Viktor Emmanuel Frankl a hitről - Viktor Emmanuel Frankl a tízparancsolatról 1.

2005.10.11.

Megosztom
Elküldöm

Isten hozott benneteket!

Viktor Emil Frankl gondolatai

Bevezető

Látom, nem könnyű helyet találni. Jó. Hátrébb tenném az asztalt. Segítesz? Köszönöm. Nnna. Kezdhetem? Mit gondoltok? Viktor Frankl-ről beszélnék, ha… Tudjátok, Frankl-hoz jutottunk el, Emil bácsi, nyugodtan hívhatjuk így, 90 évet élt. Emil bácsi, akinek a gondolatai, illetve akinek nyomán a mai előadásnak a gondolatai ide kerülhetnek. Ő azért olyan jelentős számunkra, amikor abban a modellben gondolkodunk, hogy valamit megértsünk, hogy az életnek megvan a tapasztalati szintje, aztán a tapasztalatainkban megkereshetjük azoknak az értelmét, a jelentését. Majd pedig hogy mindez hogyan kapcsolódik a hit világához. (01:50)

A tapasztalatainkban megjelenő értelem hogyan foglalja magába azt, amire szintén rá lehet csodálkozni, és aztán szintén ki lehet munkálni, hogy abban ott van egy tőlünk elvehetetlen hit, és ez minden emberre érvényes. Hogyha ebben a modellben gondolkodunk, akkor eljuthatunk Emil bácsihoz, mert Emil bácsi arról beszélt, hogy a hitnek és a vallásnak valami hallatlan szoros, egymástól elszakíthatatlan viszonya van az élet értelmének a keresésével. Ezért, most szánnék vagy negyed órát, hogy Emil bácsi alapvető gondolatait elmondjam a vallásról, vagy a hitről. Aztán megnéznénk az ő gondolkodási világából kiindulva a Tízparancsolatot. Hogyan jelenik meg a Tízparancsolatban az embernek az élet értelmére való irányultsága, és a Tízparancsolat hogyan fejezi ki a maga nyelvén azt, hogy mit jelent, hogy az ember rászorul az élet értelmének a megfogalmazására. Hát ez volt a bevezető. (03:10)

Viktor Emil Frankl gondolatai a hitről, a vallásosságról

Onnan indulunk, hogy Frankl azt mondja, mikor 1991-ben összefoglalta tíz tézisét az emberről. A tízedik így szól: Az ember a transzcendencia felől fogja föl magát. Annyiban ember, amennyiben innen képes fölfogni önmagát. És hogy egy kiolthatatlan hit él bennünk. (03:40)

Akkor a vallásosságról azt mondja, hogy a vallásosságban az értelembe vetett átfogó hit jelenik meg. Ú, ez elég szép. És akkor hoz egy példát, azt mondja. „Sok embert láttam a halálos ágyán. Láttam olyanokat is, akik végestelen végig ateistának mondták, és tartották magukat. Mégis azt tapasztaltam, hogy egy teljességgel, az ő meggyőződésükhöz képest irreális hit és remény nem szűnt meg bennük lenni. Lehet, hogy ezt a halálos betegségben, a haldoklás végső pillanataiban is úgy fejezték ki, hogy „Meg akarunk gyógyulni!”, lehet hogy úgy fejezték ki, hogy „Élni akarunk!”, de mégis, ezeken a kimondott és ki nem mondott vágyakozásban, ahogy nem voltak hajlandók az életük értelmét megkérdőjelezni, és a reményükről lemondani, jelenik meg valami az ember leglényegéből, és az emberi természetből, amit így nevezhetünk adott esetben, hogy hit, vagy vallásosság.” (05:00)

Akkor mond néhány szerzőt, akik szerinte nagyon sokat mondtak erről a témáról. Az egyik, hát megint ez a Paul Tillich, ez a teológus. Ez a teológus azt mondja, vallásosnak lenni azt jelenti, hogy szenvedélyesen rákérdezünk életünk értelmére. Tehát hogy vallásosnak lenni azt jelenti, hogy szenvedélyesen rákérdezünk létünk értelmére. Aztán hivatkozik Einsteinre, aki meg assz’ongya, vallásosnak lenni azt jelenti, hogy választ találni arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme. Aztán Wittgenstein, a filozófus: Istenben hinni azt jelenti, hogy látom, az életnek van értelme. Azt mondja, hogy „Ezekkel a gondolkodókkal vagyok rokoni kapcsolatban.” (05:55)

1. Az élet értelmének a keresése, elsősorban a lelkiismereten keresztül történik.

A Tízparancsolathoz így kerülünk még közelebb, hogy az élet értelmének a keresése, elsősorban a lelkiismereten keresztül történik, mondja Emil bácsi. Azért, mert a lelkiismeretünk az egy konkrét helyzetben, itt és most, énnekem mondja azt meg, hogy mit kell tennem. Akkor összehasonlítja a Tízparancsolatot a lelkiismerettel, és egy nagyon, nagyon szép dolgot mond. Azt mondja, hogy ma, amikor az emberek azon nyűglődnek, hogy van-e az életüknek értelme, vagy hogy különböző életeseményeikben van-e egyáltalán valami értelem, ezek az emberek kigúnyolják a Tízparancsolatot, és azt mondják, hogy ez már ma értelmetlen és fölösleges, vagy idejétmúlt, vagy nem tudom én mi. Azt mondja, pedig, az embereknek arra lenne szüksége, hogy a lelkiismeretüket érzékennyé tegyék, és arra a 10.000 parancsra képesek legyenek figyelni, amely az ő életüknek 10.000 nagyon sajátos, és személyes élethelyzetében hangzik föl. Tehát megtehetjük azt, hogy azt mondjuk, a Tízparancsolatnak semmi értelme, de ha ez azt jelenti, hogy a konkrét élethelyzeteinkben fölhangzó belső parancsra nem figyelünk, arra a 10.000-nyire, ami ér bennünket minden személyes élethelyzetünkben, akkor sosem találjuk meg az élet értelmét. Ezért bohóckodhatunk azzal „Most Tízparancsolat? Melyiket hagyjuk meg, meg melyiket nem?” Éppen a lényegi kérdésre akkor nem válaszoltunk, hogy az életünkben ismerjük ezt a sürgető, parancsoló jelleget. (07:50)

