Az árucikk szemlélet hitre gyakorolt hatása

Az árucikk szemlélet hitre (bizalom és biztonság) gyakorolt hatása. A választás szabadsága és a bizalom kapcsolata

Isten hozott benneteket! Nagyon köszöntök mindenkit!

Egészen megrendítőnek tartom, hogy ilyen időben eljöttetek ide! Valóban, egészen olyan szorongás vesz rajtam erőt, hogy most valami nagyon jót kell produkálnom, de azért majd lebeszélem magam erről! J

Abból indultunk ki, hogy beszéltünk az árucikk-létformáról, meg az árucikk-emberképről meg életmódról. Ebben próbáltuk összefoglalni azokat a kulturális jelenségeket, amelyek akarva-akaratlanul, átjárnak bennünket is meg a kapcsolatainkat is, meg azt a világot, amiben élünk. Ebből kiindulva jutottunk el oda, hogy az eddig elmondottakat, akkor most a hit, illetve a bizalom szempontjából próbáljuk meg értelmezni. Mit jelent akkor ez a hitre nézve? Itt pedig egy fogalom-pár kapcsán szeretnénk ezt kifejteni, a bizalom és  biztonság összefüggésében próbálunk valamit elmondani arról, hogy hogyan alakul a hitünk, és a hitünknek a személyes jellege, abban a világban, amelyről órákon keresztül beszéltünk. Próbálom most gyorsan felidézni azokat a gondolatokat, amelyeket múltkor, itt egymás után felsoroltam. Azért vagyok olyan iskolás, és majd mondom ezeket így mondatról mondatra, mert izgalmasnak tartok minden egyes kijelentést, mert mindegyiknek van egy külön nagy köre, amiben majd tovább lehetne gondolkozni. Nem akarom, hogy egy is kimaradjon belőle!

Tehát ugye onnan indultunk ki, és persze a bibliai-teológiai emberképre utalhatok most, amelyben azt mondtuk, hogy az ember egyfelől racionális lény, másfelől pedig képes egy érzelmi hit-cselekvésre, amit így hívhatunk, hogy bizalom, és mind a kettő alapvetően hozzátartozik az embervoltunkhoz. Bizalomra szükségünk van, azért, mert az ismeretlenhez fűződő viszonyunkban, a bizalom teszi lehetővé azt, hogy képesek legyünk tájékozódni. Ez lehet akár egy ismeretlen valami vagy valaki, lehet Isten vagy egy másik ember is, vagy egy csoport és közösség, vagy lehet a természet is, vagy lehet a jövő és egy csomó minden lehet még. Elmondhatjuk azt, hogy számunkra ismeretlen valakihez vagy valamihez való viszonyunkban, a bizalom feltétel, mert ha nincs meg a bizalom, akkor nem tudunk kapcsolódni az ismeretlenhez, amely pedig létfeltételünk. Szükségleteink vannak ott is, ahol azt a másikat vagy azt a valakit vagy valamit ne tudjuk megismerni! Ebből adódott az, hogy a bizalomban tulajdonképpen kifejeződik a hitem abban, hogy ha én merek kapcsolódni egy ismeretlenhez, azáltal az életem teljesebbé válik. Egyrészt szükségszerű is a kapcsolatom az ismeretlennel, másrészt pedig ezt nemcsak egy sanyarú kötelességből teszem, hanem arra is rájövök, hogyha meg tudom tenni a bizalomnak a lépéseit, ezáltal a saját fejlődésem is megtörténik. Eljuthatok oda is, hogy a saját fejlődésemnek feltétele az a bizalom, amellyel az ismeretlen felé fordulok. Ebből az adódott, hogy az emberekkel való kapcsolatomban rászorulok a bizalomra! De innen jön egy nagyon fontos következtetés, hogy annál jobban szorulok rá a bizalomra, minél nagyobb kockázat az, hogy veled kapcsolatba kerüljek! Márpedig, ha nem tudlak megismerni, és ez főleg az emberekkel kapcsolatban igaz, akkor a kockázat mindenképpen fennáll, és a kockázat veszélyeket kelt és félelmeket kelt! A kockázat, amely az emberi kapcsolataimban fennáll, két dologgal egyenes arányos: a kapcsolatnak az intimitásával és mélységével, és a kapcsolat tartósságával. Mert minél tartósabb egy kapcsolat, annál jobban el kell köteleződnöm, egy számomra teljességgel nem kiismerhető mellett. Minél közelebb megyek hozzád, a kockázat is annál nagyobb lesz! Ez világos! Éppen néhány nappal ezelőtt egy társaságban beszélgettünk, a félelem alaptípusairól. Emlékeztek, amikor ezt elővettük? Akkor pedig, valaki megkérdezte, hogy akkor most mi történik akkor, ha mondjuk két skizoid, kényszeres alkat házasodik meg? Tudjátok, az a skizoid, aki állandóan védi a saját köreit, hogy oda be ne lépjen valaki. A kényszeres pedig az, hogy állandóan rendet rak valaki, mert akkor van biztonságérzete. Most ha így belegondoltok, el tudjátok képzelni két skizoid, kényszeres alkat házasságát? Nagyon izgi! Mert semmi izgalmas nincs benne, hiszen mindent ural a távolságtartás és a rend. Dinamika nulla! Viszont nagyon udvarias kapcsolatban lehetnek egymással! Emlékeztek az élményemre, amikor Izraelben voltam? Az utazásom felét azzal töltöttem el, hogy a szent helyeket figyeltem, a másik felét pedig a figyelmemnek egy ifjú házaspár kötötte le, nem a feleség miatt, hanem ahogy láttam őket, az körülbelül megfelelt a két komolyabban skizoid, kényszeres alkatnak a házasságkötésével. Döbbenetes! Ahogy azok udvariaskodtak egymással! A legszebb az volt, ahogy bementek megfürdeni a Vörös-tengerbe. Azt is precízen megtervezték, és persze nekik volt arra pénzük, hogy ilyen nyugágyat vegyenek, tudjátok ilyen napozóágyat, amíg én a kövek között feküdtem. Miközben én ott kínlódtam, addig ők ott mindent ilyen megszervezetten, megtervezetten csináltak. Fantasztikus élmény volt! Ha pedig most valaki gúnyt érzett ki a szavaimból, az nagyon téved! J Legfeljebb tükörbe nézhetek és elszégyellhetem magam, mert nem akartam gúnyolódni, csak le akartam írni azt, hogy ha mondjuk egy képben meg akarjátok nézni azt, hogy milyen lehet az, amikor valaki egyszerre tart kőkeményen távolságot és közben rend, biztonság is van körülöttük, és ez milyen kapcsolathoz is vezet. Persze, hogyha ez nekik jó, akkor Isten éltesse őket! Voltatok már olyan lakásban, ahol minden a helyén van? Sosem felejtem azt el, amikor meghívtak lakást szentelni, és az egyik alkalom olyan volt, hogy még a növények is parancsszóra nőttek! Nem úgy volt ám, hogy: Na megjött az atya, hát jöjjön be, aztán akkor szenteljük meg a kérót! Csengettem, és akkor kinyitották az ajtót, és egy előre elkészített két, ilyen vizes lábtörlő volt, a rendes, száraz lábtörlő mellett odakészítve, és akkor azt mondták, hogy: Atya, ugye nem zavar téged, hogy először a nagyon vizes lábtörlőt, majd a kevésbé vizes lábtörlőt, majd a száraz lábtörlőt kell használjad, majd pedig vegyed le a cipődet! J Majd pedig választhattam a papucsok között is, az is nagyon szuper volt: fehér IKEA papucs, kék IKEA papucs, különböző mértek. Azért azt is mondták, hogy ne csoszogjak, mert akkor…

