Mt 28, 8-15 – Húsvéthétfő

2015.04.06.

Megosztom
Elküldöm
Mt 28, 8-15 – Húsvéthétfő
"Ne féljetek!"
„Abban az időben, az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.” Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.”
A tegnapi napon, Húsvétvasárnap arról elmélkedtünk, hogy a Húsvét fordulatot hoz a keresztény ember életében, valamilyen alapvető fordulatot. Mi pedig lehetünk az áldott fordulat emberei, keresztény emberként! Éppenséggel, a mai evangélium, ha ebbe az irányba haladunk tovább, akkor ezt mondhatnánk, hogy föltárja, hogy hogyan is történik ez a fordulat. Arra gondolok, hogy itt van a mai történetben, csakúgy, mint ahogyan egyébként, az evangélium történetében egy nagyon érdekes dinamika, feszültség, szinte ellentmondásosság, ez pedig az, hogy a tanítványok vagy az asszonyok megfogják Jézus lábát, marasztalják Őt, hogy maradjon még velük, hiszen lemenőben már a nap, ne menj el, legyél velünk, és Jézus már ott sincs. De miközben már ott sincs, azt mondja, hogy Galileában akarok veletek találkozni, menjetek oda! Legyetek itt és ott, és akkor majd én ott leszek! Valahol vannak, és egyszer csak megjelenik! De hogyha az egész életét nézzük, akkor éppenséggel, ahogy a világba jön, a legtöbben azt mondják, hogy: Köszönjük szépen, de nem akarjuk, hogy itt legyél! Akkor az egész élete arról szól, hogy az emberek el akarják Őt veszejteni, és nem akarják, hogy ott legyen! Menjen el innen! Ki akarják űzni a templomból, el akarják kergetni a városukból, és aztán végül Nagypénteken azt mondják, hogy: Most már végérvényesen menjél el innen! Tulajdonképpen mindegy is, hogy melyik oldalát nézzük, amikor mi emberként azt mondjuk Jézusnak, vagy Jézusról, hogy jobb lenne, ha nem lennél itt, vagy pedig azt mondjuk, hogy maradj még légy szíves, és soha ne menj el tőlünk, maradj itt velünk, ahogy például ott mondják Kafarnaumban Péteréknél, hogy: Maradj itt nálunk, és legyél itt, amíg csak élünk, legyél velünk! Mert az igazi fordulat nem az, hogy most velünk van vagy nincsen, hanem hogy hogyan van velünk! Nem úgy van velünk, ahogy a mi emberi szempontjaink és megfontolásunk, és jóllétünk, és akaratunk és szándékunk szerint akarnánk, hogy velünk legyen! Úgysincs nem velünk, ahogyan mi akarjuk, hogy ne legyen velünk!
Tulajdonképpen az első gondolat így szól, hogy az Istennel való kapcsolatban a Föltámadás felől éppen arra csodálkozunk rá, hogy Isten nem akkor és úgy van velünk, ahogy mi akarjuk, és nem akkor és úgy nincs velünk, ahogy mi akarjuk, hanem folyamatosan és állandóan velünk van, de valahogyan másképpen, és bizonyos szempontból nincs velünk! De valahogyan másképpen nincs velünk, mint ahogy ezt mi általában gondoljuk, ahogyan ezt mi akarjuk, és ahogy ezt mi döntenénk el, és ahogy ez a mi érzéseinknek pont megfelelne! Ez az igazi kulcsa annak, hogy mit jelent, hogy velünk van, de nem úgy van velünk, ahogyan pont mi akarjuk! Hogy ragadhatnánk meg ezt még pontosabban? Hogy éppenséggel nekünk szükséges végigmenni egy folyamaton, és ennek a folyamatnak a kulcsa az, hogy egyszer csak azt mondjuk, hogy ha én most azt is tapasztalom, hogy nem vagy velem, én azért veled maradok! Ha én most azt is élem meg, hogy te elhagytál engem, én kitartok melletted! Ha én most úgy élem meg, hogy magamra maradtam, és egyedül vagyok, akkor is azt mondom, hogy: Uram, én veled akarom leélni az életem, akkor is, ha most nem