Jn 20,19-31 - Húsvét 2. vasárnapja (A év)

Evangélium (Jn 20, 19-31)

Amikor a hét első napján, vasárnap beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: "Békesség nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsájtjátok bűneit, bocsánatot nyer, és akinek nem bocsájtjátok meg, nem nyer bocsánatot." A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: "Láttuk az Urat!", de ő így szólt: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem". 8 nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: "Békesség nektek! Tamásnak pedig ezt mondta: "Nyújtsd ide az ujjad és nézd a kezem! Nyújtsd ki a kezed és érintsd meg oldalam! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás így válaszolt: "Én Uram, én Istenem!" Erre Jézus azt mondta neki: "Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!" Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Ezek az Evangélium igéi. - Áldunk téged, Krisztus.

Szentbeszéd

Éppen csak rövid idő telik el attól, hogy Nagypéntek, és minden sötét lesz, s beborul az ég, és az összes többi, amit most nem akarnék hosszan mondani, épp csak néhány nap, és a tanítványok, ahogy találkoznak Jézussal, ezt mondja a szentíró, öröm töltötte el őket, hogy Jézus megjelent közöttük. Szeretném ezt kihangsúlyozni azért, mert számunkra ez amolyan természetesnek tűnő, vagy magától értetődik. Igen ám, de ha visszamegyünk ahhoz az emberileg nagyon is világosan leírható helyzethez, hogy a tanítványok mégiscsak úgy állhattak ott, hogy meglehetett bennük annak a bűntudata, szégyene, szorongása, aggodalma, hogy bizony azért ők a mestert a maguk módján elárulták. Ki-ki a maga módján. Péter olyan jó látványos módon, a többiek csak úgy, hogy eltűntek, elszeleltek, egyedül János volt ott a kereszt alatt - azt mondják erre a biblikusok: könnyű neki, rokona volt a főhatóságnál. Mindenesetre ez a történet, ahogyan a föltámadt Jézussal találkoznak a tanítványok, önmagában meghirdeti a húsvéti üzenetet, mert azt mutatja, hogy a tanítványok, amikor Jézussal találkoznak, akkor az az örömük, hogy itt van Jézus! Hogy egy olyan valaki van itt, akivel kapcsolatban megengedhetik maguknak azt, hogy átadják és tele legyenek örömmel, és ne kelljen azt előtérbe vonniuk, hogy "Húha! Na, azért ennek meglesz a következménye! Hej-haj, azért ez nem lesz nekünk ingyen! Jó, most örülünk, örülünk, de mint egy gyerek, aki közben már magában mondja, ajjajajajjj... Jó, hát most még mondjuk eszünk egy pár falatot, aztán elő leszünk szólítva! Hogy éppenséggel Jézus elmondja a tékozló fiú történetét, és nemde pontosan ugyanerről beszél jó előre? "Halott volt a fiam és életre támadt!" - mondja az apa - "Elveszett, de megkerült!" Hát persze hogy levágattuk azt a hizlalt állatot! Hát nyilvánvaló volt, hogy először átadjuk magunkat az örömnek, aztán majd ha valami másról szót kell ejteni, hát szót ejtünk róla. Na de először is átadjuk magunkat annak, hogy de jó, hogy itt vagy! De jó, hogy találkozunk egymással! Hát innen indul az egész!

Ezt nagyon szeretném hangsúlyozni azért, mert tulajdonképpen ez a húsvéti történet azért gyönyörű, mert ahogyan Jézus együtt van a tanítványokkal, az minden szó nélkül meghirdeti, hogy mit jelent az evangélium. Hogy itt messze többről van szó, mint arról, hogy mi a jót vagy a rosszat választjuk-e. Vagy hogy sikerül-e jónak lennünk, vagy végül nem sikerül jónak lennünk, rendesnek, vagy rendetlenek maradunk. Ez tehát az első. Először is átadhatjuk magunkat a találkozás örömének. Mert ez a legfontosabb! Ennél fontosabb most nincs is. És ezt szabadon, önfeledten megtehetjük, mert akivel kapcsolatban az örömöt átéljük, ő fölbíztat bennünket erre. Ő egy olyan valaki, hogy mi ezt megtehetjük vele.

Azután a második - azt mondja Jézus: Békesség nektek! Egészen nyilvánvaló, hogy ott van ebben a köszöntésben mindaz, mait az ószövetségi ember így foglalt össze: Shalom! Shalom veletek! Mi az, hogy shalom veletek? A shalom azt jelenti, hogy legyen veled az Isten. Hogy a békét Isten tudja megadni, békében az ember akkor él, ha Isten terve valósul az életében. Az béke. Ha Isten terve nem valósul az életében, az békétlenséghez vezet. Ezért például vállalni a konfliktust, az lehet shalom. Éppenséggel csak úgy hallgatni - az lehet nem shalom. Tehát a shalom azt jelenti, hogy Isten békéje van bennünk, amit azáltal nyerünk el, hogy az Ő szándéka, akarata, terve szerint élünk és vagyunk. Ezért, amikor Jézus úgy köszön a tanítványoknak, akármi is van bennetek, bűntudat, szégyen, aggodalom, szorongás, ezután hogy lesz, jaj - akkor először is azt mondom nektek, gondoljatok arra, hogyan valósul meg Isten szándéka általam és általatok. Hogyan valósul meg Isten terve miáltalunk? Hogyan valósult meg eddig, és hogyan valósulhat meg ezután. És hogy neki mennyire fontos az, hogy mit jelent, hogy azt mondja a tanítványoknak, hogy békesség veletek - hogy folytatja? Vegyétek a Szentlelket! Ha ti megbocsájtotok valakinek, az az ember bocsánatot fog nyerni, akinek meg nem bocsájtotok meg, nem. Értitek ezt az összefüggést? Hogy a tanítványok éppen abban lehetnek, hogy most megbocsájt vagy nem. Ezután ülhetünk majd a jobbjára meg baljára? Most ezután az erővonalak hogy rendeződnek? Lesz most két 12 új apostol? Majd azt mondja: hát, ti leszerepeltetek, drágáim! Köszönöm szépen, ennyi elég is volt. Hát akárkikre nem bízom ezt a küldetést! Éppenséggel, mikor azt mondja, vegyétek a Lelket, én hatalmat, erőt adok nektek, hogy megbocsássatok másoknak. És nézzétek csak? Megvan az a hatalom, amivel ti életet tudtok adni. S akár vissza is tarthatjátok az életet. Mindez a küldetés milyen összefüggésben adatik meg a tanítványoknak? Hogy ők maguk ezt pontosan értik, hogy mi. Hogy éppen most kapnak életet Jézustól. Még csak azt se mondja nekik, hogy megbocsájtok nektek, mert még ezen is túl vagyunk. Messzebb vagyunk! Valamit sokkal mélyebbről élhetnek meg ott a tanítványok. Amikor tehát Jézus azt mondja anélkül, hogy ez volt, amit tettetek, vagy az, ez jó volt vagy rossz, rendes gyerek ilyet csinál, jó kislány meg jó kisfiú, meg a rendes tanítvány - erről szó sincs, hanem hatalmat adott nektek, hogy amit most én teszek veletek, ezt ti is tegyétek. Ugye tudjátok, hogy éppenséggel ahogy én hozzátok állok, abban benne van az, hogy életet adhatok és visszavehetem tőletek az életet. Hát értitek ezt a hatalmat, ami már a tiétek is? Mennyire túl vagyunk azon, hogy jó és rossz! Nem érvénytelenítjük mindezt - szó sincs róla! Csak messzebb vagyunk, túllátunk rajta, sokkal többről van itt szó. Békesség veletek! (10:31)

A következő, amelyik nagyon világosan megjelenik, hogy amikor hatalmat kapunk, hogy egy másik embernek megbocsássunk, akkor tulajdonképpen az irgalomnál vagyunk. Az irgalmat sokan, ha nem látnak túl jón és rosszon, meg igazon meg hamison, akkor úgy tekintik, minthogy 'hát tulajdonképpen nagy büntetést érdemelne, de hát jó, vegyük úgy, hogy nem'. Hát az irgalom nem ez! Az irgalom a következő: az irgalom túl van jón és rosszon, mégpedig olyan értelemben, hogy az ember egyszer csak fölismeri, hogy mit jelent az ember voltunk. Az ember voltunk azt jelenti, hogy akármilyen jók lehetünk, akkor is szükségünk van Istenre. Akármilyen jók is lehetünk! Mi a legnagyobb tökéletességig is vihetjük az életszentséget, akkor is rászorulunk Istenre. Hogy Isten nélkül nem tudunk létezni. Ezért lehetünk akármilyen szentek, Istenem, szükségem van rád. Kérlek, szeress engem úgy, ahogy te tudod az embert szeretni! Ez az isteni irgalmasság, nem pedig pusztán csak az, hogy na jó, valami büntetést elengedek, spongyát rá - erről szó sincsen! Hanem megtapasztalom azt én magam, vagyis mi magunk, hogy akármennyire is igaz és jó, és becsületes és hívő is lehetek, akkor is rászorulok Istenre. És ez az, amit múlt, előző vasárnap úgy mondtunk, hogy azt gondoljuk, megy nekünk Isten nélkül, aztán rájövünk, nem, nem, nekünk Istennel megy, és végül rájövünk, hogy nekünk Istennel se megy! És mi a következő lépés? Mikor rájövünk, hogy nekünk Istennel se megy, és megtapasztaljuk azt, hogy ez azt jelenti, hogy nekünk nagyon-nagyon szükségünk van Istenre. Akkor a következőhöz jutunk: Aha! Hát nekünk nem megy Istennel, de Istennek megy velünk. Ez a különbség. Megtapasztaljuk Isten irgalmát, ami egyszerűen csak azért van, mert mi rászorulunk. Nem azért, mert mi kiérdemeltük, vagy mert méltók lettünk rá, vagy mert jók voltunk, érdemesek lennénk, hanem azért, mert rászorulunk. És mert rászorulunk, egyszer csak rájövünk, hogy Isten éppen most mondta nekünk, hogy bocsássatok meg másoknak. Hogy Istennek az a küldetése, hogy nektek nem megy még velem se, de nekem menni fog veletek. S elkezdünk belesimulni abba a világba, ahol tudom, hogy Istennek ez megy, ez egész biztos, mert föltámadta a halálból. Istennek megy, nem pedig nekem.

Emlékeztek Artúr király legendájára? Hogy mit jelent az irgalmasság? Artúr, vagy Artus király kihúzza az Excalibur nevű kardot, ez azt jelenti, hogy ő a kiválasztott király. Nála van a kard, és gondoljátok, hogy a lovagok elfogadják őt? Talán emlékeztek vagy a filmre, vagy a legendára - dehogy fogadják el! Ezért Artúr király megküzd a lovagok vezetőjével. És mi történik? Legyőzi a leghatalmasabb lovagot. Térdre hullik előtte. és ő fogja a kardját, és utána megfordítja, a pengéjét fogja meg, és a markolatával odanyújtja a vesztesnek. És amikor ez a legyőzött lovag megfogja a kardot, akkor ő térdre borul előtte. Ez a megbocsájtás, az irgalom hatalmának az átadása. És ott térdel a ő győztes, és a vesztesnek a kezében ott van a kard, és ha emlékeztek erre a pillanatra, vagy el tudjátok képzelni, akkor mindenki tudja, hogy most egy döntéshelyzetben van a vesztes lovag. Mert a karddal levághatja Artúr fejét, de lovaggá is ütheti. És látszik, ahogyan ezen töpreng a vesztes lovag - most teret engedjen-e a szégyenének, a vereségének, a megalázottságának, a nyomorúságának, és akkor le kell vágnia a fejét, hogy valahogy kimásszon ebből a vereségből, vagy pedig ismerje el. Akkor látszik, hogy egyszer csak elismeri, hogy igen, én vesztettem, és közben elfogadom a küldetést, és lovaggá avatja a királyt. Ez a hatalom átadása. Hogy amikor azt mondja Tamásnak Jézus: Tamás, te ne légy hitetlen, hanem hívő - ez azt jelenti, hogy Tamás dönthet amellett, hogy most a saját világának gyöngeségébe, gyarlóságába, miegymásába temetkezik, vagy pedig átveszi-e a hatalmat. Ez a hatalom az életadásnak a hatalma. Hogy tudunk életet adni! Az Isten irgalmának nincsen föltétele, éppen ettől irgalom. Ha lenne föltétele, biztos máris lennénk néhányan, azt mondjuk, mi annak a föltételnek nem felelünk meg. Ezért Isten irgalmának föltétele nincs. De mije van? Következménye. Mikor valaki elismeri, hogy nekem Istennel se megy, de Istennek megy velem, és magunkra vesszük Istennek az irgalmát, akkor egyszer csak döntéshelyzetbe kerülünk, hogy ennek a következményeit akarjuk-e az életünkben, hogy az megnyilatkozzon. Ez egy valódi döntéshelyzet, amit úgy hallhatunk magunkban, hogy te most ne légy hitetlen, hanem legyél hívő. Ezt most döntsd el, hogy magadra veszed-e annak a következményeit, hogy én irgalmas vagyok veled. Tulajdonképpen ez a hitünk, hogy hiszünk Isten irgalmában. És ennek oda merjük szánni magunkat. Akkor is, hogyha ennek nagyon sokféle következménye van az életünkre nézve.

Zárás: milyen szép, ahogy ez a történet megint csak ugyanabban a mélységben vagy magasságban fejeződik be. Mert mit mond Jézus? Azt mondja: mert boldogok, akik hisznek. Boldogok lesznek. Nem fognak mindig győzni, nem arról van szó, hogy mindig diadalt aratnak, hogy mindig nekik lesz igazuk, hogy mindig ők lesznek a népszerűek - erről szó sincs. Csak boldogok lesznek. Azért, mert Isten békéje velük lesz, hiszen engedték, hogy ez az irgalom kifejtse bennük a hatását. És annak van következménye. Hát, de nagy dolog az, hogy létezik az isteni irgalmasság, és mi ezt magunkra vehetjük, és hogy ebből születhet akár olyasmi is, mint ott. XXIII. János pápa, II. János Pál pápa - nem véletlen, hogy azt mondjuk, szentek. Éppen azért, mert ők valamit nagyon is megmutattak abból, ami több annál, hogy Isten a jóké, a rosszaké meg nem. Ez az irgalom. Nincsen föltétele, csak következménye. S a következmény az ő életükben nagyon jól látszik.

Örökbe fogadta és lejegyezte: Hartmann Erika