A méltányos igazságosság, s ezáltal a bizalom megvalósulásának elősegítése 2.

2004.04.06.

Megosztom
Elküldöm

A méltányos igazságosság, s ezáltal a bizalom megvalósulásának elősegítése - folytatás. A méltányos igazságosság teológiai megközelítésben.

 

Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit!

 

Néhány mondattal egy gyors emlékeztetése, meg visszaidézése következne annak, hogy miért is beszélünk arról, amiről beszélünk, és hogy jutottunk el idáig, amiben Böszörményi Nagy Iván, ami általunk nagyon kedvelt BNI van segítségünkre. Ugye arról beszélt, hogy ismerjük föl a romboló, a negatív, meg a pozitív jogosultságainkat, illetve ismerjük föl, és ismerjük el, a kapcsolatainkban, a házastársunktól kezdve, a szüleinken keresztül, a barátainkon, a gyerekeinken, és mindenféle kapcsolatban, a társunknak a romboló, a negatív, és a pozitív jogosultságait. Ha erre képesek vagyunk, és megtettük ezeket az első lépéseket, önmagunkat meg a társunkat illetően, akkor képesek vagyunk, a méltányos igazságosság kialakítására. Nem képzelhető el addig méltányos igazságosság, ameddig a jogosultságainkat, ezt a három fajtát, a sajátunkat, meg a velünk kapcsolatban lévőkét, ne ismerjük föl, nem ismerjük be, és nem ismerjük el. Ha a méltányos igazságosságra megtesszük a lépéseinket, akkor ennek az lesz a következménye, hogy a méltányos igazságosság megteremeti a bizalomnak a légkörét, és ha ez megtörténik, akkor már jó úton vagyunk. Aztán pedig BNI a legvégén azt mondja, hogy a megvalósított bizalomból fakad az öröm! Ugye, milyen egyszerű? Az átélt öröm pedig, az üdvösségnek a ránk kacsintása! Ezt most én mondom!

Beígértem, egy laza 27 pontot, amit letuszkolok a torkotokon, amiből már 17 le is ment. Ez a 27 pont arra vonatkozik,  hogy mit csináljunk? Erre a kérdésre azonban nagyon nehéz annyira konkrét válaszokat adni, hogy te ezt egy az egyben meg tudd csinálni! Erre aztán nehezen tudnék vállalkozni, de azért ezek után úgy döntöttem, hogy vállalom, és majd amikor elmondtam a 27 pontot, akkor jön majd az, amit szintén ígértem, hogy nézzük meg majd mindezt a teológia felől! Azt nézzük majd meg, hogy Jézus mit gondol a destruktív jogosultságról, mert beszél erről, természetesen. Utána pedig azt a felháborító dolgot kísérlem meg, hogy még sokkal gyakorlatiasabb legyek, de majd ahhoz adok használati utasítást is.

A vezérfonalunk, Martin Bubernek egy mondata, hogy: „A kapcsolatok megsértésével, az emberi élet rendjét sértjük meg!”

18. Annak elfogadása, hogy mások az életemhez, a jólétemhez hozzájáruljanak és hozzájárulhassanak. Ugye, ez itt a méltányosság miatt, nagyon fontos! Elismerem a te jogosultságaidat, és neked lesz egy csomó jogosultságod, arra nézve, hogy a szeretetedet kifejezhesd az én irányomba, hogy elköteleződhess mellettem, hogy segíthess nekem. Ha én állandóan lepattintlak téged, és azt mondom, hogy megy ez nekem egyedül is, ez nem tesz jót a kapcsolatunknak. Ha képes vagyok beismerni azt a pillanatot, amikor elfogyott az erőm, akkor ezzel téged helyzetbe hozlak, hogy segíthess nekem! A munka hősei ezt nehezen teszik meg! Tudjátok, az áldott jó emberek, na ők aztán sohasem kérnek segítséget! Bele is döglenek, ahogy kell! Közben pedig, ha segítséget kérnének, akkor a társuk hatalmas lehetőségek birtokába kerülne!

Tehát: Hajlandó vagyok elfogadni, hogy te hozzájárulj az én jólétemhez!

Aki nem ilyen kényszeres segítő, annak ezt nehéz elképzelni, hogy létezik ilyen ember! Pedig nagyon is van!

19.  Meghatározom a saját, alapvető jogosultságaimat. Ez még hagyján, ami miatt ezt mindenképp mondom, és ami miatt ez egy új pont, az az hogy hangot is adok ezen jogosultságaimnak! Ezt kimondom, ezt kifejezem. Emlékeztek a két tragikus végletre? Puffogok magamban, ez az egyik tragikus véglet, a másik véglet meg az, amikor jogászhoz megyek. A kettő között pedig nincs semmi!

20. Bizalmat igyekszek fektetni új kapcsolatokba. Ez néha az egyetlen jó módszer! Annyira a zátonyra tudnak futni az emberi kapcsolataink, beleértve akár a házasságot is, és akár még az Istenkapcsolatot is, hogy azon az úton, direktbe, valahogy nem tudunk mit csinálni, és egyszerűen egyetlen lépést sem tudunk tenni. Se nem megy, se kedvünk sincs hozzá, se vágyunk sincs rá, semmi. Utáljuk az egészet! Akkor fektess bizalmat más emberi kapcsolatokba! Erősödj meg, és térjél haza! Van egy pont, amikor nagy bölcsesség belátni azt, hogy ez itt, ezen az úton, tovább nem megy! Nem kell ezt szégyellni, mert ha nem megy, akkor hát nem megy! Viszont meg kellene erősödni, mert közben meg felelős akarsz lenni és maradni abban a kapcsolatban! Annak semmi értelme, hogyha kipurcansz, és a kórházba kell téged menni látogatni. Ez nem egy jó megoldás! Fektess bizalmat más emberi kapcsolatokba! Majd a Csilla kedvéért lesz ma egy nagyon izgalmas rész, amikor csak a nőkhöz fogok beszélni. Erre gondoltam. Jó ötlet? Akkor majd ezt egy picit bővebben is kifejtem.

Ennek a párja az, hogy hajlandó vagyok meghallgatni mások föltételeit, amikor ő a jogosultságairól beszél.

21. Fölismerem a meglévő lehetőségeimet és erőforrásaimat. 25 dolog nem tudok megcsinálni, de mi az, amit meg tudok csinálni? Olyan izgalmas egy-egy beszélgetésben, amikor 50 percen keresztül arról beszélünk, hogy mi az, ami nem megy, és nem sikerül, és tragikus, és ki vagyok purcanva és borulva. Akkor pedig az 51. percben, nem én, hanem te azt mondod, hogy hát igazából ehhez és ahhoz meg kedvem lenne, és mondasz valamit. Szóval az nagyon ritka, hogy annyira ki vagyok készülve, hogy hosszú távon semmihez sincs kedvem! Lehet azonban, hogy ezt a kérdést nem teszem föl magamnak, hogy jó, 25 dolgot elrontottam ma, de mi az, ami sikerült? 25 dolgot kipróbáltam, nem ment, vajon van-e 26.? Ezért legyetek nagyon kritikusok az olyan segítőkkel, vagy papokkal szemben, akik állandóan a problémákkal foglalkoznak! Szóval, azért néha hagyni kell az összes problémát a fenébe, hadd rohadjanak meg ott, ahol vannak, és most nem foglalkozni velük! Hanem azzal foglalkozunk, hogy mi az, amit csinálni lehetne? Amikor pedig kezded mondani a problémát, azt ügyesen le kell tudni állítani, és akkor most tenni kell egy pontot ennek a végére, és ezeket egy kicsit most mind hagyni, és rákérdezni arra, hogy mi az, amit viszont tudnál csinálni? Teljesen be tudunk szűkülni a saját problémáinkba, ekkor pedig puff, még az utolsó ajtó is bezáródik! Ezt nevezik depressziónak, és akkor úgy érzed, hogy na jól van, akkor most sikerült jól megoldani magamat… Néha le kell tudni rakni ezt az egészet, és kiderül majd, hogy van egy lépés mégiscsak, amit meg lehet tenni!

22. Ha egy párkapcsoltban merül föl az ezzel kapcsolatos nehézség, akkor érdemes volna leülni, és megbeszélni azt, hogy hogyan lehetne a terheket közösen elosztani, és a nyereségeket közösen elosztani. Erről már volt szó, és most hadd tegyek itt, egy-két fontos megjegyzést. Nagyon fontos, hogy számba vegyük az otthonról hozott, és megváltozhatatlan adottságokat. Ezek a realitásokhoz tartoznak. Nagyon fontos, hogy ebbe az összefüggésbe beletegyük azokat az igazságtalanságokat és jogtalanságokat, amelyeket otthonról vagy máshonnan hozunk ebbe a kapcsolatba. Ezek is kell, hogy szerepeljenek. Majd pedig ezekkel együtt tudjuk, újból elosztani a terheket, meg a nyereségeket, az előnyöket. Ez azt fogja jelenteni adott esetben, hogy aki nagyobb fájdalmakat hoz otthonról, őneki kevesebb teher fog jutni ebben a kapcsolatban. Ez a méltányos igazságosságnak az egyensúlyát jelenti! Persze erről muszáj beszélni, hogy elfogadható-e az, hogy most ebben az életszakaszban, te annyi romboló jogosultsággal és negatív fájdalommal vagy még, hogy neked ezeket is cipelned kell a mi kettőnk kapcsolatában, hiába nem én okoztam neked azokat. De ezeket én mégis hajlandó vagyok elismerni, és éppen ezért most, a kettőnk kapcsoltában többet cipelek, és nem 50-50 % az aránya ennek! Az szokott itt nehéz lenni, hogy a baj, a bajhoz megy férjül, meg feleségül! Sérültség a sérültséghez, probléma a problémához megy! Kilométerekről kiszúrjuk azt, hogy kinek van valami nagyon hasonló életpályája, mint nekem! Döbbenetes érzékünk van ehhez! Éppen ezért szokott az lenni, hogy  két dolgot tudunk zseniális érzékkel csinálni: ugyanaz a nehézség, ugyanazzal a nehézséggel házasodik meg, ez az egyik, a másik meg, hogy pontosan azzal a nehézséggel kötöm össze az életem, amit az előző családban is utáltam. Ezt általában sikerül megvalósítani! Kifejezetten reálisan beszélek most, azt hiszem! Minél házasabb valaki, annál inkább bólogat, úgy látom! Ezt kifejezetten a szabadság élménye miatt mondom nektek, tehát ha most valakinél leesett egy tantusz, és belátja, hogy ez most nem jó, mert ez tényleg így van, akkor most éld át ezt a szabadságot, hogy nem te toltad el, hanem a másik is ugyanúgy eltolta! Közös teher ez, és ez már csak így van! Ezért van az, hogy a legtipikusabb az szokott lenni, hogyha megkérdezünk egy asszonyt, aki kisírt szemmel jön, hogy miért akar válni, akkor azt mondja, hogy azért, mert a férjem iszik, és amikor erre megkérdezzük tőle, hogy látott-e már ilyen helyzetet a férje előtt, akkor 95 %-ban azt fogja mondani, hogy igen, az apám is ivott. Ez még akkor is így szokott történni, az eseteknek meglepően nagy százalékában, ha a férfi nem ivott még akkor, amikor házasságot kötött vele ez az asszony. Ebben most semmi minősítés nem akar lenni, csak pusztám a jelenséget akarom felmutatni nektek. Most nehéz lenne azt a sok reakciót értelmezni, amit most láttam! J Úgyhogy ebbe most nem is merek ennél jobban belemenni! Tehát ezt azért akartam elmondani, hogyha ilyen helyzetben vagy, akkor vehetsz egy nagy levegőt, és azt mondhatod, hogy: Na, jól van, semmi baj sincs velem! Csak pont úgy működök, mint egy normális ember manapság! Ezért lehetséges az, hogy ennek a tehernek a földolgozása, mindenképpen három generáció együttes nézésével lehetséges csak! Nem tudom ezt másképp mondani, csak így.

23. Igyekszem elköteleződni a másik mellett. Egy kicsit most megállnék itt. Egy asszony mondta nekem a következőt, hogy: „Tudod Feri, olyanok vagyunk, hogy olyan 19-20 éves korunktól kezdve, annyiszor elmondjuk mindenfelé azt, hogy mi meg akarunk házasodni, egy jó pasi kellene, meg minden.”* ( A minden alatt is nagyon sok, nem elhanyagolható dolog van! A férfiaknak ajánlom, hogy kérdezzenek rá erre a pici szócskára, hogy mit is értenek ezalatt a leendő feleségek? J Mert a jó pasi megvan, az első rész ezáltal teljesült is, és akkor azt gondolják a férfiak, hogy a meg minden, az egy ilyen elhanyagolható, kis betűs rész! Tudjátok, olyan ez, mint az Aladárnak az űrhajója, tehát elvileg belefér egy szódásszifonba, de aztán... Tehát érdemes mielőbb tisztázni, hogy mit is jelet az a minden! Főleg azt, hogy mi az a meg minden!)

Folytatva tovább a hölgy történetét: *”És akkor meg mi történik? Találkozom a barátnőimmel, akik ott vannak a házasság kapujában, és akkor meg mindenki arról beszél, hogy hú, azért ez nem pite! Szép az a menyasszonyi ruha, meg jó lesz az a lagzi, de azért ezt egy életen keresztül, hú-ha!” És mindezt nem én mondtam! J Én csak közvetítem! Lehet, hogy miután azért sokan vagytok hívők meg egyéb ilyesmik, meg minden, ezért esetleg azt mondjátok, hogy: Nem, ez azért nem az én műfajom! Lehet, de azért sok ilyen hölgy mászkál most az utcán, hogy nagyon a tuti pasit, mindenképp, de azért, amikor ki kell mondani az igent, azért… Ez most valahogy a női egyenjogúságnak nagyon furcsa pillanata, hogy most már nemcsak a férfiak gyomrába áll bele valami, hanem most már a nőkébe is! J Ezt csak az elköteleződés miatt mondtam! Azért a nők is szeretnek úgy szabadok lenni, ahogy a férfiak, mert az nekik se rossz! Hogy aztán ez így jó-e, vagy sem, ez már megint egy másik kérdés!

Itt akartam még valamit mondani. A lelkigyakorlatozásom élményeiből hadd helyezzek egy morzsát a tenyeretekbe. Ez pedig arra vonatkozik, hogy tudjátok az mindig olyan szép, amikor a liturgiában benneteket is aktívabban bevonunk. Ma két történetet is el fogok mesélni, a hívek könyörgése című műfajból, amikor már a pap is könyörög, hogy jaj, Istenem csak ezen legyünk már túl! Amikor a háromdiplomás testvéremnek odaadom a hívek könyörgése című könyvből a megfelelő lapot, és ott mondjuk az a mondat szerepel, hogy: Istenünk áld meg N. pápánkat, és adj nekik bőséges életet! Most jól tudjátok, hogy az N., az arra utal, hogy Név, mert oda egy személy neve kerül. Hát azért el kell hogy mondjam nektek azt, hogy az nem mindig kerül oda! J Aztán így olvassák el sokan: Istenünk, áld meg… N. pápánkat… de ezt az N.-t jól megnyomva mondja, mert hát mégis a pápáról van szó, hát akárhogyan nem lehet ezt kimondani! J Mindent csak nagy méltósággal! Ha ezen a stresszes dolgon, ezen az első könyörgésen túlvagy… Mert ugye tudjátok, hogy az Egyetemes Könyörgéseknek is van hierarchiájuk, a pápánál kezdjük el, és nálatok fejezzük be, és ez most tényleg így van! Akkor pedig ezek után, egy ilyen családi misén a pap, teljes jó szándéktól vezérelve, a helyzetnek megfelelően írt, egy, a szándékhoz megfelelő könyörgést, és akkor így olvasta ezt az egyik kedves testvérünk, hogy: Istenünk, segíts nekünk, hogy megtarthassuk a háztartási hűséget! J Ugye, ezek azok a pillanatok, amikor a pap nagy teher alatt van, mert hát mégiscsak ő a liturgia őre, meg ilyesmi, de hát azért ilyenkor jól jönne egy kiskapu, ahol ki lehet menni… Tehát az elköteleződéshez, úgy tűnik, hogy hozzátartozik a háztartási hűség!

24. Nyitottság arra, hogy az igényeimet megosszam és kifejezzem.

25. Ez egy izgalmas kijelentés lesz! A másik jóindulata, megelőlegezett bizalma, nem gyöngeség! Vagyis, nem gyöngeségnek tekintem azt, amikor a másik megelőlegezi nekem a bizalmat, amikor elismeri az én romboló jogosultságaimat, amikor többet vállal, mint 50-50 %, amikor együttérez és elfogad. Ez nem az ő gyengesége! Ez most egy nagyon fontos mondat volt, mert egy pillanat alatt ki lehet használni azt a valakit, aki megpróbál megbízható módon válaszolni a másik embernek a kihívásaira! A másik meg, és ez lehetek én, egy pillanat alatt megneszelem, hogy ez az ember hajlandó bejönni a csőbe, és jó szándékkal vagy rosszal, tehát tudatosan vagy nem, elkezdem őt kihasználni. Nagyon súlyos dolog ez! Ismerjem föl, amikor ebbe az irányba megyek el, és gyöngeségnek tekinteném azt, hogy te adsz nekem egy újabb esélyt! Nem gyöngeség az!

26. Annak fölismerése és kritikája, hogy szövetségeseket keressünk, saját igazunk megerősítésére, majd a szövetségesek által való hatalmi érvényesítésére. Ez minden házasságban klasszikus lehet! Tehát, amikor konfliktusom van a feleségemmel, és akkor úgy érzem, hogy a feleségem nem hajlik a jó szóra, és akkor elmegyek az anyjához, és az anyjában szövetségesre találok. Akkor pedig utána a fejéhez fogom vágni, hogy hát az anyád is azt mondta, hogy itt neked kellene változni! Vagy, amikor a hölgyek elmennek és a barátnőikben szövetségest keresnek, és akkor jól megbeszélik, hogy miért hülye a férjük, és akkor ezzel a többleterővel nyújtanak be számlákat. Ennek semmi értelme nincsen! Ezt ugye nem kell ragozni? Ne keressünk szövetségeseket, hogy aztán megerősödve csaphassunk le!

Most eszembe jutott valami! Ne éljetek velem vissza! Tehát például, ilyen lehet az, hogy: Drágám, a Feri is megmondta! J Nem adom a nevem ezekhez! Most mondom! Engem nem lehet csak odaráncigálni egy ilyen izébe! Vívd meg a saját harcod!

27. Nézzek szembe azokkal a sebekkel, azokkal a romboló dolgaimmal, amelyeket én követek el mások ellen, és ne mentegessem ezeket azzal, hogy engem is igazságtalanságok és jogtalanságok értek! Erről eddig volt szó, de ezt most ki szeretném egészíteni azzal, hogy a romboló jogosultságokkal való szembenézés és a másiknak az efféle módon való elfogadása, általában időben meg kell, hogy előzze a konstruktív jogosultságok széles körének a kialakítását, mert a romboló jogosultságok olyannyira veszélyeztetik a kapcsolatot, hogy általában azzal érdemes kezdeni! Természetesen ez mindig egy nagyon árnyalt szövet, nyilván van ez is, meg az is. De ha valamivel kezdeni kellene, akkor azok a romboló dolgok, mert azok megakadályozzák azt, hogy az építő dolgok célba kerüljenek, és célba jussanak. Manipuláció, játszmák áldozatául esnek a jó dolgok is. Kihasználás, hatalmi küzdelem, még a legjobb dolgok is elvesznek egy ilyen feneketlen veremben. Tehát ezeknek, a romboló dolgok föltárásának, van valamiféle elsőbbsége, mert különben megélhetjük azt, hogy egy csomó pozitív energiát és dolgot fektetünk bele a kapcsolatba, és elvész az egész! Először meg kell varrni a tömlőt, utána lehet beletölteni a bort!

Most pedig következzen egy záró történet, megint csak az egyetemes könyörgések világából, a hívek könyörgésének a világából. Megint csak valaki mondja… És remélem, hogy nem értitek ezt az egészet félre, vagyis, hogy én most nem titeket akarlak bántani, ugye ez OK? A misének nincs olyan része, amit ne rontottam volna már el! J Tehát az összes térdhajtást kihagytam már valamikor, az oltárcsókot, meg mindent… Az a szerencsém, hogy nem szoktam egy misében az összes dolgot elrontani! J Azért ez adhat nektek egy létbiztonságot! Tudjátok, azért egy valami mindig nagy segítségemre van, amikor az általam nagyra becsült papok bakijai az eszembe jutnak! Ezek szoktak kihúzni a bajból, amikor azt gondolom, hogy inkább eltűnnék a föld alá, akkor eszembe jut az én kedves, spirituális atyám, aki egy nagyszerű pap, aki azt a csodát volt képes megtenni a Papnevelő Intézetben, hogy a bort kenyérré változtatta! J Látjátok? Az ilyen ember spirituálisnak való! Nemcsak azt tudja, amire jogosítványa van, hanem neki vannak ilyen külön képességei is! Szóval erre szoktam gondolni, amikor valami nagy marhaságot csinálok!

A hívek könyörgésénél tartottunk. Az utolsó könyörgés, ami arra vonatkozik, hogy: Add meg Urunk elhunyt N. testvérünknek… Az illető résen volt, és bemondta, hogy Töhötöm bátyánknak add meg az örök élet kegyelmét, és a többi. Utána pedig volt még egy ilyen nagyon szép félmondat, hogy: És segíts bennünket, hogy az előttünk álló pályát mi is győztesen fussuk végig! Ugye, ez egy Pál apostol idézet, ami gyönyörű szép. Na ez a következőképpen hangzott el, hogy: Add meg mindenható atyán, hogy elhunyt Töhötöm testvérünk… és mi, akik még ezen a földön élünk, a pályát győztesen fossuk végig! J Ez se rossz verzió… Ez most azért jutott eszembe, mert most sikerült végigfosni ezt az utat, és most eljutottunk a végére.

Most cserébe egy komoly dolgot hadd mondjak el nektek! Lelkesítő néhány mondat következik most. Egy pár példa arra Böszörményi Nagy Ivántól, hogy milyen példákat hoz ő arra, amikor valaki nekilát ennek a munkának, főleg a szüleivel való kapcsolat, az onnan jövő dolgok gyógyításának, hogy az milyen megdöbbentő helyeken is eredményekre vezet. Mondok pár ilyen történetet.

1. Néhány hónap ellenállás után, a fiatalasszony elhozza egy terápiás ülésre édesanyját, akire régóta neheztelt. Bizakodva beszélget vele. Nem sokkal utána, nászéjszakája óta először, megszűnik tartós frigiditása.

2. Két év szünet után egy egyedülálló nő fölhagy ellenállásával, hogy újra fölvegye kapcsolatát a szüleivel. Kis idő múlva egy barátjával kirándulást tervez, és hét éve ez az első vakációja. Ugyanakkor el tudja határozni, hogy abbahagyja az ivást, amely régóta uralja életét.

3. Egy pszichotikus tinédzser édesanyja, otthonába fogadja halálosan beteg édesanyját. Elhatározza, hogy gondoskodik róla, annak ellenére, hogy neheztel rá. Ezután házasságában és lánya állapotában, váratlan javulás áll be.

4. Egy nő elhatározza, hogy adoptált gyermekeit összehozza származási családjukkal. Meglepetésére fölszabadultnak, nem pedig kifosztottnak érzi magát hozzájuk fűződő kapcsolatában. Szabadnak érzi magát ahhoz, hogy szembeszálljon múltjának kísérteteivel.

5. Egy férfi, a válás szélén állva, eljön terápiára, miközben viszonya van egy másik nővel. Régóta megszakította kapcsolatát a szüleivel, akik iránt vegyes, haragos érzéseket táplál. Elhatározza, hogy fölfedezi, - ha van ilyen egyáltalán -, hogy mit tud fölajánlani nekik, a megújult kapcsolatot illetően. Nyilvánvalóan ő is áldozata a volt férje láthatatlan, gyermeki kötődésének. A férj terápiás foglalkozásának eredményeképp, a házasságuk valódi lehetőséget kap az újrakezdésre. Gyermekeik láthatóan hasznot húznak, szüleik megújított kapcsolatából.

Nyilván végeláthatatlan sorban lehetne ezeket mondani! Azért olyan szépek, ezek a néhány mondatos történetek, mert azt mutatják, hogy elkezdünk visszafelé dolgozni, és előrefelé szinte minden munka nélkül változások tudnak beállni, azért, mert az igazságosságnak ez a nagyon sajátos rendszere egyszer csak erőre kap!

 

Most jön akkor a teológia, 10 percben nagyjából, sőt még lehet, hogy annyiban sem. Most hogyan tudjuk összekötni, azt a Kinyilatkoztatást, amit Jézus Krisztusban kaptunk, ezzel a nézőponttal, amit most már alkalomról-alkalomra gondoltunk át?

