Mt 22, 34-40 – Évközi 30. vasárnap (A év)

2014.10.26.

Megosztom
Elküldöm
Mt 22, 34-40 – Évközi 30. vasárnap (A év)
Szeresd…

„Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”

Kétség kívül, ebben a találkozásban a szeretet kerül a középpontba, mint legfontosabb téma, azonban az, ahogyan mindez megjelenik, nem elhanyagolható. Nem tudom, hogy emlékeztek-e a bevezetőjére annak a helyzetnek, amibe aztán belelátunk, ahogyan valaki alattomos szándékkal teszi föl Jézusnak azt a kérdést, hogy melyik a legfontosabb parancs a törvényben? Tulajdonképpen, ezért most, bizonyos szempontból nem is a szeretetről szeretnék beszélni, hanem arról, hogy mit is jelent az, hogy alattomos szándékkal kérdezték Jézust. Hogy amikor ezzel a szándékkal kérdezik őt, és Jézus felel, tulajdonképpen a válasza nem meglepő vagy újdonság a korabeli vallásgyakorló ember számára, hiszen egy vallásos zsidó ember minden nap elimádkozta ezt a szakaszt, amiről Jézus beszél, hogy Istenedet, Uradat imádd, és a többi. Éppenséggel az emberszeretet törvénye és parancsa sem valami igazi újdonság, de ami talán valami eredetiséget hoz, ennek a kettőnek a nagyon világos egymás mellé helyezése, és alapként való megjelölése. De ami talán a legfontosabb ebben a helyzetben, az talán az, hogy rákérdeznek ezek az emberek alattomos szándékkal, hogy na, akkor melyik a legfőbb parancsolat a törvényben? Ahogyan pedig Jézus válaszol, és ahogyan erre a válaszra nehéz azt mondani, hogy nem igaz, vagy ez nem fontos, vagy hogy te tévedsz Mester, tulajdonképpen a válasz elkezdheti szembesíteni a kérdezőket a szándékukkal! Mert ha ők erre azt mondják, hogy hát igen, szeresd felebarátodat, mint önmagadat, és szeresd Istent, teljes szívvel-lélekkel, akkor most ez az alattomos szándék, hogy fér bele? Akkor tulajdonképpen ez a válasz, ami még úgy tűnt, hogy mi vagyunk a nyeregben és eldöntjük, hogy jó-e vagy nem, egyszer csak elkezd valamiféleképpen tükröt tartani elénk. Tulajdonképpen ebbe a tükörbe szeretnék ma este nézni, jó és rossz szándéknak a tükrében, vagyis öt dologról szeretnék beszélni, amiről egyébként úgy is szót ejthetünk, mint a szeretet részéről, vagy a szeretet összetevőiről. 
1. A jó szándék. Kétség kívül a jó szándék, hozzátartozik a szeretet világához. Amilyen magától értetődő az, hogy jó szándékkal érdemes élni ezen a földön, éppenséggel a leg magától értetődőbb helyzetben sem olyan magától értetődő ez. Hadd hozzam rögtön egy szíven ütő példámat, ami engem szíven ütött, nem tudom, hogy veletek mit fog kezdeni, de azóta amikor elégtételt adok, akkor egy kissé modoros vagyok. Mert egyszer valakinek mondtam sok évvel ezelőtt, ahogyan ő beszélt a családtagjával való konfliktusáról, hogy ez őt mennyire megterheli, hogy ez mennyire nehéz neki, de hogy hát ennek persze nem éppen így kellene lennie… Végül azt az elégtételt adtam neki, hogy miután ezt hoztad, és olyan hosszan mondtad el, akkor kérlek, imádkozz ezért a családtagért néhány percet! Gondoltam akkor elég naivul, hogy ez egy elég jól hangzó elégtétel! Igen ám, de ő a következőképpen reagált: Na, rá is fér! Haj, de ráfér! Na, fogok is érte imádkozni, jó pár percet! Különböző hipotéziseim támadtak, hogy milyen szándékkal fog imádkozni… Ráadásul rám fog hivatkozni, és azt fogja mondani, hogy ez az elégtétel volt! Ahogyan ő az imádságában tovább fog dúlni és fúlni, az összes indulatát tovább fogja vinni! Úgyhogy azóta ezt a modoros fél mondatot hozzá szoktam tenni az elégtételhez, hogy: Imádkozz kérlek akkor valakiért, jó szándékkal! Mert, hogy még egy elégtételt is képesek vagyunk egyáltalán nem jó szándékkal elvégezni, és föl se tűnik nekünk! Ez az első. Akkor a szeretetről beszélhetünk úgy is, hogy annak mennyire, alapvetően fontos része, hogy jó szándékkal vagyunk, és ezt fönntartjuk, megerősítjük, és nyilván nem a realitásvesztéssel kapcsolatban. 
2. Jóhiszeműség. A jóhiszeműség nem ugyanaz, mint a jó szándék! Azok, akik nagyon értenek az emberekhez, kapcsolatokhoz, családhoz, a következőt írják le. Tulajdonképpen minden társkapcsolatban, családi kapcsolatrendszerben megtörténik az, hogy ha nem figyelünk oda nagyon tudatosan, nem hozunk fontos döntéseket, szép lassan egyre kevesebbet kommunikálunk, a szabad és üres teret pedig kitöltjük azzal, ahogyan mi elképzeljük és elgondoljuk, hogy a másik mit és miért, hogyan is tett tulajdonképpen. Mi kitaláljuk, információ hiányában, hogy ő azért nem porszívózott ki a négy napos ünnep alatt se… és akkor itt most mindenki fejezze be az akármilyen szándékával a mondatot. Hogy mit gondolunk arról, hogy miért nem porszívózott ki, hogy miért nem főzte meg, hogy miért nem vitte le, hogy miért nem hozta föl, miért nem vette föl, miért nem rakta le? Ha nincsen megfelelő kommunikáció, az idő előrehaladtával, a szeretetkapcsolatainknak nevezett helyzetekben is, hajlamosak vagyunk rosszhiszeműségre. Ez a rosszhiszeműség pedig megint föl sem tűnik nekünk! Miután nincs kommunikáció, az üres helyeket kitöltjük a magunk hiszeműségeivel, és azt valóságnak és realitásnak tartjuk. Majd pedig ezzel az általunk kitöltött térrel hadakozunk és birkózunk! A második gondolat így szól, hogy: Érdemes lehet kommunikálni, egyszerűbb esetben beszélgetni, vagy pedig rálátni arra, hogy ez a hiszeműségem, ami most éppen eltöltött engem, az jó vagy rossz hiszemű dolog-e.
3. Létezik olyan, és ezt is nevezhetjük a szeretet részének, hogy jóindulat. A jóindulat, az más, mint az előző kettő! Ahogyan ez a kifejezés tulajdonképpen az érzésekre, az érzelmeinkre utal. Az érzelmi intelligenciának része, hogy képes vagyok magamat érzelmileg motiválni. Egyáltalán nem mindegy, hogy egy embertársi kapcsoltban, legyen embertársi kapcsolat, önmagamra vonatkozó kapcsolat, Istenhez fűződő viszonyom, hogy ott milyen érzéseket és érzelmeket táplálok, hogy milyen érzelmeket hívok elé, hogy ilyen értelemben, tág összefüggésben az indulataimmal, az érzelmi világommal mit és hogyan kezdek, és hogy azzal hogyan bánok. Most képzeljük azt el, hogy valaki a négy nap alatt mégiscsak kiporszívózott. Akkor én erre azt mondom, hűvös eleganciával, hogy: Szép! Hát ez nem túl lelkesítő! Éppenséggel értékelhetek valamit nagyon pozitív módon, miközben azt a valakit, aki teszi, nem becsülöm meg! Ezért mondhatom hűvös távolságtartással azt, hogy: Igen, itt volt az ideje! Ebben pedig semmi olyan érzés nem jelenik meg, ami átmelengetné a szívünket. Ezért óriási különbség van az önértékelés, meg az önbecsülés között! Értékelhetem én magamat nagyra, hogyha nem szeretem magam! Hát szeretet nélkül is mondhatom magamról azt, hogy ezt jól csináltam, és attól még utálom magam! Attól még nincsenek jó érzéseim! Egy társkapcsolatban mekkora jelentősége van, hogy tudatosan őrzök olyan élményeket, emlékeket és képeket, amelyek előhívják belőlem a pozitív érzelmeimet. Ezért, ha a felszínen éppen dühös vagyok rád, éppen indulatos vagyok, vagy bármi is tölt el, akkor előhívhatom ezeket a mélyről jövő képeimet, és ezek hatnak az indulataimra, az érzéseimre, az érzelmeimre. A harmadik tehát így szól, hogy a szeretetnek egészen biztosan része a jóindulat, és a jóindulat, mint látjuk, nem egyszerűen csak kívülről tölt el engem, vagy belülről lep meg váratlanul, hanem sokkal inkább a saját kezemben van. 
