Mt 25, 14-30 – Évközi 33. vasárnap (A év)

Mt 25, 14-30 – Évközi 33. vasárnap (A év)

Ekkor rögtön elindult az, aki öt talentumot kapott...

„Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét. 

Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”

Nagyon örülök nektek, hogy itt vagytok! Látom, hogy sokan álltok, ezért el tudom képzelni, hogy bármelyikőtöknek, aki most áll, és akinek elfogadható, hogy itt leültök jobbra-balra a mellékoltároknál, akkor ezt megtegyétek. Úgyhogy, ha valaki most előjön, és ott letelepszik, akkor helyesen jár el! 

A mai evangéliumban hallottunk három szolgáról, valakiről, aki kapott ötöt, valaki, aki kettőt, és valaki, aki aztán egy talentumot kapott. Azt is jól tudjuk, hogy mi lett velük, és általában elkezdünk beszélni arról a valakiről, aki egy talentumot kapott, és aztán azt elásta, és igyekezett visszaadni az urának, akitől azt kapta, de most nem róla szeretnék beszélni, hanem éppenséggel arról, aki ötöt kapott. Arról, aki öt talentumot kapott, a következőt mondja a Szentírás: Menten elkezdett vele kereskedni! Tulajdonképpen erről szeretnék beszélni. Arról, ami a görög eredeti szövegben szerepel, hogy menten elkezdett. Tulajdonképpen a kereskedni szót, azt most hagyjuk is, hanem erre a szóra, ami így két kifejezésben áll előttünk, hogy menten elkezdett, hogy tulajdonképpen ez az, ami lényegileg megkülönbözteti őt attól, aki azt az egy talentumot elássa, mert ő fogja, és nem csinál vele semmit sem, a másik pedig menten elkezd vele valamit tenni. Hogyha ebből a szóból indulunk ki, és annak a különböző jelentésárnyalataiból és módjaiból, akkor egy nagyon érdekes és elgondolkodtató, jó esetben még bennünket ösztönző világ tárul föl. 

Milyen jelentései vannak ennek a szónak, amit így mond a Szentíró, hogy menten elkezdett vele valamit kezdeni, és aztán ebből valami jó született? 

Az első. Ez a szó azt is kifejezi, hogy menten elkezdett, hogy valaki, aki elől megy, hogy képes az élre állni, hogy akkor tudok menten elkezdeni valami jót tenni, valami gyümölcsöt hozni, hogyha képes vagyok arra, hogy előre álljak. Mit jelent az, hogy valaki képes előre állni? Egyrészt talán segítheti őt abban, hogy előre és élre tud állni, hogy akitől kapja a talentumot, ő bízik benne, és hogy ez a bizalom számára életadó és erőforrást jelent. Tehát, amikor megkapja azt az ötöt, akkor nemcsak az jut eszébe, hogy jaj, most mit kezdjek vele, hanem az is, hogy: Nahát, ekkora bizalom! Ezt éppen nekem adták? Ezt rám bízták? Hát lehetetlen, hogy csak úgy véletlenül kaptam ezt az ötöt, hogy kaptam ötöt és ne tudjak vele semmit sem kezdeni! Hát az Uram adta nekem ezt az ötöt, hát biztos tudja, hogy kinek adta! Hát bízik bennem! Ki az, aki élre tud állni? Az, akiben nem az van, hogy menj te előre, majd én jövök hátrébb! Megnézem, hogy te merre mész, hogy mi lesz veled, és akkor majd… Aki élre áll, azt tulajdonképpen, egyrészt segíti őt a bizalom, és segíti őt még valami nagyon világosan, ez pedig az, hogy meg tudja mondani, hogy mi a célja. Ha én meg tudom mondani, hogy mi a célom, akkor állhatok elől, mehetek elől, akkor nem kell azt néznem, hogy hova sorolhatnék be, és akkor majd nézem, hogy ti hova mentek, és akkor ez talán jó-e vagy nem, mert ha tudom, hogy hol a célom, akkor elfogadható számomra az, hogy néha egyedül vagyok, vagy egyedül találom magam. Miközben lehet, hogy ezt csak én látom így, mert lehet, hogy vannak mögöttem sokan. Ebben a szóban, hogy menten elkezdte, az is benne van, hogy nem nézett körbe, hogy hát parancsoljatok onnan is, innen is! Olyan sokat mondó az a helyzet, amikor a Szentmise végén ideállok, és akkor megnyílik a lehetőség arra, hogy aki nem tud áldozni valami miatt, akkor az idejöhessen. Olyan érdekes az az egy másodperc, és három, és öt és tíz, amíg egyszer csak valaki föl nem áll, és azt nem mondja, hogy nem azzal foglalkozom, hogy van-e már valaki előttem, mert én ide akarok jönni! Ha pedig én ide akarok jönni, akkor nem zavar, hogy nincs előttem senki, mert én ide akarok jönni! Tehát ez az első, hogy menten elkezdek valamit, ebben benne van az, hogy élre tudok állni, elől tudok lenni azért, mert bíznak bennem és ez a bizalom sokat jelent nekem, és mert megvan a célom. Még ehhez tennék egy gondolatot, és most érzem, hogy kezdek gyorsan beszélni. Lelassítok. Ha gyorsan mondom, nem lesz jobb! Ehhez az első gondolathoz hozzátartozik megint csak a görög nyelvnek a szépsége, hogy amikor magyarul azt mondjuk, hogy valaki vétkezik, vagyis, hogy bűnt követ el, akkor a görög szó azt fejezi ki, hogy elvéti a célt. Tudja, hogy mi a célja, de elvéti, és ez a vétek. Ezért tehát ez a valaki, aki kapott öt talentumot, és menten elkezdett vele valamit kezdeni, nem véti el a célt, hanem azt tudja, és abba az irányba megy! Akkor is, ha adott helyzetekben és időszakokban azt látja, hogy nincs mellette senki! 