Jézus maga is, igen gyakran beszél az igazságról és az igazságosságról. Az Ószövetségben, az igazságosságnak, illetve az igazságnak a rendje, a törvény megtartásán múlik. Vagyis, az ószövetségi ember, abban gondolkozik, hogy ha megtartom a törvényt, amit az Istentől kaptunk, akkor igaz ember vagyok, és az igazságosságot cselekszem. Ez, nagyon egyszerűen fölvázolva, az ószövetségi ember gondolkodásmódja. Mi ennek a gondolkozásmódnak a gyöngéje? Az, hogy a törvény, nagyon könnyen az Istennel való kapcsolat helyébe lép! Már nem az Istennel való kapcsolattartás a lényeg, aminek egy fontos eleme, ajándéka, Isten részéről a törvény, hanem szép lassan az Istennel való személyes kapcsolat kikerül ebből a körből, és már semmi más nincs a kezünkben, csak a két kőtábla. Hát ez még idáig hagyján, de hogyan torzul tovább ez a folyamat, már az Ószövetségben is? Úgy, hogy szép lassan, amikor más Isten nem része ennek a rendszernek, hanem már csak a kőtáblák részei ennek a rendszernek, akkor elkezdünk nem személyekben gondolkozni, és nem személyes kapcsolatokban élni, hanem már csak moralizálunk, törvényeskedünk, vagyis már a cél nem a személyes kapcsolatainknak az építése, hanem kizárólag a törvény megtartása. Ez még így mindig nagyján, de itt elkezdődik egy nagyon csúnya játék! Ha már nem a kapcsolatra figyelek, hanem csak a törvényre, a személytől és a kapcsolattól függetlenül, akkor mindez elidegenedik, ahogy ezt ma szoktuk mondani! Ilyenkor pedig az következik be, hogy elkezdem a törvény betű szerinti megtartását előtérbe helyezni, az emberi kapcsolatokkal szemben, a másikkal szemben! Elkezdek veled szemben arra hivatkozni, hogy: De én megtettem a dolgom! Nem érdekel, hogy neked fáj, és hogy te rosszul vagy, hanem arra hivatkozom, hogy én a pénzt betettem a családi kasszába. Kész! Megtettem a dolgom! Hogy neked erre van igényed vagy arra, engem az nem érdekel! Én a törvényt megtartottam! Én bűnt nem követtem el! A személy már azonban, nem nagyon érdekel! A dolog azonban nem itt végződik, hanem még sokkal rosszabbá válik! Ha semmi más nem fontos már, csak az, hogy én önmagamat, önmagam előtt igazoljam, és elkezdek hazudozni, önmagamat becsapom és áltatom, hogy önmagamat önmagam előtt igaznak tarthassam. Nem célom már a te jóléted, hanem csak egyetlen célom van, hogy a törvényt úgy betartsam, hogy az engem igazoljon veled szemben! Amikor ez a legcsúnyábbá válik, ez az, amikor Jézus korában az úgynevezett farizeusok meg írástudók, akik nagyon jól ismerik a törvényt, a törvény ismeretét arra használják fel, hogy kihasználják azt a valakit, aki a törvényt nem ismeri. Ez, ennek a folyamatnak a mélypontja! Jézus, a Hegyi Beszédben, egymás után hozza a példákat erre. Vagyis például, úgy okoskodik a törvénytudó, hogy nem mindegy, hogy mire esküszöm. Mondjuk kötök veled egy adásvételi szerződést, és én azt mondom, hogyha az oltárra esküszöm, akkor a törvény megengedi azt a kiskaput, hogy ez az eskü ne legyen érvényes, mert a törvényben csak az van benne, hogy az Oltár Szarvára kell esküdni. De te, ezt nem tudod, mert nem ismered olyan jól a törvényt, mint én! Ezért én a törvény ismeretét használom föl arra, hogy téged kihasználjalak! Majd pedig Isten elé állok, és azt mondom, hogy: Én a törvényt megtartottam! Idáig jut el a farizeus. Miközben a tudatában az van, - és ez már akármilyen aberráltnak is tűnik itt a végén -, hogy ő az igazságosság rendjében létezik, hiszen ő a törvényt megtartotta. Egy becsületes farizeus azt csinálta az Ószövetségben, hogy a következőképp okoskodott, hogy egyrészt kihasználta a másikat a törvény ismerete által, de ez még hagyján, még azt is pontosan tudta, hogy nem képes a törvényt mindig megtartani. Ezért mit csinált? Kitalálta azt, hogy milyen mértékben kell a törvényt túlteljesítenie ahhoz, hogy ezzel valamiképpen kompenzálja, azokat a helyzeteket, amikor nem tartja meg a törvényt! Tehát megtartott olyasmit, ami nem volt törvény, és állandóan odaállt az Isten elé, és azt mondta, hogy: Én egálban vagyok! Nekem semmi dolgom nincs! Közben pedig, az emberi kapcsolatok szanaszét estek! Ezért mondja Jézus azt, hogyha megütik a jobb arcodat, akkor fordítsd oda, vagy tartsd oda a bal arcodat is, vagy ha a balt, tartsd oda a jobbat is! Mert nem mindegy még ez sem, mert a törvény azt is szabályozta, hogyha valakinek jogtalanul megütöd a bal arcát, akkor ezt a bűnödet megválthatod valamennyi pénzzel, és pontosan lehetett tudni azt, hogy mennyi pénzzel. Igen ám, de ha az átlagember jobbkezes, akkor a másik ember bal arcát üti meg! A törvény tehát úgy rendelkezett, hogy ha nem a bal arcát ütöm meg a másiknak, hanem a jobbat, akkor azt hogy tudom csinálni? Úgy, hogy visszakézből is adok neki egyet! Tehát a visszakézből adott pofon sokkal súlyosabb megalázása a másiknak, mint az így adott pofon. Éppen ezért azt több pénzzel lehetett megváltani! Az ószövetségi ember, eljutott egy ilyen hihetetlenül árnyalt és bonyolult, és igazából végtelenül öncélú és lehetetlen rendszerhez! Föl akartam ezt nektek villantani, mert azt gondolom, hogy nagyon sok analógiánk és asszociációnk lehet a saját életünket illetően, hogy hogyan kavarunk, hogyan ügyeskedünk, hogyan csináljuk ezt mi a magunk módján? Na most, erre Jézus a Hegyi Beszédben olyan dolgokat mond, amelyek egyszerűen fölrúgják a rendes farizeus ember minden elgondolását. Mert ilyeneket mond, hogy: Megütik a bal arcodat? Tartsd oda a jobb arcodat is! Jogtalanul elveszik a ruhádat? Add oda a köpenyedet is! Kényszerítenek, hogy vidd más valakinek a cuccát? Vidd neki kétszer annyira! Ezzel Jézus az igazságosságnak egy új rendjét állítja föl! Szerintetek ez, ha csak ebben a rendszerben gondolkozunk, amiről eddig szó volt, akkor ez igazságos? Dehogy az! Ordító igazságtalanság! Pont kiszúrás velünk, akik próbáljuk őt komolyan venni! Éppen ezért Jézus, a következőt mondja, hogy: Az egyensúly nem fog helyreállni akkor, ha Istent kivesszük a rendszerből, mert Istennek helye van ebben a rendszerben! Mert ez egy nyílt, élő rendszer, és nyitott a végtelen felé! Ez annyit jelent, hogyha én a méltányos igazságosságot szeretném megvalósítani, akkor van egy nagyon nagy lehetőségem, ez pedig az, hogy nekem van Istennel is kapcsolatom. Az Istennel való kapcsolatban pedig, Isten mindig előttem jár! Vagyis, ha én arra kérdezek rá, hogy az Istennel való kapcsolatomban, hogy állunk az igazságossággal, akkor arra kell rádöbbennem, hogy Isten sokkal többet adott nekem, mint amennyit én neki, vagyis, hogy Isten nagyon nagy előnyben van velem szemben! Ha én hajlandó vagyok ezt elismerni, Istennek a jogosultságát, akkor, - és itt jön Jézusnak az ötlete -, ő azt mondja, hogy: Nézd! Ahogy nem azt várom, hogy a gyerek fizessen mindent vissza a szüleinek, így én sem azt kívánom, hogy nekem próbálj meg mindent visszafizetni! Két dolog miatt nem várom, egyrészt, mert úgysem tudnád, a másik pedig, hogy azért, mert én elküldtelek téged ebbe a világba, és azokat az adósságokat, amelyeket a velem való kapcsolatodban tudatosítottál, és az én jogosultságaim fölismerése által döbbentél rá, ezt kérlek szépen, hogy úgy fizesd meg, hogy amikor a másik kiszolgáltatott, akkor őt szeretni fogod! Amikor a másiknak szüksége van rád, akkor őt szolgálod! Amikor ő egy romboló jogosultságával fordul feléd, akkor ezt te hajlandó vagy elismerni! Vagyis, hogy amikor a másik a te adósod lesz, akkor te hajlandó vagy az ő adósságát elengedni, mégpedig azért, mert én ezt nap, mint nap megteszem veled! Jézus itt tulajdonképpen újat is mond, meg nem is. Nem mond újat, mert ez a Teremtő Istennek az elgondolása! Újat mond viszont abban, hogy egy nagyon sebzett, velejéig fonákjára fordult rendszert meggyógyít, és visszahelyezi oda, ahol az kellene, hogy legyen! Ezért én most hívő emberként azt mondom, arra a kérdésre, hogy mit lehet csinálni, hogy szerintem az aranyút az, hogy erősítem az Istennel való kapcsolatomat! Ebben pedig fölismerem azt, hogy Isten milyen hihetetlenül sok mindent adott nekem! De nem neki fizetem vissza, hanem ahogy a gyerek nem a szülőnek fizeti vissza, hanem a saját gyerekének, úgy én, nektek fizetem vissza! Ez nem az én ötletem, hanem Jézus mondja ezt! „Amit a legkisebbnek tesztek az én nevemben, azt nekem teszitek!” Ennyi! Szerintem ez egy nagyon szép rendszer! Eközben pedig fölveti azt a nagy nehézséget, hogyha te nem egy nyílt rendszerben gondolkozol, ahol mindenképpen Istentől kapsz egy csomó mindent, akkor honnan veszed az erőt, hogy te elismerd folyamatosan, sok embernek a romboló, negatív és pozitív jogosultságait? Hogy fog helyreállni a te igazságosságba vetett bizalmad? Hogy jön létre a te egyensúlyod? Én azt mondom erre, hogy számomra az Ég nyitva van! Tehát, ha én azt érzem mondjuk egy este, hogy ez nem lehet igaz, hogy én úgy érzem, hogy teljesen kizsigereltem ma, mert mondjuk ma 12 órát gyóntattam, szünet nélkül, és hát én nem vagyok normális! A következő rossz érzésem vagy gondolatom meg az lenne, hogy és mit kapok én ezért? Akkor szépen egy kicsit fújtatok, iszok egy teát, mert az nagyon fontos, és akkor rájövök arra, hogy mennyi mindent kaptam én ma az Istentől! Mennyi nyavalyámról elfelejtkezte például miközben gyóntattam! Eszembe sem jutott, hogy rosszul kellene éreznem magam bármitől! Elment úgy egy nap, hogy nem sajnáltattam magam! Hát ez nem egy áldás? Hát a környezetemnek biztos, de nekem is! Szóval, az Ég nyitva van, és ez hihetetlen nagy erőforrást ad, hogy látszólag többet fektessünk be az emberi kapcsolatainkba, mint amennyit kapunk, és főleg, hogy kevesebbet várjunk, mint amennyit tudunk adni! Ne várjunk vissza mindig ugyanannyit! Azért várhatunk valamit, mert a kölcsönösség az fontos, de ne pont ugyanannyit! Talán az lehet egy lehetőség, hogyha valaki a szüleivel való kapcsolatát rendezte, hogy azért ott hatalmas tartalékok vannak. Ha úgy kipanaszkodtuk magunkat, hogy mi mindent nem kaptunk, de hát azért mégiscsak több évtized van mögöttünk. Hát azért a szüleink, azok azért mégiscsak, valamit betettek ebbe a kapcsolatba! Lehet, hogy az derül ki, hogy akármennyi sérelmünk is van, azért ők még mindig többet adtak nekünk, mint mi nekik! Még ez is kiderülhet!

Nem tudom, hogy ez hány perc volt, de ezt akartam nektek fölvillantani. Így lehet jól érteni azt, hogy Jézus arról beszél, hogy: Adjatok és kaptok, keressetek és találtok, ha megbocsátjátok másoknak a bűneiket, akkor nektek is meg fognak bocsátani! Azért ilyenkor megrándul bennünk valami, nem? Jézus ilyen adok-kapok rendszerben beszél, ide zuhan ez vissza? Dehogy is! Az eddig elmondottak alapján lehet, ezeket a kijelentéseket jól értelmezni!

Ez akart lenni a néhány perc, hogy hogyan láthatjuk ugyanezt a gondolatot Jézusnál, ami persze egy kicsit bután hangzik. Ugye? Mert most úgy tűnik, mintha Jézus azt értette volna meg, amit Böszörményi nagy Iván mondott. J Ez egy kicsit gyengén hangzik, de nyilván nem ezt akartam mondani!

Most jön az a nagyon szép rész, amikor a következő mondataim a hölgyeknek fognak szólni! Most a nőkhöz kívánok szólni! A következő a szándékom: az egyik, hogy ezzel megtiszteljelek benneteket, tehát olyan nagy becsben vagytok, hogy hozzátok külön szólok. Másodsorban pedig, ezzel a férfiaknak is nagyon sok mindent szeretnék adni! A legnagyobb jószándék vezet engem, és egy olyan valakinek a gondolatait mondom el, aki egy másik amerikai csodabogár, terapeuta foglalkozású, és Böszörményi Nagy Iván gondolatai nyomán, nagyon sok gyakorlati és hópofa dolgot írt. Ő fog segíteni nekünk abban, hogy tudjunk arról beszélni, még konkrétabban, hogy hogyan lehetne ezt csinálni. Azt mondja, hogy: Úgy tűnik, hogy tele vagyunk rossz szokásokkal, és minden párkapcsolatban kiderül az, hogy hozunk egy csomó rossz szokást a kapcsolatunkba. A rossz szokásokat megváltoztatni, férfiaknak és nőknek is, iszonyatosan nehéz! Ez pedig akkor derül ki, amikor ezt megpróbáljuk megcsinálni! A férfiaknak ezt egy kicsit nehezebb! Ezt pedig azért mondom, mert mi fafejűbbek vagyunk, mert rekeszes az agyunk, ilyen fakkok vannak benne, csőlátók is vagyunk egy kicsit, egyszóval nincs mit tenni. A rossz szokásaink megváltoztatása, számunkra sokkal nehezebb. Már csak azért is, mert mi nem kapcsolatokban gondolkozunk, és az életünket nem az tölti ki, hogy azt vizsgálgassuk, hogyan is állnak az emberi kapcsolataink, hogy kikkel is találkoztam máma? Ez nem annyira a mi világunk! A hölgyek tudhatják azt, hogy a férfiak minden ilyen dologért, hogy nekik meg kell változtatni egy nyomorult szokásukat, vért fognak izzadni. Ez már bizony csak így van, úgy tűnik! A nők, tehát ebből a szempontból könnyebb helyzetben vannak. De majd nagyon sokat fogok arról is beszélni, hogy mi az, ami nektek nehéz, és amit mi látunk férfiak, mert akármennyire is csőlátásúak vagyunk, ha arrafelé nézünk, akkor azért egy-két dolog mégiscsak leesik. Szóval a nők, vagyis ti, nagyon sokat tudtok segíteni abban, hogy a férfiak eljussanak ahhoz a fölismeréshez, vagy segítséget kapjanak tőletek abban, hogy akarjanak, tudjanak, és kedvük legyen a nyomorult szokásaikon változtatni, ami nem tesz jót se nekik, se nektek, se a kapcsolatnak. Ezt azért mondom, mert semmi értelmét nem látom annak, hogy egy hölgy, aki a kapcsolatában, a házasságában eljut oda, hogy na, most változtatni kell, és ő hajlandó is erre, hogy beleugorjon abba a verembe, de közben meg azt mondja, hogy bezzeg, a férjem pedig nem! Akkor pedig elkezdődjön egy ilyen játék, hogy ő azt gondolja, hogy változtatni kell, megvan benne a jószándék, az akarat meg minden, de a férfi még nem tart ott, pedig együtt élnek. Ezt egy gyakori jelenség, hogy a nő már tudja, hogy ez nem mehet így tovább, a férfi meg még nem tudja. Ez így gyakori! Ha pedig a nő beugrik abba a kútba minden nap, hogy addig nem lehet itt semmit sem csinálni, ameddig te nem változol, nem jössz el velem a pszichológushoz, a Feri atyával már két időpontot megbeszéltem, te meg mindig lemondod, te piszok! Azt gondolod, hogy így majd jobb lesz? Na… Szóval az első gondolat erre vonatkozik, hogy a férfiaknak ez eszméletlenül nehéz, mert bénák vagyunk, és megszoktuk, hogy úgy mennek a dolgok, ahogy mi mondjuk. Akkor pedig egyszerre, ez egy olyan kihívás lesz, hogy a nők kezdik ezt nem elfogadni! Ez nekünk meg nem megy, mert nem vagyunk ehhez hozzászokva! Tehát a sok ezeréves történelmünk alatt, ez valahogy nem volt divat, és most nyűglődünk. Hatalmas ellenállásaink vannak, hogy a rossz szokásainkat megváltoztassuk. Szinte prüszkölünk ettől! Néha, az agyunk rejtett zugaiban, megjelenik egy kis mondat, hogy: Igaza van! Ilyenkor pedig csak a halálveszély indít bennünket a változásra!

Szóval, az első tehát ez. Ne attól várjátok a változást, hogy a férjetekből kipasszírozzátok azt, hogy tartson ott, ahol ti tartotok! Ez nem fog menni!

A másik pedig az, hogyha belenézünk a csőbe, és jó felé nézünk a csőbe, akkor ezt látjuk mi férfiak is, hogy nektek hihetetlenül nehéz helyzetetek van manapság! Nehezebb, mint nekünk, méghozzá azért, mert szeretnétek gyereket, gyerekeket, szeretnétek karriert, és szeretnétek szabadok is lenni, szeretnétek boldog kapcsolatokat, szeretnétek ti is dartsozni, meg biliárdozni, még bowlingozni is nagyon szeretnétek. Szóval, egyszer csak, kinyílt a világ, és jogotok van mindehhez, amit szeretnétek! Úgy tűnik, ahogy mi sem vagyunk fölkészülve arra, hogy változzunk -, mert valahogy eddig nem nagyon kellett -, úgy ti se! Tehát arra a nagy kihívásra, hogy ezt most mind-mind szeretnétek, mert kialakult ez az igény, hogy akkor lennék boldog, ha, ma ez egy olyan hatalmas teherként nehezedik egy nőre, amit alig-alig lehet viselni. Nagyon izgalmas lenne a nőknek feltenni azt a kérdést, amikor van egy probléma, egy nehézség a párkapcsolatban vagy a házasságban, vagy a gyereknevelésben, hogy: Mi az én szerepem, ebben a dologban? Hogy működök én közre, ebben a helyzetben? Ha iszik a férjem, akkor mi az én szerepem ebben? A gyerekek nem tanulnak jól, és az egyikük megbukott, és most azon túl, hogy a férjem törődhetne többet a gyerekekkel, mert sosincs otthon az a gazember, most ezen túl, mi az én szerepem a gyerekek bukásában? Ez egy nagyon fontos kérdés lenne! 

Ez pedig elvezet ahhoz a kérdéshez bennünket, hogy: Mi a szerepem a házasságban?  Mit is akarok én? Úgy tűnik, hogy minden nő a kapcsolatában, tele van jószándékkal, és igazán nagyszerű tervekkel és célokkal, és közben folyamatosan csináltok olyasmit, amelyek megakadályoznak benneteket abban, hogy ezeket a jó célokat elérjétek. Ezeket nem mások csinálják, hanem ti, folyamatosan! Fölismertek valamit, hú, ezt másképp kellene, így kellene vagy úgy kellene, ehhez nekem is van jogom, és a többi, de abban még nincs meg a rutin, hogy hogyan tudom ezt a dolgot jól menedzselni? Mert ez nagyon nehéz, és ebben meg nektek nincsen rutinotok, és ezt mi, férfiak, nagyon jól tudjuk. Még mindig egy olyan világban élünk, ahol teljesen evidens, hogy én dolgozhatok 10 órát! Hát ugyan már, hát te hogyan kötsz belém, ha én 10 órát dolgozok? Hát az normális! De ha te akarsz 10 órát dolgozni, hát azt azért beszéljük meg! Tehát mi még sokkal jobban menedzseljük magunkat, mint általában ti! Éppen ezért törvényszerűen egy csomó olyan dolog történik, amit ti csináltok nem jól, pedig a céljaitok jók! De ezt viszont nagyon nehezen tudjátok észrevenni, és ez nektek a nagy kihívás! Ezt én így látom.

Mi a szerepem egy adott helyzet kialakulásában? Például most mondok két klasszikus összetevőt. Alkoholista férfiak mellett, az esetek nagy többségében olyan nők állnak, most azon túl, hogy ezt hozzák esetleg a családjukból, akik kényszeresen segítenek, és állandóan ott is áldozatokat hoznak, ahol már nem kellene. A másik pedig, hogy irányítani akarják a kapcsolatot. Ez a két jellemző, nagyon gyakran megjelenik, ezekben a kapcsolatokban! Vagyis, például egy hölgy, akinek szenvedélybeteg férje van, kérdezze meg magától, most azon túl, hogy ez neki nagyon nehéz és van egy csomó panasza, jogosan is, hogy nem akarom-e én irányítani a férjem? Nem akarom-e úgy a saját életemet képviselni, hogy azt gondolom, hogy ezt csak azon az áron tudom, hogy én irányítom őt? Ez az egyik. A másik, hogy nem lehetséges-e az, hogy én pontosan, amikor akarnék egy boldog életet élni, még akkor is megsajnálom a férjem, amikor nem kellene? Nem sajnálom meg! Kötünk egy egyezséget, és ha nem tartja meg, akkor annak következményei vannak! Egy pont után nem lehet mit tenni, minthogy következményei vannak annak, ha te tovább iszol! Így, ahogy mondom! Tehát egy nő, eljuthat oda, hogy azt mondja, hogy: Nézd, ha ezt tovább folytatod, akkor nem vagyok hajlandó veled együtt élni! Az megint egy másik kérdés, hogy meg tudja-e ezt tenni, vagy hogyan teszi ezt meg? Ez egy nagyon nagy kérdés! Itt én most csak elismerem ezt a jogosultságot. Egy nőnek nem kell beledöglenie abba, hogy a férje iszik, mert mondhatod azt, hogy van egy határ! Miután most egy nagyon konkrét példát hoztam, ezért biztosan vannak kivételek, árnyalatok, finomságok, de én ezt a ti bölcsességetekre szeretném bízni!

A következő: Megtanulni azt, hogy nem folyamatos elvárásokkal fordulok a férfi felé! Így írta le ezt a terapeuta, és nem én írtam így le, hogy: Abbahagyom a nyomulást! Vagyis azt, hogy úgy gondolom, hogy akkor leszek csak boldog, és lehetek boldog, amihez meg jogom van, ha belőled kipasszírozok valamit! Ezt a fajta nyomulást kellene megállítani valahogy, értelmes, örömteli célokkal! Nagyon nehéz ilyen célokat kitűzni egy nőnek a házasságban, akkor, amikor a kapcsolata nem működik túl jól, egy csomó mindent várna a férjétől, szeretne egy jó kapcsolatot, és erre látszólag az ellenkező irányba mozdulni. Két ötletem van: Értelmes, örömteli célok tűzhetők ki mindenféle munkával, tevékenységgel, illetve a barátnőkkel való, értelmes kapcsolattal. Tehát olyasmire gondolok, amiből azért valami kijön! Tehát nem arra gondolok, amikor a barátnők közösen szapulják a férjeiket! Abból nem sok minden jön ki! Mi az, amit kifejezetten nem ajánlanék? Két dolgot mondok. Az egyik, hogy a nő a céljait a gyerek felé irányítja, és akkor azt mondja, hogy: Akkor legyél te az életem értelme! Ezt kifejezetten nem ajánlanám, méghozzá azért, mert a gyerek kap egy akkora túlterhelést, amiről beszéltem, és aztán kap majd annyi romoló jogosultságot a te jó szándékodtól, hogy az csuda! Ne a gyerek! Ne ő legyen a céltáblája, az én értelmes életemnek! Ezt persze egy nőnek nagyon nehéz megvalósítania, tudom jól. A másik pedig az, ami a még rosszabbik megoldás, mégpedig az, hogy értelmesnek és örömtelinek tűnő célokat tűzök ki, más, házas férfiakkal való kapcsolatomat illetően. Ezt most így mondtam, de ezt most nagyon komolyan gondolom! Azt hiszem, hogy ez nem sokat hoz a konyhára! Házas férfiakkal való örömteli, értelmes célok kitűzése – ez nem olyan jó irány! Egy-két hétig annak tűnik, egy-két hónapig is annak tűnhet, és utána majd sokkal nehezebb helyzetben leszel, mint voltál valaha! Ezt én nagyon látom! Éppen azért, mert ebben a két irányban vannak, hihetetlen nagy erők! Hát egy nő mi mást akarna, mint egy férfival jó kapcsolatban lenni, meg anyukázni? Pont nem ezt kell csinálni, és ez nagyon nehéz!

Nagyon remélem, hogy sikerült úgy elmondanom, ahogy szerettem volna.

 

Nagyon Áldott Húsvétot kívánok nektek! Áldott Nagycsütörtököt, Nagypénteket, Nagyszombatot, Húsvétvasárnapot, meg Húsvéthétfőt! Akkor pedig, már csak hatot kell aludni, és akkor találkozunk megint!

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs 

Segíts,

hogy ez a hanganyag másokhoz is eljusson.

Hogyan segíthetsz? Támogasd az alapítványt. Oszd meg a hanganyagot azokkal a barátaiddal, ismerőseiddel, akiket érdekelhet. Add tovább!

Megosztom
E-mailben küldöm

A méltányos igazságosság, s ezáltal a bizalom megvalósulásának elősegítése - folytatás. A méltányos igazságosság teológiai megközelítésben.

 

Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit!

 

Néhány mondattal egy gyors emlékeztetése, meg visszaidézése következne annak, hogy miért is beszélünk arról, amiről beszélünk, és hogy jutottunk el idáig, amiben Böszörményi Nagy Iván, ami általunk nagyon kedvelt BNI van segítségünkre. Ugye arról beszélt, hogy ismerjük föl a romboló, a negatív, meg a pozitív jogosultságainkat, illetve ismerjük föl, és ismerjük el, a kapcsolatainkban, a házastársunktól kezdve, a szüleinken keresztül, a barátainkon, a gyerekeinken, és mindenféle kapcsolatban, a társunknak a romboló, a negatív, és a pozitív jogosultságait. Ha erre képesek vagyunk, és megtettük ezeket az első lépéseket, önmagunkat meg a társunkat illetően, akkor képesek vagyunk, a méltányos igazságosság kialakítására. Nem képzelhető el addig méltányos igazságosság, ameddig a jogosultságainkat, ezt a három fajtát, a sajátunkat, meg a velünk kapcsolatban lévőkét, ne ismerjük föl, nem ismerjük be, és nem ismerjük el. Ha a méltányos igazságosságra megtesszük a lépéseinket, akkor ennek az lesz a következménye, hogy a méltányos igazságosság megteremeti a bizalomnak a légkörét, és ha ez megtörténik, akkor már jó úton vagyunk. Aztán pedig BNI a legvégén azt mondja, hogy a megvalósított bizalomból fakad az öröm! Ugye, milyen egyszerű? Az átélt öröm pedig, az üdvösségnek a ránk kacsintása! Ezt most én mondom!

Beígértem, egy laza 27 pontot, amit letuszkolok a torkotokon, amiből már 17 le is ment. Ez a 27 pont arra vonatkozik,  hogy mit csináljunk? Erre a kérdésre azonban nagyon nehéz annyira konkrét válaszokat adni, hogy te ezt egy az egyben meg tudd csinálni! Erre aztán nehezen tudnék vállalkozni, de azért ezek után úgy döntöttem, hogy vállalom, és majd amikor elmondtam a 27 pontot, akkor jön majd az, amit szintén ígértem, hogy nézzük meg majd mindezt a teológia felől! Azt nézzük majd meg, hogy Jézus mit gondol a destruktív jogosultságról, mert beszél erről, természetesen. Utána pedig azt a felháborító dolgot kísérlem meg, hogy még sokkal gyakorlatiasabb legyek, de majd ahhoz adok használati utasítást is.

A vezérfonalunk, Martin Bubernek egy mondata, hogy: „A kapcsolatok megsértésével, az emberi élet rendjét sértjük meg!”

18. Annak elfogadása, hogy mások az életemhez, a jólétemhez hozzájáruljanak és hozzájárulhassanak. Ugye, ez itt a méltányosság miatt, nagyon fontos! Elismerem a te jogosultságaidat, és neked lesz egy csomó jogosultságod, arra nézve, hogy a szeretetedet kifejezhesd az én irányomba, hogy elköteleződhess mellettem, hogy segíthess nekem. Ha én állandóan lepattintlak téged, és azt mondom, hogy megy ez nekem egyedül is, ez nem tesz jót a kapcsolatunknak. Ha képes vagyok beismerni azt a pillanatot, amikor elfogyott az erőm, akkor ezzel téged helyzetbe hozlak, hogy segíthess nekem! A munka hősei ezt nehezen teszik meg! Tudjátok, az áldott jó emberek, na ők aztán sohasem kérnek segítséget! Bele is döglenek, ahogy kell! Közben pedig, ha segítséget kérnének, akkor a társuk hatalmas lehetőségek birtokába kerülne!

Tehát: Hajlandó vagyok elfogadni, hogy te hozzájárulj az én jólétemhez!

Aki nem ilyen kényszeres segítő, annak ezt nehéz elképzelni, hogy létezik ilyen ember! Pedig nagyon is van!

19.  Meghatározom a saját, alapvető jogosultságaimat. Ez még hagyján, ami miatt ezt mindenképp mondom, és ami miatt ez egy új pont, az az hogy hangot is adok ezen jogosultságaimnak! Ezt kimondom, ezt kifejezem. Emlékeztek a két tragikus végletre? Puffogok magamban, ez az egyik tragikus véglet, a másik véglet meg az, amikor jogászhoz megyek. A kettő között pedig nincs semmi!

20. Bizalmat igyekszek fektetni új kapcsolatokba. Ez néha az egyetlen jó módszer! Annyira a zátonyra tudnak futni az emberi kapcsolataink, beleértve akár a házasságot is, és akár még az Istenkapcsolatot is, hogy azon az úton, direktbe, valahogy nem tudunk mit csinálni, és egyszerűen egyetlen lépést sem tudunk tenni. Se nem megy, se kedvünk sincs hozzá, se vágyunk sincs rá, semmi. Utáljuk az egészet! Akkor fektess bizalmat más emberi kapcsolatokba! Erősödj meg, és térjél haza! Van egy pont, amikor nagy bölcsesség belátni azt, hogy ez itt, ezen az úton, tovább nem megy! Nem kell ezt szégyellni, mert ha nem megy, akkor hát nem megy! Viszont meg kellene erősödni, mert közben meg felelős akarsz lenni és maradni abban a kapcsolatban! Annak semmi értelme, hogyha kipurcansz, és a kórházba kell téged menni látogatni. Ez nem egy jó megoldás! Fektess bizalmat más emberi kapcsolatokba! Majd a Csilla kedvéért lesz ma egy nagyon izgalmas rész, amikor csak a nőkhöz fogok beszélni. Erre gondoltam. Jó ötlet? Akkor majd ezt egy picit bővebben is kifejtem.

Ennek a párja az, hogy hajlandó vagyok meghallgatni mások föltételeit, amikor ő a jogosultságairól beszél.

21. Fölismerem a meglévő lehetőségeimet és erőforrásaimat. 25 dolog nem tudok megcsinálni, de mi az, amit meg tudok csinálni? Olyan izgalmas egy-egy beszélgetésben, amikor 50 percen keresztül arról beszélünk, hogy mi az, ami nem megy, és nem sikerül, és tragikus, és ki vagyok purcanva és borulva. Akkor pedig az 51. percben, nem én, hanem te azt mondod, hogy hát igazából ehhez és ahhoz meg kedvem lenne, és mondasz valamit. Szóval az nagyon ritka, hogy annyira ki vagyok készülve, hogy hosszú távon semmihez sincs kedvem! Lehet azonban, hogy ezt a kérdést nem teszem föl magamnak, hogy jó, 25 dolgot elrontottam ma, de mi az, ami sikerült? 25 dolgot kipróbáltam, nem ment, vajon van-e 26.? Ezért legyetek nagyon kritikusok az olyan segítőkkel, vagy papokkal szemben, akik állandóan a problémákkal foglalkoznak! Szóval, azért néha hagyni kell az összes problémát a fenébe, hadd rohadjanak meg ott, ahol vannak, és most nem foglalkozni velük! Hanem azzal foglalkozunk, hogy mi az, amit csinálni lehetne? Amikor pedig kezded mondani a problémát, azt ügyesen le kell tudni állítani, és akkor most tenni kell egy pontot ennek a végére, és ezeket egy kicsit most mind hagyni, és rákérdezni arra, hogy mi az, amit viszont tudnál csinálni? Teljesen be tudunk szűkülni a saját problémáinkba, ekkor pedig puff, még az utolsó ajtó is bezáródik! Ezt nevezik depressziónak, és akkor úgy érzed, hogy na jól van, akkor most sikerült jól megoldani magamat… Néha le kell tudni rakni ezt az egészet, és kiderül majd, hogy van egy lépés mégiscsak, amit meg lehet tenni!

22. Ha egy párkapcsoltban merül föl az ezzel kapcsolatos nehézség, akkor érdemes volna leülni, és megbeszélni azt, hogy hogyan lehetne a terheket közösen elosztani, és a nyereségeket közösen elosztani. Erről már volt szó, és most hadd tegyek itt, egy-két fontos megjegyzést. Nagyon fontos, hogy számba vegyük az otthonról hozott, és megváltozhatatlan adottságokat. Ezek a realitásokhoz tartoznak. Nagyon fontos, hogy ebbe az összefüggésbe beletegyük azokat az igazságtalanságokat és jogtalanságokat, amelyeket otthonról vagy máshonnan hozunk ebbe a kapcsolatba. Ezek is kell, hogy szerepeljenek. Majd pedig ezekkel együtt tudjuk, újból elosztani a terheket, meg a nyereségeket, az előnyöket. Ez azt fogja jelenteni adott esetben, hogy aki nagyobb fájdalmakat hoz otthonról, őneki kevesebb teher fog jutni ebben a kapcsolatban. Ez a méltányos igazságosságnak az egyensúlyát jelenti! Persze erről muszáj beszélni, hogy elfogadható-e az, hogy most ebben az életszakaszban, te annyi romboló jogosultsággal és negatív fájdalommal vagy még, hogy neked ezeket is cipelned kell a mi kettőnk kapcsolatában, hiába nem én okoztam neked azokat. De ezeket én mégis hajlandó vagyok elismerni, és éppen ezért most, a kettőnk kapcsoltában többet cipelek, és nem 50-50 % az aránya ennek! Az szokott itt nehéz lenni, hogy a baj, a bajhoz megy férjül, meg feleségül! Sérültség a sérültséghez, probléma a problémához megy! Kilométerekről kiszúrjuk azt, hogy kinek van valami nagyon hasonló életpályája, mint nekem! Döbbenetes érzékünk van ehhez! Éppen ezért szokott az lenni, hogy  két dolgot tudunk zseniális érzékkel csinálni: ugyanaz a nehézség, ugyanazzal a nehézséggel házasodik meg, ez az egyik, a másik meg, hogy pontosan azzal a nehézséggel kötöm össze az életem, amit az előző családban is utáltam. Ezt általában sikerül megvalósítani! Kifejezetten reálisan beszélek most, azt hiszem! Minél házasabb valaki, annál inkább bólogat, úgy látom! Ezt kifejezetten a szabadság élménye miatt mondom nektek, tehát ha most valakinél leesett egy tantusz, és belátja, hogy ez most nem jó, mert ez tényleg így van, akkor most éld át ezt a szabadságot, hogy nem te toltad el, hanem a másik is ugyanúgy eltolta! Közös teher ez, és ez már csak így van! Ezért van az, hogy a legtipikusabb az szokott lenni, hogyha megkérdezünk egy asszonyt, aki kisírt szemmel jön, hogy miért akar válni, akkor azt mondja, hogy azért, mert a férjem iszik, és amikor erre megkérdezzük tőle, hogy látott-e már ilyen helyzetet a férje előtt, akkor 95 %-ban azt fogja mondani, hogy igen, az apám is ivott. Ez még akkor is így szokott történni, az eseteknek meglepően nagy százalékában, ha a férfi nem ivott még akkor, amikor házasságot kötött vele ez az asszony. Ebben most semmi minősítés nem akar lenni, csak pusztám a jelenséget akarom felmutatni nektek. Most nehéz lenne azt a sok reakciót értelmezni, amit most láttam! J Úgyhogy ebbe most nem is merek ennél jobban belemenni! Tehát ezt azért akartam elmondani, hogyha ilyen helyzetben vagy, akkor vehetsz egy nagy levegőt, és azt mondhatod, hogy: Na, jól van, semmi baj sincs velem! Csak pont úgy működök, mint egy normális ember manapság! Ezért lehetséges az, hogy ennek a tehernek a földolgozása, mindenképpen három generáció együttes nézésével lehetséges csak! Nem tudom ezt másképp mondani, csak így.

23. Igyekszem elköteleződni a másik mellett. Egy kicsit most megállnék itt. Egy asszony mondta nekem a következőt, hogy: „Tudod Feri, olyanok vagyunk, hogy olyan 19-20 éves korunktól kezdve, annyiszor elmondjuk mindenfelé azt, hogy mi meg akarunk házasodni, egy jó pasi kellene, meg minden.”* ( A minden alatt is nagyon sok, nem elhanyagolható dolog van! A férfiaknak ajánlom, hogy kérdezzenek rá erre a pici szócskára, hogy mit is értenek ezalatt a leendő feleségek? J Mert a jó pasi megvan, az első rész ezáltal teljesült is, és akkor azt gondolják a férfiak, hogy a meg minden, az egy ilyen elhanyagolható, kis betűs rész! Tudjátok, olyan ez, mint az Aladárnak az űrhajója, tehát elvileg belefér egy szódásszifonba, de aztán... Tehát érdemes mielőbb tisztázni, hogy mit is jelet az a minden! Főleg azt, hogy mi az a meg minden!)

Folytatva tovább a hölgy történetét: *”És akkor meg mi történik? Találkozom a barátnőimmel, akik ott vannak a házasság kapujában, és akkor meg mindenki arról beszél, hogy hú, azért ez nem pite! Szép az a menyasszonyi ruha, meg jó lesz az a lagzi, de azért ezt egy életen keresztül, hú-ha!” És mindezt nem én mondtam! J Én csak közvetítem! Lehet, hogy miután azért sokan vagytok hívők meg egyéb ilyesmik, meg minden, ezért esetleg azt mondjátok, hogy: Nem, ez azért nem az én műfajom! Lehet, de azért sok ilyen hölgy mászkál most az utcán, hogy nagyon a tuti pasit, mindenképp, de azért, amikor ki kell mondani az igent, azért… Ez most valahogy a női egyenjogúságnak nagyon furcsa pillanata, hogy most már nemcsak a férfiak gyomrába áll bele valami, hanem most már a nőkébe is! J Ezt csak az elköteleződés miatt mondtam! Azért a nők is szeretnek úgy szabadok lenni, ahogy a férfiak, mert az nekik se rossz! Hogy aztán ez így jó-e, vagy sem, ez már megint egy másik kérdés!

Itt akartam még valamit mondani. A lelkigyakorlatozásom élményeiből hadd helyezzek egy morzsát a tenyeretekbe. Ez pedig arra vonatkozik, hogy tudjátok az mindig olyan szép, amikor a liturgiában benneteket is aktívabban bevonunk. Ma két történetet is el fogok mesélni, a hívek könyörgése című műfajból, amikor már a pap is könyörög, hogy jaj, Istenem csak ezen legyünk már túl! Amikor a háromdiplomás testvéremnek odaadom a hívek könyörgése című könyvből a megfelelő lapot, és ott mondjuk az a mondat szerepel, hogy: Istenünk áld meg N. pápánkat, és adj nekik bőséges életet! Most jól tudjátok, hogy az N., az arra utal, hogy Név, mert oda egy személy neve kerül. Hát azért el kell hogy mondjam nektek azt, hogy az nem mindig kerül oda! J Aztán így olvassák el sokan: Istenünk, áld meg… N. pápánkat… de ezt az N.-t jól megnyomva mondja, mert hát mégis a pápáról van szó, hát akárhogyan nem lehet ezt kimondani! J Mindent csak nagy méltósággal! Ha ezen a stresszes dolgon, ezen az első könyörgésen túlvagy… Mert ugye tudjátok, hogy az Egyetemes Könyörgéseknek is van hierarchiájuk, a pápánál kezdjük el, és nálatok fejezzük be, és ez most tényleg így van! Akkor pedig ezek után, egy ilyen családi misén a pap, teljes jó szándéktól vezérelve, a helyzetnek megfelelően írt, egy, a szándékhoz megfelelő könyörgést, és akkor így olvasta ezt az egyik kedves testvérünk, hogy: Istenünk, segíts nekünk, hogy megtarthassuk a háztartási hűséget! J Ugye, ezek azok a pillanatok, amikor a pap nagy teher alatt van, mert hát mégiscsak ő a liturgia őre, meg ilyesmi, de hát azért ilyenkor jól jönne egy kiskapu, ahol ki lehet menni… Tehát az elköteleződéshez, úgy tűnik, hogy hozzátartozik a háztartási hűség!

24. Nyitottság arra, hogy az igényeimet megosszam és kifejezzem.

25. Ez egy izgalmas kijelentés lesz! A másik jóindulata, megelőlegezett bizalma, nem gyöngeség! Vagyis, nem gyöngeségnek tekintem azt, amikor a másik megelőlegezi nekem a bizalmat, amikor elismeri az én romboló jogosultságaimat, amikor többet vállal, mint 50-50 %, amikor együttérez és elfogad. Ez nem az ő gyengesége! Ez most egy nagyon fontos mondat volt, mert egy pillanat alatt ki lehet használni azt a valakit, aki megpróbál megbízható módon válaszolni a másik embernek a kihívásaira! A másik meg, és ez lehetek én, egy pillanat alatt megneszelem, hogy ez az ember hajlandó bejönni a csőbe, és jó szándékkal vagy rosszal, tehát tudatosan vagy nem, elkezdem őt kihasználni. Nagyon súlyos dolog ez! Ismerjem föl, amikor ebbe az irányba megyek el, és gyöngeségnek tekinteném azt, hogy te adsz nekem egy újabb esélyt! Nem gyöngeség az!

26. Annak fölismerése és kritikája, hogy szövetségeseket keressünk, saját igazunk megerősítésére, majd a szövetségesek által való hatalmi érvényesítésére. Ez minden házasságban klasszikus lehet! Tehát, amikor konfliktusom van a feleségemmel, és akkor úgy érzem, hogy a feleségem nem hajlik a jó szóra, és akkor elmegyek az anyjához, és az anyjában szövetségesre találok. Akkor pedig utána a fejéhez fogom vágni, hogy hát az anyád is azt mondta, hogy itt neked kellene változni! Vagy, amikor a hölgyek elmennek és a barátnőikben szövetségest keresnek, és akkor jól megbeszélik, hogy miért hülye a férjük, és akkor ezzel a többleterővel nyújtanak be számlákat. Ennek semmi értelme nincsen! Ezt ugye nem kell ragozni? Ne keressünk szövetségeseket, hogy aztán megerősödve csaphassunk le!

Most eszembe jutott valami! Ne éljetek velem vissza! Tehát például, ilyen lehet az, hogy: Drágám, a Feri is megmondta! J Nem adom a nevem ezekhez! Most mondom! Engem nem lehet csak odaráncigálni egy ilyen izébe! Vívd meg a saját harcod!

27. Nézzek szembe azokkal a sebekkel, azokkal a romboló dolgaimmal, amelyeket én követek el mások ellen, és ne mentegessem ezeket azzal, hogy engem is igazságtalanságok és jogtalanságok értek! Erről eddig volt szó, de ezt most ki szeretném egészíteni azzal, hogy a romboló jogosultságokkal való szembenézés és a másiknak az efféle módon való elfogadása, általában időben meg kell, hogy előzze a konstruktív jogosultságok széles körének a kialakítását, mert a romboló jogosultságok olyannyira veszélyeztetik a kapcsolatot, hogy általában azzal érdemes kezdeni! Természetesen ez mindig egy nagyon árnyalt szövet, nyilván van ez is, meg az is. De ha valamivel kezdeni kellene, akkor azok a romboló dolgok, mert azok megakadályozzák azt, hogy az építő dolgok célba kerüljenek, és célba jussanak. Manipuláció, játszmák áldozatául esnek a jó dolgok is. Kihasználás, hatalmi küzdelem, még a legjobb dolgok is elvesznek egy ilyen feneketlen veremben. Tehát ezeknek, a romboló dolgok föltárásának, van valamiféle elsőbbsége, mert különben megélhetjük azt, hogy egy csomó pozitív energiát és dolgot fektetünk bele a kapcsolatba, és elvész az egész! Először meg kell varrni a tömlőt, utána lehet beletölteni a bort!

Most pedig következzen egy záró történet, megint csak az egyetemes könyörgések világából, a hívek könyörgésének a világából. Megint csak valaki mondja… És remélem, hogy nem értitek ezt az egészet félre, vagyis, hogy én most nem titeket akarlak bántani, ugye ez OK? A misének nincs olyan része, amit ne rontottam volna már el! J Tehát az összes térdhajtást kihagytam már valamikor, az oltárcsókot, meg mindent… Az a szerencsém, hogy nem szoktam egy misében az összes dolgot elrontani! J Azért ez adhat nektek egy létbiztonságot! Tudjátok, azért egy valami mindig nagy segítségemre van, amikor az általam nagyra becsült papok bakijai az eszembe jutnak! Ezek szoktak kihúzni a bajból, amikor azt gondolom, hogy inkább eltűnnék a föld alá, akkor eszembe jut az én kedves, spirituális atyám, aki egy nagyszerű pap, aki azt a csodát volt képes megtenni a Papnevelő Intézetben, hogy a bort kenyérré változtatta! J Látjátok? Az ilyen ember spirituálisnak való! Nemcsak azt tudja, amire jogosítványa van, hanem neki vannak ilyen külön képességei is! Szóval erre szoktam gondolni, amikor valami nagy marhaságot csinálok!

A hívek könyörgésénél tartottunk. Az utolsó könyörgés, ami arra vonatkozik, hogy: Add meg Urunk elhunyt N. testvérünknek… Az illető résen volt, és bemondta, hogy Töhötöm bátyánknak add meg az örök élet kegyelmét, és a többi. Utána pedig volt még egy ilyen nagyon szép félmondat, hogy: És segíts bennünket, hogy az előttünk álló pályát mi is győztesen fussuk végig! Ugye, ez egy Pál apostol idézet, ami gyönyörű szép. Na ez a következőképpen hangzott el, hogy: Add meg mindenható atyán, hogy elhunyt Töhötöm testvérünk… és mi, akik még ezen a földön élünk, a pályát győztesen fossuk végig! J Ez se rossz verzió… Ez most azért jutott eszembe, mert most sikerült végigfosni ezt az utat, és most eljutottunk a végére.

Most cserébe egy komoly dolgot hadd mondjak el nektek! Lelkesítő néhány mondat következik most. Egy pár példa arra Böszörményi Nagy Ivántól, hogy milyen példákat hoz ő arra, amikor valaki nekilát ennek a munkának, főleg a szüleivel való kapcsolat, az onnan jövő dolgok gyógyításának, hogy az milyen megdöbbentő helyeken is eredményekre vezet. Mondok pár ilyen történetet.

1. Néhány hónap ellenállás után, a fiatalasszony elhozza egy terápiás ülésre édesanyját, akire régóta neheztelt. Bizakodva beszélget vele. Nem sokkal utána, nászéjszakája óta először, megszűnik tartós frigiditása.

2. Két év szünet után egy egyedülálló nő fölhagy ellenállásával, hogy újra fölvegye kapcsolatát a szüleivel. Kis idő múlva egy barátjával kirándulást tervez, és hét éve ez az első vakációja. Ugyanakkor el tudja határozni, hogy abbahagyja az ivást, amely régóta uralja életét.

3. Egy pszichotikus tinédzser édesanyja, otthonába fogadja halálosan beteg édesanyját. Elhatározza, hogy gondoskodik róla, annak ellenére, hogy neheztel rá. Ezután házasságában és lánya állapotában, váratlan javulás áll be.

4. Egy nő elhatározza, hogy adoptált gyermekeit összehozza származási családjukkal. Meglepetésére fölszabadultnak, nem pedig kifosztottnak érzi magát hozzájuk fűződő kapcsolatában. Szabadnak érzi magát ahhoz, hogy szembeszálljon múltjának kísérteteivel.

5. Egy férfi, a válás szélén állva, eljön terápiára, miközben viszonya van egy másik nővel. Régóta megszakította kapcsolatát a szüleivel, akik iránt vegyes, haragos érzéseket táplál. Elhatározza, hogy fölfedezi, - ha van ilyen egyáltalán -, hogy mit tud fölajánlani nekik, a megújult kapcsolatot illetően. Nyilvánvalóan ő is áldozata a volt férje láthatatlan, gyermeki kötődésének. A férj terápiás foglalkozásának eredményeképp, a házasságuk valódi lehetőséget kap az újrakezdésre. Gyermekeik láthatóan hasznot húznak, szüleik megújított kapcsolatából.

Nyilván végeláthatatlan sorban lehetne ezeket mondani! Azért olyan szépek, ezek a néhány mondatos történetek, mert azt mutatják, hogy elkezdünk visszafelé dolgozni, és előrefelé szinte minden munka nélkül változások tudnak beállni, azért, mert az igazságosságnak ez a nagyon sajátos rendszere egyszer csak erőre kap!

 

Most jön akkor a teológia, 10 percben nagyjából, sőt még lehet, hogy annyiban sem. Most hogyan tudjuk összekötni, azt a Kinyilatkoztatást, amit Jézus Krisztusban kaptunk, ezzel a nézőponttal, amit most már alkalomról-alkalomra gondoltunk át?

Jézus maga is, igen gyakran beszél az igazságról és az igazságosságról. Az Ószövetségben, az igazságosságnak, illetve az igazságnak a rendje, a törvény megtartásán múlik. Vagyis, az ószövetségi ember, abban gondolkozik, hogy ha megtartom a törvényt, amit az Istentől kaptunk, akkor igaz ember vagyok, és az igazságosságot cselekszem. Ez, nagyon egyszerűen fölvázolva, az ószövetségi ember gondolkodásmódja. Mi ennek a gondolkozásmódnak a gyöngéje? Az, hogy a törvény, nagyon könnyen az Istennel való kapcsolat helyébe lép! Már nem az Istennel való kapcsolattartás a lényeg, aminek egy fontos eleme, ajándéka, Isten részéről a törvény, hanem szép lassan az Istennel való személyes kapcsolat kikerül ebből a körből, és már semmi más nincs a kezünkben, csak a két kőtábla. Hát ez még idáig hagyján, de hogyan torzul tovább ez a folyamat, már az Ószövetségben is? Úgy, hogy szép lassan, amikor más Isten nem része ennek a rendszernek, hanem már csak a kőtáblák részei ennek a rendszernek, akkor elkezdünk nem személyekben gondolkozni, és nem személyes kapcsolatokban élni, hanem már csak moralizálunk, törvényeskedünk, vagyis már a cél nem a személyes kapcsolatainknak az építése, hanem kizárólag a törvény megtartása. Ez még így mindig nagyján, de itt elkezdődik egy nagyon csúnya játék! Ha már nem a kapcsolatra figyelek, hanem csak a törvényre, a személytől és a kapcsolattól függetlenül, akkor mindez elidegenedik, ahogy ezt ma szoktuk mondani! Ilyenkor pedig az következik be, hogy elkezdem a törvény betű szerinti megtartását előtérbe helyezni, az emberi kapcsolatokkal szemben, a másikkal szemben! Elkezdek veled szemben arra hivatkozni, hogy: De én megtettem a dolgom! Nem érdekel, hogy neked fáj, és hogy te rosszul vagy, hanem arra hivatkozom, hogy én a pénzt betettem a családi kasszába. Kész! Megtettem a dolgom! Hogy neked erre van igényed vagy arra, engem az nem érdekel! Én a törvényt megtartottam! Én bűnt nem követtem el! A személy már azonban, nem nagyon érdekel! A dolog azonban nem itt végződik, hanem még sokkal rosszabbá válik! Ha semmi más nem fontos már, csak az, hogy én önmagamat, önmagam előtt igazoljam, és elkezdek hazudozni, önmagamat becsapom és áltatom, hogy önmagamat önmagam előtt igaznak tarthassam. Nem célom már a te jóléted, hanem csak egyetlen célom van, hogy a törvényt úgy betartsam, hogy az engem igazoljon veled szemben! Amikor ez a legcsúnyábbá válik, ez az, amikor Jézus korában az úgynevezett farizeusok meg írástudók, akik nagyon jól ismerik a törvényt, a törvény ismeretét arra használják fel, hogy kihasználják azt a valakit, aki a törvényt nem ismeri. Ez, ennek a folyamatnak a mélypontja! Jézus, a Hegyi Beszédben, egymás után hozza a példákat erre. Vagyis például, úgy okoskodik a törvénytudó, hogy nem mindegy, hogy mire esküszöm. Mondjuk kötök veled egy adásvételi szerződést, és én azt mondom, hogyha az oltárra esküszöm, akkor a törvény megengedi azt a kiskaput, hogy ez az eskü ne legyen érvényes, mert a törvényben csak az van benne, hogy az Oltár Szarvára kell esküdni. De te, ezt nem tudod, mert nem ismered olyan jól a törvényt, mint én! Ezért én a törvény ismeretét használom föl arra, hogy téged kihasználjalak! Majd pedig Isten elé állok, és azt mondom, hogy: Én a törvényt megtartottam! Idáig jut el a farizeus. Miközben a tudatában az van, - és ez már akármilyen aberráltnak is tűnik itt a végén -, hogy ő az igazságosság rendjében létezik, hiszen ő a törvényt megtartotta. Egy becsületes farizeus azt csinálta az Ószövetségben, hogy a következőképp okoskodott, hogy egyrészt kihasználta a másikat a törvény ismerete által, de ez még hagyján, még azt is pontosan tudta, hogy nem képes a törvényt mindig megtartani. Ezért mit csinált? Kitalálta azt, hogy milyen mértékben kell a törvényt túlteljesítenie ahhoz, hogy ezzel valamiképpen kompenzálja, azokat a helyzeteket, amikor nem tartja meg a törvényt! Tehát megtartott olyasmit, ami nem volt törvény, és állandóan odaállt az Isten elé, és azt mondta, hogy: Én egálban vagyok! Nekem semmi dolgom nincs! Közben pedig, az emberi kapcsolatok szanaszét estek! Ezért mondja Jézus azt, hogyha megütik a jobb arcodat, akkor fordítsd oda, vagy tartsd oda a bal arcodat is, vagy ha a balt, tartsd oda a jobbat is! Mert nem mindegy még ez sem, mert a törvény azt is szabályozta, hogyha valakinek jogtalanul megütöd a bal arcát, akkor ezt a bűnödet megválthatod valamennyi pénzzel, és pontosan lehetett tudni azt, hogy mennyi pénzzel. Igen ám, de ha az átlagember jobbkezes, akkor a másik ember bal arcát üti meg! A törvény tehát úgy rendelkezett, hogy ha nem a bal arcát ütöm meg a másiknak, hanem a jobbat, akkor azt hogy tudom csinálni? Úgy, hogy visszakézből is adok neki egyet! Tehát a visszakézből adott pofon sokkal súlyosabb megalázása a másiknak, mint az így adott pofon. Éppen ezért azt több pénzzel lehetett megváltani! Az ószövetségi ember, eljutott egy ilyen hihetetlenül árnyalt és bonyolult, és igazából végtelenül öncélú és lehetetlen rendszerhez! Föl akartam ezt nektek villantani, mert azt gondolom, hogy nagyon sok analógiánk és asszociációnk lehet a saját életünket illetően, hogy hogyan kavarunk, hogyan ügyeskedünk, hogyan csináljuk ezt mi a magunk módján? Na most, erre Jézus a Hegyi Beszédben olyan dolgokat mond, amelyek egyszerűen fölrúgják a rendes farizeus ember minden elgondolását. Mert ilyeneket mond, hogy: Megütik a bal arcodat? Tartsd oda a jobb arcodat is! Jogtalanul elveszik a ruhádat? Add oda a köpenyedet is! Kényszerítenek, hogy vidd más valakinek a cuccát? Vidd neki kétszer annyira! Ezzel Jézus az igazságosságnak egy új rendjét állítja föl! Szerintetek ez, ha csak ebben a rendszerben gondolkozunk, amiről eddig szó volt, akkor ez igazságos? Dehogy az! Ordító igazságtalanság! Pont kiszúrás velünk, akik próbáljuk őt komolyan venni! Éppen ezért Jézus, a következőt mondja, hogy: Az egyensúly nem fog helyreállni akkor, ha Istent kivesszük a rendszerből, mert Istennek helye van ebben a rendszerben! Mert ez egy nyílt, élő rendszer, és nyitott a végtelen felé! Ez annyit jelent, hogyha én a méltányos igazságosságot szeretném megvalósítani, akkor van egy nagyon nagy lehetőségem, ez pedig az, hogy nekem van Istennel is kapcsolatom. Az Istennel való kapcsolatban pedig, Isten mindig előttem jár! Vagyis, ha én arra kérdezek rá, hogy az Istennel való kapcsolatomban, hogy állunk az igazságossággal, akkor arra kell rádöbbennem, hogy Isten sokkal többet adott nekem, mint amennyit én neki, vagyis, hogy Isten nagyon nagy előnyben van velem szemben! Ha én hajlandó vagyok ezt elismerni, Istennek a jogosultságát, akkor, - és itt jön Jézusnak az ötlete -, ő azt mondja, hogy: Nézd! Ahogy nem azt várom, hogy a gyerek fizessen mindent vissza a szüleinek, így én sem azt kívánom, hogy nekem próbálj meg mindent visszafizetni! Két dolog miatt nem várom, egyrészt, mert úgysem tudnád, a másik pedig, hogy azért, mert én elküldtelek téged ebbe a világba, és azokat az adósságokat, amelyeket a velem való kapcsolatodban tudatosítottál, és az én jogosultságaim fölismerése által döbbentél rá, ezt kérlek szépen, hogy úgy fizesd meg, hogy amikor a másik kiszolgáltatott, akkor őt szeretni fogod! Amikor a másiknak szüksége van rád, akkor őt szolgálod! Amikor ő egy romboló jogosultságával fordul feléd, akkor ezt te hajlandó vagy elismerni! Vagyis, hogy amikor a másik a te adósod lesz, akkor te hajlandó vagy az ő adósságát elengedni, mégpedig azért, mert én ezt nap, mint nap megteszem veled! Jézus itt tulajdonképpen újat is mond, meg nem is. Nem mond újat, mert ez a Teremtő Istennek az elgondolása! Újat mond viszont abban, hogy egy nagyon sebzett, velejéig fonákjára fordult rendszert meggyógyít, és visszahelyezi oda, ahol az kellene, hogy legyen! Ezért én most hívő emberként azt mondom, arra a kérdésre, hogy mit lehet csinálni, hogy szerintem az aranyút az, hogy erősítem az Istennel való kapcsolatomat! Ebben pedig fölismerem azt, hogy Isten milyen hihetetlenül sok mindent adott nekem! De nem neki fizetem vissza, hanem ahogy a gyerek nem a szülőnek fizeti vissza, hanem a saját gyerekének, úgy én, nektek fizetem vissza! Ez nem az én ötletem, hanem Jézus mondja ezt! „Amit a legkisebbnek tesztek az én nevemben, azt nekem teszitek!” Ennyi! Szerintem ez egy nagyon szép rendszer! Eközben pedig fölveti azt a nagy nehézséget, hogyha te nem egy nyílt rendszerben gondolkozol, ahol mindenképpen Istentől kapsz egy csomó mindent, akkor honnan veszed az erőt, hogy te elismerd folyamatosan, sok embernek a romboló, negatív és pozitív jogosultságait? Hogy fog helyreállni a te igazságosságba vetett bizalmad? Hogy jön létre a te egyensúlyod? Én azt mondom erre, hogy számomra az Ég nyitva van! Tehát, ha én azt érzem mondjuk egy este, hogy ez nem lehet igaz, hogy én úgy érzem, hogy teljesen kizsigereltem ma, mert mondjuk ma 12 órát gyóntattam, szünet nélkül, és hát én nem vagyok normális! A következő rossz érzésem vagy gondolatom meg az lenne, hogy és mit kapok én ezért? Akkor szépen egy kicsit fújtatok, iszok egy teát, mert az nagyon fontos, és akkor rájövök arra, hogy mennyi mindent kaptam én ma az Istentől! Mennyi nyavalyámról elfelejtkezte például miközben gyóntattam! Eszembe sem jutott, hogy rosszul kellene éreznem magam bármitől! Elment úgy egy nap, hogy nem sajnáltattam magam! Hát ez nem egy áldás? Hát a környezetemnek biztos, de nekem is! Szóval, az Ég nyitva van, és ez hihetetlen nagy erőforrást ad, hogy látszólag többet fektessünk be az emberi kapcsolatainkba, mint amennyit kapunk, és főleg, hogy kevesebbet várjunk, mint amennyit tudunk adni! Ne várjunk vissza mindig ugyanannyit! Azért várhatunk valamit, mert a kölcsönösség az fontos, de ne pont ugyanannyit! Talán az lehet egy lehetőség, hogyha valaki a szüleivel való kapcsolatát rendezte, hogy azért ott hatalmas tartalékok vannak. Ha úgy kipanaszkodtuk magunkat, hogy mi mindent nem kaptunk, de hát azért mégiscsak több évtized van mögöttünk. Hát azért a szüleink, azok azért mégiscsak, valamit betettek ebbe a kapcsolatba! Lehet, hogy az derül ki, hogy akármennyi sérelmünk is van, azért ők még mindig többet adtak nekünk, mint mi nekik! Még ez is kiderülhet!

Nem tudom, hogy ez hány perc volt, de ezt akartam nektek fölvillantani. Így lehet jól érteni azt, hogy Jézus arról beszél, hogy: Adjatok és kaptok, keressetek és találtok, ha megbocsátjátok másoknak a bűneiket, akkor nektek is meg fognak bocsátani! Azért ilyenkor megrándul bennünk valami, nem? Jézus ilyen adok-kapok rendszerben beszél, ide zuhan ez vissza? Dehogy is! Az eddig elmondottak alapján lehet, ezeket a kijelentéseket jól értelmezni!

Ez akart lenni a néhány perc, hogy hogyan láthatjuk ugyanezt a gondolatot Jézusnál, ami persze egy kicsit bután hangzik. Ugye? Mert most úgy tűnik, mintha Jézus azt értette volna meg, amit Böszörményi nagy Iván mondott. J Ez egy kicsit gyengén hangzik, de nyilván nem ezt akartam mondani!

Most jön az a nagyon szép rész, amikor a következő mondataim a hölgyeknek fognak szólni! Most a nőkhöz kívánok szólni! A következő a szándékom: az egyik, hogy ezzel megtiszteljelek benneteket, tehát olyan nagy becsben vagytok, hogy hozzátok külön szólok. Másodsorban pedig, ezzel a férfiaknak is nagyon sok mindent szeretnék adni! A legnagyobb jószándék vezet engem, és egy olyan valakinek a gondolatait mondom el, aki egy másik amerikai csodabogár, terapeuta foglalkozású, és Böszörményi Nagy Iván gondolatai nyomán, nagyon sok gyakorlati és hópofa dolgot írt. Ő fog segíteni nekünk abban, hogy tudjunk arról beszélni, még konkrétabban, hogy hogyan lehetne ezt csinálni. Azt mondja, hogy: Úgy tűnik, hogy tele vagyunk rossz szokásokkal, és minden párkapcsolatban kiderül az, hogy hozunk egy csomó rossz szokást a kapcsolatunkba. A rossz szokásokat megváltoztatni, férfiaknak és nőknek is, iszonyatosan nehéz! Ez pedig akkor derül ki, amikor ezt megpróbáljuk megcsinálni! A férfiaknak ezt egy kicsit nehezebb! Ezt pedig azért mondom, mert mi fafejűbbek vagyunk, mert rekeszes az agyunk, ilyen fakkok vannak benne, csőlátók is vagyunk egy kicsit, egyszóval nincs mit tenni. A rossz szokásaink megváltoztatása, számunkra sokkal nehezebb. Már csak azért is, mert mi nem kapcsolatokban gondolkozunk, és az életünket nem az tölti ki, hogy azt vizsgálgassuk, hogyan is állnak az emberi kapcsolataink, hogy kikkel is találkoztam máma? Ez nem annyira a mi világunk! A hölgyek tudhatják azt, hogy a férfiak minden ilyen dologért, hogy nekik meg kell változtatni egy nyomorult szokásukat, vért fognak izzadni. Ez már bizony csak így van, úgy tűnik! A nők, tehát ebből a szempontból könnyebb helyzetben vannak. De majd nagyon sokat fogok arról is beszélni, hogy mi az, ami nektek nehéz, és amit mi látunk férfiak, mert akármennyire is csőlátásúak vagyunk, ha arrafelé nézünk, akkor azért egy-két dolog mégiscsak leesik. Szóval a nők, vagyis ti, nagyon sokat tudtok segíteni abban, hogy a férfiak eljussanak ahhoz a fölismeréshez, vagy segítséget kapjanak tőletek abban, hogy akarjanak, tudjanak, és kedvük legyen a nyomorult szokásaikon változtatni, ami nem tesz jót se nekik, se nektek, se a kapcsolatnak. Ezt azért mondom, mert semmi értelmét nem látom annak, hogy egy hölgy, aki a kapcsolatában, a házasságában eljut oda, hogy na, most változtatni kell, és ő hajlandó is erre, hogy beleugorjon abba a verembe, de közben meg azt mondja, hogy bezzeg, a férjem pedig nem! Akkor pedig elkezdődjön egy ilyen játék, hogy ő azt gondolja, hogy változtatni kell, megvan benne a jószándék, az akarat meg minden, de a férfi még nem tart ott, pedig együtt élnek. Ezt egy gyakori jelenség, hogy a nő már tudja, hogy ez nem mehet így tovább, a férfi meg még nem tudja. Ez így gyakori! Ha pedig a nő beugrik abba a kútba minden nap, hogy addig nem lehet itt semmit sem csinálni, ameddig te nem változol, nem jössz el velem a pszichológushoz, a Feri atyával már két időpontot megbeszéltem, te meg mindig lemondod, te piszok! Azt gondolod, hogy így majd jobb lesz? Na… Szóval az első gondolat erre vonatkozik, hogy a férfiaknak ez eszméletlenül nehéz, mert bénák vagyunk, és megszoktuk, hogy úgy mennek a dolgok, ahogy mi mondjuk. Akkor pedig egyszerre, ez egy olyan kihívás lesz, hogy a nők kezdik ezt nem elfogadni! Ez nekünk meg nem megy, mert nem vagyunk ehhez hozzászokva! Tehát a sok ezeréves történelmünk alatt, ez valahogy nem volt divat, és most nyűglődünk. Hatalmas ellenállásaink vannak, hogy a rossz szokásainkat megváltoztassuk. Szinte prüszkölünk ettől! Néha, az agyunk rejtett zugaiban, megjelenik egy kis mondat, hogy: Igaza van! Ilyenkor pedig csak a halálveszély indít bennünket a változásra!

Szóval, az első tehát ez. Ne attól várjátok a változást, hogy a férjetekből kipasszírozzátok azt, hogy tartson ott, ahol ti tartotok! Ez nem fog menni!

A másik pedig az, hogyha belenézünk a csőbe, és jó felé nézünk a csőbe, akkor ezt látjuk mi férfiak is, hogy nektek hihetetlenül nehéz helyzetetek van manapság! Nehezebb, mint nekünk, méghozzá azért, mert szeretnétek gyereket, gyerekeket, szeretnétek karriert, és szeretnétek szabadok is lenni, szeretnétek boldog kapcsolatokat, szeretnétek ti is dartsozni, meg biliárdozni, még bowlingozni is nagyon szeretnétek. Szóval, egyszer csak, kinyílt a világ, és jogotok van mindehhez, amit szeretnétek! Úgy tűnik, ahogy mi sem vagyunk fölkészülve arra, hogy változzunk -, mert valahogy eddig nem nagyon kellett -, úgy ti se! Tehát arra a nagy kihívásra, hogy ezt most mind-mind szeretnétek, mert kialakult ez az igény, hogy akkor lennék boldog, ha, ma ez egy olyan hatalmas teherként nehezedik egy nőre, amit alig-alig lehet viselni. Nagyon izgalmas lenne a nőknek feltenni azt a kérdést, amikor van egy probléma, egy nehézség a párkapcsolatban vagy a házasságban, vagy a gyereknevelésben, hogy: Mi az én szerepem, ebben a dologban? Hogy működök én közre, ebben a helyzetben? Ha iszik a férjem, akkor mi az én szerepem ebben? A gyerekek nem tanulnak jól, és az egyikük megbukott, és most azon túl, hogy a férjem törődhetne többet a gyerekekkel, mert sosincs otthon az a gazember, most ezen túl, mi az én szerepem a gyerekek bukásában? Ez egy nagyon fontos kérdés lenne! 

Ez pedig elvezet ahhoz a kérdéshez bennünket, hogy: Mi a szerepem a házasságban?  Mit is akarok én? Úgy tűnik, hogy minden nő a kapcsolatában, tele van jószándékkal, és igazán nagyszerű tervekkel és célokkal, és közben folyamatosan csináltok olyasmit, amelyek megakadályoznak benneteket abban, hogy ezeket a jó célokat elérjétek. Ezeket nem mások csinálják, hanem ti, folyamatosan! Fölismertek valamit, hú, ezt másképp kellene, így kellene vagy úgy kellene, ehhez nekem is van jogom, és a többi, de abban még nincs meg a rutin, hogy hogyan tudom ezt a dolgot jól menedzselni? Mert ez nagyon nehéz, és ebben meg nektek nincsen rutinotok, és ezt mi, férfiak, nagyon jól tudjuk. Még mindig egy olyan világban élünk, ahol teljesen evidens, hogy én dolgozhatok 10 órát! Hát ugyan már, hát te hogyan kötsz belém, ha én 10 órát dolgozok? Hát az normális! De ha te akarsz 10 órát dolgozni, hát azt azért beszéljük meg! Tehát mi még sokkal jobban menedzseljük magunkat, mint általában ti! Éppen ezért törvényszerűen egy csomó olyan dolog történik, amit ti csináltok nem jól, pedig a céljaitok jók! De ezt viszont nagyon nehezen tudjátok észrevenni, és ez nektek a nagy kihívás! Ezt én így látom.

Mi a szerepem egy adott helyzet kialakulásában? Például most mondok két klasszikus összetevőt. Alkoholista férfiak mellett, az esetek nagy többségében olyan nők állnak, most azon túl, hogy ezt hozzák esetleg a családjukból, akik kényszeresen segítenek, és állandóan ott is áldozatokat hoznak, ahol már nem kellene. A másik pedig, hogy irányítani akarják a kapcsolatot. Ez a két jellemző, nagyon gyakran megjelenik, ezekben a kapcsolatokban! Vagyis, például egy hölgy, akinek szenvedélybeteg férje van, kérdezze meg magától, most azon túl, hogy ez neki nagyon nehéz és van egy csomó panasza, jogosan is, hogy nem akarom-e én irányítani a férjem? Nem akarom-e úgy a saját életemet képviselni, hogy azt gondolom, hogy ezt csak azon az áron tudom, hogy én irányítom őt? Ez az egyik. A másik, hogy nem lehetséges-e az, hogy én pontosan, amikor akarnék egy boldog életet élni, még akkor is megsajnálom a férjem, amikor nem kellene? Nem sajnálom meg! Kötünk egy egyezséget, és ha nem tartja meg, akkor annak következményei vannak! Egy pont után nem lehet mit tenni, minthogy következményei vannak annak, ha te tovább iszol! Így, ahogy mondom! Tehát egy nő, eljuthat oda, hogy azt mondja, hogy: Nézd, ha ezt tovább folytatod, akkor nem vagyok hajlandó veled együtt élni! Az megint egy másik kérdés, hogy meg tudja-e ezt tenni, vagy hogyan teszi ezt meg? Ez egy nagyon nagy kérdés! Itt én most csak elismerem ezt a jogosultságot. Egy nőnek nem kell beledöglenie abba, hogy a férje iszik, mert mondhatod azt, hogy van egy határ! Miután most egy nagyon konkrét példát hoztam, ezért biztosan vannak kivételek, árnyalatok, finomságok, de én ezt a ti bölcsességetekre szeretném bízni!

A következő: Megtanulni azt, hogy nem folyamatos elvárásokkal fordulok a férfi felé! Így írta le ezt a terapeuta, és nem én írtam így le, hogy: Abbahagyom a nyomulást! Vagyis azt, hogy úgy gondolom, hogy akkor leszek csak boldog, és lehetek boldog, amihez meg jogom van, ha belőled kipasszírozok valamit! Ezt a fajta nyomulást kellene megállítani valahogy, értelmes, örömteli célokkal! Nagyon nehéz ilyen célokat kitűzni egy nőnek a házasságban, akkor, amikor a kapcsolata nem működik túl jól, egy csomó mindent várna a férjétől, szeretne egy jó kapcsolatot, és erre látszólag az ellenkező irányba mozdulni. Két ötletem van: Értelmes, örömteli célok tűzhetők ki mindenféle munkával, tevékenységgel, illetve a barátnőkkel való, értelmes kapcsolattal. Tehát olyasmire gondolok, amiből azért valami kijön! Tehát nem arra gondolok, amikor a barátnők közösen szapulják a férjeiket! Abból nem sok minden jön ki! Mi az, amit kifejezetten nem ajánlanék? Két dolgot mondok. Az egyik, hogy a nő a céljait a gyerek felé irányítja, és akkor azt mondja, hogy: Akkor legyél te az életem értelme! Ezt kifejezetten nem ajánlanám, méghozzá azért, mert a gyerek kap egy akkora túlterhelést, amiről beszéltem, és aztán kap majd annyi romoló jogosultságot a te jó szándékodtól, hogy az csuda! Ne a gyerek! Ne ő legyen a céltáblája, az én értelmes életemnek! Ezt persze egy nőnek nagyon nehéz megvalósítania, tudom jól. A másik pedig az, ami a még rosszabbik megoldás, mégpedig az, hogy értelmesnek és örömtelinek tűnő célokat tűzök ki, más, házas férfiakkal való kapcsolatomat illetően. Ezt most így mondtam, de ezt most nagyon komolyan gondolom! Azt hiszem, hogy ez nem sokat hoz a konyhára! Házas férfiakkal való örömteli, értelmes célok kitűzése – ez nem olyan jó irány! Egy-két hétig annak tűnik, egy-két hónapig is annak tűnhet, és utána majd sokkal nehezebb helyzetben leszel, mint voltál valaha! Ezt én nagyon látom! Éppen azért, mert ebben a két irányban vannak, hihetetlen nagy erők! Hát egy nő mi mást akarna, mint egy férfival jó kapcsolatban lenni, meg anyukázni? Pont nem ezt kell csinálni, és ez nagyon nehéz!

Nagyon remélem, hogy sikerült úgy elmondanom, ahogy szerettem volna.

 

Nagyon Áldott Húsvétot kívánok nektek! Áldott Nagycsütörtököt, Nagypénteket, Nagyszombatot, Húsvétvasárnapot, meg Húsvéthétfőt! Akkor pedig, már csak hatot kell aludni, és akkor találkozunk megint!

Lejegyezte: Ujhelyi Balázs