Mt 2,13-23 - Karácsony után: A Szent Család ünnepe (A év)

2013.12.29.

Megosztom
Elküldöm

Olvasmány (Sir 3,2-6.12-14)

Hallgassátok, fiúk, az atyáról szóló törvényt, és szerinte cselekedjetek, hogy üdvösséget leljetek. Mert Isten tekintélyt adott az atyának a gyermekek előtt, és megszabta az anya jogát a gyermekekkel szemben. Aki szereti Istent, bűneiért engeszteli; tartózkodik tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál. Kincset gyűjt, aki megbecsüli anyját; aki tiszteli atyját, örömét leli gyermekeiben, s amikor imádkozik, meghallgatásra talál. Ne keresd dicsőségedet apád lenézésében, mert az ő szégyene nem válik becsületedre; Az ember becsülete ugyanis apja jó nevétől van, s a meg nem becsült apa szégyene a fiának. Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében!

Szentlecke (Kol 3,12-21)

Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is! Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak! Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást! Hálaadással szívetekben énekeljetek Istennek zsoltárokat, szent dalokat és énekeket! Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa! Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek kemények irántuk! Gyermekek, fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak! Apák, ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék!

Evangélium (Mt 2,13-15.19-23)

Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.' Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat' [Óz 11,1]. Amikor Heródes bevégezte életét, íme, az Úr angyala megjelent álmában Józsefnek Egyiptomban és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magadhoz a kisgyermeket és anyját, és menj Izrael földjére. Meghaltak ugyanis, akik a gyermek életére törtek.' Ő fölkelt, maga mellé vette a kisgyermeket és annak anyját, és bement Izrael földjére. Mivel meghallotta, hogy Arkelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes helyett, félt odamenni. Miután álmában intést kapott, eltávozott Galilea vidékeire. Odaérve egy Názáretnek nevezett városban telepedett le, hogy így beteljesedjék, amit a próféták mondtak: ,,Názáretinek fogják hívni.'

Szentbeszéd

Mindig van bennem egy pici mosolygás, ahogyan Szent Család vasárnapján imádkozzuk a könyörgést a szentmise elején, hogy bőven és bőségesen gyakoroljuk a családi élet erényeit. S persze, magamra gondolok ilyenkor, hogy hogyan lássak neki bőségesen gyakorolni a családi élet erényeit, de, hogy éppenséggel ebben az imádságban mennyire világosan benne van az, amiről szeretnék beszélni, hogy... hogy: s akkor engedjetek meg rögtön egy pici modellt hadd hozzak ide: értékkel szemben - nem egyszer azt látjuk - valami értéktelenség van.

Például ott van: valaki nagyon dolgos, és nagyon munkára kész, s ezzel szemben azt mondjuk, és egyébként pedig vele szemben ott van a lustaság, a trehányság és a nemtörődömség. S akkor azt mondjuk: egy értékkel szemben milyen világos, hogy egy értéktelen dolognak kell lennie. De ugyanúgy azt is láthatjuk, hogy értékkel szemben egy másik érték áll. Például ott van: valaki nagyon dolgos, és munkára kész, és mindig fel tudja venni a cselekvés fonalát; s ezzel szemben pedig áll egy érték, hogy valaki képes nem csinálni semmit, csak szemlélődni, csak gyönyörködni, csak felismerni mindazt, ahogyan Isten adta ezt a világot. Ott az értékkel szemben egy másik érték van. És aztán azt is mondhatnánk, na igen, akkor milyen fontos, hogy az értékeket egyben lássuk, és azt mondjuk, hogy ez is fontos érték és az is. S ez tényleg így van. És milyen fontos, hogy közben képesek legyünk arra, hogy néha-néha azt mondjuk: „ no, de ez most fontosabb.” Hogy ha annak van itt az ideje, hogy cselekedjünk, vagy tegyünk valamit, akkor az most fontosabb, mint a szemlélődés. Máskor pedig – mondjuk vasárnap – eljövünk este és azt mondjuk: ”nincs az a munka, ami most fontosabb lenne annál, mint hogy itt leüljek.” És a szónak most egészen jó értelmében, ne csináljak semmit. Mert most ez biztos, hogy fontosabb.

És mindezt azért szerettem volna bevezetőként elmondani, hogy a családban (ej-haj, már amennyire én ehhez hozzá tudok szólni) éppenséggel azt látjuk, hogy ha túlságosan egyszerű megközelítéseink vannak, az élet annyira elnehezül, hogy azt sem tudjuk, hogyan éljük. Tehát, valamiféle bölcsességre is szükségünk van ahhoz, hogy ebben a nagy színességben egyáltalán tájékozódni tudjunk. És erről szeretnék most beszélni: nemde milyen érdekes, azt olvastuk az Evangélium utolsó mondatában: „és akkor letelepedett József, Mária és a kis Jézus Názáretben”, mert hiszen így szólt a prófécia: „Názáretinek fogják hívni.” És amikor éppen Egyiptom felé mentek, akkor ez hogy volt? Az életben és egy családban nagyon-nagyon gyakran történik az meg, hogy látszólag ellentétes irányba kell mennünk ahhoz, hogy végül is oda jussunk, ahova akarunk jutni. Valahogy úgy, mint a 400 méteres síkfutás... Rajtgépben ott vannak, térdelnek a futók, és pont a hátuk mögött van a cél. Eldördül a rajtpisztoly, és pont az ellenkező irányba elkezdenek futni, ahogy csak bírnak. Még szerencse, hogy körbe mennek!  Ha nem tudnánk, ez micsoda, látnánk nagy betűkkel, hogy CÉL, és utána nyolc megszállott embert, ahogy az ellenkező irányba elindulnak, s azt mondanánk: „ez aztán a nagy bolondság!” De aztán látjuk, hogy veszik a körívet... Tulajdonképpen ezt a képet szeretném idehozni. Hogy egy családban újból és újból azt tapasztalhatjuk meg, hogy ahhoz, hogy a célunkhoz el tudjunk érni, hogy a családi élet erényei egymást erősítő, egymással összekapaszkodó módon valami szép világot tudjanak létrehozni, nem egyszer úgy tűnhet föl, hogy éppen a célunkkal ellentétes irányba kell haladnunk. Mikor az a prófécia, hogy Názáretinek fogják hívni, akkor megyünk Egyiptomba. Akkor ez hogy van? Erről szeretnék egy-egy rövid dolgot mondani.

Egy picit zavarban is vagyok, mert prédikálni nem szeretek, szentbeszédet még sosem tartottam, úgyhogy ezt most vegyétek úgy, hogy ez egy vasárnapi beszéd lesz. És akkor rögtön mondanék egy-két olyan értékpárt, amit de jó, ha valamiféleképpen egyensúlyban tudunk látni. Az első: rögtön itt van az, ahogyan a múlt vasárnap beszéltünk erről, az emberi, a lélektani, az érzelmi dolgaink, és aztán a spirituális természetünk. De nagy dolog az, ha egy családban hittel oldjuk meg azt, amit olyan világosan hittel kell megoldani! Másfelől pedig, néha olyan egészen a földön állva, tenyeres-talpas módon intézünk el valamit, mert azt meg úgy kell. És de nagy dolog, ha ez a kettő nem egymással szemben van, ha nem hittel akarjuk megoldani, amit egyszerűen meg kell csinálni; hogy ha nem megcsinálni akarunk valamit, amit Isten kezébe kell helyezni! De nagy dolog, ha ezt a két értéket egyszerre is tudjuk vinni!

Aztán a második: milyen nagy dolog az, hogy ha képesek vagyunk megbecsülni a rövidtávú szükségleteinket, és közben nem elengedni a hosszú távú, életre szóló céljainkat. Hát nemde itt van Mária és József? Az Üdvözítővel van dolguk, a világ megmentése készülődik, de ahhoz, hogy mindez megtörténjen, ahhoz el kell menekülni Egyiptomba, hogy túléljék. Mondhatnánk azt, hogy… S ahogy a szentíró azt mondja: „még aznap éjjel elindultak”. Rögvest elindultak, mert ezt most túl kell élni. S miközben ott van ennek az értéke, hogy ezt most nem bízzuk Isten kezébe, hogy: „Isten ha meg akarja szabadítani a kis Jézust, majd megszabadítja.” Hmm. Éppen most azzal fogja megszabadítani, hogy József fogja, és elmennek Egyiptomba. Igen, meg akarja szabadítani - József és Mária révén. És milyen nagy dolog, hogyha megvan ez az érzékenységünk arra, hogy igenis vannak olyan szükségletek: „ezt most itt és most”! De közben ez valahogyan beleépül és összefüggésbe kerül azzal, hogy életre szóló céljaink vannak, és azt sem engedjük el. Szó sincs, hogy arról lemondanánk, vagy azt mondanánk: „nem, hát minden nap valahogy harc a túlélésért… stb.”. Tehát, ha ez a kettő valahogyan egymást átölelő módon tud az életünkben jelen lenni.

Aztán például az individualitásunk, meg az összetartozásunk. Hát csak személyek vagyunk, de közben személyként összetartozunk egymással. Nem tudunk olyan személyek lenni, az egyediségünkben sem tudunk annyira egyediek lenni, hogy ne hordoznánk magunkban egymást, hogy elegek legyünk önmagunknak, hogy ne legyünk fontosak egymásnak, nincs az az egyéniség, aki egy szál magában képes lenne élni – ilyen nincsen! És milyen nagy dolog, hogy ha individuális szükségleteinket tudjuk késleltetni azért, hogy az összetartozáshoz, az egységhez hozzá tudjunk járulni! És de nagy dolog az, hogyha az összetartozás és az egység úgy tud létrejönni, hogy abban van tere és helye az egyéniségnek, az egyéni szükségletek kifejezésének, és megélésének! Ha ez a kettő nem egymással szemben próbál valahogy birkózni.

Aztán milyen nagy dolog, amikor ott van a biztonság és a szenvedély! Hogyha ez a kettő egyaránt meg tud jelenni egy családban! Azt is mondhatnám, éppen azért kellene megbízhatónak lenni, hogy megengedhessük magunknak a szenvedélyt. Ahogyan erről beszéltünk nem egyszer, nem kétszer: ahhoz, hogy valami hosszú távú, nemes dolgot el tudjunk érni, két dologra van szükség: szenvedélyre meg kitartásra. És sokszor azért muszáj, hogy elköteleződjünk nagyon, hogy a szenvedély ne vessen szét bennünket. Mert a szenvedély aztán olyan, az már olyan, hogy pff… Ezért kell nagy elköteleződés, nagy kitartásra való képesség, hogy megengedhessük magunknak a szenvedélyt. Ha kicsi a kitartás, gyönge az elköteleződés, nem merhetünk szenvedélyesnek lenni. Na, de ha meg csak a szenvedély van? Akkor megnézhetjük magunkat! De nagy dolog, amikor ezt a kettőt egyszerre visszük az életünkben!

Aztán, az is milyen értékes dolog, ha nem csak a saját egyensúlyunkra tudunk törekedni, hanem mindig ott van a kapcsolati egyensúly is! De itt is hadd hozzak egy konkrét példát! Kapcsolati egyensúly például: az egyik fél (férj és feleség), az egyik nagyon rendszerető, kiszámítható és pedáns; a másik szereti az improvizációt, a spontaneitást és egy kicsit rendetlen. Ez már így van! S mi történik, ahogyan együtt él ez a férfi és a nő? Természetesen kialakul egy kapcsolati egyensúly. Ez azt jelenti, hogy ha semmi más nem történik, csak a kapcsolatot akarják egyensúlyban tartani, általában megtörténik az, hogy az egyikük még pedánsabb lesz, a másikuk meg még rendetlenebb. És tulajdonképpen mind a kettő elviselhetetlenné válik. Főleg aztán ők maguk egymás számára lesznek elviselhetetlenek. És milyen nagy dolog, ha nem csak kapcsolati egyensúlyt tudunk létrehozni, (mint a libikóka: már ki kell ülni a libikóka legszélére), hogy a kapcsolat egyensúlyban maradjon, hanem azt is tudjuk mondani, hogy nem, van egy saját, belső egyensúly is. Ha csak a kapcsolati egyensúlyra törekszem, egészen szélsőséges leszek, és belül elveszítem az egyensúlyom. Itt belül. De nagy dolog, ha én magamban is meg tudom találni az egyensúlyt a rendszeretet és a spontaneitás között! Ha belül meg van ez az egyensúly, akkor a társammal is tudok egy olyan egyensúlyt létrehozni, ami nem szélsőségekben valósul meg, hanem élhető.

Aztán: de nagy dolog az elköteleződés és érzelmi összetartozás! Csak az egyetlen, biztosan tudható dolgot: mi az egyházunkban nyilvánvalóan elköteleződést nagyon-nagyon hangsúlyozzuk. Joggal. De aztán egy elköteleződés talajára épülő társkapcsolat élhető legyen, ahhoz nagy-nagy érzelmi összetartozásra és biztonságra is szükségünk van. Ez a kettő egyszerre nagyon fontos. És a tapasztalat azt mutatja egyébként, hogy az intimitásnak a mélységei nem sok összefüggést mutatnak a tartóssággal. Éppenséggel azért, mert valakivel egy nagy mélységet megéltem, ki tudja, hogy az húsz év múlva is lesz-e vagy nem? Ezért aztán, éppenséggel, ha meg akarom járni a mélységeket, magasságokat, na akkor köteleződjek el. De közben pedig, ha valódi elköteleződésben akarok lenni, hát nem úgy élhető az, hogy nap-nap után megélhetem azt, hogy Te a társam vagy? És ez nem a fejemben van, hanem érzem itt idebent?

S aztán, talán az utolsó: milyen nagy dolog, hogyha képesek vagyunk egyszerre az alkalmazkodásra és az önérvényesítésre! Néha azt látjuk: édesanyák túl alkalmazkodják magunkat. S akkor kicsúszik a talaj a lábuk alól és azt mondják: „Na ebbe már csak belepusztulni lehet!” Ha túlalkalmazkodom magam, az egész család elkezd imbolyogni. Milyen nagy dolog, ha néha átállok a másik oldalra és azt mondom: „én is érek valamit, én is számítok!” És aztán, amikor valaki látszólag éppen az alkalmazkodással szembe helyezkedik, akkor válik élhetővé az alkalmazkodás, amit olyan nagy dolognak tart.

Záró gondolat. Azt is mondhatnánk: ott van a szülőpár, meg ott vannak a gyerekek. Ha csak a gyerekeken van a hangsúly, majdnem biztos, hogy a férj és a feleség közti egyensúly meg fog rendülni. És annak ki issza meg legvilágosabban a levét? Pont a gyerekek! De nagy dolog tehát, ha valaki azt akarja, hogy mindent odaadjon a gyerekeknek, akkor legyenek jóban egymással! Akkor legyen külön idő, meg energia a férjnek és a feleségnek egymásra, amit éppenséggel a gyermekeiktől is elvehetnek... azért, hogy legyen mit adni a gyermekeknek. De nagy dolog az! Azt mondja itt a prófécia: „Názáretinek fogják hívni.” S akkor elindulnak Egyiptomba. „Egyiptomból fogom hívni a fiamat, és éppen Názáretben gyerekeskedik.” De nagy dolog, hogyha tudunk egy olyan világot kimunkálni magunkban is, kapcsolatainkban, családunkban, meg a családjaink között, amiben ott van mindaz a szín és szépség, amitől az élet nem csak értékes, hanem élhető is!

Örökbe fogadta és lejegyezte: Béres Andrea