Kudarcra ítéltség séma 5.

Köszöntlek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!Azt beszéltük meg, hogy ha valaki esetleg késne és mondjuk legbelülre szól a jegye, lehetőség szerint ne állítson föl mindenkit, hanem akkor ott oldalt van azért hely arra, hogy le lehessen ülni. Merthogy az nagyon zavaró nektek is, akik ott vagytok – még nekem is.Úgyhogy arról beszélünk, emlékeztek, a kilencedik sémánál járunk, s a kilencedik sémát így neveztük meg, hogy... (Látnivaló, hogy mire megyünk a szabályokkal.)Tehát: A kudarcra ítéltség sémaTehát hiába mondom, hogy hogy legyen... Soha többet nem mondok semmi ilyet, mert senki nem hallgat rám, mert semmi értelme bármit is mondani. Mekkora kudarc ez nekem!Szóval, kudarcra ítéltség séma. És a kudarcra ítéltséget már oly gyakran megneveztük, hogy már jön ki a könyökünkön.Hogy nem elsősorban a személyünkre vonatkozik, hanem a teljesítőképességünkre. Tehát a kudarcra ítéltség séma lényeke az a negatív hiedelem (valóságtól elrugaszkodott tévképzetek világa), hogy valami alapvető dolgok (képesség, adottság hiányzik belőlem). Főleg, hogy ha összehasonlítom magamat másokkal, ami ahhoz kellene, hogy eredményeket tudjak elérni. Tehát a teljesítőképességre vonatkozik. És akkor mentünk bele séma kapcsán abba, hogy mit mondanak a kutatások. Hogy a jól-lét és a teljesítőképesség milyen összefüggésben van egymással?És arra gondoltam, hogy most azt a modellt, amit itt már mióta mondogatok, nem fogom elmondani. Tehát nem mondom el azt, hogy „vannak a szükségletek és hogy a szükségletek mélyén alapvető és a legmélyebb vágyakat találjuk”. Ezt már most nem akarom elmondani. Hogy a legmélyebb vágyaink alapján tudjuk kitalálni, hogy mik lehetnek az életre szóló céljaink, életcéljaink – akár a halálon túlmutató életcélok. Már most ezt ne ismételjük el megint! (02:35)És ne beszéljünk már megint arról, hogy természetesen vannak fölszínes vágyaink is, és a vágyaink lehetnek rendezetlen vágyak.Tehát minél inkább fölszínes és rendezetlen vagyok közöd vergődünk, annál nehezebb a legmélyebb vágyainkat megtalálni, életcélokat kitűzni – de ne! Már ne mondjuk el még egyszer. Hát ezt nem lehet megcsinálni veletek, hogy ezt állandóan ismételgetni. Arról pláne ne beszéljünk már most ezen az alkalmon, hogy „igen ám, ha megvannak a legmélyebb szükségletek, legalapvetőbbek, és aztán a hozzájuk kapcsolódó vágyak és az életcélok, hogy akkor megtalálhatjuk a reményt”. De a remény föltárása nem egyszer éppenséggel krízisben tud a legjobban történni, mert akkor értjük meg, hogy miért is érdemes élni; mi az, ami maradandó? Mi az, ami tud engem indítani akár életre szólóan? És akkor pláne ne beszéljünk már arról, hogy akkor ebből fakadnak az értékek, és az értékekhez pedig kötődik valamiféle magatartásforma, cselekvésmód; ami, ha szabad így mondanom, passzol ahhoz az értékhez. És ebből fakad az erkölcsiségünk! Ugye ezért...Az igazságot szeretetlenül nem lehet képviselni. Most mondtam egy konkrét valamit. Na erről érdemes beszélni! (Amiről eddig beszéltem, arról már ne beszéljünk.)De hogy milyen gyakran van, hogy valaki az igazság megszállottja lesz, és azt gondolja, hogy az igazságnak semmi köze a szeretethez. Ezért ő az igazság nevében szeretetlen. Amikor valaki szeretet nélkül képviseli az igazságot, valójában már nem képviseli az igazságot. Mert az igazság nem szakítható el attól, hogy közünk van egymáshoz. Nem szakítható el tőle! Akkor az egy torz, leszűkített értelemben vett igazság lesz. (04:40)Tehát akkor... ne beszéljünk már most még akkor egy-két új dologról (a rendszer szempontjából), hogy akkor az erkölcsiségből egy normarendszer alakul ki, tehát szokásaink lesznek! A szokások alapján sikerül kialakítani erényeket, és hogyha az erények megszilárdulnak bennünk, akkor mi történik? Szerintem erről most ne beszéljünk. Menjünk is tovább... hagyom, hogy hadd gondolkodjatok rajta. Úgyis tudjátok, hogy az agyunk úgy működik, hogy ha valamit félbehagyunk, az foglalkoztat igazán!Hogy mi történik: szokások, erények – erények stabillá válnak... hogy akkor mi lesz velünk? Na, erre ne is vesztegessünk több szót, hanem menjünk tovább... (Á, nem bírom ki úgyse... Milyen szót használnátok itt?)Tehát: szokások alakulnak ki, a szokásokból erények fakadnak és akkor...?Hogy? Én is ezt mondom! Én nem tudom, ki mondta... Úgy van! Jellem! Úgy híjják, hogy jellem. Kialakul egy jellem, ami „jellemez” bennünket. És a jellemünkből nagyon sok minden kiviláglik: hogy mik az életcéljaink? Mit tartunk igazán fontosnak, tí-ri-rí-rimm. Na, erről msot már ne beszéljünk. Elég már.Viszont egy pici, pici... Hogy neveztük meg a teljesítményt? A teljesítmény = képességek és erőfeszítés.A kettő együtt. Képességek és erőfeszítés. És hogy így jutottunk el oda, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy 3 lépés meg tudjunk tenni. Mert az első így szól (Seligmen (?????????) beszél erről, a jól-lét pszichológiájának egyik atyamestere. Azt mondja: először is hogyha valami jó teljesítményre akarunk jutni, akkor szükségünk van a gyorsaságra. Minél rövidebb idő alatt vagyunk képesek minél többet megtanulni, annál nagyobb lesz a tudásunk. Mikor szakmákjukban nagyszerűt produkálókat kérdeznek meg, hogy ők hogy látják? Hogy mi vezetett az életükben a sikerre, akkor majdnem mindig beszélnek arról, hogy nagyon-nagyon sokat kell tanulni, rengeteg információra volt szükség. Rengetegere!!! De hogyha a rengeteg információt, a tudást nagyon lassan szerezzük meg, vagy lassan sajátítjuk el a képességeket, akkor nem leszünk elég eredményesek. (07:32)Tehát szükséges, hogy jó rutinjaink alakuljanak ki.Hogy dolgokat gyorsan legyünk képesek megtenni. Hogy a rutinfeladatainkra ne kelljen túl sok időnk vesztegetnünk; azok automatizmussá váljanak! Pont úgy, mint a sportban vagy a táncban: gyorsabbak legyünk, mint a gondolkodás. Tzzzkkk, tzkk!És mit kezdjünk azzal az idővel, amit a gyorsasággal nyertünk?! A fönnmaradó idővel, amit a gyorsasággal nyertünk, megtehetjük azt, hogy lelassuljunk. Ez a nagy örömünk! Ugyanis ahhoz, hogy eredményesek legyünk, nemcsak a gyorsaságra van szükségünk, hanem a lassúságra is. Mert a lassúság teszi lehetővé azt, hogy elmélkedjünk, koncentráljunk, elgondolkodjunk valamin, célokat tűzzünk ki; azokat megfogalmazzuk. Terveket készítsünk, stratégiákat fűzzünk hozzá. A lehetséges nehézségekkel szembenézzünk. Azután kísérletezzünk, elemezzünk; és emlékeztek, volt egy kulcsszavunk: a kreativitás.Míg a spontaneitás gyors, a kreativitás lassú. A kreativitáshoz idő kell! Olyan szép élményem volt tegnap. Bérmálkozóknak a fölkészülése volt. Történeteket meséltem, de a történeteket nem fejeztem be. Ki kellett találni. És hogy mennyire világos az, hogy ha egy történetnek valami igazán frappáns befejezést szeretnénk kitalálni, ahhoz idő kell! S akkor látszólag mennek a perce, és mennek és mennek; „nem csinálunk semmit” – közben pedig egy teremtő tevékenység folyik. És akkor jön egy válasz, jön két válasz, három válasz, és egyszer csak, ahogy megy az idő, valakitől valami nagyon kreatív válasz megszületik. Gyerekekkel beszélgettem vasárnap (ez meg tegnapelőtt volt – csak azért, hogy rend legyen). És kérdeztem tőlük, hogy képesek vagytok-e (nem így mondtam, de ez volt a lényege) túl látni a jelenségeken? A fölszínen? Meg tudjátok-e látni a lényeget valamiben, aminek csak a fölszínét is láthatnánk? S a gyerekek úgy mondtak ezt-azt; kicsit úgy lötyögött. S egyszer csak úgy a kreativitás... nagyon izgalmas... az egyik válasz segíti a másik gondolkodását, és egyszer csak úgy elkezdtek hallatlan eredeti válaszokat mondani! Hogy mit jelent, valamiben meglátni a lényeget, túllátni a fölszínen, a jelenség szintjén. Ráadásul a megfogalmazás is nagyon lényegre törő volt. Pl. nincs itt Gábor. Hiányzik... Az ő helye! Üdvözlöm. Gábor! Szeretem, ha itt vagy!Szóval elkezdtek nagyon eredeti válaszokat is adni. Pl. azt mondák, hogy „kívülről épületet látok, belülről templomot”. Ez már micsoda eredeti megragadása valaminek! Hogy milyen az, amikor valaki lényeglátó, és látja a fölszín mögött a tartalmat. Kívülről épület, belülről templom!Az oltárra azt mondják: kívülről asztal, belülről oltár! És akkor milyen izgalmas ezzel eljátszani. El is játszottam persze; gondolkodtam, hogy milyen szép sorokat lehetne mondani. Kívülről idős néni, belülről az anyukám! Kívülről egy viharvert nő, belülről a feleségem. Hát, a többit rátok bízom. Egyáltalán nem mindegy, hogy látunk-e túl azon, amit a szemünk lát. Mi van kívülről, mi van belülről; a lényeg...Jó. Nem is akarnám ezt hosszabban. Szóval:a spontaneitás gyors – a kreativitáshoz idő kellLegföljebb néha (áldott helyzetekben ) a kreativitás spontaneitással társul, és akkor valami gyors dolog tud születni. De nem egyszer az a gyos dolog még bőven csiszolható, hogy igazán, igazán jó legyen. Tehát a kreativitás lassú. És ehhez kapcsolhatunk még valamit. Tehát, hogyha elég gyorsak tudunk lenni a tanulás folyamatában, a bevésésben, a gyakorlásban, rutinszerűvé tudjuk tenni az életünknek sok mozzanatát – marad időnk lassúnak lenni.Elmondom egy büszkeségem. Tanítok ott a Semmelweis egyetemen – mentálhigiénés képzés, lelkigondozók, mindenfélék. Egyvalamiben biztos vagyok, mert arra kaptam a legtöbb visszajelzést, hogy mi az, amit sokan megtanultak tőlem.Sok mindenre egyáltalán nem kaptam visszajelzést, de erre kifejezetten sokat!Ez pedig az, hogy úgy előkerül az, hogy előkerül az, hogy mondjuk tevékenységszervezés. Ilyenkor el szoktam mondani:Tudjátok meg, hogy én a keddet kizárólag tanulási napnak szánom. Tehát kedden veszem a könyveket, olvasok, lelassulok. Kedden nagyon lassú vagyok. Azért ugrabugrálok már ilyenkor, mert már annyit voltam lassú, hogy már örülök, hogy itt valami más van. Akkor veszem, szöszölök, olvasgatok – általában eljön egy pillanat, amikor befekszem a kádba. Régebben ezt emlegettem – kétdugós fürdés. Ugye, hát nagy ember, kis kád! Jó vicc, beleültem a kádba, és idáig ér?! Hát... hogy valami víz is legyen benne. S ott a kádban hmmmmm – egyszerre valami meleg, és akkor... megint olvasok, jegyzetelek. Digg, digg, tigg, tigg! Előveszek teljesen oda nem illő dolgokat, utánamegyek néhány ötletnek – kedden ezt csinálom. (Hát, meg is van az eredménye...) S az én büszkeségem, hogy nagyon sokan papok, apácák azt mondták, hogy: Nahát! 5 éve (25 éve) csináljuk a dolgunkat, de tulajdonképpen amikor a feladatainkra készülünk (megtartani egy beszédet, egy hittanórát, egy előadást, egy nemtudommicsodát) mindig hulladék időket használunk. Jaj, na, van egy órám, gyorsan még írok valamit... Hát, olyan is! Az pont olyan is. (14:36)Éppenséggel, mi papok... (Látjátok, „mi papok”, ezt úúúgy tudom csinálni... Nem, ez nem lesz jobb. Majd kitalálok valamit... Majd gyakorlom tükör előtt. „Mi papok”.) Jaj, eszembe jutott egy vicc. Na, ezt nem mondom el nektek. Na az tuti!Mikor fiatalokkal voltunk táborban, akkor persze előbb utóbb... Hát a fiatalok szeretnek viccet mesélni. Na, most elég ügyes leszek-e? Tehát megy a viccmesélés, és előbb-utóbb eljutunk a piros karikás, tizennyolcasokhoz. S akkor a hittantáborban az volt a rend, hogy azokat csak éjfél után lehet elmondani. Mert mégiscsak... rendnek lenni kell. Nem csak összevissza. Na, de ezt nem mondom el. Ezt nem!!! (15:42)Hol tartok? A lelassulásnál. Tessék? „Mi papok!” Ez jó! Jólesik ez az azonosulás! Legalább kiderült, hogy nem vagyok egyedül. Ugye, Kálmán atyára szoktam számítani, de hogy most már ti nők is, itt vagytok. Ez egy nagy megerősítés. Na, most történt köztünk valami! Hány éve beszélek; mindig mondom, hogy „mi nők” – ugye, kinevettek. És most: áttört a jég! (16:25)(Halkan a háttérben: … lelkész... ) Nem. NEM! Nem. Lelkész.Hát, akkor még csak repedezik. Pedig milyen jólesett volna! Mondjuk, egy... nem tudom... egy fuvola művésznő azt mondja, hogy „mi papok”. S akkor... jólesett volna. Szóval, szóval. Hogy „mi papok”, nem egyszer az a tapasztalatom (kívülről látva magunkat), hogy szinte értelmetlen aktivitásban vagyunk, és mi, akik elvileg hát nagyon is kellene, hogy valamit képviseljünk („hivatalból”) a lelassulásból, nem lassulunk le. Ha nem csak „gyorsat” csináljunk, s a lassút nem. S akkor favágóvá válunk, iparossá. Nem, nem tesz jót nekünk. Szóval, ha mi iparosok vagyunk meg hivatalnokok – ezt a kettőt látom nagyon. Hivatalnokká és iparossá válunk...Miközben mind a kettő nagyon nagy dolog! Klassz hivatalnoknak lenni, nagyszerű iparosnak lenni óriási érték! De akkor mi van a többlettel?! Ahhh!Akarsz hozzászólni? Hogy te hogy vagy ezzel? Tehát: tudni gyorsnak lenni és lelassulni.S hogy a büszkeségemnél hagytam abba: az kifejezetten büszkeségem, hogy apácák meg papok azt mondják, hogy: Feri, ezt átvettük tőled! Azóta van egy napunk, ami nem „szabadnap”, azt nem arra használjuk, hogy pihenjünk, hanem, hogy gondolkodjunk! Hogy átgondoljuk, hogy kérdéseket tegyünk föl, hogy találkozzunk magunkkal és a többi... az nem a pihenőnap! Az egy másik műfaj. Tehát: lelassulni.És aztán jön a harmadik, ugye, ezt neveztük... hogy akkor teljesítmény, képességek, adottságok és előfeszítés. Emlékeztek az adatra, hogy komoly teljesítményt elérteket vizsgáltak, és arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi gyakorlásra volt szükség egy átlagon felüli, kimagasló teljesítmény elérésére. Heti hány óra volt? (19:00)Hatvan óra volt, heti 60 óra. De egy nagyon fontos adatok nem tettem hozzá, hogy ezt mennyi ideig kell csinálni? (19:08)Tehát amikor azt lehet mondani, hogy igen, ez itt egy átlagon felüli, kimagasló teljesítmény. Tippeljetek. Pontosan így van! Te is azt az egy könyvet olvastad, mint én. Úgy van. Tíz év! 10 év, heti 60 óra.Képességek plusz erőfeszítés. Ó, hogy abból valami kikerekedjen. Jó, jó jó jó jó. És akkor beszéltünk itt még valamiről, hogy akkor a kreatív embereket, az eredményes és kreatív embereket jellemzi még egy ismérv – azon belül, hogy képesek a teljesítményre: ez pedig az, hogy van bennük szenvedély és kitartás. Nagyon szép pár!Szenvedély és kitartás. És nem tudom, hogy ti asszociáltatok-e a szerelem háromszögére? Amiről akkor beszéltünk, amikor az intimitás volt a téma. Nem tudom, emlékeztek-e erre? Három alap, másra vissza nem vezethető fontos tulajdonsága egy társkapcsolatnak: szenvedély elkötelezettség meghittségHogy ha házasnak lenni (vagy papnak lenni; ugye, Istennel szerelembe esni, s akkor ott lenni vele ebben a szerelemben).Na most hogyha ezt tartósan életcéllá tesszük – márpedig, még az egyházjog is ezt mondja: a házasságnak önmagában álló célja is van. Vagyis: a házasság egyik célja maga a házasság. Egyszerűen, hogy legyen! Nagyon szép.Tehát a házasság nem csak egyszerűen valami eszközszerű dolog, hogy „és akkor szülessenek gyerekeknek, meg nem tudom mi, „a társadalom polgárai legyünk...” Ez engem nem hevít. Titeket hevített már? Hogy... Hozzá akartál járulni már a GDP-hez? Van, aki igen. Na, milyen színesek vagyunk, ez megnyugtató. Énnekem ez valahogy... Engem még szenvedéllyel sosem töltött el a GDP. De...Szóval, hogy amennyire egyszerűen beláthatjuk azt, hogy na, hát hogy a teljesítmény... Hát világos, hogy szükséges hozzá szenvedély és kitartás. Házasság: szenvedély és elkötelezettség. Hogy akkor, hogy akkor ha kivesszük: csak kitartás van szenvedély nélkül, vagy csak szenvedély van kitartás nélkül, hogy lesz abból hosszútávú gyümölcs, eredmény? Ugye, mi a keresztény világunkban félünk az érzésektől, az érzelmektől. Meg jaj, az már majdnem egy ösztönkésztetés – hát azt még kimondani is ijesztő! Ösztönkésztetééés? Ugye, így aztán... (most majdnem mondtam valamit). (22:14)És akkor erőtlenül próbálunk, akaraterővel vinni életet. Erőtlenül. Tehát abban nincsen erő, csak akarat van. Az akaraterő abból áll, hogy van akarat meg erő. Bennünk meg sokszor csak akarat van és nincsen erő. Mert az erő a szenvedélyből jön. S a szenvedély hátterében érzések meg érzelmek vannak. Tehát, ha kibelezzük magunkat, akkor mi van? (Hát ezt miért így mondom? Valahogy olyan átadhatnékom van.) Jól van.Tehát: szenvedély és kitartás. És így jutottunk el oda, hogy most már ne arról beszéljünk, amiről már beszéltünk. Mert erről már ne beszéljünk. Hanem:Csíkszentmihályi Mihály nagyon eredeti módon leírja 10 pontban (de nálam ez 11 lett). Mert olyan gazdagon mondja, hogy 11 lett. Nem tudom, miért ragaszkodott a tízhez. Lehet, hogy az ujjain számolta.Tehát: tizenegy pont. A kreatív személyiség jellemzői. Ezt el szeretném mondani. A kreatív személyiség jellemzőiAkik a kreativitásukkal eredményesek tudtak lenni. Abban benne van a szenvedély, benne van a kitartás. Mi jellemzi a kreatív személyiséget? Ezeket mondom. (23:50).Ahogy bejöttem, láttam, hogy furcsán méregettetek néhányan. Mi ennek az oka? Most magunk között vagyunk. Mi nem stimmel? Elárulom nektek, hogy szellemtelen módon a gondolatokhoz öltözködtem. Ugyanis a kreatív személyiségeket termékeny paradoxonok jellemzik. Rend, hagyománytisztelet (fönt [ing]), lefele pedig [farmer], tí-di-díí-di-dimm! Hogyha valamelyikőtök befogja a fülét, akkor is láthatja, milyen egy kreatív személyiség. De itt most nem magamra gondolok, hanem a ruhára! Szóval: éltető, elevenítő, gazdagító, inspiráló erőt adó paradoxonok. Nézzük az elsőt.1. Egyszerre jellemzi az ilyen embereket (nagyon is passzol ahhoz, amit eddig mondtunk), fizikai erő (cselekvőképesség, teljesítőképesség – képes aktív lenni, sőt: nagyon-nagyon-nagyon képes aktív lenni) és közben le tud lassulni. Ha úgy van, tud pihenni. Ha úgy van, tud semmit tenni. Ha úgy van, egyszerűen csak elmegy egy koncertre, és csak úgy hallgatja a zenét. Egy kedves ismerősöm, akitől nagyon sokat tanultam a pszichodrámának a világából és művészetéből, ő pl. egy olyan valaki volt (s talán a legeredetibb volt abból a szempontból, hogy nagyon sokakat meg tudott nyerni a pszichodráma műfajának). Olyan valaki volt, aki mellett nagyon sokan elhitték, hogy azt ők is tudják csinálni. S ugye tudjuk, hogy ez nagyon kell: bizalom magamban és a képességeimben. És aztán kitartás és szenvedély. Na, szóval, ő egy olyan valaki volt(azt mondják róla a többiek), hogy hihetetlen munkatempóban volt képes dolgozni (mások számára eszetlen mennyiséget tudott dolgozni). De amikor elment szabadságra, akkor – azt mondták róla – hogy a családja meg tudott tőle őrülni. Mert ő kifeküdt a napra, reggel, és este úgy húzta őt be a mentő. Tehát, ha dolgozott: dolgozott, de amikor pihenőidő volt, akkor ő nem... jaj! Ugye, hogy milyen sokan vannak, akik azt mondják, hogy gyerekek, ne menjünk a tengerpartra; tudjátok, hogy megbolondulok ott a semmittevésben! S akkor … Szép ez is. Jó, akkor minden második nap föl kell fedezni egy horvátországi kisvárost. Ez nagyon szép.A kreatív személyiség jellemzője, hogy képes nagyon cselekvőképes és aktív lenni, és tud punnyadni! Tud lelassulni, szemlélődni. Egyszerűen csak lenni. Úgy mondta ezt valaki, olyan stratégia-szerűen, hogy aki tenni akar, tanuljon meg lenni! Ez jó! Aki tenni akar, tanuljon meg lenni! Tehát tulajdonképpen így is mondhatnánk, hogy a kreatív személyiség jellemzője, hogy tudd tenni és tud lenni. És mind a kettőben otthonosan tud lenni, bármelyik is teszi.Ilyeneket fogok mondani, s hamar elmegy az idő. (28:04)Jaj, ez jó! Csíkszentmihályi rengeteg emberről beszél. Nagy kutatások voltak, eredményes embereket kutattak. Tudjátok, hogy mindig valami okosságot használunk; de ne várjátok tőlem, hogy soha nem halott emberek neveit mondogassam. Arra még emlékszem, hogy egy kanadai eredményes ember volt, és őt arról kérdezték, hogy ha egy dolgot mondhatna, hogy minek köszönhetia sikerességét, az eredményességét, akkor mit mondana? A fia is ott volt a beszélgetésen, és az apja egészen meglepő dolgot mondott. Azt mondta:Tudja, én bevándorló voltam. Első generációs ott Kanadában. Ha őszinte akarok akarok lenni magával, akkor a legalapvetőbb motivációt az adta, hogy úgy képzeltem el magam, hogy én szeretnék minden nap ebéd után szundikálni.Hogy az annyira jó dolog, ebéd után szudnikálni! De rájöttem, hogy akkor fogok tudni csak minden nap ebéd után szundikálni, ha elég szabad leszek. De hogy tudok elég szabad lenni? Ha elég ügyes vagyok, elég sok pénzt keresek, elég kreatív vagyok, olyan életet tudok kitalálni, amibe belefér, hogy én ebéd után szundikáljak! Tulajdonképpen ennek az óriási eredményességnek, ami a hátam mögött van, a végső mozgatórugója a szundikálás.A fiát ez nagyon meglepte. Az derült ki ebből az interjúból, hogy a fia pedig észrevétlenül megtanulta az apjától az ebég utáni szundikálást. S azt mondta, hogy ez nagyon, nagyon fontos dolog! Nemcsak a teljesítőképességét vette át, hanem ő is szundikált ugyanúgy ebéd után.De szép dolog is az, vasárnap szundikálni! (30:10)A nagymamát jaj, de szerettem ezért! Két dolog miatt. Az egyik: etetett, ameddig csak birta. Ő hosszabban bírta, mint én. És tudjátok, a nagymamáknak a trükkjei végeláthatatlanok! Főleg, hogy ha heti egyszer ebédelünk náluk – hát egyszerűen csak... Emlékszem, akkor még ettem húst, mert akkor még gimnazista voltam. A kettő között nincs összefüggés, csak próbáltam behatárolni az életkoromat. S akkor ahogy a hústól úgy teljesen elteltem, akkor mondta: na, láttam, hogy most krumplival etted, akkor most … Anyai ágon svábok az őseim, tehát mindig ilyen sváb meg német szavakat használtak, tehát nem azt mondta, hogy burgonya meg pityóka, hanem: krumpli meg gárnérung. Én ebben nőttem föl, ne haragudjatok. Tehát, ha nagymamámnál ettem, akkor gárnérung volt. Kérsz még egy kis gárnérungot? És akkor: nem köszönöm! Háhá! De csináltam neked egy kis rizst is! Na, akkor nesze neked: hiába, hogy már krumplit nem kértem, ettem rizst. Anyunak hívtam a nagymamát: Anyu, elég! Jó, jó, látom, látom. Na, még egyet akkor csak. Tehát ha elég, akkor már többet ne, csak még egyet! Na, akkor megettem még egyet, mert olyan finom volt, nem bírtam...Kb. így voltam, amikor azt mondja: süti? Anyu! Milyen süti?!?!? Majd, majd, majd később. Jó. Na nem is csodálom, hogy most nem – a süti megvár. Kompót.Olyan finom volt a kompót (ő rakta el), hogy … jó. Akkor kompót. Kompót. És akkor kompót után ejtőztem egy kicsit, Hát persze levegőt se kaptam, tehát nem volt egy nagy... S akkor: egy kis sós?Szóval, szóval de szép is az, mikor egy ilyen ebéd után csak úgy döglünk!Hogy tudunk dolgozni – tudunk dögleni. S mind a kettőben jól tudunk lenni.Menjünk