Szenvedély az elköteleződésben 3. - A kiégés füstölgése vagy a szenvedély lobogása.

2016.02.16.

Megosztom
Elküldöm
 Köszöntelek benneteket, Isten hozott mindannyiótokat!Azt kérték tőlem a szervező barátaim, hogy esetleg ahol vannak még kószáló üres helyek, hogy ott tennétek fel a kezeteket, ahol még van egy-egy kósza hely, és hátulról – most lenne egy perc – nyugodtan oda be tudtok ülni. Ha megtennétek azt, hogy fönntartjátok a kezeteket, ez egy egyperces elköteleződés, hogy így, ha tartjátok, nagyon köszi. És szerintem akkor tegyétek le, ha valaki odaült. De egy perc múlva mindenképp tegyétek le. Közben nem szeretném ezt túlszabályozni, és az együttérzésemet kifejezve én is fönntartom, mert itt is van négy szék. Biztos meglepődnék, ide ülnétek. Jó, köszönöm, köszönöm szépen, köszönöm, köszönöm. Jó, belecsapunk.

A kiégés füstölgése vagy a szenvedély lobogása

Emlékeztek, így szól talán a cím, amit mármost hetek óta próbálunk, hát… na, nem t’om, ebből a mondatból hogy kell kijönni. Tehát van egy címünk. És akkor a cím így szól, hogy a kiégés, a kiégésnek a füstölgése, vagy pedig a szenvedélynek a lobogása. Ez, ez a nagy témánk, és ezen belül kezdtünk el arról beszélni, ami nagyon foglalkoztat minket, hogy hogyan lehetséges az, hogy tartós társkapcsolatban – és most megint hadd csináljam azt, hogy minél inkább ki tudjak valamit fejezni. Ez ne a fekete szék legyen, mert valaki rögtön asszociál „Na, a tartós társkapcsolat lett a fekete szék? Sírig tartó hűség? Na köszi.” Szóval, legyen ez. (sárga szék – szerk.) (00:40)Tehát ami igazán izgat bennünket, hogy tartós társkapcsolat. Most még jövök, jövök ide. Azt mondjuk, szentségi házasság hat ismérve. Na? Tütü-tütütü. Örök érvényű, fölbonthatatlan, hűségre kötelező, gyerekekre nyitott, kölcsönös szeretetkapcsolat. Ez hat, csak öt kifejezés. Hat. Tehát ami igazán izgat bennünket, hogy most akkor olyanok, akik életre szóló kapcsolatban szeretnének hűség… blölölö, nem mondom el ezt a hatot, ők hogy tudják a… Legyen ez. (kék szék – szerk.) ...a szenvedély tüzét fönntartani. Azt nem mondom, hogy ugyanazzal az intenzitással, hőfokkal, lobogással így, hanem hogy lehetséges az, hogy ez a kettő együtt lehessen bennünk, és a kapcsolatban. Ez izgat nagyon minket. (1. hűség, elköteleződés – sárga szék, 2. szenvedély tüze – kék szék. – szerk.) (01:35)Mert beszélhetünk szenvedélyről külön, magában, és akkor aztán iszonyú izgalmas dolgokat mondunk, és így kissé fölforrósodunk benne, hú de izgalmas, tényleg, a szenvedély, s akkor egészen el tudunk arról felejtkezni. Akkor tudunk itt gyönyörű szép kijelentéseket tenni, mondjuk most direkt így mondom, hogy mondjuk a szentségi házasság karakteréről, s egészen el tudunk a szenvedélyről feledkezni. Most ami bennünket izgat, hogy ez a kettő hogyan lehetséges együtt. Hogyan, miként? És ahogy fölraktam ezt a két széket, eleve mármost valami dilemmát is kifejeztem, ugye? Hogy ebben van valami dilemma, és a dilemmának egy alap megjelenítése így szólt, hogy mindegyikünk természetében, nem csak a kapcsolatban, az egyes ember természetében ott van ez a vágy, sőt két alapvető szükséglet. Az egyik a biztonság (1), hahh, biztonság, otthon lenni valahol, tudni számítani valakire. Tudom, hogy valaki elköteleződött mellettem, hogy ő állt az oltár előtt, és azt mondta, hogy „Téged el nem hagylak.” Nem rossz. „Holtomiglan…” (02:50)Tudjátok, jaj, szóval az élet oly érdekes dolgokat produkál. Mikor valaki valódi mély meggyőződéssel a következőt mondta. „Holtodiglan, holtáiglan.” Neki nem is tűnt föl. De azért ebben van némi… Na, mint a székely vicc, tudjátok. „Aj, apjok! Egyikünk meghó’, én beköltözök a városba.” Ebben is van valami rejtett tartalom, ami napvilágra kerül. Most amikor valaki azt mondja, hogy „Holtodiglan, holtáiglan.”, abban is van valami némi kis, hogy mondjam… Na? Tehát a valóság egy tágabb szerkezete tárul ilyenkor föl, így is mondhatnám mindenféle költőiség nélkül. (03:50)Eszembe jut egy másik, az is az egyik kedvencem. És tudjátok, mikor ilyeneket mondok, nincs bennem semmi gúny, nem, egyáltalán nincs bennem. Hanem csak ez az élet, és akkor hogy na… Térdelt a férfi, és azt mondta „Én téged szeretlek.” Ja nem, nem ezt mondta. Nem, azt később mondta, ott már nem volt baj. Azt mondja, hogy „Isten engem úgy segéljen…” Ja, de ezt itt (1) mondta, mert itt van a szentségi házasság. „…Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária, és Istennek minden szentjei, hogy…” S akkor itt a következő mondat van. „S téged elveszlek az Anyaszentegyház törvénye szerint, Isten rendelése szerint, s téged el nem hagylak, holtomiglan…” Na, ez a mondat a következőképp hangzott. „Anyaegyszent…” itt egy picit megállt az idő, és a vőlegény hallotta, hogy ez nem pont az, amit én mondtam, mert én kétség kívül azt mondtam, hogy „Anyaszentegyház törvénye szerint”, és akkor nekifutott ez a drága ember. De tényleg, egy nagyszerű ember, nagyszerű! Nála csak az anyukája nagyszerűbb, s másodjára, még kissé pátoszosabban, hogy mégis a csorba ugye… „Anyaegyszent…”. Ez hangzott el másodszor is, és ez volt az a pillanat, ahol a menyasszony már nem örült annyira. Az elsőt még tudta egy kósza nyelvbotlásnak tekinteni, de ez a második harsány kijelentés, ez már kétség kívül hitvallás jelleget öltött. Szóval. (05:40)Arról beszélünk, hogy hogyan lehet akkor, és most látjátok, tudatosan sarkítok, tudom, hogy nem mindegyikőtöket érdekli a szentségi házasság, na. Azért ne menjetek el! Tehát épp azért, hogy még jobban mutassam azt, hogy mennyire izgalmasnak tartom ezt a dilemmát, hogy na, akkor a szentségi házasságban hogyan fönntartani a szenvedély tüzét. Nem idealizálva azt, hogy az mindig itt tud lenni, de hogy ne aludjon ki. Annyiszor. (06:10)És akkor így jutottunk el ehhez a dilemmához, hogy például itt (1) van az, hogy tehát akkor a biztonság. Jaj, mert itt (1) van, tehát itt van, akkor van elköteleződés, van biztonság. Van hűség, van biztonság. Van érzelmi összetartozás, van, van, van. Van keretek, szabályok, jaj de jó. Örülök is, hogy a pap ezzel kezdi a jegyes csoportot, hogy ezt a hat dolgot be kell tartani. Ilyenkor szoktam a vőlegényemre nézni, hogy na, jó helyen vagyunk. „Na, látod, tudtam én, hova kell téged elhozni.” És hogy miközben ezt (1) itt nagyon izgalmasnak tartjuk, és ott van benne a kapcsolatnak is, és az emberi személynek is egy mély vágya és szükséglete, a biztonság. Közben pedig ugyanúgy az emberi személynek, és közben pedig egy kapcsolatnak, hogy ott kedvünk legyen lenni, hogy azt élvezzük, hogy szívesen menjünk haza, ott van bennünk a vágy (2). Na mire? Az újdonságra, a kalandra, a szenvedélyre, a fölfedezésre, az ismeretlenre, a tűzre. Ahh! Mhh. (07:20)Akkor most arról beszélünk, hogy na de ezt hogy lehet együtt? Hogy, hogy mehetne a kettő együtt? És közben, közben tulajdonképpen az előadásaink, vagy az alkalmaink, ugye így szeretjük mondani, hogy nem mindig ugyanolyanok. Néha nagy vágyat érzek arra, hogy dolgokat kijelentsek, hogy „Na!” Most nem érzek ekkora vágyat erre. Sokkal inkább a mostani alkalmaink olyanok, mint egy nem t’om, egy filozófia szeminárium, amikor úgy ülünk öten, és úgy agyalunk. Ugye most ez hogy is van…? És tudjátok, mi az érdekes ebben? Minél inkább dilemmákat mondok nektek, márpedig az előző két alkalommal állandóan dilemmákról beszéltünk, most ez is van, és az is van, és így is van, és úgy is van… Ti – én ezt tudom jól – annál inkább késztetést fogtok érezni arra, hogy… Az egyik: „Most akkor mit mondott?” Megpróbáljátok valahogy kiszedni az előadásból „Na most akkor azt állította, hogy…?” És ilyenkor kezdtek elmenni jobbra vagy balra, ilyenkor. Mert én minél inkább azon az oldalon vagyok, ez is egy dilemma, én minél inkább azon az old… Na, én ezen (középre is kitett egy széket – szerk.) vagyok most. Hogy hát így is lehet, úgy is lehet. Kíváncsi vagyok, hogy van ez együtt. Hát fedezzünk föl valamit! Ugye itt vagyunk, fedezzük föl! Most hagyjuk azt, hogy hogyan illedelmes, meg hogy szép, meg hogy szoktuk, hanem hogy tulajdonképpen hogy van, mi történik. Ez a tapasztalásnak a méltósága és szabadsága. Hogy van? Aztán majd eljutunk igazságokig, de először induljunk ki onnan, hogy ki mit él meg, mi hogy van, mi az élmény. Annál inkább át fogtok ülni ide (1 – biztonság – szerk.) Így, így, ahogy vagytok. (09:00)

Megoldhatatlan alap konfliktusok, -dilemmák és -feszültségek

És akkor az első. „Jó, most akkor mi az, amit igazán mondott?” És hogyha mondjuk ebből egy kicsit kigyógyultok, akkor „Tulajdonképpen mit gondolok én?” Mert kétség kívül ez az érdekesebb kérdés. Nem az, hogy most én mit mondtam, hanem hogy itt földobtunk egy csomó dilemmát, pontosan ezt a feszültséget nem akarjuk gyorsan agyoncsapni valami kijelentéssel, inkább csak úgy hozzuk és hozzuk, szemléljük ezt a feszültséget. Mert nem csak alap igazságok vannak, hanem alap dilemmák, és alap feszültségek, amelyek törvényszerűen vannak kifogyhatatlanul, és kihagyhatatlanul, és kikerülhetetlenül. Minél inkább ragaszkodunk csak az igazságokhoz, és azt mondjuk „Nem, hagyjuk az alap dilemmákat, az alap feszültségeket, mert csak bizonytalanná tesznek!”, annál inkább sérül a valóság, a realitás és az élet. Hó, na tehát akkor ebben vagyunk. (09:55)Például mondanék még dilemmákat. Szeretném ezt picit jobban, hogy mi annak a háttere, aminek a konkrétságában tesszük föl a kérdést, hogy tartósan, hűségesen, elkötelezetten, és közben a szenvedély. Ahh! Például. (10:15)

Alkalmazkodás

Ezt a dilemmát úgy is kifejezhetjük, hogy itt (1) van az alkalmazkodás. Kétség kívül, ha én 40-50-60 évig élek valakivel, akkor alkalmazkodni ’kő. Ha kő, ha nem kő, de alkalmazkodás nélkül nagyon-nagyon nehéz. Ehh. A horkoló férfi esete. A horkolás az egyáltalán nem kis téma, azt tudjátok? Az egy hihetetlen nagy téma. Hogy mikor dönt a feleség úgy, sok év szenvedés után, hogy szintet lép? Fölköltözik a padlástérbe, le a pincébe, mindegy, de muszáj, hogy aludjon. Hogy itt, a társkapcsolat elején mi szokott lenni? Ugye olyan erős a MI, hogy mikor horkolok, és fölébredek reggel, és azt mondom „Zavart?” Ugye nem aludtál, semmit nem aludtál, te ilyen, ilyen bóbiskáló két perceid voltak, s akkor „Neeem. Nem, hát te horkolni is olyan vonzóan horkolsz, abban is van valami lenyűgöző, valami, amiért érdemes élni. És tulajdonképpen sose gondoltam nőként, hogy napi 24 órában hallgathatlak téged. Nem, a férfiak mindig… Hát azt mondták nekem, hogy a férfiak, úgy ahogy kezdődik az este, egyre kevésbé, már nem akarnak beszélni. Ugye, már csak bámulják a tüzet. Televízió, laptop, ebook, vagy akármilyen formájában. De hogy te, te hallatod a hangod egész hajnalig… ez lenyűgöz, hogy van ilyen férfi is, aki szereti mondani, kifejezni.” (12:05)Na, ez van mondjuk egy évig, és szép lassan azt mondjuk, hogy „Na jó, szóval, jó, hát én is egy emberi lény vagyok. Hát egy személy vagyok, akinek be kell mennie dolgozni. Hát most már krónikusan vagyok kimerült.” S akkor egyszer csak azt mondod „Rendben van, az alkalmazkodás nagyon fontos, fogok is, 60 évig. De ha te horkolsz, akkor én fölköltözök a padlásra.” Ez az önkifejezés, önmagam képviselete és önmagam kifejezése. És az életünk azért, mert hogy társas lények vagyunk, de közben meg személyek is, és a személyi létünkhöz tartozik hozzá az, hogy társas lények vagyunk, és a társas létiségünk lényege, hogy személyként vagyunk társas lények, ezért ebben a feszültségben fogunk élni egy egész életen keresztül. Ez, ennek a feszültségét néha átéljük, néha egyáltalán nem. Néha úgy érezzük, hogy mint a hullám, pontosan a hullámokkal együtt tudunk menni, és pont valahogy annyit kell alkalmazkodni, amennyi jól esik,és pont mikor kifejezem magam, az neked is jól esik. (13:15)Akkor azt mondom három év házasság után „Te, én most olyan rég voltam tulajdonképpen egyedül, nem is szoktunk mi, elmennék most a haverokkal egyet sörözni.” Akkor ide (2) álltál, és van benned némi félelem „Most mit mond az asszony?” s egyszer csak meglepődve látod, kicsit fáj is, hogy azt mondja „Jaj, ez nagyszerű ötlet! Akkor én is megyek a barátnőimmel.” Ebben a pillanatban itt rossz érzéseid támadnak. „Az rendben van, hogy én megyek, de ő akkor maradjon itthon! Mert az nekem olyan jól esik, mikor hazajövök, és akkor ő otthon van. Mert ha én jövök előbb haza, és ő még mindig a barátnőinél van, az nem esik olyan jól. Tehát az úgy jó, hogy én elmegyek a haverokkal, na jó, ő menjen a barátnőkkel, de egy kicsit legyen előbb otthon, mint én.” (14:00)Tehát akkor itt van ez a dilemma, és ez a feszültség, ami olyan értelemben megoldhatatlan, vagy föloldhatatlan, hogy éppenséggel mindig is ebben állunk benne. Néha ez nem jelent problémát, néha meg majd megőrülünk tőle. Hahh. Most akkor ezt szeretném még egy picit tovább, tovább folytatni. (14:20)

Gátlásosság

Most képzeljük el, itt (1) van akkor a szentségi házasság, biztonság, elköteleződés, bllöllö. Mi az, ami ezen az oldalon tulajdonképpen akármilyen furcsa, nagy segítségünkre van? Ez a gátlásosság. Sok gátlás. Az nagyon nagy segítség. Ugye, tehát eszembe se jut valami, akkor a férjem biztonságban van mellettem. Ha úgy fölmerül bennem, hogy… Egy kedves ismerősöm azt mondja „Te, fölvettem a föllépő harisnyámat.” Ez a kifejezés nagyon tetszik nekem, „föllépő harisnya”. És na most hogyha egy nőnek eszébe nem jut semmi ilyen, frottír zokni fehérben, cicagatya télre, s ennek a váltakozása. Nyáron gombás körömmel szabadon. Ú, most látom az arcotokat, hogy ezt, ezt már nem kellett volna. Jó, hát látjátok, hogy valahogy próbáljuk kitölteni itt a teret. Szóval. Azt mondjuk, hogy biztonság és kiszámíthatóság, felelősség és elköteleződés, összetartozás, és, és, és. Ugye akármilyen furcsán is hangzik, de ehhez a világhoz elég jól passzol, ha tele vagy gátlással. Elég jól passzol, hogyha olyan frusztráltan szenvedsz, de nem nagyon csinálsz semmit. (16:05)Most egy nő, aki minden nap azon szenved, hogy „Most el is költözhetnék.”, sokkal fenyegetőbb, mint egy nő, aki azt mondja „Hát, akkor beledöglök.” Nem? Ő nem olyan fenyegető akkor. Tehát ennek a világnak, tulajdonképpen akármilyen furcsán is hangzik, azok a személyek, akik erősen gátoltak, „Ezt se lehet, azt se lehet, bele se merek gondolni, nem merem kifejezni magam. Hogy lehetne már, a szoknyának van egy kívánt mérete.” De nem derékban, mert úgy is van, de azt úgyse érem el. Ezért aztán, miután az a méret már sose jön össze, akkor így, így, (függőlegesen – szerk.) legalább úgy. Nagyon sok gátlás, ezzel összefüggésben sok szorongás, sok félelem, sok frusztráció. Életerők hrrr, hrrr. De most megint váltok egyet, és azt mondom, ugye abból indultunk ki, valami értékes dologból. Ugye, hogy biztonság, önátadás, elköteleződés…, nem mondom végig. De ehhez a világhoz elég jól passzol a sok gátlás. (17:20)De akkor lépek megint egyet, ezeket (a székeket – szerk.) elveszem innen, most már nem ugyanazt jeleni. S akkor azt mondja „Igen ám, de lehet, hogy egy csomó gátlás, meg gátlásosság, meg szorongás, meg frusztráció, rendben van, de erkölcsösség. Hát biztos, hogy egy csomó gátlás, de legalább én nem csinálom meg. Eszembe se jut, akkor aztán pláne nem. Milyen jó, hogy nekem még csak föl se merül.” Ezért ebből a fajta gátlásosságból – itt óvatos lennék, hogy itt mit mondjak, hogy ez erényes-e vagy nem, de kétség kívül itt kevesebb bűn jelenik meg. Prrr. Hohó! Akkor azt látjuk, hogy egy oldalon belül is megvannak a dilemmáink. Hogy ugyanehhez az oldalhoz akkor milyen jól társítható az, hogy tekintély-személyek, akárki jól megmondja, hogy mhh, mhh. „Inkább beleneveljük. Inkább, üsd vágd, nem apád. Akkor majd eszébe se fog jutni.” Ugye sorvad el, de nem…, hát olyan, tudjátok, hogy láttok olyan, megvan a bimbó, és akkor úgy elfagy. Jön a bimbó, jön a hernyó. Puff, már csak a végét köpi ki. Nem nyílik ki. Tehát hogy egy oldalon belül is megjelennek ezek a dilemmák. (18:55)Hogy most ha gátlásos vagyok, kétség kívül akkor nehezen leszek fölszabadult, de valószínű, kevesebb bűnt fogok elkövetni. Mikor ez az illető azt mondja, hogy „Én nagyon szeretem az elköteleződést, az nagyon fontos nekem, hűség, nagyon fontos, életre szóló, nagyon fontos. De közben utálom, hogy állandóan szorongok. Hát most már voltam a pszichiáternél, már néha aludni se tudok. Tehát ez kezd…, most elkezdtem fogyni.” Hát de milyen kedvesen, valaki derül ezen. De tényleg, hát most rám néztél? Nem, én nem vagyok annyira gátolt. Azt mondja, hogy „Én akkor ezt (1) szeretném, de úgy szeretném ezt, hogy elköteleződés, hűség, úgy szeretném, hogy közben szabad is legyek. Tehát ne legyen ez a gátoltság, a gátlásosság. Ez ne legyen, ne legyen a szorongás, ne legyen az aggodalom, ez ne legyen, mert ez meg akadályozza az életem. Hát úgy szeretnék erkölcsös lenni, hogy ez ne legyen.” Ugye milyen természetes valami ez? (20:05)

Önszabályozás

Átjövünk a másik oldalra, most megszüntetem ezeket, ugye itt meg aztán az van… „Ó, hát itt (1. szenvedély – kék szék – szerk.), hohóó, kaland, kihívás, fölfedezés, szenvedély! A varázslat, a csábítás mámora. Ez jó.” Na most. Az lehet, hogy itt az van, s akkor ide (2. határátlépés – fehér szék – szerk.) mi kerül? Hmm, határátlépések. Egy lépés, két lépés, négy lépés, szakadék, puff. Viszont ide, akkor a harmadik széket rakom, most ez már másik jelenet. Azt mondja, hogy itt (3. önszabályozás – fekete szék – szerk.) viszont, ha nem a gátlások szabályoznak engem, mert ott (4. gátlások – sárga szék – szerk.) a gátlások szabályoznak. Azt csinálom, amit a gátlások megengednek, és nem csinálom, amit a gátlásaim nem engednek meg, mert itt (4) tele vagyok szégyennel. Annak a rettenetével, hogy megszégyenülök, hogy nevetségessé válok, hogy rossz leszek. Itt (4) tele vagyok ezzel, és ezek szabályoznak engem. Itt (3) azonban egyszer csak eljutok oda, hogy képes vagyok magamat szabályozni. Ó, ez azért nem hangzik rosszul, nem? (21:20)Hogy itt szép lassan, ezzel a szabadsággal megtanulhatom azt, hogy mi az, hogy önszabályozás. Hogy ne a gátlásaim szabályozzanak, és mondják meg, hogy eddig, vagy ne, hanem én magam mondjam meg. Hogy tudnék tovább menni, de nem megyek. Nem megyek, mert szeretlek, nem megyek, mert úgy döntöttem. Nem megyek, mert elköteleződtem. Nem megyek, mert majd beledöglök, de ez az ára a kapcsolatunknak. Nem megyek, mert belegondolok, hogy hogy fájna neked, ha belemennék. Ez önszabályozás. (21:50)Akkor ugye most ide raktuk, negyedik. Ugye azt mondtuk, ó, hát akkor itt szinte erények vannak. Ebben a pillanatban azt mondjuk, hogy „Nana-nana!” Nem biztos, hogy itt vannak annyira az erények. Mert gátlások, kétség kívül kevesebb bűn van, de hogy itt mennyire vannak erények, nem tudjuk. Itt ha valaki szabadon magát szabályozza, na, na, mint hogyha inkább itt lennének az erények. Na de milyen áron? (a határátlépések székére mutat – szerk.) Érthető, amit mondok? Úúú! (22:25)

Dilemmák a szexualitásban

Mondjuk, elveszem ezt (a fekete széket – szerk.), hú de… Most képzeljük el, akár a szexualitáson belül is lehetünk. (Marad a kék és a sárga szék – szerk.) Azt mondja, hogy… szabadon… ja nem, ez itt van. (1. szenvedély – kék szék – szerk.) Éreztem, hogy ott már valami tiltakozni kezdett, hogy „Nana-nana-na!” Szabadon! Áhh! S akkor látok párokat, egymás után születnek a gyerekek. A mai világban. Hmm? Ugye, van ilyen. Egy gyerek, két gyerek, három gyerek, négy gyerek. Itt ezt mondom, hát ez a normális. Hát igent mondunk az életre, nem? Hát szabadon, bizalommal. S oda (2. biztonság – sárga szék – szerk.) nézek, és azt mondom, aki nem vállal, hát arra mit mondok? Gyáva. Gyáva. Hát nem? Nem gyáva? Nem, nem meri vállalni az élet kockázatát? Hogy tíz évig is el lehet lenni kis kenyérrel, vizecskével? Mondjuk kérdezzük meg a nagyszüleinket. Ha? El lehet lenni. Utazzunk el Afrikába, Ázsiába! Gyávák. (23:55)Most átülök ide (2), azt mondom. „Hmm, hát felelősség, felelősség. Felelősség, tehát a születendő életért felelős vagyok. Szexben ez nagyon fontos, felelősségteljesen. Ránézek (1), mit mondok? „Felelőtlenek. Egyszerűen vakmerőség, amit csinálnak, vakmerőség. Már-már istenkísértés. Hát hol van a felelősségérzetük?” (24:30)Hogyha az egyik oldalon ülök, és szembehelyezkedek vele, ott nem azt mondom, hogy szabadság, bizalom és bátorság. Innen nézve (2) azt mondom, előszeretettel, hogy vakmerőség és felelőtlenség. És ha itt (1) ülök, akkor lehetséges, hogy odanézek szembehelyezkedve, és azt mondom „Nana-nana! Gyáva! Gyávák! Féltek az élettől. Nincs bennetek semmi kockáztatás. A nagyvonalúság írmagja sincs.” Ha szembehelyezkedek, akkor ezt fogom mondani. Hmm. (25:10)Olyan, nem tudom, elgondolkodtató-e ez nektek, hogy a szexualitás természete szerint hihetetlen ellentmondásos. Mert ott van benne az, ahogyan a pici babák születnek, hát az aztán elég felelősségteljes. Nem? Hú, az mennyire túlmutat magán, és… huhh. Ez az egyik természete, lényegi természete a szexualitásnak. A másik természete, ezt (2) mondhatnám akár így is, hogy felelősség. A másik (1) természete, akármilyen furcsán is hangozhat, hogy nagyon felelőtlen. Van benne valami önfeledtség, valami gyermeki, valami „Mit számít? Majd lesz valahogy!” Hehh. Ó, most begerjedt. Ez a „Mit számít? Majd lesz valahogy!”, éreztétek, elkezdett gerjedni. Szóval. Ez is egy olyan dilemma, amit maga a szexualitás is őriz és tartalmaz. (26:15)

A hűség dilemmája

Most, háhh, akkor fölvetek egy újabbat. A hűség. Régen mi volt a hűség? A hűség azt jelentette, egész nyilvánvaló, hogy egy emberrel egy életen át. Ez a hűség. Ma a hűség: egyszerre egy emberrel, egyszerre egyel. Ez ma a hűség, egyszerre egyel. Tehát én most együtt vagyok a Pirivel, hát én a Piriért élek-halok. Hároméves kapcsolat, még elég jó, most már ez a hatodik ilyen komolyabb kapcsolatom, tehát úgy tudom, hogy nagyjából mi mikor következik. Ez még a „jobban megéri” szakasznál van. És eszemben sincs őt megcsalni, mert semmiképp nem csalom meg. Nagyon együtt vagyunk, és én rá gondolok, és a fantáziáimban is ő van, és nagyon jó, nagyon jó. De mondjuk ha úgy kihúnyik a – ez egy jó szó, ez a húnyik, magam is meglepődtem, mit mondtam. Mondjuk úgy kialszik úgy a szenvedély, én meg már csak úgy… kezdünk egymás terhére lenni, meg már az egész csak az alkalmazkodásról szól, meg ugye a megszokásról, hát akkor szerintem az a legnormálisabb nem, hogy akkor egymásnak elmondjuk, hogy ez eddig volt jó. És hogyha meg nem jó, akkor miért legyünk valamiben, ami nem jó? Nem? (27:50)Erre most valaki… „Azt mondta, hogy addig legyünk együtt, ameddig még…” Pff! Egy akkora pont, értitek, mint egy bunkó. Pff! (28:05)(1. hűség – kék szék, 2. hűtlenség – sárga szék – szerk.)(1) Ma valahogy hűséges vagyok mindig ahhoz, akivel vagyok. Az is lehetséges tehát, hogy leélek egy életet, most én mindig a mi kultúránkról beszélek, a ma világáról beszélek, nem 50 meg 100 évvel ez előttről. Mirólunk beszélek, meg még mondjuk egy nemzedékről. Aztán utána ki tudja, hogy lesz? De az, hogy „Én egész életemben hűséges voltam.” Ezt ma minden további nélkül valaki elmondhatja. „Éltem nyolc kapcsolatban, nyolc számomra nagyon fontos kapcsolatban. Ebből volt kettő házasság, kettőből jöttek gyerekek, és egy harmadikból is, de az nem volt házasság. De én akivel éltem, sose csaltam meg. Tehát én hűséges voltam, én soha olyat a társammal nem csináltam, amit egyesek, akik ott ülnek.” Megyek is át. (29:00)(2) Hát én picit szégyenkezem, mert na, hát ilyet azért tulajdonképpen az ember a gyónásban mond el. Erre innom is kell egy kicsit. Azért egy gyónás az sose könnyű, mert mégis csak úgy az árnyékunkkal találkozunk, azért az kicsit… hidratálnom kell magam. Szóval, na, hát… „Most, hogy készülök az aranylakodalomra, igen, igen, az nagy dolog. Ú, azért valami nagyon nyomaszt, én assz’em elmegyek a paphoz, meg ú, azért, ez az 50 év, én szeretnék ott önfeledten lenni. Önfeledten, hogy tényleg átélhessem, hogy 50 évig a társammal, hogy ez milyen döbbenetes nagy dolog. Hát dédunokák vannak. Dédunokák! Szinte már a nevüket se tudom. Hát ez… hát ez az, hát na!” (30:05)
Keresztelő
Most közbevetem. Képzeljétek el, van egy ismerősöm, van 12 gyereke. Tizenkettő. Most betűröm az ingem. 12 gyerekük van, és a történet azzal kezdődik, hogy mondta, hogy „Feri, légy szíves te eskessél bennünket!” Látjátok, mennyire hatékonyak vagyunk? „Miután te eskettél bennünket, te kereszteld őket! Te vagy a családi papunk.” Hát mondom „Jó…” Született, kereszteltem, született, kereszteltem, született, kereszteltem. Jó, hát azért más dolgom is van, ne haragudjatok! Énnekem felelősségteljes életem van. Erre azt mondja a fiatal feleség. „Persze, ezt tényleg, ez… Nem lehet téged állandóan, minden gyerekünknél zargatni. Tényleg, összegyűjtünk mindig egy párat.” Így, de a… Ugye azt mondjátok „Ez most kamu. Ez egy sztori.” Nem, ezt a kifejezést használta. És akkor eltelt néhány év, én gondoltam, hogy na, na hát növekszenek a gyerekek. Hát növekedtek is, a számuk is. Egyszer csak kedvesen eljöttek, azt mondják „Te Feri, van újabb három.” Újabb három. És akkor ott ült a három. Gondoltuk, úgy egyben vannak, hát most négy és fél között vannak, és akkor… Ott ült akkor hat gyerek, hát az még nem volt sok. Na, akkor hármat egyben. Utána megint egy hosszabb csend. Négyet. Akkor négyet gyűjtöttek össze. De akkor még csak a tízedikig jutottak, aztán még született kettő, őket is egyben. De most arról szeretnék beszélni, amikor ott voltak, tehát amikor a 7-eske, 8-aska, 9-eske, 10-eske volt. Ezt se én mondtam, hanem az apukája. Tehát úgy látásból megvoltak a gyerekei, így számszakilag is rendesen, hogy melyik-melyik után jött, de a nevekkel néha baja volt. Tényleg így volt, így volt, hát… és azt történt, képzeljétek el, olyan sokan ültek ott. Most képzeljétek el, hogy akkor ez négy gyerek, négy keresztszülő pár. Hát nem úgy, hogy hát akkor a két szülő, két keresztszülő, ugye azt még átlátom. Na de négy gyerekhez nyolc keresztszülő, pont az… és plusz a szülők, plusz a testvérek. Értitek ezt? Tehát az úgy ment, hogy így körben ültek a templom első sorában. Azt se tudtam, kit keresztelek. De tényleg, kérek segítséget, hogy úgy emeljétek föl, hogy úgy legyen látványos, hogy most kihez menjek. Ugye mert hát négy, akkor már volt életkorbeli különbség. Hát most mit tudtam én eldönteni, hogy hogy van. Az történt, ugye van a liturgiában, hogy kérdezem, hogy „S akkor kedves édesanya, édesapa, mi a gyermekek neve?” Miközben ugye így jártam, mert hát ugye hogy valahogy körbefogjam az egész családot, ahogy mondtam „Mi a gyermekek neve?”, éppen az apához értem. Úgy ránéztem, a következőt csinálta (ujjal mutat a feleségére – szerk.). Ott ült a feleség, mondta őt kérdezzem meg. Mit tudja ő így hirtelen, stressz hatására, hogy mi ezeknek a gyerekeknek… főleg sorrendben. És ebben meg most az a legnagyobb, legnagyobb vicc, hogy ő egy nagyon jó apa. Hát egyébként a gyerekei csüngenek rajta, nagyon szeretik, gondoskodik… Hát a nevüket speciel nem tudja. Minden gyerek ott akar lenni, és hazamegy. Nem azért, mert apát sose lehet látni, mert lehet őt látni. Csak hát úgy a nevekkel, na. (33:50)
Vissza a hűséghez – Miért annyira fájdalmas a hűtlenség?
„Most ott tartok, hogy… hát fölnőtt már mind a tizenkettő. S akkor azért számadást, számadást készítek, hogy… Szóval azért ez nagyon-nagyon nyomasztó, hogy… Ajjaj-jajjaj, szóval azért, azért na, el-elmegyek én ehhez a paphoz. Hát ha keresztelt, gyóntatni is tud, biztos.” S akkor mondjuk nagy kínlódás közepette, tizenkét gyerek, az egész életét beletolta, értitek, s akkor elmondja, hogy „Hát de Feri, az 50 éve alatt, hát…” (Mutatja a kisujjával, hogy „egyszer” – szerk.) „…egyször. Hát egyszer úgy… mhh, ú, de hát 20 éve volt…” Na. Most akkor ide (2) állok, és fölteszek egy kérdést. (34:50)Ki a hűtlen? Ki tarthatja itt magát hűségesnek? Az az érdekes, hogy például ahol ebben a kultúrában élünk nagyon, ott mondjuk az az egyszeri, egyéjszakás, nem minősítem mi, az minden további nélkül azt csinálja azzal, aki itt (1) van, hogy: sötétség, hűtlenség. Tulajdonképpen ezt már visszavonhatatlanul elszúrta. (35:35)Mondjuk valaki itt (2) ül, és azt mondja „Én sose voltam hűtlen. Soha. Én most csak… Na, mit néztek?” Hogy az is egy milyen elgondolkodtató dilemma, hogy mit tartok hűtlenségnek, s hogy élem azt meg. Hogy itt (2) lehetséges, hogy egyáltalán nem élem meg magamat hűtlennek, itt (1) pedig lehet, hogy egyetlen egy valami miatt, na egész életen keresztül annak érzem magam. És most ehhez akkor, hogy… És mit él meg a partnerem? Mit várunk egymástól? Hogy akkor… Hahh. (36:30)Miért annyira fájdalmas a hűtlenség? A hűtlenség azért annyira fájdalmas, nekünk, mert amikor nem szerelemből házasodtunk, a szerelmet a házasságon kívül kerestük. De amióta szerelemből házasodunk, egy-két nemzedék csak, ugye nagy méretekben egy-két nemzedék, azóta azt mondjuk, hogy hát… na. (Ölébe veszi a fehér széket – szerk.) „Hát, mi vagyunk egymásnak, hát mi. Na, kicsit még csiszolódnunk kell, de… Hát mi, mi vagyunk a nagy MI. Mi, mi vagyunk egymásnak. És hogy tulajdonképpen, amióta megtaláltalak téged, hát te vagy az igazi. Óh! Hát szép vagy! Te vagy az igazi. Ez azért olyan csodás, mert hogy ahogy rám nézel, azt élem meg, hogy, hogy én rendkívüli vagyok. Hát én vagyok az egyetlen neked, én vagyok az igazi. Hogy te is ezt mondod, hogy <<Feri…, te vagy az igazi!>> Hát akkor én, akkor én rendkívüli vagyok, nem? Egyedi. Hű…!” Ebben az esetben a hűség tulajdonképpen a rendkívüliségemnek, az egyediségemnek, az értékességemnek, az összetéveszthetetlenségemnek a kulcsa és záloga. Ha hűtlenné válsz, akkor ezzel azt mondod, hogy „Egyáltalán nem vagy igazi. Nem vagy rendkívüli, és nem vagy egyedi. Nem vagy megismételhetetlen, semmi nem vagy ebből.” Ezért a hűtlenségnek, ha szerelemből házasodunk, más lesz a jelentése. (38:35)Mert ha gazdasági vállalkozásból házasodunk, vagy egyszerűen csak elvárásoknak megfelelve, a hűtlenségnek más az üzenete. „Hiszen sosem mondtad nekem azt, hogy én lennék az igazi, ezért azt nem is tudom elveszteni. De kimentem a kapcsolatból, volt egy szeretőm, az én nagy szerelmem, és ő azt mondta nekem, hogy <<Te vagy az igazi.>> Csak hát ez nem teljesedhetett be, de én tudom, hogy az vagyok, egy életen keresztül. Szenvedett és zokogott, mikor a vonat elment, és mondta <<Mi nem lehetünk egymáséi… hosszan.>> S akkor én is sírtam és zokogtam, és tudtam, hogy igen, ez a világ ilyen, és hogy megszakadt a szívem, és úgy élek itt, hogy tudom, hogy én vagyok az igazi. S néha-néha levél érkezik, s tudom, hogy én vagyok az igazi. Persze ő is megházasodott, na jó, de hát a világ az ilyen, az ilyen. Mi tudjuk, hogy miről is szól ez. Hogy mi egy életre szólóan egymásnak… Mi ezt tudjuk. Ez a gyönyörű, hogy ez elvehetetlen. Tulajdonképpen ez erőt is ad, erőt ad, mikor a férjem nem egy nagy durranás. De… hát persze, hogy megcsal, minden férfi megcsal, de… De kétség kívül, jól bánik velem.” Mondtam 1923-ban. „Jól, jól bánik. Hát más férfiak sokkal… Jó, néha iszik is, de sose bánt. Nem bánt. Nem is várok tőle többet. Ezért amikor elmegy – most mondhatunk akármit, hogy kurvázni, vagy a szerelméhez – az engem nem úgy érint. Hát fáj, fáj, hát kinek nem fáj? De közben eszembe jut, nekem is van igazim. Hát most, na. Mikor tudom, hogy valahol ott van valami másik nőnél, akkor eszembe jut, hogy háhh, én egy örök szerelemben vagyok. Elvehetetlen, rendkívüli vagyok. Csak az élet választ el minket egymástól.” (40:45)Most hogyha 2016-ban vagyunk, akkor az élet összehoz minket, és ennek rettenetes ára van. Az élet nem választ el minket egymástól, ezért létrejön a nagy MI, és amikor te hűtlen leszel, egészen mást élek át, az identitásom kérdőjeleződik meg, de alapjaiban. Ami a szerelem révén épült föl bennem, és aminek a gyökerei az anya-csecsemő kapcsolatból származnak. Ugye hogy egy ember, egy ember elég nekem az életre. Háhh! A hűtlenség ezért rettenetes árulás, és a szexualitásban – megint csak ez a döbbenetes végletek – ha szerelemből, szeretetből, vágyból és szenvedésből leszünk az egymáséi, na azt mondjuk nevezhetjük beteljesedésnek, eufórikus beteljesedésnek. Hát nincsenek is szavak, és abba is hagyom. És pont azért, mert ezt élhetem meg, hogyha megcsalsz, akkor az egy olyan árulás, amivel nem egyszerűen csak „Jó, hát nem tudom, együtt hemperegtél valakivel. Mit számít?”, hanem machetével szétkaszaboltál mindent, amit magamról, az életről, a kapcsolatról, a szeretetről, a szerelemről gondoltam, mindent. Kipusztítottál mindent, és egy olyan identitásválságba kerülök, hogy így krr-krrr. „Most akkor ki vagyok? Mi vagyok? Mire vagyok jó? Mit érek?” Ez a szerelem ihletettségű kapcsolat miatt van. (42:40)Nemde milyen érdekes ez! Szabadon választhatunk társat, és a szabad társválasztás miatt, miközben meg tudjuk őrizni a szabadságunkat, a hűtlenség sokkal fájdalmasabb lesz, miközben a hűtlenség sokkal gyakoribb is. Olyan értelemben egész biztos, hogy úgy általában azt mondjuk, hogy „Nem szabad hűtlennek lenni!”, de közben szól belül egy hang, hogy „Úgyis mindenki csinálja.” Tehát miközben, hogyha valaki elkezdi itt azt, hogy „Hűség…”, akkor „Hagyja már abba! Jaj ne, jól van már.” Miközben ha hűtlenek velünk, beledöglünk. Nem érdekes ez a kettősség? Itt azt mondjuk „Jaj, ne papoljon már nekünk valaki! Hagyja már ezt az izé… Hol vagyunk már? 2016.” És közben az árnyékban fetrengünk, és meghalunk. Erre aztán persze kitalálhatunk stratégiákat, hogy akkor érzelmi távolságtartás, meg akkor nem engedem bele magam. Ez már egy másik kérdés. Így akkor a hűtlenségnek egészen más lesz a jelentése, és a hatása is. Hahh. Hogy folytassam? Iszom egy kicsit, az a biztos. Hmm. Hehh! Ja tényleg! Jaj, hát van itt, van itt téma! Aha. Ahh. (44:35)
Carl Gustav Jung a prostituáltakról és a papokról
Carl Gustav Jung a következőt mondta. Nem igazságként mondta, hanem elgondolkodott a tapasztalatain, és ezt fejezte ki a szavaival. Azt mondja. „Milyen érdekes, a hozzám érkező prostituáltak folyton-folyvást Istenről kérdeznek. A hozzám érkező papok mindig a szexről beszélnek.” (45:05)
A jegyes csoportban
Néhány évvel ezelőtt a jegyes csoportban a következő történt. A jegyes csoport egyik célja, hogy tematizáljunk fontos témákat a társkapcsolat és a családi kapcsolatrendszer szempontjából, s ez által is készüljünk az örökké tartóra, na. Elmentek a gyakorlattal, mindig vannak gyakorlatok. A gyakorlat az volt, hogy az értékrendet írják föl, értéksorrend ráadásul, legfontosabb értékek, ezek jelenjenek meg. Na ez egy fontos gyakorlat. Akkor visszajöttek a körbe. „Na kivel mi történt, ki mit élt át, és hova jutottatok?” Azt mondja a menyasszony „Hát most így tulajdonképpen értékekről van szó, és előkerült sok minden téma.” Hát ránézett a vőlegényére, úgy bólintott, hogy mondhatja. „Most tulajdonképpen az volt, hogy ugye elvonultunk egy kis szobába, hogy ott csináljuk ezt a gyakorlatot, és akkor a vőlegényem megkérdezte, hogy <<Most akkor, akkor mit kell ezzel az értéksorrenddel csinálni?>> És akkor elmondom, hogy mit kell vele csinálni, mire ő azt mondja <<Te, nem szexelnénk inkább?>>” Mondta a vőlegény, jegyesoktatás közben. De az érdekes része nem is ez volt, hanem erre rácsapott a térdére egy másik srác, azt mondja „Ez nekem is eszembe jutott.” (46:45)Szóval az egyensúlyozás. És hogy az volt az érdekes, hogy egyszer csak azt éltem meg, hogy milyen jól megfért a szentségi házasságra való készület gyanánt, az értéksorrend leírása közben a férfinek az a vágya, hogy „Azért ha most én választhatnék, hogy mi legyen, nem írnék.” És hogy a menyasszonyt ez egy picit sem bántotta, hanem azt gondolta „Na, na…! Tehát amikor éppen írok egy gyakorlatot, én még akkor is. A kisugárzásom, az, az itt is hat. Hogy az én páromnak még a plébánián is ez jut eszébe? Na, na, ilyen férfihez szívesen hozzámegyek.” Legföljebb mondjuk van egy jegyes csoport, ahol elkezdünk őszintén beszélgetni egymással, és egyszer csak föltárulnak ezek a dilemmák, egymást kiegészítő értékek. Egyébként is ezek ott vannak, csak nem tárulnak föl, nem jelennek meg. (48:00)
Aranylakodalom
Most képzeljük el akkor ezt a férfit, 50 év, és egyszer megcsalta a feleségét. S akkor azt mondhatjuk, mi akkor nézzük, itt van az 50 év. Elárulok nektek egy műhelytitkot, hátha papok lesztek. Sose lehet tudni, és akkor… na, ezt már nektek nem kell kikísérleteznetek. Hát 50 év, és engem az 50 év, mikor ezt meghallottam, és mindig olyan kedvesen jöttek, hogy beszámoljanak. És akkor hát mi legyen a beszéd? Ugye 50 év, akkor mondtak az életükről ezt-azt. Most gondolhatjátok, hogy az 50 év, úgy elkezdtek mondani, hogy mi kerüljön elő, úgy kevésbé kezdték azzal, hogy „Hát az 50 év nagyon szép volt, de hát a férjem nyolcszor csalt meg, én csak háromszor, ezek nagyon fájtak, kétszer akartunk válni. Egyszer megütött, én egyszer belerúgtam. Hát ez, ez volt az 50 év alatt, és hát egyébként voltak jó dolgok.” Én még ilyet nem hallottam, de olyat igen, hogy „Ú, hát az 50 év! Micsoda nehézségek! És számíthattam a férjemre.” De ez ugyanaz a házasság. (49:10)Akkor ott álltam, és belelkesedtem tudjátok, és akkor „Húzzátok ismét egymás ujjára a hűség gyűrűit!” És tudjátok, azok a pillantások, amelyek ilyenkor érkeztek. Hogy úgy… „Most muszáj még itt is? Nem eléggé fáj ez nekünk? Most pont ez…? Most nem ezért jöttünk, hogy ezt annyira firtassuk. Nem lehetne örülni az 50 évnek? Az olyan nagy dolog, az olyan nagy dolog, az nagyon nagy dolog, nagyon!” És ott vannak a gyerekek, és ott vannak az unokák és a dédunokák, és irgalmatlan nagy torta van, és buli van, és öröm van, és ez mind reálisan van. Akkor rájöttem, úgy 5-6-dik aranylagzinál, hogy én ezt a hűséget úgy annyira nem firtatom. Assz’em nem ezért jöttek, hogy most elkezdjem mondani, hogy „Ó, hát nincs is annál szebb, 50 évet hűségben…!” és akkor mhh… (50:15)Ez majdnem olyan lehet, mint amikor valaki… Ezt nem azt mondom, hogy nincs ilyen, hahó! Láttam, valakinek megvillant a szeme. Van ilyen! Mit akarok ezzel mondani? Hogy például mondjuk az egyházi világban nagyon nagy fény jut erre (1) a világra. Ugye, hogy akkor kitartás, hűség, örök érvényű, fölbonthatatlan. Joggal is! De attól még van itt egy csomó minden, amit például a szenvedély miatt érdemes témává tenni. Igen ám, de az a gyóntatószék, vagy a gyóntatófülke homályában jelenik meg. Attól még van, csak sötétben marad. Ezért a napfényen ezt (1) tudjuk hangsúlyozni, és ez nagyon is jó, hogy van. Hát én… De megvan itt (2) a másik rész is, de a rendszer úgy működik, hogy azt az árnyékban hagyjuk. Eleve úgy működik a rendszer, hogy ez az árnyékban van. A… Hmmm. (51:40)
A bérgyilkos és a prostituált
Most mondok egy még merészebbet. Hogy… hahh. Láttatok-e már olyan filmet…? Minden hónapban megjelenik egy ilyen. Ki a főhős benne. A főhős, hát… na, a bérgyilkos. Nincsenek emberi kapcsolatai, egyszer szeretett egy lényt, kutya volt, de már nincs. Hihetetlenül precíz, mint a Szállító. Kopasz fej, krhh, fekete öv, kimértség, taktikai érzék, előrelátás, szervezettség, hidegvér. Hát ő a bérgyilkos. Meglövik, mrhh, mint Arnold Schwarzenegger, hümment egyet. „Hmm, egy lövedék.” Na most. Ilyen filmek… ő a főhős, megy, és persze shráhh, shráhh, shráhh, na. Egyetlen egy emberi kapcsolata van, véletlenszerűen alakult ki, mármost tudjátok is, hogy ki. Teljesen véletlenszerűen valahogy shráhh, shráhh, ő a prostituált. S akkor valahogy az élet úgy összesodorta őket, és az egyetlen valaki, aki valami emberit ad ennek a prostituáltnak, a bérgyilkos. Persze úgy a maga módján, értitek. A prostituált elkezd hozzá kapcsolódni és vonzódni, „Egy ember, aki hahh… aki mellett biztonságban vagyok.” S akkor megneszelik a gazok, hogy a bérgyilkos sebezhető lett, érzelmi viszonya lett, mhh. Ezért elrabolják a prostituáltat, és bántalmazzák. És mit csinál? Tűri. Akárhogy bántják, nem mondja meg, hol van a bérgyilkos. Mhh, mhh? Mit tesz a bérgyilkos? Mi mindannyian azt gondoljuk, hogy meglóg. De belül reménykedünk, meg fogja menteni. Ránézel az órádra, van még 12 perc, belefér. (55:00)Egyszer csak egy tábla, Chicago. Indul a bérgyilkos, és tudjuk, nem, nem, az a másik irány. A nő New Yorkban van. (Hát ezt nem! Jó, ezt én se bírom. De tényleg, mert…) Közben bántják a nőt, és ezt tudjuk ott ülve, hogy bántják. De közben a snitt, és csak látjuk, hogy a férfi, hogy egész másképp telik az idő a férfinél, ő csak vezet. Miközben a nőt bántják, s ő hallgat. S a férfi vezet. Érezni rajta a feszültséget, amit pedig soha, mert ő a bérgyilkos. Bekapcsolja a rádiót. „Tann-da-dann-da-dan-dan. Route 66” Egyszer… (Az a jó, hogy ezekre nem készülök. Akkor még rosszabb lenne.) Akkor egyszer csak… hogy van az amerikai filmben? Természetesen egy öreg, tuningolt amerikai verdában ülünk. Vrrrrr-rrrr. Milyen hangja van? Nyűűűű – nem, vrrrrr-rrrr. Halálfejes váltógomb. S te ott ülsz, és arra gondolsz, „Remélem az egyházközségből nem jött most el erre az előadásra más. Hát erre biztos nem. Nem, nem, nem, remélem nem.” S akkor egyszer csak visszavált hrrr-krrr, egy kézzel, mert bérgyilkos, öcséim, bérgyilkos. Tehát ez a… két kézzel izé… 11 óra, 1 óra, aaa, tudod mikor! Puaaanggg! Snitt. New York. Vágás. (57:20)Azt mondja ott a szemét ember „Hagyod, hogy megöljünk ezért a senkiért?” Így. S akkor egyszer csak megérkezik a bérgyilkos, hirtelen fölindulásból. Értitek, kivetkőzve a rendjéből. És megy, és megmenti a nőt, pedig senkije. De közben kssshhhh! A szívét éri a golyó. Nincs golyó, lövedék. Azt nem. Nincs ravasz, elsütő billentyű. S mi történik? A záró jelenet? A prostituált térdel. (Feri térdel – szerk.) (taps – Feri fogja a fejét. – nevetés – szerk.) Ti honnan jöttetek? Hát mifélék vagytok ti? (58:50)S az ölében a bérgyilkos. Haldoklik. Premier plán. A prostituált zokog. A bérgyilkos, ugyanúgy premier plán. Ott nincs vér, csak… Mit mond? Semmit. És mi nézőként tudjuk, hogy na…, na… (59:35)Mi történt? Volt egy nő, aki a legnagyobb áldozatot és szenvedést is vállalta a férfiért. S volt egy férfi, aki az életét adta a nőért. Pontosan ez történt. Ez egy XXI. századi mítosz. És hogy azért lehet elkészíteni ezt a filmet százszor egymás után, mert egyrészt azt éljük meg benne, hogy végre valami együtt van. Együtt van, hogy nem hasítottuk, szakítottuk szét ezt a kettőt. Igen, ez egy nyomorult ember, egy nyomorult férfi, egy nyomorult nő. Egy esendő és nyomorult, és szerencsétlen, és bűnös. És közben erre képes. És ez megdobogtatja a szívünket, és azt mondjuk „Na! Hát ha neki? Akk…! Még csak négy éve vagyok házas. Na, több ilyen film kéne.” Az emberi lélek hogyan akarja elkészíteni mindig azt, ahogyan azt mondjuk, hogy nem csak fekete és nem csak fehér. Hogy belőlük néznénk ki a legkevésbé, és hogy ennek számunkra jelentése van. És a másik, hogy most azért mondtam, ez lehet, nagyon fölháborító lesz nektek. Persze akár tudatosan, akár nem, akár… most ne is menjünk ebbe bele. De éppen az a számunkra nagyon fontos jelenet XXI. századi képanyagban. Ha ez érthető. (62:00)Most ránézek az órámra. Van még 7 perc. Hát… látjátok, egyszer fönt, egyszer lent. A szenvedély… mhh, ez az, ezt fogom elmondani, ez jó. Hogy… (62:30)Amikor itt vagyunk, ugye… Hogy kezdtük? Így mondtuk, hogy minél inkább össze tudjunk kötni akár végpontokat is, szentségi házasságban, örök érvényű, fölbonthatatlan, hűség, tzzzmmm. Abban a szenvedély tüze, hogy úgy ez izgat bennünket, hogy a kettő hogy van együtt, hogy lehet együtt. Hogy lehet tartósan, elégedetten? És ezért, aki például azt mondja, hogy… „Legyenek nagyon fontos keretek, és formák és szabályok!”, akkor ő megházasodik, szentségi házasság, ez neki nagyon fontos, vannak keretek, szabályok, és azon belül merheti megélni a szenvedélyt. Hacsak… nem lesz ez nagyon egyoldalú. Mert ha túlhangsúlyozzuk, azt mondjuk „Mindenek fölött, és előtt, és… krr, krr. És minden, ami veszélyezteti a biztonságot, az hulljon!” akkor eltűnik a szenvedély. (63:35)Itt (1) az lehetséges, hogy kereteken belül megélhetővé válik a szenvedély. Mert vannak biztonságos keretek, ezért megélhetővé válik a szenvedély. Milyen érdekes, hogy mondjuk a XXI. századi mítoszban pont fordítva van, semmilyen keret nincs, a bérgyilkos és a prostituált mondjuk szimbolikus figurái annak, hogy semmilyen keret nincs. Nincsenek szabályok, nincsenek törvények, semmi sincs. De amikor a filmben azt a jelenetet látod, hogy a kőkemény bérgyilkos, természetesen súlyos sérülések, a prostituált vágta ki a belenyomódott lövedéket. Mert régen nővér volt. Ez szokott lenni, nem? Kiderül, hogy valamikor nővér volt, és akkor bevarrja cérnával, mukkanás nélkül. Előtte persze srrrhhhsss, (szeszt önt a sebbe – szerk.) ugye. Tequila, krrsshhh, nem ordít, krrsshhh. S akkor úgy a fájdalomtól eltorzult arccal mhhh, megnyugszik a prostituált vállán. Khhh, khhh. Megjelenik a biztonság. Az egész földön nincs semmi biztonság, minden… de a kiszámíthatatlan, a törvényen kívüliség… S itt egyszer csak, amikor ez megtörténik, hogy ott a vállán… Nézőként „Fhuhhsss! Jaj, azért erre mindenkinek szüksége van, na.” S akkor a prostituált is úgy, szinte az… „Ez mi, ez mi? Hát nem érezhetek! Az baj! Úgy nem tudok kint állni az utcán, ha érzek. Az baj! De hát mikor érezzek, ha nem most?” S itt a kopasz feje, huhh. „Egy férfi, és nem olyan. Pedig én fölajánlottam magam neki, és azt mondta, <<Hagyd!>> Így, ennyit mondott <<Hagyd!>> Huhh, nem olyan.” (66:10)Hogy itt egyszer csak akkor lesz egy jelenet, ahol megélem ezt nézőként, hogy az lehet, hogy „Szabadság, és ereszd el a hajam, és rock ’n’ roll. De azért odahajtani a fejemet a vállára, és elájulni? Na azért, az jó. Az jó. Az egész életemben ezt kerestem. Szabadság és rock ’n’ roll, de azért valakinek a vállán elájulni, az jó.” „Mindig erős nőnek kellett lenni, és kitartani, és krrrhhh, és itt rám ájult ez a kopasz ember, háhhh. De jó őt tartani, ez jól esik. Milyen érdekes, pedig ájult.” Minden nő ezt… mit vár a férfitől? Hát, ettől aztán… Mégis jó. (67:15)Na én most befejeztem. (taps – szerk.)

Lejegyezte: vinkozoli