Mk 1, 29-39 – Évközi 5. vasárnap

Mk 1, 29-39 – Évközi 5. Vasárnap

"Mindenki téged keres."

„Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda. 

Másnap Jézus kora hajnalban felkelt, kiment a házból, elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!” De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem.” És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.”

Péterék odamennek Jézushoz, azon a hajnali időn, és azt mondják neki, hogy: Mester, mindenki Téged keres! Gyere haza! Akár így is mondhatnánk. Gyere haza, ott vagyunk mi, gyere, ott megtalálhatod azokat, akik már tegnap este is, és éjszaka is ott voltak, és tulajdonképpen találkozhatsz a mindenkivel! Jézus pedig, milyen érdekes, hogy erre a kifejezésre, hogy téged keres mindenki, azt mondja, hogy: Én más mindenkikhez kell, hogy elmenjek! Most voltam az itteni mindenkivel, és most még van nagyon sokfelé, sokféle mindenki, és most még hozzájuk is el fogok menni! Tulajdonképpen erről szeretnék beszélni. Az életünkben milyen érdekes ez a látszólagos logikai ellentmondás, hogy mennyire a szívünkből tud szólni Péter, amikor azt mondja, hogy: Mindenki Téged keres! Hát persze, a barátok, a rokonság, az ismerősök, ott a környékbeliek, hát ők a mindenki!  A többiek csak úgy idegenek, meg vannak, meg hát emberek, de hát a mindenki az mégis csak ők! Jézus pedig hogyan ismeri el, és tulajdonképpen azzal, ahogy ott van, és megszáll Péteréknél, és aztán az anyósát meggyógyítja, és aztán a kafarnaumbelieket, és nyilván nagyra értékeli azt a mindenkit, amiről Péter beszél, de közben túl is lát rajta. Azt mondja, hogy van ez a mindenki, és van egy nagyobb mindenki! Erről szeretnék beszélni. Ami látszólag egy logikai ellentmondás, csak éppen nem a szívünkben, mert ott ez a kettő nagyon is megfér egymás mellett. 

Az első gondolat így szól, hogy mi azt mondjuk, hogy: Nincs több, mint a szeretteim! Nincs senki több, mint a fiam, a lányom, az apukám, az anyukám, a házastársam! Hát ki kellene, hogy több legyen? Hát nincs senki, aki több lenne! A barátaim! Hát ők a mindenki nekem! Mennyire jogosan mondjuk ezt, mennyire szívből tudjuk ezt mondani! Milyen jó, hogy az emberségünkből fakad az, hogy akár egyetlen emberre azt tudjuk mondani, hogy: Nekem te vagy a mindenem! Nekem te vagy a mindenki, te, a férjem, a feleségem, a gyerekem, te vagy a mindenem, a mindenkim! De jó, hogy ez az emberi természetben benne van! Közben pedig ez a mai történet azt is mutatja, hogy egyszerre tudjuk azt mondani, hogy egyaránt megfér az emberi szívben, hogy azt mondom, hogy te vagy a mindenem, számomra ti vagytok a mindenki, és közben pedig, és ezzel együtt mégis fordulok a többiekhez! Egy kedves ismerősömmel beszélgettem, és fölidézte az életének a számára talán legmélyebb élményét, meghatározó tapasztalatát, és azt mondta, hogy: Tulajdonképpen most az jut az eszembe, és ez van itt legelöl, és már most kezdek könnyes lenni, most elkezd erősebben dobogni a szívem. Emlékszem, hogy 10 éves volt a kislányom, és valahogy kikönyörögte nálam, hogy csak én és apa, mi együtt menjünk el, télen a hóban kirándulni. Ez volt a kislányomnak a vágy, és nekem semmi kedvem nem volt hozzá. De hát annyira kérlelt engem, hogy apa, apa, menjünk el a hóba! Akkor ő pedig elment a kislányával a hóba, és ahogy mentek, az egyébkánt gyönyörű időben, szikrázott a nap és csodálatos volt a levegő, és az apa még mindig gondolta magában, hogy nahát, most… Aztán egyszer csak a kislány megállt, és megszorította az apukája kezét, és azt mondta neki, hogy: Apa! Szeretlek! Ahogy kimondta, most néhány nappal ezelőtt ez az édesapa, megint elkezdett, és már nem könnyezni, hanem sírt bele! Azt mondta, hogyha meg kellene mondania az életének a legcsodálatosabb élményét, akkor az lenne az, amihez nem is volt kedvem!  Nem volt hozzá kedvem, és mentem, mentem, és az a pillanat, ahogy a lányom megfogja a kezem, és azt mondja, hogy apa, szeretlek! Hát hogyne volna benne az emberi szívben akkor az, hogy te vagy a mindenem, a mindenki, és hogyha én veled jót teszek, és téged szeretlek, akkor pont valami olyasmit teszek, amire Isten is bólint, és azt mondja, hogy: Ez az! Na, ez az! Hát pontosan ezért érdemes embernek lenni! A mai evangélium egyszerre üzeni, hogy ez az, hogyha van az az egyetlen ember, Péternek az anyósa, és te ővele teszel valami jót, de közben mégis ott vannak a többiek! Valahogy ebben a kettősségben vagyunk, te vagy, a barátaim, a rokonaim, a családom, ti vagytok nekem a mindenem, a mindenki, és mégis fordulunk a többiekhez, miközben nincs annál több, minthogy ti, és mégis létezik olyan, hogy a többiek! Az evangélium arra indít bennünket, hogy egyszerre, egyaránt megéljük ezt is, meg azt is, hogy az életet ne szűkítsük ott le, hogy én meg a családom, én meg a barátaim, én meg az ismerőseim, én meg a szeretteim, hogy az életnek ne legyen ott határa bennünk! Lehessenek ők a mindenünk, és utána forduljunk mindenki máshoz is! 

Aztán a második. Nincs több, mint másokért cselekedni! Hát mi többet tudnánk az emberi életből kihozni, minthogy másokért cselekszünk, mások javára élünk! Mi többet lehet ennél? A mai evangélium mit hoz? Közben pedig valahogyan mégiscsak van az, hogy Jézus éppen nem gyógyít és nem segít, és nem tesz semmit, és nem cselekszik, hanem hajnalba kimegy a Mennyei Atyához! Hogy nincs több annál, minthogy másokért cselekszünk, és mégis, van valahogyan annak egy többlete, hogy időt szánok az Istennel való kapcsolatomra, és aztán abból cselekszem! Lehet, hogy az akár mennyiségileg is kevesebb is lesz, hogy azt az időt elveszem attól az áldott cselekvéstől, hogy a másokért tudnék tenni! Igen, annyival kevesebb idő lesz ott! Azt mondom, hogy nincs annál több, minthogy cselekedni másokért, és mégis több, és valahogyan mégis és mégis a mai evangéliumban az van benne, hogy de Istennek együtt cselekedni, vagy egyszerűen csak Isten jelenlétében lenni, és ebből a szempontból nem tenni semmit, valahogy mégis-mégis… Nem is akarom befejezni ezt a mondatot! Emlékszem, hogy sok-sok évvel ezelőtt jött hozzám egy fiatal feleség, aki édesanya volt, és rettenetesen rosszul volt, és azt mondta, hogy olyat tett, hogy nem is érti, hogy ez hogyan lehet, megcsalta a férjét. Látszott, hogy egészen kikelt magából, abból a szempontból, hogy megrendítette az, hogy ez hogy lehet! Akkor azt mondta nekem, hogy: Feri! Nem akarok elmenni pszichológushoz, nem akarok oda menni! Ezt már hallottam elég sokat…  Aztán pedig a következőt mondta, hogy: Nem akarom, hogy a pszichológus azt kérdezze tőlem, hogy mit éltem meg!  Főleg azt nem akarom, hogy azt kérdezze meg tőlem, hogy mit éreztem! Nem! Én egy papot akartok!  Talán értitek… A mellékmondatom az ide, hogy egy jó pszichológus nemcsak ezt kérdezi! Ez nyilvánvaló! De most inkább az élményemről szerettem volna beszámolni ezzel kapcsolatban. Egyszer csak olyan természetesen tudjuk megélni, átélni, sejteni, érezni azt, hogy van valami több annál, hogy mit tettem és hogy tettem, ez pedig nem más, mint Istennel együtt tenni valamit. Az valahogyan más és több! A legnagyobb jót is tehetem, és annál valahogy mégiscsak más az, amikor az Istennel együtt való jó! Lehet, hogyha rárakom a mérlegre, ez bizonyos szempontból kevesebb, de más szempontból meg több! Ez tehát a második gondolat, hogy: Nincs annál több, mint másokért cselekedni! De azért Istenre időt szánni, és vele együtt tenni, az azért valahogyan mégiscsak több! 

Aztán a harmadik. Nincs több, mint segíteni másoknak. De a mai evangéliumban az van, hogy Jézus azt mondja, hogy: Hát igen, tulajdonképpen az egész életemet eltölthetném Kafarnaumban. Most ha azt vesszük, hogy Jézus azért jött, hogy jót tegyen, segítsen, hát ezt megtehette volna Kafarnaumban is, és mindig talált volna munkát! Ez egészen biztos! Hogyha Kafarnaumnak csak egy kicsi részére szűkítette volna le a tevékenységét, az is bőven elég lett volna! Mert mindig jöttek volna hozzá az emberek, és mondták volna, hogy most ez a baj, most ő lett beteg, most őneki fáj, most ő halt meg, most ő van válságban. De Jézus azt mondja, hogy nincs annál több, hogy nektek segítsek, akik itt vagytok a barátaim, de ennél valahogy mégiscsak több az, hogy el kell mennem valahová máshova, azokhoz, akikről most azt mondhatnám, hogy nem a mi szempontunk szerint való mindenki, az idegenekhez, másokhoz: El kell hozzájuk mennem! Tényleg nem nektek fogok segíteni, pedig mondhatnánk azt is, hogy ti is bőven rászorulnátok! De mégse nektek fogok segíteni! Erre pedig azt mondhatjuk, hogy igen, itt van, hogy nektek, és annál valahogyan mégiscsak több, hogy elmenni, és azt mondani, hogy: De mások is vannak! Tulajdonképpen a spiritualitásunkban a szinte az egyik legnagyobb minőségi változás az, amikor Istenre nem úgy tekintünk, hogy Isten eszköze annak, hogy én boldogabb és egészségesebb legyek, harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb legyek! Tulajdonképpen ez a gyermek világa, az Istenhez fűződő kapcsolatban: Istenem, nagyon szeretlek, mert nagyon sokat segítesz az életben! Nagyon szeretlek, mert számíthatok rád, nagyon szeretlek, mert amióta veled vagyok,, azóta ez vagy az van! Ez a gyerek látásmódja! Jézus azt mondja, hogy bármeddig jöhetnétek, és azt gondolnátok, hogy milyen nagyszerű, megoldom az életeteket, de én nem megoldani akarom az életeteket, én nem akarom megoldani, hanem én a Megváltást hozom el! Ezért több az, hogy meg akarjuk oldani az életet, és ehhez még Istent is hívjuk segítségül, vagy ezen valamit túlnőve, túllátva megsejtünk valamit abból, hogy nem megoldom az életet, hanem részesedek a Megváltásból, aztán pedig valahogyan ezt képviselem! 

Aztán pedig az utolsó gondolat a mai evangélium alapján. Annál többet nem tudunk a mindenki felé, minthogy megtesszük mindazt, amit csak tudunk! De mégiscsak van ennél valami több! Ez pedig az, amit Jézus így mond, hogy: El kell mennem tőletek, bár ti is mindenki vagytok, azért, mert azért jöttem, hogy hirdessem az Evangéliumot! Tehát azt mondhatjuk, hogy annál több nincs, minthogy megteszünk mindent, amit csak tudunk, de mégis van nála több! Ez pedig az, hogy megtesszük azt, amiért itt vagyunk, megtesszük azt, amiért jöttünk, megtesszük azt, amire Isten azt mondja, hogy: Ezt! Ez lehet, hogy mennyiségileg kevesebb, de máshogyan pedig több! Amikor pedig Jézus ezt válaszolja, hogy ezért jöttem, akkor valahogy kifejezi azt, hogy nincs annál több, minthogy megteszek mindent, és mégis van nála több! Milyen megrendítő volt, amikor egy kedves ismerősömmel beszélgettem. Visszanézett az egész életútjára, és ekkor ezt mondta, hogy: Tudod Feri, olyan érdekes volt, fiatalember voltam, akkor már ledoktoráltam, - mert hát nagyon okos vagyok, bár ezt csak én teszem most hozzá -, és akkor egyszer csak kaptam egy nagyszerű ajánlatot, a tengeren túlra! Hatalmas karrier, hogy ő ott majd… És pontosan akkor, amikor valaki kimondta neki, hogy te elmehetnél a tengeren túlra, és ott hatalmas karriert csinálhatnál, akkor ebben a pillanatban lett számára világos az, hogy nem ez a dolga! Addig nem is tudta! Addig őbenne is az volt, hogy menni előre, csinálni mindent, amit csak tudunk, megteremteni, megalkotni, létrehozni, úgy is mondhatnánk, hogy karriert csinálni, mert az nagyon értékes dolog, és abból nagyon sok jó fakadhat! De abban a pillanatban, hogy valaki azt mondta, hogy mindez lehetséges, akkor rájöttem, hogy nem ez a dolgom! Lehet, hogy ebből a szempontból kevesebb jött ki az életéből, de másfelől meg talán jóval több! Akkor, ha neki ez volt a dolga! De nagy dolog megsejtenünk, hogy miért jöttünk! Lehet, hogy a külső szemlélő azt mondja, hogy hát ez kevesebb, de én ezt Istennel együtt fogom tenni, ezért ez több lesz, mert ezért jöttem, és ez a dolgom! Tartja ezt a kettőséget a saját személyében megélve! Azt mondja, hogy tényleg úgy van, ti vagytok az én mindenem, ti vagytok a mindenki, de van ennél több is! Ami talán az emberi értelem, és az emberi logika szerint egészen furcsának tűnik, vagy akár értelmetlennek, az nagyon is érthető az emberi szív számára! 

Azért olyan izgalmas, és elgondolkodtató ez a történet, hogy Jézus hogyan nem tesz meg sok jót, amit megtehetne, azért, mert túllát valahogy mindezen, és azt mondja, hogy annál, hogy ennél már nincs is több, tulajdonképpen mégiscsak van! De nagy dolog, hogy mi vasárnapról-vasárnapra azt a többet keressük, ami még annál is több, aminél már nincsen több! Mi ezt a többet keressük, és nem akarjuk alábbadni! De nagy dolog, hogy tudunk erről a többről! Ez valamikor megérintett bennünket, és mi ragaszkodunk hozzá! 

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs