Az intimitás témakörének összefoglalása 8. - Meghittség az Istenkapcsolatban 1.

Isten hozott benneteket, szervusztok!




0003# Most tudjuk nagyon pontosan kezdeni. Múltkor úgy hagytuk abba, hogy a legmarkánsabb benyomásom az, hogy zavarban
0012# vagyok, én legalábbis ezzel mentem el, és aztán ez a zavarom, hogy mi is történt velem, miközben a témánkat
0021# próbáltuk átgondolni eljuttatott egy-két megfontoláshoz. Az egyik például az az, hogy egy hét alatt sikerült
0030# rájönnöm arra, hogy múlt héten egy tök jó előadást tartottam, és ez, ez teljesen, teljesen megnyugtatott. A
0039# másik azonban az az, hogy rádöbbentem arra, hogy hát papként én milyen, milyen nehezen beszélek Istenről.
0047# Nagyon, kifejezetten nagyon nehezen. Sokkal szívesebben beszélek arról, hogy „a tékozló fiú történetében ez
0056# és ez történt…”, vagy hogy „Máté azt mondja, hogy…”, „Lukács szerint…”, satöbbi. Hogy általában
0064# ennyit szoktam csak merni mondani, mert hogy van bennem egy kifejezett óvatosság azzal kapcsolatban, hogy Istenről
0074# bármit is mondjak. Ennek nyilván megvan a maga pozitív meg negatív üzenete meg oka is, de az biztos, hogy Isten
0083# nevével már olyan sokszor éltünk, éltem vissza, hogy legjobb hogyha, ha nagyon óvatosan beszélünk róla. Meg
0092# aztán mindig van egy olyan gondolatom is, hogy olyan ez, minthogy ha a pötty beszélne a labdáról. S hát azért ez
0101# mindig egy kicsit, kicsit hát nem is tudom milyen, mikor a pötty elmondja, hogy milyen a labda. Úgyhogy ezért is
0111# óvatos vagyok, meg aztán azért is, mert miért pont az volna igaz, amit én mondok. Főleg Istenről. Hát annyira
0120# nem lehetek vak, hogy azt gondoljam, hogy azért, mert most az Istenkapcsolatról beszélünk, és mert nagyon bele
0129# tudok lelkesedni, meg bele tudok hevülni, most pont én tudnám a tutit. Hát azért ennyire gyagya nem vagyok.
0138# Úgyhogy ezért mindig mondok valamit, azért van bennem egy csomó óvatosság, hogy, hát ma így látom. Mi lesz
0146# holnap, nem tudom, arról nem is beszélve, hogy amit elmondok, miért pont az ne volna egyszerűen csak valami
0155# reprezentáció. Hát természetesen az is csak az. És hogy ezért valójában néha mintha fölülről rá tudnánk
0164# látni a saját helyzetünkre, aztán eltelik egy kis idő és akkor arra jutunk, hogy amikor azt gondoltuk, hogy
0173# fölülről ráláttunk a helyzetünkre, az is belül volt. És akkor, amikor ezt a mondatot kimondjuk, azt gondoljuk,
0182# na most pont rálátunk a helyzetünkre, majd egy hét múlva rájövünk, hogy ez a mondat is belül volt. Akkor
0191# megörülünk, nahát, most már ezt is tudjuk, most látjuk kívülről! S akkor egy hét múlva megint rájövünk:
0199# „ó, dehogy is, ez is csak belül volt”. Na, tehát hogy ezt az ellentmondásosságot nem tudom föloldani, meg nem,
0208# nem is akarom, ezért beszélek olyan nagyon óvatosan Istenről. Mm! Úgyhogy a, a pötty minden elfogódottságával
0217# állok itt, és próbálok ennek megfelelően hát bátor lenni. És aztán oda is jutottam, ahogy a múlt heti dolgokon
0227# gondolkodtam, hogy nagyon sok mindent mondtam, azt hiszem, de nem biztos, hogy, hogy egy-két fontos értelmező
0236# mondatot elmondtam, ami pedig talán lényeges lenne. S akkor emiatt eszembe jutott egy kép, hogy mintha a múltkori
0245# alkalmunk olyan lett volna, mint az a gyerekjáték, amikor van egy csomó pont, és a gyereknek az a feladata, hogy a
0255# pontokat megfelelő módon összekösse, és akkor ki fog belőle jönni mondjuk egy mackó, vagy bármi más. És hogy
0264# minthogyha a múlt alkalommal nagyon sok pontot megneveztünk volna, csak nem kötöttük volna össze ezeket a
0272# pontokat. Nem biztos, hogy kijött belőle valami, ami miatt érdemes volt a pontokat fölrajzolni. Úgyhogy az ember
0282# és Isten kapcsolatának a témájához, vagyis hogy milyen, milyen kapcsolati mintáink lehetnek, mit gondolok
0290# magamról, Istenről meg a kapcsolatról, ott emlékeztek, azt mondtam, hogy van két nagy ellentmondás, két nagy
0299# paradoxon, amit nem tudunk föloldani. De rájöttem, hogy három van. A, a, a kettő az az volt, hogy (1) egyrészt
0309# folyamatosan megpróbáljuk átadni magunkat Istennek, nagyon helyesen, mert rádöbbenünk, a saját elégedetlen
0317# voltunkra, és ez egy ellentmondást feszít aztán ki, mégpedig hogy cselekszünk is és át is adjuk magunkat.
0326# Cselekszünk és átadjuk magunkat, és a kettőt próbáljuk egyszerre csinálni. Ez volt az egyik ellentmondás, a
0335# másik pedig, hogy (2) ahogy próbálunk nem függeni Istentől hanem szabad kapcsolatban lenni Vele, ennek az lesz az
0344# eredménye, hogy a függés adta jóérzéseinket elvesztjük. Vagyis azt, hogy „ó, Isten tényleg velem van. Isten
0353# egész biztos, hogy szeret. Ő… Isten dá-dáá-dá…” Ugye, amikor függő helyzetben vagyunk, akkor tudunk nagyon
0362# egyszerű mondatokat mondani és nagy meggyőződéssel állítjuk őket, és ez nagy biztonságérzetet ad. Mint
0371# alkoholistának a feles. „Ó, megiszom azt a két-három felest, látja, atya? Nem is remeg a kezem!” No, valahogy
0380# így vagyunk ezzel is. Tehát hogy amikor éppen függő helyzetben vagyunk Istennel, éppen egy reprezentációnkat
0389# zanzi-manzi-zzuk, és az istenképünkről gondoljuk, hogy ő isten, akkor tudunk nagyon, nagyon magabiztosak lenni.
0398# Akkor álljunk ki vasárnap a szószék elé és mondjuk, hogy milyen az Isten. Ugye, és nagyon bátrak vagyunk, és
0407# különösebben nem félünk. De mikor kezdünk ebből a függésből kijönni és hallani a saját hangunkat, hogy
0415# tényleg így van? Biztos vagy benne? Ó, az ellenkezője is igaznak tűnik néha… Szóval akkor egyszer csak tudunk
0424# nagyon elbizonytalanodni. Ezért aztán itt a második dilemma, hogy amikor függésben vagyunk az istenképünktől,
0434# akkor nagyon biztonságban vagyunk. Mikor pedig próbálunk éppen a szabadság és emiatt a meghittség felé menni,
0443# kezdünk nagyon elbizonytalanodni. Tehát nagyon érdekes módon megfeszül itt is egy ellentmondás, hogy éppen ahogy
0452# az intimitás felé megyünk, kezdjük elveszíteni a biztonságérzetünket, és fölmerülnek kételyek és
0460# nehézségek, és akkor kellene tudnunk egyre jobban bízni Istenben, hogy ő tényleg szeret. Ez volt a második
0469# ellentmondás, hogy egyszerre a tapasztalat kezdi azt mondani, hogy talán nem is szeret annyira, talán nincs is velem
0478# annyira ez a tapasztalatom, és közben pedig ragaszkodni ahhoz a bizalmamhoz, hogy „de Isten akkor is szeret”. Ez,
0488# ezt az ellentmondást sem lehet föloldani, s akkor jöttem rá a harmadik ellentmondásra, úúú de fontos. Ez pedig
0497# arról szól, hogy (3) amikor rádöbbenek arra, hogy hát tulajdonképpen é elégtelen vagyok. Elégtelen vagyok,
0506# hogyha azt nézzük, hogy milyen vágyaim vannak. Hogy milyen céljaim vannak… hogy mit szeretnék az élettől…,
0515# meg mit szeretne az élet tőlem? Amire én szeretnék igent mondani, hogy valahogy… Mindenképpen nekem legalábbis
0524# van egy ilyen tapasztalatom, hogy sose érem el. De közben a vágyaimról nem akarok lemondani. Nem azért, mert
0533# görcsösen ragaszkodok és függök tőlük, hanem egyszerűen azért, mert realitásnak látom azt, hogy akarom, hogy
0542# szeressenek. Be tudom látni, hogy nem szeret mindenki, azt is, hogy aki legjobban szeret se szeret mindig, ezeket be
0551# tudom látni, de közben azt gondolom, hogy az a vágyam, hogy közben én szeretném, hogy mindig szeressenek, vagy
0561# hogy valaki tényleg szeressen. Hogy ez is egy realitás, Miért mondanék erről le? Na most. Az egyik oldalon az van,
0570# hogy belátom folyamatosan a saját elégtelen voltomat, a másik oldalon pedig az, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem
0579# vagyok oké. És azt hiszem, hogy a kultúrkereszténységnek itt van nagyon sok bűne. Mert hogy azon az áron
0588# igyekeztük sok esetben a megváltást megindokolni, a megváltásnak a szükségességét, a rászorultságunkat Isten
0597# szeretetére megindokolni, hogy azt a tapasztalatunkat hogy nem vagyunk elégségesek magunknak, vagy nem bírjuk
0606# elérni a vágyainkat, azt abba a kapcsolati mintába helyeztük, és abba az alappozícióba, hogy akkor ez azt kell
0615# hogy jelentse, hogy döbbenj rá, hogy te nem vagy oké, és Isten oké. Azonban én ezt teljes mellszélességgel
0624# tagadom. Nem túl nagy, nem is tudom, a szélesség az meg csak ez, vagy hogy is van ez a, ez a szélesség akkor ez mi?
0634# Tényleg, mi az, hogy mellszélesség? Ez ez? Váll. Vállszélességgel kell? Eleve már rosszul is mondtam? Mi az,
0643# hogy teljes mellszélességgel kiállni? Az ez, nem? Innentől idáig. Jó, ez egy kicsit jobb hír, mint hogy innentől
0652# idáig, mert ez is egy mellszélesség, attól függ, honnan nézzük. Na, szóval. Azt hiszem, hogy itt van nagyon sok
0661# tévedésünk. Hogy ragaszk… én ragaszkodok, függök, ha tetszik én függők attól a meggyőződésemtől, hogy az
0670# ember oké és Isten is oké. Én ehhez ragaszkodok. Az egyikről van szentírási bizonyítékom. Mert azt mondja a
0679# Jóisten, mikor megteremti a világot, hogy EZ JÓ, és a hatodik napon meg megteremtett téged ti-di-din-di-ri, s arra
0688# is azt mondta, hogy JÓ. Ezért aztán lehetetlennek tartom azt, hogy eltelik az üdvösség történetének sok-sok
0697# évezrede, s akkor Isten rájön „há’ mégse”. Hát ez körülbelül azzal egyenértékű, hogy Isten belenéz a
0705# tükörbe, látja magát és azt mondja: „Elszúrtam. Hát, ez, ez… jó, eddig-eddig próbáltam idealizálni a
0714# teremtést, de már most nem megy, úgyhogy csinálok egy újabb prototípust, Jézusnak fogjátok nevezni, és hát
0723# akkor innen kezdődik a történet elölről, csak ezzel a régi típussal nem tudok mit csinálni… Tehát mert
0731# előtte megígértem, hogy nem lesz özönvíz, ajjaj-jajjaj, egyszerűbb lenne, de hát… ugye, most már, most már
0740# ami ragad, tapad.” Szóval. Azért mert Jézus jön és azt mondja: „Kedves farizeusok! Itt te azt gondolod, hogy
0749# én oké vagyok és mindenki más nem az, még te is rászorulsz a megváltásra.” És hogy bár mindnyájan erre
0757# rászorulunk, mondom én a hitemből, ez nem jelenti azt, hogy az ember nem oké. Erre az ellentmondásra jöttem rá,
0767# és egész megvilágosodás-élményem lett. A kérdés akkor azonban az, hogyha azt mondom, hogy oké vagyok, hogy
0775# „Én oké vagyok.”, de közben mégis rászorulok a megváltásra, akkor mivel indokoljuk a megváltásra való
0784# rászorultságunkat, ha okék vagyunk? Hát tulajdonképpen erről beszéltünk egy alkalommal ezelőtt. Az ember nem
0793# csak azért szorul rá a megváltásra, mert rossz, mer’ bűnös, meg ilyesmi, hanem ennél sokkal jobban rászorulunk
0802# a megváltásra azért, mert bár jók vagyunk, az se elég. Mert bár mindent beleadunk, az se visz el a célhoz. Hogy
0811# bár jónak vagyunk teremtve és rengeteg jó szándék van bennünk, még ez sem elég nekünk. Az ember ezért szorul
0820# rá a megváltásra, mert minden jósága is kevés ahhoz, hogy az neki meg a másiknak elég legyen. Én ezt sokkal
0829# szebbnek látom, minthogy az ember bűnös, meg nem’tom én milyen voltából igazoljuk a megváltásra való
0837# rászorultságunkat. Egyébként a farizeusok kétezer évvel ezelőtt ezért pöckölték el maguktól Jézust. Mert
0846# azt mondták: „Hát ha a rossz ember szorul rá a megváltásra, én jó vagyok, akkor én nem szorulok rá. Hát
0855# akkor Jézus tötymörögjön a bűnösökkel, de mi közöm nekem ehhez!” Ó, tehát a megváltásra való
0862# rászorultságunk nem azért van, mert rosszak vagyunk, hanem mert minden okéságunk is kevés, és azért, mert minden
0872# okéságunk kevés, ez nem jelenti azt, hogy rosszak vagyunk. Hhh! Ez jó, nem? Hát így, nem érdemes ÍGY élni?
0881# Nekem érdemes. Mindenki tarthatja magát rossznak, meg bűnösnek, meg kaparhat a Jóistennél, hogy de lécci-lécci,
0890# én nem… Na jó. Ez akart egy nagyon fontos értelmezése lenni az ember és Isten kapcsolat modelljeinek, és aztán
0899# utána emlékeztek, beszéltünk arról, hogy, hogy végignézhetünk egy folyamatot amiben egy férfi és egy nő
0907# elhidegülnek egymástól, de közben van istenkapcsolatuk, és akkor ezekben a fázisokban azt mondják, hogy „ó,
0916# én is oké vagyok, Isten is oké”, aztán „én oké vagyok, de Isten nem oké”, aztán „Isten oké, de én nem
0925# vagyok oké”, és végül „senki sem oké”. Ó, hogy egy kapcsolatban ez simán, simán végig tud játszódni, s
0933# hogy ehhez, ezekhez az állapotokhoz rendeltünk kérdéseket. Ugye, emlékeztek. Gyorsan a rossz kérdéseket mondom:
0943# Meddig tart ez? Megbízható-e Isten? Miért nem segít? Miért hagyta ezt Isten? Van-e az életnek értelme? Miért
0952# vagyok ilyen szerencsétlen? Miért büntet Isten? Ezek a kérdések mindig egy olyan alappozícióból jönnek, amelyek
0961# a „nem oké – nem oké” alappozícióból származnak. És akkor föltettem néhány kérdést, amelyek meg az
0969# „oké – oké” pozícióból jönnek. Tehát. (Szólj, ha nekem…) Mondjuk: Kinek adhatnék abból, amit kaptam?
0977# Hogyan vagy megbízható, Istenem? Mit mutatsz nekem Istenem most, ebben a nehéz helyzetben? Hol találom az életem
0987# értelmét? Ki és mi tud nekem segíteni? Mit tehetek magamért? Vagyis amikor ezekről beszéltünk, akkor
0995# tulajdonképpen egyszerűen csak azt tettük, hogy ha nekem van egy kapcsolati mintám és egy alappozícióm, amely nem
1004# a biztonságos kötődés és nem az oké-oké pozíció, akkor nehéz élethelyzetbe kerülve még a kérdéseim is –
1013# amelyekkel szeretném magamat jobb helyzetbe hozni a válasz után – az alappozícióból fakadnak, és a kapcsolati
1022# mintára jellemzőek.
1024# Ezért aztán rosszakat kérdezünk, amelyek még rosszabb helyzetbe szoktak minket hozni. Mert minden kérdésben
1033# - emlékeztek, ezt, ez annyira nagyon fontos – van egy állítás. Tehát például egy bizonytalanul kötődő valaki
1043# a bizonytalan kötődése miatt kezd el szorongani akkor, amikor jól mennek a dolgok. És a bizonytalan kötődése
1053# miatt kérdezi azt, hogy vajon mikor lesz ennek vége. „Mikor elégeli meg Isten azt, ilyen jó dolgokat ad nekem?,
1064# Mikor jön majd a büntetés?” Mert mindig, előbb-utóbb jönnie kell… „Mikor távolodsz el?” Ezek a kérdések
1073# azért jönnek, mert az ő kapcsolati mintája olyan, amilyen. Nem pedig az Istenről szólnak a kérdések. Vagyis: a
1083# kezünkbe kaptunk egy remek jó módszert – szerintem jó módszer, én nagyon használom. Ez pedig az, hogy bár
1093# néha – vagyis általában – nem tudok az oké-oké alap mintában lenni, de azért a kérdéseket annak
1102# megfelelően érdemes föltenni. Tehát most fetrengek egyedül az ágyamban és azt gondolom Isten nem szeret, akkor
1112# majd hülye leszek az ennek a tapasztalatnak megfelelő kérdést föltenni. „M’ért nem szeretsz?” Ez egy
1122# marhaság, mert ez abból a mintából adódik, hogy én oké vagyok, de te nem, és most nem értem, mi a fenét
1131# csinálsz. Ugye, ez ugyanaz, ahogy a haldokló néni fölteszi a kérdést: „Nem értem, Uram, miért büntetsz, mikor
1141# nem is követtem el olyan nagy bűnöket? Amit meg elkövettem, meggyóntam. Akkor most miért büntetsz?” Ez egy
1151# „én oké vagyok, Isten te nem vagy oké” alapmintából jövő kérdés. Vagyis értelmetlen. Hát van valami
1160# értelme, csak nem sok…, jó…, még rosszabbul leszek tőle. Azért tud az Isten rossz kérdésekre is jó
1169# válaszokat adni, mert legvégül eljutok oda, hogy egyszerűen tűrhetetlen és tarthatatlan, ahogy látom a világot,
1180# és ez néha átbillent egy másik pozícióba. Tehát néha a kérdés indirekt módon segít, mert még rosszabbul
1189# leszek. Néha az nagyon nagy segítség. Tehát a tanácsom az az: akármelyik pozícióban is vagyok, az oké-oké
1199# alapminta szerint kérdezzek, a biztonságosan kötődő modell alapján. Hhh, ez a jó tanácsom, és akkor jó
1208# válaszok fognak születni, s ráadásul kicsit meg is erősítem magam. Ezeket szerettem volna elmondani. Ez egyfelől
1219# ismétlés volt, de ezt nem is igazából ismétlésnek szántam, inkább a már meglévő pontok összekötésének,
1228# hogy miért is mondtam el ezt mind.
1231# És akkor, ugye, belekezdtünk egy folyamat leírásába, hogy akkor mit tudunk mondani Isten illatáról? Ez lehetne a
1242# cím. Isten illata akkor az hogy is van. S akkor az első pont az az volt, hogy:
1249# 1. Igyekszünk önmagunkat meglátni, de az önmagunk meglátása abban a három dilemmában hát kristályosodik ki,
1259# amivel kezdtem a mai alkalmat. Hogy én is oké vagyok, Isten is oké, bár lehet, hogy ebben a pillanatban egyiket se
1269# érzem, s egyikről sincs tapasztalatom, de ezt tartom hitelesnek. Ugye, itt emlékeztünk Gandhira. Az áhítat és
1279# Isten rákövetkező kegyelme nélkül az emberiség minden erőfeszítése hiábavaló.
1287# 2. Rájövünk arra, hogy ami segít, vagy segíthetne nekünk, ami végül is valami biztonságot adhatna, az nem
1296# birtokolható, nem manipulálható, nem tartható a mi kezünkben. Nem is tudjuk irányítani. Ez aztán megint egy
1306# óriási feszültséget, vagy, vagy dilemmát okoz. Ugye, itt volt az a két modell, hogy vagy Isten teszi meg az
1316# utolsó lépést, vagy ugrani kell, és mind a kettő nagyon nem tűnik jó ötletnek.
1323# 3. Helyzetünk elfogadása fölszabadít attól, hogy emberektől, vagy a világtól várjuk azt, amit azok sosem fognak
1334# tudni megadni. Amit csak Isten tud megadni, de azt sem úgy, ahogy az aranyhal szokta a mesében. S akkor tudom,
1344# körülbelül másfél évvel ezelőtt elolvastam a Semmiért egészen című, című-című verset, amikor a
1353# szeretet-mohóságról volt szó, de ez annyira fontos, hogy ezt most elolvasom még egyszer, mert amikor rájövünk a
1363# saját valónkra valamennyire, akkor meglátjuk, hogy mit szoktunk csinálni a másikkal. S nem azért csináljuk azt a
1373# másikkal, mert rosszak vagyunk, nem azért csináljuk, mert a másik rossz, mind a ketten okék vagyunk, csak éppen
1384# nem vagyunk elég szabadok az intimitásra. Ezért aztán függünk, s olyasmit csinálunk egymással, amitől aztán
1394# sírhatnékunk támad. Tehát… elnézést az előadásért, ilyen verset csak szépen lehetne, de hát…
1402#
1402# Semmiért egészen
1404#
1404# Hogy rettenetes, elhiszem,
1406# de így igaz.
1407# Ha szeretsz, életed legyen
1409# öngyilkosság, vagy majdnem az.
1412# Mit bánom én, hogy a modernek
1415# vagy a törvény mit követelnek;
1418# bent maga ura, aki rab
1420# volt odakint,
1421# és nem tudok örülni csak
1423# a magam törvénye szerint.
1426#
1426# Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
1428# még nem szeretsz.
1430# Míg cserébe a magadénak
1432# szeretnél, teher is lehetsz.
1435# Alku, ha szent is, alku: nékem
1438# más kell már: Semmiért Egészen!
1440# Két önzés titkos párbaja
1443# minden egyéb;
1444# én többet kérek: azt, hogy a
1446# sorsomnak alkatrésze légy.
1449#
1449# Félek mindenkitől, beteg
1451# s fáradt vagyok;
1453# kívánlak így is, meglehet,
1455# de a hitem rég elhagyott.
1457# Hogy minden irtózó gyanakvást
1460# elcsitíthass, már nem tudok mást:
1463# mutasd meg a teljes alázat
1465# és áldozat
1466# örömét, és hogy a világnak
1469# kedvemért ellentéte vagy.
1471#
1471# Mert míg kell csak egy árva perc,
1474# külön, neked,
1475# míg magadra gondolni mersz,
1478# míg sajnálod az életed,
1480# míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
1483# halott és akarattalan:
1485# addig nem vagy a többieknél
1488# se jobb, se több,
1489# addig idegen is lehetnél,
1492# addig énhozzám nincs közöd.
1494#
1494# Kit törvény véd, felebarátnak
1497# még jó lehet;
1498# törvényen kívül, mint az állat,
1501# olyan légy, hogy szeresselek.
1504# Mint lámpa, ha lecsavarom,
1506# ne élj, mikor nem akarom;
1508# ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
1511# börtönt ne lásd;
1513# és én majd elvégzem magamban,
1516# hogy zsarnokságom megbocsásd.
1518#
1518# Szabó Lőrinc (1931)
1520#
1520#
1520# Ilyesmit csinálunk, pedig én is oké vagyok, meg te is, de mégis. Utánanéztem a vers születésének. Kíváncsi
1530# voltam, hogy milyen körülmények között íródott. Ezt biztosan nem mondtam el múltkor, mert most néztem utána,
1540# és az derült ki, hogy maga Szabó Lőrinc írja azt: „Tíz évi hosszú-hosszú kapcsolat és tapasztalat és
1549# nő…, nővel, nőkkel való viszony után végül is eljutottam oda, hogy erőt vett rajtam egy rettenet, hogy a nő
1559# megcsalhat engem. Hogy minden nő elég szabad ahhoz, hogy hűtlen legyen. S mikor átjárt engem ez a félelem és
1569# rettegés, akkor megírtam ezt a verset.” Egy kávéházban írta, a Duna partján – ezt is leírja –, éjszaka
1579# jutott eszébe a cím, és azután pedig másnap reggel elment a kávéházba, vagy délelőtt és egy kapásból
1588# megírta. Hát, tapasztalat, ugye. Nem sokat kellett gondolkodni… Akkor tehát a bizalom ahhoz kell, hogy túljussunk
1598# azon a félelmünkön, hogy Isten se szeret minket, hogy Istentől se fogjuk megkapni azt, amire igazán vágyunk.
1608# Ugyanis van egy ilyen nagyon nagy rettegés bennünk, hogy „na jó, hajlandó vagyok a függéseimről lemondani
1618# valamennyire, vagy legalábbis egy kedvezőbbre cserélni, ha szeretsz”. Ahh! És itt jön egy félelem: jó vásárt
1628# kötök-e vagy nem? Ööööö-eee-emm! Mert a függésből legalább valami biztonság jön, valami megszokottság.
1638# Istennél szinte minden biztonságosabbnak tűnik. Biztosabbnak is, meg biztonságosabbnak is. Pont akkor, amikor a
1648# szabadságban, az intimitás felé haladok a vele való kapcsolatban. Isten tűnik a legkevésbé biztosnak és
1657# biztonságosnak. Ahhoz képest minden függés sokkal evidensebb, sokkal kézzel foghatóbb, sokkal egyértelműbb,
1667# sokkal megnyugtatóbb és a többi. Minden, csak pont az Isten nem, és mégis abba az irányba kéne menni. Naná, hogy
1678# nem szívesen megyünk. Igen, arra jutottam, hogy valahogy úgy vagyunk ezzel, mint amit már olyan sok embertől
1688# hallottam: „Rossz az egészségi állapotom, orvosnál voltam, most kiderült az, hogy hát még, még van egy, egy,
1698# egy gyógyszeres terápia, akkor utána esetleg egy, egy valami még durvább, nem t’om én, akkor hormonkezelés,
1708# vagy ilyesmi, s hát legvégül a műtét. De hát addig megpróbálok mindent megcsinálni, és csak a legvégén a
1717# műtétre menni.” Na, az istenkapcsolatunk is ilyen. Vagyis az istenkapcsolat műtétnek tűnik. A függéseinket
1727# krr-krr-skkk-rrr sz’al… a legvégén jön az Isten. Mert addig valahogy ellavírozunk, még, még valahogy van,
1737# még, még azért valahogy megy a szekér, még azért nem vagyunk annyira rosszul, még valami kis örömünk van, még
1747# nagy bűnöket nem követtünk el, sz’al valahogy ez, ez. És az istenkapcsolat az, az olyan, mint egy műtét. Ú,
1757# hát a…, az utolsó pont, hogy erre vállalkozzak. Ezt én, én nem rólatok mondom, magamról. Papként, papként ezt
1767# állítom. Egy az Istennel való szabad kapcsolat az, az nekem is olyan, mint egy műtét. Uram, azt én
1776# százhuszonötször meggondolom! Az isten-reprezentációmról szívesen beszélek, nincs nagy kockázat benne,
1786# legföljebb tévedek. Ugye, titeket meg átváglak. Mi az nekem, ugyebár! De egy… Szabad meghitt kapcsolatban lenni
1796# Istennel. Na, az kockázat. Azért az, az, azon nem mókázok annyit. Kedves valaki jött vasárnap, vagy szombaton, nem
1806# t’om, hétvége volt, úgy összefolynak ezek a napok, és azt mondja: „Kedves atya! Én nem vagyok katolikus.”
1816# És tudjátok, belőlem ösztönösen kicsúszott egy mondat: „Hát én se teljesen.” Ez alatt végül is nem azt
1826# értettem, nem tudom én, valami hitigazságunkat tagad... tagadnék, vagy tagadnám, vagy …nóm, vagy …nőm. Nem,
1836# nem ezt gondoltam alatta, hanem hát hogy, ó, hát, hát katolikus az, akinek valami szabad, meghitt istenkapcsolata
1846# van, az egy egyetemes istenviszonyban van, hát hol vagyok én attól… De aztán a beszélgetésünk egy ilyen nagyon
1856# sajátos fordulatot vett, tehát hogy így kezdődött: „Atya, én nem vagyok katolikus.” Mire énbelőlem
1865# kiszaladt, hogy „…na én se teljesen”, mire ő azt mondja, hogy „nahát én akkor kevésbé, mint te”. Tehát,
1875# hogy, na ez volt az a pont ahol megálltunk, hogy most akkor ez, ezt, most ebbe az irányba ne menjünk már de… S
1885# akkor „de az én apukám…” Tehát hogy megállapodtunk, hogy most akkor két nem teljesen katolikus fog
1894# beszélgetni, és hát ez legalábbis egy reális kiindulópont, csak én pap vagyok. Szóval Uram, úgy vágyok rád,
1904# mint beteg a műtétre. Körülbelül. S elérkezek a negyedik pontig.
1910# 4. Próbáljuk az istenkapcsolatot, meg a függésünket is folyamatosan fönntartani. Végül is lavírozunk.
1919# Imádkozok is, de azért, szóval, tudjátok, hogy hogy imádkozunk. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Mi
1929# Atyánk, aki a mennyekben vagy, (ugye, hát ez, ez, ez nem egy nagy cucc, tehát…) szenteltessék meg a Te neved
1939# (persze, meee, eee, eee, nem sokba kerül nekem, gondolom én, persze… tehát mivel…) jöjjön el a Te országod
1949# (jaj, hát persze, jöjjön, jöjjön, na – szeretem a zserbót, finom bort…, ugye, én a tied, te az enyém…,
1958# ugye, úgyhogy csak hozzad azt a finom zserbót!) Tehát: jöjjön el a Te országod… Mindennapi kenyerünket add meg
1969# nekünk ma. - Ugye, tehát ez a legyen meg a te akaratod, ez egy kicsit… trrr-zzz-zzz-cs-cs – Uram, Uram ty-zz-zz
1979# meglódult a nyelvem pl-rr-zszszs… szoktam hadarni h-dz-dzs-zs… Hát, ee…, szép ima, szép, csak hogy…! Azért
1989# Jézus úgy belerejti a közepébe, azért nagyon, nagyon, ú, tehát az elején még olyan bátran nekiindulsz ugye,
1999# „Jöjjön… Legyen meg…!” Végül is ezt csináljuk, tehát hogy hmm… Halálos ágyamon is: „Istenem, inkább
2008# gyógyíts meg, minthogy Veled kapcsolatban legyek!”
2013# Ez a döntésünk. Inkább a gyógyulást, mint a Te személyedet. Mert a gyógyulás az olyan biztosan jónak
2022# tűnik, hááát, hogy Veled hogy, hogy… hát az nagyobb rizikó. Azonban ez az állandó lavírozás, hogy, hogy …
2031# ez végül is általában valami mélyponthoz szokott elvezetni minket. Hát rájövünk, hogy tarthatatlan, hogy nem
2041# működik. Először azért, mert persze mindig egy picit az Istentől szoktunk távolodni. Nagyböjt alatt egy kicsit
2051# így közelebb húzódok, így… De csak inkább csak így a lábammal… így, és akkor… „Na jó, nem eszek
2060# húst… jól van.” S akkor vége a nagyböjtnek, és „na jól van, akkor…! Áldott függések gyertek vissza!
2069# Most jöhettek, eddig bírtam, ugye, ezt kapta az Isten” Nem t’om, mint hogyha az Isten élvezné azt a 25 szelet
2079# rántott húst, amit nem ettél meg, és akkor … tehát ne…, köszöni szépen, na, tehát hogy állandóan megy ez,
2089# ez a lavírozás. Ennek azonban az az eredménye, hogy minél inkább így „Uramm….” vagy nem is t’om, az erő
2098# annál jobban fogy. Hát fogyik, fogyik, fogyik. Mert az erő az meg az Istentől van. A kegyelem ereje az az Istentől
2108# van, és nem tőlem. Ezért aztán, ahogy lavírozunk, ó, kezdünk gyöngülni. S előbb-utóbb eljutunk oda, hogy
2118# „Ó, Uram! Hát nem tudom, most megéri ez a kapcsolat? Valahogy nem … tölt el valami nagy erő, meg nem vagyok
2128# túl jól mostanában. Vagy most mi van, mi van?” Valójában az van, hogy már sokkal inkább a függéseimnél
2137# vagyok, abból meg nem jön annyi erő. Ugye, ez amit Jézus így mond: „már meg is kaptad jutalmad”. Tehát ha te
2147# azért imádkozol, hogy mások dicsérjenek, már meg is kaptad jutalmadat. Ennyi. Nem jön belőle több haszon egy
2157# kicsivel se. Azért böjtölsz, hogy mások nem t’om milyen kereszténynek lássanak, akkor ebből semmi több erő
2167# és haszon nem jön, minthogy mások majd azt hiszik rólad, hogy te egész rendes vagy. Az erő még abban is fogy,
2177# hogy te ezt persze megpróbálod elhitetni, hogy tényleg így is van. Tehát még a maradék erődet is arra fordítod,
2187# hogy egy szép képet tarts fönn magadról. Így aztán teljesen el szoktunk gyengülni. sose felejtem azt el, egy, egy
2197# pap, aki napi 26 órákat dolgozott, aha… és akkor nem t’om 45 éves volt, és egy óriási csokor virágot kapott
2207# az egyházközségtől. Hatalmas csokor virág. És akkor kiállt valaki, ugye… - beszélhetnék kicsit értelmesebben
2217# is… Tehát odaállt az oltár elé, tele volt a templom, csak a pap szokta meg, hogy különösebben nem ügyel arra,
2227# hogy beszélni szokott, ugye, hát a többi ember ezért mégiscsak odafigyel. Na, és akkor azt mondja: „Nagyon
2236# köszönjük atya, hogy annyi erőd van, s ezzel a rengeteg erővel értünk dolgozol.” És még próbálta volna
2246# mondani a kedves köszöntő szavait, de a pap így, így… belángolt a feje, és azt mondja: „Na most álljunk meg!
2256# A virág oké, de ha ezt folytatod, menten rosszul leszek.” És akkor ott, a köszöntés alatt azt mondta: „Nincs
2265# erő, milyen erőről beszélsz? Nincs erő, nincs, nincs. Az Isten ad erőt akkor, amikor ebben a szabad, meghitt
2275# viszonyban…, abból jön erő. Hát egyébként nincs erő. Mit, mit láttok ti?” Ú, ott, ott, azon az ünnepi
2285# pillanaton azt mondta, hogy „Na ezt a hülyeséget hagyjátok abba!” Ez, ez az az élmény, amikor, amikor egy ilyen
2295# igazán meghitt pillanatban kapcsolatban tudsz lenni, abból rengeteg erő jön. Hihetetlenül sok. Ugye, van ilyen
2305# élményetek? Ó, és akkor keveset alusztok, azt nem mondom miért… Igen. Tehát a kecske-káposzta logika az
2314# Istennel való kapcsolatot illetően egyszerűen nem működik. Lehet úgy élni, csak nem jön ki belőle az, amit
2324# szeretnénk. Ebből az következik, hogy Isten nem lesz a függőségeink tárgya, mi viszont nem bírjuk elviselni azt
2334# a hiányt, ami a függőségek föladásával jár. Ugye, ez egy nagyon szemét helyzet. Tehát mi a hiánytól majd
2344# megpusztulunk, ő meg azt mondja: „Tűű…, tőle nem tudsz függeni. Azt nem adom neked.” Ez az…. Ó, így a
2353# papnevelő intézet jutott eszembe. (Csúszik le a gatyám. Józsi, megfognád…?) Sz’al a papnevelő intézet jutott
2363# az eszembe. Két nagy igazságot tanultam ott meg a papi életre vonatkozóan: egyik se igaz, de mind a kettőt nagyon,
2373# nagyon-nagyon… Az egyik, ugye ez a kicsit zordabb, komorabb világ, hogy „én nem, az ember nem oké, ezért
2383# rászorul a megváltásra, az ember velejéig rossz…” Na, hát ez, ez a… ez, akkor kaptunk egy papi mintát: A pap
2393# élete egy sereg lemondás. A pap úgy képviseli Krisztust, hogy saját magát áldozza a hívekért. Sőt, ez még nem
2403# is elég, a hívek üdvösségéért! Ez egy folyamatos áldozat. Ó, és akkor, ezt persze…, tehát tudjátok, egy
2412# ilyen, egy ilyen, na, egy ilyen sápadt, C-, D-, E vitamin hiányos teológia ez. „Kicsit kéne focizni, atya! Vagy
2422# valamit. Egy-két gólt rúgni, vagy legalább csocsózzon, mert úgy könnyebb gólt lőni.” Ez tényleg, még a
2432# hülyének is megy, tehát az, az… Na. Tehát… Na, ez volt az egyik kép. Hát azért… tudjátok, mikor az ember
2441# önmagáról alkot egy képet, és akkor azt hallja, hogy én, én papként az emberek üdvéért, egy ilyen nagy
2450# izé… Azért ez nem ám, nem tűnik rossznak. Kifejezetten vonzó – én ó, én … Na. Hát aztán ahogy úgy, úgy
2460# egy-két év eltelik, nem kell több… Tehát vagy nagyon gyagyának kell lenni, azt is lehet de ez rám nem jellemző
2470# … Ezért én hamar padlót fogtam. Hát, szép dolog az áldozat, nagyon, nagyon, tényleg, üdvös, meg minden, de
2480# hát kezd, kezd nem izgatni annyira a te üdvösséged. Értem én, hogy erre készülök, de és akkor velem mi lesz?
2489# Szóval úgy eléggé padlót fogtam, s akkor jött a másik, a másik örömhír. Ez meg így szól: Tudjátok,
2498# szerelmesnek kell lenni az Istenbe. Ez a titok nyitja. Hogy folyamatosan megújítani az Isten iránti szerelmet, s
2509# hogyha ez megvan, és egy ilyen, egy ilyen nagyon mély, és … hát akkor, hát akkor ezek a hiányok röhejesek
2518# lesznek. Nevetséges az összes hiány. Nulla! A hiányok abszorbeálódnak, vagy diffundálódnak, vagy mit tudom én
2528# mit csinálnak. Mondjátok? Szublimálnak…! Te kikezdesz velem? Diszpergálódnak! Ezt akartam mondani. Szublimál?
2538# Diszpergálodnak! Szóval mindegy, tehát egyszerűen így föl…, a semmibe vesznek. Ugye, és akkor ez, ez volt így
2548# a másodvirágzásom ideje. „Ó, Uram, hát ez így van? Nosza, neki a szerelemnek!” Nem is hangzik rosszul.
2557# Thűűű! Hát…, nem mondom, hogy sokáig tartott, így eljutottam a papszenteléshez, hát, igen… Mire eljutottam a
2567# papszenteléshez, már egy picit..., na. Szóval, végül is arra jöttem rá, hogy a hiányokat Isten nem tölti be.
2577# Tehát bizonyos hiányokkal folyton-folyvást együtt „köll” élni. Vagyis ezt úgy is mondhatnám: Isten nem
2587# csinál jelmezbált a vele való kapcsolatban, és ezért nem ölti föl mondjuk az általam elképzelt ideális nő
2596# alakját. Mert ugye ilyen, ilyen képzetek jöttek nekem a papnevelő intézetben. Hát majd én szeretem nagyon az
2606# Istent, és akkor Isten néha egy gyönyörű nő lesz… Néha a Coca Cola-vá válik, és hát akkor… persze hogy
2615# nem fog semmi sem hiányozni. De Isten nem maszkabálra hívott, hanem hát Isten áll a maga helyén, és a kóla
2625# helyén meg nincsen semmi. Huhh, jaj…, jól van…! Ma még van, jó… azért az élet mégis csak szép. Szóval
2634# arra kellett rájönnöm, hogy, hogy, tehát úgy papnak lenni, hogy az élet egy merő áldozat a te
2643# üdvösségedért… lesz a fene úgy pap! Én nem. A másik, hogy majd az Isten szerelme mindent megold, hát az nem
2653# old meg mindent. Ezért valahogy… van egy harmadik út, hogy bizonyos hiányokkal megtanulok együtt élni, miközben
2663# csak amiatt tudok egyáltalán valóban áldozatokat hozni és nem teljesen kipurcanni tőle, mert fönntartom az Isten
2673# iránti meghitt kapcsolatomat. Már amit annak gondolok. Ó, tehát ezért vagyunk olyan nehéz helyzetben, mert talán
2683# végigjárjuk a naivitásnak azt az útját, amit én végigjártam. Azt gondoljuk, hogy Isten majd a függéseink
2693# helyébe lép, és cserébe majd tőle lehet függeni, és ő egy picit pótolja is a nem tudom én micsodát. Hát,
2702# lehet, hogyha ötszáz évet élnénk, pótolja. De nem tudunk, nem tudunk annyira meghitt viszonyba kerülni vele, csak
2713# néha. Hát ha ti tudtok, az tök jó. Mondjátok el hogy csináljátok…! Azután van egy másik nehézségünk is,
2722# hogy önmagában az se segít nekünk, ha föladjuk magunkat. Tehát az önátadásnak a túlhangsúlyozása, hogy
2731# átadom magamat Istennek, átadom, és majd Isten segít és szeret, ez nem működik. Azért nem működik, mert
2741# valójában mindig csak az éppen aktuális istenképemnek tudom átadni magam. Abban meg újból meg újból csalódok
2751# majd. Ezért ha én az Istennek mindig átadom magam, hát ez egyrészt vagy egy önámítás, vagy pedig állandó
2760# csalódások sorozata lesz. Arról nem is beszélve, hogy hol vagyok akkor én? Hát Isten nem bábunak teremtett. Hmm!
2771# Ha jól emlékszem, Váci Mihálynak van egy ilyen zseniális gondolata valamelyik versében, csak nem volt időm már
2781# kikeresni, hogy „csontomra feszítve élek”. Hú, de micsoda zseniális kép! Hogy az ember a saját csontjára
2790# feszítve él. Hát én ennél jobbat erről el se tudok mondani. Hogy az élet… az emberi élet… a saját csontomra
2800# feszítve élek. És aztán van még egy tapasztalatunk, hogy azonban hogyha nem adom át magamat Istennek, na itt akkor
2810# hagy álljak meg. Ajjajjajj!
2813# Egy fontos fölismerésre jutottam el. Nem elég arról beszélni, hogy átadom magamat Istennek, vagy mondjuk a
2823# házastársi kapcsolatban átadom magamat a férjemnek, vagy a feleségemnek. Ez önmagában sose elég, ugyanis néha
2833# nem a feleségemnek kell hogy átadjam magam, hanem a kapcsolatunknak. Nem elég a másik emberben bízni, nagyon
2842# gyakran csak az tudja tovább vinni a mi házasságunkat, hogy a kapcsolatban bízok. Miért is? Mert én bízok benned.
2853# Valójában te nem vagy az, akiben én napi 24 órában bízhatnék, mert ember vagy. Ezért mindig lesz egy csomó
2862# csalódásom. Csalódni fogok azért, mert nem vagy tökéletes, de én mégis azt szeretném, hogy szeressél.
2872# Másrészt csalódni fogok azért, mert nem látlak téged, csak egy képem van rólad, és szívesen idealizállak.
2881# Ezért aztán ha én csak benned bízok, akkor néha a kapcsolatunk meg fog törni. Ha én azt mondom, hogy a kapcsolat
2892# alapja az, hogy bízok benned, akkor mindig eljutok oda, hogy nem vagy bizalomra méltó. Vagy hogy én csalódtam
2902# benned. Mi van akkor a kapcsolattal? Ilyenkor van arra szükség, hogy a kapcsolatban bízzak. Sőt olyan élethelyzetek
2912# is vannak, hogy se magamban nem bízok, se benned nem bízok, és a kapcsolatot fönntartom, mert bízok a kapcsolatban.
2923# Ahh! Na, mit szóltok? Szerintem, ide jutottam, sem az Istennel való kapcsolatunk, sem egy házastársi kapcsolat nem
2933# tartható fönn hosszú távon úgy, hogy ha néha nem a kapcsolatban bízok. Ezt úgy szoktuk kifejezni, hogy
2942# „holtomiglan, holtodiglan”. Végül is ez a…, mint hogyha inkább a kapcsolatról szólna. Szeretlek téged, te
2952# szeretsz engem, és mi mind a ketten bízunk a kettőnk kapcsolatában. Már csak azért is tartom ezt, ezt egy jó
2962# megközelítésnek, mert ahogy Buber mondja, „kezdetben van a kapcsolat”. Hogy minden ember úgy születik erre a
2972# világra, hogy nem tudja, hogy ÉN, meg nem tudja, hogy TE, de már kapcsolatban van az anyukájával. A kapcsolat
2982# megelőzi az ÉN-t és a TE-t. Ezért tehát igenis éppen a kapcsolati mintáink és az alappozícióink esetlegessége
2992# miatt a hit néha a kapcsolatra irányul. Nem önmagamban bízom, nem benned bízok, hanem
3000# a kapcsolatban. És fönntartom akkor is, amikor kiderül, hogy mind a ketten nem vagyunk úgy bizalmat
3009# érdemlőek, mint ahogy szeretnénk. Ez a megközelítés szerintem nagyon árnyalhatja azt a nehézséget, amikor
3018# valaki azt mondja, „csalódtam benned, akkor most el kell válni”. Nem t’om, ez és ez történt, és akkor…
3028# Miközben – egy mellékszál – tudom, hogy vannak olyan kapcsolatok, amelyek már nem gyógyíthatók meg. Vannak,
3038# vannak. Mikor az egymásba vetett bizalom annyira megrendült, hogy a kapcsolat egyszerűen, abban már a kapcsolat nem
3048# tartható meg. Ilyen, ilyen sajnos létezik. Igen, ezért mondhatja az ószövetségi szentíró: „átkozott, ki
3058# emberben bízik”. De ezt már minden második alkalommal el szoktam mondani, annyira eredeti vagyok. A mélypont akkor
3068# következik be, amikor rájövünk, hogy ez a lavírozás, hogy kicsit odaadom magam Istennek, kicsit ííí… szabad
3078# és intim és nagyon nem biztonságos néha… Meg hogy függök és huhh, aztán legalább tudom, hogy milyen, mikor ez
3088# a lavírozás vereséget szenved. Na. Ezt úgy is ki tudom fejezni, hogy általában akkor szoktunk csak változni,
3098# hogyha a változással együtt járó szenvedés kisebb, mint az állapotunk fönntartásával együtt járó
3107# szenvedés. Mert a változás mindenképpen fájdalommal és szenvedéssel is jár, hiszen valamit otthagyunk, ami hát
3117# mégis csak… Ezért van az, hogy néha valóban az egyetlen – hát mondjuk indirekt – lehetőségünk az az, hogy
3127# még rosszabbul legyünk. Még, még, még. Hogy már fönntartani a régit nagyobb szenvedés legyen, mint az újba
3137# való menetelből fakadó megpróbáltatások. Ugye, ez az, amit Jung úgy mondott, hogy „az ember csak
3145# halál-vészben hajlandó változni”. Különben nem nagyon.
3150# 5. A lehető legvégsőkig elmegyünk, hogy elkerüljük a veszteségeket. Az elvonás elviselhetetlen fájdalmat
3160# jelent, vagy azt gondoljuk, hogy fog jelenteni. Az a benyomásunk, hogy bele fogunk dögleni. Ugye az emberekkel való
3171# kapcsolatban ez annak felel meg, hogy egy függő viszonyban vagyok, már régóta kiderült, hogy ez senkinek-semminek
3181# nem jó, de maradok. Pedig… De nem is változtatok. Maradok, de nem változtatok. Vagy rájövök, hogy nem tudok
3191# változtatni és mégis maradok. Az összeomlás azért következik be, mert a végsőkig próbáltam lavírozni.
3200# Ténylegesen amikor…, bizonyára szakítottatok már. Van ilyen élményetek. És hogy, hogy minden szakításban
3210# talán megjelenik ez a gondolat, hogy bele fogok dögleni. Biztos, hogy beledöglök. És aztán, mikor megtörténik a
3220# szakítás, tényleg beledöglesz. Már a szónak átvitt értelmében. Igazából nem, de az átvitt értelmében egy,
3230# egy hosszabb kapcsolat után csak megdögleni lehet. Hát hogy, mit lehetne mást csinálni? Hát bele kell dögleni. A,
3240# a szentírásban ennek a megfelelője az, hogy van egy szegény beteg, akit már nagyon régóta gyötör a gonosz
3250# lélek – hát ilyen ókori kép, de ugyanarról van szó – és akkor Jézus kiűzi belőle ezt az őt gyötrő,
3259# függő helyzetben lévő gonosz lelket, és akkor az a fiatalember olyan lesz, mintha halott lenne. Gyönyörű kép
3269# ez. (Kicsit nekrofil vagyok.) Tehát valaki éppen most szabadult meg a benne lévő gonosz lélektől és a vele való
3279# függő viszonytól, s olyanná válik, mintha halott lenne. Ez kőkemény realitás. Pont amikor a szabadság felé
3289# teszünk egy lépést, az olyan, mintha belehalnánk, és tényleg olyan. Olyan, olyan, olyan. Hiába, hogy a szabadság
3299# végén Isten áll, akkor is beledöglünk, és Isten ettől a beledögléstől meg nem, nem ment meg minket. Mert a
3309# beledöglés része a szabadságnak. Tehát ha nem döglök bele és nem megyek végig ezen a folyamaton, nem leszek
3319# szabad. Tehát a folyamatra nekem szükségem van, különben valami nem történik bennem meg köztünk. Ezért nagyon
3329# sokan a beledöglés előtti pillanatokban is még így imádkoznak: „Istenem, segíts és ments meg!” Ha Isten
3339# segítene és megmentene, akkor ez körülbelül azt jelentené, hogy én azt imádkozom, hogy „Istenem, kérlek, ha
3348# szeretsz, ne szeress! Kérlek, ha szeretsz, akkor csinálj vissza mindent, hogy tovább szenvedjek!” De még az
3358# utolsó pillanatban is kapaszkodunk az istenképünkbe, mint az aranyhalba, hogy „Jaj, aranyhal…, ha lehetne… hadd
3369# ússzam meg ezt a rohadt nagy halált!” És aztán, mikor átmegyek rajta, jövök rá, hogyha megúsztam volna, akkor
3379# most még sokkal rosszabbul lennék. Hogy jaj, de jó, hogy… Na ez az, amikor az illető fölébred a műtétből, és
3389# akkor hát persze mennek a látogatók, és na, na, na? És akkor azt mondja, hogy: „Jaj, de jó, hogy túl vagyok
3398# rajta! Jaj!” És akkor eljön hozzám, amikor már tud járni, vagy nem t’om mi, és akkor azt mondja, hogy „Nem
3408# értem, hogy miért vártam erre annyi ideig!” Hogy nyolc évet, nyolcvan évet vártam erre a műtétre. Milyen
3418# hülyeség volt! Hát mennyivel boldogabb vagyok most! Talán a csípőprotézis műtét az egyetlen kivétel. Mert ott
3428# addig kell bírni, ameddig megy, mert csak egyszer lehet műteni. Ezt az idős testvérek tudják. De ez a kivétel.
3438# Egy történet. (Érzékelem, hogy mióta az istenreprezentációimat mondom, kicsit szárazabbak lettünk.) Na. Egy
3448# anyuka mesélte a történetet, hogy egy ilyen nagyon szép vasárnap délutánjuk volt, és hogy jót ettek, aztán
3458# játszottak a gyerekekkel, és akkor látta a saját fián, hogy hát most majd kicsattan a jóléttől. S akkor a fiú
3468# meg valahogy odament és így beleült az ölébe, assz’em négy- vagy ötéves volt, és ilyen, így odahajtotta a
3477# vállára vagy a nyakára a fejét. (Két fej, két nyak – az sok nekem.) Na, és akkor hát az anyuka meg nem bírta
3487# megállni, hogy hát ne kapjon valami visszajelzést a kisfiacskájától, és azt kérdezte: „Na, Peti, hogy vagy?”
3497# És erre a Peti a következő szót használta: „Megboldogultam.” Úgyhogy Peti mondott valami zseniálisat. Hogy az
3507# Istennel való kapcsolatunk ilyen megboldogulás pillanatokon keresztül vezet. Sz’al úgy belehalunk, és
3517# megboldogulunk, és belehalunk és megboldogulunk. Ó, ó! Hogy belehalás nélkül nem lehet megboldogulni. Ugye hát,
3527# ha most még…, most ha szarkasztikus akarnék lenni… Egyszer valaki: „Kereszténynek lenni egy csomó áldozat,
3537# meg lemondás!” És akkor valaki ezt éppen szombaton kérdezte, hogy „Feri atya! Hát ez… akkor mondjuk, mondjuk
3547# egy szent az mikor boldog?” Mondom: „Hát, boldoggá avatása után egy ideig. De aztán gyorsan szentet csinálnak
3557# belőle, és akkor aztán…” És akkor még ennek a pontnak az utolsó, utolsó mondatai. Ez végül is azt jelenti,
3567# hogy amikor a meghitt istenkapcsolat felé tesszük a lépéseket, és tényleg szabadabbak lettünk, és tényleg
3576# vállaltunk már valamennyi beledöglést, hogy ekkor az történik, hogy hiánytüneteink lesznek. Hogy az élet ne
3586# legyen soha egyszerű. Tehát már mikor jó irányba mész, döntöttél is, minden rendben van, akkor kezded magadat
3596# rosszabbul érezni, mint egyébként a régi helyzetedben átlagosan. Hát ezt a kiszúrást! Ennek a biblikus
3606# megfelelője az egyiptomi húsosfazekak után áhítozó választott nép a Sínai pusztában. Ezt megtanultam, ezt a
3616# mondatot így kívülről, hogy nehogy elrontsam. Szóval rabszolgák voltak Egyiptomban, nyűglődtek, ütötték,
3625# püfölték magukat, meg egymást, meg őket, meg nem t’om, hát már Mózesre gondolok tényleg, hát na. És, és
3635# akkor végre szabadok, és a helyzet mintha rosszabb lenne, mint volt. „A fenébe is, hát rabok voltunk mostanáig,
3645# de húst ettünk rogyásig. Ű, a csuda egye meg, nem voltunk szabadok… a puha diktatúra, azért Kádár apánk
3654# azért mégis csak azért kezd valahogy magasztosulni…” Ugye, lassan szentté avatjuk. „Hát végül is, hát
3664# végül is…hát most nem is tudom, ez a mai világ, ez a rohadt nagy szabadság, undorító! Régen azért akkor
3673# egyenlőség volt, mindenkinek Trabi, szép világ volt… S mindenki biztonságban volt, védett minket a Varsói
3683# szerződés, meg a KGST…” Ez ez. „Jaj…, rendszerváltás, öööö!” Nem politizálok. De tényleg nem! Nem,
3692# nem ezt mondom. Ugyan…, ugyanazt a témát mondom. Ez, ez ez, a csudába is hát, lehet hogy jó helyen vagyok, de
3702# hogy rosszabbul élek, az biztos. Na, ez ismerős, ugye? „A fene azt a nagy szabadságot, ott rohadjon meg!” Mi? Ne,
3712# ne? Hogy paposan fejezzem ki magam. Az nagyon fontos, hogy a szerepből ne essünk ki, mert az mindig ad a
3722# hallgatóságnak egy biztonságot. Hogy itt tudjuk, hogy ki áll. Hát, nem tudom, mert én se tudom! Tehát elvonási
3732# tüneteink lesznek. Ez megjósolható.
3735# 6. Csalódunk, hogy Isten nem tölti be a függéseink tárgyainak a helyét. És ide még most annyit, hogy nem lép be
3746# az önmagunkról alkotott kép helyébe sem. Hmm. Ezalatt azt értem, hogy talán a legerősebb függésünk az
3755# önmagunkról alkotott képtől való függés. Önfüggők vagyunk. Hmm. Az utolsó pillanatig görcsösen ragaszkodunk
3765# ahhoz, hogy azok vagyunk, akiknek látjuk magunkat. És ez a görcsös függés nem enged minket szabaddá. Itt persze
3775# van egy félelem, erre éppen egy tegnapi beszélgetés alapján jöttem rá. Ugye a cél az az lenne, hogy az
3784# önmagunkról alkotott képbe minél több mindent be tudjunk emelni, ami egyébként a személyiségünknek reálisan
3794# része. De természetesen mindig egy csomó tartalmat próbálunk kizárni belőle, és függünk a magunkról alkotott
3804# képtől. A legabszurdabb ebben az, hogy nagyon sok ember a magáról alkotott negatív képtől is függ. Mert ha
3814# legalább a pozitívtól függnék, de nem, a negatívtól is függök. El nem eresztem, mert az legalább biztonságos.
3824# Na és. Rájöttem, mert valaki azt mondja, hogy „Hát, Feri, most így beszélgettünk egy órát, hát, hát most
3834# előjött hat olyan dolog, amit eddig próbáltam, hogy mondjam, nyolc pitbull-lal távol tartani a saját
3843# énképemtől. De most itten leetettük a pitbullokat, ezek mind itt rágcsálják a mitt’om én mit, a Whiskas-t, és
3853# a… Mondjatok egy, egy… hát milyen kutyaeledelek vannak? Chappy? Csöpi, vagy mi? Na mindegy, én nem tudom. Csont?
3863# Te katolikus vagy, ugye? Ez a… Ezt a hagyománytól való függést, ez a, ez a… hát tudod! Csont. Hát ezt, ezt…
3873# Na! Szóval, megetettük az összes pitbullt a csontjainkkal, és… ugye jönne az a pont, hogy hát akkor most
3883# integráljuk az énképünkbe ezeket a tartalmakat. És akkor szokott jönni egy, egy, egy rettenet, amit egy fiatal
3893# hölgy a következőképpen hozott elém. Azt mondja, hogy: „De most akkor nekem le kell feküdnöm egy nővel?”
3903# Ugyanis ő beismerte azt, igen, őneki néha eszébe jut, hogy milyen lenne egy másik nővel csókolózni… hogy ezt a
3913# kifejezést használjam. Hogy hát őneki ez eszébe szokott jutni. Öt évente, öt naponta, de hát tökmindegy. Az,
3923# hogy én az önmagamról alkotott képbe valamit beemelek, az nem jelenti azt, hogy azt meg is kell csinálni. De itt
3933# szokott lenni egy rémület: „Jaj, most akkor kiderült rólam, hogy látens leszbikus vagyok. Hát most akkor ebbe
3943# bele kell dögleni, vagy nem t’om mit kell.” De nem derült ki rólad semmi, csak az, hogy a fantáziád a
3952# természet része. A természet meg nem válogat. Nem válogat, hát jöhet ez is, az is, mindegy. Éhes vagyok,
3962# türürüm. Ennyi derült ki, hát attól meg miért kéne leszbikusnak lenni? De hogyha képes voltál egy ilyen,
3972# egyébként „jaj de ciki, ki ne derüljön, nem is mondom el senkinek”, kiderül egy ilyen kép, és ezt be tudod
3981# emelni a saját magadról alkotott képbe, hát sokkal szabadabb leszel. Mennyi energiád szabadul föl, hogy kelljen
3992# magadat meggyőzni, hogy nincsenek is ilyen gondolataim. Az életünk legtöbb energiája arra megy rá, hogy függünk
4002# a magunkról alkotott képtől, és rengeteg energiát a pitbulloknak a csonttal való zabáltatására fordítunk. Mert
4012# rengeteget kell dolgozni azért a sok csontért. Azért dolgozni kell, hogy meg tudjuk venni. Jaj, emlékszem… ugye…
4022# jaj, jártam egy idős nénihez, takarítgatni, meg minden, és állandóan volt egy csomó macskája, és akkor
4032# tanultam meg, hogy jaj, mit is kellett neki venni? Már elfelejtettem… Nem tudom, valami, valami, valami… ilyen
4042# zacskóban árulták, valami… Tessék? Nem, nem… Valami csibecuccot kellett neki venni, erre emlékszem. S akkor
4052# etette a macskáit, közben nem tudott, alig tudott járni a macskák telekakálták az egész lakást, egy rémálom
4062# volt. Bementem a spájzba, hát ez, ez túlzás, hogy bementem, mert kinyitottam az ajtót, mert bemenni nem lehetett.
4072# És akkor ilyen húszéves befőttekben ekkora kukacok buliztak, szóval… Ezt nem, nem tudom nektek elmondani. De
4082# azért az utolsó maradék pénzével is még azokat az egyébként a kispárnáját leszaró macskákat etette. Így,
4092# ahogy mondom, mert amikor először mentem hozzá, akkor még a kispárnája is macskaszaros volt. Így, ahogy mondom.
4102# Na, ez, ez egy kép, amit szerettem volna átadni nektek, hogy az utolsó fillérjeiből is még az őt leszaró
4112# macskákat etette. Hát ezt tudom róla mondani. Ahelyett, hogy beismerte volna, hogy nem bírok már azokkal a
4121# macskákkal. Na jó, hát nem bírok, nem bírok, ennyi. Vannak bennem olyan képek, ösztönök, mit t’om én mi, ami
4131# hát… olyan, amilyen. Na, de hogyha, ugye, hogyha merem, merem magamhoz engedni ezeket a tartalmakat, sokkal szabadabb
4142# leszek, meglepő módon sokkal erősebb. Kisebb energiával tudom ezeket a tartalmakat bent tartani, és nem cselekedni,
4153# mint amennyi energiát fordítottam arra, hogy elhazudjam azt, hogy az nem is vagyok én. Vagy hogy az nincsen meg
4163# bennem. Ez általában jó vásár. Persze nyilván érdemes reálisnak lenni, és tudni, hogy mennyit bírok. Néha
4173# egy-egy hazugság sokat segít. Hát ha, ha valamit nem bírok…
4178# Egy Gerald May nevű amerikai pszichiáter a témát illetően egy nagyon jó könyvet írt, sok gondolatát hoztam ide.
4188# Kegyelem és függőség. Ez a könyvnek a címe. A Harmat kiadónál jelent meg, jelenleg is kapható, még nektek is,
4198# és … viszket a lapockám. Ez mit jelent? És ő eljut idáig, és azt mondja, amikor… (tényleg viszketek… neked
4208# nem szokott? most kinevetsz…) hogy eljutott odáig, hogy amikor az ember önmagáról beszél, a függőségeit
4218# sorolja. Azt mondom, hogy nagyon szeretek dolgozni – a munkafüggő. És aztán, mikor fáradtan hazamegyek a
4227# munkából, hát nincs is jobb, mint a gyerekekkel játszani – ó, gyerekfüggő. És aztán, mikor leülünk az
4237# ebéd, vagy mi, vacsorához (ebéd…?) hát az a három pohár bor egész lelazít – aha, látens alkoholista,
4246# zugivó. Most, de hát, szóval, végül is, mikor magunkról ilyen örömmel beszélünk, hogy ki vagyok, a
4255# függéseinket ecseteljük. Nem mertem elmondani nektek a függéseimet, emlékeztek, csak mondtam, hogy elkezdtem
4265# összeírni és harmincnál megálltam. Hát mindaz, amivel kapcsolatban nem vagyok elég szabad. És akkor csak annyit
4275# mertem mondani, hogy sós, édes, savanyú. Csak ezektől. A keserűt meg úgy útálom, hogy… Tehát attól meg
4284# averzív függésben vagyok. Erre most jöttem rá, te jó ég! Az élet iszonyúan nem biztonságos, komolyan, eddig
4294# azt gondoltam, van három függésem, de a keserűtől így…, de rájöttem, hogy útálom. Hát akkor averzív vagyok
4304# a keserűvel, te jó ég! Tehát végül is az összes ízzel kapcsolatban függő vagyok. Uram, Uram!
4316# Hát, nem t’om miért lettem pap!