Mt 16,21-27 – Évközi 22. vasárnap (A év)

2014.08.31.

Megosztom
Elküldöm
Mt 16,21-27 – Évközi 22. vasárnap (A év)
...Ez nem történhet meg!

„Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie. Sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól. Megölik. De Harmadnapon Föltámad a halálból. Erre Péter félrevonta Őt, és óva intette: Isten ments Uram! Ez nem történhet meg Veled! Mire Ő Péterhez fordult: Távozz tőlem Sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére! Azután így szólt a tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, és aki Énértem elveszíti életét, megtalálja azt! Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni, Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”

Ez nem történhet meg! Erről a mondatról szeretnék beszélni, az Evangélium összefüggésében, mert annyira embernek élem meg, és annyira emberinek hallom, hogy az a benyomásom, hogy lehetetlen, hogy ne legyen közünk ehhez a mondathoz, hogy ne legyen bennünk ez a föl-föl fakadó mondat, és annak mindenféle érzelmekkel, vágyakkal, félelmekkel vegyes világa, amiből aztán ki fakad az, hogy: Ez nem történhet meg! Ez lehetetlen, hogy megtörténjen! 
Négy gondolatot szeretnék mondani, ezzel kapcsolatban. 
1. Mennyire nagy jelentősége van annak, épp a mai Evangélium távolabbi összefüggésébe helyezve ezt a kijelentést, hogy közel merjük engedni magunkhoz mindazokat az eseményeket, akár a saját félelmeinket, amelyekből ez a mondat származik, hogy ez nem történhet meg. Ezt a mondatot olyan sokféleképpen fejezzük be: Ez nem történhet meg, mert akkor belepusztulok! Ez nem történhet meg, mert úgy nem tudok élni! Ez nem történhet meg, mert akkor vége a világnak! Ez nem történhet meg, mert akkor megőrülök! Tulajdonképpen az emberim lélekből természetesen fakad föl ez, hogy bizonyos helyzetekre, bizonyos eseményekre azt mondja, hogy ez nem történhet meg! Az első gondolat így szól: De nagy dolog, összeszedjük a bátorságunkat, a hitünkből fakadó erőinket, és azt mondjuk, hogy mi lenne, ha közel engedném magamhoz azt, hogy megtörténhet! Megtörténhet! Ahogyan emlegetni szoktam nektek, hogy házasságokra vonatkozóan azt mondják, hogy az egyik veszélyeztetett csoportba azok tartoznak, akik úgy házasodnak meg, hogy azt mondják, hogy a válás velünk nem történhet meg! Ez nem azt jelenti, hogy akkor most adjuk át magunkat a félelmeinknek! Egészen rettenetes volna egy egész életet úgy leélni, hogy állandóan annak a tudatosításában vagyunk, hogy mi minden történhetne meg velünk. Hát így nem lehet élni! De úgy viszont sokkal inkább lehet élni, hogy néha egy-egy kivételes vagy fontos pillanatban és helyzetben, összeszedve a hitemből fakadó erőmet és bátorságomat azt mondom, hogy de, megtörténhet, és ez is megtörténhet velem! És akkor most szeretnék úgy élni, hogy milyen az életem akkor, hogyha ez is megtörténhet, és hogy akarok élni akkor, hogyha ez is megtörténhet? Ismerek hölgyeket, és micsoda félelem és fájdalom mardossa őket, amikor azt mondják, hogy ez nem történhet meg, hogy én ne legyek házas! De hogy fogsz élni akkor, ha megtörténhet? Ismerek házasokat, akik azt mondják, hogy az nem történhet meg, hogy nekem ne szülessen gyerekem! De megtörténhet! Az a kérdés, hogy akkor hogy fogsz élni, hogyha ez megtörténhet? Az első gondolat így szól… Sokakat egészen maga alá tud temetni mindannak a világa és félelme, hogy akörül járnak, hogy: Nem, ez nem történhet meg! Tehát az első gondolat így szól: De nagy dolog, hitünkből vesszük az erőt, és aztán az emberi bátorságunkat összegyűjtjük, és szembe merünk nézni azzal, hogy: De, ez megtörténhet! És utána pedig föltesszük a kérdést, hogy: És ha ez megtörténik, akkor hogy akarok élni? Egy kedves ismerősömmel beszélgettem éppen két napja, aki azt mondta, hogy: Velem is úgy volt, hogy azt mondtam, hogy ez nem történhet meg velem, de mégis megtörtént! És most pedig az ad erőt, hogy azt mondom, hogy az élet nem ad meg mindent! Hogy eldöntöttem, hogy az élet élhető akkor is, ha nem ad meg mindent! Ez az első gondolat, hogy az erő és bátorság összegyűjtése ahhoz, hogy merjek szembenézni azzal, hogy de, az is, meg ez is megtörténhet velem, vagy megtörténhet veled, vagy megtörténhet velünk, és akkor utána hogy akarom élni az életet. 
2. Mi történik akkor, amikor már megtörtént? Megint egy ismerősöm jut eszembe, hogy fiatalemberként, többgyermekes édesapaként megkapja a diagnózist, hogy rákos beteg. Az első dolog az volt, azt mondta, hogy rettegtem attól, hogy egyszer kapok egy diagnózist, de most megkaptam! Utána rettegtem attól, hogy áttétes lesz, és megkaptam, mert áttétes volt! Akkor rettegtem attól, hogy egy kemoterápia nem lesz elég, de nem volt elég! Ahogyan beszélgettünk, akkor szép lassan oda jutottunk el mindketten, hogy még ő is azt tudta mondani, hogy minden, amitől féltem, az egymás után megtörtént velem. És most látom azt igazán, hogy mi az, ami nem történik meg velem, ami sosem fog megtörténni velem! Henri Boulad atya elmesélt egy történetet hat héttel ezelőtt, a saját életéből. Azt mondja ez az idős, jezsuita atya, hogy valamikor fiatalemberként, az Egyesült Államok egyik nagyvárosában, az utcán sétált, már jócskán felszentelt papként, é abban a hatalmas, sok tízmilliós forgatagban, ahogy ő ment, egyszer csak elfogta őt egy nagyon furcsa érzés. Mégpedig az, hogyha ő itt meghalna, akkor nem is ismeri itt őt senki! Itt összeesik majd az utcán, meghal, majd lehet hogy ki se serítik, hogy ő ki, és ha nagy nehezen kiderítik, akkor majd a szerzetesrendnek küldenek egy infót, hogy ez és ez a valaki itt meghalt az utcán. Akkor hirtelen elfogta őt egy rettenetes szorongás és félelem, és gyötrődés, hogy ennyi az élet, hogy itt meghalhatnék, és kész? Erre egyszer csak eszébe jutott az édesanyja, aki akkor még élt! A következő gondolata társult ehhez: Na, ha az én anyám hallaná, hogy meghaltam, ez fájna neki nagyon! És akkor hirtelen az jutott eszébe, hogy akkor nem halhatok úgy meg, hogy az legalább egy valakinek ne fájna! Hogy az nem történhet meg velem, hogy amikor elmegyek ebből a világból, legalább egy valaki ne mondja azt, hogy… ez nem mondás, hanem… Amikor megtörténik velünk valami, amire azt mondjuk, hogy ez nem történhet meg velünk, akkor tárul föl igazán, hogy mi az, ami sosem történhet meg velünk! Hogy mi, akik itt vagyunk a földön, velünk sosem történhet meg már az, hogy ne legyen legalább egy valaki, aki egyszer csak azt mondja, hogy: Hol van? Hát én ismertem őt. Mi van vele? Ez a második gondolat. Amikor már megtörtént velünk az, ami nem történhet meg, akkor éljük meg igazán mindazt, ami sosem fog velünk megtörténni. 
3. Ha már valakivel megtörtént az, amire azt mondta, hogy nem, ez nem történhet meg, akkor emellé az ember mellé, nagyon fontos lenne odaállnunk! Először is, azt mondani neki, hogy: Igen, az, ami veled megtörtént, nem lett volna szabad, hogy megtörténjen! Elképzelem, hogy odaállni Jézus elé, és azt mondani, hogy: Uram, mindennel együtt, ami veled megtörtént, ennek nem lett volna szabad megtörténnie! Emberi számítás szerint, nem! Hát így nem halhat meg senki, aki ember, így nem lehet meghalni! Eszembe jut az egyik ismerősöm, akit többszörösen megerőszakoltak, és legalább tíz évet dolgozott magán azért és ahhoz, hogy azt mondja: Most voltak emberek, akik tanúsították, hogy ez velem megtörtént, aztán voltak emberek, akik azt mondták, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, aztán voltak emberek, akik mellém álltak, és segítettek abban, hogy éljek azután, miután ez megtörtént. Most, hogy tíz éven keresztül, mások mellém álltak, és ezt a három dolgot megtették értem, tanúsították, hogy igen, ez megtörtént, utána mellém álltak abban, hogy azt mondják, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie, és utána segítettek abban, hogy miután megtörtént, hogyan lehet élni. Most kész vagyok arra, hogy elmenjek, és másoknak segítsek, akikkel ugyanez történt! Akikkel olyasmi történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie! A harmadik gondolat így szól: Ha valakivel olyasmi történt, amire mi azt mondjuk, hogy belülről fölkiáltva, ennek nem lett volna szabad megtörténnie, akkor máris kaptunk egy fölszólítottságot, hogy odaálljunk mellé, és ezt a három dolgot tegyük, éppen mikor, melyiket. 
4. A zárógondolat. Amíg teljesen leköt bennünket az, hogy nem, ez nem történhet meg, addig tele vagyunk félelemmel, és a félelem irányít bennünket. Miért olyan rettenetes, ennek a mondatnak a belseje? Azért, mert valahogy így folytatódik, hogy: Ez nem történhet meg, mert ha ez megtörténne, akkor úgy nem tudok élni, úgy nem leszek többé ember, úgy nem leszek az a valaki, akihez közöm van! Nem, ez nem történhet meg velem, mert úgy nem tudok élni! Amíg valaki ebben a világban sodródik, be van zárva ebbe a világba, és tele van félelemmel… De válthatunk innen, és akkor a kérdés így szól. Nem azt firtatom, hogy mi az, ami, ha megtörténne, nem tudnék élni, hanem a következő kérdést teszem föl: Ki az, mi az, akiért akkor is tudok élni, ha ez megtörténik? Nem szeretném ezt bagatellizálni! Ismerek embereket, akik azt mondják, hogy: Ha nem ihatok meg napi két liter bort, úgy nem tudok élni! Persze lehet úgy élni, hogy nem iszunk meg napi két liter bort, de biztos lesznek olyanok, akik nem bírják! Van, aki azt mondja, hogy: Én nem bírok élni, ha a férjem meghal! És persze, hogy tudunk úgy élni, de mindig lesz egy-két valaki, aki nem tud! Én nem tudok úgy élni, hogyha nem lesz társam! Hát persze, hogy tudunk úgy élni, hogyha nem lesz társunk, de lesz egy-két valaki, aki nem tud úgy élni! Ezért annak a realitását ne becsüljük le, hogy valaki azt mondja, hogy én így akkor nem fogok tudni élni! Ennek van egy sajátos realitása! De annak még inkább van, hogy azt mondom: Rendben van, enélkül nem tudok élni, de mi az, amiért vagy akiért viszont tudok élni? Ez egy teljesen más irányba visz bennünket! Ez az, amit Jézus így mond, sokkal egyszerűbben és tisztábban, hogy: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt.” Mert előbb vagy utóbb olyasmibe fog botlani, ami nélkül nem lehet élni! És ez realitás! Mert ha nem kapunk levegőt, úgy nem lehet élni! Hogyha nem táplakozunk, úgy nem lehet élni! A félelmünk, hogy úgy nem lehet majd élni, reális! Előbb-utóbb, valamiben reális. De az igazi kérdés így szól: Rendben van, élelem nélkül nem lehet élni! Ki az, akiért az utolsó falatomat is odaadnám? Ki az, akiért tudok úgy élni, hogy őérte még az utolsó falatomat is szívesen odaadom? Mert úgy lehet élni! Úgy is lehet élni, hogyha választani kell, hogy én haljak meg, vagy ő, akkor inkább én! Így lehet élni, az utolsó pillanatig lehet élni! Ez a nagy kérdés, hogy ez a fordulat megtörténik-e az életünkben? Különben teljesen betölt bennünket az hogy mi az a sok minden, ami nélkül nem lehet élni! És lesznek benn erős realitások, és szubjektív realitások, és sok minden. A fontos kérdés nem ez! Hanem: Mi az, ki az, amiért, és akiért még így is tudok és akarok élni? 
Jézus nagyon finoman azt mondja: Ez akár én is lehetek!  
Lejegyezte: Ujhelyi Balázs