A büntető készenlét-séma 4.

2017.01.17.

Megosztom
Elküldöm

Köszöntelek benneteket, Isten hozott mindannyiótokat!

Nagyon köszönöm a koalát! (Feri ingzsebében van egy plüss
koala – szerk.) Jaj, kis édes! Akkor mielőtt belekezdenék, simogattam koalát.
Megrázó élmény. El… hát el kell újságolnom nektek, hogy nem egy gyors állat.
Nem, tehát nem hussan el. Azt kérték ott, a koala simogatásnál, ez egy külön
program, hogy ne fogjuk meg a koalát, hanem csak simogassuk. Olyan puha a
bundája, mint hogyha egy plüss állat lenne. Zseniális! Tehát ahogy ez így van,
ez pont olyan. Hát ha plüss koalát simogattok, az az élőben is úgy néz ki. Na…
tessék? Értem, tehát ez egy kóla-koala-la-lo… majd ezt kitaláljuk, hogy ez hogy
van. Ilyen koala-kóla, vagy kóla-koala. Jó, jó, nagyon… jó, most itt lesz, és
akkor majd néha megkérdezzük őt, van-e valami hozzáfűzni valója. Így, hogy
tudjon kapaszkodni, azért csinálom így, jó. (01:20)

Na, örülök, hogy látlak titeket. Valahogy magamhoz kell
térnem. Ez nem fog megtörténni most, az elkövetkező másfél órában, ebben biztos
vagyok, mert szombaton jöttem meg, Sidneyben voltam, és most nekem hajnali 6
óra van. Azért na, hajnali 6-kor nem szoktam csúcs formában lenni. De minden
esetre nagyon készültem, és emlékeztek, hol tartunk? Akkor belecsapok, és
elismerésemet szeretném kifejezni, hogy ezen a viszontagságos úton ide tudtatok
érni, ez komoly, ezért gratuláció. (01:55)

Büntető készenlét séma

Bevezetés, ismétlés

Szóval, sémákról beszélünk. Mi ez a séma, ami most szemünk
előtt áll? Ez a… elég hülyén fordították, nem t’om hogy kéne okosan-ügyesen.
Büntető készenlét, ez az a séma, amiről beszélünk. A büntető készenlét sémának
a belső világa ezzel a lényeggel bír, hogy ha valami igazságtalan történik,
valami rossz történik, valami baj történik, valaki hibázik, valaki valami
rosszat tesz, valaki valami bűnt követ el, főleg az én mértékem szerint, akkor
azt gondolom, hogy az egyetlen reális, normális, természetes, helyes magatartás
a büntetés. Hogy akkor bűnhődjön meg. Nyilván ennek a hátterében ott látunk egy
büntető szülőt, és a gyereknek azt az élményét, hogy minden gyöngesége,
akármicsodája, na… hát egy gyereknek, hát egy gyerek… az találkozik a szülőnek
a büntetésével. Ezért abban a világban mélyül el, hogy ha valami rossz
történik, akkor a felelőst meg kell keresni, és annak bűnhődnie kell, hogy
valamiféle rend jöjjön létre. (03:10)

Ezért akkor a két széket használhatjuk, hogy ez azt jelenti,
hogy ő (1. szék – szerk.) azt ismeri, hogy büntetés, és bűnhődés, és nem ismeri
azt a világot, ami egy sokkal szebb világ, ez (2. szék – szerk.) pedig a
megbocsájtás. Megbocsájtás, irgalom és együttérzés – attól függ, hogy honnan
nézzük. Ha a teológiai világból indulunk, inkább irgalmat mondhatunk. Ha
lélektaniból, inkább együttérzést mondhatunk. Ha a kettőt egyszerre látjuk,
akkor talán a megbocsájtás, mert az mind a kettőben kulcs kifejezés. Tehát itt
(2) van irgalom, megbocsájtás, együttérzés. És most ezt (1) a széket
kicserélem, mert arról beszélünk, hogy az életnek realitásaként látjuk, hogy
van megbocsájtás, van irgalom és együttérzés, és az a kérdésünk, erről
beszélünk most.

(1. szék: igazság, 2.
szék: irgalom. – szerk.) (04:05)

Nem arról beszélünk, hogy hogyan büntessünk másokat, meg a
büntetés, meg a bűnhődés. Hát kit érdekel ez? Engem nem. Az sokkal inkább, hogy
amikor… átülök erre (1) a székre, amikor azt tapasztaljuk, hogy igenis, ez
igazságtalan volt, ez méltatlan volt, ez méltánytalan volt, akár így is
mondhatnám, ez rossz volt, vagy ez bűn volt, hogy akkor hogyan reális, nem
tagadva azt, hogy ki, mikor, kivel, mit, hogyan csinált, megnevezve az
igazságot, mégis hogyan lehetséges, hogy elismerjem, hogy létezik ez (2) a szék
akkor is, ha van igazság (1), és van igazságosság. És hogyan tudom érvényre
juttatni magamban a megbocsájtást, az irgalmat és az együttérzést úgy, hogy ezt
(1) nem tagadom. Ez nagyon fontos, nem tagadom. Mert ha ezt (1) tagadom, az az
ára, tudjátok, mikor „Bocsáss meg!”, és akkor azt mondod „Már el is
felejtettem.” Nem, nem túl hiteles. Ha valaki egy igazi fájdalmas pofont kap,
azt nem felejted el. Hát miért felejtenéd el? Akkor miért mondjuk azt
„Elfelejtettem.”? A másik ilyen mondat: „Nem történt semmi.” Hát ez aztán meg hogy
mondjam, minden logikán kívül van. Mert hogy valami történt, az egész biztos.
Most hogyan minősítem, az más. Aztán a harmadik „Spongyát rá!” Na, először is
azt se tudom, mi az a spongya. De most… Hát… na, tessék? Szivacs, édesek. Jó,
köszönöm, köszönöm. Tehát itt a bal oldalon tudják, hogy szivacs. Titeket nem
hallottalak, akkor átadjuk az információt. Tehát szivacs. Mi az, hogy szivacsot
rá? Jaj, olyan édesek vagytok, köszönöm ezt az… Éljen az interakció! Tehát
igen, tehát akkor nektek elmondom, hogy ez mit jelent, mert itt annyira
aktívak, nem t’om, valahogy… Hogy letöröljük, eltöröljük szivaccsal, értitek,
ez a logikája. Ez a… jó, nehogy megbántódjatok! Na, jól van. Igen. Jó, szóval. (06:25)

Ez a témánk, hogy hogyan tudjuk a megbocsájtást, az
irgalmat, az együttérzést úgy érvényre juttatni magunkban, hogy közben az
igazságot, azt, hogy ki, mikor, kivel, mit és hogyan tett, azt nem tagadjuk.
Úgy, hogy ez reális legyen, és egy valódi egyensúly alakuljon ki bennem, valódi
egyensúly. Ne ennek (1) az elárulása révén jussak el a megbocsájtáshoz, az
irgalomhoz, és az együttérzéshez. Ezt tartom igazán nagyon izgalmasnak. Hát
különben nem is beszélnék róla. Hehh. Gyors ismétlés. (A koalától kérdezi –
szerk.) Akarsz-e valamit hozzászólni? Tolmácsolom, mert én alap nyelvi
ismeretbe jutottam a koalákkal. Azt mondja, hogy éhes. De most ezen nem tudok
segíteni, úgyhogy megsimogatom, az lehet, hogy egy picit… És mire eljut az
agyáig, ugye a koala eukaliptusz mámorban fetreng… (07:25)

Nagyon jópofa egy állat. Volt… egy kevésbé jól látó
nagymamát kivittek Ausztráliába. Van ilyen, és hát akkor a gyerekeinek az volt
rögtön a vágya, hogy hát a nagymama lásson élőben koalát. Akkor elvitték őt az
állatkertbe. Hát jó, hogy nem a növénykertbe a koala miatt. Elvitték őt oda, és
a nagymama nézte, nézte. „Mikor jön a koala?” Nem értették a gyerekek. „Hát itt
van. – Hát de látom, ide föl vannak akasztva ilyen plüss állatok, de mikor jön
a koala?” Mert az tényleg olyan, egyszer megkapaszkodik, akkor… utána csak a
friss hajtásokért kinyúlkál néha, és akkor annyi. Jó. Ezzel szemben a kenguru
egy másik állat, de erről most nem akarok beszélni. (08:20)

Tehát bosszú, és büntetés, és bűnhődés helyett hogyan tudok
itt (2) ülni? Mondom a pontokat. Brrr, csak egy gyors ismétlés. Már mikor
találkoztunk? Nem? Hát egy hónapja. Több? Nee! Tavaly! Egy éve! Uáááá! Akkor
csak mondom, azt mondja. 1. Az együttérzés elmélyítése révén. Most nem fejtem
ki ezeket, hogyha valakinek valami hiányérzete van, nézzen utána. Második…
megszorult a torkom, a koala túl agresszív. Tehát együttérzés. 2. Saját pozitív
érzések. 3. A jóság öröme. 4. Igaznak lenni, az igazságosság fölülmúlása, vagy
az igazság fölülmúlása. 5. Önmagam megerősítése. Placid atya! Ugye, mutassuk
meg, hogy mi kicsinyek mire vagyunk képesek. Csak azért érzékenyültem el, mert
na… hát elment a Nagy Koalateremtőhöz. Igen, 101 éves. Tartottam délelőtt egy
előadást egy cégnél, valaki azt mondta 111 éves volt. Nem, 101 – de nem, nem
111! Na, hát 101 is elég, nem kell azt még, még… Csak igen, csak 101 volt,
igen. Következő. 6. A teremtményi voltunk belátása. 7. A kapcsolat fönntartása.
Ami például a büntető készenlét sémától szenvedő személyek gyógyulásának az
egyik kulcsa lehet, hogy egy ilyen személy belátja, hogy ezzel az állandó „meg
kell téged büntetnem, meg kell torolnom, be kell bizonyítanom, hogy te vagy a
hibás, a rossz”, hogy ezzel tönkremennek azok a kapcsolatai, amelyekhez
egyébként ő ragaszkodik, vagy ragaszkodna. Oké, tehát a kapcsolat értékének a
fölismerése segíthet, hogy itt tudjak ülni. Következő! (10:40)

8. Összetartozás általi önazonosságomnak a fölismerése. Hogy
férj vagyok, vagy feleség vagyok – én mind a kettőt mélyen át tudom érezni.
Következő. 9. Egység a legbelső önmagammal. Ugye a legbelső önmagunk nem kiált
bosszú után. Hát szép is lenne: az élet végső értelme a bosszú kiteljesedése.
Hát ez egy másfél órás amerikai filmnek a végén rendben van, de azért az életet
nem így gondoljuk befejezni, hát én legalábbis nem. Amikor végül kinyírtam
minden rosszat, akkor mi van, ki maradt? Végül kénytelen vagyok öngyilkosságot
elkövetni, hogy az összes rossz pusztuljon. Jó, következő. 10. Saját
esendőségemmel való kapcsolat, annak az elfogadása, hogy én se vagyok egy matyó
hímzés. 11. Létezésem igazolása pozitív jogosultságok révén. Ez, ez egy igazán
gyönyörűséges dolog. Oké, ezt sem akarom tovább mondani. Ja, és 12. Most ez már
új anyag, há-hááá! Nem t’om, miért örülök ennek. (11:50)

12. A biztonság, a rend iránti igényem
fölülmúlásának képessége.

(Valaki nagyon nevet – szerk.) Bővebben? De kéne valamit
tudnom? Mondjátok, furdal a kíváncsiság. Megosztható ebből valami? Nem. Van
ilyen. Mit érthetünk ez alatt? Legalább tíz évvel ezelőtt olvastam, valaki
egyszer azt mondja, hogy… úgy megragadott ez, hogy „A szeretet mindig is egy
kicsit rendetlen.” Ezt szépnek látom, hogy nem valamiféle vinkli, meg 90 fok,
meg 45 fok, hanem hogy a szeretetben van valami rendetlen. Valami, ami képes
fölülmúlni mindig valamiféle egyébként értékes szabályt, vagy törvényt, vagy
valamit. Felülmúlni, nem alulmúlni, háháá! Jaj, igen, a szeretet rendetlen – gyerünk,
kövessünk el egy bűnt! Nem erről beszélek, nem alulmúlni a törvényt, vagy a
szabályt, vagy a rendet, hanem fölülmúlni. Az egy másik minőség. Igen. (13:10)

John Gottmanről szeretnék beszélni egy kicsit. Nem t’om, ezt
ti akarjátok? „Igen.” Hát most mit lehet mit tenni? Mert ki is hagyhatjuk.
Hogy… a torkom nem bírja ezt a hideget. Képzeljétek el, közbevetem, 44-45 fok
volt Sidneyben. 45 fok volt! Hát… azért azt mondták a sidneyik… sidneyek… na,
ezt mondjátok… a sidneyeiek, sidneyeiek… hogy… „Sidney-beliek.” Jaj, ne már! Ez
a szofisztikált megoldás. Sidney-beliek. Sidney-béliek. Jó, azt mondták… ugye milyen
kötözködő hangulatban vagyok, hajnali 6-kor fölkeltettetek, naná. A
Sidney-béliek, hát ez… lehet, hogy nyelvileg igaz, egyébként ótvar. Jó, mondjuk
inkább, hogy Sidneyben élők, na, ennek mégis csak van egy olyan egyszerű
igazsága. Át is ülök ide (1). Tehát, a Sidneyben élők azt mondják, a 45 fok
nekik is sok, ennyi. Ezt nem t’om, ezt miért kellett ennyire
túldimenzionálnotok. Szóval a 45 fok az sok. Ez ennyi, szerintem. Ezt nem, nem
hinném… kéne ezt tovább? Igen, a torkom, ezzel van összefüggésben, hogy van 60
fok különbség a között, hogy… Hát de tényleg. És… (14:45)

De tudjátok, milyen érdekes, hogy az összetartozásunk általi
önazonosság. Ott vagyunk, ez három évenként van, Ausztráliában valamikor egy kulturális
magyar találkozó. Hogy mit kerestem ott, ezt nem tudom, ezt azóta is próbálom
eldönteni, hogy vajon miért voltam ott. Hát a koala… Hogy… hova akartam
kilyukadni? „Kulturális találkozó.” Hogy? Ne, ne, összezavartok. Egyesével,
légy szíves. Hogy, hogy? „Kérdezed, hogy miért is voltál ott.” Hát de ezt
tudom, hogy ezt mondtam… Nem, én az előzményt nem tudom. „Önazonosság.”
Önazonosság! De most várjatok, stop! Köszönöm szépen, de nem, nagyon hálás
vagyok nektek, de erről eszembe jutott egy történet. Ezt, hogy most hol tartok.
Tudjátok, most azt tudom, hogy hol tartok, azt nem tudom, hogy hol járok? Tehát
hogy… a színpadon, jól van, jól van. Olyan aktívak vagytok ma. De jó, örülök
neki. (16:00)

Megpróbáltam, hogy megebédeljek máma. Hát sikerült is, most
nem úgy van, nem egy nagy kaland, mert kértem és kaptam. De az történt, hogy
mögöttem jött valaki, és a kiszolgáló hölgy a következőt kérdezte tőle. „Itt
fogyasztja el?” Ez az ürge azt mondja „Hát itt nem.” Ezt mondja. „Le fogok oda
(1) ülni.” Micsoda egy eredeti, gyermeki lélek! Na, szóval. Tudom, tehát ott
tartok, hogy Sidneyi Találkozó, és hogy nem tudom, hogy miért vagyok ott, de
hogy ezt miért mondtam, gőzöm sincs. „John Gottman.” Az ki? John… de tudom,
tudom, hülyéskedek. John Gottman. De ha eszembe jut, majd akkor mondom. De
tudom, hogy hol járok, köszönöm szépen. Szóval. Igen, ott tartottam, oda
néztem, onnan indulok most el, hogy van-e kedvetek John Gottmant hallgatni, és
közben nem sok esélyt adtam rá, hogy ne. (17:10)

John Gottman – Párterápia és bántalmazás

John Gottmantől kérdezték azt, hogy mit tesz akkor, hogyha
bántalmazás történik a társkapcsolaton belül. Általában létezik egy alapelv, az
alapelv így szól, hogyha – most fizikai bántalmazásról beszélek – fizikai
bántalmazás történt, az a pár nem járhat terápiára, mert először azzal kell
valamit kezdeni, hogy fizikai bántalmazás történt. Tehát az kisebb-nagyobb
mértékben bűncselekményi kategória. Még annak idején én is így tanultam, hogy
ha bántalmazás történik, akkor… tehát… És nehogy félre értsétek, hogy én most
valahogy a bántalmazást legalizálom, szó sincs róla. Hát oly sokat beszéltem a
bántalmazás öt formájáról, attól, hogy a hideg futkos a hátamon emiatt. De
Gottmannek van egy gyakorlata. Olyan értelemben gyakorlata, hogy hogyan jár el.
Nagyon alaposan megkérdezi, Gottmann családterapeuta, csak hogyha valakinek…
„Tulajdonképpen ez a bántalmazás milyen jellegű?” (18:30)

Ő megkülönböztet két féle bántalmazást. Azt mondja, hogy
létezik, ő így mondja, szituatív bántalmazás. Mondjuk hogy 20 évente egyszer,
nem t’om én… ez egy valódi történet. Jött hozzám egy hölgy, és azt mondta, hogy
bántalmazta a férje. Akkor kiderült, hogy 20 év házasság alatt egyszer rálökte
az ágyra. Hát azért ez nem ugyanaz, mint amikor. Tehát azt mondja Gottmann,
hogy létezik az úgynevezett szituatív bántalmazás. Mik az ismérvei? Hogy
nincsen fizikai károsodás, hogy a szerepek fölcserélődnek, vagy
fölcserélődhetnek. Tehát van az, hogy nem t’om, egyszer a feleség úgy
odasuhint, 10 év múlva meg a férfi… lök, na. Tehát hogy a szerepek nincsenek
mereven rögzülve. Hogy amikor ilyesmi történik, aki ezt a kisebb-nagyobb
bántalmazást elköveti, nincs fizikai sérülés, még egyszer mondom, nagyon bánja
az esetet. Kész a bocsánatkérésre, az meg is történik, és a jóvátételre, hogy
ez ne történjen így. És a bántalmazott fél képes magát megvédeni. (19:45)

Azt mondja Gottmann, hogyha valami ilyen, teljesen
alkalomszerű dolog történik, hogy akkor ő vállalja a terápiát. Természetesen ez
egy nagyon nagy téma, hogy az elégtelen érzelmi önkontrollal, vagy
impulzuskontrollal mit kezdjen az egyik, vagy a másik fél, vagy mind a két fél.
Azt mondja, hogy körülbelül a tapasztalata szerint az esetek, amikor valaki azt
mondja, hogy történt köztük már valamilyen fizikai… na, inzultus… valami jó
magyar szó, hát… bántalmazás, akkor ez a párok, tehát akik elmondják, hogy
történt társkapcsolaton belül erőszak, ott ez körülbelül 80%, és hogy ő 80%-ot
nem akar elengedni. Hát hogy ők együtt akarnak élni, 10 évenként egyszer van
valamilyen ahh, hát attól még… De ez nem jó, értitek, ide (1) ülök, és rögtön
mondom, az nem jó, nem arról van szó, hogy ezt most legitimáltuk, szó sincs
róla, na, mrrhh. Most bele is izzadtam ebbe. Azt mondja. (21:05)

20%-nál azonban nem ez a helyet. Azt mondja, ilyenkor
rögzült bántalmazásról van szó, amikor a bántalmazó és a bántalmazott szerepei
rögzültek. Tehát mindig ugyanaz bántja a másikat. A bántalmazott fél önmagát
nem tudja megvédeni. A bántalmazó fél a bántalmazottat okolja. „Hát persze,
hogy verlek, hogyha ilyen hülye vagy.” A bántalmazó fél nem látja be, hogy ez
súlyos lenne, nem kér bocsánatot, nem kész a magatartásának a
megváltoztatására. És ráadásul, a bántalmazott fél pedig nem tudja megfelelően
megvédeni magát. Ez egy más fajta bántalmazás, ez egy más minőség. El akartam nektek
ezt mondani, hehh… Hogyha valakivel szemben a bántalmazásnak a fájdalma,
igazságtalansága történik meg, nem mindegy, hogy melyik történik, tehát ez
egyáltalán nem mindegy. Semmiképpen se jó, átülök ide (1), semmiképp se jó,
csak nem mindegy, hogy hogyan él bennem az, hogy mi történt velem. Ez nem
mindegy, hogy azt mondom, bántott a férjem, és ez… 30 év alatt egyszer rálökött
a kanapéra. Hát nem kellett volna, de hát… na… S akkor igen, akkor
zsááá-gyéé-gyééé. (22:40)

Egyébként nekem mindig furcsa, mikor nők azt gyónják meg,
hogy verekedtek. Tényleg, most csak úgy közbe vetem, hogy nehogy egyoldalúan
lássuk ezt a kérdést. Milyen, mindig, mindig… Hogyha nem lennék ott a
gyóntatószékben, dobnék egy hátast, de hát ott, értitek, még eldőlni sem lehet.
Ugye, mert most mi élünk a mi ajtónk mögött, aztán azt gondoljuk, hogy a világ
ilyen. Hát akkor aztán meg nagyon sokféle. Oké. Jó, türüm-dürüm-dürüm. (23:25)

Kiegészíteném még ezt azzal, hogy annyira fontosnak tartja
azt, hogyha kiderül az, hogy bántalmazás történik egy családban, és kiderül,
hogy ez nem alkalomszerű, 20-30 év alatt egyszer az egyik, és a 40. évnél meg a
másik, mert elfelejtette a házassági évfordulót, az sok mégis csak. Hogy akkor
tovább dolgozik a párral, de azt mondja, hogy terápiát nem tudunk folytatni. A
bántalmazott felet abban segíti, hogy hogyan tudnak kidolgozni egy
menekülőtervet, a bántalmazó felet meg abban segíti, hogy hogyan tud terápiához
jutni, hogy az elégtelen önfegyelmével tudjon foglalkozni. Azt mondja, először
ezt a kettő dolgot kell megcsinálni. Az lehet, hogy évekbe telik, míg
egyáltalán a párkapcsolati segítéshez hozzá lehet férni. Ez volt tehát a 12-es
pont. (24:35)

13. A szabadságom átélése és megragadása

Vagyis, hogy igen, igazságtalanság történt, te tényleg
bántottál, ez nagyon fáj nekem, de közben, miközben ez így történt, azt élem
meg, és az tudatosul bennem, hogy a szabadságomat nem veszítem el, vagy nem
vesztettem el. És mert a szabadságomat nem vesztettem el, ezért átélem annak a
szabadságát, hogy erre a helyzetre, hogy te bántottál engem, szabadon tudok
reagálni. (25:10)

Cathy Freeman: „Cos I’m Free”

Ahogy ott voltam Sidneyben, hát nem bírtam, nem megnézni
Cathy Freeman hogy nyeri meg a 400 m-es síkfutás döntőjét az olimpián. Nézzétek
meg! Hát másfél perc az egész. Cathy Freeman nyer az olimpián. És miért jut ez
eszembe? Mert ahogy nézegettem, egyszer csak láttam valamit, amit sosem
fedeztem föl. Tudjátok, Cathy Freeman ausztráliai őslakos, és ő volt az első,
aki egyéniben, őslakosként olimpiai bajnoki címet szerzett. Ezért ő hát egy
emblematikus figurája Ausztráliának. Észrevettem, hogy a jobb karján van egy
tetoválás. A tetováláson az van, hogy „azért is szabad vagyok” („Cos I’m Free”
– szerk.), hogy én akkor is szabad vagyok, ez, ez a tetoválás. Ugye egy
ausztráliai őslakos. (26:15)