tapasztalom, hogy most itt vagy velem! Pontosan ez az a döntés, és aztán ez az az élet, ahogyan mi eljutunk oda, és nem Jézus, hogy most velünk van-e vagy nem, hanem ahogyan én eljutok oda, hogy azt mondom, hogy: Ezekben a helyzetekben, amikor azt tapasztalom, hogy Isten nincs velem, akkor Istenem én viszont Veled vagyok! Veled vagyok! Lehet, hogy most úgy élem meg, hogy Te most nem vagy mellettem, de én akkor is Melletted vagyok, és kiállok Melletted, és Veled akarom élni az életet! Amikor pedig ez megtörténik bennünk ez a változás, újból és újból, bizonyos helyzetekben, amikor úgy érezzük, hogy Isten nincs velünk, vagy elhagyott, vagy miért nem úgy van velünk, ahogy mi akarnánk, és létrejön bennünk a változás, akkor egyszer csak Istennek a jelenléte sokkal világosabb lesz, hogy hogyan van velünk, folyton-folyvást, kikezdhetetlen módon, megmásíthatatlanul! De ki éli meg azt, hogy Isten vele, napi 24 órában van? Aki átment azon a folyamaton, hogy Istenem, én akkor is Veled vagyok, ha azt tapasztalom, hogy Te elhagytál! Ezen az úton, ezen a folyamaton, ha nem megyünk át, akkor pontosan annak az élménye, tapasztalata, meggyőződése nem születik meg mibennünk, hogy Isten tulajdonképpen milyen világos, hogy velünk van, hogy soha el nem hagyna bennünket. Lehetetlen olyan élethelyzetet elképzelni, amikor pont magunkra hagyna, főleg, amikor nehézzé válik a sors! De, hogy mindez valóság legyen, ahhoz erre a fordulatra bennünk szükség van! Ameddig bennünk ez a fordulat nem játszódik le, hogy Istenem, én akkor is Veled vagyok, ha Te látszólag nem vagy velem, és ha ezt a fordulatot mi nem hozzuk meg, akkor annak a tapasztalata és meggyőződése nem lesz a miénk, ami a Húsvéti világ.
Aztán a második. Milyen sok mindent szeretnénk Istentől kapni! Hát add nekem ezt Uram, és add nekem azt, és légy szíves ezt! Mindig nagyon nagyszerű dolgokra szoktunk hivatkozni! Az egészségre, valamiféle segítségre, néha egészen alapvető dolgokra, szeretetre és megértésre, megbocsátásra és türelemre. Itt is, nem egyszer, a Húsvét nélkül elakadunk, és az a tapasztalatunk, hogy Isten nem adta meg! Mi itt a fordulat? A fordulat az az, hogy akkor lesz számomra valóság, hogy Isten hogyan adja meg azt, amire szükségem van, hogyha én átadom magamat neki! Önátadás nélkül, nem kapom meg azt, amivel kapcsolatban szoktam imádkozni, vagy kérni, vagy sóhajtani, vagy még kérni sem merem. Mert az önátadás, ahogy benne egy folyamatként végbe megy, az teremti meg azt a föltételt, hogy fölfoghassam azt, hogy Isten hogyan van velem, hanem hogyan kapom meg azt, amire szükségem van! Az önátadás folyamata nélkül, ez nem születik meg bennem, hanem ott toporgok a sír előtt, vagy ott toporgok, és megpróbálom Jézus lábát megfogni, és azt mondom, hogy nem adja nekem, nem adja meg nekem, nem kaptam meg Tőle, nem szeret engem. Itt pedig megint nem Jézusom a sor, hanem rajtam! Akkor kapom meg, ha az önátadás folyamatában benne vagyok! Akkor tapasztalhatóan megélhető mindez! Aki az önátadásában nincs benne, akkor ott toporgunk, és toporgunk, és azt mondjuk, hogy: Az Isten nem adja meg, de azért próbálok benne hinni, de minek hinni egy olyan Istenben, aki nem adja meg… Aztán pedig miért kellene még aztán hinnem egy olyan Istenben, aki nincs is velem? A Húsvétnak ez a fordulata, hogy megsejtem azt, hogyha odaadom magam, akkor válik tapasztalhatóvá az, amit Isten ad nekem ajándékba!
Aztán a harmadik. Milyen sok mindent várunk és vágyunk, hogy az velünk megtörténjék, hogy az átélhetővé legyen! Itt is a húsvéti fordulat a következő, hogy: Átélhetem mindazt, hogy velem ez megtörtént, ha én megcselekszem azt, ami az én részem! Tulajdonképpen nem bánom, hogy nem égett a Húsvéti gyertya! Nagyon is szimbolikus volt az, hogy nemde, amikor bejövünk a Szent Liturgiára, akkor már látjuk, hogy ég a Húsvéti gyertya, Krisztus Föltámadt, mi leülünk, és milyen nagyszerű ez, ez már megtörtént! Nem bánom azt, hogy most látnunk kellett, hogy ahhoz, hogy mi megéljük, hogy ez így van, ahhoz Lalinak föl kellett állni egy székre, és meg kellett gyújtania a gyertyát! Utána pedig megéljük, hogy: Igen, ez így van, Krisztus Föltámadt a halálból! De ha nincs Lali, aki meggyújtja a gyertyát! Tulajdonképpen pontosan ilyen a húsvéti fordulat is! Uram, Uram, hozd el a Fényt! – Rendben van, gyújtsd meg a gyertyát! Éppenséggel újból és újból megkapjuk a Fényt, ha mi meggyújtjuk a gyertyát! Ezért pedig, ha mi mindig várjuk, hogy jöjjön fény anélkül, hogy mi világosságot gyújtanánk, akkor nincsen fény! Nem azért, mert ez a fény nem létezik, hanem a fordulat az az, hogy Isten azt mondja, hogy: Én adom a Fényem, ha te meggyújtod a gyertyát! Ott lesz az a Fény, ezt Én fogom adni, de neked meg kell gyújtani a gyertyát! Ez a harmadik fordulat: Megtörténik az életünkben az, amire vágyunk, ha megtesszük azt, ami a mi részünk! Különben nem történik meg! Nem azért, mert az nincsen, hanem mert mi nem mentünk át valamin, ami a föltétele!
Végül, aztán a negyedik. De vágyunk arra, hogy Isten itt és most velünk legyen! Itt és most! Ne majd odaát, meg ne 2000 évvel ezelőtt, ott és akkor, hanem itt és most! Mi a húsvéti fordulat, ami lehetővé teszi, hogy Isten itt és most, tapasztalhatóan átadhassa nekünk azt, amire szükségünk van, és ezt mi megéljük, hogyan ez bennünk történik? Nagyon egyszerű! Az itt és mostnak a föltétele az, hogy mi egy folyamatos kapcsolatban vagyunk Vele! Az itt és most föltétele: a folyamatos kapcsolattartás! Ha nincsen folyamatos kapcsolattartás, akkor nem élhető meg az itt és most! Milyen sokan vagyunk, amikor egyszer csak valamilyen pillanatban fölébredünk, mint álmából valaki, és azt mondjuk, hogy: Legyen most, itt és most! Az itt és most föltétele, a folyamatos kapcsolatban levés!
Tulajdonképpen a Húsvét, újból és újból, minden évben meg akarná bennünk szülni azt a fordulatot, aminek kapcsán éppenséggel minden olyan világos valósággá válik, ami a mi hitünk! Szívből kívánom mindannyiunknak, hogy mindaz, ami ahhoz kell, hogy Isten valósága, a mi emberi valóságunk legyen, hogy mindaz, ami a mi kezünkben van, hogy azt tudjuk, hogy képesek vagyunk megtenni! Hogy nincsen semmi akadálya, hogy azt mi megtegyük! Milyen nagy az Isten bizalma mifelénk, hogy mi mindent megteremhetünk és létrehozhatunk itt, ebben a világban, ami annak a föltétele, hogy Isten itt legyen velünk!
Lejegyezte: Ujhelyi Balázs