4. Éppen azokat nem ismerjük eléggé, akikhez a legszorosabb kapcsolat fűz minket, beleértve saját magunkat is. Sehol sem lehetsz biztonságban, de leginkább, itt belül nem! Volt már megrendítő élményetek arról, hogy egyszer olyat csináltatok, amiről nem gondoltátok volna, hogy azt ti meg tudjátok tenni? Persze olyat, mi nem pozitív volt. Mondjuk elkövetettek valami nagy piszokságot, és akkor utána hetekig lehet kábán kóvályogni, hogy ezt én csináltam? Ettől azért nagyon meg tudunk rendülni, amikor kiderül, hogy nem az vagyok, akinek gondoltam magam! Ebből pedig az következik, hogy a személyt olyannak tekintjük, akire úgy vagyunk ráutalva, hogy a viselkedését nem tudjuk kiismerni és megismerni, de elismerjük a rá való szorultságunkat, valamilyen mértékű függésünket! Istentől, ha hívő ember vagyok, akkor mindenképp függök valamiképpen! Ez ugye a teremtett voltunkból levezethető. A másik embertől is, de erről már annyi szó esett, hogy már nem ragozom.

Ezután jön, hogy személyesnek tekintjük mindazt, amire rá vagyunk utalva, de nem tudjuk teljesen megismerni, ellenőrzés alá vonni. Valamiképpen titok lesz, és jó esetben azt mondjuk, hogy nem csak titok, hanem misztérium! Ha csak azt mondom a másikra, hogy titok, azzal csak annyit mondtam, hogy nem tudlak megismerni, és adott esetben elismerem azt, hogy sohasem foglak megismerni. Ha azt mondom rád, hogy misztérium, az egy fokkal több, mert akkor azt mondom, hogy egy olyan titok vagy, aki az Istenhez fűződő kapcsolatod által is titok vagy! Ebből az adódik, hogy ebben a világban, amiről eddig beszéltünk, a modern ember számára a dolgok, beleértve a természetet, a társadalom különböző mechanizmusait, egyre kevésbé jelentenek titkot, egyre kevésbé titokzatosak. Éppen ezért a világnak a személyes jellege csökken! Nem hisszük azt, hogy lélek van a tárgyakban! Ugye, az állatbatárokon kívül nem hisszük azt, hogy lélek van az állatban. Olyan lélek nincs az állatban, mint az emberben, kivéve, ha hindu vagyok, mert akkor van. Ha meg keresztény vagyok, akkor meg csak párája van neki. Sajnálom, de ez van! De attól még lehet szeretni mindenkit, aki állat! J Könnyebb, mint az emberekkel, nem? Az ókori görögök beszéltek erről, hogy minden tele van lélekkel, és ugye még a mágnesnek is azt gondolták, hogy van lelke, mára pedig kiderült, hogy a mágnesnek nincs lelke, és anélkül vonzza a vasat.

5. Önmagam megértéséhez és megvalósításához, az egész világra szükségem van, rá vagyok utalva, ezért a bizalom létfeltétel!

Valahol itt hagytuk abban, és akkor most még jönnek majd érdekes fordulatok! Ha lehetőségünk van megismerni és rendelkezni a dolgokkal, akkor általában a biztonságot részesítjük előnyben manapság. Inkább a biztonság, mint a bizalom! A biztonságot pedig azért választjuk a bizalom helyett, mert megszünteti a kockázatot, a bizonytalanságainkat. Kiszámíthatóvá, ellenőrizhetővé, birtokolhatóvá teszi mindazt, amivel szemben a kockázat fölmerül. Igen ám, de itt súlyosbodnak a dolgok! Mert miközben inkább a biztonságot választjuk a bizalom helyett, hajlamosak vagyunk azokat a kapcsolatainkat is szép lassan a biztonság irányába vinni, amelyben a bizalomra alapvető szükségünk van a kapcsolat fönnmaradása érdekében. Tehát van bennünk egy ösztönös és természetes, jóra való törekvés a biztonságra, amelyet ez a világ, amiben vagyunk, még duplán-triplán megerősít, azonban viszont magunk sem vesszük észre, hogy ez a bizalmi kapcsolataink megrendülését hozza magával, és mindezt mi már cselekvő módon csináljuk.

A biztonságra való törekvésünk, éppen a legmélyebben lévő kapcsolatainkat veszélyezteti a leginkább! Pont azokat a legmélyebb kapcsolatainkat, amelyekre a legnagyobb szükségünk van, vagy amelyeknek a hiánya az embervoltunkat és annak a minőségét, döntően befolyásolja, és sebzi meg!

6. A bizalom-biztonságnak ez a fajta összefüggése, az Istenkapcsolatra is érvényes! Vagyis az Istennel kapcsolatosan is megpróbáljuk és meg is tesszük ugyanezt a játékot. A vallásban törvényszerűen megjelenik ez, amit úgy hívnak, hogy mágia. A mágia az, amikor az ember, - most ebben az összefüggésben értelmezve -, a bizalom helyett, ahogy én ráhagyatkozok Istenre, és én ajánlom magamat Istennek, azt teszem, hogy különböző rituálék és szertartások révén, befolyásolom Istent, hogy ő álljon az én rendelkezésemre. A mágikus gyakorlatok, A XXI. Század keresztény vallásosságában is jelen vannak! Mert ha ez amiről beszéltem reális, ez akkor belekerül a vallásgyakorlatba is, még akkor is, ha meg vagy keresztelve, sőt még akkor is adott esetben, ha meg vagy bérmálva. Sőt, ha még konfirmáltál, még akkor is lehet, hogy ez így van! Ha pedig nagyon izgulsz egy vizsga előtt, akkor már most remegsz a szigorlattól, ami az év végén vár rád, szinte remegsz. Amikor pedig erre gondolsz, akkor eszedbe jut tulajdonképpen egy válságkezelő program, mégpedig az, hogy Szent Ritának lóvét kell nyomni, vagy Szent Antalhoz elzarándokolni a vizsga előtt. J Ezt a mérhetetlen nagy bizalmatlanságodat, amit nem ismersz be magadnak, egy ezressel tetézed, amit mondjuk bedobsz Szent Antalnak a perselybe. Tudjátok ezért lehetséges, hogy az Egyházunk már 2000 éve fennáll, mert megéri nekünk a bizalom is, meg a bizalmatlanság is! J Na, micsoda rendszer, látjátok? Mind a kettőtől jól vagyunk!

Mi történik akkor, hogyha szép lassan rájövünk arra, hogy az Istenkapcsolatunk valahogy így nem működik? Valahogy a vallásnak, ezt a mágikus formáját, előbb-utóbb egy csalódás követi! Tehát az lehetetlen, hogy minden vizsgán átmenjünk! Akkor pedig az történhet, amit a ma világa megint nagyon megerősít, hogy Istenbizalom helyett meg az embertársadba vetett bizalom helyett, vagy közösségekbe, intézményekbe vetett bizalom helyett, ott lesz az önbizalom! Persze ez is, pontosan ugyanúgy sérülékeny, mint minden más bizalom, de legalább ez megfelel annak az individuális szemléletnek, amelyben élünk. Éppen ma délután is olvasgattam egy könyvet, és egészen döbbenetes egyébként, és az a címe, hogy: Önbecsülés. Leírják azt, hogy mi jellemzi a magas önbecsülésű embert? Valami ilyen mondatot olvastam benne, és ez volt az a pont, amikor le is raktam a könyvet, hogy: A magas önbecsülésű ember mindig harcra kész! A magas önbecsülésű embernek valahogy fényes az arca! A szeme mindig csillog! Nem fáradt, és aludni is csak azért alszik, mert tudja, hogy szükség van rá, az önbecsüléséhez! Persze! J Itt most az önbizalmat egy kicsit pejoratív értelemben használom, úgy, mint ami úgy egyedül megmarad, mert az összes többi kiesik.

Azután pedig nyilván tárgyak, eszközök, és minden egyéb lesz a biztonságunknak az eszköze. Akkor a biztonságunkat a pénzzel, a tárgyakkal, az életbiztosítással próbáljuk megalapozni, és tárgyakba vetjük a bizalmunkat. Azért ez abszurd, nem? De mégis valami ilyesmi történik! Tárgyak lesznek az eszközei annak, hogy biztonságba érezzem magam, azonban ez a tárgyaktól való függést fogja eredményezni. Azok a tárgyak, amelyek biztonságot jelentenek, azok függő helyzetben tartanak engem. Ugye, a tárgyaimnak a tárgyaivá válok, a javaimnak a javaivá válok, erről a múltkor esett szó. Kialakul egy pszeudo-bizalom a tárgyakban. Ez azt fogja jelenteni, hogy a tárgyak és az eszközök, meghatározzák a létformánkat, és meghatározzák az emberképünket. Szép lassan, hogy ezt szoktam mondani, például a kényelem hőseivé válunk! Napi tízen valamennyi munka, azért, hogy vehessünk egy 15 centiméterrel hosszabb, és másfél centiméterrel szélesebb tengelytávú gépjárművet, amelyben nemcsak vezetőoldali, hanem utasoldali légszák is található. Ezért fizetünk ki plusz másfél millió forintot, ugye? Most éppen a suzukitól is kijött egy ilyen! Akkor pedig ezért melózol, hajtasz, dolgozol, közben pedig a gyomrodban megint jön a szorongás és a félelem, hogy minél gyorsabban kell a pénzt előteremteni, mert a régi kocsinak az értékcsökkenése, azzal egyenesen arányos. Igaz? Ez fojtogató, valósággal! Éppen ezért nincs idő, mondjuk focizni a kisfiaddal! Ugyan már, milyen primitív dolog? Focizni? Hát pénzt kell keresni, mert hogyha az anyósülésre ültetem véletlenül a fiamat egy adott kor után, akkor bizony már kell függönylégzsák is! Ekkor pedig még több pénzre lesz szükségem! Akkor majd beülsz a 18 éves gyermekeddel, akivel még soha az életben nem fociztatok egy jót együtt, az legalább elmondhatja magáról, hogy most biztonságban utazik!

Öncélúvá válik a világ felett való rendelkezés és a biztonság igény, önmagát igazolja. Azok, akik ezt megkérdőjelezik, a társadalomnak ilyen periférikus és primitív tagjai.

Az élet, folyamatos küzdelemmé válik! A biztonság megszerzéséért folytatott harc és küzdelem, amelyben rájövünk arra, hogy inkább te csapd be a másikat, minthogy ő csapjon be téged! Most olvasgattam egy könyvet, és Dél-Olaszország kulturális ars poeticájaként írták ezt le, hogy minél hamarabb, minél gyorsabban, a lehető legnagyobb mértékben vágd át a másikat, mielőtt ő tenné meg veled! Itt látjuk azt a teljes ütközést azzal, hogy az élet egy harc és küzdelem, és a birtoklás árán tudjuk a biztonságunkat megtartani, és ezt az Istenre meg az embertársainkkal való kapcsolatunkra is kiterjesztjük, szemben azzal, hogy az élet egy misztérium, az életem egy Istentől adott ajándék, amit bizalommal elfogadok.

Ez akart az egyik lenni. A bizalom és a biztonság összefüggése alapján, megnézni a hitnek a jelentőségét, és a hitnek a kérdését, azzal kapcsolatban, amiről eddig beszélgettünk.

Most akkor mondanék egy másik ilyen párt. Aztán majd lesz egy harmadik is.

A másik: A választás és bizalom kapcsolata.

1. A mi kultúránkban úgy tűnik, hogy a választás, a választásnak a szabadsága, a döntéseknek a szabadsága, valamiképpen olyan mértékben fonódik össze a kultúra fogalmával, hogy annál inkább érezzük magunkat a modern kultúra tagjának, kultúrateremtőnek és a kultúra fogyasztójának, minél inkább realizálni tudjuk azt, hogy folyamatosan szabadon választhatunk. A legkifinomultabban posztmodern ember az, aki folyamatosan, minden pillanatban a saját ízlése, a kifinomult ízlése alapján a lehető legjobb választásokkal realizálja az élet lehetőségeit. A választás tehát valamiképpen, egy alaplétformává válik, pontosan ugyanúgy, mint a biztonság, és a biztonságra való törekvés. Minél inkább megteremtem annak a föltételét, hogy én választhatok szabadon, annál inkább élek emberi életet, és élem át azt, hogy szabadon, a választásaim által, teljesítményekre vagyok képes. Minden választásom egy teljesítmény, egy minőség, mert elmegyek az étterembe, és nézem az étlapot, hogy melyik is legyen, nem ám úgy, hogy három ételt szeretsz, és nem kérsz étlapot és rámutatsz arra, hogy rántott sajt! Hiszen ezt csak én csinálom így! Mert én egy primitív, kultúrálatlan figura vagyok! Tegnap néztem a Recsk című filmet. Most láttam, mondjuk harmadszor, és egyszerűen nem bírom nem nézni, szinte már függővé váltam tőle. Láttátok már egyszer is legalább? Meg kellene néznetek! Egyszerre lehet hallani ÁVO-s tiszteket, meg embereket nyilatkozni arról, hogy szerintük milyen volt Recsk, meg az ottani foglyokat is arról, hogy milyen volt Recsk. Egyszerűen megdöbbentő és megrázó film, muszáj megnéznetek! Tabódi Istvánnal is készült a Recsk című filmben egy interjú, ő végig ott volt Recsken, azt hiszem 1947-től 1954-ig. Itt volt 7 évet, aztán még azt hiszem, hogy 10 évig egyéb börtönökben volt, 1962-től 1972-ig. Ő beszélt, a recski tapasztalatairól. Egyszer ott, valahol a papnevelő intézetben rácsodálkoztam arra, hogy Istenem, ilyen papok élnek még körülöttem. 17 év börtön! Lénárd Ödön atya, majdnem 18 év börtön! Akkor rátaláltam arra, hogy 1956 kapcsán, 16 papot meg papnövendéket börtönöztek be. Ezt szoktam nektek emlegetni, éppen annak kapcsán, hogy ez meghatározta a papi önazonosság tudatomat. Elkezdtem hónapokon keresztül, - az elöljáróim minden rosszallására is -, járni ezekhez a papokhoz, beszélgetni velük, és így elmentem Tabódi Istvánhoz is, aki azóta nem él már, és Lénárd Ödön atya sem él már sajnos. Pont a legnagyobbak már most nem élnek. Tabódi István egy katonatiszt volt annak előtte, egy huszár. Azt mondta egyszer: „Azt hiszem, hogy nem volt olyan kastély vagy szórakozóhely Magyarországon amelyben ne fordultam volna meg huszártisztként!” Tehát azért tudott élni! Bicskén volt plébános és kértem tőle egy beszélgetést, hogy hadd menjek el hozzá, mert nagyon szeretnék vele pár órát beszélgetni, mert nagyon érdekel az, ahogyan ő megélte az 1956-1957-es időket. Azt mondta erre, hogy jól van, akkor lefoglaljuk a Vadász étterem különtermét, mert azért élni azt nem felejtett el. J Lementem Bicskére, kis papnövendékként a Vadász étterembe, ahol ilyen kitömött trófeák fogadtak, én meg mentem be az én kis egyszerű, vegetáriánus kinézetemmel. 70 éves elmúlt már akkor, és az volt az első, hogy: Milyen pezsgőt iszol fiam? Tudni kell rólam, hogy a vegetáriánusságom azzal a bűnnel is párosul, hogy nem iszom alkoholt egyáltalán, kivéve a Szentmisét. Erre megszólaltam, hogy: Traubiszóda nincs? Vad ételek, meg vad specialitások voltak… ezt el tudjátok képzelni! Egy ilyen ember mellett, aki lenyomta azért a 17 év börtönt, ott álltam én! J Rendelt valamilyen szuper ki sem tudom mondani a nevét ételt, én meg nagyvonalúan benyomtam, hogy rántott sajtot szeretnék kérni! Hát tudjátok, ahogy Tabódi István atya rám nézett, és ki is szaladt egyből a száján, hogy: Hát ezért nem volt érdemes idejönni! J Aztán nyaliztam neki egy kicsit, aztán szép lassan feloldódott. Fantasztikus volt a beszélgetésünk, egyébkánt. Ő megitta az egész üveg pezsgőt, és nagyon jó kedvvel evett, és ezzel egyenesen arányosan a közlékenysége is nőtt. Szóval, nézzétek meg a Recsk című filmet, és benne találkozhattok vele is!

Ugye, ezt most a választással kapcsolatban mondtam el. Tabódi István atyát, ahogy elnéztem ott, a vadász különteremben, ahogy ott ketten ültünk egy ilyen 20 fős asztalnál, úgy azért megsejtettem valamit ebből a kulturális összefüggésből, hogy milyen a kifinomult választásban megélni önmagam. Tehát, férj-feleség volna, ha nem volnál túlzottan kifinomult! Hát nem úgy göndörödik a haja, mint ahogy én azt akarnám? Hú! Szóval, amikor a párkapcsolatban megjelenik ez, hogy a választásnak, a szabadságnak ez a bénító kényszere, hogy most választanom kell, és az én életem értelme azáltal realizálódik, hogy a legtutibb választást tudom megejteni!

A választás kifinomodása a kultúráltság minőségét jelenti, sőt az embervoltunk minőségét! A választás lehetőségei azonban, sajátos, ellentétes viszonyban vannak a bizalommal. Mert, ha én állandóan távolságot kell, hogy tartsak, mindig és állandóan, minden között kell választanom, és akkor hogyan adnám oda vagy bíznám rá az életemet bárkire is? Ez lehetetlen! Mert abban a pillanatban, ahogy az életemet rábízom valakire, vagy elköteleződök, éppen a választási lehetőségről mondok le! Akkor pedig az embervoltom sérül, ebben az elgondolásban. Hadd idézzük meg Woody Allant! Ő kétszer is Oscar-díjat kapott, és egyszer se ment el! Azt mondta mindig, hogy nem ér rá! Az egyik filmjében van az a jelenet, amikor az egyik szereplő megtudja, hogy halálos beteg. Akkor pedig agy a fejében, az ő kulturális örökségéből eszébe jut, hogy hát itt vannak a vallások, és valahogy erre a helyzetre, hogy meg fogok halni, úgy tűnik nekem, így a múltamból, hogy a vallások tudnak valami jó dolgot, és akkor az ember egy kicsit vallásos lesz, és akkor majd úgy jobban lesz, és akkor majd úgy hiszeget. A szereplőnk a következő dilemma elé áll: Na de mégis, melyik vallás? Az a jelenet döbbenetesen mutatja be a mai kor emberének ezt a végtelen kiszolgáltatottságát, hogy valami Isten, meg hit, az nem volna rossz, de most buddhista legyek, hinduvá legyek, most keresztény legyek? Na de az utóbbi, az már eleve rossz, mert akkor most ortodox, katolikus, protestáns? Most akkor mit csináljak? Woody Allan valamit nagyon tud!

Ezért aztán állandóan ki vagyunk téve a csalódásnak! Itt is jön aztán a szorongás! Volt már veletek úgy, hogy akartatok venni mondjuk egy hifi-tornyot? És akkor jártátok a boltokat… Na, nem volt veletek még ilyen? Na! A hifi-tornyot cseréljétek le valamilyen, számotokra vonzó tárgyra! Valami dögös sál, bevetésre! J Akkor persze olyan kifinomodottak vagyunk, hogy olcsó legyen, de szép is legyen, selyem legyen, de hát ne Indiába készüljön, mert hát mégiscsak. Értitek, na! Nem is akárhol akarod megvenni, és akkor nap, nap után mész, és bolyongasz, és akkor végül, ilyen hihetetlen nehézségek árán, mit ád az Ég, csak úgy ténferegsz az utcán, és így a szemed csak úgy véletlenül odavetődik egy ilyen sálbolt kirakatára, és akkor ott van, nem Indiai, nagyon selyem, nagyon szép és nagyon olcsó, csak neked! Átéltétek már ezt? Azért valahogy már csak igen! Én már átéltem, az tuti! Ilyenkor átéljük azt, hogy teljesen ki vagyunk szolgáltatva!

Most eszembe jutott egy teljesen nem idevágó történet. El kell, hogy mondjam nektek! Tudjátok, hogy Kern Andrást, hogy vették fel a Színművészeti Főiskolára? Miután a kötelező körön túlvolt, ezután az volt a feladat, hogy azt kellett eljátszania, - minden jelentkezőnek -, hogy leül egy székre, és beleül egy rajzszögbe. Akkor egymás után mentek a jelentkezők, és valahogy a szokásos módon eljátszották. Kern András nem így játszotta el! A következőt csinálta, majd a következőt mondta: Lyukba ment! J Ez most arról jutott eszembe, hogy mit csináljak a kezemmel, mert olyan ügyetlenül tartottam. Valahova el kell dugni, de most tényleg nem tudom, hogy mit csináljak vele, hát ez olyan szörnyű! J (Most Feri atya zavarba jön, és próbálja magát összeszedni azt bizonygatva, hogy már több, mint 7 éve pap!)

Ezzel kapcsolatban, fölállították azt a hipotézist, hogy miközben ma azt látjuk, hogy a bizalmi kapcsolatok helyébe, ahol a másikat személynek tekintjük, megrendültek a kapcsolatok, a bizalom, és így tovább. Erre azt mondták sokan, hogy ezzel nincs semmi baj! Mert megrendült a bizalom a tekintélyes intézményekben, a hivatali tekintéllyel bíró személyekben, az államban, a modern civilizációban, a kormányokban, a bíróságban, a rendőrségben, a katonaságban, az Egyházban, történelmi Egyházakban, a főpapságban, a papságban, a tanárságban, és mindenben, ahol tekintély van, hierarchikus szervezet van. Erre azt mondták, hogy ezzel nincs is semmi baj, ez azért volt, mert ezek az intézmények a személyiségjogokat, a szabadságjogokat, súlyosan korlátozták, adott esetben diktatórikusak voltak. Kialakítunk egy másfajta rendszert, és ebben már a szabad választások alapján, vissza fognak jönni, azok a bizalmi kapcsolatok, amelyek elvesztek. Ez volt a hipotézis, amely azonban nem teljesedett be! A megrendült bizalmi kapcsolatok helyébe, nem kerültek ugyanolyan értékű bizalmi kapcsoltatok, és ezek, a választás kultúrájával összefüggésben vannak, ezek a jelenségek. Az történt, hogy nem csak az ilyen tekintéllyel bíró intézményekben, közösségekben, és emberekben rendült meg a bizalom! Egyre jobban milyen közösségekben és kapcsolatokban vagyunk? Olyanokban, amelyeket mi választottunk! Ez most már elidegeníthetetlen jogunk, hogy mi választjuk meg a házastársunkat, a gyerekeinket nem, a szüleinket sem, de amit csak lehet, azt mi választunk magunknak. Mindent, kivéve, amit nem lehet! A bizalmi kapcsolatok azonban, azokban a kapcsolatainkban is megrendültek, amelyeket mi választunk ki! Nemcsak az ilyen tekintélyes, meg hierarchikus, meg hatalmi intézményekkel szemben vagyunk távolságtartók, hanem a saját, magunk által választott kapcsolatokban is azok vagyunk! Hiába volt meg a választás szabadsága!  Hiába én döntöttem el, hogy egy keresztény kisközösség tagja akarok lenni! Azért csak óvatosan! Hiába én döntöttem el 39 év hezitálás után, hogy na ő az igazi! Azért vannak határok az elköteleződésben, azért atya, egy-két órát még mondhatna nekünk arról, hogy miért kell ezt egész életre szólóan? Mondja 67 évesen! Nem túl nagy kockázat ez így, fiatalon? Az derült tehát ki, hogy hiába választjuk mi, a legszemélyesebb kapcsolatainktól kezdve, azokat a közösségeket, és civil társulásokat és egyesületeket, és akármiket, amelyeket választunk, ez nem vezet el oda bennünket, hogy ebből az adódna, hogy a bizalmunk, adott esetben elégséges vagy a megfelelő bizalmunk a minőségi kapcsolatra, ennek következményeképpen kialakuljon. Ezzel együtt azt is látjuk, hogy képtelenek vagyunk olyan erkölcsi nívót produkálni, amely hosszú távon fönntarthatná a bizalmat. Ugyanis, az ilyen társadalomtudósok beszélnek arról, hogy a bizalom valaminek a következménye! Azoknak a kapcsolatoknak és viszonyoknak a következménye, amelyben a másik megbízható, teljesíti az ígéreteit, rendelkezésemre áll, nem csap be, elfogadja a jogaimat, kötelezettségeket vállal. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy valamilyen szinten, elköteleződik. Ha az erkölcsi nívónk egy bizonyos szint alá csökken, ez kikezdi a bizalmat! Azonban úgy tűnik, hogy még a szabadon választott kapcsolatainkban sem tudunk, sok esetben, olyan erkölcsi színvonalat produkálni, amely a bizalmat kitermelhetné. Ezért tehát még a szabadon választott kapcsolatainkban is bizonytalanok és bizalmatlanok vagyunk! Ezt olvastam egy tanulmányban, hogy a ma embere, tudjátok mit utál a legjobban? Azt, ha őt erkölcsi szempontból számon kérik! Ha valamitől végtelen idegesek tudunk lenni, ha számon kérik rajtunk, hogy becstelenséget csináltunk, és erkölcsi szempontból kérdőre vonnak minket! Miközben az erkölcsi nívónak egy szint alá csökkenése, tönkreteszi a bizalmat.

Ennek mi lesz a következménye? Az, hogy távolságot tartunk és elidegenedünk egymástól! Nem abba az irányba fogunk menni, hogy kénytelenek vagyunk egy bizonyos erkölcsi nívót tartani, aminek része az elköteleződés, a hűségnek különböző formái! Ezt nem akarjuk, mert ez ellentmond a választás szabadságába vetett hitünknek.

Egy másik izgalmas dolgot emellé kell tenni! Ugyanis kiderült az, hogy ez a jelenség az Egyesült Államokra totálisan érvényes! Azonban, miközben látjuk ezt a lefelé ereszkedő, a bizalmatlanság egyre fokozódó jelenségét, aközben az Egyesült Államokban a civil szervezetekhez való tartozás növekszik! Mi ennek az oka? Az, hogy azokat a minőségi kapcsolatokat megpróbáljuk, mindenféle ilyen közösségi meg pszeudo-közösségi, meg ilyen csoport-valamikkel pótolni. Éppen azért, mert érezzük ennek a hiányát! Csakhogy ezek a közösségek, vagy intézményhez tartozás vagy párkapcsolat, vagy úgynevezett baráti kapcsolat, minőségileg nem egyenlő azzal, amit elvesztettünk. Azért, mert sem az erkölcsi nívónk, sem az elköteleződésnek a színvonala, sem egy csomó más minden nem üti már meg azt a mértéket. Tehát mondhatnánk azt is, hogy valamiképpen ilyen mennyiségileg próbáljuk pótolni azt, amit minőségben elvesztettünk! Azonban, ezzel nem nyerjük meg azt, amit vesztettünk! Az egyéni érdekek miatt, - ugye ez az individualizmushoz kapcsolódik -, egyre nő a becstelenség! Megint csak egy csomó kutatást néztem át, az Egyesült Államoktól kezdve Nyugat-Európában is kérdeznek ilyet, hogy egy adott esetben, el tudja-e képzelni magáról az illető, hogy becstelen megoldást választ? Az elmúlt 30 év alatt, ami euró-atlanti, posztmodern felfogásunkban, ez egyre rosszabb képet mutat! Egyre több ember mondja azt, hogy igen, bizonyos helyzetekben a saját érdekeink miatt, hajlandók vagyunk becstelen megoldásokat választani. Ez pedig mihez fog vezetni? Ahhoz, hogy a társadalomban úgy általában a bizalom szintje csökken! Mindenki már mindenkivel bizalmatlan lesz!

Mi lehetne a menedék? Ez lesz majd még egy nagy témánk! Ugyebár a család! A család, amely még leginkább képes, éppen a pici csecsemő rászorultsága miatt, a bizalom légkörét, valahogy olyan természetes, elemi módon biztosítani. Hoznak itt egy nagyon érdekes összefüggést, hogy szinte a legtöbb vállalat, egy családi vállalkozásból nő ki. Ennek pedig az oka: a bizalom! Mert a családi alapokra épülő vállalkozások, egy olyan bizalmi tőkével indulnak, amit egy olyan társadalomban, ahol a bizalom már sokkal kisebb szinten van, mert állandóan becsapjuk egymást, már nincs meg! Nagyon izgalmas ez az összefüggés. Azt látjuk, hogy az összes olyan fontos jellemzőben, amelyben kimutatható volna az, hogy a család bizalma ezeken alapul, és a bizalom ebből, tud fakadni, egyre rosszabb a helyzet. A válások száma, a házasságon kívüli gyerekek száma, és az összes többi. Az el nem köteleződött párok kapcsolatából született gyerekek. Az összes olyan paraméter, amiben látjuk, hogy ott a bizalom már megrendült, ez vonatkozik a családi életre. Most jöjjön egy adat. Az Egyesült Államokban, a 90-es években, a gyerekeknek a 45%-a élte át a szüleinek a válását. Ugye, hol lehet válni? Ahol házasságkötés van! Ez még itt a legjobb arány, mert ezek még legalább belementek valamilyen elköteleződésbe! Sokkal súlyosabb az arány az afroamerikaiaknál. Az afroamerikai gyerekeknek, valamilyen 75-80%-a nő föl úgy, hogy a 18. életévéig, már nem éle együtt valamelyik természetes szülőjével. Tehát a család lehetne egy ilyen valami, mint a bizalomnak egy természetes képződménye! Azonban itt is megrendülni látszanak ezek a kapcsolatok! Ez annyira fontos, és itt majd ebbe annyira szeretnék belemenni, hogy ne csak a jelenségeket írjuk le, hanem egy picit lássuk magunkat is, hogy erről lesz még bőven szó.

Megint csak az Egyesült Államokban, egy felmérés során, egy kutató a következőt mondta: A mi hazánkban az egyik legfontosabb érték a tolerancia, a szabadságjogok, a választás lehetősége, mert mindenki mindenben úgy választ, ahogy akar. Ebből pedig ő a köbvetkező, sajátos következtetést vonta le: Mindez, bár nagyon nagy érték a mi kultúránkban, azonban annak is jele, hogy azok az emberek, akik hihetetlenül elutasítják azt, hogy bárki beleszóljon az életükbe, és ők maguk is, olyan életet élnek, amelyben eszük ágában sincs bárki más életébe beleszólni, ez amiatt van, hogy igazából semmiben sem hisznek. Mert nyilván, hogy bennem megfogalmazódjon az a gondolat, hogy én téged valamire rá akarlak venni, hogy az a jó, amit én csinálok, ami a középkorban állandóan a jelenlegi egyházkritikának a homlokterében van, ahhoz hit kellett! A ma embere azért olyan végtelenül toleráns, és engedi, hogy mindenki válasszon akármit, amit akar, mert nem hisz semmiben! Egyetlen olyan dolog sincs, amelybe megérné nekem, hogy téged legázoljalak, azon túl, hogy az önzésem miatt szeretném, hogy úgy ugrálj, ahogy én fütyülök neked. Megrendítő következtetés ez! A kutató egyébként hozzátette: Ezért az efféle tolerancia, a kultúránk egyik döntő alapja! Tehát úgy tűnik, hogy a hit, ebben az összefüggésben kifejezetten negatív. Minél erősebb valakinek a meggyőződése valami iránt, annál veszélyesebb, hogy ő intoleráns legyen! Éppen ezért senki, ne higgyen semmiben!

Eljutottunk most is egy hatalmas ellentmondáshoz. Volt egy előző ellentmondás, a bizalom és a biztonság között, és most pedig látjuk ezt a hatalmas ellentmondást a választási szabadságunk, mint milyennek tűnő érték, és a bizalom között. Ez pedig az, hogy ha például Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban megkérdezik azt, hogy mit tartanának klassznak és szépnek, akkor olyanokat mondanak, hogy természetesen a család nagyon fontos, sokkal szívesebben élek egy apuka-anyuka mellet, akik különböző nemű emberek, és néhány gyerek társaságában, mint bármilyen más formációban. Sokkal szívesebben növök föl gyerekként egy olyan családban, ahol az apukám meg az anyukám, még 18 éves koromban is, férj és feleség. Hát világos, hogy ez jobb! Nem? Természetesen, mondja a ma embere azt, hogy ha döntenem kell, hogy milyen közértbe megyek bevásárolni, akkor a családi vállalkozásokat szeretem, mert az otthonos, ott ismerek mindenkit, az eladót, ahol köszönnek nekem, ahol lehet egy pár szót váltani. Aztán mondják azt, hogy természetesen hihetetlenül fontos a rend és a biztonság! Egy olyan világban szeretnék élni, ahol nyugodtan lehet szabadon választani, hogy hova megyek, és ott nem történik semmi baj, és nem kell életbiztosítást kötni, mert az egy csomó pénz. Természetesen mindenki azt mondja, hogy hát ez már olyan unalmas, hogy már kimondani is utálom, hogy hát a közösségek rendültek meg! Ugye, Hankiss Elemér: Diagnózisok, társadalmi csapdák – másról se szól, mint hogy közösség, az nincs nekünk! Ha pedig lenne, akkor minden jó lenne! Mi magunk is ezt mondjuk, hogy de jó lenne, így emberekkel együtt lenni, akikkel így jóban vagyunk, és ha valami bajunk van, akkor lehet kihez fordulni! Ez van az egyik oldalon. Ehhez azonban mind-mind bizalom kell! Mert a rendhez és a biztonsághoz, a nagy, társadalmi intézményekbe vetett bizalom szükséges. Sajnos! A családhoz, a családon belüli bizalom szükséges: hűség, erkölcsi nívó, elköteleződés, és a többi. Ahhoz, hogy legyenek kisboltok és kisvállalkozások, ott nem lehet olyan felfogással élni, hogy más nem számít, csak a minél nagyobb nyereség! Miről kellene lemondani ahhoz, hogy ezek megszülethessenek? Le kellene mondanom arról például, hogy elmegyek a nagyboltba, és olcsóbban kapom meg, és nagyobb a választék. Azonban a ma embere, erre ugyanúgy azt mondja, hogy nem! Vagyis, egy olyan feszültségben élünk, amelyet nem tudunk feloldani! Kellene a bensőségesség, a kisbolt, a személyes kapcsolatok, és a többi, de kellene a minél olcsóbb cucc, és a nagyobb választék! De a kettő nem megy együtt! Kellene a család, de ahhoz erkölcsnívó, elköteleződés, és egy csomó minden kellene, de arra is azt mondjuk, hogy nem! A kettőt egyszerre akarjuk, mert úgy érezzük, hogy az éppen a választási szabadságunkat korlátozza. Dehogy akarunk, még adott esetben optimálisan működő államot, mert az állam azt a képzetet kelti bennünk, hogy korlátozza a választási szabadságunkat. Nem akarjuk a hierarchikus intézményeket sem, az Egyházat pláne nem akarjuk! Az Egyház nagyon elavult intézmény, ezzel a hierarchikus struktúrájával! Fúj! Mi hálózatban élünk, hálózati kapcsolatokban! Fúj, fúj, ez a jó! Azonban, ha nincsenek hierarchikus intézmények, akkor nincs meg az a biztonság és rend, amit ugyanúgy akarunk! A családban is van hierarchia, és van rend!  Nagyon konzervatív intézmény a család, a léténél fogva! J Ahol van szülő, meg van gyerek, ott bizony van hierarchia is. Erről majd a család kapcsán lesz szó, hogyha van egy szülő, aki a gyerekéből barátnőt akar, egy anyuka, aki azt mondja, hogy számomra a hálózati viszonyok, azok az ideálisak. Hát hagyjuk már ezt, hogy én vagyok az anya, ő meg a gyerek! Hát ez annyira idejétmúlt, ez valami klerikális maszlag! Majd 3 éves korában elkezdi megbeszélni a házastársi problémáit a kislányával! Persze! Hamar szocializálódjon bele, hogy ez egy ilyen hálózati valami. Ez az egyik legnagyobb bűntény a gyerekkel szemben! Olyan erkölcsi következményei vannak, hogy csak na! Az, hogy te a 4 éves gyerekeddel beszéled meg a szexuális problémáidat, hát azért ezt ne csináld már! Nem vihető át ez a kapcsolatrendszer mindenestül olyan intézményekre, amelyekbe az nem való, illetve amelyben a kettőnek egyszerre van létjogosultsága.

A közösségek. Azt látom, hogy például az az érték, hogy létezik olyan érték, hogy én egy közösségért áldozatot hozok, ez már szinte nincs is! De nagyon jó lenne közösségben élni, ugye? Ott van egy csomó ember, akik szeretnek minket, barátságosak, ha baj van, akkor ott vannak, és a többi. De ez a szempont, hogy én, egy szabad választással, egy közösségért teszek valamit, nahát azért ezt már nem!

Most látjuk tehát, hogy ez a nagy-nagy feszültség, ami a bizalom és a biztonság között van, és amely, ha a biztonságra helyezzük a hangsúlyt, akkor kikezdi a bizalomnak a viszonyait, ez ugyanígy megfigyelhető a választási szabadság és a bizalom között. Talán azt is mondhatjuk, hogy a ma embere a választási szabadságot, ha az a bizalommal szembe kerül, inkább választja, mint a bizalmat! Ezzel azonban pontosan azokat a struktúrákat számolja föl, amihez a létezéséhez nagy szüksége van!

Elment az idő! Lesz még a család, ami egy nagyon izgalmas dolog lesz, és akkor utána majd belemegyünk abba, hogy mindebből kiindulva, milyen nagy vallási kultúrformák jelentek meg, a vallások piacán. Ez is nagyon érdekes lesz.  

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs