Elégtelen önkontroll, önfegyelem 14.
2014.01.21.
Megosztom
Elküldöm
Köszöntelek benneteket, Isten hozott titeket!
Elégtelen önkontroll, önfegyelem. Erről beszélünk, és még az sem elképzelhetetlen, hogy mai alkalommal befejezzük, de hát nyitottak vagyunk bármire, ami jó. Mindenesetre, mindenesetre elkezdtük azt nézni; Máté Gábor: Szétszórt elmék című könyve alapján, ami nagyon is rímel, nagyon is rengeteg párhuzamot fedezhetünk fel John Payne: Egyszerű gyerekkor című művével. És most aztán főleg olyasmiről szeretnék beszélni, amiben rengeteg párhuzam van. (00:44)
Merthogy arról kezdtünk el beszélni, hogy akkor mit tehetünk. Mit tehetünk felnőttként, mit tehetünk elsősorban – most felnőttként – magunkért, adott esetben magunkként, felnőttként és szülőként. Hogy hogyan tehetjük azt meg, - mert hiszen ha gyerekeinknek jót szeretnénk, akkor nem mindegy, hogy mi hogy vagyunk. És ahogy láttuk az összefüggésben a témánkat, akkor újból és újból az derült ki, hogy semmi értelme, hogy ha azt az ismeretanyagot, amit fellelhetünk előadásokban, könyvekben, bárhol, abba az irányba visszük, hogy magunkat szidjuk. Mert akkor az történik, hogy még jobban fogunk szorongani, még kevésbé leszünk jól, és ez pedig majd hatást gyakorol a gyerekeinkre. Tehát éppenséggel az volna a cél, hogy felnőttként, szülőként tudjunk jobban lenni, és akkor a gyerekeink is jobban tudnak lenni nálunk, meg mellettünk, meg körülöttünk és a többi. És hogy így jutottunk el oda, hogy azt mondhatjuk a figyelemhiány zavarral élő gyerekről; azt mondhatjuk elégtelen önkontroll, önfegyelem világában élő felnőttről, hogy éppen az a gyöngesége, hogy az impulzusok, késztetések, érzések, indulatok, vágyak… gondolkodás nélkül cselekvésbe fordulnak. Ugye ez a nehézség? Ettől szenved ő maga is, meg mi. Hogy ezt tapasztaljuk. És ezért felnőttként micsoda nagy jelentősége van annak, hogy éppenséggel megtesszük azt, ahogyan jön egy késztetésünk, például önmagunk megvetésére. És önmagunk megvetéséből fakadó késztetése hova fordul? Hogy elkezdjük magunkat ostorozni. Elkezdjük magunkat bántani. Hogyan is? Gondolkozás nélkül. Mindenféle önreflexió nélkül, begyakorlott módon. Egyszer jön a késztetés és máris szidom magam, és a többi, és a többi... És hogy erről volt szó a múlt alkalommal. (02:54)
Megtehetnénk–e most azt, hogy jönnek a mindenféle késztetéseink, és beiktatjuk a gondolkodás folyamatát, és fölismeréseink lesznek a saját javunkra. És hogy elkezdünk megértően gondolkodni magunkról, hogy elkezdünk együtt érzők lenni, vagy legalábbis azt, kitartóan folytatjuk, hogy fölismerjük, hogy mit csinálunk magunkkal. Mert hogy adott esetben mit csináltak velünk vagy mit nem csináltak velünk, most ezt nem ragozzuk. És hogy ebből valami másfajta cselekvés, másfajta magatartásforma tud kinőni. Emlékeztek erről volt szó. Na de! (3:33)
Két pont még maradt. Ez pedig, hogy ha megtanultam gondolkodni magamról, elkezdhetem megadni magamnak a saját növekedésem föltételeit. Hogy az egy bizonyos összefüggésben tud megtörténni. Emlékeztek, növekedés, nevelés, növelés. Semmi autoriter modell, meg ön… - Hogy volt az a szó? Egyre messzebb vagy tőlem! - A neveléshez nem föltétlen kellene a kegyetlenséget társítanunk. (04:19)
Valamelyik este éjfél körül elkezdtem egy finn filmet nézni. Hát rettenetes volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezután az összes finn filmtől ezután óvakodjunk! Nehogy valaki téves következtetésre jusson. Hanem azt látom, hogy ott van egy gyerek, és hogy annak a gyereknek mennyi mindent kell átszenvednie, megélnie. Jaj, egyszerűen rossz volt nézni, nem is tudom mi lett a vége. Nem bírtam elviselni, végül kikapcsoltam, és fantáziáltam oda egy jó véget. Engem ne sokkoljon egy finn film, éjszaka egy órakor! Hogy fogok aludni! Na, na! (05:05)
Tehát, hogy mit tehetnénk a saját növekedésünk föltételeiért. Emlékeztek, hogy a növekedéshez, növelődéshez, önnevelés, önművelés, akkor olyan kulcs szavaink társulnak, minthogy a magunk elfogadása, érzelmileg biztonságos légkör teremtése magamnak. Önmagam elfogadásának világa. Na és akkor itt mondhatunk sok-sok lépést, de nem akarom hosszan mondani, mert aztán jön az a téma, amit beharangoztam, amiről már úgyis elfelejtkeztek, hogy mi. Ezért az újdonság erejével fog hatni. Az pedig még mindig pezsdítő. (05:43)
Első, a tér. Emlékeztek, rögtön John Payne-re köthetitek át a gondolatokat, a tér. Tényleg úgy van, minél inkább impulzus és cselekvés, ebből való kiszolgáltatottság. Nekiállsz, - csúnya szót mondok - felnőttként rendet raksz. De persze felnőttként nem muszáj úgy beszélni magunkkal, mint ahogy velünk beszéltek. Tehát kezdheted például, egy jóízű vásárlással. Na tessék…. Mire is lenne szükség? Ugye? … Elmész és kalandozol, és hát erre föltétlenül:„Jaj micsoda jó anyagok vannak.” És a többi… Most nem mondok el mindent, hogyan tudod magadat motiválni. (06:43)
És amikor elkezdjük azt a teret, ami körülvesz bennünket, valahogy rendezni, ott maga a folyamat is nagyon értékes. Ahogyan csinálom a rendet, ahogyan magam körül ezt a világot kitalálom, magam körül ezt a világot kitalálom. Tulajdonképpen nem kell sok mindenre gondolni. Egyszerű folyamat. Valahogy magam is elkezdek rendeződni. Minél inkább valaki figyelemhiány - zzz - annál inkább nagy jelentősége lehet abban a folyamatnak, ahogyan rendet rak. Mikor nekiállok valamit írni, akkor mindig rendet rakok előtte. Én mindig így csinálom. Amikor minden a helyén van körülöttem. Nah, most már neki lehet állni. Első tehát a tér, szoba, autó. (07:41)
Következő, alvás. Azok, akik így élnek – rövid szuszogás - gyakran éjszakai baglyok. Ennek több oka is van, egyrészt nem vagyok álmos! De nem látsz el a holnapi napig. Tehát, még ez-az, meg amaz, és aztán szidod magad reggel, hogy: „Megint csak három órát aludtam, hogy lehetek ilyen hülye!” Igen ez a szokásos kör, de … Erről annyira eszembe jut az, de tudom et is emlegettem már nektek, mikor Rákoskeresztúron második misémet megtartottam, és bejött a bácsi a sekrestyébe, azt mondta: „Én kikérem magamnak, hogy maga engem kiprédikáljon!” Második nap voltam ott, senkit nem ismertem. Ezért nagyon kedvesen próbáltam, hogy: „De hát kedves bácsi, én magát nem ismerem. Fogalmam sincs róla, hogy maga kicsoda.” „Akkor mér rólam beszélt?” Na jó, ez jutott eszembe. Nem prédikálok ki senkit, ne vegyetek semmit sem magatokra, csak ismerjétek föl magatokat. (09:12)
Szóval a figyelemhiány, -zavar, és az elégtelen önkontroll, önfegyelem. Miért is, miért is éjszakázik valaki? Miért olyan kedves idő az éjszaka? „Mert nyugi van.” - valaki a közönségből. Így van, mert nyugi van. Éjszaka végre már mindenki lefeküdt, éppen csak a szomszédot lehet hallani. Őt viszont ilyenkor jobban. Mindenkinek biztos van sok szomszéd története. Na, én is tudnék, ha mondanám őket. Nem lenne jó. Szóval éjszaka van, és valahogy a külső körülmények jobbá válnak. Könnyebb figyelni, valahogy le lehet nyugodni, nem szór szét az, ami körülöttem van, minden elcsendesedik, és hogy; na, most tudok figyelni. Na, most egész jól vagyok. Na, ismerős ez? Aha, milyen sokaknak. (10:21)
Tehát a második lépés, vagy pont, vagy helyzet, vagy lehetőség, aludni; rendesen kialudni magunkat. A gyerekekkel hogy van, milyen érdekes ez, hogy amikor valaki óvatlan és nem elég szülő-szülő, akkor a piciny gyerekének azt a túl aktivitását mindenét látja, akkor azt gondolja tele van energiával. Közben pedig a gyerek a fáradtságra, hogy reagál? Ezzel. Tehát ha szülőként azt várom, hogy fárad el, már régen pihennie, meg aludnia kéne. Csak nem úgy fejezi ki, ahogyan általában egy felnőtt; szép lassan elfáradok. De aki elégtelen önkontroll, önfegyelem, figyelemhiány zavar. Tulajdonképpen nagyon fáradt vagy már, és mégis még akarsz valamit csinálni. Még azt nem bírod abbahagyni, na még, na még. Két, három, négy és több gyerekes anyukáknak is ezt ajánlom. Tehát, mindenféle egzisztenciál-analízis helyett, néhány nap alvás, és ha azután is pont olyan rossz az életünk, mint volt, na, akkor lehet gondolkodni más dolgokon. Tehát alvás. (11:50)
Harmadik: táplálkozás. Aki elég stabil, ha a vércukorszint leesik, attól még megőrzöm többé-kevésbé a munkaképességem. Ha a vércukorszintem megnövekszik, akkor még képes vagyok kordába tartani önmagam; de nem így, akik ezzel a nehézséggel élnek. Mert ott sokkal nagyobb szélsőségek fognak megjelenni például ezzel az egyetlen egy ténnyel kapcsolatban, hogy milyen a vércukorszint. Tehát az egyik szélsőség is erősebb lesz – grrr, semmire sem vagyok képes - és a másik is. Hogy nem bírok leállni. Tehát még gyorsan följelentek még valakit. Még jó, hogy éjszaka van, és még van időm, és nem zavar senki! Ezért egy jó levelet fogok írni. (12:44)
Következő: Mozgás. A sémákkal kapcsolatban, - mindig mondjuk - a sémákhoz, gondolatok, érzések, emlékek, és fizikai állapotok kapcsolódnak. A cselekvés a sémákra adott választ jelenti. De ezt mi már mind-mind tudjuk. Ha ez így van, a figyelem hiány zavar, - és így van - elégtelen önkontroll, önfegyelem, ehhez egy fizikai állapot is társul, nyilván a szorongás is – igen, a szorongás. És akkor milyenné válik a test? Ez az. Milyen? Merjed bátran mondani. Na ne, jó volt! Jó volt, az első is jó volt! (13:37)
Na ne, hát olyan szép a parketta, ugye! Nagyon szépen megcsinálták. Ugye? Nézitek, hogy milyen szépen fénylik? Nem fénylett így. Valaki terápiás folyamatban. Szóval. (13:57)
Úgy van. Feszes izomtónus. Feszes nyak, vál, lapockák alatt csomók, végig; nyak, végig; derék, végig. Folytassam? Tehát mozgás, nyújtás, lazítás. A legkomolyabban mondom. Olyan érdekes, hogy egyszer pszichiáter mondta, mit lehet a depresszióra, hogy úgy, úgy… elsőre mit csináljunk a depresszióval? Azt mondja: „Például húzzuk ki magunkat.” Ezt mondta! Először nézd meg! Először például húzd ki magad. Vegyél mélyebb levegőt, vagy nézzél messzebb. Ez aztán a szaktudomány! De úgy elsőre nem is olyan rossz. Ha feszült vagy, szorongsz, akkor lazíts. De most például az izommal kapcsolatban, nyújtsál. Anatómiai lazaság. Azt tudjátok ítt írják, ha nem bírod megérinteni a cipődet,- nem így- a földet; úgy hogy – nyitva van a lábad - akkor az azt jelenti, hogy az alapvető anatómiai lazaságra sem vagy képes. Az baj. A tested,… A nőknek általában könnyebb, ti adjatok hozzá még öt-hat centit. Tényleg, na. Ha sportolunk, az már… Én már szenvedek, a nők meg; hogy tudott lenni a lába nem értem. Szóval. Legalább annyira lazának lenni, hogy az anatómiai lazaság meglegyen. Lazítani, nyújtani, strecching. Ezt olyan komolyan mondom, ahogy csak tudom. Na, internet, lazítás. Jól van. (16:17)
Következő, szabadidős dolgok. De olyan jóleső dolgok, idetartozhat az is; a kreatív tevékenységek, amiben örömödet tudod lelni. Egyszerűen csak jól esik csinálni. Másik oldal, amikor egyszerűen csak jólesik semmit sem csinálni. Meditálni, szemlélődni, nem csinálni semmit. De közben nagyon is aktívnak lenni egy olyan értelemben, hogy szemlélődsz. Szemlélődés. És egyszerűen csak nézni, csak nézni. Úgy szeretem a magyar nyelvet, hogy van a gyönyör,- na, abban aktívan benne vagyok - és van a gyönyörködés. Gyönyörűnek látom ezt. Lehet egyszerűen csak gyönyörködni. Hmmm… Ez még most tíz perc lesz, úgyhogy. Szóval szemlélődni, meditálni… Természet. (17:37)
Aggódok! Kaptam valakitől madártápot. Hat golyót. Fellógathatom, nagyon köszönöm ez úton is. Egy kedves ismerősöm meglátta az asztalon, azt mondja: „Nálam megrohadt.” Akkor is köszönöm. Jó ezt akartam elmondani. (18:14)
Játszani. Akkor egy átvezető gondolat. Ezért tehát elégtelen önkontroll, önfegyelem, élő emberek egyik alapvető dolga, hogy emlékezzenek a jövőre. Emlékezni a jövőre. Mert hogyha csak a pillanatból él valaki, nincs jövő, múlt sincs, de jövő sincs, ezért emlékezzünk a jövőre. (18:45)
És most jön az, amit beharangoztam, hogy hogyan gondolkodhatunk a késztetés, és a cselekvés között. Edward de Bonónak a gondolatait szeretném idehozni, aki a gondolkozás tudomány egyik nagy atya mestere. Azt mondja; legalább nagyon praktikusan nyúlt a kérdéshez, és azt mondja: „Legalább hatféleképpen tudunk gondolkodni.” És emlékeztek, amikor az történik magunkkal, hogy „Hogy lehetek én ilyen hülye, már megint nem aludtam ki magam! Hogy megint nem feküdtem le, most megint mit kellett még ezt-meg azt megcsinálnom! Most ennyire hülye vagyok? Most megint persze!” Akkor, amikor szavakat mondunk, azt gondoljuk, hogy gondolkodunk is. De ezt én nem nevezem gondolkodásnak. Hanem tudjátok idejöttem múlt alkalommal. - Tessék? A micsoda? – A násznagy! Igen a násznagy, igen a krónikás, aki elmondja, hogy „Jaj hülye vagyok!” - a négysorosokat. Nincs abban gondolkodás egy szál se. Például! Nem mondom, hogy tegye föl a kezét, aki szokott rózsafüzért imádkozni… Megértettétek a feladatot!? Senki nem rakta fel a kezét, kivéve egy valakit, csak én - de valaki, valaki felrakta a kezét- Te, jól van látlak, persze puszi nektek! Örülök! - de most ez nem számít, mert most nem erről beszélünk. Hanem az elégtelen önkontroll, önfegyelem sémáról beszélünk, tehát nem tudom most ez miért. Na, aki bátran föltette a kezét, - mi van már most velem? Tudtam, tudtam már ránézés nélkül is tudtam, hogy valami baj van. Hogy nem akartam senkit sem bántani, Pusszantalak titeket! Hogy el tudtok–e jutni a rózsafüzér imádság elmondása közben oda, hogy arról gondolkoztok, hogy mit kell vásárolnotok. Tulajdonképpen milyen dolgotok van még, hogy most hány percnél tartotok, tulajdonképpen kicsit fáztok, kicsit hideg van, ki kellene menni, tulajdonképpen jólesne enni pár falatot. Elmondom, véget ér aztán kimegyek a konyhába, egészen biztos, hogy kimegyek a konyhába, és akkor… Ismerős? Hát kinek nem? Aki mondott már rózsafüzér imádságot, olyan áhitattal, átitatottan… Hihetetlen érdekes, hogy miközben mondok egy szöveget, és annyira ott is vagyok, hogy tudom, hogy hol tartok. - Nem de, hogy tudod hogy hol tartasz? Főleg, ha kezedben van a rózsafüzér. - A kezedben van a rózsafüzér, az azért is jobb is lehet, mert még szabadabban tudsz közben valamire gondolni. Mondasz egy szöveget, „és közben tulajdonképpen a férjemmel hogy lesz ez…. És most imádkozom, hogy a férjemmel jobb legyen, de nem tudom hogy... Ez hogy lesz jobb tulajdonképpen… Egyszerűen nem változik meg… Persze a múltkor hallgattam egy előadást, és nagyon érdekes volt konkrétan;… tulajdonképpen lehet azt kellene neki azt mondanom, ezért imádkozom itt tulajdonképpen hogy jóra forduljanak a dolgok; mert tulajdonképpen fontos, hogy természetfeletti segítséget is kapjunk, akkor amikor ilyen természetes helyzetekben vagyunk. Tulajdonképpen erre nem is érdemes az időt – taps – Nah tehát akkor…- (22:40)
Ez a rész a Mária Rádió archívumából és műsorából törlendő. Kedves munkatársam, aki megvágod az anyagot, remélem elég kreatívan tudod felmérni a helyzetet, és tudod, hogy honnantól - hováig maradjon a mi titkunk. – (23:05)
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy amikor szidalmazzuk magunkat, és mondjuk, és mondjuk, mint a násznagy, meg a narrátor,… hogy ez mennyire problémásan nevezhető gondolkodásnak. Problémásan. Amit közben csinálok, az inkább. Tehát. Tehát! Arról kéne beszélni, hogy akkor mi az a hatféle mód, ahogyan lehet gondolkodni, és akkor járunk elég bölcsen, hogyha mind a hatféle gondolkozási módot tudjuk csinálni. Edward De Bono azt mondja: ”Ez olyan, mint hogyha hat kalapunk lenne, hat különböző színű kalap, és amikor felveszek egy színű kalapot, akkor annak megfelelően gondolkodom. Illetve amikor valahogyan gondolkozom, akkor társítom egy bizonyos színű kalaphoz.” Mondom ezeket: Első: Mondjatok egy színt. –ne, ne, összezavarodik bennem a rendszer. Tehát. – (24:19)
Fehér kalap. Információk, tények, realitások. Mondanék két területről példákat. Az egyik a társkapcsolat, a másik pedig Jézus élete. – hogy mégis csak – Most a társkapcsolat, mi az hogy információ, tények, realitások. Például, milyen nagyon fontos információ, amit érdemes tudni, hogy egy társasági kapcsolatban a krízis természetes, normális állapot. Ez egy realitás, ténykérdés. Nagyon fontos információ. Aki ennek az információnak nincsen a birtokában, mikor válságban van, akkor olyan gondolatai fognak támadni, hogy „Nah, nah, azért van ez, mert nem te vagy az igazi! Ha te lennél az igazi, semmi bajunk nem lenne! Az igazival sose történhetett volna ez meg! Tehát ez bizonyítja azt, hogy nem te vagy az igazi. De legalább is, ha te vagy az igazi; de mert most valami baj van, akkor ennek mi lehet az oka?” Hogy valamit nem csinálsz igaziként; - Ugye – „Mert te vagy az igazi, ezt még megelőlegezem neked, de szedd össze magad!” Ez mit jelent? (25:37)
Egy nagyon fontos információ valakinek nincs a birtokában. És ha az az információ a birtokomba lenne, egészen más következtetésekre jutnék. Akkor azt tudnám mondani, ez a krízis, természetes normális emberi állapot. Kikerülhetetlenül jelennek meg az életünkben a krízisek. Úgy is tudunk mélypontra kerülni, hogy senki semmit nem csinált rosszul. Sőt ráadásul a krízisen, nemhogy nem csináltunk rosszul valamit, éppenséggel a fejlődési folyamathoz természetesen hozzátartozik, hogy a krízis, tehát éppenséggel valami jó úton halad. Mert végre, ahogy ment előre, éppen tíz éve, vagy tizenöt éve nem voltam krízisben! De az nagy baj!… Most de tényleg így van, és egy fontos információ! Tehát ha húsz-harminc évszámra nem vagy krízisben, te hogy élsz? Miért téged az élet nem rendít meg, meg semmi, meg mit csinálsz? Zombi vagy?
-Krrzz! Ha lesz egy amerikai zombi film, majd jelentkezem statisztának. Nem esélytelen miért? –
Szóval, egy fontos információ, a egy krízis normális,természetes… és ráadásul, és ráadásul, a normatív krízist meg tudom különbözteti a szituatív krízist a normatív krízistől, … Értitek? Nem! - Kétezer hat második tanév, vagy nem tudom. - A normatív krízis az, amit normális módon az élet és személyiségfejlődéssel összefüggésben kikerülhetetlenül, nemcsak hogy megjelenik, hanem az a normális, hogy meg kell jelennie. Ha például a serdülőkort valaki úgy éli meg, hogy – fütyürészve – egy normatív krízisen nem esik át. Akkor mi történt vele? Beleragad, megmarad benne. (28:00)
Ötven éves vagyok, mondjuk. Nem én, mondjuk bárki. Hát tényleg én nem, de hiába néztek, nem, nem. Kb. lehet negyvenöt, ötvenöt, nem megy át az élet közepi válságon. Na, az elég problémás. Nah, akkor ha az negyven, ötven, hatvan, hetven, nyolcvan éves korában is olyan célok után szalad, amik harmicéves korban tudnak igazán, emberi életet növelő, fejlesztő, növelő, fejlesztő módon jelen lenni. Tehát éppen a krízisen át kell menni, és na most a krízisnek például egy lényeges formája, - nem is - egy lényeges tartalma, hogy meg fogok halni. Hogy visszanézek az életem útjára, és azt mondom:”A nemjóját!”- De tényleg. - Nem is azt látom, hogy mi megtörtént, hanem azt, hogy már negyvenhét évet éltem. – Ez most igaz. (29:00)
Tények információk.
Negyvenhét év! Előre nézek, hozzá teszek negyvenhetet, már necces ugye? Tények, információk. Tényszerű dolog, nagy valószínűséggel életem nagyobb részét leéltem. Hát ez csak hat rám, nem? Harminc évesen ki gondol erre? Tíz évesen meg valahogy nem megy az élet semerre, csak stagnál. Nem úgy van? Hogy tízévesen; „Na, hogy mikor, hogy mikor, mikor lesz már vége ennek a rohadt matekórának vége? Sose lesz vége!” Negyvenhét évesen, meg, ”Már te jó ég már megint este van! Ó, ez nem lehet igaz, hogy történt ez meg velem?” Ugye hogy így, így? És akkor megrendülök, hogy hát ezzel nem lehet viccelni, még van egy-két jó évtizedem, utána meg már csak, ö, ö… Elszagolgatjuk a rózsát még. Jó tudom, hogy nem így van, még azért fogok keresztrejtvényt is fejteni, na! (30:20)
Szóval, tehát. Fontos információk, tények, adatok, az ezzel való szembesülés, az ezzel kapcsolatos gondolkozás. Ha alapvető információknak nem vagyunk a birtokában, a gondolkozásunk tévessé válik. Például a krízist úgy értelmezzük helytelenül, hogy valaki törvényszerűen és biztosan valamit el-ron-tott.. Majd úgy tetézzük a gondolkozási hibát, hogy tehát akkor meg kell keresni a felelőst, és a megoldás abban van, hogy meg kell büntetni. Akkor végre megint minden a régi kerékvágásban fog haladni tovább, előre, rendesen. Hát ez már úgy ahogy van tévedés. Tények, információk adatok. Jó! Mondjak még, vagy szerintem ennyi elég. (31:17)
Jézus élete
Annyira bírom, hogy bizonyos helyzetekben Jézus,… semmi gondolatfolyam, meg filozófia. „Láttalak a fügefa alatt.” „Mester te vagy az? Te vagy a megváltó. Te vagy a Messiás.” Ennyiből. Ha láttál már, ennél érdekesebb dolgokat is fogsz látni. Itt aztán nincs ragozva semmi. A legszebb történet ebből a szempontból, Pál apostol megtérésének a története. Mert ott, egy olyan gondolati – hogy is mondjam – forradalommal találkozik, ami szavakkal nehezen kifejezhető. (32:17)
Megy, megy, megy, egyszer csak történik valami. „Ki vagy te?”- kérdezi Pál. Válasz: ”Én az a Jézus vagyok, akit te üldözöl.” Ennyi. Durva nem? Semmi érvelés, meggyőzés, szidás, nem tudom. Ennyi. Ki vagy? Én az a názáreti Jézus vagyok, akit te üldözöl. Csók. Három nap vakság, néhány év. Amikor hirtelen valami végtelen egyszerű realitással találkozunk. Tulajdonképpen Jézus éveken keresztül; mi volt a legfontosabb közlése bizonyos szempontból? Aszongya, az ember fiának sokat kell szenvedni, megölik; elítélik, megölik, harmadnapra feltámad. Tik, tik, tik, tik. Egyszerűen csak így történt, ez volt. (33:26)
Így. Hát információk, tények, realitások. Ahogy emlegetni szoktam azt amerikai pszichiátert” Az összes beteg emberben egy dolgot találtam közös vonásnak, a sebzett viszonyt a realitáshoz. Elégtelen viszony a realitáshoz.” Ezért úgy, mindig sok ötletem van, az egyik ilyen ötletem, hogy annyira szeretném kigyűjteni Jézusnak azokat a mondásait, amelyek olyan brutálisan kemények. Amikkel a legtöbben a legtöbbet szoktak molyolni, meg vívódni, meg vacakolni, meg szenvedni, meg nem érteni. Na, én ezeket szeretném kigyűjteni, és utána abból a szempontból megnézni őket, hogy az hogyan fejez ki az életből valami végtelenül egyszerű realitást. Semmi többet, hogy nincs benne semmi fenyegetés, semmi félelemkeltés, semmi, semmi, semmi, egyszerűen csak; ”Te nézd, egyszerűen, ha ezt így csinálod, ez fog történni.” „Nem hoztál olajat, elalszik a lámpa. Csók: anyu.” Akkor lehet ezen évekig töprengeni, ez így van. Amikor e legtöbben a szentírásban valami olyat olvasnak, „Hogy hú, ez nagyon durva!” – az általában az semmi más, mint nagyon egyszerű realitás. Legföljebb valamilyen történetbe bele van ágyazva, valamilyen összefüggés, valami… valójában; tulajdonképpen izgalmas volna elővenni valami olyat, ami mindig is fájt nektek. Vagy mindig értetlenek voltatok, vagy nahát ez a mindig minket szerető Isten képében, meg a hozzánk érkező Jézusnak az alakjába nem fér bele, és feltenni azt a kérdést, hogy: Hogyan fejezi ki az életnek a végtelen egyszerű realitását? (35:37)
Na, ezt kedvem volna megcsinálni. Na, ezt már sose fogom megcsinálni. Egy két előadás és akkor aztán. Jó! Mert ezt tényleg ma szeretném befejezni. Nem tudom az mér jó, de?
Ez volt tehát a fehér kalap. Egyébként mindegy, hogy milyen színűt mondunk. De ha kötjük, akkor esetleg meg lehet jegyezni. (36:08)
Második. Piros kalap. Asszociálhatunk rá, érzések, érzelmek. Az érzésekhez, érzelmekhez, kapcsolódó gondolkozás. Az a fajta gondolkozás, ami miközben átélek valamit, megjelenik bennem. Teljesen más, mint a tényszerű, realitásokat kifejező informatív szempontoknak az átgondolása. Teljesen más. Például ha nagyon sérült vagyok, valamilyen séma foglya vagyok, akkor nagyon is jellemző lesz a gondolkodásomra az, hogy azoknak az érzéseknek lesz megfelelő a gondolkodásom, a következtetéseim, amilyen negatív érzésekkel egyébként küszködök. Hiszen a sémákhoz, gondolatok, érzések, emlékek és fizikai állapotok kapcsolódnak. Ezért, minél sebzettebb vagyok, a gondolkozásomra annál inkább rátelepszik maga a sebzettség. És miközben én azt gondolom, hogy hát szabadon gondolkodom, jutok következtetésekhez, éppenséggel logikus is; tulajdonképpen az egész, úgy ahogy van, egy zárt körön belül szenvedő gondolkodás. Hogy más gondolatokra jutok, ha jól vagyok, és másokra, ha rosszul. Ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban. Ismerős ez, nem? Valakit szeretsz, és jól mennek a dolgok, „Ő a világ legcsodásabb nője!” Csak ha éppenséggel összevesztek, „Hát azért lenne egy-két kritikai megjegyzésem. Legcsodásabb? Hát azért, álljunk csak meg!” Miközben ő nem változott meg, az érzéseim változtak meg. (38:00)
A második a gondolkodáshoz kapcsolódó érzések ás érzelmek. Emlékeztek erről beszéltünk már sokat arról, hogy optimistának érdemes–e lennünk, vagy pesszimistának. Most a hat kalappal kapcsolatban kitágítjuk a gondolkozási világunkat, de emlékeztek, hova jutottunk. Hogy amikor egy döntés nyomán tervezzük a cselekvést, átgondoljuk, hogy hogy is lehetne azt kivitelezni, - milyen nehézségek lehetnek - érdemes egy kicsit pesszimistának lenni, mert ehhez a – most úgy mond akár - lelkiállapothoz, alkathoz, gondolkodási formához, hangulathoz több realitás kapcsolódik. Olyat is elkezdek számításba venni, amit ha jól vagyok, eszembe se jut. Nem így van? Hát, ha jól vagyok, - optimista – ott is bízol, ahol nem kéne, ott is örülsz, ahol nem kéne. A kivitelezés folyamatában pedig érdemes a pesszimista gondolkozásról átváltani egy optimista gondolkozásra. Ugyanis amikor optimistán gondolkozom a cselekvés szakaszában, az is többlet realitást hoz. Csak ez a többlet máshonnan való többlet. Mert amikor optimistán gondolkodom, azt mondom: „Miért ne volna lehetséges?” Hát én látom, van ott út, ha pesszimistán gondolkodom; na arra, arra ne, dzsindzsa, azt nem, azt nem. Optimista: Dzsindzsa? Hát persze hogy dzsindzsa, de ott van egy út, mért ne tudnék kijutni. Igaz hogy nem látom a végét, de hányszor kijutottam már a dzsindzsából! Tehát az optimista gondolkodás a megvalósítás szakaszában, erőforrásokat, lehetőségeket is mozgósít, amik éppenséggel lehetetlennek tűnnek, vagy éppenséggel el is vannak zárva akkor, amikor pesszimistán gondolkodom. (40:00)
Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy tudok–e akkor is úgy gondolkodni, amikor jól vagyok. Hogy azok a gondolatok, amik a meggyőződésemet, következtetésemet, amikor jól vagyok, meg tudom–e őrizni, vagy ezek mindig elvesznek, amikor rosszul leszek? Ezért beszéltem sokszor és sokat arról, hogy léteznek úgy nevezett meggyőződéseink. És fontos, hogy legyenek meggyőződéseink. Azért használom ezt, nem elveket mondok, nem ideálokat, nem eszményeket, nem ideálokat, nem ilyeneket, mert lehet, ez a fejemben van. Azért mondom, hogy meggyőződés, mert a szó gyönyörű, benne van, hogy valamiről meggyőződtem. Tehát valamivel kapcsolatban tapasztalatom, élményem van, saját élményem van róla, ami kapcsán meg is győződtem. Tehát meggyőzött engem arról, - például - hogy érdemes emberekkel kapcsolatban lenni. Hogy érdemes jót tenni akkor is, ha nem viszonozzák. De ez nem egy ideál, nem egy eszmény, nem egy gondolat, nem egy erkölcsi törvény a fejemben; hanem ezt kötni tudom élményekhez. Amikor átéltem, hogy ez de jó, és mikor kötöm ezt egy élményhez, és ebből fakad egy meggyőződés, és az a meggyőződés egy mondatban összekristályosodik; és azt mondom; „Hogy igen, érdemes akkor is segíteni valakinek, ha nem adja vissza.” – ez a meggyőződés. Ezt a mondatot akkor is elő tudom venni, akkor is erőforrásként tudom használni, akkor is, amikor éppen teljesen másképpen érzem magam. Hogy szenvedek, csalódásban vagyok, aki becsapott, ilyen vagyok, olyan vagyok, de ezt a meggyőződést előveszem. Igaznak tudom tartani akkor is, amikor éppenséggel az érzelemvilágomból teljesen más következtetésekre jutnék. Ezt nevezem meggyőződésnek. Ha valakinek nincsenek meggyőződései, akkor esik szét ezer darabra. Ha mindig éppen az alapján gondolkozol, ahogy érzel. Hú ha, na, az gáz! (42:35)
Igen mindenféle élményeim jutottak eszembe. Természetesen nem magamról. Jól vagy, szeretsz valakit. Rosszul vagy, nem szeretsz valakit. Jól vagy, azt mondod nagyon értékes ember, érdemes. Rosszul vagy, dehogy érdemes, mi, hát egy ilyen alak? Nem megrendítő ez? Hogy van valakivel egy kapcsolatod, valami rosszat tesz veled szemben, és elkezdesz róla gyökeresen másképpen gondolkozni. Most ha a két szempontot összerakjuk, milyen fontos, hogy az egy realitás, hogy adott esetben aki azt megcsinálta veled. Tehát nem realitásvesztésbe kell menni, hogy nem, nem, ez hát meg sem történt, meg olyan aranyos. Olyan amilyen, ezt a piszkosságot ő megcsinálta, de hozzáférhető számomra az a gondolkozás, ahol azt tudtam mondani, jó, de hát... Például hozzáférek ahhoz a gondolatomhoz, hogy ő a feleségem. Mert van, aki ehhez az gondolathoz egy bizonyos érzelmi fűtöttségben, hidegségben nem fér hozzá. Annak számára semmilyen jelentősége nincs. Ott vagyok, de azért meggyőző. Jól van. Mi ebből a fontos? Hát amit mondtam, az. Jézussal kapcsolatban,… Jaj hát még semmi, hát még házasság, semmi párkapcsolat, de azért mondtam nem? Mondtam. Jó. (44:35)
Mikor a szentírásból az jön, hogy Jézus felujjong a lélekben. Hii! De szép ez. Felujjongani. Áldalak téged Atyám, mennynek és földnek ura, hogy föltártad ezt a kicsinyeknek! Hát így tetszett ez neked! Hogy nem a bölcseké és okosaké az Isten országa, hanem a kicsinyeké! Tyű, ez de jó! Élményből való gondolat, felujjongás és egy fölismerés. És utána ehhez lehet ragaszkodni. Eldönthetem, hogy így érdemes gondolkodni, ezt a következtetést kincsnek tartom, vagy ez á, ez nem. Ez semmi, elsodort egy indulat. Á dehogy. Dehogy. Nem így van, csak egy kicsit… Társkapcsolat, ezért, ezért, ezért. Néha esküvői szertartáson mondom azt, hogy úgy van, a szerelemben kicsit rózsaszínben látunk. És akkor mindenki, „Igen úgy van, úgy van.” Egy esküvő kapcsán sokféle érzés van. Miért csak pozitív, igen, igen. Aranyosak, de hát… de mit tudják ők! Én is voltam már így, de már nem így vagyok. Na, jól van. De közben szívesen hozzáteszem azt a gondolatot, hogy igen, mondhatjuk, hogy egyfelől olyasmit is belelátok a másikba, ami... Háát. Amit a nő mond, hogy Superman. Mert ha valaki szerelmes, valami ilyesmit mond. Nem? Neki a Békaember, vagy mi az; ami, Batman, nem Békaember. De másfelől azt lehet mondani, hogy amikor szerelmesen nézek valakire, akkor olyasmit látok, amit a többiek nem. Tehát nem csak realitást vesztek, - az idealizálás miatt - hanem olyan kincseket látok meg, amit más nem lát. És mért látok meg benne olyan kincseket, amiket más nem? Az érzések, az érzelmek miatt látom azt meg benne. És ezért hogy például, amikor Jézus nem „Péter vesd ki a hálód halfogásra! Evezz a mélyre! Állj! Hálókat ki! Nem kell nagyon! Mind a két bárkába! Húzzátok föl! Számoljátok össze! Menjünk ki?” És akkor Péter: „Menj el tőlem uram, hát én bűnös ember vagyok!” „Emberhalásszá teszlek! Ne félj Péter, embereket fogsz halászni!” Hogy ezzel mit akarok mondani? Hogyha nézzük Jézusnak a működését, akkor azt látjuk, hogy ő nagyon is belelát olyasmit másokba, amiket mások egyáltalán nem látnak ott, és miért lát ott olyasmit, amit lát? Mert szereti őt. „Zakeus, ma a te házadban kell megszállnom! Jöjj le hamar!” Eszembe jutott gyerekkorom. Volt a Microbi, – megvan a Microbi? – meg a… Hát meg a Csillagok háborúja. „Artzwei die zwei” ahogy az angol mondja az eredeti szövegen. Jó! Szóval. Jól van, jól van, jól van, vagy ha nem, úgy is jól van. (48:55)
Jöjjön a következő kalap, a fekete kalap. Megfontoltság, körültekintés, nehézségek; a tévedésekre való rálátás. Tehát ott megfontolunk, körültekintőek vagyunk, leginkább azt köthetjük, kapcsolhatjuk hozzá, hogy amikor pesszimistán körbenézünk, „Na, na!” Vagy amikor rámutatunk valami hibára. „Na, ez itt, ez itt nem jó!” A következtetés nem helyes. „ Na, na ez így nem lesz jó!” Megfontoltság, körültekintő gondolkozás, a hibáknak az észrevétele. Erre is szükség van. De látjuk, hogy ha valaki csak ebben a működésben van. – Hej haj! - Biztos ismertek olyanokat, akik; van egy csodálatos helyzet, és megkeresi a bajt. És mondja is, „Mert hát látnivaló, hogy mindenki más realitásvesztésben ténfereg!” – úgyhogy gyorsan el is mondja, hogy „Na na, ötös, ötös de, de egy kicsit meggyőzőbben kellett volna előadni. Helyes volt a következtetés, egy kicsit lendületesebben!” Jó, de most azt mondja. Körültekintés. Sokszorosan mondom. Információ egyébként, ami körültekintő gondolkozásra ösztönözhet, hogy ha valaki házasságkötés előtt azt gondolja, hogy egész biztos, hogy lehetetlen, hogy valaha is elváljanak, akkor ő nem gondolkodik elég körültekintően. Ez nem azt jelenti, amit bárki most ide gondolna, hogy „Na, most mondta, most mondta.” Az jutott eszembe múltkor, - tényleg itt jutott eszembe - hogy így van, de nem úgy. Így van, de nem úgy. Ez azt jelenti, hogy így van, kutatás szerint rizikófaktor, hogyha te azt gondolod, hogy teljesen lehetetlen, hogy te valaha is elválj. Rizikófaktor, ha te azt gondolod, hogy veled ez nem történhet meg. Mert nem vagy elég körültekintő. Nem vagy elég reális. És ha tudod a fekete kalapot hordani, azt mondod, hogy ez bárkivel megtörténhet. Mit - tudom - én. De ebből aztán nem az következik, hogy „Ja ha ez a házasság, akkor nem is fogok megházasodni!” Nem ez következik belőle, hanem az, hogy „Aha, tehát fokozottan érdemes figyelni.”
Na most, hadd kössek itt össze két szempontot. Információ, realitások, és aztán körültekintő gondolkozás. Tudom, hogy ezt emlegettem nektek, de ez. (52:03)
A házasság, a család egy élő rendszer. Ez egy információ, egy realitás. Minden élő rendszer az által áll föl, hogy a rendszerbe energiát fektetünk, vagy közlünk. Hogy a rendszer energiához jut. Az élő rendszer nem tud fölállni, ha nem jut a rendszer működéséhez megfelelő mennyiségű energiához. A föld, mint egy élő rendszer, a Nap sugárzása, és a Föld maghője miatt képes fenntartani a maga egyensúlyát. Mert minden élő rendszer egyensúlyra törekszik, ha megkapta a működéséhez szükséges energiát. Ha nem sütne a nap, és a földnek nem volna maghője, megnézhetnénk magunkat. Az ember egy élő rendszer, a MOM Kulturális Központ egy élő rendszer, a test egy élő rendszer, egy házasság egy élő rendszer, a család egy élő rendszer. Nem fektetünk bele megfelelő energiát, mi fog történni?
Információkat mondok.
Tényszerű dolgokat, realitásokat, amelyeket elkezdhetünk körültekintő módon átgondolni. Például azt mondom megint csak. Rendszer szemlélet. Akkor ebből az következik, hogyha nem adunk megfelelő energiát a rendszer működéséhez, a rendszer megpróbálja – élő rendszerről beszélek – az élő rendszer megpróbálja a saját egyensúlyát fönntartani, annak az energiának a működtetésével, amennyit mi közöltünk vele. Mi fog történni? A rendszer igyekszik egyensúlyban maradni, de ez az egyensúly, mert nem fektettünk bele elég energiát, vagy borulékony lesz, vagy kóros egyensúly lesz.
A családgondozásban, terápiában beszélünk erről, hogy létrejött a családban egy kóros egyensúly. Vagy a nehézségekkel való megküzdésre nem megfelelő egyensúly. Például, amikor megszületik a két-három gyerek, az anya kötődik nagyon a gyerekeihez, eltávolodik a férjétől, és itt nem történik semmi, aminek történnie kellene a kettejük kapcsolatában, ami stabilizálja a családot, a férfi még jobban eltávolodik. Majd pedig, hogy jön létre az egyensúly? Lesz szeretője. Ez egy egyensúly. Egy egyensúly. A nő a saját egyensúlyát az életében nagyon sok mindent megtalál a gyerekei között, a férfi megtalálja a szeretőjével, és tulajdonképpen a család működik. Működik. A legtöbb család például így működik. És mondhatjuk, hogy nem, de attól még így működik. Mondhatjuk, hogy nem jó, most nem ebből a szempontból nézzük. Hanem hogy minden élő rendszer, ha annyi energiát tettünk csak bele - a társkapcsolat, elégedettség, minőség, összetartozás, érzelmi összetartozás, minden - nem fektettük bele az elég energiát, a rendszer befektetett energiából próbál gazdálkodni. És akkor létrejön egy ilyen egyensúly. Lehetnek egészen durva egyensúlyok. Például elvált szülők, - dürürüm., dürürüm – A nőnek megromlik a kapcsolata a férjével, ezért nincs vele kedve lefeküdni, a férfi már most családon belül keres valakit. Lásd Woody Allen. És akkor elveszi a nevelt lányát. Így kellett a legkisebb energiát befektetni abba,… Hm, hm, hm. Attól ő még egy jó filmrendező. (56:00)
Nem fektetünk bele elég energiát, a rendszer egyensúlyra törekszik, de csak olyan egyensúlyt képes létrehozni, amennyi energiát belefektettek. Minél összetettebb egy élő rendszer, annál több energiát kell közölni vele, hogy a rendszer optimálisan tudjon működni. Márpedig egy társkapcsolat, vagy egy család egy bonyolult, élő, árnyalt rendszer. Ezért, ölég sok energiát kell belefektetni. S arról is beszéltünk, hogy miért van az, hogy miközben egy társkapcsolat hihetetlen finom szövésű, bonyolult árnyalt élő rendszer, alig fektetünk bele energiát. Azért, mert a gyermekkori élményvilágból gondolkozunk. (56:45)
Lásd második kalap - a piros. És az van bennünk, hogy de hát ez megy magától! Hát megy magától! Nem? Hát a kari nem így volt? Jött a csöngőszó, bementünk, föl volt díszítve a fa, és alatta az ajándékok. Minden ott volt, minden megvolt. Magától ment. A gyereknek az az élményvilága, hogy magától megy. Erről múltkor is beszéltem már. Mi történik akkor, hogy ha még kevesebb energiát fektetünk bele a kapcsolatba? Minden élő rendszer törekszik az egyensúlyát fönntartani. Vagy valami egyensúlyban lenni, de ha már olyan kevés az energia, amit belefektettünk, hogy ez nem lehetséges, akkor szétesik. Nem tud mást tenni, mint hogy szétesik. Ha nem eszünk, szétesünk. (57:48)
Most akkor fönt volt rajtunk két kalap. Fehér kalap, - na, igen csak mi a fehér kalap – realitások. Ebből fölvettük a fekete kalapot. „ Na, nézzük akkor csak!” Hogy is van? Hát hoppácska. Akkor nem érdemes naivnak lenni, hogy majd magától megy. Na nem, nem. Akkor itt… Akkor itt fölvettem a piros kalapot, - akkor, hűha - akkor nagyon, nagyon, nagy szükségem van, arra az erőforrásra, amikor szeretetre méltónak láttalak téged, magamat, meg a kapcsolatot. Hát akkor erre a nézőpontra, a belőle fakadó meggyőződésekre, nagy szükségem lesz. Mert ha mindig úgy gondolkozom, ahogy érzem magam veled, akkor biztos, hogy nagyon sokszor nem fogok energiát fektetni a kapcsolatba. Ez az utolsó,… tudod mikor. Nézzük a negyedik kalapot. (58:50)
Á már megint, megint bebuktuk, de csúnyán, csúnyán. Még Jézusról nem is beszéltünk. Igen, igen. Talán még egy ilyet. Túl sok a különbség. Túl sok különbség nagyon megnehezíti a társkapcsolatot hosszútávon, beleértve az elégedettséget is. Nagyon megnehezíti. Ez egy realitás. Fehér kalap realitás. Érdemes végig gondolni, ha ekkora különbségek vannak kulturálisan, végzettségben, érdeklődésben, értékrendben – akármiben – túl sok nagy különbség van, akkor irdatlanul sok energiát kell befektetni, - aránytalanul sokat - a rendszer működéséhez. Hiszen alig van közös nyelvünk. Vannak közös élményeink, de nagyon sok talaj nincs alattunk. Ezért, hogy fönntartsunk valamit, állandóan rengeteg energiát kell befektetni abba, hogy a – mmm – ez ma azért is nehézség, mert hogy szabad a világ, ezért találok Honoluluban egy nagyszerű srácot. Tényleg, tényleg. És Mexikóban egy egzotikus hölgyet. Hmm. Nagyon szép elsőre. Utána érdemes a fekete kalappal kicsit körbe nézegetni. Minden nagyon szép, csak….(1:00:28)
Fekete kalap. Jézus néha felveszi a fekete kalapot, - szó sincs róla, hogy ne venné föl –ne lenne egy ilyen. Azt mondja: „Mester bárhova mégy, én követlek!” Igen? Vegyed csak fel a fekete kalapot. Mondanék valamit, de a piros kalapban elragadtatnám magam. Látom a piros kalapot, akkora hogy a szemedet is takarja; nyugodtan most vedd le, és jön a fekete, kis cilinder. „Rókának odúja, madárnak fészke, emberfiának nincs hova a fejét lehajtani…” „Aki az eke szarvára tette kezét, nem alkalmas Isten országára, ha közben hátrafele néz...” Jézus kifejezetten használja a fekete kalapot is. Sőt, akkor veszi föl nem egyszer a fekete kalapot, amikor azt a legkevésbé várnánk. Tehát, mikor egy nem tudom milyen XXI. századi pszihologikából az adódna, hogy most kell rátenni egy lapáttal; most, most még egy kicsit lehet még őket hülyíteni. Akkor ezt Jézus sosem teszi meg. Lenyűgöző ahogyan Jézus nem manipulál. Tehát pont akkor, amikor az emberi logika szerint még. „Na gyerekek, gyerekek!” Hogy például nem hív tanítványának senkit, akit meggyógyított. Apostolnak tizenkettő közül. Kit gyógyított meg a tizenkettő közül? Senkit. Azért, mert túl sok lenne rajtuk a piros kalap. A hála, - nana, hát így nem lehet. Nyugi. Fekete kalappal! Ez tehát a fekete. Nézzük a következőt! (1:02:42)
Jézus perét írtam még ide, mikor azt mondja: „Te most te mért ütsz engem? Ha rosszat szóltam és nincs igazam, bizonyítsd be. Ha meg nem tettem ilyet, akkor ne üss meg!„
Negyedik, a sárga kalap. Értékek, jelentőség, fontosság fölismerése. Értékek, jelentőség, fontosság. Mikor úgy gondolkodunk – és itt most egy nagyon izgalmas rész következik – hogy rendben van, voltál ilyen is olyan is, történt ez is meg az is, mi ennek a jelentősége? Ez fontos –e vagy nem?
Annyira bennem van, hogy egyszer végigkísértem egy beszélgetést, ahogy perelt a feleség a férjével. És mondta, és nyomta, és nekem piros kalap rajtam, és kezdett rossz érzésem összegyűlni sok, és a férfi halálosan nyugodtan, „Igen, na jó… igen, igen,… öö…” Teljesen normálisan csinálta. Szóval nem csak így hümmögött, hanem… Felesége elment, de nem dúlva-fúlva, hanem hogy meg volt, amit meg akart csinálni, és a férj rám nézett és azt mondja: „Érzékenység, női érzékenység. A feleségem egy érzékeny nő és tud, néha ezt ő így csinálja. Ennyi.”
Értitek? Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget ennek, mint amennyi neki járt. A feleségem úgy kerül néha egyensúlyba, hogy: Hrrkrr. Ennek túl nagy jelentősége nincs. És ami a legérdekesebb, ha hosszú távon a folyamatot nézzük, a feleség nagyon hálás volt a férjének, amiért ilyenkor mindig stabil maradt. Mert ilyenkor a feleség megengedhette magának, hogy instabil legyen, de közben a férje érzelmileg őt tartotta; ezért ez a folyamat a nő szempontjából a lehető leggyorsabban és hatékonyabban végig tudott menni; a férfi egészségét nem kezdte ki, mert nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, de annyit tulajdonított, hogy nem szólt közbe, nem állította le a feleségét, mert tudta, hogy van jelentősége, pontosan annyi, amennyi. Aha! Ez csodálatos dolog, tehát tudni úgy gondolkozni, hogy meg tudom mondani, hogy ennek van jelentősége, vagy nincs. És hogy mennyi és aztán ebből következtetéseket vonok le, ami meghatározza a magatartásom. Fantasztikus nagy dolog.
Sőt! Elégtelen önkontroll, önfegyelem sémában ez a jelentőséget tudó gondolkozási szintje teljesen hiányzik. Hiszen mindig a pillanatnyi késztetéseknek van a legnagyobb súlya. Az maga az igazság. De közben pedig pici dolgoknak lehet nagyon nagy jelentősége. (1:07:08)
Családsegítésben rendre megfigyelhető az, hogy elmennek a kincsek mellett. Emlékeztetek? Erről sokat beszéltünk, hogy majdnem mindig úgy történik, hogy a férj és a feleség; nem egyszer persze nem összefüggésben egymással, nem kooperálva, együttműködve egymással, de próbál energiát fektetni a kapcsolatba. Ezért teszünk gesztusokat. Ezek látszólag jelentéktelen apróságok, a jelentőségük azonban nagyon, nagyon nagy. Ezt úgy szokták mondani, hogy ha valami picike kis változás tud történni egy kapcsolatban, ahhoz képest, ahogyan már esetleg régóta rosszul mennek a dolgok, akkor ott kell lennie egy tervnek. Kell venni egy tortát, rá gyertyát és ünnepelni. Mert valami hihetetlenül fontos dolog történt. És itt számtalan apróságot lehetne felsorolni, de végtelen mennyiségű, kicsi apróságot. Hogy a feleség tudja, hogy a férjét mindig bosszantja, hogyha amikor megérkezik, rögtön nekitámad. – megrémül – Sokszor nem is támadó céllal, csak úgy csinálja. A feleség nem bírja türtőztetni magát, és a férfi ezt elviseli. (1:08:54)
Ebben az esetben úgy is mondhatnám Böszörményi Nagy Iván nyomán, hogy a férfinak jogosultságai támadtak. Hogy ő ott valami nagyon fontosat befektetett. Látszólag nem történt semmi! -„Jó jó hagyta, hogy mondjam.” – Egy olyan valakinél, akit ez nagyon zavar. Mert nem tud hazaérkezni, nem tud megnyugodni. Az hogy ő hagyja, hogy vele ezt csinálja a felesége, az nagyon nagy dolog. Ezért ez a férfi jogosult arra, hogy a felesége ezt elismerje. És azt mondja, amikor kifújta magát, hogy: „Nagyon hálás vagyok neked, hogy megengedted, hogy valami olyasmit csináljak, amiről már beszéltünk, és tudom, hogy utálod. És hogy ezt megengedted…. Szeretlek! Mert kevés ember tenné ezt meg.” A társkapcsolat tele van ilyen apróságokkal. Amiknek a jelentősége hatalmas. Ahogy talán azt már elmeséltem. De itt az idő! (1:10:11)
Akkor csak egy gyors történetet ide: hogy egy pár jött hozzám azzal, hogy nyírjuk egymást. - Egyszer meséltem nektek róla. - Szétszedjük egymást. És kérdeztem tőlük, hogy létezik-e a 24 órában valami olyasmi, amire azt tudnák mondani, hogy valami spirituális töltete van. Ugye a jelentőség miatt. Aminek spirituális tartalma van, az valami jelentős dolog. Ezért kérdeztem. Valami jelentős. És akkor gondolkodtak, és az mondták: „Hogy igen, hajnalban, mikor félálomban vagyunk, akkor néha egyikünk, néha másikunk, kezdeményez egy ölelést. Nem szexuális együttlétet, csak egy ölelést. Kis kifli, nagy kifli. És néha én vagyok a kicsi, néha én vagyok a nagy, és ott hajnalban átöleljük egymást; ezeket a pillanatokat még nem rontottuk el. Hogy ezekben a pillanatokban nem is utasítjuk el egymást soha. Szexuális kezdeményezést gyakran kölcsönösen visszautasítjuk, ezt soha. Tulajdonképpen mikor hajnalban, félálomban átölellek - mondta a férfi - akkor élem meg kizárólag az elmúlt hónapokban, hogy szeretlek és igazán fontos vagy nekem. Mert napközben egymást nyírjuk.” Akkor az a pillanat félálomban, ahogy összegömbölyödnek egymással, óriási jelentőséggel bír. De valami kimagaslóan hatalmas a jelentősége. És amit ott átélnek, annak hatalmas üzenete van. Egy társkapcsolatban látni, hogy mekkora jelentősége van a kicsi dolgoknak, egész másképpen fogok gondolkozni.
Akkor eddig volt négy kalap, és akkor lesz még kettő, és még Jézusról is beszélünk. Azt most kihagytam az idő miatt. Köszönöm a figyelmet! (72:04)
Lejegyezte: Adler János
Elégtelen önkontroll, önfegyelem. Erről beszélünk, és még az sem elképzelhetetlen, hogy mai alkalommal befejezzük, de hát nyitottak vagyunk bármire, ami jó. Mindenesetre, mindenesetre elkezdtük azt nézni; Máté Gábor: Szétszórt elmék című könyve alapján, ami nagyon is rímel, nagyon is rengeteg párhuzamot fedezhetünk fel John Payne: Egyszerű gyerekkor című művével. És most aztán főleg olyasmiről szeretnék beszélni, amiben rengeteg párhuzam van. (00:44)
Merthogy arról kezdtünk el beszélni, hogy akkor mit tehetünk. Mit tehetünk felnőttként, mit tehetünk elsősorban – most felnőttként – magunkért, adott esetben magunkként, felnőttként és szülőként. Hogy hogyan tehetjük azt meg, - mert hiszen ha gyerekeinknek jót szeretnénk, akkor nem mindegy, hogy mi hogy vagyunk. És ahogy láttuk az összefüggésben a témánkat, akkor újból és újból az derült ki, hogy semmi értelme, hogy ha azt az ismeretanyagot, amit fellelhetünk előadásokban, könyvekben, bárhol, abba az irányba visszük, hogy magunkat szidjuk. Mert akkor az történik, hogy még jobban fogunk szorongani, még kevésbé leszünk jól, és ez pedig majd hatást gyakorol a gyerekeinkre. Tehát éppenséggel az volna a cél, hogy felnőttként, szülőként tudjunk jobban lenni, és akkor a gyerekeink is jobban tudnak lenni nálunk, meg mellettünk, meg körülöttünk és a többi. És hogy így jutottunk el oda, hogy azt mondhatjuk a figyelemhiány zavarral élő gyerekről; azt mondhatjuk elégtelen önkontroll, önfegyelem világában élő felnőttről, hogy éppen az a gyöngesége, hogy az impulzusok, késztetések, érzések, indulatok, vágyak… gondolkodás nélkül cselekvésbe fordulnak. Ugye ez a nehézség? Ettől szenved ő maga is, meg mi. Hogy ezt tapasztaljuk. És ezért felnőttként micsoda nagy jelentősége van annak, hogy éppenséggel megtesszük azt, ahogyan jön egy késztetésünk, például önmagunk megvetésére. És önmagunk megvetéséből fakadó késztetése hova fordul? Hogy elkezdjük magunkat ostorozni. Elkezdjük magunkat bántani. Hogyan is? Gondolkozás nélkül. Mindenféle önreflexió nélkül, begyakorlott módon. Egyszer jön a késztetés és máris szidom magam, és a többi, és a többi... És hogy erről volt szó a múlt alkalommal. (02:54)
Megtehetnénk–e most azt, hogy jönnek a mindenféle késztetéseink, és beiktatjuk a gondolkodás folyamatát, és fölismeréseink lesznek a saját javunkra. És hogy elkezdünk megértően gondolkodni magunkról, hogy elkezdünk együtt érzők lenni, vagy legalábbis azt, kitartóan folytatjuk, hogy fölismerjük, hogy mit csinálunk magunkkal. Mert hogy adott esetben mit csináltak velünk vagy mit nem csináltak velünk, most ezt nem ragozzuk. És hogy ebből valami másfajta cselekvés, másfajta magatartásforma tud kinőni. Emlékeztek erről volt szó. Na de! (3:33)
Két pont még maradt. Ez pedig, hogy ha megtanultam gondolkodni magamról, elkezdhetem megadni magamnak a saját növekedésem föltételeit. Hogy az egy bizonyos összefüggésben tud megtörténni. Emlékeztek, növekedés, nevelés, növelés. Semmi autoriter modell, meg ön… - Hogy volt az a szó? Egyre messzebb vagy tőlem! - A neveléshez nem föltétlen kellene a kegyetlenséget társítanunk. (04:19)
Valamelyik este éjfél körül elkezdtem egy finn filmet nézni. Hát rettenetes volt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezután az összes finn filmtől ezután óvakodjunk! Nehogy valaki téves következtetésre jusson. Hanem azt látom, hogy ott van egy gyerek, és hogy annak a gyereknek mennyi mindent kell átszenvednie, megélnie. Jaj, egyszerűen rossz volt nézni, nem is tudom mi lett a vége. Nem bírtam elviselni, végül kikapcsoltam, és fantáziáltam oda egy jó véget. Engem ne sokkoljon egy finn film, éjszaka egy órakor! Hogy fogok aludni! Na, na! (05:05)
Tehát, hogy mit tehetnénk a saját növekedésünk föltételeiért. Emlékeztek, hogy a növekedéshez, növelődéshez, önnevelés, önművelés, akkor olyan kulcs szavaink társulnak, minthogy a magunk elfogadása, érzelmileg biztonságos légkör teremtése magamnak. Önmagam elfogadásának világa. Na és akkor itt mondhatunk sok-sok lépést, de nem akarom hosszan mondani, mert aztán jön az a téma, amit beharangoztam, amiről már úgyis elfelejtkeztek, hogy mi. Ezért az újdonság erejével fog hatni. Az pedig még mindig pezsdítő. (05:43)
Első, a tér. Emlékeztek, rögtön John Payne-re köthetitek át a gondolatokat, a tér. Tényleg úgy van, minél inkább impulzus és cselekvés, ebből való kiszolgáltatottság. Nekiállsz, - csúnya szót mondok - felnőttként rendet raksz. De persze felnőttként nem muszáj úgy beszélni magunkkal, mint ahogy velünk beszéltek. Tehát kezdheted például, egy jóízű vásárlással. Na tessék…. Mire is lenne szükség? Ugye? … Elmész és kalandozol, és hát erre föltétlenül:„Jaj micsoda jó anyagok vannak.” És a többi… Most nem mondok el mindent, hogyan tudod magadat motiválni. (06:43)
És amikor elkezdjük azt a teret, ami körülvesz bennünket, valahogy rendezni, ott maga a folyamat is nagyon értékes. Ahogyan csinálom a rendet, ahogyan magam körül ezt a világot kitalálom, magam körül ezt a világot kitalálom. Tulajdonképpen nem kell sok mindenre gondolni. Egyszerű folyamat. Valahogy magam is elkezdek rendeződni. Minél inkább valaki figyelemhiány - zzz - annál inkább nagy jelentősége lehet abban a folyamatnak, ahogyan rendet rak. Mikor nekiállok valamit írni, akkor mindig rendet rakok előtte. Én mindig így csinálom. Amikor minden a helyén van körülöttem. Nah, most már neki lehet állni. Első tehát a tér, szoba, autó. (07:41)
Következő, alvás. Azok, akik így élnek – rövid szuszogás - gyakran éjszakai baglyok. Ennek több oka is van, egyrészt nem vagyok álmos! De nem látsz el a holnapi napig. Tehát, még ez-az, meg amaz, és aztán szidod magad reggel, hogy: „Megint csak három órát aludtam, hogy lehetek ilyen hülye!” Igen ez a szokásos kör, de … Erről annyira eszembe jut az, de tudom et is emlegettem már nektek, mikor Rákoskeresztúron második misémet megtartottam, és bejött a bácsi a sekrestyébe, azt mondta: „Én kikérem magamnak, hogy maga engem kiprédikáljon!” Második nap voltam ott, senkit nem ismertem. Ezért nagyon kedvesen próbáltam, hogy: „De hát kedves bácsi, én magát nem ismerem. Fogalmam sincs róla, hogy maga kicsoda.” „Akkor mér rólam beszélt?” Na jó, ez jutott eszembe. Nem prédikálok ki senkit, ne vegyetek semmit sem magatokra, csak ismerjétek föl magatokat. (09:12)
Szóval a figyelemhiány, -zavar, és az elégtelen önkontroll, önfegyelem. Miért is, miért is éjszakázik valaki? Miért olyan kedves idő az éjszaka? „Mert nyugi van.” - valaki a közönségből. Így van, mert nyugi van. Éjszaka végre már mindenki lefeküdt, éppen csak a szomszédot lehet hallani. Őt viszont ilyenkor jobban. Mindenkinek biztos van sok szomszéd története. Na, én is tudnék, ha mondanám őket. Nem lenne jó. Szóval éjszaka van, és valahogy a külső körülmények jobbá válnak. Könnyebb figyelni, valahogy le lehet nyugodni, nem szór szét az, ami körülöttem van, minden elcsendesedik, és hogy; na, most tudok figyelni. Na, most egész jól vagyok. Na, ismerős ez? Aha, milyen sokaknak. (10:21)
Tehát a második lépés, vagy pont, vagy helyzet, vagy lehetőség, aludni; rendesen kialudni magunkat. A gyerekekkel hogy van, milyen érdekes ez, hogy amikor valaki óvatlan és nem elég szülő-szülő, akkor a piciny gyerekének azt a túl aktivitását mindenét látja, akkor azt gondolja tele van energiával. Közben pedig a gyerek a fáradtságra, hogy reagál? Ezzel. Tehát ha szülőként azt várom, hogy fárad el, már régen pihennie, meg aludnia kéne. Csak nem úgy fejezi ki, ahogyan általában egy felnőtt; szép lassan elfáradok. De aki elégtelen önkontroll, önfegyelem, figyelemhiány zavar. Tulajdonképpen nagyon fáradt vagy már, és mégis még akarsz valamit csinálni. Még azt nem bírod abbahagyni, na még, na még. Két, három, négy és több gyerekes anyukáknak is ezt ajánlom. Tehát, mindenféle egzisztenciál-analízis helyett, néhány nap alvás, és ha azután is pont olyan rossz az életünk, mint volt, na, akkor lehet gondolkodni más dolgokon. Tehát alvás. (11:50)
Harmadik: táplálkozás. Aki elég stabil, ha a vércukorszint leesik, attól még megőrzöm többé-kevésbé a munkaképességem. Ha a vércukorszintem megnövekszik, akkor még képes vagyok kordába tartani önmagam; de nem így, akik ezzel a nehézséggel élnek. Mert ott sokkal nagyobb szélsőségek fognak megjelenni például ezzel az egyetlen egy ténnyel kapcsolatban, hogy milyen a vércukorszint. Tehát az egyik szélsőség is erősebb lesz – grrr, semmire sem vagyok képes - és a másik is. Hogy nem bírok leállni. Tehát még gyorsan följelentek még valakit. Még jó, hogy éjszaka van, és még van időm, és nem zavar senki! Ezért egy jó levelet fogok írni. (12:44)
Következő: Mozgás. A sémákkal kapcsolatban, - mindig mondjuk - a sémákhoz, gondolatok, érzések, emlékek, és fizikai állapotok kapcsolódnak. A cselekvés a sémákra adott választ jelenti. De ezt mi már mind-mind tudjuk. Ha ez így van, a figyelem hiány zavar, - és így van - elégtelen önkontroll, önfegyelem, ehhez egy fizikai állapot is társul, nyilván a szorongás is – igen, a szorongás. És akkor milyenné válik a test? Ez az. Milyen? Merjed bátran mondani. Na ne, jó volt! Jó volt, az első is jó volt! (13:37)
Na ne, hát olyan szép a parketta, ugye! Nagyon szépen megcsinálták. Ugye? Nézitek, hogy milyen szépen fénylik? Nem fénylett így. Valaki terápiás folyamatban. Szóval. (13:57)
Úgy van. Feszes izomtónus. Feszes nyak, vál, lapockák alatt csomók, végig; nyak, végig; derék, végig. Folytassam? Tehát mozgás, nyújtás, lazítás. A legkomolyabban mondom. Olyan érdekes, hogy egyszer pszichiáter mondta, mit lehet a depresszióra, hogy úgy, úgy… elsőre mit csináljunk a depresszióval? Azt mondja: „Például húzzuk ki magunkat.” Ezt mondta! Először nézd meg! Először például húzd ki magad. Vegyél mélyebb levegőt, vagy nézzél messzebb. Ez aztán a szaktudomány! De úgy elsőre nem is olyan rossz. Ha feszült vagy, szorongsz, akkor lazíts. De most például az izommal kapcsolatban, nyújtsál. Anatómiai lazaság. Azt tudjátok ítt írják, ha nem bírod megérinteni a cipődet,- nem így- a földet; úgy hogy – nyitva van a lábad - akkor az azt jelenti, hogy az alapvető anatómiai lazaságra sem vagy képes. Az baj. A tested,… A nőknek általában könnyebb, ti adjatok hozzá még öt-hat centit. Tényleg, na. Ha sportolunk, az már… Én már szenvedek, a nők meg; hogy tudott lenni a lába nem értem. Szóval. Legalább annyira lazának lenni, hogy az anatómiai lazaság meglegyen. Lazítani, nyújtani, strecching. Ezt olyan komolyan mondom, ahogy csak tudom. Na, internet, lazítás. Jól van. (16:17)
Következő, szabadidős dolgok. De olyan jóleső dolgok, idetartozhat az is; a kreatív tevékenységek, amiben örömödet tudod lelni. Egyszerűen csak jól esik csinálni. Másik oldal, amikor egyszerűen csak jólesik semmit sem csinálni. Meditálni, szemlélődni, nem csinálni semmit. De közben nagyon is aktívnak lenni egy olyan értelemben, hogy szemlélődsz. Szemlélődés. És egyszerűen csak nézni, csak nézni. Úgy szeretem a magyar nyelvet, hogy van a gyönyör,- na, abban aktívan benne vagyok - és van a gyönyörködés. Gyönyörűnek látom ezt. Lehet egyszerűen csak gyönyörködni. Hmmm… Ez még most tíz perc lesz, úgyhogy. Szóval szemlélődni, meditálni… Természet. (17:37)
Aggódok! Kaptam valakitől madártápot. Hat golyót. Fellógathatom, nagyon köszönöm ez úton is. Egy kedves ismerősöm meglátta az asztalon, azt mondja: „Nálam megrohadt.” Akkor is köszönöm. Jó ezt akartam elmondani. (18:14)
Játszani. Akkor egy átvezető gondolat. Ezért tehát elégtelen önkontroll, önfegyelem, élő emberek egyik alapvető dolga, hogy emlékezzenek a jövőre. Emlékezni a jövőre. Mert hogyha csak a pillanatból él valaki, nincs jövő, múlt sincs, de jövő sincs, ezért emlékezzünk a jövőre. (18:45)
És most jön az, amit beharangoztam, hogy hogyan gondolkodhatunk a késztetés, és a cselekvés között. Edward de Bonónak a gondolatait szeretném idehozni, aki a gondolkozás tudomány egyik nagy atya mestere. Azt mondja; legalább nagyon praktikusan nyúlt a kérdéshez, és azt mondja: „Legalább hatféleképpen tudunk gondolkodni.” És emlékeztek, amikor az történik magunkkal, hogy „Hogy lehetek én ilyen hülye, már megint nem aludtam ki magam! Hogy megint nem feküdtem le, most megint mit kellett még ezt-meg azt megcsinálnom! Most ennyire hülye vagyok? Most megint persze!” Akkor, amikor szavakat mondunk, azt gondoljuk, hogy gondolkodunk is. De ezt én nem nevezem gondolkodásnak. Hanem tudjátok idejöttem múlt alkalommal. - Tessék? A micsoda? – A násznagy! Igen a násznagy, igen a krónikás, aki elmondja, hogy „Jaj hülye vagyok!” - a négysorosokat. Nincs abban gondolkodás egy szál se. Például! Nem mondom, hogy tegye föl a kezét, aki szokott rózsafüzért imádkozni… Megértettétek a feladatot!? Senki nem rakta fel a kezét, kivéve egy valakit, csak én - de valaki, valaki felrakta a kezét- Te, jól van látlak, persze puszi nektek! Örülök! - de most ez nem számít, mert most nem erről beszélünk. Hanem az elégtelen önkontroll, önfegyelem sémáról beszélünk, tehát nem tudom most ez miért. Na, aki bátran föltette a kezét, - mi van már most velem? Tudtam, tudtam már ránézés nélkül is tudtam, hogy valami baj van. Hogy nem akartam senkit sem bántani, Pusszantalak titeket! Hogy el tudtok–e jutni a rózsafüzér imádság elmondása közben oda, hogy arról gondolkoztok, hogy mit kell vásárolnotok. Tulajdonképpen milyen dolgotok van még, hogy most hány percnél tartotok, tulajdonképpen kicsit fáztok, kicsit hideg van, ki kellene menni, tulajdonképpen jólesne enni pár falatot. Elmondom, véget ér aztán kimegyek a konyhába, egészen biztos, hogy kimegyek a konyhába, és akkor… Ismerős? Hát kinek nem? Aki mondott már rózsafüzér imádságot, olyan áhitattal, átitatottan… Hihetetlen érdekes, hogy miközben mondok egy szöveget, és annyira ott is vagyok, hogy tudom, hogy hol tartok. - Nem de, hogy tudod hogy hol tartasz? Főleg, ha kezedben van a rózsafüzér. - A kezedben van a rózsafüzér, az azért is jobb is lehet, mert még szabadabban tudsz közben valamire gondolni. Mondasz egy szöveget, „és közben tulajdonképpen a férjemmel hogy lesz ez…. És most imádkozom, hogy a férjemmel jobb legyen, de nem tudom hogy... Ez hogy lesz jobb tulajdonképpen… Egyszerűen nem változik meg… Persze a múltkor hallgattam egy előadást, és nagyon érdekes volt konkrétan;… tulajdonképpen lehet azt kellene neki azt mondanom, ezért imádkozom itt tulajdonképpen hogy jóra forduljanak a dolgok; mert tulajdonképpen fontos, hogy természetfeletti segítséget is kapjunk, akkor amikor ilyen természetes helyzetekben vagyunk. Tulajdonképpen erre nem is érdemes az időt – taps – Nah tehát akkor…- (22:40)
Ez a rész a Mária Rádió archívumából és műsorából törlendő. Kedves munkatársam, aki megvágod az anyagot, remélem elég kreatívan tudod felmérni a helyzetet, és tudod, hogy honnantól - hováig maradjon a mi titkunk. – (23:05)
Ezzel csak azt akartam mondani, hogy amikor szidalmazzuk magunkat, és mondjuk, és mondjuk, mint a násznagy, meg a narrátor,… hogy ez mennyire problémásan nevezhető gondolkodásnak. Problémásan. Amit közben csinálok, az inkább. Tehát. Tehát! Arról kéne beszélni, hogy akkor mi az a hatféle mód, ahogyan lehet gondolkodni, és akkor járunk elég bölcsen, hogyha mind a hatféle gondolkozási módot tudjuk csinálni. Edward De Bono azt mondja: ”Ez olyan, mint hogyha hat kalapunk lenne, hat különböző színű kalap, és amikor felveszek egy színű kalapot, akkor annak megfelelően gondolkodom. Illetve amikor valahogyan gondolkozom, akkor társítom egy bizonyos színű kalaphoz.” Mondom ezeket: Első: Mondjatok egy színt. –ne, ne, összezavarodik bennem a rendszer. Tehát. – (24:19)
Fehér kalap. Információk, tények, realitások. Mondanék két területről példákat. Az egyik a társkapcsolat, a másik pedig Jézus élete. – hogy mégis csak – Most a társkapcsolat, mi az hogy információ, tények, realitások. Például, milyen nagyon fontos információ, amit érdemes tudni, hogy egy társasági kapcsolatban a krízis természetes, normális állapot. Ez egy realitás, ténykérdés. Nagyon fontos információ. Aki ennek az információnak nincsen a birtokában, mikor válságban van, akkor olyan gondolatai fognak támadni, hogy „Nah, nah, azért van ez, mert nem te vagy az igazi! Ha te lennél az igazi, semmi bajunk nem lenne! Az igazival sose történhetett volna ez meg! Tehát ez bizonyítja azt, hogy nem te vagy az igazi. De legalább is, ha te vagy az igazi; de mert most valami baj van, akkor ennek mi lehet az oka?” Hogy valamit nem csinálsz igaziként; - Ugye – „Mert te vagy az igazi, ezt még megelőlegezem neked, de szedd össze magad!” Ez mit jelent? (25:37)
Egy nagyon fontos információ valakinek nincs a birtokában. És ha az az információ a birtokomba lenne, egészen más következtetésekre jutnék. Akkor azt tudnám mondani, ez a krízis, természetes normális emberi állapot. Kikerülhetetlenül jelennek meg az életünkben a krízisek. Úgy is tudunk mélypontra kerülni, hogy senki semmit nem csinált rosszul. Sőt ráadásul a krízisen, nemhogy nem csináltunk rosszul valamit, éppenséggel a fejlődési folyamathoz természetesen hozzátartozik, hogy a krízis, tehát éppenséggel valami jó úton halad. Mert végre, ahogy ment előre, éppen tíz éve, vagy tizenöt éve nem voltam krízisben! De az nagy baj!… Most de tényleg így van, és egy fontos információ! Tehát ha húsz-harminc évszámra nem vagy krízisben, te hogy élsz? Miért téged az élet nem rendít meg, meg semmi, meg mit csinálsz? Zombi vagy?
-Krrzz! Ha lesz egy amerikai zombi film, majd jelentkezem statisztának. Nem esélytelen miért? –
Szóval, egy fontos információ, a egy krízis normális,természetes… és ráadásul, és ráadásul, a normatív krízist meg tudom különbözteti a szituatív krízist a normatív krízistől, … Értitek? Nem! - Kétezer hat második tanév, vagy nem tudom. - A normatív krízis az, amit normális módon az élet és személyiségfejlődéssel összefüggésben kikerülhetetlenül, nemcsak hogy megjelenik, hanem az a normális, hogy meg kell jelennie. Ha például a serdülőkort valaki úgy éli meg, hogy – fütyürészve – egy normatív krízisen nem esik át. Akkor mi történt vele? Beleragad, megmarad benne. (28:00)
Ötven éves vagyok, mondjuk. Nem én, mondjuk bárki. Hát tényleg én nem, de hiába néztek, nem, nem. Kb. lehet negyvenöt, ötvenöt, nem megy át az élet közepi válságon. Na, az elég problémás. Nah, akkor ha az negyven, ötven, hatvan, hetven, nyolcvan éves korában is olyan célok után szalad, amik harmicéves korban tudnak igazán, emberi életet növelő, fejlesztő, növelő, fejlesztő módon jelen lenni. Tehát éppen a krízisen át kell menni, és na most a krízisnek például egy lényeges formája, - nem is - egy lényeges tartalma, hogy meg fogok halni. Hogy visszanézek az életem útjára, és azt mondom:”A nemjóját!”- De tényleg. - Nem is azt látom, hogy mi megtörtént, hanem azt, hogy már negyvenhét évet éltem. – Ez most igaz. (29:00)
Tények információk.
Negyvenhét év! Előre nézek, hozzá teszek negyvenhetet, már necces ugye? Tények, információk. Tényszerű dolog, nagy valószínűséggel életem nagyobb részét leéltem. Hát ez csak hat rám, nem? Harminc évesen ki gondol erre? Tíz évesen meg valahogy nem megy az élet semerre, csak stagnál. Nem úgy van? Hogy tízévesen; „Na, hogy mikor, hogy mikor, mikor lesz már vége ennek a rohadt matekórának vége? Sose lesz vége!” Negyvenhét évesen, meg, ”Már te jó ég már megint este van! Ó, ez nem lehet igaz, hogy történt ez meg velem?” Ugye hogy így, így? És akkor megrendülök, hogy hát ezzel nem lehet viccelni, még van egy-két jó évtizedem, utána meg már csak, ö, ö… Elszagolgatjuk a rózsát még. Jó tudom, hogy nem így van, még azért fogok keresztrejtvényt is fejteni, na! (30:20)
Szóval, tehát. Fontos információk, tények, adatok, az ezzel való szembesülés, az ezzel kapcsolatos gondolkozás. Ha alapvető információknak nem vagyunk a birtokában, a gondolkozásunk tévessé válik. Például a krízist úgy értelmezzük helytelenül, hogy valaki törvényszerűen és biztosan valamit el-ron-tott.. Majd úgy tetézzük a gondolkozási hibát, hogy tehát akkor meg kell keresni a felelőst, és a megoldás abban van, hogy meg kell büntetni. Akkor végre megint minden a régi kerékvágásban fog haladni tovább, előre, rendesen. Hát ez már úgy ahogy van tévedés. Tények, információk adatok. Jó! Mondjak még, vagy szerintem ennyi elég. (31:17)
Jézus élete
Annyira bírom, hogy bizonyos helyzetekben Jézus,… semmi gondolatfolyam, meg filozófia. „Láttalak a fügefa alatt.” „Mester te vagy az? Te vagy a megváltó. Te vagy a Messiás.” Ennyiből. Ha láttál már, ennél érdekesebb dolgokat is fogsz látni. Itt aztán nincs ragozva semmi. A legszebb történet ebből a szempontból, Pál apostol megtérésének a története. Mert ott, egy olyan gondolati – hogy is mondjam – forradalommal találkozik, ami szavakkal nehezen kifejezhető. (32:17)
Megy, megy, megy, egyszer csak történik valami. „Ki vagy te?”- kérdezi Pál. Válasz: ”Én az a Jézus vagyok, akit te üldözöl.” Ennyi. Durva nem? Semmi érvelés, meggyőzés, szidás, nem tudom. Ennyi. Ki vagy? Én az a názáreti Jézus vagyok, akit te üldözöl. Csók. Három nap vakság, néhány év. Amikor hirtelen valami végtelen egyszerű realitással találkozunk. Tulajdonképpen Jézus éveken keresztül; mi volt a legfontosabb közlése bizonyos szempontból? Aszongya, az ember fiának sokat kell szenvedni, megölik; elítélik, megölik, harmadnapra feltámad. Tik, tik, tik, tik. Egyszerűen csak így történt, ez volt. (33:26)
Így. Hát információk, tények, realitások. Ahogy emlegetni szoktam azt amerikai pszichiátert” Az összes beteg emberben egy dolgot találtam közös vonásnak, a sebzett viszonyt a realitáshoz. Elégtelen viszony a realitáshoz.” Ezért úgy, mindig sok ötletem van, az egyik ilyen ötletem, hogy annyira szeretném kigyűjteni Jézusnak azokat a mondásait, amelyek olyan brutálisan kemények. Amikkel a legtöbben a legtöbbet szoktak molyolni, meg vívódni, meg vacakolni, meg szenvedni, meg nem érteni. Na, én ezeket szeretném kigyűjteni, és utána abból a szempontból megnézni őket, hogy az hogyan fejez ki az életből valami végtelenül egyszerű realitást. Semmi többet, hogy nincs benne semmi fenyegetés, semmi félelemkeltés, semmi, semmi, semmi, egyszerűen csak; ”Te nézd, egyszerűen, ha ezt így csinálod, ez fog történni.” „Nem hoztál olajat, elalszik a lámpa. Csók: anyu.” Akkor lehet ezen évekig töprengeni, ez így van. Amikor e legtöbben a szentírásban valami olyat olvasnak, „Hogy hú, ez nagyon durva!” – az általában az semmi más, mint nagyon egyszerű realitás. Legföljebb valamilyen történetbe bele van ágyazva, valamilyen összefüggés, valami… valójában; tulajdonképpen izgalmas volna elővenni valami olyat, ami mindig is fájt nektek. Vagy mindig értetlenek voltatok, vagy nahát ez a mindig minket szerető Isten képében, meg a hozzánk érkező Jézusnak az alakjába nem fér bele, és feltenni azt a kérdést, hogy: Hogyan fejezi ki az életnek a végtelen egyszerű realitását? (35:37)
Na, ezt kedvem volna megcsinálni. Na, ezt már sose fogom megcsinálni. Egy két előadás és akkor aztán. Jó! Mert ezt tényleg ma szeretném befejezni. Nem tudom az mér jó, de?
Ez volt tehát a fehér kalap. Egyébként mindegy, hogy milyen színűt mondunk. De ha kötjük, akkor esetleg meg lehet jegyezni. (36:08)
Második. Piros kalap. Asszociálhatunk rá, érzések, érzelmek. Az érzésekhez, érzelmekhez, kapcsolódó gondolkozás. Az a fajta gondolkozás, ami miközben átélek valamit, megjelenik bennem. Teljesen más, mint a tényszerű, realitásokat kifejező informatív szempontoknak az átgondolása. Teljesen más. Például ha nagyon sérült vagyok, valamilyen séma foglya vagyok, akkor nagyon is jellemző lesz a gondolkodásomra az, hogy azoknak az érzéseknek lesz megfelelő a gondolkodásom, a következtetéseim, amilyen negatív érzésekkel egyébként küszködök. Hiszen a sémákhoz, gondolatok, érzések, emlékek és fizikai állapotok kapcsolódnak. Ezért, minél sebzettebb vagyok, a gondolkozásomra annál inkább rátelepszik maga a sebzettség. És miközben én azt gondolom, hogy hát szabadon gondolkodom, jutok következtetésekhez, éppenséggel logikus is; tulajdonképpen az egész, úgy ahogy van, egy zárt körön belül szenvedő gondolkodás. Hogy más gondolatokra jutok, ha jól vagyok, és másokra, ha rosszul. Ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban. Ismerős ez, nem? Valakit szeretsz, és jól mennek a dolgok, „Ő a világ legcsodásabb nője!” Csak ha éppenséggel összevesztek, „Hát azért lenne egy-két kritikai megjegyzésem. Legcsodásabb? Hát azért, álljunk csak meg!” Miközben ő nem változott meg, az érzéseim változtak meg. (38:00)
A második a gondolkodáshoz kapcsolódó érzések ás érzelmek. Emlékeztek erről beszéltünk már sokat arról, hogy optimistának érdemes–e lennünk, vagy pesszimistának. Most a hat kalappal kapcsolatban kitágítjuk a gondolkozási világunkat, de emlékeztek, hova jutottunk. Hogy amikor egy döntés nyomán tervezzük a cselekvést, átgondoljuk, hogy hogy is lehetne azt kivitelezni, - milyen nehézségek lehetnek - érdemes egy kicsit pesszimistának lenni, mert ehhez a – most úgy mond akár - lelkiállapothoz, alkathoz, gondolkodási formához, hangulathoz több realitás kapcsolódik. Olyat is elkezdek számításba venni, amit ha jól vagyok, eszembe se jut. Nem így van? Hát, ha jól vagyok, - optimista – ott is bízol, ahol nem kéne, ott is örülsz, ahol nem kéne. A kivitelezés folyamatában pedig érdemes a pesszimista gondolkozásról átváltani egy optimista gondolkozásra. Ugyanis amikor optimistán gondolkozom a cselekvés szakaszában, az is többlet realitást hoz. Csak ez a többlet máshonnan való többlet. Mert amikor optimistán gondolkodom, azt mondom: „Miért ne volna lehetséges?” Hát én látom, van ott út, ha pesszimistán gondolkodom; na arra, arra ne, dzsindzsa, azt nem, azt nem. Optimista: Dzsindzsa? Hát persze hogy dzsindzsa, de ott van egy út, mért ne tudnék kijutni. Igaz hogy nem látom a végét, de hányszor kijutottam már a dzsindzsából! Tehát az optimista gondolkodás a megvalósítás szakaszában, erőforrásokat, lehetőségeket is mozgósít, amik éppenséggel lehetetlennek tűnnek, vagy éppenséggel el is vannak zárva akkor, amikor pesszimistán gondolkodom. (40:00)
Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy tudok–e akkor is úgy gondolkodni, amikor jól vagyok. Hogy azok a gondolatok, amik a meggyőződésemet, következtetésemet, amikor jól vagyok, meg tudom–e őrizni, vagy ezek mindig elvesznek, amikor rosszul leszek? Ezért beszéltem sokszor és sokat arról, hogy léteznek úgy nevezett meggyőződéseink. És fontos, hogy legyenek meggyőződéseink. Azért használom ezt, nem elveket mondok, nem ideálokat, nem eszményeket, nem ideálokat, nem ilyeneket, mert lehet, ez a fejemben van. Azért mondom, hogy meggyőződés, mert a szó gyönyörű, benne van, hogy valamiről meggyőződtem. Tehát valamivel kapcsolatban tapasztalatom, élményem van, saját élményem van róla, ami kapcsán meg is győződtem. Tehát meggyőzött engem arról, - például - hogy érdemes emberekkel kapcsolatban lenni. Hogy érdemes jót tenni akkor is, ha nem viszonozzák. De ez nem egy ideál, nem egy eszmény, nem egy gondolat, nem egy erkölcsi törvény a fejemben; hanem ezt kötni tudom élményekhez. Amikor átéltem, hogy ez de jó, és mikor kötöm ezt egy élményhez, és ebből fakad egy meggyőződés, és az a meggyőződés egy mondatban összekristályosodik; és azt mondom; „Hogy igen, érdemes akkor is segíteni valakinek, ha nem adja vissza.” – ez a meggyőződés. Ezt a mondatot akkor is elő tudom venni, akkor is erőforrásként tudom használni, akkor is, amikor éppen teljesen másképpen érzem magam. Hogy szenvedek, csalódásban vagyok, aki becsapott, ilyen vagyok, olyan vagyok, de ezt a meggyőződést előveszem. Igaznak tudom tartani akkor is, amikor éppenséggel az érzelemvilágomból teljesen más következtetésekre jutnék. Ezt nevezem meggyőződésnek. Ha valakinek nincsenek meggyőződései, akkor esik szét ezer darabra. Ha mindig éppen az alapján gondolkozol, ahogy érzel. Hú ha, na, az gáz! (42:35)
Igen mindenféle élményeim jutottak eszembe. Természetesen nem magamról. Jól vagy, szeretsz valakit. Rosszul vagy, nem szeretsz valakit. Jól vagy, azt mondod nagyon értékes ember, érdemes. Rosszul vagy, dehogy érdemes, mi, hát egy ilyen alak? Nem megrendítő ez? Hogy van valakivel egy kapcsolatod, valami rosszat tesz veled szemben, és elkezdesz róla gyökeresen másképpen gondolkozni. Most ha a két szempontot összerakjuk, milyen fontos, hogy az egy realitás, hogy adott esetben aki azt megcsinálta veled. Tehát nem realitásvesztésbe kell menni, hogy nem, nem, ez hát meg sem történt, meg olyan aranyos. Olyan amilyen, ezt a piszkosságot ő megcsinálta, de hozzáférhető számomra az a gondolkozás, ahol azt tudtam mondani, jó, de hát... Például hozzáférek ahhoz a gondolatomhoz, hogy ő a feleségem. Mert van, aki ehhez az gondolathoz egy bizonyos érzelmi fűtöttségben, hidegségben nem fér hozzá. Annak számára semmilyen jelentősége nincs. Ott vagyok, de azért meggyőző. Jól van. Mi ebből a fontos? Hát amit mondtam, az. Jézussal kapcsolatban,… Jaj hát még semmi, hát még házasság, semmi párkapcsolat, de azért mondtam nem? Mondtam. Jó. (44:35)
Mikor a szentírásból az jön, hogy Jézus felujjong a lélekben. Hii! De szép ez. Felujjongani. Áldalak téged Atyám, mennynek és földnek ura, hogy föltártad ezt a kicsinyeknek! Hát így tetszett ez neked! Hogy nem a bölcseké és okosaké az Isten országa, hanem a kicsinyeké! Tyű, ez de jó! Élményből való gondolat, felujjongás és egy fölismerés. És utána ehhez lehet ragaszkodni. Eldönthetem, hogy így érdemes gondolkodni, ezt a következtetést kincsnek tartom, vagy ez á, ez nem. Ez semmi, elsodort egy indulat. Á dehogy. Dehogy. Nem így van, csak egy kicsit… Társkapcsolat, ezért, ezért, ezért. Néha esküvői szertartáson mondom azt, hogy úgy van, a szerelemben kicsit rózsaszínben látunk. És akkor mindenki, „Igen úgy van, úgy van.” Egy esküvő kapcsán sokféle érzés van. Miért csak pozitív, igen, igen. Aranyosak, de hát… de mit tudják ők! Én is voltam már így, de már nem így vagyok. Na, jól van. De közben szívesen hozzáteszem azt a gondolatot, hogy igen, mondhatjuk, hogy egyfelől olyasmit is belelátok a másikba, ami... Háát. Amit a nő mond, hogy Superman. Mert ha valaki szerelmes, valami ilyesmit mond. Nem? Neki a Békaember, vagy mi az; ami, Batman, nem Békaember. De másfelől azt lehet mondani, hogy amikor szerelmesen nézek valakire, akkor olyasmit látok, amit a többiek nem. Tehát nem csak realitást vesztek, - az idealizálás miatt - hanem olyan kincseket látok meg, amit más nem lát. És mért látok meg benne olyan kincseket, amiket más nem? Az érzések, az érzelmek miatt látom azt meg benne. És ezért hogy például, amikor Jézus nem „Péter vesd ki a hálód halfogásra! Evezz a mélyre! Állj! Hálókat ki! Nem kell nagyon! Mind a két bárkába! Húzzátok föl! Számoljátok össze! Menjünk ki?” És akkor Péter: „Menj el tőlem uram, hát én bűnös ember vagyok!” „Emberhalásszá teszlek! Ne félj Péter, embereket fogsz halászni!” Hogy ezzel mit akarok mondani? Hogyha nézzük Jézusnak a működését, akkor azt látjuk, hogy ő nagyon is belelát olyasmit másokba, amiket mások egyáltalán nem látnak ott, és miért lát ott olyasmit, amit lát? Mert szereti őt. „Zakeus, ma a te házadban kell megszállnom! Jöjj le hamar!” Eszembe jutott gyerekkorom. Volt a Microbi, – megvan a Microbi? – meg a… Hát meg a Csillagok háborúja. „Artzwei die zwei” ahogy az angol mondja az eredeti szövegen. Jó! Szóval. Jól van, jól van, jól van, vagy ha nem, úgy is jól van. (48:55)
Jöjjön a következő kalap, a fekete kalap. Megfontoltság, körültekintés, nehézségek; a tévedésekre való rálátás. Tehát ott megfontolunk, körültekintőek vagyunk, leginkább azt köthetjük, kapcsolhatjuk hozzá, hogy amikor pesszimistán körbenézünk, „Na, na!” Vagy amikor rámutatunk valami hibára. „Na, ez itt, ez itt nem jó!” A következtetés nem helyes. „ Na, na ez így nem lesz jó!” Megfontoltság, körültekintő gondolkozás, a hibáknak az észrevétele. Erre is szükség van. De látjuk, hogy ha valaki csak ebben a működésben van. – Hej haj! - Biztos ismertek olyanokat, akik; van egy csodálatos helyzet, és megkeresi a bajt. És mondja is, „Mert hát látnivaló, hogy mindenki más realitásvesztésben ténfereg!” – úgyhogy gyorsan el is mondja, hogy „Na na, ötös, ötös de, de egy kicsit meggyőzőbben kellett volna előadni. Helyes volt a következtetés, egy kicsit lendületesebben!” Jó, de most azt mondja. Körültekintés. Sokszorosan mondom. Információ egyébként, ami körültekintő gondolkozásra ösztönözhet, hogy ha valaki házasságkötés előtt azt gondolja, hogy egész biztos, hogy lehetetlen, hogy valaha is elváljanak, akkor ő nem gondolkodik elég körültekintően. Ez nem azt jelenti, amit bárki most ide gondolna, hogy „Na, most mondta, most mondta.” Az jutott eszembe múltkor, - tényleg itt jutott eszembe - hogy így van, de nem úgy. Így van, de nem úgy. Ez azt jelenti, hogy így van, kutatás szerint rizikófaktor, hogyha te azt gondolod, hogy teljesen lehetetlen, hogy te valaha is elválj. Rizikófaktor, ha te azt gondolod, hogy veled ez nem történhet meg. Mert nem vagy elég körültekintő. Nem vagy elég reális. És ha tudod a fekete kalapot hordani, azt mondod, hogy ez bárkivel megtörténhet. Mit - tudom - én. De ebből aztán nem az következik, hogy „Ja ha ez a házasság, akkor nem is fogok megházasodni!” Nem ez következik belőle, hanem az, hogy „Aha, tehát fokozottan érdemes figyelni.”
Na most, hadd kössek itt össze két szempontot. Információ, realitások, és aztán körültekintő gondolkozás. Tudom, hogy ezt emlegettem nektek, de ez. (52:03)
A házasság, a család egy élő rendszer. Ez egy információ, egy realitás. Minden élő rendszer az által áll föl, hogy a rendszerbe energiát fektetünk, vagy közlünk. Hogy a rendszer energiához jut. Az élő rendszer nem tud fölállni, ha nem jut a rendszer működéséhez megfelelő mennyiségű energiához. A föld, mint egy élő rendszer, a Nap sugárzása, és a Föld maghője miatt képes fenntartani a maga egyensúlyát. Mert minden élő rendszer egyensúlyra törekszik, ha megkapta a működéséhez szükséges energiát. Ha nem sütne a nap, és a földnek nem volna maghője, megnézhetnénk magunkat. Az ember egy élő rendszer, a MOM Kulturális Központ egy élő rendszer, a test egy élő rendszer, egy házasság egy élő rendszer, a család egy élő rendszer. Nem fektetünk bele megfelelő energiát, mi fog történni?
Információkat mondok.
Tényszerű dolgokat, realitásokat, amelyeket elkezdhetünk körültekintő módon átgondolni. Például azt mondom megint csak. Rendszer szemlélet. Akkor ebből az következik, hogyha nem adunk megfelelő energiát a rendszer működéséhez, a rendszer megpróbálja – élő rendszerről beszélek – az élő rendszer megpróbálja a saját egyensúlyát fönntartani, annak az energiának a működtetésével, amennyit mi közöltünk vele. Mi fog történni? A rendszer igyekszik egyensúlyban maradni, de ez az egyensúly, mert nem fektettünk bele elég energiát, vagy borulékony lesz, vagy kóros egyensúly lesz.
A családgondozásban, terápiában beszélünk erről, hogy létrejött a családban egy kóros egyensúly. Vagy a nehézségekkel való megküzdésre nem megfelelő egyensúly. Például, amikor megszületik a két-három gyerek, az anya kötődik nagyon a gyerekeihez, eltávolodik a férjétől, és itt nem történik semmi, aminek történnie kellene a kettejük kapcsolatában, ami stabilizálja a családot, a férfi még jobban eltávolodik. Majd pedig, hogy jön létre az egyensúly? Lesz szeretője. Ez egy egyensúly. Egy egyensúly. A nő a saját egyensúlyát az életében nagyon sok mindent megtalál a gyerekei között, a férfi megtalálja a szeretőjével, és tulajdonképpen a család működik. Működik. A legtöbb család például így működik. És mondhatjuk, hogy nem, de attól még így működik. Mondhatjuk, hogy nem jó, most nem ebből a szempontból nézzük. Hanem hogy minden élő rendszer, ha annyi energiát tettünk csak bele - a társkapcsolat, elégedettség, minőség, összetartozás, érzelmi összetartozás, minden - nem fektettük bele az elég energiát, a rendszer befektetett energiából próbál gazdálkodni. És akkor létrejön egy ilyen egyensúly. Lehetnek egészen durva egyensúlyok. Például elvált szülők, - dürürüm., dürürüm – A nőnek megromlik a kapcsolata a férjével, ezért nincs vele kedve lefeküdni, a férfi már most családon belül keres valakit. Lásd Woody Allen. És akkor elveszi a nevelt lányát. Így kellett a legkisebb energiát befektetni abba,… Hm, hm, hm. Attól ő még egy jó filmrendező. (56:00)
Nem fektetünk bele elég energiát, a rendszer egyensúlyra törekszik, de csak olyan egyensúlyt képes létrehozni, amennyi energiát belefektettek. Minél összetettebb egy élő rendszer, annál több energiát kell közölni vele, hogy a rendszer optimálisan tudjon működni. Márpedig egy társkapcsolat, vagy egy család egy bonyolult, élő, árnyalt rendszer. Ezért, ölég sok energiát kell belefektetni. S arról is beszéltünk, hogy miért van az, hogy miközben egy társkapcsolat hihetetlen finom szövésű, bonyolult árnyalt élő rendszer, alig fektetünk bele energiát. Azért, mert a gyermekkori élményvilágból gondolkozunk. (56:45)
Lásd második kalap - a piros. És az van bennünk, hogy de hát ez megy magától! Hát megy magától! Nem? Hát a kari nem így volt? Jött a csöngőszó, bementünk, föl volt díszítve a fa, és alatta az ajándékok. Minden ott volt, minden megvolt. Magától ment. A gyereknek az az élményvilága, hogy magától megy. Erről múltkor is beszéltem már. Mi történik akkor, hogy ha még kevesebb energiát fektetünk bele a kapcsolatba? Minden élő rendszer törekszik az egyensúlyát fönntartani. Vagy valami egyensúlyban lenni, de ha már olyan kevés az energia, amit belefektettünk, hogy ez nem lehetséges, akkor szétesik. Nem tud mást tenni, mint hogy szétesik. Ha nem eszünk, szétesünk. (57:48)
Most akkor fönt volt rajtunk két kalap. Fehér kalap, - na, igen csak mi a fehér kalap – realitások. Ebből fölvettük a fekete kalapot. „ Na, nézzük akkor csak!” Hogy is van? Hát hoppácska. Akkor nem érdemes naivnak lenni, hogy majd magától megy. Na nem, nem. Akkor itt… Akkor itt fölvettem a piros kalapot, - akkor, hűha - akkor nagyon, nagyon, nagy szükségem van, arra az erőforrásra, amikor szeretetre méltónak láttalak téged, magamat, meg a kapcsolatot. Hát akkor erre a nézőpontra, a belőle fakadó meggyőződésekre, nagy szükségem lesz. Mert ha mindig úgy gondolkozom, ahogy érzem magam veled, akkor biztos, hogy nagyon sokszor nem fogok energiát fektetni a kapcsolatba. Ez az utolsó,… tudod mikor. Nézzük a negyedik kalapot. (58:50)
Á már megint, megint bebuktuk, de csúnyán, csúnyán. Még Jézusról nem is beszéltünk. Igen, igen. Talán még egy ilyet. Túl sok a különbség. Túl sok különbség nagyon megnehezíti a társkapcsolatot hosszútávon, beleértve az elégedettséget is. Nagyon megnehezíti. Ez egy realitás. Fehér kalap realitás. Érdemes végig gondolni, ha ekkora különbségek vannak kulturálisan, végzettségben, érdeklődésben, értékrendben – akármiben – túl sok nagy különbség van, akkor irdatlanul sok energiát kell befektetni, - aránytalanul sokat - a rendszer működéséhez. Hiszen alig van közös nyelvünk. Vannak közös élményeink, de nagyon sok talaj nincs alattunk. Ezért, hogy fönntartsunk valamit, állandóan rengeteg energiát kell befektetni abba, hogy a – mmm – ez ma azért is nehézség, mert hogy szabad a világ, ezért találok Honoluluban egy nagyszerű srácot. Tényleg, tényleg. És Mexikóban egy egzotikus hölgyet. Hmm. Nagyon szép elsőre. Utána érdemes a fekete kalappal kicsit körbe nézegetni. Minden nagyon szép, csak….(1:00:28)
Fekete kalap. Jézus néha felveszi a fekete kalapot, - szó sincs róla, hogy ne venné föl –ne lenne egy ilyen. Azt mondja: „Mester bárhova mégy, én követlek!” Igen? Vegyed csak fel a fekete kalapot. Mondanék valamit, de a piros kalapban elragadtatnám magam. Látom a piros kalapot, akkora hogy a szemedet is takarja; nyugodtan most vedd le, és jön a fekete, kis cilinder. „Rókának odúja, madárnak fészke, emberfiának nincs hova a fejét lehajtani…” „Aki az eke szarvára tette kezét, nem alkalmas Isten országára, ha közben hátrafele néz...” Jézus kifejezetten használja a fekete kalapot is. Sőt, akkor veszi föl nem egyszer a fekete kalapot, amikor azt a legkevésbé várnánk. Tehát, mikor egy nem tudom milyen XXI. századi pszihologikából az adódna, hogy most kell rátenni egy lapáttal; most, most még egy kicsit lehet még őket hülyíteni. Akkor ezt Jézus sosem teszi meg. Lenyűgöző ahogyan Jézus nem manipulál. Tehát pont akkor, amikor az emberi logika szerint még. „Na gyerekek, gyerekek!” Hogy például nem hív tanítványának senkit, akit meggyógyított. Apostolnak tizenkettő közül. Kit gyógyított meg a tizenkettő közül? Senkit. Azért, mert túl sok lenne rajtuk a piros kalap. A hála, - nana, hát így nem lehet. Nyugi. Fekete kalappal! Ez tehát a fekete. Nézzük a következőt! (1:02:42)
Jézus perét írtam még ide, mikor azt mondja: „Te most te mért ütsz engem? Ha rosszat szóltam és nincs igazam, bizonyítsd be. Ha meg nem tettem ilyet, akkor ne üss meg!„
Negyedik, a sárga kalap. Értékek, jelentőség, fontosság fölismerése. Értékek, jelentőség, fontosság. Mikor úgy gondolkodunk – és itt most egy nagyon izgalmas rész következik – hogy rendben van, voltál ilyen is olyan is, történt ez is meg az is, mi ennek a jelentősége? Ez fontos –e vagy nem?
Annyira bennem van, hogy egyszer végigkísértem egy beszélgetést, ahogy perelt a feleség a férjével. És mondta, és nyomta, és nekem piros kalap rajtam, és kezdett rossz érzésem összegyűlni sok, és a férfi halálosan nyugodtan, „Igen, na jó… igen, igen,… öö…” Teljesen normálisan csinálta. Szóval nem csak így hümmögött, hanem… Felesége elment, de nem dúlva-fúlva, hanem hogy meg volt, amit meg akart csinálni, és a férj rám nézett és azt mondja: „Érzékenység, női érzékenység. A feleségem egy érzékeny nő és tud, néha ezt ő így csinálja. Ennyi.”
Értitek? Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget ennek, mint amennyi neki járt. A feleségem úgy kerül néha egyensúlyba, hogy: Hrrkrr. Ennek túl nagy jelentősége nincs. És ami a legérdekesebb, ha hosszú távon a folyamatot nézzük, a feleség nagyon hálás volt a férjének, amiért ilyenkor mindig stabil maradt. Mert ilyenkor a feleség megengedhette magának, hogy instabil legyen, de közben a férje érzelmileg őt tartotta; ezért ez a folyamat a nő szempontjából a lehető leggyorsabban és hatékonyabban végig tudott menni; a férfi egészségét nem kezdte ki, mert nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, de annyit tulajdonított, hogy nem szólt közbe, nem állította le a feleségét, mert tudta, hogy van jelentősége, pontosan annyi, amennyi. Aha! Ez csodálatos dolog, tehát tudni úgy gondolkozni, hogy meg tudom mondani, hogy ennek van jelentősége, vagy nincs. És hogy mennyi és aztán ebből következtetéseket vonok le, ami meghatározza a magatartásom. Fantasztikus nagy dolog.
Sőt! Elégtelen önkontroll, önfegyelem sémában ez a jelentőséget tudó gondolkozási szintje teljesen hiányzik. Hiszen mindig a pillanatnyi késztetéseknek van a legnagyobb súlya. Az maga az igazság. De közben pedig pici dolgoknak lehet nagyon nagy jelentősége. (1:07:08)
Családsegítésben rendre megfigyelhető az, hogy elmennek a kincsek mellett. Emlékeztetek? Erről sokat beszéltünk, hogy majdnem mindig úgy történik, hogy a férj és a feleség; nem egyszer persze nem összefüggésben egymással, nem kooperálva, együttműködve egymással, de próbál energiát fektetni a kapcsolatba. Ezért teszünk gesztusokat. Ezek látszólag jelentéktelen apróságok, a jelentőségük azonban nagyon, nagyon nagy. Ezt úgy szokták mondani, hogy ha valami picike kis változás tud történni egy kapcsolatban, ahhoz képest, ahogyan már esetleg régóta rosszul mennek a dolgok, akkor ott kell lennie egy tervnek. Kell venni egy tortát, rá gyertyát és ünnepelni. Mert valami hihetetlenül fontos dolog történt. És itt számtalan apróságot lehetne felsorolni, de végtelen mennyiségű, kicsi apróságot. Hogy a feleség tudja, hogy a férjét mindig bosszantja, hogyha amikor megérkezik, rögtön nekitámad. – megrémül – Sokszor nem is támadó céllal, csak úgy csinálja. A feleség nem bírja türtőztetni magát, és a férfi ezt elviseli. (1:08:54)
Ebben az esetben úgy is mondhatnám Böszörményi Nagy Iván nyomán, hogy a férfinak jogosultságai támadtak. Hogy ő ott valami nagyon fontosat befektetett. Látszólag nem történt semmi! -„Jó jó hagyta, hogy mondjam.” – Egy olyan valakinél, akit ez nagyon zavar. Mert nem tud hazaérkezni, nem tud megnyugodni. Az hogy ő hagyja, hogy vele ezt csinálja a felesége, az nagyon nagy dolog. Ezért ez a férfi jogosult arra, hogy a felesége ezt elismerje. És azt mondja, amikor kifújta magát, hogy: „Nagyon hálás vagyok neked, hogy megengedted, hogy valami olyasmit csináljak, amiről már beszéltünk, és tudom, hogy utálod. És hogy ezt megengedted…. Szeretlek! Mert kevés ember tenné ezt meg.” A társkapcsolat tele van ilyen apróságokkal. Amiknek a jelentősége hatalmas. Ahogy talán azt már elmeséltem. De itt az idő! (1:10:11)
Akkor csak egy gyors történetet ide: hogy egy pár jött hozzám azzal, hogy nyírjuk egymást. - Egyszer meséltem nektek róla. - Szétszedjük egymást. És kérdeztem tőlük, hogy létezik-e a 24 órában valami olyasmi, amire azt tudnák mondani, hogy valami spirituális töltete van. Ugye a jelentőség miatt. Aminek spirituális tartalma van, az valami jelentős dolog. Ezért kérdeztem. Valami jelentős. És akkor gondolkodtak, és az mondták: „Hogy igen, hajnalban, mikor félálomban vagyunk, akkor néha egyikünk, néha másikunk, kezdeményez egy ölelést. Nem szexuális együttlétet, csak egy ölelést. Kis kifli, nagy kifli. És néha én vagyok a kicsi, néha én vagyok a nagy, és ott hajnalban átöleljük egymást; ezeket a pillanatokat még nem rontottuk el. Hogy ezekben a pillanatokban nem is utasítjuk el egymást soha. Szexuális kezdeményezést gyakran kölcsönösen visszautasítjuk, ezt soha. Tulajdonképpen mikor hajnalban, félálomban átölellek - mondta a férfi - akkor élem meg kizárólag az elmúlt hónapokban, hogy szeretlek és igazán fontos vagy nekem. Mert napközben egymást nyírjuk.” Akkor az a pillanat félálomban, ahogy összegömbölyödnek egymással, óriási jelentőséggel bír. De valami kimagaslóan hatalmas a jelentősége. És amit ott átélnek, annak hatalmas üzenete van. Egy társkapcsolatban látni, hogy mekkora jelentősége van a kicsi dolgoknak, egész másképpen fogok gondolkozni.
Akkor eddig volt négy kalap, és akkor lesz még kettő, és még Jézusról is beszélünk. Azt most kihagytam az idő miatt. Köszönöm a figyelmet! (72:04)
Lejegyezte: Adler János