Lk 24, 35-48 – Húsvét 3. vasárnapja

Lk 24, 35-48 – Húsvét 3. Vasárnapja

"Ti tanúi vagytok ezeknek"

„Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, és arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én pedig kiárasztom rátok Atyám ígéretét.” 

Milyen sokféle érzés, milyen sokféle belső állapot az, amiről az evangélista beszámol a tanítványokkal kapcsolatban. Örülnek, de örömükben félnek is, és nem mernek még hinni. Tehát van bennük egy bátortalanság is. Csodálkoznak, meglepődnek, félnek, és bizonytalanok. Tulajdonképpen pozitív és negatív érzések és érzelmek jelennek meg itt hihetetlen bőséggel. Ha a Föltámadt Jézussal úgy találkoznánk mi, mint az apostolok, azt gondolom, hogy mi se járnánk ezzel másképpen! De éppenséggel az, hogy itt megjelenik a félelem, és megjelenik az öröm, megjelenik a lelkesültség, és megjelenik az aggodalom, a remény és a reménytől való tartózkodás, és éppen ez üzen számunkra valami nagyon fontosat. Mert miközben ezek az érzések mind ott vannak a tanítványokban, mégiscsak valami alapvetően hiányzik belőlük! Pontosan ugyanúgy, mint ahogy az emmauszi tanítványok mennek Jézussal, akkor először nagyon reményvesztettek, utána lángol a szívük, de még mindig nem történik valami alapvető dolog, mert az csak később történik meg! Itt pedig ez a fordulat így jön elő, hogy: Félnek és örülnek, ujjonganak és nem mernek reménykedni, és egyszer csak Jézus föltárja számukra az Írások értelmét, és elkezdenek teljesen másképpen érteni valamit, amit eddig ők maguk is mondtak, halottak! Erről szeretnék most beszélni. 

Tulajdonképpen a mai evangélium is nagyon hasonlóan, - ahogyan az emmauszi tanítványokról szóló történetnek a folytatását halljuk most -, mutatja azt, amit most három gondolatban tudnák összefoglalni. Az elsővel szeretném kezdeni rendhagyó módon. 

Az első gondolat így szól, hogy azt látjuk az emmauszi tanítványok történetében, hogy ezeknek a tanítványoknak valami hályogféle lehull a szemükről. Itt is történik valami fordulat, amit esetleg úgy fogalmazhatnánk meg, hogy másképpen látják már az eseményeket. Másképpen vagy máshogyan, vagy máshonnan, vagy másfelől. A Föltámadt Jézussal való találkozás azonban nem erről szól, hogy másképpen vagy máshogyan, vagy másvalamit látunk, hanem hogy más szemmel nézzük! Attól kezdve, amióta a Föltámadt Jézussal valami élményszerű találkozásom nincsen, tulajdonképpen más szemmel nézek, és ahogy megtörténik a találkozás, nem egyszerűen csak máshonnan, máshogyan, mást és másképpen, hanem más szemmel nézek. Ez a más szemmel való nézés pedig mindenre kiterjed! Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy eddig így láttam valamit, most meg úgy látok, innen néztem, most pedig egy kicsit fölülről tudom látni, most eddig ezt értettem meg belőle, na most mást, hanem, hogy ettől kezdve az egész világra más szemmel nézek! Ez a látásmód pedig elkísér már, és én ragaszkodom ehhez a látásmódhoz! Eszembe jutott két történet. Az egyiket már mondtam gyakran, a másikat nem. Most akkor egy megszokottat meg egy újat hadd mondjak el nektek. Talán emlékeztek arra, volt az az édesanya, aki nagyon szerette a fiát, aki volt 17 éves volt. Nagyon szerette és nagyon dühös volt rá, és nagyon rajongott érte, és a sírba vitte őt. 17 éves volt a fia, egy serdülő embernek mindenféle tünetét produkálta, tehát normális volt. Igen ám, de ez az édesanya ezzel a normalitással nehezen birkózott meg. Elment egy segítőhöz, akinek azt mondta, hogy: Megőrülök a saját fiamtól, az én drága fiacskámtól, hát mivé lesz ez a gyerek! Lehetetlen, kockás ingekben jár, kitűrve a nadrágjából, a nadrágja meg csúszik lefelé, a cipőjéről ne is beszéljünk, a haja meg aztán, azt inkább már el se mondom! Látnivaló, hogy valamit érdemes lenne itt kezdeni, és akkor azt mondja neki a segítő, hogy: Akarja-e, hogy tényleg történjen valami változás a kettejük viszonyában? – Hát persze, hogy akarom! Hát miért jöttem volna ide?  - Rendben van, akkor csukja be a szemét, és most lehet, hogy egy kicsit furcsa lesz, amit mondok, de kérem szépen, hogy menjen el a temetőbe, a fia temetésére! Képzelje el, hogy a fia ott fekszik a ravatalon, halálba borulva, és nézze egy kicsit. Azt szeretném magától kérni, hogy most, hogy látja a fiát ott, a ravatalon, mondja meg, hogy milyen ruhában van. Egy kis csönd következik, majd azt mondja az édesanya, hogy: Hát még most is abban a lehetetlen kockás ingében van! Hát még a ravatalba is erre jött! Ahogy pedig kimondta azt, hogy még a ravatalba is ebbe a lehetetleningében van, na ott, egyszer csak, abban a pillanatban, kicserélték a szemét! Ahogy eddig pedig inkább csak a düh meg az indulat volt benne, meg a csalódottság, na most könnyes lett a szeme! Az egy másfajta szem. Könnyes lett az édesanya szeme, és azt mondja, hogy: Hát hiszen, hát most látom csak, hogy ő a fiam! Hát csak a kockás ingét láttam csak, és még a ravatalon is csak ezen dühöngtem, hogy miért van abban a lehetetlen ingben! Hát most látom csak, hogy ő a fiam, hogy ő tulajdonképpen a fiam, akit én szeretek, kockás ingben van! De mostantól kezdve megint vissza tudok térni ahhoz a szememhez, hogy hát látom a fiamat, akit szeretek! 

A másik történet. Éppen tegnap beszélgette óm valakivel, aki azt mondta, hogy hosszabb időt töltött Afrikában. Azt mondja, hogy amikor hazaérkezett, és olyan érdekes ez, hogy amikor megérkezett, valahogy, szinte gondolkozás nélkül, nyúlt is az itthoni, rutinszerű cselekvésekhez. Persze, egy picit másminden, de… Azt mondja, hogy: Hát azért egy év Afrika, hát olyan jó lenne megtölteni a kádat meleg vízzel, hiszen egy évig nem feküdtem egy kádban, és akkor most Afrika összes porát, meg mindent lemosok. Aztán megengedte a vizet, folyt a víz, és akkor bement a fürdőszobába, tele volt a kád, és egyszer csak azt mondta, hogy: Hát én ebbe nem tudok belefeküdni! Ennyi víz, együtt! Hát egy éven keresztül másról sem szólt az élet, hogy van-e egyáltalán egy pohár víz, vagy netán kettő? Hogy egy napra a családnak mennyi vize van, és egyáltalán iható-e? Most pedig itt van ez a temérdek víz, ebben a kádban, és most egyszerűen csak feküdjek bele? Hát nem visz rá a lélek! Itt nem arról van szó, hogy egyszerűen csak másképpen, máshogyan látott, és máshonnan, hanem, hogy azalatt az egy év alatt megváltozott a szeme! Ezzel a szemmel pedig, már mostantól kezdve, a vizet mindig másképpen fogja látni! Ez az első gondolat, hogy: A Föltámadt Jézussal való találkozás létrehoz bennünk egy változást, ami ahhoz hasonlít, hogy nem egyszerűen csak másképpen látunk, hanem más szemmel látunk! Nézzük meg Jézust, hogy tulajdonképpen, amikor itt, a földi életében találkozik velünk, akkor nem egyszerűen csak kicsit innen, meg kicsit onnan látja, egy picit más fényben, meg színben, hanem másképpen lát, mint mi! Mert Péterről nem azt mondja például, hogy hát látom a rossz tulajdonságait, na de emeljük ki a jókat. Ez lenne az, hogy egy kicsit máshonnan, meg egy kicsit másképpen, meg máshogy. Jézus, amikor Péterre néz, és azt mondja, hogy te Kőszikla vagy, és rád építem az Egyházam, akkor az azt jelenti, hogy Ő más szemmel nézi Pétert! Nem egyszerűen csak a jó tulajdonságait, vagy a lehetőségeit is számba vevő módon. Úgy mi szoktuk! Amikor Zakeus fölmászik a fára, és azt mondja neki Jézus, hogy ma a te házadban fogok megszállni, és mindenki azzal a megszokott látásával nézi Őt, és Jézus azt mondja, hogy: Hát, hiszen látom, hogy milyen értékes! Hát hogyhogy ti nem látjátok? Most történik vele valami nagyon fontos! Hogyhogy ti ezt nem látjátok? Nem akarom hosszabban mondani, de ez az első gondolat. A Föltámadt Jézussal való találkozás hoz egy fordulatot, hogy nem egyszerűen csak másképpen, és máshogyan, és máshonnan, és mást, hanem más szemmel látok! 

A második, ahogy ezt a szent író mondja, hogy egyszer csak megnyílik az értelmük, és valami, ami addig is mondtak és halottak, és tudtak és ismertek, azt egyszerűen egész másképpen értik, mint ahogy addig. Valahogy teljesen világosabban, valahogy minden összeáll, minden részletnek világos az értelme, egyszer csak minden összefüggés teljesen egyértelmű! Volt egy kedves ismerősöm, aki elmondta a megtérése történetét. Már akkor évek óta olvasta a Szentírást, eljárt templomba is és a hittanórákra is, de a szeme nem változott meg, de a gondolkozása sem! Egyszer csak egy este, olvasgatta a Szentírást, és hirtelen egy olyan mélyebb vágy volt, hogy tovább olvassa, és a János evangéliumát olvassa, és olvassa, és egyszer csak történik vele valami, és akkor hajnali 3 órakor fölhívja telefonon a barátnőjét, aki nagyon örül ennek a hajnali telefonnak, és a következő mondatot mondja neki, hogy: Pannikám! Jézusnak mindenben igaza van! Ez elég olyan egyszerűen hangzik, vagy tényleg, most a reakciótokkal most együtt tudok mosolyogni! Lajos, 22 évesen megállapítja, hogy Jézusnak igaza van, hát ez azért elég megmosolyogtató!  De hogyha belemegyünk abba, hogy mit jelent ez, hogy egyszer csak valakinek hihetetlenül világossággal megjelenik egy összefüggés, és mindent egyben lát, és lesz egy hatalmas fordulat ekkor, és ez kerül kifejezésre abban a mondatban, hogy Jézusnak mindenben igaza volt, hogy ez mind pont úgy van, ahogy mondta! Ez a második, hogy a Föltámadt Jézussal való találkozás hoz számunkra az élet megértésének egy teljesen más világát. Nem egyszerűen csak megértünk jót és rosszat, igazat és hamisat, hanem egészen újszerűen értjük meg az egész életet! 

Aztán a harmadik, ami ebből következik, hogy Jézus rögtön mondja, hogy: Na, tanítványaim, menjetek, és csináljátok ezt vagy azt! A harmadik lépés ez, hogy a Föltámadt Jézussal való találkozás nemcsak más szemet ad nekünk, nemcsak másfajta értelmet és látásmódot, és értelmezést, hanem egy olyanfajta cselekvés indul el bennünk, ami addig nem volt! Mert itt megint nem arról van szó, hogy eddig sok rosszat tettünk, most találkozunk a Föltámadt Jézussal, most akkor egyre több jót teszünk. Nem erről van szó! Hanem arról, hogy elkezdünk más dolgokat tenni, és azt egészen másképpen tesszük! Hogy létrejön egy olyan másfajta cselekvésmód, ami tulajdonképpen a többség számára érthetetlen! Akkor ezt most hadd mondjam el egy nagycsütörtöki példával. Nem tudom, hogy ti a világhálón mennyit bogarásztok, és hogy érdekel-e benneteket Ferenc pápa? Nagycsütörtökön Ferenc pápa egy templomban 12 elítéltnek a lábát mosta meg, voltak köztük keresztények és nem keresztények, férfiak és nők, de mindegyik fogvatartott volt. Az egyik fogvatartott nő még egy pici babát is hozott. A Pápa megkérte, hogy ezek a fogvatartottak ne valami bilincsben üljenek ott, hanem hogy éljék át azt a belső szabadságot, amit Isten ad nekik. Ott voltak a fogvatartottak, az őrök, ott voltak egy templomban, de nem lehetett látni, hogy ki az őr és ki a fogvatartott, és ő megmosta a lábukat, és meg is csókolta őket. Tudjátok-e, hogy mi történt? Néhány olyan hírportálon, ahol megjelent ez az esemény, a maga pőre valóságában, hogy a Pápa hogy csókolja meg egy fogvatartott nő lábát, a katolikus testvéreink, vagyis mi, egyre-másra írtak be, hogy ezt a jelenetet mindenképpen vegyék le onnan, mert nem elég katolikus, és tulajdonképpen a Pápa botrányt okoz a saját Egyházában. Na, ez az, amikor valaki egyszerűen nem csak rosszat tesz, hanem jót és jól, hanem valami teljesen mást, valami olyasmit, ami a Föltámadt Jézussal való találkozásból fakad! Hogyha mi néha megbotránkozunk a Pápán, az nagyon jó jel! Mert ez azt jelenti, hogy ő, ezzel a Föltámadt Jézussal való találkozással együtt cselekszik, amit cselekszik! Tulajdonképpen, ha van valami, ami hitelesít bennünket, akkor az, hogy nem csak jót teszünk, hanem valami olyasmit is, amire a legtöbb ember azt mondja, hogy hát azért ezt már talán ne! Miközben ez az Evangélium! A Föltámadt Jézussal találkoznak a tanítványok, akkor nem egyszerűen csak az történik, hogy jobb emberek lesznek, vagy igazabbak, vagy rendesebbek, főleg nem pusztán csak illemtudóbbak, hanem más szemmel látnak, sokkal világosabban értenek, és egészen újszerűen cselekednek! 

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs