Test és lélek kölcsönhatása

2001.12.18.

Megosztom
Elküldöm
    Belekezdek ebbe, mert éppen ennek kapcsán tudnánk ezt az egész lépcsősort, most már végigjárva a végső következtetéseket, megfontolni. Arról szeretnék egy kicsit beszélni, hogy klasszikusan a testnek és a léleknek a kölcsönhatása milyen jellemzőkkel bír. És most kísérleteket mondok, ezzel összefoglalom, ezekkel a példákkal mindazt, amit most már szinte hónapokon keresztül mondtunk, és akkor abból le lehet vonni a végső következtetéseket.

    Elkülönítettek állatokat, rágcsálókat, fizikailag tökéletes bánásban részesültek, csakhogy vagy hosszú ideig, vagy rendszeresen egyedül kellett lenniük. Ez ugyanolyan stresszhormon-szint emelkedést hozott magával, mint azok az állapotok, amikor fizikailag bántalmazták az állatokat. Vagyis az állatnak tökéletesen mindegy volt, a fizikai rendszerét illetően, hogy nem kapott enni, hogy áramütést kapott, vagy hogy egyszerűen csak egyedül hagyták. Az agy és a hormonok szempontjából egyszerűen nincs különbség aközött, hogy fizikai, vagy lelki behatás történik, az állapotuk ugyanaz volt. Aztán. Ugyanezeknél a patkányoknál, hogyha ezt hosszú ideig csinálták, akkor az agyban az idegsejtek elkezdtek pusztulni. Ebből pedig az következett, hogy idegesek voltak, nagyon rosszul tűrték a stresszt, étvágytalanok és ügyetlenek voltak. Vagyis ez már a viselkedésükre és a válaszreakcióikra is, a későbbi válaszreakcióikra is rányomta a bélyegét. Kismajmokkal tették azt meg, hogy semmi mást nem változtattak a rendszeren, csak annyit, hogy a kismajmokat elvonták az édesanyjuktól. De kismajom társaságban voltak, hallhatták is az anyjuk hangját, mindent megadtak nekik, csak ennyi volt a különbség. Két éven keresztül voltak ezek a kismajmok az anyjuk nélkül, fizikai bántalom egyáltalán nem érte őket, mindent megkaptak. 18, utána 6 hónap után megint együtt nevelkedett az összes kismajom az anyjukkal. 18 hónapos korban újabb 2 napra elkülönítették a kismajmokat. Mindegyiket. A következő reakciók történtek: ezeknél az ún. bölcsis kismajmoknál, akiket beadtak, azonnal megemelkedett a kéreghormon és a noradrenalin szint, és több éven keresztül magas maradt. Több éven keresztül. Pontosan ugyanúgy, mint emlékeztek erre a családterápiás ábrára, hogy már régen nem konfrontálódott az apuka és az anyuka, de az asztmás kislánynál még hosszú ideig megmaradt a fölfokozott érzelmi és fizikai állapot. Ezek a kismajmok fél évre a külvilág iránt nem érdeklődők, keveset és rosszul alvók voltak. És most jön a slussz poén: a kismajmok elé tettek vizet, és tettek olyan vizet, aminek a 15%-a alkohol volt. Ezek a kismajmok, ha választani lehetett, az alkoholt választották. Miközben a majmok normális körülmények között nem választják az alkoholt.

    Itt egy újabb lépés: mértek különböző anyagokat ezeknek az állatoknak a szervezetében, egyértelműen kiderül, hogy az segíti ezeknek a bölcsis majmoknak az állapotát közelebb kerülni az anyjuknál lévő majmokhoz, hogy ha nagyon sokat és intenzíven tartanak kapcsolatot más majmokkal. Tehát, a társas viselkedés, szociális kapcsolatok. Csakhogy, akkor a kutatók megint a következő genyóságot csinálták: beadtak morfint ezeknek a kismajmoknak, amely többé-kevésbé ugyanazt a fizikai változást idézte elő, minthogyha nagyon sok időn keresztül ők kapcsolatban lettek volna a társaikkal. Tehát nem élhettek át örömélményt, meghittséget, védettséget. Ezt átélték a morfin hatására. Természetesen a kismajmok erre rászoktak, és bőven elég volt nekik a morfin is a kapcsolatok helyett. Mert az a fizikai állapot, ami szükséges volt nekik az elégséges közérzetükhöz az létrejöhetett így kívülről is. A kutatók tehát azt a következtetést vonták le, amiről eddig nagyon sokat beszéltünk, hogy agy, hormonok, viselkedés egyazon láncnak a tagjai.

    Aztán azt vizsgálták, hogy mi van a memóriával, emlékezéssel. Már a patkányhölgyek sokkal kevesebb idő alatt találkozván társaikkal, sokkal hosszabb ideig emlékeztek azokra, akikkel találkoztak. A fiúk már ott nem működtek olyan jól, mint a nőstények. Hormonkezelést adtak az állatoknak, a hormonkezelés totálisan megváltoztatta, ellenkező előjelűvé fordította az emlékezésnek a folyamatát is. Vagyis a nőstény patkányoknak férfi nemi hormont adtak – vagy fiú, vagy nem tudom, hogy mondják a patkányoknál – és elkezdtek ugyanolyan rosszul emlékezni, mint a fiúpatkányok. És fordítva, azok a fiúpatkányok, akiket kiheréltek, azok elkezdtek úgy emlékezni, mint a nőstények. Most jönne az érdekesebb gondolat. Tengerimalacokkal kísérleteztek, és kiderítették azt, hogy – mondom ezeket a szavakat én nem tudom, hogy mi, ti lehet, hogy tudjátok – antigénekkel és hisztaminnal képesek voltak asztmás rohamot előidézni. Ez idáig tiszta sor. Utána azt csinálták, hogy egy hangjelzés kíséretében adták ezeket az anyagokat. Nyilvánvalóan megint létrejött az asztmás roham. Harmadik lépcsőben már nem adtak semmiféle anyagot, csak a hangjelzést. Az asztmás roham akkor is létrejött. Tengerimalacoknál elég volt öt kísérlet. Öt esemény után elmélyült a rendszer. A hatodiknál már a hangjelzés elég volt az asztmás roham kiváltására. Ugyanígy kiváltható volt az állatoknál neurotikus tünet. Mégpedig akkor, ha csináltak két ilyen kört, és a két körnek hatása ellentétes. Tehát mondjuk, az egyik az, hogy legyen asztmás roham, a másik meg az, hogy legyen nagyon jól. Az egyiket egy hangjelzéssel, a másikat meg mondjuk valami fényjelzéssel kötötték össze, és ha ezt a hangjelzést és fényjelzést egyszerre adták, akkor ezeknek az állatoknak a reakciója neurotikussá vált. Pontosan ugyanúgy, ahogy a lélektan az embereknél beszél arról, hogy a neurózisnak az egyik legalapvetőbb kiváltó oka a konfliktuskezelésnek az elégtelensége. Vagyis, hogy egyszerre jön innen egy szempont és onnan egy szempont, és nem tudunk egyszerre mind a kettőnek megfelelni. Mondjuk egy családi helyzetben, amikor válófélben van az apa és az anya, és mind a kettő meg akarja szerezni a gyereknek a támogatását, és a gyerek – nem tudatosan, de – belekerül egy ilyen választási helyzetbe, hogy „vagy az apád, vagy én.” „Vagy én, vagy az anyád.” És egyszer csak a gyerek elkezd neurotikus tüneteket produkálni. Adott esetben ilyen tünet lehet az is, hogy össze-vissza csépeli az osztálytársait az iskolában. Ez egy jó vaskos neurotikus tünet. Miközben a szülők lehet, hogy eljönnek a paphoz, és azt mondják, hogy „atya, mi megpróbálunk nagyon-nagyon szépen és kultúráltan elválni. És ugye nincs semmi összefüggés aközött, hogy a gyerekünk mondjuk nem tud koncentrálni az órán, és félév alatt leromlottak a jegyei, meg aközött, ahogy mi kommunikálunk egymással meg a gyerekkel.” És hát ordító összefüggések vannak. De ami izgalmas, az az, hogy ezek a rendszerek hangjelzésre, fényre, bármire be tudnak indulni. De éppen így át is lehet őket írni.

    Patkányoknak immun-gátló gyógyszereket adtak, aminek az lett a következménye, hogy viszonylag ártalmatlan fertőzések kapcsán is megdöglöttek. Utána cukros vizet adtak ezekhez a gyógyszerekhez, a patkányok ugyanúgy megdöglöttek. Később csak cukros vizet kaptak, ugyanúgy megdöglöttek. Hát értitek, na. Akkor így mondom. Ez egy teljesen hasonló folyamat ahhoz a feltételes reflexhez, amiről mindnyájan nagyon jól tudunk. Hogyha egyszer jól laktunk egy McDonald’s-ben, és meghalljuk ezt a szót, hogy „McDonald’s,” akkor elindul a nyálelválasztásunk. Ez idáig rendben is van, csakhogy egyértelmű, hogy az immunrendszerünk is működik ilyen feltételes reflex módjára. Állatokkal kísérleteztek. Öröklött immunbetegségekkel rendelkeztek. Pár hónapos korban ezek az állatok meghaltak mindenképpen. Adtak nekik olyan gyógyszert, ami meghosszabbította az életüket, nyilván ezáltal ez meg is történt. Utána a gyógyszer mellé adtak nekik cukros vizet. Ugyanúgy tovább éltek. Végül nem adtak nekik gyógyszert, csak cukros vizet. Az állatok ugyanúgy tovább éltek. Vagyis nyilvánvaló, hogy a cukros víz beindította az egész rendszert. Valóban elkezdődött azoknak az anyagoknak a fokozott termelése, amelyek akkor következtek be előtte, hogy ha azt a megfelelő gyógyszert adták, amelyekről tudjuk, hogy ezek az anyagok elkezdenek termelődni. Ugyanez kolerával kapcsolatosan, ott meleg hatása volt, amit társítottak hozzá. Ellenállók lettek ezek az állatok a kolerával szemben, már nem kaptak védőoltást, a meleg elég volt. Daganatokkal kapcsolatosan is ugyanez lett az eredmény. A következő megállapítások fakadnak ebből: hogy az immun védekezés, a szívünk, az agy, a lélek, annak az állapota, és ebbe beleértjük a gondolatainkat, az érzelmeinket, a meggyőződéseinket is, totálisan befolyásolja. Abban a könyvben, amely az agykutatásról szól – 1994-ben vagy ’96-ban jelent meg, – a következő mondatot találtam. Miután ezt a következtetést leírja a szerző, ezt a mellékmondatot teszi hozzá: „ebbe sok agykutató ma nem képes igazán beleegyezni.” Vagyis abba, hogy itt nem pusztán biológiai folyamatról van szó, illetve, hogy biológiai folyamat egészen máshonnan is működtethető, vezérelhető – mondjuk így. A második következtetés, hogy a természetes védekezésünk akarattal is javítható vagy rontható. Meggyengülhet, vagy erősödhet. És a harmadik, hogy orvosságok helyett bármilyen semleges anyag is megfelelő.

    És itt egy nagyon fontos lépés jön: az ember. Ugyanis az ember számára a szó lehet ilyen anyag. Mi beépíthetjük a szót ebbe a rendszerbe. És mondhatjuk azt is, és mondjuk is, és erről sokat beszéltem, hogy egy egész rendszer beindítható azzal a szóval, hogy „szeretlek,” és másfelé forgatva beindíthatjuk azzal, hogy „gyűlöllek.” Mindegy, hogy fény, hang, vagy egy szó. Számunkra mindegy. Az is mindegy, hogy most láttok engem, vagy emlékkép, vagy álom, teljesen mindegy. Tehát ide bármi jó. És akkor gondolhatunk Jézusra, aki meggyógyítja a vakot úgy, hogy nyálat fog és bekeni vele a szemét. Itt is volt valami, ami közvetít. És akkor itt megint teszek nagy kérdőjeleket, hogy mi közvetítődik? Vagy mi is történik? Kézrátétel. Természetgyógyászokkal szoktam beszélgetni. Azt mondják, hogy a betegek, vagyis azok akik járnak hozzájuk, azt mondják, hogy „milyen meleg a maga keze!” Mire ő azt mondja, „az én kezem nem meleg. Fogja meg! Nem meleg.” Az érzet, az meleg, amit az illető átél. És ide akkor kapcsolhatjuk Jézusnak a szavát, hogy „legyen neked a te hited szerint!” Hogy ez az egész folyamat pontosan úgy fog lejátszódni, ahogy a te hitedben ez megjelenik. A fantáziádban, stb., stb. Pontosan úgy fog végigmenni ez a rendszer. Beszéltem egyszer erről egy másik helyen. Odajött hozzám egy hangmérnök, és azt mondta, hogy őket megtanították az iskolában arra, hogy amikor az együttes behangolt és beállnak, akkor minden zenésznek van egy ilyen heppje, hogy hallani akarja, hogy ő most hangos, vagy nem hangos, vagy hogy van, és ezért őket arra tanítják, hogy a keverőpulton mutassanak meg egy ilyen fokmétert, vagy micsoda az, mutassanak rá, hogy „te ezzel tudod szabályozni.” Ez egyáltalán nincs bekötve. A zenészek pedig húzogatják össze-vissza, s valóban hallják is. Hallják, és vagy megnyugszanak, vagy jól játszanak. Itt a beépített dolog az, hogy ők húzogatják.

    És akkor most néhány mondattal lezárom ezt. Hogy ezért, most valamiképpen ezzel átlátjuk ezt az egész, több hónapon keresztül elmondott rendszert. Vagyis, hogy létjogosultsága van annak, hogy pozitívan gondolkodjunk. Hogy olyan szavakat, kifejezéseket, mindent, amit ennek kapcsán elgondolhatunk. Hogy változtassunk ezeken a hívó jeleken. Azután létjogosultsága van annak, hogy megkérdezzük a tudattalanunkat, – itt az álomra utalok – hogy „mondd, milyenek az én köreim? Hol kell változtatnom?” Mert ezek a körök totál tudattalanok lehetnek. Tehát, szükségünk van a tapasztalás irányát nem csak a tudat felé, hanem a tudattalan felé is irányítani. Azt csináljuk, amiről eddig is beszélgettünk, emlékeztek, hogy szemlélődés, tapasztalás. Egyszerűen csak elmélyítjük a tapasztalásunkat, de a tudattalan felé. És az onnan jövő információkat is felhasználjuk ennek a rendszernek az alakítására. Ezért létjogosultsága van mindenféle autogéntréningnek. Szuggeszto-terápiának, stb… mondhatjuk ezeket, relaxációs módszereknek… ezeknek mind létjogosultsága van. Azért, mert ha ellazult állapotban vagyunk, akkor a leghatékonyabb az információküldés a tudattalan felé. De viszont is, egy ellazult állapotban, a lehető legintenzívebb az információáramlás a tudat felé. Tehát ezért, minden ilyen rendszernek nagy létjogosultsága van. Ezért, ha én imádkozni akarok, akkor el kell lazulnom előtte. Ha azt akarom, hogy egyáltalán történjen valami, azon túl, hogy öt percenként arra gondolok, hogy már megint nem tudom hol jár a fejem. Ezért létjogosultsága van minden olyan terápiás rendszernek, ahol a tudattalanból fölfakadhatnak dolgok, és ahol arra más reakciók érkeznek. Tehát te, mondjuk, el tudod sírni magadat egy beszélgetésben, és miközben elmondod azt a helyzetet, ahol az nagyon fáj, téged megértenek. Följött valami nagyon mélyről, és valami más reakció érkezett oda. Ahol más érzelmek fognak kapcsolódni ezekhez az élményekhez, ezeknek a módszereknek mind megvan a létjogosultsága. Mindegyiknek. Megvan a létjogosultsága annak, aki az Egyházban úgy beszél, a Szentírásra hivatkozva, hogy „foglalkozz a jó dolgokkal!” Hogy „az elmédet az szent dolgokon jártasd!” Ugyanarról van szó tulajdonképpen. Létjogosultsága van ebből a szempontból minden olyan lehetőségnek, amely a konfliktusok kezeléséhez segítséget tud nyújtani. Ezek nagyon fontos lehetőségeink. Éppen a pszichoszomatikus betegségek tüneteit hordozó családoknál láttuk ezt. Az egyik legnagyobb probléma, hogy nem létezik konfliktus. Totál el van nyomva Érzelmek kifejezése totál el van nyomva.

    Itt akkor befejeztem. Egy kicsit kapkodva foglaltam össze mindezt. nyilván, amikor az érzelmekről fogok beszélni, akkor azért újabb és újabb utalásokat teszek majd. Köszönöm a figyelmeteket! (57:55)

Azon dolgozunk, hogy embertársaink testi-lelki jóllétét elősegítsük. Hogy önmagukhoz és embertársaikhoz fűződő kapcsolataik pozitív irányban fejlődjenek. Személyiségük minél teljesebben kibontakozzon, életük kiteljesedjen. Legyél részese Te is ennek a munkának!

Támogasd a pálferis közösséget!

    Belekezdek ebbe, mert éppen ennek kapcsán tudnánk ezt az egész lépcsősort, most már végigjárva a végső következtetéseket, megfontolni. Arról szeretnék egy kicsit beszélni, hogy klasszikusan a testnek és a léleknek a kölcsönhatása milyen jellemzőkkel bír. És most kísérleteket mondok, ezzel összefoglalom, ezekkel a példákkal mindazt, amit most már szinte hónapokon keresztül mondtunk, és akkor abból le lehet vonni a végső következtetéseket.

    Elkülönítettek állatokat, rágcsálókat, fizikailag tökéletes bánásban részesültek, csakhogy vagy hosszú ideig, vagy rendszeresen egyedül kellett lenniük. Ez ugyanolyan stresszhormon-szint emelkedést hozott magával, mint azok az állapotok, amikor fizikailag bántalmazták az állatokat. Vagyis az állatnak tökéletesen mindegy volt, a fizikai rendszerét illetően, hogy nem kapott enni, hogy áramütést kapott, vagy hogy egyszerűen csak egyedül hagyták. Az agy és a hormonok szempontjából egyszerűen nincs különbség aközött, hogy fizikai, vagy lelki behatás történik, az állapotuk ugyanaz volt. Aztán. Ugyanezeknél a patkányoknál, hogyha ezt hosszú ideig csinálták, akkor az agyban az idegsejtek elkezdtek pusztulni. Ebből pedig az következett, hogy idegesek voltak, nagyon rosszul tűrték a stresszt, étvágytalanok és ügyetlenek voltak. Vagyis ez már a viselkedésükre és a válaszreakcióikra is, a későbbi válaszreakcióikra is rányomta a bélyegét. Kismajmokkal tették azt meg, hogy semmi mást nem változtattak a rendszeren, csak annyit, hogy a kismajmokat elvonták az édesanyjuktól. De kismajom társaságban voltak, hallhatták is az anyjuk hangját, mindent megadtak nekik, csak ennyi volt a különbség. Két éven keresztül voltak ezek a kismajmok az anyjuk nélkül, fizikai bántalom egyáltalán nem érte őket, mindent megkaptak. 18, utána 6 hónap után megint együtt nevelkedett az összes kismajom az anyjukkal. 18 hónapos korban újabb 2 napra elkülönítették a kismajmokat. Mindegyiket. A következő reakciók történtek: ezeknél az ún. bölcsis kismajmoknál, akiket beadtak, azonnal megemelkedett a kéreghormon és a noradrenalin szint, és több éven keresztül magas maradt. Több éven keresztül. Pontosan ugyanúgy, mint emlékeztek erre a családterápiás ábrára, hogy már régen nem konfrontálódott az apuka és az anyuka, de az asztmás kislánynál még hosszú ideig megmaradt a fölfokozott érzelmi és fizikai állapot. Ezek a kismajmok fél évre a külvilág iránt nem érdeklődők, keveset és rosszul alvók voltak. És most jön a slussz poén: a kismajmok elé tettek vizet, és tettek olyan vizet, aminek a 15%-a alkohol volt. Ezek a kismajmok, ha választani lehetett, az alkoholt választották. Miközben a majmok normális körülmények között nem választják az alkoholt.

    Itt egy újabb lépés: mértek különböző anyagokat ezeknek az állatoknak a szervezetében, egyértelműen kiderül, hogy az segíti ezeknek a bölcsis majmoknak az állapotát közelebb kerülni az anyjuknál lévő majmokhoz, hogy ha nagyon sokat és intenzíven tartanak kapcsolatot más majmokkal. Tehát, a társas viselkedés, szociális kapcsolatok. Csakhogy, akkor a kutatók megint a következő genyóságot csinálták: beadtak morfint ezeknek a kismajmoknak, amely többé-kevésbé ugyanazt a fizikai változást idézte elő, minthogyha nagyon sok időn keresztül ők kapcsolatban lettek volna a társaikkal. Tehát nem élhettek át örömélményt, meghittséget, védettséget. Ezt átélték a morfin hatására. Természetesen a kismajmok erre rászoktak, és bőven elég volt nekik a morfin is a kapcsolatok helyett. Mert az a fizikai állapot, ami szükséges volt nekik az elégséges közérzetükhöz az létrejöhetett így kívülről is. A kutatók tehát azt a következtetést vonták le, amiről eddig nagyon sokat beszéltünk, hogy agy, hormonok, viselkedés egyazon láncnak a tagjai.

    Aztán azt vizsgálták, hogy mi van a memóriával, emlékezéssel. Már a patkányhölgyek sokkal kevesebb idő alatt találkozván társaikkal, sokkal hosszabb ideig emlékeztek azokra, akikkel találkoztak. A fiúk már ott nem működtek olyan jól, mint a nőstények. Hormonkezelést adtak az állatoknak, a hormonkezelés totálisan megváltoztatta, ellenkező előjelűvé fordította az emlékezésnek a folyamatát is. Vagyis a nőstény patkányoknak férfi nemi hormont adtak – vagy fiú, vagy nem tudom, hogy mondják a patkányoknál – és elkezdtek ugyanolyan rosszul emlékezni, mint a fiúpatkányok. És fordítva, azok a fiúpatkányok, akiket kiheréltek, azok elkezdtek úgy emlékezni, mint a nőstények. Most jönne az érdekesebb gondolat. Tengerimalacokkal kísérleteztek, és kiderítették azt, hogy – mondom ezeket a szavakat én nem tudom, hogy mi, ti lehet, hogy tudjátok – antigénekkel és hisztaminnal képesek voltak asztmás rohamot előidézni. Ez idáig tiszta sor. Utána azt csinálták, hogy egy hangjelzés kíséretében adták ezeket az anyagokat. Nyilvánvalóan megint létrejött az asztmás roham. Harmadik lépcsőben már nem adtak semmiféle anyagot, csak a hangjelzést. Az asztmás roham akkor is létrejött. Tengerimalacoknál elég volt öt kísérlet. Öt esemény után elmélyült a rendszer. A hatodiknál már a hangjelzés elég volt az asztmás roham kiváltására. Ugyanígy kiváltható volt az állatoknál neurotikus tünet. Mégpedig akkor, ha csináltak két ilyen kört, és a két körnek hatása ellentétes. Tehát mondjuk, az egyik az, hogy legyen asztmás roham, a másik meg az, hogy legyen nagyon jól. Az egyiket egy hangjelzéssel, a másikat meg mondjuk valami fényjelzéssel kötötték össze, és ha ezt a hangjelzést és fényjelzést egyszerre adták, akkor ezeknek az állatoknak a reakciója neurotikussá vált. Pontosan ugyanúgy, ahogy a lélektan az embereknél beszél arról, hogy a neurózisnak az egyik legalapvetőbb kiváltó oka a konfliktuskezelésnek az elégtelensége. Vagyis, hogy egyszerre jön innen egy szempont és onnan egy szempont, és nem tudunk egyszerre mind a kettőnek megfelelni. Mondjuk egy családi helyzetben, amikor válófélben van az apa és az anya, és mind a kettő meg akarja szerezni a gyereknek a támogatását, és a gyerek – nem tudatosan, de – belekerül egy ilyen választási helyzetbe, hogy „vagy az apád, vagy én.” „Vagy én, vagy az anyád.” És egyszer csak a gyerek elkezd neurotikus tüneteket produkálni. Adott esetben ilyen tünet lehet az is, hogy össze-vissza csépeli az osztálytársait az iskolában. Ez egy jó vaskos neurotikus tünet. Miközben a szülők lehet, hogy eljönnek a paphoz, és azt mondják, hogy „atya, mi megpróbálunk nagyon-nagyon szépen és kultúráltan elválni. És ugye nincs semmi összefüggés aközött, hogy a gyerekünk mondjuk nem tud koncentrálni az órán, és félév alatt leromlottak a jegyei, meg aközött, ahogy mi kommunikálunk egymással meg a gyerekkel.” És hát ordító összefüggések vannak. De ami izgalmas, az az, hogy ezek a rendszerek hangjelzésre, fényre, bármire be tudnak indulni. De éppen így át is lehet őket írni.

    Patkányoknak immun-gátló gyógyszereket adtak, aminek az lett a következménye, hogy viszonylag ártalmatlan fertőzések kapcsán is megdöglöttek. Utána cukros vizet adtak ezekhez a gyógyszerekhez, a patkányok ugyanúgy megdöglöttek. Később csak cukros vizet kaptak, ugyanúgy megdöglöttek. Hát értitek, na. Akkor így mondom. Ez egy teljesen hasonló folyamat ahhoz a feltételes reflexhez, amiről mindnyájan nagyon jól tudunk. Hogyha egyszer jól laktunk egy McDonald’s-ben, és meghalljuk ezt a szót, hogy „McDonald’s,” akkor elindul a nyálelválasztásunk. Ez idáig rendben is van, csakhogy egyértelmű, hogy az immunrendszerünk is működik ilyen feltételes reflex módjára. Állatokkal kísérleteztek. Öröklött immunbetegségekkel rendelkeztek. Pár hónapos korban ezek az állatok meghaltak mindenképpen. Adtak nekik olyan gyógyszert, ami meghosszabbította az életüket, nyilván ezáltal ez meg is történt. Utána a gyógyszer mellé adtak nekik cukros vizet. Ugyanúgy tovább éltek. Végül nem adtak nekik gyógyszert, csak cukros vizet. Az állatok ugyanúgy tovább éltek. Vagyis nyilvánvaló, hogy a cukros víz beindította az egész rendszert. Valóban elkezdődött azoknak az anyagoknak a fokozott termelése, amelyek akkor következtek be előtte, hogy ha azt a megfelelő gyógyszert adták, amelyekről tudjuk, hogy ezek az anyagok elkezdenek termelődni. Ugyanez kolerával kapcsolatosan, ott meleg hatása volt, amit társítottak hozzá. Ellenállók lettek ezek az állatok a kolerával szemben, már nem kaptak védőoltást, a meleg elég volt. Daganatokkal kapcsolatosan is ugyanez lett az eredmény. A következő megállapítások fakadnak ebből: hogy az immun védekezés, a szívünk, az agy, a lélek, annak az állapota, és ebbe beleértjük a gondolatainkat, az érzelmeinket, a meggyőződéseinket is, totálisan befolyásolja. Abban a könyvben, amely az agykutatásról szól – 1994-ben vagy ’96-ban jelent meg, – a következő mondatot találtam. Miután ezt a következtetést leírja a szerző, ezt a mellékmondatot teszi hozzá: „ebbe sok agykutató ma nem képes igazán beleegyezni.” Vagyis abba, hogy itt nem pusztán biológiai folyamatról van szó, illetve, hogy biológiai folyamat egészen máshonnan is működtethető, vezérelhető – mondjuk így. A második következtetés, hogy a természetes védekezésünk akarattal is javítható vagy rontható. Meggyengülhet, vagy erősödhet. És a harmadik, hogy orvosságok helyett bármilyen semleges anyag is megfelelő.

    És itt egy nagyon fontos lépés jön: az ember. Ugyanis az ember számára a szó lehet ilyen anyag. Mi beépíthetjük a szót ebbe a rendszerbe. És mondhatjuk azt is, és mondjuk is, és erről sokat beszéltem, hogy egy egész rendszer beindítható azzal a szóval, hogy „szeretlek,” és másfelé forgatva beindíthatjuk azzal, hogy „gyűlöllek.” Mindegy, hogy fény, hang, vagy egy szó. Számunkra mindegy. Az is mindegy, hogy most láttok engem, vagy emlékkép, vagy álom, teljesen mindegy. Tehát ide bármi jó. És akkor gondolhatunk Jézusra, aki meggyógyítja a vakot úgy, hogy nyálat fog és bekeni vele a szemét. Itt is volt valami, ami közvetít. És akkor itt megint teszek nagy kérdőjeleket, hogy mi közvetítődik? Vagy mi is történik? Kézrátétel. Természetgyógyászokkal szoktam beszélgetni. Azt mondják, hogy a betegek, vagyis azok akik járnak hozzájuk, azt mondják, hogy „milyen meleg a maga keze!” Mire ő azt mondja, „az én kezem nem meleg. Fogja meg! Nem meleg.” Az érzet, az meleg, amit az illető átél. És ide akkor kapcsolhatjuk Jézusnak a szavát, hogy „legyen neked a te hited szerint!” Hogy ez az egész folyamat pontosan úgy fog lejátszódni, ahogy a te hitedben ez megjelenik. A fantáziádban, stb., stb. Pontosan úgy fog végigmenni ez a rendszer. Beszéltem egyszer erről egy másik helyen. Odajött hozzám egy hangmérnök, és azt mondta, hogy őket megtanították az iskolában arra, hogy amikor az együttes behangolt és beállnak, akkor minden zenésznek van egy ilyen heppje, hogy hallani akarja, hogy ő most hangos, vagy nem hangos, vagy hogy van, és ezért őket arra tanítják, hogy a keverőpulton mutassanak meg egy ilyen fokmétert, vagy micsoda az, mutassanak rá, hogy „te ezzel tudod szabályozni.” Ez egyáltalán nincs bekötve. A zenészek pedig húzogatják össze-vissza, s valóban hallják is. Hallják, és vagy megnyugszanak, vagy jól játszanak. Itt a beépített dolog az, hogy ők húzogatják.

    És akkor most néhány mondattal lezárom ezt. Hogy ezért, most valamiképpen ezzel átlátjuk ezt az egész, több hónapon keresztül elmondott rendszert. Vagyis, hogy létjogosultsága van annak, hogy pozitívan gondolkodjunk. Hogy olyan szavakat, kifejezéseket, mindent, amit ennek kapcsán elgondolhatunk. Hogy változtassunk ezeken a hívó jeleken. Azután létjogosultsága van annak, hogy megkérdezzük a tudattalanunkat, – itt az álomra utalok – hogy „mondd, milyenek az én köreim? Hol kell változtatnom?” Mert ezek a körök totál tudattalanok lehetnek. Tehát, szükségünk van a tapasztalás irányát nem csak a tudat felé, hanem a tudattalan felé is irányítani. Azt csináljuk, amiről eddig is beszélgettünk, emlékeztek, hogy szemlélődés, tapasztalás. Egyszerűen csak elmélyítjük a tapasztalásunkat, de a tudattalan felé. És az onnan jövő információkat is felhasználjuk ennek a rendszernek az alakítására. Ezért létjogosultsága van mindenféle autogéntréningnek. Szuggeszto-terápiának, stb… mondhatjuk ezeket, relaxációs módszereknek… ezeknek mind létjogosultsága van. Azért, mert ha ellazult állapotban vagyunk, akkor a leghatékonyabb az információküldés a tudattalan felé. De viszont is, egy ellazult állapotban, a lehető legintenzívebb az információáramlás a tudat felé. Tehát ezért, minden ilyen rendszernek nagy létjogosultsága van. Ezért, ha én imádkozni akarok, akkor el kell lazulnom előtte. Ha azt akarom, hogy egyáltalán történjen valami, azon túl, hogy öt percenként arra gondolok, hogy már megint nem tudom hol jár a fejem. Ezért létjogosultsága van minden olyan terápiás rendszernek, ahol a tudattalanból fölfakadhatnak dolgok, és ahol arra más reakciók érkeznek. Tehát te, mondjuk, el tudod sírni magadat egy beszélgetésben, és miközben elmondod azt a helyzetet, ahol az nagyon fáj, téged megértenek. Följött valami nagyon mélyről, és valami más reakció érkezett oda. Ahol más érzelmek fognak kapcsolódni ezekhez az élményekhez, ezeknek a módszereknek mind megvan a létjogosultsága. Mindegyiknek. Megvan a létjogosultsága annak, aki az Egyházban úgy beszél, a Szentírásra hivatkozva, hogy „foglalkozz a jó dolgokkal!” Hogy „az elmédet az szent dolgokon jártasd!” Ugyanarról van szó tulajdonképpen. Létjogosultsága van ebből a szempontból minden olyan lehetőségnek, amely a konfliktusok kezeléséhez segítséget tud nyújtani. Ezek nagyon fontos lehetőségeink. Éppen a pszichoszomatikus betegségek tüneteit hordozó családoknál láttuk ezt. Az egyik legnagyobb probléma, hogy nem létezik konfliktus. Totál el van nyomva Érzelmek kifejezése totál el van nyomva.

    Itt akkor befejeztem. Egy kicsit kapkodva foglaltam össze mindezt. nyilván, amikor az érzelmekről fogok beszélni, akkor azért újabb és újabb utalásokat teszek majd. Köszönöm a figyelmeteket! (57:55)