4. Ez megint nem ugyanaz lesz, mint az első három. Ez a jóakarat. Hagyományban, elég komoly múltja van annak, ahogyan karácsonykor énekeljük, hogy Dicsőség a Magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! De nagy dolog jóakarattal élni a földön! Mi a különbség a jóindulat, a jó szándék, a jóhiszeműség és a jóakarat között? A jóakaratban nagyon világos, tudatos döntéseink vannak, irányulunk valamire, elhatározunk valamit, nem egyszerűen csak vágyjuk a jót, meg óhajtjuk, meg szeretnénk, még nem is csak egyszerűen imádkozunk érte, hanem döntünk amellett, hogy hogyan akarunk egy kapcsolatban lenni. Például a jóakarat azt jelenti, hogy eldöntöm, hogy téged nem foglak bántani, még akkor sem, ha nem porszívóztál ki, még akkor sem, ha nem vitted el lemosni az autót, ha még mindig nem festetted le a kerítést, ha az avar még mindig nincs fölgereblyézve! A jóakarat azt jelenti, hogy eldöntöm, hogy nem bántalak téged! Eldöntöm, hogy nem fogok bosszút állni rajtad! Eldöntöm, hogy mit akarok olyan helyzetekbe tenni veled kapcsolatban, amelyek nagyon idegesítenek engem. Ez a jóakarat. Ez a negyedik.
5. Ez az, ami nyilvánvalóan megint a szeretet része, ez pedig, hogy jobbítási szándékaim vannak, jobbításra törekszem. Itt a törekvésen van a kulcs! Jóra törekszem, de nem egyszerűen csak jóra, hanem hogy helyzetek, kapcsolatok, pillanatok, viszonyok, jobbra tudjanak fordulni! Mert hiszen nincs az a család, vagy az a társkapcsolat, amiben erre ne lenne szükségünk, hiszen tökéletlenül vagyunk benne! Megint csak, akik ehhez nagyon értenek, azt mondják, hogy az egyik legpusztítóbb dolog az, hogyha nekem van egy jó szándékú, egy pozitív fordulatot akaró mondatom, megjegyzésem, gesztusom, tettem, és te azzal nem törődsz, sőt te azt lenézed, leértékeled, és figyelmen kívül hagyod. Amikor valaki odamegy a másikhoz, mert tényleg négy napja ott az avar, és most meg már vasárnap este van, és odamegy, és azt mondja, hogy: Össze kellett volna húznom! Sajnálom! A másik pedig fölszegi a fejét, és azt mondja erre, hogy: Nem sajnálkozni kell, hanem gereblyézni! Majd pedig mond egy másik mondatot, hogy: De ez nem azért volt, mert nem szeretlek, hanem annyira akartam négy napot pihenni! – Jó, hát az én káromra tetted! Annyi jó szándékra, jobbítási törekvésre tudunk úgy válaszolni, hogy kimegy belőlünk minden életkedv! Megint csak, akik ehhez értenek, azt mondják, hogy: Ha jól akarunk lenni egy kapcsoltban, akkor legyünk érzékenyek a társunk jobbítási törekvéseire! Amikor pedig azt fölfedezzük, észrevesszük, megneszeljük, akkor mi is jobbítási törekvéssel igyekezzünk rá válaszolni! Ez megváltoztat nagyon sok mindent bennünk, és körülöttünk! 
Tehát öt dologról volt szó. Jó szándék, jóhiszeműség, jóindulat, jóakarat, és jobbítási törekvés. Ezek kétség kívül a szeretetnek részeiként is fölfoghatók. Most pedig csak néhány mondat arról, hogy mindez az Istennel való kapcsolatunkban is ugyanúgy fontos téma! Hogy föltételezem Istenről, hogy jó szándékú velem! Történik valami nehéz életesemény, és nem gondolom, hogy rossz szándékú az Isten, sem hogy rosszhiszemű velem, sem hogy rosszindulatú, vagy hogy rosszat akarna nekem, vagy hogy ne akarna valami jó fordulatot az életemben. De nagy dolog, hogyha magam is úgy veszek részt az Istennel való személyes viszonyomban, hogy megjelenik benne, újból és újból az, hogy hogyan vagyok én jóhiszemű és jó szándékú, és jóakaratú, jobbításra törekvő és jó szándékkal eltelt. 
Odaállnak Jézushoz, és ezt mondják: Na Mester, melyik a legfontosabb parancs? Aztán pedig a válasz, messze többet tesz velük, mint ők azt a kérdéskor gondolják. Ez az öt jó, sok mindent tud bennünk elvégezni, de nem rajtunk kívül! 

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs