Jn 20, 1-9 – Húsvétvasárnap

2016.03.27.

Megosztom
Elküldöm

2016.03.27. vasárnap: HÚSVÉTVASÁRNAP

Jézust megölték, de Isten harmadnapon feltámasztotta őt

Olvasmány (ApCsel 10,34a.37-43)

Akkor Péter beszélni kezdett: ,,Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt. Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit ő a zsidók országában és Jeruzsálemben tett. Fára függesztve megölték őt. De Isten harmadnapon feltámasztotta, s megadta neki, hogy megjelenjen, nem az egész népnek, hanem Isten által előre kijelölt tanúknak, minekünk, akik ettünk és ittunk vele, miután halottaiból feltámadt. Meg is parancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és a holtak bírájává rendelt. Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne.’’

Zsoltár (Zs 117)

ALLELUJA! Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló! Mondja hát Áron háza, hogy irgalma örökkévaló! Mondják hát, akik félik az Urat, hogy irgalma örökkévaló! Szorongatásomban segítségül hívtam az Urat, s az Úr meghallgatott és tágas térre vezetett. Az Úr velem van, nem félek, ember mit árthatna nekem? Az Úr az én segítőm, s én lenézhetem ellenségeimet. Jobb az Úrhoz menekülni, mint emberben reménykedni. Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni. Mind körülvettek engem a nemzetek, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek, bizony körülvettek engem, de én az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Körülvettek engem, mint a méhek, föllobbantak, mint a tűz a bozótban, de az Úr nevében diadalmaskodtam rajtuk! Meglöktek, bizony meglöktek, hogy elessem, de az Úr megsegített engem! Az Úr az én erőm és dicsőségem, ő lett az én szabadítóm. Ujjongás és diadal szava hangzik az igazak sátraiban: ,,Az Úr jobbja győzelmet szerzett, az Úr jobbja fölmagasztalt engem, az Úr jobbja győzelmet szerzett!’’ Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úr tetteit. Az Úr nagyon megfenyített engem, de nem engedett át a halálnak. Nyissátok meg előttem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hogy dicsérjem az Urat. Ez az Úr kapuja, az igazak lépnek be rajta. Hálát adok neked, hogy meghallgattál engem, és szabadítóm lettél. A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr műve ez, csodálatos a mi szemünkben. Ezt a napot az Úr adta, ujjongjunk és vigadjunk rajta! Nyújts, ó Uram, segítséget, adj, ó Uram, jó sikert! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldunk az Úr házából titeket. Az Úr Isten világosított meg minket. Álljatok sort az ünnepi lombokkal, egészen az oltár szarváig. Istenem vagy te, hálát adok neked, Istenem vagy te, magasztallak téged. Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.

Szentlecke (Kol 3,1-4)

Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve [Zsolt 110,1]. Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.

Evangélium (Jn 20,1-9)

Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!’’ Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia halottaiból.

Vasárnapi beszéd

Amikor ünnepeljük Húsvét szent titkát, akkor Jézus életének a misztériumához egészen közel merészkedve, tulajdonképpen két kijelentést is újból és újból mondhatunk, és szoktunk is hangsúlyozni. Már most a liturgiában is éppenséggel erre a két kifejezésre hallgattam, mind a kettőt többször is emlegettük. Az egyik irány így szól, Jézus győzött a halál fölött. Hogy a világosság erősebb a sötétségnél, hogy a jó erősebb a rossznál, hogy az igaz erősebb a hamisnál és a hazugnál. Tulajdonképpen a föltámadás egyik üzenete és olvasata éppenséggel ez. Nagyon egyszerűen tehát, hogy Jézus győzött a halál fölött, hogy Jézus erősebb a rossznál. Ez az egyik üzenetünk.

Tulajdonképpen, tegnap éjszaka, ha néhányan voltatok itt, ebből a világból igyekeztünk előhozni és meglátni Húsvétnak az üzenetét. Így jutottunk el oda, hogy elmondtam egy nagyon egyszerű és rövid legendát. A legenda arról szól, hogy létezik egy ősi törzs, és az ősi törzsben pedig van egy megszentelt szokás. Ez a szokás pedig arról szól, hogy az édesapa előbb-utóbb, amikor már a gyerekei, lehetnek azok kisfiúk, vagy kislányok, már elég okosak ahhoz, hogy értelmesen tudjanak gondolkozni és kérdéseket tegyenek föl a világról, akkor egyszer csak azt mondja a gyerekének. „Tudod-e, hogy minden embergyerek, amikor megszületik a világra, akkor úgy születik, hogy van benne egy jó farkas, és egy gonosz. Egyforma erősek mind a ketten, két kis farkaskölyökkel együtt születik minden ember a szívében.” Aztán itt, az apa nagy bölcsen abbahagyja a beszédet, és előbb-utóbb minden gyerek, mint ahogy talán ti is, fölteszitek a kérdést „Hát ha egyforma erősek, ez a két kis farkaskölyök, melyik fog győzni?” Akkor fölteszi a gyerek előbb-utóbb a kérdést „Akkor apa mondd meg nekem, ha egyforma erős ez a két kis farkaskölyök az emberi szívben, melyik fog győzni?” S akkor az apa nagyon egyszerű választ ad. „Az a farkaskölyök fog győzni, amelyiket táplálod.”

Húsvétnak ez az egyik üzenete, hogy a világosságnak, a jónak, az igaznak, az Istennek a győzelmét valljuk és hisszük, és e fölött tudunk örvendezni. Ez az üzenet egyszer csak bennünk el tud mélyülni, és erről az elmélyültebb világról szeretnék ma már beszélni. Mert az egyik üzenet tehát így szól, Jézus győzött a halál fölött. De a másik üzenet, talán még ennél is fontosabb. A másik üzenet így szól: Föltámadt a halálból.

Nem egyszerűen csak legyőzte a rosszat, hanem átment a halálon, és befektették a sírba. És ez az üzenet a keresztény üzenetnek egy mélyebb rétegét tárja föl. Mert ez azt jelenti, hogy amíg abban gondolkodunk, hogy a jó és a rossz harcol és küzd egymással, tulajdonképpen mindig, amikor a rossz valahogyan erőt vesz a jón, még ha ideiglenesen is, még ha egy pillanat erejéig, még hogyha egy helyzetben, vagy az életút során egy életszakaszban, mindig meg kell rendülnünk, és azt mondjuk „Most hol van a jó győzelme? Most mi történt akkor? Mi lesz így a hitemmel? Nem úgy volt, hogy a jó erősebb a rossznál? De akkor ez hogy történhetett meg? Akkor hogyan erősebb a jó a rossznál, hogy győzte le Isten a rosszat?” Hát ha most látjuk a világban a rossznak az erejét, ami végérvényesen nem tört meg, akkor ez hogy van? És akkor jön a második üzenet.

Jézus nem egyszerűen csak él, nem egyszerűen csak örök életet él, nem egyszerűen csak föltámadt, nem egyszerűen csak a mennyben van, nem egyszerűen csak a mennyből jön el üdvözíteni bennünket, hanem föltámadt a halálból. Így egyszer csak az élet teljes realitásában állhatunk, és közben a hit átjár minket, és semmit nem tagadunk a realitásból, és mégis más emberré lettünk a föltámadás révén.

Ez az, amiről tegnap úgy beszéltünk, hogy egyszer csak azt mondjuk, hát igen, látjuk azt a két kis farkaskölyköt, mind a kettőt táplálni szoktuk. Egyikünk se él úgy, hogy mindig csak azt az igazat etetné. Néha megetetjük azt a gonoszat is, meg bizony, mi etetjük meg. Akármennyire is fáj, és nem esik jól kimondani, de tényleg így van. Ő is már nem olyan kis pici, mint amikor megszülettünk. Megerősödött ő is velünk együtt.

Kimondhatjuk azt, és ez lenne a második gondolatunk, hogy de egy valami egészen biztos. Ha mi tápláljuk ezt az igaz kis farkaskölyköt bennünk, ezt az életrevalót, aki szeret, és tud élni, ezt a valakit, akkor ez azt jelenti, hogy mi egészen biztosan más emberré leszünk. Töprenghetünk egy életen keresztül, most a jó erősebb, vagy a rossz, most a világ a jó felé megy, vagy a rossz felé, most az ember alapvetően jó vagy rossz, most érdemes-e jónak lenni a világban, vagy nem érdemes? Ezen filozofálhatunk egészen a halálunkig. Egy valami azonban biztos. Ha mi eldöntjük azt, hogy ezt a jó és igaz kis farkaskölyköt tápláljuk, mi magunk más emberré leszünk, mintha másképpen döntenénk, és ez biztos, egy 100%-ig így van, és ezt mi mindannyian tudjuk.

Ezért de nagy dolog Húsvétkor újból és újból megerősíteni magunkat ebben a döntésünkben, ami arról szól, hogy sok mindent nem látunk és nem értünk, sok minden talán nem világos számunkra, de egy valami biztos. Hogy mi magunkat tesszük azzá, akivé alakítjuk és formáljuk magunkat. Ezért nagyon sok minden van a mi kezünkben.

Így eljutunk a harmadik gondolatig, mármost elmélyítve azt, mit jelent, hogy Krisztus nem egyszerűen csak föltámadt, hanem föltámadt a halálból? Ez azt jelenti, például, hogy amikor elkövetjük a bűnöket, mondhatjuk így, egyre nagyobb lesz a sötét. Igen ám, de amikor valaki azt mondja „Hiszen én ezt megtettem, ezt én elkövettem. Igen, ez az én vétkem.” Egyszer csak olyan világos lesz, de olyan világos, amely világosság csak akkor lehet, amikor a sötétben fölkapcsolják a fényt. Ezért az ünneplésünknek most a dereka az, hogy Krisztus nem csak föltámadt, hanem föltámadt a halálból.

Isaac Asimov, nagyszerű író mondott egy hihetetlenül érdekes gondolatot. A gondolat így szól. Amikor leül valaki sakkozni, akkor pontosan tudja, hogy a meccs addig tart, ameddig valaki ki nem mondja ezt a két szót „Sakk, matt.” És mikor kimondta, hogy „sakk, matt”, vége a játéknak. Isaac Asimov azt mondja, a sakkban lehet, hogy így van, csak az emberi életben nincs így. Mert az emberi élet a sakk-matt után is folytatódik.

Tulajdonképpen ezért, megint csak az örömhírnek a dereka számunkra az, mit gondolunk mi, hogy mi történik a sakk-matt után? Hogy éljük az életet azután, hogy tudjuk, hogy a halállal valamiképpen vége lesz. Mit csinálunk a „vége” után? Ez a mi kérdésünk. Eddig addig gondolkodhattunk, mit csinálunk a végéig. A mi kérdésünk így szól, hogyan látjuk, hogy mi van a vége után? Mit fogunk csinálni a vége után? Hogy készülünk arra, ami a vége után van? Erre mármost csak néhány nagyon egyszerű történetet szeretnék mondani, mi is ez, hogy Krisztus nem csak föltámadt, hanem föltámadt a halálból.

Lelkigondozást tanulva, volt ott egy kórházi lelkigondozó, egy 50 év körüli nagyon tapasztalt lelkész, évtizedek óta végezte ezt a szolgálatot. Ahogyan egyszer csak elkezdtünk arról beszélni, hogy igen ám, de hát azért az emberekkel való találkozásunkban, a lelkigondozásban is nem egyszer haldokló betegekhez lépünk oda, vagy ülünk az ágyuk mellé. Lehetséges az, hogy egy haldoklónak mondok valamit, vagy éppen nem mondok valamit, nem adja valahogy a Lélek, valami nem jut eszembe, és aztán hazamegyek, és azt mondom „Jaj, ezt kellett volna mondanom.”, vagy „Ezt kellett volna tennem.”, vagy „De kár, hogy ez nem jutott eszembe!”, vagy azt mondom „De kár, hogy ezt mondtam, mást kellett volna.” Eldöntöm ott este, vagy éjszaka, bemegyek ehhez az emberhez, és másnap reggel, na másnap reggel elmondom azt, amit akkor kellett volna este. És bemegyek másnap reggel, és addigra ő meghal. Akkor most mi van?

Ezért az ünneplésünk így szól. Jézus föltámadt a halálból. Erre ez az idős lelkigondozó a következőt mondta. Ezen a szenvedésen én magam sokszor átmentem, hiszen évtizedek óta beszélgetek és találkozok haldoklókkal, és nem tudok mindent jól csinálni. Egyszer csak ebben a gyötrelmemben, ahogyan átmentem ezen a sötéten, a következőt értettem meg. Van olyan, amit az ember előrefelé tesz jóvá, nem visszafelé. Vagyis tudom, hogy van olyan, hogy halál, van olyan, hogy sötét, van olyan, hogy sakk-matt, és utána a következő gondolatom az, hogy akkor ezt nem visszafelé, hanem előrefelé fogom jóvátenni. Hogy most megértettem valamit a saját gyöngeségemből, sötétségemből, hibámból, valami olyasmit, amivel én most több lettem, és most már pontosan tudom, hogy ezt hogyan érdemes tenni. Ezért a kérdés, hogy mi van azután, hogy vége van? Ez a keresztény ember kérdése. Mit gondolunk erről, és hogyan fogunk élni azután, hogy vége van?

Egy idős pap bácsi, aki nekünk a hitigazságok rendjét tanította hat féléven keresztül, azért az nem kevés, és tanította, és mondta, és ez volt tulajdonképpen a teológiai tanulmányunknak megint csak a dereka. Újból és újból, minden évben elmondott egy mondatot, néha többször is, mert azt mondta, hogy tulajdonképpen a három éves tanításomnak lehet, hogy ez az egyetlen mondat a lényege. Ez a mondat így szólt. „Az élet az után kezdődik, hogy az ember a halálos sebet megkapta.” Amíg azt mondjuk, a föltámadás üzenete az, hogy a jó győzött a rossz fölött, mindig maradhat bennünk valami félelem, aggodalom és kétely. Ezért ez a teológia professzor újból és újból elmondta nekünk „Ne felejtsék el, az élet akkor kezdődik, amikor az ember a halálos sebet megkapta.” Mert ott egyszer csak végérvényesen dönthetünk arról, hogy mit fogunk tenni, és mit teszünk akkor, amikor az történt, hogy „vége”, és hogy „sakk, matt”.

És talán, tudjátok ezt a történetet. Edison, aki föl akarta találni a villanykörtét, azt akarta, hogy világosság legyen, és kísérletezett azzal az anyaggal, ami aztán úgy izzik, hogy közben nem első sorban meleget ad, hanem fényt ad, elég tartósan tud világítani. Akkor száz kudarc, és kétszáz, és háromszáz, és négyszáz, és ötszáz, és több mint ötszáz kudarc után… Egyébként odament hozzá egy riporter, és azt mondja „Hát most, hogy nagyon örülünk annak, hogy kész van a villanykörte, és tudunk vele világítani, mondja el, hogy dolgozta föl ezt a rettenetes kudarcot, több mint ötszáz vereség?” Erre Edison azt mondja „Földolgozni ezt a kudarcot? Talán az egyetlen ember vagyok, aki tudom, milyen ötszázféleképpen nem lehet villanykörtét készíteni. Én ezt tudásnak tartom, és ezzel a tudással, ezzel a többlet tudással tudok javára lenni másoknak.”

De nagy dolog, hogy a kereszténységünk üzenete úgy elsőre az, Jézus győzött a halálon. És aztán, ahogy ezt az üzenetet elmélyítjük, akkor a következőhöz jutunk. Jézus föltámadt a halálból.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.osb.hu)

Lejegyezte: vinkozoli