Szenvedély az elköteleződésben 4. - A kiégés füstölgése vagy a szenvedély lobogása.

 Köszöntelek benneteket! Ha tudtok, ebből a reflektorból egy picit vegyetek le. Nagyon köszi, köszi, köszi. Így akkor az emberibb lesz. Na most! Körbenézek, szerbusztok! „Nem látunk. Semmit nem lehet látni.” Az a… Még lehet-e abból egy kicsit levenni, hogy még használható legyen a fény? „Aaaa…!” (taps – szerk.) Szóval. (00:45)

Kiégés vagy a szenvedély tüze

Azon dilemmázunk, hogy a kiégés, vagy a szenvedély tüze jellemez-e bennünket. Mindezt elsősorban a társkapcsolatnak az összefüggésében nézzük. De természetesen nem föltétlenül gondolhatunk csak a társkapcsolatra a kiégés vagy a szenvedély tüze kérdés föltevése kapcsán. Mert hát hiszen például – Gyere csak, gyere! Ugye, milyen csókos helyed van. – hanem természetesen ez, hogy szenvedéllyel, és nem kiégetten, éppenséggel nagyon sok szerepben, nagyon sok helyzetben fölmerülő dilemma. Hiszen emlékeztek, a kimagaslóan eredményes személyeknél derült ki a kutatási eredményekből az, hogy az jellemezi őket, hogy egyszerre szenvedélyesek és kitartóak. És nem a társkapcsolatra vonatkozott a kutatás, hanem egyáltalán az eredményességre a saját területükön. Vagyis: kiégés vagy a szenvedély tüze. De most maradjunk a társkapcsolat berkein belül. (01:55)

Örök érvényű igazságok, és örök érvényű dilemmák

Akkor arról beszéltünk nagyon sokat, hogy vannak örök érvényű igazságok, és vannak örök érvényű dilemmák. Ilyen örök érvényű dilemma az, hogy (1 – zöld szék – szerk.) biztonság, az egyik helyen, és éppenséggel (2 – narancs szék – szerk.) fölfedezés, kockázat, újdonság a másik helyen. Tehát itt (1) egy hömpölygő szimfónia. Ez az, jól mondom? Egy hömpölygő szimfónia sok felvonásban. Wagner, nem szimfónia, opera, hömpölyög, hömpölyög. Külön ember kell, aki azt bevállalja. Ez, ez van az egyik helyen. Másik helyen (2) rock ’n’ roll. Valami olyasmiről beszélünk, hogy hogyan lehet úgy csinálni, hogy a szimfónia is, ugye legyen, áradjon Beethoven, vagy Mozart, és legyen zúzás és rock ’n’ roll. (03:00)Persze akkor bármelyikőtöknek lehet olyan döntése, hogy „Köszönöm szépen, nekem a rock ’n’ roll nem kell.”, és akkor szépen elvagy Mozarttal. Olyan is lehetséges, hogy valaki azt mondja „Élek-halok Beethovenért. Jaj, hát szóval az a IX. szimfónia, na, hát azért az már valami. De hát amikor így izé, a fogával így… Na jól van! Maradjunk már emberek!” Tehát tulajdonképpen hozhatunk előzetes döntést ezzel a dilemmával kapcsolatban, de minket most nagyon speciálisan az érdekel, hogyha ti olyanok vagytok, hogy azt mondjátok, hogy Beethoven és… na, AD/DC. „Na azt már ne!” Hogy na, akkor veletek, vagy velünk mi van, hogyha mind a kettőre azt mondjuk, hogy igen? És akkor ezt így fogalmaztuk meg, hogy… (03:50)

A szenvedély fönntartása tartós, elkötelezett társkapcsolatban

Tartós kapcsolatban, elkötelezett társkapcsolatban, ami akár egy szentségi házasság is lehet, tartós, hosszútávú kapcsolatban, ahol azt mondjuk, hogy elköteleződés és hűség, és kitartás, és és, és, lehetséges-e a szenvedély, a szenvedély fönntartása? Rögtön a kiégéssel összefüggésben szeretném fölszabadítani magunkat itt, hogy azért, amikor mondjuk végigtolnak egy rock koncertet a bőrgatyában, azért másnap alszanak délig. Tehát mikor arról…, megy a zúzás éjszaka, akkor azért, na. Tehát mikor arról beszélünk, hogy a szenvedély tüzének a fönntartása, akkor nem valamit idealizálni akarunk, vagy naivan hozzáállni, hogy akkor az mindig hatalmas lángon ég, és mindig ugyanazon a hőfokon van, hanem hogy olyan is van, hogy ez a rész is elérhető. Na, erről beszélünk nagyon. (04:50)

Történet: két élet egy személyben (éjszaka és nappal)

Nem akarok ismételni, hanem inkább új témát hozni az összefüggésünkre vonatkozóan. Ez pedig az, hogy, hogy… Mondanék egy történetet. Ezt a történetet sok-sok évvel ezelőtt már elmondtam nektek, valós történet. Volt egy fiatal srác, körülbelül volt 20 éves, fiatal egyetemista. Fiatal egyetemistaként az történt vele, hogy egyik éjszaka, és másik éjszaka, és következő éjszaka, és, és, és, és, elkezdett két életet élni. Az egyik élete volt éjszaka, a másik élete volt nappal. Most úgy csinálom, így megcserélem a színeket. Ez (3 – sárga szék – szerk.) van nappal, ez (4 – fekete szék – szerk.) van éjszaka. Nappal egyetemista volt, bent volt a nagyelőadóban, és ott hallgatta a nagyszerű előadásokat, és készült, és ZH-kat írt, és készült a nem t’om, a félévre, és akkor levizsgázott, és zömm-zömm. Ez volt nappal, és természetesen volt anyukája és apukája, akikkel kapcsolatot tartott, és néhány barátja… na, nem ragozom. Igen ám, de egyébként, mikor egyedül volt (4), akkor hmm, rászokott a pornófilmekre. Rá is szokott. Hát rászokott, akkor úgy az volt, jó, most már ez kevés, ez már olyan unalmas, nincs benne semmi új, nem t’om… Akkor szextelefonok, cset-csat (chat – szerk.), prostituáltak, és volt 21-22 éves. (06:30)Az történt a sráccal, bent ült az egyetemen, nagy előadó persze. Mondjuk statika óra. A tanár éppen elmondta, hogy olyan erősnek kell lennie a ház falának, hogy elbírja a tetőt. Ez egy alapvetés. Tehát látjátok, hogyha ez most… Ha előkerült a statika, akkor mondjunk is valamit. Ez a srác, mert hogy egész éjszaka a másik életében, és a másik világban volt, persze, hogy kifáradt, mint a nagy zúzásban a rock ’n’ roll, és elaludt. (Horkantgat – szerk.) Ezt csinálta, miután nem aludt egész éjszaka. Mellette ült egy osztálytársnője. az osztálytársnője hülyeségből, mert hogy már így föl-föl horkantott az alvásból, így megbökte, és bemondott valami szextelefonszámot. Hogy mit tudom én, hogy van 00… vagy nem t’om hogy van. De olyan nagyon… hogy ez annak a száma. Hát, a fiú pontosan tudta, vagy a srác. Képzeljétek, az történt, hogy hülyeségből – ez a lány semmit nem tudott erről a két világról és két életről, amit ez a fiatal srác élt, semmit nem tudott róla, hülyeségből csinálta. Ahogy bemondta, hogy mitt’om én mi, 00… emelt díjas, ez a srác egyszer csak pfffff! Pszichózisba esett, pszichotikus lett. (08:20)Be kellett vinni a pszichiátriára. A kérdés, hogy miért? Azért kellett bevinni, mert ő úgy élte az életet, hogy ez (1) itt volt, ez (2) ott volt, ez (3) volt a nappali része, ez (4) volt az éjszakai része, és ő abban élt, na, mondjuk… Tessék, az előadásért mindent. (Feri a kardigánját leteszi a 3-4 szék közé, a két élet (világ) közé. – szerk.) Ő abban élt, hogy egyszer itt (3) vagyok, és egyszer ott (4) vagyok, s egyszer ott (4) vagyok, és egyszer itt (3) vagyok, és ezt a kettőt önmagában nagyon világosan megkülönböztette. De amikor a lány beszólt neki, és azt mondta, hogy „Emelt díjas…?”, ebben a pillanatban ez a két világ, amit ő nagyon világosan külön szedett magában, és külön is élte meg, prrr, ez a válaszvonal eltűnt, és benne a kettő összekavarodott. (09:15)

A székek sorrendje a színpadon (balról jobbra): (2) szenvedély – (4) éjszakai élet – (kardigán) – (3) nappali élet – (1) biztonság

(Visszhangzik Feri mikrofonja – szerk.) Lehet-e ezt egy picit lejjebb venni? Nekem, engem zavar, túl hangosnak érzem. Ti jónak érzitek? Nektek jó, akkor nekem kell szenvedni. Értem. Ez a dialektika ma este. Igen, úgy érzem, grrr. Majd meg kell szoknom. (09:35)Azt mondta a pszichiáter, aki beszámolt erről az esetről, ezt a kifejezést használta, hogy az agyában minden összekuszálódott, és lett belőle egy saláta. Krrr-rrrr! A srác hónapokig volt a pszichiátrián, mert amit ő megcsinált az által, hogy ezt a két világot magában különválasztotta, és mind a kettőben külön-külön tulajdonképpen egy másfajta életet élt. Itt (3) is élt valahogy, és ott (4) is élt valahogy. Azt lehetne mondani, és ezt a kifejezést akarnám mondani, nem kettős életet élt, hanem két életet élt. Élt így (3), és élt úgy (4), és a kettőt a világért se keverte össze, nem is gondolta, hogy a kettő érintkezik egymással. De a beszólás miatt ez a két világ egyszer csak találkozott benne. Már tarthatatlan volt azt gondolni, mert nappal mondja neki ez a nő, hogy „Emelt díjas…?” Prrrhhh! Hónapokon keresztül tulajdonképpen az történt, hogy egyáltalán a normalitásához ez a fiú vissza tudjon térni azzal, hogy a nappali részével rá merjen nézni az éjszakaira. (11:00)(4) Mert ha az éjszakaiban nem veszek tudomást a nappaliról, akkor tudok úgy működni. Hát csak ez van, itt ez egy külön világ, külön szabályokkal, külön morállal, minden, minden külön van. De hogyha innen (3) rá kéne néznem, hogy egyébként nappal milyen ember akarok lenni, vagy mit gondolok a jövőmről, hát akkor nem tudnék már itt (4) maradni. Ha innen (3) néznék oda (4), s a ked… „Hú, mit csinálok?” De ha a kettőt elválasztom, akkor itt egész önfeledten tudok egy rendes diák lenni, aki készül a ZH-kra, és szigorlatozik,m és megy előre. Meg tudom csinálni, mert erről (4) nem veszek semmi tudomást. És a másik (4) oldalban tulajdonképpen gátlástalanul tudok ebben az éjszakai világban lenni. Azért tudok így lenni, mert erről (3) nem veszek tudomást, tehát nem zavar, nem szól közbe, nem mondja azt, hogy „Biztos?” (12:00)Az történt, nagyon hosszú, tehát sok hónap terápia, és aztán más akkor életképes volt, munkaképes volt, satöbbi, és a következőt fogalmazott meg maga a srác a terápia nyomán, hogy tulajdonképpen most ő hogy látja magát, és mit akar csinálni. Azt mondja „Most már látom, hogy ez (3) is én vagyok, és ez (4) is én vagyok, most már nem tagadom egyik székről a másikat, és a másik székről az egyiket, és hogy ezért szeretnék olyan szexuális életet élni – s akkor azt mondta – szeretnék itt (4) olyan szexuális életet élni, hogy őneki (3) is ez elfogadható legyen. Ez, ide jutottam.” Ez azt jelenti, hogy ez a kettő őbenne egyszer csak egy személyben, egységre tudott jutni, miközben hogy itt (1-2 szék) van egy jó kis feszültség, dilemma és ellentmondásosság, az természetes. (13:05)Mikor arról beszélünk, hogy szenvedély és hűség, és elköteleződés, és életre szólóan, akkor tulajdonképpen valami olyasmire vállalkozunk, hogy hogyan lehetne ezt a kettőt (3-4) egybe tenni, és azt mondani, hogy azt akarom, hogy egy személy legyen, és egy világ, és ebben az egy világban lehessen ez (3) is, meg lehessen ez (4) is a nélkül, hogy krrhhh, szétesnék. Hogy lehetne ez (3) is, és ez (4) is? És hogy lehetne úgy ez (3) is és ez (4) is, hogy nem tagadom bármelyiket is? (13:45)

A szeretői viszony

Csak egy pill… Úgy elgondolkozom ezen, hogy összeszedték, hogy a szeretői viszonynak milyen tulajdonságai vannak. Ez, ez (4) a világ. Ugye hát akkor erről (4) nem beszélünk. Mindenképp legyen titok, hogy ez titok, nem derülhet ki, ezt elrejtjük. Azután van benne érzelem, prrrhhhh! És van benne szexuális fölhangoltság, valami szexuális vonzalom. Milyen elgondolkodtató, hogy amikor itt (1) vagyunk ennél a széknél, hogy biztonság, felelősség, és a többi, hogy akkor azt mondjuk „Hát ha túl hevesek az érzelmek, akkor még esetleg valami olyasmit csinálok, ami majd neked nem fog jól esni. Nem akarok ilyen is lenni, meg olyan is, meg kiszámíthatatlan érzelmileg, meg a kifejezésben, mert az majd bántani fog, vagy megsebez. Vagy majd azt mondod, hogy „Jaj, ezt ne!” Hát inkább visszafogok az érzelmeimből, ugye hogy ne legyek bántó. (15:00)Aztán hagyjuk a titkot, hogy az intimitás és a hűség, és az elköteleződés, hogy nincsenek titkaink egymás előtt. Tehát akkor, na… hát akkor legyünk nyíltak és őszinték, és mondjuk el, ami van, de persze úgy, hogy semmiképp se legyen bántó. Azt csak akkor tudjuk, hogy semmiképp se legyen bántó, ha visszafogjuk az érzelmeinket, főleg azok kifejezését. Mert egy egyszerű ártatlan mondattól is meg tudsz bántódni. Egy jószándékú mondat megsebezhet, hát bármelyikünket. Főleg ott, ahol azért szerződtünk egymással, hogy életre szólóan egymásba kapaszkodjunk, és vállt vállnak vetve az élet viharjában. Hát akkor egyetlen mondatnak is súlya van. Hát értitek, egy kis lék a hajó popóján, nem vicces. Ugye az elején csak úgy derülgetünk rajta, azt’ elsüllyed az egész hajó. (15:50)Tudjátok, van egy uráli mítosz. Tényleg, ez nagyon szép, ez az uráli mítosz, mert az van benne, hogy a bárka… Ez ilyen Noé bárkája parafrázis. Hogy léket kap, de nagyon pici a lék. Na de hát Noé attól Noé, hogy ezt észrevegye. „Nagy baj van, van itt egy lék, el fogunk süllyedni. Nem rögtön, de szép lassan elsüllyedünk.” Akkor az történik, hogy egyszer csak jelentkezik a béka. Azt mondja „Majd én beletúrom magam abba a lyukba. Jól, jól… a kis nyálkás testemmel, és akkor megmentem az egész bárkát, az összes állattal együtt.” Így is tesz. Így lett a béka a bárka hőse. (16:40)Szóval itt (1) azt mondjuk, hogy… Persze, őszinteség, kiszámíthatóság, megbízhatóság. Akkor tehát vegyünk vissza az érzelmekből, mert az akkor kiszámíthatatlan, fenyegető, bármi lehet. Legyünk nagyon őszinték, nyilvánvalóan hát ez az alapja. (17:00)

Történet: Menyasszony a villamoson

Ismeritek azt, mikor volt a kedves… Hát ezt… Na, ide (3) ülök. Volt egy kedves hölgy, azt mondja „Te Feri, hát szóval, na..., hát én voltam a világ legboldogabb felesége. Hát nem feleség voltam még, akkor menyasszony.” Jaj, ezt elmondtam nektek nem olyan rég. „És mentem a villamossal, és olyan nagyon boldog voltam. És hát arra gondoltam, hogy nem csak, hogy a világ legboldogabb nője vagyok, hanem hát szóval, ez olyan gyönyörű, és itt ül mellettem Dezső, és hogy majd szólok…” (visszhangzik – szerk.) Na, ugye, hogy hangos? „Itt ül Dezső, és én azt szeretném, hogy ne egyedül éljem azt meg, hogy ennyire boldog vagyok, hogy a Dezsővel együtt. És akkor odafordultam a Dezsőhöz, és mondom neki. Dezső, Dezső! Te mire vágysz most?! S akkor a Dezsőm azt mondja nekem, hogy <<Őszintén?>> És erre én azt mondtam neki, fiatal menyasszonyként, a tavaszi villamoson, hogy… Hát hogy máshogy, mint őszintén? Hát egy életen át akarunk együtt élni hűségben, jóban-rosszban. Nem lehetnek titkaink egymás előtt, csak én meg te! Na, ezt mondtam neki, és nem is értettem, hogy azt hogy, de jól esett szenvedélyesnek lenni, és a többi. S akkor az én Dezsőm végighallgatta, nagyon türelmes volt, és akkor azt mondja <<Hát, ha őszintén… Hagynál egy kicsit békén.>>” Hát őszintén ez van. (18:30)És képzeljétek, hogy tíz évvel később jött a feleség és a férj, akkor már tízéves házasok voltak, három gyerekkel. Akkor mondta el a nő ezt a történetet, hogy vele esküvő előtt ez lejátszódott, mert nyáron volt az esküvő, és ez tavasszal történt. Azt mondja „Most ezt a történetet egészen másképp látom. Mert amikor ott két hónappal az esküvő előtt a vőlegényem azt mondta, <Hagynál békén.>>, akkor egy világ omlott bennem össze. Most pedig azt gondolom róla, hogy de nagyra értékelem, hogy nem csapott be. Hogy én tudtam, hogy ő egy befelé forduló alkat, hogy nem szól ez arról, hogy nem szeret engem.” Hanem őneki a villamoson, ami még nem fonódik, mert régebbi történet, csak úgy megyen, és ahogy csak úgy siklik azon a sínen, hogy őneki a legjobb, hogy nem kell beszélni. Csak úgy néz ki a fejéből, és nézi a madarakat, a suhanó házakat, és ennyi. (19:35)

Az erotika kultúrájában válunk igazán sebezhetővé – biztonságos szex

Tehát akkor visszaülök ide (1). Tehát azt mondjuk akkor, hogy csínján nagyon az érzelmekkel, mert egy ártatlan megjegyzéstől léket kap a bárkánk. Titok az semmiképp! Őszintén. Az erotikus vonzalom pedig, a szenvedélyesség pedig talán a legfenyegetőbb. Mert ha ott (2) esetleg valami olyasmit találok mondani, vagy csinálni, vagy mutatni, vagy dzzsá-dzzsá, hát na abból aztán mekkora balhé lesz. Hogy mit gondolsz majd, hogy én minek nézlek? Mit gondolsz, hogy én mit csinálok? Hogy dáázzööö…? Hát ha, ugye az erotikának a kultúrájában, az intimitásnak a bensőségességében válunk igazán sebezhetővé. Hát hol máshol, ha ott nem? A szó szoros értelmében meztelenek vagyunk – hát már aki ezt úgy csinálja, mert lehet, hogy… Ne korlátozzuk a szexuális életnek a szépségeit! Hát ott vagyok a legkiszolgáltatottabb. Hát akkor ott aztán tényleg nem mindegy, mit csinálok, hogy mondom, hogy… (21:00)Ezért inkább ott is legyen egy olyan… Hát egy olyan biztonságos szex, ahogy erről múltkor beszéltünk. Legyen… inkább legyen úgy! Hát nem éri meg! Na, magunk között szólva, le is jövök. Hát nem éri meg. Hát 50 évet leszünk együtt, érted, 50 évet. Most beszólok valamit, csak úgy a… krrr, hallgathatom 49 év 8 hónapig, hogy… Azért kicsi kiszámíthatatlan marad az életben, de hogy akkor… „Hogy ezt… hogy mondhattad ezt? És azt nem is türürüm…” Ezért tulajdonképpen azt mondhatnánk, hogy mi magunk kivesszük az összes olyam elemet a társkapcsolatunkból, ebből a tartós és elkötelezett, és hűséges, és becsületes, és megbízható, és erényes, nagyszerű, nagyszerű dologból, amit aztán elkezdünk vágyni. Azt mondjuk „Hát itt (1) nyilvánvalóan nincs. Tulajdonképpen mi szedtük ki, kölcsönös megegyezés volt, akkor is, ha megbeszéltük, akkor is, ha nem. Ezt szedjük ki belőle, mert ebből csak a baj van. Nem lehet kis lék! Azt se engedhetjük meg. Nem akarok megsérülni. Mert szeretlek, megbántani se akarlak, ezért visszafogom magam. Ezért legyen inkább minden itt is nagyon, nagyon kontrolált. Ja, hát persze nem olyan, de… na, hát mégis csak elketyeg a verkli, azért csak van valami.” (22:40)Igen ám, de akkor egyszer csak ott az érzelmek kifejezése, a szenvedély tüze. Ott az erotikus vonzalom, ehh. (suttogva – szerk.) És ott van a titok. Ami az ember fantáziáját mindig is izgatta. Titok. Ugye, azt akarjuk, a gyerek valamit megcsináljon, kezdjük el tiltani. Előbb-utóbb megcsinálja. „Kisfiam, minden szekrényt nyugodtan kinyithatsz a lakásban, ezt az egyet nem, ez apáé.” Csók a család…! Hát ha biztosak akarunk lenni… (23:20)Hát én emlékszem, kisfiúként hogy is mondjam, vadász-körútra indultam mindig Karácsony előtt két héttel. Megvan nektek is? Te lányként is csináltad? Jaj de jó! Most egy mély vonzalmat érzek…! De nem, nehogy félreértsd! Ezt csak addig… Hát ilyet, egy lány is! Na, látjátok! Gyorsan rendbe szedem magam. Lesz ami lesz. Hát az történt Karácsony előtt két héttel, hogy tudtam, hogy hát a szüleim… Anyukám stewardess volt, apukám pilóta. Hát nem úgy volt, hogy beosztották szépen, oszt’ megvették az ajándékokat. Mikor éppen otthon voltak. Ugye, akkor gyorsan valamit beszereztek. Ez azt jelenti, hogy a gardróbban, ami egy szép magyar szó… Ugye anyukám sváb, és ezért felnőtt fejjel jövök rá, hogy mennyi ilyen kifejezést, hogy spájz, és gardrób, és krumpli, és… tehát, na. Hogy… két héttel Karácsony előtt, őszintén szólva izgalmasabb volt fölfedezni az itt-ott eldugott ajándékokat, izgalmasabb volt. Izgalmasabb volt, megérte kikutatni, mint az, hogy… Amikor olyan szépen, olyan ünnepélyesen leülünk, és akkor gyertya, és meggyújt… Nem t’om, nálunk mindig ilyen négy angyal ment körbe. Nálatok is? A gyertya hajtotta. Tűrü-rűrü-rüm. És mindig… „Álljanak már meg! Hát ne! Mikor…?” Mindenki olyan jól fésült volt, hát persze, tök izgalmas volt, na de az, amikor… Tudjátok, hát kisgyerekként valahogy ki kellett várni azt a pillanatot, hogy senki nincs ott, még a tesó se. Nekem úgy volt igazán jó. Te a tesóddal? És együtt kalandoztatok? „Igen.” Hát, assz’em ez a férfi-nő különbség. Nem, énnekem eszembe se jutott, hogy az ikertestvéremmel kutassam ki a dugi karácsonyi ajándékokat, nem, azt egyedül, egyedül. Szóval. (25:40)

Kockázat

Itt tudatosan kiveszünk minden olyan elemet, ami aztán a szeretői viszonyban igazán izgalmas lesz számunkra. Még egy elemet mondanék, ami tulajdonképpen nagyon megrendítő. Hogy miután itt megjelenik a félelem, hogy nehogy elszúrjuk, nehogy valami olyasmit mondjunk, tegyünk, ami aztán egy életre szólóan nehogy megsebezzük egymást, és aztán ne tudjuk visszahozni… ezért azt mondjuk, annál inkább érdemesebb úgy lenni itt (1), minél inkább nincs kockázat. Legyen előre tervezett. Ugye, akkor tudjuk, mire megyünk haza, hogy nem lesz baj… Igen ám, és amikor valaki létrehoz egy szeretői viszonyt, tulajdonképpen egész abszurd módon szinte mindent kockáztat. Rengeteget kockáztat. Szinte érthetetlenségig menően kockáztat, iszonyatosan sok mindent. Miközben itt (1) azt mondtuk „Na, na! Csak kevés kockázat!” Tsz-tsz-tsz. (26:55)Az első gondolatom így szól, hogy tulajdonképpen ami a szeretői viszonyban akármilyen furcsa, de mégis csak a szenvedély tüzét nagyon is fönntartja, az érzelmek spontán kifejezése, háhh, a titok, a rejtettség, a kockázat. Az, ahogyan valaki azt mondta, hogy „Hát azért abban van valami, valami pezsdítő, hogy egy születésnapi buliban valahogy a WC-ben gyorsan még egy SMS-t írni.” Ezt mondta. (27:35)Tehát innen (1) kiszedjük, és eltelik öt év, vagy tíz év, és itt (2) négyzetre emelve megcsináljuk az összest. Tssz! Ezzel azt akarom mondani, hogy lehet, hogy érdemes nem ketté szabdalni a világot erre (1) a világra, és arra (2). Mert ha gyökeresen kettészakítjuk a világot, akkor a személyiségünknek egy részét itt megéljük, a másik része meg… Jó, egy ideig bírja, és utána azt mondja „Miután itt (1) nem kapok enni, semmi, itt nincs semmi… Hát akkor úgy tűnik, hogy ez csak abban a másik világban (2) lehetséges. Ott kaphatom meg, és ott élhetem meg. Hát akkor ide kell jönnöm. Ott nem kapom meg, tehát akkor ide kell jönnöm.” (28:30)

Közelebb engedem magamhoz a szenvedély világát

Persze hogy lehetséges az, hogy azt mondom, hogy én erről (2) az egészről lemondok. Hát persze. De mi most arról beszélünk, hogy hogyan lehet a kettőt együtt. Hogy elkötelezetten ÉS szenvedélyesen. Ezért lehetséges az, hogy azt mondom „Hát akkor úgy lehet a kettőt együtt, hogy ezt (2) a világot elkezdem közelíteni ahhoz (1). Hát akkor közelebb kell, hogy kerüljön ez a világ, amiben a szenvedély van, a titok, a kiszolgáltatottság, a sebezhetőség, az érzelmek kifejezése, erotikus áramlások. Hát akkor úgy tud egy lenni, hogy ezt közelebb engedem magamhoz. (29:10)

A szabadságból adódó reális félelem

Mi lesz ennek a következménye? Két dologgal föltétlenül szükséges ilyenkor megbarátkoznunk. Az egyik a félelem, a félelem. Mert innen (1) száműztünk minden félelmet, nehogy aggódnunk kelljen a társunkért, a kapcsolatért. Ott viszont (2) rettegünk, hogy lebukunk. Akkor így csináltuk meg, itt (1) 0%, ott meg 100%-on rettegünk, mikor úgy hirtelen eszünkbe jut, hogy úgy mi lesz, hogyha… na. S akkor azt mondom „Jó, akkor ide (1) beengedek valamennyi félelmet.” Annyi félelmet, amennyi tartható, bírható. Kezdem a… annak a félelemnek a kultúráját elfogadni és megélni, ami a szabadsággal együtt jár. Nem kell több félelmet megengednünk, csak amennyi a szabadságból eleve következik. Vagyis abból, hogy te szabadon mondtad azt, hogy velem akarsz élni, és bármikor mondhatsz mást is. Az más, hogy nem akarsz, vagy nem fogsz, de mondhatsz. (30:25)Vagy az, hogy én azt szeretném, akkor azt mondom „Ó, te! Most legyél te! (sárga szék – szerk.) Ó, jó, jaj, jaj, ne legyél olyan messze, te kis huncut! (ölébe veszi a sárga széket – szerk.) Tudom, hogy te is azt akarod.” Mikor ez van, és azt mondom „Ide figyelj, hát…” Szóval az erotikus fantáziáimnak könnyebben tudsz a tárgya lenni, hogy néha úgy-úgy megbillegteted magad otthon. Hogy na, veszel egy cuccot. „Tudod!” Hogy mikor ez van, és megengedem a feleségemnek, hogy legyen erotikus kisugárzása, hát én már ezt jól tudom ugye, hogy ez hogy van, akkor kétség kívül a feleségem, mikor reggel 9-kor elmegy a munkába, az erotikus kisugárzásával együtt megy. Akarhatom azt, hogy az erotikus kisugárzása kifejezetten csak délután 5-től mondjuk éjjel 1-ig legyen, és utána ahogy elalszik, szűnjék meg, reggel 0%-on legyen, és valahogy ahogy hazalép, a kulcs zörgésével együtt éledjen. Ezt, ezt gondolnám ki. De hogyha megengedem a feleségemnek azt, ami van, hogy ő egy nő, hogy lehet neki erotikus kisugárzása, akkor ezzel fog munkába menni, ezzel a kisugárzással, és énbennem megjelenik egy reális félelem. Ha én megengedem ezt a reális félelmet, amit csak azon az áron oldhatok ki, hogy azt mondom „Ide figyelj! Inkább te ne sugározzál, jó!? Biztos ami biztos, én letekerlek nullára, nem sugárzol, az a tuti.” De ha megengedem neki, jön a szabadságból adód reális félelem. (32:40)Itt jön az, hogy nem két világ, hanem egy világ. Annál inkább engedhetem ezt meg, olyan értelemben, hogy reális legyen a bizalmam, hogyha te el is köteleződtél. Hogy egyszerre fejlesztem ki magamban, vagy támasztom föl magamban, vagy szítom föl magamban ezt az erotikus kisugárzást, és ezzel párhuzamosan egyre mélyebben elköteleződök. Ez nem egy feszültségmentes dolog. De ez azt jelenti, hogy akkor az a bizalom, amit én adok neked, amivel válaszolok a te szabadságodra, az nem egy vakmerőség, nem egy őrültség. „Hát bíztam benne, aztán megcsalál?” Hát persze, mert rendben, bíztam benned, csak nem köteleződött el. Érthető ez? Hát biztos érthető. (33:40)Hát akkor… akkor mondjuk én nő vagyok. Na most meg is élem ezt az erotikus kisugárzásomat. Hú, azért… nem rossz ez. „Nem rossz ez, fiúkák!” Szóval, ha ezt… Most ezt megélem, akkor nem is olyan könnyű azt mondani „Rendben van.”, és ezzel mondjuk párhuzamosan egyre jobban elköteleződöm a férjem mellett. Miközben az erotikus kisugárzásommal elmentem a munkahelyemre. Azt mondom „Na, na, fiúkák!” És kétség kívül jönnek a visszajelzések. Nem úgy van, hogy „Férjes asszony…” Hát melyik munkahely ez? Biztos van, aki szeretne ilyen munkahelyre menni, szerintem ilyen egyszemélyes munkahelyek, ott, ott… Ott biztos nem vesz észre senki. Tehát akkor elmegyek ezzel az erotikus kisugárzással, és a férfiak észre fognak venni. Akkor itt megint létrejön a föloldhatatlan feszültség. Hogy megélem azt, hogy nő vagyok, sőt… vonzó vagyok, sőt képes vagyok flörtölni, vagy csábítani. De közben pedig elköteleződtem a férjem mellett. Mondhatnám „Hát de minek ezzel a kisugárzással szórakozni, hogyha úgyis ott a férjed? Hát akkor ne szórakozzunk vele!” Lehet, csak hmm. Azért nő legyen a talpán, aki a munkahelyén (vigyázzállásban áll – szerk.), és utána hazamegy, értitek, ilyen varázsütésre, egy ilyen izé lesz. Szóval. Ez volt az első gondolat. Most körbejárok, és iszom egy kis kólát. Úgy szeretném néha, hogy három kezem legyen! Mert látjátok, hogy ez hogy megy így. Ahh! Ez volt az első rész. Ma részek lesznek. Második… (35:55)

Hűtlenség a kisgyermek korban

Sokat beszéltünk arról, hogy… H-hmm. Nem is, még egy átkötő történet. Tudjátok, hogy a hűtlenséggel… Ugye beszéltünk, hogy a hűtlenség az árulás, azt éljük meg, hogy elárultak minket. Szerelem ihletettségű kapcsolatban a hűtlenség iszonyatosan fáj. Egy szabad kapcsolatban is nagyon fáj a hűtlenség, ez az érdekes. Mondhatjuk, hogy legyünk szabadok, akkor is fáj. Mert ha beindul bennünk az a világ, hogy én vagyok neked az egyetlen, vagy én vagyok neked a rendkívüli, én vagyok neked a különleges, én vagyok a pótolhatatlan és megismételhetetlen, mondhatunk akármit, hogy szabadok vagyunk, és… akkor is fog fájni. Az érzelmi-lélektani logikája miatt kell, hogy fájjon, attól függetlenül, hogy milyen keretek között vagyunk. (37:00)Azt tudjátok, hogy a családból nem csak mondjuk a hűségnek, meg a szeretetnek az alap logikáját hozzuk? Például vannak vágyaim, és akkor anya jön, és akkor megszoptat, és megetet, és tisztába tesz, és ringat, és büfiztet, és megnyugtat – hát ez jó. Hanem tulajdonképpen azt is, hogy szeretném, hogy az anya az enyém legyen, és nagyon úgy tűnik az élet elején, hogy ez többé-kevésbé sikerül is, de aztán föltűnik a színen apa. Óvodás korban, ami a pszicho-szocio-szexuális fejlődésnek egy kiemelkedő korszaka, egyszer csak ráébredek arra, hogy én anyát akarom. Ugye, a szerelemben is így van: nekem ez a nő KELL. Így, prr! Igen ám, de akkor átélem ovis korban, amikor 6-7 éves leszek, hogy újból és újból pofára esek, mert anya azt mondja, hogy „Nem Lacika, már nem aludhatsz itt! Ne kéredzkedj ide! Ez apa, meg a mi ágyunk. – Uáááá! De én anyát akarom elvenni!” Ezért van egy alap élményünk arról, hogy valaki, a legfontosabb személy, akivel kapcsolatban még azt is megéljük, hogy tulajdonképpen az életünk függ rajta – és ez csecsemőkorban pontosan így van, az életünk függ rajta. Hogy ez a személy, ahogyan kezdjük kinyitni a szemünket, valójában hűtlen, elárul engem apával. (38:50)Hát nem csak a szeretetnek az alap élményét hozzuk a kisgyerek korból, hanem az árulásét és a pofára esését is. Ezért van bennünk egy ősi rettenet. Miután a szerelem miatt az anya-csecsemő kapcsolat logikája eleven lett bennünk, hogy na, beteljesedhet valami abból, aminek az alap tapasztalatát, hiányát vagy vágyát hordozzuk, hogy egy személyben valaki mindent megad, és ezzel együtt törvényszerűen meg kell jelennie a félelemnek, hogy mindez bizony elveszthető. Mert ez is az alap tapasztalatomhoz tartozik, hogy egyszer csak anya azt mondja, hogy „Nem.” Tudjuk, hogy a személyiségfejlődésünkben a dilemmát nem úgy oldjuk föl, hogy addig fondorkodunk, míg anyukánk azt mondja „Tényleg Peti, most már hét éves vagy. Ez elég komoly kor. Tudod mit? Elválok apádtól. Úgy látom, te vagy az igazi. Hozzád megyek, és még egy picit várok.” Erről szó sincs, hanem anyukám kitart apukám mellett, és én azt mondom „Hát, óóó, ez már nem fog összejönni. Ez nagyon, iszonyú fájdalmas.” (40:15)De most tulajdonképpen, én most láttam egy filmet, olyan édesek voltak, gyerekek beszéltek a szexről, óvodások. Iszonyú édesek voltak, fiúk-lányok ültek. Kérdezte a riporter, ott két kisfiú volt, meg két kislány, hogy „Na, és voltatok már szerelmesek?” Persze, mindegyikük volt szerelmes. Megkérdezték „Jó, és kit vennétek el?” Akkor a kisfiú, de ilyen nagyon komoly arccal azt mondja „Hát először is a Pannit. De ha Panni nem, akkor a Marit, és ha a Mari nem, hát akkor az Anna is jó lesz.” Ezt mondta, de nagyon komolyan. Az is nagyon érdekes volt benne, hogy a női oldalt nem nagyon mérlegelte, hogy valami viszonzás, vagy ilyesmi. Nem, ő azt elég jól kitalálta, hogy háromból egy biztos be fog jönni. Szóval. (41:10)Hordozzuk ennek az alap élményét is, hogy elárulhatók vagyunk, s a dilemmát az által oldjuk föl, hogy azt mondom „Jó, akkor nem anya lesz a feleségem, hanem olyan leszek, mint apa, énnekem is lesz egy olyan feleségem, mint az anya. Így fogom csinálni.” És a szeretet alap élményével együtt, ami a szerelem révén aktívvá válik, ez az ősi félelem, és az árulásnak az élménye is aktívvá válik. Tehát a szerelem révén nagyon mélyen válik érthetővé, hogy miért akarjuk korlátozni a társunkat. Mert azt mondjuk „Mi már egyszer pórul jártunk, anyával. Pedig ő is nagyon szeretett. Úgyhogy, na… inkább kezembe veszem a dolgokat.” (42:10)

Mítoszok az erotikus kultúrában

December 24-e

Akkor most hoznék egy másik párhuzamot, ami az erotika kultúrája szempontjából igazán érdekes. Ez pedig, emlékeztek, arról beszéltünk… Karácsonyi történet megvan? December 24-e? Hogy nőként azt várom, hogy a férjem reggel hat órakkor magától ébredjen föl, december 24, magától, tehát még csak ne is órára. Magától ébredjen föl, érezzen egy mély belső indíttatást arra, hogy a karácsonyfát a karácsonyfatalpba befaragja, mindezt csinálja úgy, mint a Rózsaszín Párduc, amikor éppen (lopakodik – szerk.), úgy hogy véletlenül se ébresszen föl engem. Miután bevágta a karácsonyfát a karácsonyfatalpba, még rendezzen el egy-két dolgot a konyhában, főzzön nekem kapucsínót, ezt hozza be, mellette egy-két keksszel, azzal a finom kis sóssal, enyhén pirítva. És akkor keltsen föl, de nagyon kedvesen, lágyan, finoman, és akkor mondja, hogy „Édesem, itt a kapucsínód, ahogy szereted.” Csókoljon is meg, de már előtte mosson fogat, hogy érezzem… és kérdezze meg tőlem, hogy „Segíthetek-e valamit? Mert hiszen rajtad olyan sok minden van 24-én.” És közben pedig éljem át azt, hogy ezt szabadon teszi, ez a vágya. Hogy ezt így akarja, hogy nincs, nincs semmi más, ami őbenne vetekedhet ezzel a vággyal. És ezt tartom egy logikus női fantáziának. (43:50)Ez egy logikus, és érthető, és természetes női fantázia, és ennek a gyökerei is csecsemőkorba nyúlnak vissza. Ugye, amikor az a vágyam, hogy a szükségleteimet a nagy Ő betöltse, csak ez most még anya, de még nem tudok beszélni. Ezért az történik, hogy a szeretet alap élménye, hogy nem beszélek, de te kitalálod. Nem csak kitalálod, mert megérezted és rásejtettél, meg is csinálod, és ráadásul mögötte egy szabad szándékod van. Mert ugye én nem tudlak csecsemőként rávenni, hogy etess engem. Ezt vagy te eldöntöd, vagy így csinálod, érzel egy belső késztetést, vagy annyi nekem. 30-40-50 éves nőként ez az élmény él bennem, és azt mondom „Szép az élet, csak hát a férjem nem passzol ehhez a szépséghez. Miért nem akarja azt, amit én? Én nem értem. Olyan jó dolgokat akarok.” (44:55)Erről már volt szó, ezt nem akarom hosszabban mondani, de most nézzük meg a szexualitásra vonatkozó részét ugyanennek a dinamikának. Mert itt már láttuk, hogy ez a dinamika működik bennünk, és reálissá tesz olyan vágyakat, amelyek egy felnőtt kapcsolatban irreálisak. Na, hát nem azt mondom, hogy néha nincs valami véletlen, hát a férjem mondjuk egy ilyen durvább alvászavarral esetleg… „Most mit csináljak? Mát öt óta… Mit csináljak? – egy óra után – Jó, hát végül is, úgyis csinálok magamnak kávét, hát adok neki egy kapucsínót.” Na ilyen, a bolygók ilyen szerencsés összeállása lehetséges. (45:45)Hogy van ez akkor a szexualitásra vonatkozóan? Itt is megjelennek a mítoszaink. Az első mítosz az így szól. „Hát, háhhh, háhá-háhááá! Szóval, na, juj, hát talán most… úúú. Tudjátok, milyen a jó szex? Tudjátok ti azt?” Most ezt átélem erősen. Ugye, emlékeztek, azt mondja… na, mindegy. Tehát. Ugye, eszembe jutott ez a mondás, a fantázia a szegények kenyere. Ugye, ez, most magamra vonatkoztattam. Szóval akkor, csak úgy szeretném, ha rá is hangolódnátok, tudjátok? Nem hogy ülünk, és akkor „Na, a szex, és az…” Nana-nana-na! Azért valami előjáték, valami egy kicsit úgy… Na, ezt nem lehets… na, hanem úgy hangolódunk, úgy na… Először csak úgy nézzük egymást. Jaj, de azért már valami, valami megy. Ugye, valami, már érzek valamit. Ú, és azt gondolom, te is érzed, ez benne az izgi, de nem mondjuk ki. Thúú, nem mondjuk még ki, csak úgy van. S közben megy az idő, és nő a feszültség. (sétál a színpadon – szerk.) Jól van, nem, nem, tudom, hogy jegyet vettetek, tehát hogy előbb-utóbb elkezditek úgy percre lebontani, hogy hány forintért csináltam én ezt nektek. Szóval. (47:55)

Spontaneitás

Három dologról van szó. Az egyik, legyen spontán. Értitek? Csak a spontaneitás. Lejövök, és itt cskk-cskk-cskk-krrr. Magunk se tudjuk, hogy hogyan volt, egyszer csak úgy, úgy villant a szeme, meg az enyém is, már a ruhák így voltak, úgy, már ölelt, és prááá-hrááá, na ez a spontaneitás. (zilál – szerk.) Ez! „Na ja. 26 éve vagyok házas. Milyen spontaneitás, Margit? Hát… Ide figyelj, Margit! Ami köztünk megtörténhetett, az már megtörtént. Hát most tudom, így meg úgy, most fogat mosok, rendben van, meg… Jó, kicsit így a hónaljamat úgy be… Jó, mert mondtad, hogy legalább olyan izzadtan ne. Hát de úgyis megizzadunk, akkor minek ez a nagy fölhajtás?” Ez a spontaneitás, hogy azt mondod… (a lány – szerk.) „Hát de, de az elején nem úgy volt, a spontaneitás? Hogy úgy egyszer csak beszélgettünk, emlékszem, hát úgy csak beszélgettünk, és olyan… De olyan, az óvodai élményekről beszélgettünk, és hogy kinek mi volt a jele. Ez, ez volt a téma.” És akkor… a fiú: „Nekem a tűzoltófecskendő. Emlékszem, így volt, így volt, teljesen ártatlan volt, és nem is gondoltam semmit. Férfi vagyok, de hát ott voltam gyerekkorban, tűzoltófecskendő, igen. Mert volt, a Lacinak volt a tűzoltóautó, és nekem meg a fecskendő. Ezt nem t’om, kevés volt a jel nálunk az óvodában, ezért úgy külön bontották, vagy lehet, hogy egy matricából levágták a fecskendőt, és akkor úgy. Na, így oldották meg. Énnekem a tűzoltófecskendő volt.” És akkor én (a lány – szerk.) „Emlékszem, villant a szemem. Te, nekem meg a hullahopp karika. És a többire nem is emlékszem! Nem, mrrrhhh! Ez a jó, de hát…! – Na, Margit, most már hagyjál ezzel a marhasággal! 24 éve volt. Most ne is haragudj, nézzél már tükörbe! Hullahopp karika?” Jó, ezt most nehogy arrhhhh-krrr. Miért… Na, tehát. (50:30)Megjelenik a spontaneitás, mint a szexualitáshoz, a szexuális élményhez és a szerelemhez, és a kezdeti időszakhoz fűződő varázslatos élmény. Nem lehet tudni, egy pillanat, tzzz, történik. Hahh! Nem beszéljük meg! „Akarod?” Érted, ez már sose lesz olyan. Ez pontosan ugyanúgy, mikor a nő azt mondja „Nem mondom, hogy a karácsonyfát a talpba faragja be, mert úgy a jó, ha nem mondom, és csinálja. Ha már megkérdezem, hogy <<Jó lenne most neked?>>, az már nem lesz olyan.” Érzékelitek a párhuzamot? Az már nem lesz olyan. Arra vágyok, hogy csak úgy süssem a palacsintát, és egyszer csak úgy… Spontán, mert úgy az igazi. Ha már kérem, nem az igazi. Ha nem spontán, nem az igazi. S megvan nekem az élményem, „Tudtunk mi spontánok lenni, na. Megígérted, hogy nem beszélünk róla! Az, az volt.” (51:50)Tehát az első, a spontaneitás. Mi ebben az izgalmas? Hogy a spontaneitás az a pici babának, a gyereknek az élményvilágából jön, aki éhes, és szomjas, és van valami, és megjelennek a vágyai. A fantáziái, hogy jön anya, és majd kielégülök. Ez a gyerek fantáziája. Ez egyszer csak megtörténik. Nincs az én kezemben, nem is teszek mást érte, csak vágyakozom, és fantáziálok. Ezt csinálom gyerekként, vágyakozom rá, és fantáziálok, és egyszer csak jön anya, a megtestesült… és megtörténik, megtörténik. Ez az alap élmény megjelenik a szexualitásban azért is, mert a kapcsolat elején a szenvedélyből tényleg így éljük meg. Ezért, amikor már öt év, meg tíz év „Mi? Erotika kultúrája? Hát most… ne vicceljünk már! – Hát az akkor erotika, ha úgy magától, spontán.” És akkor, tudjátok, hát az a magától meg spontán, az a gyerek élménye, hogy magától meg spontán, és én nem tettem bele semmit, csak a vágyat meg a fantáziát. Az anya részéről mennyire spontán a szoptatás? Prrr. A popó kitörlés mennyire csak úgy megtörtént? Hát az nem csak úgy megtörtént, hanem „185-dik pelenka a hónapban. Na jól van, most plusz pénzt kell kérnem apádtól.” A szülő részéről nem spontán, az én részemről az. Én úgy érzem, nem teszek bele mást, csak a vágyat, meg a fantáziát, és megtörténik. (53:50)Egyébként a szerelemben sem úgy spontán, mint ahogyan azt gondolom, a gyerekkori élményvilág fölelevenedése révén. Miért nem? Hát azért mikor ott vagyunk, és beszélgetünk… „Egész nap rád gondoltam. Hát egész nap a fejemben voltál, de jó lesz végre, hogy este együtt leszünk! Hát ezzel a fantáziával voltam.” Hát annak számtalan előzménye van, ami aztán itt történik, számtalan. Szóval, az első, a spontaneitásnak a megértése, hogy amikor az erotika kultúrájáról beszélünk, arról, hogy hosszú távú kapcsolatban a szenvedély tüze, akkor a gyerekkori élményvilág visszaóhajtása az, hogy az úgy legyen spontán, mint ahogy a csecsemő megéli a vágyaiból és a fantáziáiból kiindulva a gondozó személynek a vágyai kielégítését. Hááhhh! (55:00)Azt mondja Esther Perel, akinek a dolgaiból sokat hozok, olvassátok! Történik valami, először azt mondom, hogy „Hát az első években? Háhh! Levettél a lábamról.” Aztán 10, meg 20, meg 30 év múlva azt mondom „Fölkaphatlak? Ha még bírlak.” Azt mondja „Az első években nem tudtam neked ellenállni.” Utána: „Nem akarok.” Nem tudtam, utána nem akarok. Mint ahogy tulajdonképpen az, amit így éltünk meg, hogy „a spontán”, abban is benne volt, hogy „nem akarok”. Ugye, az anyám azt mondta, hogy na, gondoskodni akarok. Jó, tehát első, spontaneitás. (56:00)

A pillanat varázsa

Második. Ez, háhh! Hát a spontaneitáshoz is kapcsolódik ez, hogy úgy a pillanat varázsa. A pillanat, hogy úgy van egy pillanat, és akkor krrrhh! A pillanat varázsa. Hogy azt mondjuk, ugye szoktuk összekötni azzal, hogy a kémia. Ugye, egyszer csak megjelent a kémia. Krrr-ssss. Volt egy pillanat, és akkor… A pillanat – elnézést, hogy illúzióromboló vagyok – de hogy mikor a pillanatot kötjük nagyon erőteljesen a szexualitáshoz, az megint a csecsemő élményvilága, ami a szerelem révén aztán pláne aktívvá válik. Ugyanis a pici gyereknek körülbelül óvodás koráig, óvodás kora végéig nincs is időtapasztalata. Egy gyerek a jelenben van. Próbáljátok meg elmagyarázni a hároméves Pannikának, hogy mikor lesz Karácsony. Ez lehetetlen. Most lehetünk, azt mondjuk, ó én nagyon okos vagyok, és elmondom neki, hogy 304-et kell aludni. Ezt csak én gondolom azt, hogy ő most megértette, hogy mikor lesz Karácsony, fogalma sincs. Se az, hogy 304, se hogy annyit aludni. Mit tudja ő azt? Azt tudja, hogy még messze van. Mint az archaikus népek. Archaikus népeknél, az egyiknél így volt a számolás: egy, kettő, sok. Hát a lélek, az archaikus lélek a személyiségfejlődésben, kicsi-kor, csecsemőkor, azt mondjuk: egy, kettő, ez megy, és utána beláthatatlan. (57:50)Tehát amit úgy élünk meg, hogy a pillanatnak a varázsa, pillanat ihletettségében, a pillanat, az tulajdonképpen az idő perspektíva hiánya, ami a csecsemőkornak teljességgel ismérve. Ezért ott azt éljük meg, hogy úgy hhh, varázslatos pillanatok, elragadó pillanatok, a vágyainkat kielégítő pillanatok. Hogy ezek a pillanatok, hogy ez, ez… (58:20)

Csak úgy megtörtént

Harmadik. Spontaneitás, a pillanat, és a harmadik, ezt így mondhatnánk, hogy… „Csak úgy megtörtént.” Nem is tudjuk, hogy hogy, csak úgy megtörtént, csak úgy megtörténik. Hogy annál izgatóbb nincs is, mint amikor nincs benne semmi előkészület, csak úgy megtörténik. A gyerek élményvilágot most már lehet, hogy nagyon unjátok „Jaj, hagyja már abba!” Ugye a gyerek élményvilága az, hogy anya vagy apa jön, és csak úgy megtörténik. Megtörténik, hogy ad enni, vagy ad inni, vagy megnyugtat, csak úgy megtörténik. Főleg ahhoz képest, hogy mit tudok én tenni azért, hogy az csak úgy megtörténjen. Tulajdonképpen ez gyönyörű is, hogy gyerekként, azt szokták mondani, lehet hogy hülyén hangzik, grandiózus fantáziáink támadnak. Hatalmas, nagyívű fantáziáink, mégpedig hogy a vágyaimmal képes vagyok anyát irányítani. (59:30)Egy gyerek nem tudja, hogy anya tudatosan, hulla fáradtan, elköteleződésből, előre megfontolt szándékkal szoptat meg. Én gyerekként azt élem meg, fölébredtem, volt egy vágyam, áhh, ki akarok elégülni, és egyszer csak jött az a valaki, aki ezt, ezt nagyon tudja. Hú, hú, de tudja! S akkor ezek szerint ez úgy van, hogy elég vágyni. A vágyam, vágyam idehozza, a vágyam megteremti, és a vágyamból születik. (60:10)A szexualitásra vonatkozóan ezek a vágyaink, hogy ne kelljen mondani, találja ki, saját indíttatásból, essen neki jól, ő is ezt akarja, a szexualitásra vonatkozóan ugyanez az élményvilág nagyon nagy hatást gyakorol. Ezért szokott az lenni, hogy nagyon sokan azt mondják, mikor tudatosan elkezdjük ezt a két világot közelíteni egymáshoz, azt, hogy „Na ne, ne, nem! Hát ez így már nem az igazi. Ne, hát ez így most akkor tudatosan?” Ugye, szokott ez a kifejezés lenni, mindjárt „Dolgozni a szexen? Na ne már!” Hát ha van valami utálatos, hogy dolgozunk a szexen. (60:55)S akkor ahogy föláll, azt mondja… Megtörtént ez egyébként. Jött a házaspár, hogy komoly kapcsolati válságban vannak. S akkor érzékelte ezt a terapeuta, hogy ilyen gyors beavatkozásra is szükség van. Azt mondja „Jó, hát akkor most egy hét, jönnek legközelebb, akkor azt mondanám maguknak, hogy írják össze egy-egy lapra, mondjuk 10-15 dolgot, hogy mit szeretnének a házastársuktól kapni! De reális kérések legyenek, amiről azt gondolják, hogy a társuk meg tudná adni.” Megírták a két listát. Azt mondja a terapeuta „Jó, köszönöm szépen. Akkor cseréljék ki! Egy hét múlva találkozunk, minden nap legalább két dolgot tegyenek meg!” Fölállt a férfi, azt mondja „Na ne is haragudjon. Most lehet, hogy maga a szakember, na de mi nem ezekért a hülyeségekért jöttünk ide. Hát most én őszintén megmondom magának, mi már… elhúzódó válság, húsz éves izé, én ebben nem hiszek. Majd pont ettől lesz jobb?” Erre a terapeuta megőrizte a lélekjelenlétét, azt mondja „Uram, van egy jó hírem. Nem kell benne hinni. Csinálni kell.” (62:15)Nem kell benne hinni, meg kell csinálni. De a „kell” dehogy kell. Ezért, most mikor az erotika kultúrája – hát a kultúra… éppen arról van szó, hogy a kultúrában nem csak úgy történnek a dolgok, hanem valamit kézbe vettünk, valamit körbeszagoltunk, megnéztük, ide raktuk, oda raktuk. Kultúra. Akkor az már a természete szerint nem fog megfelelni a csecsemőkori élményvilág óhajtásának a szexben felnőtt korban, hogy csak úgy történjen meg, csak úgy. A pillanat ihletettségében, spontán, mert úgy, csak úgy ér valamit. (62:55)Hát ha ezt a kettőt (1-2) kezdjük közel hozni, akkor tulajdonképpen érdemes ezzel a mítosszal leszámolnunk. Hogy akkor az igazi, ha nem mondom és kitalálja, és akkor az igazi, ha csak úgy megtörténik, a pillanat ihletettségében, spontán módon. Különben bele se kezdek. Ugye azt mondta az az asszony nekem, jött hozzám „Ide figyelj, Feri!” (leesett a kóla – szerk.) Ez komoly? Elgondolkoztam, hogy azt akarja, hogy ne mondjam a történetet, vagy mi. Azt mondta, hogy „Tíz évig kísérleteztem azzal, hogy nem szólok, találja ki. Tíz év után rájöttem, ha azt akarom, hogy esetleg megcsinálja, akkor szólok. Akkor se biztos, de az esélyeim nőnek.” Mondhatjuk azt, hogy na most itt van, nesze neked szenvedély tüze, meg erotika kultúrája – legyen spontán, a pillanat, és történjen meg. Mondhatjuk, csak akkor ezt a lépést (messzebb viszi a szenvedély székeit (2, 4) – szerk.) kezdjük el forszírozni. Akkor lesz két külön világunk. Ugyanis itt (1, 3) egy tartós, hosszú távú kapcsolatban az már úgy hmm, hmm, hmm. Hee! (64:35)Most eszembe jutott ez, elnézést, vasárnap mondtam, csak a férfi meg a nőről jutott eszembe. Azt mondja a férfi, kihúzza magát, azt mondja „Na, én egy rendes férfi vagyok. Ha én egyszer megígértem, hogy a zárat megcsinálom, engem ne figyelmeztessél félévenként!” Ennyit a spontaneitásról, meg a pillanat ihletettségéről. S akkor a feleség, hűű, 4 perc! A feleség azt mondja, hogy „Mit érdekel engem, hogy ihletettsége van-e a férjemnek? Legyen ihlet nélkül, spontaneitás nélkül, csinálja meg, mert beszorulok a kamrába. Már kétszer szorultam be, elegem van. Nem kérem se a spontaneitást, se a… nem! Csinálja meg!” Ezzel azt akarom mondani, hogy amikor azt mondjuk, hogy az erotika kultúrája, akkor nem valami szörnyűséges dolgot mondtunk. Háá-háá. (65:50)

Rossz kislány, jó nő, rossz kisfiú, jó férfi

Most az, ezzel zárom be, jó, félreérthető lesz, de nem baj. Mert a mondat az így szól, hogy ahhoz, hogy az erotika kultúrája meg tudjon jelenni egy tartós kapcsolatban, szenvedély tüze, nem csak a félelemmel – ősi félelem, ősi veszteség, hogy az anyám árul, és nem lesz az enyém – hanem, akármilyen furcsán is hangzik, de a jó kislányoknak érdemes megtanulni rossz kislánnyá válni, és a jó kisfiúnak érdemes lesz rossz kisfiúvá válni. Egy csintalan, grrhhh, akinek azon jár az esze, hogy hogyan lehetne valamin mrrhhh. (66:45)De most elmondanám a másik (2) oldalt. Ugye itt (2) azt mondjuk hogy… Ez inkább ezen (2) a széken van. Tehát ha egy tartós kapcsolatban szeretnénk a szenvedély tüzét, akkor általában arról van szó, hogy bennünk nagyon gátolt a kisfiú, mert túlságosan is jó kisfiú lett, és nagyon gátolt bennünk a kislány, mert túlságosan is jó kislány lett. Ebből az következik, hogy a nappali életében jó kisfiú, jó kislány, és amit sosem lehetett csinálni, mert jó kisfiúnak és jó kislánynak kellett lennie, azt viszi el egy másik világba. Attól az még van, és meg is éli, csak azt leszakítja a jóról, és megéli egy másik világban. Közben fönntartja a képet nappal, hogy ő egy jó kisfiú, csak nincs így. Mert itt (1) jó kisfiú, ott (2) meg nem. Ezért azt lehetne mondani, ha akarjuk a szenvedély tüzét, akkor érdemes közel engedni magunkhoz a rossz kisfiút, a rossz kislányt. Már csillog is a szeme. (68:05)De ezt a gondolatot, tudom, ez olyan izgalmasan félreérthető „Miket mond ez a pap?” Mi a másik része? A másik része a legcsodásabban az, ha megengedem magamnak, hogy elevenné váljon bennem a rossz kisfiú, meg a rossz kislány, akkor van hosszú távon esélyem arra, hogy jó férfi legyek, és jó nő. A szónak akár erotikus értelmében, női-férfi értelmében, akár erkölcsi értelmében. Ugyanis akkor nem két világban fogok élni, nem kettős életet élek, nem kétfelé viszem magam, és azt mondom „Hát ez nincs is!”. A rossz kisfiú, és a rossz kislány, ha meg tud jelenni egy hosszútávú kapcsolatban, az az egyik biztosítéka annak, hogy hosszútávon elégedetten tudok lenni, és jó férfi és jó nő legyek. Érthető ez? (69:20)Mondok egy egész konkrét dolgot. Ugye, itt mit csinált ez az egyetemista srác? Hogy a szextelefon, cset-csat (chat – szerk.), és a többi. Azt mondja a szexuálterapeuta, hogy „Hát maguk teljesen tönkretették ezt a jó kisfiút, vagy ezt a rossz kisfiút, rossz kislányt magukban.” Ugye, a sok félelem miatt. Nehogy árulás legyen, baj legyen, itt már csak minden biztonságos volt. Ugye a rossznak… huncutság. (69:50)Tudjátok, jött hozzám egyszer egy 80 éves bácsi. Elmondta a bűnét, ezt most nem mondom, csak utána amit mondott. Azt mondja „Mert tudja atya, amíg az ember él, huncut…!” Ezt mondta a 80 éves bácsi, meg aztán az élettapasztalat. Hogy akkor azt mondja például a segítő „Tudják mit? Hozzanak létre két új email-t, már fiókot, címet. És ezt kizárólag arra használják, hogy erotikus üzeneteket küldözzenek egymásnak. Ezt semmi másra ne használják, ezen ne kezdjenek el <<Miért ezt írtad…?>> meg mi, mert az itt (1) van. Hozzunk létre egy helyet ennek (2), a kapcsolaton belül.” Akkor egyszer csak értitek, bent ülsz a munkahelyeden, Fővárosi Faipari és Kiállításkivitelező Vállalat. Ott dolgoztam, onnan jutott eszembe, tényleg. Ugye voltam asztalos, és ott dolgoztam: Fővárosi Faipari és Kiállításkivitelező Vállalat. Na most, ott ülsz bent, és éppen bent van a főnököd, és mondja, hogy „Józsikám, akkor szervezzétek meg, hogy akkor négyen álljanak rá, most lesz a Construma kiállítás, na ott kellene akkor a pavilonokat. A D meg a C a tiétek, úgyhogy akkor kérem majd a határidőket!” És akkor ti-ri! S miközben a főnököd beszél, és nyilván úgy jönnek a dolgok, tehát te csak rajta vagy a munka frontján, ugye egyszer csak egy mondat. Egyszer csak a munkahelyen megjelenik a titok, megjelenik a szenvedély, az érzések kifejezése, az hogy „Aghhh, hát ha én hazamegyek, úmmm…” (71:55)Nagyon köszönöm a figyelmet! (taps – szerk.) (72:05)

Lejegyezte: vinkozoli