Szenvedély az elköteleződésben 1.

(FB zárt csoport - Pacziga Móni: Ezzel a kis piknik-csomaggal vártuk Ferit tegnap este, mert örültünk, hogy köztünk volt. Kép: https://goo.gl/XV7UQf )Köszöntelek benneteket, Isten hozott mindannyiótokat!Nagyon örülök, hogy itt lehetek, tényleg, tényleg. A nyakam még nincs igazán jó formában, de azt, hogy én azt nem tudom… Még olyan ez a mai napom is, hogy úgy nem érkeztem meg a testembe. Még nem tudom, hol vagyok pontosan, de itt már vagyok, az biztos. Egy nagyon izgalmas témáról van szó. De mielőtt belekezdenék, nagyon köszönöm, hogyha izgultatok értem, meg a többi. Hát ez jól esik, köszönöm, köszönöm. Hahh! Szóval. (Egy magasított széket is kapott – szerk.) Hát ilyen szék, ez hihetetlen. Csak így rá… Ez már úgy a 80 évesnek van iderakva. Szóval. (00:50)

Ismétlés – A kiégés – A társkapcsolat és a kiégés

Emlékeztek, hát sémákról beszélünk. Eszemben sincs itten hosszú ismétléseket hozni, hanem. Eljutottunk a… kiégésig. Kihagytam fél órát. A kiégésnél vagyunk, és a kiégésen belül is nagyon hangsúlyoztuk, hogy lehetséges kiégni, ahogyan a kiégésnek a leírása és a szakirodalma onnan veszi kezdetét, valamikor a ’70-es évek vége, ’80-as évek eleje, hogy a segítő foglalkozásúak, hivatásúak kiégése. Szociális munkásoké, pedagógusoké, papoké és lelkészeké, mert túl nagy a stressz. Ott van a túlterheltség, ott van az érzelmi elfásultság, ott van aztán a személyiségünknek sokféle jellegzetessége, például a magas igényszint. Az, hogy ideáljaink vannak, és próbáljuk ezeket megvalósítani. Ennek fényében gyakran nem merünk nemet mondani. Mert hát hogy mégis csak. Szóval. (02:05)Így a kiégéssel kapcsolatban messze túl vagyunk azon, hogy csak segítő foglalkozásúakat érinthetne a téma. Tulajdonképpen bárkit érinthet, olyan egyetemes jellegzetességekkel bír. Így eljutottunk oda, hogy egy férj is ki tud égni férjként. A nő ki tud égni feleségként, a nő ki tud égni anyaként, a nő ki tud égni nagymamaként, a nő ki tud égni dédnagymamaként, a nő ki tud égni keresztanyaként. A férfi listát nem mondom el, hát a férfi is ugyanerre képes, na. (02:40)

A kiégés, vagy a szenvedély tüze

Akkor így jutottunk el oda, hogy ne csak arról beszéljünk, hogy a család és a kiégés összefüggése, hanem a társkapcsolat és a kiégés, kiégettség összefüggése. Ezen belül pedig mármost arról beszéltünk, hogy a kiégés, vagy a szenvedély tüze. Erről. Kiégés vagy szenvedély tüze. Hogy hogyan lehetséges egy társkapcsolatban, és első sorban Esther Perelnek a gondolatait szeretném idetenni, hogy hogyan lehetséges az, hogy ne a kiégettség jellemezzen bennünket, sokkal inkább a szenvedély fönntartott tüze. (03:20)Meg tudnátok-e mondani nekem, hogy mi a kettő közt a különbség? Bizonyos szempontból egyetlen szó, főleg, ha a kiégésről és a szenvedély tüzéről beszélünk. Emlékeztek, hogy eljutottunk hat pontig a kiégés leírásában. Egyre jobban beszűkülünk, és beszűkülünk, és beszűkülünk, és elfogy a levegő. A szenvedély tüze pedig azért loboghat, mert van levegő. Úgyhogy azt is mondhatnám, hogy a mai előadáson a levegőről szeretnék beszélni. Hogyan teremtsünk levegőt magunknak, a kapcsolatunknak, a vágynak, a szenvedélynek. S akkor három bevezető gondolat. (04:00)

Bevezető gondolatok

1. Egymással szemben lévő igazságok

Mikor valamiről beszélek ennek összefüggésében, akkor az sosem jelenti azt, hogy a vele szemben lévő igazságot tagadnám, hanem csak valami mellett éppen szót emelek. Ez nem jelenti azt, hogy akkor rögtön azt mondjuk „Aha, szóval akkor az meg nem!” Ugye, tehát mondjuk beszélek a szenvedélyről, akkor valaki odaszól „Jó, hát miért nem beszélt az elköteleződésről? Az sokkal fontosabb.” Az nagyon fontos, de arról már beszéltem. Tehát amikor valamiről beszélek, akkor nem arról van szó, hogy a vele szemben lévő, mondjuk szemben lévő értéket éppen tagadom, vagy annak rovására mondanám ezt. Ez az egyik. (04:40)

2. Papként mi van a szenvedéllyel

Aztán a másik, hogy… Hát mégis csak… Nem tudom, hogy így látszik-e ez, de pap vagyok. Tehát a téma azért is különösen izgat és érdekel, mert hogyan lehetséges az, hogy azokat, akiket százával esketek… Nem adok össze senkit, ilyet még sosem csináltam. Csak azért, mert általában ezt szoktátok mondani „Feri atya, összeadnál minket?” Azt biztos nem! De még a fantáziámból is kerüljön el ez, hogy én bárkit bárkihez odaadok, mert én nem. Na, majd erről lesz szó. Tehát ti szabadon ahhoz mentek, akihez akartok, de én nem adok senkit senkihez, meg senkinek, meg senkitől. Szóval, tehát az különösen is foglalkoztat, hogy olyanok, akik azt mondják, hogy „Szeretnék életre szólóan, tartósan, elégedetten valakivel élni…!”, és ráadásul emlékeztek, ahogy mondtuk mondjuk a szentségi házasságnak a kritériumait. Örök érvényű, fölbonthatatlan, hűségre nyitott és azt nagyra értékelő, és azt belső követelményként megélő, gyerekekre nyitott, kölcsönös szeretetkapcsolat. Hogy na, akik ilyesmit szeretnének csinálni, na ott mi van a szenvedéllyel? Ez különösen is izgalmas nekem. Hogy úgy általában mi van a szenvedéllyel, vagy a vággyal, ez is érdekel, de mondjuk papként mi van a vággyal, az jobban. Hogy papként mi van a szenvedéllyel? Az jobban. Tehát az az összefüggés, amiben beszélek, tulajdonképpen ez az összefüggés elsősorban és döntően. (06:25)

3. Férfi és nő

És a harmadik, hogy néha olyasmiről fogok például beszélni, hogy férfi és nő. Vannak ilyen, nem t’om, ezek valahogy… Hogy… Időről időre vannak olyan témák, amelyek a közbeszéd által sújtott és megterhelt, hiszterizált témák. Tehát kérlek benneteket, de tulajdonképpen nem is kérlek. Azt mondanám, hogy ha szeretnétek azt hallani, amit mondok, vegyétek ki a jelenleg folyó és zajló közbeszéd összefüggéseiből. Hát akkor sokkal szabadabban fogjátok tudni hallani, amiről beszélek. Na, ennyi. Háhh, ennyi bevezető, ez hihetetlen! (07:10)Tehát akkor a kiégés vagy a szenvedély tüze, ez volt a téma, és ígértem nektek, hogy egymás után mondom, kutatások szerint, Esther Perelt főleg használva, mit mondhatunk arról, hogy a szenvedély tüze hogyan őrizhető meg egy társkapcsolatban, amelyben tartósan elégedetten szeretnénk lenni. (07:30)

Megoldhatatlan alap konfliktusok és dilemmák: biztonság vs. szenvedély

Ide hozom a két széket (narancs és sárga színű – szerk.), hogy a helyzet miért is nehéz. Emlékeztek, ezt így mondtuk, azért, mert nem csak alap igazságok vannak, hanem alap konfliktusok is, alap dilemmák. És az alap konfliktusok és dilemmák és paradoxonok elkerülhetetlenek. Nincs úgy, hogy valaki annyira ügyesen csinálja, hogy… (07:55)(Az első sorba megérkezett még valaki, és végigsétált a színpad előtt – szerk.) Gyere! Ez jó, jó. Igen, így, így, így. Szóval. Ez olyan, jaj, ez mindig olyan, elvonja a figyelmemet, ahogy itt jöttök-mentek. Igen, szóval olyan sok, sok van benne. Ugye, hogy valaki azt mondja, hogy „Na, most azért 500 ember előtt kicsit… Nem sietem el.” Van ennek valami szépsége. Van, aki meg egészen mást él át. Na, hogy… (08:25)Alap igazságok mellett alap konfliktusok és alap dilemmák, amelyek kikerülhetetlenek és megoldhatatlanok. Mint például itt ebben az esetünkben, hogy egyszerre a személyiségünknek, még most nem is a kapcsolatnál vagyok, egy mély vágya a biztonság. „Biztonság, oltalom, otthon, kiszámíthatóság, ölelő kar, béke, megnyugvás. Jaj, elkötelezettség, főleg hogy te felém.” Hát ezeket igazán mély vágynak tarthatjuk, és ugyanennek a személynek, ugyanennek a személynek ott vannak azok a mély vágyai és szükségletei, hogy kaland, hogy fölfedezés, hogy úton levés, hogy az ismeretlen, hogy a vágy és a szenvedély. Ugyanezek a vágyak megvannak ugyanabban az emberben. (09:30)És amikor megtörténik a házasságkötés folyamata, főleg hogyha szerelemmel indult, abban általában van több-kevesebb vágy és szenvedély. De tényleg több-kevesebb. Azt tudjátok, hogy nem vagyunk egyformán szerelmesek? Nem vagyunk. Ez azért… „Na azt már nem! Azt…” Ugye tényleg nem, nehogy számon kérjétek magatoktól. Mert ha például te olyan vagy, hogy neked nagyon fontos a kontroll, te még egy autóbalesetben se veszted el a fejed, akkor könnyen lehetséges, hogy a te szenvedélyességed rövidebb ideig tart. Ámde hogyha te szereted elveszteni a fejed, s alig várod már, hogy úgy „Ááhh, valami legyen!”, neked eltarthat 2-3 évig. Amíg a hormonális bumm ilyenkor jellemez bennünket. Tehát nem egyformán vagyunk szerelmesek, ezért mertem mondani, hogy igen, több-kevesebb ebből van ebből. (10:30)

A nagy MI

Igen ám, de éppen a szerelemnek van egy nagyon izgalmas sajátossága. Hát a szerelemben mit élünk meg? Volt ÉN és TE, és most… (Közel húzza a másik széket – szerk.) „Gyere, te édes, te! (Az ölébe veszi a narancs színű széket – szerk.) Kicsit elpirultál, látom. Nem, ez nem az alapozó, én ezt már ismerem, ez egy kis pír, hogy itt ennyi ember előtt édelgünk, enyelgünk. Hát majdhogy nem na… na… Te, jaj, te! Hát… háhh! Na, kicsit elmerültem a látásodban. Szép vagy így is, de hát az ismeretlen részeid még vonzóbbak.” Szóval. Mikor ez van, ez miről beszél? A nagy MI-ről. Nagy MI, legyen egy nagy MI. A nagy Ő-t megtalálni, az rendben. „Megtaláltam a nagy Ő-t. – És utána mi volt? – Hát nem, hát elengedtem. Hát… megtaláltam, és akkor szia, de jó, én már megtaláltam.” Nem azért akarjuk megtalálni a nagy Ő-t, hogy elmondjuk, hogy megvan, és aztán mehet. Mint tudjátok, ez nekem mindig olyan érdekes. Valaki úgy pecázik, mert egyébként szereti a halakat, hogy akkor visszadobja. Ugye ez egy nagyon korrekt emberi magatartás, nagyon, de a szerelemnél nem így vagyunk. Ugye, tehát hogy megtaláltam, kifogtam, itt van, azt mondom „Hát, most akkor ennyi volt, ennyi volt.” és ffff. Nem, tehát megtaláljuk a nagy Ő-t, s akkor létrejön a nagy MI, és ezt roppantul élvezzük. (a székhez beszél – szerk.) Jaj, te valahogy kényelmetlen… Hát majd erről is lesz szó. (12:25)Tehát létrejön a nagy MI, és éppen a szerelem ihletettségű társkapcsolatnak a jellemzője, hogy ebben a nagy MI-ben azt szeretjük, hogy nem ÉN és TE, hanem hogy MI. Pont ezt szeretjük, nincs távolság. Összeolvadottság élménye, az intimitás egyre nagyobb mélysége. Hát ezt élvezzük hallatlan módon, hogy nincs ÉN és TE. De ebben mindig van valami, ami azt jelenti, hogy „Mindent tudni akarok rólad. Nehogy egy kis csücsköd kimaradjon a MI-ből. Ezért szeretnék tulajdonképpen úgy… Na a „minden”-t, az tudom, az egy kicsit erős kifejezés, legyen úgy, hogy ne legyenek titkaid, és akkor nem mondtuk, hogy mindent. Hát a MI-ből nem akarnám, hogy kimaradjon a csücsköd, vagy a növekvő körmöd vége. Tehát azt is légy szíves, oszd meg velem.” (13:20)A szerelemben hát valahogy az is benne van, hogy „Jó, akkor enyém-tied, de akkor szőröstül-bőröstül.” Mhh. Szeretnélek kissé birtokolni, sőt, ha lehetséges, akkor hát ellenőrizni is, kontrollt gyakorolni fölötted. Tehát például azért a különböző kódjaidat remélem megadod mihamarább. Hát a nagy MI egyik ismérve, hogy ismerem a társam különböző kódjait – gondolják sokan a szerelemtől ihletetten. És akkor, mikor már egyetlen kódom sem titok előtted, létrejön a nagy egyesülés. Nem tudom, minden esetre ez a szerelemnek ismérve, és ez a következőt hozza. Hahahaa! Ez volt az egyetlen pont, amiről beszéltünk. (14:10)

Képzelőerő, fantázia

Ez pedig, hogy a vágy és a szenvedély fönntartásának egyik kulcsa, összetevője, szépsége, gyönyörűsége a fantázia. (Az ölébe veszi a másik széket – szerk.) Ha mindig itt vagy velem, akkor azt hiszem arról tudok fantáziálni, hogy… mi lenne, ha egy öt percre kiugranál, kicsit úgy lejönnél a combomról, amin nagyon szeretek, hogy itt vagy, de hogy úgy… (14:45)Mikor kezdünk el fantáziálni a másikról, nagyon és elsősorban? Ha már nincs ott, vagy még nincs ott. A fantázia, a képzelőerő, ami kettő nem ugyanaz. Hát ez, háhh. Ha mindig csak MI és MI, és mindig csak közel, kevesebb tere van a fantáziának, a képzelőerőnek. És ezért, azért, hogy te mindig legyél közel, és ez biztonságos legyen, és megbízható legyen, és kiszámítható legyen, és ott ne sérüljek, s ezért fontos az elköteleződés és a többi, szép lassan mintha teret vesztene valami, ami a vágyban és a szenvedélyben annyira fontos. Ez a fantázia. És akkor miért történhet meg logikusan az, hogy egyszer csak elkezdek másról fantáziálni? Hát mert te itt vagy. Téged látlak. Kinyitom a szemem, itt vagy, ezért fantáziálni valaki másról fogok. (15:50)

A távolság

Ajj, na az első gondolat, hogy a fantáziának, a képzelőerőnek a megbecsülése és az értékelése. Ami azonban összefüggésben van a távolsággal. Ezért a második gondolat így szól. Ha van valami, ami nagyon jót tesz a vágynak és a szenvedélynek, az az, ha elmész dolgozni. (Elrakja a narancs színű széket a színpad végébe – szerk.) Több szempontból is. Egyrészt, mert hozod haza a pénzt. Mert akkor beindulhat a fantáziám, hogy de jó lesz, ha hazajössz. Hogyha szeretlek is, nem csak távol vagy, akkor pozitív fantáziáim tudnak támadni. Hogy hogyan foglak fogadni, ha megjössz. Szerelmes emberek hallatlan sok fantáziával őrzik a vágyat. Nemde így van? Abban a pillanatban, ahogy látom a hátadat, ahogy fölszállsz a fonódó villamosra, énbennem már elindul a fantáziálás, hogy mikor fogunk találkozni, és az hogy lesz, és, és, és. (16:55)Nemde, mikor a vágy nagyon bennünk van, akkor a fantáziálásban apró részletekig fantáziáljuk újból és újból. „Mit veszek föl? Hogyan fogok kinézni? Talán inkább ezt, talán inkább azt. Talán kiteszem. Na, nem teszem ki. Kicsit bodorítom – nem bodorítom. Kihúzom – nem húzom ki – megerősítem – nem erősítem meg – vékonyítom – kicsit vastagítom – hullámozom – egyenesítem. Na most… na. Legyen fehér? Az kicsit olyan szűzies. Legyen vörös? Az nagyon olyan szenvedélyes. Legyen fekete? Óhh, olyan titokzatos. Legyen kék? Az ne legyen.” Na, szóval. (17:40)Azt mondja Esther Perel, van egy zseniális szava-járása, vagy gondolata. Azt mondja, amikor egy társkapcsolatban élő és eleven a szenvedély, akkor a házasfelek, a társkapcsolatban élők jól tudják, hogy az előjáték nem azzal kezdődik, hogy hazajöttél, megvacsoráztál. Ez még nem a kezdete, hiszen most hazajöttél, az nem előjáték, megvacsoráztál, az nem előjáték, néztünk egy kis tévét, az nem előjáték, elkezdtünk beszélgetni erről-arról, az nem előjáték. És amikor átölelem a nyakad, és rád nézek, akkor kezdődik. Ő azt mondja, szó sincs róla, akik a vágynak és a szenvedélynek egy társkapcsolatban szakértői, ők azt mondják, az előjáték akkor kezdődik, amikor lecsengett az orgazmus. Az a kielégülés után kezdődik már azzal, hogy kezd megint fölépülni a vágy, vagy a szenvedély. S amikor elmész munkába, már akkor is az az előjáték része. Arra gondolok „Na, most ez a távolság… De haza fogsz jönni. És most nem vagy, de majd leszel.” (19:05)Ajj, na így jutunk el oda, hogy ami nem segíti a vágyat és a szenvedélyt, az éppen az, hogyha az itteni világunk, ez a világ, most az hogy biztonság, kiszámíthatóság, elkötelezettség, td-dd, ha ez azzal párosul, márpedig párosul, hogy közel, közel, közel, közel. Mikor vagyok a leginkább biztonságban? Ha ellenőrizlek. Mikor vagyunk a legkiszámíthatóbbak? Ha mindent szabályokba fektetünk, ha mindennek megvan a megszokása és a rendje. Ha van valami, ami a vágyat, a szenvedélyt megöli, az pont a megszokás. Miközben a megszokás az nagyon segíti a rendet, segíti a biztonságérzetünket. Ezért azok tudják a vágyat és a szenvedélyt fönntartani magukban, akik merik a társukat távol engedni, és akik maguk is mernek távol kerülni. Fizikailag, sőt érzelmileg. (20:10)(A két széket a színpad két végébe viszi – szerk.) Még odébb rakom, hadd izguljatok egy kicsit, hogy most ebből mi lesz. Sőt, ő (sárga – szerk.) errefelé (kifelé – szerk.) néz. Őt (narancs – szerk.) meg még ő is el fogja takarni, így. (A narancs széket elrejti a nagy kék szék mögé – szerk.) Most mi van? Egy szerelem alapú elkötelezett házasságban, ha gyerekek születtek, mhh, mhh, megengedhetjük ezt magunknak? Kicsit… Most erről akkor a következőképpen folytathatnánk a beszédet. (20:50)Tulajdonképpen akkor merhetem igazán megengedni azt, hogy te távol legyél, ha a távolságban fönn tudom tartani a veled való kapcsolatom. Másra nézek, de ez a kapcsolat élő és eleven bennem, nem veszítem el. A te távolságod számomra nem fenyegető, nem félek ettől, nem aggódok, nem érzem magam rettenetesen kiszolgáltatottnak, vagy védtelennek, sebezhetőnek, megcsalhatónak, hogy állandóan ezen kelljen gondolkodnom, vagy agyalnom. Nem vesz erőt rajtam a féltékenység. Ugye? Ez azt jelenti, hogy a személyiségnek némi érettsége, némi egészsége ahhoz, hogy én jóízűen tudjalak téged magamtól távol is tudni, és az egyensúlyom ettől ne menjen tönkre, úgy tűnik, hogy szükséges. (21:55)Ha nagyon messze vagy, és itt történik még valami, amit még izgalmasabbnak tartok. Mert az első gondolat az ez, hogy akkor engedhetem meg, hogy távol is legyél, sőt másokkal kapcsolatot tarts… Sőt, képzeljétek el, hogy a beszámolók szerint azt lehetne mondani, hogy amikor a társunkat messziről látjuk, éppen valami neki kedves elfoglaltságot végez, és abban önfeledten, önfeledten tesz valamit, és abban valahogy ügyes, és sikeres, és csinálja, és mi nézzük a társunkat, nem egyszer ilyenkor a legvonzóbb. Ilyenkor! Nem akkor, amikor mindent ellenőriztem, és mindent megmondtam, hogy hogyan csináljon, hanem amikor azt látom, hogy éppen szenvedélyesen szárnyal. Én nem vagyok ott, de én nézem őt, és azt mondom „Na, ezért szerettem bele, ezért.” Pedig ő ott van, én meg itt. (22:50)Az első gondolat, hogy ha nagyon sérült a lelkem, akkor a távolság egyre több félelmet okoz, többféle félelmet. Elhagyatottságtól, elárulástól való félelem. Magamra maradástól való félelem. Az elveszéstől való félelem. A nem szeretlek, vagy nem szeretsz engem… rengeteg félelem. Most hát ha itt rengeteg félelem van, akkor inkább azt mondom „Gyere, legyél mindig közel, és legalább ne féljek!” De ez a vágy és a szenvedély ellen hat. (23:25)

A félelem fokozni tudja a vágyat

Most jön a második lépés, ami még izgalmasabb, ha már a vágyról, meg a szenvedélyről beszélünk. Mert eddig csak azt mondtuk, hogyha viszonylag a lelkünk egészséges, akkor ezt a távolságot elviseljük anélkül, hogy félnénk és rettegnénk, összeomlanánk és féltékenyek lennénk, elbizonytalanodnánk. Igen ám, de itt van egy még izgalmasabb dolog. Ez pedig az, hogy nem csak nem hogy nem a félelem uralkodik el rajtunk, hanem megéljük azt, hogy tényleg elveszthető vagy, hogy tényleg lehet, hogy nem jössz vissza, hogy akár mással is lehetnél, hogy nem birtokollak – bár a szerelemben nagyon szeretnélek –, hogy tényleg úgy is vagyunk, hogy ÉN meg TE, és ez tényleg reálisan okoz nekem némi félelmet. Megjelenik ez, a kiszámíthatatlanság miatt, hogy nincs minden a kezemben, és ez így reális, hogy nem tudlak teljesen a markomba kaparintani. Most tudlak, akarlak, vagy nem…, nem tudlak. És ez bennem tudja fokozni a vágyat. (24:40)Ez a második lépés. Az első, hogy tudok nem félni, nem aggódni, nem féltékenynek lenni, nem pánikolni, nem, nem, nem. A másik, hogy olyan mértékben, úgy élem meg, és ez úgy hat rám, vagy úgy engedem magamhoz közel, hogy ez izgató legyen számomra. Ez, újjj, jöjjön haza! És amikor velem van, akkor megélem annak a gyönyörűségét, hogy lehetne 3,5 milliárd másvalakivel, hahh, de velem van! Híí-hááá, na ez már valami. (25:20)Olyan érdekes ez, egyébként a papságnál is megjelenik, hogy „Engem választott? Hát ez hogy? De hogy már? Húú, ez nagyon izgalmas. Pont engem? De mit látott meg bennem? Hú, ez azt jelenti, hogy én akkor valahogy nagyon… húú…!” Tehát az első lépés, hogy nem uralkodik el rajtam a félelem. A második, hogy ahogyan szabadon megélem azokat a reális érzéseket, amelyek negatív érzések; félelem, némi bizonytalanság, kiszámíthatatlanság, a biztonságérzetnek a szép lassú távozása. Hogy ez fölkelti a vágyamat, vagy a szenvedélyemet. Háá! (26:10)

Az önmegvalósítás szintjei: önkifejezés, önátadás, önfelülmúlás

A következő gondolat. Emlékeztek, az önmegvalósításnál beszéltünk erről, hogy három szintje van az önmegvalósításnak. Önkifejezés, önátadás, önfelülmúlás. Ezen a három szinten valósíthatjuk meg magunkat. Kirakom a három széket. (1. fekete: önkifejezés, 2. narancs: önátadás, 3. sárga: önfelülmúlás - szerk.) Mhh, legyen így. Egy tartós társkapcsolatban, ahol emberek elkötelezetten, esetleg szentségi házasságban élnek, melyiket szoktuk hangsúlyozni? Önátadás, hát nagyon, nem? Önátadás, életre szólóan, és… hát azt, az önfelülmúlás. Ugye „Múld felül magad! Ha kell, akkor lépj túl a saját érdekeiden, legyél önzetlen, add át magad! Hozz áldozatokat! Múld felül saját magad, a saját érdekeiden túl cselekedj, és, és, és, és…!” Önátadás, önfelülmúlás. Ezeket szoktuk hangsúlyozni, és a szerelemben egyébként erre késztetést is érzünk, az önátadásra és az önfelülmúlásra. (27:30)Igen ám, de sokszor hoppon marad az önkifejezés. Ezért például bizonyos kultúrák, mondjuk az egyházias kultúra ezt a kettőt (2-3) állandóan mondja, hogy önátadás és önfelülmúlás. És miután erről (1) keveset beszélünk, megbillen egy egyensúly. És ha erről (1) nem beszélünk, az önkifejezésnek a méltóságáról, a szépségéről, az értékéről, a ragyogásáról (elfekteti a fekete széket – szerk.), ha erről nem beszélünk, csak mindig erről (2-3), önátadás, önfelülmúlás. Ezzel (1) úgy… azt mondjuk „Hát ez nem is értékes. (Odébb rúgja a fekete széket – szerk.) Na, nem kell annyira magunkat kifejezni. Jó, leültél, maradj ott.” Az történik, hogy ezeknek (2-3) az értékeknek az értékessége előbb-utóbb paradox módon megkérdőjeleződik. Mert a realitásból valami hiányzik. Nyomjuk ezt a kettőt, önátadás, önfelülmúlás, önátadás, önfelülmúlás, ami nagyon-nagyon-nagyon fontos. De ha csak ez a kettő van, és egyszer csak nem vagyok jól, boldogtalan vagyok, hullik szét a kapcsolatunk, már nincs is szexuális együttlétünk, hát már nagyon rég… Erre azt mondja valaki, hogy „A házasságban élőknek nem egyszer csökken a szexuális élete.” Erre azt mondja a szakértő: „Ez nagy tévedés, csak nem a házastársukkal élik meg.” De hogyha csak ezt a kettőt (2-3) nézzük, akkor ezt mondjuk, ugye, hogy csökken. Nem csökken, csak arról nem beszélünk. (29:20)Ezért, ha az önkifejezésnek a szépségéről, csillogásáról, méltóságáról nem beszélünk, hanem csak ezt a kettőt (2-3) emeljük ki, előbb-utóbb azt mondjuk „Hát minket becsaptak, hát becsaptak. Azt mondták, hogy ezzel (2-3) az élet megoldható lesz. Ugye, hogy 50-60 évig tudunk úgy élni, önátadás, önfelülmúlás, és ettől szép és boldog lesz, és kiegyensúlyozott, és harmonikus, és gyerekek, és szenvedély, és szex, és minden lesz. Hát… nem lett.” Ezért éppenséggel ha valakinek ez fontos, az önátadás és az önfelülmúlás – nekem nagyon, nagyon, nagyon – akkor érdemes az önkifejezés méltóságáról beszélni. Hogy megkapja a maga terét, ami őt megilleti, és a… most visszalépek (Visszarakja a három széket egymás mellé – szerk.). A szenvedély, a szenvedélyes szerelmes kapcsolatban mind a kettő van. Ott éppenséggel az önkifejezésnek nagyon nagy jelentősége van. (30:30)

Az ünneplés kultúrája

Mert a vágyban, és ez a következő gondolat, a vágyban, akkor tudok igazán vágyakozni, és az valahogy… megengedem, hogy az legyen, ha nagyon közel vagyok magamhoz. Rád vágyok, de közel vagyok magamhoz. Azért is vágyok rád, mert nem vagy még az enyém. Azért is vágyom rád, mert nem vagy még közel, nem lettél az enyém, ezért nagyon tudok rád vágyakozni. De a vágy az itt van bent, tehát nagyon közel vagyok a vágyamhoz. (31:00)Emlékeztek, kutatásban a kérdés így szólt: Mi az, ami a legszorosabb összefüggést mutatja a kommunikáció szintjén a tartósan elégedett párkapcsolattal? És kiderült, így nevezték el ezt a kutatók, az ünneplés kultúrája, ami három dologból áll. Az egyik, hogy az érzéseimet megélem. A másik, az érzéseimet kifejezem. És a harmadik, hogy a társam az én kifejezett és megélt érzéseimre pozitívan válaszol, tehát örül velem együtt. (Egészségedre!) Örülök valaminek, és ő velem együtt örül, jön velem ebbe a világba. Ez nem azt jelenti, hogy másol, vagy ismétel engem, hanem megtalálja magában azt, ahogyan ehhez tud kapcsolódni. (32:00)A vágynál valami nagyon hasonlóról van szó. Nehéz úgy szenvedélyesnek lennem, hogy – most visszatérek ide (A biztonsághoz – szerk.), azt mondom – minél több a vágy és a szenvedély, annál több a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság. Mi lesz majd abból, vagy hogy lesz az? Ezért inkább csillapítsuk a vágyat, meg a szenvedélyt a biztonság miatt, a kiszámíthatóság miatt. De ha átülök ide (A szenvedélyhez – szerk.) és meg merem engedni, hogy vágyakozok, és a vágyakozásomat, annak a kifejezését szabadon tudom engedni, és arra te szabadon tudsz reagálni… Tehát nem úgy, hogy most kifejeztem, és akkor ha tetszik, ha nem, akkor most az úgy van, mert én kifejeztem magam. Nem, te is ugyanolyan szabadon azt te ki tudod fejezni, és elkezdünk egymáshoz kapcsolódni, hát ebből jön létre a szenvedélyes kapcsolat. (32:55)

A gátlásoktól szabadnak lenni – szabadon megtalálni a határokat

Azt mondja Esther Perel, hogy „A munkám során két dologra biztos törekszem. Az egyik, hogy valaki a gátlások alól képes legyen szabadabban, oldottabban létezni. Másik, hogy képes legyen szabadon megtalálni a határokat.” Nem ugyanaz, hogy tele vagyok gátlással, tele vagyok tilalomfákkal, tele vagyok lefojtottsággal, ez nem ugyanaz, mint hogy szabadon korlátokat és kereteket jelölök ki, vagy jelölünk ki együtt éppen azért, hogy tartósan, elégedetten tudjunk együtt élni. Ugye hallható a különbség? (33:40)Mert itt van ez, ugye mikor mondtam, hogy ha valamit mondok, akkor sosem mondom, hogy az ellenkezőjét nem tartom fontosnak. Mikor valaki a kultúrában meghallja, hogy „a gátlásoktól szabadnak lenni”, akkor ő „Na, szép kis világ lesz az!” Ugye rögtön ez van a fejünkben. Ugye, mert akkor rögtön azt mondjuk „Igen? Akkor gátlástalan.” Ezért ez a két dolog, ez megint csak egy föloldhatatlan dilemma, egy konfliktus az emberi személyben. Föloldom a gátlásaimat, merem megtenni és szabadon kifejezni magam, és közben elkezdek magam korlátokat, kereteket, akár szabályokat, ritmust, akármit fölállítani. De ennek itt nem csak szabadsága, hanem kockázata is van. De az az izgalmas, hogy a kockázat a szenvedély része. Ha nincs kockázat, hogy van szenvedély? „Mindent előre tudok, igen, így csinálom, kicsit jobbra, kicsit… jó, ez most nagyon jó…” (34:55)Ezért tulajdonképpen, amikor azt mondjuk, hogy de jó lenne nem gátlástalannak lenni, hanem szabadnak lenni sok-sok gátlástól azért, hogy szabadon ki tudjam fejezni egy kapcsolatban a vágyaimat és a szenvedélyemet, és elég szabad legyek ahhoz, hogy be tudjam fogadni, ahogy te erre válaszolsz, és ahogy te kifejezed a vágyadat és a szenvedélyedet. Hogy ebben létre tudjon jönni egy hullámzás, egy jó kölcsönhatás. Aha, akkor erről beszélünk, nem a gátlástalanságról. Hóó! Kicsit az az érzésem, ahogy erről beszélek, hogy „Hát, jó, jó, beszélni, beszélni… Csinálni jobb.” És hogy látjátok, most mikor a vágyról, vagy szenvedélyről van szó, nem csak a szexuális vagy erotikus vágyakról és szenvedélyről van szó, nyilván arról is, hanem sok minden másról. Na most! Hehh! (36:00)

Szenvedély – anyaság

Ha itt vagyok, visszamegyek ide, a gyerekek, család, és a többi. Tudjátok, erről sokat beszéltünk, hogy törvényszerűen jön létre az a dinamika, hogy az anya szervezetében nagyon sok oxitocin termelődik, kötődik a pici babájához. Ezért már a pici babájára szán rengeteg időt és energiát, ráadásul a babájával kapcsolatban nagyon sok testi, fizikai élményt él át, nagyon sokat. Közelséget, tapintást, érzékelést, szagokat, illatokat, mindent – közel és közel és közel. Ebből az következik, hogy a férfi egyre messzebbre kerülhet. Ez meg is szokott általában történni, 10 párnál 8-9-nél. Tulajdonképpen ez rendben is van. A kérdés, hogy vissza tudjuk-e hozni magunkat ide együtt. Mert az, hogy ez megtörténik, a pici baba érdekében jó, hogy megtörténik, hogy a nagy figyelem és energia ott van. Ez rendben van. Egy férfi, aki ezt kéri számon a feleségétől, igazságtalan vele. Ahh! (37:20)Igen ám, de tudjátok, miről szoktunk sokkal kevesebbet beszélni? Amit nem egyszer, nem kétszer hallottam. Ez pedig az, hogy egy férfi, amikor látja, hogy a felesége anya lett, kevésbé vonzódik hozzá. Nem csak arról van szó, hogy nőként én első sorban anyának élem meg magam, nem annyira nőnek, vagy feleségnek, vagy egy vonzó szenvedélyes társnak, hanem arról is, hogy egy férfi is képes első sorban így látni a feleségét. Ez azt jelenti, hogy nem egyszer nagyon sok férfi, amikor a felesége hazavitte a pici babát, ő meg a feleségét, attól kezdve nem a feleség mondja azt, hogy „De hát a pici baba! Most sír, most föl kell kelnem. Most hozzuk be az ágyba, hogy nyugodtan tudjon aludni!”, hanem a férjnek akár nullára redukálódik a szexuális vonzalma. Azért, mert – most így mondom – „Hát egy anya, hát az anyával nem, na. Tehát azért… rendben van, hogy vágy, de azért anyával nem!” Ezért úgy is lehetséges, hogy kettéhassad a világ, s akkor van az anya a gyerekekkel, meg a csecsemővel, és ő ott nagyon sok mindent megél. Hát a férfi meg… csinál amit tud. De úgy is lehetséges, hogy nem a nőből indul ki ez a folyamat, hanem a férfiből, és a férfi azt mondja „Hát nem, hát oda én ezt már nem viszem. Hát akkor viszem máshova. Ó, ott az a csinos kis csillogó sárga (szék – szerk.) Igen, egy kicsit más sárga.” (39:25)Tehát amiről… Biztos láttátok, vagy láthattátok ezt a filmet, egy amerikai film volt. A férfi, mondjuk így, elég szenvedélyes és erkölcstelen életet élt ifjú korában, majd pedig megházasodott. A házasságában minden megtörténik, az amiről beszéltünk, hogy gyerekek, zs-zzs, kiszámíthatóság, hűség, és a többi. Kivéve, hogy miközben ő mindenestül anyának látja a feleségét, aközben eljár prostituáltakhoz. Ezt a részét egészen odaviszi, teljesen máshova. A feleségnek a következő ötlete támad. „Hát most ha a férjemet ez hozza lázba, hát látszik, hogy én nem izgatom őt, nem izgatom őt, nem vagyok neki érdekes. Hát akkor azt fogom csinálni, fölöltözök úgy, majd úgy csinálok, úgy beszélek, úgy, úgy. Hát akkor… ő a férjem, én azt szeretném, hogy hűséges legyen. Nagyon rendes a férfi, nagyon rendes, csak hát ez… de hát miért nem velem?” De ezt nem beszéli meg a férjével. S akkor egyszer csak nyílik az ajtó, és akkor a feleség így fogadja őt, most a férfi ledöbben, lemerevedik, az nem ugyanaz, mint a másik, és az első mozdulata, hogy pofon vágja a feleségét. Mert hogy a felesége ne. (41:00)Van egy rabbis történet. A rabbi minden nap azért imádkozik, hogy nehogy a szenvedély tüze elragadja őt a feleségétől. A felesége nap nap után fültanúja annak, hogy a férje a rabbi imádkozik ezért, hogy a szenvedély tüze nehogy elragadja tőle. Igen ám, de hát a szenvedély tüze már sehova se ragadja a rabbit, és ezért a feleség azt gondolja, hogy annyira jól sikerül az imádság, hogy hát talán, talán úgy lehetne visszahozni a szenvedélyt a kettejük kapcsolatába, hogy amikor a férje kint dolgozik a mezőn, hát ő odamegy ledér ruhában, kissé úgy elsminkelve, alakítva magát, hogy a férje ne vegye észre, hogy ő a felesége. A nő, hát hogy a társkapcsolatért mindent, valóban át is öltözik, maszkírozza magát, odamegy, és látja, hogy a rabbi majd eszét veszti a vágytól, a szenvedély tüzétől, mígnem aztán inkább úgy dönt, hogy ne az eszét veszítse el… (Nem tudom, most belelátnék a fejetekbe!) Tehát az, hogy… „Nem, nem akarom elveszteni az eszem! Inkább legyünk egymáséi!” És egymáséi lesznek, s a rabbi nem ismeri föl, hogy tulajdonképpen a feleségével volt. A feleség hazamegy, a rabbi megérkezik, s ahogy az asszony befűt, rakja a kandallóba a fahasábokat, egyszer csak a rabbi fölordít, és be akarja vetni magát a tűz közé. Ez az a pillanat, hogy úgy érzi az ő hitvese, hogy hát ezt nem engedheti, s azt mondja, hogy „De állj meg, állj meg! Én voltam az, nem történt semmi baj, én voltam!” Mire a rabbi azt mondja „Igen, de én másra vágytam!” (43:10)

A vágy kifejezésének a szabadsága vs. a személyesség, a személy tisztelete

Áhh! Ehhez a… Esik az eső. Az, az komoly. Fúj a szél és esik az eső. Milyen máshol érezzük magunkat most. Onnan indultam ki, hogy az önkifejezés szabadsága. Tudjátok, mindig megtisztelő, amikor hozzám paphoz, bár mint mentálhigiénés szakemberhez jönnek, de akkor is azért fontos általában, hogy pap vagyok, és azt a kérdést teszi valaki föl – inkább az itt van – azt mondja, hogy „De hát én szeretem a férjem, hát hűséges vagyok hozzá, nem csalom meg. De hát tulajdonképpen most már 10 éve vagyunk házasok, van két gyerek, három gyerek, négy gyerek. Most már annyira ismerem magam, hogy végül is úgy, mondjuk a szexuális együttlétben az erotika lángolásában énnekem az úgy fokozza a vágyamat, ha csúnya szavakat mondok neki. Hát szóval amit úgy nem mondanék. Úgy mondom <<Gyere, te mocsok!>>.” S akkor a férfi kicsit bólogat, ingatja a fejét. „Hát én is mondom, hogy <<Gyere, te ribanc!>>.” Ugye egyszer csak föltárul egy katolikus házasságnak a… belvilága, és az a dilemma, hogy ezt most lehet-e vagy nem? (44:45)Most nem mondtuk, igen, most azért a nyelvemen van a történet a papról, aki megkérdezi, hogy lehet-e pálinkával misézni, de ezt most nem, nem, ezt most nem. Bár valószínű, vagytok olyanok, akik ezt nem hallottátok. Ugye, vagytok? Hogy szabad-e? Tényleg? Falusi pap bácsi ír egy levelet a római főhatósághoz. „Szabad-e pálinkával misézni?” Postafordultával érkezik a válasz: „Főtisztelendőségednek fokozottan a figyelmébe ajánlom az egyházjog ide vonatkozó rendelkezéseit, hogy pálinkával nem lehet misézni!” Elolvassa az egyszerű plébános, s a vidéki atya a következő levelet írja vissza „Tisztelt Főhatóság! Legnagyobb engedelmességemet és lojalitásomat kifejezve ismét megkérdezném, hogy szabad-e pálinkával misézni? Mert hogy lehet-e, azt tudom, mert azzal szoktam. De hogy szabad-e, engem ez érdekel.” (46:00)Hát itt megjelenik ez a dilemma. Tehát mondhatom azt, hogy „Gyere ide, ribanc!”, és ezt lehet mondani. És azt is lehet mondani, hogy „Gyere ide, te mocsok!” A kérdés, hogy szabad-e? Hogy most akkor ez hogy van, most itt mi történik, hogy hogy van? Máris egy dilemma kellős közepén vagyunk, egy föloldhatatlan dilemma közepén, kikerülhetetlen és föloldhatatlan. Mégpedig, most ha a szenvedély és a vágy felől tesszük föl a kérdést, azt mondhatjuk, hogy egyik oldalon van az emberi méltóság, a személyesség, a személy tisztelete. Ugye, ez van az egyik oldalon. Hát, hát ez biztos, hogy érték, az már biztos, annyira, hogy az már most biztos. Mi van a másik oldalon, a vágy és a szenvedély szempontjából? Az önkifejezésnek a szabadsága, a vágy kifejezésének a szabadsága. Hogy abban a pillanatban elindul bennem egy vágy, egy szenvedély, és az, hogy „Gyere ide, te ribanc!”, és ez fokozza a vágyamat. De most az a kérdés, mi lesz a személyességgel, mi lesz a méltósággal, mi lesz az emberséggel, mi lesz a humánummal? (47:20)

A humánus rendszerek a legantihumánusabbak

Most akkor kijövök ebből a helyzetből, szeretnék egy közbevetést. Képzeljétek el, az úgynevezett, emlékeztek az alap mondatra, hogy „Kiégni egyedül nem lehet”. Tehát a kiégés nem egyéni szoc. probléma, hanem éppenséggel mindig annak a rendszernek is ismérve, amiben kiégünk. A humán rendszereket vizsgálták, de talán ez a legjobb kifejezés, hogy a humánus rendszereket. Vagyis az egyházat, ugye emberekkel, egészségügyet emberekkel, oktatás emberekkel, nevelés, iskola emberekkel. Tudjátok, hogy ahogy nézték a kiégés szempontjából azt, hogy ezek a rendszerek hogyan működnek, egy nagyon világos egy mondatba összefoglalható következtetésre jutottak. Ez pedig így szól: A humánus rendszerek a legantihumánusabbak. („A humánus foglalkozások egyre inhumánosabbá váltak!” – Dr. Hézser Gábor: Rendszerszemlélet és lelkigondozói gyakorlat 2.2. pont 102-103. o. (Kálvin Kiadó, 2001) – szerk.) Hát ahol éppen, éppen profin ki lehet égni, úgy, hogy magamat nem veszem emberszámba, hogy a rendszer nem vesz engem emberszámba, hogy tök mindegy, hogy mondjuk mi, papok… Például mi papok akkor mehetünk el szabadságra, ha a helyettesítésünket megoldottuk. Így. Tehát mondjuk volt olyan év, hogy végigtolom ugye egy szabadnappal, mondjuk reggel 8-tól este 10-ig, akkor nem túloztam, egy szabadnappal végigtolok egy évet, és utána ha nincs egy másik atya, aki ugyanolyan leterhelt, mint én, ugye, mert hogy paphiány van, de mégis valami jó szándékból, vagy emberségből jön, és akkor misézik helyettem, akkor volt mondjuk 12 nap szabim. Na? S utána akkor nézek ki a fejemből, hogy miért vagyok fáradt? Hogy valahogy, nem tudom, úgy a szenvedélyem egy kissé kevésbé hevít. Na, hát 12 nappal, meg azzal a teherrel, hogy minden napot oldjak meg. Ez akkor egy antihumánusan működő rendszer. (49:35)

Feri a Honvéd Kórházban

A… egészségügy, beszélhetnénk. Hát most bent voltam. Nagyon… azt kell mondanom, csupa jó tapasztalatom van. emberségesen bántak velem. Például. Belső részeimet is megvizsgálták, ultrahang. Ez nagyon izgalmas volt, átéltem azt, amit az állapotos nők. Meg is kérdeztem a doktornőtől: „Ezt csinálják akkor is, ha valaki várandós?” Azt mondta, igen. „Szóljon nekem, ha van valami!” De nem vett komolyan. Minden esetre kiderült, hogy normális vagyok idebenn. A kedvencem az volt, végül megkaptam a leleteket, abban a következő szerepelt. Tudjátok, hogy mondjuk emberi dolgokat hogyan lehet egy leletben leírni teljesen… Nem azt mondom, hogy embertelenül, de valahogy minden ilyesmit nélkülözően. Azt mondja „Hólyagok: szépen teltek.” Most azt tudjátok, mi? Tehát az az, hogy szenvedsz egy autóbalesetet, tök mindegy, hogy előtte mikor voltál kint, meg mennyit ittál, meg ilyesmi, akkor ott ez van, a mentő van, a megvárás, nem t’om mi. (51:05)A röntgen, két óra, a másik, két óra, és mindenhol az első mondat „Nem mehet ki!” Tehát egyrészt nem mehetsz ki, mert a vizsgálatokhoz kell, hogy jól lehessen látni a telt hólyagot, hogy ott mi. A másik pedig, hogy ugye miután nem biztos, hogy minden csigolyám rendben van, ezért ne álljak föl. Tehát persze, hogy szépen teltek a hólyagok, és itt, hogy mondjam, ezt egy folyamatnak és egy állapotnak is szánom, ezt a leírást, hogy „szépen teltek”. Mert teltek, azok aztán úgy teltek, hogy… Volt mellettem egy hölgy. Egyébként ez nagyon érdekes volt. Nem én okoztam a balesetet, szabályosan közlekedtem. Valaki azonban ezt nem tudta csinálni, ez a baleset. Ha ez a kettő nagyon közel ér egymáshoz, akkor van a baleset. Na, ez megtörtént. Akkor engem is bevitt a mentő, de ott az anyósülésen ülő hölgyet is bevitte a mentő, és mindig egymás mellett toltak bennünket. Hát állandóan újból meg lehetett élni ezt, hogy… Most kinek van elsőbbsége, meg ki…? Egyébként, tudjátok, mi a vicces? Hogy nekem volt elsőbbségem, de belém jöttek, s a vizsgálatokra folyton-folyvást mindig ő került be előbb. Hát megélhettem azt, hogy nem kapom meg az elsőbbséget. Csak a legvégén engedtek el hamarabb. Na most! (52:45)Ott tartok, hogy telt hólyagjaimmal gyűlik az élettapasztalatom a Honvéd Kórházban. De kedvesek vagytok, hogy ezen mosolyogtok. De tényleg gyűlt. (Jé, most… a gombom.) Hogy a humánus rendszerek a legantihumánusabbak, hogy ennek az ellenkezőjét is én a magam részéről megéltem. De hogy azok, akik 24 óráztak, ők mit? Mert éppen mondjuk azért kellett két órát várni, mert aki a leleteket nézi, az most műt. Tehát akkor kirohan a műtőből, akkor gyorsan, meg visszarohan a műtőbe – szóval ojvé, ojvé. Minden tisztelet, kalapom le, ott is marad. Az ötödik óra körül még mindig ilyen nyak-akármiben fekszem, és hát, várunk az orvosra, aki műt. Ugye, akkor nem lehet tudni. Azt mondta nekem a mentős „Hát ha este 8-ra végez, az jó. Itt már tényleg Isten kezében van.” Látszik, hogy rögtön közös nevezőre kerültünk. Hát ha itt már tényleg Isten kezében vagyok, hát ismerős ez, nem annyira furcsa nekem. Na, és akkor az történt úgy az ötödik óra körül mondtam, hogy „A hölgy már pisilt.” Nem ezt mondtam egyébként, csak hallottam, hogy mondja „Ő, ő most már, őt már nem érdekli semmi. Most már ide neki valamit!” És akkor ő kapott, ugye én meg úgy szerénykedtem, az Isten kezében vagyok, hát akkor… Ugye akkor biztos szerényen kell kifejeznem, hogy telik a hólyag. De aztán volt egy pont, hogy kezembe kellett vennem az életem. Hát, hogy én… na, most már a határán vagyok. Akkor olyan kedvesek voltak, tudjátok, hát ott akkor ilyen… ott vagyunk, na, mint az uszály, tudjátok, így a folyosón. Akkor fogtak, akkor begurítottak, elfüggönyöztek. Kérdezték, hogy „Kacsa jó? – Nagyon.” Rég nem ettem húst, de kacsa, az jó. A kacsa jöhet. Tényleg, 32 éve nem ettem húst, de a kacsát most megszerettem. És akkor „Szóljon, ha kész van!” Ugye, hát nem az, hogy akkor nézték. Hát mert az is lehetne, nem, hogy sürgetve, hogy akkor gyerünk, gyerünk. (55:30)Mikor szakmunkásképzőbe felvételiztem, mert szerettem volna bútorasztalos szakmunkás lenni, az most úgy volt, ahogy mondom, hogy a humánus rendszerek… Be kellett menni ott az egészségügyi vizsgálat, egy csomó ilyen kis kalitka, mindegyiken körülbelül ilyen magasságban (Feri a derékmagasságát mutatja – szerk.), ami egy ülő nőnek ugye épp a fejmagassága, mert hogy általában az adminisztrálók hölgyek voltak, tehát ebben a magasságban van az ablak. (Ülve mutatja a fejmagasságot – szerk.) Most akkor szeretnék fölállni. És akkor kinyílik ez a tolóajtó, nyeee, ilyen fa, lepergett mázas… „Adja be! – De most így, nyitott tolóajtóval? – Jaj, ne szemérmeskedjen! Mások is tudnak így.” (56:20)

Vissza a vágyhoz és az ember tiszteletéhez

Szóval onnan kanyarodtam el, már régen ezt várjátok, hogy mi van ezzel. Hogy az derült ki ebből a kutatásból, Hézser Gábor publikálta ezt, hogy a humánus rendszerek a legantihumánusabbak, legembertelenebbül működőek. Akár befelé, tehát azokkal összefüggésben, akik ott hivatásszerűen dolgoznak, akár kifelé. Ebben a mondatban lehetett összefoglalni a tüneteket. Ezért mikor visszatérek a párkapcsolatra, és azt mondom, hogy van akkor itt egy ősi dilemmánk. Ez pedig a személy méltósága, a személyesség, az ember tisztelete és megbecsülése, a meghittségnek a gyönyörűsége, és közben pedig itt van a vágy kifejezésének a szabadsága, ami nem egyszer mintha erre fittyet hányna. Hmm? (57:35)Erre azt mondta Esther Perel, a helyzet valahogy úgy fest, hogy ami éjszaka fokozza a vágyat, az ellen szoktunk tiltakozni nappal. Hogy képesek vagyunk-e egy olyan kapcsolatban lenni, ahol a kapcsolat megtart bennünket akkor is, nem veszítjük el, emlékeztek, ide raktam, és azt mondtam, hogy van a távolság, és a szenvedélyt és a vágyat az képes fönntartani… Egy, hogy nem döglök bele a félelembe. A másik, hogy sőt, valamiféle szenvedélynek, vágynak a forrásául tudom találni azt, hogy nem vagy most velem. Ezért tudok rád vágyakozni. Ha mellettem lennél, látnálak mindig, kevésbé. Ezért ha birtokolnálak, kevésbé. Ha szabad vagy, akkor nagyon. Tulajdonképpen amikor – tette föl nekem a kérdést ez az ifjú keresztény feleség – ha én azt mondom, hogy „Gyere, te mocsok!”, ez a vágy kifejezése, ami lehetséges (Egymásnak szembefordítja a vágy és a személyesség székét – szerk.), hogy egy kapcsolatban nem áll szemben a személy tiszteletével és méltóságával. Hmm. (59:05)

A vágy kifejezése személytelen helyzetekben

Ha a személy méltóságának és tiszteletének a világába beletartozik a játékosság és a szabadság, az önfeledtség, az önkifejezésnek az engedélyezése, és közben pedig ezt mi képesek vagyunk úgy korlátok és keretek közé helyezni, ami kettőnk számára elfogadható, és egy nagyobb összefüggésben is megállja a helyét. Ha valaki nagyon-nagyon korlátolt az önkifejezésben, akkor ez mondjuk az erotikus világban is nem fogja segíteni a szenvedély tüzét. Ezért, kutatások szerint, az derült ki, hogy a társkapcsolat éppen ott, ahol tartósan akarunk, és elégedetten, és gyerekeket nevelve, hogy éppen ezekben a társkapcsolatokban a töredékét engedjük meg magunknak annak, amit szívesen kifejeznénk. Ezért mindannak, amit szívesen kifejeznénk, ezt akkor előszeretettel fejezzük ki olyan kapcsolatokban, amelyek eleve eltávolíthatják a másikat tőlünk, vagyis személyteleníthetjük a másikat. (60:30)Mert ott megvan ez a biztonságunk, hogy ott akkor csinálhatom, vagy mondhatom. Ezért van nagy keletje annak, hogy férfiak és nők mindenféle személytelen helyzetben keressék a vágyuknak, vagy a szenvedélyüknek a kifejezését. Ez lehet, hogy akkor ő egy prostituált. Ez egy személytelenítés, mert egy ember. „Ha embernek látnám, tssz-tssz. Prostituált? Ja, az más.” De nem más, de azzal, hogy azt mondom, hogy prostituált, személytelenítem őt. Azt mondom „Pornográfia. Ja, hát az pornográfia. Hát az…” Ezért megélem a vágyam kifejezését olyan helyzetekben, amelyekben úgy élem meg, hogy ez egy személytelen viszony. Vagyis kilépek ebből a reális konfliktusból, hogy személyesség és a vágy kifejezése. (61:30)Nem tartom meg ezt a föloldhatatlan konfliktust és dilemmát. Hogy éppen ezen múlik, hogy képes vagyok-e ebben a feszültségben lenni? Hogy mikor a vágyamat kifejezem, akkor ezzel nem tagadom a méltóságodat, a személy tiszteletét, a megbecsülésedet, az elkötelezettségemet, ezt nem tagadom. De ez itt mindenképpen egy föloldhatatlan feszültség. Itt ugyanarról van szó, emlékeztek, akkor vagy azt csinálom, hogy akkor lesz egy szeretőm, tartok egy…, vagy élek egy viszonyban. Akkor itt vagyok mondjuk megbízható, kiszámítható, hát a hűtlenséget kivéve. De ide hozom haza a pénzt, jó apja vagyok a gyerekeknek, ott vagyok. Nem akarok én el… Hány férfitől hallottam „Hát nem akarok én elválni. Hát nem, nem, jó ez így.” Csak akkor az életének egy részét teljesen máshova vitte. Tehát így is lehet, és akkor ezt olyan csinosnak látjuk, ugye? Csak a felszín alatt van valami, ami az életnek a része. Most azért, mert nem beszélünk róla, attól még ott van. Tehát ezért sokkal kockázatosabb, és sokkal elgondolkodtatóbb, hogy a kapcsolaton belül hogy jön létre az egyensúly. Ezért is – csak visszautalnék – ha nagyon az önátadás, és nagyon az ön… (Nézem, hú, az óra! Elvesztettem egy picit az időérzékem.) Nagyon az önátadásról beszélünk és az önfelülmúlásról, az nagyon erényessé tehet bennünket, de lehet, hogy kevésbé leszünk szenvedélyesek. Hmm. És lehet így, egyébként hmm. (63:15)

Zürichi kerékpártúra – szenvedély és/vagy biztonság

Tudjátok, egyszer elmentem kerékpározni. Sokszor mentem, de most arra gondolok, amikor letekertem, emlékszem Zürich… Tehát végigtekertem Ausztrián, Németország, beugrottam nem is tudom, Lichtensteinbe. Már nem is emlékszem, ott van? Ott van, jó. Mentem Zürich… Egy… Reggel értem Zürichbe, reggel fél 7-kor, egy munkába igyekvő anya húzott. Úgy, hogy ő frissen tekert egy ilyen női kerékpárral, én meg az ő szélárnyékában érkeztem Zürichbe, és azt gondolta, hogy követem. Látott egy ilyen szakállas izé… csávót, aki teper mögötte, és egyre nagyobb tempóban ment. Tehát végül egy ilyen 40-es átlaggal értünk be Zürichbe. Most is emlékszem, megérkeztem, az első dolgom volt, 7-kor nyílt valami, valami Közért, és arra gondoltam, hogy itt most megveszem a legzsírosabb tejet. Hát Svájc… hol legyen zsíros tej, ha nem Svajcban? Svojc! És ezért ott mentem, és megvettem, 4,1-es, vagy mennyi volt, Svojcban a legdurvább tej. És akkor vettem hozzá nem t’om, egy kiflit, és akkor hrrr-krrr-krrr, na. De nem ezt akartam mondani, hanem. (64:55)Mikor Zürich, átmentem a hegyeken, le, egész nap tekertem, rengeteget ugye lefelé. Akkor az… tele lettem adrenalinnal, én aztán tudtam nyomni. Nagyon, tehát a félelemérzetem ilyenkor Budapesten pihent, én meg… Tehát ami, ami kijött, az ott kijött. Lementem, teljesen föl voltam dobódva. De ugye előtte hegyre föl, föl, föl rengeteg. Tulajdonképpen teljesen ki voltam merülve, csak nem éreztem. Megérkeztem ott a zürichi tóhoz, na én úszok egyet. Tsúú, de…! Tiszta izzadt voltam. Gyerünk, befele! Volt ott egy kis sziget, 3-400 méter. Na, gyerünk, ki a szigetre! Fantázia, ez fokozta a vágyat. Elképzeltem, hogy ott fogok így kiterülni a szigeten, homokos kis sziget, és ott fogok így, így… „Ez, Feri! Budapest-Zürich? Ez igen, így! Zürichi tó?” És mentem körülbelül 250-300 métert, amikor hirtelen rájöttem, hogy nem bírom, hogy ezt nem fogom bírni. Hirtelen elkezdett zakatolni az agyam, hogy közelebb van a sziget, de onnan az tuti, hogy én nem jövök vissza, mert az 400 méter. Tehát ott, hulla fáradtan, nem vittem se kaját, úsztam ugye, tehát most még a tóból tudok inni, de hát semmi. Rám tör ez a… lemegy minden, a vércukrom, nem, ott… Ezt a banális baromságot, hogy lemegy a nap, és én ott így, egy ilyen izé… Hát ez egy nagy történet lesz. Ott volt a dilemma, hogy 100 métert úszok a szigetig, de utána nem tudom, mi van. Azt meg tudom csinálni, de utána nem tudom, mi van. Vagy visszafordulok, az még 300, és utána tudom, mi van. Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy azt mondják, akik ezzel foglalkoznak, hogy a legfontosabb, hogy ne essünk pánikba. Látszik, hogy mennyire az eszemnél voltam. Akkor úgy döntöttem, hogy nem esek pánikba, és váltogatva az úszóstílusokat, a lehető legkényelmesebb módon visszafordulok, és kiúszok a partra. Úgy, hogy ha kell, akkor kicsit csak tempózgatok, úgy hogy jó alacsonyan maradjon a pulzusom, a vérnyomásom, csak olyan nyugisan, hogy ne… Meg is lett, sikerült kimennem. (67:45)Miért mondtam el ezt a történetet? Azért, mert ha valaki elindul a szenvedély szigete felé. „Na még ott, ott, oda kiérek, de hogy aztán mi lesz, nem tudom.” És közben úgy dönt, hogy „Nem tudom, ha nagyon itt rekedek, mi lesz a személyességgel, az emberi méltósággal, a társam megbecsülésével, és a többivel.” És úgy dönt, hogy inkább visszamegy, s akkor ennek minden következményét. „Így akkor nagy valószínűséggel… na, nem lesz belőle baj, legföljebb válunk.” De… most ezt direkt cinikusan mondtam. „Na, akkor így nem fogok bajt csinálni, nem fog elsodorni a szenvedély.” Ezt én nagyon becsületes döntésnek tartom, mert én is így csináltam a zürichi tóban. Csak most arról beszélek, hogy mi van, ha valaki próbál evickélni ebben a dilemmában. Hááá. (68:55)

Feri balesete

Jaj, akkor egy… hmm, hmm, hmm, egy záró történet. Kiszálltam az autóból, fölrobbant az összes légzsák. A másik autóban is, összes légzsák. Hát mondjuk nálam csak egy volt, tehát… olyan nagy robbanás nem volt. Úgy egy pár másodpercig gondolkoztam, hogy ki tudok-e szállni. Akkor rájöttem, hogy szerintem ki. Akkor kiszálltam, és 1 perc múlva jött egy mentőautó. Kb. egy perc, vagy kettő. Ugye ott… „Üljön be! Maga ült ebben az autóban. Totálkár.” Ja, ház olyan totálkár lett, tudjátok. Hát szóval, személy, meg személytelenség, meg a vágy kifejezése, meg az emberi méltóság. Hogy ez az autó életében-halálában velem volt. Ott, inkább szétdurrant az egész, csak hogy megmentsen. Hát, azért ez… na, na! Na, sokat tett értem, tényleg. Beszállítottak a mentőbe, föl, megmérték a pulzusom. Azt mondja a mentős „Hát nekem lenne ennyi!” Jó, hát én mondtam, emlékeztek pont múltkor mondtam, hogy ilyen 40-50 körül van. Hát jó. Most egy karamboltól miért menjen annyira föl? Hát már megvolt, most már ezen nincs mit izgulni. Hát most már joggal ment le. Akkor cssss, bevittek, és akkor elsőnek megint ugye vérnyomást mértek. Nézi az orvos, azt mondja, 105/70. És most képzeljétek el azt, ami miatt lehet, hogy ma érdemes volt idejönnöm a magam részéről. Mert valami olyasmi történt, amire sose gondoltam, na ez az, ami fölkelti a szenvedélyem és a vágyam, ez a kiszámíthatatlan, ismeretlen, a kalandja az életnek. Az orvos a következőt írta le a zárójelentésbe: „Koffeintartalmú italok fogyasztása javasolt.” Háhháhhááá! (Feri körbeszalad a színpadon, egy nagy üveg kólát vesz elő örvendezve. Taps. – szerk.) Nagyon szépen köszönöm, ez szó szerint így volt. És akkor átadom a mikrofont, és köszönöm a jóságotokat. (taps – szerk.) (71:40)

Lejegyezte: vinkozoli