egy csomó következménnyel jár!

11. Létezik-e a Sátán? Ha Jézus győzött felette, akkor hogyan létezik?

A Szentírás azt mondja, hogy van! Jézus azt mondja, hogy van! Sok olyan emberrel találkoztam, akinek ugyanolyan hiteles Sátán-élménye van, mint amilyen hiteles Isten-élménye van! Számomra, a Sátánnak, mint személyes létezőnek az elfogadása már csak azért is logikus, mert ha ezt nem teszem meg,– és minden Sátán-élményt valami pszichés defektusra vezetek vissza, és azt gondolom, hogy ez mindenképpen az ő pszichéjének a képzelgése -, akkor mit kezdjek az Isten-élményekkel? Úgyhogy, a kérdés az az, hogy az az Isten-élmény vagy az a Sátán-élmény hogyan illeszkedik bele az ő élettörténetébe, az egész személyiségébe, és hogy vannak-e patológiás jegyei? Beteg tüneteket mutat-e vagy nem? Számomra, ez inkább a kérdés! Tehát, hogy az illető elmondott egy Sátán-élményt, vagy egy Isten-élményt, akkor az a kérdésem, hogy ez lehet-e a Kinyilatkoztatással összefüggésben lévő, valódi élmény, vagy pedig inkább valami pszichés működéssel magyarázható? Ugyanígy az Isten-élménynél is! Nagyon kell figyelni a patológiás tüneteket, hogy nem valami zűrről van-e szó? De az Isten-élménynél is ugyanígy figyelni kell!

A Sátán fölött aratott győzelem azt jelenti, hogy az ember szenvedhet nagyon nagy kísértéseket, azonban a végső szó Istené! Tehát olyan nincs, hogy a Sátán egy kicsit jobban rád száll, és neked annyi! Hogyha olvassátok az ördögűzős, meg Sátán-űzős irodalmat, akkor egyöntetű a vélemény, ahogyan egyébként az Egyház tanítása is összecseng ezekkel a tapasztalatokkal, hogy a megkísértettség, most mindegy, hogy Sátán vagy nem Sátán, az föltételezi a szabadságot! Ha én Sátán lennék, akkor nekem az lenne a buli, hogy te szabadon döntesz mellettem! Nemde? Ezért a szakirodalom tele van azzal a nagybetűs kijelentéssel, hogy mindenki, aki találkozik a Sátánnal, az vissza tud idézni, lehet hogy csak egy pillanatot, amikor dönthetett! Az irodalmi művek meg minden, ennek a kibontásával van tele. A szabad akarat megvan! Lehet dönteni! Különben tudom, hogy ma nagyon sokan nem hisznek a Sátánban.

12. Vannak-e véglegesen kihagyott, elszalaszott lehetőségek? El lehet-e rontani az életet?

Vannak, és nem lehet! Szóval: Vannak véglegesen elszalasztott lehetőségek, de az a kérdés, hogy és akkor ezek nyomán el lehet-e véglegesen rontani az életet? Azt gondolom, hogy el lehet, de ahhoz te is kellesz! Vagyis, amikor valakiben felmerül az a félelem, hogy jaj, elszalasztottam ezt vagy azt a lehetőséget… Nem rontottam el végérvényesen az életet? Számomra ez annak a tünete, hogy az illető nem járta végig a gyász útját! Nem siratta még el eléggé ezt az elszalaszott lehetőséget! 5-15 éve, még mindig az elszalasztott lehetőségnél tart! Ezért azt gondolja, hogy elrontotta az életét! Ezért a tippem az, hogy szenvedj egy kicsit másképpen! Szóval, idd ki azt a poharat, ne hagyj benne mindig egy kis cseppet a következő napra! Egyszer ülj le, és szenvedd ki magadból az egészet, hogy ennek most már tényleg annyi! Akkor, ha ezen túljutsz, akkor rájössz, hogy: Hoppá, fölkelt ma is a nap! De jó! Tehát az életet nem lehet elrontani, hacsak te nem segítesz nagyon benne!