Tehát hogy van, hogy valaki azért képes az együttérzésnél, a
megbocsájtásnál, az irgalomnál lenni, mert van esetleg éppen a bántás, vagy az
igazságtalanság átélése nyomán egy élménye, hogy a szabadságomat nem tudod
elvenni tőlem, hogy a szabadságomhoz hozzá tudok férni. Igen, igen, igen. Hmm. (26:50)

A bennem élő szabad gyerek – Magyar idősotthon
Sidneyben

A szabadsághoz szívesen kapcsolom a szabad gyerek képét.
Hogy elérhető számomra a bennem élő szabad gyerek. Nem csak a szabad felnőtt,
hanem egy szabad gyerek. Egy olyan élményem volt, egészen furcsa ez, hogy…
Képzeljétek el, Sidneyben létezik magyar idősotthon. Kizárólag magyar idősek
laknak ott, és az ápolók is magyarok, mindenki magyar. Beszélgettünk ott arról,
hogy hogyan tudják segíteni ezeket az idős embereket. Hárman vannak 100 év
fölött, 100 év fölött. Leült az asztalhoz, ott ebédeltem, mert kétszer,
háromszor is meglátogattam ezt az idősotthont, éppen ebédelek. Odaült egy
bácsi, így leült, azt mondja „Jaj szerbusz, örülök, hogy itt vagy!”,
dődö-dődö-dő, aztán fölállt, „Tudjátok, várnak, mennem kell.” Ez a bácsi 103
éves volt, és így ült le, meg így állt föl. Akkor azt mondja, hogy hát „Képzeld
el, hogy az élet milyen szép, hogy 101 éves voltam, és tönkrement a régi autóm.
Akkor úgy fölmerült a családban, hogy hát vegyek-e még egy új autót? Mert hát
vezetni jó, és hát ugye járni azért már kicsit lassabban megyek, meg hát meleg
is van, ugye 44 fok, azért jó az az autó. Akkor tulajdonképpen a családi
kupaktanács arra jutott, hogy ha egy fél évet tudok még vezetni, azért már
érdemes. Aztán én is arra gondoltam, megbeszéltük, hogy na, még veszek egy
autót, és akkor utána odaadom a kisfiamnak.” Ugye, 80 éves. Ő még rádob egy
húszast. Kihúzta magát a bácsi, azt mondja „Hát és képzeld el, hogy az élet
milyen szép, hogy háromszor fél évet vezettem még.” Így mondta, háromszor fél
évet. És akkor „Vezettem háromszor fél évet, akkor úgy éreztem, hogy egy kicsit
mármost bizonytalan vagyok. Fél éve nem vezetek, odaadtam az autót a
kisfiamnak, aki azzal jön látogatni.” (29:25)

Kérdeztem akkor ott a magyar segítőket, na hogy mi az, amit
ezek az idős emberek a legjobban szeretnek, hogy mit élveznek? Tulajdonképpen
amit a legjobban szeretnek, azok a gyerekjátékok. Hogy ott áll a 103 éves
bácsi, a 101 éves bácsi, meg a 100 éves néni, tényleg, hát tényleg így, és
akkor a 90-es kölykök. Az a játék, de hát ilyen, de hát gyerekjáték, az a
játék, hogy fognak egy plüss koalát, és akkor egymásnak dobálják. Hát értitek,
mintha óvodában lennénk, az ovis játékokat szeretik legjobban. Akkor dobja, és
azt mondja, hogy „mákos guba”, vagyis a kedvenc magyar ételét kell mondani.
Akinek dobod, a kedvenc magyar ételedet… (Ledobja a plüss koalát a nézőtérre –
szerk.) Na dobd már valakinek oda, légy szíves. „Vadas!”, majd én… De nem
mondtál kedvenc magyar ételt. „Gulyás.” Csak úgy gulyás, az egy ember, nem a…
nem vagy egy kicsit féltékeny? Nekem te vagy a gulyás, ne szórakozz. Jöhet,
jöhet! Ahh! (Visszakapja a koalát, elcsípi a fülét az alkarjával – szerk.) Hát
ezen most valamit változtatni kell, ugye. Na jól van, jó, ez nem volt annyira
szerencsés, na. De hát az élet ilyen. Azt mondja. Hol a jegyzetem? Ja, itt van.
Szóval. Miért akartam ezt mondani? (31:10)

100 éves nénik és bácsik a 90-es sihederekkel mondják a
kedvenc magyar ételt, persze magyarul megy, és a gyermeki öröm és szabadság van
rajtuk, a játéknak, a játékosságnak ez az öröme és szabadsága. Tulajdonképpen
át kellett gondolnom, hogy én 50 év alatt micsoda tévedésben éltem. nemde
valahogy úgy van, hogy találkozunk egy idős emberrel, és akkor úgy elkezdünk a
lelkére beszélni. Most direkt nem akarok… annyira tök jó, hogy vagytok 60, meg
70, meg 80, hát zseniális. Volt 90 fölötti nénink, járt ide. Huhú! Lehet, hogy
most is itt van, csak szundikál. Hát de miért, 90 fölött? Én fele annyit se,
ide se jönnék. És… na, hol tartottam? De tényleg. A játék, igen, de köszönöm,
látni, azért most hiába van fél 7, még az korai nekem. (A színpadi bal oldalra
megy – szerk.) Nem, úgy érzem, hogy egy picit kihagylak benneteket mindig. Ti
nem érzitek így? „Egy kicsit.” Nem t’om, olyan rossz érzésem támadt, hogy… Na!
Hogy… most ide ülök egy kicsit. Nem t’om miért esik ott (A másik oldalon –
szerk.) jól ülni. Hogy… hol tartok? „A játéknál.” Igen. Azért, hogy az volt
bennem 50 évig, tudjátok, elmegyek az idősotthonba, hogy ott van az az idős
személy. Most direkt rád nézek, mert akkor nem értitek félre, nem vagytok azok.
Hogy hát az idős embereket rá kell venni, hogy szedjék össze magukat. „Képes
vagy te még fölöltözni egyedül. Jó, hát még azért csak ki tudsz takarítani a
szobádban. Hát csak még azért meg lehet még… keresztrejtvényt fejteni.” Szóval
tulajdonképpen mindig a felnőtt így megpróbálja azt az idős embert rávenni,
hogy… „Ehh!” Körülbelül ez a válasz. „Jaj, jól van, megint jönnek ezzel.” Hogy
tulajdonképpen az idős emberben nem az idős embert kell megszólítani, hanem a
gyereket. A gyerekkel kell találkozni. Mert ha van valaki, akinek van kedve még
élni 90 évesen, az a benne élő gyerek. Mert a benne élő idős ember azt mondja
„De minden csontom fáj. Nehéz fölkelni. Ahhh!” De megkérdezzük „Na, és
gyerekkorodban mi volt a kedvenc játékod?” Egyszer csak megelevenedik a szeme.
„Hhhá! Kedvenc játékom? Kedvenc ételem? Tááá!” (34:00)

Csak úgy elmondanám nektek, hogy mielőtt jaj, búnak eresztjük
a fejünket, hogy mínusz 20 fok volt, Sidneyben a magyarok sóvárognak a hó után,
kifejezetten sóvárognak. Magyar találkozó, és minden találkozás azzal kezdődik,
hogy „Néztétek, hogy Magyarországon mínusz 20 fok van?” Ezt, mindenki ezzel
kezdett minden találkozást. „Tudod, hogy mekkora hó esett?” Nem is esett hó,
csak hideg volt. Esett, hát tudom, tudom. Jó. Tehát mi az, amitől az
együttérzéshez, a megbocsájtáshoz, az irgalomhoz közel tudok jutni? Hogy akármi
is történt velem, a gyermeki szabadságomhoz, vagy a gyermekhez, aki őrzi a
szabadságát, az elevenségét, az élethez való olyan természetes kapcsolatát,
hogy az elérhető számomra. Hogy nem csak egy idős ember vagyok, nem csak egy
sebzett, egy nyomorult valaki. Rendben. Hmm. 14. Tényleg, én számolok. (35:15)

14. Az igazságosság érvényesítésének képessége

Azt lehetne mondani, azt tudom elengedni, ami a kezemben
van. Mi az, ami miatt képes vagyok elengedni azt, hogy érvényre juttassam az
igazamat, az igazságot, hogy elmondjam, hogy „Te voltál a rossz.”? Mi az, ami
miatt nagyvonalú tudok lenni? Az, hogy képes vagyok magamat megvédeni. Hogy
bármikor érvényre tudom juttatni az akaratomat. Az önkifejezésben nagyon szabad
tudok lenni, az önérvényesítésem nem gátolt, vagy akadályozott. Ha ez így van,
ha megvan a képességem arra, hogy magamat megvédjem és kifejezzem, akkor ezt el
is tudom engedni. Mikor vagyok nagyon görcsös, hogy minden áron a fejedet
akarom venni? Hogyha nem tudom elégségesen magamat megvédeni. Tehát éppen ezért
nagyon is jó, ha elég erős vagyok ahhoz, hogy magamért ki tudjak állni, az
igazságomnak érvényt tudjak szerezni, ha megvan ez a képességem. Ezért tartom
értékesnek, ha valaki énközpontú IS tud lenni. IS. Hogy képes vagyok énközpontú
lenni. Szörnyű lenne az életet énközpontúan leélni, de nagyon problémás, ha
valaki nem tud énközpontú lenni. Nem tud megállni, és azt mondja „Most én
jövök. Ez az én helyem, na.” Amikor képes vagyok saját magamat megvédeni és
érvényesíteni, akkor erről sokkal szabadabban tudok lemondani anélkül, hogy azt
érezném, hogy most valami súlyos, rettenetes veszteség érne. Hiszen a
képességem megmarad, hiszen meg tudom magam védeni, ki tudok magamért állni. (37:10)

A csatavesztés szépsége.

Olyan mélyen hatott az rám, mikor tanultam, hogy a hit
hogyan fejlődik az emberi lélekben. Hét fázis, most nem akarom ezt ragozni,
2001-ben elmondtam bőven. Tényleg, fönn van a neten, 2001. Ott a 7. fázis így
szól, hogy hát így mondják, hogy összekötő érett hit. Olyan belső tartalmak
képesek harmóniában lenni bennünk, amelyek az előző hitfázisokban nem. „Most az
ember vagy jó, vagy nem. Most vagy igaz, vagy nem. Most irgalom, vagy igazság.”
De az elmélyült hitben képes vagyok az igazságomat képviselni, és képes vagyok
azon fölülemelkedni, és mind a kettő egyszerre bennem van, és nem egymással
szemben van, hanem valahogy egy jó egyensúlyban. A következő mondat hangzott el
ezen az előadáson, de ez volt vagy 20 évvel ezelőtt, azóta is annyira bennem
van. A mondat így szól. Amikor valakinek a hite elég elmélyült ahhoz, hogy
olyan ellentmondások, tartalmak és feszültségek is benne egyensúlyban vannak,
amik az előző fázisokban egymást kizárónak tűntek, vagy így élték meg, az azt
jelenti, hogy az illető ismeri a csatavesztés szépségét. „Nem akarok minden
csatát megnyerni.” Nem kell minden beszélgetésben bebizonyítanom, hogy nekem igazam
van, vagy hogy nekem is igazam van. Vagy hogy amit csináltál, ez most nem jó,
vagy hogy azt most miért így látod, hogy az nem is úgy volt, hogy én nem azt
mondtam, hogy az nem úgy történt. (39:05)

Egy érett személyiség képes arra, hogy egy beszélgetést úgy
fejezzen be, hogy azt mondja „Jó, hát most na… most félreértett, rendben van.
Majd lesz egy következő beszélgetés. Most látszott, hogy mindent elkövet azért,
hogy bebizonyítsa, hogy neki van igaza. Hát akkor most jól van. Hát jó, most
akkor itt tartunk. Most ez volt, most ő azt gondolja, hogy… Hát gondolja azt.
Hát megy tovább az élet, megint találkozunk.” (39:35)

Egy terapeuta, van ennek azért egy kicsit olyan, hogy is
mondjam, cifrangosabb része is, egy terapeuta azt mondja… A csoportban gyakran
történik olyan, hogy a csoporton belül valaki, olyan nem t’om, olyan
igazságtalan másokkal, vagy esetleg a csoportvezetővel, úgy beszól neki. Én azt
figyeltem meg, hogy ez a csoportvezető soha nem védi meg magát, nem védte meg
magát. „Jó, hát így történt, így történt, megy tovább az élet.” Megkérdeztem,
ez miért van, hogy te ezt nem szoktad szóba hozni, hogy úgy engeded. „Jó, hát
beléd rúgtak, beléd rúgtak.” Erre a következőt mondta. „Hát tudod úgy van az,
hogy ilyenkor általában a csoporttag bűntudatot él át később, amikor rájön,
hogy ő igazságtalan volt velem. A bűntudat nagyon ösztönözi a munkát.” Ha
legközelebb jön, érzi, hogy valami… Hogy mondják? …vaj van a füle mögött. Azt
mondja „Ó, nagyon be fogja vetni magát, sokat fog fejlődni, meg motivált lesz.”
Amikor valaki nagyon is kidolgozza azt, hogy – hol a jegyzetem? – magát képes
megvédeni, az igazságának érvényt szerezni, könnyebb lemondani róla, vagy
felülmúlni. Ezt nagyon izgalmasnak látom. Mrrhh. (41:00)

Történet egy kígyóról, aki mindig megmarja az
embereket

Áááá, egy történet. Még jó, hogy ideírtam, különben nem
jutott volna eszembe. Ez egy keleti történet. Azt mondja, hogy… Már mi az, hogy
azt mondja? Ez egy… értitek, egy felesleges fél mondat volt. Most én mondom.
Azt mondja… Hogy… Az indiai faluban a mérgeskígyó rendre megmarja az indiai
falusi embereket, rendre. Hát azért a falu népe egyre feszültebb, de hát nem
mernek a kígyó ellen támadni, mert nagyon veszélyes, minden marása gyilkos
marás. Ezért hát mit tehetnének, elmennek a szenthez, a falu bölcséhez, és
megkérik őt, hogy miután ő tud az állatok nyelvén beszélni, ezért legyen
szíves, beszéljen a kígyó lelkére, ha van neki olyan. Beszéljen a kígyó
lelkére, hogy hagyja abba a falusi népség harapdálását. Jó, hát a szent nagyon
együttérző a népekkel, ezért elmegy a kígyóhoz, bekiált az odvába, és mondja
neki. „Ide figyelj kígyó, légy szíves hagyd abba a falusi népség bántalmazását,
marását!” De tényleg, hát pont így történt. Hát kedvesen nevetsz ezen, de ha
valami volt, az volt. Hát, a kígyónak tényleg valahogy a lelke fordul.
„Tényleg, hát mit marogatom én ezt a falusi népséget?” Azt mondja „Lemondok
erről.” (42:50)

Akkor eltelik egyik nap, a másik után, hét hétre fordul, és
a falusi népség észreveszi, hogy a kígyó nem marogatja a bokájukat. Erre azt
mondják „Lehet, hogy legyengült a kígyó.” Fogják a dorongokat, az ásókat, a
kapákat, és a láncfűrészt, hogy most, hogy a kígyó legyengült, most elejét
veszik az összes brutális marásnak. És hát a kígyó, azért éles a szeme,
hőérzékelő képessége észleli a meleg kapanyelet, és… Száz szónak is egy a vége,
kisebb ütésekkel túléli, krrr-khh. Hát azért csak elmegy a falu szentjéhez. Azt
mondja „Ide figyelj! Én hallgattam rád, azt mondtad, ne marogassam az egyszerű
falusi népeket. Én nem csináltam, és nézd meg, most rám támadtak, és majdnem megöltek.”
Erre a falu bölcse a következőt mondja. „Ide figyelj, te oktalan kígyó! Én azt
mondtam, ne mard meg őket, de azt nem mondtam, hogy ne sziszegj.” (44:10)

Aki tud sziszegni, az könnyebben tudja azt mondani „Most
miért marjalak meg?” Oké. Olyan jóízűen nevetsz ezen. Oké. Nézem az időt.
Elvesztettem az időérzékemet is. Teljesen ilyen koala időben vagyok. Mintha
sose lenne vége. Következő. Gyerünk! Ú, a lábam! Na! 15. Azért olyan furcsa,
hogy elmúltam 50 éves. Tehát hogy miért nem látszik ez rajtam? Egyáltalán nem
látszik. A következő pont így szól, hogyan tudok az együttérzésben, az
irgalomban és a megbocsájtásban ülni úgy, hogy nem tagadom az igazságot, hogy
kivel, mikor, ki, mit és hogyan tett? (45:10)

15. Képes vagyok megkülönböztetni az igazságot az
ítélkezéstől és a bosszúállástól.

Hogyha képes vagyok megkülönböztetni az igazságot az
ítélkezéstől, az igazságot a bosszúállástól. Mert hogy amikor valaki nagyon a
fájdalmában van, ezek összecsúsznak. Mint hogyha az igazságból, az igazság
érvényesítéséből rögtön következne valami bosszú. De a kettő nem ugyanaz. Tudom
mondani, hogy mi az igazság, és utána meg tudok állni, és tudok húzni egy
vonalat, és azt tudom mondani, hogy az igazság kimondása vagy érvényesítése az
nem ösztönösen és természetesen hajlik bele a bosszúállásba. Az igazság és az
ítélet nem ugyanaz. Mint ahogy emlékeztek, milyen nem könnyű megkülönböztetni
azt, hogy én most a haragomat fejeztem ki, vagy a haragommal együtt
tulajdonképpen lebecsüllek, megvetlek, leértékellek. De nagy dolog, hogy valaki
meg tud állni a haragjánál, és a haraggal együtt nem közvetít leértékelést,
vagy megvetést. Nagyon nagy dolog. Képes vagyok az igazságot képviselni
anélkül, hogy az ítélkezés lépésére eljutnék. Hogy az nem ugyanaz. Mhh. Ezt
nem, szerintem ezt nem kell ragozni. Jól van. (46:30)

16. Az igazságosság rendjének kiterjesztése.

Ugye eddig főleg arról beszéltünk, hogy a megbocsájtás, az
irgalom és az együttérzés, háhhh, hogyan tud valahogy olyan erős lenni, hogy
létrehozzak egy egyensúlyt anélkül, hogy bosszút állok. Most átülök ide (1), és
azt mondom. Hát de az is lehetséges, hogy az igazságosság rendjét nem csak úgy
fogom föl, hogy az én sérelmem, az én igazam, hanem azt mondom például… Hogyan
terjeszthető ki az igazságosság rendje? Hogy hát én is követtem már el egy
csomó nem helyes dolgot, és most velem is követtek el nem helyes dolgot. Tehát
az igazságosság sérült, a mi kettőnk kapcsolatában. De ha az életem útját,
egészét nézem, akkor azt mondhatnám, hogy hát én is tettem már nem jót, és most
velem is tettek nem jót. Hogy ezt egyensúlyban tudom látni. (47:30)

Volt egy idős bácsi, elütötték, és bekerült a kórházba.
Kérdeztem tőle, hát ez… Kati bácsi, hogy… Jó, hát nem így hívták, csak direkt,
hogy ne lehessen tudni ráismerni. „Te hogy éled ezt meg?” Képzeljétek el, ez a
Kati bácsi azt mondja, hogy „Hát tudod Ferikém, hát énvelem olyan sok jó
történt az életben. Hát most belefér egy ilyen.” Ezt mondta. Ez azt jelenti,
hogy valahogy az igazságosságomnak, az egyensúlynak a világát képes
kiterjeszteni. Nem csak kizárólag az egyetlen egy kapcsolatban próbál mindent
érvényre juttatni. (48:20)

Az is lehetséges, valaki például hívő, azt mondja. „Hát
Isten nekem olyan sokszor bocsájtott meg, amiért én már nem tudtam volna mit
tenni. Hát hogy, hogy… kepesszek azért, hogy ő rendes legyen velem, hogy
fölkeltse napját rám, hogy adjon esőt, és…” És akkor azt mondom, az
igazságosság rendje úgy áll helyre, hogy Isten nagyon sok jót tett velem és
értem, amiért én nem is tudtam megdolgozni, és most én teszek másokkal jót, és
tulajdonképpen ez egy egyensúly. De ez az egyensúly akkor jön létre, hogyha az
igazságosság rendjét kiterjesztem, és nem csak a kettőnk kapcsolatára
vonatkoztatom. (49:05)

Az is lehetséges, hogy azt mondom „Hát tulajdonképpen a
kapcsolatunk elején én sokkal gyöngébb voltam, mint te. Tényleg, én olyan
dolgokat csináltam, hú, ezt nagyon bánom. Hát még így is én negatívban vagyok.
Most belefért ez, hogy te bántottál engem.” Akkor az igazságosság rendjét
kiterjesztem időben, egy jóval nagyobb összefüggésre, és ezért azt mondom „Most
miért kéne ezért bosszút állnom? Hát még így is bőven adósod vagyok.” Olyan is
lehetséges, hogy valaki azt mondja, nem Istennek, tulajdonképpen az életnek
adósa vagyok én így is, mert olyan sokat kaptam tőle. Hát… hmm. Oké. (49:55)

Az is nagyon szép, hallgattam egy bácsit. A bácsi azt
mondta, csodájára jártak, hogy minél idősebb volt, annál inkább az egész életét
arra szánta, hogy másoknak segítsen, és soha semmit nem fogadott el érte. Ez
egy rádióriport volt. Kérdezte a riporter, hogy „Hát de mondja meg, hogy ez
hogy… hát és nem kér ezért semmit, reggeltől estig csinálja, szinte keresi azt,
hogy hol segíthet. Hát de miért nem kér érte semmit? Hát ez egy hülyeség.”
Akkor erre a bácsi a következőt mondta. „Én nagyon is kérek érte. Mert mikor
megkérdezik tőlem, hogy mibe kerül, akkor azt szoktam mondani. Ez abba kerül,
hogy amikor valaki majd jön hozzád, és segítséget kér tőled, neki add oda azt,
amit én most nem kérek el tőled.” Ez azt jelenti, hogy a bácsi azt mondja,
nagyon is fizessél érte, csak nem nekem. Én nem szorulok rá, hogy te azt a jót,
amit én csináltam, kifizesd. De állandóan kerülünk olyan helyzetbe, hogy valaki
rászorul, ott fizesd ki. Ez egy sokkal tágabb igazságosság. Azt mondja, ezzel
teljesen egyensúlyban tudok így lenni. Bár én egyoldalúan adok, és… nem kérek
vissza, de tulajdonképpen mégis kérek. (51:30)

Szoktatok fölvenni stopposokat? Hát nem, nem t’om, mikor én
fiatal voltam, állandóan stoppoltam. Hát az annyira jó volt. Mentünk bulizni.
Hát képzeljétek el! 15-16-17-18-20 évesen buliztunk, hát elment az utolsó busz.
Az nem úgy volt, hogy akkor… nem volt kedvem lesétálni 40 perc… (Kiteszi a
kezét, mutatja – szerk.) Szinte nem volt olyan alkalom, hogy valaki ne vett
volna föl. S akkor „Miért stoppolsz? – Fáradt vagyok, izé, buliztam. – Na és
aztán. Jól van, elviszlek.” Akkor megfogadtam, hogyha lesz autóm, én is
fölveszek másokat. Hát azoknak nem tudom visszaadni, akik fölvettek, de
továbbadni tudom, és így létrejön az igazságosságnak egy tágabb egyensúlya.
Ehh, most picit úgy érzem, hogy ilyen evidenciákat mondok. Csak hogy azért
mondom, hogy legalább úgy elhangzik, és akkor… na. Igen. Ehh. (52:35)

Emlékeztek erre, hogy egy auschwitzi túlélőt kérdezték
arról, hogy „Hát nagyon nagy dolog az, hogy ahhoz a kevéshez tartozik,
kevesekhez tartozik, akik túlélték. Minket – kérdezte a riporter – hát az
utókort nagyon foglalkoztatja az, hogy tulajdonképpen mi volt a kulcsa annak,
hogy túl tudták élni? Hogy maga látja azt, hogy kik élték túl, van-e valami
közös vonás magukban, ami segítette a túlélést?” Erre azt mondja ez az
auschwitzi túlélő. „Igen, igen, ezen én is sokat gondolkoztam, és kétség kívül
egy közös vonás biztos van mindegyikünk között. Ez pedig az, hogy valaki
valamikor segített nekünk, mert e nélkül nem lennénk itt.” Áhh! Tehát az
igazságosság kiterjesztése, hogy nem csak egy kapcsolaton belül kell minden
igazságnak létrejönnie, hanem egy nagyobb rendszerben is létrejöhet egy
egyensúly. Oké. Igen, igen. (53:55)

17. Minden, a minket fölülmúló rendbe, vagy
igazságosságba vetett bizalom.

Minket fölülmúló rendbe, vagy igazságosságba vetett bizalom.
Ez egészen durván is hangozhat. Mikor valaki azt mondja, ez egy… szólás, hogy
„Istennél a bosszú.” „Én nem mocskolom be a kezemet veled, majd Isten megbüntet
neked.” Találkoztam egy… nem azt mondom, hogy így van, hanem hogy valaki azt
mondja, hogy azért tudok itt (2) ülni, és nem a bosszút állni, mert azt mondom,
hogy lesz majd bosszú, csak nem én csinálom. Ugye, valaki egész közvetlenül azt
mondja „Majd az Isten megfizet neked!” Van aki nem Istent mondja, hogy majd
Isten megfizet, azt mondja „Az életnek megvan a rendje, aztán majd előbb-utóbb…”
(55:00)

Találkoztam valakivel, évtizedekig amikor ővele
összefutottam, azt láttam, hogy szenved, és ki volt virulva. „Mi történt?” Azt
mondja „Meghalt az a rohadék.” Ezen egy kicsit meglepődtem, ezen a nyílt
őszinteségen. „De most ettől vagy ilyen jól?” Volt egy ember, szakálla volt
kender, hogy… sokat bántotta ezt a valakit, sokat bántotta. Ő úgy élte meg,
hogy ez tönkreteszi, vagy tönkretette az életét, hogy ez a valaki őt sokat
bántotta. Ez, aki őt sokat bántotta, rántotta, hogy ő fttty!, és kivirult. Azt
mond… „Te, mondd már meg, de hogy ez… miért lettél ettől ilyen jól? Látni
valóan egy új minőség költözött beléd. – Azért, mert évszámra vártam, hogy
mikor áll helyre az egyensúly. Az lehetetlen, hogy valaki így végig lébecolja,
hogy az élet valahogy ne kérje számon rajta a gonoszságát. Most… csúnyán halt
meg.” Most ez egész ijesztő, de kétség kívül ide kell hozni témaként. Hogy
valaki azért nem áll bosszút, azért nem… érvényt szerez… azt mondja „Majd az
élet elrendezi.” (56:35)

Most mondhatjuk fennköltebben is, a karmikus hatás, na.
Minden tettnek megvan a következménye. Ugye ez akkor téged nagyvonalúvá tehet.
Azt mondod „Nem nekem kell elintézni, majd rád dől a fa.” Most elnézést, hogy
ilyeneket mondok, de hát, hát van, akit ez motivál. Hát akkor most miért…?
Értitek, nem vagyunk egyformák, az egyik koala, a másik kenguru. A kenguruk
esténként jönnek ki a fűre legelni. Tudtátok? A meleg időben a kenguru henyél,
mint egy jó olasz, mediterrán ember. Szieszta. 44 fokban ugráljon? Van neki
esze. Aztán, mikor úgy kezd lemenni a nap, és jó hűvös lesz, akkor tük-tük-tük,
kiugrálnak, és legelésznek. Vannak kenguruveszély táblák. Tudjátok, biztos
láttátok. Kenguru, hogy a kenguru átugrál az úton. De a kis ostoba nem ugorja
át az autót, hanem néha pont elé ugrik. Az baj, mert azért van a kis kenguru,
nem t’om tudjátok-e, meg van a nagy kenguru. Ez nem azt jelenti, hogy a kölyke
meg az anyja, hanem a fajta. Egy nagy kenguru benéz a szélvédőn, az nem oly
kellemes. Hát körülbelül úgy képzeljétek el, mint az őzek nálunk. Úgy jönnek
ki, rohannak át, csak többen vannak, mert ez egy kontinens. Örülök, hogy ilyen
okosokat mondhatok nektek. Úgy körülbelül általános iskolában gondolnám ezeket
így, de nézzétek el nekem, hogy még mindig csak reggel 7 óra van, még nem
reggeliztem. Igen, igen, igen. Jó. 18. Igen, jól van. (A koalához… – szerk.)
Akarsz ehhez valamit hozzáfűzni? Azt mondja, kicsit bántotta őt, hogy a
kengurukról többet beszéltem, mint a koalákról. (59:00)

18. Az irgalmas Istenhez tartozás, a hozzá fűződ
bizalom, vagy a vele való közösség átélése.

Valaki azt mondja. „Azért nem állok bosszút, nem akarom a
véredet, mert én egy olyan Istenhez akarok kapcsolódni, akiről a képzetem az,
hogy ő egy irgalmas Isten, vagy egy megbocsájtó Isten. És én egy megbocsájtó
Istenhez való tartozásomat fontosabbnak tartom, mint azt, hogy most bosszút
álljak. Mert akkor eltávolodnék ettől a számomra nagyon fontos kapcsolattól.
Ezért az irgalmas Istenhez, megbocsájtó Istenhez való kapcsolat nekem
fontosabb, mint hogy itt ezt lemeccseljem.” Ez valakit nagyon tud motiválni.
Ugye hogy „Isten fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad ennek is, annak
is.” És a többi. Nem t’om, hogy ez benne van-e. Benne van? Jó. És azt mondom,
hogy „Hát valahogy Ő nekem az élet példaképe, hogy valahogy úgy érdemes, ahogy…
na.” Mhh. Háá-háá! Mhh. Igen. Most ez a… (60:20)

Kínai tánccsoport a magyar kulturális fesztiválon

Szóval ez a tágabb világ. Ugye, hogy az Istennek való
kapcsolat fontosabb nekem, mint ez a kapcsolat, és… hogy miután én kulturális
héten voltam, ez azt jelenti, hogy kultúr programok is voltak. Volt gálaest,
meg… nem t’om mi volt a másik neve. Nyitó est? Talán. Van ilyen? Nyitó… ez
olyan hülyén hangzik. Mondjátok? „Ismerkedés.” Nem, szóval kezdő est. És a
magyar néptánc csoport, magyar botos tánc, magyar nóta – az nem volt –, de
mindenféle magyar kulturális esemény. Egyszer csak azt mondja, aki beharangozta
a programokat: „Most pedig egy kínai tánccsoport következik.” A következőt
lehetett látni a magyar kulturális fesztiválon, mert három évenként van, hogy
(Apró léptekkel, mozdulatlan felső testtel Feri belibeg, mint egy kínai táncos,
majd a karjaival imitálja a tánc mozdulatokat – szerk.) Nem mondom, hogy nem
volt meglepő. Néztem, ezen a magyar kulturális fesztiválon az indiai
tánccsoportot, ahogy a legyezővel… szép, szép, szép, de mit keresnek itt?
Amikor vége volt, nagy taps volt persze, nem tapsolt senki… De, de tapsoltak,
miért ne taps…? Vicceltek? Hát úgy mentek, mint hogyha húzták volna őket a
vajon. Hát ha nem láttam volna, hogy van lábuk, azt hittem volna, hogy siklanak.
(62:15)

Megkérdeztem a szervezőt, a fő szervező mellett ültem. „Te,
ez mi volt?” Erre azt mondja. (Suttogva – szerk.) „Tudod Feri, ez úgy van, hogy
a programot az ausztrál állam is finanszírozza. Mert Ausztrália nagyon szereti,
hogy itt különböző népcsoportok vannak, és ettől színes az ország, de nem
akarják, hogy ezek a kulturális rendezvények egyoldalúvá legyenek, ezért minden
rendezvényre akkor adnak csak támogatást, ha meghívnak egy másik népből egy
csoportot.” Akkor… azért suttogok, mert értitek, mert most éppen tapsolnak, és
hajlongnak a kínai hölgyek. „Miért pont a kínaiak?” A válasz így hangzik: „Mert
ők jöttek.” Látjátok, a gyermeki egyszerűség néha sokkal pontosabb válaszokat
ad, de ennek az volt az értelme, mondja, mikor aztán vége volt. Hát ez úgy volt,
hogy hát gondolták, mégis csak magyar, hát hívunk valami hasonlót. Írtak egy
email-t a lengyeleknek, hogy hát magyar esemény, és „lengyel, magyar, két
barát”, hát nem jönnének? A lengyelek nem értek rá, mert nyár van. Akkor ezt az
email-t, valahogy, mert ez egy közösségi oldalon ment, kiszagolták a kínai
táncosok, és ők írtak egy email-t, hogyha a lengyelek nem jönnek, ők szívesen.
Az egyszerűség kedvéért meghívták a kínai…, akik siklottak a parketten, mint
hogyha jégen csúsztak volna. Most a legnagyobb élmény volt. Hát hogy mondjam,
mezőségit már láttam, na de ez… (64:20)

Jaj, Feri! Jó. Igen. Most nekem csak az a nehéz ebben, hogy
úgy vége lesz az előadásnak, akkor van reggel, tehát akkor… értitek, tehát ti
elmentek aludni, én meg nem t’om, nézem az ausztrál nyílt teniszbajnokságot.
Jó. Tényleg, egy utolsót, gyerünk! Mert még van ám itt pont. (64:45)

19. Önmagam és a tettes árnyaltabb látása.

Önmagam és – most így mondom – a tettes árnyaltabb látása.
Mi ez, hogy önmagam és a tettes árnyaltabb látása? Így is mondhatnám, hogy azt
ismerem föl, hogy sosem vagyok csak áldozat, és ő sosem csak tettes. Ugye erről
már esett szó? Csak ezt még egyszer ki akarom mondani. Hogy ahogyan be tudunk
szűkülni az igazság, vagy az igazságosság szempontjából egyetlen kapcsolatra,
be tudunk szűkülni a szerepeink szempontjából arra, hogy ő csak tettes, én
pedig csak áldozat vagyok. Például a megbocsájtás egyik kulcsa, hogy fölfedezem
azt, hogy nem vagyok csak áldozat, és hogy ő nem csak tettes, hogy valami
tágabb világ van itt. És a… na. (65:40)

Mi történt velem a repülőn?

Jöttünk visszafelé. Első kajál… Tudjátok, hogy az hány óra
út? 21. 21 óra csak a levegőben, tehát még az átszállás, azt nem is mondom,
tehát a levegőben 21 óra. De egy helyen meg… hát megállunk. Tehát nem a
levegőben, akkor leszállunk, és… Most az történt, jöttünk visszafelé, de 19
óra. Az előbb is ennyit mondtam? „21”. 21, mert annyi, 21, nem vagyok még
eszemnél, 21, 21, kiszámoltam, 21. És… na. 1 órája repültünk, jött a hölgy,
oszt…ja, tya-tya, tya… Mondtam neki, hogy hát én vegetáriánust kérek, mert hát
mindig azt kérek. Nézegette… „Sajnos nincs.” Hát jó, hát az éhség, az, az
tényleg, jellem nevelő… Próbáltam így látni, de a hölgy nem így látta, mert ő
nagyon-nagyon zavarba jött. Vagy hát… ez egy katari gép. Hát egy katari gépen
nincs izé, csak a csirke, meg a pörkölt. Hát ez… szégyen. Ezért tett egy kört,
hozott nekem egy csomó édességet, így rakosgatta le. Hát mondom… Utána meg,
eltelt öt perc, hozott nekem valami, valamilyen szendvicset, amin látszott,
hogy teljesen nem konform ott az összes többi kajához, tehát ez valami, a saját
szendvicsét, vagy mit odarakta. De akkor nem nagyon fértem ott el, meg mindenki
nézte, hogy ez hogy? Nem fért… és így tolják. (67:45)

Eltelt öt perc, iszonyú örömmel, hát amit a smink alatt
lehetett egy picit még látni, jön és azt mondja „Találtam!” És akkor talált,
mert mégis csak talált valahol. Hát jó, ezt mondjuk, érted, nyolc úttal
ezelőttről leesett. Azt képzeld, hogy egy ilyen púp volt az asztalomon,
irgalmatlan mennyiségű kajából, és ezután megkérdezte, hogy mit iszom.
Almalevet. Kitöltötte az almalevet, és ezt valahogy megpróbáltam lerakni az
irgalmatlan kupac kaja közé, és ahogy így próbáltam nyúlni valamelyik nem húsos
étel… fogtam az almalevet, és pfff. Most arra jutottam, hogy az az ösztön, az
ösztönös válság-menedzsment, hát nehogy már a combomra folyjon. Azt értem el,
hogy ahogy ömlött volna, így… (Széttárja a lábait ülve – szerk.) és ezzel
elértem, hogy az almalé, miután az ülésnek van egy kis svungja lefelé, (Mutatja,
hogy alá folyt – szerk.) és így két deci almalében ültem, és arra gondoltam,
még van 20 órám. Hát, hogy ez nagyon vicces így. Kedves illető ült mellettem,
rögtön mondta „Kendőket kérünk!” Hát de hiába álltam már föl. (Törölgeti magát
elölről, hátulról – szerk.) Ülés is… még jó, hogy adnak pokrócot. Akkor a pokrócot
ráraktam. De hát a gatyám, értitek. (69:35)

Egy ilyen, egy almalé tavacskában ültem, és ahogy ott ülök,
úgy elkezdett szaglani. Hát, hogy én… Hirtelen eszembe jutott, hogy majdnem
benn hagytam a rövidnadrágomat a kézitáskában, de végül „Minek a rövidnadrág?”.
Hát, például erre. Most mi… most mi van? A következő jutott eszembe. Hát, hogy
mi van, azt nem tudom, de mondjuk egy előnye van ennek, hogy legalább az
unokáimnak lesz mit mesélni. (Taps – szerk.) Látni valóan nem voltam túl
meggyőző magam számára sem, ahogy ott ültem, és mmmm. Most mit lehet csinálni?
Rájöttem, hogy hát azért úgy a gyermeki szabadságom, bepelenkázom magam.
Tényleg ezt csináltam, hiába 50 éves, meg fölszentelt pap, elmentem a
mellékhelyiségre, húzkodtam egy csomó papírt, és készítettem WC papír pelenkát.
„Belül vagy kívül?” Hát, részletezzem? Nem, már ez is túl sok. Minden esetre,
mert rájöttem, hogy ez nagyon jó lesz, mert mindenhonnan ez fölszívja. És akkor…
De az… megszívja inkább? Hát én szívtam meg, de a… „Megszárad.” Na, az történt,
hogy két óránként mentem, és pelust cseréltem. Ezt ott egyetlen útitársamnak
sem meséltem el, hogy miért járok két óránként a WC-re. Minden esetre mikor már
a leszálláshoz közeledtünk, már büszkén, mindenféle makula nélkül szálltam le.
A szagról ne tegyünk említést. Szóval. Ezzel most azt hiszem, befejezem,
megyek, nézem a melbourne-i nyílt ausztrál teniszbajnokságot. Ti aludjatok jól!
Köszönöm a figyelmet. (taps – szerk.) (72:10)

Lejegyezte: vinkozoli