Lk 9,51-62 - Évközi 13. vasárnap (C év)

2013.06.30.

Megosztom
Elküldöm

Olvasmány (1Kir 19,16b.19-21)

Jéhut, Námsi fiát pedig kend fel Izrael királyává, Elizeust, az ábelmehulai Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a te helyedbe. Elindult tehát onnan Illés és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját. Ő tüstént otthagyta a barmokat, s utána futott Illésnek, s azt mondta: ,,Hadd csókoljam meg, kérlek, apámat s anyámat, s aztán majd követlek.' Ő azt mondta neki: ,,Eredj csak és térj vissza, mert ami az én dolgom volt, megtettem veled.' Miután visszatért tőle, vett egy iga marhát, levágta, a marhák ekéjével megfőzte a húst, odaadta a népnek, hogy egyenek, aztán felkelt, elment, s követte Illést, s a szolgája lett.

Szentlecke (Gal 5,1.13-18)

Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak! Mert az egész törvény egy mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat' [Lev 19,18]. De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek! Azt mondom tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait! Mert a test a Lélek ellen vágyakozik, a Lélek pedig a test ellen; ezek ugyanis egymással ellenkeznek, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.

Evangélium (Lk 9,51-62)

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ők elindultak, betértek a Szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János, fölháborodtak. „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De Jézus hozzájuk fordult és megfedte őket. „Nem tudjátok, milyen lelkület van bennetek. Az ember fia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt.: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az ember fiának nincs hova fejét lehajtania.” Egy másikat Jézus szólított föl:„Kövess engem!” Ő így válaszolt: „Uram engedd meg, előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat.” –mondta neki. „Te pedig menj és hirdesd Isten országát!” Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól!” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátra tekint, nem alkalmas Isten országára.”

Szentbeszéd

Négy találkozás a mai evangéliumban. Tanítványokkal, apostolokkal és aztán másokkal. És tulajdonképpen mind a négy találkozásban van valami, ami összeköti ezeket a Jézussal való találkozás történeteket. Mégpedig az, hogy valamilyen értékre hivatkoznak azok, akik találkoznak a mesterrel. Jézus pedig azt mondja, van itt valami több annál, mint amit ti értéknek hívtok, vagy amire éppenséggel hivatkoztok. Ezért éppenséggel ma este mondhatnánk azt, hogy Jézus arról beszél, hogy van valami több, hogy a kereszténység valahogyan, valamiképpen több mint egyszerűen csak… És ezzel kapcsolatban szeretnék négy gondolatot mondani.

Az első így szól a négy találkozás alapján: hogy a kereszténység valamiképpen több mint egyszerűen csak tisztelet vagy tiszteletadás, igazság, egyenlőség, vagy jog, vagy megbecsülés, vagy megtisztelése valakinek. A kereszténység kétség kívül valamiképpen, valahogyan több ennél. Hiszen, amikor Jézus megy és nem fogadják őt be, akkor éppenséggel lenne ott valami tisztesség vagy megbecsülés, akkor erre hivatkozva mondhatnánk azt, hogy „Jöjjön, tessék!” Vagy éppenséggel, eszembe jutott egy börtön riport, ahol a fogvatartottat arról kérdezte a riporter: „Tulajdonképpen, mi alapján viszik itt az életet?” És akkor nagyon keményen beszélt ott ez a fogvatartott ember és azt mondja: „Mindenekelőtt a tisztelet.” Ez elég ijesztő. Azért ijesztő, mert miközben a tisztelet kétség kívül egy nagy érték, aközben máris el tudjuk képzelni, hogy mi történik akkor, hogy ha ott valaki valakinek nem adja meg úgy a tiszteletet, ahogyan esetleg az, akinek nagyobb hatalom van a kezében, azt elvárja. Hogy ebben a pillanatban ha valahogy a tisztelet nem nyilatkozik meg, máris jön az erőszak. Máris jön az agresszió, máris jön sok minden, amire azt mondjuk:„Jaj, jaj, jaj!” És ráadásul még ezt a tiszteletre hivatkozva teszi valaki. De azért érdekes, hogy tulajdonképpen a tanítványok pontosan ugyanezt teszik. Hol itt a tisztelet? Na, majd megtanítjuk őket kesztyűbe dudálni! Jön majd az Isten nyila! És Jézus mit mond? No, menjünk el egy másik faluba. Hagyjátok ezt. A kereszténység ezért egészen biztos, hogy több mint az, hogy igazság, hogy jog, hogy egyenlőség, hogy tisztesség, biztos, hogy több. És nagyon szép a mai történet abból a szempontból, hogy tulajdonképpen Jézus sehol sem mondja meg, hogy hogyan több. Éppen csak felvillantja és megnevezi azt, hogy na nem, ennél itt valami többről van szó, hogyha engem akartok követni.

A második: a kereszténység több mint kényelem, mint megszokás, mint jó közérzet, mint belső egyensúly és béke, mint hogy jól érzem magam. A kereszténység, kétségkívül több ennél. Bármelyikünk, ha volt Taize-i találkozón, milyen nagy élmény volt az! Tizenévesen, húszas évek elején elmenni, még akkor ráadásul a vasfüggönyön túlra, NSZK-ba. És akkor ott befogadtak bennünket. Egy család. Milyen óriási élmény volt, jöttünk keletről; a magyarok. És akkor ott éppen, nem is akármikor, a karácsony és január másodika között, amikor a legtöbb család úgy kényelmesen megvan, a saját békességében és jó érzésében, hogy akkor van ott egy család, aki azt mondja, és persze itt nem egy család, hanem ezrével a családok, akik azt mondják: „Odaadjuk mi azt a hat-hét nap békességünket, családi harmóniánkat, befogadjuk ezeket az idegeneket, nem baj, ha kényelmetlen.” Milyen nagy élmény az, találkozni emberekkel, akik minket vadidegeneként befogadnak, és odadobják a kényelmüket. És milyen nagy élmény ezt a másik oldalról is megélni. Két, három, négy, öt , hat napra azt mondani: „Ah, menjen a kényelem ahova akar!” És közben pedig, ahogy nap-nap után lefekszünk, azt mondjuk: „Ez a nap is milyen értékes volt, milyen tartalmas. Mennyivel többet ért ez, minthogy ma is próbáltam volna a kényelmemet valahogyan kipárnázni.” A spirituális hedonizmusról meg már ne is beszéljünk, ami sokak számára annyira kívánatos, hogy Istennel csak azért, és csak úgy kapcsolatot tartani, hogy egészségesebbek legyünk. Istennel kapcsolatot tartani azért, hogy szerencsésebbek legyünk, azért hogy békességesebbek és kiegyensúlyozottabbak legyünk. Vannak, akik Istennel azért tartják a kapcsolatot, hogy gazdagabbak legyenek. Hát ez elég szomorú. Hogy az Istennel való kapcsolatot valami ilyesmire megpróbálni használni vagy fölhasználni. Nem véletlen, hogy Jézus azt mondja: itt sokkal többről van szó. Hogy éppenséggel, ha követsz engem, akkor róka meg a madár, meg a többiek. Ha te a kényelmet választod, nehéz lesz egy úton járnod velem.

Aztán a harmadik: kereszténység egész biztos több mint hagyománytisztelet, vagy tisztesség, jólneveltség, rendesség vagy például illemtudás. Sőt néha a kereszténység kifejezetten botrányos. Azt lehetne mondani, van olyan alulról jövő botrány, amit mi csinálunk. És van felülről jövő botrány, azt csinálja Isten. És ezért ha a kereszténységünkben nincs soha semmi, ami olyan együtt-rezgés a fölülről jövő botránnyal, akkor az éppenséggel a kereszténységnek valamiféle ellaposodása. Néhány évvel ezelőtt néztem egy riportfilmet, amikor elkezdték Magyarországról a sváb embereket kitelepíteni. Történetesen nem egy, nem két pap volt olyan, akit a püspöke éppenséggel egy olyan helyre, olyan faluba helyezett, ahol a lakosság túlnyomó része történetesen sváb nemzetiségű volt. És akkor mehettek a kis dolgukkal a vonatba. És mit csinált nem egy, nem két pap? Azt mondták: „Kétségkívül, hogy a püspök nem egy helyre helyezett engem, hanem azokhoz, akik itt vannak. Hát, ha azok, akik most itt vannak, felszállnak a vonatra, és el kell menniük, akkor megyek velük.” És nem egy, nem két pap - bár nem volt sváb - elment azokkal, akikkel kapcsolatban azt mondta: „Egész biztos, hogy engem nem amiatt neveztek oda ki, hogy azon a helyen legyek, hanem azért, hogy azokkal legyek, akik ott vannak. És ha ők többé nem ott vannak, akkor megyek velük, ahol ők lesznek. És ezek a papok, nem egy, nem kettő, évtizedekig nem jöhettek haza Magyarországra. Egészen biztos, hogy ez több mint egyszerűen csak tisztesség, vagy becsületesség, vagy hagyománytisztelet, vagy rendesség, vagy illemtudás. Egészen biztos, hogy több.

És aztán eszembe jutott egy pap. Fiatal volt és lelkes. Fiatal plébánosként természetesen szervezte az egyházközséget, aztán december 24-én pásztorjáték, misztérium játék. Egymás után jöttek a számunkra olyan kedves jelenetek. Természetesen megjelent Mária, megjelent József, és kopogtattak, szállást kerestek, és persze mondták nekik, hogy nem. Menjenek, ahova akarnak. Persze tudjuk előre, hogy mi történik, mégis szíven üt minket, hogy mennek és kóborolnak, és végül marad a barlang. És a barlang istálló. És akkor aztán egészen meg is rendülünk, már csak azért is mert a mi gyerekünk, meg a mi unokánk és akkor jön a záró kép, és hát akkor már egészen meg vagyunk hatva, milyen szép is ez, hát mégis csak ott van a barlangban, mégsem magányosan. Hát azért a megváltásnak ez a szép ragyogó titka. Igen ám, de ez a pap egy botrányos pap volt. Volt egy kedves ismerőse, nyolcadik hónapban volt. Azt mondja a férjének meg neki: „Légy szíves álljatok a templom ajtóba, és ahogy jönnek ki az emberek úgy meghatódva, megrendülve, mondjátok azt, hogy vidékről jöttetek messziről, kedves ismerősötök hívott meg szentestére, de hirtelen beteg lett, bement a korházba, nem tudtok hol lenni. Kérjetek szállást az emberektől, akik talpig meghatódva jönnek ki a misztérium játékról.” Mondanom sem kell, elment az utolsó ember. A pár, ott a nyolcadik hónapban fiatal leendő édesanya ott álltak, mert nem fogadta be őket senki. A pap gondolta, hogy így lesz, úgyhogy az éjféli misén volt téma. Nyílván ne gondoljátok azt, hogy most akkor a pap nagy élvezettel elkezdte szidni azokat, akiket szeretett. Nem szidta őket, csak elmondta, hogy ez történt. Éppenséggel a kereszténységben, mindenképpen van valami fölülről jövő botrány. És hogyha nem vagyunk elég botrányosak a szó jó értelmében, nem a mi emberi botrányainktól hangos egyház van, hanem hogy együtt tudunk lenni az Isten botrányával. No, akkor megsejtettünk valamit abból a többől, ami több mint egyszerű tisztesség vagy illemtudás.

És végül aztán a negyedik: kétségkívül a kereszténység több mint a családunk tisztelete és a családi belső világban való rendes élés. Több – nyilvánvaló – mint a rokoni körünk megtisztelése; több mint a csoportjainkhoz való tartozásnak a becsülete; biztos hogy több. Éppenséggel tizenegyen keresztelkedtek, voltak elsőáldozók most itt húsvétkor. És most is pontosan ugyanúgy történt, mint minden húsvétkor, hogy nem egyen, nem ketten sokszor évekig, nem egyszer több mint tíz évig hordozzák azt a dilemmát, küszködnek azzal, hogy én most hogyha megkeresztelkedem vagy elsőáldozó leszek, akkor az édesanyám vagy édesapám mit fog szólni. Hogy őnekik ez nem tetszik, hogy nekik megvan a maga tapasztalatuk, és maga hite. És hogy majd azt mondják, hogy hát nem, vagy lehet, hogy el sem jönnek. És hogy milyen sokan vannak, akik hátralépnek, és azt mondják ”Akkor inkább nem, vagy várjuk még vele.” Éppenséggel az a több, amiről Jézus itt valamit felmutat, az nagyon fontos, hogy több és nem kevesebb. Szó sincs róla, hogy itt értékeket ütköztetni akarna Jézus. A mi szemünkben sokszor itt értékek ütköznek, Jézus azonban nem ezt mondja, hanem azt, hogy van itt valami több.

Elnézést kérek, hogy most a saját életemből hozok egy élményt, mindenesetre édesanyám, papszentelésem előtti éjszaka, még este tíz óra körül felhívta kedves barátnőjét: „Te, légy szíves imádkozzunk most együtt ezen az éjszakán, hátha történik még valami!” De nem történt semmi. És akkor – tudjátok - eljátszottam a gondolattal, mikor sok-sok évvel később a papszentelés után kiderült, hogy anyukám azért imádkozott, hogy hátha nem szentelnek föl. Hogy mondjuk mit kellett volna tennem? Mondjuk a szentelés előtti reggel odamenni a püspökatyához, és azt mondani: „Püspökatya, ne haragudjon, de anyukám szomorú. Oly nagyon szomorú, még virrasztott is, hát én ezt én a szívemre nem veszem. Hát halasszuk el ezt a papszentelést. Majd olyan békességesebb időkre, mikor nem kelt olyan súlyos hullámokat.” Szóval a kereszténység egész biztos, hogy nem arról szól, hogy valamit valamivel ütköztessünk. Hanem arról, hogy van valami több. És ez a több, ez egészen magával tud bennünket ragadni. És olyan értékes a mai evangélium abból a szempontból is, hogy Jézus szó sincs róla, hogy nekiállna kifejteni ezt a többet. Egyszerűen csak elé áll embereknek, és azt mondja: „Ez a több létezik.” A többi meg rajtunk múlik.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Adler János