Hogyan tudjuk felszabadítani az életerőnket? 2.

HOGYAN TUDJUK FELSZABADÍTANI AZ ÉLETERŐINKET? Zsákutcák: Szülői tilalmak folyt.

Nagyon sajátos élethelyzetre utal, hogy ti ilyen gyönyörű időben, ti itt ültök. Én ezt nem nagyon értem! Mindig eszembe jut az egyik gonosz tanárom, aki természetesen névsorolvasásokat tartott, és talán emlékeztek erre a történetre, és amikor bejött a szép idő, akkor azt mondta, hogy: „Kedves növendékek, ne hazudozzanak nekem össze-vissza, hogy itt voltak, meg nem voltak itt, és külön kérem magukat arra, hogy a diáktársaikkal ne mondassák azt, hogy jelen, hanem legyen magukban némi karakánság, és álljanak oda elém, és mondják meg, hogy szerelmesek, és el akarnak menni a Gellért hegyre, és ott akarnak andalogni. Gondolják, hogy én ezt nem fogom megérteni?” A köbvetkező alkalommal egy ifjú pár odament a professzor úrhoz, és mondták, hogy ők azért nem voltak itt a múlt órán, mert hát a Gellért hegyen andalogtak! J És, hogy ezt ők egy professzori engedélynek vették, ami elhangzott a múlt órán. Erre pedig jól kirúgta őket! Ez mindig eszembe jut, amikor szép idő van, és akkor ti meg itt ültök.

Emlékeztek, hogy a múltkor belekezdtünk abba, hogy Eric Berne nyomán, mit mondhatunk el az úgynevezett zsákutcákról, amelyekben ha benne vagyunk, akkor nagyjából átéljük, amiről ebben az évben sokat beszéltünk, egy tehetetlenségnek, egy hitetlenségnek, egy önbizalom vesztettségnek, egy ellehetetlenültségnek az élményét.

Az első típusú zsákutca, az az, amikor a bennünk élő gyerek azt mondja, hogy: Ne menj ma dolgozni! Igazán, egy nap nem a világ! Kicsit szundikálj még, és akkor majd, ahogy így félálomba vagy, majd eszedbe fog jutni valami jó indok, hogy majd mit mondasz a főnöködnek, hogy miért nem. Akkor majd a benned élő szülő majd azt mondja, hogy: Feri, hát ilyet nem lehet csinálni, hát most vagy beteg vagy, vagy nem, és ha nem vagy beteg, akkor tessék dolgozni rendesen! És akkor van egy bennünk élő felnőtt, aki azt mondja, hogy: Na jó, hát ezt a konfliktust csak el tudom dönteni, és elmegyek dolgozni. Ez a jobbik megoldás! Erről nem is akarok tovább beszélni. Ezt, a bennünk élő felnőttnek a megerősítésével megoldhatjuk, már ezeket a konfliktusokat és zsákutcákat.

A második zsákutca, ami már jóval nehezebb, amikor a bennünk élő gyereknek, valami nagyon elemi, nagyon természetes, nagyon rendjén való kívánsága, vágya, törekvése ütközik meglepő módon egy szülői tiltással, vagy egy olyan gátló paranccsal. Ez azért hoz bennünket nagyon nehéz helyzetbe gyerekként, és aztán ez szépen beépül, és felnőttként is ezt éljük át újból és újból, mert elég kis korban érkezik, elsősorban az anyucitól meg az apucitól, meg a nekünk fontos emberektől, például a nagymamától, és hogyha ők elég fontosak nekünk, és mi eléggé be vagyunk ijedve, márpedig be vagyunk ijedve, hogy mi lesz a mi kis csöpp életünkkel, hogyha az anyu, az apu, meg a nagyi, meg a nagypapa nem fognak szeretni. És nem tudjuk mi még, kicsi gyerekek, hogy hát milyen következményei lesznek annak, hogyha ezeket a tilalmakat áthágjuk, ezért aztán inkább megpróbálunk nekik megfelelni. Ezekről a gátló parancsokról és tilalmakról beszéltem, amiből eddig hatot mondtam el, és azért ezeket most gyorsan elismételném.

Ne létezz, ne legyél!

Ne légy önmagad, ne légy közel! Vagyis, ne bízz!

Ne érezz, ne légy gyerek, és ne csináld! Ne tégy semmit!

Ami még az ismétléshez muszáj elmondani, hogy ez visszajöjjön nektek, hogy a szülői gátló parancsok mindig tudattalanul közvetítődnek a gyerek felé! A szülő a legritkább esetben gondolja azt, illetve tudatosítja azt, hogy ő valaha is közvetített valami ilyesmit a gyereke felé, és a folyamat általában úgy szokott zajlani, hogy a gyerek számára sem tudatos, hogy a szülőtől valaha is kapott ilyen gátló parancsokat, illetve tilalmakat, és ezért sem innen, sem onnan ez sosem lesz tudatos, akkor aztán tudattalanul ezt visszük felnőtt korunkba, és élünk úgy, ahogy élünk. Csak azt nem értjük, hogy miért nem vagyunk boldogok, miért nem vagyunk sikeresek, miért nincs kedvünk élni, miért nem mennek a dolgaink? Ez lesz az élményünk. Emögött pedig egy ilyen kétfelől is tudattalan folyamatnak a hatása az ok!

7. Ne légy egészséges! Egészen biztosak lehetünk abban, hogy nincs olyan szülő, aki ezt tudatosan közvetíti, vagy hát ahhoz nagyon sajátosnak kell lennie annak az apunak vagy anyunak, és mégis ezt az üzenetet nagyon sokféleképpen lehet közvetíteni. A szülők általában egy meglepetés vagy egy rácsodálkozás formájában találnak rá erre az üzenetre, amit aztán később nem tudatosan közvetítenek a gyerekei felé. Hogyan? Nagyon egyszerű! A gyerekük eléggé rakoncátlan, mert mondjuk 2 éves, vagy 4-6 éves, és önfejű, és egy soha véget nem érő dackorszak kellős közepében leledzik. Egyszer csak, ez az izgő-mozgó gyerek, ez az állandóan ugrabugráló kislány, ez a megfékezhetetlen kisfiú, beteg lesz! Akkor az anyuka egyszer csak egy csomó tehertől megszabadul, mert a gyerek lázas lesz és gyönge, és kissé magatehetetlen, és erőtlen, és gyámoltalan. A szülő számára egy eljövendő aranykor köszönt be, valamiképpen az édenkerti ártatlanság állapota mintha visszaköszönne, és a gyerekével lehet mit kezdeni, a gyereke engedelmes, szót fogad, mivel alszik, amikor mond neki valamit. Egyszóval ezzel a gyerekkel most lehet mit kezdeni! A gyerek, aki nem engedte meg már régóta, hogy megpuszilja őt az anyja, egyszer csak nem bírja a fejét elfordítani, úgy a párnára a kis lázas fejecskéje úgy oda van zsibbadva vagy ragasztódva, és ezért az anyja annyi puszit ad annak a fiúnak, amennyit csak akar. A gyerek csak a szeme rebbenésével próbál meg tiltakozni, de hát lázasan és erőtlenül nincs esélye, és az anya átéli, hogy mégiscsak van értelme az életének, hogy hát mégiscsak nagy dolog a szeretet, és az, amikor a gyerekemet szerethetem… Na, ez a történet! Mondok még ilyen szülői előnyöket, amire a szülők úgy rákapnak, mint… Mentem a Duna partra, ugye ti is voltatok legalább ma vagy tegnap! Ilyenkor el kell menni a Duna partra, félmeztelenre kell vetkőzni, főleg a nőknek! És akkor… Hát, miért? Hát az sokkal érdekesebb! Akkor ott süttetni a hátadat a nappal! Na, és én lementem, és sütettem a hátamat a nappal, és hát előttem 25 kocahorgász volt, és ezek mind annyira viccesek voltak, mert ugye a folyó, az folyik, és akkor bedobta, lement, bedobta, lement, én pedig nem szóltam, hogy hát vannak ennek egy kicsit átgondoltabb stratégiái is, hogy legalább egy ilyen öt másodperces esélyt adjunk a halnak. De hát ugye, én napozok, ő horgászik, ez a dolog jól el van rendezve, és nem kell, hogy őt megmentsem ettől a helyzettől! Szóval ez olyan, mint a csali, bedobja a csalit, és a gyerek valahogy ilyen, hogy a szülő azt érzi, hogy na, most ráharaptam valamire! Ez nekem tulajdonképpen nagyon jól bejön! Valahogy, mintha az eddigi pedagógiai tévedéseim is orvoslásra találtak volna, minthogyha nem lenne annyira nagy baj, hát szeret mégiscsak ez a gyerek, és a többi. Közel enged, kezelhető! Na, és aztán a családi dinamika hogy alakul? Egyszer csak a szülők, akik már régen nem találnak közös témát, hát rátalálnak egy nagyszerű témára! Beteg a Pisti! Ennél jobb téma nem is nagyon van! Beteg a gyerek, és akkor erről lehet beszélni! Hogy ma, mintha egy kicsit betegebb lenne, mint tegnap, én nagyon remélem, hogy hamar meggyógyul, de láttad, hogy milyen verejtékes volt a homloka még délelőtt? Ó, igen, igen! Akkor, egyszer csak azt élik át a szülők, akik valaha még házastársak voltak, de erről a szerepről már régen elfelejtkeztek, hogy mégiscsak van valami, ami összeköti őket, van valami a közös témán túl, ami valahogy a régi, szép időket hozza elő, amikor tudtak miről beszélgetni! Amikor valahogy úgy tudott eltelni öt perc, hogy nem unták egymást! Valami fontos dolog történik a családban, és lám-lám, ők szerető emberek! Már szeretőjükön kívül, most a közös gyermeküket is tudják valahogy szeretni, és ez valahogy egy megelégedéssel tölti el őket! Szóval, a szülők ráharapnak erre, mint a csalira! Vagy, és ez szokott aztán a leghúzósabb lenni, amikor egyszer csak rájönnek, hogy hát ez itt a baj, most rájöttünk, hogy az egész családi rendszerbe tulajdonképpen a megoldást az hozhatná, hogyha ezt a gyereket valahogy egészségessé tennénk! Ezzel a gyerekkel kell akkor törődni, és foglalkozni! És a gyerek egy nem tudatos dilemma előtt áll! Az egyik, hogy vajon van-e nekem ebből előnyöm, vagy nincs? Ha mondjuk egy olyan gyerek, aki azt mondja, hogy tiszta nyál lettem az utolsó napokban, az anyám már annyit puszilgat, hogy teljesen elegem van már ebből, és ő inkább szeretne a haverjaival balhézni, akkor az ilyen gyerek azt fogja mondani, hogy én inkább nem leszek beteg. De mi van azzal a gyerekkel, aki már a szülei párkapcsolatának a viszontagságait eléggé megsínylette, aki nem kap egyébként túl sok szeretetet, törődést, odafigyelést? Az a gyerek rá fog harapni erre a csalira! Egyszer majd föláll egy családi rendszer, egy működésmód, hogy a gyerek betegsége éppen mindenkinek jól jön! Mindenkinek megéri! A gyerek pedig minél betegebb, minél gyógyíthatatlanabb, minél teljesen ellenőrizhetetlenül betegebb, ez annál jobb mindenkinek. Szép lassan ez a gyerek kezdi összetartani a családot! Talán három évvel ezelőtt beszéltem erről sokat, hogy egy gyerek betegsége, amely gyerekkortól vagy serdülőkortól fennáll, például egy jó kis asztma, vagy egy jó kis fejfájás, az majd az egész családi rendszert képes összetartani! Mindenkinek meglesz a szerepe, mindenki tudja, hogy mi a dolga. Ezt most nem akarom még egyszer idehozni, de mindenesetre tudattalanul a szülők akkor közvetítik azt a gyermekük felé, hogy a legjobb az egész családnak az lenne, ha nem lennél egészséges! A gyerek pedig, ha előnyei származnak ebből, akkor bekapja a csalit, és jó sokáig így fog éldegélni, és általában az ilyen betegséget, amit aztán éveken keresztül jól begyakorol, mert sok előnye származik belőle, általában nem szokta levetkőzni. Nem szoktunk az ilyen betegségből kigyógyulni, hanem felnőttként is elkísér minket, és nem értjük, hogy a csudába van ez velünk. A gyerek a következő előnyükhöz juthat még: Na végre figyelnek rám! Nem olyan régen beszéltem egy asszonnyal, aki azt mondta, hogy tizenvalahány éves volt akkor, amikor először kezdett nagyon fájni a feje, és aztán az egyik orvostól a másikig jutva, végül is eljutott az Amerikai útra, és akkor ott, egy röpke diagnózis az volt, hogy talán ez egy agydaganat lesz. Ez a valaki, aki akkor még nem volt 14 éves sem, - és itt jön a megdöbbentő része –, örömmel ment haza, és örömmel újságolta az anyukájának el, hogy: Képzeld anya, lehet, hogy agydaganatom van! És a következő félmondata így hangzott, hogy: Ugye, akkor veszel nekem sajtos rolót? Hm… Ez az anyuka, nem akarta ezt a gyereket, sok mindennek próbálkozott, hogy egyáltalán ne szülessen meg, és most a következő 14 évét nem fogom elmesélni, de mindenesetre a serdülőkorba lépve, amikor ismét megrendül az egész személyiség, akkor úgy tűnt föl számára, hogy egy jó kis betegség igazán, talán egy utolsó esélyt adhatna neki, hogy az anyukája törődjön vele! És ez ebben a mondatban fejeződött ki, hogy: Képzeld anya, lehet, hogy agydaganatom van! Veszel nekem sajtos rolót? És az anyukájának a mondatát, szívem szerint nem ismételném el, de valahogy úgy hangzott, hogy: Hagyjál fiam engem ezzel a marhasággal! Végül kiderült, hogy nincsen agydaganata, de máig tartó, ami mára már 30-40 év, súlyos fejfájása van, időről-időre rátör, és a többi… Valahogy még mindig ott van ez a vágy, hogy: Anya, szeress engem! A fejfájás pedig még mindig a legjobban mutatja azt, hogy éppen arra lenne szüksége, amit az ember általában az anyukájától szokott megkapni! Csak felnőttkorban, ebből nehezebb már kigyógyulni!

Aztán a gyerek számára lehet előny az is, hogy ilyenkor fölmentenek a kötelességeim alól. Ez nagyon megérheti, nem kell suliba menni! Anyukám, aki egyébkánt következetes, azért simán beírja az ellenőrzőbe, hogy három napos gyomorrontásom van, súlyos tünetekkel. Vagy ilyenkor a gyerek azt is átélheti, hogy: Na végre, ilyenkor az én akaratom teljesül! Egyébkánt a szüleim megmondják, hogy mi hogy van, de ha beteg vagyok, akkor előnyökhöz jutok! Ilyenkor kérhetek mondjuk ebédre paradicsomos krumplit, egy pár virslivel, mert az sosem szokott lenni! De az a kedvencem, és akkor azt kérhetem, és anyu mindenképp megcsinálja! Vagy ha nincs, akkor a nagyi! Ez az egyik verzió.

A másik. Ennek van egy változata, az pedig agy hangzik, hogy: Ne légy normális! Ez nagyon furcsa… A ne légy normális, amikor például egy jól nevelt, mindenféle illemszabállyal igen jól átszőtt kispolgári családba születik egy eredeti gyerek. Ah, micsoda púp a hátra! Ekkor a gyerek megkapja az első üzeneteket, hogy: Na, fiam te nem vagy normális, hát hogy fogod azt a hegedűt? Hát hogy ülsz azon a biciklin? Nem tudom… Próbáltatok például úgy biciklizni, hogy nem az ülésen ültetek, hanem a csomagtartón? Hát az a minimum, hogy ezt valaki kipróbálja! Nem? Hogy milyen az, hogy elengeded a kormányt… és milyen az, amikor huszonötször, ilyen üvöltés hangzik az emeletről, mert onnan lesnek a szüleid, a kispolgári szemeikkel, hogy: Látlak! Ez süvölt át 13 emeletről, hogy: Látlak! Hát, hogy véletlenül se próbálj meg kerékpározni fél kézzel, az elengedett kézzel, az meg szóba se jöhet! Ugye, próbáltatok már elengedett kézzel kerékpározni? Hát legalább két másodpercet, ezt a lányok is próbálják ki! Jó? Egy picit, és utána kell megfogni a kormányt… mert akkor még nem ment el se jobbra, se balra, és még tuti, hogy eléritek! Mert egyébkánt a kormány olyan távolságra van, hogy egy kézzel pont el lehet érni… Ez a jó hírem! Tehát igazán lehet egy kicsit kísérletezni! Szóval, amikor aztán a gyerek megkapja a 150 ilyen mondatát, ami persze nem így szól, hogy ne légy normális, hanem például úgy, hogy… Mert néhány nappal ezelőtt elmentem kirándulni, és sétálgattam az erdőben, és akkor még nagyon vizes, lucskos volt még az erdő, és mögöttem sétált egy család. Volt ott egy normális gyerek, körülbelül egy 8 éves fiú volt, és a 8 éves fiú minden lejtőn azzal játszott, hogy az általa elgondolt legnagyobb sebességgel jusson le a lejtő aljára. Egy gyerek számára az őáltala elgondolt legnagyobb sebesség sohasem szokott az a sebesség lenni, amely a két lábon járás feltételeinek megfelel, ezért aztán az én kiránduló társam, legalább kétszer óriásit taknyolt! Tudjátok milyen szomorú volt, persze nem az a látvány, ahogy tiszta sár lett, hanem az, ahogy aztán az apukája és az anyukája jó hangosan megbeszélték a történteket. Hogy az a maró gúny, ahogy feltört az apjából, hogy: Tudtam, hogy képtelen vagy úgy lemenni, hogy ne essél pofára te szerencsétlen! Akkor egy ilyen kis zönge a feleség felé is, hogy: Most nézd meg a fiadat, hogy néz ki, be kellene rakni az egész gyereket a mosógépbe! Na fiam, ugye mondtam, most nézd meg magad! Állj meg, ha szólok hozzád, hát hozzád beszélek, te szerencsétlen! Állj meg, és nézd meg a gatyádat, te! Na, és akkor a gyerek így áll, és… Tehát nem kell azt a mondatot mondani, hogy ne légy normális, hanem nagyon sokféleképpen lehet ezt üzenni. A tranzakció analitikusok egészen odáig mennek, hogy a szülőkben élhet egy olyan, amire azt mondják, hogy démoni! Ez a szülőkben, a tudatalattijuknak az a része, ami nagyon csúnya, mondjuk így. Mint, ahogy az apuka itt beszélgetett a gyerekével, és hát láttátok volna azt a kisfiút, és akkor most gondoljatok vissza a saját gyerekkorotokra… Ismertek ilyet, nem? Hogy tud kinézni ilyenkor egy ilyen kisfiú? A szégyennek, a megalázottságnak, így a tehetetlenségnek, és így az elfojtott haragnak, a most sírjak vagy ne sírjak érzése. Hát, egyszerűen rossz nézni!

Tehát a ne légy egészségesnek egy változata, a ne légy normális.

Ha ezt egy tágabb összefüggésbe helyezzük, akkor gyakran kiderül az, hogy az a gyerek, aki megkapta ezt a tudattalan szülői üzenetet, hogy ne légy normális, az milyen házastársat fog választani magának? Hát nálánál egy még kevésbé normálisabbat! Azért, mert ez úgy hangzik, mint egy szülői átok, és ettől az átoktól szívesen szabadul egy gyermek úgy felnőttként, hogy választok egy olyan valakit, akihez képest azt mondhatom, hogy hát azért a férjemhez képest, hát már ne is haragudjál, azért én se vagyok pite, de hát azért amit a férjem képes csinálni! Ilyenkor a gyerek megnyugszik, bár már felnőtt, 30-40 éves, és újból, és újból, azzal az örömmel fekszik le, hogy a férjem az mégiscsak egy osztással hülyébb, mint én! J Ezért pedig aztán igazán van jogom élni! Most a múlt alkalommal is, ilyem nem tudom, hogy ez mókás-e vagy nem, de valahogy így, a magam stílusában mondtam el ezeket, de hát ezek mögött drámák vannak nyilván! De hát azért ne siránkozzunk rajta, mert az uncsi, nem? Képzeljétek el, hogy most elmúlt 25 perc, és végig arról beszéltem volna, hogy milyen iszonyú az élet, hát azért ez nem lenne valami jó.

Ennek van egy még súlyosabb változata, amikor ez a két ember, aki megkapta ezt az üzenetet, hogy ne légy normális, egymással egy olyan kapcsolatot alakítanak ki, hogy hát ha nem vagyunk normálisak, akkor legyünk mi az olaszos család! Ez alatt pedig azt értik, hogy csak semmi szabály! Ne legyünk mi olyanok, mint a többiek, és majd most mi, ilyen nagyon extravagánsan  élünk… Ez a gyerekek számára, hogyha abban a formában jelenik meg, hogy: Állandóan, sosem lehet tudni, hogy most ez a norma, vagy az a norma, most ez a szabály vagy az a szabály, és ezt sose lehet tudni, és a szülők ezen olyan jól elbeszélgetnek, miközben a gyermeküket alkohollal itatják hétéves korban… Miért, hátha szereti, majd eldönti, nem? Szóval, ez nagyon súlyos konfliktusokat okoz már a gyerek számára! Így, hogyha egy három generációt nézünk, kispolgári szülők, végtelenül normális mindenki, megadják az üzenetet a gyerekeiknek, hogy ne legyetek normálisak, ők párkapcsolatra lépnek egymással, és az unkák, a nagyszülők legnagyobb döbbenetére, már gyerekkorban súlyos lelki konfliktusokat árulnak el, neurotikusok lesznek, meg egyéb. A nagyszülők egyszerűen nem értik, hogy hogyan lehet az, hogy ők ennyire normálisak voltak, és a gyerekeik még valahogy, de hát az unokák! Miközben a történet pedig kifejezetten ésszerű és leírható! Ugyanis ezt a gyerek, hogy van olyan, hogy norma vagy nincs, van olyan, hogy normális vagy nincs, a saját élete konfliktusaként éli meg, itt belül, a személyiségében történik akkor ez a dilemma. Kimutatták azt, hogy skizofrén betegeknél nagyon gyakran közvetítették a szülők azt, hogy ne légy egészséges, és ennek a változatát, hogy ne légy normális!

Még egy, ami ide tartozik. Ez is, szerintem nagyon fontos! Az a szülő, aki egyáltalán nem ad megfelelő szabályokat, és normákat, amikor nem egy vita folyik arról, hogy vannak-e vagy nincsenek, hanem egyszerűen nincsenek szabályok! Az ilyen gyerek is nagyon veszélyeztetett válik. Például az a gyerek, amikor azt mondja az anyunak, hogy: Anyu, most szeretnék egy ilyen játékot a Tescoból! És akkor toporzékol, és akkor van játék… És akkor: Anya, most vegyél egy fagyit! És akkor kap fagyit is… Szóval, egy olyan gyerek, akit nem nevelnek, most nagyon egyszerűen, és nincsenek szabályok, hogy most először edd meg a vacsorát, és utána van édesség, hogy hát azért valami azért mégiscsak legyen, és ha ez nincs meg, akkor két irányba mehet a fejlődés. Az egyik, hogy a gyerekben olyan zavar támad, hogy miután, pici kortól kezdve mindig, ha kért valamit megkapta, akkor enni-inni fog, zabálni fog, az egész élete azzal fog telni, hogy képtelen magának szabályokat gyártani. Maga felé sohasem fogja tudni azt mondani, hogy nem, hogy vége, hogy itt van a határ, hogy ezt már nem teheted meg. Hanem eszik, iszik, élvezetek meg minden, és nem érti, hogy miért nem bír leállni? Azért, mert gyerekkorban nem kapott szabályokat!

A jobbik út, az az, amikor a gyerek ösztönösen is érzi, hogy ennek a fele se tréfa, és akkor elkezdi a maga szabályait kialakítani. El fog kezdeni kötődni, kapcsolódni valakihez, aki szabályokat ad, valaki fontos felnőtthöz, egy tanárhoz, egy osztályfőnökhöz, a zenetanárnőhöz, az edzőhöz, vagy mit tudom én kihez, és akkor az legalább ad neki valamilyen szabályt! Ehhez legalább lehet alkalmazkodni, és egy teljes zűrzavaros életet élő szülők mellett, föl tud nőni, egy valamennyire egészséges gyerek.

8. A következő. Ez is nagyon húzós, és úgy szól, hogy: Ne gondolkozz! Jó meleg van, ugye? A ne gondolkozz. Ezt generációról generációra szoktuk örökíteni, és most mondanám hozzá a kulcsmondatokat: Fiam, te ezt úgysem érted! Ne kérdezősködj már annyit! Te még gyerek vagy! Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! Mondták ezt már nektek? Nekem igen! Te csak tedd, amit mondok! Fiam, ne akadékoskodj! Rengeteg ilyen mondat van, de ezek talán a klasszikusak. Eric Berne, egy eredeti fickó volt, 13 éven keresztül, már amikor szakember volt, tanult terápiát. Újból és újból jelentkezett, hogy adják már meg neki az analitikus szakképesítést! Természetesen az egyetem fura urai, merthogy mindenhol vannak ilyenek, 13 év után is azt mondták a kis Berne-nek, hogy: Nem! Még néhány évet húzzál rá! Nahát, erre megelégelte az egészet, és kitalált egy teljesen új rendszert, amiről most beszélünk. Ez a rendszer olyan eredeti, és annyira jól használható, hogy érdemes ezt megismerni. Ez az, amikor valakinek adnak engedélyt arra, hogy nyugodtan gondolkozzon, legyen csak eredeti, kreatív és spontán! Nyugodtan szabad!

A gyerekeknek, tudjátok, nagy stressz az, amikor vasárnap a misén kérdezgetem őket. Nem könnyű helyzet! Ezért minden évben többször elmondom nekik, hogy egyáltalán nem baj, ha rosszat mondotok, és az már egy nagy kincs, ha már egyáltalán válaszoltok valamit, és van egy gondolatotok! Akármit is mondanak, mindig meg szoktam őket dicsérni, hogy hát igen, azért ez is egy válasz! J Van egy kedves ismerősöm, aki azért szokott járni a gyerekmisére, mert arra kíváncsi, hogy vagyok képes mindenre azt mondani, hogy ez valamiért jó. J Vasárnap elsőáldozók lettek a kis prüntyik. Akkor azt mondtam nekik szombaton, amikor elgyakoroltuk a liturgiát, hogy: Figyeljetek, itt vagytok 16-an, és én most, a diákmisén, csak titeket foglak majd kérdezgeti. Ezért aztán vagányan! Na és akkor, nagy ünnepi mise, tele van a templom, kérdezgetem őket, és eszméletlen sokan jelentkeztek, és nagyon élvezték. Nagyon büszke voltam, hogy az én gyerekeim mernek jelentkezni! Az első, bemelegítő kérdés az volt, hogy hát miért fontos nektek ez a mai nap? – Egy éve csatlakoztunk az EU-hoz! J Azt a kreatív nemjódat! Azért egy kicsit kapkodva a levegőt, mondtam, hogy: Igen, nagyon jó válasz… Kérek telefonon segítséget! J Hét ezért valahogy kivágtam magam, hogy: Lám-lám, a gyerekek mennyire tudják, hogy az ő elsőáldozásuk egy tág összefüggésnek, egy élő rendszernek egy sejtje, és hogy mi a XXI. század elején, a harmadik évezrednek a pirkadatán, bizony, valahogy EU tagként kell, hogy keresztény életet éljünk! És itt van a kis Norbi, aki most lesz 9 éves, de ő ezt mind tudja! J Na mit szóltok? Nem csoda, hogy átment az elsőáldozási vizsgán! Akkor valahogy kivágtam magam, a kis Norbinak így önelégülten, kétszer akkora lett a feje a büszkeségtől… Hát mégis miért fontos ez a mai nap nektek gyerekek? – Anyák napja van! J Szóval a kreatív gyerekek, nagy kreativitásra serkentik a kevésbé kreatív felnőtteket. Hát akkor itt is mondtam három kedves mondatot: Ó igen, itt vannak az édesanyák, és köszöntjük az édesanyákat ma, és te kis Laci olyan okosat válaszoltál, és örülök, hogy nem felejtetted el! Most, hogy elsőáldozásra jöttünk össze, mégis miért olyan fontos a mai nap? A harmadik válasz megfelelt az én elvárásaimnak, és sikerült valahogy továbbgörgetni ezt a napot. Patakokban csurgott a víz rólam… Szóval, azokat a szülőket, akik megengedik a gyermekeiknek, hogy gondolkozzanak, nagy meglepetések fogják kísérni!

Na, akkor most komolyan! Ilyen gyerekké válhat az, ahol a szülők azt közvetítik a gyerekeik számára, hogy csak egy jó megoldás van! Ennél még durvább, amikor a szülő azt mondja, hogy a jó megoldáshoz csak egyféleképpen lehet eljutni! Akkor pedig a gyerek, aki menne, hogy az apukájával megcsinálja a nem tudom én mit, akkor: Azt nem így kell csinálni! Hogy fogod azt a szerszámot? Pisti! A kalapácsot nem úgy fogjuk, nem foghatod a közepén! Ha 2 éves vagy még csak, akkor sem foghatod ott! Ráejtetted a lábadra? Hát mondtam, hogy ne ott fogd! J Azt hiszem, hogy ezt sok évvel ezelőtt elmondtam. Amikor úgy döntöttek az én almamáteremben, hogy mostantól kísérleti matematikát fogok tanulni, akkor egyszer csak az ötösből kettes lettem, mivel nem nagyon ment az átállás. Akkor mentem az apukámhoz, akiről nem tudjátok még, hogy pilóta volt, ezért a matematikában igen jártas volt, na és akkor ő megoldotta nekem a feladatot. Aztán vittem be, és mutattam, hogy itt van, és akkor erre azt mondta a matematika tanár, hogy: Az eredmény jó, de nem így tanítottam levezetni! Egyes! J Úgy nem lehet eljutni a jó megoldáshoz! Ez a ne gondolkozz-nak egy változata, egy sajátossága.

Aztán. Felnőttként az ilyen ember döntésképtelen. Ami azt jelenti, hogy nem is érti, nem is látja, hogy mikor lehetett volna dönteni! Aki a ne gondolkozz szülői tiltást kapta, az általában megvakul, a szónak átvitt értelmében! Egyszerűen nem látja, hogy mikor kell dönteni, hogy mikor kell igent mondani, nemet mondani, hol vannak az életének a kulcspillanatai, és amikor visszaemlékezik, akkor sem látja. Hanem mindig csak: Nem is értem, hogy mi is történt itt? Hol rontottam el? Miért szaladt így el az idő? Mi történt itt? A ne gondolkozz parancs, egyfajta vakságot idéz elő a saját életünkre vonatkozóan!

Ennek van egy változata: Ne kérdezz! A ne kérdezz, később nagyon nagy nehézségeket okoz, amikor meg kellene kérdeznem, mondjuk a főnökömtől, hogy akkor ezt most hogy? Vagy attól, aki engem éppen most kiképez, hogy: Akkor ezt most, hogy? De nem merem megkérdezni, mert azt gondolom, hogy ezt nekem tudnom kellene, gondolkodás nélkül is!

9. Ne légy fontos! Ez az, amikor a szülő tulajdonképpen azt mondja, hogy: Hát azért jó, hogy vagy, legyél, hogy legyél, de azért igényeid ne legyenek! Azért olyan túl nagy gondot ne okozz nekem! Azért a szükségleteiddel ne macerálj engem folyton! Ez azt az üzenetet rejti, hogy ne légy fontos! Klasszikus mondatok: Na most téged ki kérdezett? A gyerekeknek ágyban a helye! Az ilyen valaki, felnőttkorban, a párválasztásában, általában a saját nívója alatt választ, mert hát azt mondja, hogy nem vagyok fontos, én nem nagyon számítok, én nem nagyon vagyok érdekes, ezért aztán nekem meg kell elégednem valaki olyasvalakivel is, akivel pedig nem fogok tudni jól együtt élni! De hát mindegy, azért belemegyünk, és hát nekem ő jutott… Ej! Mi vezethet még ide? Például még az nagyon sajátos kereszténynek mondott mentalitás, amikor a gyereknek nincsen magántulajdona! Egy gyereknek kell, hogy legyenek saját mütyürjei! Erről beszéltem már nektek? Talán igen. Kell, hogy legyenek saját mütyürjei, mert az a maci, az legyen az övé, és ne kelljen első szóra odaadni a tesójának! Hanem legalább a koszos mackójáról hadd dönthessen, hogy az most odaadja-e vagy nem! Van tíz játéka, és kilenccel kapcsolatban legyen nagyvonalú, de a kedvenc macijával ne kelljen nagyvonalúnak lennie! Mert ha mindent oda kell adni, mert hát ne legyél önző fiacskám… Egy gyerek a tárgyakon keresztül él meg nagyon sok mindent, ami róla szól! Itt hosszan beszélhetnénk az átmeneti tárgyról, ami az édesanyánkat pótolja. Erről beszéltem múltkor? Nem? Ezt olyan fontos lenne tudnotok, ez a gyereknevelésnek egy nagyon fontos eleme! Minden pici gyerek, amikor már majd egyedül fog aludni, akkor mi segít egy gyereknek? Az, hogy van egy kedvenc babája, meg van egy kedvenc macija, vagy, ha nagy a fantáziája, akkor egy kispárna is elég, és akkor ennek a macinak vagy a babának, vagy a kispárnának, vagy akárminek, valami nagyon sajátos jelentése van, mert ő egy átmeneti tárgy, átmenet az anyukám, meg a világ között. Amikor pedig az anyukám nem hajlandó velem aludni, akkor magamhoz szorítom a macit, és azzal alszom, és ez nekem olyan, mintha az anyukámmal együtt aludnék! Ezért a macinak, meg a kispárnának, meg a mit tudom én minek, nagyon nagy jelentősége van! Annyira, hogy minél gazdagabb egy szülő, annál nagyobb a kísértése, hogy azt a szakadt, koszos, büdös, akármilyen medvét végre az Auchanban, amit nevezzünk csak Ósinak, tehát az Ósiban lecserélje egy kétszer akkora, kétszer olyan illatos, kétszer olyan nem szakadt macira. És akkor viszi nagy örömmel, és megbeszélik otthon, hogy közben pedig kidobják a régit! Na, ezt nem kellene csinálni! Hanem az ilyen medvét, az ilyen bohócot, az ilyen kispárnát nagyon óvakodjunk kimosni, mert az a szag, az egy fontos valami! Talán ezt egyszer mondtam, hogyha azt kimossuk, és így jól kifertőtlenítjük, az olyan, mintha az anyámnak nem lenne szaga! Hát azért az mégiscsak! Hát szagtalan az én anyám? Nem! Van neki! A tárgyaknak tehát a gyerek életében nagy jelentősége van, és ilyen álkeresztény motívumok alapján ne mondjuk azt, hogy mindent oda kell adni! Csak majdnem mindent!

Ennek egy változata, hogy: Ne kérd, amit akarsz! Ne kérd, amire szükséged van! Párkapcsolatban, később, az ilyen felnőttből egyszerűen nem jönnek ki a legegyszerűbb mondatok! Nem jön az ki, hogy: Én meg most ezt szeretném! Mert hát ő nem fontos, közben pedig megy az ideg benne föl! Ő nem fontos, de azért találd ki, hogy mi lenne nekem a jó, és ha nem találod ki, akkor nem is szeretsz engem! Erről már sokat beszéltem.

10. Ne nőj föl! A ne légy gyereknek, ez egy sajátos kiegészítése. A ne nőj föl, azok a szülők, akik számára az élethivatás, hogy apa és anya legyenek. Ha az én életem értelme, hogy apa vagyok és anya, akkor, ha az én gyermekem felnő, akkor ez nagy bajba sodorhat engem. Ha semmi más nem adja az életem értelmét, csak az, hogy anya vagyok, meg apa vagyok, akkor nagy bajban vagyok! Ha ezt sikerül átvinni oda, hogy na jó, a nagymama státusszal is valahogy beérem, ez a jobbik megoldás! De ha az én gyerekem ne nőjön föl soha, ez a rosszabbik! Ez a klasszikus anyós konfliktust szokta előidézni. Amikor az anyám ötször odatelefonál, ennél már csak egy rosszabb van, amikor a te anyád telefonás ötször oda! J Bocsássatok meg, mert egyszerűen nem tudom, hogy mit mondtam, meg mit nem. Meséltem azt a történetet, hogy állandóan, előzetes bejelentkezés, információ, telefon nélkül jött meg az anyós? Ezt mondtam? Sokan annyira nevetnek, hogy biztos, hogy ilyen megtörtént már! J Ez klasszikus eset. Azt kérte a fiatal pár, már évek óta kérték, valamelyikük anyukájától, hogy: Kérünk mama, ne gyere csak úgy, hanem hát van nekünk életünk, lehet, hogy este jönnek a barátaink, vagy mi megyünk a barátainkhoz, vagy a barátaink mennek a barátainkhoz, szóval nem mindig szeretnénk veled együtt lenni. És éveken keresztül, itt, történetesen a feleség mamáját nem lehetett erről meggyőzni. Mert egy ilyen valakiről volt szó, hogy egyetlen élethivatásom van, hogy a lányomnak az anyja vagyok! Hát akkor meg, nehogy az én gyerekem mondja meg nekem, hogy én mikor mehetek hozzá! Hát megőrült, bolond? Akkor pedig itt egy jó koalíció köttetett, a férj és a feleség között, és a feleség kérte a férjét, hogy: Nézd, nekem nincs erőm végigvinni azt a konfrontációt, nincs erőm a saját anyukámmal mindig erről veszekedni! Ezért kérlek, hogy segíts! Történt akkor, hogy legalább századszorra, megint váratlanul megérkezett az anya, a férfi éppen dolgozott, a feleség otthon volt, és erre azt mondta, hogy: Jaj, váratlanul jöttél, hát azért gyere be, de tudod, hogy mondtam már sokszor, hogy ne gyere váratlanul, ezért nekünk ma este más programunk van, és ezért este ki fogunk vinni téged a pályaudvarra. Akkor pedig, első felvonásban, mit tett ez az anyuka, azt, mintha meg sem hallotta volna… Akkor délben még egyszer megkapta ezt a mondatot: Egyél jó alaposan, mert a vacsora kicsit későn lesz, mert ugye utaznod kell, ha csak a restiben nem kajálsz meg. Na és akkor délután, estefelé hazaérkezett a férj, és akkor, mielőtt a vacsorához nekiláttak volna, kinézték már, hogy mikor megy a vonat, és felálltak mind a ketten, és a férj azt mondta, hogy: Hát, kedves mama, akkor indulhatunk! J Itt akkor egy klasszikus jelenet játszódott le. Itt most mondok egy tünetet. Az ilyen gondoskodó, óvó, csak a gyerekemért félek anya, ebben a pillanatban stílust vált, és egyszer csak elkezd követelő, zsaroló, panaszkodó lenni. Na és akkor óriási ütközés történt, nagy jelenet, és a többi. De a férfi megerősítette a feleségét, és végül is nem volt mit tenni, el kellett mennie a mamának. Mi történt ezután? Két dolog, és mind a kettőt érdemes elmondani. Az egyik, hogy a nagymama, aki addig úgy volt, hogy naponta ötször telefonált nagyjából, egy héten keresztül nem vette fel a telefont! Mit gondoltok, milyen hatást idézett elő a saját lányában ez? Lelkiismeretfurdalás, más néven bűntudat, aztán szorongás, félelem, aggodalom, és mindenféle egyéb. Ezért mondtam azt a múlt alkalommal, hogy a második típusú zsákutca, érzelmi munkát igényel! Ezek ugyanis parazita érzések, mert ezek nem hiteles érzések ebben a helyzetben, ugyanis ez a férfi és ez a nő éppen valami helyeset tett, nincs bűn, csak neurotikus bűntudat van, és ezek az érzések, érzelmek, ezek helyettesítő érzések. Ahelyett, hogy fölszabadulnának és azt mondanák, hogy: De jó, hogy ma este azt tettük, ami nekünk jól esik, mert te már 32 éves vagyok, én meg 34 éves! Ehelyett bűntudat, szorongás, félelem, aggodalom van. Aki, ezekkel az érzésekkel és érzelmekkel nem tud mit kezdeni, ő vissza fogja pörgetni ezt a helyzetet! Egy nap, két nap, három nap, négy nap, és fölveszi a telefont: Bocsáss meg, ne haragudj, nem úgy gondoltam, nem azt akartam! És ebben a pillanatban az egésznek annyi! Bent vagyunk egy jó kis játszmában, és az egészet előre le lehet írni, hogy mi történik ilyenkor. Ez a házaspár meg tudta azt tenni, hogy a férfiben nem volt túl nagy szorongás… J Nem is tudom miért? Minden esetre, ez nagy segítséget jelentett a feleségnek, mert amikor a feleség már remegő kézzel nyúlt volna a telefon után, akkor a férfi kedvesen elmondta neki, hogy tudod, értem, és a többi. Itt jön a csoda! Képzeljétek el, hogy a szülők is képesek tanulni, tanulékonyak! Nagyon sok szülő, sokkal tanulékonyabb, mint ahogy azt az ifjúság gondolja! a nehézség az az, hogy mi nem tudjuk azt az érzelmi munkát elvégezni, ami ahhoz kell, hogy a szüleink végre, hátha 50 évesen, akkor 50 évesen, valamire rájöjjenek. Mi szokott még itt nehéz lenni? Az, hogyha valaki ezt a helyzetet képtelen kezelni, akkor mondjuk, sértegetni kezdi a saját anyukáját, és akkor utána persze lesz jogos bűntudata is, akkor pedig a jogos bűntudat miatt fogja őt felhívni. Ezért, amikor azt mondjuk, hogy nem, akkor ezt érdemes úgy mondani, hogy az korrekt legyen! Nem kell sértegetni, nem kell bántónak lenni! Most pedig mondom a másik nehézséget. Hogy miért teszi az ilyen helyzetet hihetetlenül nehézzé az élet? Azért, mert itt nagyon erős lelkiismeretfurdalás szokott fellépni, amit meg szokott erősíteni a negyedik parancs, apádat és anyádat tiszteld. És mi szokott történni? Az, hogy a lelkiismeretünk ordít, hogy mit tettél az apáddal, mit tettél az anyáddal! Mi az, ami fölerősíti a lelkiismeretfurdalás hangját? Hát hogy az anyám milyen érzelmi reakciókat mutatott, hogy az apám szomorú lett, és fájt neki, és akkor mi azt gondoljuk, hogy nem szabad fájdalmat okozni. Ez egy nagyon nagy csacskaság! Az érzelmi munkához tartozik az hozzá, hogyha korrekt egy helyzetben azt mondani, hogy nem, akkor ez lehet, hogy neked fájni fog, és ettől a fájdalomtól téged lehet, hogy nem tudlak megmenteni, nem tudlak téged megszabadítani, és ezt a fájdalmat neked kell hazavinni! De egy olyan valaki, aki úgy nő föl, hogy nem szabad a másiknak fájdalmat okozni, az ilyen ember a lelkiismeretében hatalmas erővel fogja azt hallani, hogy bűn, amit teszel! Pedig nem az! Csak egyszerűen fáj, az anyunak vagy az apunak. Vagy aztán, ugyanezeket a történeteket, eljátszhatjuk a házastársunkkal. Ha fáj, hát fáj! Ez nem jelenti azt, hogy brutálisnak kell lenni! De ez a fájdalom az övé, ezzel neki kell valamit kezdeni! Miért olyan nehéz ez? Azért, mert a lelkiismeret nem az égből pottyan! Hogyan alakul ki a lelkiismeret? Hát onnan, vagy úgy, hogy apukánk és az anyukánk azt mondja, hogy ezt szabad, ezt pedig nem. A lelkiismeret hangja általában, éppen az anyukánk és apukánk hangján szól, és éppen azokat a tilalmakat és előírásokat közvetíti a legnagyobb erővel, amit a szüleink közvetítettek nekünk. Ezért állítottam két alkalommal ezelőtt azt, hogy egy ösztönös lelkiismeret, sorscsapás! Mert a lelkiismeret, amit nem gondozunk, az töretlenül, még a szüleink parancsait és tilalmait közvetíti, és na-ná, hogy egy ilyen helyzetben, azt fogom gondolni, hogy nem mondhatok nemet! Ha beszélgetünk olyanokkal, akik nagyon erősen megkapták ezt a tiltást, az ilyen barátaink, meg testvéreink, már attól, hogy én ezt elmondom, föl fognak háborodni! Már az, hogy én egyáltalán így beszélek a szülőkről, számukra fölháborító lesz, ellenérzést kiváltó, tiszteletlen, és a többi. Mert egyszerűen, ilyen dolgokról, nem is szabadna így beszélni! Az olyan valaki, aki megkapta ezt a tiltást, megpróbálhat egy életen keresztül gyerek lenni, például nem megházasodni! Ez egy „nagyon jó” kompromisszum szokott lenni, szabad fölnőnöm, de nem szabad megházasodni! Az illető esetleg egy ilyen klasszikus agglegény lesz, komoly szalmai karriert fut be, de sosem válik le az anyukájáról! Vagy egy nő, aki vénkisasszony marad, ő volt a kicsi, a legkisebb lány! Főleg, volt ilyen kulturális örökség, nem is olyan régen, hogy a legkisebb lánynak az a dolga, hogy az anyját ápolja, amikor az beteg. Kész! Hát hogy tudja ezt jól megcsinálni? Ha nem nő föl! Ez a legjobb megoldás…

Ha férfiakat, vagy nőket nézünk, például, hogyha valaki hihetetlenül ízléstelenül öltözködik, az is szokta ezt a tünetet mutatni. A hihetetlenül ízléstelen öltözködés, az általában a saját szüleinket nyugtatja meg, hogy ez a gyerek biztosan nem fog elkelni! J Ennek is van egy változata, amikor a kissé, legalábbis ezekben a helyzetekben gyámoltalan férfit elkezd a felesége öltöztetni. És akkor mondjuk a 42 éves, igazgató helyettes, egy autómintás nyakkendőben érkezik a munkahelyére, vagy pedig mondjuk egy ilyen piros, bolyhos sapkával jár télen, vagy mit tudom én. Szóval, ennek is megvannak a verziói, amikor megpróbálunk a saját házastársunkból gyereket csinálni, akkor biztonságban vagyunk! Ennek egy másik változata… Illetve, hát mit is jelent ez? Szabad fölnőni, de nem lehetek szexi! Ez a női változat. Szabad fölnőni, de nem lehetek férfias! Ez a férfi változat. És akkor látunk 40-60 éves férfiakat, és nincs bennük semmi férfias! Emellett pedig még ízléstelenül is öltözködnek! J Ez a nagyobbik baj…

11. Ne tartozz sehova! Ez az a kategória, ami a szülői félelmekből, szorongásokból, a világhoz fűződő negatív viszonyból származó parancs, vagy tiltás. A klasszikus mondatai: Miért áltál szóba azzal a gyerekkel? Iskola után ne beszélgess senkivel, hanem rögtön gyere haza! Klasszikus változata az 50-es évekből, amikor azt mondták a szülők, és ez is megtörtént, hogy: Nézd fiam, elég nagy vagy már ahhoz, hogy tudd, hogy csak itthon vagy biztonságban! Ezért, bármit kérdeznek az iskolában, mindannak az ellenkezőjét kell mondanod, mit itthon hallasz! J Ez megtörtént! Amikor a szülő számára, vagy azért mert diktatúra van, vagy bármi más oknál fogva, a világ egy bizonytalan, egy bizalomra nem méltó hely! A világ tele van veszéllyel, fenyegetettségeket közvetít, ezért jobb, ha az ember otthon van és nem csinál semmit, és meghúzza magát. Például ilyen szokott az lenni, amikor az anyu azt mondja, hogy: Hát jól van fiam, menj el abba a buliba… De látod, hogy máris mennyire szomorú vagyok? J Vagy: Hát jó, menj el az osztálytársaiddal, és maradj délután négyig! De ne felejtsd el, hogy én mennyire aggódom érted, mert úgy szeretlek! És ennek aztán van egy csomó változata… Ugye az elektromos póráz, a mobiltelefon, nagyon alkalmas arra, hogy minden rendben van, maradhatsz 9 után 5 percig, mert úgy állítottuk be az órádat, hogy 10 percet siessen! J De légy szíves, 20 percenként, csak csörögj ránk! Végül is megértjük, hogy 17 éves vagy, és szeretnél a barátaiddal lenni, ezért nem kell, hogy bármit is mondj a telefonba, csak úgy csörögj ránk, tedd le, és ha egyet csörren, akkor mi tudjuk, hogy te voltál az! Ezt igazán meg lehet értünk tenned! Ez egy kompromisszum, te jól érzed magad, mi meg biztonságban vagyunk! J Ezt nem ragozom tovább.

12. Ne légy sikeres! Az örök másodikak szokták kapni ezt a parancsot, negatív parancsot. Volt egy olyan valaki, aki ezt a szülői negatív parancsot kapta, és akkor én kapva kaptam az alkalmon, és mondtam, hogy kérlek, asszociálj nekem ehhez! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért is ne légy sikeres. Azt mondta erre, hogy azért, mert az önző ember sikeres, a felületes ember sikeres, a nem keresztény ember sikeres, az, aki állandóan beképzelt és nagyzol, az az ember sikeres. Vagyis a szüleitől kapott egy csomó olyan asszociációt a sikerhez, ami végül is azt közvetítette a számára, hogy akkor vagy rendes, becsületes, keresztény hívő, ha nem leszel sikeres! Mondjuk ez a szülői üzenet, mondjuk agy keresztény berkekben, nem is annyira ritka! Ha mondjuk, ezt úgy fogalmazzuk meg, hogy egy gyerek sohasem lehet büszke magára! Miért nem? Lehet nyugodtan büszke magára, csak ne legyen nagyképű! Amikor 18 éves voltam, akkor ugrottam egy versenyen, két magyar csúcsot! Akkor aztán tele lettem büszkeséggel! Emlékszem, hogy ezen a versenyen, ami külföldön volt, odamentem ahhoz a lányhoz, aki a leginkább tetszett nekem, és azt mondtam neki, hogy: Te, nekem most olyan jó, és én most egy kicsit nagyképű vagyok! Akkor ő erre ezt mondta, hogy: Tudod mit Feri, legyél most nagyképű nyugodtan! Bennem pedig ez az összes tiltás, ami addig volt, hogy nem lehetek büszke, hogy rögtön egy ilyen álszerénységgel el kell ütnöm azt, hogyha valami jól ment, és nem lehet azt mondani, hogy igen, ezt megcsináltam, ez a negatív tiltás egy életre kiment belőlem! Attól, hogy ez a nő, aki nekem nagyon tetszett, azt mondta nekem, hogy: Tudod mit Feri, legyél nagyképű nyugodtan egy kicsit! Egy kicsit… J Ez tette számomra hitelessé, mert túl nagy ugrás lett volna számomra, hogy egy életen keresztül Feri… Mert hát akkor szagot fogtam volna! De így! És akkor nem lettem ám én nagyképű, annyira! Csak egyszerűen megengedtem magamnak, hogy jól érezzem magam! Ennek lett például az a következménye, hogy fél évre megvonták tőlem a kalóriapénzt. Mert ugye egy szállodában laktunk, ez egy ilyen nemzetközi verseny volt, és akkor mi éjszaka kiosontunk a szobából, és éjszaka nekiálltunk a trambulinról átállatkodni a medencébe, ami a szállodai szabályokkal szemben nagyon súlyos véteknek számított! Az egészet megúsztuk volna, ha nincsenek a mi kedves, súlylökő barátaink… De hát, miután atléták voltunk, hát ott voltak súlylökők is. Akkor azt találtuk ki, hogy az a buli, hogyha a vízben egy minél nagyobb kráter keletkezik, ahogy valaki beesik. Hát elég nagyok voltunk, már 18 évesek… És akkor volt két súlylökő, meg egy diszkoszvető, és akkor, mi ott, a medence partján drukkoltunk, és azt kértük tőlük, hogy hárman egyszerre rugózzanak! Képzelhetitek, hogy hiába voltak 18 évesek, hát 130 kiló mindegyik, és hárman álltak a trambulinon, és így egymás derekát átfogva ugrottak. A harmadik volt csak beijedve, hogy amikor ugranak, akkor az első elég nagyot ugrik-e, vagy így lábközé veszi a trambulint… De megbeszélték, hogy ne légy puha Jenő, és akkor berugóztak, és az utolsó rugónál az egész trambulin, piff, leszakadt! J Nehogy félreértsétek, körülbelül négy, ilyen szög tartotta a trambulint, és ezek tövestül így kitörtek! Na volt csobbanás, sikerült! J Hajnali 3 óra, ötcsillagos szálloda… Hát miért? A magyar válogatott egy kicsit bulizik! J Másnap reggel, 6-kor, ülünk ilyen véres szemmel, nahát persze folyt a sör is, nemcsak a fürdővíz… Ki volt kelve magából a parancsnok, vagy nem is parancsnok, mert az a katonaságnál van, és akkor egymás után mondták, hogy: Ki ugrott? Jaj, hát ki? Hát mindenki ugrott… Kiosztották a büntiket: fél év kalóriapénz megvonás! Ez volt az én büntim. Hát az, súlyos volt! Négyezer forint volt a fizetésem akkor, mert ez volt 1984-ben! Ebből a pénzből, én minden este vendéglőben vacsoráztam, hoppá! 30 Ft volt egy jó kaja! A kalóriapénz meg volt 1500 Ft! Jaj! Ezt most miért mondtam el? J Jaj, tudom, hogy ne légy sikeres!

Akkor az utolsó, és ezt most 2 perc alatt el tudom mondani.

13. Ne légy más! Ne ríj ki! Ahogy olvasgattam a szakirodalmat, azt találtam benne, hogy ez a szülői, negatív parancs, egész kultúrákat tart életben! Egy nagyon érdekes japán közmondással szeretnélek titeket megajándékozni: „Az a szög, amelyik kiáll, azt be kell verni!” Na, van is ott fegyelem, rend, meg is látszik a Toyotámon! J Ott aztán helyén van minden! A ne ríj ki szülői tiltásról többet nem mondok. De nagyon húzós tud lenni, hogyha valaki túl sokat kap belőle, és ha csak annyit kapunk, mint a többiek, akkor nincs semmi baj! Azért valahogy alkalmazkodni kell! De ha többet kapunk, az húzós!

Befejeztem most a szülői tiltásokat. A következő alkalommal, egy érdekes dologgal fogom kezdeni, azzal, hogy a szülői tiltások, hogyan hatnak ki a párkapcsolatra, a párválasztásra? Majd pedig hozzá fogjuk tenni a szülői parancsokat, és akkor majd lesz egy összetett képünk, és szerintem érdekes lesz. 

Örökbe fogadta és lejegyezte: Újhelyi Balázs és Annamari