Jn 21, 1-19 – Húsvét 3. vasárnapja

2016.04.10.

Megosztom
Elküldöm

2016.04.10. vasárnap: HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek

Olvasmány (ApCsel 5,27b-32.40b-41)

Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap a szemükre vetette: ,,Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő nevében, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal, és ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.’’ Erre Péter és az apostolok azt felelték: ,,Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek. Isten fejedelemmé és üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek. Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.’’ Azután előhívták az apostolokat, megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus nevében, majd elbocsátották őket. Azok pedig örvendezve eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.

Szentlecke (Jel 5,11-14)

Sok angyalt láttam, és hallottam szavukat a trón körül, s az élőlényekét és a vénekét, és számuk ezernyi ezer volt [Dán 7,10], akik hangosan azt kiáltották: ,,Méltó a Bárány, akit megöltek [Iz 53,7], hogy övé legyen a hatalom és gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!’’ Minden teremtményt, amely az égben van, a földön és a föld alatt, és amely a tengeren és a tengerben van, mindezeket hallottam, amint azt mondták: ,,A trónon ülőnek [Iz 6,1] és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom, örökkön-örökké!’’ A négy élőlény azt felelte: ,,Ámen!’’ A huszonnégy vén arcra borult és imádta az örökkön-örökké élőt.

Evangélium (Jn 21,1-19)

Ezek után Jézus ismét megjelent a tanítványoknak a Tibériási tengernél. Így jelent meg: Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: ,,Megyek halászni.’’ Azok azt felelték: ,,Megyünk veled mi is.’’ Elindultak tehát, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt, de a tanítványok nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: ,,Fiaim, nincs valami ennivalótok?’’ Azt felelték: ,,Nincsen!’’ Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!’’ Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt. Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: ,,Az Úr az!’’ Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. Jézus azt mondta nekik: ,,Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok!’’ Erre Simon Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely meg volt tömve százötvenhárom nagy hallal. És bár ennyi volt, nem szakadozott a háló. Jézus azt mondta nekik: ,,Gyertek, egyetek!’’ A tanítványok közül senki sem merte őt megkérdezni: ,,Ki vagy te?’’ Tudták ugyanis, hogy az Úr az. Jézus odament, fogta a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanígy a halat is. Jézus ekkor már harmadszor jelent meg a tanítványainak azóta, hogy föltámadt halottaiból. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétert: ,,Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?’’ Ő azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!’’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd bárányaimat!’’ Majd másodszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?’’ Azt felelte: ,,Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek!’’ Erre azt mondta neki: ,,Legeltesd juhaimat!’’ Aztán harmadszor is megkérdezte: ,,Simon, János fia, szeretsz-e engem?’’ Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte őt: ,,Szeretsz-e engem?’’, és azt felelte: ,,Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek!’’ Ekkor így szólt: ,,Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Ha azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.’’ Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. Miután ezt mondta, így szólt hozzá: ,,Kövess engem!’’

Vasárnapi beszéd

A mai evangéliumból legszívesebben kiemelnék két sort. Mert az egyik sor újból és újból, ahogyan megjelent a történetmesélésben, tulajdonképpen ezt a szót hozta, hogy „Nem.” Hogy „Nem, és nem, és nem, és nem.” Mire gondolok? Hogy nem fogtak halat. Hogy ott fáradoztak órákon keresztül, és nem fogtak halat. Azután megjelent köztük Jézus, nem ismerték föl. Aztán Jézus köszönt nekik „Békesség veletek!”, nem merték megszólítani, hogy „Te vagy-e az?” Mert hát tudták, hogy ő az, de mégis csak aggódtak. Aztán végül, amit Jézus Péternek mond, hogy „Majd nem lesz pontosan úgy, ahogy azt te akartad volna, vagy gondoltad volna. Majd nem oda mész, ahova akarsz, nem oda fogsz menni, ahova akarsz.” Ez itt az első sorunk.

Aztán a második sor pedig tulajdonképpen ezzel felesel. Mert egymás után, tulajdonképpen „Igen”-eket hallunk. Azt halljuk, hogy igen, hogy Jézus megjelent és segített nekik, akkor fogtak halat. Azután pedig, bár ők nem ismerték föl, de Jézus megszólította őket, köszönt nekik. Ő nagyon is tudta, hogy kiről van szó, és megmutatta magát nekik, hogy ismerjék végre meg. Azután a harmadik, igen, a tanítványok nem merték őt megszólítani, Jézus azonban a nevükön szólította őket. Azt mondta rájuk, hogy „Igen.” Végül pedig, hogy az hangzott el, hogy hát nem oda viszed majd magadat, ahova szeretnéd, Jézus pedig azt mondta „De én igent mondok rád így, és Isten is igent mond rád, és azt mondom neked, te csak kövessél engem.”

Tulajdonképpen itt vannak a „nem”-ek, és itt vannak az „igen”-ek, és elkezdett foglalkoztatni az, ami egy valós történet, hogy még több, mint 20 évvel ezelőtt bemutattak egy filmet. A filmet a rendező nagyon határozottan két részre osztotta. Először elmondott egy történetet. A történetet, ahogyan azt nézte ott a néző, egészen nyilvánvalóan a férfi szemszögéből. Aztán pontosan a film felénél, megvolt a történet eleje, közepe és vége, és egyszer csak egy váltás, és elkezdődött ugyanaz a történet, csak a nő szemszögéből. A történet ugyanaz volt. Képzeljétek el, az történt, hogy a nézősereg tulajdonképpen úgy nagyjából egészéből, egyöntetűen elkezdett értetlenkedni. „Hát most ez már mi? Hát eddig már tudtuk, hogy miről szól a történet, most akkor ez hogy van?” És az történt, hogy nem egyen, nem ketten, nem öten, nem tízen kimentek a filmről. Azt mondták „Hát most már ne szórakozzon velünk a rendező! Hát már tudjuk, hogy mi volt. Már vége van a történetnek, most még egyszer… Még egyszer? De most ez nem ugyanaz a történet. Hát akkor döntse már el, hogy mi történt!” És természetesen a rendező elég ügyes volt ahhoz, hogy a végén lement a történet a nő szemszögéből, és vége lett a filmnek. Ez sokak számára tulajdonképpen egy elég nagy zavart okozott. „Most akkor hogy történt? Most akkor mi az igazság? Most akkor kinek van igaza? Most akkor ez hogy van?”

Ezért szeretnék nektek, de tényleg csak utalás szerűen öt lehetséges változatot elmondani a mai evangéliummal kapcsoltban. Nagyon rövidek lesznek ezek, ti magatok is mindegyiket el tudnátok mondani, egész nyilvánvalóan.

Az első az, amikor éppenséggel el tudjuk mondani Jézus történetét, vagy el tudjuk mondani a sajátunkat úgy, hogy egyrészt elmondjuk a negatív eseményeket, egymás után szép sorban, és aztán elmondjuk a pozitívokat, és nem látjuk, hogy a kettő hogyan tartozik össze. Hogy egyáltalán a kettőnek van-e köze egymáshoz. Van-e köztük valamilyen kapcsolat, valami átjárhatóság? Hogy tulajdonképpen itt egy embernek az egy életútja és története ez? Vagy egyszerűen csak két külön történet, és bennünk sosem áll ez össze? Nem áll össze bennünk az a történet, hogy „Hát mi nem mertük megszólítani. Nem sikerült a halfogás. Megszólítani se bírtuk őt. Aggódtunk, aztán még csak oda se megyünk, ahova akarunk. Ez a mi történetünk.” S akkor párhuzamosan megy egy történet a Megváltóról, a megdicsőült Krisztusról, aki megszólít, és ott van, és halat főz, és kenyeret ad, és megszólít bátran, és kinyilatkoztat, és azt mondja „Hahh, kövess engem!” Találkozik-e bennünk a két történet?

Aztán a második lehetőség, kétség kívül, hogy semmi más ne szóljon ebből a történetből rólunk, vagy semmi mást ne mondjunk mi ebből a történetből, csak azt, hogy „Haj, tudjátok, az a nap! Hát, szóval, húha! Ne gondoltam volna, hogy egy ilyen nehéz nap lesz. Mert ugye úgy kezdődött, hogy fáradoztunk órákon keresztül, nem fogtunk semmit. Na, hulla fáradtan, ott már vége volt ennek a teljesen fölösleges erőlködésnek. Aztán most már utólag persze tudom, megjelent Jézus, háhh, meg se ismertük. Fogalmunk se volt, hogy ő az, pedig mondta, hogy majd föltámadok, és hogy itt leszek és ott leszek. Na, semmit nem fogtunk föl belőle. Aztán a történet úgy volt, képzeljétek, ott készítette a halat, meg megvendégelt. Meg se mertük szólítani. Hát oda voltunk annyira, még beszélni is alig mertünk. De hát a vége a legrosszabb. Az volt a legrosszabb, akkor végül a Péterhez fordult, és azt mondta <<Ide figyelj! Hát szóval, nem úgy lesz az életed vége, ahogy akarod. Nem oda mész, ahova akarod.>> S végül akkor azt mondta <<Kövess engem, Péter!>>, és eltávozott. Hát, ennyi.”

De nyilván vannak olyanok, hallottam sok ilyen beszámolót, hogy valaki a következőképp mondta el ugyanezt az esetet. „Hát tudjátok, ez a föltámadt Krisztus, mindenhol ott van. A föltámadt Krisztus bárkinek, bárhogyan, bármikor meg tud jelenni a maga dicsőségében, csodatevő erejében, és föl tudja magát tárni bárki előtt. Megszólít bennünket, és a nevünkön szólít. Ez egész döbbenetes, és hát csodát is tesz velünk, nem is kicsit, egész nagy csodát. Miközben mi alig tudjuk… Ha ő megoldja az életünket, és végül aztán csak azt mondja <<Gyertek, kövessetek engem!>> Ó, hát ez az örömhír, maga a csoda.” Vannak, akik elmondják ezt a gyönyörű listát, és… de nem tudjuk, hogy ez hogyan fog belekapaszkodni a mi emberi valóságunkba. Hogy találkozik a mi emberi sorsunkkal, és történetünkkel, esendőségünkkel és minden egyébbel? De egyébként mind gyönyörű és igaz, amit elmondanak.

Aztán a negyedik lehetőség, valaki ezt a történetet úgy mondja, hogy… „Hát tudjátok, hát az úgy kezdődött, hogy… hát próbáltunk halat fogni, aztán Jézus segített nekünk. Tudjátok, Jézus segített, mert nélküle nem ment volna, ez egészen nyilvánvaló volt. Hát most csak ezután azt nem tudjuk, ha elmegy, akkor utána hogy van? Mert mikor ő itt van, akkor megy a halfogás, de kétség kívül utána aztán, ha elmegy, nem tudjuk, hogy azután mi lesz. Aztán tudjátok, úgy volt, hogy mikor úgy fölnyitja a szemünket arra, hogy fölismerjük őt, jaj, ez olyan nagyszerű. Csak hát, na, hát, ha meg nincs ott, akkor ki nyissa föl a szemünket? Aztán marad a saját emberi szemünk, akkor, akkor így járunk. Aztán tudjátok, olyan nagyszerű, hogy ő föl tudta oldani azt a nehéz helyzetet, hogy mi meg se mertük őt szólítani. Hát, ez olyan fölemelő, egy szép élményünk ez. Hát, csak, hát azóta is jaj, mennyiszer jön ez a zavar, meg az aggodalom, hogy úgy valakit megszólítsunk. Hát igen, és aztán olyan jó, hogy azt tudja mondani a Mester, hogy <<Gyere, kövess engem!>> Hát csak nem könnyű, na, nem könnyű őt követni. Tényleg, áldozatok, nehézségek, szóval…”

Akkor lehetséges, és ez az ötödik verziónk, hogy valaki a mai evangéliumot a következőképpen mondja el. „Tudjátok, az úgy volt, hogy egész nap fáradoztunk. Huhh, hát nem volt mindegy egyébként, hogy fogunk-e halat, vagy nem, mert a föltámadás után meg voltunk zavarodva. Azt gondoltuk, hogy hát vagy ebből eltartjuk a családunkat, vagy sehogy. De hát még aggódtunk is, hogy hogyan lesz a jövőnk. Akkor képzeljétek el, ebben az aggodalomban, kudarcban és sikertelenségben egyszer csak átéltük azt, hogy Jézus mégis csak velünk van. Aztán tudjátok, hogy hát ez se, ez se akárhogy volt, mert először nem is ismertük meg. És bár nem ismertük meg először, valahogy, ahogy telt-múlt az idő, képzeljétek el, valahogy mint hogyha a szemünkről valami hályogféle leesett volna, egyszer csak tudtuk, hogy ő az. De annyira tudtuk, hogy ő az, képzeljétek el, hogy ott ültünk egymás mellett… Ismeritek azt, mikor valahogy úgy tudjuk, hogy a többiek is tudják. Valahogy egy közös élményünk volt. Na ez pont olyan volt, hogy ott voltunk mindannyian, és tudtuk, hogy ő az. Hát szinte már nem is volt szükség mondani. Persze egész zavarban voltunk még, de már tudtuk. Aztán tudjátok, úgy Péterhez szólt, és azt mondja <<Ide figyelj, Péter! Te is követni fogsz engem, az egész élettörténetedben valami hasonló úton fogsz járni, mint én.>> Jézus olyan bátorítóan azt tudta mondani neki, hogy <<Péter, neked semmi mást nem kell tenned, csak kövess engem!>> Hogy milyen nagyra tartotta Pétert, és hát nyilván akkor bennünket is, hogy meghívott valamire, de közben azt is mondta, hogy <<Nézd, azért ez a te döntésed is, rajtad is múlik.>> Jaj, hát tudjátok, szóval az a nap, azt lehetne mondani, hogy életem egyik legfontosabb napja. Annyira egy emlékezetes nap.”

Ez öt történet, és tulajdonképpen ugyanaz történt. És van, akinél a két történet nem találkozik egyáltalán, van, aki csak a negatívat mondja, másik csak a pozitívat mondja, de úgy, hogy abban ő szinte nincs is benne, csak Krisztusnak a szépsége, jósága. Van, aki úgy mondja el a történetet, hogy mindig valami jó volt, aztán na… na, abból se lett semmi. És végül aztán vannak olyanok, akik azt mondják „Igen, igen, néha nehézségekből tud indulni az élet, és ki tudjuk verekedni magunkat belőle, és aztán jaj, jön a fordulat, és jön a csúcspont, és aztán olyan klasszul tud befejeződni.”

A mai beszéd egy nagyon egyszerű beszéd. Mint ahogy a rendező is ezt tette több, mint 20 évvel ezelőtt, ahogy fölkínált ő kettő…, öt lehetőséget, abbahagyta a filmet. Nyilván nagyon tudatosan hagyta abba azért, hogy egész világos legyen számunkra, hogy Krisztusnak a történetét mi hogy mondjuk el. A saját élettörténetünket hogy mondjuk el? Hogy a kettőnek a kapcsolatát hogyan mondjuk el, és még legfőképpen, hogy az életünket hogyan éljük, ez rajtunk múlik.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.osb.hu)

Lejegyezte: vinkozoli