tovább. A második ilyen ellentétpár, „erőt adó paradoxon”...Még sosem voltam ebben a cipőmben előadást tartani. Soha! Ez egy nagyon régi cipő. Talán látszik is. Ugye? Hát ez. Egész Európát bejártam ezzel a cipővel, bizony! Fölmentem, hú, de sok hegyre fölmentem ezzel a teljesen lehetetlen cuccal! Ebben a cicőben voltam fönt a Bobotov Kukon! (Valami csúnyát mondtam? Megbotránkoztak egyesek. Bobotov Kuk! Montenegró legmagasabb hegye, 2523m. Tyhű, de gyönyörű az! Ha valaki ilyen sziklamászós! … Há. Megyek is.Hézzük a másodikat.2. Okosság jellemzi őket. Okosság, valamennyi IQ (majd erről mindjárt még beszélünk), s közben... közben gyermeki naivitás. És mind a kettőben tudnak járatosak lenni. Tehát: okosság, intelligencia (értelmi is), és közben gyermekei naivitás. Mind a kettő!Emlékeztek, hogy beszéltünk arról, hogy az IQ nincs komoly összefüggésben a jól-léttel. Nincs. Nincsen!Az IQ van valamilyen összefüggésben az eredményességgel, kétségkívül. De a kutatások szerint körülbelül 120-ig. Utána teljesen mindegy, hogy 130, 140, akármennyi. Semmilyen összefüggést nem mutat már sem az eredményességel, sem a kreativitással. Sőt, néha mintha ellentétes viszonyban is lennének, mert túlságosan is egyoldalúságot tükrözhetnek.Tehát az eredményesség a kreativitás szempontjából: érdemes valamennyire azért eszünknél lenni. De az a jó hírem, hogy nem kell nagyon okosnak lenni. Egyáltalán nincs rá szükség! Valamennyi... De a másik oldalon: milyen nagyszerű dolog ez, hogy ott van a gyermeki kíváncsiság, érdeklődés, sőt bizonyos szempontból valami gyermeki naivitás is. Ahogyan rá tudunk csodálkozni dolgokra. (35:14)Érdekes módon, ahogy a spiritualitás irodalmát olvasgattam, Gyökössy Bandi bácsi száz éve született! És akkor ennek kapcsán olvasgattam ezt-azt. Képzeljétek el, hogy a spiritualitással összefüggésben lévő érzésnek (inkább érzelemnek) nevezik többek között a rácsodálkozást! Ez milyen izgalmas! Rácsodálkozni, gyermeki naivitással. Jó. Most a rácsodálkozáshoz, ami a kreativitással összefüggésben lévő rácsodálkozás, három készséget társíthatunk. Az egyik a könnyedség, a másik a rugalmasság, a harmadik pedig az eredetiség.Könnyedség, rugalmasság, eredetiség. (36:16)Hogyha valahogy ezt a gyermeki rácsodálkozós magatartást megpróbáljuk részekre szedni, és kimutatni, hogy ez mi is. A könnyedség azt jelenti, hogy képes valaki ötletelni. Hogy így is lehet, úgy is lehet! Az ötletelésnek a képessége. Hogy van rengeteg ötlete!A rugalmasság az jelenti, hogy képes innen is látni, meg onnan is. Képes ezt a megoldást is elfogadni, és egy teljesen más utat is képes elhinni, hogy úgy is célba lehet jutni.Az eredetiség pedig tulajdonképpen a gondolkodás szintjén, a kreatív gondolkodás szintjén azt jelenti, hogy olyan asszociációink tudnak lenni, ami a legtöbb embernek nem. Tehát olyan dolgokat tudunk összefüggésbe hozni vagy látni, vagy meglátni összefüggéseket, amiket az átlagember nem. Valamelyik csatornán van és egy ilyen egyszerű játék, és játszhatjuk is ezt, hogy: gondoljatok egy virágra. Egy növényre. (37:20)Gondoljatok egy szerszámra.Gondoljatok egy színre.Jó. Állítólag az emberek döntő többsége a rózsára gondol... (Normális? Én nem, én nem, én nem! Hú, örülök veletek: nem volt rózsa, nem volt rózsa! Tehát, ha nem a rózsára gondoltál...) Azután, mit gondoltok, melyik az a szerszám, amire a legtöbb ember gondol? Kalapács! Tehát, aki a fúróra gondolt, az most örühet! És mit gondoltok, hogy a legtöbb ember melyik színre gondol? Pirosra. Úgy van.Tehát, ha igaz ez a dolog, és te nem a rózsára, kalapácsra és pirosra gondoltál, akkor valamit érdemes tőled megtanulni. (38:44)Tehát... szóval itt az eredetiség, a kreativitás... Na, ez jó, ez látszik. Én is itt ellazulok. (39:04)Persze lehet, hogy egy ilyen fölvezető után már csalafinták voltatok! Most ez jutott eszembe. Hogy kreativitás, meg minden... Juszt se!Rózsa? Nem rózsa, nem rózsa! Kardvirág! [Kihúzza magát.]Egyéniség vagyok. KARDVIRÁÁÁG! Jó. Akkor meg nagyon ügyes vagy. Életképes vagy, ha azt mondod: velem nem fog szórakozni. Ennyi ember előtt?!! Majd arra gondolok, amire én akarok. Nesze neked furdancs! Tudjátok, asztalos is vagyok. Ott van furdancs. Nagyon jó, jó kis dolog. A furdancs nagyon jó dolog. Furdancs, vinkli. Csupa sváb szó ez is. Jó, gyerünk tovább.Tehát a gondolkodás kreativitása azt jelenti, hogy képesek vagyunk összefüggéseket úgy meglátni, asszociálni, ahogyan sokan nem.3. Aztán: egyszerre jellemzi a kreatív embereket a fegyelmezettség...Hát hogy tudnánk kitartóak lenni, ha nem lenne bennünk... emlékeztek? Önfegyelem! A lányok eredményessége a fiúkkal a szemben, általános iskolában: önfegyelem. Tehát: fegyelem és játékosság. Ez a kettő egyszerre jellemzi a kreatív személyiséget. (40:31)Fegyelem és játékosság. Kérdeztek egy egyetemi oktatót, vagy talán még valami kutatót, PHD-sokat. Kérdezte tőle ebben a kutatásan a kérdező bácsi, hogy mondaná meg, hogy melyik az a tulajdonsága az ifjú fizikusnak, amiben leginkább a későbbi eredményességet fölfedezni véli. Mit gondoltok, hogy mit mondott ez az okos fizikus bácsi? Hogy a fiatalokban mit keres? Kíváncsiság?Ez jó. Kreativitás? Hogy? Hogy jutott eszedbe ilyen váratlan asszociáció. No most megemésztem [iszik]. Jó, úgyse tudjátok kitalálni, mert olyat mondott, de... azért szagot foghattok. Lustaság! Igen, jó értelemben. Azt mondta ez az okos fizikus, hogy tudjon a fiatal fizikus ugrabugrálni.Ezt mondta! Hogy ha... Ahogyan készül egy feladatra vagy csinál valamit, hogy képes legyen ugrabugrálni! Tehát képes legyen úgy élvezni is, képs legyen motiváltnak lenni, képes legyen úgy bevonódni. (42:25)Sok minden van ebben: az igazi jó fizikust az jellemzi, hogy tud ugrabugrálni.Tehát ez a játékosság. A fegyelem pedig: 10 év, heti 60 óra.És aztán egy másik embert kérdeztek erről, hogy hogyan képes a fegyelmezettségre? Hogy sokszor a munka favágó részét is nagy pontossággal képes elvégezni? Nemcsak a gusztusos részét? Mi segít neki?Kitaláltam egy trükköt évtizedekkel ezelőtt. Azóta is ezt gyakorlom. Mikor elérkezik az a favágó munkarész; főleg, aminek nem látom, hogy mikor van vége (az a legnyomasztóbb). Tehát tudom, hogy rengeteg energiát kell egy egyáltalán nem kreatív munkába befektetni (mert ez része a folyamatnak) ilyenkor a következőt gondolom, hogy bírjam azt, hogy nem is tudom, meddig kell tenni (de persze bízom abban, hogy majd vége lesz): börtönbe képzelem magam. El vagyok ítélve, az idő megszűnik számomra. Nem törődöm az idővel. Napestig... úgyis csak ezt tudom csinálni, hát be vagyok zárva. Ez van – még örülök, hogy egyáltalán lehet mit csinálni. Ilyenkor teljesen a hátam mögé teszem az időt, és úgy képzelem el, hogy börtönbe zártak. Ez maga is egy kreatív gondolat. Na, így aztán megyünk a következőig. Háhá!4. Fantázia és földhözragadottság.Tehát a kreatív személyiséget egyszerre jellemzi a fantázia és földhözragadtság.Einstein egyszer azt mondta: a valóságtól való menekülés két legnagyszerűbb módja a művészet és a tudomány. (44:28)Nyilván mondhatta volna szebben is, de így mondta. Tehát nem „a valóságtól való elrugaszkodás” – az sokkal költőibb lenne. A valóságtól való menekülés két nagyszerű útja: tudósnak lenni vagy művésznek lenni.Nade ez csak az egyik fele. A másik: a földhözragadtság. A hétköznapi realitások tisztelete. Tudni tapintani, ízlelni, látni, hallani. És az életnek a hétköznapi világát is vinni. Kivinni a szemetet. Hmm! Elmenni fodrászhoz, tankolni az autóba, (nőknek: nem elfelejteni az olajcserét, férfiaknak a házassági évfordulót). Ha ez a kettő megvan, jó úton haladtok.Tehát ez az élet hétköznapisága. Hogy nemcsak vezetem az autót, hanem gondoskodom róla! A nők ezt nem szeretik. A férfiak meg, hogy jaj, ne nyaggassál már! Közben a feleség dolgozik a kapcsolatért. S a férfi semmi mást nem lát, mint hogy a felesége „nyaggatja”. (46:01)Nem, a felesége áll a lábán és éli az élet hétköznapiságát. S ha nem tenné, bajban lenne a pasi.Olyan kedveset mondott valaki. Azt mondja; hogy mondjam. Á, nem tudom. Hagyjuk. Nem tudom jól mondani.Szóval: ötödik.5. Introvertált és extrovertált egyszerre. Tehát befelé forduló, a belső világában élő – és közben nagyon természetesen kapcsolatban lenni tudó. Vagyis, azt tudjátok, az eredményesség a társas intelligenciával és az érzelmi intelligenciával sokkal szorosabb összefüggést mutat, mint az értelmi intelligenciával. A spirituális intelligenciával pedig evidens módon összefüggést mutat a jól-lét. (47:24)Dehát ez egy jó hír! Egyáltalán nem kell olyan okosnak lenni!Szóval... Hol vagyok? Igen. A tudósok beszélnek arról... azt mondja egy tudós, hogy amikor igazán kutatok, akkor mindig nyitva hagyom az ajtót. Hogy bárki bejöhessen! Hogy megbeszélhessem a dolgokat. Akkor levelezem, beszélgetek, összejövünk, ötletelünk... Hogy a kutatás és az eredmények, akármennyire olyan szoba meg kutatóhely meg hogy mondják... kísérleti laboratórium-szerűnek tűnnek, nagyon társas intelligenciát igénylők. Hejjj! Tehát: tudni befelé is élni, belső gazdagságban lenni és kifelé is lenni.Olyan jólesik szerdánként... Kedden van gondolkodó nap, készülős nap – szerdán van pihenőnap! Mit szóltok, hogy él egy pap!Szerdán az egyik pap barátommal a gyakran elmegyünk valami WELLNESS központba, és ott hámsejteket lazítunk. S ahogy ott punnyadunk és döglünk, roppant jó gondolataink szoktak támadni! Csak úgy dumálgatunk, beszélgetünk az élet dolgairól – csak semmi komoly (néha persze komoly), például elmondanám nektek ezt, hogy éppen egy ilyen szerdai wellnesses punnyadás [Csehtamásosan] közben mondja nekem ez a barátom, hogy te, hallottál már a sématerápiáról? Meeecsoda hülyeség, sééématerápia?!?? Mennyélmán... szaunázni. De, de, de! S a barátomnak köszönhetem, ahogy ott beszélgettünk. Te, most jelent meg, jó vastag (azt szereted, mert lehet vele molyt ütni). Jó vastag, nagyon jó, tű, tű, tű. Igen?!? Nekem is kell! Ha neked van, nekem is kell!Akkor elmentem a boltba, megvettem: hát ez jó!!! És ezt most már több, mint egy éve visszük. De az biztos, hogy már a 9. pontnál vagyunk. (Nem tudhatok mindent...) Ez annak köszönhető, hogy mondjuk Egerszalókon a büdösben áztunk. S ott lehet erről-arról beszélgetni. Á, de jó ez! Na, jól van. Fürödjetek ti is sokat! (Ez egy fontos következtetés, nem?)Gyerünk, gyerünk! Nem ezért fizettetek olyan sok pént, hogy én itt hülyéskedjek. Hhhe!!! Micsoda egy felelőtlen csávó... Na most. Hát ez hol van? Pedig micsoda leleményes átkötés lett volna. Hmm... Mindjárt, várjatok. El ne menjetek. A következő jellemzi őket:6. Egyszerre szerények és büszkék.Nem biztos, hogy ez a két legjobb kifejezés. Azt akarja kifejezni, hogy nem egyszer kérdezik, hogy „jaj, hát hogy tudta föltalálni, meg mit szól most, hogy övé lett a Nobel díj vagy az Oscar díj, meg nem tudom mi... Jaj, hát ezt a családomnak köszönhetem.Sokszor ezek a legnagyobb emberek, mikor találkozunk velük, olyan csetlő-botló figuráknak tűnnek. Lehetetlenül öltözködnek...Szent-Györgyi Albert, tudjátok? Szent-Györgyi Albert az Egyesült Államokban megszerette az edzőcipőt. És nem lehet levenni a lábáról. A legkomolyabban! Nem úgy, hogy éjszaka abban aludt, nem. (51:55)Kicsit rugaszkodjatok el ettől. Szóval: szerénynek, és … a büszkeség szó nekem nem tetszik, inkább úgy mondanám, hogy van önbecsülésük! Egyszerűen: önbizalom, önbecsülés, tartás! Az egyik ilyen eredményes tudósember azt mondta: Hát eleve csak olyannak fogok neki, amiről tudom, hogy meg lehet oldani, és tudom, hogy én meg tudom csinálni. (De ezek új dolgok, kreatív dolgok.) Egészen biztos, hogy meg lehet csinálni, és majd én megcsinálom!Newton mondta azt: óriások vállán állunk. (52:40)Szóval, a tudós tudatlansága. Hogy ezek az emberek olyan egyszerűnek tudnak lenni. Ssokszor, ugye, a legnagyobbak tudnak a legegyszerűbbek lenni. Ez olyan nagyszerű! Hogy egyáltalán nem érezzük rosszul magunkat mellettük. Ez jó, jó dolog!Közben ezek az emberek nagyon gyakran másokat látnak olyannak, akiknek ők nagyon sokat köszönhetnek. Amikor kérdezik őket, hogy mindezt hogy sikerült elérni, akkor látszik, hogy ő ezt valóban mondja, nem egy betanult szöveg, hogy „hát, ha a feleségem nem lenne, nem is tudom, hogy hol lennék”. Vagy, hogy „igen, igen, ez nagyon szép; de tudja, amikor hazamegyek, és akkor a gyerekekkel játszom – hogy azért azzal teljes az élet”. Egyszerre van bennük valami szerénység, alázat – és tartás, büszkeség.A következő.7. Céltudatosság és önzetlenség.A kutatók többsége azt mondja, hogy valamit elelérni, ahhoz legalábbis valamennyire jócskán asszertívnek kell lenni. Főleg, mivel valami újat hozni az gyakorta valami hagyománnyal, szokással, megrögzöttel, addig általánosan elfogadottal szemben fog állni. Tehát ahhoz kell valami erő, hogy átvigyük, hogy „de nem, mert így is lehet; mert nézzétek meg, hogy így is lehet!”. Egyszer egy fizikus mondta azt... A kortársai, amikor meghalt, rendeztek egy nagy konferenciát a tiszteletére. S akkor visszaidézték, hogy milyen is volt. Azt mondták, hogy olyan volt, hogy mikor ment egy konferencia, akkor ő biztos, hogy mindig kérdezett. Igen, ezt nagyon köszönöm, de most akkor... az hogy van? Igen, de ezt az összefüggést nem értem. S akkor kérdezett, kérdezett, … sokszor már utálták őt emiatt! Dühített őket, meg idegesítette, hogy mit kell állandóan kérdezni?! Igen ám, de nem egyszer megtette azt, hogy amikor vége felé volt a konferencia, kért egy kis időt, és elmondta azt, amit a többiek még nem értettek. Annyira kreatív tudott lenni, hogy az őbenne ott rögtön összeállt, s azt mondta: kérem szépen, ahogy most önök válaszoltak, meg amiket hallottam, azt gondolom, hogy még ezt, ezt... Még talán ez.Mindenki hihetetlenül fölnézett rá. Azért ehhez kell valamennyi asszertivitás. Hogy most odatolom magam. Én akkor ezt megpróbálom keresztülvinni – és sikerülni is fog. (55:42)Tehát ez a céltudatosság. És ez egyáltalán nem zárja ki az önzetlenséget! A másokra figyelést. Elmentem... sokfelé járok! Vasárnap este, egy házas közösségbe. És annyi minden volt vasárnapi, én annyira fáradt voltam, meg éhes. Lerogytam ott az ebédlőasztalnál. Az estét mindig egy vacsorával kezdjük. Lerogytam, és azt találtam mondani, hogy „enni akarok”. Rám nézett ott az egyik kedves körösztény katolikus anyuka. Puszi neki jobbról-balról. „Feri, mi azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy szeretnék.”Még jó, hogy így 47 évesen kapok egy kis kultúrát, mert még egy előadásra is képes vagyok tornacsukába jönni, ami több, mint 10 éves. Képzeljétek el, milyen szaga lehet! Hát naná, hogy egy kicsit helyesbíteni kell. S akkor egy egy pillanat alatt átgondoltam, hogy én most „szeretnék” enni, vagy „akarok” enni? S ránéztem az anyukára, és azt mondtam: „Te, én márpedig enni akarok.” Az, hogy ez most jól hangzik vagy nem hangzik... Mondhatnám úgy is, hogy szeretnék enni, de ez nem fejezi ki azt, ami itt van. Mert én enni akarok!S akkor így kaptam enni.Látjátok, ez úgy bennem van. Hogy most akkor bunkó vagyok, vagy mi van?A szemináriumban az elöljárók azzal hülyéskedtek, hogy ha Ferit fölszenteljük, őt fogjuk majd megkérni illemtant tanítani a papnövendékeknek. Ezzel hülyéskedtek. Tehát, hogy hogy lehetne engem a legkevésbé alkalmas pozícióba helyezni. Ez lenne: „az illem tanára a papnevelő intézetben”. A püspök is nagyokat nevetett ezen. Tényleg. Sőt, lehet, hogy ő találta ki. Úgyhogy nem állok túl jól. Szóval, hogy ennek a geneziséről hadd beszéljek nektek egy kicsit.Emlékszem, hogy voltam 9-10 éves kis gyerkőc. Agyonrágtam a körmöm, tik-tik-tik-tik-tik-tik, mindegyiket. Tudom, erről már sokat beszéltem, de annyit rágtam, hogy ahhoz képest alig ejtek szót róla. Nem tudom, ti hogy voltatok a szorongástokkal, de én a körmömnél nem álltam meg. Ugye, amikor már nem esett jól, akkor jött a hús. Tik-tik-tik-tik-tik-tik. Nem csináltatok ilyet? Nem. Mennyi normális ember!Mit kerestek itt? Hát aki nem rágta a körmét, csak szórakozni jön ide. Én azoknak beszélek, aki még a lábát is bevette, hogy jjjá-jjjá-jjjá-jjjjá.Hát nem? Aki jól van, az menjen, dolgozzon valamit. Én aztán lerágtam a körmömet, csik-csik-csik-csik-csik.Ugye, atléta is voltam. (Nem igaz, mennyi minden. Most már megyek is pihenni. Fáraszt, ahogy erről beszélek.) Az edzőm azon mókázott (amikor 10-11 évesek voltunk; váltó futás, 4x100 méter)... És tudjátok, várni kell, hogy jöjjön a váltóbot. Megállsz... [körömrágás]. Jókor kell ám indulni, van váltási zóna. Nem akármikor indulsz, rohangászol eszetlenül. Amikor vártam, hogy a váltóbot jöjjön, akkor is rágtam a körmöm. Hogy tudsz így váltani, hogy akkor is a körmödet? Még jó, hogy nem azt a körmödet rágod, amelyikkel... Ebből is látszott a tehetség. Ezt rágtam, azzal fogtam. Szóval, hát a körömrágás genezisénél tartok.Voltam olyan 8-9-10 éves, amikor anyukám egyszer bejött hozzám, és azt mondja: Ide figyelj, Ferikém. Hallgattalak hónapok óta, és te soha nem használod azt a szót, hogy akarom. Te mindig csak azt mondod, hogy „szeretném”. Te Feri, ez már túlzás. (Hát hogy lesz belőled férfi? Ezt nem mondta, de hát az aggodalom ott csillogott a szemében.) Kis nyápic, szorongó körömvágó kisklambó. Mi lesz vele? Én majd egyszer nem leszek, és hogy él meg?S akkor úgy rácsodálkoztam, hogy énbennem nincs is ilyen, hogy akarom. Ott voltam 9 évesen – ugye, néha azért is szorongtam ennyire. Ez a rész nem volt szabadjára engedve. „Nem, hát úgy szeretném! Szabad?”Na, szóval, itt akkor ez a kettő, hogy egyszerre van bennük asszertivitás, céltudatosság és önzetlenség. Jól van. Olyan példák jutnak eszembe, amiket nem lehet elmondani. (62:01)8. Ez biztos fog titeket érdekelni. Az eddigi... hát, mindegy. Négyes alá.A kreatív nők, miközben nők, férfias vonásokkal is rendelkeznek. Nagyon határozottan, nyilvánvalóan férfias vonásokkal rendelkeznek. A férfiak pedig, miközben férfiak, az átlaghoz képest nagyon nyilvánvalóan nőies vonásokkal is bírnak.Tehát nem úgy van, hogy „csak olyan nőies, és nincs benne férfias”, ha férfi. Hanem mind a kettőt ötvözik magukban. Ha belegondoltok ilyen emberekbe, tényleg, tényleg. Erre rácsodálkoztam, ahogyan készültem. Tehát, hogy nagyon is nőies (és nő). Pl. Kopp Mária jutott eszembe. Három királyfi, három királylány – család is, anyuci és... Hát, és közben ő azért tudott... Nagyon tudott kiállni, és KKKKkkkhhh. Kellett is!Szóval: nők, akikben megvannak a férfias vonások, és férfiak, akin azt látjuk, hogy na hát, olyasmit is fölfedeznek, olyasmire is érzékenyek... Érzelmi intelligencia. Ugye, ebben kifejezetten... Há, há... Ugye, egyszer azt mondja valaki: Feri, én egyszer-kétszer voltam, de te annyira ilyen nyálasan feminin vagy, hogy aztán nem jöttem évekig. Ezt mondta. (64:00)Hogyhogy feminin?!? Jóóvanna. Akkor vagyok ilyen, amikor nagyon fáradt vagyok.Mikor jártam terápiára, lerogytam. Aszondom: „Jaj, én azt hiszem, hogy ma úgy kivételesen teljesen összeszedetlen vagyok”. S a terapeuta fölállt, és azt mondta: „Végre! Végre, most akkor valami jön.” Mert én a terápiára is úgy mentem: Na, akkor van hat pontom.A legkomolyabban! Az ember vigye magát... Én akkor: 6 pont... Én így jártam. Lett is eredménye, látjátok. Most olyan összeszedett vagyok, mint a sicc. Tehát férfias nők, nőies férfiak. Hát itt írogattam személyeket, de hát ti is tudtok ilyeneket, nem?Nem szorultok rám.9. Egyszerre hagyománytisztelők – már csak azért is, mert a szakmájuknak a hagyományát, a szakmájuknak (ez lehet akármi: sport, tudomány, művészet, bármi), annak nyilván az örökségét magukba emelik. Alaposan megtanulják! Sokszor jobban is, mint bárki más. Nyilván van már emiatt is egy „hagyománytisztelet” bennük – az örökségnek egy megbecsülése és továbbvitele, és közben pedig valamiféle lázadás is. Tehát hagyománytisztelet és valamiféle lázadás.Nevezhetjük ezt szépen is, hogy hagyományteremtés, de akár mondhatjuk így is (ebben van több erő), hogy lázadás. Nem is akarok ehhez többet.10. Képes szenvedélyesen szeretni a munkáját, hivatását, tevékenységét, amit tesz – és közben pedig tud nagyon objektíven is rálátni. Magára is, meg a tevékenységére, eredményeire. Tehát tud nagyon benne lenni, és nehézség nélkül tudja kívülről látni.Emlékeztek? Ugyanezt beszéltük „az igazi” kérdésénél. Hogy van-e IGAZI? (Már párkapcsolati igazi.) S akkor vagyunk igazán eredményesek... Pontosan tudjuk kívülről nézve azt mondani, hogy jaj, nagyon sok „igazi” lehet. Ez a realitás: hogy nagyon sok „igazi” lehet. De mikor benne vagyok, és kimondtam Brünhildának, hogy érted akárhova, akkor azt mondom, hogy: „Hogyhogy sok? Csak egy! És ŐÉRTE elszabadulok!”Nem jártok moziba?Jó, tehát ez volt az, hogy szenvedélyesen szereti a munkáját, de képes kívülről, objektíven is látni.11. Képes a folyamat során (ahogyan cselekszik és teszi a dolgát) sokat szenvedni.Ilyen egyszerű. Képes szenvedni, nyűglődni. De ugyanúgy képes nagyon örülni! Ugrabugrálni, lelkesedni, örülni. A kettő egyszerre van benne. Nemcsak „csinálja, csinálja” [Hörögve]. A kettő egyszerre.Ezeket az embereket nagyon jellemezte az, hogy olyasmik is tudtál őket zavarni, bántani, foglalkoztatni, ami a legtöbb embert nem. Ilyen értelemben is sokat tudtak szenvedni. Tehát a másik átlépett rajta, vagy neki nem volt fontos, ő meg úgy megakadt rajta.„De miért így van?” Sokszor az az érzékenység... Mondjuk Teréz anya. Teréz anya nagyon tudott szenvedni. Nekem az sok is ám már. De tudott szenvedni és ünnepelni. Ezt a kettőt nagyon tudta: szenvedni és ünnepelni. Ugye, hát Kalkuttán mentek sokan – és nem szenvedtek annyira, mint ő. Ment, és látta... ez nem igaz, hogy ott fekszik a szemétben egy ember. Ezen elkezdett szenvedni. S ebből a szenvedésből akkor cselekvés származott, s tudta ünnepelni az embert, mint valami csodát. És tudta a liturgiában ünnepelni...Szóval, hogy szenvedni, örülni és ünnepelni egyszerre.Hűha! Fejezzük be? Igen. Nem kezdek most újba. Zárásként: nézzetek rám! A „kreatív személyiség” (most nem én, csak a ruha). Paradoxonok, kettősségek, ellentétek, ellentmondások a személyükben élő eleven termékeny feszültségben tudnak lenni. Nem könnyű az életük, és nem is könnyebb bárki másnál, csak tud belőle születni valami. Ezért nagyon érdekes... Ha megnézzük, az igazán kreatív személyiségek sok vonását hordozzák az érett személyiségnek. Kétségkívül, ha párhuzamokat nézünk, akkor vannak. Köszönöm a figyelmeteket. Szervusztok! (69:52) Lejegyezte: Szabó Zoltán Illés