Jn 18,1 - 19,42 - Nagypéntek (C év)

Olvasmány (Iz 52,13 - 53,12)

Íme, sikert arat szolgám, magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz. Amint sokan megborzadtak tőle, hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje, alakja nem hasonló az emberek fiaihoz, úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet, királyok fogják be előtte szájukat, mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik, és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak. ,,Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.' Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik? Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki, és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.

Szentlecke (Zsid 4,14-16; 5,7-9)

Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.

Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G].

Evangélium (Jn 18,1 - 19,42)

Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért'. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: �,,A zsidók királya vagyok�!' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

Szentbeszéd

Életünkben keressük azt az utat, ami valóban az életre visz. És ahogyan keressük azokat a lépéseket, azokat az irányokat, amelyek segítik az utunkat az élet felé, olyan egyértelműen fontosnak tartjuk, hogy legyen valami a kezünkben, legyen va-lami az eszünkben, legyen valami a zsebünkben, és óhajtjuk az erőt, és tudjuk, szükségünk van képességekre és adottságokra, hogy a tehetségünket kibontakoztassuk. Azután vágyunk arra, hogy legyen valamennyi hatalmunk, és aztán birtokoljunk sok mindent, és aztán finomabb értékek felé fordulunk, és vágyjuk a biztonságot és a bizonyosságot és a megértést, és aztán ahogy folyik az életünk, és sok mindent megtapasztalunk, egyszer csak bekövetkezik valami fordulat, és kezdjük megtapasztalni azt, hogy éppen az, amibe olyan annyira azt gondoltuk, hogy reménységeinket vethetjük, hogy éppen mindaz, ami úgy tűnt, hogy segít bennünket az életben: a hatalom, az erő, a biztonság, a bizonyosság, az értelmünk, a tehetségünk, a képességeink, a kapcsolataink, és minden egyéb, hogy ezek valahogy elkezdenek akadályokká válni, elkezdik akadályozni a további utunkat Isten felé.

Akkor egyszer csak ebben a titokban, Isten titkában kezdünk egyre jobban tájékozódni, s fölismerni azt, hogy éppenséggel az, amiről eddig azt gondoltuk, hogy segít az életben, éppen ez lesz legnagyobb akadályunkká. És hogy amire azt gondoltuk, hogy talán ez az, ami nem segít bennünket eléggé hatékonyan előrejutni, eléggé bátran növekedni, hogy valahogy éppen az segít minket tovább az életben, az segít minket tovább Isten felé, vagyis egyszer csak fölismerjük azt, hogy éppen a gyöngeségeink, az esendőségünk, a gyarlóságuk, a bűnre hajlásunk, és sok minden, ami addig akadálynak tűnt, hogy valamiképpen mindez már most mintha nem akadály lenne, hanem valami olyan lehetőséggé lesz, amiről eddig nem is gondoltuk, hogy az realitás lenne.

Akkor valamiképpen megsejtünk valamit. Ez pedig az, hogy egész életünkben kerestük a nehézségre a válaszokat, a problémákra a megoldásokat, a gyöngeségre az erőt, a magányra a kapcsolatokat, a kiúttalanságból kerestük az értelmet és a tudást, és akkor egyszer csak kezdjük fölfedezni azt, hogy lehetséges nemcsak a problémára választ keresni, hanem hogy Isten adott egy óriási lehetőséget, hogy a probléma hogyan lehet a válasz része, hogy hogyan lehet az elbizonytalanodásunk a bizonyosság része, hogy hogyan lehet a gyöngeségünk a megerősödésünk része. Egyszer csak ez a fordulat elkezd bennünket betölteni, és megsejtjük, és megértjük azt, hogy mindaz, amire eddig azt gondoltuk, hogy ez akadály, éppenséggel nem akadály, hanem Isten adta lehetőség olyan értelemben, hogy amikor Jézus csodát tesz egyesekkel; nem tudom, ti azt hogy élitek meg.

Mindig volt bennem egy öröm, ahogy olvastam a történeteket, hogy Jézus csodát tesz, és aztán volt bennem mindig egy pici szomorúság, ami aztán hajlamos volt egyre nagyobbra nőni: vele megtette, a másikkal miért nem. Hogy három év legföljebb, csak néhány embert ért el, és aztán ha azóta is, 2000 év emberiségének történetében halljuk azt, hogy egyszer csak valakinek megjelent Isten, egyszer csak valakin segített Mária, egyszer csak valakinek volt egy Isten-élménye. Mindig a szívemnek az egyik fele örvendezik, a másik fele pedig egyre szomorúbb lesz. Azért lesz egyre szomorúbb, és egyre tanácstalanabb, mert mi van azzal, akinek meg nem jelent meg, és mi van azzal, aki pedig nem értette meg, és mi van azzal, aki pedig gyönge maradt, és mi van azzal, aki beteg maradt, és mi van azzal, aki imádkozott, és mégis meghalt. Ővelük akkor mi van?

Ez az a fordulat, amit mi magunk is felismerhetünk. Hogyha az élet útja az lenne, hogy a betegek mindig meggyógyulnak, a halálra szántak mindig egészségesek lesznek, a gyöngék mindig megerősödnek, a gyöngék mindig hatékonyak lesznek. Ha mindennek így kellene lennie, akkor jaj nekünk. Ezért Isten adott egy gyönyörűséges lehetőséget az embernek: hogy ne kelljen a gyöngének föltétlen erőssé válnia, hogy ne kelljen minden betegnek meggyógyulnia, hogy a halálra szánt embernek ne kelljen mindenáron valahogy még élnie, legalább egy napot. Vagyis, hogy mindaz, amire úgy tekintünk, hogy az ellentétes irányban van az élettel, az segítsen bennünket az élet és az Isten felé vezető úton.

Valahogy úgy, hogy amikor két tehetséges, fiatal, egészséges és jómódú ember találkozik, bizonytalanok lehetnek abban, hogy a társuk mit szeret bennük: az egészséget, a szépséget, az erejüket, a tehetségüket, a képességeiket, mindazt, ami az övék, vagy őket. S amikor szép lassan elvétetik mindez, kitisztul a kép. Mikor már nem szép, és nem egészséges, mikor már nem erős, és nem hatékony, és nem hatalmas, és talán már sok minden elvétetett tőle, hatalmas lehetőséghez jutunk: valóban szerethetünk valakit.

Épp az, ami addig úgy tűnt, hogy a legnagyobb akadály az életnek és a szeretetnek az útjában, egyszer csak fölismerjük azt, hogy amikor mindez elvétetik, akkor van igazán lehetőségünk arra, hogy végre szeressünk valakit. Még karcosabban: mikor valaki nem szeret minket, az az igazi lehetőség, hogy valakit szeressünk. Amikor valaki a legundokabb velünk, akkor van a legvilágosabb helyzetünk arra, hogy valakit szeressünk. Amikor valaki egészen konkrétan nem szeret, ez a legtisztább helyzete annak, hogy végre valahára szeressünk valakit. Nemcsak valamit, nemcsak valamiért, nemcsak, nemcsak, hanem hogy tényleg szeressünk valakit. Ez azt jelenti, hogy Isten megadja a lehetőséget, hogy ne állandóan a problémára keressünk válaszokat, az életre, mint valami nagy problémára keressünk választ, hanem hogy fölismerjük, hogy maga a probléma beépült a válaszadásba, a megoldásba, vagyis a megváltásba.

Azt hallottuk, sokan azt gondolták, Isten büntetése Jézusnak a keresztútja. Aztán mi pedig meg mennyire szeretjük hangsúlyozni azt, hogy nem Isten büntetése, hanem az ember bűne. És ennél sokkal többről van szó. Mert amíg Nagypénteken ott toporgunk, hogy a mi bűnünk, a mi vétkünk, a mi embertelenségünk, tulajdonképpen mivel foglalkozunk? Még mindig annak a bűvkörében élünk, hogy a mi hatalmunk, hogy a mi erőnk, hogy még mindig, mindig csak azzal vagyunk elfoglalva, hogy mi és mi.

Jézusnak ezért a keresztáldozata valójában fölajánlás, egy kitárulkozás, egy önátadás. És ez a fölajánlás és kitárulkozás és önátadás; ez az, ami sokkal inkább Nagypénteknek a titka, és nem a mi bűneink, meg a mi hatalmunk, meg hogy mi mit tettünk, meg hogy tettük, meg mit nem tettünk, hanem Istennek a kitárulkozása.

Végül is Istennek a kitárulkozása fejezi ki azt, hogy Jézus milyen mélyen megélte és megmutatta azt, mit jelent, hogy akkor lehet a legtisztábban szeretni, hogyha valaki engem nem szeret. És végül is eljutunk oda, hogy mikor az élet elején járunk, azt gondoljuk, hogy azzal kell foglalkoznunk és törődnünk, hogy az élet mit adhat nekünk, hogy mit kaphatnánk az élettől, hogy mi vár ránk az életben, hogy mit ajándékozhat nekünk az élet. Azért, mert az élet útján szeretnénk járni, és szeretnénk nagyon gazdag, teljes életet élni. És aztán a fordulatban egyszer csak megsejtjük, hogy nem ez a jó kérdés, hanem mit adhatnék én az életnek. Mi minden telik tőlem, amit adhatnék az életnek, mit ajánlhatok föl. Hogy odaállhatunk az élet színe elé, és azt mondhatnánk: fölajánlhatok-e neked valamit, átadhatok-e neked valamit, amim éppenséggel van.

Ezért, ami az embert éppenséggel gazdaggá teszi, nem az, amit az élettől kap, és még csak nem is az, amit az életnek ad. Ami az embert igazán gazdaggá teszi, és bennünk az életet igazán teljessé, az az, ahogyan az önátadásban vagyunk. Nem az, amit adunk, hanem az, ahogyan fölajánlásban vagyunk. És amikor ebben az önátadásban és fölajánlásban vagyunk, ez tesz bennünket teljessé, nem az, amit kapunk, még csak nem is az, amit adunk, hanem az, ahogyan Jézus kitárta a karját, és aztán azt mondta: Atyám, a kezedbe ajánlom a lelkem.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Várhidy Krisztina