A kudarcra ítéltség negatív hiedelemvilága 4.Följogosítottság, grandiozitás hiedelemvilága (bevezető)

Köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!Nagyon megtisztelő, hogy a hóakadályokat is legyőzitek, nagyon. Olyan érdekes ez, mikor telenként ilyen idő van, néha, minden évben 3-4 ilyen alkalom szokott lenni, mikor olyan nagyon zord, vagy akár ősszel szokott olyan lenni, mintha dézsából öntenék, s mikor megérkezem és látom, hogy itt vagytok, vagy mikor még a Pázmányon voltunk, vagy a Millenárison, olyan jó érzés fog el. Éppen ahogy jöttem, gondolkoztam ezen, hogy tulajdonképpen miből fakad ez a jó érzés, hogy itt találkozunk. Talán valami olyasmiből, hogy kölcsönös áldozatot hozunk azért, hogy itt legyünk, hogy valahogy belerakjuk magunkat, vagy teszünk valamit ezért. Talán emiatt van, és hogy nyilván így tekintek rátok, mint akiknek ez nem kényelmes, vagy nem kellemes volt fölszállni, jönni, és hogy ha így látlak titeket, akkor ez… mmm, na. (01:10) Kudarcra ítéltségA mai alkalommal be fogom fejezni. Nem ígérem, de be fogom fejezni. Azt már megtanultam, hogy ne ígérjem, de be fogom fejezni – kudarcra ítéltség. A kudarcra ítéltség kapcsán beszéltünk arról, hogy tág, nagy összefüggésbe helyezve a témát, nem elsősorban a kudarcra ítéltségnek a negatív téves hiedelemvilágát, hanem az eredményesség, a gyümölcsöző életnek a szemléletét, hogy hogyan tudnánk azt megvalósítani, elérni, együttműködni. Így jutottunk el oda, és már csak néhány mondatokat akarok erről, hogy fölismertük az értelmi intelligenciával szemben – nem ellentétben, szemben – az érzelmi, a társas és a spirituális intelligencia jelentőségét. Erre csodálkoztunk rá, hogy az eredményesség milyen világos összefüggésben van ezzel a három intelligenciával, és így jutottunk el az erkölcsiségnek a témájához. Nagyon egyértelműen mondhatjuk azt, hogy az erkölcsi igényességünk, az erkölcsös életvitel pozitív összefüggésben van az eredményességgel, és pozitív összefüggésben van a jólléttel. Az erkölcstelenség pedig a sikerrel lehet, hogy pozitív összefüggésben van. De az eredményességgel, az értelmes élettel, a gyümölcsöző élettel, az együttműködéssel és a többi… negatív összefüggésben. Ez jól esett nekem, papnak, hogy ilyen dolgokig jutottunk, az erkölcsös életvitel, eredményesség, jóllét. Na most! (02:50) Együttérzés és igazságérzetErről sokat beszéltünk, meg a két alapvető forrásáról. Az egyik az érzelmi forrás – tükörneuronok, visszatükröződés, érzések fölismerése, átvétele, satöbbi – és az együttérzés. Tehát hogy a morális döntéshozatalnak és cselekvésnek – nem mind a kettőnek ugyanaz a logikája és a belső struktúrája, de ezzel nem fárasztalak most benneteket – ez nagy mértékben tud forrásozni az együttérzésből és az együttérzésnek a kiterjesztéséből. Semmi akadálya nincs együttérzőnek lenni ismeretlenek felé, sőt együttérzőnek lenni olyan felé, olyanok felé, akik még meg sem születtek. Minden további nélkül tudunk együttérzők lenni a majd megszületendő unokák felé. Hát én a sajátjaim felé… együttérzés még vóna, unoka nem lesz. Na szóval! (03:55)Tehát ez az egyik forrása, és a másik, ami nem független az érzéseknek, a társas világtól, de mégis csak egy picit más, hogy kialakul az énideál, kialakul a lelkiismeret, és egyszer csak az ösztönös igazságérzetünk elkezd kulturálódni, és szép lassan elkezd bennünket nagyon is indítani, motiválni az, hogy mi az igazság. Az igazságnak, vagy az igaznak a kiterjesztése történik meg egyre nagyobb mértékben, minél érettebb a személyisége valakinek. Ezért az erkölcsi cselekvésnek nem csak az együttérzés lehet egy nagyon erős, mélyről fakadó motívuma, hanem az igazság. Ami nem csak itt van, tehát nem csak racionális belátás, de nagyon világosan ki tudjuk mondani azokat az erkölcsi elveket, amelyekre azt mondjuk, hogy „Igen, ez így igaz!” Bár értitek. „Ez így helyes!” – ilyen értelemben igaz, nem az, hogy így volt, vagy nem így volt. Erről ennyit. (04:55) Eredményesség és sikerBeszéltünk arról, hogy fontos megkülönböztetéseink lehetnek, hogy különböztessük meg éppenséggel a jóllét miatt, eredményesség, hatékonyság miatt azt, hogy mi siker, és mi eredmény. Mert a siker nem vezet jólléthez, az eredmény, a gyümölcs az viszont igen. Az egyik belülről épít bennünket, a másik másoknak a külső, ránk vonatkozó ítélete. Ez azonban nem mond ellent annak, főleg, hogyha valaki olyan nagyon úgy élte eddig az életet, hogy csökkentértékűség, szégyen, alkalmatlanság, dödödö-döm, s akkor neked lesz egy sikered, hogy annak ne örülhetnél. Tehát ez nem a siker ellen való beszéd. Minél kevésbé tudta valaki természetes módon, ahogy fölnőtt, átélni azt, hogy ő valamiben sikeres tud lenni, hogy tud a középpontba kerülni, hát annál inkább milyen nagyszerű dolog, hogy ez néha megtörténhet, s ennek örülhetünk – nagyszerű, nagyszerű. De hosszú távon, ha ebbe az irányba visszük az életcéljainkat, nem vezet jólléthez. Tehát a siker és az eredményesség nem ugyanaz. (06:15) Eredményesség és hatékonyság – siker és kudarcMegkülönböztettük azt is, hogy mennyire nem mindegy – ezt lehet, hogy nem különböztettük meg, csak én gondoltam eddig, hogy ezt el kellett volna már mondanom. Ez pedig a hatékonyság és az eredményesség. Valaki lehet, hogy eredményes, de nem hatékony. Valaki lehet, hogy olyan hihetetlen lassan csinál meg valamit, hogy végül azt mondhatjuk, hogy eredményes, megcsinálta, megvan, de 20 évébe tellett. Mondjuk egy sikeres párválasztás. Na de 72 évesen… viszonylag kisebb jövő áll előttük. Tehát azért a hatékonyság szempontja nem elhanyagolható. Ugye, gyors rész, lassú rész… Jó, erről is beszéltünk, rendben. (07:15)Megkülönböztettük, hogy valaki feladat orientált-e, eredmény orientált-e. Mert ha feladat és eredmény orientáltak vagyunk, az segít bennünket alapvetően az eredményességhez, és itt akkor jött egy következő gondolat, és már mindjárt jön az új téma. Nem lesz annyira új, de azért… Ez pedig, hogy a kudarchoz fűződő viszonyunk egyáltalán nem mindegy, hogy milyen. Emlékeztek erre? Mindenképpen érnek minket kudarcok, hát ez nyilvánvaló. De éppenséggel akkor tudunk a kudarcainkból jól fölállni, és azokat termékeny talajjá tenni a növekedésünk szempontjából, ha eredmény orientáltak vagyunk. Ha kudarckerülők vagyunk, a kudarc nem válik valamiképpen termékeny talajjá a fejlődéshez, hanem csak megerősít bennünket abban, hogy bénák vagyunk, hogy tudtuk, úgyse fog sikerülni. Tehát az első, hogy a siker-orientáció abban is segít, hogy a kudarcainkkal mit tudjunk kezdeni. Aztán! Most a sikert értitek, mindig eredményesség szempontjából, szóval ez nem egy ilyen, nem t’om milyen kurzus itt, ahh! Fontos dolgokkal foglalkozunk. (08:35) Kudarc, kudarcélményIde tartozik az is, hogy képes vagyok a kudarcaimat fölismerni, belátni, és közben tovább szeretni saját magam. Nem veszik el az önbecsülésem. Na, erről aztán sokat beszéltünk. Éppenséggel a reálisan pozitív önbecsülést segít engem abban, hogy a kudarcot ne vonatkoztassam magamra, hanem a teljesítményemre. Aztán, hogy nagyon fontos – hát ezek nagyon szép dolgok – hogy meg tudom különböztetni a kudarcot a kudarcélménytől. Meg tudom mondani, hogy kis kudarc, nagy kudarcélmény. Ugye például nagyon-nagyon szeretted volna jól csinálni, s elszúrtad. Lehet, hogy mindenki azt mondja „Jaj, hát ez most mit számít? Melléütöttél két billentyűt.” A vájtfülűeken kívül nem is hallotta senki, de neked nagyon nagy kudarcélményed lehet, miközben a kudarc tulajdonképpen egészen elhanyagolható. Fordítva is lehet. Hogy tulajdonképpen nagyon érdemes volna belátni, hogy „Ezt így nem lehet tovább csinálni. Hát ez annyira pocsék volt, hogy egyszerűen le kell ülni és az egészet átgondolni, mert ez nem mehet tovább.” De mi van akkor, hogyha neked alig van hozzá kudarcélményed? Elég problémás. Meg veled dolgozni elég problémás. Szóval képes vagyok megkülönböztetni a kudarcot a kudarcélménytől, és innen jön a következő lépés is. (10:00)Nem csak a kudarcélmény földolgozásával foglalkozom. Tehát nem egyszerűen csak jól szeretném érezni magam egy kudarcélmény nyomán, hanem magával a kudarccal is tudok foglalkozni. Tehát hatékonyan tudok hozzányúlni a kudarcélmény földolgozásához, és a kudarc okainak a föltárásához. Nem ragozom tovább, ez is milyen jelentős. (10:30)Aztán ide tartozott az is, hogy ezért aztán ha a rendszer jól áll össze, akkor… Hú, most olyan melegem van. Nektek is? Csak nekem. Nahát! Mit lelkesedek itt ezért? Kiabálok, hogy „Kudarc, kudarc!” Nem tudom, szóval… (10:50)Az utolsó pont meg így szól, hogy …és képes vagyok a kudarcot információforrásnak tartani, amiből rengeteg mindent lehet megtanulni. Azt szokták mondani, a sikereink jó érzést adnak, a kudarcból meg tanulunk is valamit. Körülbelül… na most! Aztán Csíkszentmihályi… nem, de! Csíkszentmihályi Mihály nagy segítségünkre van, ő mindig, de most konkrétan is. Megnézzük, hogy a kreativitás hogyan fejleszthető nagyon egyszerű dolgokkal. Emlékeztek, ebbe már belekezdtünk, úgyhogy néhány pont ismétlés, és lesz még néhány új pont, most nem is tudom. Áhh! Beszéljek egy pár szót… Eredményorientált és kudarckerülő személyiségek különbözősége. Ugye, hát erről sok szó esett. Vagy szóval hát ez olyan ismert, meg nem t’om, azért mindig halogattam, itt van már mióta. Akkor csak annyit mondok, tudjátok, legyen az… (11:50) Kudarckerülő és eredményorientált személyiségBeszélek a kudarckerülő személyiségről, és ti kreatívan tudhatjátok, hogy az eredményorientált pont az ellenkezője. Ki lehet dolgozni kérem. Akkor!A személyiségét az jellemzi, sokat szorong, nincs megfelelő önbecsülés. Nehezen tud tartani határokat, problémás adott esetben az énhatár. Hol vagyok én, hol vagy te? A személyisége nem egyszer kissé instabil. Ezt könnyen el tudjuk képzelni, hogy körülbelül milyen. Most hogy viszonyul a feladataihoz? A feladatvégzését halogatja. A fölmerülő problémákkal kapcsolatban hogyha nehézségek merülnek föl, a kudarckerülő tulajdonképpen állandóan önmagához tér vissza. Újból és újból az összes energiáját a saját stabilitására, a már bimbózó kudarcélményeinek valahogy a visszaszorítására kell hogy fordítsa. Ezért az érzelmi-, és a feladatvégzéshez szükséges ereje és energiája nem a feladatvégzésre összpontosul ahogy jönnek a nehézségek, vagy akadályokba ütközik, vagy valamit újból ki kell találni, hanem mindig foglalkoznia kell a saját stabilitásának a visszanyerésével. Ezért ugye egyre kevésbé lesz hatékony, beindul egy lehetetlen kör. Ezért prognosztizálja is, előre látja a kudarcot, fél is tőle, erről fantáziál, de nehezen kér segítséget, mert a segítségkérést is kudarcnak tekinti. A feladatoknak az átadását adott esetben, az reális, hogy ő annyit nem bír, vagy annyit nem is lehet, vagy a munkavégzés során derül ki, hogy ez kétemberes munka – nem tudja átadni a feladatot, de együttműködni se nagyon tud. Na, hát ilyesmi. Most tényleg, hát kitalálhatjuk. Jó, meg hát ezt ragoztuk már mióta. (13:55) Kreativitás fejlesztéseTippek, ötletek, na, csak úgy… valami. Meglepetés. Lepődjünk meg. Tudatosítsuk a meglepetéseinket, okozzunk meglepetéseket. Ájj, de jó! Milyen érdekes, amikor szerelmesek vagyunk, kreatívok is leszünk. Ugye hogy így van? Egy szerelmes embernek jó ötletei lesznek, hogy lehetne megörvendeztetni a leendő társát. Gondolj vissza, miket csináltál, és hajrá. Aztán minden napra legyen valami arra a napra szóló konkrét cél. És beszéltem az elmélkedésről, hogy hogyan megtanítottak engem az áldott papnevelő intézetben. Milyen jó dolog az, minden nap egy konkrét cél, aznapi. Elmélkedésből fakadt, imádságból. Hú, hát tele voltam érzésekkel, tök jó volt. De azóta már, jaj…! Na! (15:00) Csináljunk valamit élvezettel!Egészen egyszerűen hangzik, de ez nem azt jelenti… Milyen érdekes ez, na most kíváncsi lennék, persze bennetek él ez a mondat. Más szavakkal két mondatot mondjatok, hogy mit mondtam az előbb. Kíváncsi lennék, mi születne. Most igen, érdekes volna föltenni a kezed, de nem kell, csak most fantáziálok ezen, hogy melyik volt a két kulcsszó, és a két kulcsszó között nektek melyik volt a kulcsabb szó? A két kulcsszó így szólt, hogy „élvezet”, és a másik, hogy „csináljátok”. Ugye, és nagyon érdekes, mondtam ezt, hogy csináljatok valamit élvezettel, s hogy hányótokban maradt meg 3 mp után az, hogy „Na, valami élvezet után kell nézni.” Piszok voltam, mert kólát ittam hozzá. „Igen, ezt mondta, hogy valami élvezet után menjünk.” M-mm! Ugye nagy különbség, hogy azt mondjuk-e a kreativitás nevében, hogy „Nosza egy élvezetet ide!” Hát az mitől növelné a kreativitásunkat, hogy iszunk egy pohár kólát? Nem növeli a kreativitást a kóla – sajnálattal kell ezt megállapítanom. De csinálni valamit élvezettel! Itt ez a kulcsszó. (16:50)Csinálni valamit élvezettel. Hogy már régóta, napok óta azt mondod „Olyan borús vagyok, olyan havas vagyok, olyan télies vagyok, ehh!” Mit tudnál tenni valamit élvezettel? Jaj, azt a nőt de szeretem, aki azt mondta, mikor már úgy tavaszodott, úgy tűnt, aztán utána visszafordultunk a télbe. Kérdezték egymást „Te, hogy állsz a kilókkal?” Emlékeztek, mit mondott? Ez a kreatív válasz. Azt mondja „A téli csúcsformámban vagyok.” Ez, ez, ez! Nem t’om, hogy van-e férje, de… jól jár vele. Na, ez volt. Tehát csináljunk valamit élvezettel, ne egyszerűen csak élvezkedjünk, mert akkor csak meghízunk. (17:40) Alakítsuk át a környezetünket!Tegyük a dolgainkat… jaj, ezt nem is mondtam. Az előbb azt mondtam, hogy… Alakítsuk át a környezetünket! Emlékeztek, itt beszéltem nem t’om, a dobogómról, meg a… ó, hát még több dolog eszembe jutott. Most megosztom veletek. De hozzá kéne mondani az éveket, úgyhogy most leleplezem magam. A szőnyegAnyukám tolmács volt és fordító, és nagyon jól csinálta, elég jól is keresett vele, s aztán 62 évesen megvalósította egy gyermekkori álmát, vagy ifjúkori álmát, és szerzett még egy lakberendező papírt is, és akkor… Nagyon hallatlan szépen rajzolt, nagyon művészi tehetsége volt – erről már beszéltem nektek, nem is akarom ragozni. Minden esetre kapott megbízásokat az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, egész hihetetlen szép volt így ez az utolsó néhány éve, és akkor, na… ezért aztán viszonylag, ahhoz képest, ahogy addig, jó keresete lett. Akkor az is valahogy egy olyan nem t’om milyen álma lehetett, mélyebben nem tudok róla, hogy ő szeretett volna magának egy perzsa szőnyeget. Ez milyen, hogy egy perzsa szőnyeg! Akkor éppen volt pénze, ugye már apámra nem kellett költeni… Igen, mert akkor már régen elváltak, és akkor anyukám, egyszer csak megyek hozzá vasárnap, s egy ilyen böhöm nagy, benga nagy perzsa szőnyeg, hát olyan igazi perzsa szőnyeg, mintás, színes, pamut, hát szóval. Hát énnekem nem tetszik. Aztán, mikor édesanyám meghalt, akkor na, a tesómmal ide-oda raktuk a dolgokat, és na mindegy is hogy, nálam maradt a perzsa szőnyeg. Látjátok, milyen aszketikus vagyok, mert valahogy úgy volt, tesóm egy nagyon életre való, ő azt mondta „Na, én ezeket szeretném.” akkor ez volt egy lista, én álltam olyan bután, és rajtam ragadt a perzsa szőnyeg. Kedvesen mondta, hogy „Na, tied lehet a perzsa szőnyeg.” Hát végül is az anyukámé volt, meg perzsa szőnyeg, perzsa szőnyeg. Na jól van, beraktam a szobába, ugye nagyobb mint az egész szoba. Gyönyörű szép, csak nem tetszik. Így, így jártam vele. Most akkor mondom rögtön hozzá az évet. Tehát 10 év fölött vagyunk, hogy minden nap hazamentem, s egy olyan szőnyegen mászkáltam, ami nem is tetszik. Ezt 10 évig bírtam. Szóval látjátok, hogy a… kreativitás fejlesztés. Akkor megkérdeztem magamtól „Feri, milyen szőnyegen mászkálnál szívesen? – Legyen egyszínű. Ne legyen már háromféle színe, hát nem, nem… egyszínű.” Hazamegyek, és akkor ne idegesítsen engem a szőnyeg, meg hogy akárhova nézek, valami más szín. Hát ne, én otthon pihenni akarok.” Elmentem a boltba, jó, hát akkor kéne valami egyszínű. Tudjátok, mi tetszik a legjobban? A rongyszőnyeg. Tök egyszínű. Vettem két hatalmas rongyszőnyeget. Akkora rongyszőnyeg nincs, mint a perzsa szőnyeg, két szőnyeget kellett vennem. Azért látjátok, a fejlődés egy lassú ívű dolog, ráhelyeztem a perzsa szőnyegre. Mindezt megideologizáltam persze, mégis csak nagyobb a meleg, meg a komfortérzet, meg úgyse látszik. Háhá-háhá! Nem látszik! Úgyhogy nem t’om hány lakásban van a perzsa szőnyeg fölött rongyszőnyeg, s ráadásul olyan süket, hogy még élvezi is, tehát neki ez így. Na, ez több, mint 10 évembe került. Hát hogy lehet ez? Na, most képzeljétek el, mi lenne, ha még feleségem is volna! Most kíváncsi lennék, mire gondoltok. Én semmire nem merek gondolni, csak úgy eszembe jutott. (22:25) PolcrendszerAugusztus felé járt az idő, mondom „Ajj-hajj, Feri, Feri! Neki kell állni könyvet írni.” Megígértem, izé, muszáj megcsinálni. Üüü-ehh! Azon gondolkodtam, mire van szükségem ahhoz, hogy ezt a könyvet megírjam? Rájöttem, hogy egy hatalmas polcrendszerre. Legalább nyolc fakkja kell, hogy legyen, mert tele vagyok ilyen papírokkal. Én nem szeretek egy ilyen laptopot izélni. Nem, nem, írni szeretek. Tehát így kézzel. Ezért van egy csomó papírom, rengeteg… és rájöttem, hogy akkor fogom tudni jól megcsinálni, hogy ha ki tudom rakni, ilyen kis kupacokat fogok csinálni a témákból, a fejezetekből, ott lesznek, jegyzetek, kis cetli, nagy cetli, könyvek, egyik témához, másik. Elmentem egy boltba „Nekem olyan kell, amin rengeteg rekesz van.” Volt is, 1 méter 40 centi. Megvettem. Beraktam a szobámnak majdnem a közepére, a dobogó mellé. A dobogón ülök, jobb kéz, krrr-sss, hihetetlen sok rekesz, de minden papíromat megtalálom. Olyan kedvem lett csinálni, látjátok, lett is eredménye. Szóval kellett vennem egy bútort, hogy meg tudjak csinálni valamit. Na ezt például, erre nem… ez néhány hét alatt lezajlott. (23:55) 2 fotelTizenvalahány évvel ezelőtt kaptam tőletek egy jukkát. Annyira emlékszem, Márta adta át, azóta is megvan. A szobám tele van növényekkel, tele. Tehát ahol másoknál ilyen kanapé van, meg nem t’om mi van, nálam növény. A jukka akkora, hogy mindjárt eléri a plafont. Nagyon őrzöm, tőletek kaptam, szeretgetem, simogatom, ilyesmi. Még valamit szóba kell hoznom. Nem a függönyt, mert azt már részletesen elmeséltem pár évvel ezelőtt, hogyan vásároltam függönyt. Azt mondja… ja, igen. Ez egy körülbelül 14 éves projekt. Nem akkor csináltam meg, hanem addig tartott. Ez az eredményességre, és a hatékonyság összefüggésére egy jó példa. Ha bárhova elmentem látogatóba, a szobában minimum van 2 fotel meg egy valami heverő, vagy ilyesmi. Ugye, ez így szokott lenni? Ez állítólag valami garnitúra, vagy mi. Én először is a szobámból száműztem azt a heverőszerű dolgot, mert minek, mikor van ágyam. Helyette növények vannak. Igen ám, de mindig volt két szék, miközben egyedül élek. Ez azért szöget ütött a fejemben már olyan 12 éve. „Tulajdonképpen én egyedül vagyok…” Néhány évig számolgattam, hogy mennyit vagyok egyszerre a két székben. De valahogy mindig nulla jött ki, minden év végén. Egyszerűen nem voltam soha egyszerre a kettőben. Ha meg valaki jött, hát na jó, akkor igen. Na de olyan jól le lehet heveredni a rongyszőnyegre. Hát nincs annál jobb, ott elücsörgünk… Na szóval. Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy az én szobámban nem kell két szék. Nincs is. Gyorsan elajándékoztam, egy szék van. Ha jön hozzám valaki, leülök a földre. Minek legyen ott még egy szék? A szemetesről nem beszélek még egyszer. Csodálatos, hatalmas szemetesemről. Na, mondom a következőt. (26:45) Tegyük a dolgainkat a nekünk legmegfelelőbb időben!Mennyit küzdöttem azért – már édesanyámmal is – hogy ne kelljen reggel ennem. Könyörögtem neki „Nem bírok enni! Nem kérek enni, nem vagyok éhes reggel!” Mikor Rákoskeresztúron voltam, ezt sokszor mesélem nektek, a főnököm már reggel – ugye ő misézett hatkor, én hétkor. Hát elég korán nyomtuk, fél 8-kor már ültünk a reggelinél, fél 8-kor. Hát én dél előtt nem bírok enni, már 12 előtt. Ő már akkor a szalonnát szelte, „Ferikém, gyere…!” Megevett már nem t’om mennyi kaját, én meg még mindig kentem az egyik zsömlének a felét. Nem eszem dél előtt, reggel. És most olvasom a legújabb kutatásokat, állítólag nem is annyira okos dolog reggel annyit enni, mint egy császár, vagy király, vagy miket mondtak. Ugye, így mondták nekünk gyerekkorban? Kiderült, hogy megdőlt, s én ezt már 35 éve tudom, vagy 45. Szóval akkor tenni a dolgainkat, amikor az nekünk megfelel. Nyilván alkalmazkodás, satöbbi, de akkor is van egy-két olyan dolog, amit tehetünk akkor, amikor nekünk felel meg. Jaj, viszont… (28:10) Mikor elmegyek egy alkalom után, de jól esik egy pizzát benyomni. Egészségtelen! Mindig mondják nekem „Hát Feri, nem ehetsz lefekvés előtt pizzát!” Döntő érv: „Meg fogsz hízni.” Hallgatnom kéne rájuk, mert ők jobban tudják. Na jó, azt mondja. Megyünk tovább. (28:50) Kidolgozni egy kidolgozatlan részünketKreativitás. Hogyha középkorúak vagyunk, az nagy segítség. Mert 35-40 éves korban beköszön az árnyék, az árnyék-személyiség. Tehát ha akarjuk, ha nem, olyan dolgok, tulajdonságok, adottságok, késztetések jelennek meg természetes módon, amelyek addig nem. Fiatalként nyomtuk, az erős részeinket használtuk. 40-45 éves korban történik egy természetes változás. Kidolgozni egy kidolgozatlan részt. Például, emlékeztek, van aki mindig az erős részével dolgozik, a gyöngét szégyelli, megveti, nem vesz róla tudomást. Mások meg csak a gyönge részükkel foglalkoznak. Az erős részükkel, a hatékony, az egészséges részükkel nem törődnek, mintha nem is lenne. Nem is állnak vele szóba. Meg is van az eredménye. (29:50)Például a munkavégzésemnek van egy forgatókönyve, ahogy szeretek lenni. Ez az, hogy annyi időt szánok a készületre, amennyi kell, hát amennyi szükséges. Akkor utána, hogy jól fölkészülök, csinálok egy vázlatot, akkor az egész bennem van, érdekel is. Megpróbálom koncentráltan elmondani, vagy… és utána nagyjából úgy fejeződik be a folyamat, hogy én magam úgy élem meg, hogy na, egész jó volt, egész jó volt. Ha meg mitt’om… 5-10% nem, na, hogy is volt?, az is érdekel. Aha, s mióta meghalt Miklós atya, mmhh-mmhh. Nincs elég időm, energiám arra, hogy mindenre annyit készüljek, amennyit kellene. Hogy úgy csináljam, ahogy magamnak is jó lenne. Nem olyan értelemben, hogy jó érzést keltene, hanem hogy azt mondanám, hogy „Na ez jó volt!” Tehát folyamatosan minden nap most egy kidolgozatlan részemmel dolgozom. Azzal a valakivel, aki nem tud dolgokat olyan jól csinálni, ahogy szeretné. Ez egy kidolgozatlan részem. Nem tudom, hogy ez nagyképűen hangzik-e, mert nem akar az lenni. Mert nyilván egy szubjektív élmény az, hogy én azt mondom, hogy „Szerintem ez jó volt.”, aztán vagy jó volt, vagy nem. De most állandóan, minden nap azzal, hogy „Na ezt is lehetett volna jobban.” Hogy mindig tudom „Ezt, ezt jobban lehetett volna, ezt még ide kellett volna, azt még elfelejtettem, ez nem jutott eszembe…” Minden nap ez. Mert egyszerűen több a munka, mint amennyit bírok, hiába nem vállalok új dolgokat. (31:40)Föl kellett ismernem azt, hogy most ezzel a részemmel kell valahogy megbarátkoznom, ezzel a gyönge részemmel, amelyik azt mondja, hogy „Na, ez se jó, ez se jó, ez se jó.” és ezzel élni. Nekem nem könnyű, de most megpróbálom ezt kidolgozni, hogy szeressem ezt a részemet, aki annyit tud, amennyit bír. És hogy az furcsa nekem, hogy amennyit bírok, az nem elég jó. Nekem, szubjektív értelemben. Érthető ez? Mert ahogy hallom, hogy „Jaj, most miket mond…” Nekem, ahogy én megélem itt belül, erről beszélek. Aztán ez vagy jó, vagy nem, az… ó, hát nehéz nekem ezzel együtt élni. De most kezdek megbarátkozni ezzel a részemmel, aki olyan, mint hogyha öregember lennék, ahhoz tudom hasonlítani. Egy öreg ember, akiben még úgy benne van, hogy mennyit bírt régen, csak már nem bír annyit. Már elfelejtem a dolgokat, mintha már idős lennék, nagyon furcsa. Úgyhogy mhh! Tehát egy kidolgozatlan rész kidolgozása. Aki mindig a gyöngeségeivel…, az erős részre találjon rá, mindig az erősből dolgozik, barátkozzon meg a gyönge részével. Áhh, kreativitás. (33:00) Tudatosítani, hogy mi az, amit szeretek, és mi az, amit nemFurcsa. Csíkszentmihályi Mihály azt mondja „És utána többet tegyük meg azt, amit szeretünk, és kevesebbet, amit nem.” Ezért érdemes okos emberekre hallgatni, mert mindig tudnak valami fontos dolgot mondani. És tényleg, és tényleg. Ez is egy milyen jó kérdés magunk felé, hogy tulajdonképpen mit szeretnék többet csinálni, mi legyen több az életemben?Mikor beszélgetek valakikkel, akik arról beszélnek, hogy nincsenek jól, majdnem mindig kidolgozatlan ez a kérdés, hogy tulajdonképpen mi erősítene meg, mi töltene föl, mi lenne nekem segítség, mit tennék szívesen? Még ebben a nehéz helyzetben is mihez van kedvem? Általában ezek a kérdések az érzelmi nyomás hatására mintha eltűnnének, és már csak a rossz közérzet van, a tehetetlenség érzés, és nem látunk már ebből ki. De ha megkérdezzük magunkat „Jaj, úgy szeretnék egyszer EZT csinálni.” Na, akkor már csak azzal kell foglalkozni, hogy mi kell ahhoz, hogy helyzetbe tudd hozni magad. Ugye, egy anya, aki azt mondja „Csak egyszer aludnám ki magam!” Na, hát már valami! Az, hogy mire van szükséged, hogy meg tudd tenni, hogy kialudd magad. (Rendben, megyünk tovább.) (34:50) A kifelé- és befelé fordulás változatosságaTehát befelé és kifelé is tudni fordulni – emlékeztek, erről beszéltünk, emlékeztek – a kreatív személyiség jellemzője. Kedves ismerősöm azt mondja, nő az illető, és az fontos, azt mondja „Ötvenvalahány éves vagyok, eddig mindig azt gondoltam, hogy milyen hihetetlenül ciki, szégyenletes és megalázó egyedül menni moziba.” Most ötvenvalahány évesen kipróbálta. „Egész jó!” Milyen nagy dolog, egy olyan részt valaki 50 évesen kidolgoz, és valamit megél, amiről eddig azt gondolta, hogy… azt csak társas lényként lehet tenni, és te elmész egyedül. Férfiaknak mondom a párját. Ugye, ahogy a nők „Egyedül elmenni színházba? Milyen megalázó.” Ugye, ha nincsen partnerem, aki… mindenképp legalább egy barátnő kell. Egy férfi, aki azt mondja: „Elhatározom, hogy egy férfitársaságban, baráti társaságban kezdeményezni fogok egy beszélgetést egy számomra fontos, belső, személyes témáról. Mégpedig úgy, hogy a saját életemből hozok egy témát.” Nők hogy kuncognak ezen. Férjeitekre gondoltatok, hogy egyszer csak a férjem előállna egy ilyennel. De nem furcsa ez? Leélünk egy életet úgy, hogy férfiként ezt nem csináljuk meg. Esetleg elvesztjük teljesen az eszünket, és érzelmileg annyira földúltak vagyunk, hogy valamit elkezdjünk mondani. De hogy úgy elhatározva, hogy ezt meg lehet tenni a barátaimmal. Nem csak akkor, hogyha nagyon nagy baj van, vagy ha sokat ittam. Nem furcsa ez? Leélünk így egy életet, hogy hát… ó…! A férfibarátságok azért nagyon furcsák tudnak lenni. Na a nőiek is, de hát a férfiak aztán…! Jó, értitek ezt, na. (37:15) Nézzük meg a világot a másik oldalról is…ne csak onnan, ahol szoktuk, ahonnan szoktuk. Vasárnap a gyerekeket – ugye Virágvasárnap volt – kérdezem erről. „Figyeljetek csak, légyszi, hallottuk most a passió-történetet, tegye föl a kezét az, aki azt mondja, hogy szenvedni nagyon-nagyon nem jó dolog.” Úgy a furimányos, hittanos gyerekek „Szenvedni jó!” Ugye lehet látni, hogy kiket fertőzött már meg a megfelelési kényszer. Hát egy pap… biztos ez a jó válasz „Szenvedni jó!”, ez majd, ez majd kijön belőle. Ő föl nem teszi a kezét. Ugye, néhány még, egészséges lelkületű kislány föltette a kezét „Nem, szenvedni nem akarunk!”, egy-két ilyen finom nárcizmussal már elindított kissrác is „A, szenvedi azt valóban…” Na, fölraktam a mancsom, hogy hát a szenvedés nem jó. Hát mitől lenne jó a szenvedés? Szenvedni nem jó, nem jó. Na, ebben megegyeztünk tekintély alapon, mégis csak. Na, hát egy misén nincs idő a belátásra, ne haragudjatok, elmélyülésre nem…, tehát „Nem jó!”Azt akkor megnéztük a másik oldalról, akkor azt kérdeztem „Jó, most akkor szenvedni nem jó. Van-e valami, vagy valaki, akiért érdemes?” Annyi válasz született, hogy le kellett őket intenem. Azért ez ritka. „Ne haragudjatok, nekem erre nincs időm, hát… hogyha csak itt dumálgatok veletek, és…” annyi, mondták és mondták és mondták. Milyen érdekes ez! Hogy egy gyerek számára is ez, hogy innen is nézem, onnan is. „Hogy szenvedni nem jó, na de hát az ötösért? – mondta egy olyan… fehér ingben volt – Az ötösért?” Lesznek bajok. Akkor mondtak aranyosakat is, hogy a rendért a szobánkban, a tengeri malacomért, meg nagyon… anyáért, meg ajj, édeseket mondtak nagyon. Azt mondja, 5 és fél éves kisfiú. Onnan tudom, mert megkérdeztem tőle. Azt mondja „A szerelemért.” Na, most ennek a történetnek azonban most pont a közepén vagyunk. Úgy meglepett, akkor kérdeztem meg, hogy hány éves, öt és fél. Utána bejött az anyukája a sekrestyébe. Nem, most látszik, hogy ti egész más nyomon vagytok. Tehát most megvalósítottuk azt, hogy szavak nélkül is el lehet beszélni egymás mellett, mert mi most elnéztünk egymás mellett. Én is mást nézek, meg ti is, az tuti. Képzeljétek el, az édesanya félrehívott – de tényleg, most olyan… hát nem… jaj, most nem bírom folytatni, nem, nem, mondok egy másik fontosat, majd visszatérünk ide. A helyzet egyre rosszabb. Nézzünk egy másik pontot, nem, ezt így most nem lehet, nem. Nem, tényleg nem lehet, na! Tehát van egy jó érzésem, és azt nem, nem. Nem. „De igen! De igen!” Igen, termékeny párbeszéd alakult ki itt. Azt mondja, hogy… menjünk tovább, aztán visszatérek. (41:50) Sok nézőpontból látniTehát nem csak nézzük meg a másik oldalról, hanem sok nézőpontból látni. Ez egy picit több. Mert olyan is lehetséges, ez milyen, hogy… nem csak nézőpontot lehet váltani, hanem rendszert is lehet váltani, ahogyan nézünk. Hogy egy egész más rendszerből is nézhetek, és ennek nagyon nagy jelentősége van, hogy egy egész más rendszerből nézni.Például amikor különböző szakterületeknek a képviselői találkoznak, nagyon gyakran történik ez, hogy mindenki megmarad a maga rendszerében, tehát akkor a politikus elmondja a maga politikusi rendszerében azt, hogy mit hogy lát, mit hogy gondol, mit miért, hogyan tesz, vagy akar tenni. Akkor jönnek a szakemberek, azok, akik szakértői egy területnek, amire a politikai döntéshozatal… na és akkor elmondják, hogy de ez így és úgy, és… Nem váltanak rendszert, nem mennek át a másik rendszerbe, nem teszik meg azt a fáradtságot, hogy megnézzék, hogy a másik rendszerből az hogy néz ki, az hogy hat. Főleg – mondjuk – egy szakember nem tanul meg egy picit politikusul beszélni, a politikus szakemberül gondolkodni. Ezek rendszerek, külön rendszerek.Akár azt is mondhatnám, egyházon belülien, ahogy látjuk a világot, az is egy rendszer. S akkor leállunk valakivel, akinek semmi köze az egyházhoz, az is egy rendszer, ahogyan ő látja a világot. Akkor annyira tudunk süketek párbeszédét folytatni, mert nem, nem megyünk át egy másik rendszerbe, ahol egészen másképp néznek ki a dolgok. Ahol valaki bemegy a templomba, s ott zavarban van, és szorong, mit kell csinálni, hogy ciki-e, ha nem vetek keresztet, hogy baj-e, hogyha a hitvallást nem mondom, hogy ciki-e, hogyha én mindig később teszek valamit, mert azt sem tudom, mikor kell. Hogy ez, aki kívülről jön, annak ez nagyon komoly zavart okoz. Sokszor évekig, évekbe telik, míg egyáltalán bemegy a templomba ezek miatt a zavarok, szorongások miatt. Mi meg… (44:00)Tehát ez több, mint hogy megnézek valamit a másik oldalról. Hogy rendszert is képes vagyok váltani, gondolkodási rendszert. Például az nagyon sokat segített nekem, egyszer elhatároztam, hogy amennyire rajtam múlik, megpróbálok női módon gondolkodni. Hogy ezt én meg szeretném tanulni. Hát annyira izgalmas volt, mert valamiről azt gondoltam hööö-öömmm, s egy nő annyira mást mondott róla… Na erre a legjobb példám, most nem olyan régen, azt mondja nekem valaki, hogy… Valahogy a sportmozgásról beszéltünk, valahogy előkerült a gátfutás. Hát ugye én tízpróbázó is voltam, hát én a gáton… egész jó dolog a gátfutás, viszonylag magas a csípőm, na. Hát egy csomó élményem van, mit jelent gátat futni, most egész belelkesedtem. Hát a gátfutás, az egy nagyon jó dolog. Van egy ritmusa, az egész mozgás, hát az jó. Ez a nő (Nem meséltem ezt nektek? Nem? Feri!) A nő a következőt mondta. Meghallgatta az én áradozásomat, hogy a gátfutás milyen jó. Azt nem tudom, miről jutott eszembe. Azt mondja „Hát nekem is van élményem a gátfutásról. Hát én nem voltam egy nagy sportoló, inkább zenéltünk, de tudom, hogy ott… néha kimentünk, mert amikor jó idő volt, volt ott egy sportpálya, s akkor egy-két ilyen dolgot kellett csinálni. Talán középiskolából, akkor mutatták nekünk, hogy milyen a gátfutás. „Én nagyon szerettem a gátfutást. – mondta ez a hölgy – S akkor az volt velem, mint az előbb, hogy… velünk, hogy na úgy tűnik, hogy nagyon-nagyon értjük egymást. Nagyon, ugyanazon derülünk. S akkor azt mondja „Tudod azért, mert ahogy szökelltem a gátak fölött, olyan szépnek éreztem magam.” Miii? Asszonyom, ez sport! Hát egy két külön univerzumban élünk. Na, de már ugye volt némi rutinom, hogy milyen nőiül látni. Na ez egy gyönyörű példája annak, hogy mondjuk egy férfi, főleg ha sportoló, mi az, hogy gátfutás, és hogy egy nő mit tud megélni gátfutás közben, főleg ha nem egy szemenszedett sportoló, hanem csak úgy kihajtják, hogy… Szépnek érezte magát, gátak között szökellt. Hát dss! Stopperóra! Nem szökelltem a gátak között. Az eredményesség titka, minél gyorsabban rakd le a lábad, hogy a következőt fölemelhesd. Időre megy. (47:15)Na, emlékszem, tehát ez a rendszerváltás, hogy mikor olyan… nem is tudom, hány éves lehettem. Most mit érdekel ez titeket, hogy jól elvagyok? 30. Akkor stratégiát dolgoztam ki. Én már akkor is ilyen voltam. Azt csináltam, elmentem moziba, és elhatároztam, hogy most ezt a filmet női aggyal fogom nézni. Női aggyal, na annyira izgalmas, tehát néztem „Na, ez egy jó pasi, vagy nem…” Ilyenek jutottak eszembe, ezeken töprengtem, hogy megpróbáltam részletekre figyelni. Olyasmire, aminek semmi köze ahhoz, hogy zsöööéééeee, nem, tehát semmi köze. Hanem az, hogy „De jól áll rajta a gatya!” S hogy amikor volt egy jelenet, amikor a férfi megoldott valamit, akkor én csak éreztem, hogy „Ó, hát ez… milyen jó! Hát, hogy én most biztonságban érzem magam.” Nagyon, így néztem filmet, ez volt a stratégia. Olyan érdekes, de annyira, annyira. Nézzetek férfitársaim az Úrban, nézzetek meg egy James Bond filmet női aggyal. Nagy meglepetésben lesz részetek. Szóval, jaj, ú, jaj! De sok olyan történet jut eszembe, amit nem mondok el. Ez egy kicsit zavar most. (49:05)Rendszerekben látni, különböző rendszerben. Átmenni, és valamit… Olyasmit csináltam, most egyébként nem is olyan régen. Fáradok, akkor nagyon-nagyon visszamegyek így férfibe. Tényleg úgy van, azért az igényel egy erőfeszítést. S akkor múltkor már annyira nem tetszett ez nekem… Most meg fogok nézni egy romantikus filmet. Nem kapcsolgatok közben, zsebkendőt bekészítem. Ami egyáltalán nem szokott jól esni, ha kosztümös is. Na az, az nem, na tehát nem, ne! Ne, tehát egyszínű, ne, ne, nem. Kosztümöst néztem, kosztümöst. (Sír, szipog – szerk.) Kicsit átmenni másik rendszerekbe. Derültök rajtam „Hát a Feri… azért hát ez…!” (50:15)Na visszatérek ahhoz a kis gyerkőchöz. Bejött az anyukája, azt mondja „Feri atya, akarnék magával beszélni. Úgy el akarom mondani, hogy miért mondta ezt a kislányom, hogy szenvedni érdemes a szerelemért is. Hát azért, mert az apjuk olyan brutálisan bántalmazott engem, hogy most bírói végzés van arról, hogy nem közelítheti meg sem a gyereket, sem engem.” Az apa nem láthatja a gyerekét, feleség. S hogy milyen érdekes, egy öt és fél éves kisfiúnak a fantáziája. Hogy egy öt és fél éves kisfiú, aki átéli azt, hogy az apja megveri és bántalmazza őt meg az anyukáját, hát elég súlyosan, gondolhatjátok, hogyha bírói végzés is van, hogy a fantáziája nem az, hogy „Végre!”, hanem hogy ez jut eszébe, hogy miért érdemes szenvedni. Hogy egy 5-6-7-8 éves gyerekben is milyen mélyen ott van az a vágy, hogy apa és anya szeressék egymást. A normális gyereklélek mennyire így működik, hogy apa és anya szeressék egymást. Na, most talán érthető, hogy miért nem akartam akkor elmondani. Mert nem, nem akartam ezt, nem, nem való volt oda, most meg így el lehetett mondani. Ez, hogy a többszörös nézőpont váltás. Hogy mikor azt mondja egy 5 és fél éves gyerek, hogy a szerelemért, akkor ugye kivirágzik a szívünk, hogy hú de szépet mondott, s akkor kiderül, hogy emiatt mondta. (52:20)(Azt mondja… igen. Ja, ez a sok nézőpont. Jah! Most nézem az időt. Ú, még van 15 perc, be fogom ezt fejezni. Tényleg, most, most már van remény.) A sok nézőpontból látás. Ismeritek azt a viccet, hogy nem t’om mi ez, vicc vagy történet, nem t’om a műfaját, hogy a pszichiátriai osztályon a telefonnak a beköszönő szövege az üzenetrögzítőn milyen? Ismeritek ezt a történetet? Azt mondja „Ha ön kényszeres, egymás után ötször nyomja meg a 2-es gombot. Ha ön paranoid, gyorsan rakja le a telefont, és nézzen körbe. Ha depressziós, teljesen felesleges bármelyik gombot is megnyomnia. Ha ön skizofrén, nyomja meg az 1-es, 4-es és 7-es gombot is. Ha nárcisztikus, ne elégedjen meg az üzenetrögzítővel.” És így tovább, és így tovább. Na, ez a nézőpont váltás története. (53:50) Mi érdekel és mi mozgat?Föltenni magunknak ezt a kérdést, hogy mi érdekel és mi mozgat, mi indít engem, mi motivál? Olyan jó ez, hogy néha teljesen más az, ami motivál, mint ahogyan magunkról őrizzük a képet, hogy mi az, ami engem általában motivál. Jó. (54:15) Ötleteljünk, és oldjunk meg valamit sokféleképpenVagyis ha valamit meg szoktunk valahogy oldani, érdemes kitalálni, hogy meg lehet-e másképpen tenni, más sorrendben, más napon, más időben, más logikával, más prioritással, és így tovább. Emlegetem nektek nagyon azt az osztrák bencés apátot, akihez mentek, és kérdezték, hogy „Hogy van az, hogy itt Ausztriában az apátságoknak a szerzetesi létszáma egyre csökken, mint ahogy a világegyházban is, ez az apátság meg él és virul?” S akkor az apátnak az volt a válasza, hogy „Azt hiszem leginkább azért van, mert egészen képtelen, őrült álmaink is vannak.” Hogy megengedjük magunknak, hogy egészen-egészen olyanokat is álmodjunk, kitaláljunk, megpróbáljunk valamit abból realizálni, amire a legtöbb ember azt mondaná, hogy „Hát ebbe bele se érdemes fogni. Egy apátságban, egy bencés kolostorban? Ugyan már!” Ne beszéljük le magunkat arról, hogy még akár így is lehetne, vagy úgy is. (55:45) Fedezzünk föl különböző tartományokatUgye rendszerekről beszéltünk, de tartományokat, területeket. Olyan területeket, amelyek eddig nem voltak az életünkben. Fedezzünk föl ilyen területeket. Mondok egy jó lehetőséget. Úgy szoktam csinálni, hogy bemegyek a könyvesboltba, szabadnapon, és olyan könyves részekhez is odamegyek, amelyek egyáltalán nem érdekelnek. Például: kertépítészet. S leveszek egy könyvet, nézegetem. Faipari felsőmarógép működése. Nocsak! Ez onnan jutott eszembe, tudjátok, asztalos is vagyok, és többek között a vizsga nagyon összetett volt, mert kellett csinálni egy sámlit. Tényleg, az komoly dolog, 4 óra alatt, vigyázz! És a szőrös fából. Tényleg, tényleg. S akkor kihúztam a tételt, ez volt a tételem: a faipari felsőmarógép működése. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy hogyan kezdjem. Először is a faipari felsőmarógépet bekapcsolom. Elég furcsán néztek rám. Na, szóval. Fedezzünk föl… Nem, nem volt a szívem csücske a faipari felsőmarógép, ezt most már talán értitek. (57:45)Fedezzünk föl olyan területeket, amelyeket addig nem. És hogy egy picit, na mi az, ami ebben érdekes lehet, mi az, ami ebben, amihez valahogyan mégiscsak tudok kapcsolódni? Egy picit menjek utána, kezdjek el olvasgatni belőle. Ezért van az, néha szoktátok kérdezni, van aki kérdezi, hogy „Na ezt a könyvet hol találtad?” Na így, így. Mit tudtam én, hogy az mi, csak tí-tí-dí. Hú de érdekes!Rendben. Ez lett volna akkor a kreativitás fejlesztése. Most úgy vagyunk, van negyed óra, el fogom kezdeni a következőt. Háhá! Azt mondhatjátok, nem jöttünk hiába. (58:35) Feljogosítottság, grandiozitás sémaA következő séma, úgy nevezik, hogy feljogosítottság, grandiozitás. Hát ezt minek? Ezek ilyen lehetetlen szavak. Tehát följogosítottság, és úgy lehetne mondani, hogy hát nagyzolás, fölvágás, hatalmi fantázia, az előkelőségemnek, a kiválasztottságomnak, a rendkívüliségemnek, az egyediségemnek, a megismételhetetlenségemnek a téveszméje. Nem arról van szó, hogy nem vagyunk rendkívüliek, egyediek, de amikor ez egy hatalmas fölfújt lufiként állandóan valamiképpen a középpontba kerül, az a grandiozitás. (59:25)Ha valaki ebben a sémában szenved, ez egy nagyon érdekes séma. Egyrészt ez a feljogosítottság azt jelenti, hogy az illető úgy éli meg, hogy ő különb másoknál. „Én több vagyok másoknál.” Ezért egy olyan társaságban például, ahol ő csak egy a többiek közül, nem érzi magát jól. Tehát szüksége van arra, hogy ő azt állandóan kifejezze, érvényre jutassa, hogy ő több, mint a többiek. De nem az elismerésre vágyik, nem a szeretetre, nem a megértésre, az együttérzésre, mert azzal alig tud valamit kezdeni. Az érzelmi intelligenciája azoknak, akik feljogosítottság, nagyzolás, grandiozitásban vannak gyönge. Majd a hátteréről beszélünk. Ezért őneki tulajdonképpen abból a helyzetből, hogy „Én különb vagyok, mint ti.” az a fontos, hogy ez valamiféle hatalom, ez hatalmat jelent, befolyást jelent számára. Ez a motívum fontos, nem a szeretet, vagy hogy elismerjék, vagy kapjon valami szeretetet másoktól. A hatalom számít neki ebben. Illetve a hatalom mellett ami még nagyon fontos lehet neki, a presztízs. Tehát ilyen emberek előszeretettel próbálnak olyan körökben lenni, ahol „Ott a valakik vannak.” A senkikhez képest. Tehát ő másokat senkinek, magát pedig valakinek tartja. (61:20)Igen ám, de ebből a téveszméből az fakad, hogy az ilyen embernek nem csak az érzelmi intelligenciája nagyon gyönge, hanem tulajdonképpen nem ismeri a kölcsönösséget, nem ismeri. Nem is tud vele mit kezdeni, hiszen pont az a téveszméje, hogy ő sokkal több mint a többiek, ezért neki sokkal több jár. És ennek a sokkal többnek, akár ha tud társkapcsolatban élni, mert van, aki nem is tud… Mert egy ilyen ember annyira elviselhetetlen is tud lenni, hogy kirúgják a munkahelyéről, elbocsájtják, felesége, férje egyszerűen otthagyja, mert nem lehet vele élni. Mert nincs érzékenysége a kölcsönösségre, az adok-kapokra, az igazságosságra. Őneki az az igazságosság, hogy enyém minden, és te örülj neki, hogy velem élhetsz. Egy ilyen emberrel tényleg olyanok tudnak együtt élni, akik mondjuk társfüggőségre hajlandóak. Akkor tud, hát akkor, akkor még ez is jobb, mint a semmi, az, hogy attól féljek, hogy senki sincs. (62:30)Tehát az ilyen személy manipulálni szeret másokat, hatalmat gyakorolni mások fölött. A saját szükségleteit a másiknak, a feleségének, a gyerekének, az édesanyjának a szükségleteinél is messze fontosabbnak tartja, törekszik is a kielégítésére, miközben a másik ember szükségletére fütyül. Nem is nagyon foglalkozik vele, nem is nagyon ismeri föl, fütyül rá. Hogyha a másik nem hajlandó ehhez az életvitelhez kapcsolódni, akkor nagyon föl tud ettől háborodni. „Hogyhogy ezt nem ismerik el? Pedig… - és akkor mondjuk ez egy kulcsmondat – az nekem jár.” Ha beszélgetünk egy ilyen emberrel: „Jó, jó, de a többieknek nem jár? – Milyen többiek?” Őt nem érdekli, hogy a többieknek mi van, vagy mi nincs, mert az neki jár. És az, hogyha neki valami jár, ezt másokkal szemben is minden probléma nélkül érvényre juttatja. Ráadásul sokszor amiről ő azt mondja, hogy az neki jár, az nem is jár neki. Akkor is ő „Az nekem jár.”, ez a természetes. Ez a fő-fő-főcsapás. Most mondom, ezt különböztessük meg a nárcizmustól, a nárcisztikus személyiségzavartól, mert nem ugyanarra a logikára jár. (64:00)De majd egy picit a nárcizmusról szeretnék beszélni azért, mert nem véletlen beszélünk arról, már hát szóval okos emberek beszélnek erről, hogy egy nárcisztikus társadalomban élünk. Tehát hogy a nárcizmust, az önimádatot egyre természetesebbnek tartjuk a közgondolkozás és az elfogadás szintjén. Annyira, most éppen megdöbbenve olvastam, mert mindig ugye előre készülök, hogy állítólag a 2013-as személyiségzavar leírásban, ami a pszichiáter kézikönyv, hogy lehessen tudni, hát DSM-nek hívják, de tudjátok, hogy a kórképek, és akkor nem t’om öt jellemző rá, akkor. Képzeljétek el, hogy állítólag most, a 2013-as könyvben a nárcisztikus személyiségzavart be sem akarják tenni. Azt mondják, ez normális. Tehát normális, hogy valaki…Nem t’om néztétek-e a Forma-1-es viadalt? Ne tegyétek ezt velem. Legalább az ismétlést, én is csak azt tudom nézni. Ott van Sebastian Vettel, háromszoros világbajnok, egy zseniális pilóta. A csapattársa megy előtte, nagyon jól megy előtte a csapattársa. A csapattársának üzennek rádión, hogy 1-2. hely megvan a Redbull-nak, ezért nyugodtan vegyél vissza az autó teljesítményéből, kíméld a gumikat, meglesz a kettős győzelem, akkor te leszel az első, Vettel, a háromszoros világbajnok a második. Webber az egyik, Vettel a második. Mit csinál a Vettel? Rádión kapja az üzenetet, hogy engedd a Webbert nyerni, előtted van, megelőzött téged, hagyd, kíméljétek a gumikat, egymást, 1-2 meglesz. Mit csinál? Krrrrhh! Fütyül rá, megelőzi. Kockáztatva a kettős győzelmet, autóját, mindent. Utána, nagyon érdekes volt, hogyha ezt néztétek, áll a dobogó tetején, s látszik, hogy akkor úgy, úgy… valami megérkezik hozzá, hogy „Most megnyertem, és most mi van? Ezt tulajdonképpen most miért csináltam?” Nem bírja nem megnyerni. Krrrccs-ccskk! „Én vagyok a jobb!” Látni való, hogy ez például, most gondolhatjátok, hogy a saját csapattársával meg a csapatfőnökkel milyen viszonyban lesz. Hát a csapattársával… fél évig nem fognak beszélni – egy csapatban vannak. Akkor ez hogyan roncsolja az életet? Hogy, hogy megyek le, ha a csapattársammal ezt megcsinálom? (67:10)Ha valaki – ugye ennyi, és akkor most ha utána akartok olvasni, érdekes. Most ezzel nem akartam Vettelt diagnosztizálni. Mit tudom én. Hát egyébként lenyűgöző, amit a sportpályán csinál. Na de nem véletlen, hogy egy ilyen ember a háromszoros világbajnok. Tehát ahhoz, hogy ma egy olyan közegben, ahol simán meghalhat valaki, én világbajnok lehessek, azért arra van szükség, hogy szinte minden áron akarjak nyerni, és egy ponton túl fütyüljek arra, hogy mi van veled, majd te vigyázol magadra, mit érdekel engem, mert én én vagyok. Érdemes lehet a hozzászólásokat olvasni a jelenség megértése miatt. Ugye az egyik, az első menedzser, a Gerhardt Berger, aki egyébként maga is egy nagyszerű Forma-1-es pilóta volt, azt mondja, hogy „Hát a Vettel attól háromszoros világbajnok, hogy ilyen.” Tehát mint akit beinjekcióztak arra, hogy… Hogyha nem volna valamennyire önimádó, nem lenne háromszoros világbajnok. Most ez jól mutatja ugye, hogy a siker és a jóllét miért mutatnak negatív összefüggést. Most otthon, tényleg érdemes volna, nem t’om a neten ez elérhető, vagy nem, hogy nézzétek meg, ahogy ott áll a dobogó tetején, azt a bambaságot, ami… Hát ott áll, és nincs benne semmi jó, semmi öröm nincs benne. Áll mellettem valaki, aki utál, a csapatfőnököm így néz föl, most itt állok és a kezemben van egy lehetetlen 28-dik trófea. Most mit csináljak vele? (69:00)Tehát ez a grandiozitás, följogosítottság. És hogy ez nem egyenlő a nárcizmussal. Mert a följogosítottság, nagyon egyszerűen, hogy ezt még be tudjam fejezni, mikor valaki egy ilyen színtiszta följogosítottság negatív hiedelemvilágában, sémájában van, ő általában egy olyan valaki, akinek gyerekkorban túl sokat megengedtek. Neki bármit lehetett, egyszerűen nem tartottak határokat. El is… teljesen elfogadták a gátlástalan magatartását, ezért őneki ez az alap működése. A nárcisztikus személynek nem. Mert a nárcisztikus személy a szíve mélyén szenved a csökkentértékűség, szégyen sémától, és azt túlkompenzálja. Az érzelmektől való megfosztottság sémától szenved, és azt túlkompenzálja. Ezért a nárcisztikus személynek a sebzettségében egy pici gyerkőc is van, majd erről szeretnék beszélni, aki elhanyagolt, akit nem szeretnek, akivel nem törődnek, aki felé nem mutatnak érzéseket, akit fizikai gyöngédségben nem részesítenek. Egy elhanyagolt valaki, miközben egy nárcisztikus személy sokszor ehhez a sebzett részéhez nem is talál el. Tehát látjátok a különbséget? Érthető ez? (70:30)Tehát a följogosítottság sémában nincs mögötte semmi, csak van a följogosítottság. „Nekem ezt is lehet.” A nárcisztikus személynél az pedig valaminek a túlkompenzálása – a csökkentértékűségnek, érzelmektől való megfosztottságnak a túlkompenzálása. Hogy ez miért érdekes, majd azért a következő alkalommal kibomlik, és akkor. Mert az emberi kapcsolataink miatt is érdekes ez a téma, meg azért, mert a társadalmunk minthogyha éppen ebbe az irányba lenne egyoldalú, és éppenséggel ez a fajta zavar nem tesz jót a jóllétnek.Nagyon köszönöm a figyelmeteket! Szép Húsvétot! Készítsetek hónyulat! (taps) (71:30) Lejegyezte: Vinkó Zoltán Tamás