2. A szeretet parancsa

Mondtam én ezt nektek? El… vívódtam, töprengtem a szeretet parancson. Tudjátok, hogy „Az az én parancsom, szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek benneteket! Ez a legfontosabb parancs.” Beszéltem én nektek erről, hogy hova jutottam? Nem? (Telefoncsörgés – szerk.) Ahh, ez egy jó bevezető. Annyit töprengtem ezen, hogy Jézus miért ilyen stílustalan, hogy miért köti össze a szeretetet a paranccsal. Sok minden racionális dologra jutottam, de ezek egyáltalán nem fontosak. Aztán eljutottam valami lényegihez. Rájöttem arra, ahogyan egy gyereket néztem, egy kisgyereket. Ő nem nézett engem, nem látta, hogy én nézem, én meg néztem őt. Ahogy néztem, néztem ezt a kisgyereket, egyszer csak rájöttem valamire. Arra, hogy nekem ezt a gyereket szeretnem KELL. Hogy itt belül érzek egy sürgető fölszólítást arra, hogy ezzel a gyerekkel semmi mást nem lehet tenni, semmi más válaszom nem lehet az ő jelenlétére, mint hogy szeretnem KELL őt. Hogy ez egy parancs, ami nem kívülről jön, hanem a belső emberi természetemből hangzik föl, és én egyszerűen csak fölismerem. (09:30)

Vagyis, nekem úgy tűnik, hogy amikor Jézus azt mondja „az az én parancsom, hogy szeretnetek KELL egymást”, akkor nem a Tízparancsolathoz hoz még egyet, hanem föltárja az embernek az ember belső természetét, amit képesek vagyunk annyira gyagyák lenni, hogy nem ismerjük föl. Hogy ez nyilván akkor nem csak azokra a kisgyerekekre vonatkozik, akik annyira ártatlanok és kedvesek, még nem követtek el bűnt, hanem hát minden emberre. Hogyha én nem érzem parancsszerűen innen belülről, hogy téged szeretnem kell, akkor velem van a baj. Mhh. Az, hogy ezt valaki kimondja egy külső parancsként, hát kimondja. Nna! Erre jutottam a nyáron. Mit szóltok? Ehh, jó dolog a nyár, ugye? Ősszel az embernek nem jutnak ilyesmik az eszébe. A téli teológiától meg mentsen meg bennünket a Jóisten! Én arra kérnék minden teológust, kizárólag tavasszal kezdjék el írni műveiket, és az első hideg napokon fejezzék azt sürgősen be. Az az embernek való, nem? Nna! (10:55)

3. Amikor az ember azt kérdi, mi helyes mi nem, mi jó és mi nem, az jelenti: mi az, ami értelmes és mi nem?

Akkor azt mondja, hogy amikor az ember azt kérdi, hogy mi helyes, és mi nem, mi jó és mi nem, mi igaz és mi nem, akkor tulajdonképpen azt a kérdést veti föl, hogy mi az, ami értelmes, és mi az, ami nem. Tehát ezeket a törvényeket, vagy parancsokat nem föltétlen erkölcsi szempontból kellene csak néznünk, és értelmeznünk, hanem az élet értelmének a szempontjából. Mert amikor arra kérdezek rá, hogy mi igaz és mi nem, mi jó és mi nem, tulajdonképpen ezt firtatom, hogy mi az, ami ebben a pillanatban nekem, erre a helyzetre vonatkozóan értelmes volna, és mi az, ami nem értelmes. Nagyon okos bácsi volt. Nagyon, minden mondatban van három idegen szó. Szörnyű! Évekbe telik, míg egy kis kötetet el lehet tőle olvasni. Ahh! (12:00)

Tudjátok, miről beszélt még? Pont arról, mint amiről BNI, Böszörményi-Nagy Iván. Ez, ezek összebeszéltek, vagy mi. Ő is azt mondja, hogy az emberi létezés az felelős létezés. Ezért ha az ember az élet értelmére akar rátalálni, akkor a felelősségérzetét kell kicsit növelni. Ez pedig a lelkiismeretre való figyelés által törtéhet. Nnna! Húha! És akkor, assz’ongya. (12:35)

4. Az élet értelme nem elvont és általános, hanem személyes és konkrét.

Az élet értelme nem elvont és általános, hanem személyes és konkrét. Itt és most vagy van, vagy nincs. Vagy fölismerem, vagy nem ismerem föl. Ezért van egy felszólítás jellege, és egy KI-hívás jellege. Ugyanúgy, mint a lelkiismeretünknek. Hmm. Akkor itt mondanék egy másik fölismerést. Vagy tudjátok mit? Először elmondok egy viccet, mert látom, hogy már annyira komoly vagyok, hogy magamat se értem. Mi a hasonlóság a vasútmodell, és a női mell között? Van ötletetek? Ne már! Hát csak érdekel ez titeket, nem? Na? Igen. „Szerintem az, hogy eredetileg mind a kettő gyerekeknek való, de a felnőtt férfiak szeretnek a legjobban foglalkozni velük.” (taps – szerk.) Nem tudom, fölállnál esetleg? Hallottátok? Most képzeld el, azért kicsit beszélgessünk erről. Sz’al tudod, én itt mikrofonba beszélek, artikulálok, meg minden. Amit meg te mondasz, meg idefelé mondod, és leghátul is mindenki értette. Igen, tehát ez. Hogy ez hogy jön ide? Hát hogy itt beszélhetünk ilyen általánosságokról, meg nagy parancsokról, meg nagy törvényekről, hogy ez ennek van, az annak van, meg nem tudom én mi. Azért az igazi kérdés mindig az, hogy ki élvezi. Ahh, itt és most, ebben a pillanatban rólam van szó, és ez mit is jelent. Na, és akkor a komoly… (14:55)

Emlékeztek, hogy hívtuk azt a kislányt, azt az ötéveset? Mónika. Azt hittem Mártika, de nem. Mónika. Hogy… tegnap jöttem erre rá, este. Vívódtam az ágyamban, töprengtem, és egyszer csak megvilágosodtam, egy kicsit. De aztán leoltottam a lámpát, és… vége lett. Arra jöttem rá Mónika kapcsán, hogy el tudom képzelni, hogy Mónikának az apukája, ha megkérdezzük, hogy „Mondd csak, szereted te a kislányodat?”, akkor azt mondta volna „Én nagyon szeretem Mónikát.” Az apuka csak egy valamiben tévedett volna. Most egy, ne az ő apukájára gondoljunk, hanem azokra az apukákra, akik azt a helyzetet nem tudták jól megoldani. Hogy nem elég a Mónikát általában szeretni, hanem a Mónikát ott és akkor, abban a helyzetben, úgy kell szeretni, ahogy az neki jó. Akkor elmondhatja az apukája, hogy szereti őt. (16:10)

Felnőttként milyen gyakran azt gondoljuk, hogy szeretjük a gyerekeinket, vagy szeretjük a másikat, csak éppen ott és akkor, abban a konkrét helyzetben, amikor őneki arra lenne szüksége, hogy… azt nem kapja meg tőlünk. Ahh! Erre jöttem rá. Hogy az életemnek nagyon sok helyzetében azt gondoltam, szeretek valakit, és nem így volt. Volt bennem szeretet, ez igaz. De ott és akkor nem szerettem őt úgy, ahogy arra neki szüksége lett volna. Erre tehát inkább azt kellene mondani, hogy nem szerettem őt. Volt bennem szeretet, de őt, ott és akkor nem tudtam szeretni. Erre jöttem rá. Ezért az embernek nem arra van szüksége, hogy őt szeressék, hanem hogy ott és akkor azt kapja meg, amire szüksége van. Ahh! És ez nagyon nehéz. (17:15)

Elképzeltem azokat az apukákat meg anyukákat, akik előrángatják a gyerekeiket, hogy velük dicsekedjenek. S akkor ott megsimogatják a buksiját. „Hát, én úgy szeretlek téged! Te vagy az én kislányom.” És hogy milyen döbbenetes félreértés ez, ahogy az apa kihúzza magát, és azt gondolja, hogy „én szeretem a lányom”. Hogyha megkérdeznénk tőle, akkor a kislány mit mondana? Ah! „Tudom apukám, hogy van benned szeretet. Nem ártana, ha néha felém is áramlana, konkrét helyzetekben, nekem arra lenne szükségem.” (17:55)

5. Az értelem lehetőségéhez három út vezet el.

Ez jó, ez izgalmas, ha ezt tudjuk.

1. A cselekedetek által.

Hogy tetteink vannak. Akkor ismerem föl egy helyzetben az értelmet, ha tudok cselekedni, ha aktívan abban részt veszek. Hmm. Erről az jutott eszembe, hogy sokszor van, jön hozzám valaki, és elkezd arról beszélni, hogy „Fogalmam sincs, hogy miért jöttem. Nem tudom, hogy mit akarok. Nem látom ebben a pillanatban az életem értelmét. Nem tudom, hogy mi adhatna megoldást, tele vagyok káosszal, krízisben vagyok. Fogalmam sincs, hogy egyáltalán van-e értelme az életemnek.” Ezekben a helyzetekben élem át én leginkább azt, hogy azzal, hogy te eljöttél hozzám, mér régen kifejezted azt, hogy tudod, hogy az életednek van értelme. Különben nem lennél itt. Azzal, hogy valaki elindul, jobb láb, bal, jobb, bal, és becsönget és leül, és elkezd arról beszélni, hogy „Nem találom az életem értelmét.”, már régen kifejezte, hogy lehet, hogy nem találja, de van neki. Van, csak nem tudja még megragadni, vagy megfogalmazni, de hogy van. Ezért egy pont után gondolkodni nem érdemes, nem, cselekedni kéne. Nem érdemes még 84-edszer is átgondolni. (19:45)

Aztán, még ide tartozik az 1-es ponthoz, az alkotás által, amikor egy művet hozunk létre. Az egyik legtisztább útja, hogy fölfedezzük az élet értelmét. Erről meg az jutott eszembe, elég egysíkú vagyok ma, hogy egy beszélgetés is olyan, mint egy műalkotás. Hogy amikor találkozik egyik ember a másikkal, azt én szívesen látom egy műalkotásnak, és nem maguktól valami különböző művet hoznak létre, hanem arra szerződnek egymással, hogy mondjuk egy órás beszélgetés, vagy egy fél órás találkozás által önmaguk legyenek a műalkotás. Ez tök jó kaland. Hahh. Ez volt az 1-es, hogy lehet az élet értelmére rátalálni. (20:55)

2. Valamit átélek.

Itt nagyon mondja, hogy a munka nagyon alkalmas arra, az értelmes munka, hogy annak kapcsán rácsodálkozzak az életem értelmes voltára. De, és megint fölismertem valamit. Hát, ez hihetetlen. Mikor dolgozok? Ez pedig az, hogy tudjátok, nagyon kritikus voltam azzal a megfogalmazással, amikor valaki azt mondja, hogy „Valami hihetetlen szép dolog történt velem. Ez és ez a dolog a leg nagyszerűbb dolog, ami megtörtént az életemben. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ez megtörténhetett velem.” Én ezt mindig racionális füllel hallgattam, és kritikus voltam. Miért azt mondja, hogy „megtörtént velem”? Miért, ő nem volt benne? Ahh! Hol van Ő belőle? És nem, nem tetszett nekem ez a megfogalmazás. Ma rájöttem, hogy én buta vagyok. Mert hogy ez a néhány szó, ez kifejezheti nem csak azt, hogy ő abban nem volt benne, hanem azt is kifejezheti, hogy valami, ami az ő életében megjelent, az több nála. Több nála, meg annál, akivel találkozott, vagy több mindannál, amit ő abba beletett. Ebből a szempontból mondhatjuk azt hogy az életünknek a leggyönyörűbb pillanatai „megtörténnek velünk”. Nem azért, mert nem vagyunk bennük, éppen hogy nagyon is benne lehetünk, és mégis lesz egy ilyen jellege. (22:40)

Kár volt annyit olvasnom, ugye? A második ponthoz tartozik, hogy valakit megtapasztalok. Egy valakivel való komoly találkozás által juthatok el az élet értelmének a fölismerésére. (23:00)

