2010. december 19. – Advent 4. vasárnapja – A év Kövi Szűz Mária templom – Pál Ferenc atya
Olvasmány (Iz 7,10-14)
Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az
Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a
magasból!' De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek, és nem kísértem az Urat.'
Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek,
hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én
Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan,
és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.
Szentlecke (Róm 1,1-7)
Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten
kiválasztott evangéliuma számára -- amelyet Isten előre megígért a szent
iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki
testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke
szerint, a halálból való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; s
aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy
engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére -- ezek közé
tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai --, Isten összes
szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és
békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
Evangélium (Mt 1,18-24)
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt
jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében
fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem
akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt.
Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent
neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni
feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van.
Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét
bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava,
amit a próféta által mondott: ,,Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül,
és a nevét Emmánuelnek fogják hívni' [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk
az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala
megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Szentbeszéd
(1) „József magához vette feleségét.” Ezen az estén erről az egyetlen
mondatról, vagy ennek a szentírási kijelentésnek a világáról szeretnék
elmélkedni veletek együtt. Milyen szíven ütő az, ahogyan a ma embere
újból és újból a társára tekint, vagy a barátjára néz, vagy a
szerelmére, vagy a házastársára, vagy valakire, és kimondja, vagy
kimondjuk az, hogy „Arra van szükségem, hogy fogadj el engem.” Egészen
világos meggyőződéssé vált az, hogy igen, erre mindannyiunknak
szükségünk van. Szükségünk van arra, hogy elfogadjuk egymást, és főleg,
ahogy aztán hozzá szoktuk tenni azt, hogy szükségünk van arra, hogy
föltétel nélkül elfogadásban tudjunk legalább 1-2 ember részéről
részesülni. Hogy legalább 1-2 ember legyen a világon, akikkel
kapcsolatosan ez a tapasztalatunk, hogy ő föltétel nélkül el tudott
engem fogadni.A Szentírás azonban rögtön 1-2 lépéssel tovább is megy. Mert
hiszen József álmában nem azt hallja az angyaltól: „József, én pedig azt
mondom most neked, fogadd el Máriát!”, hanem azt mondja: „Vedd magadhoz
Máriát! fogadd magadhoz a te feleségedet!” Ezért lehetne először azt
mondani, hogy történik az elfogadás, de az elfogadás nem elég. Az
elfogadás után történik az, vagy történhet az, hogy valaki, akit
elfogadok, őt magamhoz is tudom fogadni. És amikor valakit magamhoz
tudtam fogadni, akkor teremtődik meg annak a föltétele, hogy be is tudom
őt fogadni. Hát valamiképpen ezt az ívet tudjuk végigjárni, amikor egy
emberi kapcsolatnak igazán a nagyságát, a szépségét akarjuk megélni,
hogy elfogadom, azután magamhoz fogadom, és végül pedig befogadom őt. És
mindegyik egy újabb, nagyobb tartalmat és többletet hoz az előzőhöz
képest.Az első gondolat tehát nagyon egyszerűen így szól: tudjuk azt
nagyon jól, az emberi kapcsolataimból, hogyha nem tudjuk egymást
elfogadni, magunkhoz fogadni és befogadni, akkor hiába várunk és vágyunk
valamit attól a kapcsolattól, a másik személyének az el nem, és
magunkhoz és be nem fogadása akadálya lesz annak, hogy abból a
kapcsolatból, annak a kapcsolatnak az értékei megfelelő módon ki
tudjanak bontakozni. Az első gondolat így szól: a Szentírás sokkal
bátrabban szól valamiről, amiről a ma embere is egyébként nagyon nyíltan
beszél, hogy a föltétel nélküli elfogadás az embernek nem elég. Hogy
