Leplezzük le a hamis vélekedéseinket 2.

2008.01.15.

Megosztom
Elküldöm


Isten hozott Benneteket! Szerbusztok!

Ott tartottunk, hogy a 23. pontnak van 25 kis alpontja. Nézzük akkor ezeket a pontokat, iszonyat gyorsan el fogom sorolni azt, ami eddig volt, csak előtte egy történet.

23. Hamis vélekedésekre találjunk rá, és csodálkozzunk ezekre rá, hogy „te jó ég, a nevelésünkkel, a nevelődésünkkel, neveltetésünkkel, szóval ezzel a folyamattal, amiben mindnyájan részt kaptunk vagy vettünk, milyen nagyon sajátos téveszméket, hamis igazságokat örököltünk, és ezek egészen a vérünkké váltak. Egy gyors történet. A hamisság meg az igazság elmennek együtt fürdeni, és ott lubickolnak egy szép tóban, és a hamisság – mert, hogy ilyen – egy hamis gondolatra jut. Ezért aztán gyorsan kiúszik, és fölveszi az igazság ruháját és távozik. Az igazság is kitempózik, és látja, hogy a parton már csak a hamisság ruhái vannak. Az igazság eltöpreng azon, hogy mit csináljon. Hát a hamisság ruháját nem veszi föl, ezért aztán meztelenül marad. Arra gondoltam, hogy ez is egy téveszménk, hogy úgy vagyunk összerakva, hogy természetesen az igazság mindig örömet okoz és fölemel és békét hoz és előremutat és megerősít és támogat, miközben a hamisságon fölháborodunk és megbotránkozunk rajta, és nem lehetséges e az, hogy néha éppen fordítva működünk sokkal inkább. Mert hiszen a hamisság az igazság ruhájában jár, ezért van ez a 25 pont, amit teljesen el tudunk fogadni rezzenéstelen arccal, tovább is adunk, sulykoljuk, mondjuk és nyomjuk. Amikor az igazsággal találkozunk, az háborít föl. Kikérjük magunknak, dühösek leszünk rá, fölháborodunk és megbotránkozunk, és az igazságnak a meztelensége kifejezetten indulatokat vált ki belőlünk, és minimum rászólunk, hogy öltözzön föl. Ez az igazság arra is érvényes, mikor valaki velem szemben áll, és így találkozom az igazsággal, akkor is, amikor a tükörbe nézek, amikor önmagamról gondolkodom. Úgyhogy azért beszélünk itt az igazság gúnyájába bújt hamisságról, hogy ezeket lássuk, mert túlságosan is természetesnek tartjuk őket.

Ismétlés.

- A felnőttnek uralkodnia, uralnia kell a gyereket, mert ez így van jól.

- A felnőtt határozza meg, hogy mi a jó és a rossz. Konkrét helyzetekre vonatkozik ez elsősorban.

- A rossz gyerek gyakran feldühíti a szülőt, illetve egyéb szülőhöz nem méltó érzelmeket vált ki, de annak a gyerek az oka.

- A gyereknek kímélnie kell a szüleit. A gyereknek kell megértőnek lenni a szüleivel, mert hiszen ők 26 órát dolgoznak a bányában érte.

- A gyerek spontán érzései, érzelmei, indulatai és vágyai a rosszaságának a jelei.

- A gyerek akaratát korán meg kell törni, ez a fegyelmezés.

- A gyerek kötelességtudatából, engedelmességéből szeretet fakad majd.

- A heves indulatokat, érzéseket tiltással ki lehet irtani, csak nagyon szigorúnak kell lenni.

- A gyerek őszinte megnyilatkozásai a tiszteletlenség jelei.

- A gyereket nem kell tisztelni, legfeljebb a teljesítményét, a szülőt viszont mindig.

- Az engedelmesség erőssé tesz.

- A dicséret elbizakodottá tesz és károsan hat a reális önértékelésre.

- Az alacsony önértékelés mások megbecsüléséhez vezet. Azt hiszem, ez van a hamisságban a legjobban felöltözve.

- A gyöngédség a szülő részéről káros, mert elkényezteti a gyereket.

- A gyerek érzelmi szükségletei nem lényegesek.

- A keménység jó előkészület az élet nehézségeire, és tudjuk, hogy pontosan éppen fordítva van.

- A gyerek a verésből ért. Akkor olvasok nektek. Janikovszky Évát újra olvastam. December 24-én kezdtem újra olvasni, alig bírtam felkészülni az éjféli misére, mert teljesen elragadott. Ennek az opusnak a címe Pedagógia. A lemez egyik oldala.„Előadja az apa indulatoktól fűtött hangon, időnként a magasba emelve, majd reményvesztetten az ölébe ejtve fia ellenőrző könyvét. Fia látszólag az apai szózatra figyel, valójában a „Csak fiataloknak” című tánczenei műsort hallgatja. - Mikor nő már be a fejed lágya? Mondd édes fiam, hát mikor nő már be a fejed lágya? Ma holnap 14 éves leszel, és úgy viselkedsz, mint egy óvodás. El vagyok keseredve édes fiam, mert egyszerűen nem értelek, hát, hogy képzeled te az életet? Azt hiszed, hogy az élet csak játékból áll? Hát egyáltalán hogy jut az neked eszedbe, hogy az iskolában énekóra alatt, egy tussal feketére mázolt gesztenyét húzkodj a tanári asztal tetején egy szál damilon? Szeretném tudni, hogy, hogy jut ez neked egyáltalán eszedbe? Hát nem szégyelled magad, hogy azt a kedves Jolán nénit, aki téged csak a szépre és a jóra tanít, műsvábbogarakkal akarod halálra rémíteni? Még akkor is, ha az csak egy gesztenye, és nem te mondtad, hogy svábbogár, hanem ő. Hát vedd tudomásul édesfiam, hogy én nagyon örülök annak, hogy a Gedeon tanár úr személyében végre emberedre találtál. Megmondom neked édes fiam, hogy ha én vagyok az ő helyében, akkor nem úszod meg az osztályfőnöki intővel, de nem ám. Én móresre tanítottalak volna, de úgy, hogy még nagypapa korodban is megemlegeted. Mert én édes fiam, ha tudni akarod, hát úgy jártam ki az iskolát, hogy pisszenni sem mertem a tanáraim előtt. Te magasságos Úristen! Hát hogyan is jutott volna nekem eszembe, hogy az énektanár orra előtt egy tussal feketére mázolt gesztenyét húzzak el damilon. Nem fiacskám, nekem ez álmomban sem jutott volna eszembe, és nem azért mert akkor még nem volt damil vagy tus, vagy gesztenye, hanem azért, mert az én szememben a tanár egy magasabb rendű valaki volt, akire csak fölnézni lehet, aki előtt a diák neve hallgass. Hogy is mertem volna én, egy tussal feketére mázolt gesztenyét damilon elhúzni a boldogult Lichtenberg tanár úr orra előtt. Kaptam volna 10 körmöst a nádpálcával, és 25-öt a fenekemre, és úgy lódított volna ki a fülemnél fogva az iskolából, hogy a lábam sem éri a földet. Úgy ám! De nem is egy ilyen égbekiáltó gaztettért, hanem egy semmiségért, egy pisszenésért is kilódított volna, mert mivelünk nem bántak úgy a tanárok, mint a hímes tojással, de nem ám! Minket keményen fogtak, bölcs szigorral neveltek, de embert is faragtak belőlünk. A lemez másik oldala. Előadja ugyanaz az apuka, amikor értesül arról, hogy Gedeon tanár úr is beígért egy nyaklevest a fiának, amennyiben a viselkedése a félév folyamán még egyszer panaszra ad okot. „Hát mit képzel a Tisztelt tanár úr, hol élünk? Persze az a legegyszerűbb megoldás, hogy egy ilyen nagy melák behúzzon egyet a gyönge gyereknek, aki ki van szolgáltatva, aki még védekezni sem tud. Hát azért járt a Tisztelt tanár úr egyetemre, ezt tanítják ott? Hallatlan, és még a damilt is elvette az egész spulnival? Hát nem mondtad neki, hogy az a damil az apádé? Mit képzel ez az ember, csak úgy zsebre vágja más damilját? Megáll az eszem, elveszi a damilt, megfenyegeti a fiam, és még ő irkál nekem erkölcsről és magatartásról? Na, de hát ezt én nem fogom annyiban hagyni. Szép kis iskola, ahol egy ártatlan gyerekcsínyért, amin mosolyogni kéne, már veréssel fenyegetik a gyereket manapság. Azt hiszem a tanár úr elnézte a naptárt, de bennem aztán emberére talált, mert én holnap bemegyek az iskolába. Be én! Egyenesen az igazgatóhoz, és megkérdezem, hogy van e tudomása arról, hogy egyes tanárok mit engednek meg maguknak, és azt is megkérdezem, vajon mit óhajt ez ellen a tisztelt igazgató úr tenni. Mert én elégtételt követelek, és én igenis azt követelem, hogy az ilyen Gedeon félék a saját kárukon tanulják meg, hogy vége van már azoknak az időknek, amikor büntetlenül lehetett egy gyermeket megütni. Te pedig ne vigyorogj fiam, mert az én türelmemnek is van határa, és zárd el azt az átkozott rádiót, ha én beszélek hozzád, de ha mindenáron akarsz egy pofont, meg is kaphatod!”

Azt látjuk, hogy a lemeznek van két oldala, de a pofonnak nincs. Az itt is van, ott is van. A gyerek a verésből ért, közben erről már sok szó esett, hogy inkább megtanulja azt, hogy mit jelent alávetettnek lenni, behódolni, hogy helyzeteket meg lehet oldani az agresszióval stb. Azt mondja Alice Miller, hogy sokkal helyesebb volna jó dolgokért dicsérni és jutalmazni, mint a rossz dolgokat büntetni.

- A megjátszott és kikényszerített hála és bocsánatkérés jobb, mint az őszinte ellenkezés, mert az ellenkezés az tiszteletlenség, neveletlenség, illetlenség.

- A viselkedés fontosabb, mint a belső valóság. Olyan érdekesek a szavaink, hogy a viselkedésnek van egy párja. Számomra a viselkedésnek a párja a magatartás. Én szeretnék helyes magatartással élni ebben a világban. Ezt egy nagyon szép szónak tartom, hogy magatartás. Hogy az ember magát tartja, hogy az embernek van gerince, ezért önmagáért ki tud állni, ez a magatartás. A viselkedés az, az embert meg egyszerűen csak úgy érinti, mint a ruha. Viseljük itt fenn, és hogy mi van benn, az nem is számít, nem is fontos, kit érdekel. A lényeg a viselkedés. Ha az igazság meztelen, számon kérik rajta a ruhát, de nem törődünk azzal, hogy éppen mit mond, mert először öltözzön föl.

Egy kétéves kisfiú, jöttek haza a templomból. Azt mondja a nagymama: „Gáborka, te hogy megizzadtál ott a misén!” Mire a Gáborka 2 évesen azt mondja: „Igen, nagyi, a templomban viselkedtem.” Valami eljutott hozzá, sikerült valamit megértenie a szülők dolgából. Ugyanez a Gáborka, 2 éves volt, szülei látták, hogy Gáborka a gondolataiban teljesen elmerült. Azt mondják neki: „Gáborka, min töröd a te fejed?” Gáborka teljesen megrémült, hozzáért a fejéhez és azt mondta: „Nem töröd a fejed, nem töröd a fejed!”

Emlékeztek milyen aranyosat mondott az a kislány, azt mondta: „Az atya, a fiú és szerintem nevében. Ámen.” Mondhatjuk azt, hogy ezt nem helyesen mondta, és nem viselkedett helyesen. Ugyanez ez a kisfiú, ez a Gáborka azt mondta: Miséset játszott, és közben beszélt is, és a beszédjének itt úgy volt vége: „Ez az Isten igéje, fuss el véle.” Vagyis misélt, értitek? Tehát a viselkedés fontosabb, mint a belső valóság. Annyira idepasszol, ahogy azt mondja Jézus Keresztelő Jánosnak, mikor ott mennek az emberek, hogy bűneik bocsánatára alámerüljenek a Jordán folyóban, és Jézus is megy, és azt mondja, hogy akkor most én is szeretnék alámerülni, de segíts nekem János. Ugye a bűnök bocsánatára, miközben nincs bűne. Keresztelő János azt mondja: Azt nem, hogy? Te? Fordítva kéni, hogy most te ide állsz, helyet cserélünk, és majd te alámerítesz engem. Mit mond erre Jézus, annyira szépet mond: Hagyd ezt János, hagyd már a csudába ezt, hogy mit illik, meg hogy illik. Mit mond utána? Úgy illik, hogy te alámeríts engem, és ezzel beteljék az igazság. De gyönyörű ez. Ami látszólag a legnagyobb igazságtalanság, és egyáltalán nem illik, hogy Jézus a bűnök bocsánatára alámerüljön. Jézus azt mondja, hogy dehogynem, ezt illik. Ennek az „illik”-nek pedig a mozgatórugója az, hogy ha egyek akarunk lenni, a közösségben akarunk lenni egymással, akkor bizony úgy illik, hogy én is ott legyek, ahol ti vagytok. Az, amit mi nevezünk „illik”-nek, az általában, ahogy Virginia Satír mondja, az alá-fölé rendelő világból származik, és akik fönt vannak megmondják a kicsinek, hogy mit illik. Amiről meg Jézus azt mondja, hogy ezt így illik, az pedig a közösségvállalásból fakad, a szolidaritásból, abból, hogy legyünk egyek, mert ha ezt nem tesszük meg, nem tudunk egyek lenni. Azt mondja Péter az utolsó vacsorán: Uram, az én lábamat meg nem mosod. Hát, Péter! Lehet, hogy nem illik, hogy én a Mester megmossam a te koszos lábadat, de akkor nem leszünk egymással közösségben. Tehát úgy illik, hogy én most ide térdelek eléd, a Mester a tanítvány elé, és megmossam a lábad. Amit egyáltalán ez a világ, amiből ez fakad, hogy illik, az a hierarchikus szemléletmódunkból fakad. Jézus pedig egy teljesen más „illik”-ről beszél, és ha van illetlen ember a hierarchia szempontjából, az éppen Jézus. Teljességgel illetlen, amit csinál, úgy illetlen, ahogy van. Meztelenül születik, meztelenül merül alá a Jordán folyóban, és meztelenül hal meg a kereszten. Ilyet pedig nem illik.

- Veréssel, büntetéssel megtanítható az igazság. Farizeus testvéreimnek szoktam mondani, hogy - minden évben legalább kétszer – tesókáim, ha az igazságot szeretetlenül képviseljük, az már nem igazság. Az igazságnak része az, hogy az a másik javára, a másikkal együtt érezve, szeretetből cselekszik, hangzik el, jelenik meg és van. Az igazságot nem lehet elszakítani a másik javától, vagy a szeretettől. Ilyen igazság nincs. Az összes farizeus azt gondolja, hogy az igazságot el lehet szakítani a szeretettől, és jól a másik képébe vágni. De ilyen igazság nem létezik, csak az igazságba bújt hamisság gondolja azt, hogy ő kiáll, és azért mert nekem igazam van, hogy azzal a másikat meg lehet alázni, lebecsmérelni, szidni, hogy engem az igazság följogosít a szeretetlenségre. A farizeusok így gondolják. Mindaddig, ameddig a te buta fejedbe nem verem bele az igazságod, addig nekem szabad szeretetlennek lenni, és te olyan buta vagy, hogy életed végéig verlek. Vagyis föl vagyok mentve a szeretet alól az igazság nevében. Vajon miért jár ez a hazugság az igazság köntösében? Mert megtanultuk otthon, mert pici kortól kezdve a szüleink megengedték maguknak, hogy igazságról beszéljenek, és közben szeretetlenek legyenek velünk. Tehát megtanultuk, hogy van olyan igazság, hogy csak úgy belerúgunk a másikba. De ilyen igazság nincs.

Olvashatok még egy Janikovszky Évát?

Hazugság. Ez a címe. A lemez egyik oldala.

„Előadja az anyuka, aki erkölcsi fölháborodástól remegő hangon, abból az alkalomból, hogy kisfia iskolatáskájában egy cédulát talált, amelyen ez állt: Ha tudsz, gyere délután le a térre, ha nem engednek, mondd azt, hogy isibe kell menned, és ha lehet, hozz megint cigit. Karesz Mit olvasok itt Zsolti? Hogy nekem azt kellett megélnem, hogy az én fiam, akiről azt hittem, hogy maga az őszinteség, a becsület, akiről azt hittem, hogy mindig egyenes úton jár, akiben vakon megbíztam…Hát idejutottunk, hát milyen ember lesz belőled Zsolt, ha már 10 éves korodban becsapod az édes szüleidet, ha már 10 éves korodban rávisz a lélek ilyen gazságra, hogy hazudj a te édesanyádnak? Mennyire igaz az a mondás, hogy, aki hazudik, és aki lop, az meg ki tudja még mire képes. Nézz a szemembe, és azonnal mond meg, hogy ki ez az elvetemült kölyök, ez a Karesz, és hova járkálsz te délután, amikor én azt hiszem, hogy iskolában vagy?”

Hajdanán több gyerek volt, mint ma. A gyerekek iskolába jártak, csakhogy a sok gyereknek nem jutott iskola, ezért az okos bácsik összejöttek, és úgy döntöttek, hogy a gyerekek egyik fele délelőtt jár iskolába, míg a másik délután. Így aztán én éveken keresztül egyik héten délelőtt, másik héten délután jártam iskolába. Itt a vége fuss el véle.

„Hát tudod-e, hogy én már soha többé nem fogok neked hinni, hogy ezzel az én nyugalmamnak egyszer és mindenkorra vége. Nem érdekel, hogy ki ez a Karesz, majd én azt a Margit nénivel fogom tisztázni, és ha ez a Karesz is oda jár az iskolába, hát nem sokáig fog odajárni, azt megjósolom neked. Most azért bőgsz, mert a drága barátodat félted? A rossz lelkiismerettől bezzeg nem fakadtál sírva. Anyádat bezzeg nem sajnáltad, csak a te drágalátos barátodat, aki téged hazugságra tanít, aki téged arra tanít, hogy meglopd az édesapád. Hát honnan vittél te ennek a Karesznak cigarettát? Mondhatod te nekem most már fiam, hogy csak azt adtad neki, ami abban a szép dobozban maradt, amit apád jóhiszeműen neked ajándékozott. Ki hisz egy hazug gyereknek? Ó, én szerencsétlen, hogy éppen az én fiam ilyen elvetemült, hazug kölyök. Na, de várj csak, majd hazajön apád, majd ő tisztességre tanít téged. Most ugye könyörögsz, most fogadkozol, most egyszeriben „drága anyuci”, csak ne mondjam meg édesapádnak, csak, hogy erre hamarabb kellett volna gondolnod fiam. Nem, Zsolti, hiába is bőgsz, én apád előtt nem hallgatok el semmit, mert igenis mindenkinek vállalnia kell a tetteiért a felelősséget. Ezt neked is meg kell tanulnod, mert, aki egyszer eljátssza a becsületét. Nem, fiam, nincs semmi anyucikám, én nem fogok apád előtt semmit sem eltitkolni.”

A lemez másik oldala. Előadja néhány nap múlva ugyanaz az anyuka, miután kikísérte Elvira nénit, aki egy csomagban érkezett, valódi külföldi pulóvert adott el anyukának a gyerek füle hallatára.

„Ugye szép pulcsit hozott az Elvira néni anyunak Zsoltikám, tetszik? Persze ehhez nem értesz meg, de fogd csak meg milyen puha, finom, angóra. Hát, az angóra az egy nagyon finom fonal, amelyet itt nem lehet kapni még duplájáért sem, egyáltalán nem. Ugye jól áll anyukának? Hogy miért piszkos a nyaka? Te kis buta! Hát tudod milyen messziről jött ez a szép puha, finom pulcsi? Az óceánon túlról, bizony, hát nem csoda, hogy amíg ideért egy picit bepiszkolódott. Hát ki lehet ezt tisztítani, olyan lesz, mint az új, mindenki megcsodálja. Hanem Zsoltikám, idefigyelj. Te már okos nagyfiú vagy. Kérhetek tőled valamit? Nem, most nem az üvegeket kell levinned a közértbe te kis csacsi, hanem arra kérlek, hogy apukának ne szólj erről a pulcsiról, legyen ez kettőnk titka. Apukának azt se kell tudni, hogy Elvira néni itt járt. Hát apuka nem szereti Elvira nénit. Emlékszel a múltkor is milyen csúnyán beszélt róla, amikor azt a szép fényes lila nadrágot hozta nekem. Azt, amit odaadtam a Nellikének. Hogy vén uzsorásnak nevezte, aki engem átver? Hogy te mi mindenre emlékszel. Lehet, hogy valami ilyesmit mondott, de hát persze, hogy nem gondolta komolyan. Dehogy, dehogy! Hát Elvira néni nem ver át engem, és egyáltalán hogy képzeled te, hogy anyukát át lehet verni? Hát ez az 500 Ft, amit a pulcsiért kért egyáltalán nem sok, sőt nagyon is kevés, és nem is kell egyszerre kifizetni, mert Elvira néni adja részletre is. Hát a részlet azt jelenti, hogy havonta fizetek valamennyit. Igen, amit most kért, azzal még tartozom neki egy cipőért. Hát te mindenre odafigyelsz? Na, gyere, kisöreg kapsz egy puszit. Szóval Zsoltikám nem kell apukának mindenről tudni, majd azt mondjuk, hogy Juci nénitől kaptam ezt a pulcsit, mert kihízta, ha egyáltalán észreveszi rajtam apuka. Nem azért, mintha apuka sajnálná erre a szép pulcsira a pénzt, csak tudod, ő nem ért hozzá. Ő csak azt hajtogatja folyton, hogy miért nem veszek üzletben. Hát hiába mondom neki, hogy ott nem kapni ilyet. Azt a pár forintot, meg amibe kerül, igazán könnyen megspórolom. Azt hiszed, apád észreveszi, hogy főzőkolbászt teszek a bablevesbe, vagy ha margarint használok vaj helyett. Neki csak az a fontos, hogy telerakja a hasát. Hát hogy volna az hazugság Zsoltikám, hogy a Juci nénitől kaptam? Hát nem mindegy az apádnak, hogy kitől kaptam? Csak éppen nem akarom az Elvira nénivel felbosszantani. Ejnye, de értetlen vagy! Hát miért tartozna az apádra, hogy honnan van nekem ez a szép új pulcsim, hát végül is nem loptam.”

Veréssel, büntetéssel megtanítható az igazság. Tehát nem ismerünk ilyen igazságot, illetve igazságnak öltözött hamisságokat megtanulunk.

- A gyerek a szüleinek nagy bajt okozhat és okoz is a rosszaságával, erre tettem itt utalást. Janikovszky Éva ezt jól leírta. Tönkreteszed anyádat, sírba viszed apádat, megőrjítesz engem, kikészülök tőled. 4 évesen, 5 évesen a szószerinti korszakban vagyunk, mitikus, szó szerinti korszakban él.

- A test piszkos és undorító. A szülőkben milyen sok, a szüleik által, a neveltetésük által hozott szégyen lapul, rengeteg. A legelemibb dolgokról nem mernek szülők beszélni. Micsoda szemforgatás történik az önkielégítéssel kapcsolatban. Az apukám jutott eszembe. Az apukám, aki össze-vissza megcsalta az anyukámat, micsoda szövegeket tudott levágni az én gyerekkori önkielégítésemre vonatkozóan, és máig a fülemben van, hogy gyerekként a kis szobában voltam, és hallom, hogy a szüleim kifejezetten emelt hangon beszélgetnek. Oda figyeltem, mégis csak rólam van szó, és az, ahogy a szüleim hihetetlen egyetértésben voltak, az apukám kérdezte az anyukámat: Na, de ugye egyetértesz azzal, hogy ez egy teljesen helytelen dolog, ez egy teljesen rossz dolog? Anyám meg: Hát, ez természetes, ezzel valamit csinálni kell. Miközben csak úgy mondom, hogy például az apukám simán…aközben pedig mondjuk énnekem a szüleim nem tanították azt meg, hogy fitymámat húzzam hátra, és ott is mossam meg a fütyimet, azt már nem. Hogy hozzuk szóba? Miközben az apám meg az anyám nagy egyetértésben volt, hogy ez az önkielégítés…aközben ahhoz már nem volt mersz bennük, hogy ezt a szót kimondják, hogy fityma.

Próbáltam saját élményből beszélni arról, hogy hogyan mélyülhet el bennünk az, hogy a test undorító és piszkos, és hogy hogyan lehetséges az, hogy minden testrészemhez hozzáérhetek, csak a nemi szervemhez nem. Milyen logika ez? Ezek abszurdumok szerintem. Akkor mondok történeteket. Egy 4 éves kislány ott sertepertél, mikor az anyukája a frissen mosott ruhát teszi fel a szárítókötélre, és akkor azt mondja a kislány: „Anya, az én ruháimat lányos csipesszel tedd fel.”

Kisfiú, jön éjszaka a szüleihez, óriási folt a pizsama gatyán. Következőt mondja: „Anya, én nem pisiltem be, kifolyt belőlem.” Milyen igaz, milyen zseniálisan érti a szavak jelentését ez a kisfiú. Már megint bepisiltél. Ez olyan, mintha valaki álmában direkt „na, most bepisilek”. Hogy ez a gyerek milyen pontosan kifejezte azt, hogy ti úgy néztek engem, mint, aki ezt csinálja, de ezt nem én csináltam, hanem ez csinálta velem, hogy kifolyt belőlem, és most így nézek ki.

Jön a gyerek kis bűntudattal a hangjában: „Anya, kiesett az orromból a takony a rajzomra.” Ez is milyen pontosan fogalmaz.

- A heves érzések károsak és veszélyesek.

A nagymamám vigyázott ránk, és én azzal szórakoztam, hogy akkor már atletizáltam, és volt egy nagyon ruganyos kanapénk. Két szoba volt, de egymásba nyíltak, a nagyszobában helyezkedett el a szüleim kanapéja, és a kanapé után, ha kitártam a kétszárnyú nagy ajtót, ott volt a mi szobánk az ikertesómmal. Én azzal szórakoztam, hogy az előszobából, kicsit a tereptárgyakat elrakva jobbra-balra nekifutottam, kanapé, kanapé támlája, és a 3 méterrel odébb lévő két ágyszivacsra távolugrás zokniban. Ezt rettentően élveztem, dobbantót találtam otthon. Izzadok, csurog rólam az izzadság és élvezem az életet, egy vagyok a testemmel, milyen jó az. Na, és ahogy ugrálok, a nagymamám két virsli felvágása között rám néz, és látja, hogy éppen repülök a két szoba között, és biztos módszert választ, és azt mondja: Ferikém, ha sokat csinálod, kiugrik a szíved. Én úgy betojtam. Hát kisgyerek vagyok, igaz már túl voltam a szószerinti korszakon, de elég hülye voltam, hogy…egy kis regresszióért nem mentem el a szomszédba. Utána a páni félelemtől csurgott az izzadság, még most is bennem van ez az élmény. Nagymamám meg ment ki főzni tovább, nem is értettem, hogy éppen haldoklok és ő vágja tovább a virslit. Én teljesen kész voltam tőle, úgy beijedtem. Ez úgy van, mint a pánik betegségnél, hogy van egy olyan ismérve, hogy pánik betegekre általában jellemző a túlzott önreflexió. Vizsgálják magukat, és attól, hogy elkezdik nézni azt, hogy jól vagyok-e, jól ver-e a szívem, ez beindít egy ördögi kört. Velem valami ilyesmi történt, soha életemben nem törődtem, hogy hallgassam, hogy ver-e a szívem, de előtte éppen 20 percig távolt ugrottam. Naná, hogy úgy kalapált a szívem, mint a csuda. Úgy előttem volt, úgy el tudtam képzelni.

A heves érzések károsak és veszélyesek. Ide tartozik mindenféle gúny. Ha tudnád, hogy most hogy nézel ki. Pistike menj a tükörbe, nézd meg magad, hogy néz ki az arcod. Vagy a kislányoknak, hogy most nézd meg, az a sok könny, hogy néz ki rajtad, hogy lehetsz ilyen nevetséges, ilyenért sírsz stb.

- A szülők ösztönmentes és bűntelen lények. Janikovszky Éva is erről beszél. Az Istenkép azt gondolom rengeteget terhelődik meg ettől, hogy Isten az, aki nagyon szigorúan néz a testre, az ösztönökre, hát ezek az emberek. Totálisan torz Istenkép, mintha az Istennek az ösztönök nem jönnének be. Csak van valami közel hozzá, nem?

Olyan aranyos volt egy kislány. Együtt imádkoztak a család. Ismeritek ezt az éneket, hogy Ahol szeretet…és a kislány meg úgy énekelte, hogy „Ahol szeretek, ott van Istenünk”.

- A szülőknek mindig igazuk van. A szülő, mert szülő jobban tudja, mi kell a gyereknek, mint a gyerek. Konkrét helyzetekben ez evidensen sokszor nincs így. Hát miért tudná a szülő jobban, hogy én mit érzek, hogy milyen szükségletem van, hogy ebben a pillanatban mi esne nekem jól. Ezt honnan tudná az anyukám? A pszicho drámának az atyja Zerka Morénonak volt egy zseniális mondása, azt mondja, csoportokban teljesen előjön az, ahogyan gyerekkorban a szükségleteinket lefitymálták, és azt mondta, hogy régen megtanultam azt, hogy először azt kell adni, amit az illető kér, és aztán azt, amire szüksége van. Gyönyörű mondat. Azt gondolom, hogy a kapcsolatainkban is rengetegszer van így. Én hiába tudom esetleg jól, hogy veled most ez van, arra lenne szükséged, hogy…ha te azt kéred, hogy… és mondasz valami teljesen mást. Először azzal tudok segíteni, hogy adok neked abból, amit te kérsz, és utána tudom azt adni, amiről én tudom, hogy neked szükséged van rá, de talán te még nem. Ilyen lehetséges, de ezt az első lépést még a felnőttek esetében, párkapcsolatban is, sokszor nem lehet kihagyni. Ez egy nagy mondás.

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika