A keleti és a nyugati emberkép és értékrend összehasonlítása

2004.09.28.

Megosztom
Elküldöm

A KELETI ÉS NYUGATI EMBERKÉP ÉS ÉRTÉKREND ÖSSZEHASONLÍTÁSA.

Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit! / Egész tehetetlennek érzem magam. Mit csináljak? Ti csak mozogjatok nyugodtan az jót tesz az egészségnek és én meg beszélek. /

A személyiség és a kultúra kölcsönösen összefüggése  - ismétlés

A múltkori alkalommal belekezdtünk nagyon a témánkba amely abból az alap... ez nem föltételezés hanem tudományos állításból indul ki, hogy a személyiség és az én, illetve a kultúra között kölcsönös összefüggések vannak. Vagyis, hogy egy kultúra alapvetően meghatározza a személyiséget és azon belül az ”ÉN”t és aztán ez a személyiség és én meghatározza a kultúrát. Tehát a kultúra és a személyiség között kölcsönös összefüggések vannak és ahhoz hogy nekem egy elmélyült személyes hitem lehessen amely valamiképpen az „ÉN”ben is megjelenik az nyilvánvalóan a kultúrának is függvénye és ahhoz hogy én... én, én... mennyi én... ahhoz, hogy mi egy nagyon gazdag hittel tudjunk rendelkezni, ehhez azt a közeget is érdemes megvizsgálni amelyben a személyiségünk már nagy részben kialakult, amiben az önazonosságunk már meghatározást nyert. Ezért mindig nagyon szűkös megközelítés az vagy szűkös megközelítés volt a részemről, amikor azt a kultúrát amiben mi fölnőttünk s amely alapján meghatároztuk magunkat meg a hitünket és minden ezzel kapcsolatos jelenséget állandónak vettem és azt mondtam, hogy ez az a keret ami megföllebbezhetetlen. Már hogyan volna az. S egy nagyon szép történetet olvastam. A történet arról szól, hogy valódi, egy 19. század végi orosz író, aki már akkor sok mindenen átment, háborúkon, éhínségen sok szenvedésen; látja a falusi gyerekeket, ahogy játszanak, s ahogy játszanak megkérdezi tőlük, hogy hát mondjátok meg, hogy mit játszotok? És hát a gyerekek egész természetesen azt mondják, hogy Ó, hát mi háborúsdit játszunk. S akkor ez a valaki egy kicsit elgondolkozik ezen, hogy-hogy olyan természetes, hogy a gyerekek háborúsdit játszanak s azt mondja nekik: Nem játszanátok egyszer békésdit? És hát a gyerekek – ugye tekintély-tisztelet; a kapcsolati forma egyik alapesete; hát ha egy felnőtt bácsi azt mondja nekik, hogy békésdit játszanak, hát akkor ezt megfontolják és elvonulnak és elkezdenek beszélgetni és néhány perc múlva visszamennek a bácsihoz s azt mondják, hogy „ Mond bácsi azt hogyan kell játszani?” Lehet, hogy ebben az évben ez a történet lehetne valamiképpen a mottónk. Hogy azért igyekszünk egészen madártávlatból ránézni arra a világra amit a saját világunknak nevezünk, hogy adott esetben olyasmit is fölismerjünk vagy olyasmire is rácsodálkozzunk ami lehetőségként, képességként, megközelítésként adva van, csak még azt sem tudjuk, hogy ez adva van. ( 03:55 )

És aztán töprengtem még azon, hogy tulajdonképpen mi a célom. Ezt fontos kitalálni. Aztán arra jutottam, hogy tulajdonképpen az lenne a célom ebben az évben, hogy miközben itt vagyunk aközben nektek, segítsek abban, hogy ti kérdéseket tegyetek föl magatoknak vagy egymásnak. Tehát nem az a célom, hogy válaszokat adjak az általam kigondolt kérdésekre. Vagy hogy én azt gondoljam, hogy vannak kérdéseitek és hogy ezeket én innen megválaszolom. Tehát nem akarok válaszokat adni, hanem csak itt töprengek, vívódok, használok sokféle anyagot és ha az sikerül, hogy nektek kérdések jönnek, esetleg olyan kérdések, amely kérdésekig nem jutottatok volna el, vagy nem így kérdeztetek volna. Akkor azt hiszem, hogy nagy-nagy eredmény amit el tudunk érni együtt. S hogy aztán ti milyen választ adtok hát azt én nem is tudom. De hát ez teljesen úgyis rátok van bízva. ( 05:05 )

Aztán van még egy-két ilyen előzetes gondolatom, mert múltkor nagyon belecsaptam azért mert szorongtam, izgultam és arra gondoltam; gyerünk-gyerünk nyomjuk az anyagot és akkor majd megnyugszom. Hát ez nagyjából így is lett. De most nem izgulok annyira úgyhogy most merek még egy-két dolgot mondani így előzetesen. Például azt, hogy mindig zavarban vagyok amiatt, hogy ti ilyen sokan vagytok. Ez engem kifejezetten zavarba ejt, annyira, hogy tegnapról mára virradóan azt álmodtam, hogy eljöttem ide és nem volt itt senki, csak három ember 🙂 🙂 🙂 Tudom is, hogy ki de nem árulom el.. most is itt vannak. S ez a három ember ilyen nagyon szeretettel körbe vett s azt mondták, hogy „ Nem baj Feri, nem baj. Nem vagy te annyira hülye. Most kiderült az igazság, hogy mit érnek a szavaid, de tudod mit - és akkor nagyon kedvesek voltak, azt mondták – tudod mit Feri, elmegyünk veled kirándulni.” És akkor elvittek kirándulni és mondjuk így a szorongásaimról egy belső képet fessek ahogy azt az álom megmutatta számomra, képzeljétek el, hogy két lány volt és két fiú és elől ment a két lány ezen a kiránduláson - nagyon szeretek kirándulni, ennek a jelentését nem értem még – azonban az a másik fiú megfogta a kezemet 🙂 🙂 🙂 és úgy kirándultunk. Tehát ezt el akartam mondani nektek. Lehet, hogy nagyképűsködőm meg ugrabugrálok de azért a fele se igaz. Na. ( 06:54 )

Aztán a múltkori alkalom után, hogy itt egy kicsit megerősödjek, beszélgettem néhányotokkal és megint hihetetlenül meggyőződtem arról, hogy minden információnak a kulcsa a befogadónál van. Tehát, hogy olyan visszajelzéseket kaptam amiről én nem is gondoltam volna. Tehát például, hogy az előadásomban szapultam a nyugati kultúrát s egyoldalúan kiemeltem a keletinek a szépségeit. Nem, nem, nem kívántam ezt tenni. Talán megpróbáltam azt, hogy kisarkítsam a mi nyugati kultúránknak a hiányosságait vagy egyoldaliságait. De igyekeztem például a megszégyenítéssel a büntetéssel kapcsolatban a keletinek is az árnyoldalait mondani. Hát nem, nem, nem akarok ilyesmi... és még egyebek amelyek nem jutnak most eszembe.

És akkor innen indulva még annyit hadd mondjak, hogy az is nehéz nekem, hogy sokan vagytok olyanok, akikkel van egy személyes kapcsolatom esetleg. Jó személyes kapcsolatom. Tehát akkor itt leülök és akkor rátok bízom magam és mondom és tudom, hogy ti ezt úgyis jól fogjátok érteni. Igen ám de nagyon sokan vagytok akiket egyáltalán nem ismerek és nektek másképpen mondanám és ezért állandóan egyensúlyozom, hogy hogyan is mondjam és emiatt biztos, hogy akik engem nem ismertek rengeteg féleképpen értelmezhetitek azt amit mondok. Nyilván sok féleképpen úgy ahogy az eszembe se jutna. Itt akkor mondjuk lehet, hogy kérhetem tőletek azt, hogy mondjuk ne nézzetek nagyon hülyének. Szóval, hogyha úgy tűnik, hogy én hihetetlen baromságot mondok, akkor talán legyetek jóindulatúak velem, hogy talán valahogy másképp akartam én azt mondani, vagy, hogy van annak valami értelmes üzenete. Na de ha akartok legyetek hihetetlenül kritikusak s járjatok azért, hogy engem szidjatok utána, Az is jó 🙂 s akkor egy csomó negatív indulattól meg tudtok szabadulni. Ez is egy hasznos folyamat. Azon mindig csodálkozom egyébként: vasárnap; szentmise; beszélek; és mindig van legalább öt ember akinek iszonyatosan nem tetszik de következő vasárnap is ott vannak. Ez számomra egy nagyon izgalmas kérdés, hogy ez hogy működik. Na jó azt hiszem ezeket akartam így előzetesen.

Ja meg még valamit. Minden évben egyre inkább azon töprengek, hogy én előadókat fogok ide hívni. Ne 🙂 Ne kedden 🙂 Mert itt vannak ezek a témák. Én már sokakat hallgattam azért, nálam sokkal okosabb embereket. Nagyjából merem azt mondani, hogy nincs olyan téma amiről ne volna olyan előadó, hogy ahhoz nálam jobban ért. Hát ez egész biztos, hogy így van. Amikor kiállok akkor tudjátok, hogy én ezt tudom. Oké? Tehát nem azért mondom, mert azt gondolom, hogy én, én vagyok mindennek az atyamestere. Dehogyis. Tehát egy ilyen csetlő-botló-gondolkozó-valamicsoda ez itt. Oké. Ezért ez nagyon-nagyon kísért engem, hogy hívjak. Múltkor is kaptam egy szép ajánlatot, hogy például Puklai Tóni bácsi szívesen eljönne ide, nemzetközi Pilinszky szakértő és hogy itt tartana valamit. Én úgy meghallgatnám. Ti is? Hmmm 🙂 Na jó. Ezt így úgysem tudjuk megállapítani, hogy hogy legyen. Szóval tudom én ezt és asszem, hogy ez is okoz sokféle zavart bennem. Na mit nem mondtam még? Majd ha eszembe jut, mondom. ( 11:14)

NYUGATI EMBERKÉP

Szóval ott tartottunk, hogy néhány mondatban akkor hadd foglaljam össze a nyugati emberképet. Gyorsan átmegyek rajta mert erről már más összefüggésben beszéltünk, és aztán egy picit bővebben a keleti ember képet, hiszen ez a kultúrának függvénye. Majd pedig a kultúra ennek az emberképnek a függvénye és utána ennek a két sajátos képnek a különböző szempontból való összehasonlítására fogunk vállalkozni.

Na. Nyugati emberkép.

  • Másoktól elhatárolt, szabad, önmagával azonos.
  • Önazonosságát meghatározó cselekvés motivációját az adja, hogy minek tartja magát.
  • Siker és teljesítmény-központú.
  • Egyéni céljai vannak. Életét ezen célok elérésének függvényében értékeli. Sikeres vagyok ha az egyéni céljaim elértem. Sikertelen ha nem. Ha csak egy édesanya vagyok aki négy gyereket felneveltem, akkor az nem sok, mert nem esik egybe az egyéni céljaimmal adott esetben.
  • Független, ésszerű döntéseket hozok egyéni céljaim elérése érdekében.
  • Magam irányítom a magatartásomat és önmagamért vagyok felelős.
  • A kapcsolatok általában akadályoznak vagy konfliktust teremtenek személyes céljaim elérése szempontjából. A közösség vagy a csoport általában akadályoz engem. Jó esetben segít.
  • És aztán az utolsó, amit az utóbbi időben hangsúlyoztam nagyon: Jó érzés töltsön el akkor ha saját magamra gondolok.
Hhmmm... aszongya' ( 13:30 )

KELETI EMBERKÉP

  •  Kapcsolatokkal rendelkező, elkötelezett, másokhoz kötődő lény az ember.
  • Kapcsolatok, szerepek, csoportok, intézmények határozzák meg a cselekvést, nem az egyéni célok.
  • Abban vagyok érdekelt, hogy azok a csoportok – a család, a munkahely, a kisközösség, a nem tudom én mi- jól működjenek.
  • Természetszerűleg igyekszem megfelelni a kötelezettségeimnek amelyek ezekből a kapcsolatokból fakadnak.
  • Ezért aztán igyekszem egyetértésre jutni másokkal és a közösség követelményeit figyelembe venni.
  • Az életét az alapján minősíti, hogy a közösség jólétéhez mennyiben járult hozzá.
  • Alkalmazkodó és csoport célokra összpontosító lény.
  • Egymásért vállalunk felelősséget.
  • A személyes szükségleteit, véleményét a kapcsolatok és a szabályok alá helyezi.
Ilyen lény az ember keleten és így gondolkozik magáról. ( 15:10 ) Egy kicsit hadd tegyem még árnyaltabbá ezt a dolgot.

NYUGAT-AFRIKAI EMBERKÉP

Ez csak két-három mondat. Egy nyugat afrikaitól, ha azt kérjük, hogy mondja meg, hogy ki ő, akkor ezt kifejezetten agresszív beavatkozásnak tekinti, udvariatlanságnak értékeli, pimaszságnak. Számára ez fölháborító és sok szempontból érthetetlen és értelmetlen kérés. Egy nyugat-afrikai archaikus törzsben élő embernek eszébe sem jut önmagát meghatározni. És itt egy nagyon érdekes gondolkozás mód áll itt ennek még a hátterében: Minden tudást, hatalommal hoznak összefüggésbe. Vagyis ha én megkérdezem tőled, hogy te ki vagy és te ezt megmondod nekem ezzel olyan tudást adsz az én kezembe amellyel én hatalmat gyakorolhatok feletted. Ezért eszük ágában sincs erről nyilatkozni. Azon túl, hogy nem is határozzák meg magukat. Egyszerűen hiányzik a kultúrából. ( 16:40 )

Független és függőségi kultúra

Na most. A nyugati kultúrát szokták független kultúrának nevezni, ahol a függetlenség mint valami alapvető érték jelenik meg. De. A függetlenség nem jelent föltétlen önzést. Azután a függetlenség nem jelent egyértelműen individualizmust. Azután a függőség - ahogy a keleti kultúrákat szokták jellemezni ezekben a függőségi kultúrákban – a függőség nem zárja ki a teljesítményre való nyitottságot, a célorientáltságot, hogy nagyon nagy áldozatokat hozzanak bizonyos célok elérése érdekében. De ezek a célok közösségi célok. Nem zárja ki a küzdő szellemet. Azután. A kölcsönös függésben élő kultúrákban is van énkép, adott esetben nagyon is kifinomult. Fejlett önértékelés. Például, mondjuk ha egy japán ember arra döbben rá, hogy súlyosan megszegte a közössé normáit, akkor pontosan tudja, hogy ez alapján önmagát hogyan értékelje s mondjuk beledől a kardjába. Ez csak akkor lehetséges ha nagyon pontosan tudja értékelni önmagát, van egy nagyon határozott önmagáról alkotott képe. De ez a közösségnek függvénye, illetve a kapcsolatoknak döntően függvénye. Azután a függőségben élők – ugye ez nagyon durva kijelentés csak hát valahogy megragadjuk ezt – a függőségi kultúrában élő emberek nagyon tudnak együtt érzőek lenni, udvariasak, empatikusak és szolgálatkészek. De ez nem jelenti azt, hogy szeretnék téged és azt sem jelenti, hogy bíznak benned. Nálunk, ha én együtt érző vagyok, empatikus, udvarias, melegszívű, szolgálatkész és ilyesmi ezt én társítom azzal, hogy szeretlek téged és társítom azzal, hogy többé-kevésbé bízok is benned. Keleten ez tökéletesen elkülönülhet egymástól. Azután, bár nagyon fontos a csoport és a közösség, nyugaton én határozom meg, hogy milyen csoportokhoz tartozok. A nyugati ember sokkal több csoporthoz tartozik mint a keleti, de a nyugati ember sokkal lazábban kötődik és szabadon határozza el ezeket a kapcsolatait. A keleti azonban nem, viszont ezek a kapcsolatok sokkal mélyebben határozzák meg az önazonosság tudatát. ( 19:35 ) Na most a kölcsönös függésben...  / Szia Márti 🙂 A Márti asszony lett szombaton. Hoztál kötni valót? Horgolni! Horgolni, hoztál? Azt gondolom, hogy a Márti most még inkább bele fog húzni 🙂 🙂 🙂 Tehát itt a szociális kapcsolatai át fognak rendeződni, a családi-társas viszonyai sokkal árnyaltabbá válnak föltehetően néhány év múlva s a horgolni való is ennek arányában növekszik majd. / Szóval a keleti kultúrában kialakulhat egy olyan hit vagy hiedelem... mindegy egy olyan meggyőződés, hogy miután mindenki mindenkivel kölcsönösen összefügg és viszonyban van, ezért a te jóléted vagy jobb léted csakis mások kára árán történhet. Ez adott esetben nagyon komoly ellentéteket, irigységet és agressziót tud szülni. Mintha abban gondolkoznánk, hogy egy zárt rendszerről van szó. Az anyagi javak állandót jelentenek s ha valakinek több lesz azt valakitől el kell, hogy vegye. Ki mástól, mint tőlem? Nyugaton ezt másképp gondoljuk / Isten hozott titeket! Űlj erre 🙂 / Aztán. Egy másik nagyon érdekes hiedelembéli változás. Mondjuk az ősi, magyar, paraszti kultúrát sokkal inkább olyan jellemzőkkel írhatjuk le ami a jelenlegi keleti kultúrát jellemzi. És akkor itt egy izgalmas összefüggést látunk a hit világban. Ahogyan a keleti kultúrát vagy az ősi, magyar paraszti kultúrát is mi jellemzi? Az, hogy viszonylag zárt csoportban él, mondjuk faluközösségben, és ha őt valami baj éri és ennek nem tudja az okát, akkor mire gondol? Na... hát, hogy rontás van rajta, valaki megátkozta. Ugye, hát mi másra? A bajnak a forrása abból a közösségből kell, hogy fakadjon. De miután pontosan nem tudom meghatározni ezért kialakul egy meggyőződés az átokban a rontásban, a rontás elvételében, a mágiában, a mágikus szertartások fontosságában stb. stb. Egyértelmű összefüggés van a nyugati kultúra individuális fejlődése és az efféle hiedelmek visszaszorulása között. ( 22:48 )

Az Énkép

Aztán, nézzük akkor az énkép közti összefüggésekből levonható következtetéseket. Nyugaton az Én az egy tárgy, elemezhető, szétszedhető. Hogy mennyire az: gyakorlaton vagyok egy nevelési tanácsadóban és beültem egy pszichoterapeuta és egy tíz éves kislány közti beszélgetésre, amely azért jött létre mert a kislánynak tanulási zavarai vannak. A pszichoterapeuta azzal foglalkozott, hogy a tíz éves kislányt arra kérte, hogy rajzolja fel az énjének a képét három részletre osztva a papírlapot. Úgymint fölöttes Én, Én, és ösztön Én. És a tíz éves kislánynak - akinek ugye tanulási zavarai voltak – ez majdnem sikerült is 🙂 Egy ilyen gyakorlat nyugaton teljesen magától értetődő, azért egy kicsit abszurd is persze. Az, hogy egyáltalán ilyen eszébe jut, hogy akkor daraboljuk föl. Aztán egy másik gyakorlatot csináltatott a kislánnyal mégpedig színelemzést. Le kellett rajzolnia jó színeket meg a rossz színeket. És akkor lerajzolt egy csoport jó színek, másik csoportba rossz színek s utána azt kérte a terapeuta, hogy rajzolja le saját magát. És akkor meg lehet állapítani, hogy hány százalékban rajzolja magát rossz színekkel s hány százalékban jó színekkel. Hhhmmm... Na ennyit a nyugati emberképből adódó éntudatról s a következményeiről. Nyugaton az ember meg tudja mondani, hogy ki ő. Ez megy. Ha ezt megkérdezzük ti is írtátok számolatlanul egymás után. Mivel azonosítjuk magunkat? Általában az általunk szilárdnak vélt adottságokkal, tulajdonságokkal, személyiségünk jellemzőivel esetleg kapcsolatokra utalunk. Keleten ez egészen eltolódik egy másik irányba. A keleti ember nem gondolja azt, hogy létezik olyan, hogy szilárd Én. Ilyen nincs. Az én rugalmas. Attól függ, hogy hol vagyok. Attól függ, hogy milyen helyzetben vagyok, hogy mi az a közeg, mi az a kapcsolatai háló amiben éppen vagyok. Ezt ők nem gondolják.. nem gondolják erről azt, hogy ez azt jelentené, hogy ővelük valami baj van, hogy nem tudják megmondani, hogy kik ők. Ha valaki egy kicsit is ismeri a buddhizmust, akkor ott Buddhának van egy gyönyörű szép története, amely ugye ennek a kulturális hagyománynak a hátterében van. Ez pedig az, hogy kérdezi egy hindu egy buddhistától, vagyis Buddhától, hogy „Mondd csak Buddha, meg tudod te mondani, hogy hol van az az én?” S akkor Buddha azt mondja, hogy: „Vegyük a folyót meg a partját. Ha elveszem a partot, nincsen folyó. Ha elveszem a folyót, nincsen part.” Egy buddhista azt mondja, hogy minden attól függ, hogy milyen rendszerbe helyezem. Végső soron az Én, illúzió. Annak az illúziója amely a kölcsönhatásokból fakad. Hát egy nyugati ezzel semmit se tud kezdeni. Hogy lenne már illúzió. Ez az egyetlen dolog amihez próbálom kötni magam meg amiből kiindulva gondolkozom. Van egy gyönyörű zen buddhista, nem az csan buddhista példázat gyűjtemény, az a címe: Folyik a híd. Na most 🙂 leírtátok a magatok listáját nem tudom hány százalék jött ki. Az Egyesült Államokban a kínai diákok között, több mint 50 százaléka az Én meghatározásnak kapcsolatra vonatkozott. A nyugati diákoknál ez csak 24 százalék volt. ( 28:12 )

Önértékelés, önbecsülés

Önértékelés és önbecsülés, önbizalom, önmagamba vetett hit. Ez hogyan alakul. Nyugaton. Nyugaton miután meghatároztam, hogy ki vagyok én, nagyon nagy erőket összpontosítok, hogy magamat pozitív adottságokkal hozzam összefüggésbe és így határozzam meg magam. Az Egyesült Államokban a nyugati diákoknak az önértékelésében négyszer-ötször olyan sok pozitív elem szerepelt mint a keleti diákokéban. Vagyis számunkra elemi fontosságú, hogy erősítsük az énünket, azt amit Énnek nevezünk s azt összekössük pozitív tulajdonságokkal. Keleten. Egy ilyen Énkép és ennek a megerősítése kifejezetten kártékony. Egy keleti diákot ha megkérdezünk, hogy ő hogyan látja magát, akkor ugye egy negyede, egy ötöde lesz a pozitív kijelentés amit magáról tesz s azt is negatív formában mondja. Nem fogja azt mondani, hogy nagyon bátor vagyok. Hanem sokkal inkább ezt úgy fejezi ki: „nem félek.” „nem vagyok lusta” … vagy ilyesmiket fog állítani. Sokkal több negatív jellemzőt fog magáról mondani mint pozitívat, vagy legalábbis többet mint pozitívat. Ennek a hátterében a kultúra áll. Miért? Azért mert keleten van egy univerzális módszer arra, hogy te hogy erősödjél meg, hogy hogy legyen erős, pozitív önértékelésed. Ezt Keleten úgy csinálják, hogy megkérnek téged – most nagyon egyszerűen mondom – hogy határozd meg, hogy abban a csoportban amelynek te tagja vagy, léteznek-e olyan normák amelyeket mindenki elfogad és fontosnak tart. Akkor azt mondják mondjuk, hogy a hűség, a megbízhatóság, a szavahihetőség. És akkor tárd föl, hogy a te személyiségedben milyen akadályok vannak, hogy ilyen ember lehessél. Tehát legyél nagyon önkritikus. Ha föltártad, hogy hol vannak a hiányosságaid, ezeket javítsd ki. Dolgozz rajta. Nagyon fontos az önfegyelem és a munka amit ennek érdekében végzel. Majd pedig elkezdesz fejlődni s a közösség téged megerősít és elismeri azokat az értékeket, amelyeket te ezen munka révén megvalósítottál. Ezért egy ilyen modellben egy olyan valaki … mint ahogy nyugaton: négy jellemzőt mutattak ki amelyben egy nyugati diák kifejezetten torzan értékeli magát; sokkal pozitívabban mint ahogy az reális lenne. Egyrészt sokkal optimistább magát illetően, mint az reális lenne. Sokkal inkább a sikereiről számol be, és ez teljesen irreális. A társas összehasonlításokban mindig a magánál gyengébbel hasonlítja magát össze, vagy legalábbis előszeretettel. És sokkal inkább kiemeli az egyedi vonásait. Ezek mind irreálisak és egy torz képet festenek magáról, mégis általánosan jellemzőek. Ránk is. De úgy tűnik, hogy görcsösen kapaszkodunk ezekbe a megoldásokba, hogy magunkat megerősítsük. Aztán. ( 32:24 )

Másik ember jellemzése

Van különbség a másik ember jellemzése terén is. Nyugaton ha meg akarom mondani, hogy te ki vagy, a személyiségjegyeidet próbálom ki kutatni. Tudom, hogy melyek a félelem alaptípusai. Hogy te egy skizoid alkat vagy, vagy depresszív s ez alapján fogom meg mondani, hogy kinek látlak téged, vagy a tulajdonságaidat szedem össze. Egyesült Államokban indiai diákokat kérdeztek meg ugyanerről. Egy indiai diák egészen másképp gondolkozik. Egy indiai diák a te jellemzésedet mindig egy összefüggésen belül adja meg. Egy nagyon jópofa jellemzést olvastam. Például azt mondja „ Az én barátom egy olyan valaki, akinek nincsen földje de nagyon szívesen dolgozik más emberek földjén.” Mindig egy összefüggésen belül mondja meg hogy ki a másik. Nem pedig önmagában. ( 33:36 )

Magatartás megítélése

A magatartás megítélése is különbözik.Nyugaton az okok láncolatát nagyon szeretjük. Ez visszavezet bennünket a görög filozófiához. Még Aquinói Szent Tamásnak az Istenérvei is erre a logikára járnak, ugye, mert Arisztotelészen nevelkedik. S azt mondja, hogy azért tudom, hogy van Isten mert az okok láncolatában el kell jutnom minden oknak az okához. A végső okhoz. Ebből az is származik, hogy mi hajlamosak vagyunk egy okra visszavezetni valamilyen jelenséget. Hihetetlenül szeretünk primitíven gondolkozni, mert ez megnyugtat minket. Tehát például egyetlen nagy veszély leselkedik máma este is ránk a terrorizmus fenyegetése. Na ezeket nagyon szeretjük. Azért élünk most nehezebben mert a terrorizmus fenyegetettsége miatt változik minden és ha a terrorizmusnak a fullánkját kihúznánk s az összes terroristát börtönbe zárnánk megint jól tudnánk élni. Így csak egy nyugati ember gondolkozik meg a politikusok. 🙂 Na ... de ezért ezt nem vonom vissza.

 Jó. A buddhista kultúrán nevelkedett Kelet – persze nagyon leegyszerűsítve- eleve torznak tart egy ilyen szemléletet, mert minden dolog mögött összefüggések rejlenek. Minden dolgot több ok indokol meg. Ez ugye bölcseleti különbség. Ezért egy buddhistának eszébe sem jut így gondolkozni. Egy buddhistának eszébe sem jut azt mondani, hogy „ azért vagyok boldogtalan mert rossz feleséget választottam. Ilyet egy Nyugati ember mond de egy Keleti soha. Eszébe se jutna ez.

 Na most. Egy érdekes kísérlet. Egy brutális gyilkosság történt Nyugaton. Egy nyugati diák legyilkolta úgy emlékszem a tanárját meg néhány diáktársát mert rossz jegyet kapott. Egy keleti diák is, Kínában legyilkolta tanárját meg diáktársait mert rossz jegyet kapott. Ezek után arra voltak kíváncsiak, hogy a nyugati diákok és a keleti diákok hogyan értelmezik az eseményt. Illetve, hogy a médiában ez hogyan jelenik meg. Nyugaton azzal foglalkoztak, hogy milyen okok láncolata vezetett oda, hogy ez a diák ezt csinálta és hogy milyen alkatú is volt az elkövető. Keleten kifejezetten arról beszéltek, hogy milyen kontextusban történt ez az esemény, hogy nem az okok láncolata érdekelte őket hanem az összefüggés és a háttér. Sőt ezt egy társadalmi problémaként kezdték értelmezni. ( 37:21 )

Sportesemények megítélése

Na, ami nagyon tetszik. Sportesemények megítélése. Azt gondoljátok, hogy egy nyugati sport riporter a foci meccset ugyanúgy közvetíti mint egy keleti? Háhááá... dehogyis. Ugyanaz a gól, de mást látnak. Ugyanis azt is elemezték, hogy mit mond egy sportriporter keleten ha kimarad a gólhelyzet. És mit mond nyugaton. Ugye az a baj, hogy én mindig gyorsan elmondom, hogy mit mond, ahelyett hogy ti gondolkozhatnátok rajta. Mert mikor el mondom... hát persze, hogy ezt mondom.. milyen unalmas 🙂 de ha nem mondom el akkor kiderül, hogy nem tudjátok 🙂 Ugye. Akkor ezért most elmondom. Mit mond nyugaton: ki hagyja a górét. Ugye milyen furcsa kifejezés. Mit üvölt a riporter? Vagy te mit mondasz? Ugye fölpattansz, öklödet....  Mit mondasz? Ne, ne, nenene.. 🙂 🙂 🙂 csak a...  hogy mondjam? Csak a tartalmi részét, a formai részét nem kell. Ugye hát valami ilyesmit üvöltesz, hogy „ Hogy lehetsz ilyen béna, te szerencsétlen, nyomorult. Hol kaptad a focicipőt? Takarodj az öltözőbe! Azt gondoljuk mi, hogy egy ember felelős azért, hogy kimaradt az a gólhelyzet. Ez teljesen egyértelmű. És a keleti sportriporter nem ezt mondja. Hanem megnézi, hogy mi volt az a helyzet, amiben ez a gólhelyzet kimaradt. Egész más a szemlélet. ( 39:15 )

Halacskás kísérlet

Na. Filmeket készítettek halakról. Animációs film. A kísérlet érdekében. Kis halacskák úsznak. Van egy csoport hal, meg van egy szem halacska. És akkor a filmen azt lehet látni, hogy az egy szem halacskához oda úszik a sok hal és együtt úszkálnak tovább. Megkérdeztek nyugati diákokat, hogy vajon mi volt az oka annak, hogy az egy szem halacskához sok halacska úszott s együtt úszkáltak el? A nyugati diákok nagy többsége azt mondta „ az az egy szem halacska tud valamit” 🙂 A keleti diákok meg azt mondták „ hát nyilván sokfajta összefüggés van a sok hal az egy hal, az egy hal a sok hal és aztán a sok hal között” És erről mondtak valami történetet. Na. Ugye milyen jó ez a mai előadás? 🙂

Fizikai események megítélése

Fizikai események megítélése. / Hogy mondjam... el fognak fogyni azért ezek a lapok. Van remény. / Még egy tárgynak a jellemzése is kifejezetten más nyugaton meg keleten. Nyugaton azt mondjuk, hogy a tárgynak önálló tulajdonságai vannak. Ti ezt sokkal jobban tudjátok mint én. Van mondjuk helyzeti energiája. A tárgynak van mozgási energiája. Van tehetetlenségi energiája. Ugye. Azért mert a mi görög világunkból ezeket tulajdonítottuk tárgyaknak. Keleten egészen más a fizikai szemléletmód. Hát ott az a tárgy kölcsönhatásban van más tárgyakkal és a környezettel. És egy tárgyról csakis úgy tudunk valamit elmondani, hogy azt mondjuk el, hogy milyen kölcsönhatásban van más dolgokkal. Ezért van az, hogy keleten a gyógyászat is meg egyébként minden más holisztikus. Az egészet nézi s abból vonja le a következtetést az egyes dolgokra nézve. Nálunk meg nem. Mi meg szét darabolunk mindent. S azt mondjuk, hogy azért lettél beteg, mert ott az a pici dolog az ott nem működik jól de bejössz a kórházba kivágjuk, betesszük a másikat és egészséges leszel. Keleten nem gondolják ezt. ( 42:14 )

Közmondások, szólásmondások

Na. Kifejezetten gondoltam arra, hogy milyen izgalmas lenne nyugati és keleti szólásmondásokat, közmondásokat összehasonlítani. Mer azokban nagyon jól tükröződik a kultúra. Mondok nektek egy nyugatit meg egy keletit. Mondjuk ez klasszikus nyugati közmondás vagy szólásmondás. „Teher alatt nő a pálma.” Ugye ok-okozat. A nyugati diákok a nyugati szólásokat sokkal jobban kedvelik s azt gondolják, hogy ezek komoly igazságot fejeznek ki. Egy keleti diák a nyugati szólásokra azt mondja... hmm.. hát ja. De mondjuk komoly izgalom vesz erőt egy keleti diákon mondjuk a következő szólásmondás alatt, ahogy ezt hallja. „Aki elég szerény, félig büszke.” Egy keleti ember azt mondja, hogy „ez igen, ez szólásmondás.” Aki elég szerény, félig büszke. Egy teljesen más gondolkodás mód. ( 43:38 )

Halálbüntetéssel kapcsolatos véleménykülönbség

Na most. Halálbüntetéssel kapcsolatban végeztek kutatást, olyan embereket hívtak meg, keletieket és nyugatiakat akik ellenezték a halálbüntetést. Mindenkinek el kellett olvasnia két tanulmányt. Az egyik tanulmány arról szólt, hogy miért ellenezzük a halálbüntetést? A másik, miért kellene ismét bevezetni? A nyugati diákok mit gondoltok milyen irányba mentek el? Ugye minden diák úgy ült le, hogy ellenzi a halálbüntetést. Nem kell mondani... csak úgy mondjátok magatoknak. A nyugati diákok azt mondták, hogy ők, a két ellentétes tanulmány elolvasása után megerősödtek a saját meggyőződésükben. A keleti diákok pedig elbizonytalanodtak. Azért mert egy keleti diák nézi az összefüggéseket. Valaki másnak, más a véleménye. Hogyan tudnék én valamiképpen egy más véleményű emberrel kapcsolatban lenni. Nyilván úgy, hogy hajlandó vagyok a saját véleményem felülvizsgálatára. Mert hiszen a saját véleményem mindig is függvénye annak a csoportnak a véleményétől vagy véleményének amiben vagyok. ( 45:17 )

Vizualitás

Azután az is kiderült, hogy mást lát egy keleti ember meg egy nyugati. Ugye a férfi is mást lát meg a nő is. Ezt má' valahogy bevettük. Hogy a nők sokkal jobban hallják a magas frekvenciájú hangokat, a nőknek sokkal jobb a periférikus látása. A férfiaknak sok tízszeresével érzéketlenebb a hátán a bőr... bizony-bizony 🙂 és ezerszámra mondhatnánk a példákat... bizony így van 🙂 Egy olyan vizsgálatot készítettek, csináltak, hogy párban járó jeleket mutattak egymás után sok más jellel együtt. Kiderült az, hogy a keleti diákok, az olyan jelekre amik mindig együtt tűntek föl sokkal jobban emlékeztek mint a nyugatiak. Eleve érzékenyebbek összefüggésekre, hogy azok jönnek-e párban vagy nem. ( 46:37 )

Erkölcs

És most jön egy izgalmas téma. Az erkölcs különbsége. Hogy mit tartok erkölcsösnek vagy erkölcstelennek ez függ attól, hogy mit tartok jónak. A jó pedig nyilván ugye szoros összefüggésben van azzal, hogy mit gondolok magamról. Hiszen én szeretnék jó lenni. Na most mit gondolunk az igazságosságról. Egy nyugati ember azt mondja: az igazságosság alapja a jogosultságok elismerése. Fölismerem a saját jogaimat, ezeket érvényesítem. Majd fölismerem a te jogaidat és ezeket nem akadályozom. Egy nyugati embernek erkölcsi kötelessége-e egy másik ember jogainak az elősegítése, előmozdítása, annak az érvényre juttatása? Ez erkölcsi kötelesség-e nyugaton vagy nem? Nem. Már hogy volna az? Mindenki harcol a saját jogaiért. Ezt nem nevezzük erkölcsi kötelességnek. Keleten ez abszurd gondolat. Ha fölismerem a másiknak a jogait és jogosultságait, erkölcsi kötelességem azokat nem csak figyelembe venni, hanem azokat támogatni is. Döntő különbség van az erkölcsiség alapvetésében. Emlékeztek Kohlbergre. Az erkölcsi ítéletalkotás hat foka. Ugye, hogy az elején van az önző ember, az a jó ami nekem jó, másik nem érdekes. Egy valami számít, hogy le ne bukjak és börtönbe ne kerüljek. És aztán így tovább. Akinek már számít a másik, akinek felelősségérzete van a másik érdekeit is figyelembe veszi, elkezd az alapján cselekedni. Ugye így megyünk-megyünk föl, de mindennek az alapja a szabadság és egy elképzelt ideálhoz egyre közelebb jutunk. Ez kifejezetten nyugati gondolat az erkölcsiségről. Keleten nem így gondolkoznak. Keleten egy rendszerről van szó. Nem egy eszményisitett ideált kell megvalósítani hanem figyelembe venni a közösségnek az érdekeit és az alapján cselekedni. Emlékeztek ezekre a történetekre? A dilemma szituációkra? A nyugati ember mit gondol arról, hogy rákos a házastársam, egyetlen egy helyen tudok orvosságot szerezni, de nem adják oda ezért betörök a patikába és ellopom. A nyugati ember, hogy látja ezt a dilemmát? Két jog konfliktusának. Az élethez való jog meg a magántulajdonjoga között van egy súlyos konfliktus és próbálunk mérlegelni. A keleti ember meghallja ugyanezt a dilemma történetet és azt mondja: ez személyes kapcsolatoknak a konfliktusa. Kapcsolatom a feleségemmel, kapcsolatom az üzlettulajdonossal, kapcsolatom a társadalom egészével. Ez egy nagyon komoly kapcsolati dilemma. Számunkra meg jogi dilemma. Nők. Női tudósok. Elkezdték megkérdőjelezni ezt a nyugati erkölcsiséget és kialakítottak nagyon érdekes rendszert, amelyben azt mondják, hogy például ahogy Kohlberg leírja az erkölcsi ítéletalkotás fejlődését, ez a legtöbb nőre nem is érvényes. Mert azt mondják, hogy a legtöbb nő eleve kapcsolatokban gondolkozik. Tehát az a megközelítés, amire mi azt mondjuk, hogy ez az erkölcsi megközelítés, ez tudományos, már nyugaton is megkérdőjelezik s azt mondják akkor legalábbis két megközelítés van: egy ahogy a férfit egy ahogy a nőt próbálom megközelíteni. Az ahogyan egy nőnek az erkölcsisége működik az hasonlít a keleti ember erkölcsiségéhez. Ne bántsunk meg másokat! Hogy is vannak az emberi kapcsolatok? Hogy lehetne úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Nem kell olyan nagyon nyíltan konfrontálódni... és a többi... óvatosan, egy pici hazugság belefér. A – hogy mondják ezt, milyen hazugság, tudjátok ezt –a  kegyes hazugság. Hát a kegyes hazugság a társadalmi jólétnek a kohéziós erője és a többi. Még egy megjegyzés. A keleti gondolkozás mód és erkölcsiség és én kép és minden amit eddig elmondtunk nagyon sokban hasonlít az ókori zsidó fölfogásra. Vagyis az Ószövetségi erkölcsiségre, az Ószövetségi énképre és a többire. Csak azt gondolom, hogyha én itt arról beszélnék, hogy háromezer évvel ezelőtt az Ószövetségi embernek milyen volt a morális fölfogása ez senkit se érdekel, mert túl messze van. Dehogy most az egyetemen a velem tanuló diák, hogy látja a világot azért az mégis izgalmasabb. De hogy ha van köztetek vallásos ember, akit izgat az Ószövetség, akkor amit a keleti kultúráról mondtam, az nagyon-nagyon hasonlít az Ószövetségi zsidó kultúrára. Na most. Ezért ezek a nyugati kutatók azt mondják, akik a nők erkölcsiségét vizsgálták, hogy be kellene vezetni a gondoskodó moralitás fogalmát. A gondosodó erkölcsiségről kéne beszélni és akkor ezt összehasonlíthatjuk indiai diákokkal, akiknél kiderült az, hogy például egy munkahelyen a másiknak a megsegítése, a róla való gondoskodás vagy a szolidaritás kifejezetten független annak a másiknak a megítélésétől. Nem számít az, hogy az én munkatársam, akinek valamilyen szükségletéhez hozzá kellene járulnom, szimpatikus-e vagy nem. Kedvelem-e vagy nem. Jóban vagyok-e vele vagy nem. Ez nem számít. Az derült ki, hogy az indiai diákok körében ez egyáltalán nem érdekes. Azzal, hogy ő abban a közösségben van amelyikben én, megszerezte ezeket a jogosítványokat. Vagyis nekem erkölcsi kötelességem az ő jólétéhez hozzá járulni. Nyugaton hogy megy? Hhmm 🙂 Uram bátyám erkölcsisége. ( 54:40 )

Erkölcsileg vitatható helyzetek megítélése

Nyugaton nagyon keményen ítélkezünk. Keleten egy helyzet minél vitathatóbb, annál óvatosabban ítélik meg. Annál inkább azt mondják, hogy mit tudjuk mi, hogy mi volt az az összefüggés amelyből ez a cselekedet fakadt. Ezt nem ismerjük, ezért legyünk csak óvatosak. De nyugaton, miután én abból indulok ki, hogy téged ítéllek meg nem nagyon érdekel az összefüggés és ezt tetted, ez egy jogi eset s ebből meghatározom, hogy te ki vagy. Keleten sokkal óvatosabbak. Mondok nektek egy érdekes dolgot. Keleten a joggyakorlatnak a része, hogyha a bűn elkövetője, komoly megbánást tanúsít, akkor az az ítélethozatalt is döntően befolyásolja, azért mert a komoly megbánás a közösségi kapcsolatok helyreállítására tett nagyon fontos gesztus. Nálunk meg, kit érdekelt, hogy megbánta. Kit érdekelt, hogy megtért a börtönben? Gyilkos és kész. Keleten egész másképpen gondolják. Na és most jön az, amit én akartam nektek mondani. Mit gondoltok, keleten létezik-e „A piroska és a farkas” meséje. Hát persze, hogy létezik. Archetipikus mese. Hogyan végződik keleten „A piroska és a farkas” című mese? 🙂 Hogy jó barátok lesznek.. miután megette? 🙂 Hát keleten „A piroska és a farkas” című mese azzal végződik, hogy a farkas bocsánatot kér. Mert a farkasnak kutya kötelessége , ugye 🙂 helyreállítani a társadalom egyensúlyát. A farkas tehát bocsánatot kér a mese végén. Konfuciusz akit mi nevezünk így, latinosan, azt mondja, hogy az erkölcsiségnek öt alapja van. Tudjátok ezt? Nem, de nem is akarjuk tudni :)Ez az öt alap, öt kapcsolat. Most megpróbálom elmondani fejből.
  1. Az apa és a fia közti helyes kapcsolat.
  2. A császár és az alattvaló közti helyes kapcsolat.
  3. A barát és a barát közti helyes kapcsolat.
  4. A férj és a feleség közti helyes kapcsolat.
  5. Illetve az idős és a fiatal közti helyes kapcsolat függvénye.
Ppfff... valami egészen más rendszer mint a miénk. Vagyis az erkölcsiségnek az alapja ennek az öt kapcsolatnak – nyilván hát ezek típusok, minták – a helyes megélése. És akkor az utolsó érdekesség. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy az erkölcsiség az milyen mélyen leledzik az emberben. S tudjátok mit kérdeztek? Például arra voltak kíváncsiak, hogy csak akkor merül-e fel erkölcsi ítéletalkotás, hogyha azzal kárt okozunk másoknak. És kiderült, hogy nem. S a következő kérdéseket tették fel: „ Helyteleníted-e azt, hogyha éhes vagy megeszed a saját kutyádat?” Ezen múlik az életed s ott ugat a Blöki. 🙂 Vagy ő vagy én. Dezsőnek meg kell halni 🙂 Ez még hagyján de azt is kérdezték, hogy bűn-e, hogyha a nemzeti zászlóval pucoljuk ki a WC-t? Húúú... és a legtöbb ember azt mondja, hogy igen. Pedig nincs okozott kár. Vagy az egy nagyon sajátos kár. Na, ezeket akartam volna elmondani a kultúrák összehasonlítását illetően, hogy egy kicsit átértékeljünk mindent ahogyan eddig gondolkoztunk arról, hogy mi jó, mi az erkölcs, hogy ki vagyok én, hogy ki vagy te, hogy hogy érdemes élni, hogy mi az élet célja és az összes többi. ( 1:00:24 )

ÚJ VALLÁSI KULTÚRFORMÁK

Haaaa és akkor most belekezdenék egy szerintem érdekes témába. Ezt már két évvel ezelőtt mondtam, hogy el akarom mondani és valahogy mindig odébb-odébb nyomtam. Már jól meg is sárgultak ezek a lapok. Ez pedig, volt körülbelül tíz évvel ezelőtt egy konferencia Budapesten. Nagyon sok nyugati előadó érkezett ide s arról beszéltek, hogy hogyan tudnánk leírni Nyugat Európában az új vallási kultúrformákat. Vagyis, hogy ahogy változik a nyugati kultúra, a vallásnak a kultúrformái is átalakulnak. Azt tudjátok az összehasonlításokból, hogy az ateisták aránya nem változik. Nyugaton évtizedek óta ugyanannyi ember mondja magát arányában ateistának mint tíz éve, húsz éve, harminc éve. Azonban az egyháziasan vallásosoknak az aránya folyamatosan csökken, a maguk módján vallásosak aránya pedig ezzel szemben ugye ellentétesen emelkedik. S akkor arra voltak kíváncsiak, hogyan írhatnánk le azokat a csoportokat vagy közösségeket, amelyek ma próbálnak valamiképpen vallásos módon is viszonyulni az élethez. Az első állítás. Ezt azért akarom elmondani, mert ez rátok és ránk is jellemző. Mi már be vagyunk ezzel oltva. Mindnyájunkban kifejezetten nem csak egy egyházias vallásosság él, hanem ez kultúrvallásosság is. Egy olyan kultúrának a vallásossága amely szemben áll adott esetben vagy mellette áll az egyházias vallásosságnak. Ezért a hit amely ezekben a formákban megjelenik más lesz. Érdemes ezt felismerni. Az első állítás: Az új vallási kultúrformák olyan jelenséget mutatnak, amely nem vezethető le az eddigi előzményekből. Vagyis nem mondhatom azt, hogy ez pont olyan, mint azok a szekták amelyek voltak negyven évvel ezelőtt az Egyesült Államokban. Ez pont olyan mint a gnoszticizmus Krisztus kora után. Ez pont egyenlő azokkal az eretnek mozgalmakkal melyek fölléptek a középkorban. Hogy vannak előzmények de ez valami nagyon sajátosan más. Ezért a kultúrtörténeti előzményekből teljesen nem írhatóak le. Más a tartalom, a forma és a viszony az egyházzal. Ez az első. Ezért az új kultúrvallással kapcsolatos viszonyunk más kéne, hogy legyen mint a szektákkal az eretnek mozgalmakkal régen és az összes többivel kapcsolatban eddig. Ez azt jelenti, hogy személy szerint hihetetlenül nem értek egyet azzal, hogy írunk egy könyvet ráírjuk, hogy New Age és akkor aztán ráköpködünk. Az ilyen alkotásokkal nem értek egyet azért, mert egy kaptafára vágnak mindent. És nem ismerik föl, hogy ami már bennünk is ott van – egyszerűen a kultúrába ágyazottságunk miatt – abban egy hatalmas vágy és keresés van, hogy hogyan tudnánk megélni és kifejezni a vallásos, spirituális késztetéseinket. Mert ezek vannak, de az egyházias formákat nem szeretjük valamiért. Van egy csomó ellenérzésünk, rossz tapasztalatunk. Arra a kulturális formára nemet mondunk, ezért keresünk új formákat. És ha én papként azt mondom, hogy ez egyszerűen undorító, gusztustalan, tévedés, eretnekség és minden, akkor én nagyon tévedek. Ha azt gondolom, hogy ez ellen harcolni kell, akkor elkezdek olyan emberek ellen harcolni, akik keresik az útját, módját annak, hogy a belső késztetéseiket valahogyan formába öntsék és akiknek az egyházias formák már semmit sem jelentenek. Ezért jelenleg mondjuk a magyar katolikus egyháznak hihetetlenül abba kellene hagyni a fröcsögést. Nagyon. És még mielőtt bármit mondunk le kellene ülni és megérteni. Ez például nagyon jó lenne. Ahogy ezt tavaly is mondtam nektek, hogy állandóan azt csináljuk, nem csak mi, hanem hát ez ránk jellemző - már nem csak mi, mint a római katolikus egyház tagjai hanem úgy egyáltalán a nyugati emberre ez nagyon jellemző, hogy nem megérteni akarunk, hanem megmagyarázni. Látunk egy jelenséget és rögtön megmagyarázzuk. Megértés nulla. Az nehezebb, időigényes, le kell ülnöm veled, beszélgetni kell, találkozni. Hűha. Nem egyszerűbb elővenni egy kézikönyvet, kiolvasni, hogy mit mondtunk 500 évvel ezelőtt az eretnek mozgalmakról és ezeket el ismételjük. Látjátok fölhevültem. Dühös vagyok. Indulatos ezzel, mert ugye a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Tele vagyunk jó szándékkal. Na. Tehát sikerül pont az ellenkezőjét csinálni mint amit kellene. Ez akart az első pont lenni. Tehát mi lenne hoyha ugye ha egy órán keresztül mondtam a kulturális különbségeket, hogyha ezt átvinnénk az ezzel kapcsolatos töprengéseinkre is. Jelenleg például kimondható az hogyha egy kereső ember érkezik hozzám, mint katolikus paphoz. A kijelentései, a szóhasználata, a gondolkozásmódja, a szemléletmódja kifejezetten szinte semmit sem hordoz az egyháziasból. Semmit. Olyan kifejezéseket használ amelyek a mi kultúránkból jönnek nem pedig az egyház kultúrájából. Ezért mondjuk egy katolikus papnak kötelessége ezeket a kifejezéseket megismerni. Ezt a kultúrát megismerni de nyilván ezt fordíthatjuk úgy is ha itt ültök katolikus keresztények mondjuk, akkor azt gondolom, nektek föladatotok megismerni azt ami titeket körülvesz. Nagyon. Nagyon. S megnézni azt, hogy lehet, hogy más szavakat használ valaki, há de amit mond az megegyezik azzal a mély vággyal ami bennem is van. Csak úgy fejezi ki, hogy mondjuk a szőr föláll a hátadon. Hát ez lehet. Hát ez lehet, hogy azt mondja mondjuk, épp tegnap beszélgettem valakivel s azt mondja, hogy „ Tudod Feri atya én úgy érzem, hogy, hogy tisztulnak a csakráim.” Ezt mondta: „ Feri atya én.... ö... elmondta az életének a nehézségeit, a vívódásait, hogy hogyan ment át azokon, hogy hogyan erősödött meg a hite, majd ezt mondta, hogy kifejezetten azt gondolom, hogy tisztulnak a csakráim.:) Na. Ez lehet, hogy az egyházias szemléletmódban badarság. Tehát rögtön rászólok és azt mondom, hogy amit eddig mondtál jó ezt akkor töröljük. 🙂 Tehát rendes ember ilyet nem mond . Mi az, hogy csakra 🙂 Eleve ilyen nincs is. Az a szó értelmes, hogy csokor, csók 🙂 🙂 csak azért is. Ezek értelmesek. Csakra nincs felejtsd el. Tanulj meg rendesen beszélni a lelki folyamataidról. A rendes beszéd egyenlő, használj egyházi szóhasználatot. Hát ez a minimum nem? Te jöttél hozzám. Hát majd én tanulom a te nyelvedet, nem? Ne csakrázzál itt nekem. Vigyázzál 🙂 Az, hogy valaki jön és egy ilyen mondatot mond ez ma már természetes. Nekem legalábbis az.


Hű az idő elszaladt, akkor majd legközelebb folytatom. Van-e valakinek hirdetnivalója?


Lejegyezte: czenkikata


A téma a 2004.10.05. előadásban folytatódik.

A KELETI ÉS NYUGATI EMBERKÉP ÉS ÉRTÉKREND ÖSSZEHASONLÍTÁSA.

Isten hozott benneteket! Köszöntök mindenkit! / Egész tehetetlennek érzem magam. Mit csináljak? Ti csak mozogjatok nyugodtan az jót tesz az egészségnek és én meg beszélek. /

A személyiség és a kultúra kölcsönösen összefüggése  - ismétlés

A múltkori alkalommal belekezdtünk nagyon a témánkba amely abból az alap... ez nem föltételezés hanem tudományos állításból indul ki, hogy a személyiség és az én, illetve a kultúra között kölcsönös összefüggések vannak. Vagyis, hogy egy kultúra alapvetően meghatározza a személyiséget és azon belül az ”ÉN”t és aztán ez a személyiség és én meghatározza a kultúrát. Tehát a kultúra és a személyiség között kölcsönös összefüggések vannak és ahhoz hogy nekem egy elmélyült személyes hitem lehessen amely valamiképpen az „ÉN”ben is megjelenik az nyilvánvalóan a kultúrának is függvénye és ahhoz hogy én... én, én... mennyi én... ahhoz, hogy mi egy nagyon gazdag hittel tudjunk rendelkezni, ehhez azt a közeget is érdemes megvizsgálni amelyben a személyiségünk már nagy részben kialakult, amiben az önazonosságunk már meghatározást nyert. Ezért mindig nagyon szűkös megközelítés az vagy szűkös megközelítés volt a részemről, amikor azt a kultúrát amiben mi fölnőttünk s amely alapján meghatároztuk magunkat meg a hitünket és minden ezzel kapcsolatos jelenséget állandónak vettem és azt mondtam, hogy ez az a keret ami megföllebbezhetetlen. Már hogyan volna az. S egy nagyon szép történetet olvastam. A történet arról szól, hogy valódi, egy 19. század végi orosz író, aki már akkor sok mindenen átment, háborúkon, éhínségen sok szenvedésen; látja a falusi gyerekeket, ahogy játszanak, s ahogy játszanak megkérdezi tőlük, hogy hát mondjátok meg, hogy mit játszotok? És hát a gyerekek egész természetesen azt mondják, hogy Ó, hát mi háborúsdit játszunk. S akkor ez a valaki egy kicsit elgondolkozik ezen, hogy-hogy olyan természetes, hogy a gyerekek háborúsdit játszanak s azt mondja nekik: Nem játszanátok egyszer békésdit? És hát a gyerekek – ugye tekintély-tisztelet; a kapcsolati forma egyik alapesete; hát ha egy felnőtt bácsi azt mondja nekik, hogy békésdit játszanak, hát akkor ezt megfontolják és elvonulnak és elkezdenek beszélgetni és néhány perc múlva visszamennek a bácsihoz s azt mondják, hogy „ Mond bácsi azt hogyan kell játszani?” Lehet, hogy ebben az évben ez a történet lehetne valamiképpen a mottónk. Hogy azért igyekszünk egészen madártávlatból ránézni arra a világra amit a saját világunknak nevezünk, hogy adott esetben olyasmit is fölismerjünk vagy olyasmire is rácsodálkozzunk ami lehetőségként, képességként, megközelítésként adva van, csak még azt sem tudjuk, hogy ez adva van. ( 03:55 )

És aztán töprengtem még azon, hogy tulajdonképpen mi a célom. Ezt fontos kitalálni. Aztán arra jutottam, hogy tulajdonképpen az lenne a célom ebben az évben, hogy miközben itt vagyunk aközben nektek, segítsek abban, hogy ti kérdéseket tegyetek föl magatoknak vagy egymásnak. Tehát nem az a célom, hogy válaszokat adjak az általam kigondolt kérdésekre. Vagy hogy én azt gondoljam, hogy vannak kérdéseitek és hogy ezeket én innen megválaszolom. Tehát nem akarok válaszokat adni, hanem csak itt töprengek, vívódok, használok sokféle anyagot és ha az sikerül, hogy nektek kérdések jönnek, esetleg olyan kérdések, amely kérdésekig nem jutottatok volna el, vagy nem így kérdeztetek volna. Akkor azt hiszem, hogy nagy-nagy eredmény amit el tudunk érni együtt. S hogy aztán ti milyen választ adtok hát azt én nem is tudom. De hát ez teljesen úgyis rátok van bízva. ( 05:05 )

Aztán van még egy-két ilyen előzetes gondolatom, mert múltkor nagyon belecsaptam azért mert szorongtam, izgultam és arra gondoltam; gyerünk-gyerünk nyomjuk az anyagot és akkor majd megnyugszom. Hát ez nagyjából így is lett. De most nem izgulok annyira úgyhogy most merek még egy-két dolgot mondani így előzetesen. Például azt, hogy mindig zavarban vagyok amiatt, hogy ti ilyen sokan vagytok. Ez engem kifejezetten zavarba ejt, annyira, hogy tegnapról mára virradóan azt álmodtam, hogy eljöttem ide és nem volt itt senki, csak három ember 🙂 🙂 🙂 Tudom is, hogy ki de nem árulom el.. most is itt vannak. S ez a három ember ilyen nagyon szeretettel körbe vett s azt mondták, hogy „ Nem baj Feri, nem baj. Nem vagy te annyira hülye. Most kiderült az igazság, hogy mit érnek a szavaid, de tudod mit - és akkor nagyon kedvesek voltak, azt mondták – tudod mit Feri, elmegyünk veled kirándulni.” És akkor elvittek kirándulni és mondjuk így a szorongásaimról egy belső képet fessek ahogy azt az álom megmutatta számomra, képzeljétek el, hogy két lány volt és két fiú és elől ment a két lány ezen a kiránduláson - nagyon szeretek kirándulni, ennek a jelentését nem értem még – azonban az a másik fiú megfogta a kezemet 🙂 🙂 🙂 és úgy kirándultunk. Tehát ezt el akartam mondani nektek. Lehet, hogy nagyképűsködőm meg ugrabugrálok de azért a fele se igaz. Na. ( 06:54 )

Aztán a múltkori alkalom után, hogy itt egy kicsit megerősödjek, beszélgettem néhányotokkal és megint hihetetlenül meggyőződtem arról, hogy minden információnak a kulcsa a befogadónál van. Tehát, hogy olyan visszajelzéseket kaptam amiről én nem is gondoltam volna. Tehát például, hogy az előadásomban szapultam a nyugati kultúrát s egyoldalúan kiemeltem a keletinek a szépségeit. Nem, nem, nem kívántam ezt tenni. Talán megpróbáltam azt, hogy kisarkítsam a mi nyugati kultúránknak a hiányosságait vagy egyoldaliságait. De igyekeztem például a megszégyenítéssel a büntetéssel kapcsolatban a keletinek is az árnyoldalait mondani. Hát nem, nem, nem akarok ilyesmi... és még egyebek amelyek nem jutnak most eszembe.

És akkor innen indulva még annyit hadd mondjak, hogy az is nehéz nekem, hogy sokan vagytok olyanok, akikkel van egy személyes kapcsolatom esetleg. Jó személyes kapcsolatom. Tehát akkor itt leülök és akkor rátok bízom magam és mondom és tudom, hogy ti ezt úgyis jól fogjátok érteni. Igen ám de nagyon sokan vagytok akiket egyáltalán nem ismerek és nektek másképpen mondanám és ezért állandóan egyensúlyozom, hogy hogyan is mondjam és emiatt biztos, hogy akik engem nem ismertek rengeteg féleképpen értelmezhetitek azt amit mondok. Nyilván sok féleképpen úgy ahogy az eszembe se jutna. Itt akkor mondjuk lehet, hogy kérhetem tőletek azt, hogy mondjuk ne nézzetek nagyon hülyének. Szóval, hogyha úgy tűnik, hogy én hihetetlen baromságot mondok, akkor talán legyetek jóindulatúak velem, hogy talán valahogy másképp akartam én azt mondani, vagy, hogy van annak valami értelmes üzenete. Na de ha akartok legyetek hihetetlenül kritikusak s járjatok azért, hogy engem szidjatok utána, Az is jó 🙂 s akkor egy csomó negatív indulattól meg tudtok szabadulni. Ez is egy hasznos folyamat. Azon mindig csodálkozom egyébként: vasárnap; szentmise; beszélek; és mindig van legalább öt ember akinek iszonyatosan nem tetszik de következő vasárnap is ott vannak. Ez számomra egy nagyon izgalmas kérdés, hogy ez hogy működik. Na jó azt hiszem ezeket akartam így előzetesen.

Ja meg még valamit. Minden évben egyre inkább azon töprengek, hogy én előadókat fogok ide hívni. Ne 🙂 Ne kedden 🙂 Mert itt vannak ezek a témák. Én már sokakat hallgattam azért, nálam sokkal okosabb embereket. Nagyjából merem azt mondani, hogy nincs olyan téma amiről ne volna olyan előadó, hogy ahhoz nálam jobban ért. Hát ez egész biztos, hogy így van. Amikor kiállok akkor tudjátok, hogy én ezt tudom. Oké? Tehát nem azért mondom, mert azt gondolom, hogy én, én vagyok mindennek az atyamestere. Dehogyis. Tehát egy ilyen csetlő-botló-gondolkozó-valamicsoda ez itt. Oké. Ezért ez nagyon-nagyon kísért engem, hogy hívjak. Múltkor is kaptam egy szép ajánlatot, hogy például Puklai Tóni bácsi szívesen eljönne ide, nemzetközi Pilinszky szakértő és hogy itt tartana valamit. Én úgy meghallgatnám. Ti is? Hmmm 🙂 Na jó. Ezt így úgysem tudjuk megállapítani, hogy hogy legyen. Szóval tudom én ezt és asszem, hogy ez is okoz sokféle zavart bennem. Na mit nem mondtam még? Majd ha eszembe jut, mondom. ( 11:14)

NYUGATI EMBERKÉP

Szóval ott tartottunk, hogy néhány mondatban akkor hadd foglaljam össze a nyugati emberképet. Gyorsan átmegyek rajta mert erről már más összefüggésben beszéltünk, és aztán egy picit bővebben a keleti ember képet, hiszen ez a kultúrának függvénye. Majd pedig a kultúra ennek az emberképnek a függvénye és utána ennek a két sajátos képnek a különböző szempontból való összehasonlítására fogunk vállalkozni.

Na. Nyugati emberkép.

  • Másoktól elhatárolt, szabad, önmagával azonos.
  • Önazonosságát meghatározó cselekvés motivációját az adja, hogy minek tartja magát.
  • Siker és teljesítmény-központú.
  • Egyéni céljai vannak. Életét ezen célok elérésének függvényében értékeli. Sikeres vagyok ha az egyéni céljaim elértem. Sikertelen ha nem. Ha csak egy édesanya vagyok aki négy gyereket felneveltem, akkor az nem sok, mert nem esik egybe az egyéni céljaimmal adott esetben.
  • Független, ésszerű döntéseket hozok egyéni céljaim elérése érdekében.
  • Magam irányítom a magatartásomat és önmagamért vagyok felelős.
  • A kapcsolatok általában akadályoznak vagy konfliktust teremtenek személyes céljaim elérése szempontjából. A közösség vagy a csoport általában akadályoz engem. Jó esetben segít.
  • És aztán az utolsó, amit az utóbbi időben hangsúlyoztam nagyon: Jó érzés töltsön el akkor ha saját magamra gondolok.
Hhmmm... aszongya' ( 13:30 )

KELETI EMBERKÉP

  •  Kapcsolatokkal rendelkező, elkötelezett, másokhoz kötődő lény az ember.
  • Kapcsolatok, szerepek, csoportok, intézmények határozzák meg a cselekvést, nem az egyéni célok.
  • Abban vagyok érdekelt, hogy azok a csoportok – a család, a munkahely, a kisközösség, a nem tudom én mi- jól működjenek.
  • Természetszerűleg igyekszem megfelelni a kötelezettségeimnek amelyek ezekből a kapcsolatokból fakadnak.
  • Ezért aztán igyekszem egyetértésre jutni másokkal és a közösség követelményeit figyelembe venni.
  • Az életét az alapján minősíti, hogy a közösség jólétéhez mennyiben járult hozzá.
  • Alkalmazkodó és csoport célokra összpontosító lény.
  • Egymásért vállalunk felelősséget.
  • A személyes szükségleteit, véleményét a kapcsolatok és a szabályok alá helyezi.
Ilyen lény az ember keleten és így gondolkozik magáról. ( 15:10 ) Egy kicsit hadd tegyem még árnyaltabbá ezt a dolgot.

NYUGAT-AFRIKAI EMBERKÉP

Ez csak két-három mondat. Egy nyugat afrikaitól, ha azt kérjük, hogy mondja meg, hogy ki ő, akkor ezt kifejezetten agresszív beavatkozásnak tekinti, udvariatlanságnak értékeli, pimaszságnak. Számára ez fölháborító és sok szempontból érthetetlen és értelmetlen kérés. Egy nyugat-afrikai archaikus törzsben élő embernek eszébe sem jut önmagát meghatározni. És itt egy nagyon érdekes gondolkozás mód áll itt ennek még a hátterében: Minden tudást, hatalommal hoznak összefüggésbe. Vagyis ha én megkérdezem tőled, hogy te ki vagy és te ezt megmondod nekem ezzel olyan tudást adsz az én kezembe amellyel én hatalmat gyakorolhatok feletted. Ezért eszük ágában sincs erről nyilatkozni. Azon túl, hogy nem is határozzák meg magukat. Egyszerűen hiányzik a kultúrából. ( 16:40 )

Független és függőségi kultúra

Na most. A nyugati kultúrát szokták független kultúrának nevezni, ahol a függetlenség mint valami alapvető érték jelenik meg. De. A függetlenség nem jelent föltétlen önzést. Azután a függetlenség nem jelent egyértelműen individualizmust. Azután a függőség - ahogy a keleti kultúrákat szokták jellemezni ezekben a függőségi kultúrákban – a függőség nem zárja ki a teljesítményre való nyitottságot, a célorientáltságot, hogy nagyon nagy áldozatokat hozzanak bizonyos célok elérése érdekében. De ezek a célok közösségi célok. Nem zárja ki a küzdő szellemet. Azután. A kölcsönös függésben élő kultúrákban is van énkép, adott esetben nagyon is kifinomult. Fejlett önértékelés. Például, mondjuk ha egy japán ember arra döbben rá, hogy súlyosan megszegte a közössé normáit, akkor pontosan tudja, hogy ez alapján önmagát hogyan értékelje s mondjuk beledől a kardjába. Ez csak akkor lehetséges ha nagyon pontosan tudja értékelni önmagát, van egy nagyon határozott önmagáról alkotott képe. De ez a közösségnek függvénye, illetve a kapcsolatoknak döntően függvénye. Azután a függőségben élők – ugye ez nagyon durva kijelentés csak hát valahogy megragadjuk ezt – a függőségi kultúrában élő emberek nagyon tudnak együtt érzőek lenni, udvariasak, empatikusak és szolgálatkészek. De ez nem jelenti azt, hogy szeretnék téged és azt sem jelenti, hogy bíznak benned. Nálunk, ha én együtt érző vagyok, empatikus, udvarias, melegszívű, szolgálatkész és ilyesmi ezt én társítom azzal, hogy szeretlek téged és társítom azzal, hogy többé-kevésbé bízok is benned. Keleten ez tökéletesen elkülönülhet egymástól. Azután, bár nagyon fontos a csoport és a közösség, nyugaton én határozom meg, hogy milyen csoportokhoz tartozok. A nyugati ember sokkal több csoporthoz tartozik mint a keleti, de a nyugati ember sokkal lazábban kötődik és szabadon határozza el ezeket a kapcsolatait. A keleti azonban nem, viszont ezek a kapcsolatok sokkal mélyebben határozzák meg az önazonosság tudatát. ( 19:35 ) Na most a kölcsönös függésben...  / Szia Márti 🙂 A Márti asszony lett szombaton. Hoztál kötni valót? Horgolni! Horgolni, hoztál? Azt gondolom, hogy a Márti most még inkább bele fog húzni 🙂 🙂 🙂 Tehát itt a szociális kapcsolatai át fognak rendeződni, a családi-társas viszonyai sokkal árnyaltabbá válnak föltehetően néhány év múlva s a horgolni való is ennek arányában növekszik majd. / Szóval a keleti kultúrában kialakulhat egy olyan hit vagy hiedelem... mindegy egy olyan meggyőződés, hogy miután mindenki mindenkivel kölcsönösen összefügg és viszonyban van, ezért a te jóléted vagy jobb léted csakis mások kára árán történhet. Ez adott esetben nagyon komoly ellentéteket, irigységet és agressziót tud szülni. Mintha abban gondolkoznánk, hogy egy zárt rendszerről van szó. Az anyagi javak állandót jelentenek s ha valakinek több lesz azt valakitől el kell, hogy vegye. Ki mástól, mint tőlem? Nyugaton ezt másképp gondoljuk / Isten hozott titeket! Űlj erre 🙂 / Aztán. Egy másik nagyon érdekes hiedelembéli változás. Mondjuk az ősi, magyar, paraszti kultúrát sokkal inkább olyan jellemzőkkel írhatjuk le ami a jelenlegi keleti kultúrát jellemzi. És akkor itt egy izgalmas összefüggést látunk a hit világban. Ahogyan a keleti kultúrát vagy az ősi, magyar paraszti kultúrát is mi jellemzi? Az, hogy viszonylag zárt csoportban él, mondjuk faluközösségben, és ha őt valami baj éri és ennek nem tudja az okát, akkor mire gondol? Na... hát, hogy rontás van rajta, valaki megátkozta. Ugye, hát mi másra? A bajnak a forrása abból a közösségből kell, hogy fakadjon. De miután pontosan nem tudom meghatározni ezért kialakul egy meggyőződés az átokban a rontásban, a rontás elvételében, a mágiában, a mágikus szertartások fontosságában stb. stb. Egyértelmű összefüggés van a nyugati kultúra individuális fejlődése és az efféle hiedelmek visszaszorulása között. ( 22:48 )

Az Énkép

Aztán, nézzük akkor az énkép közti összefüggésekből levonható következtetéseket. Nyugaton az Én az egy tárgy, elemezhető, szétszedhető. Hogy mennyire az: gyakorlaton vagyok egy nevelési tanácsadóban és beültem egy pszichoterapeuta és egy tíz éves kislány közti beszélgetésre, amely azért jött létre mert a kislánynak tanulási zavarai vannak. A pszichoterapeuta azzal foglalkozott, hogy a tíz éves kislányt arra kérte, hogy rajzolja fel az énjének a képét három részletre osztva a papírlapot. Úgymint fölöttes Én, Én, és ösztön Én. És a tíz éves kislánynak - akinek ugye tanulási zavarai voltak – ez majdnem sikerült is 🙂 Egy ilyen gyakorlat nyugaton teljesen magától értetődő, azért egy kicsit abszurd is persze. Az, hogy egyáltalán ilyen eszébe jut, hogy akkor daraboljuk föl. Aztán egy másik gyakorlatot csináltatott a kislánnyal mégpedig színelemzést. Le kellett rajzolnia jó színeket meg a rossz színeket. És akkor lerajzolt egy csoport jó színek, másik csoportba rossz színek s utána azt kérte a terapeuta, hogy rajzolja le saját magát. És akkor meg lehet állapítani, hogy hány százalékban rajzolja magát rossz színekkel s hány százalékban jó színekkel. Hhhmmm... Na ennyit a nyugati emberképből adódó éntudatról s a következményeiről. Nyugaton az ember meg tudja mondani, hogy ki ő. Ez megy. Ha ezt megkérdezzük ti is írtátok számolatlanul egymás után. Mivel azonosítjuk magunkat? Általában az általunk szilárdnak vélt adottságokkal, tulajdonságokkal, személyiségünk jellemzőivel esetleg kapcsolatokra utalunk. Keleten ez egészen eltolódik egy másik irányba. A keleti ember nem gondolja azt, hogy létezik olyan, hogy szilárd Én. Ilyen nincs. Az én rugalmas. Attól függ, hogy hol vagyok. Attól függ, hogy milyen helyzetben vagyok, hogy mi az a közeg, mi az a kapcsolatai háló amiben éppen vagyok. Ezt ők nem gondolják.. nem gondolják erről azt, hogy ez azt jelentené, hogy ővelük valami baj van, hogy nem tudják megmondani, hogy kik ők. Ha valaki egy kicsit is ismeri a buddhizmust, akkor ott Buddhának van egy gyönyörű szép története, amely ugye ennek a kulturális hagyománynak a hátterében van. Ez pedig az, hogy kérdezi egy hindu egy buddhistától, vagyis Buddhától, hogy „Mondd csak Buddha, meg tudod te mondani, hogy hol van az az én?” S akkor Buddha azt mondja, hogy: „Vegyük a folyót meg a partját. Ha elveszem a partot, nincsen folyó. Ha elveszem a folyót, nincsen part.” Egy buddhista azt mondja, hogy minden attól függ, hogy milyen rendszerbe helyezem. Végső soron az Én, illúzió. Annak az illúziója amely a kölcsönhatásokból fakad. Hát egy nyugati ezzel semmit se tud kezdeni. Hogy lenne már illúzió. Ez az egyetlen dolog amihez próbálom kötni magam meg amiből kiindulva gondolkozom. Van egy gyönyörű zen buddhista, nem az csan buddhista példázat gyűjtemény, az a címe: Folyik a híd. Na most 🙂 leírtátok a magatok listáját nem tudom hány százalék jött ki. Az Egyesült Államokban a kínai diákok között, több mint 50 százaléka az Én meghatározásnak kapcsolatra vonatkozott. A nyugati diákoknál ez csak 24 százalék volt. ( 28:12 )

Önértékelés, önbecsülés

Önértékelés és önbecsülés, önbizalom, önmagamba vetett hit. Ez hogyan alakul. Nyugaton. Nyugaton miután meghatároztam, hogy ki vagyok én, nagyon nagy erőket összpontosítok, hogy magamat pozitív adottságokkal hozzam összefüggésbe és így határozzam meg magam. Az Egyesült Államokban a nyugati diákoknak az önértékelésében négyszer-ötször olyan sok pozitív elem szerepelt mint a keleti diákokéban. Vagyis számunkra elemi fontosságú, hogy erősítsük az énünket, azt amit Énnek nevezünk s azt összekössük pozitív tulajdonságokkal. Keleten. Egy ilyen Énkép és ennek a megerősítése kifejezetten kártékony. Egy keleti diákot ha megkérdezünk, hogy ő hogyan látja magát, akkor ugye egy negyede, egy ötöde lesz a pozitív kijelentés amit magáról tesz s azt is negatív formában mondja. Nem fogja azt mondani, hogy nagyon bátor vagyok. Hanem sokkal inkább ezt úgy fejezi ki: „nem félek.” „nem vagyok lusta” … vagy ilyesmiket fog állítani. Sokkal több negatív jellemzőt fog magáról mondani mint pozitívat, vagy legalábbis többet mint pozitívat. Ennek a hátterében a kultúra áll. Miért? Azért mert keleten van egy univerzális módszer arra, hogy te hogy erősödjél meg, hogy hogy legyen erős, pozitív önértékelésed. Ezt Keleten úgy csinálják, hogy megkérnek téged – most nagyon egyszerűen mondom – hogy határozd meg, hogy abban a csoportban amelynek te tagja vagy, léteznek-e olyan normák amelyeket mindenki elfogad és fontosnak tart. Akkor azt mondják mondjuk, hogy a hűség, a megbízhatóság, a szavahihetőség. És akkor tárd föl, hogy a te személyiségedben milyen akadályok vannak, hogy ilyen ember lehessél. Tehát legyél nagyon önkritikus. Ha föltártad, hogy hol vannak a hiányosságaid, ezeket javítsd ki. Dolgozz rajta. Nagyon fontos az önfegyelem és a munka amit ennek érdekében végzel. Majd pedig elkezdesz fejlődni s a közösség téged megerősít és elismeri azokat az értékeket, amelyeket te ezen munka révén megvalósítottál. Ezért egy ilyen modellben egy olyan valaki … mint ahogy nyugaton: négy jellemzőt mutattak ki amelyben egy nyugati diák kifejezetten torzan értékeli magát; sokkal pozitívabban mint ahogy az reális lenne. Egyrészt sokkal optimistább magát illetően, mint az reális lenne. Sokkal inkább a sikereiről számol be, és ez teljesen irreális. A társas összehasonlításokban mindig a magánál gyengébbel hasonlítja magát össze, vagy legalábbis előszeretettel. És sokkal inkább kiemeli az egyedi vonásait. Ezek mind irreálisak és egy torz képet festenek magáról, mégis általánosan jellemzőek. Ránk is. De úgy tűnik, hogy görcsösen kapaszkodunk ezekbe a megoldásokba, hogy magunkat megerősítsük. Aztán. ( 32:24 )

Másik ember jellemzése

Van különbség a másik ember jellemzése terén is. Nyugaton ha meg akarom mondani, hogy te ki vagy, a személyiségjegyeidet próbálom ki kutatni. Tudom, hogy melyek a félelem alaptípusai. Hogy te egy skizoid alkat vagy, vagy depresszív s ez alapján fogom meg mondani, hogy kinek látlak téged, vagy a tulajdonságaidat szedem össze. Egyesült Államokban indiai diákokat kérdeztek meg ugyanerről. Egy indiai diák egészen másképp gondolkozik. Egy indiai diák a te jellemzésedet mindig egy összefüggésen belül adja meg. Egy nagyon jópofa jellemzést olvastam. Például azt mondja „ Az én barátom egy olyan valaki, akinek nincsen földje de nagyon szívesen dolgozik más emberek földjén.” Mindig egy összefüggésen belül mondja meg hogy ki a másik. Nem pedig önmagában. ( 33:36 )

Magatartás megítélése

A magatartás megítélése is különbözik.Nyugaton az okok láncolatát nagyon szeretjük. Ez visszavezet bennünket a görög filozófiához. Még Aquinói Szent Tamásnak az Istenérvei is erre a logikára járnak, ugye, mert Arisztotelészen nevelkedik. S azt mondja, hogy azért tudom, hogy van Isten mert az okok láncolatában el kell jutnom minden oknak az okához. A végső okhoz. Ebből az is származik, hogy mi hajlamosak vagyunk egy okra visszavezetni valamilyen jelenséget. Hihetetlenül szeretünk primitíven gondolkozni, mert ez megnyugtat minket. Tehát például egyetlen nagy veszély leselkedik máma este is ránk a terrorizmus fenyegetése. Na ezeket nagyon szeretjük. Azért élünk most nehezebben mert a terrorizmus fenyegetettsége miatt változik minden és ha a terrorizmusnak a fullánkját kihúznánk s az összes terroristát börtönbe zárnánk megint jól tudnánk élni. Így csak egy nyugati ember gondolkozik meg a politikusok. 🙂 Na ... de ezért ezt nem vonom vissza.

 Jó. A buddhista kultúrán nevelkedett Kelet – persze nagyon leegyszerűsítve- eleve torznak tart egy ilyen szemléletet, mert minden dolog mögött összefüggések rejlenek. Minden dolgot több ok indokol meg. Ez ugye bölcseleti különbség. Ezért egy buddhistának eszébe sem jut így gondolkozni. Egy buddhistának eszébe sem jut azt mondani, hogy „ azért vagyok boldogtalan mert rossz feleséget választottam. Ilyet egy Nyugati ember mond de egy Keleti soha. Eszébe se jutna ez.

 Na most. Egy érdekes kísérlet. Egy brutális gyilkosság történt Nyugaton. Egy nyugati diák legyilkolta úgy emlékszem a tanárját meg néhány diáktársát mert rossz jegyet kapott. Egy keleti diák is, Kínában legyilkolta tanárját meg diáktársait mert rossz jegyet kapott. Ezek után arra voltak kíváncsiak, hogy a nyugati diákok és a keleti diákok hogyan értelmezik az eseményt. Illetve, hogy a médiában ez hogyan jelenik meg. Nyugaton azzal foglalkoztak, hogy milyen okok láncolata vezetett oda, hogy ez a diák ezt csinálta és hogy milyen alkatú is volt az elkövető. Keleten kifejezetten arról beszéltek, hogy milyen kontextusban történt ez az esemény, hogy nem az okok láncolata érdekelte őket hanem az összefüggés és a háttér. Sőt ezt egy társadalmi problémaként kezdték értelmezni. ( 37:21 )

Sportesemények megítélése

Na, ami nagyon tetszik. Sportesemények megítélése. Azt gondoljátok, hogy egy nyugati sport riporter a foci meccset ugyanúgy közvetíti mint egy keleti? Háhááá... dehogyis. Ugyanaz a gól, de mást látnak. Ugyanis azt is elemezték, hogy mit mond egy sportriporter keleten ha kimarad a gólhelyzet. És mit mond nyugaton. Ugye az a baj, hogy én mindig gyorsan elmondom, hogy mit mond, ahelyett hogy ti gondolkozhatnátok rajta. Mert mikor el mondom... hát persze, hogy ezt mondom.. milyen unalmas 🙂 de ha nem mondom el akkor kiderül, hogy nem tudjátok 🙂 Ugye. Akkor ezért most elmondom. Mit mond nyugaton: ki hagyja a górét. Ugye milyen furcsa kifejezés. Mit üvölt a riporter? Vagy te mit mondasz? Ugye fölpattansz, öklödet....  Mit mondasz? Ne, ne, nenene.. 🙂 🙂 🙂 csak a...  hogy mondjam? Csak a tartalmi részét, a formai részét nem kell. Ugye hát valami ilyesmit üvöltesz, hogy „ Hogy lehetsz ilyen béna, te szerencsétlen, nyomorult. Hol kaptad a focicipőt? Takarodj az öltözőbe! Azt gondoljuk mi, hogy egy ember felelős azért, hogy kimaradt az a gólhelyzet. Ez teljesen egyértelmű. És a keleti sportriporter nem ezt mondja. Hanem megnézi, hogy mi volt az a helyzet, amiben ez a gólhelyzet kimaradt. Egész más a szemlélet. ( 39:15 )

Halacskás kísérlet

Na. Filmeket készítettek halakról. Animációs film. A kísérlet érdekében. Kis halacskák úsznak. Van egy csoport hal, meg van egy szem halacska. És akkor a filmen azt lehet látni, hogy az egy szem halacskához oda úszik a sok hal és együtt úszkálnak tovább. Megkérdeztek nyugati diákokat, hogy vajon mi volt az oka annak, hogy az egy szem halacskához sok halacska úszott s együtt úszkáltak el? A nyugati diákok nagy többsége azt mondta „ az az egy szem halacska tud valamit” 🙂 A keleti diákok meg azt mondták „ hát nyilván sokfajta összefüggés van a sok hal az egy hal, az egy hal a sok hal és aztán a sok hal között” És erről mondtak valami történetet. Na. Ugye milyen jó ez a mai előadás? 🙂

Fizikai események megítélése

Fizikai események megítélése. / Hogy mondjam... el fognak fogyni azért ezek a lapok. Van remény. / Még egy tárgynak a jellemzése is kifejezetten más nyugaton meg keleten. Nyugaton azt mondjuk, hogy a tárgynak önálló tulajdonságai vannak. Ti ezt sokkal jobban tudjátok mint én. Van mondjuk helyzeti energiája. A tárgynak van mozgási energiája. Van tehetetlenségi energiája. Ugye. Azért mert a mi görög világunkból ezeket tulajdonítottuk tárgyaknak. Keleten egészen más a fizikai szemléletmód. Hát ott az a tárgy kölcsönhatásban van más tárgyakkal és a környezettel. És egy tárgyról csakis úgy tudunk valamit elmondani, hogy azt mondjuk el, hogy milyen kölcsönhatásban van más dolgokkal. Ezért van az, hogy keleten a gyógyászat is meg egyébként minden más holisztikus. Az egészet nézi s abból vonja le a következtetést az egyes dolgokra nézve. Nálunk meg nem. Mi meg szét darabolunk mindent. S azt mondjuk, hogy azért lettél beteg, mert ott az a pici dolog az ott nem működik jól de bejössz a kórházba kivágjuk, betesszük a másikat és egészséges leszel. Keleten nem gondolják ezt. ( 42:14 )

Közmondások, szólásmondások

Na. Kifejezetten gondoltam arra, hogy milyen izgalmas lenne nyugati és keleti szólásmondásokat, közmondásokat összehasonlítani. Mer azokban nagyon jól tükröződik a kultúra. Mondok nektek egy nyugatit meg egy keletit. Mondjuk ez klasszikus nyugati közmondás vagy szólásmondás. „Teher alatt nő a pálma.” Ugye ok-okozat. A nyugati diákok a nyugati szólásokat sokkal jobban kedvelik s azt gondolják, hogy ezek komoly igazságot fejeznek ki. Egy keleti diák a nyugati szólásokra azt mondja... hmm.. hát ja. De mondjuk komoly izgalom vesz erőt egy keleti diákon mondjuk a következő szólásmondás alatt, ahogy ezt hallja. „Aki elég szerény, félig büszke.” Egy keleti ember azt mondja, hogy „ez igen, ez szólásmondás.” Aki elég szerény, félig büszke. Egy teljesen más gondolkodás mód. ( 43:38 )

Halálbüntetéssel kapcsolatos véleménykülönbség

Na most. Halálbüntetéssel kapcsolatban végeztek kutatást, olyan embereket hívtak meg, keletieket és nyugatiakat akik ellenezték a halálbüntetést. Mindenkinek el kellett olvasnia két tanulmányt. Az egyik tanulmány arról szólt, hogy miért ellenezzük a halálbüntetést? A másik, miért kellene ismét bevezetni? A nyugati diákok mit gondoltok milyen irányba mentek el? Ugye minden diák úgy ült le, hogy ellenzi a halálbüntetést. Nem kell mondani... csak úgy mondjátok magatoknak. A nyugati diákok azt mondták, hogy ők, a két ellentétes tanulmány elolvasása után megerősödtek a saját meggyőződésükben. A keleti diákok pedig elbizonytalanodtak. Azért mert egy keleti diák nézi az összefüggéseket. Valaki másnak, más a véleménye. Hogyan tudnék én valamiképpen egy más véleményű emberrel kapcsolatban lenni. Nyilván úgy, hogy hajlandó vagyok a saját véleményem felülvizsgálatára. Mert hiszen a saját véleményem mindig is függvénye annak a csoportnak a véleményétől vagy véleményének amiben vagyok. ( 45:17 )

Vizualitás

Azután az is kiderült, hogy mást lát egy keleti ember meg egy nyugati. Ugye a férfi is mást lát meg a nő is. Ezt má' valahogy bevettük. Hogy a nők sokkal jobban hallják a magas frekvenciájú hangokat, a nőknek sokkal jobb a periférikus látása. A férfiaknak sok tízszeresével érzéketlenebb a hátán a bőr... bizony-bizony 🙂 és ezerszámra mondhatnánk a példákat... bizony így van 🙂 Egy olyan vizsgálatot készítettek, csináltak, hogy párban járó jeleket mutattak egymás után sok más jellel együtt. Kiderült az, hogy a keleti diákok, az olyan jelekre amik mindig együtt tűntek föl sokkal jobban emlékeztek mint a nyugatiak. Eleve érzékenyebbek összefüggésekre, hogy azok jönnek-e párban vagy nem. ( 46:37 )

Erkölcs

És most jön egy izgalmas téma. Az erkölcs különbsége. Hogy mit tartok erkölcsösnek vagy erkölcstelennek ez függ attól, hogy mit tartok jónak. A jó pedig nyilván ugye szoros összefüggésben van azzal, hogy mit gondolok magamról. Hiszen én szeretnék jó lenni. Na most mit gondolunk az igazságosságról. Egy nyugati ember azt mondja: az igazságosság alapja a jogosultságok elismerése. Fölismerem a saját jogaimat, ezeket érvényesítem. Majd fölismerem a te jogaidat és ezeket nem akadályozom. Egy nyugati embernek erkölcsi kötelessége-e egy másik ember jogainak az elősegítése, előmozdítása, annak az érvényre juttatása? Ez erkölcsi kötelesség-e nyugaton vagy nem? Nem. Már hogy volna az? Mindenki harcol a saját jogaiért. Ezt nem nevezzük erkölcsi kötelességnek. Keleten ez abszurd gondolat. Ha fölismerem a másiknak a jogait és jogosultságait, erkölcsi kötelességem azokat nem csak figyelembe venni, hanem azokat támogatni is. Döntő különbség van az erkölcsiség alapvetésében. Emlékeztek Kohlbergre. Az erkölcsi ítéletalkotás hat foka. Ugye, hogy az elején van az önző ember, az a jó ami nekem jó, másik nem érdekes. Egy valami számít, hogy le ne bukjak és börtönbe ne kerüljek. És aztán így tovább. Akinek már számít a másik, akinek felelősségérzete van a másik érdekeit is figyelembe veszi, elkezd az alapján cselekedni. Ugye így megyünk-megyünk föl, de mindennek az alapja a szabadság és egy elképzelt ideálhoz egyre közelebb jutunk. Ez kifejezetten nyugati gondolat az erkölcsiségről. Keleten nem így gondolkoznak. Keleten egy rendszerről van szó. Nem egy eszményisitett ideált kell megvalósítani hanem figyelembe venni a közösségnek az érdekeit és az alapján cselekedni. Emlékeztek ezekre a történetekre? A dilemma szituációkra? A nyugati ember mit gondol arról, hogy rákos a házastársam, egyetlen egy helyen tudok orvosságot szerezni, de nem adják oda ezért betörök a patikába és ellopom. A nyugati ember, hogy látja ezt a dilemmát? Két jog konfliktusának. Az élethez való jog meg a magántulajdonjoga között van egy súlyos konfliktus és próbálunk mérlegelni. A keleti ember meghallja ugyanezt a dilemma történetet és azt mondja: ez személyes kapcsolatoknak a konfliktusa. Kapcsolatom a feleségemmel, kapcsolatom az üzlettulajdonossal, kapcsolatom a társadalom egészével. Ez egy nagyon komoly kapcsolati dilemma. Számunkra meg jogi dilemma. Nők. Női tudósok. Elkezdték megkérdőjelezni ezt a nyugati erkölcsiséget és kialakítottak nagyon érdekes rendszert, amelyben azt mondják, hogy például ahogy Kohlberg leírja az erkölcsi ítéletalkotás fejlődését, ez a legtöbb nőre nem is érvényes. Mert azt mondják, hogy a legtöbb nő eleve kapcsolatokban gondolkozik. Tehát az a megközelítés, amire mi azt mondjuk, hogy ez az erkölcsi megközelítés, ez tudományos, már nyugaton is megkérdőjelezik s azt mondják akkor legalábbis két megközelítés van: egy ahogy a férfit egy ahogy a nőt próbálom megközelíteni. Az ahogyan egy nőnek az erkölcsisége működik az hasonlít a keleti ember erkölcsiségéhez. Ne bántsunk meg másokat! Hogy is vannak az emberi kapcsolatok? Hogy lehetne úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Nem kell olyan nagyon nyíltan konfrontálódni... és a többi... óvatosan, egy pici hazugság belefér. A – hogy mondják ezt, milyen hazugság, tudjátok ezt –a  kegyes hazugság. Hát a kegyes hazugság a társadalmi jólétnek a kohéziós erője és a többi. Még egy megjegyzés. A keleti gondolkozás mód és erkölcsiség és én kép és minden amit eddig elmondtunk nagyon sokban hasonlít az ókori zsidó fölfogásra. Vagyis az Ószövetségi erkölcsiségre, az Ószövetségi énképre és a többire. Csak azt gondolom, hogyha én itt arról beszélnék, hogy háromezer évvel ezelőtt az Ószövetségi embernek milyen volt a morális fölfogása ez senkit se érdekel, mert túl messze van. Dehogy most az egyetemen a velem tanuló diák, hogy látja a világot azért az mégis izgalmasabb. De hogy ha van köztetek vallásos ember, akit izgat az Ószövetség, akkor amit a keleti kultúráról mondtam, az nagyon-nagyon hasonlít az Ószövetségi zsidó kultúrára. Na most. Ezért ezek a nyugati kutatók azt mondják, akik a nők erkölcsiségét vizsgálták, hogy be kellene vezetni a gondoskodó moralitás fogalmát. A gondosodó erkölcsiségről kéne beszélni és akkor ezt összehasonlíthatjuk indiai diákokkal, akiknél kiderült az, hogy például egy munkahelyen a másiknak a megsegítése, a róla való gondoskodás vagy a szolidaritás kifejezetten független annak a másiknak a megítélésétől. Nem számít az, hogy az én munkatársam, akinek valamilyen szükségletéhez hozzá kellene járulnom, szimpatikus-e vagy nem. Kedvelem-e vagy nem. Jóban vagyok-e vele vagy nem. Ez nem számít. Az derült ki, hogy az indiai diákok körében ez egyáltalán nem érdekes. Azzal, hogy ő abban a közösségben van amelyikben én, megszerezte ezeket a jogosítványokat. Vagyis nekem erkölcsi kötelességem az ő jólétéhez hozzá járulni. Nyugaton hogy megy? Hhmm 🙂 Uram bátyám erkölcsisége. ( 54:40 )

Erkölcsileg vitatható helyzetek megítélése

Nyugaton nagyon keményen ítélkezünk. Keleten egy helyzet minél vitathatóbb, annál óvatosabban ítélik meg. Annál inkább azt mondják, hogy mit tudjuk mi, hogy mi volt az az összefüggés amelyből ez a cselekedet fakadt. Ezt nem ismerjük, ezért legyünk csak óvatosak. De nyugaton, miután én abból indulok ki, hogy téged ítéllek meg nem nagyon érdekel az összefüggés és ezt tetted, ez egy jogi eset s ebből meghatározom, hogy te ki vagy. Keleten sokkal óvatosabbak. Mondok nektek egy érdekes dolgot. Keleten a joggyakorlatnak a része, hogyha a bűn elkövetője, komoly megbánást tanúsít, akkor az az ítélethozatalt is döntően befolyásolja, azért mert a komoly megbánás a közösségi kapcsolatok helyreállítására tett nagyon fontos gesztus. Nálunk meg, kit érdekelt, hogy megbánta. Kit érdekelt, hogy megtért a börtönben? Gyilkos és kész. Keleten egész másképpen gondolják. Na és most jön az, amit én akartam nektek mondani. Mit gondoltok, keleten létezik-e „A piroska és a farkas” meséje. Hát persze, hogy létezik. Archetipikus mese. Hogyan végződik keleten „A piroska és a farkas” című mese? 🙂 Hogy jó barátok lesznek.. miután megette? 🙂 Hát keleten „A piroska és a farkas” című mese azzal végződik, hogy a farkas bocsánatot kér. Mert a farkasnak kutya kötelessége , ugye 🙂 helyreállítani a társadalom egyensúlyát. A farkas tehát bocsánatot kér a mese végén. Konfuciusz akit mi nevezünk így, latinosan, azt mondja, hogy az erkölcsiségnek öt alapja van. Tudjátok ezt? Nem, de nem is akarjuk tudni :)Ez az öt alap, öt kapcsolat. Most megpróbálom elmondani fejből.
  1. Az apa és a fia közti helyes kapcsolat.
  2. A császár és az alattvaló közti helyes kapcsolat.
  3. A barát és a barát közti helyes kapcsolat.
  4. A férj és a feleség közti helyes kapcsolat.
  5. Illetve az idős és a fiatal közti helyes kapcsolat függvénye.
Ppfff... valami egészen más rendszer mint a miénk. Vagyis az erkölcsiségnek az alapja ennek az öt kapcsolatnak – nyilván hát ezek típusok, minták – a helyes megélése. És akkor az utolsó érdekesség. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy az erkölcsiség az milyen mélyen leledzik az emberben. S tudjátok mit kérdeztek? Például arra voltak kíváncsiak, hogy csak akkor merül-e fel erkölcsi ítéletalkotás, hogyha azzal kárt okozunk másoknak. És kiderült, hogy nem. S a következő kérdéseket tették fel: „ Helyteleníted-e azt, hogyha éhes vagy megeszed a saját kutyádat?” Ezen múlik az életed s ott ugat a Blöki. 🙂 Vagy ő vagy én. Dezsőnek meg kell halni 🙂 Ez még hagyján de azt is kérdezték, hogy bűn-e, hogyha a nemzeti zászlóval pucoljuk ki a WC-t? Húúú... és a legtöbb ember azt mondja, hogy igen. Pedig nincs okozott kár. Vagy az egy nagyon sajátos kár. Na, ezeket akartam volna elmondani a kultúrák összehasonlítását illetően, hogy egy kicsit átértékeljünk mindent ahogyan eddig gondolkoztunk arról, hogy mi jó, mi az erkölcs, hogy ki vagyok én, hogy ki vagy te, hogy hogy érdemes élni, hogy mi az élet célja és az összes többi. ( 1:00:24 )

ÚJ VALLÁSI KULTÚRFORMÁK

Haaaa és akkor most belekezdenék egy szerintem érdekes témába. Ezt már két évvel ezelőtt mondtam, hogy el akarom mondani és valahogy mindig odébb-odébb nyomtam. Már jól meg is sárgultak ezek a lapok. Ez pedig, volt körülbelül tíz évvel ezelőtt egy konferencia Budapesten. Nagyon sok nyugati előadó érkezett ide s arról beszéltek, hogy hogyan tudnánk leírni Nyugat Európában az új vallási kultúrformákat. Vagyis, hogy ahogy változik a nyugati kultúra, a vallásnak a kultúrformái is átalakulnak. Azt tudjátok az összehasonlításokból, hogy az ateisták aránya nem változik. Nyugaton évtizedek óta ugyanannyi ember mondja magát arányában ateistának mint tíz éve, húsz éve, harminc éve. Azonban az egyháziasan vallásosoknak az aránya folyamatosan csökken, a maguk módján vallásosak aránya pedig ezzel szemben ugye ellentétesen emelkedik. S akkor arra voltak kíváncsiak, hogyan írhatnánk le azokat a csoportokat vagy közösségeket, amelyek ma próbálnak valamiképpen vallásos módon is viszonyulni az élethez. Az első állítás. Ezt azért akarom elmondani, mert ez rátok és ránk is jellemző. Mi már be vagyunk ezzel oltva. Mindnyájunkban kifejezetten nem csak egy egyházias vallásosság él, hanem ez kultúrvallásosság is. Egy olyan kultúrának a vallásossága amely szemben áll adott esetben vagy mellette áll az egyházias vallásosságnak. Ezért a hit amely ezekben a formákban megjelenik más lesz. Érdemes ezt felismerni. Az első állítás: Az új vallási kultúrformák olyan jelenséget mutatnak, amely nem vezethető le az eddigi előzményekből. Vagyis nem mondhatom azt, hogy ez pont olyan, mint azok a szekták amelyek voltak negyven évvel ezelőtt az Egyesült Államokban. Ez pont olyan mint a gnoszticizmus Krisztus kora után. Ez pont egyenlő azokkal az eretnek mozgalmakkal melyek fölléptek a középkorban. Hogy vannak előzmények de ez valami nagyon sajátosan más. Ezért a kultúrtörténeti előzményekből teljesen nem írhatóak le. Más a tartalom, a forma és a viszony az egyházzal. Ez az első. Ezért az új kultúrvallással kapcsolatos viszonyunk más kéne, hogy legyen mint a szektákkal az eretnek mozgalmakkal régen és az összes többivel kapcsolatban eddig. Ez azt jelenti, hogy személy szerint hihetetlenül nem értek egyet azzal, hogy írunk egy könyvet ráírjuk, hogy New Age és akkor aztán ráköpködünk. Az ilyen alkotásokkal nem értek egyet azért, mert egy kaptafára vágnak mindent. És nem ismerik föl, hogy ami már bennünk is ott van – egyszerűen a kultúrába ágyazottságunk miatt – abban egy hatalmas vágy és keresés van, hogy hogyan tudnánk megélni és kifejezni a vallásos, spirituális késztetéseinket. Mert ezek vannak, de az egyházias formákat nem szeretjük valamiért. Van egy csomó ellenérzésünk, rossz tapasztalatunk. Arra a kulturális formára nemet mondunk, ezért keresünk új formákat. És ha én papként azt mondom, hogy ez egyszerűen undorító, gusztustalan, tévedés, eretnekség és minden, akkor én nagyon tévedek. Ha azt gondolom, hogy ez ellen harcolni kell, akkor elkezdek olyan emberek ellen harcolni, akik keresik az útját, módját annak, hogy a belső késztetéseiket valahogyan formába öntsék és akiknek az egyházias formák már semmit sem jelentenek. Ezért jelenleg mondjuk a magyar katolikus egyháznak hihetetlenül abba kellene hagyni a fröcsögést. Nagyon. És még mielőtt bármit mondunk le kellene ülni és megérteni. Ez például nagyon jó lenne. Ahogy ezt tavaly is mondtam nektek, hogy állandóan azt csináljuk, nem csak mi, hanem hát ez ránk jellemző - már nem csak mi, mint a római katolikus egyház tagjai hanem úgy egyáltalán a nyugati emberre ez nagyon jellemző, hogy nem megérteni akarunk, hanem megmagyarázni. Látunk egy jelenséget és rögtön megmagyarázzuk. Megértés nulla. Az nehezebb, időigényes, le kell ülnöm veled, beszélgetni kell, találkozni. Hűha. Nem egyszerűbb elővenni egy kézikönyvet, kiolvasni, hogy mit mondtunk 500 évvel ezelőtt az eretnek mozgalmakról és ezeket el ismételjük. Látjátok fölhevültem. Dühös vagyok. Indulatos ezzel, mert ugye a pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Tele vagyunk jó szándékkal. Na. Tehát sikerül pont az ellenkezőjét csinálni mint amit kellene. Ez akart az első pont lenni. Tehát mi lenne hoyha ugye ha egy órán keresztül mondtam a kulturális különbségeket, hogyha ezt átvinnénk az ezzel kapcsolatos töprengéseinkre is. Jelenleg például kimondható az hogyha egy kereső ember érkezik hozzám, mint katolikus paphoz. A kijelentései, a szóhasználata, a gondolkozásmódja, a szemléletmódja kifejezetten szinte semmit sem hordoz az egyháziasból. Semmit. Olyan kifejezéseket használ amelyek a mi kultúránkból jönnek nem pedig az egyház kultúrájából. Ezért mondjuk egy katolikus papnak kötelessége ezeket a kifejezéseket megismerni. Ezt a kultúrát megismerni de nyilván ezt fordíthatjuk úgy is ha itt ültök katolikus keresztények mondjuk, akkor azt gondolom, nektek föladatotok megismerni azt ami titeket körülvesz. Nagyon. Nagyon. S megnézni azt, hogy lehet, hogy más szavakat használ valaki, há de amit mond az megegyezik azzal a mély vággyal ami bennem is van. Csak úgy fejezi ki, hogy mondjuk a szőr föláll a hátadon. Hát ez lehet. Hát ez lehet, hogy azt mondja mondjuk, épp tegnap beszélgettem valakivel s azt mondja, hogy „ Tudod Feri atya én úgy érzem, hogy, hogy tisztulnak a csakráim.” Ezt mondta: „ Feri atya én.... ö... elmondta az életének a nehézségeit, a vívódásait, hogy hogyan ment át azokon, hogy hogyan erősödött meg a hite, majd ezt mondta, hogy kifejezetten azt gondolom, hogy tisztulnak a csakráim.:) Na. Ez lehet, hogy az egyházias szemléletmódban badarság. Tehát rögtön rászólok és azt mondom, hogy amit eddig mondtál jó ezt akkor töröljük. 🙂 Tehát rendes ember ilyet nem mond . Mi az, hogy csakra 🙂 Eleve ilyen nincs is. Az a szó értelmes, hogy csokor, csók 🙂 🙂 csak azért is. Ezek értelmesek. Csakra nincs felejtsd el. Tanulj meg rendesen beszélni a lelki folyamataidról. A rendes beszéd egyenlő, használj egyházi szóhasználatot. Hát ez a minimum nem? Te jöttél hozzám. Hát majd én tanulom a te nyelvedet, nem? Ne csakrázzál itt nekem. Vigyázzál 🙂 Az, hogy valaki jön és egy ilyen mondatot mond ez ma már természetes. Nekem legalábbis az.


Hű az idő elszaladt, akkor majd legközelebb folytatom. Van-e valakinek hirdetnivalója?


Lejegyezte: czenkikata


A téma a 2004.10.05. előadásban folytatódik.