Életem értelme 4.

Isten hozott benneteket! Köszöntlek mindannyiótokat!Hát ez fantasztikus... (Kap egy üvegedényt.) Te várjál, ebbe nem pisilni kell? Köszönöm! Ja, a mérőpohár, ugye azért? Köszönöm. Most eszembe jutott egy-két élményem. Ezeket nem osztom meg veletek, mert végül is komoly... az élet értelméről beszélünk. Nagyon köszönöm, jó, hogy mondtad. Látod, nem voltam elég figyelmes, nyitott és kreatív, hogy ezt észrevegyem. De nem véletlenül húztam meg ebből a finom nedűből azt a két kortyot. Ugyanis a múlt heti tudományosnak induló kutatásunk tragédiába torkollt kedd este, vagy éjszaka, amikor hazamentem. Hát szóval, elment az egésztől a kedvem. Tényleg! Tudjátok, mennyit fogytam? (- Híztál!) – 25 deka. Hát ennyit ér az egész, értitek? A kedd - 25 deka. Hát ez teljesen lehangoló... Úgyhogy nem strapálom magam. Minek? 25 dekáért, most legyen 30?De a mai alkalommal nem elképzelhetetlen, hogy befejezzük azt a témát, amit szerettem volna 3 hónappal ezelőtt befejezni. Nem elképzelhetetlen, merthogy már tényleg csak az i-re a pontot kéne föltenni. De azért ez egy bővebb téma. Mert arról beszélünk, hogy ha elégtelen önkontroll, önfegyelem sújt bennünket, akkor azt úgy is leírhatjuk egy nagyon egyszerű folyamatban, hogy van késztetés, van cselekvés, a kettő között nincsen hatékony gondolkozás. Mert ha lenne hatékony gondolkozás, máris nem ez a séma uralkodna rajtunk. És innen jutottunk el oda, hogy legalább 6 féleképpen lehet gondolkodni – legalább hatféleképp, és érdemes mind a hatot ipari módon űzni. És amikor ezt kitárgyaltuk, akkor jutottunk oda, hogy akkor itt a gondolkodáson keresztül megragadhatunk valami nagyon fontos témát. Ez pedig az élet értelme. Hogy meglehet mindenünk, ha az életünknek nem látjuk az értelmét, olyan mintha semmink lenne. Mintha semmink se lenne. S beborul minden, hiába van meg mindenünk. Ezt nem is tudom jobban mondani. És lehet, hogy szinte semmink sincs, ha van az életünknek értelme, már ha fölfedeztük, megláttuk, megneveztük, megtaláltuk, megadtuk, megkerestük, akkor azzal a szinte semmivel is képesek vagyunk egész jól elboldogulni. Ez volt most a nagy témánk. S így beszéltünk, ha jól emlékszem, 9 pont volt – remélem valaki leírta rendesen – most, hogy nem megy a szerver, most aztán megnő az írásnak a jelentősége... Megy? De kár! Akkor mindegy... És akkor így, emlékeztek, az élet értelme.Először is alapvetés, ez nem a 9 pont közül van, hanem ez az alapvetés, hogy feltétel nélküli, személyes, felszólítás és kihívás jellegű. És mert személyes, ez azt jelenti, a teljes személyünk részt tud benne venni. Hát ha személyes, akkor alapvetően társas természetű is, hiszen mi magunk nem tudunk csak individuumok lenni, hanem társas lények vagyunk lényegünkből adódóan. Ezért az élet értelme is alapvetően, döntő módon, kikerülhetetlenül szociális, társas természetű is. Az, hogy személyes, nem azt jelenti, hogy individuális. Személyes, és ebben a pillanatban éppen valamilyen kapcsolati összefüggés révén fedezem föl. Jó. Erről hosszan beszéltünk.És aztán arról, hogy van egy megkülönböztetés, amit nagyon-nagyon érdemes tudatosítani, mert lényegbevágó. Ez pedig az, hogy az életnek nemcsak hogy feltétel nélkül van értelme, hanem ebből az következik, hogy amikor általában így fejezzük ki, hogy te vagy az életem értelme, vagy a hivatásom az életem értelme, vagy bármire azt mondom, hogy az az életem értelme – tulajdonképpen azt mondtuk, hogy az életünknek nincs feltétel nélküli értelme, csak ha az benne van. Hááá. Ezért az egyik ember a másiknak nem lehet az élete értelme. Hanem a megkülönböztetés így szól: hanem a kilenc pontot azért mondtuk el, hogy ezeken keresztül fedezhetem föl azt, hogy az életemnek van értelme. Ezeken keresztül találhatok rá, kereshetem meg és adhatom meg, miután megneveztem, hogy ez az életem értelme. Tehát nem te vagy az életem értelme, hanem a veled való kapcsolatban fölfedeztem, hogy van az életemnek értelme. Mióta ismerlek, tudom, hogy az életemnek van értelme. Nem te vagy, helló! S ha te egy egészséges, egész normális valaki vagy, akkor azt mondod, hála Istennek nem én vagyok az élete értelme! Hát ennél egy kényelmetlenebb, kellemetlenebb dolgot, mint hogy odaállok valaki elé, és te vagy az... Jaj!!! Hát engem a hideg kirázna, ha valaki ezzel köszönne be hozzám! Bejön, és azt mondaná, megálmodtam éjszaka, rájöttem, te vagy az életem értelme. Jó, hogy van, akinek nem teszik ez... Ezt nem tudom nem magamra vonatkoztatni ezt a pillantást.... (06:27)Eszembe jut az a kedves ismerősöm, aki egy – na, ezt nem akartam elmondani, ezért nem szoktam befejezni a témákat. Most nyakon csíptem a folyamat jellegben, hogy hol szoktunk elcsúszni. Talán emlékeztek páran, amikor odajött hozzám, fiatal pap voltam, egy ifjú hölgy. Már ez is egy közös szál volt. S azt mondja, hogy lehet, hogy én vagyok a duálpárja. Hallottatok ilyesmit? Duálpár! Hát ti tévedtek, ha én azt hallottam volna akkor amikor azt valaki mondta nekem. Gőzöm sem volt, mi az, hogy duálpár, de nagyon szépen nézett rám a hölgy, és azt mondta, hogy ő gyanítja, hogy lehet, hogy én vagyok. Duálpár... Értitek, ha én vagyok a duálpár akkor nincs mese! Hát akkor hiába volt papszentelés, meg egyebek... Hát nem így van?! Akkor most ez vagy komoly dolog, vagy nem! Ne haragudjatok, most valaki odajön, azt mondja: 'rájöttem, te vagy a duálpárom! ' De már nekünk nincs esélyünk.. Nekem élményem van arról, milyen, amikor valaki... S meg is vizsgált! Főleg ezzel a mérős izével, ne is haragudjatok... Tényleg megvizsgált. Azt mondta, hogy szeretnék veled egy órát beszélgetni, mert akkor meg tudnám mondani. Hát ez egy komoly dolog, és ez egy óra alatt simán kiderül. Ez engem is megnyugtatott. Azt gondoltam, ez komoly folyamat lesz, de így, hogy egy óra alatt kiderül... Ez engem is érdekel. Még nem voltam senkinek a duálpárja. Még nem tudom, milyen az élet úgy. És akkor beszélgettünk, nagyon érdekes volt, tudtam, hogy azért nem babra megy a játék, de próbáltam önfeledt lenni, elvonatkoztatni, hogy most dől el az életem. És végül rám nézett, és azt mondta: kilences. Majdnem! Hát azt a megkönnyebbülést! S tényleg, kedvesen elbúcsúztunk egymástól, annyira emlékszem rá... Jaj, remélem, azóta megvan! Nem? (09:03)Ezzel csak valahogy csak érzékeltetni szerettem volna. Az egyik ember azt mondja a másiknak, az egyik ember azt mondja egy munkára, egy hivatásra, bármire, hogy te vagy, ez az, ő az életem értelme – ez rettenetesen ijesztő! Mert a trikófeliraton ez van: Megvan az életem értelme!! Hátul pedig: csak nem feltétel nélkül. Ugye? Mert ha te azt mondod, hogy nem, akkor annyi nekem.Na most. Például egy döbbenetesen szép dolgot... Kedves ismerősöm Svájcban járt, és azt mondja: képzeld, egy vak diakónus szolgált a templomban. Egy vak diakónus. Azt képzeljétek el, kívülről megtanulta az evangéliumot, hiszen nem tud olvasni. És az istentiszteleten, igeliturgia vagy szentmise, a szentmisében nem ő olvasta föl az evangéliumot, hanem fejből elénekelte. Vak diakónus.Régen voltak olyan szabályok, hogy a papnevelő intézetbe nem vesznek föl testi hibás férfit. Nem vettek föl. Volt olyan, amikor rengetegen jelentkeztek – nem olyan régen volt, még a 40-es, a háború utáni néhány évben is így volt – hogyha valaki nem tudott jól énekelni, nem vették föl papnak. Na hát azóta más időket járunk. Erről mesélhetnék... Szóval az életnek föltétel nélkül van értelme, és akkor ez azt is jelenti, hogy nincsen semmi feltétele. Vagyis nem azon múlik, hogy te, vagy az, vagy ő... Jó. Erről volt szó. (11:04)És akkor, hej-haj, utolsó pont. Most a pontokat mondogassam? Tudjátok, nem? Ok, cél, cselekvés, döntés, nem mondom... Nézzük az újat.A tízedik pont így szól, hogy az élet értelme felfedezhető, megtalálható, megadható azáltal, hogy a belső érték-konfliktusainkat elrendezzük. Az értékek mögött, ez egy általánosan elfogadott gondolat, bizonyos szükségletek állnak. És mindig van bennünk értékkonfliktus azért, mert egyszerre több célra is tudunk irányulni, egy-egy dolognak több oka is lehet, egyszerre több cselekvést is tarthatnánk értelmesnek. Egyszerre két férfi is lehet nagyon fontos nekem. Neked... Fene nagy személyesség.... Na! Szóval ez egészen természetes, hogy bennünk az értékek nem folyton-folyvást önmagukban, önmaguktól elrendezetten vannak, és akkor hasítunk, mint kés a vajban. Hát ha ez így lenne! De nem így van. Hanem belül az értékek egy folytonos párbeszédet folytatnak egymással. És ez a párbeszéd, ez a belső kapcsolódás egymáshoz, ahogy az értékek belül kapcsolódnak, és ahogy a kapcsolódásban egymással kommunikálnak, ugyanolyan problémás lehet, mint a külső kommunikáció. Miért tartjuk természetesnek azt, hogy a belső párbeszédünkben, ahogy a belső részeink, értékek, dolgok, készítése bennünk szóhoz jutnak – hogy ott belül mindenki nagyon nagyszerűen, harmonikusan kommunikál a többiekkel. És hogy van valaki, aki azt pontosan érti. Hát ha így lenne, kifelé is sokkal jobban csinálnánk! Ez azt jelenti, hogy egészen természetes az, hogy emberi lényként belül értékkonfliktusok jelennek meg, belső párbeszédünkben kommunikációs zavarok állnak be. És ezért éppenséggel eljuthatunk, elsodródhatunk egészen addig a pontig, hogy akkora zűrzavar lesz bennünk – idegen szóval chaos – annak az ellentéte a görögben a kozmosz. Káosz – kozmosz. Nem állítunk nagyon meredek dolgot, ha azt mondjuk, hogyha belül nagyon nagy a káosz, az akkora rendetlenség, rendezetlenség, hogy egészen meg tudunk zavarodni, és megkérdőjeleződhet bennünk az élet értelme. Ha túl nagy a zűrzavar idebent. Mindennek a hátterében az emberi természetünk értékessége áll – hogy sokféle érték van bennünk, és nem mindig találjuk az egyensúlyt. Erről szeretnék beszélni.Ugyanis önmagunkért is rengeteget tehetünk abból a szempontból, hogy képesek vagyunk-e szóhoz engedni ezeket a belső hangokat. Hogy segítjük-e az értékeket, amikor azok meg akarnak nyilatkozni, egymással kapcsolódni, kommunikálni. A kommunikációt segítjük-e, a belső kommunikációt? Illetve, másik, a belső és a külső közti kommunikációt? (14:45)Szeretnék nagyon sok konkrét példát hozni. Kellettek itt a székek. Elpakolok innen.(Feri két széket helyez el egymással szemben, és amikor a 'hangok' megszólalnak, odaáll egyik vagy másik székhez. – a szerk.)Azt mondja. Kezdünk egy alapesettel. Tényleg, most nagyjából az lesz, hogy két hangot fogunk megkülönböztetni – általában van mondjuk 8-10-15 – hogy valahogy úgy egyszerű legyen. Képzeljük el, hogy van két tudatos érték bennünk. Azt mondja, például van bennem egy hang este negyed nyolckor: " Á, én eljövök Pálferire. " Nem tudom, miért ez jutott eszembe. Másik hang: " Dehogyis! Tök jó film lesz a tévében. " – " Mi hát azt a filmet föl is lehet venni. Most egy filmért elszalasztod ezt? Hát megvan már a jegyed! " – " És akkor mi van, 400 forint? Az mit számít? És akkor? Majd akkor valakit beengednek. Most azért, mert megvan a jegy? " – " Ne, az nagyon fontos lesz neked. És különben is, ne hagyj ki egy alkalmat se. Mégiscsak rendesen jártál eddig, ne hülyéskedj már! Sorba is kellett állni a jegyért múltkor. " - " Nincs hozzá kedvem! Miért? Mindig kell, hogy kedvem legyen hozzá? Nem kell. Nem, most nincs kedvem hozzá. " Miért, olyan jó az a film! " – " Hát vedd föl, úgy meg lehet oldani. Elmégy pálferire, és utána megnézed. " – " Igen, de nem arról van szó, nincs is kedvem. " – " Ott lesz a Peti. " - " Á, a Peti múltkor nem köszönt. " Most ezt hosszabban lehetne, de nem. Most már nyolc óra lett. Miközben ez a belső dolog ment, és megkérdeznénk, na hogy vagy? – " Jaj, ne zavarjál, hát akkora zűrzavarban vagyok. Nem bírom eldönteni, most menjek, vagy ne menjek.. A fene egye meg, olyan feszült lettem tulajdonképpen". A két érték, hang és a kettejük közti kommunikációt valahogy segítjük, s valami kiegyezés történik, valami elrendeződés, akkor elkezdünk jobban lenni. Ha ezek csak így beszélnek egymással, az egész kibírhatatlan tud lenni. Ahogy bennünk két érték felesel egymással, egész kibírhatatlanná válik. Mi magunk elkezdünk rosszul lenni. Pedig ez csak két hang. És ha egy-egy helyzetet nézünk, van bennünk 8 vagy 10. Már kettőtől...(17:49)Most nézem, mindenféle példákat írtam. Nézzük meg, hogy például hogyan lehet feloldani ezt az értékkonfliktust. Ugye, én azt mondom, hogy film. Akarom! Egyszer csak jön valaki. (Ez a hang a háttérből, távolabbról szólal meg – a szerk.) " Hát, ahogy így nézem ezeket, tulajdonképpen nem is ez az igazi témájuk. Tulajdonképpen nem az a bajuk, hogy most film vagy alkalom; hanem, hogy mindent akar a gazda. Őneki minden kell. Ez a baja. Nem az, hogy ide megy vagy oda. Nem bír semmi se elengedni. Ez a baja. "Egyszer csak felismerem, hogy tulajdonképpen van két érték, de nem az a bajom, hogy az egyik éppen ellentmond a másiknak, hanem hogy nem tudok a veszteségekkel bánni. És amikor bennem értékek konfrontálódnak, újból és újból belekerülök abba a helyzetbe, hogy nekem tulajdonképpen mind a kettő kell. És azért nem jutok ötről hatra, mert a veszteséget akarom elkerülni. S akkor itt van valaki, akkor végül is nem is az a téma, hogy alkalom vagy film, hanem mit csinálsz a veszteséggel, mert az mindenképp lesz. Ha itt a harmadik hang megjelenik, egyszer csak az egész helyzet megváltozik. S akkor ezek: hát igen, vagy engem vesztesz el, vagy engem. Egymás mellé kerülnek. (A két szék is egymás mellé kerül – a szerk.) Mind a kettő érték, bármelyik lemondunk, az egy veszteség. Jó barátok lesznek. (19:54)Olyan is lehet, hogy azt fedezem föl, hogy...(elkérem ezt (a széket) is!) Van egy másik hang: " Ó! Hát emlékszem én! Volt egy alkalmon téma a választás lélektana. Hát nem az volt az első pont, hogy minél nagyobb a szabadság tere, annál inkább megnehezülnek a választási folyamataink. Ja, hát ezért volt Einsteinnek 50 egyforma inge! Ja, hát ez az! " Tudjátok, hogy így volt? 50 egyforma inge volt. Kérdezték a kollégái: Te Albert, neked csak egy inged van? S erre Albert azt mondta: " Dehogyis! Van nekem 50, csak egyforma. " S akkor a logikus kérdés: " De miért van neked 50 egyforma inged? " – " Hát ezzel csak nem fárasztom magam, hogy reggel melyiket vegyem föl? Idő, energia. Nem éri meg! Hát éppen a világegyenleten töprengek! " Tényleg azon töprengett! S akkor most kiszámolom – hát Einsteinnek ez így ment – most 50-szer megszorzom az öt perc tépelődést az ing miatt, plusz az ATP-ket, amiket elfogyasztok – ez több hét. Nem éri meg!Most az illető itt van: " Ja, hát ebbe vagy benne! Hát öcsisajt, nincs itt semmi, csak megint belekerültél egy választási helyzetbe, s annak ez a dinamikája. Na, le tudsz nyugodni? " – " Ja, jól van, tulajdonképpen semmi baj az életem értelmével, csak választani nem könnyű. " Nem kezdem el dramatizálni ezt, hogy rosszul vagyok... Mert ugyanis, ha ezt a konfliktust mondjuk egy cselekvéssel megpróbáltam föloldani: " Jól van, eljövök, eljövök, a Peti nem köszön, de mindegy, majd ránézek a körmére, lábára..." De közben megy benned a veszteség. " Most kezdődött el a film. A nemjóját neki, most kezdődött! Kupaszerda van, vagy mi. Már kedden elkezdik. " Remélem, azért tudtam érzékeltetni valamit ebből. Izgek-mozgok. (22:57)Második. Van két érték – igen ám, az egyik távolról jelentkezik. Alig hallható, és még nem tudjuk, milyen a természete. Hogy jó, vagy rossz üzenettel bír-e. Ez kétséges! Mert ez a távoli hang – itt van; ott, csak nem bírom odarakni (Feri a székeket megint ennek megfelelően rendezi el, az egyiket egészen távolra, a színpadon ülő nézők közelébe. – a szerk.) Itt meg az van: " Ma hazamegyek, az fél 11, elő kell készítenem holnapra egy munkát. Az tuti, hogy elő kell készíteni, nagyon komoly dolog lesz. Nincs mese. Ha ezt holnapra nem csinálom meg, ma este, éjszaka, akármibe is kerül, akkor azt nem fogom tudni rendesen megcsinálni. Nekem van lelkiismeretem, mindenem van, ami ehhez kell, tollam, papírom, internet, ha csak a szerver nem romlik el. Ezt meg kell csinálni. " Jön egy másik hang: " Dehogy csinálom! Tudod mikor csinálom! Én nem csinálom! Este fél 11-kor fogok dolgozni ezeknek? Persze, majd biztos dolgozni fogok, mi? Majd ezután. Mert én nem számítok? Hát ha fél 11-kor sem tudok egy kicsit pihenni? Mennyit ér az a munka? " – " Azonnal fogd be a szád! Nem beszélhetsz így! Ez komoly dolog, ez a munka! Ha apa ezt hallaná! " Milyen hang ez? Akkor sem fogom meg...Kétségkívül van egy feszültség, ott tipródsz, fél 11, " nem igaz, hogy az élet már ilyen! Hát nem igaz, hogy itt voltam egy alkalmon, egész jó volt, most már megint rosszul vagyok. Hát ennyi az élet, egy óra 15 perc, és utána megint káosz van? Mikor jöttem, sem voltam jól, itt egy kicsit elfeledkeztem magamról, csak azért nem voltam rosszul. Most meg megint ez az izé, így fogok lefeküdni. Rajtam a kedd se segít! "Szóval mi van itt a hangokkal? Nagyon könnyen az történik, hogy az egyik hangot úgy ismerem föl: én értékes vagyok. Munka, lelkiismeret, készület, becsületesség, tisztesség. A másikra azt mondom: micsoda egy nyikhaj! Egy ilyen hőzöngő, nem? Hőzöng! Kicsit közelebb megyek, tulajdonképpen mért lázadozol itt? Én nem lázadozok! Sose figyelsz rám! Most megkérdeznénk, hogy mi van vele: " Tulajdonképpen én egyszerűen csak azért szólok, mert túl sokat dolgozol. Hát valamikor pihenni is kell! De mivel állandóan lekezelsz engem, nem marad más hátra, mint ordibálok veled. "Egyszer csak a két hang közül felismerem, hogy ez is értékes. Hogy nem rosszat akar nekem, hanem valami érték van benne. De sok hangunkat nem ismerjük föl értékesnek! Rengeteget! S azért, mert nem ismerem föl értékesnek, ezért azt mondom: Menj már innen, ne zavarjál már! Hát nem látod, hogy rendesen dolgozni akarok! Ha nem lennél, egész tűrhető lenne, már régen végeztem volna! Rengeteg értékes dolgunkat nem ismerjük föl értéknek, annyira... Hejj! Sokszor a legcsodásabb értékeink...Aktívkodok. (Feri az egyik széket egy pulóverrel letakarja – a szerk.) Le vannak takarva. Ez a szégyenkezés leple. Tudjátok, hogy nem csak a rossz dolgokat szégyellünk? Ugye alapesetben azt mondjuk, a rossz dolgokat szégyelljük, csak ki ne derüljön, hogy én egyszer bepisiltem 7 évesen... Úúú, most kimondtam! Tényleg így volt! Komolyan így volt, de ezt most nem, nem... hogy mondjam, ne folyjunk ebbe bele. Tehát az, hogy negatív dolgokat szégyellünk, ez megvan. Már annyi lélektani ösmeretünk lehet, hogy tudjuk, hogy például ha valakit bántalmaznak, és valami rettenetes dolog történik, sokszor a bántalmazást elszenvedő szégyenkezik amiatt, ami vele megtörtént. Ma már ezt is azért nem egyen, nem ketten tudják. Hogy nem nekem kéne szégyenkeznem, hanem aki azt megtette, de mégis valahogy a léleknek dinamikája, hogy én szégyellem magam, pedig nem nekem kéne. (28:39)A harmadik terület, amiről szinte sosem beszélünk, hogy hallatlan értékes dolgok is szégyenkezés társai. Társai?! Szégyenkezés tárgyai. Szégyenkezünk döbbenetesen értékes dolgokért. Mert azt gondoljuk, hogy az valami ilyesmi, itt van így... Ahogyan felnövünk, mindig kapunk benyomásokat arról, hogy valami, amit teszünk, az jó vagy rossz, amilyennek látnak bennünket, az valakinek szimpatikus vagy nem, elfogadható vagy nem, jónak tartja-e, vagy nem. És mi, ahogyan kiszolgáltatottak vagyunk a környezetünk számára – család, szűk környezet – ezért aztán igyekszünk abba az irányba menni, ahol a helyeslésre, a szeretetre találunk. Így viszont értékes dolgokra nagyon korán kaphatunk olyan jelzéseket, hogy: pfúj! Mit képzelsz?! És ezért értékes dolgokat elkezdünk szégyellni. Mikor felnőtt vagyok, akkor ezt a hangot, hogy tanulni kell, rendesnek kell lenni – na ez érték. Ott is van egy érték, de el se jutok az értékig, mert szégyellem. Le van takarva. Mondjuk kedves ismerősöm azt mondja: nálunk otthon az volt a szólás, mikor egy gyerek leült és csak úgy volt, nézelődött, rögtön megszólalt valaki a családból, hogy: " Na mi van, nem találsz munkát? Majd én adok! " Ez egy olyan skót-sváb mentalitás. Főleg sváb. Tudom, anyai ágon ismerős nekem. Ezért van itt egy érték, például, hogy az ember egyszerűen csak úgy van, rácsodálkozik arra, hogy jó élni. Ez egy értékes dolog. De képzeljük el ezt a valakit, aki húsz éven keresztül megkapta, hogy: na mi van, nem találsz magadnak munkát, majd én adok – akkor te neki fogsz állni, fél 11-kor még nyomatsz valamit, s arra a hangra azt mondod, hogy – tulajdonképpen ciki is. Hát ciki belül hallani azt, hogy nem akarom megcsinálni a dolgom. Én erről nem beszélek senkinek. Hát a dolgunkat meg kell csinálni!Csodálatosan értékes késztetéseket tudunk szégyellni! Igen, olyan kedvem volna most egy kicsit megállni, azt mondani, gondolj valamire, mi az, amire azt gondolod, hogy az szégyenletes, akkor elkezdesz befelé menni, tik-tik-tik, és rájössz, hogy dehogy az. Hogy ott belül annak a magva valami nagyon értékes, gyönyörű szép dolog. (32:36)Például, hogyha valakit nagyon fegyelmeznek, akkor ő minden olyan hangot, hogy: " Na nem! " – akkor azt úgy hallja, ez de szégyen! Nem szabad így fölcsattanni, az szégyenletes, ha valaki kijön a sodrából! Na. Szóval itt mindenkinek sok értékes dolog van. Most egy értékes dolog, amit szégyellek, elő se veszem, szó sincs róla, rá se nézek – attól, hogy nem veszem elő, még van. Ezért nem egyszer a szégyenletes dolgok elkezdenek növekedni. (Feri a pulóver alá nyúlva felemeli a kezét, a 'szégyen' egyre magasabbra dudorodik... – a szerk.) Látjátok, Mária Rádió kedves hallgatói?! S néha puff, elborítanak minket. (Feri beborítja a fejét a pulóverrel, csak egy kicsit kandikál ki alóla, úgy beszél tovább – a szerk.) Alig látunk ki, nem is a szégyentől, hanem úgy hirtelen egy elrejtett érték kéri a jussát. Ez olyan, amikor valaki azt mondja, hogy sosem szabad kiállni magunkért, mert az agresszió, de néha elkezd üvölteni otthon. Kedves ismerősömhöz mentem, 16 éves voltam. Nagyon szerettem hozzájuk járni, mert úgy tűnt, béke van a családban, nem úgy, mint nálunk. Tényleg szerettem ott lenni. És nyomtam volna meg a csengőt, egyszer csak hallom, hogy a barátomnak az anyukája, aki engem mindig megkínált sajtos kenyérrel meg teával, úgy üvölt bent, de úgy, ahogy én anyámat sose hallottam. Valami eszetlenül üvöltött. Nem csöngettem be.Szóval néha belül van egy értékkonfliktus, feszültség, s a helyzet azért nem rendeződik el bennünk a szó jó értelmében megnyugtató módon, mert nem fedezzük föl értékként. Sőt, szégyelljük, aminek megvan a személyiségfejlődés-beli háttere. Ezért ez a szégyen alatt növekszik. A szégyen alatt döbbenetes nagyra tudnak nőni dolgok. S ráadásul teljesen kulturálatlanok. Hát ha nem engedtem a napfényre, nem nyesegettem, nem csináltam vele semmit, csak azt mondtam, hogy takarodj innen, mitől lenne kulturált? (35:40)Lehet, hogy most belekezdek a harmadikba. Mert olyan is lehet, hogy van egy érték, meg van egy másik, de a kettő egymástól nagyon világos hasításban, elszakítottságban van. Inkább használjunk ilyeneket... 3 dimenzió. Alaptörténetem valóságos – minden valóságos itt. Volt egy fiatalember. Egyetemre járt, 18 éves volt, nem, 19. Szexfüggő volt. A szexualitás egy érték, ott van, ő meg egy egyetemista volt, rendesen tanult, az is értékes. A két dolog egyáltalán nem volt egymással párbeszédben. Tehát, járt az egyetemre, volt egy nappali élete. Nappal élte a rendes egyetemisták életét, készült, szorgalmi időszak, kollokviumok és társai. Este hazament, 10 óra, s akkor először kezdte, pornófilmek, szex, nem tudom mik – nem tudom, na. Ő tudta. Majd ezt jobban kidolgozom. Mindenesetre volt egy nagyon érdekes pillanat – ez a pillanat úgy nézett ki, hogy a srác körülbelül délben az egyik nagyon értékes előadáson szundikált. Igen, mert egész korán rászokott, hogy prostituáltakhoz járjon, vagy fölhívja őket. És volt egy kedves évfolyamtársnője, s amikor szünet volt, olyan lazán ellebegett, azt mondja: " Na mi van, Józsi, 00 nem tudom én mi? " S mondta valami szextelefonnak a számát. Az történt ezzel a sráccal, hogy akkora lett benne a káosz, mert valaki ránézett ebben a világban, a nappali, rendes világban, ahol ő egy klassz egyetemista, ránézett, és ebből a világból beszólt oda neki valamit. Azt mondta, látom rajtad, 00 nem tudom, még valami. S akkor azt történt, hogy ennek így annyi lett. Nem tudom másképp leírni, mert nem elrendeződtek benne a dolgok, hanem lett benne egy akkora káosz – képzeljétek el, bekerült a pszichiátriára. Mert ő ezt a két világot külön vitte. Volt egy világ nappal, egy világ éjszaka. Nagyon kevés ember van, aki kettős életet él olyan klasszikus módon. Két feleség, két család... Van ilyen! Én ismerek nem egy, nem két ilyen történetet. Van ilyen. De majdnem mindenki él bizonyos szempontból két világban. Vagy háromban. És az a kérdés, hogy jól legyek olyan értelemben, hogy az életemnek van értelme, hogy ezek a világok valahogy egyáltalán valami minimális párbeszédet kezdjenek el egymással folytatni. Úúúú, most itt elkezdenénk azt a másik világunkat mondani... Mindenkinek van kisebb-nagyobb mértékben valami másik... Sportautó. Réka, kedves vagy. (40:09)Szóval, elkezdődött ennek a fiatalembernek a terápiája elég hosszan. S tulajdonképpen a cél az volt, hogy ez a két terület – először is rájöjjön, hogy ez egy értékes dolog. Hogy a szex értékes dolog, nemcsak abba a másik, elrejtett világba való. Hogy az egy olyan értékes dolog, azt ide lehetne, ebbe a világba is lehetne. De ő azt nem tudta, hogy kell, hogy ebben a világban legyen. Csak ebben a világban tudta, hogy legyen. Most ennek a hátterét nem akarom, de szerintem kitaláljátok magatoktól. És végül majdnem egy év terápia kellett, míg azt mondta a fiatalember, én azt gondolom már most, hogy jól vagyok. Eldöntöttem, hogy a szexuális életemet a magam és a környezetem számára is megfelelő módon szeretném élni. A magam és a környezetem számára. A környezet alatt azt értette, akik neki fontosak, akikkel így nagyjából a nappali világban egyfajta világlátásom van, egyfajta erkölcsiségem. Erre fogok törekedni. És így szép lassan kijött a teljes káoszból. Egy valódi, valódi totális káoszból.Amikor az az édesanya üvöltött otthon, és én csöngettem volna, akkor hihetetlen élményszerűen nem bepillantást, hanem behallantást kaptam abba másik világba, amit a családtagok ismertek, de valószínű, hogy kívül senki nem tudott az anyáról. Merthogy ő egy jó anya volt, aki ha bárki vendég jött, akkor mindig sajtos kenyér, tea, mit kérsz, mosolygós volt, kedves – nekem ezek voltak a fantáziáim, ha nekem lenne ilyen édesanyám... Akkor elég nagy jelentősége van annak, hogy értékek bennünk párbeszédbe kezdjenek. Hogy valaki bennünk segítse az értékek közti kommunikációt, aminek az egyik fontos lépése és kulcsa, amit az előbb mutattam meg, hogy ebben a nappali világban azt tudjam mondani, hogy de hát itt ez egy értékes dolog, nem ennyi (most ez miket csinál?!) Nyugodtam át lehet oda valamit hozni. Átjövök. Itt is voltak értékes dolgok, ez hogy?Klasszikusan szenvedélybeteg embernél, aki komolyabb függőség, szenvedélybetegség (Közben Feri pakolászik – a szerk) Egyszer már mutattam nektek – ő az, aki azt mondja: " Én nem vagyok alkoholista. Hülye vagy? Én? Dehogy vagyok! Akkor hagyom abba, amikor akarom. Bármikor leteszem a poharat. Tessék. Ennyi. Fogom, leteszem a poharat. Bármikor. Három sör szerinted az alkoholbetegség? Három sör? Dehogy is! Jólesik! Nyár van, meleg van, focimeccs, haverok. Jó, két feles is van. Ne mondd már, hogy ez alkoholbetegség! Ugyan már! " Ugyanez a hang azt is mondja: " Valami pszichológus beszélt a fejemmel múltkor. Ezek a pszichomókusok tiszta röhejesek mind. Lyukat akar beszélni a hasamba, hogy alkoholbeteg vagyok. Hogyan már? " És ő az, aki beül a kocsmába: " Mindenkinek egy felest! Még hogy alkoholbeteg! Itt vannak a haverok! Miért, mit csináljak, málnaszörpöt igyak szívószállal? " (45:05)Ez az egyik. De van egy másik hang is ám! A feleség azt mondja neki: " Ha még egyszer részegen jössz haza, elválok! " Szoktak ilyen pillanatok lenni, csak túl sokszor! Azt mondja: elkezd zokogni. Tele van könnyel. " Most megígérem, soha többet, egy kortyot sem. Semmit! Soha többet! Hát ti értek valamit! Meg is mutatom! Nem! Semmit! Hát szeretlek! Hát ti vagytok, te meg a gyerekek! " Ez megy 40 évig. Mikor a felesége hallja, ahogyan a férfi azt mondja, hogy soha többet, és fogadkozhat, zokoghat, sírhat, megesküdhet, letérdelhet. Miért olyan hiteles?(Hű, de érdekes ez! Te is érezted? Tessék? Zselé? Valahogy meg kell ismerkednünk! Hát tudjátok, ez... Adjak nektek? Ezt már nem, mert ezt már én megnyaltam. Szétmegy? Komolyan? És foltos lesz? Kösz, hogy szóltál. Ez szétment. De én ezt nem tudtam, ártatlan vagyok. Nem tudtam, hogy ilyen anyag létezik. A tudomány sokáig hezitált azon, hogy létezik-e plazma. Egy külön minősége-e, de én, azt hiszem, hogy van. Te megtapostál egyet. Nem az én bűnöm, mindenki vigye el a maga bűnét, balhéját. Ki is kerülöm őt. Úúú, de kevesen leszünk jövő héten! Kapok egy levelet a...)Na jó. Azt akartam csak mondani, hogy azon kívül mondjuk, hogy a feleség társfüggő, most ezt vegyük ki a kalapból, most ezen kívül miért hiszi el a feleség 18-szor, amit a férfi mond? Mert elhiszi. 18-szor. Szeretné, ha úgy lenne. Ez az, ez az! Mert a férfi, amikor itt van, olyan komolyan beszél, amilyen komolyan ember csak beszélhet. A probléma nem az, hogy amikor azt mondja, hogy soha többet egy pohárral se, hogy akkor ő ezt nem veszi komolyan. Mert itt nagyon komolyan veszi. Itt halálosan komolyan veszi. (49:07)(A plazma bosszúja. Hát nem tudjuk, hogy működik egy plazma. Egyszer csak itt megbántom, és ott jelez. Most erről beszélünk, hogy két külön világ.)Szóval, itt, aki itt beszél, iszonyatosan komolyan mondja, amit mond. Hitelesen kifelé, önazonosan befelé, mélységes meggyőződéssel. Ezért tényleg hihető, amit mond. A probléma nem ez, hanem az, hogy van egy másik is benne. És a másik fütyül rá: " Ugyan már, dehogyis! Majd az asszony fog nekem beszélni! Tudod mikor! Tudod mikor! Én vagyok a férfi! " És ha fütyülős, akkor fütyülős. " Milyen asszony? Megmutatom, ki az úr! "Nincs köztük kapcsolat. Ezért hogy nehezedik a helyzet? (Már megint nem bírom befejezni!) Hogy nehezedik a helyzet? Hogy ő (az egészséges hang – a szerk) szokott elmenni a terápiára. És akkor a terapeutával jól megegyeznek, hogy nem iszunk. Csakhogy aki iszik, az ő. Ez a nehézség! És ameddig itt valahogy nincsen párbeszéd, valami, valami... ameddig ő nem mer odahallgatni: " Mit mondtál? Hogy nem iszom többet? Micsoda? Én ezt még így sose hallottam, csak azt hallottam, hogy akkor rakom le a poharat, amikor akarom. " De közben őneki is kell idefigyelni. " Na hallom már, most elkezdted mondani a szöveget. Húha! Most kel vigyáznom. Most el kell kezdenem észnél lenni, mert hallom, hogy milyen hangos vagy. Ha most nem leszek észnél, nem hívom föl a barátom, akkor úgy átveszi az irányítást, mint a sicc! " Tehát oda-vissza kölcsönösség, párbeszéd, kommunikáció. Ha ez a két rész nem kommunikál egymással... Úgy is mondhatnánk akár, hogy az egészséges rész és a beteg rész, a sebzett rész. Az élet...(52:02)Na, menjünk tovább. Olyan is lehet, hogy az egyik tartalom nagyon világos és tudatos. Képzeljünk el egy asszonyt. Jaj! Szép asszonyt, aki azt mondja, hogy gyereket szeretnék. Nagyon. Pici szépet. Szép gyereket. Gyerekszagút. Gyerekszagú gyerek. Ez idáig egyszerű ám, csakhogy mi van azzal a másik értékkel, ami lehet, hogy egyáltalán nem tudatos. Nem arról van szó, hogy nem állnak szóba egymással, hanem ez a valaki nem lát itt senkit. Odanézek: " Tulajdonképpen nem értem, hát nincs semmi akadálya, hogy gyerekem legyen. Hát semmi akadálya nincs. Körbenézek, és nincs semmi akadálya. Miért nem születik, miért nem foganok meg? Hát nincs semmi akadálya, itt a szabad tér, készülök, már a rácsos ágy is megvan..." Mert ez itt nem tudatos. De ki van itt? Itt van valaki, aki azt mondja, ha lenne valaki, aki hallaná, meg ő mondaná, hogy: " Hú, azt már nem! Oda a szépségnek! A karriernek. S ráadásul a statisztikák szerint a gyerek születése után a társkapcsolati elégedettség meredeken zuhan. Nem. Nem. Most jóban vagyunk Józsival, most minden olyan szép. Ezt nem. Ezt én nem adom föl. Szépség, karrier, szexi vagyok még, fiatal vagyok, azt nem. Biztos, hogy nem! " (54:38)Ha ez a hang nem tudatos, csak ez, akkor érthetetlen, hogy miért akadtam el? Óriási jelentősége lehet, hogy egyszer csak – tudatossá válik ez a hang. Itt hallom: " Ja, hogy te is vagy? Mi van? Szépség, meg szexinek maradni? Meg hogy most jó a Józsival? A nemjóját! Kezdek valamit érteni. Te, de most akkor mit csináljunk? " El tud kezdődni egy párbeszéd. Sokszor pont azok a hangok, amelyek nagyon fontosak lennének, hogy velük párbeszédet folytassunk, mert értékeket képviselnek, egyáltalán nem tudatosak. Éppenséggel lehet, hogy nem szégyelljük őket, csak nem tudatosak. Hmm. Hát én nem tudom, ez milyen alkalom. Oké.Olyan is van, gyorsan egy klasszikus kezdés: " az anyaság nagyon fontos" – a másik: " a karrier nagyon fontos". Én most tudatos vagyok itt. Szó sincs róla, hogy ne lennék a napfényen. Nagyon is mondom a magamét. Ránézek – most várjunk csak, hát mind a kettő fontosat mond. Ha mind a kettő fontosat mond, akkor mit lehetne csinálni? Akkor végül is lehetne azt csinálni, hogy akkor szülök, s akkor eltelik 3-4 év, s akkor majd felteszem a kérdést, hogy most akkor hogy tovább. Hát te maradhatsz, te értékes vagy, dehogy mondok le rólad. Nyugi! Szeretlek téged, te doktoráltál nem olyan rég. Szeretlek, okos vagy! Majd kifutod magad, picinyem.Ezt a belső zűrzavart vagy értékkonfliktust mondjuk feloldjuk azáltal, hogy folyamatba állítjuk az értékeket. Most, most legyél te, te is vagy, mindjárt fogsz te is jönni! Nem kell, hogy állandóan belebeszélj mindenbe, meg állandóan aggodalmat szüljél nekem minden nap, hogy és a karrier? " Az összes évfolyamtársad már hol tart? Már mindenki PhD-zott, csak te vagy doktor egyedül. Ez nulla! " Hogy folyamat. Folyamat. A megbocsátás folyamatában – de sokat beszéltünk erről. Én tudatosan úgy döntök, hogy meg fogok bocsájtani, mert én egy ilyen alapállású ember vagyok. Én sem vagyok bűntelen, én sem vagyok hibátlan, én is rászorulok arra, hogy mások néha megbocsássanak. Hát akkor én is. Megszólal egy hang: " És az igazság? El fog akkor veszni! " Akkor azt mondod: " Jó. Döntöttél: beszéld ki magad. Mondd el! "Emlékeztek, ugye. Nobel-díjat kapott Tutu püspök. Dél-afrikai, rettenetes dolgok. Amikor fölszabadult az ország, akkor a püspök körbejárt, azt mondta, hogy jöjjünk össze minden városban, kisvárosban a legnagyobb helyen, ahova csak be lehet jutni. Óriási stadionokba mentek be, sportcsarnokokba. Mikrofon az emberek kezében, és mindenki kiállhatott és elmondhatta, hogy mit csináltak vele. S azt is elmondhatta, hogy ki. Hogy ki mit csinált vele. S akkor ez ment, volt, hogy sok napon keresztül, egyetlen perc szünet nélkül, mindig valaki elmondta, hogy vele ki mit csinált a diktatúra alatt. Jött a másik, és ő is elmondta, napokon keresztül ment. S amikor már több ember nem volt, akkor azt mondta ez a Tutu püspök, hogy na, akkor most döntsünk a megbocsátás mellett. Most. Mert mindenki el tudta mondani, hogy mi volt az igazság. Hogy kivel mi történt. Akkor most jöhet egy döntés. Különben ez a két hang fölőrli egymást. S belül van a káosz. Belül az ösztönös igazságérzetem, meg a bennem lévő jó szándék, vagy irgalom, vagy az életnek ez a nagyvonalúsága kibírhatatlanságban veszekszik bennem. Ezt állíthatom folyamatba. És egyszer csak: " Ja, te is lehetsz, meg te is". (60:12)Na. Ide két példát írtam még – egyik széken az van, hogy " Jaj, de fontos, hogy tudjunk pihenni. Az nagyon fontos! " (Másik: - a szerk.) " Kötelességüket teljesíteni kell. Hát azért kötelesség, mert meg kell csinálni. " Mondjuk egy anya azt mondja, hogy " de jó lenne egy éjszakát végigaludni! Egy éjszakát! 8 hónapja nem aludtam végig még egy éjszakát se. Minimum háromszor keltem föl 8 hónapon keresztül minden éjszaka. Mitől lennék jól az oxitocinon kívül? " Megszólal a másik hang: " De hát pihenni kéne, egyszer aludni, teljesen normális, hogy nem vagy jól..." – " De nem hagyhatom itt a babát, mert fölkel! " - " De hát tönkre fogsz ebbe menni, ez már senkinek sem jó. " - " De hát a babának szopnia kell éjszaka, és azt nem lehet, legalább 4 óra, fölébred! " – " De már ez a házasságodat is tönkreteszi, amilyen vagy! " Amikor valaki azt tudja mondani, na, ma éjszaka megengedem magamnak, hogy ne keljek föl. Ma éjszaka. De ha otthon maradnék, nem bírnám ki, az tuti. Megyek anyámhoz. S akkor ő elmegy anyához, alszik egy olyat, mint háromnegyed éve.. Se. A nagy pocak miatt akkor se. Hazamegy és azt mondja: " Jaj, gyere, te drága, de hiányoztál! "Ha folyamatba tudunk állítani értékeket, akkor a belső káosz, ha meg tudjuk engedni, hogy létezik, vagy létezhet egy folyamatiság itt.Olyan is lehet, ez még izgalmasabb, valaki azt mondja, közületek például, ha ti ezt halljátok, hogy 25 deka. Nem csinálom itt a fesztivált. 25 deka. Semmi! Hogy valaki hallja ezt, hogy az élet értelme, az élet értelme – s akkor mire gondolsz? Hát az élet értelme az, hogy ami most és mindörökké a házasságban. Most és mindörökké. És éppen házas vagy: " Hát, ebben most nem látom. Nem látom benne, nem látom, nem látom, nem látom. " Akkor egy hang azt mondja: " Hát ide figyelj! Van úgy, hogy valami megadja az élet értelmét, megtalálod benne hosszú távon. És van olyan, hogy élet értelme ma. Csak ma. Holnap mi van, nem tudjuk. Miért, tudod? Nem tudod. Van-e ma valami, ami az életednek megmutatja az értelmét? Ma. Hagyjuk ezt, hogy az élet értelme úgy, meg a halálig, meg a sírig, meg nem tudom, meddig. Hagyd most ezt! Vagy van, vagy nincs – máma van-e? " – " Ja? Hát ma van. Ma van, mert a gyerek mondta, hogy vágjam le a haját. Tényleg! Mondta, hamvazószerdán ő már rövid haj. Komoly! " (64:37)Az is folyamatiság, hogy nem kell örökké, meg mindig, hanem mondjuk ma. Ezt még egy hétig tudom csinálni, s akkor egy hét múlva megnézem, hogy bírom-e még tovább. Nem szoktatok így szakaszolni? Egy vizsgaidőszakot? Lesz 11 vizsgám? Hát azt ki? Például azt szoktam csinálni, van naptáram, és az esetek 99 százalékában kizárólag 1 hetet nézek. Ha több hetet nézek, akkor majdnem mindig megnézem, hogy mikor lesz szabi. Tényleg, azért nyitom ki. Itt van! Ja, hát akkor jó! Hát ha van szabi augusztusban, akkor most jövök előadást tartani.Szóval folyamatba állítjuk az értékeket, csomó minden... Jól van. (Miért nézem az órám? Mert van.) Miklós atya meghalt. Több mint egy éve, egy kicsit több, mint egy éve. Akkor olyan terhelés szakadt rám, amit ép ésszel, normálisan soha, de soha, de soha nem vállaltam volna. De akkor lehetett azt csinálni – tulajdonképpen ez meddig fog tartani? Emberi számítás szerint augusztus. Most van január. Tudok-e úgy élni januártól augusztusig, ahogy nem tudok élni? Hát úgy nem lehet élni, hogy nem lehet élni! Úgy nem. De augusztusig? Ezt biztos ti is ismeritek. Ja, augusztusig lehet. Így nem lehet élni, de augusztusig igen. Nem lehet élni, de három hónapig igen... Ennyi. Így biztos, hogy nem fogok élni, csak augusztusig.És ami nagy segítség volt, hogy azt mondtam, hogy ez nem átmeneti időszak, mert az nekem elviselhetetlen. Átmeneti, most mi van? Akkor most átmeneti időszak? Nem. Most ez az életem augusztusig. Nem átmeneti időszak. Augusztusig élek így, egy nappal sem tovább. Mert így nem tudok élni, meg nem akarok élni, meg szerintem nem is lehet. (67:21)Szóval értékek – folyamatba helyezzük őket.Következő. Egyik hang azt mondja, ezt most csak idepöttyintem, mert ez ismerős nektek: " Énnekem az nagyon fontos lenne, hogy a finom székelykáposzta meglegyen heti egyszer. Miért, székelykáposzta nélkül? Hogy? Az az őrjítő, felebarátaim, hogy az asszony nem tudja jól csinálni. Anyámhoz meg már nem megyek át székelykáposztáért. Jó, néha átmegyek. Még mindig nem... Ez az én bajom, ott van. Székelykáposzta! Az a kedvenc ételem! A kedvenc ételem a székelykáposzta. Székelykáposzta nélkül sötétség van! " Igen. Itt meg az szól: " Szeretem a feleségem. Az biztos, hogy nem bír székelykáposztát főzni, az tuti biztos. Szeretem. Így. Smarni. Tejbegríz. Szmöttyök. Hát csak a feleségem! Én választottam. Én szeretem. " Jön valaki, azt mondja: " na, itt van két hang, székelykáposzta nélkül nincs magyar valóság, itt a feleségem, melyik a fontosabb? " Erről már sokat beszéltünk. Értékes, értékes, értékes, de mégiscsak, hahó? Hát csak itt azért valami lényegi dolog! Fontosabb vagy nekem, mint hogy igazam legyen. Nagyon fontos, hogy néha igazam legyen, fontos, hogy elismerjék, hogy én tudhassam, hogy beismerjék, de hát csak fontosabb vagy!Akkor azt mondom: " Ez itt akkor a lényeg széke. Itt szól a lényeg. Attól az még értékes, maradj, székelykáposzta. " Kedves ismerősöm azt mondja: " Leéltem több, mint 30 évet úgy, a székelykáposztát tartottam a világ legfinomabb ízének. Most már csak a második. A feleségem az első. " Ezt mondta. A feleségem íze az a legjobb íz. Az első.Na most befejezem. Itt hagyom a rendetlenséget, a plazmákat, mindent. Az ott egy félig megtört állapotban lévő pszeudo-plazma. Nem sikerült befejeznem. Ezen én nem csodálkozom, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. És a következő alkalommal még megnéznénk néhány helyzetet. Másféléket. Hogy hogyan lehet belső értékkonfliktusok között a káoszból valami kozmoszt teremteni. (71:19) Lejegyezte: H. E.