Lk 23, 35-43 – Krisztus király - főünnep

2016.11.20. vasárnap: KRISZTUS KIRÁLY (főünnep)

Fölkenték Dávidot Izrael királyává

Olvasmány (2Sám 5,1-3)

Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: ,,Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ,,Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.''’’ Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává.

Szentlecke (Kol 1,12-20)

Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.

Evangélium (Lk 23,35-43)

A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!’’ A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!’’ Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.’’ A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!’’ De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.’’ Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.’’ Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!’’

Vasárnapi beszéd

Háromszor is elhangzik Jézus felé ez a fölszólítás, miközben ebben a fölszólításban van gúny is, és van megvetés is, és sok minden más is, és ez így szól, hogy „Szabadítsd meg magad! Mentsd meg magad! Tegyél magadért valamit!” Jézus ott az utolsó óráiban és perceiben nagyon következetesen nem cselekszik úgy magáért, ahogyan azt mások provokálják, vagy akarják, vagy gondolják, vagy az a meggyőződésük, hogy ez így lenne helyes, vagy hogy ezzel a magáért való cselekvéssel igazolhatná, hogy ki is ő, hogy tényleg ő az Isten Fia, vagy hogy ő a Messiás. Jézus nem cselekszik úgy magáért, ahogyan azt annyira természetesnek, vagy magától értetődőnek veszik mások. Azonban nem mondhatnánk azt, hogy nem cselekszik magáért, nagyon is cselekszik magáért, csak nem úgy, ahogyan azt elvárják, vagy ahogyan azt gondolják mások. Ezért a mai estén egy-egy gondolatot megengedhetnénk magunknak, hogy akkor hogyan is? A keresztlény ember, ha Jézusra tekint, akkor mit mondhat arról, hogyan cselekedjek magamért?

Az első gondolat rögtön így szól, hogy Jézus annyira világosan, egyszerűen tudta megmutatni és megélni azt, hogy egyáltalán nem értékeli le saját magát, nem becsüli le magát, és nem is nézi le magát, és nem is hanyagolja el magát. Nagyon is tudott cselekedni magáért, és nagyon is el tudta fogadni azt, amikor őérte mások cselekednek. Az asszonyoktól kezdve a bűnös embereken át nagyon szívesen leült velük, és evett egy jóízűt. Nem mondhatnánk azt, hogy Jézus elhanyagolta magát. De mégis, mint hogyha annyira pontosan és világosan látta volna, és élte volna azt – persze ezek a mi emberi, egyszerű gondolataink csak. Kik, vagy mik vagyunk mi, hogy most elemezzük ezt? De azért valamit mégis csak próbálunk megragadni. Éppenséggel a szükségletei alapján gondoskodott és törődött magáról, és örült neki, hogyha törődnek vele. Ezen túl aztán már nem sokat figyelt erre.

Vagyis azt mondhatnánk, hogy ahogy egy XX. századi lélektani szakember ezt kifejezte, a ma embere tulajdonképpen azért van gondban azzal, hogy hatékonyan cselekedjen magáért, mert azt se tudja, mire van szüksége. Hogy végül is az első lépés az, hogy olyan nagyon egyszerűen és világosan meg tudom mondani azt, hogy tulajdonképpen mire van szükségem. Hogyha ezt meg tudom mondani, akkor mi mindannyian valami olyasmire csodálkozunk rá, hogy sokkal kevesebbre, mint azt gondoltuk volna. Tulajdonképpen arra a kevésre, amire tényleg szükségem van, azt tulajdonképpen elég jóízűen meg tudom adni magamnak.

Végül is, ahogy a kutatások mondják, a ma embere, a XX. század, meg XXI. század elején milyen hallatlan nagyra tartjuk azt, hogy legyünk sikeresek. Milyen érdekes a mai ünnep, Krisztus király ünnepe, a Dicsőség királya. Soha nem mondtuk azt, hogy Jézus a Siker királya. Azért nem mondtuk azt, hogy Jézus a Siker királya, és hogy ő milyen sikeres életutat futott be, mert hogy a siker nem fontos. Ezért nem mondjuk őt a Siker királyának. Mégis, a fiatal emberekre rákérdezünk és azt mondják „A siker, a siker, a siker!” Tulajdonképpen az embernek – akármilyen furcsán is hangozhat ez – nincsen siker szükséglete. Milyen mélyen gondoljuk azt, hogy majd a sikertől boldogok leszünk, és persze boldogság igényünk van, minden embernek. „De ahhoz viszont először sikeresnek kell lenni.” Közben pedig a lehető legegyszerűbben azt mondhatnánk, hogy a sikertől ember még nem lett boldog. Mert a sikerből mi fakad? Sikerélmény. Nagyszerű dolog a sikerélmény, és igazán kívánjuk mindenkinek, de a sikertől nem boldogok leszünk, hanem siker élményünk lesz. Én aztán igazán kívánom mindenkinek, de a siker annyit tud adni, hogy éppen a siker élményt.

De mire van akkor szükségünk, mi az a valódi szükséglet, amit össze szoktunk téveszteni a sikerrel? Például azt, hogy az életünknek nagyon világosan megmondjuk, hogy mi a célja. Hogy nagyon világosan megmondjuk, hogy kiért és miért akarunk élni, hogy kikért és mikért, és hogyan akarjuk magunkat bevetni az életbe, és odaadni magunkat. Hogy nagyon világosan megmondjuk azt, hogy az életünknek van értelme, hogy tudjunk úgy cselekedni, hogy annak átadjuk magunkat magunkról megfelejtkezve, és használva az összes képességünket. Na, erre van szükségünk, kétség kívül. Ezért amikor Jézusra így tekintünk, hogy a Dicsőség királya, nagyon nem, nagyon nem véletlenül nem mondjuk azt, hogy a Siker királya.

Aztán megint csak, ahogyan mások mondják, a ma embere annyira nem is tudja, hogy mire van szüksége. Ezért például, hogyha van valami szükséglete, amiről meg sem tudja mondani, hogy mi, hát akkor valami biztos dologhoz nyúl, ezért eszik. Aztán ha érzem, hogy van valami hiány, vagy vágy, vagy valami szükséglet, biztos ami biztos, iszom egy kicsit. Van valami vágy vagy szükséglet, azt se tudom, hogy mi, fölmegyek a világhálóra, hátha kiderül ott. Aztán ott megint elveszek, megint még messzebb kerülök attól, hogy tulajdonképpen mire, vagy hogy is van szükségem. Például az utóbbi években a szorongásnak egy új fajtáját is megnevezték, ez pedig az „alacsony töltöttség általi szorongás”. 10 fölhasználóból, okostelefon tulajdonosból már 1 amikor azt látja, hogy piros, hogy a töltés már most nagyon a végét járja, egy újfajta szorongást él át. A szorongás ugyanaz, mint ami régen volt, csak a kiváltó ok más. Az alacsony töltöttségből fakadó szorongás. Nem akarom ezt hosszabban mondani. Jézus nagyon világosan azt mondja: „Nagyon is törődök magammal, de a saját valódi szükségleteim alapján.”

Aztán a második. Hogyan törődik Jézus magával? Cselekvő módon. Tulajdonképpen megrendítő például hogyha nézzük a szenvedéstörténetet, milyen keveset beszél, és milyen sokat cselekszik. Mert hiszen éppen azt ünnepeljük, hogy Jézus az egész élete során, élete által, és aztán az önátadása és az áldozata révén – mert hogy nem áldozat, hanem áldozatot hoz – hogy milyen hihetetlen sok erő kell ahhoz, hogy meg tudja tenni azt, ami látszólag alig cselekvés. Az utolsó napok történése színtiszta cselekvés. Mégis azt gondoljuk, naivul azt gondolhatjuk, hogy nem csinál semmit, hanem hogy mások csinálnak vele valamit. Szó sincs róla. Jézus nagyon-nagyon hatékonyan cselekszik, és végül mi erre azt mondjuk, hogy megváltja a világot. Milyen érdekes, és milyen elgondolkodtató ez, hogy amikor mi elkezdünk magunkért cselekedni, mint ahogy most én is csinálom: rengeteget szövegelünk, és keveset csinálunk. Jézus fordítva van ezzel, ő nagyon hatékonyan cselekszik, és csak akkor beszél, amikor kell. Akkor beszél, amikor van mondanivalója, amikor annak ott, itt és most ideje van.

Kedves ismerősömtől hallottam tegnap ezt, azt mondja. Tudod Feri, úgy állt az életem, és úgy nem moccant, és megint csak állt, és még mindig nem moccant, és egyszer csak olvastam egy mondatot, na ez segített. Egy mondat elég volt. A mondat így szól: „Ha azt akarod, hogy megváltozzék az életed, változtass meg valamit!” A második gondolat így szól, hogy tele vagyunk szóval, és panasszal, és kritikával, és ítélkezéssel, és a véleményeinkbe is belefulladunk. Töredékére van szükségünk, viszont egy-egy hatékony gesztusra, cselekvésre talán sokkal inkább.

Aztán a harmadik. Jézus hogyan cselekszik magáért? Hosszú távon. Mikor azt látjuk, hogy éppen mintha hagyná, hogy mások vele akármit megtegyenek, és látszólag, látszólag nem cselekszik hatékonyan magáért, mert nem szól az angyaloknak, és nem üzen a Mennyei Atyának, és nem kéri a mennyei seregeket, hogy most azonnal mentsék meg – tulajdonképpen ez a mi beszűkült látásmódunk. Mert Jézus túllát a halálán, és túllát azon, hogy valakik bűnt követnek el ellene, és azon is, hogy milyen igazságtalanságot élt most meg, ezen mind túllát, és nagyon hatékonyan cselekszik hosszú távon magáért.

Ahogyan az első vértanú, Szent István azt mondja, miközben éppen kövezik „Látom a megnyílt eget. Látom a Mennyei Atyát, mellette Jézust, nem sokára én is ott leszek.” Nem mondhatnánk, hogy valaki nem cselekszik hatékonyan magáért, aki éppenséggel nem az Isten dicsőségében akar ott lenni. Mert azt mondja „De, én ott szeretnék lenni Isten dicsőségében.” És ez alapján cselekszem magamért, és ez egy hosszú távú cselekvést jelent, egészen más jellegűt, mint amikor csak nap, nap után élek.

Aztán a következő. Nem tudom, megvan-e az az élményetek, hogy éppen vágytok rengeteg mindenre, hogy ez sincs, és az sincs, és a hiányérzet, és a szükségletek, és, és, és. Egyszer csak találkozunk valakivel, aki egy 5 percet, vagy 25 percet kedvesen velünk van, megért bennünket, együttérző velünk, nem szól bele, mikor beszélünk, hagyja, hogy mi mondjuk. Olyan kedvesen néz ránk, látjuk a szeméből, hogy érti, amit mondunk. Egyszer csak eltelik 25 perc, és rájövünk, hogy tulajdonképpen ez elég is volt. Hogy tulajdonképpen amire olyan nagyon vágyunk, az mindig végtelenül egyszerű: nagy megértés, együttérzés. Tulajdonképpen az életünket utána már tudjuk is vinni. De nagy dolog, ha magunkkal ezt megtesszük. Hogyha megértő és együttérző tudok lenni saját magammal. Olyan sok mindenre gondoljuk azt, hogy e nélkül nem tudok élni. Mi az, amit nem adunk meg magunknak? Azt, hogy valódi megértéssel, és szívbéli együttérzéssel tekintsünk saját magunkra, hogy pozitív érzésekkel öleljük át saját magunkat, és ezzel a megértéssel és együttérzéssel ajándékozzuk meg saját magunkat. Az a meglepő, hogy amikor így viszonyulunk saját magunkhoz, akkor ennek tükrében rengeteg mindenre egészen pontosan látjuk, hogy nincsen szükségünk, hogy azt mind nem kell se megkapnunk, se megadnunk magunknak. Hogy minden mögött tulajdonképpen ez a megértés és együttérzés, hogy emberszámba vettük magunkat, hogy tulajdonképpen erre van szükségünk. Arra is rácsodálkozunk, hogy semmi akadálya nincs, hogy ezt megadjuk magunknak.

Aztán az utolsó gondolat, hogy Jézus hogyan törődik magával – másokon keresztül. Nemde milyen, milyen érdekes ez, ahogyan mondjuk, hogy erre és arra, és amarra is szükségem van, és mindezt meg kellene kapnom. Közben pedig, hogyha valaki azt mondja „Hát nem nyitja rám senki az ajtót. Hát nem néz rám senki. Hát nem figyel rám senki. Hát nem törődik velem senki.” Akkor egyszer csak történik valakiben egy fordulat, és azt mondja „Hát ha én ránézek valakire, lehet, hogy ő is visszanéz. Lehet, hogyha én valakinek megfogom a kezét, akkor az én kezemet is megfogja valaki.” Milyen érdekes ez, nagyon sok vággyal vagyunk tele, hogy valaki cselekedjen már értünk, és egészen el tudjuk veszíteni annak a szépségét, hogy miközben én cselekszek valakiért, vagy ránézek valakire, vagy fölfedezek valakit, vagy emberszámba veszek valakit, nagy valószínűséggel már ez énvelem is megtörténik, pontosan ez által. Ahogyan Gyökössy Bandi bácsi ezt mondta, hogy „Vigasztalva vigasztalódni.” Adás közben kapni.

A mai evangélium ezt a kérdést teszi föl Jézuson keresztül nekünk, hogy cselekszünk-e magunkért. Közben pedig Jézus nagyon világosan nyitogatja az utakat számunkra, hogy igen is, cselekedjünk is magunkért, de ne akárhogy.

(Az igeversek forrása: http://igenaptar.osb.hu)

Lejegyezte: vinkozoli