13. Jézus által lehet üdvözülni! Mi van akkor a világvallásokkal?

Erről már sokat beszéltem. Bárki a hitében üdvözülhet, jó szándék, alapvető erkölcs, a lelkiismeret, meg a többi. A teológusok válasza erre az, hogy: A hindu testvérünk is Krisztus Megváltása által részesül az Örök Életben, még ha nem is tud róla!

14. Miért lettél pap?

Jó ötletnek tűnt! J Tudjátok, a hét mesterlövész, azt nagyon kell tudni! Az egyik kérdezi a másikat, hogy: Te, miért ugrottál bele a kaktuszbokorba? – Pillanatnyilag jó ötletnek tűnt! Jaj, hát ez egy komoly kérdés! Van komolyabb válaszom is! Egyszer elkezdtem imádkozni, és így jöttem ki belőle! Úgyhogy, veszélyes dolog nekivágni!

15. A felebarát kifejezés azt jelenti-e, hogy valaki más, meg nem tudom én mi a Bibliában. Nem?

A felebarát kifejezés azt jelenti, hogy bárki más!

16. A lelkiismeret nem az égből pottyant. Akkor mi van a személyes felelőséggel?

A lelkiismeretre úgy gondolok, mint a teremtettségemből fakadó emberi, természetes adottságomra, amely azonban alkalmas arra, hogy azon keresztül az Isten hangját meghalljam. Valami ilyesmi. Viszont a lelkiismeret közvetít is, meg szűrő is! Az Isten hangját, nyilván nem tudja a maga kristálytisztaságában közvetíteni, csak annyira, amennyire tiszta az én lelkiismeretem! Ezért a lelkiismeretem nevelésére állandóan föl vagyok szólítva, ha én azt valóban Isten hangjaként szeretném hallgatni! És akkor, szerintem van felelősség!

17. Apa-fiú kapcsolat, hogyan hat az Isten-ember kapcsolatra?

Egyfajta ősmintája neki. Hogyha az Istenről, mint Mennyei Atyáról beszélünk, hát akkor azért lesz köze azokhoz a tapasztalatokhoz, hogy gyerekként az én apukámmal milyen viszonyban voltam! Az erre való tudatos ránézés, szerintem fontos! Mert egy ne eléggé föltárt gyerek-apa kapcsolat igenis negatív következménykel járhat az Isten- ember kapcsolatra nézve! A kettő közötti összefüggéseket érdemes megkérdezni!

18. Miért találták ki az emberek a vallást?

Ha az emberek kitalálták volna a vallást, az tudatosságot tételezne föl. A vallás azonban, az azt megelőző korból létezik, és ez azt jelenti, hogy a kérdés igazából nem értelmezhető. Tehát kidobja a gép! J Nem tudom bevenni, ez valami olyasmi, hogy: Miért találták ki az emberek a szerelmet? Tehát nem kitalálták, hanem van, és akkor a kérdés inkább ezután jön.

Most vége a teológiának. Jön a következő blokk.

1. Hogyan tudjuk gyógyítani a sebeinket?

Önismereti munka nélkül aligha, ami pedig nagy fájdalommal fog járni! Ezt pedig szeretnénk elkerülni… Ennél tudok egy kicsit mélyebbet is. Olyan folyamatra van szükség, amely eléri a sebeinket. Ez most nagyon primitíven hangzik, ugye? Hogy olyan tetőt építsünk a házra, hogy a falak elbírják! Ez nagyjából egy ilyen bölcsesség. Azért nem szoktunk csak úgy ukk-mukk-fukk meggyógyulni attól, hogy beláttuk azt, hogy van egy sebünk és még attól sem, hogy mitől van, mert nem jutott el arra a szintre a személyiségünkben, ahol a sebzettség van! Ezért tehát egy olyan helyzetbe kell hozni magunkat, amelyben a sebzettségnek a mélysége, abban a helyzetben elő tud kerülni! Ez, adott esetben csak segítséggel tud megtörténni, és ezt terápiás helyzetnek hívjuk, vagy olyan természetes helyzetnek, amelynek gyógyító hatása van. Tehát gyógyító hatású lehet egy házastársi kapcsolat, egy baráti kapcsolat is, egy közösségi kapcsolat is, és egy imádság is. Terápiás hatású lehet, mert elérte azt a szintet a személyiségemben, ahol a sebzettség van. Ha minél mélyebben van a seb, ez annál inkább szokta azt a nehézséget adni, hogy nem érjük el saját erőnkből. Fogunk kelleni hozzá, de kell valaki, aki végigvezet minket egy úton, hogy egyáltalán merjünk még eljutni egészen oda, ahol a seb van. Ez azonban bizalmi kapcsolatot feltételez! Azt, hogy engem ott mindenképpen, föltétel nélkül elfogadnak, hogy nem eshet bajom! Ezért olyan nagyon nehéz gyógyulni természetes kapcsolatokban, mert nem biztos, hogy képesek vagyunk erre a minőségre! Ezt tudom mondani. Ez egy óriási téma, de biztos, hogy vannak olyan sebek, és olyan elakadások, amelyeket egyedül nem tudunk meggyógyítani! Egyedül nem megy! Érdemes szerintem ezt elfogadni.

2. Válhat-e egy kapcsolat, gyógyító kapcsolattá?

Válhat, de sok munkával! Lehet-e, hogy egy kapcsolat nem volt annyira gyógyító jellegű, de aztán gyógyítóvá válik? Lehet, de nagyon sok munkával! J

3. Mit tegyen az a valaki, akinek a szerette nem megfelelő társat talál?

A kérdésnek van egy nagyon izgalmas üzenete számomra: Honnan tudod, hogy neki nem megfelelő? Mihez nem megfelelő? Talán a te elképzelésednek nem megfelelő! Ebben a kérdésben rejtetten, nekem ez az üzenet rejlik, hogy számodra nem megfelelő! Engedjük szabadjára a másikat! Ez nem jelenti azt, hogy nincs valamiféle felelősségem, de a felelősségem arra vonatkozik, hogy szülőként is, felnőtt módjára beszéljek! Talán ezt tudnám mondani, hogy egy kicsit gyakorlatiasabb legyek, és kifejezzem azt, hogy mire gondolok. El tudom képzelni, hogy egy szülő nagyon aggódik a lánya iránt, de hogyha ő szülőként egy ilyen klasszikus, ilyen számon kérő, utasító, negatív szülői hozzáállással fejezi ki a saját felelősségét, az eléggé nem szokott sehova sem vezetni! A szülő akkor próbálja megtanulni azt, hogy hogyan tud a felnőtt gyerekével, felnőttként beszélni! Ennek látom értelmét. A felnőtt szülő, a felnőtt gyerekkel, felnőtt módjára beszéljen, és mindenki tudja, hogy hol van a saját felelőssége, és hogy hol vannak a kompetencia-határok. A szülők hajlamosak ezt átlépni, és minél többször lépték át, a gyerekeik is annál többször lépik majd később át, mert ezt szokták meg!

4. Féltékenységről elkezdtél egy gondolatot, ami félbeszakadt.

Igen. Nem emlékszem erre a gondolatra. J

5. Mit kezdjek a szülői tiltásokkal, parancsokkal? Lázadjak?

Bizonyos helyzetekben jó, ha tudunk lázadni, mert ez az én-erőnek a jele! Azonban tudjátok, hogy a tranzakció-analízisben Erik Berne azt mondja, hogy: Háromféle gyerek létezik bennünk. Van egy alávetett gyerek, aki a kiszolgáltatottsága miatt megteszi, amit mondanak neki. De ezért súlyos árat fizet: a saját szabadságát, akaratát, és a fejlődését adja cserébe! A másik a lázadó gyerek. Aki azt mondja, hogy lesz, ami lesz, de én beszólok! Lesz, ami lesz, de én elcsavargok! Lesz, ami lesz, de öt órával később érek haza! És 9 éves vagyok… A lázadó és az alávetett gyereket összeköti egy közös szál: a függés. A lázadó gyerek is a szülő ellen lázad, és minél hevesebben lázad annál inkább mutatja, hogy függ attól, aki ellen lázad! Kinek kellene megerősödni? Az autonóm gyereknek! A szabad és független gyereknek, bennünk. Azt kellene megerősíteni! Tehát a cél az, hogy keresd meg, ne a lázadót, ne az alávetettet, hanem a benned élő szabad gyereket! Akkor az pedig éljen! Ugye, milyen egyszerű? J Tehát egy életre szóló lázadás, nem tűnik jó ötletnek!

6. Ha a házastársam teljesen más, mint az ellentétes nemű szülőm, akkor mit kezdjek vele, meg a szülőmmel?

J Ez a szó, hogy teljesen, nagyon sokat üzen nekem! Ha teljesen más, akkor élek valamiféle gyanúval, hogy a társválasztás eléggé a szülővel való tiltakozás jegyében született, feltehetően nem túlzottan tudatosan. Ez azt jelenti, hogy itt az ellenkező nemű szülővel való kapcsolat nem eléggé árnyalt még! J Itt akkor lehet még egy kicsit…

7. Mitől lesz boldog, jó egy házasság egy életen át?

J Ez a kérdés nagyon megtisztelő! Szóval, amit te bennem látsz, az nem én vagyok! Tehát, hogyha én ezt tudnám, akkor szabadalmaztatnám, és kilóra árulnám! J De, hogy valami értelmeset is mondjak, akkor most elmondom azt, ami minden év végén elmondok egy kérdésnek a kapcsán. Egy életen át boldog, szeretetteljes, nem tudom én mi… Iszonyú sokat kell vele dolgozni! Energia, idő, figyelem, szóval ezek nélkül nem megy! Ahogy az edzőm mondotta volt: Ferikém, a semmiből nem lesz semmi! J Ezután pedig a megemelt edzés adag következett…

8. Mit kezdjek az indulataimmal?

Most mondom erre a típusmondatot: Bocsáss meg nekem ezért… Megfelelő formában fejezd ki!

9. Hogy lehet jól csinálni a gyereknevelést?

J Hát, ehhez meg pláne, hogy hozzá tudok szólni! De azért van egy fontos mondatom. Ha a gyereknevelés közben fölmerülnek nehézségeid, akkor azokkal küzdjél meg! J Ugyanis a gyerekek hallatlan nagy lehetőségeket adnak arra, hogy szembenézzünk magunkkal! Tehát érdemes itt is a projekciókat visszavonni, és nem neveletlen, kibírhatatlan, tűrhetetlen, szuperagresszív gyerekekről beszélni, hanem inkább szupertehetetlen szülőkről! Szóval, mindig van önrész. Emlékeztek.

10. Igaztalanul vádolnak, rágalmaznak. Mit érdemes tenni? Hallgassak-e? Aztán mindenki hisz amit akar? Vagy pedig szóljak, és akkor talán úgy tűnik majd, hogy védem magam?

Nem tudom. Szóval vagy ezt, vagy azt. Viszont, bizonyos rágalmaknak, meg ilyen nem tudom én minek tud az alapja az lenni, hogy információhiány van! Ezekben az esetekben érdemes a kellő információkat megadni! Ez igen sokszor nagy felszabadultságot okoz. Tehát egyszerűen arról volt szó, hogy az emberek kíváncsiak, és ha nincs elég infó, akkor majd ők kitalálják! J 

11. Ha valakitől gyerekkorban mindig megkérdezték, hogy mit akar, az helyes-e?

Szerintem nem! Az első néhány életévben kifejezetten hasztalan próbálkozás. J A gyerek, az gyerek. Ez azt jelenti, hogy természetesen belenő a saját élet-felelősségébe. Szép lassan belenő a szabadságba, az autonómiába. Szép lassan érik. Tehát a szülő éppen, hogy azáltal tud zseniális szülő lenni, ami azt jelenti, hogy elég jó szülő, hogyha képes mindig képes a korának megfelelő szabadsággal megajándékozni azt a gyereket! És ahol, és amikor a gyerek nem tud még dönteni, mert nincsen szabadsága, se megfelelő feltételek, ott szülő dönt! Tudjátok, ezt a kamut? Minden évben rengeteget hallom: Vállaljátok-e gyermeketek vallásos nevelését? – Hát úgy gondoltuk, hogy majd ő eldönti, hogy akar-e így vagy úgy! Ez egy nagy kamu! Ezt a kérdést a gyerek nem tudja eldönteni! Hogy döntse ezt el? 20 évesen majd azt mondja, hogy úgy döntöttem, hogy ezt nem kaptam meg? A szülő arról dönt, hogy ezt adja, és utána a gyerek pedig szabadon dönt, hogy ezt viszi-e tovább vagy nem! Szerintem. Az más kérdés, hogy valaki nem hívő vagy nem vallásos, vagy van egy csomó ellenérzése, és azt mondja, hogy ebbe a folyamatba nem tudom és nem is akarom belevinni a gyerekem! Tehát, hogy van egy csomó olyan kételyem vagy ellenérzésem, hogy én azt gondolom, hogy a gyerekemnek ez nem jó! Hát akkor úgy dönt, hogy a gyerekétől ezt távol tartja, nehogy ez ártson neki! Ez egy szabad, felelős döntés! De azt mondani, hogy majd a gyerekem eldönti… Ez kamu! Hát megkérdezünk a gyerektől egy csomó mindent, hogy óhajt-e fürdeni? Óhajtasz-e fiam fogat mosni? Mit gondolsz? Jó ez? Beláttad, hogy…? J

12. Ha valakivel bajom van, akkor magammal van bajom?

Ez jó! Ha valakivel bajom van, az azt jelenti, hogy én biztos, hogy megakadtam! Az egy külön kérdés, hogy ugye itt van a múltkori történet… Ha én csábulok, akkor az azt jelenti, hogy én csábulok! Hogy te csábító vagy-e vagy nem, az egy külön kérdés! Vagy igen, vagy nem.

13. Hogy lehet nagyon sok mindenben egyező és kiegészítő társat találni?

Van egy nagyon jó módszer! Szerelmesnek kell lenni! J Ezt tudom ajánlani! Különben nehéz…

14. Nőkkel szemben gúnyos, kritikus vagyok. Mit lehet tenni?

J Ez komoly kérdés, és nem tudom, hogy ez mennyire fog elméletszagúnak tűnni: Keresd meg légy szíves a benned élő nőt! Lehet, hogy egy szőkére fogsz találni! J Ha valaki nagyon gúnyos, és a többi, az távolságot tart, agresszív,… amögött félelem szokott lenni! Mi van a benned élő nőies dolgokkal, a benned élő irracionalitással, a benned élő érzésekkel, érzelmekkel, intuíciókkal, és mindennel, amire klasszikusan azt mondjuk, hogy női? Ez a nagy kérdés! És miért félsz annyira ettől?

15. Az önértékelés negatív körét hogyan lehet megszakítani?

Az önmagam elfogadásával. Mondtam most egy ilyen mondatot, persze nem sokat értek vele. Pedig erről beszéltem! Keress olyan kapcsolatokat, ahol téged szeretnek, és hidd el, hogy nekik van igazuk! Ha nincs ilyen kapcsolatod, akkor emlékezz vissza, volt-e valaha olyan élményed, hogy valaki szerinted szeretett téged? Ha pedig van egyetlen ilyen élményed, akkor mond azt, hogy neki van igaza, és ebből a pontból építsd fel az életed, az önmagadról alkotott képet! Ha nincs ilyen valaki, akkor Isten még mindig jól jöhet neked! J

16. Túl sok nő után fordulok meg. Mit lehet tenni?

J Na, másnak is tavasz van! Az első és legfontosabb tanácsom, hogy jobb megfigyelő helyzetbe kell kerülni! J Akkor nem kell állandóan forogni! A magaslesre fel kell mászni…Most komolyan, bár úgy nem érdemes… Szóval először mássz föl erre a jó helyre, és akkor gondolkozz el azon, ha még képes vagy rá, hogy mi van akkor itt az intimitásra való képességeddel! Van-e egy igazi, bensőséges, bizalmi, mély érzésekkel és érzelmekkel teli kapcsolatod? Mert igazából, az a megoldás! Ha azt gondolod, hogy van egy ilyen nagyon mély érzésekkel, érzelmekkel, bizalommal teli kapcsolatod, és mégis 20-ból 15 után megfordulsz, akkor kérj segítséget! Tényleg! Ennek sok oka lehet. Rengeteg kapcsolatban elfojtott, nem tudatosított probléma, szexuális kísértésként jelenik meg! Főleg keresztény embereknél! Ezért azt a fájdalmas közlést kell tennem, hogy talán mégsem annyira optimális az a kapcsolat, mint ahogy te szeretnéd gondolni! Csúnya vagyok, ugye?

17. A párom dolgait más szemszögből is szoktam nézni, mint ahogy ő mondja el nekem. Ezt ő akadékoskodásnak és meg nem értésnek éli meg. Mit lehet tenni?

Megértem, hogy az a nő ezt így éli meg. Emlékeztek? A kommunikáció szintjei. Informatív szint, ez a legfölszínesebb, a racionális szint. Érzelmi szint, az már valami. Aztán jön a kapcsolati szint. Ha valaki a házastársának, a szerelmének, vagy nem tudom kinek a közléseiből állandóan csak az informatív szintre reagál, és azzal kapcsolatban vannak fenntartásai, akkor a kérdésem az az, hogy mi van az érzelmi szinttel, meg a kapcsolati szinttel? Akkor ott gyöngeségek vannak!

18. A saját énről való lemondást hogyan kell csinálni?

Azt hiszem, hogy erről már egy picit beszéltem. Tehát, hogy az akarat összefüggésbe hozása, összhangba hozása. Még egy mondat azért ide. Az életünk tulajdonképpen állandóan szól arról is, hogy megvan-e bennem az a készség, hogy az, amiről ma azt gondolom, hogy én, ez statikus, és be van-e betonozva, vagy hajlandó vagyok-e rugalmasan ezt a kört állandóan tágítani? Az a valaki tud fejlődni, aki minden nap úgy kel, és úgy fekszik, hogy holnap lehet, hogy olyan tapasztalataim lesznek, hogy ki fog derülni, hogy mégsem vagyok pont az, akiről fél nappal ezelőtt gondoltam, hogy vagyok. Ezt tartanám a legizgalmasabbnak, hogy az erre való készség bennünk legyen! Akkor pedig itt lesz vegyesen jó meg rossz is! Emléketek? Ezt Jung apóval kapcsolatban nagyon hangsúlyoztam, hogy minél több mindent integrálok az énbe az árnyékomból, és az árnyék lehet pozitív és negatív is, az énem annál gazdagabb, annál árnyaltabb és erősebb lesz. Azonban, annál több ellentmondás is lesz benne, ami pedig egyrészt okoz feszültségeket, másrészt megadja az életerőt.

19. Az önző ember miért nem tudja magát szeretni?

Ugye, hogyha így teszed föl a kérdést, hogy az önző ember miért nem tudja magát szeretni, akkor azt nem tudom, mert annak rengeteg oka lehet. De az biztos, hogy aki igazán szereti magát, az szeret egy másik embert, mert a másik embert szeretni, az nagyon jó nekünk!

20. Fölismerem a projekcióimat, de ettől gátlásosabb lettem. Most ezzel mit tegyek? Csak hallgassak mindig?

Szerintem ne, hanem kezdhetnéd úgy a mondatot, hogy szerintem, mit tudom én, hogy van, de én most azt élem át. Az egy hiteles mondat, hogy mit tudom én, hogy ki vagy te, de most ezt élem át, most ezt látom benned, most ezt tapasztaltam meg! Mondhatok akármit, csak ne abszolutizáljam és gondoljam azt, hogy én tudom, hogy te ez vagy!

21. Házasságkötés előtt elmúlik nálam a szeretet.

J Miért? Van ilyen! Ez sebzettségre utal. Itt valami rossz mintát tételezek föl a mélyben! Hát hogy néhány hónapi vagy évi, vagy több évi ismeretség után megszűnök tudni szeretni, ez azt jelenti, hogy itt, nálam van valami elakadás! A legkevésbé jelenti azt, hogy nem találtam meg az igazit, ez nem valószínű!

22. Sokat civódunk egymással. Merjek-e házasodni? Ne kíméljem-e meg az illetőt magamtól?

J A kérdésföltevés sokatmondó, és azt hallom ki belőle, hogy szeretnél olyasmiért felelősséget vállalni, ami nem a te felelősséged! Hagyd, hogy ő hadd döntsön! Majd ő eldönti, hogy te elviselhető vagy-e vagy nem! Te meg döntsél a magad felelősségével!

23. Beszélgetés, vita közben, nekem a téma fontosabb, mint az ember. Mit tegyek?

Maradj férfi! J Ezt valószínű, hogy egy férfi írta. Hát erre megint csak vonatkozik az, hogy miért olyan könnyű téged egy kapcsolatnak a mélységeiből kilendíteni? Hogy van az, hogy te olyan önfeledten tudsz harcolni, háborúzni, küzdeni a másikkal, miért van az, hogy olyan hatalmas gyümölcsnek tűnik az, hogy legyőzöd a társadat egy vitában? Tehát azt kérdezném meg akkor, hogy mit nyersz te ezzel, és mit vesztesz? Nem kaphatod-e másképpen meg azt, amit a vitákban való győzelem által kaptál meg eddig? Illetve, hogy ezek mögött a győzelmek mögött milyen mélyebb vágyad van? Mert biztos, hogy van! Kötve hiszem, hogy az lenne a legmélyebb vágyad, hogy annyira szeretem esete lenyomni a feleségemet este egy vitában! Lehetetlen, hogy ez legyen a legmélyebb vágyad, amit egész este, vagy egész nap a munkahelyeden forgatsz magadban… Hú, már alig várom, megyek haza, és akkor! J Ennél, te sokkal jobb vagy!

Ez lesz az utolsó.

24. József Attila, Eszmélet című verséről mi a véleményed?

Elolvastam már sokszor. Most nem olvasom el. Sokszor olvastam, olvastam, és végül is az lett a benyomásom, - persze egy hülye dolog, mert egy olyan valakiről azért tudok mást is -, hogy egy olyan ember ír ilyen verset, aki nincs jóban magával, aki elidegenedett önmagától, vagy sohasem volt igazából önmagánál. Egy ilyen verset egy ilyen valaki ír. Vannak benne zseniális gondolatok, meglátások, és minden, de végtelen nagy fájdalom és szomorúság van a gondolatok mögött, egy ilyen mély elidegenedettség önmagunktól. Ezt olvasom ki belőle.

Kérdezte valaki, hogy mikor lesznek ezek a találkozásaink, ahol azokkal vagyunk egy csoportban, akik nem vallásosak? Október első szombatján, 7 órától, este fél 11-ig. Azután pedig egész évben, már májusig, minden hónap első szombatján. A harmadik szombatról átmentünk első szombatra, mert azt könnyebb megjegyezni! J

Kész vagyok! Szóval ennyi kérdésre ezt, vagy ennyit tudtam válaszolni.

Miért rúgtak ki a szemináriumból? 

Ez egy nagyon fontos kérdés, de sajnos elfogyott az idő! J

De pap vagyok, tehát fölszenteltek, nehogy itt megakadjatok!

 Örökbe fogadta és lejegyezte: Újhelyi Balázs és Annamari