Máriának nem arra volt szüksége, hogy József azt mondja: „Nézd Mária, én
téged föltétel nélkül elfogadlak, így, ahogy vagy. Na, de azért nem
akarok veled élni. Hát attól én még egészen el tudlak téged fogadni,
föltétel nélkül, de ezt a kapcsolatot hagyjuk, mert hát történt, ami
történt. Azért ez nekem így mégse tiszta.” Az embernek nem elég, hogy őt
elfogadják, arra van szükségünk, hogy magunkhoz fogadjanak bennünket,
és aztán elfogadjanak, és aztán befogadjanak. Ez az első gondolat.(2) Elkezdtem játszani azzal a gondolattal, ahogyan mondjuk az
angyal azt kérdezi Józseftől álmában: „Mondd csak, József, akarod-e
befogadni Istent? Akarsz-e találkozni Istennel?” József helyében én
biztos azt mondtam volna, hogy „Az már biztos, hogy akarok. Nagyon is
szeretnék vele találkozni. Szeretném Istent elfogadni, és magamhoz
fogadni, és befogatni – hát ez nem is kérdés. Egy angyal hogy kérdezhet
ilyet?” S akkor az a bizonyos angyal azt kérdezte volna Józseftől: „Te
József, magadhoz akarod fogadni te Istent?” S József olyan könnyen azt…:
„Persze, hogy így van.”, akkor a válasz nem úgy hangzott volna, hogy
„Hát, akkor ez néhány hónap múlva megtörténhet.”, hanem úgy: „Akkor
fogadd magadhoz Máriát! Ja, József, ha neked Istenre van szükséged,
fogadd magadhoz Máriát! Hogyha te Istennel akarsz találkozni, fogadd
magadhoz a feleségedet! Ha te Istent be akarod fogadni az életedbe,
fogadd ismét magadhoz a férjedet!”A második gondolat tulajdonképpen inkább egy kérdés: Ki az, akit
énnekem magamhoz kellene fogadnom ahhoz, hogy Istent is be tudjam
fogadni azután az életembe ismét, vagy újból, vagy pedig úgy, ahogyan
eddig ez még nem is történt meg? Hogy a karácsonyi történetnek van egy
nagyon sajátos üzenete, ez pedig az: „Na hát ember, ha te Istent be
akarod fogadni az életedbe, akkor keresd meg azokat az embereket, akik a
te életedben nagyon személyesen és nagyon sajátosan a te Istened
hordozó emberei, mert a te életedben ők hordozzák a te Istenedet.” De
nagy dolog az, van még öt napunk, legalábbis ötöt kell aludni, a
gyerekek ezt mondták nekem a sekrestyében reggel. „Ötöt kell még aludni,
Feri atya!” Az elég sok. A gyerekeknek nem ezt mondom. A gyerekeknek
azt mondom: „Már csak öt!” De a felnőtteknek lehet azt mondani: Na, az
elég sok még ahhoz, hogy valahogy el-eltűnődjünk azon, hogy kiket kell
nekem még magamhoz fogadni ez alatt az 5-6 nap alatt ahhoz, hogy
Karácsonykor akár át is élhessem azt, rajtuk keresztül a bennük lévő
Isten az én Istenem, és ehhez az Istenhez én rajtuk keresztül tudok
közel kerülni. Ez akkor a második gondolat, inkább egy kérdés.(3) Mikor itt áll egy férfi és egy nő az oltár előtt, és azt
mondják egymásnak: „Igen, én téged feleségül veszlek. – Én téged
szeretlek, és ezért hozzád megyek feleségül.” Hát nagyon szűkös látásmód
az, hogy ha az a férfi azt gondolja, hogy amikor a feleségére tekint,
csak a feleség jön a házasságba, és más senki. Amikor a feleségre igent
mond az a férfi, jön vele az egész rokonság, meg még ki tudja, mi
mindenki. És a férfit is árnyékként követi az egész múltja, az öröksége.
És mindig, amikor én valakit magamhoz fogadok, akkor nem csak őt
fogadom magamhoz, hanem magamhoz fogadom az egész élettörténetét,
magamhoz fogadom a sebeit, az elakadásait. Akkor magamhoz fogadom az ő
hiányait. Akármilyen furcsán is hangzik, magamhoz fogadom a bűneit,
magamhoz fogadom a gyöngeségeit, magamhoz fogadom a megoldásra váró
problémáit. És azután magamhoz fogadom a soha megoldásra nem találó
problémáit is.Mikor én valakire igent mondok, és azt mondom: „Tudod mit, nekem
álmomban megjelent egy angyal. Én téged magamhoz fogadlak.” Hát szó
sincs róla, hogy csak azt az egy valakit fogadnám magamhoz, abban az
összefüggésben, ahogyan én arra olyan könnyen igent tudok mondani. Mert
jön az egész élettörténete, jönnek az emberi kapcsolatai, jön az egész
múltja, minden jön. Ha én komolyan mondom azt, hogy téged magamhoz
fogadlak, ez két dolgot jelent. Az egyik, hogy ettől kezdve úgy képzelem
el az életet, hogy az valamiképpen veled együtt történik. De nagy dolog
az, hogy el tudjuk képzelni az életet valakivel. Az egyik, hogy
elképzelem, ettől kezdve nem akarom másképpen elképzelni az életet, csak
veled együtt. A másik pedig, hogy igent tudok mondani mindarra, ami
veled együtt jön. Azokat nem biztos, hogy kérném. Ha választani lehetne,
azt mondanám: „Drágám, most, hogy ölembe, karomba tartva elhoztalak,
itt a nászéjszaka előtt a küszöbnél lerakhatnál ezt-azt.” De ilyen nem
nagyon van, jön vele együtt minden más is.Ezért a harmadik gondolat így szól: Ha én tényleg komolyan veszem
azt, hogy valakinek valaha is azt mondtam, „Igen, magamhoz fogadlak
téged.” – s ez természetesen nem csak a férj és a feleség esetében van
így – akkor igent mondok mindarra, ami ennek – most talán mondjuk így – a
holdudvara, mert az is jön vele együtt.(4) Aztán azon is elgondolkodtam, mikor József azt mondja: „Igen,
angyal mondta, én magamhoz fogadom Máriát.” Hát nem csak mindazt
fogadta magához, amit most olyan könnyűszerrel meg tudtunk nevezni,
hanem amikor azt mondta, hogy „Magamhoz fogadlak téged, Mária.”, akkor
tulajdonképpen igent mondott nagyon sok megpróbáltatásra is. Hát ő
Máriára mondott igent, de a Mária nem jön, csak a megpróbáltatással
együtt jön. Hát hiába mondott csak Máriára igent, „Magamhoz fogadlak,
Mária.”, hát jött a menekülés is, jött a titok is, jött a
kiszámíthatatlanság is, jött a bizonytalanság is. Hát József Máriával
együtt ezt is magához kellett, hogy fogadja. Ha nem fogadta volna
magához, előbb-utóbb Mária mehetett volna.De sokszor szeretnénk mindezeket nem magunkhoz fogadni. És itt a
kulcsgondolat tulajdonképpen az, hogy amikor valakit én magamhoz
fogadok, befogadásról már nem is beszéltem, akkor ez azt is jelenti,
hogy valamiképpen magamba fogadok minden olyan erőt, ami őt, az én
társamat, az én barátomat, az én fiamat, lányomat, édesapámat,
testvéremet irányítja. Azokat az erőket is magamhoz kell fogadnom, és
közel engednem magamhoz, amik erősebbek az én társamnál. Hát Máriánál, a
szó legnemesebb értelmében Isten ereje jóval erősebb. Mária igent tud
mondani Istenre, de nyilván azt látjuk, hogy Isten az a valaki, aki
erősebb, mint Mária. Legföljebb engedi Máriát szabadon dönteni. De hát
Mária az, akit lenyűgöz Istennek az ereje. Ez miért olyan jelentős?Azért, mert képzeljük el megint csak azt a férfit, és azt a nőt.
Egymás szemébe néznek az oltár előtt, és azt mondják: „Hát akkor igent
mondunk egymásra, és mindarra, hogy én ezt akarom, te ezt akarod, és ezt
meg fogjuk valósítani, mert ezt közösen is tudjuk akarni.” Hát kinek az
élete alakul úgy, ahogyan ő azt akarja? Olyan ember ezen a földön még
nem élt, aki azt az életet élhette volna végig, amit ő akart végigélni.
Hát nagyon egyszerű lenne, fogok egy lapot, fölírom: én ezt akarom. A
másik is fölírja, ő meg ezt akarja. Kicsit húzogatunk, hozzáírunk,
megvan, s végigéljük. Hát ilyen emberi élet nincsen, hanem olyan van,
hogy én ezt akarom, te ezt akarod, mi ezt akarjuk, és magunkhoz fogadjuk
azokat az erőket is, amelyek erősebbnek bizonyulnak majd az
akaratunknál.Ezzel beléptünk bizonyos szempontból a spiritualitás világába.
Más szempontból akár azt is mondhatnám, hogy a misztika világába. Mikor
meg tudom hajtani a fejemet azok előtt az erők előtt, amelyek erősebbek
lesznek nálad, és nálam, sőt még nálunk is. Ha nem tudom magamhoz is
fogadni valamiképpen ezeket az erőket, akkor hogy tudlak magamnál
tartani téged? Akkor azok az erők bennünket szét fognak vetni, nem pedig
nagyon sajátosan megerősíteni. Mikor valakiben nagyon sajátosan
megszületik az az alázat, ahogyan Máriában megszületett ez az alázat,
„Legyen nekem a te szavad szerint.”, akkor azt mondta: „Magamhoz engedek
olyan erőket is, amelyek minden bizonnyal hatalmasabbak nálam, és bízom
abban, hogy az a József nevű férfi el tudja fogadni azokat az erőket,
amelyek minden bizonnyal erősebbek nálam.”(5) Az utolsó, piciny zárógondolat. Az is nagyon szíven ütött,
ahogyan azt mondja a szent író: „…és akkor József magához fogadta
feleségét.” Hát de nagy dolog az, hogy valaki már öt éve, meg ötven éve a
feleségem, és őt megint magamhoz fogadom. A férjem, és őt megint
magamhoz fogadom. Az apám, és én őt megint magamhoz fogadom. És a
gyermekem, és őt megint magamhoz fogadom. Szó sincs róla, hogy ez
egyszeri gesztusa volna az embernek, hogy valakit egyszer magához
fogadott, és kész van. Dehogy is! Ma magamhoz fogadtalak téged, és
holnap fölkelek, és holnap megint megszólít az élet, hogy magamhoz
fogadom-e őt. Ebben a történetben végül a szent író egyetlen mondatot
mondott: „…és azután József magához fogadta feleségét”, s hát egy egész
világ van ebben.
