Jn 3,16-18 - SZENTHÁROMSÁGVASÁRNAP.

2011. június 19. – SZENTHÁROMSÁGVASÁRNAP

Kövi Szűz Mária templom – Pál Ferenc atya

Olvasmány (Kiv 34,4b-6.8-9)

Vágott tehát két ugyanolyan kőtáblát, mint az előbbiek voltak, aztán felkelt az éjszakából, és fölment a Sínai hegyére, amint az Úr parancsolta neki. A két kőtáblát felvitte magával. Amikor aztán az Úr leszállt a felhőben, Mózes odaállt mellé, és kiáltotta az Úr nevét. Amíg az Úr elvonult előtte, azt mondta: ,,Uralkodó Úr, irgalmas és kegyes Isten, hosszan tűrő, nagy könyörületességű és hűségű, Ekkor Mózes sietve leborult a földre, meghajtotta magát, és így szólt: ,,Ha kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk! Bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, és fogadj tulajdonoddá minket!'

Szentlecke (2Kor 13,11-13)

Egyébként, testvérek, örüljetek, legyetek tökéletesek, buzdítsátok egymást, legyetek egyetértők, éljetek békességben, s a szeretet és békesség Istene veletek lesz. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Üdvözölnek titeket a szentek mindnyájan. Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Evangélium (Jn 3,16-18)

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében.

Szentbeszéd

Isten, a Mennyei Atya nem elítélni küldte el Fiát, és a Szentlelket ebbe a világba, hanem hogy általa, általuk üdvözüljön a világ. Ezért biztosan mondhatjuk ezt a kijelentést, hogy a Szentháromságnak az egyik, ember felé való vágya, hogy bennünket üdvözítsen, és hogy mi az üdvösségre találjunk. Tulajdonképpen az üdvösség, most nagyon egyszerűen, két dolgot jelent. Az egyik, a szónak az eredeti jelentése azt jelenti, hogy teljesség. Teljesség és egész volta valaminek. teljesnek lenni, és egésszé lenni, ez a szó eredeti jelentése. A másik pedig, hogyha a vallásos jelentését nézzük, akkor az üdvösség tulajdonképpen nem más, mint Isten életének a teljességéből részesedni. Valamiképpen Isten gazdagságából, teljességéből, életéből részesedni az által, hogy részt veszünk az ő életében és bekerülünk az ő világába. Tulajdonképpen ez az üdvösség.

De érdemes volna most ezt még jobban lebontanunk, hogy mit is jelent a keresztény hagyományunkban az üdvösség, milyen elemei vannak? És azután pedig főleg megnézni, hogy melyek azok az akadályok, amelyek megnehezítik azt az utat, hogy mi elkezdjük az üdvösségünket munkálni ebben a világban. Mert hiszen nagyon sokat tehetünk az üdvösségünkért, miközben az üdvösség mindig megmarad Isten ajándékának.

(1) Az üdvösség azt jelenti, hogyha most még konkrétabban fogalmazzuk meg, hogy az ember kibontakoztatja az ember voltát, hogy az ember emberebb ember lesz, emberibb ember lesz. És itt a nehézségünk a következő. Az ember voltunkat nagyon szűk mezsgyék között igyekszünk élni. Szinte magunk se vesszük észre, hogy mennyire korlátozzuk azt, ahogyan az ember voltunk ki tud bontakozni. Ez mind a két irányba igaz.

Az egyik: tele vagyunk félelemmel, hogy az ember voltunkhoz hozzá tartoznak félelmek, hozzá tartoznak vágyak, késztetések, hozzá tartozik a gyűlölet, a féltékenység, a harag, a bosszúvágy. Rengeteg minden hozzá tartozik az ember voltunkhoz. És mindazok az emberek, akik valamiképpen először is elismerték és elfogadták, hogy az ember voltukhoz nagyon sok minden hozzá tud tartozni, legföljebb azt mondjuk rá, hogy ez csúnya, vagy nem szép, vagy nem volna szabad, de ez most egy másik kérdés. Hogy egyáltalán elfogadtuk, vagy elfogadták azt, hogy az ember voltukhoz, ahhoz a mélységhez nagyon sok olyasmi is hozzátartozik, amit nem látunk szívesen, ami ijesztőnek tűnik, félelmetesnek, vagy olyasminek, ami elsodor bennünket az Isten közeléből. De attól még az az ember voltunkhoz hozzá tartozik, és ezért az az ember tud a leghatékonyabban emberként élni ebben a világban, aki először is elismeri ezeket a dolgokat, amelyektől leginkább félni szokott, és utána, ha elismerjük, lehetőségünk van arra, hogy mindezeket a késztetéseket, adottságokat, jelenségeket magunkban, vagy a kapcsolatainkban, vagy a társadalomban valahogyan kézbe vegyük. A tagadás, vagy a menekülés a félelemtől indíttatva nem segíti az ember voltunk kibontakozását.

A másik irányban is igaz ez. Tulajdonképpen olyan döbbenetesen óriási lehetőségeink vannak, és annak csak egy töredékét használjuk ki. Ahogyan a kutatók azt mondják, hogy az agyunk sokkal-sokkal többre képes, mint amennyit használunk belőle. Ez az ember voltunkban is ugyanígy van. Eszembe jutott egy kedves ismerősöm, a Pető Intézetben dolgozott súlyosan mozgáskorlátozott, mozgássérült gyerekekkel. És aztán ott tornáztatott, segített egy kisgyereket. Egyéves korában állami nevelőintézetben volt, és onnan jött-ment a Pető Intézetbe – hát a jött-ment az erős túlzás, mert ő nem jött-ment sehova, mert vitték csak. És akkor a Pető Intézetben, amit arra találtak ki, hogy a legnyomorultabb – ebből a szempontból sérült – gyerekek vagy felnőttek tudjanak növekedni, kapott ez a gyerek egy jellemzést, s a jellemzésnek a veleje az volt, hogy gyógyíthatatlan, fejlődésképtelen. És erre ez a fiatal valaki azt mondta: „Én ezt egyszerűen nem fogadom el. De hogy nem fogadom el, ennek nem az lett a következménye, hogy ezt dühösen elmondta három embernek, s elmondta, hogy nahát ez van, és az van, és ezzel a panaszáradattal kifújta az idegességét, hanem örökbe fogadta ezt a gyereket. Azt mondta: „Azt én nem tudom elfogadni, hogy egy emberre azt mondja egy intézet, ami azért van, hogy emberebb ember lehessen, hogy gyógyíthatatlan és fejlődés képtelen.”

Ma ez a kisgyerek már egy felnőtt, fiatal férfi, és nem volt fejlődésképtelen, egyáltalán. Ez a valaki egyszer csak az ember voltából kiindulva tett valami olyat, ami a legtöbbünk számára elképzelhetetlen, egyszerűen nem fér bele azok közé a keretek közé, ami közé mi magunkat behelyezzük, és azt mondjuk „Innentől idáig van az emberség.” Ó nem, az emberség az onnantól egészen odáig van. Ebben az irányba, a negatív irányba, a mélységek irányába, hogy elfogadjuk és akkor kézbe tudjuk venni, valahogy megszelídítjük ezeket a dolgainkat, a másik irányba pedig hallatlan lehetőségeink vannak. Einsteinnek volt egy zseniális mondása. Ő azt mondta: „Pontosan tudjuk, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megtenni, csakhogy vannak olyanok, akik nem tudják, hogy nem lehet megcsinálni, és ők szokták megcsinálni.”

Igen. Mi nagyon: „Ezt nem lehet megcsinálni! És milyen jó, valaki, ezt nekem sosem mondta senki, hogy nem lehet, ezért én megcsinálom.” Ez az első gondolat: Az üdvösség azt jelenti, és az üdvösséget ebben a világban úgy tudjuk munkálni, hogy az emberségünket kiterjesztjük, az ember voltunkat kimunkáljuk, és ebben van csatornázási munka is, és árad a bűz, és ezzel kell valamit kezdeni, és van benne egy gyönyörűséges, fényes dolog.

(2) Az üdvösséghez hozzátartozik az élet kiteljesedése, az élet kibontakozása, az élet növekedése. Nem véletlen, hogy múlt héten erről beszéltünk, honnan tudjuk, hogy a Szentlélek Isten működik bennünk, vagy hogy a Szentlélek Isten indít minket valamire onnan, hogy arra a kérdésre, hogy mi növelte bennem az életet, mi növelte köztünk az életet, és körülöttünk az életet. Ha ennek a három kritériumnak valami megfelel, gyaníthatjuk, hogy a Szentlélek Isten szárnysuhogása is benne van a dologban. De a három egyszerre fontos: bennem is növelte az életet, köztünk is növelte, és körülöttünk is növelte.

De most az élet teljesedése… Mi okozza a nehézséget? Hol vannak az akadályok, hogy a szentháromságnak a terve bennünk megvalósuljon és mi a Szentháromság életében részt tudjunk venni? Az, hogy ahogyan szűkösen éljük az életet, és szűkösen éljük meg az ember voltunk lehetőségeit, ebből az is következik, hogy az élet nem egyszer olyan módokon próbálja kidugni a fejét a mi világunkba, ahogyan mi attól megijedünk, vagy azt megbélyegezzük, vagy éppen nem tudunk vele mit kezdeni. Mondanék egy példát, egy elég fájdalmas példát, de nagyon reális.

Mikor egy férfi és egy nő, aki férj és feleség, és megy az egymással való kapcsolatuk, és szép lassan kiürül az a kapcsolat, és lapossá válik, és már nincs benne meghittség, és már a szexuális kapcsolat is abbamaradt, pedig nem olyan idősek, hogy abba kéne maradnia, akkor mi szokott általában történni? Valamelyik fél szerelembe esik. Ez azt is jelenti, hogy itt megjelent az élet. Most az a nagy kérdés, hogy ezt az életet, ami itt megjelent egy szerelem formájában, mindenestül és kizárólag csak megbélyegezzük-e, azért, mert abba az irányba mutat, hogy a házasfelek megcsalják egymást… Ha így járunk el, akkor valamiképpen az élettel szemben is döntést hoztunk. De miért ne volna lehetséges az, hogy azt mondjuk: „Milyen nagyszerű dolog, hogy képes vagyok szerelembe esni, hogy meg tudok érintődni, hogy mély érzelmeim tudnak lenni! Milyen nagyszerű dolog, hogy most átélem nagyon sajátosan bennem az életnek a pezsgését.”

De… keresztény vagyok, de… ezzel a szerelemmel valamit akarok kezdeni, és tudom, hogy a Szentlélek Istentől az van, ami növeli az életet bennem – ez rendben van, a szerelem növelte az életet bennem – növeli az életet köztünk – hát, mondjuk a szerelmem tárgyával kétség kívül növeli az életet – de nem növeli körülöttünk, mert van egy családom. És lehet, hogy az élet növekszik bennem, és növekszik a szerelmem és énközöttem, de nem növekszik körülöttem, mert van egy feleségem, és vannak gyerekeim. Ezért aztán meg tudom becsülni például akár még azt a szerelmet is, de elkezdek vele valamit kezdeni azért, hogy az abban lévő élet ne vesszék el.

Sokszor, mert azt mondjuk „Nem, ez mindenestül rossz!”, ezért valami olyan irányt veszünk, ami később éppen váláshoz fog vezetni, vagy még inkább annyira kiürül a kapcsolatunk, hogy nem lesz benne elég élet, ami jó örökség lehetne a gyerekeinknek. Mondok egy másik példát is.

Egyszer valaki azt mondta: „Gondolkodtam azon, hogy milyen családi örökségem van. Hogy ha egy mondatba össze kéne foglalni, hogy az apámtól mit kaptam örökségül, meg az édesanyámtól mit kaptam, az hogy szólna?” S az illető a következőt mondta: „Hát kétség kívül az anyámtól a családi örökséget ebben a mondatban tudom megfogalmazni: Be ne piszkold a ruhádat!” Hát, azért úgy nehéz lesz élni. Hát ha egy gyerek nem piszkolhatja be a ruháját, akkor olyan szűk szerepek közé vontuk az életét, hogy nem szeretnék abban a közegben gyerek lenni. Ez nem azt jelenti, hogy ne volna fontos üzenet, természetesen az, hogy vigyázz a ruhádra, vigyázz a cipődre, hát persze, hogy így van. De hogyha ebben a mondatban foglaltatik össze az egész üzenet, azért ez szívbe markoló. Tegyük emellé, hogy Jézus milyen apai üzenetet kap. Amikor megkeresztelkedik ugyanis kap egy atyai üzenetet. Ez pedig így szól: „Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem.” Ez egy apai örökség. Ez Jézusnak az apai öröksége, amikor nekilát élni az életet, mármost a nyilvános működését. Hát egy ilyen apai örökséggel neki lehet állni, nem? Én vagyok apám szeretett fia, s kedvét leli bennem. Na, hol van az a munka? Ennek akkor neki lehet látni. De képzeljük el, hogy megnyílik az ég, és a Mennyei Atya azt mondja: „Aztán a tunikádra vigyázz, fiam! – Hát akkor hogy? Hát azt se tudom akkor, mit csináljak. Akkor nem lehet leülni, nem lehet semminek nekitámaszkodni, nem lehet megizzadni. Most ez hogy lesz akkor?”

A második dolog az így szól: Az élet nem egyszer olyan módon jelentkezik az életünkben, amely ijesztő, vagy a bűnnek az árnyékát vetíti előre. Kétség kívül így van, de nagyon nagy dolog, ha fölismerjük, hogy igen, itt az élet valamiképpen megy bennünk, és meg tudjuk becsülni ezt az életet, és közben természetesen a keresztény meggyőződésünk szerint kezdünk valamit a bennünk följövő élettel.

(3) Az üdvösség azt is jelenti, hogy valamiképpen a reményünk megvalósul. Az üdvösség az azt jelenti, hogy eddig reméltünk valamit, és ez most beteljesedik, többé nem remény már, hanem a maga teljes valóságában megvalósult. Mi a nehézségünk itt? Hogy a reményeink meg tudjanak valósulni, éppen a reményeink okozzák a legnagyobb akadályt, mert tele vagyunk reményekkel, amik egyébként általában vágyak, és összetévesztjük őket a reménnyel, de most ebbe nem is akarnék belemenni. Ott vannak tehát akkor a reményeink és a vágyaink. Például nagyon vágyunk rá, és reméljük, hogy majd boldogok leszünk, és két éve nem vagyunk azok. Nagyon vágyjuk és reméljük azt, hogy találunk majd egy szép társat magunknak, és nem találjuk. Nagyon vágyunk és szeretnénk azt, hogy legyen majd egy idős korunk, amikor még van életkedvünk, és nem vagyunk túlságosan betegek, de bizony már betegek vagyunk. És amikor csalódunk a reményeinkben, és amikor megrendülünk attól, hogy nagyon szép és igaz vágyaink nem teljesednek be, ez sokszor kiöli belőlünk a reménységet.

Azt mondjuk: „Hát, akkor ez most itt kifulladt.” Elveszítjük a reményt, pontosan a reményeink miatt. Mert görcsösen ragaszkodunk az eddig meglévő reményeinkhez, és ha azokban csalódunk, vagy megrendülünk, akkor utána nem tudunk ezen túllépni, és nem tudjuk megtalálni az új reményeinket, és azokat a reményeinket, ahogyan a szentírás ezt mondja, amely éppen a reménységeink ellenére is a mi reményeink. A ma embere kétség kívül a reménységei ellenére kellene, hogy megtanuljon remélni – hogyha érthető ez a kifejezés. Éppen a reménységeink ellenére tudnunk remélni. Ha számomra a remény csak az, hogy szeretnék egy szép családot, és a szép család nem teremtődik meg körülöttem, valami miatt nem teremtődik meg, akkor ennek a reménynek ellenére kellene megkeresnem a reményemet, különben bele fogok fulladni. Nagyon sajátos értelemben nem csak a reménytelenségbe, hanem a reményembe.

A harmadik dolog tehát ez: Rugalmasnak lenni abban, hogy újabb és újabb formákban találjuk meg a reményünket, sokszor a reményeink ellenére.

(4) Az üdvösség azt is jelenti, hogy valamiféle örömben és boldogságban van részünk. De nagyon jól tudjuk azt, és a szentírás ezt gyönyörűen hozza, az öröm, a béke, a boldogság és a többi. Az a Szentléleknek nem ajándéka, hanem gyümölcse. Ezért ha valaki az üdvösségnek a Szentlélek gyümölcseiben is megfogalmazott szépségeiben akar részesedni: öröm, boldogság, béke, hűség, és a többi, ahhoz nem ezekre kell törekednie, hanem a Szentlélek ajándékaival kell jól bánnia, mert ezek a gyümölcsök. Hogy a gyümölcs megteremjen, kézbe kell venni az ajándékokat: a tanács, az értelem, a tudomány, a bölcsesség, a jámborság, az erősség, és Isten szent félelmének az ajándékait.

Aki ezeket az ajándékokat kibontakoztatja az életében, ezek a gyümölcsök megteremnek majd nála. A legtöbb ember azonban rögtön a gyümölcsöt akarja. Az ajándékokat nem, nem, nem, nem… dolgoztatja meg eléggé az életében. Ül, és ott panaszosan, vagy csalódottan, vagy másokra hagyatkozva kéri a gyümölcsöt. Á! Ajándékokat kapunk, s az ajándékból fejlődik ki a gyümölcs.

(5) Az üdvösségnek nagyon fontos része a maradandóság. Hogy végérvényes, és állandó, és maradandó mindaz, ami be tud teljesedni az életünkben.

Hol van az akadály? Az akadály ott van, hogy amikor ezt halljuk, hogy végérvényes, maradandó és állandó, mindig valami élettelen és statikus dolgot képzelünk el. Hát nyilván azért maradandó, mert már nem változik, már nem fejlődik, az már most úgy van – hát ebbe akkor semmi élet nincsen. Miért van ez velünk így? Azért, mert tele vagyunk félelmekkel, aggodalmakkal, szorongásokkal és bizonytalansággal, és azt mondjuk: „Ó, hát azért lenne olyan fontos az állandóság, a maradandóság, mert ott akkor már nem érhet semmi baj, ott már nem érhet semmi rossz, ott már nem lesz szenvedés, nem lesz halál, nem lesz fájdalom, nem lesz boldogtalanság. Jaj, de jó lenne akkor az a maradandóság és állandóság!” És ez nagyon nagy akadály, mert ez a fajta maradandóság és állandóság, amit nem egyszer így fejez ki a szent hagyományunk, hogy „örök nyugodalom”, ami egyébként egy ószövetségi gondolat, csak hogy elmondjam nektek. Mert az ószövetség világában van örök nyugodalom, amikor az ószövetségi ember azt mondja: „Most már nekem jobb meghalni, mert akkor már nem ér több bántalom. Ott már az ellenségeim nem fognak erőt venni rajtam, ezért kérem az örök nyugodalmat.” De ebben semmi élet nincsen, ezért a maradandóság, az állandóság és a végérvényesség tele van dinamikával és élettel, mert az nem egyszerűen csak a félelemnek, a szenvedésnek, a fájdalomnak valamiképpen a megszűntét jelenti, hanem az életnek a beteljesedését, és ez egy sokkal gazdagabb világ.

Ezért nem egyszerűen csak az történik, hogy végre odaát már semmi nem árt nekünk, hanem valami sokkal-sokkal több, amit szavakkal ki sem lehet fejezni. Ezért tehát az üdvösség a következőket jelenti:

• Egész és teljes élet.
• Az ember ember voltának kiteljesedése.
• Az élet beteljesedése.
• A reménység megvalósulása a reménységgel szemben.
• Öröm és boldogság, mint gyümölcs.
• Maradandóság és végérvényesség, ami azonban tele van élettel és dinamikával.