A tudattalan működésmódja 2.

2001.11.27.

Megosztom
Elküldöm
    Isten hozott benneteket, köszöntök mindenkit!

    Még eljutottunk oda, hogy a tudattalannak a működésmódját kezdjük el boncolgatni, és eddig főképpen arról beszéltünk, hogy ha abból a megközelítésből gondolkodunk erről, hogy a tudatunkkal hogyan hathatunk a tudatalattinkra, és a fölismeréseink, a meggyőződésünk és különböző akár módszerek, technikák akármi révén hogyan használhatjuk ki azt, amit a tudatalatti nyújt. És akkor beszéltem egy csomó mindenről. És azért, hogy ne legyen egyoldalú ez a kép, most megfordítjuk ezt, és az ellenkező irányból közelítünk, hogy mi történik akkor, hogyha a tudatalatti felől közelítünk a tudatos világ felé, akkor nem a tudatunkkal határozunk meg bármit is, amit aztán a tudattalan úgy-ahogy elvégez, hanem a tudattalan határoz meg bennünket. Az életünket és a tudatunkat, és hogy akkor hogyan tudjuk leírni a tudatalatti működésmódját, és ez a két leírás nagyon jól ki fogja egészíteni egymást. Szinte paradox kijelentésekig fogunk eljutni.

    A legjobb módszer pedig ehhez, hogy az álmokról beszéljünk, mert az álmok a tudatalattinak a működésmódjáról árulkodnak, és rajtuk keresztül közvetett módon nagyon jól le tudjuk írni, hogy a tudatalatti mit üzen a tudatnak. És amikor ez megvolt, akkor a két listát össze fogjuk vetni, és akkor valamennyire, persze tényleg csak valamennyire kapunk egy jó képet, hogy a tudatalattink hogyan működik. És aztán következtetéseket tudunk levonni arra nézve, hogy a meggyőződésünk akkor milyen természetű lesz, ha, ahogy ezt állítottam, a tudatalattiból hat elsősorban és érinti mindig a tudatalattit. Az álmokat Jung három nagy kategóriába sorolja, de persze mindig vannak olyanok, akik elkezdik azt tovább boncolni, tovább dolgozni vele, és ezért én most nem hármat fogok mondani, hanem ötöt. Múlt héten még négy volt (derültség)… de aztán rájöttem, hogy van még egy ötödik is (nevet), csak ezt egészen figyelmen kívül akartam hagyni; ez az én sajátos egyoldalú nézőpontomból adódott.

    Úgyhogy jöjjön ez az öt.

    1. Az első, mégpedig abból a szempontból, hogy amikor Jung – teljes egyetértésben Freuddal is, egyébként, másfelől azonban sokkal sokkal tovább menve – azt mondja, hogy az álmoknak a legalapvetőbb funkcióját kellene meghatároznunk, akkor azt mondhatnánk, hogy kompenzálnak. Kiegészítenek. Mégpedig a tudattalan hozzájárul a tudat tevékenységéhez. Tehát a tudatalatti nem egyszerűen csak működik így vagy úgy, hanem mindig valamiképpen a tudatossal és a tudattal összefüggésben jelenik meg, amikor álmodunk. S akkor azt mondta, hogy az első nagyon nagy csoport azok az álmok, amikor a tudat működése nagyon jó összhangban van mindazzal, ahogyan a tudatalattink lát bennünket, a helyzetünket, a kapcsolatainkat és a világot. Ha megfelelés van a tudatos nézőpontunk, a magatartásmódunk, a szemléletmódunk, tudatos szemléletmódunk és a tudatalatti között, akkor olyan álmokat fogunk álmodni, amelyekben az álom megerősít bennünket a már tudatos magatartásmódunkban vagy szemléletmódunkban. Azt mondja egyébként Jung még ehhez kapcsolódóan, hogy de akkor is megőrzi a tudatalatti a maga függetlenségét és szabadságát. Tehát nem egyszerűen csak valami epigonként bólogat nekünk, hanem nagyon sajátos képekkel és formákban, de megerősíti azt, amit egyébként is gondolunk, vagy ahogy egyébként is cselekszünk. Volt-e veletek már olyan álom, álmodtatok-e már olyat, hogy valamit valahogy gondoltatok, de azért volt bennetek némi bizonytalanság. Nem tudtátok, hogy hát így csinálnátok, de vajon biztos, hogy így van? És akkor jött egy álom, amiben kaptatok egy megerősítést. Ekkor az álom egyszerűen csak aláhúzta már a benned megfogalmazottat és a benned tudatosat. Az ilyen álmok, nekem úgy tűnik, viszonylag ritkák. Már csak azért is, mert nem vagyunk mi annyira harmonikusak, hogy a tudatalattinknak ne volna más dolga, mint csak hogy bólogasson és azt mondja, jó, hát ez így van; esetleg tudok egy picit alakítani ezen, de alapvetően így van.

    2. Akkor elérkezünk a második nagy csoporthoz. A második nagy csoport az, amikor alapvetően jól gondoljuk a dolgot, de valami kis kiegészítésre szorul az a tudatos nézőpont, amit mi kialakítottunk. Tehát a tudatos helyzethez, magatartásmódhoz, szemléletmódhoz hozzászól az álom, a tudatalatti, mondjuk így, természetével vagy bölcsességével és kiegészít. Azt mondja, hogy igen, és még… igen, de még azért ez is! Valami ilyesmi. Ami ezzel kapcsolatban nagyon fontos, hogy ugye arról beszéltem, hogy mindig fontos, hogy mi van a tudatunkban. Ahhoz kapcsolódik az álom. Ezért hogyha mondjuk a saját álmunkat akarnánk egy picit megnézni, akkor az a legelső és legalapvetőbb, hogy átgondoljuk, hogy mi történt velünk egyébként. Mi történt aznap és előző nap, és milyen fontos események játszódtak le bennünk, és mire gondoltunk és mit éreztünk, tehát mindazt, ami tudatos. Ezt nagyon fontos átgondolnunk, mert ez a kerete, a hálója annak, aminek az előterében egyszer csak látunk egy álmot. Tehát úgy nekiállni egy álmot értelmezi, hogy na úgy, ahogy van, úgy önmagában mit mond, ez teljesen dilettáns hozzáállás. Először is ami nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy mire gondoltunk és mi történt velünk egyébként. Mondok nektek egy ilyen álmot. Amikor pappá szenteltek, akkor utána volt egy nagy buli. Tényleg, egy tornatermet béreltünk ki és talán van is itt olyan, aki ott volt, és ott hihetetlen jól voltunk. Aznap éjjel én egy álmot láttam. Ebben az álomban egy hölggyel találkoztam ugyanott, azon a színhelyen, abban a tornateremben, ahol egyébként az események történtek, és ő volt a bálkirálynő. És hihetetlen csinos ruhában – most is pereg előttem ez a jelenet – jön le a lépcsőn, és pedig alul állok, és megdöbbenve figyelem azt, hogy hogy lehet ilyen szép. Nagyjából ez az egész. Hogy csodálkozom rajta, hogy milyen szép. És mikor fölébredtem, akkor bennem volt, hogy mit is álmodtam, és elkezdtem ezen töprengeni, hogy most ez mi a csudát jelent. Volt nálam valaki nem olyan régen, és arról beszélt, hogy nagyon fél az álmaitól. Főleg az olyan álmoktól, ahol nők jönnek elő neki – férfiról van szó (derültség). Minél inkább jönnek a nők, ő annál jobban fél. Most ennek ugye az álom kapcsán nem sok értelme van, mert az álom éppen valamit szeretne üzenni, tehát ha elfutok előle, akkor ugyan hiába üzen nekem, úgyhogy nem futottam el ez elől a szép hölgy elől, hanem elkezdtem töprengeni, hogy ez mit is jelent.

    És akkor a következőre jutottam. Hogy beszélgettem ezzel a hölggyel elég hosszan, mondjuk tizenöt-húsz percet, és nagyon élveztem ezt a beszélgetést. Csakhogy a tudatos hozzáállásom ehhez a hölgyhöz az volt, hogy egyrészt nagyon okos, nagyon intelligens stb., de a tudatos megjegyzéseim között nem szerepelt az, hogy nekem tetszik. Az álom pedig nem ordított rám nagyon, hogy Feri, te ezt az egészet rosszul képzelted el, hanem egyszerűen csak kiegészítette ezt a képet. Azt mondta, igen, jól gondolod, hogy okos, azt is jól gondolod, hogy nagyon rendes, meg azt is jól gondolod, hogy milyen jó fej, de bizony neked tetszik is. És az álomnak ebben a finom formában mindig hihetetlen, patikamérleg-érzékenységű üzenetei vannak, hogy nagyjából annyival lő túl a célon, vagyis annyival láttatja azt a másik embert vagy azt a helyzetet színesebben, amennyire én fekete-fehérebbnek tudatosítottam nappal. Tehát azzal, hogy ez az ifjú hölgy előttem bálkirálynőként jelent meg, azért egy jelentős módosulást kapott az, ahogy én egyébként az ő szépségét tudatosítottam magamban, illetve azt, hogy ő hogyan hat rám. Egy ilyen álom nagyon nagy szolgálatot tehet nekünk, azért, mert mondjuk én papként azt mondom, ó, kezd kialakulni egy nagyszerű baráti kapcsolatom egy ifjú hölggyel, hát nem is csoda, hiszen mennyire értelmes, milyen jól lehet vele beszélgetni, és mondhatnám az összes többit. És az én tudatos beállítódásom nyomán szép lassan megyek, megyek, megyek előre, miközben kihagyok egyetlen szempontot csak – ebből a szempontból a legfontosabbat – hogy engem ez a nő vonz. És ráadásul elég erőteljesen. És hogyha én ezt kihagyom a számításból, akkor lehet, hogy mikor már jó erőteljesen belegyalogoltunk egy kapcsolatba, amiben még semmi olyan nem történt, ami egy pap és egy hölgy között ne történhetne meg, ott egyszer csak sokkal nagyobb pofonként élek meg valamit. Vagy csinálok valami hülyeséget. Vagy lehetne ezt tovább folytatni. Ezért az álom, főleg egy ilyen helyzetben, rögtön egy picit hozzáadott ahhoz, ami bennem jelen volt. Én ezt megértettem ebben az esetben, és utána nem kellett félnem, nyilvánvaló. Csak egyszerűen tudhattam, hogy Feri, te lehet, hogy jól méred föl a távolságokat, de ebben az esetben, ugye, leesett a hó, csúszik egy kicsit a dolog.

    Mindegyik fajtához kerestem a Szentírásból álmokat. Azért, hogy megint legyen egy tágabb nézőpontunk. Hogy a Szentírásban az álmok, azok megint nem az égből pottyannak. És nem kell őket kiradírozni. Nem kell azt mondani, hogy hát igen, a történeti Jézus és minden, ami a Szentírásban olyan reális nekünk, az igen, az a kinyilatkoztatáshoz tartozik, vagy azzal tudunk mit kezdeni, de hát az álmok… Jaj, hát minek kellett ezeket beleírni! Nagyon hálásak lehetünk a szentíróknak, Ószövetség, Újszövetség egyaránt, hogy egy csomó álmot megőriztek nekünk. Ide tartozhat az az álom, amit József lát, nem az ószövetségi József, hanem Máriának a férje, József lát Egyiptomban. Ugye, József több álmot lát, de ide pont az az álom tartozik, amikor ugye Egyiptomba mennek a kis Jézussal, és pontosan tudják, hogy mi a reális helyzet. Tudják azt, hogy nagy Heródes üldözi őket, tudják azt is, hogy emiatt kellett elmenekülniük, tudják azt is, hogy megölették a csecsemőket nagy Heródes parancsára kétéves kortól lefelé. Tudják azt, hogy ha ez a helyzet elmúlik, akkor a veszély is elmúlik. Tehát, az ő tudatos hozzáállásuk ahhoz, hogy mikor térhetnek haza, elég egyértelmű. Azonban amikor nagy Heródes meghal, akkor József kap egy megerősítő álmot. Nagyjából valami olyasmi, hogy igen, eddig is jól gondoltad, most elindulhatsz. Többé nem kell, hogy a félelem határozzon meg, vagy az aggodalom, most már mehetsz. Ez egy nagyon enyhe álom. Ahogy most beszélek róla, talán még az első szempontból is sok van belőle. Inkább azt mondja, hogy igen, most már mehetsz. Azért soroltam be ebbe a második kategóriába, mert a Szentírás semmit nem mond arról, hogy József el akart-e indulni, vagy nem. Tehát esetleg lehet az a hipotézisünk, hogy József lehet, hogy még maradt volna. Tehát mindenről tudott, de a tudását érdemes volt kiegészíteni ebben az álomban annyival, hogy most már bátran elindulhatsz. És tudjuk, ezután térnek vissza Názáretbe.

    3. A harmadik nagy csoport, amikor a tudatos és a tudattalan konfliktusban vannak egymással. Ez, érzékeljük, már egy súlyosabb eltérés a tudatos és a tudattalan nézőpont és magatartás között. Ide tartozhat például az, általános jellemző, itt még jobban kifejeződik az, hogy a tudatalattink önállóan szól hozzá az eseményekhez. Nem úgy, ahogy azt mi tudatosan tesszük. Ahhoz kapcsolódik, de attól független. Mondjuk, azok az álmaitok, amikor mondjuk házasember vagy, és minden erőfeszítésed arra irányul, hogy anyósoddal jól kijöjj, és ez megy is. Megy. És akkor látsz egy álmot, amiben leölöd őnagyságát (derültség). Ukk-mukk-fukk. Fogod, és brutálisan legyilkolod (kuncog). Na. Majd elemezni fogjuk, hogy az álom erkölcsisége nem áll túl magas fokon (derültség) de nem is kell, amiatt van nagy hasznunkra. Ebben az esetben a mi tudatos hozzáállásunk és magatartásunk egy jó keresztény magatartása. Vagyis szeretjük az anyósunkat. Jót akarunk és jót is teszünk neki. Csakhogy, valószínűleg az is történik, hogy el is hitetjük magunkkal azt, hogy ezen a területen minden rendben van. Hogy mi szeretjük is az anyósunkat, és nem csak arról van szó, hogy nem veszekszünk vele, hogy ráhagyunk dolgokat, hogy elfogadjuk, és lehetne az összes többit mondani, sőt még segítünk is neki és nem piszkáljuk őt a feleségünknek. Valószínű, hogy az történik egy ilyen álom esetében, hogy van bennünk egyre több fölhalmozódó indulat és feszültség és bizony néha nagyon dühösek vagyunk rá. És lehetne egy csomó ilyesmit mondani, de ezeket nem akarjuk tudatosítani. Ebben az esetben az álom a tudatos hozzáállásunknak a másik végletére áll, és azt mondja, hogy te szereted az anyósodat – úgy nappal (derültség). Na de éjjel! Ahogy mondani szoktuk, hogy az igazság a kettő között van. Tehát szó sincs arról, hogy az álom azt üzenné nekünk, hogy figyelj, ha te megtehetnéd, már nem élne. Nem (nagy derültség). Nem, nem ezt akarja üzenni, hanem egyszerűen csak, hogy ahhoz képest, amilyen rendes vagy vele, és ahhoz képest, amilyen érzéseket és érzelmeket megengedsz magadnak vele kapcsolatban, és ahhoz képest, ahogy te gondolkozol önmagadról, hogy te milyen jó vagy és rendes vagy, ahhoz képest ez és ez és ez még benned van. Pont az ellentétei. Hívő embereknél, főleg ha önmagukról egy ideális képet alakítanak ki, jönnek ám az álmok csőstül. Olyanok, hogy el sem mered mondani senkinek. Olyasmiket megteszel, mint ugye, emlékeztek, mondtam ezt, a néni, aki megy gyónni, ugye adventi időszak, bűnbánati időszak, és megy gyónni, és meggyónja, hogy ezt és ezt csinálta. És akkor a pap, hogy de Mari néni, ezt most gyónta meg tizennyolcadszor! Mire Mari néni azt mondja, jól van, jól van, kedves lelkiatyám, tudom én, de olyan jó volt visszagondolni rá! (derültség). Itt legalább valamennyire tudatosult az, hogy bizony, bizony, nem volt azt olyan rossz érzés elkövetni. Szóval, ilyenkor az álom megint csak nagy hasznunkra van, mert a maga szabadságával, ahogy egyáltalán nem kertel, megmutatja nekünk azt, hogy bizony, most ebben az esetben van bennünk egy csomó negatív indulat, egy csomó árnyék és düh, és lehetne ezeket folytatni.

    Ezt meg is lehet fordítani. Velem volt egyszer egy olyan, azt álmodtam, hogy egy nagyon-nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Ez a papnevelő intézetben volt, és ezt álmodtam. És amikor a lehető legnehezebb pillanatban voltam, és muszáj volt, hogy nekem valaki segítsen, akkor egy elöljáróm jött oda hozzám, egy olyan valaki, akivel rengeteg konfliktusom volt, és megmentett engem. És fölébredtem, és iszonyú dühös voltam. Miért kellett nekem ezt álmodni, hogy utálom ezt az álmot, juj, hogy egy normális ember nem tudott volna megmenteni? (derültség) Ebben az esetben is pont ugye a másik végletre állt az álmomban önmagam számára az a valaki, akivel tudatosan komoly nézeteltéréseim voltak. És az álom azt üzente, hogy te sokkal negatívabbnak látsz valakit, és úgy ítéled őt meg, mondjuk, hogy a vesztedre tör. Most nagyon, nagyon kisarkítva. És ezt a nézőpontot úgy korrigálta az álom, hogy megment. Hogy térj észhez.

    Ez nem saját álom, de van benne egy plusz. Egy nagy üzlet előtt állt valaki – de valós – egy nagy üzlet előtt állt valaki, és másnap reggel vagy délelőtt kellett eldöntenie, hogy megköti-e a szerződést azzal a valakivel, akit egyébként nem nagyon ismert, de ajánlották őt. És éjszaka azt álmodta, hogy egyébként annál az asztalnál ülnek, ahol a tárgyalások folytak egy-két napja, és az a valaki, akivel ő üzletelni akar, elé teszi az ételt, de nem étel van benne, hanem egy csomó undorító rovar és bogár. Az illető fölébredt, és jártas volt ezekben a kérdésekben, nem kötötte meg az üzletet, hanem megkért valakit, hogy nézzenek utána ennek az embernek. Egyébként megkötötte volna. És kiderült, hogy egy szélhámosról van szó. Ebben az esetben az álom megint csak nem kiegészítette, hanem kifejezetten a negatívját mutatta annak, ami az ő tudatos beállítódása vagy szándéka lett volna azzal az emberrel kapcsolatban.

    Jöjjön akkor a Szentírás. A Szentírásból ide tartozhatna az az álom, amikor a napkeleti bölcsek meglátogatták a kis Jézust, és utána éjszaka álmot láttak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, s a Szentírás csak ennyit mond, hogy más úton tértek haza. Azt tudjuk előzményként, hogy nagy Heródesnél látogatást tesznek a bölcsek, és nagy Heródes azzal engedi őket útnak, hogy ha megtalálták a kis Jézust, jöjjenek vissza hozzá, és mondják el neki, hogy hol találták őt meg. Ez föltételezés, föltételezem, hogy a bölcsek visszamentek volna nagy Heródeshez. Nem kaptak semmi olyan egyértelmű információt, hogy ne kellett volna nekik visszamenni. Az álom pedig nem csak kiegészítette, hanem fölhívta őket arra, hogy ne tegyék azt, amit tudatosan megtennének.

    Itt egy megjegyzésem volna. Összekapcsolódik az a szempont, amiről eddig beszéltem, már két alkalommal ezelőtt, hogy történik olyan érzékelés is, ami nem tudatos. Tehát egy ilyen álom megint csak nem az égből pottyan, mint ahogy ennek az üzletelő embernek az álma sem az égből pottyant. Minden további nélkül elképzelhető, hogy egy csomó adat és információ érkezik be egy sokórás megbeszélés alatt a másik emberről, csak nem figyelek rá, de a tudatalattimban ezek szépen elraktározódnak, és összeállnak egy képpé. Egész biztos vagyok abban, hogy nagy Heródesről lerítt az embertelenség. Vagy a gazemberség. Ritka egy furcsa alak volt. Ezeket az információkat a bölcsek nyilván fölfogták, és az álomban ezek egy nagyon határozott képpé összeálltak. És ráadásul kaptak egy utasítást is, erről majd lesz szó. Amikor összefoglaljuk, hogy a tudatalatti hogyan működik, ez az egyik működésmód.

    Ide tartozik, ez is nagyon érdekes. Van benne megint csak egy egyéni íz. Egyedül Máté evangelista írja azt le, hogy amikor Jézust Pilátus elé viszik, akkor Pilátus kétszer hallgatja ki Jézust. És a két kihallgatás között eltelik egy éjszaka. És talán emlékeztek rá, Máté evangéliumában van egyetlen sor, ami arra utal, hogy Pilátushoz kora reggel a felesége érkezik, és figyelmezteti Pilátust, hogy álmot látott az éjjel, ne legyen semmi dolga ezzel az emberrel, így mondja, ne legyen vele semmi dolgod, sokat szenvedtem miatta az éjjel. Ez a mondat. Itt Pilátusnak a tudatos hozzáállása, beleértve azt is, hogy fél, beleértve azt is, hogy a hatalom számára mindennél fontosabb, és ezért akármibe képes belemenni. Egyértelműen benne van az, hogy ő ezt az embert el fogja ítélni, ha úgy adódik. Jó, jó, megpróbálja megmenteni, de ha az ő bőre is bekerül a tarisznyába, akkor… És ebben az esetben, ez egy nagyon izgalmas helyzet, nem ő álmodik, hanem a felesége. Ez lehetséges, erről majd fogok beszélni. Nem véletlen, hogy a felesége. Ilyen álmok akkor szoktak történni, ha szoros kapcsolat van két ember között. Lehetséges az, hogy én álmodom azt, ami a te tudatos magatartásodnak az ellentéte. Vagy, egészen sajátos esetben, amikor te veszélyben vagy, ténylegesen lehetséges az, hogyha köztünk szoros lelki kötelék van, hogy én álmodok helyetted. Ezért volt a világtörténelemben mindig is olyan, hogy valaki, ahogy mondtam nektek, fölhívta a másikat, és azt mondta, hogy azt álmodtam, hogy fölszállsz a repülőre és le fogsz zuhanni. Nem egyszer történtek ilyen álmok. És akkor az illető hallgatott erre – nem ő álmodta, más valaki –, nem szállt föl a gépre, és a gép tényleg lezuhant. Ezek nem kitalációk. Csak arról van szó, hogy a tudatalattik kapcsolódnak. Ez ugyanígy történik egy beszélgetés során is egyébként. Te beszélsz nekem, mondasz valamit. Én egy csomó mindent felfogok és bennem kialakul egy olyan kép, ami a te magatartásodnak adott esetben a korrekciója. Nem benned alakul ki, bennem. És ösztönösen mondjuk ráérzek egy olyan képre vagy egy olyan megoldásra, ami neked nagyon jó. De ez bennem nem tudatos, nem tudnám megmondani, hogy ösztönösen miért ez a gondolat ugrott be. Bennem alakul ki, az én tudatalattimnak a működése. De pont neked szól. Minden igazán mély beszélgetés, ahol én nem rád erőltetem az akaratomat, és én nem módszereknek meg nem-tudom-miknek a megszállottja vagyok, meg nem elméleteket akarok érvényre juttattni az egyes ember helyett, ott én fölhasználom a saját tudatalattimat. Ezeknek a beszélgetéseknek az a hihetetlen élménye, hogy mondjuk elmegy valaki tőlem, és ülök és azt mondom, hogy ilyet nem lehetett volna kitalálni. Évekig kellett volna töprengenem azon, hogy mondjuk azt a mondatot mondjam. Ezek nem tudatos folyamatok. A tudatalattik találkozása, a tudatoknak és tudatalattiknak a találkozása. Igen.

    4. A negyedik – ez még komolyabb, abból a szempontból, hogy még fontosabb az üzenete. Amikor az álom nem csak egyszerűen azt mondja, hogy nézd, te eddig így gondoltad – nézd egészen másképpen is. Eddig azt nézted, hogy fehér, most nézd úgy, hogy fekete, vagy fordítva. Hanem amikor az álom kifejezetten fölszólít engem arra, hogy változtassak a magatartásomon. Hogy módosítsak valamit. Ez még sokkal radikálisabban szól bele az életembe. Ezeknek az álmoknak az élménye általában már nagyon erőteljes. Nagyon nagy lelki élményt adnak. Sok esetben ezeket az álmokat, amikor fölébredünk, egyáltalán nem tudjuk értelmezni. Egyszerűen csak lenyűgözve fekszünk, amikor fölébredtünk, és nem tudjuk, hogy mit kezdjünk vele, csak azt tudjuk, hogy hú, ez nagyon szíven ütött bennünket.

    Hallottam egy nagyon szép történetet, hogy – kilépve az álmok világából, de a tudatalattinak ugyanerről a működésmódjáról van szó – hogy indiánoknál amikor a felnőtt férfi felnőtt férfivá vált, akkor hozzátartozott ehhez a folyamathoz az, hogy elküldték őket egyedül – ez a sámánkultúrákban is ugyanígy történt, nagyon sok kultúrában –, elküldték őket egyedül, hogy álmodjanak, vagy adott esetben legyen valami látomásuk, és ott találkozzanak a védőszellemükkel. Vagy egy állattal vagy egy növénnyel vagy valamivel, ami aztán az egész életen keresztül őket segíteni fogja. És – egy öreg indián mondta ezt el – egyszer jött hozzá valaki, aki sok-sok napi egyedüllétből érkezett, és elkezdte mondani az álmait. Annyira komolyan vette – ez már modern történet, de az Egyesült Államokból, az indiánok közül, ahol belementek még ebbe a folyamatba. És jött, és leírta az álmait, és egymás után mondta ennek a valakinek, akinek az volt a dolga, hogy értelmezze ezeknek az ifjú férfiaknak az álmát. És állandóan akörül keringett, hogy látott ott egy sast. Látott egy medvét, egy nagy tölgyfát, és ilyeneket. S akkor azt mondja neki ez az öreg indián, hogy te valamit nem vettél észre. A te álmaidat összeköti a te védőszellemed, akiről nem akarsz tudomást venni. És az illető nem tudta, hogy mi ez, és akkor megmondta neki ez az öreg indián. Azt mondta, hogy ez a fűszál. Minden álmodban ott van a fűszál, de te nem akarod észrevenni, mert te medvét akarsz magadnak. Meg sast, meg tölgyfát. Te gőgös vagy. Gőgös vagy. A te védőszellemed a fűszál. Egy életen keresztül az történik, hogy azt az állatot vagy azt a növényt, ami a védőszellem, annak valamilyen részét – egy tollrészt, csontrészt vagy valamit – egy életen keresztül magával kell hordania. Hogy egy életen keresztül tudatosuljon benne az, hogy föltehetően egy ilyen erőteljes álom éppen hogy kompenzálni akarja azt az alapvető tudatos mondjuk magatartásmódot vagy beállítottságot, lelki alkatot, mondjuk így, azt az alapvető lelki alkatot, ami őt egy életen keresztül meghatározza. És magánál kell hordania annak az ellentétét. Az erős akaratú és énű embernek a fűszálat, egy életen keresztül. Mindegy, hogy álom, mindegy, hogy látomás. A tudatalattinak ugyanaz a működésmódja. Petőfinek van egy verse, hogy én is álmodtam egyet, anyám, valami ilyesmi. Hogy megyek az édesanyámhoz, aki velem nagyon szoros kapcsolatban van, és elmondom neki az álmom, és kérem tőle, hogy mondja meg, hogy mi a jelentése nekem. Mert én önmagamat nem látom jól, de az anyukám jobban lát engem, legalábbis másként, kívülről. Ugye, ebben a versben ösztönösen ez jön elő.

    Ilyen álmok lehetnek azok, amikor valakinek mondjuk Jézus megjelenik. Vagy a Szűzanya megjelenik. Kap egy hihetetlen erőteljes benyomást vagy megerősítést. Ismerek olyan embereket, akik hihetetlen gyenge önértékeléssel bírnak. Ez az ő alapkarakterükhöz hozzátartozik. És az ilyen embernek megjelenik Jézus, és nagyon megerősíti őt. Érdekes módon egy ilyen álom egy életen keresztül el tud minket kísérni, főleg, ha tudatosan megőrizzük. Azt az élményt visszük magunkkal, mint ahogy azt a fűszálat hordja magával az ember.

    Ide tartoznak azok az álmok is, amikor mondjuk gyászolsz, és az elhunytad megjelenik. Tipikusan ez a kategória. Tele vagy félelemmel, fájdalommal, szorongással, veszteséggel és egy csomó mindennel, bizonytalansággal. Szerintem szinte nincs is olyan ember egyébként, akinek ha meghal az apukája, anyukája vagy közeli hozzátartozója, nagymama, nagypapa vagy valaki, hogy utána ne álmodna róla. Szinte ilyen nincs is. Ebben az esetben az illetőnek a megjelenése, főleg, ha az illető hívő, akkor általában egy nagyon határozott olyan előjellel bír, hogy „élek”. Az illető, aki fölébred, az döbbenetes módon egy pillanat alatt átalakul, s azt mondja, láttam. Nekem ezt így szokták elmesélni, atya, atya, láttam a fiam! Vagy láttam az anyámat! És képzeld el, boldog volt! Boldog volt és odajött és szeretett engem, és azt mondta, hogy minden rendben van! És aztán integetett nekem és elment, és fölébredtem, atya, úgy megnyugodtam! Ez most igaz? Ez igaz, én hihetek ebben? Na, ezek az álmok. Amikor már nemcsak arról van szó, hogy egy dologgal kapcsolatban valamilyen egyoldalú nézőpontot alakítottál ki, és az ellentétét is figyelembe kell venned. Itt egy egész beállítódást kellene megváltoztatni. És érdekes módon ez az élmény nem csak hogy utal erre, de meg is teremti ezt.

    Ide tartozik a Szentírásból talán a legismertebb álom, amikor Józsefnek megjelenik az angyal, és azt mondja neki, hogy ne félj elvenni Máriát, mert a Szentlélektől van áldott állapotban. És ugye az előzményeket csak egyetlen vagy két sorban ismerjük: „és József el akarta őt bocsátani”. Az ő egész tudatos hozzáállása és magatartása az volt, hogy elbocsátom. És ennek a radikális átalakítása volt az álom. Hogy ne félj, mást tegyél. Pont az ellenkezőjét.

    5. Az ötödik kör – na ezek a legerősebb álmok. Eddig is lehetett így vagy úgy fölébredni, de amikor valaki egy ilyen álom után ébred föl, ami az ötödikbe tartozik, az olyan iszonyú erővel rendelkezik, hogy szinte el sem bírod viselni. Egy-egy ilyen álomba szinte bele is lehet törni. Mint egy nagyon nagy élménybe. Érdekes módon, egy ilyen álomtól meg lehet reccsenni. De egy ilyen álom, az szinte olyan, mint egy nagyon erős bűntudat. Hogy muszáj beszélned, muszáj elmondanod, hogy ez történt. Nézzen akárki akárminek. Teljesen hülyének, de muszáj róla beszélni. Ezek az úgynevezett nagy álmok. És ez egy külön kategória. Mert itt arról van szó, hogy az álom túlnő azon a kereten, hogy mi történik veled. Hogy mi történt veled. Túlnő rajtad, és sokkal-sokkal mélyebbről kapsz egy üzenetet. Ez az üzenet néha nem csak hogy nem neked szól – adott esetben nem a fiadnak, lányodnak, barátodnak –, hanem lehetséges, hogy egy egész közösségnek szól. Lehetséges, hogy egy olyan álmot látsz, amely valami világraszóló fölismerésnek az álma. Ezt megint csak tudjuk, egy csomó ilyet. Tudományos, technikai fölismerések nemegyszer születtek álomból. Az álom nem az illetőnek szólt, hanem mindenkinek. A római szenátusban, ha valaki ilyen komoly álmot látott, kötelessége volt azt elmondani. Kötelező volt a szenátus tagjainak beszámolni erről, mert ez alapján is igazgatták az államot. Itt le is írtam, hogy egész pontos legyek:

    Egyszer egy szenátornak a lánya – Kr. e. első század – azt álmodta, hogy Minervát elhanyagolják. És természetes volt számára, hogy az apjának ezt elmondja, mert hiszen közügyről van szó. Az apja elmondta a szenátusnak, mire egy új templomot építettek Minerva tiszteletére. Szophoklész egyszer egy álmot látott, hogy Héraklész templomából az ellopott tárgyakat ki vitte el. Amikor először látta ezt az álmot, azt gondolta, jó, jó, ez semmit nem jelent. Még kétszer látta az álmot, ezután elment a bíróságra, és bejelentette az esetet. Valóban az volt a tolvaj, akit ő álmában háromszor látott; az illető visszaszolgáltatta a dolgokat. Hogy utána mi történt vele, azt nem tudom. Az irokéz indiánoknál újévkor hét napig összejön a törzs és egymásnak mesélik az álmaikat. Hét napig semmi mással nem foglalkoznak, csak álmokat mondanak egymásnak, és a következőt teszik hozzá: muszáj, hogy évente hét napot mondjunk az álmainkból, mert ha nem így teszünk, betegek leszünk abban az évben. El kell mondanunk az álmainkat, hogy egészségesek legyünk. És ha a törzs valamelyik tagja kitalálja, vagyis képes értelmezni a másiknak az álmát (ami nem föltétlenül az egész törzsre vonatkozik), akkor örömujjongásban törnek ki, hogy sikerült megfejteni.

    Ezek az álmok tehát mindig hihetetlenül súlyosak, szólhatnak akár egy egész közösségnek, de szólhatnak nekem is. De a lényeg, hogy ezeknek az álmoknak az üzenete már nem kapcsolódik a mindennapi életemhez. Tehát lehetséges például mondjuk egy olyan meghívás-történet, hogy valaki álmot lát, és az álmában azt hallja, hogy legyél pap. Az illető adott esetben rábízhatja magát az álomra. Illetve, elkezdhet nagyon tudatosan ebbe az irányba tájékozódni, mert az álom valamit kijelentett neki. Ide tartozik az, amikor Jákob lefekszik aludni, és egyszer csak azt álmodja (tudjátok, az Ószövetségből), hogy hatalmas létra van az ég és a föld között kifeszítve, és angyalok mászkálnak föl-le. És mikor fölébred, mondja a Szentírás, hogy teljesen meg van rendülve, azt mondja, hogy szent hely ez, hiszen itt van az Isten, és én ezt nem is tudtam. És gyorsan oltárt épít és áldozatot mutat be ott. Ez egy ilyen nagyon erőteljes álom. Vagy, éppen ma volt a Szentírásból, ma hogyha valaki volt hétköznapi misén, Dánielnek az álma. A babiloni fogság idején a babiloni király azt álmodja, hogy van egy hatalmas ember, illetve szobor. Arany a feje, ezüst a teste, vas a lába, de az egyik lábfeje agyag. És a hegy tetejéről egy hatalmas golyó indul, és tönkrezúzza ezt a hihetetlen fölséges, nagy szobrot. És a király nem tudja, mi az álomnak a jelentése, és hívatja Dánielt. És Dániel megfejti az álmot, azt mondja, ez az álom azt üzeni, hogy vége lesz a te uralmadnak, hogy elbukik a birodalom, jönnek a perzsák. Mert hogy – és akkor aztán lehet ezt folytatni: lehet, hogy te csak az aranyfejet látod, a hatalmat és a gazdagságot, mindazt, ami előtérben van, de már minden készen van, hogy ez a birodalom elbukjon. Van egy nagyon sebezhető pontja, a lába. És ez be is következik. Ide lehetne sorolni még a, tudjátok, Józsefnek az álmát Egyiptomban. Tipikusan. Amikor látja a jóllakott állatokat, meg a sovány állatokat. Hetet-hetet, és akkor a fáraónak elmondja, hogy hét szűk esztendő, hét bőséges esztendő.

    Na, most ezzel ezt sikerült befejeznem. Hát, ezek kategóriák, de nagyon használható kategóriák. Egy rövid szó arról, hogy miért maradhatnak el álmok. Tehát nem álmodsz már régóta – mi lehet ennek az oka? Egy: hogy egyáltalán nem foglalkozol a lelki történéseiddel. Ez valami olyasmi, mint amikor az ember a lelkiismeretére egyáltalán nem figyel. Előbb-utóbb a lelkiismeret nem szól. Ténylegesen nem szól. Néha, úgy, mint egy-egy nagy álom, a lelkiismeret iszonyatos erővel be tud törni az ilyen ember életébe. De képesek vagyunk teljesen elaltatni a lelkiismeretet, az álmot is. Végül már nem álmodsz, vagy nem emlékszel rá.

    A másik, amikor – ez nagyon érdekes dolog – amikor túlzottan is azt mondod, hogy majd az álom megoldja. Majd más megoldja. Majd a tudatalatti megoldja. És nem teszel meg minden erőfeszítést tudatosan. Meg szokott ez történni azokkal, akik elmennek terápiára, és azt mondják, fú, már jó helyen vagyok. Itt van egy analitikus, ő mindent tud, semmi mást nem csinálok már, viszem az álmaimat, ő megmondja, mit kell csinálni, tök jó. És egyszer csak az álmok teljesen ellaposodnak. Végül már semmi üzenetük nincs. Ilyenkor megint hihetetlenül autonóm a tudatalatti. Azt közli veled, hogy helyetted én nem dolgozok. Majd, ha megteszed a magadét, és eljutsz az erőfeszítéseid végére, akkor majd segítek, addig nem. Fantasztikus, hogy hogy működik.

    A három: ez az, amit említettem, mikor Pilátus felesége álmodik. Elmaradhatnak az álmok akkor, ha van adott esetben valaki, aki érzékenyebb nálam, szoros kapcsolatban vagyunk, és ő álmodik helyettem. Ebben az esetben én nem látom ezeket az álmokat. Akár hosszú távon sem. Másvalaki látja. Emlékszem, egyszer ezt egy példának mondtam. Egy fiú végigálmodta az apukájának a konfliktusait, elsősorban szexuális konfliktusait. A gyerek került el a pszichológushoz, s a pszichológus megdöbbenve tapasztalta, hogy a gyerek olyanokat álmodik, ami nem az ő élete. És persze a gyerek nem is tudott vele mit kezdeni, mert az álmok nem is neki szóltak. Az apukának szóltak. Elkezdett foglalkozni a családdal. Ahogy az apuka tudatosította magában azt, hogy az álom neki mit üzen, a gyereknek megszűntek az álmai.

    Fogok majd olyat csinálni, hogy megnézünk egy családmodellt, egy családtörténést, amelyben pszichoszomatikus betegség van. És ott is meg fogjuk ugyanezt nézni, hogy a tudatalatti hogyan működik egy család történésében. És hogyan lehetséges az, hogy mondjuk a szülők közt van konfliktus, és a gyerek beteg. Egy pszichoszomatikus betegségről van szó, a tudatalattiból jön az üzenet, az egész családnak. Nem álmot lát a gyerek, hanem megbetegszik. Ugyanaz történik, csak egy más stílus. Fogunk majd egy ilyet nézni, hogy még árnyaltabb legyen a képünk.

    És a negyedik – erről tulajdonképpen volt már szó, ezért mondtam legelején csak négyet, még a múlt héten –, amikor nincs szükségünk álomra, tehát a dolgaink jól mennek. A tudat és a tudatalatti közt harmónia van. Akkor nincs miről szó.

    Na most, szeretném összefoglalni, hogy ha az álmok felől nézzük a tudatalatti működésmódját, akkor milyen általános következtetéseket vonhatunk le. És ezt összehasonlíthatjuk azzal, hogy ha a tudat felől nézzük, akkor milyeneket. Ezek általában kiegészítik egymást. Gyorsan fogom ezeket mondani, nem akarok itt leragadni, mert ezek már csak következtetések.

        Az álom, illetve a tudatalatti mutat olyan működésmódot, hogy akarattal nem befolyásolható, sőt.

        Kettő, hogy a tudatalatti autonóm. A saját elvei szerint működik, nem pedig azon elvek szerint, amelyeket én meghatározok neki.

        Három, hogy a tudatalattink válaszokat ad és reagál a tudatos dolgainkra. Mégpedig ezt a sajátos belső logikája alapján teszi. Tehát nem úgy, ahogy mi kérjük, hanem ahogy ő akarja.

        Belső változást ösztönözhet, és lehet kiindulópontja a tudatalatti.

        Ötös, ez egy összetett valami, de talán a legizgalmasabb. A tudatalattit célra-irányultság jellemzi. Ezt a célra-irányultságot nem a tudat határozza meg, hanem a tudatalatti, ezért az álom mutathat a jövőbe, mert képes tendenciákat fölismerni, s ezért néha az a benyomásunk, mintha jósolna az álom, és egyértelmű, konkrét tanácsokat adna a jövőre nézve, amelyek be is igazolódnak.

    Most mondok ehhez kapcsolódóan egy álmot, azért, hogy árnyalt összefüggésben lássuk, amikor valami olyasmiről van szó, hogy az álom mintha jósolna nekünk, akkor ez nem csoda, hanem a tudatalatti természetes működésmódja, hogy képes tendenciákat látni, a jövőre irányul, konkrét dolgokat is képes megfogalmazni. Egy olyan valaki álmodta ezt, aki nagyon-nagyon alacsony sorból indult. Nagyon nagy szegénységből, nagyon lehetetlen körülmények közül. Viszonylag kevés segítséget kapott, ezért hihetetlen nagy akaraterővel és saját munkával igen komoly beosztásba került, ám ez a nagyon komoly beosztás – középkorú emberről van szó – az ő tudatos elgondolása szerint csak a hőn áhított ugródeszka volt. Tehát, mondjuk egy olyan helyzetbe került, hogy azt mondta, most vagyok abban a pozícióban, ha most megfeszítem minden erőmet, akkor akármi lehet belőlem. Az, amit én akarok, mert most kerültem helyzetbe. Az illetőnek azonban elkezdődtek olyan panaszai, mintha tengeribeteg volna. Tehát szédült, leesett a vérnyomása, erőtlen volt, több pihenésre volt szüksége és ilyesmi, és elment a segítőhöz. A következő álmot látta, hogy rengeteg, rengeteg munkája van, iszonyú megfeszített élettempóban él, és föl szeretne szállni egy vonatra. A vonat elvinné ahhoz a célhoz, ahova ő menni akar, tudatosan. Csakhogy annyi mindent csinál és annyi föladata van, hogy majdnem lekési a vonatot. Ezért, ugye hihetetlen feszültségben rohan, rohan a vonat után, még épp hogy föl tud szállni a vonatra. Épp hogy fölszáll a vonatra, és a vonat elég gyorsan megy. S a következőt látja – érdemes álmokat rajzolni egyébként, ugyanarról van szó, mint a gyerekrajzok esetén, a rajz gyakran többet mond el, mint ha beszélsz – és a következőt látja, hogy itt a pályaudvar, és ő fölszállt itt a vonatra, és a sínek így mennek (mutatja) és itt a cél. A vonat azonban nagyon hosszú, ilyen hosszú (derültség). Ő, ugye, épp csak föl tudott kapaszkodni a vonatra, ezért itt van az utolsó kocsiban, és néz ki az ablakon. És azt látja, hogy itt egy nagyon hosszú, egyenes szakasz fog kezdődni. A következő a gondolata: nem tudom, hogy ki vezeti ezt a vonatot, de nagyon aggódom amiatt, hogy a nagyon egyenes szakasz miatt olyan gyorsan fog majd menni, hogy mikor mi, a vonat vége ideérünk, ezt a sebességet a kanyarban nem tudjuk majd bevenni, és ki fog siklani a vonat. Megy a vonat, és ez bekövetkezik. Azt álmodja, hogy tényleg, a mozdonyvezető iszonyú sebességre kapcsol, és kisiklik a vonat, és ő meghal. Ez többedik álma volt az illetőnek, beilleszkedett egy álom-vonulatba, és mikor elkezdték az álmot elemezni, az analitikus azt mondja, hogy itt most már muszáj nagyon konkrétan elmondanom magának, hogy úgy látom, hogy maga ezt a helyzetet, amiben van, erejének minden megfeszítésével érte el. Hihetetlen alulról – pontosan azzal, ahogy az álom ezt jelképesen mondja: éppen elérte ezt a vonatot, amiről azt gondolja, hogy hosszú-hosszú egyenes szakasz végén majd őt a kívánt tudatos célba fogja elsegíteni. Csakhogy a tudatalatti közli vele azt, hogy lehet, hogy a tudat, a vezető – az a tudat, a tudatos én, aki vezeti az egész vonatot – az nem veszi tekintetbe azt, hogy ő honnan jön. Hogy mi van a dolgok hátterében, a dolgok végén, hogy ő ezt épp csak hogy elérte. Minden erőnek a megfeszítésével. Kisiklik és meghal. Az analitikus azt mondta neki, nem fog meggyógyulni, hogyha nem tesz le arról a tudatos céljáról, hogy még magasabbra jusson. Legalábbis jelen pillanatban nem alkalmas arra, hogy magasabb pozícióba kerüljön, nem bírja. Nem bírja. Ez az álom modern megfelelője a szobornak, aminek arany a feje és agyag a lába. Ugyanarról van szó. Abban az esetben egy népnek a kimerüléséről és sebezhetőségéről, ebben az esetben egyetlen emberről. Az illető nem hallgatott az analitikusra, azt mondta, most vagyok életem nagy lehetőségének a kapujában, továbbment, és… ez.

    Jung leírt egy olyan álmot is, sok-sok ilyen mellett, amikor egy hegymászó azt álmodja, hogy megy, megy, kapaszkodik fölfelé, és egyszer csak a csúcsról lezuhan. És jó barátságban volt az illetővel, egy baráti társaságban, egyébként az illető egyáltalán nem hitt az álmokban, és kicsit gúnyosan odavetette Jungnak ezt az álmát. És Jung azt mondta, miután tudom, hogy te tényleg hegymászó vagy, egy olyan valaki – ezt most mondom nektek, főleg a férfiaknak, mert ma ez megy, hogy úgy pihenitek ki magatokat, hogy hegyi patakokon bukósisakkal nyomultok lefelé, ami nagyon izgalmas egyébként, csak a kompenzáló jellege ordító. Ordító, és ráadásul ha nem is ez, de bizonyos formái roppant veszélyesek. Jung azt mondta az illetőnek, hogy túl nagyra törekszik, le fog zuhanni. Azt mondta neki, hogy konkrétan álljon el a hegymászásnak ettől a vad formájától, ahol ő végre kiszabadul a mindennapi munkából, és az a fantáziája önmagáról, hogy nincs előtte lehetetlen. Az illető csak nevetett ezen, s fél éven belül történt meg vele, hogy szinte indokolatlan módon – biztosítva volt – és szinte kilépett a szakadékba. Magával rántotta azt, aki biztosította, kampó ki, és mindketten meghaltak. Ezek persze nagyon, mondjuk így, hogy szélsőséges példák. Természetesen. De nagyon jól mutatják azt, hogy az álmaink a tudattalanunknak hihetetlen precíz és bennünket szolgáló termékei. Ezért, ha tudunk velük élni, akkor az egész rendszer, amiről beszéltünk, sokkal működőképesebb lesz.

        Hatos pont, hogy szándékunktól független összefüggéseket teremt az álom. Olyan dolgokat hoz összefüggésbe és egy asztalra, ami tudatosan nem történik meg.

        Azután: egyetemes elvek és törekvések is megnyilatkozhatnak benne, amelyek túlmutatnak az én egyéni céljaimon. Ami nagyon fontos és összefüggésben van az előzővel, már a célra-irányultsággal, hogy az álom nem az ok-okozat logika alapján működik. Annál sokkal tágabb. Ugye, a célra-irányultság miatt. Kifejezetten baklövés szokott az lenni, tipikusan ilyen az a szemlélet, hogy mondjuk álmodok valami rosszat, valami nyugtalanítót, és akkor visszamegyek a múltba. Azt gondolom, ennek a megoldása az lehet csak, hogy a múltban történt velem valami. Valami krízis vagy trauma, és akkor azt föl kell dolgoznom, és föloldanom, és mindig csak a múlt, a múlt, a múlt. Miközben egy álom lehet, hogy egyáltalán nem foglalkozik a múlttal. Lehet, hogy egy múltbeli esemény képében jelenik meg, de a jövőről szól. És az álommal kapcsolatban ugyanazt kell kérdezni, mint a betegséggel kapcsolatban: mi a célod? Nem az, hogy ki volt ennek az oka, ki miatt betegedtem meg. Hanem, mi a cél. És ha az ember ilyenkor elkezd visszafelé menni, sehova se jut. Mert az álom nem olyan, hogy ez itt az okozat, mi volt akkor az ok. Meg kell szüntetnem az okot, megszűnik az okozat. Igaz? Tehát vissza kell mennem a múltba. Lehet, hogy egyáltalán nem e szerint a logika szerint üzen nekem, hanem azt mondja, a természet megy valamerre, ezt ismerd föl. Az irányt. És abszolút nem kell foglalkozni a múlttal.

        Természetes valóságlátással bír. Ami elsősorban a belső világunkat illeti. Tehát természetes, és látja a valóságot. Nem úgy, mint mi. Nagyon töprengtem, hogy ezt hogy fogalmazzam meg, nem akartam azt a szót használni, hogy az igazságot látja. Mert az egyfajta minősítés. Reális. Érdekes módon az álom a maga módján döbbenetesen reális, az én tudatom pedig hihetetlenül irreális.

        Logikai, erkölcsi és esztétikai érzéke gyönge. Nem ezek szerint a kategóriák szerint működik. Ezért van az, hogy olyan gusztustalanságokat képesek vagyunk álmodni, hogy azt sem tudjuk, hogy ez honnan jött.

        És az utolsó, hogy egy önszabályozó rendszer képét mutatja. Célra irányuló, önszabályozó rendszer működésmódját mutatja. Egészség, élet, harmónia. Minthogyha ilyen beépített értékek szerint működne.

    Ez most egy kicsit olyan favágó előadás volt, következő alkalommal majd más lesz.

    Akkor Isten áldjon meg benneteket, jó hógolyózást! Imádkozzunk. (67:15)

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Megosztom
E-mailben küldöm
    Isten hozott benneteket, köszöntök mindenkit!

    Még eljutottunk oda, hogy a tudattalannak a működésmódját kezdjük el boncolgatni, és eddig főképpen arról beszéltünk, hogy ha abból a megközelítésből gondolkodunk erről, hogy a tudatunkkal hogyan hathatunk a tudatalattinkra, és a fölismeréseink, a meggyőződésünk és különböző akár módszerek, technikák akármi révén hogyan használhatjuk ki azt, amit a tudatalatti nyújt. És akkor beszéltem egy csomó mindenről. És azért, hogy ne legyen egyoldalú ez a kép, most megfordítjuk ezt, és az ellenkező irányból közelítünk, hogy mi történik akkor, hogyha a tudatalatti felől közelítünk a tudatos világ felé, akkor nem a tudatunkkal határozunk meg bármit is, amit aztán a tudattalan úgy-ahogy elvégez, hanem a tudattalan határoz meg bennünket. Az életünket és a tudatunkat, és hogy akkor hogyan tudjuk leírni a tudatalatti működésmódját, és ez a két leírás nagyon jól ki fogja egészíteni egymást. Szinte paradox kijelentésekig fogunk eljutni.

    A legjobb módszer pedig ehhez, hogy az álmokról beszéljünk, mert az álmok a tudatalattinak a működésmódjáról árulkodnak, és rajtuk keresztül közvetett módon nagyon jól le tudjuk írni, hogy a tudatalatti mit üzen a tudatnak. És amikor ez megvolt, akkor a két listát össze fogjuk vetni, és akkor valamennyire, persze tényleg csak valamennyire kapunk egy jó képet, hogy a tudatalattink hogyan működik. És aztán következtetéseket tudunk levonni arra nézve, hogy a meggyőződésünk akkor milyen természetű lesz, ha, ahogy ezt állítottam, a tudatalattiból hat elsősorban és érinti mindig a tudatalattit. Az álmokat Jung három nagy kategóriába sorolja, de persze mindig vannak olyanok, akik elkezdik azt tovább boncolni, tovább dolgozni vele, és ezért én most nem hármat fogok mondani, hanem ötöt. Múlt héten még négy volt (derültség)… de aztán rájöttem, hogy van még egy ötödik is (nevet), csak ezt egészen figyelmen kívül akartam hagyni; ez az én sajátos egyoldalú nézőpontomból adódott.

    Úgyhogy jöjjön ez az öt.

    1. Az első, mégpedig abból a szempontból, hogy amikor Jung – teljes egyetértésben Freuddal is, egyébként, másfelől azonban sokkal sokkal tovább menve – azt mondja, hogy az álmoknak a legalapvetőbb funkcióját kellene meghatároznunk, akkor azt mondhatnánk, hogy kompenzálnak. Kiegészítenek. Mégpedig a tudattalan hozzájárul a tudat tevékenységéhez. Tehát a tudatalatti nem egyszerűen csak működik így vagy úgy, hanem mindig valamiképpen a tudatossal és a tudattal összefüggésben jelenik meg, amikor álmodunk. S akkor azt mondta, hogy az első nagyon nagy csoport azok az álmok, amikor a tudat működése nagyon jó összhangban van mindazzal, ahogyan a tudatalattink lát bennünket, a helyzetünket, a kapcsolatainkat és a világot. Ha megfelelés van a tudatos nézőpontunk, a magatartásmódunk, a szemléletmódunk, tudatos szemléletmódunk és a tudatalatti között, akkor olyan álmokat fogunk álmodni, amelyekben az álom megerősít bennünket a már tudatos magatartásmódunkban vagy szemléletmódunkban. Azt mondja egyébként Jung még ehhez kapcsolódóan, hogy de akkor is megőrzi a tudatalatti a maga függetlenségét és szabadságát. Tehát nem egyszerűen csak valami epigonként bólogat nekünk, hanem nagyon sajátos képekkel és formákban, de megerősíti azt, amit egyébként is gondolunk, vagy ahogy egyébként is cselekszünk. Volt-e veletek már olyan álom, álmodtatok-e már olyat, hogy valamit valahogy gondoltatok, de azért volt bennetek némi bizonytalanság. Nem tudtátok, hogy hát így csinálnátok, de vajon biztos, hogy így van? És akkor jött egy álom, amiben kaptatok egy megerősítést. Ekkor az álom egyszerűen csak aláhúzta már a benned megfogalmazottat és a benned tudatosat. Az ilyen álmok, nekem úgy tűnik, viszonylag ritkák. Már csak azért is, mert nem vagyunk mi annyira harmonikusak, hogy a tudatalattinknak ne volna más dolga, mint csak hogy bólogasson és azt mondja, jó, hát ez így van; esetleg tudok egy picit alakítani ezen, de alapvetően így van.

    2. Akkor elérkezünk a második nagy csoporthoz. A második nagy csoport az, amikor alapvetően jól gondoljuk a dolgot, de valami kis kiegészítésre szorul az a tudatos nézőpont, amit mi kialakítottunk. Tehát a tudatos helyzethez, magatartásmódhoz, szemléletmódhoz hozzászól az álom, a tudatalatti, mondjuk így, természetével vagy bölcsességével és kiegészít. Azt mondja, hogy igen, és még… igen, de még azért ez is! Valami ilyesmi. Ami ezzel kapcsolatban nagyon fontos, hogy ugye arról beszéltem, hogy mindig fontos, hogy mi van a tudatunkban. Ahhoz kapcsolódik az álom. Ezért hogyha mondjuk a saját álmunkat akarnánk egy picit megnézni, akkor az a legelső és legalapvetőbb, hogy átgondoljuk, hogy mi történt velünk egyébként. Mi történt aznap és előző nap, és milyen fontos események játszódtak le bennünk, és mire gondoltunk és mit éreztünk, tehát mindazt, ami tudatos. Ezt nagyon fontos átgondolnunk, mert ez a kerete, a hálója annak, aminek az előterében egyszer csak látunk egy álmot. Tehát úgy nekiállni egy álmot értelmezi, hogy na úgy, ahogy van, úgy önmagában mit mond, ez teljesen dilettáns hozzáállás. Először is ami nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy mire gondoltunk és mi történt velünk egyébként. Mondok nektek egy ilyen álmot. Amikor pappá szenteltek, akkor utána volt egy nagy buli. Tényleg, egy tornatermet béreltünk ki és talán van is itt olyan, aki ott volt, és ott hihetetlen jól voltunk. Aznap éjjel én egy álmot láttam. Ebben az álomban egy hölggyel találkoztam ugyanott, azon a színhelyen, abban a tornateremben, ahol egyébként az események történtek, és ő volt a bálkirálynő. És hihetetlen csinos ruhában – most is pereg előttem ez a jelenet – jön le a lépcsőn, és pedig alul állok, és megdöbbenve figyelem azt, hogy hogy lehet ilyen szép. Nagyjából ez az egész. Hogy csodálkozom rajta, hogy milyen szép. És mikor fölébredtem, akkor bennem volt, hogy mit is álmodtam, és elkezdtem ezen töprengeni, hogy most ez mi a csudát jelent. Volt nálam valaki nem olyan régen, és arról beszélt, hogy nagyon fél az álmaitól. Főleg az olyan álmoktól, ahol nők jönnek elő neki – férfiról van szó (derültség). Minél inkább jönnek a nők, ő annál jobban fél. Most ennek ugye az álom kapcsán nem sok értelme van, mert az álom éppen valamit szeretne üzenni, tehát ha elfutok előle, akkor ugyan hiába üzen nekem, úgyhogy nem futottam el ez elől a szép hölgy elől, hanem elkezdtem töprengeni, hogy ez mit is jelent.

    És akkor a következőre jutottam. Hogy beszélgettem ezzel a hölggyel elég hosszan, mondjuk tizenöt-húsz percet, és nagyon élveztem ezt a beszélgetést. Csakhogy a tudatos hozzáállásom ehhez a hölgyhöz az volt, hogy egyrészt nagyon okos, nagyon intelligens stb., de a tudatos megjegyzéseim között nem szerepelt az, hogy nekem tetszik. Az álom pedig nem ordított rám nagyon, hogy Feri, te ezt az egészet rosszul képzelted el, hanem egyszerűen csak kiegészítette ezt a képet. Azt mondta, igen, jól gondolod, hogy okos, azt is jól gondolod, hogy nagyon rendes, meg azt is jól gondolod, hogy milyen jó fej, de bizony neked tetszik is. És az álomnak ebben a finom formában mindig hihetetlen, patikamérleg-érzékenységű üzenetei vannak, hogy nagyjából annyival lő túl a célon, vagyis annyival láttatja azt a másik embert vagy azt a helyzetet színesebben, amennyire én fekete-fehérebbnek tudatosítottam nappal. Tehát azzal, hogy ez az ifjú hölgy előttem bálkirálynőként jelent meg, azért egy jelentős módosulást kapott az, ahogy én egyébként az ő szépségét tudatosítottam magamban, illetve azt, hogy ő hogyan hat rám. Egy ilyen álom nagyon nagy szolgálatot tehet nekünk, azért, mert mondjuk én papként azt mondom, ó, kezd kialakulni egy nagyszerű baráti kapcsolatom egy ifjú hölggyel, hát nem is csoda, hiszen mennyire értelmes, milyen jól lehet vele beszélgetni, és mondhatnám az összes többit. És az én tudatos beállítódásom nyomán szép lassan megyek, megyek, megyek előre, miközben kihagyok egyetlen szempontot csak – ebből a szempontból a legfontosabbat – hogy engem ez a nő vonz. És ráadásul elég erőteljesen. És hogyha én ezt kihagyom a számításból, akkor lehet, hogy mikor már jó erőteljesen belegyalogoltunk egy kapcsolatba, amiben még semmi olyan nem történt, ami egy pap és egy hölgy között ne történhetne meg, ott egyszer csak sokkal nagyobb pofonként élek meg valamit. Vagy csinálok valami hülyeséget. Vagy lehetne ezt tovább folytatni. Ezért az álom, főleg egy ilyen helyzetben, rögtön egy picit hozzáadott ahhoz, ami bennem jelen volt. Én ezt megértettem ebben az esetben, és utána nem kellett félnem, nyilvánvaló. Csak egyszerűen tudhattam, hogy Feri, te lehet, hogy jól méred föl a távolságokat, de ebben az esetben, ugye, leesett a hó, csúszik egy kicsit a dolog.

    Mindegyik fajtához kerestem a Szentírásból álmokat. Azért, hogy megint legyen egy tágabb nézőpontunk. Hogy a Szentírásban az álmok, azok megint nem az égből pottyannak. És nem kell őket kiradírozni. Nem kell azt mondani, hogy hát igen, a történeti Jézus és minden, ami a Szentírásban olyan reális nekünk, az igen, az a kinyilatkoztatáshoz tartozik, vagy azzal tudunk mit kezdeni, de hát az álmok… Jaj, hát minek kellett ezeket beleírni! Nagyon hálásak lehetünk a szentíróknak, Ószövetség, Újszövetség egyaránt, hogy egy csomó álmot megőriztek nekünk. Ide tartozhat az az álom, amit József lát, nem az ószövetségi József, hanem Máriának a férje, József lát Egyiptomban. Ugye, József több álmot lát, de ide pont az az álom tartozik, amikor ugye Egyiptomba mennek a kis Jézussal, és pontosan tudják, hogy mi a reális helyzet. Tudják azt, hogy nagy Heródes üldözi őket, tudják azt is, hogy emiatt kellett elmenekülniük, tudják azt is, hogy megölették a csecsemőket nagy Heródes parancsára kétéves kortól lefelé. Tudják azt, hogy ha ez a helyzet elmúlik, akkor a veszély is elmúlik. Tehát, az ő tudatos hozzáállásuk ahhoz, hogy mikor térhetnek haza, elég egyértelmű. Azonban amikor nagy Heródes meghal, akkor József kap egy megerősítő álmot. Nagyjából valami olyasmi, hogy igen, eddig is jól gondoltad, most elindulhatsz. Többé nem kell, hogy a félelem határozzon meg, vagy az aggodalom, most már mehetsz. Ez egy nagyon enyhe álom. Ahogy most beszélek róla, talán még az első szempontból is sok van belőle. Inkább azt mondja, hogy igen, most már mehetsz. Azért soroltam be ebbe a második kategóriába, mert a Szentírás semmit nem mond arról, hogy József el akart-e indulni, vagy nem. Tehát esetleg lehet az a hipotézisünk, hogy József lehet, hogy még maradt volna. Tehát mindenről tudott, de a tudását érdemes volt kiegészíteni ebben az álomban annyival, hogy most már bátran elindulhatsz. És tudjuk, ezután térnek vissza Názáretbe.

    3. A harmadik nagy csoport, amikor a tudatos és a tudattalan konfliktusban vannak egymással. Ez, érzékeljük, már egy súlyosabb eltérés a tudatos és a tudattalan nézőpont és magatartás között. Ide tartozhat például az, általános jellemző, itt még jobban kifejeződik az, hogy a tudatalattink önállóan szól hozzá az eseményekhez. Nem úgy, ahogy azt mi tudatosan tesszük. Ahhoz kapcsolódik, de attól független. Mondjuk, azok az álmaitok, amikor mondjuk házasember vagy, és minden erőfeszítésed arra irányul, hogy anyósoddal jól kijöjj, és ez megy is. Megy. És akkor látsz egy álmot, amiben leölöd őnagyságát (derültség). Ukk-mukk-fukk. Fogod, és brutálisan legyilkolod (kuncog). Na. Majd elemezni fogjuk, hogy az álom erkölcsisége nem áll túl magas fokon (derültség) de nem is kell, amiatt van nagy hasznunkra. Ebben az esetben a mi tudatos hozzáállásunk és magatartásunk egy jó keresztény magatartása. Vagyis szeretjük az anyósunkat. Jót akarunk és jót is teszünk neki. Csakhogy, valószínűleg az is történik, hogy el is hitetjük magunkkal azt, hogy ezen a területen minden rendben van. Hogy mi szeretjük is az anyósunkat, és nem csak arról van szó, hogy nem veszekszünk vele, hogy ráhagyunk dolgokat, hogy elfogadjuk, és lehetne az összes többit mondani, sőt még segítünk is neki és nem piszkáljuk őt a feleségünknek. Valószínű, hogy az történik egy ilyen álom esetében, hogy van bennünk egyre több fölhalmozódó indulat és feszültség és bizony néha nagyon dühösek vagyunk rá. És lehetne egy csomó ilyesmit mondani, de ezeket nem akarjuk tudatosítani. Ebben az esetben az álom a tudatos hozzáállásunknak a másik végletére áll, és azt mondja, hogy te szereted az anyósodat – úgy nappal (derültség). Na de éjjel! Ahogy mondani szoktuk, hogy az igazság a kettő között van. Tehát szó sincs arról, hogy az álom azt üzenné nekünk, hogy figyelj, ha te megtehetnéd, már nem élne. Nem (nagy derültség). Nem, nem ezt akarja üzenni, hanem egyszerűen csak, hogy ahhoz képest, amilyen rendes vagy vele, és ahhoz képest, amilyen érzéseket és érzelmeket megengedsz magadnak vele kapcsolatban, és ahhoz képest, ahogy te gondolkozol önmagadról, hogy te milyen jó vagy és rendes vagy, ahhoz képest ez és ez és ez még benned van. Pont az ellentétei. Hívő embereknél, főleg ha önmagukról egy ideális képet alakítanak ki, jönnek ám az álmok csőstül. Olyanok, hogy el sem mered mondani senkinek. Olyasmiket megteszel, mint ugye, emlékeztek, mondtam ezt, a néni, aki megy gyónni, ugye adventi időszak, bűnbánati időszak, és megy gyónni, és meggyónja, hogy ezt és ezt csinálta. És akkor a pap, hogy de Mari néni, ezt most gyónta meg tizennyolcadszor! Mire Mari néni azt mondja, jól van, jól van, kedves lelkiatyám, tudom én, de olyan jó volt visszagondolni rá! (derültség). Itt legalább valamennyire tudatosult az, hogy bizony, bizony, nem volt azt olyan rossz érzés elkövetni. Szóval, ilyenkor az álom megint csak nagy hasznunkra van, mert a maga szabadságával, ahogy egyáltalán nem kertel, megmutatja nekünk azt, hogy bizony, most ebben az esetben van bennünk egy csomó negatív indulat, egy csomó árnyék és düh, és lehetne ezeket folytatni.

    Ezt meg is lehet fordítani. Velem volt egyszer egy olyan, azt álmodtam, hogy egy nagyon-nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Ez a papnevelő intézetben volt, és ezt álmodtam. És amikor a lehető legnehezebb pillanatban voltam, és muszáj volt, hogy nekem valaki segítsen, akkor egy elöljáróm jött oda hozzám, egy olyan valaki, akivel rengeteg konfliktusom volt, és megmentett engem. És fölébredtem, és iszonyú dühös voltam. Miért kellett nekem ezt álmodni, hogy utálom ezt az álmot, juj, hogy egy normális ember nem tudott volna megmenteni? (derültség) Ebben az esetben is pont ugye a másik végletre állt az álmomban önmagam számára az a valaki, akivel tudatosan komoly nézeteltéréseim voltak. És az álom azt üzente, hogy te sokkal negatívabbnak látsz valakit, és úgy ítéled őt meg, mondjuk, hogy a vesztedre tör. Most nagyon, nagyon kisarkítva. És ezt a nézőpontot úgy korrigálta az álom, hogy megment. Hogy térj észhez.

    Ez nem saját álom, de van benne egy plusz. Egy nagy üzlet előtt állt valaki – de valós – egy nagy üzlet előtt állt valaki, és másnap reggel vagy délelőtt kellett eldöntenie, hogy megköti-e a szerződést azzal a valakivel, akit egyébként nem nagyon ismert, de ajánlották őt. És éjszaka azt álmodta, hogy egyébként annál az asztalnál ülnek, ahol a tárgyalások folytak egy-két napja, és az a valaki, akivel ő üzletelni akar, elé teszi az ételt, de nem étel van benne, hanem egy csomó undorító rovar és bogár. Az illető fölébredt, és jártas volt ezekben a kérdésekben, nem kötötte meg az üzletet, hanem megkért valakit, hogy nézzenek utána ennek az embernek. Egyébként megkötötte volna. És kiderült, hogy egy szélhámosról van szó. Ebben az esetben az álom megint csak nem kiegészítette, hanem kifejezetten a negatívját mutatta annak, ami az ő tudatos beállítódása vagy szándéka lett volna azzal az emberrel kapcsolatban.

    Jöjjön akkor a Szentírás. A Szentírásból ide tartozhatna az az álom, amikor a napkeleti bölcsek meglátogatták a kis Jézust, és utána éjszaka álmot láttak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, s a Szentírás csak ennyit mond, hogy más úton tértek haza. Azt tudjuk előzményként, hogy nagy Heródesnél látogatást tesznek a bölcsek, és nagy Heródes azzal engedi őket útnak, hogy ha megtalálták a kis Jézust, jöjjenek vissza hozzá, és mondják el neki, hogy hol találták őt meg. Ez föltételezés, föltételezem, hogy a bölcsek visszamentek volna nagy Heródeshez. Nem kaptak semmi olyan egyértelmű információt, hogy ne kellett volna nekik visszamenni. Az álom pedig nem csak kiegészítette, hanem fölhívta őket arra, hogy ne tegyék azt, amit tudatosan megtennének.

    Itt egy megjegyzésem volna. Összekapcsolódik az a szempont, amiről eddig beszéltem, már két alkalommal ezelőtt, hogy történik olyan érzékelés is, ami nem tudatos. Tehát egy ilyen álom megint csak nem az égből pottyan, mint ahogy ennek az üzletelő embernek az álma sem az égből pottyant. Minden további nélkül elképzelhető, hogy egy csomó adat és információ érkezik be egy sokórás megbeszélés alatt a másik emberről, csak nem figyelek rá, de a tudatalattimban ezek szépen elraktározódnak, és összeállnak egy képpé. Egész biztos vagyok abban, hogy nagy Heródesről lerítt az embertelenség. Vagy a gazemberség. Ritka egy furcsa alak volt. Ezeket az információkat a bölcsek nyilván fölfogták, és az álomban ezek egy nagyon határozott képpé összeálltak. És ráadásul kaptak egy utasítást is, erről majd lesz szó. Amikor összefoglaljuk, hogy a tudatalatti hogyan működik, ez az egyik működésmód.

    Ide tartozik, ez is nagyon érdekes. Van benne megint csak egy egyéni íz. Egyedül Máté evangelista írja azt le, hogy amikor Jézust Pilátus elé viszik, akkor Pilátus kétszer hallgatja ki Jézust. És a két kihallgatás között eltelik egy éjszaka. És talán emlékeztek rá, Máté evangéliumában van egyetlen sor, ami arra utal, hogy Pilátushoz kora reggel a felesége érkezik, és figyelmezteti Pilátust, hogy álmot látott az éjjel, ne legyen semmi dolga ezzel az emberrel, így mondja, ne legyen vele semmi dolgod, sokat szenvedtem miatta az éjjel. Ez a mondat. Itt Pilátusnak a tudatos hozzáállása, beleértve azt is, hogy fél, beleértve azt is, hogy a hatalom számára mindennél fontosabb, és ezért akármibe képes belemenni. Egyértelműen benne van az, hogy ő ezt az embert el fogja ítélni, ha úgy adódik. Jó, jó, megpróbálja megmenteni, de ha az ő bőre is bekerül a tarisznyába, akkor… És ebben az esetben, ez egy nagyon izgalmas helyzet, nem ő álmodik, hanem a felesége. Ez lehetséges, erről majd fogok beszélni. Nem véletlen, hogy a felesége. Ilyen álmok akkor szoktak történni, ha szoros kapcsolat van két ember között. Lehetséges az, hogy én álmodom azt, ami a te tudatos magatartásodnak az ellentéte. Vagy, egészen sajátos esetben, amikor te veszélyben vagy, ténylegesen lehetséges az, hogyha köztünk szoros lelki kötelék van, hogy én álmodok helyetted. Ezért volt a világtörténelemben mindig is olyan, hogy valaki, ahogy mondtam nektek, fölhívta a másikat, és azt mondta, hogy azt álmodtam, hogy fölszállsz a repülőre és le fogsz zuhanni. Nem egyszer történtek ilyen álmok. És akkor az illető hallgatott erre – nem ő álmodta, más valaki –, nem szállt föl a gépre, és a gép tényleg lezuhant. Ezek nem kitalációk. Csak arról van szó, hogy a tudatalattik kapcsolódnak. Ez ugyanígy történik egy beszélgetés során is egyébként. Te beszélsz nekem, mondasz valamit. Én egy csomó mindent felfogok és bennem kialakul egy olyan kép, ami a te magatartásodnak adott esetben a korrekciója. Nem benned alakul ki, bennem. És ösztönösen mondjuk ráérzek egy olyan képre vagy egy olyan megoldásra, ami neked nagyon jó. De ez bennem nem tudatos, nem tudnám megmondani, hogy ösztönösen miért ez a gondolat ugrott be. Bennem alakul ki, az én tudatalattimnak a működése. De pont neked szól. Minden igazán mély beszélgetés, ahol én nem rád erőltetem az akaratomat, és én nem módszereknek meg nem-tudom-miknek a megszállottja vagyok, meg nem elméleteket akarok érvényre juttattni az egyes ember helyett, ott én fölhasználom a saját tudatalattimat. Ezeknek a beszélgetéseknek az a hihetetlen élménye, hogy mondjuk elmegy valaki tőlem, és ülök és azt mondom, hogy ilyet nem lehetett volna kitalálni. Évekig kellett volna töprengenem azon, hogy mondjuk azt a mondatot mondjam. Ezek nem tudatos folyamatok. A tudatalattik találkozása, a tudatoknak és tudatalattiknak a találkozása. Igen.

    4. A negyedik – ez még komolyabb, abból a szempontból, hogy még fontosabb az üzenete. Amikor az álom nem csak egyszerűen azt mondja, hogy nézd, te eddig így gondoltad – nézd egészen másképpen is. Eddig azt nézted, hogy fehér, most nézd úgy, hogy fekete, vagy fordítva. Hanem amikor az álom kifejezetten fölszólít engem arra, hogy változtassak a magatartásomon. Hogy módosítsak valamit. Ez még sokkal radikálisabban szól bele az életembe. Ezeknek az álmoknak az élménye általában már nagyon erőteljes. Nagyon nagy lelki élményt adnak. Sok esetben ezeket az álmokat, amikor fölébredünk, egyáltalán nem tudjuk értelmezni. Egyszerűen csak lenyűgözve fekszünk, amikor fölébredtünk, és nem tudjuk, hogy mit kezdjünk vele, csak azt tudjuk, hogy hú, ez nagyon szíven ütött bennünket.

    Hallottam egy nagyon szép történetet, hogy – kilépve az álmok világából, de a tudatalattinak ugyanerről a működésmódjáról van szó – hogy indiánoknál amikor a felnőtt férfi felnőtt férfivá vált, akkor hozzátartozott ehhez a folyamathoz az, hogy elküldték őket egyedül – ez a sámánkultúrákban is ugyanígy történt, nagyon sok kultúrában –, elküldték őket egyedül, hogy álmodjanak, vagy adott esetben legyen valami látomásuk, és ott találkozzanak a védőszellemükkel. Vagy egy állattal vagy egy növénnyel vagy valamivel, ami aztán az egész életen keresztül őket segíteni fogja. És – egy öreg indián mondta ezt el – egyszer jött hozzá valaki, aki sok-sok napi egyedüllétből érkezett, és elkezdte mondani az álmait. Annyira komolyan vette – ez már modern történet, de az Egyesült Államokból, az indiánok közül, ahol belementek még ebbe a folyamatba. És jött, és leírta az álmait, és egymás után mondta ennek a valakinek, akinek az volt a dolga, hogy értelmezze ezeknek az ifjú férfiaknak az álmát. És állandóan akörül keringett, hogy látott ott egy sast. Látott egy medvét, egy nagy tölgyfát, és ilyeneket. S akkor azt mondja neki ez az öreg indián, hogy te valamit nem vettél észre. A te álmaidat összeköti a te védőszellemed, akiről nem akarsz tudomást venni. És az illető nem tudta, hogy mi ez, és akkor megmondta neki ez az öreg indián. Azt mondta, hogy ez a fűszál. Minden álmodban ott van a fűszál, de te nem akarod észrevenni, mert te medvét akarsz magadnak. Meg sast, meg tölgyfát. Te gőgös vagy. Gőgös vagy. A te védőszellemed a fűszál. Egy életen keresztül az történik, hogy azt az állatot vagy azt a növényt, ami a védőszellem, annak valamilyen részét – egy tollrészt, csontrészt vagy valamit – egy életen keresztül magával kell hordania. Hogy egy életen keresztül tudatosuljon benne az, hogy föltehetően egy ilyen erőteljes álom éppen hogy kompenzálni akarja azt az alapvető tudatos mondjuk magatartásmódot vagy beállítottságot, lelki alkatot, mondjuk így, azt az alapvető lelki alkatot, ami őt egy életen keresztül meghatározza. És magánál kell hordania annak az ellentétét. Az erős akaratú és énű embernek a fűszálat, egy életen keresztül. Mindegy, hogy álom, mindegy, hogy látomás. A tudatalattinak ugyanaz a működésmódja. Petőfinek van egy verse, hogy én is álmodtam egyet, anyám, valami ilyesmi. Hogy megyek az édesanyámhoz, aki velem nagyon szoros kapcsolatban van, és elmondom neki az álmom, és kérem tőle, hogy mondja meg, hogy mi a jelentése nekem. Mert én önmagamat nem látom jól, de az anyukám jobban lát engem, legalábbis másként, kívülről. Ugye, ebben a versben ösztönösen ez jön elő.

    Ilyen álmok lehetnek azok, amikor valakinek mondjuk Jézus megjelenik. Vagy a Szűzanya megjelenik. Kap egy hihetetlen erőteljes benyomást vagy megerősítést. Ismerek olyan embereket, akik hihetetlen gyenge önértékeléssel bírnak. Ez az ő alapkarakterükhöz hozzátartozik. És az ilyen embernek megjelenik Jézus, és nagyon megerősíti őt. Érdekes módon egy ilyen álom egy életen keresztül el tud minket kísérni, főleg, ha tudatosan megőrizzük. Azt az élményt visszük magunkkal, mint ahogy azt a fűszálat hordja magával az ember.

    Ide tartoznak azok az álmok is, amikor mondjuk gyászolsz, és az elhunytad megjelenik. Tipikusan ez a kategória. Tele vagy félelemmel, fájdalommal, szorongással, veszteséggel és egy csomó mindennel, bizonytalansággal. Szerintem szinte nincs is olyan ember egyébként, akinek ha meghal az apukája, anyukája vagy közeli hozzátartozója, nagymama, nagypapa vagy valaki, hogy utána ne álmodna róla. Szinte ilyen nincs is. Ebben az esetben az illetőnek a megjelenése, főleg, ha az illető hívő, akkor általában egy nagyon határozott olyan előjellel bír, hogy „élek”. Az illető, aki fölébred, az döbbenetes módon egy pillanat alatt átalakul, s azt mondja, láttam. Nekem ezt így szokták elmesélni, atya, atya, láttam a fiam! Vagy láttam az anyámat! És képzeld el, boldog volt! Boldog volt és odajött és szeretett engem, és azt mondta, hogy minden rendben van! És aztán integetett nekem és elment, és fölébredtem, atya, úgy megnyugodtam! Ez most igaz? Ez igaz, én hihetek ebben? Na, ezek az álmok. Amikor már nemcsak arról van szó, hogy egy dologgal kapcsolatban valamilyen egyoldalú nézőpontot alakítottál ki, és az ellentétét is figyelembe kell venned. Itt egy egész beállítódást kellene megváltoztatni. És érdekes módon ez az élmény nem csak hogy utal erre, de meg is teremti ezt.

    Ide tartozik a Szentírásból talán a legismertebb álom, amikor Józsefnek megjelenik az angyal, és azt mondja neki, hogy ne félj elvenni Máriát, mert a Szentlélektől van áldott állapotban. És ugye az előzményeket csak egyetlen vagy két sorban ismerjük: „és József el akarta őt bocsátani”. Az ő egész tudatos hozzáállása és magatartása az volt, hogy elbocsátom. És ennek a radikális átalakítása volt az álom. Hogy ne félj, mást tegyél. Pont az ellenkezőjét.

    5. Az ötödik kör – na ezek a legerősebb álmok. Eddig is lehetett így vagy úgy fölébredni, de amikor valaki egy ilyen álom után ébred föl, ami az ötödikbe tartozik, az olyan iszonyú erővel rendelkezik, hogy szinte el sem bírod viselni. Egy-egy ilyen álomba szinte bele is lehet törni. Mint egy nagyon nagy élménybe. Érdekes módon, egy ilyen álomtól meg lehet reccsenni. De egy ilyen álom, az szinte olyan, mint egy nagyon erős bűntudat. Hogy muszáj beszélned, muszáj elmondanod, hogy ez történt. Nézzen akárki akárminek. Teljesen hülyének, de muszáj róla beszélni. Ezek az úgynevezett nagy álmok. És ez egy külön kategória. Mert itt arról van szó, hogy az álom túlnő azon a kereten, hogy mi történik veled. Hogy mi történt veled. Túlnő rajtad, és sokkal-sokkal mélyebbről kapsz egy üzenetet. Ez az üzenet néha nem csak hogy nem neked szól – adott esetben nem a fiadnak, lányodnak, barátodnak –, hanem lehetséges, hogy egy egész közösségnek szól. Lehetséges, hogy egy olyan álmot látsz, amely valami világraszóló fölismerésnek az álma. Ezt megint csak tudjuk, egy csomó ilyet. Tudományos, technikai fölismerések nemegyszer születtek álomból. Az álom nem az illetőnek szólt, hanem mindenkinek. A római szenátusban, ha valaki ilyen komoly álmot látott, kötelessége volt azt elmondani. Kötelező volt a szenátus tagjainak beszámolni erről, mert ez alapján is igazgatták az államot. Itt le is írtam, hogy egész pontos legyek:

    Egyszer egy szenátornak a lánya – Kr. e. első század – azt álmodta, hogy Minervát elhanyagolják. És természetes volt számára, hogy az apjának ezt elmondja, mert hiszen közügyről van szó. Az apja elmondta a szenátusnak, mire egy új templomot építettek Minerva tiszteletére. Szophoklész egyszer egy álmot látott, hogy Héraklész templomából az ellopott tárgyakat ki vitte el. Amikor először látta ezt az álmot, azt gondolta, jó, jó, ez semmit nem jelent. Még kétszer látta az álmot, ezután elment a bíróságra, és bejelentette az esetet. Valóban az volt a tolvaj, akit ő álmában háromszor látott; az illető visszaszolgáltatta a dolgokat. Hogy utána mi történt vele, azt nem tudom. Az irokéz indiánoknál újévkor hét napig összejön a törzs és egymásnak mesélik az álmaikat. Hét napig semmi mással nem foglalkoznak, csak álmokat mondanak egymásnak, és a következőt teszik hozzá: muszáj, hogy évente hét napot mondjunk az álmainkból, mert ha nem így teszünk, betegek leszünk abban az évben. El kell mondanunk az álmainkat, hogy egészségesek legyünk. És ha a törzs valamelyik tagja kitalálja, vagyis képes értelmezni a másiknak az álmát (ami nem föltétlenül az egész törzsre vonatkozik), akkor örömujjongásban törnek ki, hogy sikerült megfejteni.

    Ezek az álmok tehát mindig hihetetlenül súlyosak, szólhatnak akár egy egész közösségnek, de szólhatnak nekem is. De a lényeg, hogy ezeknek az álmoknak az üzenete már nem kapcsolódik a mindennapi életemhez. Tehát lehetséges például mondjuk egy olyan meghívás-történet, hogy valaki álmot lát, és az álmában azt hallja, hogy legyél pap. Az illető adott esetben rábízhatja magát az álomra. Illetve, elkezdhet nagyon tudatosan ebbe az irányba tájékozódni, mert az álom valamit kijelentett neki. Ide tartozik az, amikor Jákob lefekszik aludni, és egyszer csak azt álmodja (tudjátok, az Ószövetségből), hogy hatalmas létra van az ég és a föld között kifeszítve, és angyalok mászkálnak föl-le. És mikor fölébred, mondja a Szentírás, hogy teljesen meg van rendülve, azt mondja, hogy szent hely ez, hiszen itt van az Isten, és én ezt nem is tudtam. És gyorsan oltárt épít és áldozatot mutat be ott. Ez egy ilyen nagyon erőteljes álom. Vagy, éppen ma volt a Szentírásból, ma hogyha valaki volt hétköznapi misén, Dánielnek az álma. A babiloni fogság idején a babiloni király azt álmodja, hogy van egy hatalmas ember, illetve szobor. Arany a feje, ezüst a teste, vas a lába, de az egyik lábfeje agyag. És a hegy tetejéről egy hatalmas golyó indul, és tönkrezúzza ezt a hihetetlen fölséges, nagy szobrot. És a király nem tudja, mi az álomnak a jelentése, és hívatja Dánielt. És Dániel megfejti az álmot, azt mondja, ez az álom azt üzeni, hogy vége lesz a te uralmadnak, hogy elbukik a birodalom, jönnek a perzsák. Mert hogy – és akkor aztán lehet ezt folytatni: lehet, hogy te csak az aranyfejet látod, a hatalmat és a gazdagságot, mindazt, ami előtérben van, de már minden készen van, hogy ez a birodalom elbukjon. Van egy nagyon sebezhető pontja, a lába. És ez be is következik. Ide lehetne sorolni még a, tudjátok, Józsefnek az álmát Egyiptomban. Tipikusan. Amikor látja a jóllakott állatokat, meg a sovány állatokat. Hetet-hetet, és akkor a fáraónak elmondja, hogy hét szűk esztendő, hét bőséges esztendő.

    Na, most ezzel ezt sikerült befejeznem. Hát, ezek kategóriák, de nagyon használható kategóriák. Egy rövid szó arról, hogy miért maradhatnak el álmok. Tehát nem álmodsz már régóta – mi lehet ennek az oka? Egy: hogy egyáltalán nem foglalkozol a lelki történéseiddel. Ez valami olyasmi, mint amikor az ember a lelkiismeretére egyáltalán nem figyel. Előbb-utóbb a lelkiismeret nem szól. Ténylegesen nem szól. Néha, úgy, mint egy-egy nagy álom, a lelkiismeret iszonyatos erővel be tud törni az ilyen ember életébe. De képesek vagyunk teljesen elaltatni a lelkiismeretet, az álmot is. Végül már nem álmodsz, vagy nem emlékszel rá.

    A másik, amikor – ez nagyon érdekes dolog – amikor túlzottan is azt mondod, hogy majd az álom megoldja. Majd más megoldja. Majd a tudatalatti megoldja. És nem teszel meg minden erőfeszítést tudatosan. Meg szokott ez történni azokkal, akik elmennek terápiára, és azt mondják, fú, már jó helyen vagyok. Itt van egy analitikus, ő mindent tud, semmi mást nem csinálok már, viszem az álmaimat, ő megmondja, mit kell csinálni, tök jó. És egyszer csak az álmok teljesen ellaposodnak. Végül már semmi üzenetük nincs. Ilyenkor megint hihetetlenül autonóm a tudatalatti. Azt közli veled, hogy helyetted én nem dolgozok. Majd, ha megteszed a magadét, és eljutsz az erőfeszítéseid végére, akkor majd segítek, addig nem. Fantasztikus, hogy hogy működik.

    A három: ez az, amit említettem, mikor Pilátus felesége álmodik. Elmaradhatnak az álmok akkor, ha van adott esetben valaki, aki érzékenyebb nálam, szoros kapcsolatban vagyunk, és ő álmodik helyettem. Ebben az esetben én nem látom ezeket az álmokat. Akár hosszú távon sem. Másvalaki látja. Emlékszem, egyszer ezt egy példának mondtam. Egy fiú végigálmodta az apukájának a konfliktusait, elsősorban szexuális konfliktusait. A gyerek került el a pszichológushoz, s a pszichológus megdöbbenve tapasztalta, hogy a gyerek olyanokat álmodik, ami nem az ő élete. És persze a gyerek nem is tudott vele mit kezdeni, mert az álmok nem is neki szóltak. Az apukának szóltak. Elkezdett foglalkozni a családdal. Ahogy az apuka tudatosította magában azt, hogy az álom neki mit üzen, a gyereknek megszűntek az álmai.

    Fogok majd olyat csinálni, hogy megnézünk egy családmodellt, egy családtörténést, amelyben pszichoszomatikus betegség van. És ott is meg fogjuk ugyanezt nézni, hogy a tudatalatti hogyan működik egy család történésében. És hogyan lehetséges az, hogy mondjuk a szülők közt van konfliktus, és a gyerek beteg. Egy pszichoszomatikus betegségről van szó, a tudatalattiból jön az üzenet, az egész családnak. Nem álmot lát a gyerek, hanem megbetegszik. Ugyanaz történik, csak egy más stílus. Fogunk majd egy ilyet nézni, hogy még árnyaltabb legyen a képünk.

    És a negyedik – erről tulajdonképpen volt már szó, ezért mondtam legelején csak négyet, még a múlt héten –, amikor nincs szükségünk álomra, tehát a dolgaink jól mennek. A tudat és a tudatalatti közt harmónia van. Akkor nincs miről szó.

    Na most, szeretném összefoglalni, hogy ha az álmok felől nézzük a tudatalatti működésmódját, akkor milyen általános következtetéseket vonhatunk le. És ezt összehasonlíthatjuk azzal, hogy ha a tudat felől nézzük, akkor milyeneket. Ezek általában kiegészítik egymást. Gyorsan fogom ezeket mondani, nem akarok itt leragadni, mert ezek már csak következtetések.

        Az álom, illetve a tudatalatti mutat olyan működésmódot, hogy akarattal nem befolyásolható, sőt.

        Kettő, hogy a tudatalatti autonóm. A saját elvei szerint működik, nem pedig azon elvek szerint, amelyeket én meghatározok neki.

        Három, hogy a tudatalattink válaszokat ad és reagál a tudatos dolgainkra. Mégpedig ezt a sajátos belső logikája alapján teszi. Tehát nem úgy, ahogy mi kérjük, hanem ahogy ő akarja.

        Belső változást ösztönözhet, és lehet kiindulópontja a tudatalatti.

        Ötös, ez egy összetett valami, de talán a legizgalmasabb. A tudatalattit célra-irányultság jellemzi. Ezt a célra-irányultságot nem a tudat határozza meg, hanem a tudatalatti, ezért az álom mutathat a jövőbe, mert képes tendenciákat fölismerni, s ezért néha az a benyomásunk, mintha jósolna az álom, és egyértelmű, konkrét tanácsokat adna a jövőre nézve, amelyek be is igazolódnak.

    Most mondok ehhez kapcsolódóan egy álmot, azért, hogy árnyalt összefüggésben lássuk, amikor valami olyasmiről van szó, hogy az álom mintha jósolna nekünk, akkor ez nem csoda, hanem a tudatalatti természetes működésmódja, hogy képes tendenciákat látni, a jövőre irányul, konkrét dolgokat is képes megfogalmazni. Egy olyan valaki álmodta ezt, aki nagyon-nagyon alacsony sorból indult. Nagyon nagy szegénységből, nagyon lehetetlen körülmények közül. Viszonylag kevés segítséget kapott, ezért hihetetlen nagy akaraterővel és saját munkával igen komoly beosztásba került, ám ez a nagyon komoly beosztás – középkorú emberről van szó – az ő tudatos elgondolása szerint csak a hőn áhított ugródeszka volt. Tehát, mondjuk egy olyan helyzetbe került, hogy azt mondta, most vagyok abban a pozícióban, ha most megfeszítem minden erőmet, akkor akármi lehet belőlem. Az, amit én akarok, mert most kerültem helyzetbe. Az illetőnek azonban elkezdődtek olyan panaszai, mintha tengeribeteg volna. Tehát szédült, leesett a vérnyomása, erőtlen volt, több pihenésre volt szüksége és ilyesmi, és elment a segítőhöz. A következő álmot látta, hogy rengeteg, rengeteg munkája van, iszonyú megfeszített élettempóban él, és föl szeretne szállni egy vonatra. A vonat elvinné ahhoz a célhoz, ahova ő menni akar, tudatosan. Csakhogy annyi mindent csinál és annyi föladata van, hogy majdnem lekési a vonatot. Ezért, ugye hihetetlen feszültségben rohan, rohan a vonat után, még épp hogy föl tud szállni a vonatra. Épp hogy fölszáll a vonatra, és a vonat elég gyorsan megy. S a következőt látja – érdemes álmokat rajzolni egyébként, ugyanarról van szó, mint a gyerekrajzok esetén, a rajz gyakran többet mond el, mint ha beszélsz – és a következőt látja, hogy itt a pályaudvar, és ő fölszállt itt a vonatra, és a sínek így mennek (mutatja) és itt a cél. A vonat azonban nagyon hosszú, ilyen hosszú (derültség). Ő, ugye, épp csak föl tudott kapaszkodni a vonatra, ezért itt van az utolsó kocsiban, és néz ki az ablakon. És azt látja, hogy itt egy nagyon hosszú, egyenes szakasz fog kezdődni. A következő a gondolata: nem tudom, hogy ki vezeti ezt a vonatot, de nagyon aggódom amiatt, hogy a nagyon egyenes szakasz miatt olyan gyorsan fog majd menni, hogy mikor mi, a vonat vége ideérünk, ezt a sebességet a kanyarban nem tudjuk majd bevenni, és ki fog siklani a vonat. Megy a vonat, és ez bekövetkezik. Azt álmodja, hogy tényleg, a mozdonyvezető iszonyú sebességre kapcsol, és kisiklik a vonat, és ő meghal. Ez többedik álma volt az illetőnek, beilleszkedett egy álom-vonulatba, és mikor elkezdték az álmot elemezni, az analitikus azt mondja, hogy itt most már muszáj nagyon konkrétan elmondanom magának, hogy úgy látom, hogy maga ezt a helyzetet, amiben van, erejének minden megfeszítésével érte el. Hihetetlen alulról – pontosan azzal, ahogy az álom ezt jelképesen mondja: éppen elérte ezt a vonatot, amiről azt gondolja, hogy hosszú-hosszú egyenes szakasz végén majd őt a kívánt tudatos célba fogja elsegíteni. Csakhogy a tudatalatti közli vele azt, hogy lehet, hogy a tudat, a vezető – az a tudat, a tudatos én, aki vezeti az egész vonatot – az nem veszi tekintetbe azt, hogy ő honnan jön. Hogy mi van a dolgok hátterében, a dolgok végén, hogy ő ezt épp csak hogy elérte. Minden erőnek a megfeszítésével. Kisiklik és meghal. Az analitikus azt mondta neki, nem fog meggyógyulni, hogyha nem tesz le arról a tudatos céljáról, hogy még magasabbra jusson. Legalábbis jelen pillanatban nem alkalmas arra, hogy magasabb pozícióba kerüljön, nem bírja. Nem bírja. Ez az álom modern megfelelője a szobornak, aminek arany a feje és agyag a lába. Ugyanarról van szó. Abban az esetben egy népnek a kimerüléséről és sebezhetőségéről, ebben az esetben egyetlen emberről. Az illető nem hallgatott az analitikusra, azt mondta, most vagyok életem nagy lehetőségének a kapujában, továbbment, és… ez.

    Jung leírt egy olyan álmot is, sok-sok ilyen mellett, amikor egy hegymászó azt álmodja, hogy megy, megy, kapaszkodik fölfelé, és egyszer csak a csúcsról lezuhan. És jó barátságban volt az illetővel, egy baráti társaságban, egyébként az illető egyáltalán nem hitt az álmokban, és kicsit gúnyosan odavetette Jungnak ezt az álmát. És Jung azt mondta, miután tudom, hogy te tényleg hegymászó vagy, egy olyan valaki – ezt most mondom nektek, főleg a férfiaknak, mert ma ez megy, hogy úgy pihenitek ki magatokat, hogy hegyi patakokon bukósisakkal nyomultok lefelé, ami nagyon izgalmas egyébként, csak a kompenzáló jellege ordító. Ordító, és ráadásul ha nem is ez, de bizonyos formái roppant veszélyesek. Jung azt mondta az illetőnek, hogy túl nagyra törekszik, le fog zuhanni. Azt mondta neki, hogy konkrétan álljon el a hegymászásnak ettől a vad formájától, ahol ő végre kiszabadul a mindennapi munkából, és az a fantáziája önmagáról, hogy nincs előtte lehetetlen. Az illető csak nevetett ezen, s fél éven belül történt meg vele, hogy szinte indokolatlan módon – biztosítva volt – és szinte kilépett a szakadékba. Magával rántotta azt, aki biztosította, kampó ki, és mindketten meghaltak. Ezek persze nagyon, mondjuk így, hogy szélsőséges példák. Természetesen. De nagyon jól mutatják azt, hogy az álmaink a tudattalanunknak hihetetlen precíz és bennünket szolgáló termékei. Ezért, ha tudunk velük élni, akkor az egész rendszer, amiről beszéltünk, sokkal működőképesebb lesz.

        Hatos pont, hogy szándékunktól független összefüggéseket teremt az álom. Olyan dolgokat hoz összefüggésbe és egy asztalra, ami tudatosan nem történik meg.

        Azután: egyetemes elvek és törekvések is megnyilatkozhatnak benne, amelyek túlmutatnak az én egyéni céljaimon. Ami nagyon fontos és összefüggésben van az előzővel, már a célra-irányultsággal, hogy az álom nem az ok-okozat logika alapján működik. Annál sokkal tágabb. Ugye, a célra-irányultság miatt. Kifejezetten baklövés szokott az lenni, tipikusan ilyen az a szemlélet, hogy mondjuk álmodok valami rosszat, valami nyugtalanítót, és akkor visszamegyek a múltba. Azt gondolom, ennek a megoldása az lehet csak, hogy a múltban történt velem valami. Valami krízis vagy trauma, és akkor azt föl kell dolgoznom, és föloldanom, és mindig csak a múlt, a múlt, a múlt. Miközben egy álom lehet, hogy egyáltalán nem foglalkozik a múlttal. Lehet, hogy egy múltbeli esemény képében jelenik meg, de a jövőről szól. És az álommal kapcsolatban ugyanazt kell kérdezni, mint a betegséggel kapcsolatban: mi a célod? Nem az, hogy ki volt ennek az oka, ki miatt betegedtem meg. Hanem, mi a cél. És ha az ember ilyenkor elkezd visszafelé menni, sehova se jut. Mert az álom nem olyan, hogy ez itt az okozat, mi volt akkor az ok. Meg kell szüntetnem az okot, megszűnik az okozat. Igaz? Tehát vissza kell mennem a múltba. Lehet, hogy egyáltalán nem e szerint a logika szerint üzen nekem, hanem azt mondja, a természet megy valamerre, ezt ismerd föl. Az irányt. És abszolút nem kell foglalkozni a múlttal.

        Természetes valóságlátással bír. Ami elsősorban a belső világunkat illeti. Tehát természetes, és látja a valóságot. Nem úgy, mint mi. Nagyon töprengtem, hogy ezt hogy fogalmazzam meg, nem akartam azt a szót használni, hogy az igazságot látja. Mert az egyfajta minősítés. Reális. Érdekes módon az álom a maga módján döbbenetesen reális, az én tudatom pedig hihetetlenül irreális.

        Logikai, erkölcsi és esztétikai érzéke gyönge. Nem ezek szerint a kategóriák szerint működik. Ezért van az, hogy olyan gusztustalanságokat képesek vagyunk álmodni, hogy azt sem tudjuk, hogy ez honnan jött.

        És az utolsó, hogy egy önszabályozó rendszer képét mutatja. Célra irányuló, önszabályozó rendszer működésmódját mutatja. Egészség, élet, harmónia. Minthogyha ilyen beépített értékek szerint működne.

    Ez most egy kicsit olyan favágó előadás volt, következő alkalommal majd más lesz.

    Akkor Isten áldjon meg benneteket, jó hógolyózást! Imádkozzunk. (67:15)