Az "elég jó" apa Az apa ősképe/archetípusa-általános jellemzők

(Anti itt van, hallom a nevetését! Ez jó!)

Ó, olyan sokan lettünk – beszorítva érzem magam. De majd feloldódom. Ugye a komplexus témának a legvégénél vagyunk, mégpedig ott, hogy összefoglaltuk – nem emlékszem már, hány pontban, mert ti számoltátok, én nem – hogy mit lehetne akkor tenni. A komplexusból kivezető útnak milyen lépései lehetnek, illetve azt hogyan tudjuk megragadni. És ennek kapcsán jutottunk el... még a témánknak van egy farkincája.

Ez pedig egy férfi téma.

Merthogy, ugye a múlt alkalommal szóltunk arról (ez volt az utolsó pont), hogy ne azt feszegessük, hogy milyen komplexusom van nekem. Hanem inkább, hogy hol érzékelem azt, hogy ez a komplexus bennem elkezd működni? Hol bizonyul erősebbnek énnálam? Hol megy ki nálam a biztosíték és kezdek el a komplexusom alapján így vagy úgy cselekedni? Ez a cselekvés hogyan hat rám? És a környezetemre? Meg akarok-e változni? Akarok-e valamit kezdeni? Mit tudok vele kezdeni? hol kezdjek neki? Ugye, hogy ezek a kérdések sokkal hasznosabbnak bizonyulnak.

És utána azt is láttuk hogy (mikor az apakomplexusról beszélünk Verena Kast nyomán), akkor mindenképpen bizonyos árnyaltságban kell azért ezt tennünk, vagyis; nem moshatjuk össze az ezzel kapcsolatos megfontolásainkat oly módon, hogy az mondjuk: az apakomplexus tehát arról szól, hogy én meg az apám között mi történt. Hát ennél sokkal árnyaltabb dologról van szó! S akkor mondtuk azt, hogy először is arról van szó, hogy vagyok én és van az apukám. És az apukámmal van valamilyen kapcsolatom. Ez a kapcsolat valamilyen képet is létrehoz bennem az apukámról, ami színesedik azzal a képpel, amit egyébként elképzelek, hogy egy apának milyenek kéne lenni, és hogy az én vágyaim nemcsak az apámra vonatkoznak, hanem arra is, hogy mit gondolok én, hogy egy apának milyennek kéne lenni? Itt tehát van akkor már egy kép az apáról. Ez a kép már természetesen nem egyenlő az apukámmal. És ráadásul a képet is valahogyan még értelmezzem is: hogy mit is gondolok arról a képről, ahogyan énbennem az apukám él. És ráadásul emögött még nagyon ősi, archetipikus apai képzetek is vannak minden ember lelkében. Óóóh.

Tehát, hogy ahogyan az apakomplexusról beszéltünk, az nem egyenlő a mi apánkkal. Vagy azzal, amit az apánk adott vagy nem adott nekünk. Az annál sokkal árnyaltabb – és itt van benn a kulcsa! És ezért muszáj még egy picit, hogy korrektek tudjunk lenni (és az eddig elmondott nagyon sok hónapnak az anyagát is jó helyre tudjuk tenni) arról szólni, hogy nézzük meg akkor az elég jó apának a képét. Ezt föl kellene vázolnunk.

Főleg, mert a nőkről meg az anyáról már annyit beszéltünk, hogy adósai is vagyunk ennek.

Tehát az elég jó apa képe.

Utána pedig nézzük meg a, hogy az apa őskép (vagy ősminta, ami nem a személyes életünkből fakad, hanem hozzuk magunkkal – legalábbis Carl Gustav Jung meg Verena Kast meg a jungi analitikusok szerint), hogy milyen általános jegyei vannak az apa archetípusnak (ősképnek), ami belénk van oltva. Mert rengeteg nemzedékről nemzedékre minden embernek volt apja, s ennek a lenyomatát őrizzük a lelkünkben, attól függetlenül, hogy a személyes apánkkal való kapcsolatunk milyen. De még attól is függetlenül, hogy a személyes apapótlékokkal való kapcsolatunk milyen! És annak a képe milyen bennünk; és azt hogyan értelmezzük.

És aztán, mikor az általános jegyeit megnéztük az apa ősképének, amit ITT hordozunk mindannyian (férfiak és nők egyaránt) akkor pedig az ősi képének már négy nagyon konkrét őstípusát is megnéznénk! de nem ma, az tuti, mert akkor itt ülnénk éjfélig. (05:10)

Először akkor: az elég jó apa képe. Ugye, ezt szeretnénk leírni. És aztán megyünk tovább, de most már nem ismétlek, hanem nézzük ezt. Tehát, az elég jó apa képe. És most annyira jó – végre a férfiakról van szó. Már annyit anyáztunk! Már olyan sokat. Már nem szabad ilyet tennünk! hanem most nézzük akkor a férfi témát. Pontokba szedtem.

1. (De miért eggyel kezdődik? Na jó, mindegy.)

Az elég jó apa.

Először is az elég jó apa férjként (a személyiségfejlődésen fogunk egy picit végigmenni) visszaköveteli magának a feleségét. Tehát gyerekként akkor járunk jól, hogyha az apánk megelégeli, hogy az ő feleségének az emlőin mi csüngünk már, s azt mondja: Ő is szeretne visszacsüngedezni oda. És hogy most már elege van, hogy napi tizennemtudom én hány óra, és hogy ő csak a talicskával hozza haza a lóvét. Tehát egy elég jó apa – merthogy jó az anyával való kapcsolata. Az persze férj/feleség kapcsolat! Tehát nem úgy hívja, hogy anyukám, és az anyukám nem azt mondja neki, hogy apukám! Mert az egy másik személy! Ha ő az apukájával élne, az nagyon zűr! Tehát egy férj/feleségről van szó, és mivel elég jó a kapcsolatuk, ezért megengedheti magának a férfi, hogy a feleségét idő, energia, figyelem, minden – átadja a pici csecsemőnek. Kibírja a kapcsolatuk azt, hogy jó pár évig (hát egy évig nagyon-nagyon,2-3 évig is még jócskán-jócskán, az a pici csecsemő annyira rászorul az anyukájára, hogy vele kell lenni! Ilyen

értelemben ő a legfontosabb – a kiszolgáltatottság értelmében! Hát a férfi nem olyan kiszolgáltatott, hogy ezt ne tehesse meg; hacsak nem olyan kiszolgáltatott, mint mi. Ugye, a problémák itt szoktak kezdődni. Hogy sokkal sebzettebbek vagyunk annál, hogy ezt a 2-3 évet ilyen lazán odaadjuk a csecsemőnek (aki egyébként a mi gyerekünk). Ha a férfi ennél sebzettebb, és két hét után már olyan hiányai vannak... Hát... amit hozott. Értjük.

Tehát akkor jó a férj és a feleség közti kapcsolat (akkor tettek már valamit a saját élettörténetükkel), hogyha azt az egy-két-három évet bírják. Ha azt oda lehet adni közösen a picinek. (08:41)

De! Egy jó férj azt mondja egy idő után (nem két hét – két év kb.), hogy na most már úgy szép lassan kérem vissza a feleségem! S vissza is kéri.

S akkor a gyerkőcnek van egy alaptapasztalata, hogy: Igen! Hátrébb az agarakkal; tényleg, ott van valami fontos viszony, amit nekem tiszteletben kell tartani. Mert úgy tűnik, hogy az anyám mégiscsak az apámé. Nagyon fájdalmas; rettenetes. De ez az első pont.

Tudjátok, hogy sok száz jegyesoktatásban volt már részem. Nagyon. én már annyira ki vagyok képezve... Nem is értem, hogy miért állok itt, ha ennyire. Na, de mindegy. Ez az élet fintora. Na, szóval... És, hogy hány és hány pártól hallom, hogy: Na, szülessen csak meg az első gyerek, és akkor a nőkből más semmi más nem lesz, mint valami naaagy anya! Hát a férje hogy fogja ő akkor visszakérni magának? Ha a nőnek esze ágában sincs visszamenni! Ha ő eleve már 20 évesen is azt gondolja, hogy majd születnek a gyerekek, és én anyaként betöltöm az életem. Hát akkor a férjnek semmi esélye nincs.

Ugye sokat beszéltünk... annyira jó fejek voltak ismerőseim. Az első babájuk már 2 éves elmúlt, és a férfinek kezdett az energiája elfogyni. Azt mondja: ez már 25 hónap, meg 26, meg minden – most már kell nekem a feleségem. S akkor kitalálták, hogy a randizni fognak. Úgy van! Kétféleképpen. Ezt (nagyon) megosztom veletek, és akkor – tudni fogjátok. (10:53)

Látjátok, milyen egyszerű az élet? Nem kell túlbonyolítani.

Először is azt mondta a férfi; kérte a jussát. Azt mondta: egy randi nem elég. 2 kell. Az első randinak úgy kell megtörténnie, hogy nincs ott a gyerek. Nem. Csak mi ketten. Ehhez kérjük majd anyádat. Vagy az én anyámat vagy az én apámat vagy … kérünk valakit, mert nekem kell belőled egy este. Muszáj! A feleség elég jó fej volt ahhoz, hogy azt mondja: jó, nekem is! Váá! Kezdek visszatérni!

S utána azt mondta a férfi: ez nekem nem elég. Csak nem képzeled! Én most itt böjtöltem sokat, kibírtam, rendes voltam. Toltam a pénzt, minden. És a másik: ha kellett, helyettesítettelek. Én is pelenkáztam, én is fölkeltem (na, néha). Védjük meg a férfiakat. A férfiak hallása a csecsemősírás hangtartományában nem mondhatnám, hogy „rajtra kész”. Kedves asszonyok, ne bántsátok férjeiteket, amikor ők nem ébrednek föl a gyereksírásra. Nem veletek akarnak kiszúrni! Az a sok százezer év nekik nincs benne itt a fülükbe, ami nektek itt benn van. De ha valami gyanús neszt lehet hallani bejárati ajtó felől – bízzátok a pasira! Már csak azért is, mert te arra nem ébredsz föl. A legkomolyabban! a legkomolyabban! Ha egy picit ezt ismerjük: az evolúció meg a férfi-nő, meg az agyműködés, akkor tudjuk, hogy tényleg így van! Tehát a pasi nem szemétségből horkol! Ezzel nem azt akarja üzenni, hogy „juszt se szeretlek!”. Olyan.

S ha a pici baba bőg, nem szenyóból nem ébred föl. Olyan. Na. Az egy olyan lény. Tehát: tud mammutot vadászni, de a gyereksírásra kevésbé fogékony. Ezzel együtt egy jó apa tud pelenkázni. Tud és csinálja is. (Nem pedig: Tudok, de elég is, hogy megtanultam. Növeltem a kompetenciáimat, és akkor csináld te. Nem.)

Jó, haladjunk is. Mert az első pontnál vagyunk, akármilyen meglepő. Hogy? Ha több gyerek születik egymás után, a helyzet nehezebb. Volt már ilyen a történelemben – meg lehet oldani! Tehát ténylegesen: a jó apa, az elég jó apa (nem a tökéletes) visszakéri az anyát magának, hogy tudjanak férj és feleség lenni. De a történetet... (Látom, Ági, te figyelsz, mert már látom a szemedben, hogy kérdezed: és a másik? Nagyon szép!)

Tehát a második randira azt mondja: Nem bánom, a második randi lehet otthon, mikor a gyerekek alusznak. Nem bánom, de legyen egy másik is. és akkor megtiltották azt, hogy a gyerekről beszéljenek. Az tilos volt. Tehát randin gyerekről nem beszélünk.

Két egyszerű szabály – és kivirult a házasságuk! Amilyen banálisan hangzik, annyira hihetetlen jelentősége van.

Ez tehát az első. Második:

2. Egy elég jó apa tud ösztönző lenni a gyermeke számára.

Kell ezt ragozni? Képes a világ szépségeibe bevezetni a saját gyerekét.

Az elég jó apának az a dolga, hogy amikor a gyerkőc már 2-3 éves, és föl akarja fedezni a világot. És egy kicsit már elege van az anyjából – nem nőtte ki, dehogy nőtte ki; kell neki, mint a falat kenyér – de kezdi fölfedezni a világot! S ahogy kezdi fölfedezni a világot, akkor ott kéne lennie az apának. Szörnyű, hogyha amikor a világot egy kisfiú nekilát fölfedezni, mindig az anyjába botlik. Nem jó modell! Az anya nagyon fontos, de amikor a kisfiú megy és óriási nagyokat esik, és életében először megégeti magát, meg betöri a fejét meg nem tudom én megtörik a haja szála, akkor apa is kell neki. Sőt. Sőt és sőt! A világ fölfedezéséhez, főleg egy kisfiúnak (kislánynak is) apára van szüksége. Egy elég jó apára.

Ilyeneket fogok mondani. Ezt már tanultátok, ugye, a főiskolán, meg minden; unjátok. De hát ez van. Most már bejöttetek. A következő pont (nálam):

3. Nem csak segít a fiának/lányának, lányának/fiának fölfedezni a világot, hanem kezdi megtanítani a fiával/lányával, hogy helyt álljon benne! Hogy ebben a világban bizonyos szabályok vannak.

Forró kályha→ kéz megég.

Gyors futás→ elesés; térdről bőr le.

Tehát ilyen alapvető dolgokat. A múlt alkalommal megemlítettem a cigány keresztfiamat. Egy éves volt, mikor a kereszt fiam lett – most már elmúlt 20. Amikor mosolyog rám, mindig eszembe jut egy közös kalandunk a világ fölfedezésével kapcsolatban, ami maradandó nyomot hagyott az arcán. Mert mondjuk kicsi volt még, és miután nemcsak cigány kisfiú: mozgássérült is. Nem tudott járni. De azért a világot föl akarta fedezni. Ezért együtt nyaraltunk a Balcsin. Volt egy nagyszerű dömper. Ez megvan, ugye? férfiaknak megvan ez az élmény? műanyag dömper. Megvan az élmény. Jó.

A műanyag dömperbe beültettem a keresztfiamat. Még bele tudott ülni, és tudta úgy tenni a lábát, hogy ne érjen le. kötöttem a dömber orrára egy kötelet és húztam a dömpert. Ő pedig visongatott. A visongatást úgy értelmeztem, hogy „MÉG!”. (19:00)

Most mielőtt arra gondolnátok, hogy ez egy szadisztikus rémálom földolgozása kollektív közegben; nem. Tényleg nagyon élvezte. Hát élvezte! a keresztapával, ül a dömperben, mintha ő vezetné; és suhanunk a balatoni úton. Hát nehogy ez már ne legyen egy jó buli! És ugye, sport... Nekiálltam futni. Egyszer csak (bár hátra-hátranéztem, felelősen; minden keresztapai felelősségemet latba vetve) futottam, néztem. Futottam, néztem. Egyszer csak olyan könnyű lett a madzag. Az történt, hogy a keresztfiacskám nem bírta tartani a lábát. (20:04)

Mivel nem bírta már tartani a lábát, leért a lába. Ha meg leért a lába – sttty! De olyan sebességgel, hogy a kezét nem tudta maga elé tenni, ezért arccal... Kitört az első foga. Mentünk vissza. Gondoltam, most visszaviszem. Jó vicc volt. Azóta, ha a keresztfiam rám mosolyog, látni ott egy műfogat. Nem pont olyan a színe, mint a másik. S amikor eltelt tizenvalahány év, megkérdeztem őt erről a történetről. Te, mondd csak, emlékszel te erre? Hát gondolhatjátok... És képzeljétek, hogy elmondta nekem, hogy semmi neheztelés nincs benne. Hogy semmi! Hogy ez benne volt ami férfi kalandunkban. Sebesség! Szenvedély! Mámor! pofára esés! Szenvedés! Közös kaland! mit sajnáljunk ezen? Az a fog megérte. (Az elég jó keresztapa vallomása.) Azért, ha most fordítva meg kéne csinálni, eléggé be lennék tojva. A keresztfiam azt mondaná: ülj be egy nagy dömperbe, oszt' majd húzlak.

4. Engedélyt ad a kezdeményezésre és a tapasztalati tanulásra.

Tapasztalati tanulás... Óóóh! (22:11)

A jó öreg Matula bácsi – de róla is minden évben megemlékezünk. „Vegyél, fiam, trikót”. Á, minek az! „Ha nem, nem.” S mikor hólyagosra sült, akkor megtanulta: nyáron trikó. Most már – de ez még a huszadik században volt. Most már a trikó nem elég, állítólag. Tehát engedélyt ad a kezdeményezésre és a tapasztalati tanulásra.

Rettenetes, ha egy apa minden második mondatával azt mondja, hogy jaj, vigyázz! Jaj, nézz a lábad elé! Majd megtanulja! Hát olyan nagyot nem eshet, 120 centi. Emlékeztek erre az élményemre? Általános iskolás voltam, alsó tagozatos. S hát a fiúk, höhöhö, azzal játszottunk (de asszem ezt meséltem – most mondjam el még egyszer?)

Nem hallottad. Nem jársz?

Emlékszem, pici fiú voltam. Városmajori Gimnázium. (Azóta Koós Károly – de akkor még csak ilyen póriasan), Mentünk ki a Városmajorba játszani. Dupla testnevelés óra – mert nem volt testnevelés terem. Hah! Nem úgy volt az, '73-ban. Nem volt tesiterem. Ott volt a Városmajor, ami sokkal jobb! Kimentünk. Dupla óra. A pedagógusok megbeszéltük női problémáikat, mi pedig tönkretettük egymást. Ennek kapcsán azt játszottuk... Tudjátok, van ez a nagyon szép, hogy „mindenki egyért, egy mindenkiért”. Ugye. Jaj, néztétek a... Mi az a nagyszerű indiai film? 8-9 Oscar díjjal? Gettómilliomos! Athos, Porthos, Aramis. És D'Artagnan. Na most - egy mindenkiért mindenki egyért. Mi ezt hogy éltük meg? Mindenki egy ellen, egy mindenki ellen. nagyon jó játék fiúk között. Emlékeztek erre a történetemre? Na, ugye, hogy mondtam? Akkor 3 mondatban befejezem. Ahogyan üldöztek engem... de hogy egy valamit tudtam: futni. Azt nagyon tudtam. Nagyon futottam. Nagyon. Mindig elmenekültem. Ettől mi lett a „mindenkivel”? Nyilván sokkal dühösebbek lettek, mint annak előtte. Kezdtem érezni a vesztemet. És ha szégyen, ha nem szégyen, ha ciki, ha izé-bizé: odarohantam a tanítónéni lábaidhoz. Fölnéztem rá, így gyomortájékból, és mondtam neki: Tanító néni! Üldöznek!

És a tanító néni olyan jó apaian a következőt mondta (merthogy nem voltak tanító bácsik, csak tanító nénik, ami nagy baj); azt mondta: védd meg magad, fiam! (25:47)

És amilyen szörnyen hangzott, rettenetesen és brutálisan, valami elindult bennem. Rájöttem, hogy ezt nekem még soha senki nem mondta. Senki! Kicsit sajnálom, hogy nem az apámtól hallottam ezt a mondatot, hanem Enikő nénitől. Te hát ez van. Mindenesetre betalált. Férfi önazonosságom egyik kulcsmondata. Üldöznek? Védd meg magad! S akkor nagy harc meg minden – mi történt? Jól megvertek.

Na. Nagyon jól jártam vele. és miért? azért mert megéltem, hogy tíz emberrel szemben nincs esélyem. A világ már csak ilyen. Jól megvertek, lehiggadtak – és kinéztünk egy másik kisfiút.

Hát, a kisfiúk világa... valamiben meg kell edződni!

Szóval, az életnek valami alaprealitását sikerült átélnem, kívül-belül, belül-kívül. (Egészségedre. Ez férfias volt! Rozi. Na. Nem hallottam, hogy ki volt, de ha egy nő volt, akkor már most 25-ször elnézést kérek. Tényleg. Hát ilyet nem lehet csinálni. Sok a takony. Na, erről eszembe jutott egy történet, amit nem mondok el. Majd eljutunk oda is, ne féljetek. Majd lesz itt... Következő.)

5. Az elég jó apa megtanít gondolkodni.

Hogy egyáltalán, van olyan, hogy gondolkodni. Fiam, az nem biztos, hogy ebből az következik. Nézd, ha ez innen oda fog menni, akkor annak az lesz a következménye. Az elég jó apa megtanít gondolkodni. Máig maradandó élményem – keressétek meg ti is – apám megtanított sakkozni! micsoda nagy élmény az! Leülni az apáddal egy partira. Tolni a királyt, királynő, bástyát – hát ez olyan férfias. Jól kikapni. Iszonyú mérgesnek lenni. Dühöngeni, a könnyeidet benyelni – és eldönteni, hogy legközelebb hamarabb rosálsz. (28:48)

Szóval tanulni! Na. Tehát az elég jó apa megtanít gondolkodni.

De nem a szillogizmust magyarázza el az apád: hanem sakkozzunk együtt! Tehát nem dumálásról van szó.

6. Példát ad a munkára, hogy az örömforrás.

Hogy örömforrás valamit jól csinálni. Hogy annak lehet örülni. és nem küld el a műhelyből, mielőtt oda belépnél. Ó, de nagy dolog az, amikor az apával együtt lehet valamit csinálni! Éppen most beszélgettem délelőtt egy édesanyával. Azt mondta: a fia 10 év körül van (jó, 11). Azt mondja: Te fiam, segítenél nekem az internet használatában? (A 11 éves fia elemelkedett a földtől.) Naná, Anya! Mi kéne? (Tudjátok, mikor pecázzuk az aranyhalat... Nem tudjátok. Nem baj.)

Szóval, hogy egy gyereknek micsoda óriási élmény együtt csinálni valamit az apával! Ó. Egy elég jó apával lehet valamit együtt csinálni. A következő: 7. Egy elég jó apa megtanít megbecsülni az eredményeket.

Egy idős jezsuita a következőt mondta: mi európaiak attól is szenvedünk, hogy a saját kultúránk eredményei nem becsüljük és nem is védjük meg azokat eléggé. Hmm! A következő:

8. (Ki írja ezt? Hát ezeket nem kell írni, tudjuk kívülről.)

Segít a saját lábunkra állni, felelősséget vállalni a dolgokért.

Segít a saját lábunkra állni, felelősséget vállalni a dolgokért. Hmm!

9. Megtanít igent és nemet mondani. Ha megtanulunk igent és nemet mondani, nagyon szabad emberré leszünk.

Egy pszichoanalitikus mester, akihez jártam (férfi!) Ezt is kívánom nektek, mindannyiótoknak. Egyszer járjatok egy férfi mesterhez. Legyen analitikus vagy pap vagy nem tudom... Nagy dolog. Ő írt egyszer egy cikket vmi Teológiai Közöny vagy valami ilyen lapba. (31:47)

Azt írja: lelkész társadalmunkat súlyosan bénítja egy kór. úgy hívják, hogy „igenlő kór”. Hogy nem tudunk nemet mondani. Háá! Egy férfi tud nemet mondani. A következő.

10. Példát ad arra, hogy tudjuk magunkat megvédeni. hogy küzdjünk a céljainkért. Hogy tudjuk győzni, legyőzni magunkat - és tudunk veszíteni. Megtalálni helyünket a nap alatt. Megtalálni a helyünket a külső világban. Megtanulni harcolni és győzni.

Egy másik okos bácsi a következőt mondta erre: Az a sejtésem, hogy a gyerekeknek az apjuktól nem is a föltétel nélkül elfogadásra van szükségük. Inkább valamiféle megbecsülésre és tiszteletre. Valamiféle bátorításra, és egy nagyon komoly igenre az életünkre. Feltétel nélkül meg fogadja el az anyja!

Én ezt most csak úgy sarkosan idetettem nektek. (33:03)

Azt gondolom, hogy egy apa is elfogadja feltétel nélkül a fiát vagy a lányát. De...

Akkor a következő.

11. Érzékelhetővé teszi az elég jó apa a reményt. A remény alapját, hogy érdemes a jövőért dolgozni meg küzdeni.

érzékelhetővé teszi a remény alapját. érdemes a jövőért cselekedni.

Elég gagyik, mikor egy férfi panaszkodik (sokat). Nem? Rinyál.

12. Segít válaszokat találni az az élet nagy kérdéseire.

Néhány évvel ezelőtt kint jártam Németországban. Anselm Grünt kerestem föl. Többször találkozhattunk ott egymással. Ugye ő egy jó fej bencés, így magunk között szólva. Olvasható vagy tizenvalahány könyve. És nem tudom, ezt miért kezdtem el mondani. Eszembe jutott a szakálla. Tényleg! Magam elé idéztem az alakját. Ja, ez az: segít válaszokat találni az élet nagy kérdéseire. Őneki jelent meg most egy könyve. A könyvnek ez a címe: Válaszok könyve. Milyen érdekes, amikor egy férfi megír egy könyvet, és vállalja azt, hogy ő bizonyos kérdésekre válaszol. Nem azt mondja, hogy tudja a választ, hanem hogy válaszol. Attól a kérdés még kérdés marad. A válasz válasz marad. Ezzel nincs megoldva semmi sem. Csak hogy vannak válaszok. Erről eszembe jut egy másik valami. Egy pszichiátriai alapműről beszélgettünk. Azt mondja egy neves pszichiáter: nagyszerű munka, rengeteg ponton nem értek vele egyet! (Így, ezt egy mondatban.) Nagyszerű munka! Néztem nagy bután rá (néhány évvel ezelőtt), és úgy nézek rá nagy bután. Pontosan így van! Végre valaki ezt megírta! most akkor van egy pont, le vannak szúrva karók. Lehet azt mondani, hogy ez igen, ez nem. Ez ennyire, az nem annyira. Végre van valami, amihez lehet viszonyítani! Nagyszerű munka, sok részével nem értek egyet! Ó. Az előadásaim is szeretnének ilyenek lenni. A „nem értek vele egyet” az könnyebben megy biztosan. Tehát hogy merünk válaszokat adni, és merünk tévedni is. És tudunk megint válaszokat adni. És tudjuk, hogy ezzel nem oldottunk meg semmit – csak adtunk válaszokat.

Valaki olyan szépet mondott! Azt mondta: Feri, tulajdonképpen rájöttem, hogy nem válaszokra van szükségem (most a válasz szót nem az előbb említett értelemben mondom, hanem hogy valaki megmondja a tutit, és már ne kis kelljen gondolkodni! hanem azt mondta: tulajdonképen nem válaszokra van szükségem, hanem kapaszkodókra. A válaszokat majd én megtalálom magam!

Ez nagyon szép kép. Ne adj válaszokat, vagy, ha válaszolsz, azt ne kelljen nekem válasznak tartani. Mondtál valamit a kérdésemre. Ez legyen nekünk kapaszkodó! Ez szép. A férfi világ ez egy szép világ, nem? Hmm!

14. Tud partner és barát lenni.

Egy elég jó apa, mikor a fia serdül, kezd vele partneri viszonyban lenni, és görcsös kézzel nem igyekszik valami látszat-tekintélyt fönntartani. „Édes fiam, ameddig te itt élsz, amíg az én kenyeremet eszed, addig hallgass a neved!” (37:41)

Nem minősítjük.

15. Megmutatja kitartást, az elkötelezettséget és az állhatatosságot. Egy elég jó apa.

Megint csak egy gondolat ide: a szeretet kitartás nélkül (elköteleződés, hűség)... Csak ez ilyen férfias, nem? a szeretet kitartás nélkül érzelgősség, szentimentalizmus. Ez a „szeressük egymást, gyerekek”. Ugye, melyikünk nem tud megkönnyezni egy filmet? Tudtok könnyezni a Gettómilliomos című, sok Oscar díjat nyert filmen? (Egészségedre.) Tudunk könnyezni, köhögni, prüszkölni, taknyolni. Hát én is megkönnyeztem: ott ült... Valami itt facsart benn, hát mit csináljak vele? Facsart, facsart.

Elég ridegtartásban éltem meg azt, ahogyan én fölnevelkedtem. Máig emlékszem az első filmre, amin sikerült sírnom. Máig. Elmondjam, hogy mi volt a címe? Pedig hát tökmindegy. Azért elmondom. Beültem. Melyik mozi is volt? igazi fapados. Mikor még voltak ezek az igazi fapados mozik! Ú, kockásra lehetett ülni a fenekedet! Ismeritek? De totál! Igazán, egy ilyen falapon ültél. Hrrr!

És akkor megnézted a Stalkert, 3 óra 20 perc. Az egy férfias munka!

Azt hiszem, ez a Kinizsiben volt. Kinizsi mozi. Nem tudom, hogy ez van-e még? nincsen már. Na, ott volt igazi fapad. Ott láttam. Ültem hátul. Kockásra a fenekem. S a film címe: az elefántember. Uhh. Aaahh.

S ott egyszer csak elkezdtem sírni. Ú, de jó, hogy a leghátsó sorban ülök! Huú. Hát ilyet már nem csináltam vagy nyolc éve!

Mit akartam ezzel mondani? Azt, hogy amikor egy film láttán az a férfi elérzékenyül, s akkor azt mondja: „ó, hát tudok én szeretni”. Ugyan már, hát ne nevettesd ki magad! ez az érzés, ami ott elragadott téged, na azt kéne 30 évig... valaki felé, cselekedetekben. Akkor rendben vagyunk. Különben ki nem tud szipogni a Gettómilliomos című filmen?! Láttátok? (Nem? Majdnem. Ez igen! A száz forintos válasz megvan. 200-ért jön neked majd a következő; a közönséget használhatod majd.)

Egy okos analitikus (vagy nem tudom, egy ilyen ember) azt mondja: Tudjátok, nem is, nem is lényegtelen ám, hogy kezdjük el feldolgozni az apára vonatkozó képünket. Most mondtam egy csomó szempontot. Ezek alapján meg lehet vizsgálni az apukánkról alkotott képünket. Megfelel neki, nem felel meg neki. Ilyen vagy nem ilyen? Olyan vagy nem olyan? És ő zseniális kérdéseket tesz föl a kliensének, ha arra kíváncsi, hogy milyen képet hordoznak magukban az apukájukról? leírtam néhányat, ezeket elmondom nektek, csak hogy bent legyen a fületekben. (41:59)

Ha elképzeled az apukádat, milyen légkör veszi őt körül?

Rájöttem, hogy milyen jó lenne egy picit meg is állni. Ennyi idő nem elég rá, úgyhogy megyünk is tovább. Nem, ez sokkal fontosabb, csak mondom. Aztán:

Ha elképzeled az apukádat, mekkora a súlya?

Ha elképzeled az apukádat, hol van a házban/lakásban? Ül a wc-n?

Ha elképzeled apukádat, mit szólna a te növekedésedhez?

Mit mondana róla? Milyen lenne az arckifejezése, ahogyan látja, hogy te növekszel?

Ahogy őrzöd magadban az apukádról alkotott képet, olyan általános kép ez, vagy nagyon egyedi és sajátos? Melyik inkább?

Hogy dolgozik apukád? Képzelj el róla egy képet, ahogy az apukád dolgozik. S az utolsó, talán a legérdekesebb kérdés:

Képzeld el, hogy alszol a hálószobában. Hol fekszik apukád? Az ágy alatt? melletted lebeg? Padló? Küszöb? Ablak? Hol? hol fekszik ő?

Ezekkel a kérdések (láttam, jópáran írtátok – ez egy jó esti gyakorlat), hogy egy picit annak a világát akartam közel hozni, hogy mit jelent ez a kérdés, hogy valamilyen képem van az apukámról. Hogy ez nem, nem, nem itt van bennem, nem racionális mondatokat mondok ilyenkor. Valódi képekhez jutok, s ezek a valódi képek ezek hihetetlen fontos információkat adnak arról, hogy milyen munkám van az apakomplexusomról, vagy az apukámmal való kapcsolatommal. Ezek a képek sokkal több mindent mondanak, mint a gondolataim; mint ahogy a képeket interpretálom vagy magyarázom magamnak. Ó, keressétek (keressétek a nőt?) keressétek az apaképet! ennyit erről. Sitty-sutt.

Kaptam sütiket – gyertyaágyon. Nagyon szép. Sütemény gyertyaágyon (gyergya van a szalvétán). S képzeljétek el, mi történt: cherry coke!

Most nézem: törvény védve. Hát nem csodálom, hogy ezt védeni kell, mert... S hogy ezeket az ember legszívesebben elpusztítaná. Hát akkor törvénnyel kell védeni, mert... Szeretitek? (Te igen. Van itt egy.)

Gyerünk! Olyan jól érzem ma magam köztetek. Jól elbeszélgetünk. Most nézzük akkor, hogy a kép mögött az apa archetípusnak, ősképnek (ami nem a személyes apukánkkal való kapcsolatnak valamiféle párlata), hanem amit hordozunk sok tízezer-. Százezer évről, hogy akkor ennek a képnek milyen általános jegyei vannak? Ezt szeretném most egy picit összeszedni.

Mit közvetít ez az apáról bennünk élő ősi kép?

1. Legyél az, aki vagy. Származik belőle egy ilyen üzenet. Ú, József Attilának az a brutál verse. Légy férfi!

Egy terapeuta a következőt mondta ezzel kapcsolatosan. Azt mondta ha valakinek ilyen problémái vannak, hogy nem tud önmaga lenni, akkor a következő gyakorlatot szoktam neki ajánlani. Ahogy egy napját éli, kb.10 másodpercenként mondja ki azt a mondatot magának, hogy „Önmagam vagyok”. Éljen végig így egy napot. „Önmagam vagyok.” S nézze meg, hogy történik-e valami. Benne meg a kapcsolataiban, ahogy a napját éli.

Folyton-folyvást ezt ismételgesse magában, mint egy Jézus-imát. „Önmagam vagyok”.

Az első, hogy legyél az, aki vagy, ez mit is jelent? Hogy mondj igent az összes lehetőségedre! Az összes lehetőség alatt nem azt értjük, hogy akkor 25 karriert igyekezz kimunkálni. Hanem, hogy tudd, hogy micsoda lehetőségek vannak és magadat ne zárd be értelmetlen módon.

2. Találd meg a céljaid és cselekedj értük. Ismerd és fedezd föl a világot! találd meg a céljaid és cselekedj értük. Merj kockáztatni!

Áhh! Ez nagyon fontos! Merni kockáztatni. Bukni és talpra állni!

3. Tudj ne csak kérni, hanem elérni is valamit.

Ne csak kérj: érj el a dolgokat. Ne csak kérj, hanem érj el valakit! (48:50) Ne csak valamit akarj elérni, te férfi, hanem érj el valakit!

Hmm. Ebben benne van az, hogy tudj harcolni, küzdeni.

Hát, ez csak jön, csak jön. Jaj, ez milyen drámai! Ez... Tudjátok, hogy ez hangzott el. S képzeld el: mind a fejemből! Erre iszom. (49:35)

Ennek olyan E-íze van...

4. Alkoss; segítsd a nem létezőt létezővé válni!

Ez olyan gyönyörű, hogy David Lang (pszichiáter, aki aztán visszaadta a diplomáját és azt mondta, hogy hagyjuk az egészet) azt mondta, hogy életemnek ez a vezérelve. Ebben a mondatban látom az életem értelmét. Hogy: te férfi a nem létezőt segítsd létezővé válni! tegyük hozzá zárójelben: ennek mindig komoly ára van. és közben fizesd meg az életed árát! nem fogják ingyen adni.

5. Teremts biztonságot és tudd fönntartani.

Teremts biztonságot, de tudd is fönntartani!

6. Őrizd a rendet, ismerd meg a törvényt és te is tégy hozzá valamit!

Őrizd a rendet, ismerd meg a törvényt. Ilyen a férfi archetípus.

7. Legyen hivatásod! Tudj változtatni a világon!

Legyen hivatásod! Tudj változtatni a világon! Hmm. Ezt most csak így elmondom.

8. Gyarapítsd a tudásod, keresd az igazságot.

Keresd az igazságot, és őrizd meg az igazságosságot.

Egy édesapa a következő bölcsességet adta át a lányának. Azt mondta... A lánya nagyon sírt, mert megpróbáltatások érték az életben. Ez még az antik időkben volt, vagyis az átkos diktatúra alatt. S akkor a következőt mondja az apja. Leültette rendesen, megadta a módját és azt mondta: Lányom, nagyon is megértem, hogy ez neked fáj. Szörnyű igazságtalanság történt. De mondok én neked valamit. Van két dolog, amit semmiféle igazságtalanság tőled nem tud elvenni! (Ez egy zen koan, itt fejeződik be.)

Nem, mert látom, Péter olyan csúnyán néz rám, hogy nem állom a tekintetét – inkább megválaszolom. Azt mondja ez az apa: Nem lehet

elvenni azt, ami a fejedben van. És főleg nem lehet elvenni azt, ami a szívedben van.

Ez egy elég jó apának egy elég jó mondata. Igazságtalanság meg van.

9. Tudd meglátni és átadni az élet értelmét. Hordozz világosságot!

Egy férfi hordozzon világosságot. A nő hozzon meleget. A férfi hozzon fényt! a férfi, az apa archetípus ezt képviseli és közvetíti: hozz fényt!

Egyszer előttem nagy vitát folytatott egy férj a feleséggel. De nagyon. Swktrrrkkktttt.

Kérdeztem a végén, hogy mi volt nektek fontos ebben a mai alkalomban?

S a feleség számomra váratlan módon a következőt mondja: „Az, hogy a férjem meg tudta világítani azt, ami köztünk történik.”

Meg tudta világítani, ami köztünk történik!! S utána elmosolyodott, és a következőt mondta (amit én sose mondanék, de ő ezt mondta). Tudod, olyan jó az, mikor a férjem néha helyrerak! (54:53)

Háhh! Jó értelemben.

Ugye, a nő, aki tudja, hogy kell otthont teremteni. A férfi aki az otthon helyét megtalálja a világban. Valami ilyesmi.

Utolsó:

10. Add át magad Istenek, őrizd meg a méltóságodat és a tartásodat. Életed legyen áldás.

Végül. Add át magad Istenek. Ez az apa archetípusának nagyon fontos 10 üzenete. S akkor... Bírjátok még? Göethétől szeretnék idézni.

Göethe azt mondja az egyik művében, hogy „négy tiszteletet kell megtanulnunk”. Ezt most ugye az apa világához kapcsoljuk. megtanulni tisztelni (az anya megtanít szeretni). Az apa megtanít tisztelni!

1. Az első tisztelet, amit egy gyerek megtanul: fölfelé; megtanulni azokat és mindazt tisztelni, ami fölöttünk van.

Azt mondja (nem Göethe, hanem aki hozza ezt a példát), hogy egy olyan gyerek, aki egy családban nem tanulja meg tisztelni azt, ami fölötte van: vagy elkényeztetett, vagy elviselhetetlen, vagy kibírhatatlan vagy lehetetlen alakká válik.

Diktátor lesz vagy nem tudom én mi lesz belőle. Tisztelni azt, ami fölöttünk van. Ez az első. (Hmm. Hol van a papír? Ez az.) (57:18)

Ha nem tanuljuk meg tisztelni azt, ami fölöttünk van, túl sok mindent fogunk lenézni. A fölöttünk lévő dolgok tiszteletéből az adódik, hogy nem nézünk le másokat.

Ez az első fázis. A gyerekeknek meg kéne tanulnia. Rettenetes azt látni, hogy szülők a saját önbecsülésük, sérelmeik, hiányaik és sebzettségeik okán képtelenek a saját gyerekeiknek utat mutatni. És a gyerekek 4-5-6-7-8-9 évesen úgy viselkednek a családban, mintha ők szülték volna az egészet. Rettenetes a gyereknek! Egy pszichológus erre azt mondta (ezt lehet, hogy a múltkor mondtam). A tikkelős gyerekekről beszéltem? Nem? Azt mondta (gyerekpszichológus): A hozzám forduló tikkelős gyerek döntő többsége a családban szabályok nélkül nő föl.

Nem azért tikkelnek, mert ütik-vágják őket, hanem, mert nincs mihez igazodni.

2. Megtanulni a tiszteletet lefelé.

Ez azt jelenti, hogy mikor ott vagyok 7 évesen, 13 évesen, akkor előbb utóbb nem lelem örömömet abban, hogy a legyeket agyoncsapom. (58:58)

Hogy a békának letépem a lábát, hogy a csótányt nemtommit, mit csinálok vele – ezért óriási jelentősége van annak, amikor egy gyerek kér egy állatot. És megtanulja tisztelni azt, ami alá van vetve. A halaknak legalább három naponta tubifex tubifexet ad. Egy hal. Hal! Nem szereti, ha csak szárított bolhát kap. Ezt most mondom nektek! most még nem késő. A halaktól hiába várjuk, hogy elmondják a szükségleteiket. Nekünk kell okosnak lenni. Nem étethetünk egy nyomorult állatot, aki szereti a húst, szárított bolhán! Tubifex!

Szóval a második, hogy megtanuljuk tisztelni azt, ami alánk van vetve. Élőlényeket, akár tárgyakat. Bármit. Megtanulunk gondoskodni. Különben úgy növünk föl, hogy mindenki, aki nálunk gyöngébb, azt olyannak látjuk, hogy ki lehet használni. Ki lehet fosztani, ki lehet semmizni, ki lehet zsákmányolni. Tararam, tararam. Nagyon papos? Nem? Jaj, jól van.

3. Mikor elérjük a serdülőkort (15-16-stb.), megtanuljuk tisztelni a barátainkat. A kortárscsoportot. A kisközösségünket. Megtanuljuk tisztelni a szerelmünket. Már nem az érzést itt benn! az egy nő! Vagy egy férfi. Jó esetben ellentétes nemű. megtanuljuk tisztelni a szerelmünket. Tehát a mellérendelő kapcsolatokban megtanuljuk a tiszteletet.

4. Ezután jön csak az, amit legutoljára tanulunk meg úgy igazán és mélyen: megtanulni tisztelni magunkat.

Göethe nyomán mondhatjuk azt, hogy nehezen tiszteli magát az, aki nem tanulta meg tisztelni azt, ami fölötte van, ami alatta van, meg ami mellette van. Akkor mindig lehetetlen viszonyokba fog kerülni fölfelé, lefelé, mellé... Vagy nagyképűsködik, vagy magát bántja.

Sakkozok, mert nem ezt akartam mondani, csak az nem fért volna bele az időbe, s nem akartam kettészedni. Ezért – bár ti ezt most nem tudjátok – zseniális előadói improvizációs készségemnek lehetek tudattalanul is részesei. (Mondjad? Beszóltál? Igen? Azt mondja.)

A következő gondolatokat Richard Rohrtól fogom venni. Richard Rohr – olvashatjátok a műveit. Nem lehet kapni. Harcoljatok érte! Küzdjetek! A férfi útja. És miután egy kreatív, eredeti elme: Férfi útja 2! Ezért szeretem. A férfi útja 2-t szerezzétek meg. Ez a papi jótanácsom. Mert az a férfi útja 1-nek a továbbfejlesztett változata. Hát minek ragadnánk le az 1-nél, ha van 2!

Ő a következőt mondja. Többek között börtönlelkészként dolgozik (dolgozott, amikor ezt a könyvét írta). Azt mondta, hogy a világunkat hihetetlen módon tönkreteszi az apahiány, az apasebzettség. Azt mondta: a legtöbb ember apasebekkel él. Hogy állandóan az anyáról beszélünk. A szeretet, az elfogadás. közben pedig, mintha a világunkat sokkal jobban feszítené és tenné tönkre az apahiány. S akkor azt mondja, ahogy beszélgetek ezekkel az elítéltekkel, hogy mást se akarnak, mint hogy négyszemközt legyünk, és hogy beszélhessenek egy apafigurával. Hogy csak úgy mondhassák (mint ahogy sosem mondhatták az apjuknak), hogy átélhessenek valamit, amit nem élhettek át az apjukkal. Hogy legyek elérhető nekik, mint az apjuk sosem volt elérhető. Azt mondja, hogy a börtönök nem lennének tele, ha volnának elérhető apák. Maximálisan egyetérthetünk ezzel. Nagyon és nagyon és hihetetlen módon. És azt mondja: ha lennének apák (ugye, az elég jó apa képe – aztán az apa-archetípusból jövő életenergiák), akkor ennek az lenne a következménye, hogy nem kellene állandóan bizonyítani a férfiasságunkat.

A Bárka közösség alapítója, Jean Vanier filozófus (nagyszerű, zseniális), ő azt mondja: Szinte nem találkozok olyan férfival, akinek ne önbecsülési vagy szexuális problémája lenne. Szinte nincs olyan férfi. Vagy az egyik van neki, vagy a másik (vagy mind a kettő). Ez rögtön és közvetlenül az apa témához utal bennünket. Egy kedves ismerősömre emlékszem, már utaltam rá. kárpátaljára, Ukrajnába, Oroszországba megy önismereti csoportokat tartani. Azt mondja, hogy el se tudjuk képzelni azt a világot, ahol nemzedékek nőttek föl apa nélkül. Mert az apák vagy háborúban haltak meg, vagy éhen pusztultak, vagy a Gulágon végezték. Egy olyan apátlan világ, hogy az egyéni élettragédiáknak a tömkelegét lehet látni. Az apahiány miatt és okán. Ha egy férfinek ez az elég-jó-apa élménye, tapasztalata meglehetne, akkor nem kellene az egész életét arra..., hogy szexuálisan milyen nagy szám, hogy milyen hatalma van, hogy mit ért el, hogy hova jutott, hogy kit tudott begyűrni maga alá, hogy kit tudott megverni. Az egész értelmetlenné válna. Ez az egész macsó marhaság. (66:48)

A világunknak a kizsákmányolása, kirablása értelmetlenné válna. Hú, most belekezdtem! Ajj. Tudjátok, mire jutottam?

Hogy tulajdonképpen egyetlen válság van. S a válságnak van sok arca. Először (de hát ezt … na). A válságnak az első arca egy ökológiai válság. Ugye, néhány évvel ezelőtt: A nemjóját! Üvegházhatású gázok! a nemjóját: A Föld fölmelegedése. A nemjóját: a tengerek. A nemjóját, az ásványkincsek. A nemjóját, az erdők. Ugye, ez volt az első ráébredésünk. Hűha, hogy fogunk ebben a világban létezni?!

Aztán egyszer csak valahogy minthogyha egy másik arca jelent volna meg ugyanennek a válságnak: pénzügyi válság.

Ugyanennek a válságnak egy másik arca: gazdasági válság. Ugyanennek a válságok egy sokkal mélyebb arca: egy morális válság.

Morális ellehetetlenülésünk, és emögött a válságnak a valódi oka: egy spirituális válság. És a spirituális válság óriási, hihetetlen szálon függ az apa témától. ha nincsenek apák, hogy lehet egészséges spiritualitáshoz jutni? Hogyan? Hát ha nincsenek apák, akkor kizsákmányolás, uralkodás, fejvesztettség. Odaadjuk testünket-lelkünket, a vállalat veszik meg (ahogy szoktuk énekelni tábortűznél). Lehetetlen életút a társadalom zöme számára.

Mondok csak egy érdekes dolgot. Mit gondoltok, hogy mi magyar emberek a szükségleteink jelenlegi felhasználásához a ránk eső Földnek mekkora területét használjuk föl? Ahhoz, hogy a szükségleteinket kielégítsük. Ehhez a Földre van szükségünk. A földből tudjuk ezt kielégíteni. Kiszámolták okosak, hogy mi magyarok a szükségleteink kielégítésére mennyit veszünk ki a Földből. mi magyarok! nem a csúnya amerikaiak! Mi magyarok itt és most pontosan úgy élünk (már amelyikünk, de átlag) minthogyha egy kétszer ekkora földön léteznénk. Mit gondoltok, hogy ez az arány az Amerikai Egyesült Államokban élő emberekre nézve mennyi? Ők pedig úgy élnek, mintha egy tízszer ekkora Földünk lenne. Ó. És ez mindenképpen gyökerezik az apa témába. Mindenképpen.

Köszönöm a figyelmeteket! Megtisztelő. (70:20)

Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés