Vonzalom 1.

2006.09.19.

Megosztom
Elküldöm

Szerbusztok, Isten hozott benneteket!

Máris egy csomó örömet okoztatok nekem azzal, hogy itt vagytok. Jó rátok nézni. Elkezdjük most a 7. évet. Mit szóltok? Nekem ez már egészen furcsa. Kezdem már én magam sem érteni.

Intimitás, mondhatjuk úgyis, hogy meghittség, bensőséges emberi kapcsolatok. Ez lesz most egy-két alkalommal. És aztán pedig, ami biztos, hogy lesz, mert az nagyon izgat most engem: a generációk hatása a családban, a nagycsaládban. A generációk élettörténete, sorsa és hatása saját élettörténetünkre és sorsunkra. Ez nagyon izgat mostanában. Úgyhogy erről föltétlenül szót fogok ejteni. Lehet, hogy ez körülbelül eltart majd decemberig. De nem tudom. Ezekről szó lesz, és aztán nem tudom, ez a legjobb, ha ezt mondom.

Vonzalom

A mai alkalommal az intimitás témának most az első közelítő témáját fogom megpróbálni elkezdeni mondani, ami pedig a vonzalom. Mert azzal kezdődik. Ez egy jó téma, nem? Vonzalom. De nem fogok pusztán csak a férfi-nő vonzalommal foglalkozni, hanem úgy egyáltalán a vonzalommal. A mai alkalommal ez lesz. Ha jól látom: 18 pont. Hamar végzünk. Jó sokat olvastam. Nem is tudjátok, hogy milyen sok nagy könyvet vettem meg nyáron. Nagyalakú könyveket. Közelebbről nem tudom őket leírni, de nagyon nagyok, vastagok és a vonzalom is szóba kerül bennük. Ezeket olvasgattam, ahelyett, hogy inkább találkoztam volna egy-két csinos nővel, nem? Azért abban is volt részem. Nyáron is.

Szóval a vonzalom. Azt hiszem, hogy ma lehet, hogy olyasmiket fogok mondani – persze ez így szokott működni, hogy amikor kimondok egy-egy kijelentést, természetesen a tudósok állításai nyomán, komoly kutatások eredményeképpen, akkor azt mondjátok, hát ezt tudjuk, hát ez így van, ezért nem volt érdemes jönni -, ezért megfordult a fejemben, hogy ezt a 18 pontot egy 17 + 1 pontos totóba megírom, és játszunk egyet az elején. Akkor tippelgethettek és kiderül, hogy ami olyan evidenciának tűnik, ha már tudjuk, hogy úgy van, azért amikor még nem tudjuk, hogy úgy van, akkor mégsem olyan egyértelmű. Lehet, hogy lesz ilyen tapasztalatotok.

A másik, hogy néha egy kissé illúzióromboló leszek, azt hiszem. Tehát, azt hiszem kissé a vonzalmat, a szimpátiát, aztán a szerelemig vivő vonzó vágyakozást meg egyebeket szeretjük idealizálni. Az olyan jólesik nekünk. Lehet romantikus, lehet hihetetlen, lehet lenyűgöző, varázslatos és a többi. Én el fogom mondani, hogy miért pont az a pasi tetszik. Az elég lehangoló lesz. De mindegy. Már úgyis megutáltattam magamat veletek. Minél jobban szenvedtek itt, annál nagyobb érték, hogy itt vagytok. Ez azt fogja jelenteni, hogy magatokról azt gondoljátok, hogy értékesebb vagyok, hiszen nagy szenvedéseket vállalatok. Ezért érdemes idejönni.

A másik, hogy egy-két olyan szempont is lesz – mert eszembe jut az, tudjátok, úgy értékeltem a tavalyi évet – csak ezt nem mondtam el nektek -, mert az év után értékeltem a tavalyi évet, tehát, nem tudtam elmondani nektek, hogy hogy értékeltem a tavalyi évet, ezért ezt csak most tudom mondani, hogy szerintem az volt a legjobb év, a tavalyi.

Ott hagytam abba, hogy a tavalyi évet értékeltem én a legjobbnak. Azért, mert azt mondták nekem – mert magamtól nem tudtam értékelni a tavalyi évet, de valaki, aki nagyon fontos, azt mondta -, hogy a tavalyi év azért volt a legjobb, mert kevesebbet poénkodtál és több anyagot adtál. Úgyhogy erre nagyon fogok törekedni, hogy nehogy 10 perc is elmenjen teljesen fölösleges, értelmetlen szócsépléssel. Erre igazán senkinek sincs ideje.

A másik, amit elkezdtem, csak nem mondtam, hogy elkezdtem, de most már akkor tudjátok, hogy tulajdonképpen elkezdtem, csak nem mondtam, hogy a vonzalom kapcsán lerántom a leplet magamról is. Most képzeljétek! Le. Na, mindegy. Azért előtte be fogunk melegedni.

Amit még elkezdtem – csak ti nem tudjátok, hogy én elkezdtem -, hogy a vonzalom, az nemcsak egy picit kiábrándító lesz – ahogyan fogok róla beszélni talán -, mert lerántja a leplet a működésünkről, hanem azért is izgat az, hogy – legalábbis a tudományos módszerek alapján -, mit mondhatunk el a vonzalomról, hogyha ezeket mind tudjuk, és ezek mind benne vannak a kapcsolatainkban, akkor mi az, ami még ezen túl van? Mi az, ami ezt az egészet mégiscsak nagyon mélységesen emberivé teszi? Hogyha ez mind így működik, és mi is emberként ezen hatások alatt élünk, mi az akkor mégis a mindenféle meghatározottság és érdek és egyéb mellett, amitől mégiscsak a kapcsolataink mélységessé meg emberivé tudnak lenni? Ez nagyon izgat és ezért is beszélek erről.

Aztán, nagyon izgalmas a vonzalomnak és a hitnek az összefüggése. A vonzalomnak és a bizalomnak a kapcsolata. Mert végül is azt szeretném mindig – akármilyen témát is veszek elő -, hogy azt valahogy mérjük össze a hittel. Hogy milyen viszonyban vannak egymással. Ez nagyon izgat.

A harmadik, hogy ha látjuk azt, hogy az emberi természetben a vonzalom és az intimitás, és aztán a generációk története a családban hogyan határozza meg megrázó elemi erővel a saját életutunkat, a saját sorsunkat? Ha látjuk ezeket a kötöttségeinket, az emberi természetnek az adottságait, akkor itt történhet valami – legalábbis szerintem, vagy nekem fontos dolog -, mégpedig az, hogy mi az Istent, azt Istennel való kapcsolatunkat, a hitünket elsősorban a kultúrához kapcsoljuk. És sokkal kevésbé az emberi természethez.

Valahogy a keresztény közgondolkozásban az emberi természet kissé gyanúsnak tűnik, és amikor már oda jutunk, hogy ösztönök, akkor rögtön hívjuk a csatornázási műveket, hogy szippantsa ki az eldugult csatornát. A természetet – beleértve az emberi természetet – hajlamosak vagyunk alantasnak látni egy kultúrkeresztény közgondolkozásban, és a kultúrát pedig – beleértve a sok hitképzetünket, és a szép gondolatainkat meg eszményeinket és ideáljainkat – azokat meg olyan pompás módon kötjük össze Istennel. Ugye a természetben nem nagyon látjuk meg, a kultúrában meg nagyon. És persze, hogy van bennünk egy nagy hasadás. Hogyha most nézzük azt, hogy az emberi természetnek a legmélye, hogyan működik a vonzalomban a generációk együttélése kapcsán, akkor megnézhetjük azt, és összeköthetjük az emberi természetnek a mélységeit a hittel vagy az Istenre vonatkozással. Ezt én izgalmasnak tartom, mert úgy látom, hogy ebben eléggé hiányt szenvedünk. Ettől van egy nagy kettősség. Ha a természetünket össze tudjuk kötni a legmélyebb bizalmunkkal Isten felé, akkor a kettősség vagy elviselhetőbb, elfogadhatóbb vagy esetleg izgalmassá válik, nem lesz félelmetes. Ez szerintem nagyon jó. Vagyis, hogy egyszerűvé tegyem ezt a dolgot, mondjuk, ha nekem megtetszik egy nő, de hát pap vagyok, akkor az, hogy megtetszik nekem ez a nő, azt is összekötöm Istennel. Amikor lemondok róla, azt is. Mit szóltok? Jó program. Szerintem, tök jó.

Elkezdem mondani a pontokat. Látjátok nem lettem normálisabb. Pedig drámai bejelentést kell tennem. Néhányan tudjátok az igazságot. Elmúltam 40 éves. Mit szóltok? Megreccsentem ám nyáron ettől. Hogy a csudába lettem 40? Nem értem, hogy történt ez meg! Ezt nagyon komolyan, hogy tényleg egy csomószor eszembe jut az, hogy én az életem nagyobb részét leéltem. Ez a gondolat egészen befészkelte magát. Nem zavar vagy nem nyomaszt, csakhogy a kevesebb van már csak hátra. Ennek egy nagyon érdekes következménye lett az, hogy rájöttem, ideje, hogy még jobban élvezzem az életet. Ebbe az irányba teszek most lépéseket. Szóval, nem tudom, meddig leszünk még együtt. De hát az emberi természet és az Isten kapcsolata csodálatosan bontakozik ki a személyiségfejlődésemben, úgyhogy nem marad más hátra, minthogy a vonzalomról elkezdjek dumálni.

A vonzalom meghatározása egy nagy, vastag és poros könyv alapján: Egy önkéntes kapcsolatra vonatkozó vágy, amely azért maradt fönn, mert a benne lévők élvezik egymás társaságát.

Akkor 1-es pont. Az 1-es pont az azt jelenti, mint az összes többi, hogy ki az, aki vonzó számunkra, miért vonzódunk valakihez.

1. Vonzódunk azokhoz, akiket ismerősnek, megismerhetőnek, megérthetőnek, kiismerhetőnek tartunk.

Azokhoz vonzódunk. Mind a négy szó ugye sajátos tartalommal bír, azért is nem mondtam csak egy szót, hogy megismerhető, kiismerhető, sőt még azt is hozzá kellene tennünk, hogy vonzódunk azokhoz – mert ugye az emberi természet -, akikről mi azt gondoljuk, hogy ismerjük őket. Akikről mi az gondoljuk, hogy már kiismertük. És tudjuk, hogy hányadán állunk velük, azokhoz vonzódunk. Persze, ezek a kijelentések, az alapműködésünkre vonatkoznak, természetesen, ha más szempontokat is figyelembe veszünk, egy-egy más szempont lehet annyira erőteljes, hogy ezt az alapvonzódást esetleg teljesen ellentétes előjelűvé teszi. Ez nyílván érthető. Itt én most csak a legalapvetőbb kijelentéseket teszem, és nem nagyon figyelek más, még ezt kiegészítő szempontokra, ami nyílván a vonzalmat befolyásolja. Mert sohasem csak egy szempont alapján vonzódunk vagy nem.