Második gondolat. Amikor ez a szó kerül előtérbe, hogy menten elkezdte, ebben az is benne van, hogy valaki, aki nemcsak élre áll, vagy elöl halad, hanem aki vezet. Mondhatjuk, hogy ő vezeti a sort, de azt is mondhatjuk, hogy akárhol is van, éppen vezeti az életét, irányítja az életét. Sok sávos út, a váci út. Itt történt velem, körülbelül két évvel ezelőtt, hogy álltak a kocsisorok, és egyszer csak úgy lassan elindultunk, és miközben mi még egyébként álltunk, elég nagy sebességgel, hátulról belém jöttek. Hét az elég nagy sebesség azt jelentette, hogy lefejeltem a kormányt, és kaptam egy kisebb agyrázkódást. Odatámolyogtam egyáltalán megnézni, hogy mi van az autóval, hogy el fogok-e tudni menni vele, és akkor valaki, aki nekem jött odajön hozzám kedvesen, ijedtséggel, és azt mondja, hogy: Hát a másik sáv már ment!  Ez egy maradandó mondat számomra! De mi még nem! Mit jelent az, hogy valaki képes vezetni? Azt jelenti, hogy ez a sáv már megy, meg az is megy, ott plakátok vannak, az autóban szól a zene, a gyerekek veszekednek hátul, de én érzékelem azt, hogy ez a sáv még nem megy. Hát ha akkor tud valaki vezetni! Az élet pontosan így fest, hogy mellettünk itt is mennek és ott is, ott arra kanyarodnak, itt erre, plakátok vannak és jelzőlámpák, és útburkolati jelek, és a saját kocsimban is nagy a zűrzavar néha, még nincs elég meleg, vagy már túlságosan meleg van, de ezzel együtt képes vagyok vezetni! Hogy rengeteg minden történik, de mert élek a bizalomból, tudom mi a célom, képes vagyok elöl lenni, ezért mindaz, ami körülöttem történik, azért annyira nem határoz meg, hogy ne látnám, hogy nálam mi történik! 

A következő gondolat. Ha valaki hamar elkezdi, rögtön nekilát. Ebben a szóban benne van az is, hogy képes parancsolni, képes hatalmat gyakorolni, elsősorban önmaga fölött! Azt láthatjuk, hogy az utóbbi évszázadokban, évtizedekben egyre nagyobb külső szabadságot harcoltunk ki magunknak. Óriási nagy dolog! Hatalmas emberi teljesítmény! De jó, hogy így van! De amióta nagyobb a külső szabadság, azóta egészen nyilvánvalóvá lett a belső korlátoltság! Azóta szeretnénk boldogok lenni, és elérni a célunkat, és elégedetten élni, és megvalósítani az álmainkat, és nem elsősorban a külső akadályok nehezítik ezt, hanem a belsők. Nap, nap után, folyton-folyvást találkozunk és beleütközünk a saját akadályainkba, a saját sebzettségünkbe, a saját hiányainkba, és nyomorúságunkba. Ezek a belső akadályok úgy tűnik, hogy ma már jobban akadályoznak minket, mint a külsők! Milyen nagy dolog, amikor valaki ilyen értelemben tud parancsolni magának, ilyen értelemben képes, nemcsak vezetni az életét, hanem megvan az a hatalomgyakorló képessége, önmaga életében és önmaga fölött, és nem mások fölött, hanem csak saját magunkkal kapcsolatban! 

A következő. Rögtön elkezdett valamit tenni. Ebben a szóban benne van az is, hogy képes kezdeményezni. Az a valaki, aki elég kreatív ahhoz, hogy elkezdjen valamit, hogy kezdeményezzen, amiben nyilvánvalóan ott van, és ott lehet annak a félelme, hogyha én most kezdeményezek, lehet, hogy neked nem tetszik. Ha én valamit kezdek most, akkor lehet, hogy te elutasítasz engem, hogy majd nem sikerül, hogy majd vereséget szenvedek, hogy hibázni fogok, esetleg vétkezni. Amikor valaki összeszedi a bátorságát, hogy kezdeményezzen, az mindig kockázattal együtt is jár! De nagy dolog, hogyha miközben félünk, és tudjuk a reális kockázatokat, merünk kezdeményezni! Miért is? Mert tudjuk, hogy attól, hogyha éppenséggel is valamit elrontunk, elvétünk, hogyha hibázunk, nem fog összedőlni a világ! Hogy már a következő percben lehetőségünk lesz arra, és bízhatunk magunkban, hogy akkor majd azzal a helyzettel fogunk tudni valamit kezdeni! Hiszen nem rossz szándékúan és rosszindulatúan kezdeményeztünk, nem azt kell majd belátnunk, hogy valamit rosszul akartunk tenni, hanem valamit jól akartunk tenni, és, éppenséggel nagyon szabadok lehetünk abban, hogy fölismerjük, hogyha valami nem úgy sikerült, és majd akkor kijavítjuk! Majd akkor odaállunk valaki elé, azt mondjuk, hogy bocsáss meg, majd akkor beismerjük, hogyha így volt, és ez nem fog tönkretenni bennünket! Papp Laci, háromszoros olimpiai bajnok. Ádler Zsiga bácsi, az edzője, aki egy remek szemű edző, aki egymás után találta a magyar ökölvívó sportnak a tehetségeket. Idős korában egyre kevesebbet dolgozott már, de az edzőkollégái jártak hozzá, hogy: Zsiga bácsi, mondja meg, tehetségesnek látja-e ezt vagy azt a tanítványt? Őneki pedig rendszeresen volt egy kérdése, a hozzá forduló edzőkollégáitól. Azt kérdezte, hogy: Állt már föl padlóról? Ha már volt olyan meccse, hogy jól leütötték, hogy padlót fogott, hogy rászámoltak, és ő onnan föl tudott állni, akár győzni is tudott, akkor érdemes vele dolgozni! De nagy dolog az, hogyha nem bénít le bennünket annak a félelme, hogy majd padlót is foghatunk! Ha majd padlót fogunk, akkor majd utána fölállunk! De nagy dolog úgy tekinteni magunkra, hogy képesek vagyunk fölállni, és hogy erre mi alkalmasak vagyunk, és ezért merhetünk kezdeményezni! 

Zárógondolat. Ebben a szóban, hogy hamar nekikezdett valaminek, rögtön nekifogott, az is benne van, hogy képes kezdeni valamivel valamit. Egyáltalán erre alkalmas és kész, és képes rá! Ezt az élményemet megosztottam már veletek. Mit jelent az, hogy érzem és tudom az alkalmasságomat az életre? A történetben van, aki ötször annyira alkalmasnak tűnt, mint egy másik személy, mert ő ötöt kapott, a másik viszont csak egyet. Az alkalmasságunk az életre nem azt jelenti, hogy ugyanannyira vagyunk képesek! Nem vagyunk ugyanannyira képesek! Hát távcsővel nézünk embereket, hogy mit alkotnak! Hát, hogy tudnánk mi azt elérni! De azért valamink van, és arra képesek vagyunk! Hogy abból, amink van, valami meg tudjon születni. Alkoholbeteg férfi, aki már sok napja száraz és nem iszik. Odament az orvosához, és azt mondta, hogy: Doktor úr! Magát nem irigylem! Hát magának nehéz lehet! Maga egy egészséges, doktorált, diplomázott valaki, nagy tudással és képességekkel, hát magának nagyon sok embert kell segíteni a gyógyuláshoz, hogy azt mondhassa esténként, hogy ez rendben van! Tudja, énnekem milyen könnyű? Ha én este azt mondom magamnak, hogy ma se ittam, az már nagy dolog! Mert egy alkoholistáknak egy töredéke olyan valaki, aki aznap nem iszik. Ezért, amikor én este úgy fekszem le, hogy nekem az adatott, hogy képes leszek azt mondani, hogy van annyi szabadságom, hogy ne igyak, és amikor nem iszom, az tőlem nagy teljesítmény! Úgyhogy, most alszom egy jót. Nyilván, amikor ő ezt a teljesítményt hozza, hogy nem iszik, ez mások számára… Ugyan már! Neki azonban nem ugyan már! Neki az egy hősies dolog! Azzal pedig, hogy nem iszik, annak a jó gyümölcsei ott vannak az ő életében, és a környezetében. 

Tehát ebben a történetben van valaki, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy ötöt kap, kettőt, vagy egyet, felet vagy negyedet, nem ez számít, hanem az, hogy tudja és tudhatja magáról joggal, hogy menten nekikezdhet valaminek! 

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs