.

ÚJRATERVEZÉS – Önismeret és tánc hétvégék

Az Újratervezés hétvégéken annak a nyomába eredünk, milyen az, amikor valami új kezdődik el, valamit másképp folytatunk, mint eddig. Összegyűjtjük, milyen erőforrásaink vannak a megvalósításhoz és pontosan hová tartunk. Időt szánunk a mérlegelésre és a tapasztalásra. Megtesszük az első lépéseket és megtervezzük a továbbiakat. A csoporton coaching alapú, dramatikus és tréninggyakorlatokkal dolgozunk, és az első hétvégén táncos, improvizatív mozgáson keresztül hozzuk közelebb azt a minőséget, aminek a megvalósítását (újra)tervezzük.

A tréning végeztével minden résztvevő egy 60 perces egyéni coachingot vehet igénybe az eredményes folytatáshoz.

Ez a csoport Neked való, ha:
– eljött az idő egy újratervezésre életed egyik konkrét helyzetében
– rátekintenél, honnan hová tartasz erőforrásaid és szükségleteid tükrében
– szeretnél lendületet venni terveid megvalósításához
– szívesen kipróbálnád a mozgást önismereted elmélyítésére
– növelnéd a magabiztosságodat
– elhatároztad, hogy valami újba kezdenél ezen a nyáron

Mire számíthatsz még?
– változatos gyakorlatokra, páros és csoportos beszélgetésekre
– az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) eszközeire
– mozgásos-táncos gyakorlatokra (előzetes tánctudás nem szükséges, csak a mozgás szeretete 🙂
– élményalapú egyéni és közös tanulásra, ahol visszajelzéseket és jó mintákat kaphatunk egymástól
– figyelemre, lendületre, jó hangulatra előrelépésed érdekében

Tarts velünk, tedd meg az első lépést!

 

                                 

Csoportvezetők: Filep Anita - rendszerszemléletű coach, tréner, improvizációs színházi facilitátor , Redő Júlia - néptáncpedagógus, mozgás- és táncmeditációs szakember, EMK tréner
Időtartama: 2018 júniusában két hétvégén: jún. 2-3. és 16-17., egy hétvégére is lehet jelentkezni
Találkozások időpontja: szombat-vasárnap, 10-17 óráig (ebédszünettel)
Létszám: max. 14 fő (min. 9 fő)
Helyszín: Nagymező utca 49. 1. emelet 1. balra az első ajtó. Kapucsengő: 50.
Jelentkezési határidő: 2018. május 30. (szerda) A részvételt rövid interjú előzi meg, ennek időpontját egyeztetjük a regisztráció után.
Díj: 21.600 Ft / hétvége / fő (egy hétvégére is lehet jönni)