A képzelt megértés is növeli a vonzalmat. Az is nagyon tudja növelni a vonzalmat, hogyha te emlékeztetsz valakire, akit én már úgy gondoltam, hogy ismerek. Az is növeli a vonzalmat. Ezért van az, hogy sokszor egy szimpátia mögött, egy vonzalom mögött az van, hogy nem tudom, hogy miért is vagy szimpatikus, miért tetszel. Egyszer csak beugrik, hogy mert egy általános iskolás osztálytársamhoz hasonlítasz, akivel jóban voltam. Ez nagyon, nagyon tipikus és klasszikus. Így persze, jó nagy bakot is lehet lőni. Ugye, van valaki, aki hasonlít a legjobb barátomra, és utána meg kiderül, hogy egy gazember.

Aztán. Amikor vonzódunk valakihez, akiről azt gondoljuk, hogy ismerem, megismerhető és kiismerhető, akkor ez azért jelent sok pozitívumot számunkra, mert azzal a reménnyel kecsegtet, hogy egy ilyen emberhez való tartozásunk biztos alapokon van. Ehhez az emberhez biztonságosan vagy nagyobb bizonyossággal fogunk tudni tartozni. Mindnyájunk számára nagyon fontos, hogy valakihez tartozzunk. S akiről azt gondoljuk, hogy őt ismerjük, megismertük és kiismertük, azzal való kapcsolatunk biztosítottabbnak tűnik. Ezért tehát vonzóbbnak is, mert ezáltal fogunk tudni valakihez tartozni. Látjátok, eljutunk megint az emberi természetünkhöz, vagyis az egésznek bizonyos szempontból a mélyén az van, hogy tartozni akarunk valakihez. Erre megtaláljuk az utat, módot az emberi természetünk alapján, hogy ez sikerüljön. Például, hogy azt gondoljuk, hogy téged ismerlek, és ez vonzóvá tesz téged.

Itt megállok. Azokhoz vonzódunk, akiket ismerünk, vagy azt gondoljuk, hogy ismerjük őket. A nyár számomra egy döbbenetes élményt is hozott. Volt valaki, akit már vagy tizenvalahány év óta ismertem. Tudjátok, nem vonzódtam hozzá. Nem vonzódtam hozzá talán azért, mert volt egy tulajdonsága, amit nagyon nehezen viseltem. Ez pedig az, hogy hihetetlenül körülményesen fejezte ki magát mindig. Ez engem olyan mértékben zavart, hogy egyszerűen a társalgásainkban előbb-utóbb mindig elkezdett fölmenni a vérnyomásom. Mint minden empatikus papnak, amikor valaki olyannal beszél, aki csak egy kicsit is különbözik tőle. Szóval, egyszerűen elindult egy folyamat, beszélgettünk, az elején még tudtam ráfigyelni, az elején. Aztán egyszer csak a figyelmem elkezdett beszűkülni az általa képzett mondatokra. Amelyekben gyakorta alany, állítmány, tárgy, határozó vagy egyéb hiányok léptek föl. Amikor az alany vagy a tárgy vagy az állítmány hiányzott, az nehézzé teszi a megértést, és egy mondat, amelyben hiányzik az állítmány, nem vonatkozik semmire, csakúgy lóg, és közben benne van három olyan szó, hogy ilyen, ez meg izé, az egyszerűen bennem ellenállásokat kelt. Szép lassan teljesen beszűkültem. Volt egy olyan része valamelyik beszélgetésünknek, amikor lopva rápillantottam arra az órára, amit úgy helyezek el a szobámban, hogy csak én lássam – már húzos, nem? -, és megszámoltam, hogy tíz perc alatt, hány töltelékszót mond. És miután a nőktől nagyon sokat tanultam többek között a figyelem megosztásáról – a figyelem megosztásáról a nőktől tanultam a legtöbbet -, ezért az agyam női részét igen komolyan trenírozom.

Ezen kívül pedig az autóvezető oktatómtól tanultam még a figyelemmegosztásának a művészetét, akiről talán már beszéltem, mikor beültem életemben először a gépjárműbe – ami persze az ő tulajdonát képezte -, akkor azt mondta, hogy indítson Pál úr. Tehát, én vagyok a tanuló. Ránéztem: – Hogy? De én nem tizenhat évesen szereztem a jogosítványt, hanem későbben. Az oktató is rám nézett: – Maga nem tud vezetni? Drámai kezdés volt. Komolyan mondom az összes renomémat elvesztettem már a kezdéskor. Még be sem indítottam az autót, már eljátszottam minden bizalmát. Aztán valahogy sikerült. Az történt, hogy amikor kezdő vezetőként az katasztrófa, van három pedál. Már itt kezdődik. És két láb. Én minden nőt végtelenül megértek, akik a vezetéssel nehezen.. Tehát három pedál, két láb, de plusz egy kormány, igaz, hogy ahhoz van két kéz. Viszont van egy csomó kütyü. Nehéz ügy. Mikor én ezekkel bajlódtam – tudjátok, ahogy kapsz a kormányhoz, beindul az ablaktörlő, közben nem esik az eső, elkezd nyikorogni -, akkor az oktató a következőt mondta: – A vezetés művészete a figyelem megosztására alapszik. Két dolgot csinált. Mindig bekapcsolta a magnót, minden alkalommal, még pedig angol nyelvleckét hallgatott, mert ő pedig angol tanfolyamra járt, és kihasználta azt az időt, ameddig én vezettem. Képzeljétek el ezt, hogy ő angolul tanult mellettem, miközben én vezetni tanultam. Jól megvoltunk egyébként. Utána kérdezte: – Feri, tudsz angolul? Ennek kapcsán ő elkezdte mondani ezeket a gyakorló mondatokat, és engem kért, hogy javítsam őt ki. Nahát, szóval!

Ott tartottam, hogy miközben számoltam az izék, ilyen, ez, öszé – aranyos nagymamám, fogadott nagymama volt, mondta mindig ezt, hogy öszé. Ez hogy jött neki? Legalább izét mondott volna! Nem ő egy eredeti valaki volt, ő öszét mondott. Szóval számolgattam a töltelékszavakat és közben figyeltem a mondandóra, és aztán elteltek évek. Egyszer csak ez a valaki azt mondja, hogy te, Feri, szeretnék veled beszélni! Megkérdeztem magamtól: Feri, ki vagy te? Hát egy segítő. Megbeszéltük az időpontot és akkor azt mondta, hogy Feri, most egy nagyon komoly dolgot akarok mondani – tényleg így volt -, mert elmondta azt, hogy amikor ő kislány volt, a nagypapája szexuálisan hogyan élt vele vissza nem egy meg nem két alkalommal. Akkor ezt elmondta, és én persze megrendültem, megdöbbentem, de közben magam felé nézve pedig, nagyon-nagyon elszégyelltem magam. Rádöbbentem arra, hogy milyen hihetetlen mélységes előítéleteim vannak. Hogy van pofám, képem számolgatni valakinek az „izéit”, miközben e mögött az van, hogy amikor valakivel szexuálisan visszaélnek, bántalmazzák, akkor nyílván ez olyan súlyosan sebzi meg az Ént, ami kislányként, kisgyerekként éppen csak alakul, hogy naná, hogy az ő nagy témája többek között az, hogy nehezen fejezi ki önmagát. Mert nem lehetett önmaga, mert olyasmi történt, amivel nyílván nagyon nehéz azonosulni, sőt nem is lehet, el kell tagadni, hazudni és az, hogy ő használ rengeteg töltelékszót, ez éppen és hihetetlen pontossággal kifejezte az ő nagyon-nagyon mély sebzettségét.

Azért mondtam el ennek a történetnek az elejét is – ez most már jó pár hónapja történt -, de én szinte még mindig a hatása alatt vagyok. Elsősorban annak, hogy milyen végtelenül mélyen határoznak meg az előítéleteim. Azóta nincs nap, amikor ne jutna eszembe, hogy Feri, hol vagy már megint előítéletes, azonnal ismerd be magad előtt!

2. Vonzódunk azokhoz, akiket kontrollálni tudunk, vagy akikről azt gondoljuk, hogy kontroll alatt tudjuk őket tartani.

Elég könnyen leírható, hogy ez miért van így. Azért vonzódunk ahhoz, aki fölött úgy gondoljuk, hogy hatalmat tudunk gyakorolni, vagy a megismerés, megértés nyomán is kontroll alatt tudjuk őt tartani, befolyásolni tudjuk őt, mert ez a mi biztonságunkat jelenti. Vonzódunk ahhoz, aki mellett biztonságban érezzük magunkat.

3. (Ezt külön is leírtam azért, mert érdemes külön is szedni, hogy) a vonzalmunk többé-kevésbé természetszerűen egyenes arányos azzal, vagy azokkal, akik mellett és akik között biztonságban érezzük magunkat.

Mert hiszen az egy olyan mély alapszükségletünk, hogy akikkel kapcsolatban ezt az érzést vagy élményt átéljük, naná, hogy vonzó lesz számunkra.

4. Vonzódunk azokhoz, akikben bízunk, vagy bizalomra érdemlőnek tartunk.

Nyílván a biztonság és a bizalom egyfelől komoly összefüggésben van egymással. Akikben bízunk, vagy azt gondoljuk, hogy bízhatunk bennük – mindig érdemes árnyaltan fogalmazni -, akiket bizalomra érdemlőnek tekintünk, azokhoz vonzódunk. Hogy kit tartunk bizalomra érdemesnek, arról a vonzalom kapcsán még bőven lesz szó.

Nyáron elmentem nyaralni. Egy eredeti vállalkozás ez. Genovai öbölben voltam. Genovai öböl keletről nyugatra, majd átmentem a Francia Riviérára és ott döglöttem. Nagyon jó volt. Komoly rugalmasságra volt szükségem, ugyanis minden nyaramat eddig úgy töltöttem, hogy vagy vittem a bakancsomat és másztam a hegyeket, vagy vittem a biciklimet és tekertem föl a hegyekre, vagy általában mind a kettőt vittem. És amikor nem bicikliztem, akkor bakancs, ha nem bakancs, akkor bicikli. De idén úgy döntöttem, hogy olyan hulla fáradt vagyok, hogy csak magamat viszem és az egész nyaralás alatt döglöttem. Tök jó volt. Volt egy nagyon nagy vágyam, hogy elmenjek Monacoba. Olcsó hely. Úgyhogy elmentem Monacoba – Monte Carlo. Bementem a kaszinóba, és tudjátok, mit csináltam? Egy iszonyú jót pisiltem. Azért mondom, hogyha véletlenül a jó sors arra vetne benneteket és nagyon kellene pisilnetek, akkor nem kell a bokrokat használni, hanem csak belibegtek a kaszinóba és sitty-sutty elintézitek. Olyan tök jó WC van, hogy az ülőke forog. Értitek ezt? Ültetek már ilyenen? Nem mozgás közben, hanem két mozgás között. Szóval, Monte Carlo. Döglök az odahordott homokon, mert ugye egyébként kavicsos part lenne. Van ott egy röpi pálya. Tök tuti röplabda pálya. Gyülekeztek ott az éltesebb korú pasik, és én is ott gyülekeztem. Képzeljétek, egy hatalmas nemzetközi meccsben vettem részt. Két orosz maffiózóval voltam egy csapatban. Komolyan, nagyon jó volt. Kifele angolul beszéltek, de egymás között kizárólag oroszul. Képzeljétek, hogy ott, annak a szállodának a parkolójánál orosz rendszámú Lamborghinik. Nem hiszem, hogy Másenyka baba eladásból sikerült volna meggazdagodniuk, kevésbé valószínű. Szóval, együtt röpiztünk ott. Nagyon jó volt. Vesztettünk, de nem rajtam múlott, ők sem érthetnek mindenhez. Ezt azért akartam mondani, hogy azért tudjátok, valahol a gyomrom mélyén mégis csak volt egy kis ideg. Jó, hogy itt röpizünk, végül is egy fürdőgatya volt mindenkin. Lehetett látni, hogy legalábbis a törülközőig el kell menni, hogy a fegyvert elővegyék. De azért mégiscsak! Szóval, ezt a biztonságérzet kapcsán mondom. Egy röpi erejéig szívesen beálltam.

Tudjátok, mit csináltam Monte Carloban még, azon túl, hogy többször lehúztam a WC-t, mert arra forog az ülőke. Erre rájöttem. Nagyon érdekes volt, néztem hogy hogy működik, ez  nagyon érdekelt. Van ott egy hatemeletes mélygarázs. Egy fölfele meg öt lefele egy csomó baromi jó autóval. Én másfél órán keresztül a garázsban nézelődtem. S ha már a biztonságérzetnél tartunk, egy csomó biztonsági kamera volt. Szerintem egy fél óra után, egy kisebb tumultus volt a pultnál, és nézték. Olyan autókat láttam! – ezt most a nőknek mondom főleg, mert titeket érdekel ez a téma. Azért is akartam elmenni Monte Carloba, hogy bejárjam a Forma 1-es pályát. Ú, de jó volt! Még az aszfalt is más, képzeljétek el! De ezt csak az tudja, aki ott megtapogatta.

Tehát azokhoz vonzódunk, akik mellett biztonságban vagyunk, vagy akikről azt gondoljuk, hogy bizalmat érdemlők.

5. Akik mellett magunknak jónak érezhetjük, azokhoz vonzódunk.

Általában akik hasonlítanak ránk, azoknak a társaságában jónak érezzük magunkat. Mert a történet úgy működik, hogyha te hasonlítasz rám, és neked az a véleményed, mint nekem, akkor nekem igazam van. És ha igazam van, akkor jó ember vagyok. Ezért nagyon szeretjük egymást megerősíteni abban, hogy ugyanazt gondoljuk, mert akkor nekünk igazunk lesz, és akkor jó embernek tarthatjuk magunkat. Elég egyszerűen működünk, nem? Alapjáraton.

6. Vonzódunk azokhoz alapban, akiket ismerünk, akiket gyakran látunk.

Egészen banális kísérleteket végeztek ennek kapcsán kollégistákkal. Ilyen egyszerű, hogy kollégiumban megkérdezték azokat, akik a kollégiumban laktak, hogy kik 1, 2, 3 év után a legjobb barátaik. Olyan nevetségesen egyértelmű összefüggés jött ki, hogy 41 %-ban a szomszéd volt a legjobb barát. 22 %-ban a szomszéd melletti volt a legjobb barát. Elkezdtek trükközni, játszani azzal, hogy elhelyeztek embereket különböző módon, és meghatározták, hogy milyen gyakorisággal fognak ezek az emberek föltételezhetően összefutni egymással. Tehát az utakat kiszámították, ahogy nekik menniük kell egy zárt térben. És kiderült, hogy teljesen egyértelmű az összefüggés. Ha én véletlenszerűen – tehát annak az élményével, hogy szabadon, csak úgy spontán – találkozom valakivel, a találkozások gyakorisága pozitívan korrelált a vonzalommal. Elég jó, nem? Egy újabb, egy másik kutatás. Ha valakinek a fényképét gyakran megnézzük, már az is vonzóbb számunkra, mint akinek kevésbé nézzük a fényképét. Itt egy újabb lepel. Hét éve néztek engem. Így már a gyengébbet is eladhatom nektek. Már most egész vonzónak tűnök, nem? Már hét éve ezt nézitek. Igaz, majd ahol a fizikai vonzerőről lesz szó, ott leírom, hogy mi az a fizikai alkat, ami vonzó, és nem én vagyok. De mindegy.

Szóval, ezért van az, ahogy szokták ezt mondani, hogyha valaki már polgármester. (Feri atya, hát darázsfészekbe nyúlsz, te kis te. Egy kicsit sem akarok politizálni, csak ennyit mondani.) Közhelyszerű, hogy minél jobban ismerjük valakinek az arcát (első pont), annál inkább gondoljuk, hogy ismerjük őt. Annál inkább gondoljuk azt, hogy tudjuk, hogy milyen. Annál inkább gondoljuk azt, hogy kiszámítható a számunkra. Annál inkább azt gondoljuk, hogy biztonságban vagyunk, mert hogy ismerjük és kiszámítható számunkra. Annál inkább azt gondoljuk, hogy ő bizalmat érdemlő és ezért rá szavazunk. Ezért van az, hogy az új embernek mindig sokkal nehezebb. Aki újonnan jön, annak tulajdonképpen jóval nagyobb támogatottságra van szüksége, mint annak, aki már volt. Mert a puszta, sokszori látás, ilyen egyszerű.

7. (Ezt itt összemostam, mert a hetes az, hogy) akikkel gyakran találkozunk, a fizikai közelség.

Itt egy megjegyzésem lenne. Direkt úgy fogalmaztam, ahogy fogalmaztam, hogy akikkel kapcsolatban azt éljük át, hogy szabadon vagy spontán vagy véletlenszerűen találkoztunk velük. Ha összezárnak minket, ott már más hatások is érvényesülnek. Ha túl szűk a hely és muszáj egymást látni, ott is más törvényszerűségek fölerősödnek. De ha megvan az az illúziónk, hogy ez szabadon vagy spontán módon történik, akkor stimmel.

8. Akiknek vonzó a külsejük.

Most eljutottunk a vonzó külsőhöz. Lehetünk mi akármilyen kulturáltak, vagy gondolhatjuk, hogy akármilyen nem személyválogatók vagyunk, a vonzó külső vonz. Milyen hülye mondat. Nem véletlen, hogy pontosan ezt mondjuk, hogy a vonzó külső. Természetesen Amerikában már azt is régen leírták, hogy egy arc mitől vonzó. Elmondjam? Először is, hogy hogyan csináljunk vonzó arcot: végy két egymástól viszonylag távol álló és nagy szemet. Ez bejön. Tehát legyen nagy, viszonylag egymástól távol álló szem, azután végy egy viszonylag ovális, de semmiképp sem golyószerűen kerek búrát. Tehát egy kicsit legyen ovális, azután legyenek rajta markáns vonások, de ne túlzottan. Tehát például legyen szépen ívelt szemöldök. Hát itt már rájöttem a nőknek a trükkjeire. Hogy ez miért van? A szépen ívelt szemöldök mellett például nagyon jól bejön egy viszonylag markáns pofacsont. Az jó. Azután, a viszonylag izgatóan dús ajkak és legalábbis a közepesnél dúsabb haj. Hogyha a rendőrségi fotón ezt előállítjuk, nem hisszük el róla, hogy tényleg ő csinálta. Ilyen arccal? Elég gagyin működünk, nem? Tehát az alapján vagy vonzó, hogy mekkora a távolság a két szemed között? Ne haragudj! Egy érdekes dolog jutott eszembe. Van-e szemnagyság növelő eljárás? Nem lehet olyan kontaktlencsét venni, amitől nagyobb lesz a szemed? Egy nagyon jó tippet kaptak azok, akiknek viszonylag kicsi a szeme. A szembogarad, ha kicsi, aludd ki magad!

Szóval, vonzó külsejű emberek. A vonzó külsejű embereket a mi kultúránkban kompetensebbnek ítéljük meg, mint a valóság. Rátermettebbnek. Ez nincs így egyébként. Már hogy nincs összefüggés a rátermettség és a vonzó orca között, de mi mégis ezt gondoljuk. Ez kultúrafüggő is, mint egyébként a pontok, amiket hozok, ez fontos, hogy elmondhatom. Körülbelül 1980 és 2020 között érvényes a mi kultúránkban. Hogy előtte-utána mi van, azt nem tudom.

Most egy kicsit a párkapcsolat. Tudjátok, egy nő számára minél vonzóbb egy pasi (hát én már csak tudom!), annál kizárólagosabban beszél vele – amit most még nem értetek ugye, hogy mit jelent, de majd elmondom, mert ez fontos. Most a férfiak csukják be a fülüket. Persze, a nők ezt ösztönösen is jól csinálják. Minél vonzóbb egy pasi, egy nő annál inkább késztetést érez arra, hogy egy harmadik személyről ne beszéljen. Annál kizárólagosabbá tegye a kommunikációban a kettejük kapcsolatát. Most ezzel adtam egy tök jó tippet. A férfiak botor módon – mert ilyen a kis agyacskánk -, a nők barátságos föllépését természetesen szexualizálják. Ez rengeteg félreértésnek az alapja. Tehát, amikor egy nő egyszerűen csak normális (Már nagy dolog! Úgyis tudjátok, hogy nem így gondolom. Erre szokta valaki azt mondani, hogy na, ezt nem kellett volna. Az első elment, de a második már…), vagy hah, egy klasszikus sztereotip helyzet: Fölvettek az új munkahelyedre. Jól kialudtad magad, hogy nagyobb legyen a szemed. Bementél dolgozni. Ebből egy fontos következtetést tudunk levonni a személyes sorsotok alakulására vonatkozóan. Aki most került új munkahelyre, ne menjen már ki este a parlament elé, mert ez negatívan fog korrelálni a főnökével való viszonyára. Szóval, amikor te egyszerűen csak szeretnéd a munkádat megtartani és kedvesen vagy a főnököddel, a főnököd azt gondolja, hogy te egy jó munkaerő vagy? Nem, nem. – Ennek a nőnek bejövök. Ez annál érdekesebb, hogy még csak most jött ide, de máris bejövök neki. Mi lenne, ha meg is ismerne? Szóval, mi férfiak ezt nagyon, nagyon félre szoktuk érteni. Vagy legalábbis egy komoly hajlamunk van erre.

Aztán. Tudjátok, hogy mit mond a kultúrpszichológia? Azt mondja, hogy a külső vonzerő már csak azért is vonzó számunkra társas kapcsolatokra vonatkozóan, mert az a nem tudatos képzetünk van – ami egyébként igaz -, hogy egy vonzó embernek a társadalmi státusza, presztízse, elfogadottsága nagyobb, mint egy kevésbé vonzóé. Ezért, ha ővele vagyok együtt, az én presztízsem is emelkedik. Az általa kapott előnyökből én is részesülhetek. A másik, még itt a vonzalommal, már hogy a fizikai vonzalommal. Az derült ki, hogyha nagy a különbség a fizikai vonzerő között, az már a kapcsolat fölvételének akadályát jelenti. Még pedig azért, mert egy kevésbé vagy jóval kevésbé vonzó valaki, egy nagyon vonzó valakivel nehezen tudja elképzelni, hogy valóban kapcsolatba tudjon kerülni. Megint csak az előítéleteink miatt. Ezért olyan nagyon ritka – szegény szépségkirálynők, nyomorultak – azért mert hogyha megnézünk valami műsort, akkor minden szépségkirálynő azt mondja, hogy nincsen társkapcsolata meg biztos kapcsolat meg hosszútávú. A férfiak menekülnek előlük. Nem mernek kapcsolatot keresni. Ha túl nagy a különbség, akkor… Tehát, ez azt jelenti, hogy a nagyon szép nők többet éjszakázhatnak. Kevesebbet kell hajat mosniuk, és egy csomó előnnyel bírnak még.

9. Vonzó az, aki olyan, mint mi

Ez egy nagyon nagy alapkijelentés. (Most nehéz elképzelni, hogy majd komolyan is fogom. De lesz még olyan. Az utóbbi időben voltam gyakran pszichológusnál. Dolgoztam ám magamon a nyáron is. Aztán most majd az eredményeket elmondom. De hát úgyis látjátok!) Vonzó az, aki olyan, mint mi. Ebbe nagyon, nagyon sok minden beletartozik. Akiről azt gondoljuk, hogy olyan, mint mi. Ez megint fontos. Mert persze, hogy csak azt gondoljuk, hogy olyan, mint mi, itt izgalmas összefüggések vannak.

Szívesen értünk egyet a barátainkkal. Nagyon szeretünk egyetérteni a barátainkkal, mert általuk az a pozitív kör be tud indulni, hogy akkor, ha egyetértünk, nekünk igazunk van, és akkor jó emberek vagyunk, és ez megerősíti a barátságot. Ennek a fordítottja is igaz. Szívesen barátkozunk olyanokkal, akikkel egyetértünk. Ezek nevetségesnek tűnő kijelentések, aztán mégiscsak mennyi minden múlik rajtuk. Hogy az, hogy egy dologban nem értünk egyet, máris távolságot hoz létre köztünk, pedig azért te is normális vagy valamennyire. Zavaró, ha nem értünk egyet a barátainkkal. Az kifejezetten meg szokta zavarni a kapcsolatot. Ehhez képest kevésbé zavaró, ha egyetértünk az ellenségeinkkel. Ez derült ki. Az kevésbé akasztja meg a kapcsolatainkat. Vagy kevésbé gondolkodtat el bennünket.

Aztán. A vonzalom maga is a hasonlóság növekedéséhez vezet. Ez érdekes. A párkapcsolatban – itt megint csak a gyógyító illúziók – az derült ki, hogy házastársi kapcsolatban azok érzik magukat jól, és azok elégedettek a társkapcsolatukkal, akiknek az a gondolat van a fejükben, hogy ők nagyon egyetértenek egymással és nagyon hasonlóak egymáshoz. A kutatások azt mutatták, hogy ez persze nincs így. Tehát, jóval több mindenben nem is értenek egyet, és nem is gondolják ugyanazt, és nem ugyanazt érzik. De úgy tűnik, hogy a párkapcsolat szilárdsága szempontjából megéri azt gondolni, hogy mi egyetértünk, egyek vagyunk és egyformák. És akkor megelégedettek vagyunk, és azt mondjuk, hogy milyen szép a mi kapcsolatunk. És azok, akik reálisan látják a különbségeket, kevésbé szoktak elégedettek lenni a kapcsolataikban. Akkor az egy nagy feladat.

Egy nagyon kedves ismerősöm cukorbeteg. Ennek kapcsán levágták a lábát. Mentem be hozzá a kórházba, és nagyon érdekes volt, ahogy ő, akinek eddig ugye két lába volt, most meg egy van, vagy hát másfél, azt mondja, hogy tudod, Feri, nagyon érdekes, jó emberek vannak itt a féllábúak között. Milyen ösztönösen indul el egy azonosulás azokkal, akik ugyanúgy féllábúak. Egy azonosulás: én is olyan vagyok, mint ő, ezek akkor milyen rendes emberek. Elmondott nekem egymás után jó pár történetet, ahogyan más olyan emberek – mármint most ő -, milyen rendesnek és jónak bizonyultak. Egy nagyon, nagyon klassz ember, elmondott egy viccet. Éppen csak levágták a lábát. Akkor azt mondja nekem: Te Feri, van egy viccem, meghallgatod? Azt mondom: naná! És azt mondja: Az orvos és a beteg beszélgetnek. Azt mondja az orvos: Kovács úr, Kovács bácsi, van egy jó meg egy rossz hírem. Melyiket mondjam először? A Kovács bácsi azt mondja, hát a jót. Kovács bácsi nem kell levágni a bal lábát. És mi a rossz hír? A jobbat sem kellett volna. Ezt nem mások kárára mondtam el, hanem az a kedves barátom mondta el, akinek levágták a lábát.

10. Vonzódunk azokhoz, akik a miénkhez hasonló vagy egyező csoportba, közösségbe, egységbe tartoznak.

Ez is elég közhelyszerű. Ez minden kultúrában igaznak bizonyult. Persze, ugyanazt a kutatást megcsinálják Kínában, Japánban vagy az USA-ban megcsinálják ilyen-olyan, amolyan diákokkal. Van egy kedves keresztfiam roma származású. Halmozottan hátrányos helyzetű fiú. Elmentünk ahhoz a házhoz, ahol az ő tulajdonképpen szülőanyukája lakik, de sosem nevelte őt, mert egy vályogházban még a sok testvére mellé egy beteg gyereket nem tudott hazavinni, ezért otthagyta a kórházban. Meg volt beszélve, hogy jön haza a Zoli, és hogy a Zolival jön egy pap. Beállítottunk, és ott ült az egész család az apukát kivéve, aki a börtönben ült, és sok-sok-sok testvér. Bekísértem a Zolit, mert nem tud egyedül járni, és leültünk. Ugye, valahogy el kell kezdődnie a beszélgetésnek. És valahogy elkezdődik, és azt mondja a legidősebb testvére, rácsap a Zoli vállára, és azt mondja: Aztán tudom ám, te is cigány vagy!

Szóval, ahhoz, hogy egyáltalán beinduljon egy beszélgetés, hogy az a vonzalom meglegyen, hogy mégiscsak összetartozunk, hogy végül is te a testvérem vagy, még ha életemben háromszor vagy négyszer láttalak. Hogy ki kellett mondani, hogy ugyanabba a fajtába tarozol. Milyen elemi módon mutatkozott ez meg! Néztem a Zoli arcát, hogy mit szól ehhez. Mert születésétől kezdve senki sem mondta ezt neki különösképp. Nyílván ő tudja magáról, de ezt nem erősítette meg benne senki sem. Néztem, hogy ez most neki jó vagy nem, zavarja vagy nem. Nagyon-nagyon érdekes volt. Én úgy láttam, hogy nem zavarja, hanem zavarba ejti. Inkább azt gondolom, ez a mondat zavarba ejtette őt. Igen, Zsuzsa egy érdekes dolgot mond, hogy lehet, hogy egy pozitív összefüggésben, hogy te is cigány vagy, ami ebben az esetben azt jelentett, hogy összetartozunk, egy ilyen pozitív összefüggésben még nem találkozott ezzel. Nagyon érdekes! Hú, de jó!

Aztán, ezért van az: ökumenikus mozgalom. Tényleg a könyökömön jön már ki, mikor minden ilyen találkozón elhangzik 128-szor, hogy mi az, ami összeköt minket. Nem uncsi? Mert több az, ami összeköt minket, mint, ami elválaszt. Már rég túl kéne ezen lenni! Mert amikor ott ülök a protestáns lelkésszel a szentélyben, és még mindig ezt ragozzuk: te is ember vagy, én is. Szegény Jézus, nehezen bír minket biztos. Már ezen rég túl kéne lenni és azt mondani, hogy jó, már régen 25-ször megerősödtünk abban, hogy egyek vagyunk, most már kezdjünk azzal valamit, hogy nem vagyunk egyek. Véletlenül valaki kimond egy fél mondatot, hogy de azért tinálatok az úgy van. Mindenkibe beáll azt ideg. Viszont ezért az ökumenikus imahetetek tudnak nagyon színesek lenni. Mindig új meg új lelkészek, új és új papok.

Aztán, nyílván a csoporthoz tartozás élménye megerősít bennünket, és azt az érzetet kelti bennünk, hogy valahova tartozunk, valakikhez tartozunk, van helyünk a világban. Ezért is olyan fontos ez a vonzalom.

Ezt most kiegészítem. A párkapcsolatok kialakulásánál is beszéltünk arról, hogy négy szempont van, ami a szerelmet inspirálja vagy előidézi. Az egyik szempont ez volt: a különbségek. A különbségek tudnak vonzóak lenni. Ott is azt tudtam hangsúlyozni, ami minden kutatásban benne van, hogy a hasonlóság sokkal inkább vonzó. Főleg a tartós kapcsolatok szempontjából sokkal jelentősebb, mint a különbségek. Sőt, a nagy különbségek tudnak egy kapcsolat kezdetén nagyon vonzók lenni, a kapcsolat tartóssága szempontjából pedig az elsődleges válóokot szokták jelenteni. Ezek a realitások.

Ezeket úgy definiálták a kutatók, hogy a végzetes szerelmek. Ugye, Rómeó és Júlia. Ugye, semmi esélyük.

A tizenkettes pontnál akkor tudjuk folytatni. Elkezdtük az évet.

Van-e valaki, aki szeretne hirdetni?

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika