A párválasztás hiánymotivált, illetve elégtelen okai 5.Az érett szerelem 1.

 

• Menekülés otthonról, valamitől, vagy valakitől.
• Félelemből – az egyedülléttől, a szegénységtől, és a többi, és a többi. Vagy ha elhagyom a másikat, akkor majd ő nem tudom, hogy mit fog csinálni magával.
• Előző kapcsolat gyógyítása, vagy felejtés céljából, önbecsülésünk megerősítése okán.
• Saját – elsősorban individuális – önazonosságunkat a kapcsolatban próbáljuk egyáltalán elkezdeni megtalálni, megkeresni és valahogy kidolgozni.
• Külső kényszer, vagy belső megfelelni vágyás. „Az összes barátnőm már megházasodott, csak én vagyok ilyen béna.” (Most már – úú… úgy látszik, sok minden másra alkalmatlan vagyok itt – le fog dőlni, meg kell oldanom ezt a helyzetet. direkt nem csináltad, ugye, mert itt hordtad a tojásokat a vacsihoz. Most már annyi nekik.) Ez nagyon erős lehet.
• Éretlen, infantilis okok. „Miért ne?” Ez is egy ok, vagy: „Legföljebb elválunk.” és a kettő között sokféle más.
• Jön a baba.
• Valamivel, valakivel szembeni döntés. Ide hoztuk azt, hogy tulajdonképpen minden olyan ok elégtelen ok, amely nem kettőnkről szól, hanem egy harmadik félről, és akkor e mögött van egy univerzum. Olvassatok!

Hiányokat akarok bepótolni, megkapni, azt, amit nem kaptam – az apucitól, anyucitól, családtól, bármi mástól, az Élettől. Éppen most… állandóan olvasgatok, hogy ne tűnjek butának… Azért érdemes állandóan szerzőket idézni, nem derül ki, hogy mögötte nincs sok, ugye… És hogy… most megint két kutatás is teljesen egybevág, hogy az emberek többsége a mi kultúránkban ténylegesen úgy tekint a párkapcsolatra, mint „ami által boldog lesz”. Ilyen egyszerűen, úgy tekintünk rá, mint boldogság-intézményre, hogy abban leszek akkor boldog. És hogy milyen érdekes, hogy… mondok egy párhuzamot. Ahogyan pontosan tudjuk, és azt gondolom, nem kelt ez bennünk nagy meglepődést, vagy meglepetést, (Ezt nem sikerült jól mondanom. A helyes változatot dolgozzátok ki.) hogy a munka akkor okoz örömöt, ha átadjuk magunkat neki, és elfelejtkezünk magunkról. Dolgoztatok már úgy, hogy állandóan néztétek az órát? „Még… azzzggg, fél ötig van ez a rohadt munkaidő, ez a rohadék munkaidő…!” Ma már az órát se érdemes nézni, mert nincs is munkaidő. Most sokkal brutálisabb, addig legalább néztem. Fővárosi Faipari és Kiállítás-kivitelező Vállalat. S én ott tolom a gyalut, és volt olyan nap, „fél öt, fél öt…, fél öt… ggrrrr”, kimenni öt percre WC-re. Hát csináltam olyat, mikor nagyon untam, hogy kiszámoltam, hogy kb. kétóránként ki lehet menni 10 perc WC-re, s akkor kinn ültem, semmi, semmi bajom nem volt, tehát jól…. Hát egy nap maga az örökkévalóság, egy rettenet az egész. amikor önfeledten dolgozunk, azt mondjuk: „Fú, de jó nap volt, mennyi mindent csináltunk, a nemjóját!” Közben elfelejtkeztünk magunkról, és jól voltunk. Ugye ez a munkával kapcsolatban teljesen evidencia. Egyetlen napot ha összehasonlítunk, hogy milyen, amikor csinálok valamit, és elfelejtkezek magamról, akkor az jó, s ha meg nem, akkor meg maga a pokol előíze. És hogy a párkapcsolatra nézve, miközben ugyanaz a logikája, önfeledten benne vagyok, elfelejtkezek magamról, átadom magamat, „Haa!”, ha meg nem… - nem fejezem be a mondatot. Valamilyen súlyos veszteségre adott válasz. Mert ő volt az első. Elsősorban nem valakit, hanem valamit keresünk, választunk. És akkor itt megint csak egy egész világ tárul föl, hogy egyáltalán képes vagyok-e a másik embert személynek tartani és érzékelni. Hogy nem egyszerűen csak Valamit várok a kapcsolattól. Mert mindig várunk valamiket a kapcsolattól, de a mögött van egy élő személy. És hogy… ugye ezt a mondatot próbáltam nagyon mondani: „A kapcsolat ott kezdődik, ahol a menedékeink börtönné válnak.” Az élet ott kezdődik, ahol a halálos sebet megkapjuk, a kapcsolataink pedig akkor, amikor a menedékeink börtönné lesznek, és ott egyszer csak elindulhatunk egy sajátos úton, és fölfedezhetjük: „Na, hogyha most nem kapom meg tőled azt, amit szerettem volna, fontos vagy-e még nekem?” Nagyon izgalmas kérdés. Egyáltalán fontos nekem bárki ezen a világon, akitől nem kapom azt meg, amit szeretnék? Ez szerintem nagyon ide bejön, nekem nagyon. (Többet kellett volna enni, akkor könnyebb…) (08:10) Parazita szükségletek, az erkölcs szerepeAztán… ott fejeztük be, és akkor megyünk, megyünk…, hogy egy sajátos jelenségre figyeltünk föl, ez pedig az, hogy az erkölcsnek volt egy sajátos szerepe az elmúlt évszázadokban. Nyugodtan mondhatjuk, de megint csak a mi kultúránkra jellemző ez alapvetően, lásd Egyiptom. A mi kultúránkban azonban a külső kötöttségektől egy viszonylagosan elég jó szabadságra tudtunk eljutni. Egész nagy szabadságunk van. Viszonylagos a szabadság, de az egyszerűség kedvéért nyugodtan mondhatjuk, hogy „egész tűrhető”. Hát a diktatúrához képest biztosan. Ugye lenne sok ország, ahova nem mennénk el nyaralni. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy napnál is világosabban, hihetetlen erővel jelentkeztek a belső korlátok és kötöttségek. Ameddig az életünket a külső szabadság megteremtésével töltöttük, hogy egyáltalán megházasodhassak azzal, akibe szerelemes lettem, hát ameddig ez a nagy téma, addig ugye „árkon-bokron, tűzön-vízen, mindenen…”, vagy pedig azt mondom: „Nem vele házasodtam meg, de hát telek a telekhez, föld a földhöz, vallás a valláshoz… az is valami, az is fontos nekem!” Ugye az is egy belső valami volt, vagy legalábbis olyan külső valami volt, amit el lehetett fogadni, hát valamennyire. Viszonylagos szabadságban vagyunk idekint, és ez hihetetlen módon nem létrehozta, föltárta a belső korlátainkat, a belső elakadásainkat, a belső sérüléseinket, a belső sebzettségünket. Ezek mindig is megvoltak, de nem volt velük idő foglalkozni. a társadalomnak egy szűk felső rétege bajlódott vele, a többség meg megpróbált életben maradni. (10:35)Most óriási erővel föltárultak a személyes sebzettségeink, a gyöngeségeink, az elakadásaink, és tulajdonképpen volt egy nagyon nagy segítségünk, ezt így hívták, hogy erkölcs. Az erkölcs segítségünkre volt abban, ne – ráadásul tudattalanul – az összes sérülésünk alapján kezdjünk neki élni, mert ugyanis ma ebbe az irányba megyünk. Külső kötöttségek viszonylag kevés van, ezért belülről a nem tudatos motívumoknak teljes teret tudunk adni, és ezek a motívumok nem állnak meg bizonyos erkölcsi megfontolások határainál, mert az erkölcsi megfontolásokat is lebontottuk. A helyzet mitől még ilyen, csavartabb? 2002-ben azt hiszem elmondtam, tehát ezt már ismert anyagnak tekintjük. Ahogy Kohlberg és a többi kutató az erkölcsi ítéletalkotásnak a fokozatait és a fejlődését leírja. Nagyjából azt lehet mondani, hogy mikor valakinek a személyisége még éretlen, és ráadásul ennek részeként az erkölcsi ítéletalkotás őbenne ezzel az éretlen személyiséggel együtt történik. Az erkölcs első sorban valami külső szabálynak, normának tűnik föl, nem pedig valami belső, lelkiismereti, főleg nem valami meggyőződésbeli, valami olyasminek, ami egészen belülről, éppen az én lényemből, az én személyiségemnek valami mély rétegéből fakad, és indít el engem. Ez mit jelent? Ha van nagyon sok éretlen személyiség – márpedig egyébként fiatalon, magunk között szólva, 17 évesen nem kell érett személyiségnek lenni, hát de nem is tudunk lenni, ezért nem kell. Most akkor ez úgy néz ki, hogy jön a külső szabadság, belülről rengeteg sérültség, sebzettség, nem tudatos motiváció – ezeknek valamennyire határt, keretet szabna valamiféle erkölcsi rend, főleg akkor, hogyha az valahogy az egy érettség felé menő személyiségnek valami belső indíttatásából, motivációból származna – de hogyha a személyiség nem elég érett – márpedig m-hmm-hmm – ezért az erkölcsre is úgy tekintünk, mint valami külső akadályra, ami a szabadságunknak útjában áll, ezért annak is nekiálltunk, azt is lebontottuk, mert úgy tűnt, hogy a diktatúra meg az erkölcs a két nagy szemétség. Ezeket jól lebontjuk, hogy szabadok legyünk, és akkor, most leültünk ide, s akkor most egy olyan sajátos helyzetbe kerültünk, hogy most aztán mindenféle különösebb akadály nélkül a belső sérültségeink átvették az uralmat. Há-há! Így fest számomra a helyzet – mondhatom azt persze, az árnyékból nézve. De azért mondom ezt most az árnyékból nézve, hogy valami nagyon világos legyen.(14:05)Hogyha valakinek a személyisége az érettség felé megy, számára az erkölcsi megfontolások nem külső, hanem belső szemponttá lesznek, ugye ezt tudjuk jól – lásd 2002. Ezért, amikor valaki az erkölcsi megfontolások alapján belülről is szervezi a maga morális világát, akkor lehet, hogy érez mindenféle ilyen-olyan késztetéseket, de ez jóval kevesebb meghasonlást okoz neki, mert az erkölcs neki bent van. Ez azt jelenti, hogy… tudjátok, Jézusnak ez a mondata, ezt, ezt állandóan látom, hogy ennek döbbenetes mélységei vannak: „Akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van, akinek meg van, annak még adatik.” És ez nem valamiféle kiszúrás, vagy nem Istennek valami sajátos igazságtalansága, hanem valahogy ezt látjuk, hogy pont az, akinek a legnagyobb szüksége lenne például valami erkölcsi korlátokra, mert különben olyan sérült – egyébként olyan sérült – hogy még az valahogy úgy tudná szabályozni az összes tudattalan, sebzett késztetését. De hát pont őbenne a moralitás is sebzett, sok esetben. Tehát pont akinek a leginkább kéne, őneki van a legkevésbé, és akkor tgg-dgg-dgg…, de nyilván azért beszélünk, hogy tűdü-dűdü-dű… Ugye hogy lehet ezt így-így-így… megfordítani ezt, és elkezdeni építkezni, s akkor egyszer csak az egész élet a malmunkra hajtja a vizet. Az egy nagyon izgalmas. Mikor ennek a titkába belépünk, hogy valamiképpen minden az életünk szolgálatában áll, valamiképpen. Akkor rájövünk, hogy hogyan szolgál minden, ami az életünkben van, valamiképpen minket, hát, akkor már mentünk fölfelé. Ennek a misztériuma gyönyörű szép. Remélem, hogy már van erről sejtésetek, hogy visszanézve egy 2 évvel, 5 évvel, 20 évvel ezelőtti dolgot, már látjuk, hogy hogy szolgálta az az életemet. Attól az még hiány, fájdalom, sebzettség, nem kaptam meg, nem szerettek, satöbbi. De hogy szolgálta az életem? (16:30)Gyorsan mondok csak két mondatot, de ezt már úgyis tudjátok. Ugye én abban a kivételezett helyzetben vagyok, hogy nem volt elégségesen megfelelő a kapcsolatom az anyámmal, és nem volt közeli kapcsolatom az apámmal. Ugye, két pofon. Most azonban már másképpen látom a helyzetet. Most azt látom: Ó, nem volt megfelelő kapcsolatom az anyukámmal? Énbennem úgy állt össze az édesanyámmal való kapcsolatom, hogy nincs elég szeretet, nincs elég dédelgetés, nincs elég közelség? Megtanultam hidegben is élni. Micsoda nyereség! És melegszívű jóindulattal nézek az embertársaimra, akik csak a melegben tudnak lenni. Mmmm… s ti pedig rám irigykedtek. „De jó lenne, ha én úgy bírnám a hideget, mint a Feri!” Hát, kérlek szépen, kell egy csapnivaló anya-kapcsolat. Az nem mindenkinek adatik! Ez az egyik. A másik, ugye, jó, legalább akkor idealizáltam az apámat, legalább onnan jöjjön valami, ugye, de közeli kapcsolat meg nincs. Hááá, nem tanított meg senki élni. Most azonban úgy látom, (Ó, gyere csak, még ott, még akadt egy hely neked. De ne, de nehogy guggold végig! Mit csi…, gyere, van itt neked tér, gyere, átmászol, így is van. S te másztál át. – Pedig ő magasugró. – Magasugró vagy? Híí, hmm. Bocsássatok meg, fontos dolgok történnek. Tényleg, csinálsz ilyet? De jó! Még mindig? – Még mindig. – Drukkolok neked. Az jó dolog, ugye? Az jó, hóó…, jó, jó, majd megbeszéljük. Olyan szervezetlennek tűnök. Az apukámnál tartottam, most, hogy kipiszkáltam a fülemből, ami nem oda való.) A másik dolog, énnekem távoli apám van. Tudjátok, hogy az milyen tuti örökség? Senki nem mondja meg nekem, hogy kell élni. Szabadság! Nyugodtan jövök-megyek, én nem hallok belső hangokat, hogy „Ferikém, vigyázz!” Apám nekem sose mondta, hogy vigyázzak. „Ferikém arra menj, az a helyes út!” Hát apám azt se tudta, hol a helyes út. Miért mondta volna, hogy menjek a helyes úton. Sokszor az volt a kérdés, egyáltalán ő tud-e olyasmiről, hogy van helyes út. Ugye, ezért aztán én könnyed léptekkel keresem az élet útjait. Tetszik? Ugye, én például nem házasodtam meg azért, mert a haverjaim is megházasodtak. Na, most csak annyit akartam ezzel érzékeltetni, hogy mikor fölfelé indul ez a spirál, s azt mondja, akinek van, annak még adnak, akkor egyszer csak rájövünk, hogy az életnek a legszerencsétlenebb dolgai is hogyan tudják valamiképpen az életünket építeni és gazdagítani. Ez persze az úton egy állomás. Nem, nem itt szoktuk kezdeni. De hogy ez nagyon is lehetséges. (20:15)Itt tehát akkor vissza az erkölcshöz, hogy emlékeztek, Jung apó azt mondta, hogy amikor valaki önismereti munkába kezd, akkor első sorban barátkozzék meg a csatornatisztítók munkafeltételeivel, mert ahogy kezd lefelé menni, orrfacsaró bűz fog támadni, és a bűz belőle jön. Ez nyilván megint a fonákjáról való nézés, gyönyörű dolgok vannak itt bent, gyönyörűek, csak oda el „köll” jutni. Egyszerűen úgy tűnik, hogy a felszínen vannak szép dolgok persze, s akkor megyünk lefelé, káosz, bűz, sötétség – megúszhatatlan. Aki ezt nem szereti, ne kezdjen bele. Idealizáld magad még 50 évig, és akkor úgy… Mész be, grr-gl-grr-gl…, s akkor egyszer csak tik-tik-tik-tik… hoppácska, hoippácska-hoppácska, ott vannak a kincsek. A békák elugrálnak a forrás felől-alól-mögül, gyönyörű kristálytiszta víz. Ó, ott bent, az már szép. De azt a káoszt, a bűzt és a sötétséget nehéz megúszni. Az rendben is van úgy. Na, ott tartok, hogy Jung apó azt mondja – ez az árnyék felől való megközelítése az önismereti munkának – hogy orrfacsaró bűz, ami belőlünk származik. És akkor közben azt mondja, hogy „Na jó, jó, de természetesen, hogyha valaki nem túl okos, nincsenek jó képességei, az önismereti munka, és az ezzel kapcsolatos előrejutás számára is nyitva áll, legnagyobb segítség az erkölcs.” Ezt mondja Jung apó. És erre föl hoztam egy történetet, arról a fiatal nőről, aki kimegy „óperkedni” az Óperenciás tengeren túlra, a ködös Albionba, és mondjuk nagy családhiánnyal küszködik, emlékeztek. Tehát a nők mondjuk 80%-a, 90… „Hó, egy család! Haa, egy férfi és egy nő, ó, gyerekek, és akkor én is…”, és ez ott megadatik. Van férfi, van nő, persze ők házaspár, gyerekek, és ő abba belecsöppen, és „óperkedni” kezd, és aztán mmm-hmm, ismerjük a folytatást, sok esetben. Tehát nekiállunk szerelmi viszonyt folytatni az édesapával – én nem, de azért… Ha sok férfi aupair lenne, akkor pedig az édesanyával. Ez egy nagyon leegyszerűsített példája annak, hogy mi történik akkor, amikor az erkölcs itt belülről valamennyire nem tartja kordában a belső sebzettségeinket és gyöngeségeinket. Már pedig érdekes módon éppen, hogyha az erkölcs a mi – most így nevezném talán legszívesebben, egy jó erkölcs, egy belsővé tett erkölcs – nagyon nagyban segítene éppen a személyiségfejlődésben. Mert mi történik, hogyha „óperkedő” főhősnőnk sírdogálva az emeleti szobában átéli a szerelmet, és nem lehet átvinni az alsó szobába? És akkor ő ott elkezd szenvedni, és szenved, és szenved, és pontosan ez a szenvedés érlelheti meg a személyiségét, mert átélheti most annak a veszteségét, hogy igen, azt a hiányt, amit hozok gyerekkorból, bepótolni nem lehet. Nem lehet, mert az a hiány ott keletkezett, vagy ott kaptam meg, vagy nem kaptam meg. Most meg 23 éves vagyok, és most a 23 éves valaki kaphat meg dolgokat, vagy nem kaphat meg dolgokat. És ott azzal, ahogyan elsiratja azt, hogy igen, de jó is lenne, de jó lenne ezzel a pasival, úgy szereti, úgy szereti azokat a gyerekeket, annyira jó apa lenne… és ahogy nekiáll és elsiratja, hogy nem lehet… Hát lehetni lehet. (25:40)Ismeritek a viccet? Ezt kétévente el szokta mondani, de annyira jó, nem bírom türtőztetni magam. Egyszeri vidéki plébános a római főhatóságnak ír levelet. „Tisztelt Római Főhatóság! Szabad-e pálinkával misézni?” (Látszik, valaki nem volt itt két éve. – Tavaly mondtad! – Tavaly is mondtam? Péter, ne rontsd a renomémat! És a… de biztos így volt.) És akkor postafordultával jön a válasz: „Márpedig pálinkával nem lehet misézni! Pápai vatikáni főhatóság.” Az összes. Plébános újabb levelet intéz a főhatósághoz: „Eminenciás Főhatóság! – Nem tudom, hogy kell megszólítani a főhatóságot, de va… ebben nem vagyok jártas. – Mélyen tisztelt, becsült Főhatóság! Nem azt kérdeztem, hogy lehet-e pálinkával misézni, mert azzal misézek, hanem hogy szabad-e.” (27:00) Tehát nyilvánvaló, hogy bármiféle életre adhatjuk a fejünket, de hogy ott annak a fájdalomnak és szenvedésnek, ott az Óperenciás tengeren túl, abban a ködös albioni padlásszobában amit a mi főhősnőnk 23 évesen átél, annak óriási jelentősége van, mert éppen két munkát végez egyszerre. H-hm. Egyrészt azt, ami a jelenre vonatkozik, áh! „Nem, igen, igen, nagyon vonzó volt, nagyon tetszett, igen, igen, de m-hmm…” A másik pedig, ezzel a személyiségében kezd megérlelődni annak a készsége és tapasztalata, hogy igen, van olyan, amit nem lehet bepótolni. Hogy azok a hiányok, amiket gyerekkorból hozunk, azok hiányok és kész. El lehet siratni őket, el lehet engedni őket, sok mindent lehet velük, bepótolni azt nem lehet. Nem, az idő megy, az idő megy, és amit ott nem kaptam és nem tettem, az elment. Ez fáj, de akkor érdemes ezt megsiratni, s akkor utána tudunk élni. azt gondoltam, hogy erre hozok példákat, de nem tudom, hogy ezt kell-e most már, annyira el-elmondtam ezeket. Milyen klasszikus formái vannak annak, hogy a ma világában milyen egyértelműen a sebzettségeinkből, és aztán a sebzettségeinkből fakadó tudattalan motivációkkal nekiállunk, és a jó erkölcs, egy belülről bennünket megtámogató erkölcs már nincs a segítségünkre, mert azt is a szabadság nevében lebontottuk, mint valami külső akadályt, és így hogyan tud teljesen-teljesen-teljesen… Azért egyet-kettőt megemlítek. (29:10)A nők nagyon veszélyeztetettek ma, mert a legtöbb nőnek nagy kérdés, hogy milyen volt az apukájukkal való kapcsolat. Volt-e válás, nem volt. Ha volt válás, elérhető volt az apa, nem volt elérhető, érzelmileg lehetett kötődni, nem lehetett, ott volt, elér…. Olyan gyönyörűt mondott valaki, azt mondta: „Keresztény ember az, aki azt tudja mondani, hogy ITT vagyok.” Ez a keresztény ember meghatározása. Tehát szükség van segítségre? Itt vagyok. Vagy: Én látom, hogy szükség van valamiféle segítségre, akkor én odamegyek és azt mondom, hogy: Itt vagyok. Belenézek a tükörbe, és azt mondom a tükörnek: Itt vagyok. Ó, belenézek egy másik ember szemébe, és hitelesen azt tudom mondani neki, hogy: Itt vagyok. Ez egy nagyon jó meghatározás. Ott van tehát az a nő, aki nem kapott megfelelőt és eleget az apától, az apai világtól, mert az apa vagy elérhető volt, vagy nem, néha igen, néha nem, kéthetente, havonta, és a többi, és utána ő az előbb említett folyamban nekiáll és szeretője lesz valakinek, mert ez éppen pontosan megfelel annak a logikának, amit ő megtanult. Ha az erkölcs belül adna neki, akkor egyszerre képes volna szenvedni a jelenben, de közben gyógyulni a múlttal kapcsolatosan. De ha ez nem történik meg, akkor csak prr… Nem, nem, szerintem nem kell több példát mondani. Rengeteg példát lehet mondani. Na, jól van. Jól van. Ezt inkább megfontolásra átadom nektek. Megyek tovább. (31:30)

Az érett szerelemDe nagyon itt vagyunk még, egyáltalán párválasztás, párválasztás tudattalan motívumai, házasságkötés elégtelen okai. Lehetetlen, hogy ne beszéljünk a szerelemről. Hát, arról muszáj. Arra tennék egy kísérletet, hogy szakirodalom alapján próbáljuk meg összefoglalni a szerelem ismérveit, hatásait, következményeit, de azt tenném, ami szerintem hasznunkra lehet, hogy az – most így mondanám – érett szerelem jellemzőit fogom elmondani. Itt lenne két fájdalmas mondatom. A szeretet nem elégAz első, az eddigiek alapján azt lehet mondani, egyetlen mondatba foglalom össze. A szeretet nem elég. A szeretet azért nem elég, mert ott, a ködös Albionban a mi 23 éves főhősnőnk szereti azt a pasit. Úgy szereti, ahogy tudja. Azért éppen őt szereti, mert az van vele, ami van. Ha megkérdeznénk, hogy „Szereted te azt a férfit?”, hát nyilván azt mondaná, hogy „Szeretem. Hát különben miért sírnék itt a padlásszobában?” Az a nő, aki éppen szeretőjévé lett valakinek. „Szereted te azt a férfit? – Nem látod? Hát éppen az életlehetőségeimet is odadobom, hogy hátha elválik, hát persze, hogy szeretem.” Ebben az összefüggésben szerintem minimum ezt a mondatot ki kell mondani: A szeretet nem elég, mert nem mindegy, hogy ki szeret, meg hogyan szeret, mert a sebzettségeinkből adódóan valahogyan tudunk csak szeretni, ahogyan éppen képesek vagyunk rá, és éppen valakit és valaki szeret. Hát az a valaki, akik éppen jelenleg tudunk lenni, az a valaki szeret. Ezt azért akarom így kimondani, még hogyha nagyon, ilyen gyomorba vágó is, mert éppen talán a kultúrkereszténység talaján a szeretetet szeretjük idealizálni, ugye! S ha kimondjuk ezt, hogy „Szeretlek.” akkor azt gondoljuk, puff, akkor ez most el lesz intézve. Vagy: „Hát ha szeretlek, akkor már nincs tovább apelláta. Ha szeretlek, akkor nem kell már továbbá semmi mást megfontolni.” Ha azt mondom, hogy senkit még úgy nem szerettem úgy, mint ott ködös Albionban azt az apát, akkor könnyen gondolhatjuk azt, hogy ezen már most akkor nincs tovább. Hát, ha most szeretek legjobban, ahogy csak tudok szeretni, most élem át ezt, hát akkor az a két kisgyerek, akit „óperkedek” ott, igazán nem egy nyomós ellenérv. A feleségről ne is beszéljünk. Hát én éppen most szeretek valakit úgy, ahogyan csak tudok, két kapura szeretem őt. (Nem tudom, hogy női változat nem jut eszembe. Tehát két kapura, meg ami a csövön kifér. Rettenetes egyoldalúság! Kérem a nőtársaimat, a női szleng az hogy van? Nincs! Teréz azt mondja, hogy nincs. Nincsen női szleng? Akkor ennek mi az oka? Hát ez egy roppant érdekes jelenség. Hát a nő… - Jaj, jahahha! Hallottátok ott hátul? Hát kivert a veríték. „Magasztosabb az annál.” Ó, hát a nők lebénultak itt, 300 nő lebénult. Nem, hát énszerintem egy nő szívből… Szívből. – Ezt mondtam. – Ja, ezt mondtad, jó, hát nem értettem meg, bocsáss meg, ilyen férfi vagyok, fekete cipőt hordok, ez… zoknim is fekete, tehát… Jó, tehát akkor a nő szívből.) Tehát amikor a ködös Albionban az a nő azt mondja: „Én soha senkit még így, ennyire szívből még nem szerettem.”, akkor könnyen az összes többi megfontolásba már bele se kezd, mert hiszen ő még soha senkit így nem szeretett. Ezért mondom azt, ilyen gyomorba vágóan: A szeretet nem lesz elég. Persze ha a szeretetbe belegyömöszölök mindent, mint a Mikulás puttonyába, és azt mondom: „Ja, de a szeretet csak akkor szeretet ám, hogyha nem házas, hogyha házas, akkor az nem szeretet…” Tehát hogyha úgy mindent jól teletömöm, mint a Mikulás puttonyát, akkor elég a szeretet. De akkor a filozófus fölnyög, sóhajt egyet, és azt mondja: „Hol van a differentia specifica?” És ez nem egy káromkodás volt, ez egy filozófiai óhaj. Na, jól van. (37:35)Tehát azt szeretném akkor, hogy nézzük át, próbálom körbeírni. Egy kedves ismerősöm azt mondta: „Nagyon nagy baj, ha azt várják tőlünk, papoktól, hogy mi az igazságot mondjuk. Hát hogy volnánk képesek az igazságot mondani? Körbeírjuk.” Nagyon-nagyon jó, hát ki tudja azt mondani, hogy ki…, hát hogy, hát egészen abszurd elvárás. Körbeírjuk, körbejárjuk, szagolgatjuk, tapintgatjuk, ízlelgetjük. Most akkor írom körbe, hogy ahogyan az érett személyiség szerelmes, ez lehet egy megközelítésünk. Amennyiben a szerelem árnyalt, gazdat teljességét éli meg valaki, akkor az valahogy így fest. Amennyiben az a szerelem a maga teljességében bontakozik ki, akkor ezekkel a jegyekkel írhatjuk le. Mert ugyanis éppen a személyiségünk különbözőségéből adódóan, meg a sérültségeinkből, nem mindenki ugyanúgy szerelmes, mint a másik. Óriási különbségek vannak abban, ahogyan szerelmesek vagyunk, és amilyen intenzitással szerelmesek tudunk lenni. És ha ráadásul azt is meg kellene különböztetni, hogy a szerelem, mint érzelem, és a szerelem, mint kapcsolat. Ugye, hogy szerelmes vagyok, akkor nem csak azt szoktam mondani, hogy átélek valamit, hanem hogy valakivel egy nagyon sajátos kapcsolatban élek meg valamit. Tehát a kapcsolatnak a leírását is szeretném egy picit, a fő jegyeket, meg az állapotnak a leírását is, és közben mindig kitekintenénk arra, hogy mi történik akkor, és nézhetjük magunkat, hogyha amikor mi szerelmesek vagyunk, ez nem szokott benne lenni. Akkor lehet gyanakodni, elővenni a fúrót, hrrr…, egy kis bűzös tócsát… „Miért van az, hogy amikor én szerelmes vagyok, az nincs benne?” Háhá! Ezt nagyon érdemes lenne , mert könnyen azt mondjuk, hogy „Jaj, a…” s itt jön a második mondat. (Emlékszik még valaki, hogy két mondatot ígértem? De jó, akkor legalább te itt vagy. A második mondat így szól…) (40:00) A szerelem se elégHa nem lett volna elég, hogy a szeretet nem elég, második mondat: A szerelem se elég. Egyáltalán nem elég a szerelem. Azért, mert nem mindegy, hogy ki szerelmes, és nem mindegy, hogy hogyan, és az se mindegy, hogy kibe, de az a legkevésbé érdekes. Igen, mielőtt azt gondolnánk, hogy „Igen, igen, a másikon múlik, persze, a másikon múlik. Igen, én rendben vagyok.” Senki sincs rendben. Hát miért, hát különben itt lennénk? Én se lennék itt, az biztos, na. Szóval, akkor nézzük azt a szerelmet, ami benne lehet egy olyan ember szerelmességében, aki elég érett személyiség, annak… (Mondom az első pontot.)

1. A szerelem kötődést is jelentOlyan primitívek lesznek, azt mondják: „Na ezért nem kellett volna jönni, itt moralizált háromnegyed órát…, ezt még interneten se érdemes meghallhatni.” A szerelem kötődést jelent, elkezdek kötődni ahhoz a valakihez, akibe szerelmes lettem. Ezt most mondhatjátok, hogy nahát, ez aztán! És közben pedig vannak olyanok, akik hiába szerelmesen a másikba, nem kötődnek, nem indul el bennük a kötődés. Például, direkt nem akarom, ilyenféle formái vannak a szerelemnek, olyan unalmasnak tartom, na… Tessék? El lehet olvasni. De például van egy ilyen kifejezés, hogy „a játékos szerelem”. Kis flört, kis bizsergés, kis vonzó-zózózás, kis hülyítgetés. Éppen amikor a szerelemnek ezt a részét éli meg valaki, hogy van ilyen vonzalom, egy kis szenvedély, egy kis flört, egy kis izé, azt képes vagyok több nő felé is, meg több férfi felé is. Egy nő tud, munkahelyén is csábítgat, utcán is csábítgat, …, ott nem, tehát a…, de ahogy fölszáll a 4-es, 6-os villamosra, ott is, kivéve hazamenve nem, mert már belefáradt, ugye, és a… Tehát amikor a szerelemnek csak más összetevői vannak meg, de pont kötődés nem kezd el, el, elmélyülni, hogy akkor elkezdek kötődni, elkezdek kötődni, akkor azt minden további nélkül több nő, több férfi felé lehet vinni. Kifejezetten, már itt van el…, és akkor ó, ő is, meg ő is, egy kicsit ő, kicsit ő, s akkor így tírí… Miért nehéz az, amikor valaki ebben a flörtölgetős, élvezgetős szerelemben levésben érzi jól magát, és közben ezt egyébként nagyon sok felé viszi, vagy mindig egy ideig viszi. Mindig pontosan annyi ideig szerelmes, vagy viszi a szerelmet, ameddig már tarthatatlanná nem válik az, hogy a társa elkezdett hozzá kötődni. Hát nyilván, általában ez szokott történni. Tehát én, én, én cirógatlak, kicsit becézgetlek, kacsingatok, és nyilván a másik, hogyha az a szerelem, ő elkezd kötődni, és végül akit tgg-zzz…, puff, akkor szakítunk. (44:10)A felnőttkori kötődést három dolog jellemzi (most ezt is elmondom):

• Valakihez kezdek tartozni. Tehát hogy kötődök, azt tudom, igen, én most őhozzá tartozom, egymáshoz tartozunk, és elkezdek tudni a kapcsolat felől látni, egy összetartozás felől látok.
• Akivel kötődök, azzal egy kölcsönös gondoskodó viszonyba is kerülök.
• A szexualitás.

Ennek a háromnak valamiféle (Egészségedre! A szexualitásnál volt, csak mondom, hogy…) egysége is jellemez engem. Ugye van, aki a feleségéhez kötődik… (Melyik volt az?) s érdekes módon a szexualitását kivonja ebből a történetből, azt egy másik irányba viszi. Errefelé kötődik két dimenzióban, a harmadikban meg …. Nincs integrálva ez a három dimenzió. Sose felejtem ez azt a filmet, aminek a címét nem tudom fölidézni, valami… de tényleg így van, valami amerikai film, és a férfi kurvázni jár, és amikor a… Ez mit jelent? Azt, hogy… de nagyon katolikus. Tényleg, ez egy amerikai film, most mit csináljunk vele? Hát így, így. Kereszt a nyakában, egy ilyen, egy ilyen macsó csávó, és ő… csak a felesége, a gyerekek, a házasság, minden oda, csak kurvázik. Hát azt a részét elviszi máshova, és hát persze a feleség meg szűköl. Hogy de hát, és akkor… én assz’em 50-es vagy 60-as években játszódik a film, az amerikai prüdéria kora, és akkor a feleség azt mondja, de hát, hát próbálkozik. Azt mondja: „Fölveszek én is ilyen csíptetős izét, hát azon ne múljék, kapsz csíptetős combfixet, csini bugyit, lesz minden.” És erre a férfi teljesen kiakad rá: „Mi vagy te, egy kurva?!” és pofon vágja. Hát akkor ilyen van, úgy látszik, tehát hogy valaki két dimenziót visz a párkapcsolatába, a harmadikat elviszi máshova. De olyan is van, hogy nem, a kötődést nem viszi a kapcsolatba, mert az anyjához kötődik még. Nem, a kötődés az anya felé, másik kettő meg jöhet a feleséggel. (Háhá! Egy édesanya megelégelte. Nem t’om, jó.) Tehát az első, egy érett szerelem – ugye, hát ez… belső ismérvek, kapcsolati jellemzők – az a kötődés irányába visz, és a kötődésnek van három dimenziója. (47:45)

2. Az érett szerelemben törődni kezdek azzal, akibe szerelmes vagyok.Elkezdek vele törődni. Olyan megrázó volt, egyszer elmentünk valami táborba. Nem emlékszem már, hogy melyik tábor volt, sok fiatal érkezett, és ahogy utaztunk a vonaton, kézen fogva ült egy pár. Én meg ott ültem, 6-os vagy 8-as kupé volt, s egyszer csak kiderült, hogy a fiúnak nem t’om már mi volt, lemerült a telefonja, vagy micsoda, vagy nem…, nem t’om, valami problémája volt a telefonjával. Néha csókolóztak, fogták egymás kezét, nagyokat szemeztek, szóval látni valóan egy pár külső képét mutatták, és szem-, fültanúja voltam annak, ahogyan azt mondja a fiú: „Te, add már oda légszi’ nekem a SIM kártyádat, csak berakom és akkor, hagy telefonáljak egyet valakinek!” s a nő azt mondta, akivel ott kézen fogva ültek, hogy: „Azt már nem! A SIM-emet nem kapod meg, te briganti. Rögtön a SIM-em kell?” S tudjátok, ott néztem, hát nem értettem, de hogyhogy akkor ők most egy pár? S akkor a fiú kicsit úgy látszott, hogy…, de azért az egy hetet szépen végig párkodták. (Nem adta neki a SIM-jét. Nem a szívét nem adta, Teréz, hát a SIM-jét se adta. Hát mi ez? – Nem akart szimbiózisba kerülni. – Jaj! Hallottátok? András, hallottad? Nem. Nem akart szimbiózisba kerülni, azért volt. Ágota is hallotta. Jó.) A törődés. Mikor beszélgetek jegyespárokkal, s akkor kérdezem, hogy „Hát mi az, amire a legnagyobb élménnyel tudtok visszagondolni, mondjuk az elmúlt egy évben, vagy kettőben? Mi az, ami nektek nagyon sokat jelent ebben a kapcsolatban?” S őrzöm magamban azt, ahogyan a férfi azt mondja, hogy „Énnekem az egyik legnagyobb élményem az, hogy a kedvesem szendvicset készít. Az anyám sosem készített szendvicset, azt mondta ott a hűtő, csináld meg, s akkor egy ilyen nőm van. Fogja, és elvágja a bucit, kettébe hajtja, nagyon okosan nem vágja el teljesen, akkor szétcsúszik, elkenődik a vaj, nem, mindig a végén ott hagy egy pici buciköteléket. S akkor szépen megkeni, azt ügyesen kell, mert ahogy kihajtod, akkor is elszakadhat. Megkeni, berakja, kis zacskóba beteszi: Tessék. Áhh!” S azt mondta a férfi, de ez egy olyan gyakorlat, sok évre vissza kell gondolni és a legfontosabb dolgokat kell elmondani. Na ez éppen ott van. Miért… (Hát ez… ezen nevetsz. Nem vagy egy ilyen buci kenős?) Na, hogy ténylegesen a szerelemhez hozzátartozik az, egy érett szerelemhez, hogy elkezdek gondolskodni arról, akibe szerelmes vagyok. Ááá…, mikor fiatalok vol…tatok, vagyis visszaemlékszem, amikor fiatal voltam, hogy mekkora élmény volt az, amikor életemben először a saját pénzemen a szerelmemnek vettem valamit. Az felejthetetlen. Vagy amikor a szerelmem, aki szintén nem dolgozott, mint én, ez a Fővárosi Faipari és Kiállításkivitelező Vállalat után volt, hogy ő abból a kevés pénzéből énnekem vett valamit. Hát, haahhh! Nem is értem, hogy, hogy… mi lett velem, hogy ez nekem nem volt elég. Tehát ez a második, törődés. A törődés hiánya sebzettségre utal. Mondhatod te, hogy olyan szerelmes vagy, mint…, ha nem törődsz a pároddal, akkor ott valami sebzettségre, elakadásra, hiányra mutat rá ez a jelenség. (53:00)

3. A szerelem, az érett szerelem természetszerűen az intimitás irányába visz bennünketAz intimitásról semmi kedvem beszélni. Nem szeretem ezt a témát, és ezért átugorjuk. Nem, hát nem szerethetek minden témát egyszerre, nem, ez, ez annyira lerágott csont, ez hihetetlen. Na! Hogyne volna olyan, hogy valaki lángolóan szerelmes, és közben pedig nem tárja föl magát. Nem, nem adja oda magát, nem mutatja meg magát, nem mutatja meg a gyöngéit. Nem…, hát úgy meg nehéz meghitt kapcsolatban lenni, hogy nem tárom föl magam, hogy nem mutatom meg magam, hogy ebből a szempontból nem szolgáltatom ki magam. Hogy egy kölcsönös függés felé is nem indulunk el. Ugye függés, függőség nem ugyanaz. Ha valaki meg akarja őrizni a függetlenségét, hát abból hogy lesz meghittség? (54:10)

4. Egy érett szerelemnek része a szenvedélyEzért nehéz a neten szerelembe esni, az kifejezetten nem könnyű. Ugye elolvasod, hogy „47 éves vagyok, barna rövid hajamat hordom – na, hát azt hordja – három diplomám van” (Kettő igazi, egyet vettem.) És akkor… később: „Hoppá, erre klikkelek, ez be fog nekem jönni. Hoppácska! Neki adom a felületemet.” Tudjuk, hogy van olyan szerelem, amiben nincsen szenvedély. Hehh! Akkor az ott… Mi van vele? Egy családterapeuta okos bácsi azt mondta. Kérdezték tőle: „Problémás-e a nagy korkülönbség?” Most nyilván az jön, hogy „Nekem nem.”, de nem ezt mondta, mert komoly szakember volt, azt mondta: „Ha van szex, akkor nem.” Tehát probléma a nagy korkülönbség, de ha van szex, akkor nem. Akkor ott van szenvedély, van férfi, nő, találkozás. Ha nagyon apa, meg nagyon anya… (Orrfújás – szerk. Ez már neked sok volt. Hát, na jó.) Tehát a negyedik: az érett szerelemnek része valamennyi szenvedély, valamennyicske. (56:25)

5. Az érett szerelem az elköteleződés irányába viszAz elköteleződésnek van három összetevője. Ilyen népmesei fordulatok… A legnagyobb gyerek az ígéret. Az ígéret azt jelenti, hogy közös jövőben kezdek el gondolkodni. Képes vagyok egy közös életért elkezdeni dolgozni, ez az ígéret. Hát nem az, ahogy mondta azt, hogy, Mikszáth Kálmán mondta, hogy: „Senki se olyan szegény, hogy ne ígérhetne.” Csúnya. Tehát az ígéret azt jelenti, hogy tudok, képes vagyok hosszútávon egy kölcsönös kapcsolatban gondolkodni, érte tenni. (A középeső gyerek.) Érzelmi kötődés. Önátadás.De most jön a másik család, és másik három gyerek. Az elköteleződés három dimenziója. A személyes. A személyes elköteleződés: döntök melletted. Én szeretlek téged. (De ez nem elég, a másik dimenziója az elköteleződésnek…) Erkölcsi elköteleződés. Tehát kölcsönösen felelősséget vállalunk egymásért. Strukturális elköteleződés. Tehát akkor elkezdünk, ha elköteleződtünk, akkor kidolgozzuk, hogy hogyan leszünk akkor mi együtt, beleértve a jövendőbeli gyerekeket is. Akkor elkezdünk egy - szép szóval élve – egy családi rendszert megalkotni. Ez buzdít benneteket? Fölébredtetek már úgy: „Úgy szeretnék egy családi, élő rendszert megalkotni!” Ugye látjuk azt, éppen vasárnak néztem a televíziót, valaki ártatlan boci szemekkel mondta el, hogy ő személy szerint roppant elkötelezett a párja iránt, Annira, hogy nagyon annyira, csak nem hűséges. De elkötelezett! Azt mondja: „Énnekem te vagy az életem párja.” Csak a morális dimenzió nincs meg, az elköteleződésben.Tehát személyes, morális, strukturális. E nélkül kamu szöveg, vagy pedig tudatlanság. (Megyek tovább.)(59:10)

6. Az érett szerelem valamiképpen érinti az egész személytAz egész személyemet valamiképpen áthatja, elkezd engem valamiképpen szervezni belül, valamiképpen strukturálni belül. Például, amikor valaki a szerelemnek ezt a részét átélni, annak lesz a biológiai állapotára nézve egy hatása, több is, de most ezt akarom kiemelni: kevesebb alvással is beérjük. (Hó, akkor neked ez megvan. Ez stimmel, karikás szemek. Ez a, hát nem…, nem, hát…) Visszaemlékszem arra, mikor szerelmes voltam. Hát abba a gyönyörű… Ugye elkezdünk beszélgetni, a többit nem mondom, tehát azzal elkezdünk… és akkor, akkor hajnali 1 óra, 4 óra, 7 óra, csörög a vekker, hát hogy minek, azt nem tudjuk, mert fönn vagyunk, és megyünk munkába. Hát ez, ha valaki szerelmes, éppen teljesen normális. Mmm! Kívánok nektek teljesen át nem aludt éjszakákat! Az, akkor jó irányba vagytok.Jött hozzám egy kedves valaki, azt mondta, hogy „Nem tudom, hogy megtaláltam-e az igazit.” (Tessék? – Már rossz. – Hát miért, ez normális.) „Nem tudom.” S kérdeztem, hogy „Jó, mát miért…?” és akkor azt mondja, hogy…, kedves volt, egy gimnazista fiú: ”Tudod, az…, hát végül is hát hetente egyszer találkozunk, és… de hát nagyon sok a tanulni való, és akkor ezért hát általában szombat délelőtt vagyunk együtt, mert délután akkor takarítani kell, meg, meg akor… Tehát szombat délelőtt, és valahogy nem, nem tudom, hogy most ő-e az igazi, valahogy úgy nem megy, nem megy úgy előre.” Hát heti fél nappal? Hát hol kezdte őt el a szerelem szervezni? Ez. Tehát egy érett szerelem az embert elkezdi szervezni, itt belül. (61:45)Felnőttebbeknél meg azt látjuk, hogy randiznak, de azt mondja: „Ne haragudj, nagyon nehéz hetem lesz…” Ezután nem érdemes azt a kérdést föltenni, hogy ő-e az igazi. „Ne haragudj, nehéz hetem…” és akkor egy hétig? Hát, hát a küszöbén kéne kaparnod a… Hát ne is haragudj, ha te ilyenkor megértő vagy… Hát mi történt veled? „Hát de drága, hát egy nagyon nehéz időszak, vizsgaidőszak, 1 hét, készülök az anatómia vizsgára. – Fütyülök az anatómia vizsgára! Hülye vagy? Hát szerelmes vagyok! Hát csak nem tanulsz napi 24 órán keresztül?” Na jól van. Anatómia vizsga! Dühös lettem. Hát most szerelem, vagy nem szerelem? Na. (62:50)

7. Egymás iránti vonzalom és vágyUgye ez nem pusztán csak a szexualitást jelenti, egyszerűen vágyjuk egymás társaságát. Hát egyszerűen vonzónak találjuk egymást, és lehet, hogy valaki az…: „Nagyon szerelmes vagyok belé, csak nem vonzódom hozzá. Érzem, hogy ő nagyon, csak nem tetszik.” Ezt jaj, olyan, úgy bírom, mindig annyira könnyű másokon nevetni, tehát mindig úgy van, mindig aki nevet, az: „Aj, ilyen nincs is!” és akkor mindig ül öt ember, és … mhh. És azért tartunk 1 óra 15 percet, hogy mindenki valamikor rosszul érezze magát, legalább egyszer, s kialakuljon a MI tudat. Szívből nektek. Na. Tehát egymás iránti vonzalom és vágy jellemzi. Tudjuk azt, hogy létezik olyan nagyon lassan, finoman csörgedező valami, olyan 20 év után kezd… mhh. „Ne, ne hamarkodjuk el, még ne mondjunk semmit, de úgy kezdem érezni, hogy már több ő, mint a többi, kétség kívül.” (Ezek a kézmozdulataim éveket jeleznek. Azért, hogy a Mária rádió kedves hallgatói is mindenben részesedjenek, bár nem tudnak itt lenni.) (64:50)Nézem az órámat, elnézést kérek, nem t’om, e…, ilyen vagyok ma. Tehát a… most elmondom nektek, hogy körülbelül háromszor próbáltam összeszedni magam. Hát ez a… Péter, ma nagyon elemedben vagy! Most megint megkérdezem. Igen, hát neked is ez a bajod. Jó, hát majd… jó. Hát Pé… ezt mondtam, hogy háromszor próbáltam magam összeszedni és nem sikerült, Péter azt mondta, hogy „Honnét?” Hát igen, látod, ezért, ezért mondtuk, hogy a szeretet nem elég. „Én összeszedtem magam. – Persze, de honnét kezdted?” Ugye, most akkor ennek vagyunk itt a tanúi. Tudjátok, ebben mindig van valami, olyan pár alkalommal ezelőtt mondtam, hogy egy… mikor látjuk azt, hogy micsoda tudattalan motívumok hatnak az életünkben, hogy a kapcsolatban micsoda titkok vannak, mennyi megragadhatatlan, megfoghatatlan…, csak később látjuk, hogy mi minden volt. Hogy milyen bölcs dolog az, hogyha egy tisztelet ébred bennünk a bennünk zajló és nálunk erősebb erőkre vonatkozóan. Valamiféle tisztelet. Ugye hogy idejövök, nem készültem semmivel se kevesebbet, mint máskor, (Tehát az nem sok… Na! Dehogy, készülök, mint az atom!) és ide jövök, és vagy adatik, vagy nem, egyszerűen ilyen. Ilyen, és lehet, hogy sose jövök rá, hogy az egyik miért ilyen, a másik meg miért olyan. Miért, a kapcsolatban nem így van? Mész haza és azt mondod: „Egy jó este lesz, ma lesz egy jó este. Csinos is vagyok, nem is menstruálok, minden adva van.” És valahogy az este meg elmegy oda, ahol a kurta farkú malac túr, és senki nem tudja, hogy miért. Te se tudod, a pasi se tudja, és akkor úgy „Áhh, ez az este, ez, ez veszteséglistára fölírjuk hamar.” Volt már ilyen estétek? Érted te a csuda, hogy miért lett így. Hát akkor, hát nem azt hogy: „De…, bezzeg direkt nem menstruáltam, te meg ilyen vagy!” Hát ezzel nem sokra megyünk. Hanem: „Hát, úgy látszik, ez a közös hajó ma este nem nagyon ment sehova.” Ilyen is van. Na. Persze, ha valaki jól érezte magát, akkor ez egy nagyszerű előadás, tehát ez… nem, ez az én teljesen egyéni, szubjektív átélésem, tehát neked nem kell átvenni. Na jó. (67:40)

8. Egymás életében elkezdünk központi szerepet játszaniVagyis ha én szerelmes vagyok, akkor az azt is jelenti, hogy ha én érett személyiség…, hogy te elkezdesz egy központi szerepet és helyet kapni az életemben. E nélkül… és hogyne látnánk azt, hogy valaki ténylegesen átéli a vonzalmat, a szenvedélyt, megy a közelség felé, minden, és a szerelmét sosem helyezi arra a helyre, ahova való. Soha. Házasságkötés után sem. Egyszerűen nem kerül oda. Ezt tudjuk, hogy így van, erről is annyit beszéltünk már. Tulajdonképpen mindenről annyit beszéltünk, hogy… nem t’om, elmegyek szabira. (Következő… és akkor nagyjából elmondtam a felét…) (68:50)

9. Egymás melletti biztonságEz jelent biztonságadást, védettségadást, de közben, ha én egy egészséges személyiség vagyok, akkor átélem a biztonságérzetet is. Egyszerűen valahogy „megérkeztem” nálad. Itt otthon vagyok nálad, itt jó helyen vagyok, melletted biztonságban tudom érezni is magam. Sokszor, ha valaki nagyon sebződik, sehol sem tudja biztonságban érezni magát, ott sem, ahol egyébként valamennyire biztonságban van. Tehát ő lehet szerelmes, és mégsem érzi magát biztonságban a társánál. Az akkor egy sebzettségre utal. Tehát megérkezettség. Ezzel szemben egymás melletti biztonság, huhh, megérkeztem, itt itthon vagyok, ugye, és ismerjük, ezt én csak így szoktam hívni: a szado-mazochista szerelmeket. Ütik-vágják egymást. Szenvedély az van bőven, közelség is van, a másik kifejezetten fontos helyre kerül. Hogyne volna ilyen, de a szerelem nem egy biztonságban, egy oltalomadásban, egy megérkezettségben élődik meg, hanem hogy van kit bántani, belerúgni, jelenetet rendezni, hisztériázni, kiakadni, bömbölni, följelenteni, megbocsájtani, nem megbocsájtani, mmm. Ott mögötte nagy kérdés, hogy ki van.Itt akkor befejezem. Végem van. (70:50)