Hanganyagok‎ > ‎2008-2009‎ > ‎

2008.11.25



Aki negatív anyakomplexussal rendelkezik, az fogékony az előző előadásban felsorolt értékekre. Ha a kereszténységbe érkezik vagy beleszületik, úgy fest neki, hogy a kereszténység épp őneki való: felmagasztosulnak olyan értékek, amit amúgy is ismer. Csak ezt csapdába csalja: megerősítését adja ezeknek az értékeknek, de arra nem derül fény, hogy miért fogékony ezekre az értékekre, és lehet, hogy csak rosszabb lesz. Mint a kommunista szombat: még akkor is dolgoztak, illetve akkor is hiányt termeltek, jobb lett volna, ha legalább szombaton nem dolgoztak volna. Nem azzal van a baj, hogy nem elég önzetlen, hanem hogy a komplexusában él, és abból ez jön ki.

A komplexusaink vallási nyelven is tudnak beszélni. Ezért nehéz őket lebuktatni. Szép beszédet tudnak tartani az "önmagam megvetésétől", valójában ezeknek semmi közük a kereszténységhez. A bűntudat köré épül a vallásosság, elkezd folytonos bűn elleni küzdelemmé fokozódni, az ösztönök és a bűntudat pedig összekapcsolódik: a vágyaink elkezdenek negatív színben feltűnni. Mintha jó megoldás lenne a főcsapot elzárni, de ekkor az életerők (a vitalitás) kezd elfogyni. A lelkiismeret-vizsgálat is deformálódik: aprólékos vizsgálata annak, hogy hol sejlik fel valamilyen bűn-kezdemény. És mindig felsejlik. Az erkölcs ennyi: olyat teszek-e, ami jó neked is. Ez a társas együttélésből következik. A lelkiismeret-vizsgálat pedig erre vonatkozik: olyat tettem-e, ami jó neked, vagy nem. A divatos szó: "kapcsolati nehézségeink" vannak. Pedig lehet, hogy az önzésünk (lélektani nehézség) van mögötte. Inkább elmegyünk egy kommunikációs tréningre, és megtanulunk olyan kommunikálni, ami mögött nem vagyunk. MEgértő figyelem, csak épp nem értelek meg. (Az előadás inkább a keresztény hátterűeknek szól, a többieknek más kellene.) Az ösztönöket, a vágyakat összekötöttük a bűnnel, ezért a lelkiismeret-vizsgálatunk mindig talál valami "bűnt", és ezzel megerősödik a neurotikus bűntudatunk.

A szexualitással kapcsolatban pedig nincs nyílt beszéd, de van moralizáló szemlélet. A moralizálás mindig csak a törvényig vezet vissza (rendes ember ilyet nem tesz), a morál pedig az emberig (ha ilyet teszek, azt megsínyli a párkapcsolatom). Isten is néha csak a törvényt helyettesíti, szentesíti. A gyanakvó bűntudat elsivárítja az érzelmi életet, az akaraterőt, a kezdeményező készséget.

Kulturálisan ezt jól meg lehet erősíteni. A második világháború előtt Németországban az anyáknak tilos volt megpuszilni, fölvenni, dajkálni a gyermeküket. Azért, hogy legyen neki negatív anyakomplexusa, ne alakulhasson ki kötödés, biztonságérzet, szabadság. Ezért van a németekről olyan képünk, amilyen. Magyarországon ugyanez volt. A magyar anya dolgozik, és a szocializmus van annyira "fejlett", hogy az anya mehet vissza a gyárba dolgozni, mert a gyermek a bölcsődében "mindent megkap, amire szüksége van". Van egy olyan nemzedék, amelyik így nőtt fel. Így sérültek meg a szüleink egy diktatúra alatt. Eredetileg negatív anyakomplexusú "gyárak" alakultak ki. És akik ezt kitalálták, tudták ezt. A támadás a lélek mélyét érinti, és olyan felnőttek alakulnak, amelyeket könnyű az orruknál fogva vezetni.

Az ösztön gyanússá, a bűn forrásává válik. Az életet tilos élvezni. A mai kor felfogásában dupla csavar van:
azt mondjuk, hogy már kinőttünk abból, hogy az életet nem lehet élvezni, mert mi élvezzük az életet. Közben pedig az orrunknál fogva vezetnek, mert annak vannak személyiségbéli alapjai, hogy ember tudja az életet élvezni. A teljesítményorientáltság már gyerekkorban megjelenik. Óvodai felvételi, különórák, felvételi, érettségi, felvételi, utána zh-ról zh-ra élünk. Utána állásinterjú. Utána: kell találni egy pasit/nőt (ez is feladat lett), mikor lesz a házasság, mikor lesznek gyerekek. Egészen embertelen. Ellehetetlenült az élet. Nőknek: család, szépség, sport, egyetem, jó állás, férj, kapcsolatok... lehet ezt bírni? Egy nő manapság olyasmit vár magától, amit nem tud megtenni. Annyi mindent akar beletenni az életébe, amit nem lehet beletenni. Ezért megnövekedett az elvárás a férfi felé, de a férfi meg ezt nem bírja.

Este a férfi már csak pihenni akar, miután lelőtte a mamutot. Persze a felsége miatt veszi a fáradtságot, de ezt alapból nem bírja. És a nő részéről is jogos, hogy este bátorítást szeretne a férjétől, mikor ő is végigcsinálta az egész napot. A nő vérnyomása, pulzusa a konfliktus során nem megy fel, míg a férfié igen, mert evolúciósan ez volt előnyös. Ezért mielőbb meg akarja oldani. De a nő nem megoldást akar, hanem megbeszélni a problémát, és a férfi 2 órán keresztül feszült állapotban van. Mindenkinek igaza van. A nagy család, a támogatás is hiányzik. Egy embertelen, teljesíthetetlen helyzetbe kerültek a nők és a férfiak is.
pénzért veszünk élvezetet. Ha valakinek lenne egy egészséges személyisége, megfelelő anya- és apakapcsolattal, akkor tudná élvezni a kifli csücskét. Olyan felnőtteké leszünk, akik nem tudják élvezni az életet, és elhitetik velünk, hogy az élvezeteket pénzért kell megvenni. De közben nem vagyunk alkalmasak az élet élvezetére. Azért dolgozunk, hogy legyen pénzünk, hogy tudjunk élvezetet venni, de nem tanuljuk meg élvezni az életet.

És a vezetőink sem boldogok. Azért kell a hatalom, mert azt gondolja, hogy azon keresztül jut valamihez. Pénzért veszünk élvezetet - ez abszurdum. Az élet élvezetéhez nem kell pénz. A pénz csak arra kell, hogy ennivalót és ruhát vegyünk. Élvezeteket és érzéseket veszünk. Egy olyan nőnek, aki jóban van a testével, és meztelenül is szépnek látja magát, nem kell 2 naponta új ruhákat vásárolnia, hogy szépnek lássa magát.

Pöttyös mise: mi nem kell ahhoz, hogy jót tudjunk tenni? Pénz, játékok, és végig sorolnak mindent, amiről azt gondoljuk, hogy szükségük van rá.

Ha az édesanyák otthon maradnának, és puszilgatnák a gyermeküket, az nagy áldást jelentene a következő nemzedéknek. De ha elégedetlen, karriert is szeretne. A kultúrkereszténység, miközben a halál feletti diadalt hirdeti, az életet értékeli le. A szeretet hirdetése fölött önmagunk megvetése áll.

Nietzsche idézet. Nietzsche nem is a kereszténységet támadta, hanem azt, amit tapasztalt. Csak mi is elhittük, hogy a kereszténységet támadta, és mi magunkra vettük. Ezt azt jelenti, hogy mi magunk is elhittük, hogy a kereszténység tényleg ez. Egyszerűen csak félre kellett volna állni a támadás elől. Dél-Amerikában "keresztény fundamentalista" csapatok harcolnak, öldösnek. Nyilván nem lehetnek keresztények, hiszen a kereszténységbe ez nem fér bele, semmi köze hozzá. Csak mert ezt mondták magukra? Mitől lenne Krisztusi?

Az ösztönök befeketítése a passzív erények (lemondás, alázat, engedelmesség) felmagasztalásához vezet, amik nagyon értékesek, de ha ezért a kreativitást, a spontaneitást, az ötleteket, az örömöt kell feláldozni, az nem keresztényi. A vágyak a hitet kezdik kioltani, pedig azért kezdtünk bele, hogy hívők legyünk. Így eljutunk a perfekcionizmusig. Fontos kitétel: halandóak és esendőek vagyunk, de ez nem egyenlő azzal, hogy bűnösök, rosszak vagyunk, kárhozatot érdemlünk! És itt vége a bizalomnak, a hitnek. Pedig az esendőségünk egy Istenben való bizalomhoz vezethetne. Olyan dolgok ellen küzdünk, amik ellen sosem győzhetünk. A negatív anyakomplexusú ember tökéletes akar lenni, hogy az életét igazolja. De nem tud tökéletes lenni. Pál apostol: a törvény egy valamire volt jó: bebizonyította, hogy nem tudjuk megtartani. Olyan elvárásaink vannak magunkkal szemben, amit nem tudunk teljesíteni. Ebben a rendszerben már nincs bizalom.

(Elöl a másodpercek számát láthatod - így egy megfelelő médialejátszóval rá tudsz pozícionálni a kívánt részre.)
Comments