Jn 15,1-8 – Húsvét 5. vasárnapja

2012.05.06.

Megosztom
Elküldöm

Olvasmány (ApCsel 9,26-31)

Amikor (megtérése után) Saul Jeruzsálembe ért, a tanítványokhoz akart csatlakozni, de mind féltek tőle. Nem hitték el, hogy tanítvánnyá lett. Végül Barnabás mégis maga mellé vette, és elvitte az apostolokhoz. Elmondta nekik, hogy (Pál) látta az úton az Urat, hogy (az Úr) mit mondott neki, és hogy ő milyen bátran kiállt Damaszkuszban Jézus ügye mellett. (Pál) ezentúl velük járt-kelt Jeruzsálemben, s nyíltan beszélt az Úr nevében. A görög nyelvű zsidókhoz is beszélt, sőt vitába szállt velük. De azok az életére törtek. Amikor ezt a testvérek megtudták, Cezáreába elkísérték, majd onnét Tarzuszba küldték. Az Egyház egész Júdeában, Galileában és Szamariában békét élvezett. Megerősödött, az Úr félelmében élt, és a Szentlélek segítségével egyre terjedt.

Szentlecke (1Jn 3,18-24)

Gyermekeim, ne szóval és nyelvvel szeressünk, hanem tettel és igazsággal. Erről ismerjük fel hogy az igazságból valók vagyunk-e és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol is valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami neki tetszik. Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint ő parancsolta. Aki teljesíti parancsait, ne; Istenben marad, és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk, akit adott nekünk.

Evangélium (Jn 15,1-8)

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.

Vasárnapi beszéd

„Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és tanítványaim lesztek.” Szeretnék erről a bőséges termésről beszélni. A gyümölcsről! Ahogyan Isten lát bennünket Jézus Krisztusban, hogy hogyan képzel el bennünket és az életünket. Hogy az gyümölcsöt érlel! Hogy bőséges termést hoz az élet! Mit jelent ez? És most nézzük meg ezt a másik oldaláról: mi az, amit nem jelent? És hogyha ezt jól ki tudjuk fejteni, vagy legalábbis meg tudjuk érinteni ezeket a gondolatokat, akkor lehetőségünk lesz arra, hogy picit világosabban lássunk. Mit is jelent ez, hogy gyümölcsöt érlelni, és bőséges termést hozni?

Az első: termést hozni, gyümölcsöt érlelni az élettel. Egészen nyilvánvalóan más és valamiképpen több, mint egyszerűen valamilyen teljesítményt fölmutatni, vagy valamilyen teljesítményt elérni. Több annál, és más is annál. És mi ezt a többet és mást keressük, és szeretnénk az életünkben, hogy megszülessék. Egy keleti történetet hadd hozzak ide. A történet arról szól, hogy az egyik szerzetes kolostorból a másikba gyakran át-átmentek a szerzetesek, sokszor sok ezer kilométert is, hogy az egyik kolostor hagyományát és gazdagságát meg tudják nézni, és meg tudják tanulni a másik kolostorból. És aztán így az egyik szerzetes nekiindult, hogy egyrészt megmutassa, hogy ő a sok gyakorlással hova tudott eljutni, és hogy egy másik kolostornak a bölcsességéből is részesedjék. És aztán így messze-messze, egészen északra, Tibetbe érkezett, és ott az egyik kolostorban végül is az ottani szerzeteseknek – a legkiválóbbaknak természetesen – megmutatta, hogy a sok-sok gyakorlás által hogyan vált képessé arra, hogy lebegjen a föld felett néhány centivel. És hát a tibeti szerzetesek bólogattak-bólogattak, nézték, nagyon-nagyon elismerően bólogattak, és aztán még ott marasztalták ezt a szerzetest néhány napig. Aztán fogta a cók-mókját, továbbállt, és amikor már túl volt a látóhatáron, hát a szerzetesekből, ott, ezekből a tibetiekből, kifakadt a nevetés. Fogták a hasukat, úgy kacagtak. És akkor az egyik azt mondja: láttátok? Egy egész életet arra fecsérelt el, hogy képes legyen a föld fölött néhány centivel lebegni. Hát, lehet, hogy nagy teljesítmény, de semmi értelme nincsen.

Az első: gyümölcsöt hozni, megérlelni a gyümölcsöt az teljesen más, mint valamilyen teljesítményt fölmutatni. Sokszor éppen ellentétesen: azt látjuk, hogy – a szónak nagyon hétköznapi értelmében – nincs is teljesítmény. És van gyümölcs! Valami megérlelődött, miközben nincsen teljesítmény.

A második: nem is siker. Éppen néhány nappal ezelőtt kiosztották a fair play díjakat. És az egyik díjazottnak a történetét hadd mondjam el. Ez pedig az, hogy egy lovasversenyen az egyik lovas, ahogyan ment, valami szerencsétlenség folytán elszakadt a kantárja. És az ott szabadon lebegett, és elég kiszolgáltatottan ült a lovon, és mellé ment az ő versenyző társa, és valahogy neki könnyebb volt, elfogta azt a szakadt kantárt, és odaadta a társának a kezébe, miközben zajlott a verseny. Ez a valaki, aki segített ezt a szakadt kantárt odaadni a társának, negyedik lett. Akinek pedig elszakadt kantárja, és megkapta a kezébe, ő győzött. Ez éppenséggel az egyiknél siker, a másiknál… még csak dobogóra sem állhatott. És milyen nagy dolog, hogy egyszer csak valamiféle elismerésben tud részesülni valaki, aki éppenséggel a sikerrel szemben valami más értéket tudott megvalósítani. Ráadásul egy olyan pályán, ahol annyira természetes, hogy a sikerért küzdjünk.

Gyümölcsöt hozni, vagy hogy megérlelődjék az életünk termése, az más és több, mint hogy valaki sikeres. Egy riporter kérdezett fiatalembereket az utcán: mi akarsz lenni? Mi a terved az élettel? És akkor valaki, egy fiatal hölgy, azt mondta: sikeres akarok lenni. Mire a riporter azt kérdezte: ezt értem, de mit akarsz csinálni? Ez a második: hogy mi azzal jártatjuk a fejünket, mit kéne tenni, nem azt, hogy ezt ki, hogyan minősíti majd.

Aztán a harmadik: sokkal több gyümölcsöt hozni, és hogy megérlelődjék a termés annál, mint hogy egyszerűen mindig igazam legyen. Tudom, már a könyökötökön jön ez ki, hogy Jézus sosem mondta azt, hogy legyen igazatok, vagy hogy addig üssétek az asztalt vagy bármit, amit ütni lehet, míg el nem fogadják, hogy nektek van igazatok. Hanem mindig csak arról beszélt: legyetek igazak! És milyen nagy dolog az, amikor a kapcsolatainkban, az emberi viszonyainkban megérlelődik bennünk az a fölismerés, hogy te fontosabb vagy nekem, mint hogy mindig nekem legyen igazam. Mikor valakiben ez elmélyül, hát hiszen te fontosabb vagy nekem, minthogy énnekem legyen mindig igazam. Na, az gyümölcs! Az igen! Egyébként meg csak kiharcoltam az igazamat.

Aztán a negyedik: nem is győzelem. Itt most egy nyugati történetet, egy legendát vagy mesét hadd hozzak. Történt, hogy a szegény emberhez egyszer csak bekopogtatott egy angyal. És az angyal azt mondja: ide figyelj, szegény ember! Én látom, te tisztességes, jóravaló vagy, de nagyon szegény vagy. Teljesítem három kívánságod. De egyvalamit mondok neked: amit kérsz, Isten meg fogja adni, de tudd meg, hogy a szomszédod kétszer annyit kap. És hát el is ment a füle mellett az embernek, csak az angyalt látta, meg hogy három kívánság, hát rögtön mondta: száz marhám, ha lenne. Hát nem lenne az életben a gyerekeimnek se semmi gondja. Másnap reggel fölébred, kinyitja a szemét, ott legelészik a száz marha. És aztán kimegy, nézi az állatokat, egyszer csak látja, hogy a szomszédjának a birtokán kétszáz marha legelészik. Hát, így örül is az ember, meg nem is. Úgy cöccög is, ingatja a fejét, meg bólogat is. Na, aztán az angyal éjszaka megint jön, és azt mondja: az első kívánság megvolt, jön a második. Hát, te angyal, hát már mióta szeretnénk gyereket! Születne egy fiunk! Hát aztán eltelik kilenc hónap, viszik a templomba a kisfiút. Igen ám, de éppen aznap jön a szomszéd is. Örül a család, mert ikrei születtek. Hát, erre már kevésbé bólogat az ember. Most már inkább dühös. És akkor hazamegy, az asszonnyal elbeszélik, elterelik ezt a kérdést, hogy is van, és végül aztán jön az angyal éjszaka, mondja: na, még maradt egy harmadik kívánság, mit kívánsz? Elgondolkozik, azt mondja: tudod, mit, angyal?! Azt, hogy vakuljak meg az egyik szememre.

Erre lehet mondani: gratulálok, te győztél. Jól ki van találva, gratulálok. Persze, a történetnek az a vége, hogy az angyal szomorúan ránéz az emberre, és azt mondja: Ó, te esztelen! Csak nem képzeled, hogy Isten olyan valaki, aki ezt a kívánságodat teljesíti?! Mindenesetre győzött.

Tehát gyümölcsöt érlelni, termést hozni nyilvánvalóan más is és több is, mint egyszerűen csak győzni. És akkor az ötödik dolog: hogy más, mint egyszerűen csak érvényesülni vagy az érdekeinket érvényre juttatni. Természetesen jó, ha képesek vagyunk magunkat képviselni. De gyümölcsöt hozni az mindig több és más is, mint pusztán csak ennyi. Mikor India kivívja a függetlenségét, akkor Mahatma Gandhi azt mondja: legyen az országnak az első embere Nehru! Pedig ez az a pillanat, amikor a hindu emberek végre érvényesíthetnék az összes lehetőségeiket, jogaikat, mikor végre mindez a kezükben van. És azt mondja: adjunk másoknak is lehetőséget és teret! Milyen megdöbbentő, mikor egy hindu ember Isten Országának ezt a titkát megéli! Nem is véletlen, hogy ezt így mondom, hiszen tudjuk, hogy Gandhi a működésének az elvi alapjait a hegyi beszédből értette meg és sejtette meg.

És aztán az utolsó gondolat: még csak nem is valamiféle eredmény – és akkor ez legyen egy 20. századi történet –, hanem gyümölcs, és valami finom termés. Ez pedig, hogy van egy cég, hatalmas cég, kutyaeledelt készít. Összejönnek az éves konferenciára, és akkor az egyik igazgató azt mondja: kétségkívül a mi cégünk az, amelyik a leggusztusosabb, -szebb csomagolásban árulja a kutyaeledelt. A többiek bólogatnak, azt mondják: igen, ezt kutatták, ténylegesen így van. Utána egy másik valaki felelős ember föláll, azt mondja: kétségkívül mi vagyunk az a cég, aki a legtöbbet fizeti a reklámokért. Kétségkívül ez így van, mindenki nagyon tapsol, és nagyon örül. Azután egy harmadik is föláll és: kétségkívül mi vagyunk az a cég, amelyiknek az országban a legtöbb helyen kapható a terméke. Hát, most már mindenki föláll, egyaránt tapsol, és ez igazán csodálatos. Igen ám, de föláll az igazgató, és azt mondja: akkor azt mondja meg nekem valaki, hogy miért vesznek alig a mi kutyaeledelünkből?! Síri csönd, s végül hátul egy fiatalember föláll, és azt mondja: Hát, talán, Igazgató Úr, azért, mert a mi kutyaeledelünket nem szeretik a kutyák.

A gyümölcs nem valamiféle eredmény. Nem valamiféle siker és teljesítmény és bármi más. Hanem gyümölcs. Termés. És azt lehetne mondani: a különbség mindezek között és a gyümölcs és a termés között az, hogy a gyümölcs és a termés éltet. Nem veszélyeztet senkit. Egyszerűen csak éltet, egyszerűen csak táplálja az életet, és ráadásul még finom is. Még ízletes is. Az embernek kedve is van hozzá. Táplálja az életet anélkül, hogy bárkinek ellenére lenne. Nem véletlen, hogy Jézus sosem beszélt arról, hogy így a teljesítmény, úgy az eredmény, az érdekérvényesítés. Még csak arról sem beszélt, hogy az Egyház az érdekeit érvényesítse. Nem beszélt róla. Hanem azt mondta: teremjétek meg azt a jó gyümölcsöt, ami az emberek életét élteti, s ráadásul finom is és tápláló. De nagy dolog az, hogyha megértjük azt a különbséget, azt a többletet, ami mindabban van, amiről Jézus így beszél: akkor dicsőül meg az én mennyei Atyám, hogyha bőséges termést hoztok.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.katolikus.hu )

Örökbe fogadta és lejegyezte: Papp Kristóf