A kiégés 6.

Köszöntelek benneteket! Isten hozott mindannyiótokat!

Belecsapok, hogy megtiszteljelek titeket, akik pontosan itt vagytok. Van 1 óra 14 percünk, s megpróbálom jól kitölteni ezt az időt. Mégpedig ott járunk, hogy könyörtelen mérték, hiperkritikusság, túlzó kritikusság. Kritikátlanul kritikus valaki, így is lehetne mondani. Valaki, aki ettől a sémától szenved, és ez az, ami az ő belső világát is meghatározza érzésekben, gondolatokban, szelektáltan kigyűjtött emlékekben, és ehhez kapcsolódó fizikai-testi állapotokban, ő hajlamos lesz arra, hogy a szorítás és a nyomás élményeit tapasztalja. Idő szorítás, teljesítmény nyomás. Innen jutottunk el oda, hogy egy ilyen személy éppenséggel fokozottan kiszolgáltatott abban a tekintetben, hogy esetleg munkaalkoholista legyen, hogy a maximalizmus és a perfekcionizmus fojtogassa a nyakát. És hogyha ez így van, akkor érdemes volna a kiégésről beszélni, mert az bizony elég szorító, fojtogató valami. Amikor kimegy belőlünk végül már minden életerő, életöröm, vagy életkedv. (01:20)

Na, és akkor így a kiégésnek a hátteréről beszéltünk. Most már nem ismétlem el a pontokat, mert biztos már elegünk van ebből, hogy ideálok, eszmények kritikátlan számonkérése és alkalmazása, hogy jóféle rutin, de mindenféle tanulás és fejlődés nélkül. Jó, tehát ezeket nem. Romboló szakmai környezet. Itt járunk tulajdonképpen. Doktornő, a romboló szakmai környezetnél járunk. Jut erről valami eszedbe? „Nem!” Tehát a romboló szakmai környezet. (01:50)

Valahogy így kezdtünk el beszélni arról, hogy létezik háromféle motiváció. Mondjuk, hogy ezt egy egyszerű megközelítésnek tarthatjuk, hogy háromféle motiváció, de elég jól használható, és körülbelül a ’70-es évek vége, ’80-as évek elejétől egyre világosabban és egyértelműbben beszélnek arról a harmadikról, ami mindig is jellemző volt ránk, de valahogy minthogyha a szakirodalom mostohagyereke lett volna. Mi ez a három? A feketét kihagyom. (A fekete széket – szerk.) Ez így elég jól néz ki. Azt mondja, hogy… (02:30)

Motivációs rendszerek

Biológiai motiváció. Maslow piramisra is gondolhatunk. Élni, életben maradni, enni, inni, ne legyen nagyon hideg, védettségben legyünk, biztonságban legyünk, és a többi. Biológiai motiváció. Második, a külső motiváció. Ehhez kapcsolódik jutalmazás, büntetés. Harmadik, ez az, amit… mondjuk ha szabad így mondani, a lélektan fölfedezett a ’70-es évek elejétől kezdve, egyre inkább, a belső motiváció. Nem arról beszélünk, hogy a belső jó, az összes többi rossz, ez a legjobb, és a többi meg második helyezett, hanem arról, hogy akkor vagyunk egészséges személyek, hogyha mind a három bennünk egészségesen működik, és mi szabadon tudunk innen oda ülni, onnan ide jönni, képesek vagyunk működtetni mind a három rendszert. A belső motivációról azért beszélünk többet, mert ez kapcsolódik a már megismert dolgainkhoz. Mégpedig ahhoz, hogy létezik bennünk egy nagyszerű önjutalmazó rendszer. Az önjutalmazó rendszernek a szépsége például, hogy jól esik az, hogyha együtt vagyok másokkal, vagy jól esik, ha jót teszek valakinek. Jól esik az, ha önzetlen vagyok, jól esik az, ha… Vagyis ez egy önjutalmazó rendszer. Hát, ez nagyon izgalmas. (04:00)

Mi az, amit nagyon kihegyeztünk az utóbbi alkalommal? Hogyha itt van a belső motiváció és a külső, akkor hajlamos a mi világunk ott is a külső motivációt működtetni, és aztán mi magunk személy szerint valahogy mintha csak erre találnánk rá, meg persze a biológiaira, amikor a belső motivációra lenne szükségünk. Nagyon sok minden sokkal jobb lenne bennünk, és körülöttünk, ha ezt el tudnánk érni. De helyette sajnos mondjuk csak ezt érjük el (külső motiváció – szerk.), vagy ezt a kettőt. Erről volt szó. Ha mondjuk… hozok példát. Ugye, most hát… Mindig csak a szöveg. (04:40)

Képzeljük el, hogy én egy munkavállaló vagyok. Itt ülök a narancs széken (biológiai motiváció – szerk.), és azt mondom „Valamiből meg kell élni.” Kaja kell. Kő kaja, kő kóla, kaja kell, inni kell, kő takaró. Kő takaró. De hát neked van is. Na, szóval. Ezt mondom. Hát nyilván akkor elmegyek, elmegyek a munkába, mert… Aztán az is lehetséges, hogy valami más is motivál engem, szeretnék eredményes lenni, vagy ügyes lenni. Nagyon jól esik nekem, hogyha a főnököm megdicsér. Főleg, hogyha fizetésemelést kapok, az pláne. Egy jó kis őszi árleszállítás az nálam mindig számításba jön. Örülök neki, hogyha a munkatársaim elégedettek velem. Adott esetben az is lehetséges, hogy nagyon utálom, ha a főnököm leszúr, azt mindenképpen el akarom kerülni. Utálom azt, hogyha a beosztottaim nem szívesen dolgoznak velem, és elterjed a környezetemben, hogy „Ő nem egy jó kolléga.” Ezt utálom, ezt minden áron el akarom kerülni, ezért hajtok. Tehát itt van, ez a külső motiváció, és ezért is dolgozom, és nagyon jól esik nekem, hogy még fizetést is kapok érte. (05:55)

És létezik a belső motiváció. Mondjuk, hogy eleve olyan főiskolára, vagy egyetemre mentem, ami érdekel. Ez nagy dolog, ez nagyon-nagyon nagy dolog. Hány olyan sorsot ismerek, hogy valaki nagyon szorosan a család világában reked, és mondjuk még a főiskola, vagy egyetem választása szinte 100%-ig a szülőkön múlt. A szülő egész pontosan megmondta, hogy… Ismeritek a történetet, hogy ikreket szült az édesanya, és a parkban tolja az iker babakocsit. Megállítja őt az ismerőse. „Jaj, de édesek! Hát mekkorák?” És akkor mondja az anyuka „Fél évesek, ikrek, tehát mind a ketten fél évesek.” Egy kicsit kényszeres anyuka, ő pontosan megmondja, hogy van. S akkor megkérdezik tőle „Na, na, és milyenek?” S akkor az anyuka azt mondja szemrebbenés nélkül „Ő az orvos, ő a mérnök.” (06:55)

Tehát minden további nélkül elképzelhető, hogy valaki 19 évesen elkezdjen egy főiskolát vagy egyetemet azért, mert apa annak örülne. Akkor ez például ez. „Anyám megölné magát, ha nem végeznék egyetemet. Tehát akkor…” És ezen az alapon tulajdonképpen mindegy, hogy hova jelentkezem, ezért kiválasztom azt az egyetemet, ami reményeim szerint a legrövidebb, és legkisebb energia befektetéssel elvégezhető, mert nem szeretném, hogy anyám… na. Ugye, mint az én anyukám, akiről a történetet most nem mondom el. Tehát akkor ez így, így. (07:35)

Most látjuk, hogyha mondjuk én munkavállaló vagyok, képzeljük el, hogy valami belső motivációból indulok. Én azt a főiskolát választottam, és elvégeztem, kedvem van csinálni. Hát én például, amikor fölszenteltek pappá, hát én olyan lelkes pap voltam, hogy az hihetetlen. Most így visszagondolva, hát szép, szép. De tényleg, hát hajnalokig készültem, túrtam, olvastam, jegyzeteltem. Hihetetlen, hihetetlenül pörögtem. Azóta hát nem, hát csak… teljesen le vagyok állva azóta. Szóval. Szóval belső motivációból indult el mondjuk az a munkavégzés. Azután. (08:20)

Hogyha a belső motivációt éppen most nem tudom elérni – hát ilyen lehetséges. Van egy nehéz időszak. Visszagondoltam ebből a szempontból az életemre. Mondjuk a jóllét szempontjából, és most ha 49 évre visszagondolok, nem tudom, hogy ti tudtok ilyesmit látni, hogy nem csak úgy van, hogy napok, meg hetek, meg hónapok, meg évek, hanem velem valahogy úgy volt, nem biztos, hogy ez érdekel titeket, mindjárt be is fejezem, hogy mondjuk négy évig voltam jól, utána öt évig rosszul. Tehát hogy ilyen, kifejezetten 4-5 éves, 3-4-5-6 éves ciklusok vannak. És ha meg kell mondanom, hogy az a ciklus alapvetően mi, persze voltak jó napok, meg jó… sok mindennek tudtam örülni, de alapvetően öt évig rosszul voltam. Utána meg szinte csinálhattam akármit, még jól voltam 4 évig. Most nem mondom meg, hol tartok. Szóval. (09:15)

Most képzeljük el, hogy valahogy ez a belső, ez a belső nehezebben érhető el. Jó helyen vagyok, ugye tudjátok, az eredményes ember azt mondja „Olyannak láttam neki, ami belső tűz, belső kedv, de akkor is folytattam, amikor nem volt hozzá kedvem.” Ugye, ez a belső motiváció. Van valami nagyon belső. Hát akkor azt mondom „Jó, jó, hát most a belsőt nem érem el, de hát nem fogom abbahagyni.” Most ez lehet a papság, vagy lehet a munka, vagy bármi lehet. Nem fogom abbahagyni most azért, mert éppen ezt a belső valamit nem… Tudjátok, jön a hetedik rész. Már alig várom, hogy legyen benne valami, valami olyasmi, hogy ugye, a hetedik rész, hogy Obi-van-Kenobi, nem is, legyen inkább Yoda mester. Hogy Yoda mester egyszer csak azt mondja, hogy „Luke! Luke!” Na, tehát itt van Luke-ozás, itt nincsen. Tehát itt semmi, fölkelsz, izé, csinálod. De ez nem azt jelenti, hogy… hogy boldogtalanság az egész, hanem a külső motiváció nagyon inspirál, az emberek, akikkel találkozol, a feladatok, aztán az, hogy valami születik, valami alakul, visszajelzéseket kapsz, hat rád az, ha valakinek nem tudsz segíteni, attól szomorú leszel, akkor tovább csinálod… Ah, nagyszerű, hogy ez működik. Jutalmazás-büntetés, külső motivációs rendszer. Tehát attól, hogy ez egy csodás dolog (a belső motiváció – szerk.), nagyon szükségünk van erre (külső motiváció – szerk.). (10:35)

Az is elképzelhető, hogy egyiket se tudom éppen elérni, rossz napjaim vannak. Hát az nekem 1-2 év. És akkor… Volt a papnevelő intézetben egy fiatal srác, minden évben jellemzéseket kellett rólunk írni, és őróla a jellemzés így szólt valamelyik évben. „Rendes állapota a krízis.” Azóta fölszentelték, egy nagyon jó fej pap. Jó, az élet mélységeihez most is sok köze van. Tényleg, hát aki állandóan krízisben van, nagyon megértő tud lenni mindenkivel, aki szenved. Ugye, aki mindig jól van, hát hogyan kapcsolódjak hozzá? Nem? Hát nagyon idegesítő tud lenni. Ugye hogy így van? Hogy valaki, aki mindig… azt mondja… Egy kedves barátom, munkatársam azt mondja „Te Feri, most hallottam egy nagyszerű beszéd volt a missziós hétvégén, missziós vasárnap. Olyan lelkes volt a pap, már nem lehetett hozzá kapcsolódni.” Hol fogom ezt meg, hol fogok találkozni vele? Lehet, hogy sehol. Én meg magamnak is van olyan élményem, hogy valaki kiáll, és úgy a hitéből mondja, és hogy egyre jobban elszigetelődök tőle. Ő ilyen, én meg ilyen vagyok. Most… haa… haa… Szóval. (11:55)

Képzeljük el, se a belső nem indít engem, se a külső nem indít, és itt vagyok és azt mondom „Jó, hát fizetést kapok érte. Nem egy rossz dolog, hogy megélek belőle.” Most nem a papságról beszélek, de arról is beszélhetek. Hát tényleg jó… Most lehetne azt, hogy semmit nem kapok érte, és akkor koldulok. Tehát így is lehetne. Hát miért ne lehetne? Hát lehetne. Például, na… hagyjuk. Igen, mert… jó. Szóval. Tudjátok, van egy mondás, van azért néhány olyan dolog, amit Isten is csak hosszú gondolkozás után tud. Hogy hány női szerzetesrend létezik, vagy hogy miből van pénze a ferenceseknek. Vannak… na, de ez most nem témánk. Szóval. (12:45)

Tehát nagyon is rendben van az, hogy néha egyszerűen fölkelek azért, egyszerűen azért „Jó, hát ez a munkám. Most azt nem tudom elérni, ez a munkám. Bemegyek és nyomom, és tolom, és rendben van.” Egyszer csak történik valami, egy találkozás, egyszer csak valami belülről elindul. Ismeritek azt, hogy a gyerek hánykolódik reggel. „Hmm-Ghmm-Ghmm! Nem megyek be az iskolába!” Anyukája odamegy. „Pistike, kelj föl, itt az idő. – Nem, nem megyek be! Nincs kedvem. – De ide figyelj Pistike! Miért csinálod minden reggel a feszkót? Most már keljél ki, most meg a fogad, zuhanyozz le, gyerünk! – De nem, nem, nem szeretnek a gyerekek! – Ide figyelj már, Pistike!” Pistike? Petike? Pisti, jó. „Ide figyelj, Pistike! Pista! Nem csak akkor megyünk be az iskolába, amikor kedvünk van hozzá. Ez a kötelesség. – Nem, nem megyek be! Nem, nem szeretnek a gyerekek, és nincs kedvem hozzá, nem megyek be. Mondj egy valamit, amiért bemenjek! – Pisti, te vagy az igazgató.” Van, hogy ráfanyalodunk erre, hogy végül is hát, ha már, ha már, akkor bemegyek. Szóval. (14:15)

Motivációs rendszerek a társkapcsolatban

Biológiai motiváció

Biológiai-, külső-, belső motiváció. Nézzük meg ugyanezt mondjuk egy társkapcsolat esetében. Tehát milyen jó, hogy mind a három van. Egy társkapcsolat: „Énnekem olyan biológiai motivációm van, drága…, abból szimfóniát lehetne írni.” Hát ugye, amikor valaki úgy rákacsint a másikra, azt mondja „Jaj, jó a kémia, ugye?” Hát ilyen van, és akkor ott mindenféle motivációk belülről nagyon csapkodnak, aztán szépen, szépen. Most eszembe jutott… (14:50)

Erdélyben voltam a múlt héten. Hát, érdekes tapasztalat. Igyekszem minden évben elmenni, és akkor kis körút, és minden nap egy előadás. Tartottam egy előadást: Boldogan, elégedetten a társkapcsolatban. Prr! Megvár engem egy hölgy a végén, hát sokan megvártak, alá kellett írni mindenféle… könyveket. Kérdeztem az egyiktől, mert szoktam kérdezni, hogy „Milyen nevet írjak bele?” Rám néz értetlenül „Hát a magáét!” „Hát dedikálni jöttem. – Írja bele a magáét! Most ezt én mondjam meg magának?” Jó, hát beleírtam a magamét. „Írja azt, hogy Józsinak!” Jó, hát én már nem szóltam. Erre is biztos, mondott volna valamit. Nem szerettem volna hülyén elmenni. Szóval, megvárt ez a hölgy, azt mondja. Olyan jó szigorúan nézett rám, tehát azért 1 óra 15 perc még azt a nagy belső tüzet nem keltette föl benne. Azt mondja „Hát, azt akarom magának mondani…” Senki nem szokott magázni. „Azt akarom magának mondani, hogy eddig azt gondoltam, hogyha egy férfit föl lehetett már lőni a Holdra, miért nem az összeset?” És akkor gyanítom már a kapcsoltunk tovább nem fejlődött. A biológiai motiváció valami halvány árnyékától indíttatva azt mondja, de már közben ment is el. „Maga maradhat.” Szóval. (17:00)

Jó ez, hogy van biológiai motiváció. Volt egy neves – hát, nem is tudom. De nem a nevesen gondolkoztam, mert neves. Tudjátok, hogy szeretem ezt a kifejezést. Ez annyira jó, mert azt mondom „Egy neves szakember…” Hát mindenkinek van neve, egész biztos, hogy ezzel nem tévedek. Volt egy neves szakember, megkérdezte tőle a riporter, volt egy portréműsor, azt kérdezte tőle, hogy „Hát tulajdonképpen miért a Dezső lett a férje, amikor hát nem nagyon hasonlítanak egymásra?” Se az érdeklődési kör, se egyebek. Na, jó, ezt most abbahagytam. És akkor ránézett, lélektani szakember, tehát nem ment mondjuk a szomszédba önismeretért, azt mondja „Hát, volt nekem több udvarlóm is, de ő fogta meg a seggem.” Ezzel az egyszerűséggel. „Hát ez rám nagyon hatott. Hát kedves volt mindegyik, de… Itt valami több is van.” Hát lehetetlen, hogy ebben ne legyen valami élet, vagy realitás, vagy valami, hogy ez hidegen hagyjon minket. Vagy lekeverek egyet, vagy azt mondom, akkor mikor veszel már el. Sok kimenetele van, de azért csak hat rám. Biológiai motiváció. De hát nyilván ebben más is van. Na, de most egyszerűsítsük. Hát te kedves, kérdezhetlek? Na jó. (18:45)

Külső motiváció

A külső motiváció, hát hogy milyen jól esik, hogy a feleségem gyöngéd hozzám, ezt átélem, ez milyen nagyszerű. Vagy hogy a férjem észrevesz, hát ez is nagyszerű. Törődünk, gondoskodunk egymásról. Néha a férjem azt mondja „Milyen szép voltál… tegnap. Miért nem tudsz most is ilyen lenni?” Ugye, egy mondatban jutalom meg a büntetés, ez a legcifrább. Tehát hogy egyszerűen az emberi kapcsolatból származik valami olyasmi, hogy kívülről megerősít, motivál, és „Ó, látom, hogy megint levitted a szemetet.” Ugye, és ez egy dicséret. És hát tényleg, „Levittem. Az egész lakást kiporszívóztam, de ennyit vett észre.” Azért az mégis csak engem tovább motivál, de lehet, hogy éppen lelomboz. És akkor mi van a többivel? Jó. Tehát. (19:35)

Belső motiváció

Harmadik, belső motiváció. „Hát hogy szeretem.” S akkor, most képzeljük azt most el, hogy nehézre fordul az élet, jön a hormonális puff. A hormonális puffnál de nagy dolog, hogy nem csak ez van, és nem csak ez van, és nem csak ez van. Valaki azt mondja „Hát, én… valahogy nem. Más jobban tetszik, na. Valahogy, szinte úgy érzem, mint hogyha valami muszáj lenne.” S akkor átül ide (külső motiváció – szerk.), és akkor azt mondja „Jó, jó, hát éppen ezzel így vagyok. Na jó, de hát attól, hát attól még milyen sok jó dolog van köztünk. Meg hát van három gyerekünk. Mekkora veszteség lenne, hogyha most azért, mert ez van, most akkor fölrúgnánk mindent. Tulajdonképpen ő mondjuk szülőtársként, vagy barátként milyen sokat számít nekem. Hát azért, mert most ide nem tudok jönni (biológiai – szerk.), hát…” Vagy azt mondja, hogy „Manapság, azt mondom, hát meg tudok nélküle is élni. Nincs erre szükségem. Hát tudok én pénzt keresni, el tudom tartani magam, tudok ruhát venni magamnak, a lakhatásomat is meg tudom oldani. Hát…” (eltolja, elrúgja magától a biológiai motiváció székét – szerk.) „Azt a mindenféle késztetésemet máshogyan is meg tudom oldani. Na, menj odébb még!” (21:05)

Hát nagyon jó, hogy ez a szék is van (külső motiváció „széke” – szerk.), hogy tudok mérlegelni. Most a szónak inkább átvitt értelmében jutalmakat és büntetéseket. Hogy mit nyerek és mit vesztek, hogy mi értékes ott, és… nagyszerű, hogy ez így van. Az is lehetséges, hogy ebből (belső motiváció – szerk.) valamit fölszínre tudok hozni. Azt tudom mondani, „Hát, hát… Na jó, de hát mégis csak ő az, aki ott állt az oltár előtt, mellett, mögött állt. Na, hát valahol ott állt, az oltár körül álltunk, na, hát erre emlékszem. Hát ott álltunk az oltár körül. Mi. Mi, és akkor azt éltem meg, tényleg, hát azt éltem meg, hogy mi vagyunk a nagy MI. Hát a nagy MI. Ő a nagy Ő, és mi meg a nagy MI. Hát ő volt az, kétség kívül, na, hát ő volt.” (21:55)

Emlékeztek arra a történetre, hogy… „Nem kényszerített engem senki oda, hát szívesen mentem.” Volt egy fiatal pap, akkor helyezték arra a vidéki helyre. Megtörtént, ahogy mondom. Oda helyezték, és hát persze nehéz helyzetbe került, mert az előző atyát nagyon kedvelte Isten népe, őt pedig ezért hivatalból is utálták. Ő ezt érezte, hogy hát, zzözzöö-zöö. Pár hónapja volt csak ott, esküvő. Olyan kritikusan méregették őt, de hát mégis csak ő volt ott az ügyeletes pap. Esketett. Egyszer csak, ahogy veszi a gyűrűt a vőlegény, puff, elgurul. Leesik a kezéből, eltűnik. „Hun a gyűrű?” Először próbáltak ilyen észrevétlenül, zsebbe nyúltak. Nincs a gyűrű. Na, kezdett föltűnni a násznépnek is, hogy nincs a gyűrű. Annyira kínossá kezdett válni a helyzet, hogy már ott akkor a vőlegény is, a pap is szinte négykézlábra… keresték a gyűrűt. Most akkor a pap azt mondta „Gyertek, aki még itt elöl van, segítsen már, keressük együtt! Hát kéne a gyűrű az ’ösküvőhöz.” Egyszer csak a pap észrevette, hogy hol van. De… nem árulta el, hanem, most jön, hát hogy is mondjuk, a papi finesz. Azt mondja „Testvérek, álljunk meg! Eddig volt az emberi erőfeszítés. Hogyhogy nem fordultunk még az Úrhoz? Most üljön le mindenki, imádkozzunk Istenhez, hogy világosságot hozzon, és a Szentlélek kegyelme segítségünkre legyen, és megtaláljuk azt, ami kell ehhez a nászhoz.” S akkor ümm-zsömm-zsömm… Vég lett az imának, azt mondja „Tudom hol van.” Na, az emberek (tátott szájjal csodálkozik – szerk.). Mert, ahogy a vőlegény hajladozott, képzeljétek el, föl volt hajtva így a gatya szára, és a gyűrű így beesett oda, és ő pedig, mint aki megvilágosodott, odament a vőlegényhez, benyúlt, és (fölmutatja a megtalált gyűrűt – szerk.). Attól kezdve volt tisztelet. Szóval. (24:35)

Éppenséggel ez is föl tud bennem elevenedni, ide vissza tudok térni egy házastársi konfliktus, vagy nehézség, vagy nehéz időszak során. De jó, hogy mind a három van! Egyáltalán nem baj, hogy most éppen itt vagyok, vagy ott vagyok, vagy amott vagyok. Jó, hogy mind a három van, és nehéz, hogyha nem tudok elég szabadon innen oda, onnan ide jönni. Vagy valamelyik nem érhető el, akkor nehéz. (25:00)

Erdélyben kérdeztem azt, akárhova mentem „Szerelemből házasodtok-e, vagy nem?” Hát miért volna az evidens, hogy úgy házasodtok? És ott Sepsiszentgyörgyön azt mondja a lelkész „Na ez egy jó kérdés, mert azt lehetne mondani, hogy három nemzedék, három stílus.” A nagyszülőknél nagyon gyakori volt, hogy a szerelem nem számított. A szülőknél úgy vegyes, és most, a mostani fiatal nemzedék, akik most 25-30-asok, na hát ott már úgy vannak, mint mi. Három nemzedék, és három külön, külön világ és kultúra. Hahh. Hát akkor most nehéz, nehéz, nehéz ide (belső motiváció – szerk.) visszatérni a társkapcsolat szempontjából. (25:50)

De lehetek motivált, belülről motivált, belülről, ami nem a társkapcsolatban, a társamra vonatkozik, mint mondjuk szeretett férjemre, vagy feleségre, hanem belülről lehetek motivált, azt mondom, hogy „Én szeretném, hogyha ő boldog lenne. Hát ez micsoda, mondjuk bátorság, vagy kockáztatás, hogy ő hozzám jött. Hogy én nagyon megbecsülöm őt azért, hogy kiszolgáltatta magát az én gyarló szeretetemnek. Az nagyon megrendítő dolog, és az rám nagyon mélyen hat, és egy életen keresztül érzem annak az ösztönzését, hogy én meg akarom becsülni azt, hogy valaki kiszolgáltatta magát nekem, az én gyarló szeretetemnek. Ez meg tud engem rendíteni, és ez engem nagyon mélyen motivál, és bizonyos dolgokat elkerülök emiatt. Mert látom az ő esendőségét, és az ő bátorságát és bizalmát, és látom az emberi életnek ezt a töredékességét. Hát ez belülről engem egy mély tiszteletre indít.” Hát ez is lehetséges, miközben lehet, hogy nincsen szerelem. Nem muszáj, hogy legyen. Hahh! Na most! (27:05)

Motivációs rendszerek spirituális, vallásos vonatkozásai

Emlékeztek, beszéltünk, hogy ennek a vallásos, akár egyházi vonatkozása, hogy mondjuk ha az üdvösségre gondolunk, az egy elég egyházas dolog, olyan vallásos. És akkor azt mondjuk, hát valakit első sorban mi motivál? Hát azt mondja, hogy „Hát ez élet-halál kérdés. Örök élet, örök pusztulat, örök üdvösség vagy kárhozat. Nehogy nekem bajom legyen! Nem, az élet-halál kérdés.” A másik azt mondja „Nem, nem, nem, ez ilyen jutalom-büntetés dolog ám. Tehát úgy van, hogy jól ráhajtunk, nyomjuk, jó emberek vagyunk, és utána… Vörös szőnyeg, Péter ott áll, és mondja: <<Ó, gyere be Atyám örömébe, te Atyám áldotta! Gyere, még puszit is adok neked, kettőt.>> Nem, hát ez igaz ám! Te szépen végigtoltad, ez igen!” Olyan is lehetséges, hogy valakit nem ez, meg nem az motivál, hanem valami belső késztetése van, hogy egy személyes viszonyban legyen az odafönt valóval, akit ő úgy tapasztal meg, mint egy személyt, ez egy belső késztetés. Lehet, hogy az életében szinte egyáltalán nem is, vagy alig játszik szerepet az, hogy jutalmazás-büntetés, nem úgy fogja föl. Hát mikor mondjuk egy férfit a felesége szeret, azt nem csak úgy lehet fölfogni, hogy éppen megjutalmazta őt, hanem hogy kölcsönös szeretet-kapcsolatban vagyunk. Ez nem jutalom kérdése, hanem éppen kifejezzük egymás felé azt, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak. Ezt a kapcsolatot szeretnénk hosszú távon. „Engem a félelem nem tarol le. Hát ez eszembe sem jut, hogy most ez élet-halál, ilyen téma lenne ez. Hát ez eszembe sem jut. Szeretek valakit, hmm.” Szóval. (29:10)

Akár a hitéletnek a mozgatórugója, vagy motivációja is lehet biológiai, élni-halni, külső, jutalmazás-büntetés, s akkor teljesítmény, és jó ember vagyok, és tessék, ezt tudom nyújtani, és kérem… És lehet valami nagyon belső. (29:30)

Van egy olyan gyanúm, hogy a mi egyházi világunkban ugyanaz megtörténik, ami egyébként is megtörténik, talán még inkább. Ez pedig az, hogy a külső motiváció letarolja a belsőt. Én… ezt… így ni. (Ráteszi a külső motiváció „székét” a belső motiváció „székére”. – szerk.) Jól el is fedi, ne is nagyon lehessen látni, ez a biztos, jutalmazás-büntetés, ez a biztos. Néha egy kicsit vegyítjük, hogy élet-halál, ugye értitek. Mi lesz aztán ennek a következménye? Hát, egy, mondjuk egy olyan kereszténység, amiben nincsen kedvünk lenni. Az lehet, hogy nagyon értékes, csak nem esik jól. Lehet, hogy nagyon értékes, csak nem vonzó. Lehet, hogy nagyon nagyszerű, csakhogy úgy érezzük, hogy „Ennyi lenne az egész? Ez lenne?” Itt csak egy picit írogattam ebből. Ahh, ahh (lapozgatja a jegyzeteit – szerk.), nincs is itt. Ez hol, hogy van? Segítség! Nincs aki hallja. Na tessék, magamra maradtam, ilyen az élet. Tényleg, hol van az a lap. Ej, de nehéz az élet! Ugye van időtök, hogy megtaláljam? Ja, megvan, jól van. Imádkoztok? Jó, köszönöm, köszönöm. Abban a pillanatban, ahogy elkezdtetek, megtaláltam. Ez a közösség ereje. Na jó. (31:10)

Csak nagyon gyorsan idehoznám. Hogyha ez, ez jellemez bennünket… (a külső motiváció elfedi a belső motivációt – szerk.) Hát, még mhh. (A biológiai motiváció „székét” még ráteszi a másik kettőre. – szerk.) Így ni. XXI. század eleje, Katolikus Egyház. Mária Rádió hallgatóinak szeretném üzenni, hogy egy szép dolgot alkottam itt. Szép színes. Akkor csak nézzük végig, hogy mi történik! Mit tudunk arról, hogy a külső motiváció hogyha a belső helyébe lép, akkor mi történhet? (31:50)

Mi történik, ha a külső motiváció a belső helyébe lép?

1. Elnyomja a belső motivációt

Mondjuk az első, hogy el fogja nyomni a belső motivációt. Egyre kevésbé érzek késztetést arra, hogy templomba menjek, vagy imádkozzam. Teljesen ki is nevelődhetek abból, hogy itt egyáltalán valami személyes viszonyról lenne szó. És végül is szinte semmi más nem foglalkoztat, mint hogy hát ha van is benne valami, megpróbálok valahogy úgy a „még akik beférnek” kategóriába átcsusszanni. Ezért nagyon mérlegelek, ugye úgy, mint a munkahelyen. Tehát akkor az élet egy nagy munkahely, és akkor azon vívódok, hogy hogyan lehetne mondjuk a lécen pont valahogy átsündörögni. Akkor elkezdek összehasonlítgatni, hogy én még úgy pont beférjek. Ebben nincsen belső motiváció. „Jó, és akkor a kedvencem az lesz, hogy nézem a templomba járó embereket, és elmondom, hogy milyen rosszak hozzám képest. Tehát akkor egy napig most megnyugszom.” (32:55)

Le tudunk nevelődni a belső késztetéseinkről, vagy motivációról, még pedig annyira, hogy mondjuk mikor megkérdezek egy fiatalembert, akit elkezd érdekelni, hogy ő az istenkapcsolatában, vagy a vallásgyakorlatában belső motivációból tesz-e bármit, vagy ezt a szülei mondták neki, hogy így kell csinálni, és a külső motivációt érti, de se a biológiait, se a belsőt nem, s érzi a hiányt, akkor nem a külsőre kell még-még rátenni húsz lapáttal. Szoktam kérdezni „Te, mondd csak!” Mégis csak a fekete székre üljön a pap. „Mondd csak, tulajdonképpen van neked kedved bármihez is, ami az istenkapcsolat világára vonatkozik? Bármihez kedved?” S akkor rám szoktak nézni „Atya, ez nem kedv, mi az, hogy kedv kérdése?” Ilyenkor kritikusak szoktak velem lenni, s megkérdőjelezik, hogy én egy rendes pap vagyok-e. Ugye milyen érdekes? Tehát neki már semmi kedve semmihez, de még engem kritizál. Ugye, mert azt jól megtanultuk, hogy ilyet egy rendes pap nem mond, hogy van-e neki kedve valamihez is. De mikor ezt kérdezem, hogy… nézd, rendben van az, hogy… (34:15)

Hát mikor meghallom ezt egy gyónás közben, most már nemsokára jön a Nagyböjt. „Advent!” Tudom, hogy az Advent jön, csak… Szóval! Úgy összemosódnak a bűnbánati idők. Szóval mikor azt kell hallanom mondjuk a bűnbánat, bűnbocsánat szentségében, hogy „Hát, többet kellene forgatnom a szentírást.” Hát miért? Nem forog magától? Vagy ez egy fogadalom, hogy forgatom a szentírást, és…? Mikor meghallom ezeket… „Így kellene. Tudom én atya, többet kellene imádkozni.” Akkor mit tudok erről? Hogy nincsen belső motiváció. Külső motiváció sincs, csak annak az emléke. Hát az van, hogy vissza tudom idézni, hogy régen megcsináltam azért, mert kellett, de most már erre föl se csinálom meg. S a biológiai meg, hát ki tudja? Lehet, hogy azért jött gyónni, mert némi biológiai motivációja még van. „Ú, azért jobb vigyázni az odaföntiekkel. Hát nem? Hát sose lehet tudni. Hát mit tudom én? Ú, egy kicsi valami, a minimumot csináljuk meg, és hátha… Tartsuk ébren a tüzet, na, azért teljesen ne aludjon ki.” (35:40)

Tehát minden nehézség nélkül létrehozhatunk egy olyan egyházi vagy vallási kultúrát, amiben a belső motiváció nem számít. Tulajdonképpen nagyon bizonytalan is, ugyebár. Ezért sok jutalom, sok büntetés, rögtön az elejétől kezdve sok szabály, sok törvény, sok előírás. Megismerem, így csinálom, így lesz, úgy csinálom, úgy lesz, tükk-tükk-tükk. Jó. Na, nem akarom ezt ilyen hosszan, csak így lesz. Tehát… látjátok, akarnám én rövidebben, csak hát nem, nem… valahogy nem megy. (36:20)

2. Csökken a teljesítmény

Háhá! Mikor valaki egy belső motivációból úgy alkot valamit, akkor általában úgy nem azt nézi, hogy most letört-e a körme vége, vagy nem t’om, meghajlott-e a haja szálacskája, hanem úgy odatol valamit. Nagyvonalúság, valami nagyívűség, valami fffúúú, és akkor… „Hogy a nemjóját, hogy ő azt bírja!” Amikor valakit lenevelünk erről, hogy a belső motivációból, valami szenvedéllyel csináljon valami… „Ághhh!”. Ugye hát nem is érzi nagynak, csak csinálja, mások mondják. „Miért, mitől nagy ez?” Teréz anya is mindig ezt mondta „Miért nagy ez? Mindig csak egy embernek segítettem.” Csak azt 70 évig folyamatosan. Mindig egy volt ott, ez nem nagy… Szóval. (37:15)

Akkor létrejön egy olyan vallási világ, amiben tulajdonképpen a szónak most nemes értelmében nincsenek teljesítmények. Ilyen hihetetlenül laposan próbáljuk valahogy megúszni. Olyan… na, és akkor mondjuk képzeljük el, hogy Adventben fölkelsz egyszer egy roráte misére. Ú, durva nagyon. Hú! Szóval értitek, hogy mit értek teljesítmény alatt. Minden csak ilyen, ilyen takaréklángon, még éppen hogy se. (37:50)

Az Egyesült Államokban arra voltak kíváncsiak, hogy melyik közösségek, keresztény közösségek virágoznak, és melyek azok, amelyek kezdenek eltűnni. Tudjátok, mi derült ki? Hogy azok a közösségek, amelyek a színvonalat egyre lejjebb adták, szép lassan eltűntek. És ahol a színvonalhoz ragaszkodtak, és közben támogatták ezt a belső indíttatást, azok virágoztak. Nem azon múlott, hogy ott van-e valami igényesség, vagy nem. Emlékeztek, három pontja a belső motiváltságnak: szabadság, szakmai igényesség, jól kereszténynek lenni, és valami célra törés. De hosszú távú életcélok. És abból mindig kapcsolódik hozzá az, hogy a személyes céljaim hogyan tudnak kapcsolódni valami nálam többhöz. Hogy olyan célokat találni, amiben én azt élem meg, hogy én valami nálam nagyobbnak a része vagyok. Ahh! Na, következő. Ugye most az… mondok erről egy élményt. (38:50)

Hirdettük például a templomban, hogy tartós élelmiszer gyűjtés. Ez nagyon jó dolog! Hogyne lenne jó dolog? És akkor mondjuk 100 emberből 50… „Mit érdekel engem?” 20 azt mondja „Érdekel.” de nem hoz. Ugye, mert úú…. tényleg. És akkor mondjuk 10 már majdnem hoz, de akkor azt gondolja, hogy jó, hát neki is szüksége van rá. És akkor a 20-ból van 19, aki úgy azt mondja, hogy „Jó, hát amikor veszek egy kiló cukrot magamnak, na veszek még egyet.” De ez nagyon értékes, csak értitek, ugye? Át tudtam adni azt, amit most nem mondtam el szavakkal? Hogy ez nagyon jó, mert azt lehet mondani, hogy 80 még csak egy kiló cukrot se hozott. Na de most egy kiló cukor? Úú-úú! (39:55)

A Jós utcában volt egy hatalmas gázrobbanás, vagy 30 éve. Ott assz’em a nyolcadik emelet. És akkor én éppen önkéntes voltam egy szeretetszolgálatnál, és hát engem hevített ez, ott lenni, ahol zajlik az élet. Én odarohantam, zsöö-zsöö. Tudjátok, ez annyira a ’80-as évek vége, ’90-es évek legeleje, nincsen még az ellátórendszer kitalálva. Tehát te odamész. Odamentem önkéntesként, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem t’om, 200 embernek a szállásáért felelek, és így lakik és úgy lakik… Komolyan, így ment. Mikor hajnali négyre mindenki valahogy lefeküdt ott, ahol tudott, és töröröm, egyszer csak csöngetnek. De én akkor már aludtam 10 perce, és azt gondoltam, hogy megfojtom, aki jön. Ott állt egy férfi, és azt mondja „Elnézést, hát ő tulajdonképpen azért jött, hát ő egy teherszállító kisiparos, fuvaros, és hát ő hallgatta a rádiót, hogy a Jós utcában ez történt. Ő nem is itt lakik, de ahogy hazament, ő nagyon megrendült ettől, hogy embereknek most valahogy úgy mindenük akár elveszett.” És ő fogta, és az egész spájzot kipakolta. Berakta a furgonba, de úgy, ahogy mondom. Tehát nem az egy kiló cukrot rakta be, az egész spájz ott volt a furgonban. El tudjátok képzelni, hogy hajnali négykor ketten behoztuk az egész spájzot? Belső motivációt már nem találtam, a biológiai motivációk is más irányba vittek, de még némi jutalmazás-büntetés, „Ezen legyek túl! Na, kialszom magam!” Ez az ember fogta, egyszerűen addig nem nyugodott, míg az egész spájzot oda be nem rakta. Eszméletlen! Na de egy ilyennel találkoztam. Azt mondta „Jó, majd én veszek magamnak, amikor futja meg jutja, meg nem t’om mi. Hát most őnekik biztos nagyobb szükségük van rá.” Tehát hogy nincsenek teljesítmények, csak ilyen nye-nyeee-nyeee. Jól van, következő. (42:30)

3. A kreativitás (rombolódik) – Bosco Szent János története

A kreativitás rombolódik. Itt lehetne beszélni a szeretet leleményességéről. Néha erőt vesz rajtam egy vágy, hogy a szentek életét olvassam, legalább olvassam. Például nem egyszer az motivál, hogy ezt olvassam, hogy az a kreativitás, ami ezekben az emberekben van. Senki másnak az nem jutna eszébe. Elmondok nektek most Bosco Szent Jánosról egy történetet, az egyik kedvencem. A kreativitásról. Nem készültem rá. Látjátok, az egyház elég instabil mostanában. Szóval. Elvesztette néhány gyökerét, az biztos. Azt mondja, hogy… Nem csak hogy bolondnak tartották, volt olyan, hogy hát fogva tartott, fiatalkorúak börtöne. Azt mondja, hogy „Hát lehetetlen, hogy csak ilyen jutalmazás-büntetés, meg főleg a büntetés. Hát… élő emberek, hát lehetetlen, hogy mást se tudunk velük csinálni. Hát ismerem ezeket a kölyköket, egy csomó jó van bennük.” Odament a börtön igazgatójához. „Igazgató úr, szeretném őket elvinni egy napos kirándulásra!” Értitek ezt? Hát épeszű ember ilyet nem gondol. (Leestek a papírjai az összerakott székekről – szerk.) A drámai pillanat. Épeszű ember ilyet nem gondol. Ő a fejébe vette, hogy ő ezeket a fiatalkorúak börtönében lévő srácokat kiviszi egy napra kirándulni. (44:20)

Ez volt mondjuk 150 éve. Azért ez nem úgy ment. A miniszterig kellett mennie. Mindenki… „Hát ilyen marhaságot nem hallottam, de én nem vagyok illetékes.” Végül a miniszter megengedte neki, de azt mondta, hogy csak akkor, ha ígéretet tesz rá, hogy minden gyerek este a börtönbe visszamegy. Erre azt mondja „Rendben van, én ezt megígérem.” Elmondja a gyerekeknek „Figyeljetek, akkor tudlak kivinni titeket… Levágják a fejemet…” Elment velük egy nap kirándulásra, és mindenki visszament, mindenki, betyár becsületből. Ezekért a húzásaiért azt mondták, hogy bolond. Meg hát nyilván, emlékeztek, romboló szakmai környezet. A többieknek ez nem esett jól. Amikor elkezdjük vakargatni magunkat „Hát ha ő ilyet csinál, akkor mi mit csinálunk tulajdonképpen, vagy minek vagyunk itt? Mi, irodakukacok lettünk, vagy hivatalnokok, vagy mivé váltunk?” Ugye, és akkor… na. (45:30)

Paptársai elintézik, hogy fogadják őt az elmegyógyintézetben. Mert hát hogy bolond, be akarják őt oda csukatni. Trükköt eszelnek ki. Ugye még lovas kocsis korszak van. Elmennek érte, és mézes-mázosan, kedvesen ráveszik, hogy beszálljon a lovas kocsiba, és aztán majd mondják, hogy elmegyógyintézet, ott meg már várják. Bosco János meg tudja, hogy valami ilyesmi van. Gyagyának tetteti magát. Ez az éberségét a többieknek elveszi, és amikor ott vannak a lovas kocsinál, azt mondja „Jaj, hát parancsoljatok, üljetek be!” És amikor beülnek a többiek, rájuk csukja az ajtót, „Menjenek a célhoz!” Szóval. (46:35)

A kreativitás. Ugye így lehetne mondani, a szeretet leleményessége. Hogyha csak külső motiváció van, hova a nagy leleményesség, meg a nagy kreativitás, minek az? Megpróbálunk valami szintet éppen hogy csak tartani, nehogy nagy baj legyen. Következő. (46:55)

4. Jóra való törekvés háttérbe szorul

Na de akkor mi kerül előtérbe? A büntetéstől való félelem. Elkezdünk küzdeni a rosszal, megpróbáljuk minden áron „A rossz, a rossz, a rossz, a rossz!” Ezt nem is akarom mondani, milyen más élet az, amikor valaki a jóra törekszik, nem pedig a rosszat akarja legyőzni. A rosszat nem lehet… Hogy győzöd le a rosszat? Nem, a rossz… hasztalan élet. Következő. (47:25)

5. Erkölcstelenségre, csalásra csábít

Az, hogyha csak a külső motiváció van, és főleg, hogyha a belső motivációval szemben is az működik. Akkor látjuk, emlékeztek a múltkori gyóntatási történeteimre. Hogy hogyan próbáljuk a papot meggyőzni arról, hogy… Következő. (47:50)

6. Függővé tesz

Hamvas Béla erre azt mondta, elkezd bennünket jellemezni az üdvgörcs. Kitaláltam egy másik kifejezést. Mikor csak a külső motiváció működik a belső helyett is, akkor erős lesz az üdvgörcs, és a mennyországot meg úgy képzeljük el, mint egy ilyen hívő nyugdíjasház, egy ilyen végső lerakat, egy ilyen végső idősek otthona. Ott akkor megpihenünk, és akkor ezt a szertartás is megerősíti, mikor azt mondjuk, hogy „Nyugodjék békében!” S akkor a következő. (48:40)

7. Rövid távú gondolkozás

Rövid távú gondolkozás lehet az is hogy „Ah, mindegy, azt a 40 évet valahogy végig, végigtúrom, csak kibírom. Jól van, most már csak nem szúrom el, 40 év.”

Ismeritek azt a történetet, hogy… Egyetlen ember évezredek óta bűntelenül érkezik Szent Péter elé. Ugye ez teológiailag máris nincs így, de képzeljük el, ez egy történet. Megdöbbenve tapasztalja ő, a külső motiváltságtól ihletett személy, hogy a mennyország ajtaja tárva-nyitva, és Szent Péter olyanokat is betessékel oda, akikkel szemben ő újból és újból megállapította, hogy de jó, hogy nem vagyok ilyen, mint ő. S akkor erre, ráförmed Szent Péterre. „Hát hogy merészelsz te ilyeneket is beengedni? Hát tudod te, hogy hogyan éltek?” Mire Szent Péter azt mondja: „Hát tudom, hogyan éltek. De tudod, az Isten megbízott azzal, hogy őt is, meg őt is, meg őt is engedjem be.” Mire elkezd dühöngeni az ember, azt mondja „Hát ha én ezt előre tudtam volna, nem szúrom el az egész életem!” Ez a külső motiváltság, a belső meg nulla. (50:10)

Most csak a… hogy mondjam, a kaland kedvéért megpróbáltam végigszaladni ezen a hét ponton, hogy mi történik mondjuk az egyházi, vagy vallási világban, ha a belső motiváció prrr. Sőt, ha a belső motivációt mondjuk nem is csak hogy nem támogatjuk, hanem még veszélyesnek is tartjuk. Már pedig, miért ne tartanánk veszélyesnek? Hogy fog az majd a mi jól kitalált rendszerünkbe illeszkedni, hogy valaki szabadon, kreatívan? Na értitek, valamiféle belső indíttatásból. Nana-nana! Dosztojevszkij: A nagy inkvizítor. Ajánlom mindenkinek.

Na akkor! Hol tartok? Úú! Mhh! Assz’ongya, hogy… hol van a lap? Szerintem ugyanazt keresem, amiből eddig olvastam. Igen. Na, gyere, megszabadítalak. (Szétszedi a székeket. – szerk.) Egy olyan kereszténységet szeretnék, amiben mind a három élő és eleven, de főleg ő (belső motiváció – szerk.). (Felcserélte a két széket, nem ugyanazt a színűt tette ki a sorba, de a közönség észrevette. – szerk.) „Vigyázat, csalok!” Mindig megdobogtatja a szívem a lényeglátásnak a parádéja. Jó, jó. Na! Mhh! (52:00)

Elégedettség és motiváltság

Tartottam egyszer egy előadást az elégedettségről a munkahelyen. Prr-prr. Na nem sokan jöttek el. Azt mondták „Ilyen izé, képtelen ideálokat nem hallgatunk meg.” Végül valaki azt mondja, hogy „Ez az egész, amit maga elmondott, egy marhaság. Ez úgy, ahogy van hülyeség, mert az élet igazi mozgatórugója az elégedetlenség. Az elégedetlenség, az elégedetlen emberek elégedetlensége fűti a világot, és attól van fejlődés, és megy tovább az élet.” Szerintetek ez hogy van? Nekem ez elég savanyú. És akkor most használnék két széket. (Elveszi az éppen kicserélt harmadik széket – szerk.) Már elnézést! (53:00)

Ha létezik belső motiváció, akkor lehetséges az, hogy egyszerre van olyan, hogy elégedettség, és motiváltság, és a kettő nem szemben áll egymással. Hát éppen a belső motivációnak a lényege, hogy önjutalmazó rendszert működtet, vagy hogy az egy része. Tehát ezért lendülök, csinálom, egy belső késztetést élek meg, és közben ez jól esik. Hát akkor azt tudom mondani, elégedett ember vagyok. Hát jó volt ez a mai nap. Visszanézek rá, azt mondom „Fúú, mennyi mindent kaptam ma is.” És ez egyáltalán nem tesz motiválatlanná. (53:45)

Amikor valaki azt mondja „Az elégedettség és a motiváltság nem fér meg egymás mellett.”, azt gyanítom, hogy nagyon átnevelődött a külső motivációra. Akkor mindig kell egy ostor. Ugye van ostor, akkor motivált vagyok. Eltűnik az ostor, pffff, hát akkor máris leáll a motiváció. A belső motiváltságnak a gyönyörűsége éppen az, hogy azért, mert elégedett emberként tudok élni, ebből nem következik az, hogy „Jó, hát akkor leülök, azt… Jól van. Van valami kaja?” Ezt nagyon szépnek látom, ahogyan beszéltük azt a három pontot: szakmai igényesség. És akkor a céloknál pedig, hogy olyan célok is indítanak valakit, amely célok nem is érhetőek el. Ez mégis vonzó valakinek. Mert nem a célt akarja mindenáron elérni, hanem valami sokkal több történik. Hogy ahogyan a cél felé halad, az neki már örömet okoz. Ahh! Szóval. Elégedettség és motiváltság, kifejezetten pompásan megférnek egymás mellett. Ez a jó hírem. (55:05)

Teljesítmény, motiváltság, elégedettség, önbecsülés

Most használnék négy széket. Mondjuk azt, hogy motiváltság, elégedettség. Tegyük ide mondjuk azt, hogy önbecsülés. Önbecsülés, motiváltság, elégedettség, önbecsülés. Még azt is iderakom mondjuk, hogy teljesítmény, valamit létrehozni. Ha van belső motivációs rendszer, akkor ez a négy is harmóniában tud lenni. Hát ezt nagyon örömtelinek látom. Mi a különbség a között, hogy valaki egy külső motiváltságból tekint az önbecsülésre, a motivációra, elégedettségre, teljesítményre, vagy egy belső motiváltságból? (55:55)

1. Önbecsülés

Egyetlen lényegi különbséget szeretnék megnevezni, hogy a külső motiváltságnál minden valahogyan eszköz-szerű. Az önbecsüléstől is várok valamit. „Ha tudnám magamat úgy pozitívan látni, na akkor nem lennék olyan rosszul. Olyan jó lenne végre értékelnem magamat, mert akkor nem lennék annyira kedvetlen, akkor talán tudnék aludni. Ha tudnám értékelni magam, akkor biztos lenne egy nő, aki belém szeret. De hát így, hogy állandóan sápadtan, szőrösen flangálok a pesti utcán, hát így semmi esélyem. És már megborotválkoztam, nem segít, mert hát látják rajtam, hogy milyen… mennyire nem… és azt mondják, hogy az tud másokat szeretni, aki magát is. de én nem szeretem magam. El kell mennem mindenképpen szakemberhez, mert nem szeretem magam.” Tényleg, ez jogos egyébként. „Nem szeretem magam, hát így, így… most… nekem annyi. Hát azért kéne szeretnem magam, mert hogyha becsülném, végre becsülném magam, akkor talán valakinek kedve lenne hozzám. Mert úgy hallom azt, hogy mindig panaszkodok, hogy ez se megy, az se megy, és hát tudom, a nőknek azért mégis csak kell egy alfa, na, hát mégis csak úgy álljon ki, mint Viszockij, akkor úgy tolja oda. Nem, tehát így, ahogy így nyűglődök, nyűglődök csak „Hát, ez így nem, nem, ez így nem…” (57:35)

Képzeljétek el, ez megihletett engem. Múltkor elmondtam azt a történetet, ahogy a West End-ben összetévesztettek Bessenyei Péterrel. Tényleg, ami iszonyatosan megtisztelő, de összetévesztettek, és mindenféle elismerésüket fejezték ki irányomban. Tulajdonképpen ezt mind el tudtam fogadni, egy valaminél akadtam el, mikor azt mondja, hogy „Na, itthon vagy, megint?” Úgy körbenéztem a West End-ben, hát, olyan sűrűn nem járok ide. (58:25)

Mi történt velem Erdélyben? Csíkszeredába érkeztem, kis panzió. Ott állt egy hölgy a pult mögött. Köszöntem neki. „Jó napot kívánok!” Most nem kezdem el ragozni. Rám néz, azt mondja „Ó, hát maga volt itt néhány éve.” De tényleg ott szálltam meg néhány éve, ezért bólogattam. „Hát, megismert? Tényleg én voltam, én voltam. – A, ha, hát nem sokat változott, rövidebb lett a haja.” Gondoltam, tényleg, voltam fodrásznál nem olyan régen. S akkor rám kacsintott, mint aki ahhh, na mégis csak egy igazi recepciós azt így, így, első látásra. Tudja, hogy ki mikor jött. „Maga jött az intim tornával.” Ezt mondta az erdélyi hölgy, és kacsintott „Maga jött az intim tornával.” És abban a pillanatban elkezdtem, hogy… Tulajdonképpen mit csináltam én út közben? Intim tornával jöttem? Nem emlékszem semmi ilyenre. Az ugye egy együttes. Az… tessék? „Intim Torna Illegál.” Micsoda? „Ez a neve.” De az mi? Eddig azt hittem, hogy tudom. „Magyar együttes.” Na, együttes, Intim Torna Illegál, na ezt a kifejezést kerestem, hogy Illegál. Ez, a magyar szavak mindig megtapadnak. Szóval… na. Hahh! Tehát. Az önbecsülés valaminek az eszköze. Hogy talán, ha Erdélyben járok, egy recepciós hölgy rám néz és azt mondja „Ó, Intim Torna, ugye?” S akkor „Hahh, látszik, hogy így adok magamra? Hó!” Na most. Ez melyik volt? (színpadi bal oldalról a második szék – szerk.) Motiváció, jó. (60:50)

2. Motiváció

Itt van a motiváció. A motiváció is valami eszköz. Nagyon fontos, hogy motiváltak legyünk, mert ha motivált vagyok, akkor képes vagyok megtanulni valamit, amire majd kapok egy ötöst, és akkor hogyha ötöst kapok, akkor majd fölvesznek az egyetemre. Ha azt elvégzem, akkor majd egy olyan munkahelyre tudok kerülni, ahol majd énnekem tulajdonképpen még az is lehet, hogy karrierem lesz, ahol majd én valószínű, hogy előre jutok. De persze majd akkor ahhoz kell… És majd hogyha ez mind megtörténik, de ehhez nagyon-nagyon sok motiváció kell, értitek, mert azért ez elég húzós, na akkor talán értékes vagyok. Esetleg akkor valaki értékel majd. Ehh. (61:30)

3. Elégedettség.

Az elégedettség sem önmagában áll, hanem azt mondom „Jaj, egyszerűen muszáj lenne már egy kicsit jól lenni! Ez szörnyű. Ha körbenézek, látlak titeket, ti mind boldogok vagytok. Egy kicsit utállak is emiatt benneteket. Ez szörnyű, hogy ennyi boldog ember, itt vihorásznak, minden, itt… S én meg itt kókadozok. Hát ez rettenetes! Hát mint egy túlfejlett fejű kardvirág. Prr! Hát… Annyira jó lenne, tudnék egy picit, egy kicsit – nézem az időt, jó, ezt nem akarom ezt öt percig – egy kicsit elégedettnek lenni. Az tudjátok, miért lenne jó? Akkor végre tudnék jól aludni. Végre, ugye, akkor egyszer kialudnám magam. Végre, akkor valahogy a ráncaim kisimulnának. Mert így nagyon drága ám ez itt, kenni kell. Az elégedettségtől egy picit akkor az immunrendszerem… Akkor nem lógnék ki a sorból. Hát…” (62:50)

4. Teljesítmény.

„Jaj, hát muszáj lenne valami teljesítményt fölmutatni, az nagyon fontos. A teljesítmény nélkül… hát teljesítmény nélkül nem vagyok se szerethető, se értékes, se kívánatos. De ha lenne valami teljesítményem, valami siker esetleg. Haj, hát akkor biztos.”

Ha külső motivációk érhetőek csak el, minden eszközszerűvé, tárgyszerűvé válik, s mindenhol lesz egy hatalmas HA. „Ha ez lenne, abból talán az következne, hogy… ha, ha, ha…” Akkor talán szeretnek, akkor talán értékes vagyok, akkor talán jól tudnék lenni. És akkor, ha jól tudnék lenni, akkor… ahh. Minden feltételes módban van, az egész élet. (63:40)

Mindezek a belső motiváció fényében, mint az önjutalmazó rendszer részei

A belső motivációból az a jó, hogy az önbecsülés az nem valamiért van, hanem egyszer csak jó. Valami, valami önmagában értékes dologig jutok el, aminek mi a lényege? Hogy fölfedezem, hogy én önmagamban értékes vagyok. Még akkor is, ha néha marhaságokat csinálok, hülyeségeket. Önmagam értékességét fedezem itt föl a belső motivációval összefüggésben, és ez jól esik, és nem kell, hogy következzen belőle bármi, egyszerűen csak van, mint ahogy én is vagyok. Ez így rendben van, és ettől jól vagyok. (64:20)

A motiváció sem azért van, hogy akkor motivált vagyok, akkor motivált vagyok, és akkor majd tzzz-zzzmm, hanem egyszerűen jól esik motiváltnak lenni. Önjutalmazó dolog ez. Jól esik reggel fölkelni, és azt mondani, hogy van kedvem élni. Vagy hogy tudom, hogy kikért élek. Kedvem nincs, de tudom, hogy kiért élek. Ugye ez mindegy… És ahogy átélem ezt a motivációt, emlékeztek, így beszéltünk erről, a legmélyebb vágyaink önmagában örömet okoznak, mikor valaki a legmélyebb vágyaihoz közel kerül. Ez valami ilyesmi. A legmélyebb vágyaknak nem kell beteljesednie, már attól hogy van, átéljük azt, hogy „Na! Na!” (65:10)

Az elégedettség, hát ez sem azért van, hogy… hanem egyszerűen megállok, és… Tulajdonképpen nem is törekedtem rá, olyan ez, mint egy ajándék. Hú, de jó! Hát nem is értem, ez hogy lett, miért is vagyok most olyan jól. De jól esett, hogy olyan kedvesen rám köszöntetek, hú, ez jól esett. Egyszerűen csak jó, és kész. Nem kell, hogy belőle bármi következzen. (65:40)

Akkor itt van a teljesítmény, annak az öröme, hogy valamit képes vagyok tenni, s ebből sem kell, hogy bármi következzen. Az önjutalmazó rendszer részei. Egyszerűen csak jó bármelyikre is gondolok, vagy bármelyikben is vagyok. Ezt nagyon szépnek látom. (66:00)

És, és… hogyha azt nézzük, hogy ma a legtöbb ember, hát… mind a négyre úgy tekint, amitől, vagy amin keresztül majd még valamit megkaphat, amit ha megkap, akkor talán azt gondolhatná magáról. Hogyha azt gondolja magáról, akkor talán még egy kicsit jobban is lenne. És ettől vagyunk rosszul, hogy ez az önmagában vett értékesség, ez nem érhető el. Miközben van motiváció, és van teljesítmény, és van önbecsülés. Ez nem azt jelenti, hogy leülök, és akkor ennyi. (66:40)

A motivációs rendszerek céljai

Most akkor ezt a széket megint kiveszem (a feketét –szerk.), hmm. Ugyanaz a cél. Ez lehet egy munkahelyi cél, lehet egy kapcsolati cél, egyáltalán hogy mondjuk együtt maradni, vagy szeretet-kapcsolatban kölcsönösen lenni, vagy az üdvösség. (a három szék: biológiai-, külső-, belső motiváció – szerk.) (67:00)

Szükséglet és érték

A biológiai motiváció… ez volt. Biológiai motiváció. Akkor mit mondok? Hogy amire törekszem, az egy szükségletből indul, és egy értéket fejez ki. Szükséglet és érték. Ugye az élet, vagy az életben maradás. Az étel, az ital, a meleg ruha, vagy egyáltalán hogy nem egyedül lenni – ez egy szükséglet. S a szükségletekhez értékeket fedezek föl. Nagyon nagyszerű, hogy ez van. (67:35)

Jutalom

A külső motivációnál nem szükségletek és értékek jelennek meg, hanem jutalom. Jutalom. Ezt elértem, megdolgoztam érte. Hogy ez a jussom. Jutalom. (67:50)

Ajándék

A belső motivációnál nem érték-szükséglet, nem jutalom, hanem ajándék. Úgy élem meg, bármi is az, amire mint célra törekedtem, vagy amit elértem, hogy az ajándék. És hogy én megajándékozott vagyok. (68:10)

(Megszámozom a különböző motivációk székeit, mert Feri csak „itt” hivatkozásokat használ. – szerk.)

Itt (1. Biológiai motiváció – szerk.) az életet fönn akarom tartani. Itt (2. Külső motiváció – szerk.) azt gondolom, hogy na, jogom is van élni, meg is szolgáltam érte. Van is mit enni, mert megdolgoztam érte. Szeretnek is, mert rendes ember vagyok. Itt (3. Belső motiváció – szerk.) viszont azt mondom, akármennyire igaz mind a kettő, akkor is csak ajándék. Hát ajándék és kész. Hát nem álltam sorban az életért, egy pont után nem lehet érte megdolgozni. Hát tehetek érte, hogy nem t’om, picit hosszabb legyen, vagy… De hát…! Vagy nézzük az üdvösséget. (68:45)

Itt (1) azt mondja „Ó, az üdvösség egy hatalmas érték. Az, hogy élek-e, erre törekszem, mint egy értékre, és hogy belső szükséglet, hogy szeretnék… üdvözülni. Itt (2) azt mondja, hogy „Hát nem, én azzal megdolgozok. Bocsássatok meg! Nem csoda, hogy én fogok üdvözülni. Van is teljesítmény. (69:10)

A szőlősgazda története

És akkor emlékeztek a történetre? Mikor a szőlősgazda, vagy mit tudom én milyen gazda, embereket vesz föl a szőlőjébe. Akkor van, aki egész nap dolgozik, a másik 8 órát dolgozik, 6 órát dolgozik, 4 órát dolgozik. Van, aki egyetlen egy órát dolgozik, és mindenki ugyanazt a bért kapja. Aki a külső motivációt ismeri, és meghallgatja ezt a történetet, azt mondja, ez fölháborító igazságtalanság. Mert az a fizetség, ami a munkáért van, az neki jár, az egy juss. Az lehet jutalom is, mert persze lehetne, hogy senki nem ad semmit, jutalom, de azért én megdolgozom. Ezért a külső motiváltságú ember nem tud mit kezdeni azzal, hogy van egy gazda, aki egy óra munkáért is ugyanannyit ad. Nem, nem, innen nézve ez csak egy szemét igazságtalanság, amivel nem lehet mit kezdeni. Mert az jutalom, és ő azt nem érdemelte meg, és akkor itt megakad a lemez. De van két irányunk, hogy ebben a történetben valamit fölfedezzünk. (70:35)

Az egyik, azt mondjuk, hát tényleg csak egy órát dolgozott, de kétség kívül, van neki családja, és hogyha nem kap annyi bért, amennyi a megélhetéshez kell, akkor éhezni fog. Mi lesz a gyerekeivel? Nem csak azért adhatunk valakinek, mert jutalom, mert megdolgozott érte, hanem mert rászorul. Ebben a pillanatban a történet átvisz bennünket ide (1. biológiai motiváció – szerk.) „Te hogyhogy te ezt elvesztetted, ezt a dimenziót?” Minden, ami az életben van, vagy amit kapunk, az nem csak juss lehet, nem csak jutalom lehet, hanem egyszerűen kaphatjuk azért, mert szükségünk van rá, és adhatjuk is azért. (71:25)

Itt van a harmadik (3. belső motiváció – szerk.). Ott (1) szükséglet és érték, itt (2. külső motiváció – szerk.) jutalom, és itt (3) ajándék. Mondjuk az üdvösséggel kapcsolatban valaki azt mondta: „Hát kétség kívül próbáltam ezt a kapcsolatot a lehető leg-leg-leg, hát próbáltam. Hát persze, hogy élni akarok, örökké akarok lenni azzal a valakivel, akit szeretek. De hát az üdvösség mégis csak egy ajándék. Hát akármennyire is mondhatom azt, hogy dolgoztam érte, akkor is lényegileg ajándék.” Ez a három egymás mellett hordozza a maga igazságát. És azt gyanítom, hogy könnyű ezt (3) elveszteni a mi kultúránkban, s akkor marad ez a kettő (1-2). Innen nézek, és azt mondom „Hogyhogy ő is ugyanannyit kap?!” Szóval. (72:25)

Befejezem ezt a mai alkalmat, és ígértem, hogy leírnám majd a kiégés 12 lépését. Mert szeretünk értékes dolgokkal foglalkozni, jól kielemezni, hogy mit hogy lehet jól, és akkor ezért. Szóval ez lesz majd a következő alkalommal. Nagyon köszönöm a figyelmeteket. Ne felejtsétek el az Intim Tornát! (taps – szerk.) (73:00)

Lejegyezte: vinkozoli