A Hit fejlődése az egyénben 3.

2002.10.01.

Megosztom
Elküldöm
Isten hozott Benneteket! Köszöntök mindenkit!

Arról beszélgetünk, töprengünk hogy hogyan írhatják le a hitet, hogy ha az minden emberre jellemző és fejlődő adottságunk. Két alkalom volt eddig és nagyjából eljutottunk a felnőtt korig. Először az első hitről volt szó, a nem differenciált hit. Aztán az intuitív és projektív hit – egészen pici korban. Aztán később úgy zömével gyerekkorra jellemző a mítikus és szó szerinti hit. Aztán elérkezünk a többé-kevésbé serdülő korbanmegerősödő és jellemzővé váló hitformához a konformista hithez. És aztán az ötödiknél tartottunk, amikor a felnőtt ember személyes, individuális, egyéni hitéről volt szó. És itt mielőtt belekezdenék a következőbe, a hatodik fázisba vagy szakaszba annyit szeretnék elmondani, hogy tudom azt, sokan vagytok itt olyanok, akik nem kaptatok vallásos nevelést. Nem legalábbis a vallásos hit közegében nőttetek föl és ezért látszólag elkpzelhető volna az, hogy ti rögtön az ötödikkel kezdtétek, vagy hogy rögtön az ötödikben vagytok. Ez többé kedvésbé lehet így, hogy ti a…a felnőtt ember hitének a sajátságait viselitek magatokon leginkább. De miután Fauver-t sokat kritizálták azért, hogy nem jött ki elég markánsan a hitnek a mélylélektani háttere. És ő azt mondta: “dehogynem, kijön”. Dehogynem, hiszen alapvetően arról beszélek, hogy a hit az nem tudatosan, hanem nemtudatosan hat belülről… és hogy ezért hogy ha valaki miközben eszmélődik és nincs olyan vallásos háttere és azt mondja, hogy hát, én többé-kevésbé az ötödik jellegzetességeit mutatom ez azt is jelenti föltehetően, hogy az első négy hitfázisból is nagyon sok jellegzetesség van ő benne, vagy van benned, csak ezek nem tudatosultak, nem fölismertek. Ezért aztán izgalmas volna, ha magadra ismertél elsősorban ebben az ötödik fázisban, hogy azért utánanézz jó alaposan az első négynek, mert azok is hathatnak nem tudatosan elég mélyről és nagyon hatékonyan benned. Főleg akkor, ha mondjuk válsághelyzetbe kerülsz, vagy kritikus pillanatokat élsz meg, ott egy-egy…, egy gondolatod vagy benyomásod nagyon jól árulkodhat arról, hogy mit jelent az, hogy benned él valami szószerintiség, vagy valami mágikus vagy egyéb. Mert mindnyájunkban él ilyen. Csak talán valakiben erősebb, valakiben gyöngébb, és főleg van akiben tudatos van, akiben meg kevésbé.


A hatodik, amiről Fauver úgy beszél,hogy – ez természetesen kizárólag felnőtt embernél figyelhető meg (azt mondta már az ötödikről is egyébként, hogy ötödiket nem talált gyereknél csak fölnőttnél,) a hatodik pláne felnőttekre jellemző. Azt mondta, hogy ez az összekötő hit, vagy elkötelező hit. Előszőr általánosan a jellemzőit szeretném elmondani és utána az összekötő jellegről összegyűjtöttem 12 pontot. Jaj nektek… de érdemes azért… azért így pontokba szedve is beszélni róla. … Nincs itt János… nahát… mindig itt szokott lenni… Na…ő… az első, hogy aki az összekötő hitnek a jellegzetességeivel bír, az ilyen ember képes a dialógusra. Elég nyitott és rugalmas ember ahhoz, hogy merjen más meggyőződésű és más hitű emberekkel dialógust folytatni, párbeszédbe elegyedni. Ne kelljen szinte ösztönössen félnie attól, hogy az az illető adott esetben a maga meggyőződésével vagy maga életvitelével olyan, oly akkora kihívást intéz az ő hite és meggyőződése felé, hogy ő azt nem bírná elviselni. Nincs szüksége arra, hogy távol tartsa magát bárki mástól, még akkor is ha az a bárki más nagyon elkötelezett és hiteles ember, mert tudja, hogy ebben a párbeszédben ő a saját hitében nincs fenyegetve, vagy veszélyeztetve. Mert az éppen elég erős már ahhoz, hogy kibírjon egy hozzá hasonló nagyon erős hitű, vagy meggyőződésű embernek a közelségét. Az ilyen ember képes kilépni a “vagy-vagy”, “fekete-fehér”, “igen-nem” világból. Ez nem jelenti azt, hogy az életében nincsenek olyan dolgok, amelyeket vagy-vagy fog eldönteni, vagy amelyeket “igen-nem” kérdésként értelmez. De képes árnyaltan gondolkozni. Képes a reflexióra illetve arra, hogy egy dolgot több felől lásson és ugyan annak a jelenségnek több féle értelmezést adjon.


Aztán… általában jellemző rá az, hogy miközben az első fázisban totálisan uralkodott az, hogy minden relatív, minden viszonylagos, és a viszonylagosságnak egyetlen mértéke van mégiscsak: én magam. A hatodik fázisban lévő ember is azt mondja, hogy igen minden relatív és minden viszonylagos, de… és ennek ellenére, hogy ez így van, vagy legalábbis nagyon sok mindent így lát, ennek ellenére ugyanúgy látja az életben azt is, hogy mi objektív. Mi az ami abszolút. És ezért képes elköteleződni. Egyszerre látja a dolgok viszonylagos voltát és egyszerre látja a dolgoknak mondjuk abszolút vagy objektív jellegét. Képes a racionális és irracionális tapasztalatait, élményeit a személyiségének ilyen jellegű motívumait összekötni, és egységben látni azokat. Az ilyen hitű emberre jellemző az is, hogy nem éli át azt , hogy az értelme vagy a gondolatai állandó harcban volnának az érzéseivel és az érzelmeivel. Az ilyen hitű ember viszonylag jól meg van abban az egységben, hogy az akarata többé-kevésbé már a jóra és a helyesre irányul. Nem érzi azt folyton-folyvást mint amit mondjuk egy serdülő érez, hogy megtanulta, hogy mi a jó és a tagjaiban valami egészen mást érez, és szive szerint valami totálisan mást csinálna. Vagy az érzései vagy az ösztönei alapján valami teljesen mást csinálna, mint amit az esze, vagy mondjuk a neveltetése diktál neki. Itt ebben a hit fázisban ezek a dolgok már szépen harmóniára jutnak.

A Biblia – bár erről majd külön is szeretnék szólni - az ilyen hitű ember számára egyszerre tekintély, egyszerre kinyilatkoztatás és képes így olvasni. Másfelől pedig állandóan mondjuk zakatol az agya és eszébe jutnak a szövegkritikai megfontolások, az irodalomkritikai gondolatok. Képes a fordítás különbségeit egybe vetni… és akármicsoda, hermeneutika… képes értelmezni és reflektálni a Szentírásra is. Látja azt, mint emberi szöveget, ízekre is képes szedni és a következő pillanatban a Szentírásra úgy tud figyelni, mint abszolút tekintélyre, mint a kinyilatkoztató Isten szavára. És ezt a kettőt képes együtt csinálni… János!…… na látjátok?… mondtam, hogy mindig itt szokott lenni…

Azt mondja, hogy az ilyen hitű emberben már nincs állandó feszítő ellentmondás a tudattalan törekvések és a tudatos értékek között. Persze…nyilvánvaló, hogy ezek között mindig vannak feszültségek. Ha ezek között megszűnnének a feszültségek, az élet is megszűnne… tehát vannak feszültségek! De hogyha ezek a feszültségek ki is éleződnek, adott esetben az ilyen ember is természetesen juthat krízisre, de akkor fogja tudni, hogy Ő most krízisben van. Azt is fogja tudni, hogy ő most azért van ilyen hihetetlen ramaty állapotban, mert most éppen ez és ez történt vele. Az ilyen ember képes önmagát is relativizálni. Nem csak az ént képes relativizálni, hanem mindent, ami vele kapcsolatos. Mondjuk egy serdülő, amikor szerelmes, akkor azt gondolja, hogy csak Ő van a világon, meg egy másik ember. Ennyit még megenged a világnak… az összes többi lényegtelen intermezzo. Amikor az ilyen ember csalódik, akkor nem azt gondolja, hogy Ő csalódott és az Ő… mondjuk… tudatos kis világa darabokra törött, az illúzióival meg az érzéseivel együtt, hanem azt gondolja, hogy az egész világ törött darabokra. Hogy vége van a világnak. Nem egy szerelemnek van vége… hölgyek bólogatnak… szóval nem egy szerelem ért véget, hanem az Élet…a Világ. Na jó persze, ha valaki tisztességesen szerelmes,akkor azért kicsi ebből mindig van, lehet Ő akármilyen érett, de mondjuk nem mindegy, hogy valaki hónapokon meg éveken keresztül ebben a … ebben a világban bolyong, hogy nincs is világ, mert összetört. Vagy pedig abban, hogy… hogy mondjuk egyszerre éli át ezt a kettőt. Hogy Ő most azt éli át… hogy az ÉN azt éli át, hogy a világnak vége. De ezt így is fogalmazza meg, hogy bennem valaki azt éli át, hogy nekem most annyi. De közben tudja, hogyha ezt így ki tudja mondani, akkor természetesen neki nem annyi, csak benne valami törött össze.

Azután – itt jön egy-két szerintem szép kijelentés – az ilyen ember ismeri a csatavesztés szentségét… Azért az már komoly… Képes elveszteni egy csatát. Tisztességesen, becsületesen, de jól elveszteni… És a másik, ami talán ide tartozik, hogy nem akar már mindenáron győzni. Ha éppen veszíteni kell, akkor veszít. Ha ez a saját gyöngeségéből történik, akkor abból történik…

Azt tanította nekünk a bölcselet tanárunk a teológián - ezt azt hiszem említettem is már -, hogy a katolikus “kötőszó” az, hogy: “nem csak, hanem is”... Nem csak ez vagy csak az… Szia Csilla!… Csilla kislányát megkereszteltük tegnap… képzeljétek, nagyon jól fogadta.

Azután… az ilyen érett és összekötő hitű ember képes arra, hogy megkülönböztesse a fontos és a nem fontos dolgokat egymástól. De ez még nem mestermű. Képes arra is, hogy a fontos és a lényeges dolgokat megkülönböztesse egymástól. De ezt egyszer már említettem, úgyhogy most ebbe nem megyek bele csak utalok rá, hogy van különbség a fontos és lényeges dolgok között. És ezt képes megkülönböztetni.

Bár vannak elvei, temészetesen vannak elvei, mindig Embereket lát. Nem elveket és nem eszméket nem ideológiát, hanem Embereket! Képes emberiségben és egyetemességben gondolkozni. Kiforrott magatartás jellemzi. Ilyen kiforrott magatartást, rendíthetetlen tartást elsősorban idős embereken láttam… nem sokon eddig életemben. Hogy hogy tudja valaki ötvözni azt, hogy leül velem beszélni, hajlandó érzelmileg bevonódni egy dologba és közben azt érzed rajta, hogy valahol legbelül meg sem moccan. Valahol a lelke mélyén van egy telejes háborítatlan víztükör. És kívül akár mennyire vagy belelkesedik vagy elszomorodik, akár kétségbe is eshet mégis az sugárzik át rajta, hogy igen most kétségbe van esve… valahol… valahol a felszinen… a mélyén pedig van valami végtelen háborítatlanság. Életemben pár ilyen idős emberrel találkoztam. Fantasztikus! Irritálnak nagyon… roppantul…Annyira szeretnék abba a háborítatlan tótükörbe belevágni legalább egy kis kavicsot, hogy úgy lássam ahogy mennek így a hullámok… és nem megy. Nem megy… és ezek a kavicsok hullanak vissza. Nagy élmény ez! Hát igen… de azért sokáig nem érdemes csinálni.

Aztán egyszerre jellemzi Őt a rugalmasság és az elkötelezettség. Mondhatjuk azt is, hogy az Istennel való kapcsolata lényegi eleme az életének. És az Istennel való kapcsolat ez összefüggésben van az életének minden területével. Ez az összefüggés nem elvi, hanem gyakorlati. Azt is lehetne mondani, hogy az ilyen embert valami légkör veszi körül. Ambipur… …de valami… valami jó… olyasmi, amit jó szagolni.

Aztán - hát ezeket már úgyis kitalálnátok magatoktól – természetesen képes az áldozathozatalra, …képes rá. És ismét fölfedezi a vallást. Az ilyen hitű ember nagyon hasonlatos a harmadik fázisban lévő emberhez. Néha alíg lehet őket megkülönböztetni, mert mind a kettő valahogy elemi szükségét érzi annak, hogy meglegyenek a vallási gyakorlatai. Bent van az egyházban, ragaszkodik a hagyományokhoz, őrzi a hitét, azt gyakorolja is. A tekintélyt elfogadja és az összes többit. Látszólag olyan, minthogyha még el sem jutott volna a kérdésekig, a tagadásig, a lázadásig, a krízisekig. Valójában azonban már régen túl van rajtuk vagy legalábbis képes velük együtt létezni. A kettőt könnyű, nagyon könnyű összekeverni.

És most jöjjön az a 12 pont. Nem fogom azért hosszan mondani, simán befejezem.

Az első. Itt a vallásról lesz szó, tehát: az ilyen hitű ember számára a vallás esetleges, korhoz, kultúrához kötött jelenség. Relatív, esetleges, viszonylagos. És miközben ezt minden felöl képes így látni, a vallásnak minden megnyilatkozását látja így földhöz ragadottan, aközben mégis elkötelezetten gyakorol egy vallást. Az ötödik fázisban lévő ember a relatívra és az ő személyes megfontolásaira helyezi a hangsúlyt ezért nagyon szivesen elszakad legalább annyira minden vallástól, hogy nem gyakorolja egyiket sem. Szivesen hivatkozik arra, hogy Ő minden vallásból kiszedi azt, ami abból olyan szép és Ő egy ilyen gyönyörűséges valami… shak-et fogyaszt nap, mint nap. A hatodik fázisban lévő nem gyurkálja össze a vallásokat, miközben lehet, sőt biztos, hogy sokkal közelebb állnak hozzá a más vallások…, mint attól, aki távolságot tart mindegyiktől, talán egyenlő távolságot. És nem megy bele egybe se azért, hogy aztán azt mondhassa, hogy de én mindenre nyitott vagyok és minden érték fontos nekem. Amiről most beszélek itt szinte mindig paradoxonokig fogunk eljutni. Hogy miközben elkötelezetten vallásgyakorló - egy vallás gyakorló - nem dől be ezeknek a… nem tudom minek… hogy túlnőttük az egy vallást… össze kell szedni mindenből, ami jó… meg szóval… neee… még nem tartunk itt. Mondok ehhez példákat: Roger Schütz. Még inkább Roger Schütz párbeszéde XXIII. János pápával. Roger Schütz, akinek a családjában vannak katolikusok, de zömmel protestánsok. Elkötelezetten ökomenikus beállítottságú protestáns. Protestáns lelkész. Egészen közel kerül a katolikus hithez. Hiszi többé-kevésbé mindazt, ami a mi katolikus hitünkben benne van. Tehát például a szentségeket, az eucharisztiát. A II. Vatikáni zsinatra meghívja Őt XXIII. János, akivel jó barátságban van, hogy jöjjön el szakértőnek. Csak mondom… ezek, ezek már pontok: tehát, hogy egy pápa meghív egy ilyen valakit egy ilyen kétes ürgét. Egy ilyen gyanús, aki még úgy tűnik, hogy döntse már el, hogy mit csinál… meghív-… protestáns lelkészt… ki is tart bennne… meghívja Őt zsinati szakértőnek. Roger Schütz azt mondja neki, hogy én már egészen olyannyira közel vagyok a katolikus egyházhoz, hogy megfontoltam negyon,azt hogy ne katolizáljak-e. Erre XXIII. János azt mondja…pápa…, hogy:”Kérlek, ne! Mert amit Te tudsz, azt ha Te protestánsként képviseled, nagyobb hasznára vagy a világnak.” Ne, ne gyere át hozzánk! Maradj ott nyugodtan. Nem azért, hogy neki ott is jó lesz, kis hülye hát… nem, hanem… szóval, amikor két – most nehogy félreértsétek – két nagy lélek találkozik. (…) Nahát szóval persze most én honnan tudom, hogy mit gondol XXIII: János…, de, hogy valami olyasmit… úgy el tudom képzelni… hogy, hogy, hogy… “nézd hát…, itt már mindegy… mindegy, nyugodtan legyél protestáns”. És Ő protestáns lelkészként létrehoz egy szerzetesi közösséget. Cölibátussal!… Izgalmas!

A másik… Ő egy velem egy idős hindu szerzetes, …jó barátom. …azt nézem, hogy… van-e itt valaki… na ezért nem kellene annyira figyelnem, csak… egy Valaki…, mert az történik, hogy Ő hozzá valahol bekopogtat egy fiatalember és azt mondja neki, hogy Ő nagyon keresi Istent… és most valahogy úgy gondolja, hogy talán Őneki a hinduizmus lenne az, ami választ ad arra, hogy hogyan tudna Ő Istenhez közel kerülni… és ez a hindu szerzetes beszélget vele sok-sok alkalommal majd végül azt mondja:”Te tudod mit? Neked inkább katolikusnak kéne lenned!… Én azt látom rajtad, neked… hát itt van!!!, na nem a hindu szerzetes barátom… hanem a Másik… szóval és akkor azt mondja neki, hogy “neked , neked inkább… maradj meg katolikusnak… jó az Neked! Úgy látom, - mondjuk így - jobban megtalálod a számításodat.” És ez bejön… nagyon, nagyon jól bejön. Én még nem küldtem hozzá senkit…

A másik. Ezt a példát is ismerhetitek, hogy mondjuk Mahatma Ghandi, a nagy lélek Ghandi olvassa a bibliát. A nyolc boldogság, és a hegyi beszéd olyan hatással van rá, hogy az erőszakmentesség… nem is tudom milyét… elvét a Szentírásra és Jézus hegyi beszédére hivatkozva dolgozza ki. De nem lesz keresztény. Az életét szinte egy krisztusi keresztény alapelvre építi, és utána nagyon elkötelezett hindu lesz, vagy hindu marad. És ezt a kettőt képes egyszerre csinálni. És amikor India kivívja a függetlenséget, akkor hindu létére az állam első emberének egy muzulmánt kér föl…persze nem örülnek neki… ez volt tehát az első pont. Tehát valaki, aki látja a vallásnak, vagy a saját vallásának minden relatív és esetleges korhoz, kultúrához kötött voltát… és mégis elkötelezetten csinál egy valamit.

Második: az erkölcs viszonylagossága. Húúha… most itt nagyon óvatos leszek… nehogy valaki félre értsen engem. Természetesen az erkölcsnek megvannak a maga abszolút alapjai, és mégis az erkölcs úgy, ahogy előttünk áll egy roppant relatív és viszonylagos valami. Például annyit hadd hozzak, hogy mondjuk az élet tisztelete. Amit talán így is mondhatnánk az erkölcs mögött álló alapelv. Hogy az élet érték. Ezt az alapelvet különböző kultúrákban lehetséges, hogy teljesen ellentétes módon valósítja az meg, aki ezt az erkölcsi alapelv mögött álló alapállást komolyan veszi. Arra gondolok hogy mondjuk egy olyan kultúrában, ahol az idős emberek a közösség terhére vannak és az egész közösség létét veszélyeztetné az, ha ezekről az idős emberekről gondoskodni kellene… ezek az idős emberek önként… elvonulnak a hegy tetejére, elmennek az erdőbe, vagy a pusztába, hogy ne legyenek a közösség terhére, mert tudják, hogy az Ő gyöngeségük veszélyezteti az élet továbbadását. Ebben az esetben ez a közösség, de főként ezek az idős emberek az önkéntes kivonulásukkal az élet mélységes tiszteletésről tesznek tanúságot. Amely tisztelet alá vonják a saját, egyéni érdekeiket. És tudunk olyan kultúrákról, ahol ennek pont az ellenkezőjében fejeződhet ki az élet mélységes tisztelete. Abban, hogy az idős embert nem hogy ki küldjük a pusztába, hanem behozzuk onnan. És próbáljuk őt ligetekben, kertekben és egyéb helyeken… nem eldugni, hanem… hanem jóllakatni. És ugyanaz az erköl… így mondtam ezért inkább, hogy az erkölcs mögött álló alapelv érvényesül. De lehet, hogy totálisan ellentétes módon, ami egy adott kultúrában annak a megvalósulását illeti. Rengeteg példát lehetne hozni… de nem csak az erkölcs viszonylagosságára csodálkozhatunk rá, hanem arra is, hogy amögött mégiscsak van valami… ami egyetemes. Még ha az adott esetben nagyon viszonylagos módon jelenik is meg.

Hadd olvassak föl most nektek kb több mint két oldalt… muszály… Annyira, annyira benne van ebben minden, amit el szeretnék mondani, amiről eddig beszéltem: a vallásnak és érintőlegesen természetesen az Isten kapcsolat viszonylagossága. Az erkölcs viszonylagossága és még a többi pontnak a megjelenése. Nagyon benne lesz. Sokkal jobban elmondja, mint én. Ez pedig (Platon) Socrates, aki a… (István közbeszól) … nem jó?…hát… István, pedig így van! Socrates védőbeszéde. Ő, aki egész életében arra hivatkozik, hogy mindig a benne lévő – Ő így mondja - Istent vagy isteneket szolgálta. Hallatlan következetességel szolgálta Istent… most így a maga módján értsük ezt… és akkor az Athéni polgárok Őt perbe fogják az ifjúság megrontása vádjával, azzal, hogy ennek a megrontásnak a veleje az, hogy nem hisz Istenben… és akkor azt látjuk, hogy van valaki, aki fölötte áll azoknak, akik Őt perbe fogják és akik Őt a hatalmukkal mondjuk… élet és halál közé sodorjják. Szeretnék egy rövid részletet elolvasni a védőbeszédéből, aztán abból a részletből, amikor kiderül az, hogy bűnösnek mondják ki, és aztán abból a részből, amikor kimondják azt, hogy halálra ítélik. Miközben Ő fölötte áll ennek az egész rendszernek.:

“Hogyan hatott rátok, athéni férfiak vádlóim beszéde, nem tudom. Én bizony magam is kis híján beléjük feledkeztem, olyan meggyőzően beszéltek. Ámbár igazat úgyszólván semmit sem mondtak. Sok hazugságuk közül leginkább egyet csodáltam azt, amelyben kijelentették, hogy óvakodnotok kell, nehogy rászedjelek, minthogy félelmetes szónok vagyok. Nem szégyelték, hogy nyomban tettel cáfolok rájuk, minthogy egyáltalán nem mutatkozom félelmes szónoknak. Ez volt, gondolom, a legnagyobb szégyentelenségük. Hacsak nem azt nevezik ők félelmes szónoknak, aki igazat mond.”…”Legyen hát! Védenem kell magam, athéni férfiak és meg kell kisérelnem kiírtani belőletek, méghozzá ilyen rövid idő alatt azt a rágalmat, amely oly hosszú ideig élt bennetek. Szeretném, ha ez sikerülne! Föltéve, hogy nektek is, nekem is valamivel jobb így. És szeretném, ha elérnék valamit védekezésemmel. Hanem úgy vélem ez nehéz lesz. És egyáltalán nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire nehéz. És mégis forduljon úgy a dolog, ahogyan az Istennek tetszik. Engedelmeskedem törvényének és védekezek.”

Itt most lapoztam sokat… kimondták, hogy bűnös. Azt mondja:

“hogy nem haragudjam, athéni férfiak azért, ami megesett, hogy engem vétkesnek nyilvánítottatok, arra sok okom van. Nem is ért váratlanul, ami ért. Sőt sokkal inkább csodálkozom a kétféle szavazatok számán. Mert nem hittem volna, hogy ilyen kevésen múlik, hanem sokkal rosszabbat vártam.”

a halálbüntetés kimondása után:
“Hát nem valami hosszú idő miatt keveredtetek, athéni férfiak, rossz hírbe, és vonjátok magatokra annak a vádját, aki szidalmazni akarja a várost amiatt, hogy megöltétek Socratest, a bölcs férfiút. Mert ha nem is vagyok bölcs, annak neveznek majd engem. Akik titeket szidalmazni kívánnak. Hacsak rövid ideig vártatok volna, önmagától bekövetkezett volna, amit akartok, hiszen látjátok koromat, milyen előrehaladott már életem. Milyen közel vagyok a halálhoz.“
és akkor a vége:

“Hiszen nem is ez a nehéz, ferfiak, megmenekülni a haláltól. Sokkal nehezebb megmenekülni a bűntől. Hisz a halálnál a bűn fürgébben fut. Így engem, aki lassú járású vagyok és öreg, lassaban futó ellenség ért utol. Vádlóimat pedig, mivel fiatalok és fürgék, a gyorsabban futó. A gonoszság. És innen úgy távozom majd, mint akit ti halálos ítélettel marasztalatatok el. Ezek pedig úgy, mint akiket az Igazság marasztalt el a gonoszság és a jogtalanság vétkében. Én is megmaradok itéletem mellett és Ők is a maguké mellett. Mindennek azomban bizonyára így kellett történnie és hiszem, hogy helyesen van így.”

és akkor a legvége… utolsó mondat:

“No, de ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni. De hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors felé az mindenki előtt rejtve van – kivéve Istent.”

Ennél jobban nehezen tudnám leírni azt, hogy milyen az a valaki, aki ezután elfogadja a rárótt halálos ítéletet, miközben mindenestül fölötte áll azoknak, akik ezt az ítéletet hozzák. És pontosan azon a ponton áll leginkább fölöttük, amire hivatkozva ők az itéletet hozzák… és mégsem lép ki ebből a körből… és nem mondja azt, hogy fölöttetek állok, ennek jogán nincsen jogotok fölöttem ítélkezni, hanem azt elfogadja. Az összekötő, érett hitű emberre ez jellemző. Hogy a reflexiója révén, épp a hite révén fölötte áll sokmindennek, de evvel a jogával mégse él, hanem bent marad. Bent marad a vallásgyakorlatban, bent marad az erkölcsben. Az erkölcshöz még annyit, hogy nemcsak hogy azt látja, hogy az erkölcs viszonylagos, ahogyan azt mi meg tudjuk valósítani és képesek vagyunk fölfogni, hanem – ez van egyfelöl, másfelöl pedig – etikai szilárdság jellemzi. Következetes erkölcsi magatartás.

A harmadik: a vallásos megnyilatkozások, a liturgia, Istentisztelet, a szimbólumokkal, a kultusz…. mindez számára egyértelműen kultúrához kötött és esetleges… egyfelől. Másfelől pedig képes arra, hogy teljesen önátadó módon, cselekvő emberként részt vegyen a kultuszban, a liturgiában,az Istentiszteletben. Képes önmagát átadni az imádságnak, miközben tudja, hogy ebben is mennyi mennyi esetleges és emberi szűrődik át. Képes meghallgatni az Isten hangját, miközben tudja, hogy milyen sokféle szűrőn keresztül jut el hozzá és ezért mennyire relatív. Itt egy példát hadd mondjak el. Jópár barátom végzett Rómában. Ez nekem nagy öröm, már csak azért is, mert nagyon sok, nagyon sok élményt meg tapasztalatot tudtak nekem átadni. Az egyikőjük mondta el ezt az eleven példát, hogy valamelyik afrikai országból a Rómában végzett atya azzal a kívánsággal fordult a Római Liturgikus Bizottsághoz, hogy engedjék meg neki illetve nekik, hogy elhagyhassák az oltárcsókot és az evangéliumos könyv megcsókolását. Arra hivatkozott, hogy az Ő kultúrájukban a nyilvános csók csak prostituáltak esetében megengedett. Rendes tisztességes ember nem csókolódzik nyilvánosan. Ezért ők amikor az Istentiszteletet azzal kezdik, hogy megcsókolják az oltárt és az oltáros könyvet megcsókolják ezzel valami nagyon nagyon rossz üzenetet mondanak el Istenről, magukról meg erről a vallásról az embereknek. S erre a válasz az volt: nem!… Azt kérte ez az atya… hozott alternatívákat is, hogy nagyon el tudja képzelni – merthogy az Ő kultúrájukban az ölelésnek van valami nagyon hasonló üzenete, mint nálunk a csóknak, a belsőséges szeretetnek a kifejezése - , hogy egy liturgikus öleléssel hadd köszöntse az oltárt… hadd ölelje magához az evangéliumos könyvet. Nem…. néha az az érzésem, hogy sok száz évvel el vagyunk maradva. Ezeket a baklövéseket már nagyon régen és sorozatban elkövettük Kínában, Dél-Amerikában, Afrikában és ki tudja még hol… (István közbeszól: Európában) … (…) igen… szóval, na… nem is mondok ehhez semmit… Nyilván - egy másik példa – vannak olyan emberek, akik vállalnak egy komolyabb szerzetesi életet… ezt általában úgy szokták, hogy elmennek valami vad helyre, valami szerzetesnek való vad helyre és az egyikőjük vissza jővén néhány ilyen… ilyen rendes szerzetességből azt mondja, hogy akkor kapta az egyik legnagyobb leckét a mesterétől, mikor…mikor az behívatta őt és elmondta neki, hogy milyennek látja a magyarokat. Azt mondta, hogy jöttetek már páran Magyarországról. Nagyon sok erényetek és értéketek van. Roppantul jellemző rátok a felnőtt ember személyes hite – ez nagyon megvan bennetek -, de az biztos, ha én előjáróként azt kérem, hogy a gyertyákat jobbról balra gyújtsátok meg, akkor ti biztos, hogy balról jobbra gyújtjátok meg… hogy tudod, ez a ti nagy gyöngétek…

A következő: az ilyen érett hitű ember tökéletesen tudatában van annak, hogy mondjuk, ha magunkra nézünk, a katolikus hit a maga dogmatikájával, hitigazságok rendszerével roppant esetleges és relatív, viszonylagos alakot is ölt. Már pusztán azzal, hogy ha szavakba próbáljuk rendezni a titkot… ez csakis valami hihetetlenül korhoz, kérdésföltevéshez, emberzhez kötött viszonylagos kijelentés lehet. Még akkor is, hogy ha valami nagyon… nagyon azon túlról akar szólni. Emlékesztek, ugye, a dogmatika professzorom kijelentésére, aki azzal fejezte be dogmatika előadásait, hogy: “és most pedig kedves hallgatóim közlöm veletek, hogy egyetlen dogmában sem hiszek… csak abban, amit a dogma ki akar fejezni”. Mert ugye ezzel a kijelentésével máris… máris-máris-máris-máris nehéz helyzetbe hozott minket… Ide talán lehetne hozni még Pál apostolt és az első egyetemes zsinatot, amit nem így hívnak, hanem azt mondják rá, hogy Apostoli Zsinat. Fogalmunk sincs, hogy mikor volt ezért aztán pontossan meg tudjuk mondani, nehogy kétségek közé sodorjunk benneteket. Tehát 49, 50, 51 vagy máskor történt……, de tudhatjátok, hogy 50-ben volt. Ez a katolikus hitigazság… na! Hogy ugye ott fölmerül az a nagyon nagy kérdés, hogy mit csináljanak azokkal, akik a pogányságból, pogány hitből – azok nem hitetlenek, csak úgynevezett pogány hitűek – abból térnek meg. Meg kell-e tartaniuk a zsidó törvényeket és szokásokat és előírásokat? Mondjuk körül kell- e metélni őket? Akkor Pál apostol, a zseni, azt mondja, hogy:” há-már-mé-kéne? Hát én sem azáltal üdvözülök, hogy megtartom az ószövetségi törvényt, akkor minek kényszerítsek rá mást?” Aztán vannak kevésbé zsenik, mondjuk Péter apostol, a főnök… … mer Ő ingadozik a lelkem…:”hááát…” ugye úgy csinálja, olyan jó karakánul, mikor pogány keresztényekhez megy, akkor mondja neki, hogy: “dehogy kell!” Elmegy a zsidó keresztényekhez, már a zsidóságból megtért keresztényekhez, akkor azt mondja, hogy de bizony kell nekik: “csak nem képzelitek!” Így aztán iit is mást mond meg ott is. Olvashatjuk az Apostolok Csalakedeteit, ahogy Pál és Péter vitatkoznak szépen egymással és Pálnak van igaza… Evvel együt persze a dologban az a szép, hogy Pál nem mondja azt, hogy:”áhá, most kiderült, hogy Jézus tévedett, én vagyok a főnök…, hanem Péter a főnök, csak éppen téved.” Mint ahogy János is ezt csinálja… ugye a föltámadás jelenetében. Ő a gyorsabb, előbb ér oda a sírhoz s megvárja Pétert, mert Ő a főnök. Menjen be Ő… ugyse látja…… végül is mindegy, hogy előbb vagy később látom a semmit, nem? De ezt az evangelista nagyon kiemeli. Tessék, tessék… lehet, hogy hátra esett Péter és Ő fogta meg, tehát… De hogy hogy oldódik meg a dolog…(…)hogy Péter apostol helyett Pál apostolnak a zsenialitása, hogy azt mondja: a pogányságból megtért keresztényeknek nem kellmegtartani a zsidó törvényt. Azonban és ezt a törvényt megtartom a zsidók között azért, hogy ne botránkoztassam őket meg és ne gyöngítsem az Ő hitüket. De másokat nem kötelezek rá…

aztán (…) jön az, amikor már valaki elég érett és azt mondja… és aztán olvassátok el a leveleit amelyikben egymás után beszél erről. “Nem vagyok a törvény alá vetve, de megtartom a törvényt.”

Az ötödik. Az ilyen érett hitű ember napnál is világossabban tapasztalja azt, hogy az a közösség, az az Egyház, az a vallási gyülekezet, amiben van végtelenül emberi, hihetetlenül gyönge! Nagyon messze van az (…) szentségtől… roppant messze. És mégis nemcsak hogy közösséget vállal azokkal, akik ezt nála sokkal gyöngébben csinálják, hanem nagyon tudatosan cselekszik azért a közösségért, amelynek az esetleges voltát totálisan látja. Nem lép ki ebből a közösségből, azért mert Ő több lett, vagy nagyobb lett, mint amazok. Számomra egyébként itt.. ilyen, ilyen mester, olyan guru, ilyen nemtudommi… és Ő már mit tudom milyen fokán van a nirvanának… tudjátok a… az egyik legjobb ismérve az, hogy az ilyen illetőben van-e elég alázat, hoy egy közösség tagja legyen. Vagy Ő csak mester? Vagy adott esetben tanítvány is egyben. És alávetve van-e sokmindennek, vagy Ő a mester, tehát Ő dirigál? Hogy ebben nyilatkozik meg az Ő mestersége? Hogy én fölöttetek vagyok és dirigálok neketek. Éppen valakikkel beszélgettem erről, hogy szinte bele lehet remegni abba, ahogyan Jézus - miközben totálisan fölötte áll a… azoknak a rendszereknek, amibe születik – milyen nagy következetességgel megtart mindent: a szokásokat, az előírásokat… mindent megtart. A szentírásban egy sereg helyen olvashatjuk, hogy de jó-jó-jó, értem én, hogy ti ezt mondjátok, meg azt… teljesítsük be a törvényt! A legszebb példája ennek az, amikor rászolnak és azt mondják, hogy: “Te Jézus! Te nem fizetted még be a templomadót…” És akkor Ő erre hihetetlen nyugalommal azt mondja, hogy: “Tudjátok úgy van ez, ez a templom Atyámé… én meg a fia vagyok… nekem ezért nem kell adót fizetni…” De ez idáig még csak mondjuk az ötödik fázis lenne, ha már ezt most ilyen csúnyán bekategorizáljuk. Hanem azt mondja: “Tudjátok mit… befizetjük.” És befizeti. Ráadásul nem csak a magáét, hanem:” Péter, gyere, befizetem a tiédet is.”…… (…)

Aztán… na ide még egy kritikus megjegyzésem hadd legyen… a nagyon… hihetetlen meleg van, ugye?… kezd a fülem belángolni… tessék? Ja nem szoktam meg a meleget – ezt mondja valaki… ja hát nem fűtöttem be ……(…) szóval… igen, ide akartam még valamit mondani, hogy… tudjátok mindig… úgy,hát jó esetben olyan szeretettel tudok azokra nézni, akik olyan hihetetlen meggyőzően előadják nekem, hogy miért végtelenül esetleges vasárnap misére menni. Ezt olyan fantasztikus meggyőződéssel tudják emberek mondani, egyébként ténylegesen… ténylegesen. Nagyon komoly személyes hittel lehet ezt mondani, hogy hát.. ugyan minek???…. aki egy picit tovább jutott, az azt mondja hogy: hátha minek, akkor miért ne?… Hát József Attila… gondoljatok rá!…

Még egyet: Pió atya… most avatták nagy-nagy szentté. Stigmatizált Szent, ismeritek, tudjátok, mind az 5 stigmát megkapja. Ez a totális azonusulás Krisztussal. És akkor 2 évre bezárják őt a cellájába, szinte ki se engedik… az egyházi Főhatóság vizslatja: honnan jön a vér… De ne… de itt most nem az Egyházi Főhatóságról van szó, mert az teszi a dolgát, az ott teljesen rendjén van, hanem az, hogy nem ad pofont a stigmatizált kezével XY hivatalnoknak, hanem azt mondja, hogy hát ha vizsgáljátok, hát vizsgáljátok – mert hát neki mindegy…
A következő az ateizmus elvi elutasítása. Tehát magyarul az illető hisz Istenben. Nem ate… hisz, hát hisz benne. A másik oldalon pedig az van, hogy bármely ateisa emberrel hajlandó nem csak szóba állni…(de képes), együtt lenni vele, együtt létezni vele. XXIII. János… annyira jó fej… azt mondja… szóba elegyedett a kommunistákkal. S akkor… (valaki közbe szól: már nem jó…)…de, látod… látjátok, milyen sokféle hit létezik… … szóval ez a jófej pápa, a Te pápád (az előző hozzászólóra néz) azt mondja, miközben dialogizál a kommunistákkal: “csak nem képzelitek – mondja hátrafelé a keresztényeknek -, hogy vacak ideológiák miatt nem beszélgetek egy másik emberrel?”… Azért ezt egy pápa mondja… hát ez fölháborító… ettől olyan evangéliumi… tehát hogy…, mert akkor az a kérdésem, hogy mit nevez Ő vacak ideológiának, amit úgy magamögött hagy…

Ismeritek azt, hogy hogy fejeződik be a kommunista mese???… igen, igen… tehát:”…aki nem hiszi, annak utánajárnak”

Akkor a hetedik: az érett összekötő hitű ember össze tudja kötni azt, hogy nagyon is tudatában van a hagyomány esetlegességének. Ez lehet vallási hagyomány, bármiféle szokás, hogy az milyen esetleges és közben, ha mondjuk kívülről nézzük őt, akkor talán azt is mondhatnánk rá, hogy kökonzervatív. Szebb, ha azt mondjuk, hogy hagyományörző.

Két történet. Az egyik: ismerek egy atyát. Sváb származású. Nagyon fontos számára az, hogy Ő sváb. Magyar… ember, de sváb származású. Elkerül egy helyre, ahol meg tótok élnek. Na szép helyzet – gondolhatnánk, ugye? Mi jön ki ebből? Az jön ki belőle, hogy neki áll töviről hegyire megismerni a szlovák kultúrát és kezdi a szlovák híveit megtanítani a saját kultúrájukra. Miközben Ő megmarad sváb embernek. Ezt nem rejti véka alá. Nem mondja, hogy nem így van. Sem azt… semmi magyarázkodás, meg ilyesmi… és a mármár alíg tót nemzetiségű hívek egy idő után kérik, hogy legyen ez meg az meg amaz. Ő segíti őket a saját nemzetiségi öntudatukat elmélyíteni.

A másik történet: tegnap teme… tegnap előtt, vasárnap temettem egy tót faluban. Valahogyan ez a két dolog jutott eszembe. Ott pedig egy pálos atya van. Arról híres, hogy Ő a legnagyobb magyar. Ugye azért ment már pálos szerzetesnek is, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetes rend. És akkor puff, berteszik egy ehte tót faluba – ahogy ezt mondani kell… s akkor mit csinál? Tehát nem szidja a híveit, hanem azt mondja, hogy csináljunk mindent úgy, ahogyan a Ti hagyományotokban van. Nemzedékeket tanít meg arra… azt mondja nekem, hogy:”Jaj, dejó, hogy jöttél Feri…” – mert már réggebbről ismertük egymást – “… egy első osztályú tót temetés lesz!” És ezt nem gúnyból mondja! Tényleg. És az is lesz. Fúvós zenekar, beöltözés asszonykórus…, minden van. Első osztályú. És büszke rá!… Miközben a falu közepére magyaros motívumú feszületet állít, mert természetesen azt mondja, hogy Ő megtalálta Boldog Özsébnek a sírját. Nahát az a minimum, hogy Ő találja meg… nem? Hát…… vannak Ők annyira jóban, meg mind a ketten annyira magyarok, hogy azt Ő találja meg.

Jezsuita atyák missziói. Ezt már érintettem. Fantasztikus. Ahogyan képesek voltak relatívvá tenni azt a kultúrát, amiből jönnek, amiben nevelkednek. Ugye Ők azok, akik koncepció… - te ilyen hülye szavakat használok…gr… tehát… tervszerűen, megfontoltan megtanulják annak a kultúrának a nyelvét, szokásait, öltözködését, mindent. Úgy mennek el és úgy közvetítenek valamit… az az atya jut eszembe, aki több, mint 30 évig volt Japánban… említettem Őt nektek. Egy éves katkézis sorozatokat tartott több évtizeden keresztül és azt mondta, hogy az Ószövetséget egyetlen alkalommal mondom el nekik, mert nem az a fontos… miközben természetesen lényegileg tartozik hozzá a kereszténységhez az Ószövetség. Se azt mondja, hogy ha 1 évem van, és ebben a kultúrában vagyok, értelmetlen a kultúrális nehézségeken átpaszírozni a japánokat. Minek?… Kialakítja azt a… azt a rendszert, amiben átadható a krisztusi hit. Még akkor is, ha az Ószövetségről csak egyetlen alkalom szól…

A következő: ez a Szentírás értelmezését illeti. Egyfelöl tudja, hogy mi az, hogy kritika, irodalomkritika, hagyománykritika, segédtudományok… és mindent tud. Megtanul ógörögül mondjuk, ha éppen olyan kedve van és bele megy a szövegbe, ízekre szedi egyfelöl… másfelöl pedig képes valóban a kinyilatkoztató Isten szavára hallgatni a Szentírásban. Ezt a kettőt képes egyszerre csinálni. Itt eszembe jutott valaki, egyszerre végeztük a teológiát egy hölgyről van szó…- ez egyébként teljesen lényegtelen – és elvégezte a teológiát csak sokkal messzebb jutott mint én, mert előszöris doktorált, aztán kiment, piédzsdizett… mittudomén hol… összevissza doktor, meg azt se tudom micsoda Ő, 120 évesen visszajött, minden tanulmány után ráncosan és bölcsen… … és egysztercsak látom, hogy beült a hittanórára… ül velem szembe… és én meg mondom, hogy hát így az evangélium, meg úgy a példabeszéd… kezdek azért egy kicsit zavarba jönni, hogy mikor áll föl… és aztán persze megvárt, mert régóta nem láttuk egymást és mondom neki, hogy:”Te hát… ez hogy van?… mit keresel Te itt?… hátha én tudom, hogy itthon vagy, akkor meghívtalak volna előadni…” Erre azt mondja:”…tudod, eljutottam oda 38 évi tanulmányaim során, hogy sikerült annyira ízekre szednem a Szentírást, hogy jelenleg nincs benne semmi…tehát, ha kinyitom a könyvet egy ilyen üres lapot látok benne, azon egyetlen “a” betűcske sincs, amire azt tudnám mondani, hogy ez Szentírás… darabjaira szedtem az egészet és tudod eljöttem ide, hogy… hogy hallgassak valakit, aki hisz is benne…” – doktor, doktor, doktor, teológus, doktor PhD… ez van egy oldalon, ha vlaki beleragad ennek az egyol… hát ízekre lehet szedni a Szentírást… ez nyilvánvaló, hát nem ke… de ennyit nem kell tanulni hozzá… sokkal kevesebb is elég… tényleg… sokkal, sokkal… darabja… min… mindent kritika alá lehet vonni… hát, ne… még túl nagy ész se kell hozzá… minden a kezünk ügyében van… csak mi a csudát érünk vele, hogy ha csak ez van…

A következő: a tekintély és a hatalom. Az ilyen ember számára – dehát mindig ugyanazt mondom, persze – viszonylagos… korhoz, mindenhez kötött. Emberi. Hát… itt… a magam vívódását hadd mondjam el nektek, amikor II. János Pál pápa itt járt, akkor fogalmam sincs, hogy miért a Hősök terei misén én vittem a keresztet. Ezért aztán abban a kegyelemben részesültem, hogy kezet foghattam a Szentatyával. S tudjátok ez úgy volt valahogy – én nem tudom miért -, álltunk egy folyosón, és akkor Ő kezet fogott az aszisztenciával és valahogy én kerültem a végére, mert én mentem a liturgiában legelől a keresztel. Látom, hogy egymás után kezet csókolnak neki… ami… hát nem neki – világos…- nem neki…, hanem hát… valaki nálánál nagyobbnak… és tudjátok így állok így… jött, álltak mellettem jobbról… s… val… hát, nem tudom… Mr Been történetét láttátok? ……Jó, hát… látom ismerős…ismerős… tehát valami hasonlót élek át, nem slicces történet, de… hát szóval kezdek izzadni, meg minden… tehát így jobb fülemen az jön, hogy hát:”csókold meg!” Bal fülemen:”hülye vagy te?” …… Tipródok veszettül, hogy…”dehát férfi” – szól itt jobbról egy hang, balról:” dehát nem neki szól”, akkor: “ dehát nem találod el a gyűrűjét” – jobbról ez a hang……, balról: “hát nem fogja elkapni” szóval így… tehát így örlődök, vívódok, mint a hülye gyerek és… én álltam, Ő jött… Szentatya elém… (itt heves és egyértelmű kézrázó mozdulatot tesz a levegőbe)…… na elmegy… egy világ összeomlott bennem: meg kellett volna csókolni… szóval… na ez a gyöngeség… még akkor is, hogy ha ti azt gondoljátok, hogy nem…”úúú, ez… ez jó volt, jó volt…”……hát nem annyira… de majd a végén ezt mondom, hogy miért nem volt ez annyira jó… mondjuk nem lett influenzás az biztos, tehát azért előnye biztos volt neki…

A következő: (órájára néz) …jaj, ezt be akartam fejezni… a cselekvés határainak és korlátainak fölismerése. Ez alatt azt értem, hogy az ember nem tud hibátlanul cselekedni… hogy minden tettünk tele van egy csomó esetlegességgel… a jószándékunk ellenére, a tudásink és minden ellenére. Állandóan valahogy belehullunk abba, hogy bárhogy érthetnek, bármit gondolhatnak felőle, akármicsoda. Ez van egyfelöl, másfelöl pedig az illető bátran tud cselekedni. Ha kell, akkor cselekszik. Több dolog is jutott itt eszembe: Szent László király. Lagalábbis ami róla fönnmaradt. Azt sugallja, hogy egy olyan valaki, aki mondjuk két harc között azon vívódik, hogy legjobb lenne elmenni szerzetesnek, merthogy annál keresztényietlenebb megnyilatkozást, minthogy kardal kioltja másik embernek az életé, el sem tud képzelni. Ezt írja. Ezen vívódik. De közben király. Amikor kell, fogja akardot és… vitéz király… Ha lehet most ne…ezt most ne kritizáljátok… hanem csak így lássátok együtt. Aztán pedig szedjétek ízekre.

A másik: Bagavat Gítá vagy Dzsítá… hát ezt én nem tudom… ti biztos tudjátok… hogy Ardzsuna és Krisna beszélgetnek a csatamezőn a csata előtt és azt mondja a herceg…vagy király, én ne… herceg az, hogy: “én nem akarom ezt a harcot, mert a túloldalon rokonaim vannak, barátaim és szeretteim. Én a jógát magas szinten űzöm, hiszen, Isten, tetőled tanultam meg. Én nem akarok ölni!” És erre azt mondja neki Isten, hogy: “ nézd, te harcos vagy, az a dolgod, hogy harcolj. Ha te nem nyereségvágyból, nem bosszúból, nem hatalomvágyból, nem gyűlöletből, nem akármi másból harcolsz, hanem pusztán csak azért mert ez a dolgod, akkor harcolj és nem lesz semmilywen rossz következménye…”. Ugye itt jön be amiről ők beszélnek és amit ki tudja, hogy mi jól értünk-e, a karmatan. Ugye erre hivatkozik Isten, hogy látszólag megtehetsz valami egészen szörnyűt annak a tettednek mégsem lesz semmilyen rossz következménye… ha ez a dolgod. Itt azért… persze… én magam is roppant kritikus vagyok. Hogy…utálom azt, amikor egy amerikai izéhez… amikor azt mondják, hogy: “de én csak a munkámat végeztem” – s közbe valami embertelenséget csinál, de őt azért hagyják, mert ő csak a munkáját végzi, a társadalom hasznos tagja. Ezért neki nem kell hogy lelkiismerete, erkölcse legyen meg semmi se kell, hogy legyen, mert egyetlen szempont van, hogy ő a társadalom hasznos tagja. És ő végzi a munkáját… tehát nyilván nem erről beszélek.

Talán egy kicsit könnyebben emészthető dolog: Keresztelő János, aki a legnagyobb a próféták közül Jézus szava szerint és odajön hozzá sok ember. Zsidók és pogányok egyaránt, de nyilván főleg zsidók. S akkor azt kérdezik vámosok… Tudjátok, hogy az mit jelent? Aljanépség. Tehát az, ha valaki vámos a hívő zsidó szempontjából azt jelenti, hogy nulla…! És akkor kérdezi a legnagyobb prófétát: “Mondd, próféta, mit kell nekem tenni, hogy üdvözüljek?” Erre mit mond Keresztelő János? Azt is mondhatná, hogy:”Hát az első az, hogy abbahagyod ezt a gusztustalan dolgot”… és nem ezt mondja. Az mondja: “Szedj csak annyit, amennyi jogos!” Ez egy emberi válasz. És aztán jönnek katonák. Ugyanez. Kérdezik, hogy: ”…és mi mit csináljunk? Nyilván hát ez a… ez a… az a dilemma, hogy katonák vagyunk és ölnünk kell és parancsra kell cselekednünk. És a válasza ugyanez. “Ne sanyargassátok a másik embert! Ne tegyetek durva dolgokat csak úgy! Ha kell, harcoljatok.” Ezt mondja a legnagyobb próféta. Aztán hozzá teszi:” Elégedj meg a zsoldoddal!” Nem azt mondja… hát persze ez… mondjuk ilyen buta kijelentés, hogy: ”júdás pénz, amit te elfogadsz… szégyeld magad minden falatnál, amikor eszel abból a pénzből… Elégedj meg a zsoldoddal!” Ez a… ez az összekötő hit. Embert lát. (71:37)

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Megosztom
E-mailben küldöm

Isten hozott Benneteket! Köszöntök mindenkit!

Arról beszélgetünk, töprengünk hogy hogyan írhatják le a hitet, hogy ha az minden emberre jellemző és fejlődő adottságunk. Két alkalom volt eddig és nagyjából eljutottunk a felnőtt korig. Először az első hitről volt szó, a nem differenciált hit. Aztán az intuitív és projektív hit – egészen pici korban. Aztán később úgy zömével gyerekkorra jellemző a mítikus és szó szerinti hit. Aztán elérkezünk a többé-kevésbé serdülő korbanmegerősödő és jellemzővé váló hitformához a konformista hithez. És aztán az ötödiknél tartottunk, amikor a felnőtt ember személyes, individuális, egyéni hitéről volt szó. És itt mielőtt belekezdenék a következőbe, a hatodik fázisba vagy szakaszba annyit szeretnék elmondani, hogy tudom azt, sokan vagytok itt olyanok, akik nem kaptatok vallásos nevelést. Nem legalábbis a vallásos hit közegében nőttetek föl és ezért látszólag elkpzelhető volna az, hogy ti rögtön az ötödikkel kezdtétek, vagy hogy rögtön az ötödikben vagytok. Ez többé kedvésbé lehet így, hogy ti a…a felnőtt ember hitének a sajátságait viselitek magatokon leginkább. De miután Fauver-t sokat kritizálták azért, hogy nem jött ki elég markánsan a hitnek a mélylélektani háttere. És ő azt mondta: “dehogynem, kijön”. Dehogynem, hiszen alapvetően arról beszélek, hogy a hit az nem tudatosan, hanem nemtudatosan hat belülről… és hogy ezért hogy ha valaki miközben eszmélődik és nincs olyan vallásos háttere és azt mondja, hogy hát, én többé-kevésbé az ötödik jellegzetességeit mutatom ez azt is jelenti föltehetően, hogy az első négy hitfázisból is nagyon sok jellegzetesség van ő benne, vagy van benned, csak ezek nem tudatosultak, nem fölismertek. Ezért aztán izgalmas volna, ha magadra ismertél elsősorban ebben az ötödik fázisban, hogy azért utánanézz jó alaposan az első négynek, mert azok is hathatnak nem tudatosan elég mélyről és nagyon hatékonyan benned. Főleg akkor, ha mondjuk válsághelyzetbe kerülsz, vagy kritikus pillanatokat élsz meg, ott egy-egy…, egy gondolatod vagy benyomásod nagyon jól árulkodhat arról, hogy mit jelent az, hogy benned él valami szószerintiség, vagy valami mágikus vagy egyéb. Mert mindnyájunkban él ilyen. Csak talán valakiben erősebb, valakiben gyöngébb, és főleg van akiben tudatos van, akiben meg kevésbé.


A hatodik, amiről Fauver úgy beszél,hogy – ez természetesen kizárólag felnőtt embernél figyelhető meg (azt mondta már az ötödikről is egyébként, hogy ötödiket nem talált gyereknél csak fölnőttnél,) a hatodik pláne felnőttekre jellemző. Azt mondta, hogy ez az összekötő hit, vagy elkötelező hit. Előszőr általánosan a jellemzőit szeretném elmondani és utána az összekötő jellegről összegyűjtöttem 12 pontot. Jaj nektek… de érdemes azért… azért így pontokba szedve is beszélni róla. … Nincs itt János… nahát… mindig itt szokott lenni… Na…ő… az első, hogy aki az összekötő hitnek a jellegzetességeivel bír, az ilyen ember képes a dialógusra. Elég nyitott és rugalmas ember ahhoz, hogy merjen más meggyőződésű és más hitű emberekkel dialógust folytatni, párbeszédbe elegyedni. Ne kelljen szinte ösztönössen félnie attól, hogy az az illető adott esetben a maga meggyőződésével vagy maga életvitelével olyan, oly akkora kihívást intéz az ő hite és meggyőződése felé, hogy ő azt nem bírná elviselni. Nincs szüksége arra, hogy távol tartsa magát bárki mástól, még akkor is ha az a bárki más nagyon elkötelezett és hiteles ember, mert tudja, hogy ebben a párbeszédben ő a saját hitében nincs fenyegetve, vagy veszélyeztetve. Mert az éppen elég erős már ahhoz, hogy kibírjon egy hozzá hasonló nagyon erős hitű, vagy meggyőződésű embernek a közelségét. Az ilyen ember képes kilépni a “vagy-vagy”, “fekete-fehér”, “igen-nem” világból. Ez nem jelenti azt, hogy az életében nincsenek olyan dolgok, amelyeket vagy-vagy fog eldönteni, vagy amelyeket “igen-nem” kérdésként értelmez. De képes árnyaltan gondolkozni. Képes a reflexióra illetve arra, hogy egy dolgot több felől lásson és ugyan annak a jelenségnek több féle értelmezést adjon.


Aztán… általában jellemző rá az, hogy miközben az első fázisban totálisan uralkodott az, hogy minden relatív, minden viszonylagos, és a viszonylagosságnak egyetlen mértéke van mégiscsak: én magam. A hatodik fázisban lévő ember is azt mondja, hogy igen minden relatív és minden viszonylagos, de… és ennek ellenére, hogy ez így van, vagy legalábbis nagyon sok mindent így lát, ennek ellenére ugyanúgy látja az életben azt is, hogy mi objektív. Mi az ami abszolút. És ezért képes elköteleződni. Egyszerre látja a dolgok viszonylagos voltát és egyszerre látja a dolgoknak mondjuk abszolút vagy objektív jellegét. Képes a racionális és irracionális tapasztalatait, élményeit a személyiségének ilyen jellegű motívumait összekötni, és egységben látni azokat. Az ilyen hitű emberre jellemző az is, hogy nem éli át azt , hogy az értelme vagy a gondolatai állandó harcban volnának az érzéseivel és az érzelmeivel. Az ilyen hitű ember viszonylag jól meg van abban az egységben, hogy az akarata többé-kevésbé már a jóra és a helyesre irányul. Nem érzi azt folyton-folyvást mint amit mondjuk egy serdülő érez, hogy megtanulta, hogy mi a jó és a tagjaiban valami egészen mást érez, és szive szerint valami totálisan mást csinálna. Vagy az érzései vagy az ösztönei alapján valami teljesen mást csinálna, mint amit az esze, vagy mondjuk a neveltetése diktál neki. Itt ebben a hit fázisban ezek a dolgok már szépen harmóniára jutnak.

A Biblia – bár erről majd külön is szeretnék szólni - az ilyen hitű ember számára egyszerre tekintély, egyszerre kinyilatkoztatás és képes így olvasni. Másfelől pedig állandóan mondjuk zakatol az agya és eszébe jutnak a szövegkritikai megfontolások, az irodalomkritikai gondolatok. Képes a fordítás különbségeit egybe vetni… és akármicsoda, hermeneutika… képes értelmezni és reflektálni a Szentírásra is. Látja azt, mint emberi szöveget, ízekre is képes szedni és a következő pillanatban a Szentírásra úgy tud figyelni, mint abszolút tekintélyre, mint a kinyilatkoztató Isten szavára. És ezt a kettőt képes együtt csinálni… János!…… na látjátok?… mondtam, hogy mindig itt szokott lenni…

Azt mondja, hogy az ilyen hitű emberben már nincs állandó feszítő ellentmondás a tudattalan törekvések és a tudatos értékek között. Persze…nyilvánvaló, hogy ezek között mindig vannak feszültségek. Ha ezek között megszűnnének a feszültségek, az élet is megszűnne… tehát vannak feszültségek! De hogyha ezek a feszültségek ki is éleződnek, adott esetben az ilyen ember is természetesen juthat krízisre, de akkor fogja tudni, hogy Ő most krízisben van. Azt is fogja tudni, hogy ő most azért van ilyen hihetetlen ramaty állapotban, mert most éppen ez és ez történt vele. Az ilyen ember képes önmagát is relativizálni. Nem csak az ént képes relativizálni, hanem mindent, ami vele kapcsolatos. Mondjuk egy serdülő, amikor szerelmes, akkor azt gondolja, hogy csak Ő van a világon, meg egy másik ember. Ennyit még megenged a világnak… az összes többi lényegtelen intermezzo. Amikor az ilyen ember csalódik, akkor nem azt gondolja, hogy Ő csalódott és az Ő… mondjuk… tudatos kis világa darabokra törött, az illúzióival meg az érzéseivel együtt, hanem azt gondolja, hogy az egész világ törött darabokra. Hogy vége van a világnak. Nem egy szerelemnek van vége… hölgyek bólogatnak… szóval nem egy szerelem ért véget, hanem az Élet…a Világ. Na jó persze, ha valaki tisztességesen szerelmes,akkor azért kicsi ebből mindig van, lehet Ő akármilyen érett, de mondjuk nem mindegy, hogy valaki hónapokon meg éveken keresztül ebben a … ebben a világban bolyong, hogy nincs is világ, mert összetört. Vagy pedig abban, hogy… hogy mondjuk egyszerre éli át ezt a kettőt. Hogy Ő most azt éli át… hogy az ÉN azt éli át, hogy a világnak vége. De ezt így is fogalmazza meg, hogy bennem valaki azt éli át, hogy nekem most annyi. De közben tudja, hogyha ezt így ki tudja mondani, akkor természetesen neki nem annyi, csak benne valami törött össze.

Azután – itt jön egy-két szerintem szép kijelentés – az ilyen ember ismeri a csatavesztés szentségét… Azért az már komoly… Képes elveszteni egy csatát. Tisztességesen, becsületesen, de jól elveszteni… És a másik, ami talán ide tartozik, hogy nem akar már mindenáron győzni. Ha éppen veszíteni kell, akkor veszít. Ha ez a saját gyöngeségéből történik, akkor abból történik…

Azt tanította nekünk a bölcselet tanárunk a teológián - ezt azt hiszem említettem is már -, hogy a katolikus “kötőszó” az, hogy: “nem csak, hanem is”... Nem csak ez vagy csak az… Szia Csilla!… Csilla kislányát megkereszteltük tegnap… képzeljétek, nagyon jól fogadta.

Azután… az ilyen érett és összekötő hitű ember képes arra, hogy megkülönböztesse a fontos és a nem fontos dolgokat egymástól. De ez még nem mestermű. Képes arra is, hogy a fontos és a lényeges dolgokat megkülönböztesse egymástól. De ezt egyszer már említettem, úgyhogy most ebbe nem megyek bele csak utalok rá, hogy van különbség a fontos és lényeges dolgok között. És ezt képes megkülönböztetni.

Bár vannak elvei, temészetesen vannak elvei, mindig Embereket lát. Nem elveket és nem eszméket nem ideológiát, hanem Embereket! Képes emberiségben és egyetemességben gondolkozni. Kiforrott magatartás jellemzi. Ilyen kiforrott magatartást, rendíthetetlen tartást elsősorban idős embereken láttam… nem sokon eddig életemben. Hogy hogy tudja valaki ötvözni azt, hogy leül velem beszélni, hajlandó érzelmileg bevonódni egy dologba és közben azt érzed rajta, hogy valahol legbelül meg sem moccan. Valahol a lelke mélyén van egy telejes háborítatlan víztükör. És kívül akár mennyire vagy belelkesedik vagy elszomorodik, akár kétségbe is eshet mégis az sugárzik át rajta, hogy igen most kétségbe van esve… valahol… valahol a felszinen… a mélyén pedig van valami végtelen háborítatlanság. Életemben pár ilyen idős emberrel találkoztam. Fantasztikus! Irritálnak nagyon… roppantul…Annyira szeretnék abba a háborítatlan tótükörbe belevágni legalább egy kis kavicsot, hogy úgy lássam ahogy mennek így a hullámok… és nem megy. Nem megy… és ezek a kavicsok hullanak vissza. Nagy élmény ez! Hát igen… de azért sokáig nem érdemes csinálni.

Aztán egyszerre jellemzi Őt a rugalmasság és az elkötelezettség. Mondhatjuk azt is, hogy az Istennel való kapcsolata lényegi eleme az életének. És az Istennel való kapcsolat ez összefüggésben van az életének minden területével. Ez az összefüggés nem elvi, hanem gyakorlati. Azt is lehetne mondani, hogy az ilyen embert valami légkör veszi körül. Ambipur… …de valami… valami jó… olyasmi, amit jó szagolni.

Aztán - hát ezeket már úgyis kitalálnátok magatoktól – természetesen képes az áldozathozatalra, …képes rá. És ismét fölfedezi a vallást. Az ilyen hitű ember nagyon hasonlatos a harmadik fázisban lévő emberhez. Néha alíg lehet őket megkülönböztetni, mert mind a kettő valahogy elemi szükségét érzi annak, hogy meglegyenek a vallási gyakorlatai. Bent van az egyházban, ragaszkodik a hagyományokhoz, őrzi a hitét, azt gyakorolja is. A tekintélyt elfogadja és az összes többit. Látszólag olyan, minthogyha még el sem jutott volna a kérdésekig, a tagadásig, a lázadásig, a krízisekig. Valójában azonban már régen túl van rajtuk vagy legalábbis képes velük együtt létezni. A kettőt könnyű, nagyon könnyű összekeverni.

És most jöjjön az a 12 pont. Nem fogom azért hosszan mondani, simán befejezem.

Az első. Itt a vallásról lesz szó, tehát: az ilyen hitű ember számára a vallás esetleges, korhoz, kultúrához kötött jelenség. Relatív, esetleges, viszonylagos. És miközben ezt minden felöl képes így látni, a vallásnak minden megnyilatkozását látja így földhöz ragadottan, aközben mégis elkötelezetten gyakorol egy vallást. Az ötödik fázisban lévő ember a relatívra és az ő személyes megfontolásaira helyezi a hangsúlyt ezért nagyon szivesen elszakad legalább annyira minden vallástól, hogy nem gyakorolja egyiket sem. Szivesen hivatkozik arra, hogy Ő minden vallásból kiszedi azt, ami abból olyan szép és Ő egy ilyen gyönyörűséges valami… shak-et fogyaszt nap, mint nap. A hatodik fázisban lévő nem gyurkálja össze a vallásokat, miközben lehet, sőt biztos, hogy sokkal közelebb állnak hozzá a más vallások…, mint attól, aki távolságot tart mindegyiktől, talán egyenlő távolságot. És nem megy bele egybe se azért, hogy aztán azt mondhassa, hogy de én mindenre nyitott vagyok és minden érték fontos nekem. Amiről most beszélek itt szinte mindig paradoxonokig fogunk eljutni. Hogy miközben elkötelezetten vallásgyakorló - egy vallás gyakorló - nem dől be ezeknek a… nem tudom minek… hogy túlnőttük az egy vallást… össze kell szedni mindenből, ami jó… meg szóval… neee… még nem tartunk itt. Mondok ehhez példákat: Roger Schütz. Még inkább Roger Schütz párbeszéde XXIII. János pápával. Roger Schütz, akinek a családjában vannak katolikusok, de zömmel protestánsok. Elkötelezetten ökomenikus beállítottságú protestáns. Protestáns lelkész. Egészen közel kerül a katolikus hithez. Hiszi többé-kevésbé mindazt, ami a mi katolikus hitünkben benne van. Tehát például a szentségeket, az eucharisztiát. A II. Vatikáni zsinatra meghívja Őt XXIII. János, akivel jó barátságban van, hogy jöjjön el szakértőnek. Csak mondom… ezek, ezek már pontok: tehát, hogy egy pápa meghív egy ilyen valakit egy ilyen kétes ürgét. Egy ilyen gyanús, aki még úgy tűnik, hogy döntse már el, hogy mit csinál… meghív-… protestáns lelkészt… ki is tart bennne… meghívja Őt zsinati szakértőnek. Roger Schütz azt mondja neki, hogy én már egészen olyannyira közel vagyok a katolikus egyházhoz, hogy megfontoltam negyon,azt hogy ne katolizáljak-e. Erre XXIII. János azt mondja…pápa…, hogy:”Kérlek, ne! Mert amit Te tudsz, azt ha Te protestánsként képviseled, nagyobb hasznára vagy a világnak.” Ne, ne gyere át hozzánk! Maradj ott nyugodtan. Nem azért, hogy neki ott is jó lesz, kis hülye hát… nem, hanem… szóval, amikor két – most nehogy félreértsétek – két nagy lélek találkozik. (…) Nahát szóval persze most én honnan tudom, hogy mit gondol XXIII: János…, de, hogy valami olyasmit… úgy el tudom képzelni… hogy, hogy, hogy… “nézd hát…, itt már mindegy… mindegy, nyugodtan legyél protestáns”. És Ő protestáns lelkészként létrehoz egy szerzetesi közösséget. Cölibátussal!… Izgalmas!

A másik… Ő egy velem egy idős hindu szerzetes, …jó barátom. …azt nézem, hogy… van-e itt valaki… na ezért nem kellene annyira figyelnem, csak… egy Valaki…, mert az történik, hogy Ő hozzá valahol bekopogtat egy fiatalember és azt mondja neki, hogy Ő nagyon keresi Istent… és most valahogy úgy gondolja, hogy talán Őneki a hinduizmus lenne az, ami választ ad arra, hogy hogyan tudna Ő Istenhez közel kerülni… és ez a hindu szerzetes beszélget vele sok-sok alkalommal majd végül azt mondja:”Te tudod mit? Neked inkább katolikusnak kéne lenned!… Én azt látom rajtad, neked… hát itt van!!!, na nem a hindu szerzetes barátom… hanem a Másik… szóval és akkor azt mondja neki, hogy “neked , neked inkább… maradj meg katolikusnak… jó az Neked! Úgy látom, - mondjuk így - jobban megtalálod a számításodat.” És ez bejön… nagyon, nagyon jól bejön. Én még nem küldtem hozzá senkit…

A másik. Ezt a példát is ismerhetitek, hogy mondjuk Mahatma Ghandi, a nagy lélek Ghandi olvassa a bibliát. A nyolc boldogság, és a hegyi beszéd olyan hatással van rá, hogy az erőszakmentesség… nem is tudom milyét… elvét a Szentírásra és Jézus hegyi beszédére hivatkozva dolgozza ki. De nem lesz keresztény. Az életét szinte egy krisztusi keresztény alapelvre építi, és utána nagyon elkötelezett hindu lesz, vagy hindu marad. És ezt a kettőt képes egyszerre csinálni. És amikor India kivívja a függetlenséget, akkor hindu létére az állam első emberének egy muzulmánt kér föl…persze nem örülnek neki… ez volt tehát az első pont. Tehát valaki, aki látja a vallásnak, vagy a saját vallásának minden relatív és esetleges korhoz, kultúrához kötött voltát… és mégis elkötelezetten csinál egy valamit.

Második: az erkölcs viszonylagossága. Húúha… most itt nagyon óvatos leszek… nehogy valaki félre értsen engem. Természetesen az erkölcsnek megvannak a maga abszolút alapjai, és mégis az erkölcs úgy, ahogy előttünk áll egy roppant relatív és viszonylagos valami. Például annyit hadd hozzak, hogy mondjuk az élet tisztelete. Amit talán így is mondhatnánk az erkölcs mögött álló alapelv. Hogy az élet érték. Ezt az alapelvet különböző kultúrákban lehetséges, hogy teljesen ellentétes módon valósítja az meg, aki ezt az erkölcsi alapelv mögött álló alapállást komolyan veszi. Arra gondolok hogy mondjuk egy olyan kultúrában, ahol az idős emberek a közösség terhére vannak és az egész közösség létét veszélyeztetné az, ha ezekről az idős emberekről gondoskodni kellene… ezek az idős emberek önként… elvonulnak a hegy tetejére, elmennek az erdőbe, vagy a pusztába, hogy ne legyenek a közösség terhére, mert tudják, hogy az Ő gyöngeségük veszélyezteti az élet továbbadását. Ebben az esetben ez a közösség, de főként ezek az idős emberek az önkéntes kivonulásukkal az élet mélységes tiszteletésről tesznek tanúságot. Amely tisztelet alá vonják a saját, egyéni érdekeiket. És tudunk olyan kultúrákról, ahol ennek pont az ellenkezőjében fejeződhet ki az élet mélységes tisztelete. Abban, hogy az idős embert nem hogy ki küldjük a pusztába, hanem behozzuk onnan. És próbáljuk őt ligetekben, kertekben és egyéb helyeken… nem eldugni, hanem… hanem jóllakatni. És ugyanaz az erköl… így mondtam ezért inkább, hogy az erkölcs mögött álló alapelv érvényesül. De lehet, hogy totálisan ellentétes módon, ami egy adott kultúrában annak a megvalósulását illeti. Rengeteg példát lehetne hozni… de nem csak az erkölcs viszonylagosságára csodálkozhatunk rá, hanem arra is, hogy amögött mégiscsak van valami… ami egyetemes. Még ha az adott esetben nagyon viszonylagos módon jelenik is meg.

Hadd olvassak föl most nektek kb több mint két oldalt… muszály… Annyira, annyira benne van ebben minden, amit el szeretnék mondani, amiről eddig beszéltem: a vallásnak és érintőlegesen természetesen az Isten kapcsolat viszonylagossága. Az erkölcs viszonylagossága és még a többi pontnak a megjelenése. Nagyon benne lesz. Sokkal jobban elmondja, mint én. Ez pedig (Platon) Socrates, aki a… (István közbeszól) … nem jó?…hát… István, pedig így van! Socrates védőbeszéde. Ő, aki egész életében arra hivatkozik, hogy mindig a benne lévő – Ő így mondja - Istent vagy isteneket szolgálta. Hallatlan következetességel szolgálta Istent… most így a maga módján értsük ezt… és akkor az Athéni polgárok Őt perbe fogják az ifjúság megrontása vádjával, azzal, hogy ennek a megrontásnak a veleje az, hogy nem hisz Istenben… és akkor azt látjuk, hogy van valaki, aki fölötte áll azoknak, akik Őt perbe fogják és akik Őt a hatalmukkal mondjuk… élet és halál közé sodorjják. Szeretnék egy rövid részletet elolvasni a védőbeszédéből, aztán abból a részletből, amikor kiderül az, hogy bűnösnek mondják ki, és aztán abból a részből, amikor kimondják azt, hogy halálra ítélik. Miközben Ő fölötte áll ennek az egész rendszernek.:

“Hogyan hatott rátok, athéni férfiak vádlóim beszéde, nem tudom. Én bizony magam is kis híján beléjük feledkeztem, olyan meggyőzően beszéltek. Ámbár igazat úgyszólván semmit sem mondtak. Sok hazugságuk közül leginkább egyet csodáltam azt, amelyben kijelentették, hogy óvakodnotok kell, nehogy rászedjelek, minthogy félelmetes szónok vagyok. Nem szégyelték, hogy nyomban tettel cáfolok rájuk, minthogy egyáltalán nem mutatkozom félelmes szónoknak. Ez volt, gondolom, a legnagyobb szégyentelenségük. Hacsak nem azt nevezik ők félelmes szónoknak, aki igazat mond.”…”Legyen hát! Védenem kell magam, athéni férfiak és meg kell kisérelnem kiírtani belőletek, méghozzá ilyen rövid idő alatt azt a rágalmat, amely oly hosszú ideig élt bennetek. Szeretném, ha ez sikerülne! Föltéve, hogy nektek is, nekem is valamivel jobb így. És szeretném, ha elérnék valamit védekezésemmel. Hanem úgy vélem ez nehéz lesz. És egyáltalán nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire nehéz. És mégis forduljon úgy a dolog, ahogyan az Istennek tetszik. Engedelmeskedem törvényének és védekezek.”

Itt most lapoztam sokat… kimondták, hogy bűnös. Azt mondja:

“hogy nem haragudjam, athéni férfiak azért, ami megesett, hogy engem vétkesnek nyilvánítottatok, arra sok okom van. Nem is ért váratlanul, ami ért. Sőt sokkal inkább csodálkozom a kétféle szavazatok számán. Mert nem hittem volna, hogy ilyen kevésen múlik, hanem sokkal rosszabbat vártam.”

a halálbüntetés kimondása után:
“Hát nem valami hosszú idő miatt keveredtetek, athéni férfiak, rossz hírbe, és vonjátok magatokra annak a vádját, aki szidalmazni akarja a várost amiatt, hogy megöltétek Socratest, a bölcs férfiút. Mert ha nem is vagyok bölcs, annak neveznek majd engem. Akik titeket szidalmazni kívánnak. Hacsak rövid ideig vártatok volna, önmagától bekövetkezett volna, amit akartok, hiszen látjátok koromat, milyen előrehaladott már életem. Milyen közel vagyok a halálhoz.“
és akkor a vége:

“Hiszen nem is ez a nehéz, ferfiak, megmenekülni a haláltól. Sokkal nehezebb megmenekülni a bűntől. Hisz a halálnál a bűn fürgébben fut. Így engem, aki lassú járású vagyok és öreg, lassaban futó ellenség ért utol. Vádlóimat pedig, mivel fiatalok és fürgék, a gyorsabban futó. A gonoszság. És innen úgy távozom majd, mint akit ti halálos ítélettel marasztalatatok el. Ezek pedig úgy, mint akiket az Igazság marasztalt el a gonoszság és a jogtalanság vétkében. Én is megmaradok itéletem mellett és Ők is a maguké mellett. Mindennek azomban bizonyára így kellett történnie és hiszem, hogy helyesen van így.”

és akkor a legvége… utolsó mondat:

“No, de ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni. De hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors felé az mindenki előtt rejtve van – kivéve Istent.”

Ennél jobban nehezen tudnám leírni azt, hogy milyen az a valaki, aki ezután elfogadja a rárótt halálos ítéletet, miközben mindenestül fölötte áll azoknak, akik ezt az ítéletet hozzák. És pontosan azon a ponton áll leginkább fölöttük, amire hivatkozva ők az itéletet hozzák… és mégsem lép ki ebből a körből… és nem mondja azt, hogy fölöttetek állok, ennek jogán nincsen jogotok fölöttem ítélkezni, hanem azt elfogadja. Az összekötő, érett hitű emberre ez jellemző. Hogy a reflexiója révén, épp a hite révén fölötte áll sokmindennek, de evvel a jogával mégse él, hanem bent marad. Bent marad a vallásgyakorlatban, bent marad az erkölcsben. Az erkölcshöz még annyit, hogy nemcsak hogy azt látja, hogy az erkölcs viszonylagos, ahogyan azt mi meg tudjuk valósítani és képesek vagyunk fölfogni, hanem – ez van egyfelöl, másfelöl pedig – etikai szilárdság jellemzi. Következetes erkölcsi magatartás.

A harmadik: a vallásos megnyilatkozások, a liturgia, Istentisztelet, a szimbólumokkal, a kultusz…. mindez számára egyértelműen kultúrához kötött és esetleges… egyfelől. Másfelől pedig képes arra, hogy teljesen önátadó módon, cselekvő emberként részt vegyen a kultuszban, a liturgiában,az Istentiszteletben. Képes önmagát átadni az imádságnak, miközben tudja, hogy ebben is mennyi mennyi esetleges és emberi szűrődik át. Képes meghallgatni az Isten hangját, miközben tudja, hogy milyen sokféle szűrőn keresztül jut el hozzá és ezért mennyire relatív. Itt egy példát hadd mondjak el. Jópár barátom végzett Rómában. Ez nekem nagy öröm, már csak azért is, mert nagyon sok, nagyon sok élményt meg tapasztalatot tudtak nekem átadni. Az egyikőjük mondta el ezt az eleven példát, hogy valamelyik afrikai országból a Rómában végzett atya azzal a kívánsággal fordult a Római Liturgikus Bizottsághoz, hogy engedjék meg neki illetve nekik, hogy elhagyhassák az oltárcsókot és az evangéliumos könyv megcsókolását. Arra hivatkozott, hogy az Ő kultúrájukban a nyilvános csók csak prostituáltak esetében megengedett. Rendes tisztességes ember nem csókolódzik nyilvánosan. Ezért ők amikor az Istentiszteletet azzal kezdik, hogy megcsókolják az oltárt és az oltáros könyvet megcsókolják ezzel valami nagyon nagyon rossz üzenetet mondanak el Istenről, magukról meg erről a vallásról az embereknek. S erre a válasz az volt: nem!… Azt kérte ez az atya… hozott alternatívákat is, hogy nagyon el tudja képzelni – merthogy az Ő kultúrájukban az ölelésnek van valami nagyon hasonló üzenete, mint nálunk a csóknak, a belsőséges szeretetnek a kifejezése - , hogy egy liturgikus öleléssel hadd köszöntse az oltárt… hadd ölelje magához az evangéliumos könyvet. Nem…. néha az az érzésem, hogy sok száz évvel el vagyunk maradva. Ezeket a baklövéseket már nagyon régen és sorozatban elkövettük Kínában, Dél-Amerikában, Afrikában és ki tudja még hol… (István közbeszól: Európában) … (…) igen… szóval, na… nem is mondok ehhez semmit… Nyilván - egy másik példa – vannak olyan emberek, akik vállalnak egy komolyabb szerzetesi életet… ezt általában úgy szokták, hogy elmennek valami vad helyre, valami szerzetesnek való vad helyre és az egyikőjük vissza jővén néhány ilyen… ilyen rendes szerzetességből azt mondja, hogy akkor kapta az egyik legnagyobb leckét a mesterétől, mikor…mikor az behívatta őt és elmondta neki, hogy milyennek látja a magyarokat. Azt mondta, hogy jöttetek már páran Magyarországról. Nagyon sok erényetek és értéketek van. Roppantul jellemző rátok a felnőtt ember személyes hite – ez nagyon megvan bennetek -, de az biztos, ha én előjáróként azt kérem, hogy a gyertyákat jobbról balra gyújtsátok meg, akkor ti biztos, hogy balról jobbra gyújtjátok meg… hogy tudod, ez a ti nagy gyöngétek…

A következő: az ilyen érett hitű ember tökéletesen tudatában van annak, hogy mondjuk, ha magunkra nézünk, a katolikus hit a maga dogmatikájával, hitigazságok rendszerével roppant esetleges és relatív, viszonylagos alakot is ölt. Már pusztán azzal, hogy ha szavakba próbáljuk rendezni a titkot… ez csakis valami hihetetlenül korhoz, kérdésföltevéshez, emberzhez kötött viszonylagos kijelentés lehet. Még akkor is, hogy ha valami nagyon… nagyon azon túlról akar szólni. Emlékesztek, ugye, a dogmatika professzorom kijelentésére, aki azzal fejezte be dogmatika előadásait, hogy: “és most pedig kedves hallgatóim közlöm veletek, hogy egyetlen dogmában sem hiszek… csak abban, amit a dogma ki akar fejezni”. Mert ugye ezzel a kijelentésével máris… máris-máris-máris-máris nehéz helyzetbe hozott minket… Ide talán lehetne hozni még Pál apostolt és az első egyetemes zsinatot, amit nem így hívnak, hanem azt mondják rá, hogy Apostoli Zsinat. Fogalmunk sincs, hogy mikor volt ezért aztán pontossan meg tudjuk mondani, nehogy kétségek közé sodorjunk benneteket. Tehát 49, 50, 51 vagy máskor történt……, de tudhatjátok, hogy 50-ben volt. Ez a katolikus hitigazság… na! Hogy ugye ott fölmerül az a nagyon nagy kérdés, hogy mit csináljanak azokkal, akik a pogányságból, pogány hitből – azok nem hitetlenek, csak úgynevezett pogány hitűek – abból térnek meg. Meg kell-e tartaniuk a zsidó törvényeket és szokásokat és előírásokat? Mondjuk körül kell- e metélni őket? Akkor Pál apostol, a zseni, azt mondja, hogy:” há-már-mé-kéne? Hát én sem azáltal üdvözülök, hogy megtartom az ószövetségi törvényt, akkor minek kényszerítsek rá mást?” Aztán vannak kevésbé zsenik, mondjuk Péter apostol, a főnök… … mer Ő ingadozik a lelkem…:”hááát…” ugye úgy csinálja, olyan jó karakánul, mikor pogány keresztényekhez megy, akkor mondja neki, hogy: “dehogy kell!” Elmegy a zsidó keresztényekhez, már a zsidóságból megtért keresztényekhez, akkor azt mondja, hogy de bizony kell nekik: “csak nem képzelitek!” Így aztán iit is mást mond meg ott is. Olvashatjuk az Apostolok Csalakedeteit, ahogy Pál és Péter vitatkoznak szépen egymással és Pálnak van igaza… Evvel együt persze a dologban az a szép, hogy Pál nem mondja azt, hogy:”áhá, most kiderült, hogy Jézus tévedett, én vagyok a főnök…, hanem Péter a főnök, csak éppen téved.” Mint ahogy János is ezt csinálja… ugye a föltámadás jelenetében. Ő a gyorsabb, előbb ér oda a sírhoz s megvárja Pétert, mert Ő a főnök. Menjen be Ő… ugyse látja…… végül is mindegy, hogy előbb vagy később látom a semmit, nem? De ezt az evangelista nagyon kiemeli. Tessék, tessék… lehet, hogy hátra esett Péter és Ő fogta meg, tehát… De hogy hogy oldódik meg a dolog…(…)hogy Péter apostol helyett Pál apostolnak a zsenialitása, hogy azt mondja: a pogányságból megtért keresztényeknek nem kellmegtartani a zsidó törvényt. Azonban és ezt a törvényt megtartom a zsidók között azért, hogy ne botránkoztassam őket meg és ne gyöngítsem az Ő hitüket. De másokat nem kötelezek rá…

aztán (…) jön az, amikor már valaki elég érett és azt mondja… és aztán olvassátok el a leveleit amelyikben egymás után beszél erről. “Nem vagyok a törvény alá vetve, de megtartom a törvényt.”

Az ötödik. Az ilyen érett hitű ember napnál is világossabban tapasztalja azt, hogy az a közösség, az az Egyház, az a vallási gyülekezet, amiben van végtelenül emberi, hihetetlenül gyönge! Nagyon messze van az (…) szentségtől… roppant messze. És mégis nemcsak hogy közösséget vállal azokkal, akik ezt nála sokkal gyöngébben csinálják, hanem nagyon tudatosan cselekszik azért a közösségért, amelynek az esetleges voltát totálisan látja. Nem lép ki ebből a közösségből, azért mert Ő több lett, vagy nagyobb lett, mint amazok. Számomra egyébként itt.. ilyen, ilyen mester, olyan guru, ilyen nemtudommi… és Ő már mit tudom milyen fokán van a nirvanának… tudjátok a… az egyik legjobb ismérve az, hogy az ilyen illetőben van-e elég alázat, hoy egy közösség tagja legyen. Vagy Ő csak mester? Vagy adott esetben tanítvány is egyben. És alávetve van-e sokmindennek, vagy Ő a mester, tehát Ő dirigál? Hogy ebben nyilatkozik meg az Ő mestersége? Hogy én fölöttetek vagyok és dirigálok neketek. Éppen valakikkel beszélgettem erről, hogy szinte bele lehet remegni abba, ahogyan Jézus - miközben totálisan fölötte áll a… azoknak a rendszereknek, amibe születik – milyen nagy következetességgel megtart mindent: a szokásokat, az előírásokat… mindent megtart. A szentírásban egy sereg helyen olvashatjuk, hogy de jó-jó-jó, értem én, hogy ti ezt mondjátok, meg azt… teljesítsük be a törvényt! A legszebb példája ennek az, amikor rászolnak és azt mondják, hogy: “Te Jézus! Te nem fizetted még be a templomadót…” És akkor Ő erre hihetetlen nyugalommal azt mondja, hogy: “Tudjátok úgy van ez, ez a templom Atyámé… én meg a fia vagyok… nekem ezért nem kell adót fizetni…” De ez idáig még csak mondjuk az ötödik fázis lenne, ha már ezt most ilyen csúnyán bekategorizáljuk. Hanem azt mondja: “Tudjátok mit… befizetjük.” És befizeti. Ráadásul nem csak a magáét, hanem:” Péter, gyere, befizetem a tiédet is.”…… (…)

Aztán… na ide még egy kritikus megjegyzésem hadd legyen… a nagyon… hihetetlen meleg van, ugye?… kezd a fülem belángolni… tessék? Ja nem szoktam meg a meleget – ezt mondja valaki… ja hát nem fűtöttem be ……(…) szóval… igen, ide akartam még valamit mondani, hogy… tudjátok mindig… úgy,hát jó esetben olyan szeretettel tudok azokra nézni, akik olyan hihetetlen meggyőzően előadják nekem, hogy miért végtelenül esetleges vasárnap misére menni. Ezt olyan fantasztikus meggyőződéssel tudják emberek mondani, egyébként ténylegesen… ténylegesen. Nagyon komoly személyes hittel lehet ezt mondani, hogy hát.. ugyan minek???…. aki egy picit tovább jutott, az azt mondja hogy: hátha minek, akkor miért ne?… Hát József Attila… gondoljatok rá!…

Még egyet: Pió atya… most avatták nagy-nagy szentté. Stigmatizált Szent, ismeritek, tudjátok, mind az 5 stigmát megkapja. Ez a totális azonusulás Krisztussal. És akkor 2 évre bezárják őt a cellájába, szinte ki se engedik… az egyházi Főhatóság vizslatja: honnan jön a vér… De ne… de itt most nem az Egyházi Főhatóságról van szó, mert az teszi a dolgát, az ott teljesen rendjén van, hanem az, hogy nem ad pofont a stigmatizált kezével XY hivatalnoknak, hanem azt mondja, hogy hát ha vizsgáljátok, hát vizsgáljátok – mert hát neki mindegy…
A következő az ateizmus elvi elutasítása. Tehát magyarul az illető hisz Istenben. Nem ate… hisz, hát hisz benne. A másik oldalon pedig az van, hogy bármely ateisa emberrel hajlandó nem csak szóba állni…(de képes), együtt lenni vele, együtt létezni vele. XXIII. János… annyira jó fej… azt mondja… szóba elegyedett a kommunistákkal. S akkor… (valaki közbe szól: már nem jó…)…de, látod… látjátok, milyen sokféle hit létezik… … szóval ez a jófej pápa, a Te pápád (az előző hozzászólóra néz) azt mondja, miközben dialogizál a kommunistákkal: “csak nem képzelitek – mondja hátrafelé a keresztényeknek -, hogy vacak ideológiák miatt nem beszélgetek egy másik emberrel?”… Azért ezt egy pápa mondja… hát ez fölháborító… ettől olyan evangéliumi… tehát hogy…, mert akkor az a kérdésem, hogy mit nevez Ő vacak ideológiának, amit úgy magamögött hagy…

Ismeritek azt, hogy hogy fejeződik be a kommunista mese???… igen, igen… tehát:”…aki nem hiszi, annak utánajárnak”

Akkor a hetedik: az érett összekötő hitű ember össze tudja kötni azt, hogy nagyon is tudatában van a hagyomány esetlegességének. Ez lehet vallási hagyomány, bármiféle szokás, hogy az milyen esetleges és közben, ha mondjuk kívülről nézzük őt, akkor talán azt is mondhatnánk rá, hogy kökonzervatív. Szebb, ha azt mondjuk, hogy hagyományörző.

Két történet. Az egyik: ismerek egy atyát. Sváb származású. Nagyon fontos számára az, hogy Ő sváb. Magyar… ember, de sváb származású. Elkerül egy helyre, ahol meg tótok élnek. Na szép helyzet – gondolhatnánk, ugye? Mi jön ki ebből? Az jön ki belőle, hogy neki áll töviről hegyire megismerni a szlovák kultúrát és kezdi a szlovák híveit megtanítani a saját kultúrájukra. Miközben Ő megmarad sváb embernek. Ezt nem rejti véka alá. Nem mondja, hogy nem így van. Sem azt… semmi magyarázkodás, meg ilyesmi… és a mármár alíg tót nemzetiségű hívek egy idő után kérik, hogy legyen ez meg az meg amaz. Ő segíti őket a saját nemzetiségi öntudatukat elmélyíteni.

A másik történet: tegnap teme… tegnap előtt, vasárnap temettem egy tót faluban. Valahogyan ez a két dolog jutott eszembe. Ott pedig egy pálos atya van. Arról híres, hogy Ő a legnagyobb magyar. Ugye azért ment már pálos szerzetesnek is, mert az egyetlen magyar alapítású szerzetes rend. És akkor puff, berteszik egy ehte tót faluba – ahogy ezt mondani kell… s akkor mit csinál? Tehát nem szidja a híveit, hanem azt mondja, hogy csináljunk mindent úgy, ahogyan a Ti hagyományotokban van. Nemzedékeket tanít meg arra… azt mondja nekem, hogy:”Jaj, dejó, hogy jöttél Feri…” – mert már réggebbről ismertük egymást – “… egy első osztályú tót temetés lesz!” És ezt nem gúnyból mondja! Tényleg. És az is lesz. Fúvós zenekar, beöltözés asszonykórus…, minden van. Első osztályú. És büszke rá!… Miközben a falu közepére magyaros motívumú feszületet állít, mert természetesen azt mondja, hogy Ő megtalálta Boldog Özsébnek a sírját. Nahát az a minimum, hogy Ő találja meg… nem? Hát…… vannak Ők annyira jóban, meg mind a ketten annyira magyarok, hogy azt Ő találja meg.

Jezsuita atyák missziói. Ezt már érintettem. Fantasztikus. Ahogyan képesek voltak relatívvá tenni azt a kultúrát, amiből jönnek, amiben nevelkednek. Ugye Ők azok, akik koncepció… - te ilyen hülye szavakat használok…gr… tehát… tervszerűen, megfontoltan megtanulják annak a kultúrának a nyelvét, szokásait, öltözködését, mindent. Úgy mennek el és úgy közvetítenek valamit… az az atya jut eszembe, aki több, mint 30 évig volt Japánban… említettem Őt nektek. Egy éves katkézis sorozatokat tartott több évtizeden keresztül és azt mondta, hogy az Ószövetséget egyetlen alkalommal mondom el nekik, mert nem az a fontos… miközben természetesen lényegileg tartozik hozzá a kereszténységhez az Ószövetség. Se azt mondja, hogy ha 1 évem van, és ebben a kultúrában vagyok, értelmetlen a kultúrális nehézségeken átpaszírozni a japánokat. Minek?… Kialakítja azt a… azt a rendszert, amiben átadható a krisztusi hit. Még akkor is, ha az Ószövetségről csak egyetlen alkalom szól…

A következő: ez a Szentírás értelmezését illeti. Egyfelöl tudja, hogy mi az, hogy kritika, irodalomkritika, hagyománykritika, segédtudományok… és mindent tud. Megtanul ógörögül mondjuk, ha éppen olyan kedve van és bele megy a szövegbe, ízekre szedi egyfelöl… másfelöl pedig képes valóban a kinyilatkoztató Isten szavára hallgatni a Szentírásban. Ezt a kettőt képes egyszerre csinálni. Itt eszembe jutott valaki, egyszerre végeztük a teológiát egy hölgyről van szó…- ez egyébként teljesen lényegtelen – és elvégezte a teológiát csak sokkal messzebb jutott mint én, mert előszöris doktorált, aztán kiment, piédzsdizett… mittudomén hol… összevissza doktor, meg azt se tudom micsoda Ő, 120 évesen visszajött, minden tanulmány után ráncosan és bölcsen… … és egysztercsak látom, hogy beült a hittanórára… ül velem szembe… és én meg mondom, hogy hát így az evangélium, meg úgy a példabeszéd… kezdek azért egy kicsit zavarba jönni, hogy mikor áll föl… és aztán persze megvárt, mert régóta nem láttuk egymást és mondom neki, hogy:”Te hát… ez hogy van?… mit keresel Te itt?… hátha én tudom, hogy itthon vagy, akkor meghívtalak volna előadni…” Erre azt mondja:”…tudod, eljutottam oda 38 évi tanulmányaim során, hogy sikerült annyira ízekre szednem a Szentírást, hogy jelenleg nincs benne semmi…tehát, ha kinyitom a könyvet egy ilyen üres lapot látok benne, azon egyetlen “a” betűcske sincs, amire azt tudnám mondani, hogy ez Szentírás… darabjaira szedtem az egészet és tudod eljöttem ide, hogy… hogy hallgassak valakit, aki hisz is benne…” – doktor, doktor, doktor, teológus, doktor PhD… ez van egy oldalon, ha vlaki beleragad ennek az egyol… hát ízekre lehet szedni a Szentírást… ez nyilvánvaló, hát nem ke… de ennyit nem kell tanulni hozzá… sokkal kevesebb is elég… tényleg… sokkal, sokkal… darabja… min… mindent kritika alá lehet vonni… hát, ne… még túl nagy ész se kell hozzá… minden a kezünk ügyében van… csak mi a csudát érünk vele, hogy ha csak ez van…

A következő: a tekintély és a hatalom. Az ilyen ember számára – dehát mindig ugyanazt mondom, persze – viszonylagos… korhoz, mindenhez kötött. Emberi. Hát… itt… a magam vívódását hadd mondjam el nektek, amikor II. János Pál pápa itt járt, akkor fogalmam sincs, hogy miért a Hősök terei misén én vittem a keresztet. Ezért aztán abban a kegyelemben részesültem, hogy kezet foghattam a Szentatyával. S tudjátok ez úgy volt valahogy – én nem tudom miért -, álltunk egy folyosón, és akkor Ő kezet fogott az aszisztenciával és valahogy én kerültem a végére, mert én mentem a liturgiában legelől a keresztel. Látom, hogy egymás után kezet csókolnak neki… ami… hát nem neki – világos…- nem neki…, hanem hát… valaki nálánál nagyobbnak… és tudjátok így állok így… jött, álltak mellettem jobbról… s… val… hát, nem tudom… Mr Been történetét láttátok? ……Jó, hát… látom ismerős…ismerős… tehát valami hasonlót élek át, nem slicces történet, de… hát szóval kezdek izzadni, meg minden… tehát így jobb fülemen az jön, hogy hát:”csókold meg!” Bal fülemen:”hülye vagy te?” …… Tipródok veszettül, hogy…”dehát férfi” – szól itt jobbról egy hang, balról:” dehát nem neki szól”, akkor: “ dehát nem találod el a gyűrűjét” – jobbról ez a hang……, balról: “hát nem fogja elkapni” szóval így… tehát így örlődök, vívódok, mint a hülye gyerek és… én álltam, Ő jött… Szentatya elém… (itt heves és egyértelmű kézrázó mozdulatot tesz a levegőbe)…… na elmegy… egy világ összeomlott bennem: meg kellett volna csókolni… szóval… na ez a gyöngeség… még akkor is, hogy ha ti azt gondoljátok, hogy nem…”úúú, ez… ez jó volt, jó volt…”……hát nem annyira… de majd a végén ezt mondom, hogy miért nem volt ez annyira jó… mondjuk nem lett influenzás az biztos, tehát azért előnye biztos volt neki…

A következő: (órájára néz) …jaj, ezt be akartam fejezni… a cselekvés határainak és korlátainak fölismerése. Ez alatt azt értem, hogy az ember nem tud hibátlanul cselekedni… hogy minden tettünk tele van egy csomó esetlegességgel… a jószándékunk ellenére, a tudásink és minden ellenére. Állandóan valahogy belehullunk abba, hogy bárhogy érthetnek, bármit gondolhatnak felőle, akármicsoda. Ez van egyfelöl, másfelöl pedig az illető bátran tud cselekedni. Ha kell, akkor cselekszik. Több dolog is jutott itt eszembe: Szent László király. Lagalábbis ami róla fönnmaradt. Azt sugallja, hogy egy olyan valaki, aki mondjuk két harc között azon vívódik, hogy legjobb lenne elmenni szerzetesnek, merthogy annál keresztényietlenebb megnyilatkozást, minthogy kardal kioltja másik embernek az életé, el sem tud képzelni. Ezt írja. Ezen vívódik. De közben király. Amikor kell, fogja akardot és… vitéz király… Ha lehet most ne…ezt most ne kritizáljátok… hanem csak így lássátok együtt. Aztán pedig szedjétek ízekre.

A másik: Bagavat Gítá vagy Dzsítá… hát ezt én nem tudom… ti biztos tudjátok… hogy Ardzsuna és Krisna beszélgetnek a csatamezőn a csata előtt és azt mondja a herceg…vagy király, én ne… herceg az, hogy: “én nem akarom ezt a harcot, mert a túloldalon rokonaim vannak, barátaim és szeretteim. Én a jógát magas szinten űzöm, hiszen, Isten, tetőled tanultam meg. Én nem akarok ölni!” És erre azt mondja neki Isten, hogy: “ nézd, te harcos vagy, az a dolgod, hogy harcolj. Ha te nem nyereségvágyból, nem bosszúból, nem hatalomvágyból, nem gyűlöletből, nem akármi másból harcolsz, hanem pusztán csak azért mert ez a dolgod, akkor harcolj és nem lesz semmilywen rossz következménye…”. Ugye itt jön be amiről ők beszélnek és amit ki tudja, hogy mi jól értünk-e, a karmatan. Ugye erre hivatkozik Isten, hogy látszólag megtehetsz valami egészen szörnyűt annak a tettednek mégsem lesz semmilyen rossz következménye… ha ez a dolgod. Itt azért… persze… én magam is roppant kritikus vagyok. Hogy…utálom azt, amikor egy amerikai izéhez… amikor azt mondják, hogy: “de én csak a munkámat végeztem” – s közbe valami embertelenséget csinál, de őt azért hagyják, mert ő csak a munkáját végzi, a társadalom hasznos tagja. Ezért neki nem kell hogy lelkiismerete, erkölcse legyen meg semmi se kell, hogy legyen, mert egyetlen szempont van, hogy ő a társadalom hasznos tagja. És ő végzi a munkáját… tehát nyilván nem erről beszélek.

Talán egy kicsit könnyebben emészthető dolog: Keresztelő János, aki a legnagyobb a próféták közül Jézus szava szerint és odajön hozzá sok ember. Zsidók és pogányok egyaránt, de nyilván főleg zsidók. S akkor azt kérdezik vámosok… Tudjátok, hogy az mit jelent? Aljanépség. Tehát az, ha valaki vámos a hívő zsidó szempontjából azt jelenti, hogy nulla…! És akkor kérdezi a legnagyobb prófétát: “Mondd, próféta, mit kell nekem tenni, hogy üdvözüljek?” Erre mit mond Keresztelő János? Azt is mondhatná, hogy:”Hát az első az, hogy abbahagyod ezt a gusztustalan dolgot”… és nem ezt mondja. Az mondja: “Szedj csak annyit, amennyi jogos!” Ez egy emberi válasz. És aztán jönnek katonák. Ugyanez. Kérdezik, hogy: ”…és mi mit csináljunk? Nyilván hát ez a… ez a… az a dilemma, hogy katonák vagyunk és ölnünk kell és parancsra kell cselekednünk. És a válasza ugyanez. “Ne sanyargassátok a másik embert! Ne tegyetek durva dolgokat csak úgy! Ha kell, harcoljatok.” Ezt mondja a legnagyobb próféta. Aztán hozzá teszi:” Elégedj meg a zsoldoddal!” Nem azt mondja… hát persze ez… mondjuk ilyen buta kijelentés, hogy: ”júdás pénz, amit te elfogadsz… szégyeld magad minden falatnál, amikor eszel abból a pénzből… Elégedj meg a zsoldoddal!” Ez a… ez az összekötő hit. Embert lát. (71:37)