Pöttyös mise

Na, mesélek a vasárnapi miséről. Ajj, a kis pöttyök! Teljesen fölülmúlták magukat vasárnap. Képzeljétek el, hosszú idő óta először megtörtént az, hogy nem tudtam mindenkire sort keríteni. Annyi gyerek jelentkezett, hogy azt kellett mondanom a végén, hogy „Figyeljetek! Most adok egy pici időt, és mindenki mondja el annak az apukának, anyukának vagy nagymamának, akinek épp a kezét fogja, hogy ő mire gondolt, mert már nincs idő arra, hogy meghallgassalak téged.” Na, mit szóltok? Ez egy szentmise. Ahh! Azt kérdeztem tőlük, hogy „Mondjátok meg nekem – ez már a beszédnek a legvége volt, vagy a beszélgetésnek – most mindenki kitalálhat valami jót, amit még ma meg akar tenni. S aki kitalált valami jót, amit még ma meg akar, és meg is tud tenni. Ne álmodozz nekem!” Akkor mondja el. Annyi gyerek jelentkezett, és annyi jó dolgot mondtak, hogy már nem bírtam őket meghallgatni, mert a felnőttek haza akartak menni. Szörnyű! Ki kéne tiltani a felnőtteket. A gyerek karján nincs óra. A felnőtt… cskk, „Mikor fejezi már be? Nem igaz, hogy…!” (24:25)

Képzeljétek el, hogy 10 gyerekből 9 a következőt mondta. Lehetett a… a legkisebb gyerekek is jelentkeztek, annyira drágák voltak. 2,5 éves gyerekek. Mondjuk rögtön egy gyerekpárt hadd idézzek, öcs és báty. Azt mondja a bátyó: „Én szeretnék apukámmal biciklizni délután.” 2,5 éves kisöcsi. „Biciklizni fogok.” Nagyon megdicsértem. Egymás után 10 gyerekből 9 valakihez kapcsolódva szeretett volna valamit csinálni. a gyerekek nem azt mondták, hogy… na, nem is mondom, hogy mit nem mondtak, azt mondom, hogy mit mondtak. Az apukájukkal szeretnének biciklizni. Az apukájukkal szeretnének kirándulni. Az apukájukkal szeretnének madáretetőt készíteni. Az anyukájukkal szeretnének mesét olvasni. Az anyukájukkal szeretnének kirándulni. A nagymamájukkal szeretnének zenélni. És még legalább 8 ilyet mondtak. Egyetlen gyerkőc volt, sajnos kezd felnőtt lenni, aki azt mondta, hogy ő számítógépes játékot szeretne játszani. 15 gyerekből 14 valakivel akart valamit. Ahh! Hogy tudnak ilyen normálisak lenni? Tehát hogy az élet értelmére való rátalálás egy másik személlyel való találkozás kapcsán. (26:25)

3. Egy megváltoztathatatlan helyzetben a beállítódásunk megváltoztatásával.

…rátalálhatunk az élet értelmére. Azt mondja, hogy vannak olyan helyzetek, amelyeket nem tudunk megváltoztatni. Ilyenkor, régi igazság (Egészségedre!), a szemléletmódunk, a hozzáállásunk megváltoztatása lehetséges. Ez pedig mit jelent? Önmagunk felülmúlását. Amikor a pillanatnyi önmagunkat, aki nem talál ebben semmi értelmet, képesek vagyunk felülmúlni, ez egyet jelent azzal, hogy megtaláltuk valaminek az értelmét, aminek addig nem láttuk. Ez pedig önmagunk fölülmúlása. (27:20)

Akkor elmond egy történetet egy asszonyról. Auschwitz után néhány évvel, mert tudjátok, Emil bácsi zsidó bácsi volt, Auschwitz után néhány évvel Izraelben történik. Egy orvos beszélget egy asszonnyal. Egyszer csak a szeme rátéved a karkötőjére, és azt mondja. „Nahát, milyen érdekes karkötő! Aranynak tűnik.” Akkor a nő megmutatja a karkötőjét. A karkötőjében kilenc tejfog van, aranyba foglalva. Akkor meghökken az orvos, és kérdezi, hogy „Ezek milyen fogak?” Azt mondja az asszony „Ez a kilenc gyerekemnek a tejfoga.” Egymás után elmondja a neveiket. Utána azt mondja „Mind a kilenc gyerek meghalt a gázkamrában.” Erre az orvos megdöbben, és azt mondja „Hogy tud maga élni egy ilyen karkötővel?” S akkor ilyen szelíden elmosolyodik ez az asszony, és azt mondja. „Árvaházat vezetek nem messze innen.” Egy ilyen karkötővel is lehet élni. Aztán azt mondja. (28:50)

6. Az élet értelme feltétel nélküli.

Az élet legvégső értelme, ami van, csak rá kell találni, nem kötődik semmilyen föltételhez. Rengeteg kutatást végeztek évtizedeken keresztül. Az élet értelmére való rátalálás nem függ életkortól, nemtől, vallástól, felekezettől, intelligenciától, semmi ilyennel semmiféle összefüggésben nincs. Ez azt jelenti, hogy az élet értelme VAN, föltétel nélkül. (29:30)

Azt mondja, egy gyönyörű képet használ. „Vannak pillanatok, amikor egy mérleget látunk.” Az egyik serpenyőben ott van, hogy ez lehet az életem értelme, ebben a konkrét pillanatban. A másik serpenyőben az van: „Ez mind elveszi az életem értelmét, ebben a konkrét helyzetben.” Vannak olyan pillanatok, amikor a kettő között nem lehet dönteni. Mikor legalább annyi jel mutat arra, hogy az életem értelmetlen, mint amennyi arra, hogy értelmes. „Mit tehet ilyenkor az ember?” Ezt teszi föl kérdésként. Képzeljétek el ezt a mérleget. Van értelme az életemnek itt és most. – Nincs értelme az életemnek itt és most. Mit lehet ilyenkor tenni? Most direkt várok egy kicsit. (30:35)

