Jn 18,1 - 19,42 - NAGYPÉNTEK.

2011. április 22. – NAGYPÉNTEK

Kövi Szűz Mária templom – Pál Ferenc atya

Olvasmány (Iz 52,13 - 53,12)

Íme, sikert arat szolgám, magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz. Amint sokan megborzadtak tőle, hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje, alakja nem hasonló az emberek fiaihoz, úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet, királyok fogják be előtte szájukat, mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik, és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak. ,,Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.' Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik? Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki, és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.

Szentlecke (Zsid 4,14-16; 5,7-9)

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G].

Evangélium (Jn 18,1 - 19,42)

Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért'. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok!' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

Szentbeszéd

…sokszor egészen pontosan, a halálból az életre. Ezért aztán amit őrzünk itt, a szívünk mélyén, valami alapvető emberi bölcsességként, hogy mit is kell kezdeni a sárkánnyal. Hogy először is tudjuk azt, hogy a sárkányt az élettörténetünkben nem lehet elkerülni, hanem előbb-utóbb az ember kikerülhetetlenül találkozik a sárkánnynal. Hadd mondjak el most nektek egy rövid mesét, mert ebben a mesében a főhős útnak indul, mégpedig azért, hogy az életnek, az örök életnek az orvosságát megszerezze. És kiderül számára az, hogy egy tengerben, és a tengernek egy kicsi szigetén, hogyha oda el tud érkezni, ott megleli az örök életnek az orvosságát. El kell hagynia a paripáját, és a lovát ott kell hagynia a szárazföldön, és aztán nagy viszontagságokon keresztül áteveznie a kicsi szigetre, és ahogy kiköt a kis szigetre, ott egyszer csak találkozik a hétfejű sárkánnyal. A hétfejű sárkány okádja a tüzet, és azt mondja: „Ide figyelj, vedd tudomásul, hogy azonnal kettétéplek.” És erre a hős azt mondja: „Hát ha te kettétépsz, akkor aztán én nem leszek.” Nem mond semmit, ennyit mond: „Ha te kettétépsz engem, akkor azután én nem leszek.” Dobbant egyet a sárkány, és dúlva-fúlva elmegy, de nem sokáig, mert jön vissza, és azt mondja: „Hallottad, amit mondtam? Hogyha én téged kettétéplek, akkor aztán véged lesz.” Mire azt mondja a hős. „Tudom én azt, ha te kettétépsz, akkor én nem leszek.” És ahogyan ezt másodszor is mondja, dobbant egyet, nagyot a sárkány, s egyszer csak átváltozik egy csodálatos paripává, és azt mondja: „Ide figyelj, látom, te olyan valaki vagy, aki nem félsz az árnyékodtól, ezért aztán én most bárhová mondod, hogy hova vigyelek, fölülhetsz a hátamra, és én átviszlek téged, elviszlek oda, ahova csak akarod.”

Az ember a kereszttel pontosan így van. Ameddig az ember fél, és aggódik, és próbálja elkerülni, és azt gondolja, talán le lehet élni az életet úgy, hogy nem kell vele találkozni, és ameddig az ember a félelmében nem tudja azt mondani, amit ez a hős kimondott: „Igen, tudom, hogyha te kettészakítasz, akkor én nem leszek.” Hogyha az ember azt tudja mondani: „Igen, az élethez ez hozzá fog tartozni. „Ha kettészakítasz, hát nem leszek. Ha fölfeszítetek, hát meg fogok halni.” Amíg az ember ezt a maga sajátos életmódjában, életformájában, pillanataiban ki nem tudja mondani, hanem fél a halál árnyékától, a saját élettörténetének, az emberi élet sorsának az árnyékától, az a kereszt sosem változik át. Az a sárkány sosem alakul át valamivé, ami őt át tudja ragadni, és át tudja vinni és segíteni, valamiképpen innen oda.

Az első gondolat így szól tehát: A kereszt arra való, hogy átvigyen bennünket innen oda. Mert a kereszt segít abban, hogy mi magunk átváltozzunk, és ezért a kereszt segít bennünket abban, hogy ahogyan átváltozunk, alkalmassá legyünk ebben az átváltozásban arra, hogy innen oda el tudjunk jutni. Ez az első gondolat, és aztán a második…

(2) A mesék bölcsessége azt mondja, a modern ember gondolja azt, hogy a sárkánnyal szemben akkor jár el helyesen, ha kirántja a kardját, és levágja a sárkány fejét. A legősibb mesékben a sárkány fejét sosem kell levágni, hanem valamiképpen egy próbatétel a találkozás a sárkánnyal, és a sárkány az embert elnyeli, ahogyan a halál az embert elnyeli.

Egy keleti mondás így szól: A legnagyobb harcos az, aki sosem használja a kardját. Ezért, ha megfogjuk a keresztünket, s elkezdjük legyalulni, megfogjuk a keresztet, elkezdjük fűrészelgetni. Ezzel a saját átváltozásunkat tesszük lehetetlenné innen oda. És az ember átváltozása és átjutása innen oda, az nem egyszerűen csak azt jelenti, hogy a halálon keresztül jutva innen oda, hanem valamiképpen a mostani életből egy több életre, és aztán egy több életre, és aztán egy igazabb életre, és aztán egy teljesebb életre.

Ezért tulajdonképpen Jézus számára a kereszt és a kereszthalál egy beavatási szertartás a föltámadáshoz. Egy beavatás, egy olyan beavatási szertartás, amelyen keresztülmenve, amelyben elmerülve lehet csak része a föltámadásban. Ezért aztán az emberi léleknek a mély bölcsességét érdemes meghallgatni. Ez pedig azt jelenti, az igazán nagy bölcs és a legnagyobb harcos nem vágja le a sárkány fejét azért, mert szüksége van a sárkányra. Mert meg kell engednie, hogy a sárkány őt elnyelje, hogy a sárkány őt fölfalja. És tudjátok, ahogy az ember megengedi, és hát tudjátok, mert ezt látom az arcotokon. Láttam, amit láttam a passió alatt. Mindegyikünknek van tapasztalata arról, hogy mit jelent, amikor az ember igent mond arra, hogy a sárkány őt fölfalja. És mikor igent mondunk arra, hogy „Na, Uram, akkor most megengedem, a sárkány faljon föl.” És aztán valahogy az ember, mikor a sárkány őt fölfalja, a halál, miközben az élet az úr, valamiképpen erőt vesz rajtunk, aközben ezen átjutva, mint egy beavatási szertartáson, egyszer csak történik bennünk valamiféle átváltozás, valamiféle átlényegülés. De ez sosem történik meg, ha a sárkány fejét le akarjuk vágni.

A Jézus, ami Jézusunk tehát nagyon sajátosan ott hagyta a testének a nyomát a kereszten. Valamiképpen hagyta, hogy a kereszt őt magába fogadja, hogy a kereszt őt elnyelje. És milyen döbbenetes az, hogy éppen milliárdszámra vagyunk úgy emberek, hogy ahogyan ránézünk a keresztre, látjuk azt a valakit is, még ha nincs is rajta, akit a kereszt befogadott, és akit valamiképpen aztán a kereszt elengedett, de ahogyan a kereszt befogadta Jézust, és azután elengedte, már nem ugyanúgy engedte el, hanem átváltoztatta őt és lehetőséget adott arra, hogy föltámadjon. Ezért a kereszthalál nagyon sajátosan Jézus beavatási szertartása az örökkévalóságba.

(3) Ha most még valakinek lenne egy olyan kósza gondolata, hogy de talán meg lehet mégis csak úszni. Mégpedig, hogy rendben van, nyeljen el a sárkány, de majd én fogom a késem, és kivágom a hasát. Van, akinek ez nagyon tetszik, földerültetek, nem is hangzik rosszul. Jó, rendben van, nyeljen el, átadom magam a keresztnek, de azért aztán akkor… Tudjátok, hát ez a kísértés. Ez az, amiről az emberek beszélnek, és fölkiáltanak a keresztre, és azt mondják: „Na, hát ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről!” Ezt az emberi szívnek a bölcsessége így fejezi ki: „Na, hát akkor vágd ki magadat a sárkány gyomrából! Úszd meg!”

És micsoda nagy különbség van itt aközött, hogy valaki kimenti magát a sárkány gyomrából, vagy valaki megmenekül a sárkányból. Amikor az ember fogja a kardját és kimenti magát a sárkány gyomrából, az nem ugyanaz, hogy a sárkány végül előbb-utóbb kiköpi az embert. Azt is mondhatnánk, a halál előbb-utóbb az embert elereszti. Elereszti a föltámadásra, elengedi az örök életre. Pont úgy, ahogy a szívnek, a léleknek a bölcsessége ezt tudja arról a sárkányról, ami az embert teljesen fölfalja, és aztán kiköpi. A halál az embert előbb-utóbb aztán elengedi, s az ember, aki megpróbálja a kardjával kihasítani a sárkány gyomrából magát, nagy tévedésben van, és ezt a tévedést a szavaink nagyon bölcsen leírják. Mert az embernek tehát nem kimenekülnie kell a sárkányból, hanem megmenekülnie. Az azt jelenti, hogy át kell valamin mennie.

Az ember nem kiszületik, hanem megszületik. A születés is valami, amin az ember át kell, hogy menjen. Ezért az ember nem ripsz-ropsz kiszületik, hanem megszületik. Az ember nem kimenekül az életből, hanem megmenekül. Az ember nem kihal ebből a világból, hanem meghal. S amikor azt mondjuk, hogy az ember meghal, akkor azt mondjuk, az életnek ez egy folyamata. És ezért az ember nem a kiváltásban részesül, hanem a megváltásban. Az ember nem kiváltódik, hanem megváltódik. Megváltódni az alapján lehet, hogy az ember hagyja, hogy őt a sárkány elnyelje. S az ember hagyja, hogy őt a sárkány elnyelje, a sárkány előbb-utóbb kiköpi őt, és azt mondja: „Most már akkor menj a dolgodra.”

A halál az embert nem tudja a markában tartani. A halál az embert elragadja, és aztán bekebelezi, és azután teljesen elnyeli, és azután elereszti, s az ember, aki azt gondolja, hogy az életét talán ki tudja menteni a halál torkából, épp nem az élet útját járja. Ezért én itt most Nagypénteken szívből kívánom nektek, hogy amit az arcotokon láttam, hogy az az élet útjának a része legyen, hogy az valamiképpen úgy tudja gazdagítani a ti életeteket, meg mindazokét, akikkel megosztjátok az életet, hogy az valamiképpen így lehessen megfogalmazható, hogy „Igen, ez a megváltásunknak a része.”