Behódolás séma 7.

Köszöntlek Benneteket, Isten hozott Mindannyiótokat!

Egy kicsit kevesebb fényt kérek magamra… köszönöm, köszönöm!

Na… most, a  behódolás  belső világánál járunk, emlékeztek a sémák közül, de tulajdonképpen ez a szó sem különösen érdekes, hogy séma, nem az az izgalmas, hogy hogy hívnak valamit, hanem számunkra az, hogy ez mit is fejez ki. Hogy egy olyan sebzett belső világról beszélünk, ami valamikor joggal alakult ki, éppenséggel egy valamikori helyzetre vonatkozó megfelelő válasz tükrözést hordoz, például amikor nem nagyon volt más választásunk. Annyira kiszolgáltatottak voltunk, annyira rászorultunk arra, hogy a számunkra fontos személyek mondjuk, kicsi korunkban ne szakítsák meg velünk a kapcsolatot, ne büntessenek úgy, hogy elvágnak minket a számunkra alapvetően fontos fizikai- érzelmi szükségletek kielégítésétől. Mi más maradt hátra? Megtanultunk idebent valamit összekapcsolódva gondolatokkal, érzésekkel, szorongással, aggodalommal, félelemmel, a büntetés elkerülésére vonatkozó stratégiákkal. Mindez összekapcsolódik aztán már most már emlékekkel, fizikai állapotokkal bőven, bezárva érzem magam, tehetetlennek érzem magam, szorongok, összeszűkül a gyomrom, nincs más választásom! Eh!

Tehát, amikor valakiben kialakul ez a séma, a behódolás sémája, és ez mindig nagyon fontos, hogy ne bántsuk magunkat! Mert minek? Hát mások úgy is bántanak, nem? Akkor legalább én ne! Hogy akkor annak oka volt, értelme volt, sőt célja volt, célja volt, hogy valahogyan egy helyzetet túléljünk, és életben maradjunk. Tehát tulajdonképpen még büszke is lehetek magamra, hogy sikerült kitalálnom valamit, ahogyan életbe tudtam maradni.  Nagy dolog!  Igen ám, de felnőtt korra mindez állandósulni tud bennem, és akkor is aktívvá válik, és megjelenik és kéri a maga jussát, amikor annak már nincs ott helye, nem segít, nem reális. Sem énhozzám nem kapcsolódik reálisan, se a helyzethez, se egy kapcsolathoz, se egy problémához, se egy megoldásra váró feladathoz, semmihez, csak a múltamhoz.

Na… igy jutottunk el oda, hogy ennek a sémának az egyik kulcsa, hogy valaki még a saját meggyőződése ellenére is másokhoz igazodik. Azt teszi, amit mások várnak, vagy elvárnak tőle, utasítják, vagy parancsolnak, ehhez igazodik, félelmek és aggodalmak okán meg a tapasztalatai miatt. Még akkor is, ha az a saját meggyőződésével ellentétes. Ugye ez volt a kulcs. És ezért kezdtünk arról beszélni, hogy mi is az, amit igy ragadhatnánk meg, hogy a legbelső meggyőződésünk forrása, ahol leginkább meg tudjuk élni, hogy nem úgy, hanem igy, hogy ezt kell, hogy nekem ez a dolgom, hogy igy érdemes élnem. Hah!

És igy jutottunk el a léleknek ahhoz a pontjához, amit próbáltunk megfogalmazni, hogy nem a normák, törvények, szokások, hagyományok, még csak nem is az, amit általában lelkiismeretnek hívnak, hanem valahogy a legmélyebb, első-felső-belső hang, igy mondta Gyökössy Bandi bácsi. Első-felső-belső hang! Jó… jó! Parádés nagyon! Legmélyebb hang, legszívesebben igy hívnám, spiritualitásnak, a Szentléleknek a hangja. Hah!

És az alapján próbáljuk ezt megnézni, hogy a Tízparancsolatnak a szempontjait sorolgatjuk föl, de igyekszünk azt nem csak a normák szintjén megnézni, hogy mit jelent, még csaknem is a lelkiismeret szintjén, hanem ezt a legmélyebb hangot próbáljuk meg valahogy keresni, esetleg ízlelni, valahogy szemlélni és ebből valamit elmondani. Hogyha az a lelkemnek a legmélyéről jön, ebből a világból, akkor valahogy, hogy hangozhat?

És akkor itt egy bevezető gondolat: és hogy miután ez hang nagyon személyes, nagyon belső, ezért ha valaki kívülről mondja, nem ugyanaz mintha belülről mondaná. Az a hang nem ugyanaz!

Úgy töprengek ezen! Nem tudom, melegem van! J Megállapítom! Nektek?  Nektek jó, akkor ez rólam szól. J Na most… Alkalmazkodom a hőháztartásomhoz.

Gazdag ifjú megy a mesterhez, és azt mondja: mester mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet? Válasz: hát tartsd meg a törvényt! Háhá – háhá – háhá! Első szinten vagyunk! Tiktiktiktik… Nyilván ez könnyen belsővé lesz, ah… csináld igy, csináld úgy… Azt mondja: hát mester ifjú korom óta megtartottam. Egyszer csak kialakul egy nagyon személyes kapcsolat, valamilyen találkozásban van Jézus ezzel az ifjúval, már nem egyszerűen csak, na… mit kell csinálni úgy általánosságban, mert az a törvény, norma, szabály, elvárás, hagyomány, meg szokás és a többi. És akkor ezt úgy próbálja meg kifejezni az író, hogy…  „és Jézus megszerette” – hát nyilván szeret ő mindenkit – de ez egy megragadása annak, hogy itt, na…  valami személyes történés indult el. Ja… hát azt mondom neked: te add el a vagyonod mindent! Nem lesz nehéz, ugye? J Hehehehe. Ez volt a „fiatal pszichológus keserve” című etűd. J Hehehehehe. Itt nem valami általános normáról, törvényről vagy szabályról van szó, amit aztán úgy kellene majd mondanunk, hogy na… amit neki mondott, mindenkinek! Mert nem igy van!  Hanem odafordult azt mondta, na… akkor te csináld ezt! És milyen érdekes, na… ez, hogy valaki hall egy ilyen mondatot, hogy „hagyjál már el mindent, hagyd, hagyd el azt az összeset, menj és kövesd a mestert”, ha az egy belső hang, na… az az igen, akkor azt a lélek inspirálta, a spirituális hang. És milyen érdekes, ebben a történetben ez a hang kívülről jön, nem is követi a fiú. Érzékelhető a különbség? Ha a fiú ezt belülről hallja, a mester ránéz: nem szól semmit. Áh, áh! De itt kívülről jön! A hagyomány szerint, hát persze nem tudjuk! A fiú később eladta mindenét. J Az a vicc, hogy ebben a hagyományban szerintem lehet sok igazság. Tehát, hogy hazament, hát ezt mondta: szomorúan távozok. Sajnos, bocs… J nem megy ez nekem ma este. J De gondolom elkezdett érlelődni, hogy van ez? Tiktiktiktik. És el tudom képzelni, hogyha ugyanezt hallotta belülről belső személyes hangként, akkor igen.

Na… erről beszélünk, és igy tulajdonképpen a 9-es meg 10-es parancsot összevontam. J Emlékeztek a múltkori alkalomra? Spontán remeklésem, J próbáltam kivágni magamat a bajból, ahova magamat sodortam. J

Mindenesetre tehát igy szólt, hogy: házastársadat kívánd! J Ez, ide jutottunk, na… mint egy ilyen mély belső személyes hangra. J Házastársadat kívánd!

És utána a másik meg talán igy szólhatna, hogy: vágyakozz azután ami a tied! J

Ez a kettő!

Kívánkozz a házastársadra, vagy utána, tehát találkozzatok valahogy, J nem tudom ki hogy. És hogy vágyakozz azután aki a tiéd. J

Azt mondja: Legyél elégedett az élettel!

Az elégedettség kulcsa, hogy tudok hálás lenni. De erről már sok szó esett. Hála… érdekes… XX.-XXI. századi lélektani kutatások nagyon fölfedezték a hálát. A hála pompás gyógyító érzelem. Hála, hála. De hálás csak az tud lenni, aki meg tud elégedni azzal, ami van. Köhögés, prüszkölés, az élet igy is jó! J Ezért ha nagyon énközpontúak vagyunk, ami nem egyenlő az önzéssel, nem vagyunk hálásak. Mert akkor azt mondjuk: ez nekem jár, jár, másnak is van, nekem is kell, hogy legyen. Ugye a hála azt jelenti, ahogy Frankelt kérdezték, mi az a boldogság? Azt mondja: boldogság? Mind az a rossz, ami ma nem történt meg velem. J És nem azért mondta, mert egy savanyú kiszikkadt ember volt, hanem 4 év koncentrációs tábor után tudta, hogy minden másképp is lehetne. Ezért azt mondta, mind az a rossz, ami ma nem történt meg velem, az már engem boldogít. Amikor valaki tudja, hogy nem én vagyok az élet közepe, hogy bárkivel bármikor, bármi megtörténhet. Tulajdonképpen most ez itt nagyon oké, ez a hála. Áh… Gyerünk, oké?

Indiai nővérre emlékeztek ugye? Haldoklókkal foglalkozik évtizedekig, és azt mondja bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek, mondja nagyon sok haldokló. Ha megváltoztathatnék valamit, nem azt változtatnám meg, hogy ez vagy az ne történjen meg, hanem hogy miközben ez az életem, lehettem volna boldogabb is. Ez aztán parádés. És milyen érdekes, hogy visszafelé, egy határ helyzetben, elmentünkben ezt milyen világosan látjuk.

Következő: Ismerd föl és el a korlátaidat, határaidat, veszteségeidet!

Hm… Kedves ismerősömet szoktam emlegetni, sosem felejtem el egy csütörtök este jött hozzám, azért felejthetetlen, mert szombaton volt az esküvője. És talán emlékeztek rá, jött, és azt mondta Feri két napja nem alszom, nagy baj van. Szeretem a jövendőbeli párom, láttad milyen boldogok vagyunk, de kedden fölébredtem, azóta nem alszom. Egyszer csak eszembe jutott: Feri az igaz, hogyha én őt elveszem, akkor már mást nem? J Így találkozott ő a realitás eddig ismeretlen részével J egy kedd éjszaka, csak úgy ukkmukkfukk, ahogy az élet dobta neki J és nem aludt már akkor másfél napja, hát ezt nem bírom ki. És én álltam a sarat, J nem biztattam semmivel, J de ami a legszebb hálás volt érte. Amikor azt mondtam, igen ez igy van, akkor azt mondta, hogy, jaj de jó, hát akkor jól gondoltam. J Nem azért jött, hogy nyissak neki egy kis kaput, hanem hogy ez tényleg igy van. Mi az, hogy tényleg igy van? Nem volt bolond, hanem hirtelen nagyon váratlanul nagyon nagy veszteség élménye lett. Ez annyira meglepte őt, – hát most magunk között szólva csak azért nem vagytok olyan rosszul, mert titeket úgy egyben nem lepett meg három és fél milliárd valakinek az elvesztése – J képzeljük el azt, amikor valaki azt egyben megkapja. J Hát még egyet sem bírsz elengedni, legalább öt éve már. J Most is azért vagy itt, hogy legalább akkor nem kell rágondolni. J És most akkor nevetünk azon, aki két napig nem aludt emiatt, három és félmilliárd nő, hát érted?  Ha csak elkezdem számolni, már rosszul leszek. „Feri te ne számolj nőket. ”Szóval… jaj, nem könnyű a határainkat, korlátainkat,  és veszteségeinket megengedni magunknak, hogy azok legyenek és átéljük. Húh, de nem könnyű, hát hogy volna könnyű. És az előbb nem akartam senkit sem bántani. Hát okos vagy, hogy idejöttél. J Hehehehe! De most hogy emlékeztettelek, hogy miért jöttél igy azért már nem olyan jó, ugye? Kicsit fölkavaró, nem lehet igaz, még itt is ez történik velem!

Szóval eszembe jut, amikor elmentem, de ezt is meséltem nektek, csak nem, nem jöttök mindig J igy nem tudok jót állni magamért. Hát néha szerelmesek vagytok, meg kihagytok egy-egy alkalmat, igy kénytelen vagyok ismételni. Emlékszem, amikor jártam pszichoterápiára és akkor, na… előjött a veszteség téma, hogyne jött volna elő, hát azért papként jut belőle J. És jött ez a veszteség, az a veszteség  öööö… és gondoltam, hogy úgy nagyjából mivel kell szembe néznem. Gondoltam én, hogy én azt tudom, de nem igy lett. Egyszer csak azt mondja a terapeuta: tulajdonképpen neked voltak egyéjszakás kalandjaid? J Hát nyíltan beszéltünk, hát terápia volt. Mondtam nekem nem, én nem voltam olyan. J Jó, mert akkor azt is el kell ám gyászolni! J Hát micsoda? Hát én olyan büszke voltam magamra! Mit gyászoljak el rajta? Azt mondja, igen, azt is el kell gyászolni, ami nem történt meg! J Hát azért jól gondolja meg az ember, hogy hova jár, kitül kér segítséget. J Hát komolyan, olyan voltam, mint akit fejbe vágtak. Ugye? Rám nem három és félmilliárd elszalasztott női lehetőség tett ilyen hatást, hanem mentem kóvályogva és mondtam, te jó ég ezt gyászoljam el? Három és félmilliárd egyéjszakás kaland? J Egy kicsit megterhelő, tényleg! J  És ugye ez miért volt olyan érdekes nekem? Hát mert hirtelen rávilágított valamire, hogy hiába nem akartam, hiába morálisan nekem az úgy volt, hogy nem, hiába, tök mindegy, attól még az lehet veszteség, attól még!

És akkor jutott eszembe egy terapeuta, 56’ után kiment Németországba, és ott egy nagyon jó terapeuta lett és eszembe jutott egyszer – csoportban voltunk – és elmondta azt a történetet, hogy amikor ő járt kiképzésre és akkor járt pszichoanalízisre, akkor azt kérdezte tőle az analitikusa, hogy na és te a magyar nyelvet elsirattad? És ugyanez történt vele. Hát ez nem jutott eszembe, a magyar nyelvet elsirassam? Hát igen, neked nem az az anyanyelved? De. Akkor el kell siratni, hát te itt élsz. Hát milyen nyelven álmodsz? Hát én már németül. Na… akkor pláne! J

Tehát igy szólt: fogadjuk el az élet korlátait, határait, veszteségeit! Ismerjük el és fogadjuk el! Ez nincs ellentétben azzal, hogy és egyébként meg ismerjük föl a  lehetőségeinket  távlatokat, jövőt, nem ellentétben van vele. Jó… Na…

Következő: vágyakozz szabadon!

Hát ez jó! Tudjátok, keleti út: legyünk szabadok a vágyaktól, nyugati út: tanuljunk meg szabadon vágyakozni! Ugye kelet: szabadulj meg a vágyaktól, nyugat: tanuljunk meg szabadon vágyakozni! És itt rögtön egy pici megkülönböztetés, de ezt már gyakran mondom: nem mindegy hogy vágyak, fölszínes vágyak, rendezetlen vágyak, mély vágyak. A legmélyebb vágyaink egybe esnek Isten szándékával, a legmélyebbek, a leg-leg. Hát ezt csak úgy átadtam! J

Jó… vágyakozz szabadon, ugye a szabadság, hogy képes vagyok valamire és képes vagyok, azt, amire képes vagyok akkor tenni vagy nem tenni, amikor azt eldöntöttem. Valami ilyesmi szabadság, nem azt csinálok, amit akarok, hát ezt nem, képes vagyok valamire, és ezt akkor tudom tenni vagy nem tenni, amikor azt eldöntöm. Az már valami!

Következő: élvezd az életet – de nincs itt vége – J birtoklás és ragaszkodás nélkül!

Tudjátok, az élvezet nem növeli az életet egy kicsit se, de színesíti. J Ráadásul van egy lélektani haszna: az, hogy segít az önstabilizálásban. Az önstabilizálás azt jelenti, hogy például készülsz a nagy vizsgádra és csokit eszel, J ez az élvezet segíti az önstabilizálást kétség kívül. Az élvezetek jók, az élvezetek nem növelik az életet, hanem segítenek fönntartani. Hát azt is kell!  Áh! Körösztény berkekben ez szinte egy olyan tilalom szó: élvezni? J Nem! Csapvíz! J Röviden! J Nem, nem. Hát ez egy gyönyörű szó, élvezni az életet birtoklás és ragaszkodás nélkül.

Jól van… miért mondom ezt a „jól van”-t? Mindig van valami becsípődésem. J

Következő: fogadd el mások embervoltát, vagyis tökéletlenségét meg a magadét is!

Tehát mások és magad tökéletlenségeit, embervoltát, hiányait, hiányosságait, ugye igy kapcsolódik. A családterápia egyik eredeti mestere azt mondja: végül is a terápiám arcpoétikáját egy-két mondatban össze tudom foglalni. A nőknek azt mondom, becsüljék meg a férfiakat, mert mások, mint ők és rászorulnak. J A férfiaknak azt mondom, becsüljék meg a nőket, mert mások, mint ők és rászorulnak. J Hogy a férfiaknak épp egy nő „szok” hiányozni, a nőknek meg épp egy férfi „szok” hiányozni, mert van annyira más, hogy más, mint ő. J És akkor elfogadom, hogy szükségem van valakire, aki és amilyen én már nem leszek, mert már eldőlt J ő más, és mert, hogy más és nekem hiányzik és én olyan már nem leszek, hát akkor ezen az alapon megbecsülöm.

Ugye az argentin változat pedig: szeressük azt, akivel élünk! J

Tehát ne csak azt tudjuk, hogy azzal élünk, akit szeretünk, hanem szeressük azt, akivel élünk!

Jó… Növekedj és fejlődj az ég felé!

Ez az egyik kedvencem! Az élet tele van korlátokkal, jobbra-balra, előre-hátra, jövő-múlt, ah… ah… szűk a pizsi! J Nem tud nem szűk lenni. De amerre a növekedés tere mindig adva van, az az ég felé van, az ég felé, mindig. Haldokló 98 éves ember növekedhet az ég felé, hát ennél szebbet keveset tudok elképzelni. Egy haldoklónak olyan dobása lehet a halálos ágyán, amire reálisan azt mondjuk, hogy felül multa magát. Felül multa magát, növekszik az ég felé. Gyönyörű, gyönyörű! Ahogy az a bácsi 90 perc után meg tudta mondani miért büszke a lányára, a halálos ágyán volt. 90 percig átdolgozta magát azon, hogy én sose mondtam senkinek, hogy büszke vagyok rá. Most már minek kezdjem el, úgyis meghalok, pont most kezdjem el? Áh… de nagy dolog! Tehát az ég felé ténylegesen és reálisan mindig tudunk növekedni, ami azt jelenti, hogy felül múlhatom magam. Híh! Jaj… nem mondom, hogy várom, de még azért ott lehet mit! J

Ugye a „jobb lator”… hát ő az utolsó néhány percében…! Hát ez reális! Jól van… (ezt töröljétek majd) J

Tiszteld és becsüld meg az emberi összetartozást!  Ugye más házastársát ne kívánd!

Tiszteld és becsüld meg az emberi összetartozást!

Hogyha két fél elvál egymástól (nem tudom, hogy lik, vagy nem lik) J de mármost nincsenek együtt, akkor még szülő-pár maradnak, nem tudnak nem szülő-pár maradni, ez a realitás. Ezért például a következő férjnek vagy feleségnek, ha jót akar magának, most a szónak a legszebb értelmében akkor jól teszi, ha elismeri, hogy ott egy szülő pár van. Ez neki ha tetszik, ha nem, akkor is, ha nem igy álmodta meg az életet!  Hogy ő úgy képzelte el, hogy az a férfi csak úgy, és csak az övé, és csak neki, és csak vele. Ő már egy apa és egy másik nővel alkot egy szülő- párt. Ez lehet nagyon kényelmetlen, de még attól igy van! Ha ezt valaki el tudja fogadni, akkor a férfit sokkal inkább megnyeri, mintha harcol ez ellen. Hm…

Fogadd el, tiszteld és becsüld az emberi összetartozást!

Jól van… J(mindig ezt fogom mondani) J

Következő: etika és erotika kiegészítik egymást! Ez csak úgy jött! J

Frankelnek van egy nagyon, nagyon fontos gondolata, amióta olvastam azt mondom, hogy na… ez egy olyan, hogy fején a szöget! Azt mondja: az emberiségre három dolog hozta a legnagyobb szenvedést! Kíváncsi vagyok, mire gondoltok? Nem! J Hanem J azt mondja Frankel, hogy a kulturálatlan rendezetlen szerelmi élet, a kulturálatlan, rendezetlen lelkiismeret, és a kulturálatlan, rendezetlen istenképzeteink. Ezek alatt szenvedtünk a legtöbbet és ezekkel okoztuk a legtöbb szenvedést másoknak. Ez nem egy papi szöveg! Igen!

Aztán: Fogadd el, aminek máshol a helye! Fogadd el, vagy engedd el, aminek máshol a helye!

Tudjátok, ha valaki valamilyen gyászban van és hozzám érkezik majdnem mindig hallom a következő mondatot: már mindenki mondja nekem, hogy engedjem végre el, de nem megy, de nem bírom, de hogyan engedjem el? Ehhez mondanék két dolgot. Szerintem is, ha csak ezt mondjuk, hogy engedd el… jó, jó, de hova? A pusztulatba? Nem, nem engedem el. Miért nem engedjük el? Azért, mert az, amit nem akarunk elengedni úgy kapcsolódott bennünk össze az élettel, hogy rajta keresztül kaptunk meg valamit, ami számunkra nagyon fontos. Ezért valami számunkra nagyon fontos összekapcsolódott egy személlyel, egy tárggyal, egy hellyel, egy eseménnyel, és az van bennünk, ha én elengedem őt, el kell vesztenem azt, amit rajta keresztül kaptam. Ez nincsen igy! Mert ha valami már megtörtént az elveszíthetetlen. Ha te szerettél engem, majd elhagytál és én görcsösen ragaszkodom, attól nem lesz jobban az enyém, amit akkor kaptam tőled, amikor szerettél. Nem lesz jobban az enyém, a szenvedés lesz jobban az enyém, hogy már nincsen.

Tehát az elengedés azért nehéz mert valami nagyon-nagyon értékessel, ami itt és most nekem értékes, és azt akarom, hogy a jövőben is értékes legyen, összekapcsolódott valami, ami távozott. A helyzet kulcsa hogy fölismerem, hogy itt és most és a jövőben is mindaz az enyém lehet és maradhat, amit már kaptam, ráadásul ez elveszíthetetlenül van igy. És attól hogy valakit vagy valamit nem engedek el, nem lesz jobban az enyém most meg a jövőben. Sőt kevésbé lesz az enyém, mert feszültség támad a között, amit kaptam tőle, és amit már nem kapok. Ezért szenvedésre ítélem magam.

De ez okoskodás, ez szerintem még nem segítség, ez csak egy gondolat. De ha nem arra akarunk rávenni valakit, hogy „engedd el”, mert nem tudom… Jó, ne engedd el, keresd meg hogy hol a helye. Ja… hol a helye? Hát jó, hát azt már tudom, hogy nem itt. Jó, nem itt, hol? Hát, ha meghalt, hát szerintem a menyországban. Hát akkor vigyük el oda, hátha ott a helye, akkor vigyük. Elviszem, ott a helye. És a te helyed hol van? Hát még nincs itt. Hát… akkor. Hm…

Segítség lehet az, hogy nem azt mondogatom magamnak, hogy engedd már el, hanem hogy keresd meg hogy hol a helye. Hol van igazán az ő helye, hol látod, hol van igazán most az ő helye.

Ha ez sem megy, mondom a következő lépést: Rendben van, meghalt. Hol a helye? Mellettem! Ugye? Úh, akkor látjuk, hogy „be van vésve”. Akkor csinálj vele szerep cserét. Legyél te az elhunyt. Ülj bele a székbe, rakjál ki magadnak egy széket. Ez itt Feri, kicsit lapos ma, de… J Én vagyok Ferinek a mondjuk az anyukája,  én vagyok most az anyukám, én. Igen. Hol a helyem? Kérdezd meg. Itt az anyukám szerepében pontosan tudom, hogy hol. Sokkal jobban, mint onnan. Innen pontosan tudom: hát Ferikém, nagyon szeretlek, de nekem lejárt az időm, hát nekem el kell mennem, ebben semmi nincs feléd, hogy nem szeretlek, ez csak igy van, hát tudom, hogy fáj, de én nem tudom ezt megkönnyíteni neked. Mindig is szeretni foglak, de hát nekem el kell menni. Szerepcserében könnyebb lehet elmenni, mert ott pontosan tudod, hogy nem ott van már a helyed. Ez lehet egy második lépés. Csinálj szerep cserét azzal a valakivel, akit nem bírsz elengedni. Ez nem varázs-szer, hanem csak valami mást megérezhetsz, valamit, amit innen nem érzel. Innen csak azt érzed, hogy nem lehet, mert belepusztulok. Tehát ez csak annyi, hogy jön valami új, ami hozhat egy fordulatot.

Így… Feri, nincs itt a helyed, de most itt… fél tízig, jó? J  Megbeszéltem vele, azt mondta rendben van. Oké…

Törekedj a teljességre, ahelyett hogy mindent akarnál!

Ugye ez gyakran költői kérdés: Jézus élete egész élet volt-e? Válasz: nem kb. pont egy fél volt, időben és mindenben, úgy körülbelül pont egy fél. Tehát lehetséges, hogy valakinek az élete nem egész, de teljes mert, hogy azt mondta beteljesedett. Tehát valakinek az élete lehet teljes, anélkül hogy egész lenne. Nem fér bele minden egy életben. Az élet meg nem is ad meg mindent. Attól még lehet teljes.

Igen… Gondolj a következő nemzedékre, hogy mit hagysz magad után és mit viszel magaddal!

Egy kedves fiatal lány – serdülő volt – s megérezte azt, hogy meg fog halni, olyan élmény szerűen. Hííí, biztos volt veletek ilyen, ugye amikor életetekben először valahogy közel került hozzátok, az hogy hííí, van olyan, hogy halál és hogy ez rám is vonatkozik. Ilyen szokott lenni.

Emlékszem egyszer a Vasas pályán – ott atletizáltam – beszélgettünk arról, hogy majd meg fogunk halni. Serdülők voltunk. És emlékszem, volt ott egy atléta lány, egy évvel volt fiatalabb nálam, és olyan hirtelen beütött ez neki, hogy ilyen zokogó görcsöt kapott, ott az atlétika pályán. Annyira magán kívül lett ettől, hogy oda szaladt a magasugró szivacsra, és bebújt a magasugró szivacs meg az azt védő ilyen nem tudom én mi, sátor közé. Nem lehetett hozzá szólni! Hírtelen élményszerűen megélte, hogy lesz olyan, hogy nem leszek itt, és hogy ez hogy lesz. És akkor ez a lány odament az apjához és azt mondja: mond apa, mi az, ami maradandó? Serdülő, ilyen identitás kérdés. Apukája nagyon szépet mondott, azt mondta: Lányom, két dolog van, ami maradandó, ami a fejedben, meg ami a szívedben, az összes többi marad. Szerintem ez egy serdülő lánynak ez jó válasz. Nem voltam még serdülő lány, tehát nem tudom ezt J.

És akkor az utolsó:

Becsüld a földet, mert csak egy van belőle!

Összefoglalás:

Szeretném ennek a legbelső hangnak a jellegzetességeit elmondani nektek.

A Szentírásban ezt úgy hívják, hogy a lelkek megkülönböztetése, vagyis a belső hangok megkülönböztetése. És itt rögtön egy bevezető… emlékeztek a házasságtörésen ért asszony történeténél azt mondtuk, hogy három szint van, ezt mondtuk is az elején. A lelkiismeretünk olyan, hogy magában a lelkiismeretben is megjelenik ez a három dimenzió. A lelkiismeretnek ugyanis – 5-6 éves korban kezdenek megszilárdulni az alapjai – a személyiség fejlődése során kialakul egy ilyen ősarchaikus rétege, ezt úgy is szokták hívni – érdekes kifejezés – szadisztikus lelkiismeret. Büntető, könyörtelen, vagy kegyetlen lelkiismeret.

Mi a jellegzetessége az efféle lelkiismereti hangnak? Az, hogyha valami rosszat tettem, ez a hang azt mondja: ezt nem lehet, rossz vagy, mit képzelsz. És mi a következménye?  Bűnhődnöd kell! Bűnhődj, pusztulj, nincs jogod élni! Ezt mondja! Ez a legősibb, archaikus kegyetlen vagy szadisztikus lelkiismereti hang önsors rontásra, önbüntetésre, bűnhődésre akar bennünket rávenni. És ezt a lelkiismereten belül hallhatjuk.

Ez a hang nem belső hang, csak belülről szól. Ez a hang nagyon hasonlít ahhoz, amikor valaki, aki a behódolásban van, belülről hallja, hogy nem tehetsz mást. Érzi, hogy ez nem az ő hangja, hogy valahogy idegen tőle ez a hang, de belülről hallja. Lehet, hogy kívülről a másik nem fenyegeti egy picit sem, de ő belülről hallja: hogy nem engedheted el, nem teheted, nem szólhatsz, nem mondhatod, hogy nem.

A lelkiismeretnek tehát van egy nagyon durva minősége és hangja. Ezért például, amikor el kezdünk a lelkiismeretre hivatkozni, ha ezt nem tudjuk, mi történhet? Óvatlanul valakit, akit nagyon markában tart ez a kegyetlen „szemet szemért”, „fogat-fogért” büntető lelkiismeret, nagyon könnyen ezt a hangot fölerősítjük benne. Nem ezt akartuk, de ez erősödik föl, mert őbenne ez nagyon elől van. Ő ezt egy belső hangként éli meg, mint ahogy az is, de ez a belső hang nem az ő hangja. És kegyetlen és könyörtelen.

Egy 6-7-8 éves gyereknek az erkölcsisége nagyon durva, kegyetlen durva erkölcsiség: jók élhetnek, rosszak pusztuljanak! Ennek a szakasznak van a személyiség fejlődés szempontjából értelme, ez kell nekünk, de valaki elakadhat itt. A fő élmény, amikor ezt a belső hangot hallom: a szégyen, a megszégyenülés, nincs jogom élni, bűnhődnöm kell, büntetnem magam, mert úgy még szabad maradni, de csak akkor, ha bűnhődök.

Ez is lelkiismeret, csak annak a durvább ősibb rétege. Ahh…

Második réteg, amikor a lelkiismeretnek egy finomabb hangját halljuk már: azt mondja, hogy te csináld ezt, ezt meg ne, na… ez jó, úh… ezt, ezt nem, na igy érdemes, na… úgy nem, azt nem, ez jó lesz, az nem, az rossz. Ez már belső hang, ez kifejezetten  énszerű vagy legalábbis én-ideál szerű. Így érdemes, úgy jó, ez helyes, az nem… Ez is belső hang, belsőbb, énszerűbb, sosem szégyenit meg. Amikor ezt a hangot hallom nem érzek szégyenkezést, hanem valami nagyobb világosságot, hogy igen, ez igy igaz, igen, tényleg, ezt igy kéne, igen, ez a jó. És ha nem úgy teszem, vagy nem úgy tettem bűntudatom van, nem szégyenkezem, hanem bűntudatot érzek. Ezeket a megkülönböztetéseket fontosnak tartom, mert különben elveszünk a saját belső hangjainkban.

És akkor van a harmadik hang, hááá… erről akarok hosszabban, ez a hang nem más hangja belül, nem énszerű hang, hanem ez önmagamnak valamilyen belső hangja, de az az élményem inkább, hogy ez önmagamban szól, de nem az én hangom. Bennem szól, vagy a legmélyebbről szól, nagyon-nagyon-nagyon közöm van hozzá, de mégsem az én hangom, nem énszerű. A lelkiismeret énszerű! Ez a hang nem énszerű, azt érzem, hogy úh, ez több nálam. És mi az alapélményem? Nem az, hogy rossz vagy, nem az, hogy rosszat tettél, ez a hang mit tár föl? És most itt megállok!

Szerintetek mit tár föl ez a legmélyebb hang? Nem az hogy rossz vagy nem azt, hogy rosszat tettél, hanem mit, hogy azonosítanátok be? Hogy?

–          Hogy másnak nem tetszik… az az első szint. Igen, norma szabály.

–          Sajnálat a következmények felett, második szint.

–          Tehetted volna jobban, második szint.

Ez jó, ezt csináljuk, ez jó, ez tetszik. J Ez jó, ez jó, ez egy eleven helyzet.

–          Aha… El fogsz kárhozni: első vagy második szint, J mind a kettő lehet.

–          Mi az, amit jól tettél? –második szint.

–          Szerethető vagy – nyalja a harmadik szintet. J

–          Kegyelem? Mi kegyelem, vagy, hogy? Mondjatok teljes mondatot kérlek!

–          Menj el és többé ne vétkezz – J na… ez a tipikus második szint,Jklasszikus második szint.

–          Nem vagyok egyedül, ezt hallottam, és mi volt előtte? Zavaros hang! Tényleg, ez hú, ennyiből ezt nem tudom, ezt még hallgatnom kéne, hogy mondja tovább, nem tudom, hogy ez olyan önámítás, hogy ez jó irányba fog menni, vagy elkenés, szóval ez még olyan, úh, képlékeny, teremtettség alatt van. Ezt ennyiből nem, ezt tovább kéne hallgatnom, ha valaki tovább mondaná.

–          Engedjük el és lépjünk tovább J  – hát, ez inkább egy ilyen menekülő hang, hogy hogy tudok magamon könnyíteni, vagy enyhíteni egy picit, hogy éppen egy nehéz találkozásban vagyok, legalábbis ezt én igy hallom.

–          Csináld másként – második szint! J Hehehehe

Na… csak volt értelme itt megállni, na, akkor nem vagyunk még kint az erdőből. Nem csodálkozom, hogy ez igy van, nem csodálkozom, mert általában a közbeszéd az első, második szintről szól, és egészen megfeledkezünk arról, hogy létezik egy harmadik. Mondjuk, már a harmadik alkalom óta erről beszélek, de nem számít, J kicsit sem vagyok csalódott. ? J

–          Hogy? Aha! Én már igent mondtam rád, leszel a társam? Na ez, ez a harmadik szint! Kéne most valami összefüggés, vagy konkrétum, de ez ez.

–          Élj… igen, de ehhez még valamit hozzá kell tenni, ez igaz, élj de többé ne tedd  – második szint.

–          Fogadd el önmagad – na ez igy nem a harmadik, ez a második! J

–          Légy önmagad – második. J

–          Jó helyen vagyok, mert szeretnek – na…  ez lehet a harmadik, hogy jó helyen vagyok, mert szeretnek.

Jaj de köszönöm ezt nektek! Mondjad még!

–          Igy is értékes vagy – ö… igen, ez megint ha tovább mondanád, megmondanám hogy ez önbecsapás vagy harmadik szint J. Hehehehe. Igen, szóval itt kellene tovább, nem egy mondatból… Aha, hogy minthogyha valaki, nálam több, Isten, vagy valaki mondaná, igy is értékes vagy nekem. Még igy is lehet önbecsapás, J de igen, ha tovább menne, akkor ki tudnánk deríteni, hogy… Látjátok, nem olyan könnyű, ez a dilemma ö… reális nehézség. Kívülről, amikor az első-második szintről nézzük a harmadik szintet, állandóan az a kételyünk merül föl, hogy nem engedi el a bűnöst csak olyan egyszerűen.

–          Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, vagy szeresd uradat, istened teljes szívedből. – Ez vagy az első, vagy a második szint, hogy megbocsátok. Ebből még lehetne harmadik!

Vasárnap beszélgettem a gyerekekkel, volt itt egy kisfiú az első sorban, nagyon szomorú volt és szemüveges J és sápadt is volt hozzá. Kint esett az eső, és én bármit kérdeztem, ő mindig jelentkezett, és azt mondja, hogy higgyünk. J Higgyünk! Isten azt mondja, higgyünk, higgyünk. Hát végül itt már csak a puszi segít. J

A harmadik szint nem arról szól, és nem azt tárja föl, hogy rossz vagy, nem azt tárja föl, hogy rosszul csináltad, hanem nagyon mélyről megmutatja azt, hogy ki vagy. Nem azt hogy milyen vagy, jó vagy, vagy rossz vagy, hanem hogy tulajdonképpen te ki is vagy. A harmadik szintben élményszerűen megélem, és ezért egy-egy gondolatotok akár egy belső párbeszédben Istennel, lehet a harmadik. Hogyha az abba az irányba megy, hogy élményszerűen megélem, hogy hát, hiszen én, én ez vagyok! És ebből következik az, hogy a második szinten nagyon világos az, hogy hát akkor nem fogom azt csinálni. Ja, hát akkor érthető, hogy vannak törvények, meg szabályok, hát persze mert különben nagy káosz lenne, nincs is ezzel semmi baj.

Elnézést, ha ez nagyon ismétlés szagú vagy szájbarágós tűnik. A „tékozló fiú” történetének pont ez a kulcsa, hogy a fiatalabb tesó azt mondja, amikor fölismeri ezt a két belső hangot, rossz vagy, ilyet nem lehet csinálni, rendes fiú ilyet nem csinál. Első két hang! És az első két hang nyomán azt mondja, hazamegyek apámnak, azt mondom: nem vagyok méltó, hogy fiamnak nevezz, csak a béreseid közé fogadj be. Vagyis nem jön rá hogy ő ki, csak arra jön rá, hogy rossz és hogy ilyet nem lett volna szabad csinálni. De az életösztön haza viszi, szerintem nem más, élni akar. Ez hazaviszi, odaáll az apukája elé, és mint valami begyakorlott szöveget elmondja, nagyon tetszik, ahogy ez megőrződött. Az apa pedig azzal, amit tesz, ugye leölik a borjút, a gyűrű, az összes többi. Mit fejez ki? Hogy a „fiam vagy”. Nem azt, hogy mit tettél, vagy mit kellett volna tenni, hanem hogy te a fiam vagy, én az apád vagyok, te a fiam vagy. És az idősebb testvérnek a problémája ugyanez: Én itt voltam egész életemben, segítettem neked… Egyik fiú sem értette még meg, hogy ő ki is valójában, ezért maradt nekik az első két szint. Ezért olyan zseniális ez a történet, és tulajdonképpen az első két szintről nézve érthetetlen is. Nem úgy van? Ezért szoktunk elakadni. Most hogy-hogy gyűrű egy ilyen mihasznának? Azonosulunk az idősebb testvérrel, és azt mondjuk, hát még jó hogy nem kötelező ezt csinálni, J hát apám hova tette a morális érzékének a minimumát. Ez most mi? Hogy valaki, aki parázna nőkre elpazarolta a pénzét, utána nem tartotta meg a törvény szabályait, most ide jön, és ez?

Ez mélyen sérti az első két szinten való megfontolásainkat. Nem olyan könnyű megkülönböztetni a harmadik szintről szóló belső személyes hangot, az ügyek eltussolásától… Ne törődj vele, majd Isten megbocsát… az nem ugyanaz! Nem, nem könnyű megkülönböztetni. Ezért bármilyen furcsa is, az egyházon belül is van némi rettegés a Szentlélektől. J Kifejezetten! Mert nem csinálhatunk vele azt, amit akarunk. Félünk a lélektől, félünk, félünk. Jobban szeretjük azt a rendet, amit mi kidolgoztunk, ugye, hát mégis csak énszerűbb.

Jaj de izgalmas volt ez ahogy igy… nekem, nekem jó volt, nem tudom ti hogy vagytok? J

Azt mondja, itt akkor a harmadik szinten, hogy ki vagyok – de ezért is volt izgalmas, amit mondtál, meg ami ott is elhangzott, hogy ki vagyok, de nem önmagamban ki vagyok, hanem egy összefüggésben ki vagyok, vagy az Istennel való kapcsolatomban ki vagyok, hogy ki vagyok ebben a nagy egészben, hogy ki is vagyok, és ennek az élményszerű átélése. Oké…

Mondanám a hang jellegzetességét, 5 pont, de végzünk ma, mert mennem kell, nem érünk rá! J

1.      Ez a hang fölszólít, parancsol anélkül, hogy korlátozná a szabadságot, kényszerítene, vagy behódolásra késztetne. Úgy szólít föl, és úgy parancsol, hogy a szabadságom megmarad, nem is érzem, hogy az elveszne.

Amikor fiatalember voltam, egymás után voltak Isten élményeim, ez valami, de mikor papnövendék lettem, megszűntek. J  Tényleg igy volt, nem mondom, hogy ez annak a következménye, J csak időben egybe esett.  És akkor, amikor fölszenteltek papnak, na… akkor megint voltak ilyen jellegű élményeim, aztán megint megszűnt. És amikor írtam a második könyvem, akkor volt megint, egyszer. És ezt azért akarom ezt nektek mondani, mert írtam, írtam, és ahogy visszaemlékeztem, tulajdonképpen volt egy rész, aminél kiütközött, hogy valami nem jó, de nem tudtam, hogy mi.

Ez a „Függőségtől az intimitásig” című könyv volt, és az egyéjszakás kalandról írok benne egy picit.  És azt körülbelül nyolcszor átírtam, és nyolcadjára sem lett jó, akárhányszor elolvastam, mindig úgy éreztem, ez moralizálás, ez okoskodás, ez olyan felsőbbséges szöveg, ez olyan papi duma, ez olyan pszicho szöveg, ez olyan jól megmondom nektek, ez olyan lenézős, ez olyan alámenős, ez olyan túl engedékeny, ez túl szigorú, ez szadisztikus, ez  mazohisztikus, mit tudom én, minden bajom volt vele.

De nem tudtam, hogy mi, valami nem volt meg, és egyik nap a másik után és nincs meg, nem tudom, nem jó és nem jó és nem jó és nem tudtam aludni. Mert tudtam, hogy nemcsak ezzel a szöveggel van baj, hanem hogyha rájövök, hogy mi nem jó, akkor tudom, hogy hogy akarom megcsinálni a könyvet. És hogy nem tudom, hogy akarom megcsinálni, csak írom. Hát a legtöbb könyv igy születik. J  De már majdnem kész lett, és tudtam, hogy igy nem jó, de nem tudom mitől nem jó, és nem értettem. És egyszer csak lett egy Isten élményem, és ilyen nagyon-nagyon világosan, pontosan – azért akartam ezt ide hozni – hogy ilyen nagyon… „csináld igy” de egy kicsit sem éreztem, hogy most ne lennék szabad, és hogy valaki fogná a kezem, és ezentúl nem tudom én mit kell írni. Nagyon határozott, nagyon világos, fölszólító módban! És kísérte egy ilyen „világosság élmény”. Egy „aha élmény”, hogy  ez az!  Igy kell csinálni, ezt vártam, pontosan tudtam, hogy ez az, hogy igy kell csinálni. És nehéz szavakba önteni, mert nem arról van szó, hogy igy akarom csinálni, hanem ha akartam volna igy akartam volna. De azt sem tudtam megmondani, hogy akarom, mert nem tudtam, csak tudtam, hogy valahogy akarom, csak nem tudtam, hogy van. Hát ez elég zavaros ugye? J Ez igen, igen. Hát ilyen az élet. J

És akkor aztán később próbáltam szavakba önteni, hogy például az van bennem, hogy úgy akarom mondani, hogy ne legyen benne semmi felülről, de ne is legyen okoskodás, ne legyen moralizálás, ne legyen benne bántás. Ne, ne akarjam azt közvetíteni, hogy miért nem érted, miért nem tudod, miért nem csinálod jól, miért nem fogod már föl, most miért kellett rosszul csinálni, miért nem csinálod igy, meg úgy. Hogy ezt mind nem akarom! Hogyha valamit akarok, legföljebb csak az, hogy „nézd, hogy ez hogy van”, ilyen gyerekszem, hogy hí  a nemjóját, hát ez igy van? És annyira nem tudtam aludni, hogy akkor éjszaka egyáltalán nem aludtam. Annyira energetizálódtam, hogy fölpattantam, és mentem, sétáltam órákon keresztül, nem bírtam az energiát magamban tartani. Mert tudtam, hogy hogy van, tudtam, meg volt. Tiktiktiktik.

Folytatom:

Tehát egyszerre szabadság, felelősség, annak az élménye, hogy alkalmas vagyok valamire, de ez az alkalmas vagyok valamire és meg tudom csinálni, ez nem énszerű. Nem úgy van, hogy ÉN, ÉN megtudom csinálni, hanem hogy, mintha valaki alkalmassá tenne arra, hogy meg tudjam csinálni, nem önmagamban vagyok alkalmas. Meg tudom csinálni, mert valaki erre alkalmassá tesz. És ha nem tenne alkalmassá, nem tudnám megcsinálni.

Tudjátok, mikor vasárnap néha van úgy, vasárnap általában szánok a közvetlen készületre, a beszédre két órát, mondjuk annyit igen, tehát azért már megy bennem előtte. És leülök, üres papír, a Szentírást elolvasom, elolvasom még egyszer, harmadszor, negyedszer, nem jön semmi… brrrr. J Akkor, ha egy nagy izé van,  előveszem a görög nyelvű szentírást, gyerünk, gyerünk… nem jön semmi, elolvasom még egyszer, nem jön semmi, persze, mert nem tudok görögül. J Jó, jó, ezt most akkor nem mondom tovább. J

Általában megjön valami, 10 perc után, fél óra után, másfél óra után. Tudjátok, hogy van olyan? Fél hétkor van mise, hat óra huszonegy, J akkor már általában úgy állni szoktam. Kimegyek, azt mondom: nem adatott ma semmi. J Hát mi, hát  tényleg, volt ilyen. J Volt olyan, hogy 5-6 perc… Ez az! Hát, de ezt most már nem dolgozom ki, csak mondom. Ez nagyon ritka, de mondjuk évente egyszer-kétszer előfordul, és akkor nagyon világosan meg lehet tapasztalni azt, hogy képes vagyok rá, de azért mert valaki képessé tesz rá. Ez nem olyan, hogy leülök, és na, akkor egy vasárnapi beszéd, na nézzük, tessék. J Mert persze hogy rutinból le lehet tolni! J

Ugye, a papnevelő intézetben volt ilyen gyakorlat, hogy ebédlőbe ment a csapat -szigorúan persze, J – még jó hogy voltam katona, tudtam, hogy van ez – és akkor állt az ajtóban a prefektus és akkor valakinek oda mutat, azt mondja: a Szentlélek ajándékairól… És akkor amig a többiek ettek, de készület nélkül nyomni kellett a Szentlélek ajándékairól. J Ez jó gyakorlás! Na… jól van, gyerünk!

Tehát:

Felszólít, parancsol anélkül, hogy korlátozná a szabadságot, kényszerítene, vagy behódolásra késztetne. Érzésekben szabadság, erő, döntőképesség, de az akarat gyöngeségének fölismerése. Képes vagyok rá, de nem azért mert képes vagyok rá, hanem mert képessé tesz engem valaki rá. Tehát egyszerre érzem a saját gyöngeségemet, de közben az erőt is. És nem esik rosszul a gyöngeség, egyszerűen csak van. Tudom, hogy van, és ilyen egyszerűen tudom, hogy igy van. Nincs benne semmi önsajnálat, önmegvetés, ez teljesen más. Egyszerűen tudom, hogy igy van és kész.

Tehát a gyöngeség tapasztalata, de közben öröm és hála, magával ragadottság vagy megrendültség. Sok minden lehet. Gondolkodás szinten világosság, egyértelműség a sokszínűségben. Mély belátás, egészben látás, mély realitás, igy van, ez az igazság élménye. És nincs benne semmi önigazolás, semmi, semmi. Hogy jó… nem vagy te azért olyan rossz, majd máskor menni fog! Semmi ilyen kamu meg púder meg elkenés, árnyéka sincs, ilyen hihetetlenül világosan: ez van!

És te egyszer csak ott állsz, az ez van előtt és tudod, hogy ez igy jó, hogy ennél jobb nem történhetne veled, mint hogy végre tudod, hogy ez van, és hogy mi is az, hogy mi van.

Áh… Nagyon fölszabadító, akkor is, ha közben látom az árnyékom. Hú de nem jó látni, de nem fáj, vagy ha fáj is, nem okoz szenvedést. Úgy mondja a keresztény hagyomány, hogy „vigasztalásban van részünk” ez egy ilyen érdekes, ugye a Szentlélekre utal a vigasztaló. Tehát éppen belátom, hogy ezt nem igy kellett volna, nagyon mélyen hogy azért nem, mert hát, hát ki is vagyok… és miközben ez fáj, az egész valahogy vigasztaló, fölemelő. Csak hogy tudjátok beazonosítani.

Cselekvés szinten: motivál, ösztönöz, konkrét, akarat gyöngesége, döntés szabadsága, realitása. Erről ugye a múltkor beszéltünk. Az alkohol beteg, aki ugye pont fordítva csinál mindent, azt mondja: ha akarnám, le tudnám tenni a poharat, bármikor, bármikor, csak nem döntöttem el, ennyi. Ha el dönteném, már csinálnám is. Pont fordítva van, hogy ő azt mondja, hogy nem döntöttem el, de az akaratommal semmi baj nincs. A realitás fordítva van, az akarat a gyönge, az alkohol erősebb, az internet erősebb, a Snoopys plakát gyűjtemény erősebb, J de amit mégis meg tudok tenni, az a döntés, döntés! Szalvéta gyűjtemény, ”ángol” szalvéták… az ellenállhatatlan. Azt mondja, a  függőség egyik definíciója: ellenállhatatlan vágyat érez, hogy az angol szalvétát megszerezzem én.

Tehát ez a cselekvés szinten.

Vége, zárás.

Kapcsolati szinten: egység, összetartozás, mások értékességének fölfedezése, felelősség tudat.

Ezek a legmélyebb hang ismérvei.

Nagyon köszönöm a figyelmet, nincsen semmi jó befejezés a tarsolyomban! J

Lejegyezte: Pelbát Anna