7. A hit egyenlő mindazzal, amit megértettem, és megértek, plusz én.

Olyan szépet mondott ma egy asszony, akivel beszélgettem. Közben ti gondolkodhattok, én csak beszélek. Azt mondja. „Tudod Feri! Annyira jó, amikor én ismerek föl valamit, vagy én jövök rá valamire, és nem más mondja meg nekem. Mert akkor nem kell szégyenkeznem.” Ahh, de szép! Szóval ott van az a mérleg, van értelme az életemnek, nincs értelme az életemnek. Azt mondja Frankl. „Ebben a helyzetben önmagamat rádobhatom az egyik serpenyőre.” Ilyenkor úgy dől el ez a helyzet, hogy önmagamat rádobom arra a serpenyőre, hogy az életemnek van értelme. Ezért aztán később – azt mondja – a hit egyenlő mindazzal, amit megértettem, és megértek, plusz én. Ez egy zseniális mondat. „Plusz én.” Ha nem dobom bele magamat előbb-utóbb a serpenyőbe, akkor nem dőlnek el bizonyos helyzetek. Ahh! Na jó. S akkor az Istenről. (32:15)

8. Isten a legbelső monológjaink partnere.

Istenről azt mondja, a legbelső monológjaink partnere. (32:25)

9. Az istenhit vagy föltétlen, vagy nem istenhit.

Akkor az istenhitről is ezt mondja. Eljutottam oda, hogy azt mondom, az istenhit vagy föltétlen, vagy nem istenhit. Mint ahogy az élet értelmével kapcsolatban is, az vagy föltétlen, nincs föltétele, vagy nincs meg. S akkor azt mondja. Vitatkozik egy zsidó rabbival. Ez a zsidó rabbi írt egy könyvet: Auschwitz után. Ez volt a címe. Azt mondja, hogy Auschwitz olyan hatással volt sokakra, méltán, hogy elvesztették a hitüket. Akkor erre Emil bácsi azt mondja. Ha valaki el tudja veszíteni a hitét Istenben, az nem volt istenhit. Mert az istenhit természetétől fogva föltétlen. (33:25)

Akkor azt mondja, hogy Dosztojevszkijnek igaza van. Vagy elvesztem a hitemet egyetlen ártatlan gyerek halála kapcsán, vagy pedig teljesen mindegy – ebből a szempontból – hogy egy ember hal meg ártatlanul, vagy 6 millió. (33:45)

S akkor hoz megint csak egy gyönyörű képet. Azt mondja. Képzeljünk el egy kis tüzet, meg egy nagy tüzet. Ha fúj a szél, a kis tűz elalszik, a nagy tűz lángra lobban. Az istenhit, a valódi istenhit a nagy tűz. Ha valakinek az van, akkor a megpróbáltatástól megerősödik. Ha nem találtam még rá igazán az Istenre, akkor az elaludhat, de az akkor nem volt valódi istenhit. Ahh! Úúú, ma aztán nagyon megmondom, mi? Űűű! Ezt, ennyit három alkalom alatt kell mondani, nem? (34:45)

És akkor, miután pszichiáter volt, mond még egy példát. Azt mondja. „Kezeltem nagyon súlyos pszichotikus betegeket, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a legsúlyosabb pszichózis is érintetlenül tudta hagyni ezeknek a betegeknek a hitét.” Hmm. Hmm. (35:15)

Viktor Emil Frankl a Tízparancsolatról

Na, akkor most… lazítsunk. Jöjjön a Tízparancsolat! Arra gondoltam, hogy ne csak okoskodjunk, verseket fogok olvasni. Saját verseimet… na nem, nem. Most remélem jó hírként ért benneteket, hogy nem. Jan Twardowski: Egy remete skrupulusai című kötetéből fogok verseket olvasni, jó párat. (Forrás: http://sajgo.hu/magyar/konyvek-versek/versek/egy-remete-skrupulusai ) Hogy teljesen megrémüljetek, és következő alkalommal már semmiképp se jöjjetek el, elárulom nektek, hogy ő egy lengyel papköltő, egy idős lengyel papköltő, híres. Jó. Emm. Ha a héber szöveget elővesszük, ez nekem megy. Szerintem mindenki, aki itt ül, elő tudja venni a héber szöveget, tehát ezzel nem mondtam sokat. Ha kinyitjuk a héber szöveget, ugye ez is megy mindnyájunknak, szóval a héber szövegben a Tízparancsolattal kapcsolatosan nem az szerepel, hogy „parancs”, hanem hogy tíz ige. A tíz szó, a tíz megszólítás, a tíz cselekvés. Ez valamit nagyon kifejez. Azt, ahogyan kezdődik a Tízparancsolat, hogy „Én vagyok a te Istened…” és csak utána jön az összes többi. Tehát egy én-te viszonyban vagyunk, egy személyes, konkrét helyzetben, és az összes többi ennek a keretén belül hangzik el. Nem egyszerűen csak parancsokról van szó.  Tehát egy én-te viszony. (37:40)

Jan Twardowski: Ha mi találtunk volna ki

Ha mi találtunk volna ki Téged
érthetőbb lennél és rugalmasabb
vagy lennél olyan tökéletes hogy már közömbös
vagy olyan szerető hogy már tökéletlen
lennél mint az előkelő zsenik akik vagy túl jók vagy gonoszak
volnál szabadelvű és liberális
lenne etikánk vétekkel de bűn nélkül
élet halál nélkül
szerelem kétségbeesés nélkül
nem kopogtatnánk
félelemmel
magányos lelkiismeretünk kapuján
nem volna ügyeletes őrangyalunk aki olyan néha mint a hűtlen macska
nem volnának vad kifogásaink: én az Istenről túl jó
véleménnyel vagyok ahhoz hogy higgyek Benne
vagy hogy – semmit sem tudok de olyan szomorú vagyok
mintha már mindent tudnék
számolnod kéne velünk és vigyáznod Magadra
nem ijesztegethetnél amikor az öröm átcsúszik a bűnbe
sorban teljesítenéd kívánságainkat
nem Betlehemben hanem Okosfalván születnél
és akkor valóban már teljesen lehetetlen lennél

Ilyen, ilyen verseket ír. Elég, elég figyelemre méltó. Nem? Szóval ezek az igék valakitől szólnak valaki felé, akit nem mi találtunk ki. És milyen jó, hogy nem. (39:50)

1. Én vagyok a te Urad Istened, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Ugye az első parancs, hogy: Én vagyok a te Urad Istened, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Most nézzük meg az élet értelmének a keresése szempontjából, milyen üzenete lehet ennek a parancsnak akkor, hogyha a logoterápia felől nézzük. Akkor azt így fogalmazhatnánk meg: ne veszítsd el kapcsolatodat a transzcendens világgal. Ha az élet értelmére rá akarsz találni, ne veszítsd el kapcsolatodat a transzcendens világgal. Én ezt egyszerűen úgy mondanám, ne veszítsd el kapcsolatodat azzal, aki több nálad. (40:40)

Akkor azt mondja, hogy a hitet nem lehet akarni. A hit egy folyamatos odafordulás által alakul ki. Hogy valakit folytonosan úgy szólítok meg, hogy TE. Akkor mondhatnánk azt, hogy hívő ember az a valaki, aki az Istennel való kapcsolatára vonatkoztatva él. Ez jó, nem? Én erre jutottam, hogy akkor vagyok hívő, ha az Istennel való kapcsolatomra vonatkoztatva élek. Mint ahogy akkor vagyok házas, ha a feleségemre/férjemre vonatkoztatva élek. Akkor vagyok anya, ha a gyerekemre vonatkoztatva élek. Ha ezekre a kapcsolatokra vonatkoztatva értelmezem az életem, akkor egyszer csak anya leszek, meg apa leszek, meg hívő leszek. Ezért lehet, hogy valaki házasságot kötött, és amikor az életében a különböző életeseményeknek az értelmét keresi, vagy a döntéseit meghozza, akkor nem erre a kapcsolatra vonatkoztatva hozza meg a döntéseit. Akkor ő de facto nem házas, csak gyűrű van az ujján. (42:15)

Hmm. Mi lett ma velem? Szörnyű! Komolyan, pedig nem vagyok bűnösebb, mint szoktam lenni. Tehát nem azért, mert olyan nagy bűnbánatot tartottam, hogy teljesen össze vagyok zuhanva. (42:30)

Egy verssel kezdem, meg egy verssel fejezem be ezt, hogy „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”, vagyis hogy ne veszítsd el a kapcsolatodat egy TE-re vonatkozóan, aki több nálad. A vers címe: Kérés. (43:00)

Jan Twardowski: Kérés

Szent Szűz akit füzetbe rajzoltak
gyöngéd gyerekkezek
– szép mint az egyenes vonal –
esedezz értünk
hogy a templomokban ne legyen hímzett terítő
gyászlepellel ravatal
barokkos kacsójú kisangyal
zászlókon bojtos rojt
perselyben kopogó érme
halálfejes díszek
kényeztetett sztárként Szent Terézke
szentek aligha magukhoz hasonlók
akiket mesterkélt arcuk fogságba ejtett–
hogy ne legyen
egy szimpatikus lenyalt hajú Úr Jézus
csakis a rendes emberek számára

Áhh! Megvan a téma? Tudjátok, ezt úgy mondtam néhány hónappal ezelőtt, hogy a Jóisten nem katolikus. Na, mit szóltok? Hahh! Most a protestánsok ne örüljenek! (44:25)

2. Istennek nevét hiába ne vedd!

Őrizd meg nyitottságodat az értékek iránt. Az Úr nevét hiába ne vedd! Ennek a logoterápiás verziója: őrizd meg nyitottságodat az értékek iránt. Mondom a verset. A legvégén – ez a vers címe. (45:15)

Jan Twardowski: A legvégén

és végül a legvégén
váltsd meg a teológusokat
hogy ne egyék meg az összes gyertyát
s ücsörögjenek aztán a sötétben
ne adjanak körmöst a rózsának
ne vágják miszlikbe az evangéliumot
ne rángassák a szent szavak idegeit
a nádból ne készítsenek horgászbotot
ne veszekedjenek egymással
ne vonuljanak be a latin nyelv vízilován
és ne csodálkozzanak azon
hogy a mennybe
a hit tanácstalan csivitelése is elvezet

Ezt mondja az öreg lengyel pap. Az érzékünket, a nyitottságunkat az értékek iránt. Mhh. Mikor családterápiás képzésben részesültem, megtörtént velem ez a képződés, akkor Írországból jött egy terapeuta. Azt mondta, ezzel kezdte, hogy „Hát kérem szépen. Ugye itten családterápia, meg ööö… Van egy alapvető föltétele, egyetlen egy. Ha ez megvan, akkor a többit meg lehet tanulni. Ez pedig az, hogy érdekeljen téged az a férfi, meg az a nő, meg a gyerekei, hogy érdekeljen. Ha érdekel, akkor mehet, ha nem, akkor nincs itt a helyed. (47:05)

Most képzeljétek el, papnövendékeket átrostálnánk ezen a szűrőn. Azt kérdeznénk tőlük „Mondd csak, Petike! Tisztelendő Petike!” Hát tisztelendő úr! „Tisztelendő úr Petike! Peti úr tisztelendő! Érdekel téged a Jóisten? – Jaj, engem nagyon. Engem baromira. – Hát ez nagyszerű, de ez még itt most lényegtelen, mert ehhez nem kell papnak lenni. Ugye? Most érdekelnek-e téged az emberek? – Hát, valamennyire… Végül is, hogyha eleget aludtam, meg izé, ettem is eleget, meg szerettek is, meg… hát akkor valamennyire. Úgy az idegenekkel is szóba fogok állni. – Hát jól van Petike, tisztelendő úr, akkor fussál még három kört!” Mmm? Nem? De, fusson három kört. Négyet, négyet. Négyet, ne adjuk neki olyan olcsón. (48:15)

Hát aztán itt mondott egy nagyon érdekes mondatot. Ezt idézem nektek. „Egyetlen folyó sem építette meg saját erőművét.” Ezt az istenhitre, Istenre vonatkoztatva mondja. Ez jó, nem? Szerintem jó. Mindegy. Az a vers címe, hogy: Vallomás. (49:15)

Jan Twardowski: Vallomás

A tudományt statulyákba rakosgattam
besoroltam a pókféléket az ízeltlábúakat és a gerinceseket
összetévesztettem az égen az első és az utolsó csillagot
nem értve a köveket – nevet adtam nekik
feljegyeztem a megfigyeléseket egy füzetben
tudtam hogy ha megérkeznek a sárgarigók és a barázdabillegetők
akkor lehet már nyitott ablaknál aludni –
s ha a fenyőrigók és a hárisok is itt vannak akkor kitör az első vihar
hogy a szalonka csak éjjel vándorol a vizslának meg szemöldöke van
zöld melltollazatáról felismertem a fajdkakast
a jégmadarat pedig a vörös lábáról
észrevettem hogy alul fehér a mókus
hogy csőrét a bibic a földre fekteti
hogy az éjjel beporzandó virágok nem sötétszínűek soha
hogy májusban az alacsony növények és júniusban a magasak virágzanak
mondták hogy a valószínűt keresve az igazit el lehet veszíteni
hogy a doktori disszertációkat mostanság már számolják nem olvassák
hogy a királyt könnyű elcsábítani de nehéz elébe járulni
hogy Isten létezésére több a bizonyíték mint az emberére
hogy a pokol egyszerűen annyi mint értelmetlen élet
olvastam temetőben: „Itt nyugszik Egyházy Anasztázia,
lelke már Istené, földé – a teste, jezsuitáké – a háza.

(De várjunk, ennek a sornak van befejezése is. De már így is jó. Azt mondja, tehát. Ez egy sírvers, na mondom.)

„Itt nyugszik Egyházy Anasztázia,
lelke már Istené, földé – a teste, jezsuitáké – a háza. Halhatatlanná ez tette”
Kapaszkodtam még a teológia kezébe
kérdezősködtem el lehetne-e viselni a gyóntató angyalt
felosztottam a bűnöket halálosakra azaz csendesekre és könnyűekre azaz hangosakra
vizsgáltam a tisztaságot a hó mindkét oldalán
aztán a végén vállat vontam: hiszen a szavak miatt látjuk csak félig

Van egy örömhírem. Ezt a verseskötetet egyetlen helyen lehet csak kapni. A végén elmondom, hol. (52:15)

3. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját szenteld meg!

Az Úr napját szenteld meg! Már ez az eredeti verzió, de hát azóta már ugye… logoterápia… az így szól. Időnként állj meg beszélgetni a lelkiismereteddel. Hmm. Assz’ongya, a lelkiismeret azért jó, azon túl, amit eddig elmondtam, mert a szubjektivitáson túlra mutat, és ha hallgatok a hangjára, segít önmagamat felülmúlni. S akkor mond egy jópofa hasonlatot. Vasárnap pihen a szervezet, és dolgozik a lelkiismeret. Ez a jó munkamegosztás. Mondok egy verset. (53:15)

Jan Twardowski: Soron kívül

hány de hány egyenruhás szent van
javítások nélkül kanonizált
keménytalpú moralista
angyal habos mint a kifutó tej
mily nehéz lesz halálunk után külön ítéletre várnunk
szemünkben könnycseppel mint esetlen szamárral
de te Szent Anyánk aki nehéz betlehemi csillag alól
ránk nyitod szemeidet mint a velencei ablakokat
aki nem puhultál meg a szenvedésben
te soron kívül fogadod majd
mindazokat a bizonytalanokat akiknek
a kérdőjel nagyobb volt a kereszt jelénél
akiknek semmijük nincs noha semmit nem adtak oda
akik folyton csak sorban álldogálnak
egyre sebesebben fogyó éveikre panaszkodva
akik félretaposott sarkaikon járják ki üdvösségüket
olyan elfoglaltak hogy idő hiányában
fél lábon imádkoznak

Tudjátok, ezek a versek csak a lengyelekre vonatkoznak, ránk nem. Mi csak elmerengünk, hogy „Nahát, ezek a lengyelek! Ezek hogy csinálják?” (55:00)

Polcz Alaine-től mondanék egy történetet. Kérdezték őt, hogy látja a gyerekeknek a halálát. Másképpen hal-e meg egy gyerek, mint egy felnőtt? Akkor azt mondja, hogy „Amikor fiatal voltam, meg még középkorú, akkor csodálkozva figyeltem azt meg, hogy a gyerekek is lelkiismeretvizsgálatot tartanak a haláluk előtt. Persze a maguk módján teszik, ezt nem neveznék lelkiismeretvizsgálatnak, csak elmondják azt, hogy <<Engem az anyu egyszer úgy vert meg, hogy nem is volt igaza. A kistesóm egyszer elvette az én vonatomat. Egyszer én meg rávágtam a kistesómra, pedig nem is csinált semmit.>> A gyerekek így tartanak lelkiismeretvizsgálatot 4-5 évesen már.” S akkor azt mondja. „Én akkor azt hittem, okos felnőttként, hogy ez azért van, mert a Tízparancsolat olyannyira beivódott az egyház tanításával az emberi lélekbe, hogy az tudattalanná vált, és a kollektív tudattalan által már a kisgyermekekből is feltör. Aztán ahogy idős lettem, rájöttem, hogy ez nem így van. Nem kell hozzá ilyen bonyolult elmélet, hogy rájöjjek, hogy a kisgyerekek is 4-5 éves kortól már miért tartanak lelkiismeretvizsgálatot. Azért tartanak lelkiismeretvizsgálatot, mert kell.” (56:50)

Mert az egy belső követelmény, egy belső vágy, hogy úgy lehet meghalni, hogy rendesen úgy lehet innen elmenni, hogy az ember azt megteszi. A gyerekek ezt jól tudják Tízparancsolat nélkül is. Meg hívő szülők nélkül is. És hogyha van valaki, aki leücsörög melléjük, akkor ezt el tudják nekünk mondani. Képzeljétek el, hogy ez a nagyon nagyszerű asszony még azt is mondja, a gyerekek ilyenkor ítéletet tartanak. S amikor kimondták az ítéletüket, hogy ki volt csúnya, meg ki volt piszok, meg kimondják, hogy ők mikor voltak csúnyák meg piszkok, akkor utána el lehet menni. Hahh! Egy rövid vers: Várakozás, ez a címe. (58:20)

Jan Twardowski: Várakozás

Nézd ezt a bolt előtt megkötött kutyát
a gazdájára gondol
és tépi hozzá magát
várja két lábon állva
számára a gazda az udvar az erdő a rét az otthon
a szemével kíséri
a farkával sóvárogja
csókolj mancsot neki
tanítja hogyan kéne Istenre várnunk

Ezek a lengyel papköltők! Be kéne őket tiltani. (59:05)

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

Assz’em ez lesz akkor talán, nem tudom, az utolsó. Apádat, anyádat tiszteld! Annyira aranyosak a gyerekek. Tudjátok, a negyedik parancsolatot, mert van olyan, elsőáldozás előtt meg kell tanulni a Tízparancsolatot, mrrhh, és szoktam kérdezni tőlük. A 4. parancsolatot a gyerekek általában ki szokták egészíteni. Nem szeretik ott befejezni, hogy „Apádat, anyádat tiszteld!”, hanem sokszor ahhoz teszik hozzá: „Apádat, anyádat tiszteld, és csak nekik szolgálj!” Ezt már többször volt alkalmam hallani. Azért rákérdeznék itt a gyerek-szülő viszonyra. Nem a gyerek felől, hanem a szülő felől, mi az emberi háttere egy ilyen 4. parancsolatnak. De minden esetre ugye ennek a 4. parancsolatnak nem az a vége, hogy „Apádat, anyádat tiszteld, és csak nekik szolgálj!”, hanem „Apádat, anyádat is tiszteld, és akkor hosszú életű leszel a földön.” Hoppsz! (60:35)

Ezért a 4. parancsolat az értelem keresése felől így hangzik. Bocsásd meg szüleidnek azokat a hibákat, bűnöket, amelyeket elkövettek ellened, és hosszú életű leszel a földön. Tegyük hozzá azt is, hogy „…és kérj tőlük bocsánatot akkor is, ha élnek, és akkor is, ha nem.” Azokért a hibákért, vagy bűnökért, amiket te követtél el ellenük, és hosszú életű leszel a földön. Ehh. Azt lehetne itt mondani, hogyha egy gyerek tiszteli a szüleit, akkor elsősorban a gyerek érzi jól magát, nem a szülő. Tisztelni apukánkat, anyukánkat, ami így kezd… nagyon nagy téma, az a gyereknek jó, és nem a szülőnek. Ez a parancs nem arra vonatkozik, hogy a gyerekek idős korban ápolják beteg szüleiket, nem erre vonatkozik, hanem a gyerekekre vonatkozik. Hmm. Mert a záradék hozzájuk kapcsolódik. Azt mondja „Sok évtized alatt, ahogy figyeltem a terápiára járó embereket, azt figyeltem meg, minimum a terápiára menő felnőttekből 10 esetben 9-szer nem jó a szüleikkel való kapcsolat.” Ezért ha hosszú életűek akarunk lenni a földön, akkor gógyuljunk ki a mamizmusból, meg a papizmusból, hogy ők elrontották az életünket. (62:30)

Mondok nektek egy gyakorlatot. Ezt magam találtam ki, lehet, hogy már egyszer el is mondtam. Mikor édesanyám meghalt, akkor… Emlékszem, elmondtam, csak egy más összefüggésben. Akkor arra gondoltam, hogy én szeretném őt megsiratni, szeretném elengedni, ahogy kell. Nem könnyű, de szeretném. Attól, hogy ő meghalt, énbennem még volt sok sérelem. Hiába halt ő meg, hahh, attól még az nem oldódik meg. Arra gondoltam, hogy én a gyásszal együtt szeretném valahogy ezeket a sérelmeket lerakni. Nem, nem akarok ezekkel a sérelmekkel élni. Elővettem az édesanyámról való fotóimat, és nézegettem, nézegettem, nézegettem, és egyszer csak kezdtem valamire rácsodálkozni. Arra, hogy az édesanyámnak az arca, és az én arcom között vannak hasonló vonások. Ahh! Rájöttem, hogy ez a kulcs. Megkerestem azt a fotót, amin a legjobban hasonlít az anyukám énrám. Ez az a fotó, amin anyukám öt éves, vagy hat. Mellé tettem azt a képet, ahol én, mint szomorú kisfiú, 5-6 évesként vagyok, és a hasonlóság hihetetlenül szembetűnő volt. Amikor ezt a két képet egymás mellett néztem, akkor tudtam a legjobban sírni. Hmm. Nekem ez volt a kulcsa annak, hogy ezeket a sérelmeket, ezeket el tudjam engedni. Mert ennyire, hát hogy mondjam ezt, ennyire magamat az anyukámban, és az anyukámat magamban még sosem láttam. Ez a 4. parancsolat, hogy tiszteld apukádat, anyukádat, hogy TE boldog lehess a Földön, az megvilágosodott előttem. (64:55)

Valaki tudjátok, mit mondott? Egy nagyon okosat. Az ember vagy békességgel válik el valakitől, vagy sehogy. Ez, ez gyomorszájba megy, ugye? Uhh! Jó. Jön a vers. A vers címe: Anya. (65:40)

Jan Twardowski: Anya

a csillagok embertelen szépsége túl a műholdakon
a halál embertelen ötlete
az embertelen szenvedés
az embertelen idő mely a nyugdíj rövid késével vár
a remekművek embertelen szépsége
s egy egyszerű anya itt
az orra a szemüvege asztali imája
vízhajtó petrezselyme
zellersalátája
és nagyon emberi szerelme
romantikus kezdettel
kereszttel a végén
a közepe nélkül

Úhhh! Ezt hadd olvassam el még egyszer! Oké? És utána már befejezzük. (66:55)

a csillagok embertelen szépsége túl a műholdakon
a halál embertelen ötlete
az embertelen szenvedés
az embertelen idő mely a nyugdíj rövid késével vár
a remekművek embertelen szépsége
s egy egyszerű anya itt
az orra a szemüvege asztali imája
vízhajtó petrezselyme
zellersalátája
és nagyon emberi szerelme
romantikus kezdettel
kereszttel a végén
a közepe nélkül

Mrrr. Egy ilyen anyának meg lehet bocsájtani. Akkor… találkozhatunk jövő héten. „Ne ölj!”, addig is. Van-e valakinek hirdetni valója? (68:15)

Lejegyezte: vinkozoli