2005.10.18

Megosztom
Elküldöm

.mp3″ ]

Isten hozott benneteket, köszöntök mindenkit! Sajnos meg vagyok fázva. Egy 100-as papírzsepit elfogyasztottam ma. Minden lehetséges, számomra elfogadható gyógyszert bevettem, hogy el tudjak jönni. A mai alkalommal ezért nem biztos, hogy a formám csúcsát fogom teljesíteni. Ezt nézzétek el nekem. Hát majd amennyi telik. (00:45)

Viktor Emmanuel Frankl a tízparancsolatról - a logoterápia tükrében

Arra vállalkoztunk egy Elisabeth Lukas nevű hölgy ötlete nyomán, aki a német nyelvterületen volt a logoterápiának egy nagy anyamestere. Nem is csak hogy volt, hanem most is az. Hogy az ő ötlete nyomán megnézzük, hogy a Tízparancsolat hogyan értelmezhető a logoterápia felől. Vagyis, hogyha az alapján a modell alapján gondolkodunk, hogy az életünk teljességét föl tudjuk tárni – hát már amennyire – az által, hogy van az életünknek egy tapasztalati szintje, van a tapasztalataink értelme vagy értéke szintje, és van aztán a hit dimenziója. Hogyha ebben a modellben gondolkodunk, akkor mondhatjuk azt, hogy ami az ember hitével kapcsolatos – mondjuk a Tízparancsolat, amire a hívő ember úgy gondol, hogy az tíz ige, tíz szó, ami valamiképpen megszólítja az embert, kihívást intéz az emberhez – hogy ebben hogyan található akkor meg elrejtve az élet értelmére, vagy értelmességére vonatkozó üzenet. Ez volt tehát a célunk. (02:10) Egy zen koant szeretnék nektek elmondani, amit Frölich Róbert zsidó rabbitól hallottam. Ő is tud zen koant mondani, ami épp jó bevezetése lesz a mai alkalomnak, és aztán végignézzük a Tízparancsolatot. Őt megkérdezték arról, hogy – így szólt a kérdés – „Kedves rabbi, mi történik akkor, ha valaki nem tartja meg a Tízparancsolatot?” Erre a válasz így hangzott: „Az ilyen ember nem tartotta meg a Tízparancsolatot.” Ez egy rabbitól jövő zen koan, ebből az alapállásból szeretnénk tehát beszélni. Egyáltalán csak nézzük meg, hogy mi itt a helyzet. (03:05)

Ismétlés

Akkor tudjátok, az első parancs, hogy egy picit ismételjek. Most megtanuljuk a Tízparancsolatot, jó? A mai alkalommal… Emlékeztek, egyszer meséltem nektek, végeztek egy kutatást Kőszeg melletti falvakban, hogy az emberek a Tízparancsolatból hányat ismernek. H-hmm. A legtutibb faluban is csak 4-ig jutottak. Úgyhogy hiába, úgy beszélünk erről, mintha evidens lenne, aztán nem is. Na. (03:35)

1. Én vagyok a te Urad Istened, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Az első parancs tehát így szólna, hogy ugye „Én vagyok a te Urad Istened, csak engem imádj, és nekem szolgálj!” vagy „Istenedet imádd, és neki szolgálj!” Hogy: Ne veszítsd el kapcsolatodat a transzcendens világgal. Amiről úgy beszél Frankl, hogy az ember igazán önmagát a transzcendens felől tudja megérteni, és ha igazán emberi életet akarunk élni, akkor valahogy onnan is rá kell kérdeznünk a saját életünkre. (04:05) Hát, itt még lenne néhány megjegyzésem. Az egyik. András, kinyitnád nekem? Köszi! De nem azért, mintha, na, muszáj innom, úgy látom. Szóval. Egy okos – Köszönöm! – egy okos paptól a következőt hallottam nem olyan rég, assz’ongya. „Figyelj Feri! Az emberek még mindig abban élnek, hogyha megtartják a Tízparancsolatot, akkor szereznek egy csomó jó pontot Istennél.” A jó pontok Istennél beválthatók szeretetre. Tehát minél több jó pontom van, mondjuk a Tízparancsolat megtartása révén… Ez tudjátok, mint a hitoktatásban, hogyha a gyerekek jól válaszolnak, öt jó válaszért kapnak egy matri’t. És amikor összejön öt matri’, az öt matri’ért kapnak egy szentképet. És az év végén verseny, kinek van több szentképe. Na most, a legtöbb ember, még ha felnőtt is, egy ilyen világban él, hogy gyűjti ezeket a kis matricákat. Ez azt jelenti: „Ma is megtartottam hatszor a Tízparancsolatot, nem rossz átlag. Főleg, hogy csak négyet ismerek, tehát négyből jött össze a hat.” Képzeld el, ha ismernéd mind a tízet, mennyire kiderül, milyen jó fej vagy. Akkor, odamennek a Jóistenhez, és ezeket a matri’kat beváltják szeretetre. „Uram, látod, szereztem egy csomó matricát. Érte kapok egy csomó szentképet, egyik-másik Téged is ábrázol. Ezeket szeretem legjobban.” Ú, de gusztustalan nyalós vagy! És akkor, beváltják a Jóistennél szeretet zsetonokra, s akkor azt élik meg, hogy Isten szereti őket, mert olyan jók. De hogyha nem, mondjuk ismerek a Tízparancsolatból kettőt, és este úgy térek nyugovóra, hogy mind a kettő nem állt meg előttem, de az egyik sem, szóval… Amikor ezzel nyugszom le, akkor pedig rémület vesz erőt rajtuk. „Isten bizonyára kevésbé szeret, mint tegnap, amikor gyűjtöttem hat matri’t.” (06:35) És tudjátok, a nagy helyez az, ha ezt valaki véletlenül nem tudná, szerintem itt nem ül olyan valaki, de majd mondjátok el azoknak, akik nincsenek itt, hogy képzeljétek, akármit is teszel, akármennyi jót teszel, Isten nem szeret jobban. Zsófi, mit szólsz? „Pech.” Na tessék! S a másik, akármennyi gazemberséget követsz el, akkor se szeret kevésbé. Na, ehhez mit szóltok? „Szerencse.” Na, jól van, látom… üljetek legközelebb egymás mellé! Ti nagyon meg fogjátok érteni egymást. Szóval, itten a Tízparancsolat kapcsán nem valami külsődleges törvény fölött okoskodunk, nem rejtve próbálom belétek sulykolni ezeket. Oké? Ez nyilvánvaló. (07:35) „Ne veszítsd el érzékedet a transzcendencia felé!” Assz’ongya Frankl – muszáj innom, ez most… Tilos itt benn inni-enni. Remélem, nem felejtettétek el. És én nagyon megtanultam a papnevelő intézetben, hogy a pap, mint a jó pásztor elöl jár, és jó példát mutat. Szóval azt mondja Frankl: „Rendben van, hogy az egyik parton odaát, az újvilágban fölállították a Szabadság szobrát, de ez a dolgoknak csak az egyik fele. Épp itt az ideje, hogy a másik parton fölállítsák a Felelősség szobrát.” Assz’ongya: „Mit érünk azzal, hogyha pusztán csak szabadok vagyunk, de nem vagyunk felelősek? Föl kellene sürgősen állítani odaát – nem itt, itt nem…, odaát – a másik parton. – Az a nyugati, ugye? – A felelősség szobrát.” És tudjátok, a felelősséget ő is, mint nagyon sok XX: századi gondolkodó, nem leszűkítve erkölcsi szempontból érti, hanem hogy az emberi létezés egy felelős létezés. Hogy állandóan kihívnak engem az élethelyzetek arra, hogy én azokra megfeleljek. Oké. Csak ez egy jó kép, érdemes, érdemes elkezdeni gyártani a nagy-nagy Szabadság szobor mellé. És ne bízzátok a franciákra! Nem, nekünk is menni fog. Azt mondja. (09:25) „Az emberi egzisztencia lényege az, hogy valamire irányul, hogy túlnő önmagán, hogy rendeltetik valamire.” S akkor azt mondja a vallással kapcsolatban. „Kérem szépen, mire is jó a logoterápia? Hát vannak vallásos emberek, akiknek van egy olyan meggyőződésük, hogy ők egy valamilyen transzcendensnek az oltalma alatt élnek. Az ilyen embereknek semmiféle mondanivalónk nincs.” Ez nem azt jelenti, hogy a vallásos emberek felé nincs mondanivaló, hanem azt, hogy aki ezt valóban éli, afelé nincs már mondanivaló. De, és ezt nagyon sok kutató által lehet mondani, hogy valaki megtalálja az élet értelmét, ahogy múltkor azt mondtam, nem függ attól, hogy férfi vagy nő, hogy értelmiségi vagy nem, nem függ jellemtől, nem függ attól, hogy mik érték őt gyerekkorában. Nem függ nagyon-nagyon sok mindentől, amire azt gondolnánk, hogy függ, ezektől mind nem függ. Ezért úgy tűnik, hogy az élet értelmének a megtalálása, vagy az arra mondott igen valahogy, már mintha ab ovo a kegyelem világába tartozna. Hmm. Aztán. (10:55) Mond egy nagyon szellemeset. Emlékeztek, hogy milyen sokat beszéltünk arról, hogy vannak „Miért?” kérdéseink. „Miért hagyta ezt Isten? Miért büntet engem Isten?” S hogy a legtöbb ilyen kérdésre nincs válasz. Franklnek van egy nagyon szellemes – mondjuk így – válasza. Nem erre a kérdésre, hanem erre a helyzetre. Azt mondja. „Ha az embernek egy a végső értelem, az átfogó értelem felé, nevezhetjük Istennek, föltett kérdésére nincs válasz, ez jó jel. Ugyanis akkor a kérdés célba talált, a végtelenbe.” Ez frappáns. Ha egy Istennek föltett kérdés eljut a végtelenbe, ez jó jel. Azt mondja. (11:50) Ez az Elisabeth Lukas nevű hölgy egy nagyon provokatív vizsgálatot végzett a bécsi Práter közönségében, vagy közönségével. Arra volt kíváncsi, hogy vajon hogyan áll a vidámpark közönsége az értelem keresése és megtalálása terén. A kutatásnak az lett az eredménye, hogy a bécsi lakosságnál a Práterben örömöt keresők aránya, már akik nem találnak az életükben értelmet, nagyobb. Ú, de értelmetlen volt ez a mondat, te jó ég! Tehát hogy akik elmennek, akik vidámparkba mentek aznap, meg másnap, meg harmadnap, kevésbé találják az életük értelmét, mint az átlag bécsi lakos, ez derült ki. Ugye milyen komoly dolog a tudomány? Akkor a következő állítást teszi: „Nem az izgalmak hiánya okoz neurózist.” Ugye mondják, hogy a ma emberének raftingolni kell, meg jumbee-bungee-jumpy-csámpi-páncsi… tehát így eszetlenül leugrani, de nehogy meghaljak, ilyesmi. Meg sziklát mászni. A sziklamászásra azt mondja: „A ma embere eljutott oda, hogy amikor sziklát mászik, akkor nem veszélyt keres, hanem kísérti a veszélyt.” Aztán a következő elmés megjegyzést teszi. Életemben egy-két meredek falon már én is lejöttem, ezért amit mondok, magam felé is mondom, ez a következőképp hangzik. „A XXI. század sziklamászója eljutott a következő produkcióig: önmagával rivalizál.” Lezuhanok, vagy nem? Megmutatom magamnak, hogy én nem zuhanok le, mint én, aki lezuhanhatnék, ha nem csinálnám jól. S akkor azt mondja. „Nem az izgalmak hiánya okoz neurózist, hanem az értelmes izgalmak hiánya.” Ahh! Hogy tudja ezt az értelem szót mindenbe belekeverni? Ez már gyanús. (14:20) Akkor még egy, még egy pont, és akkor az első parancsolatot befejezem, hogy: légy nyitott, maradj nyitott a transzcendensre. Már elég sokszor olvasgattam az ő műveit, és valamire éppen most találtam rá, pedig lehet, hogy már elolvastam háromszor, de sosem tűnt föl. Azt mondja, hogy „Bizony nagyon sok ember tért meg Auschwitzban.” Amit ő is megjárt. Azt mondja, hogy Ezekkel az emberekkel furcsa dolog történt. Mégpedig az, nem az, hogy nem voltak hívők, mikor odamentek, és hívők lettek, nem, hanem hogy „Ezek az emberek a következőre jutottak. Nem félnek már semmitől, csak az Istent félik.” Hűű! És itt az „Istent félni”, ezt most vegyétek pozitívan. Nem rettegni, meg nem az, hogy „Jaaaj! Inkább tanuld meg szeretni őt!”, hanem ebben valami fontos üzenet akar lenni. Hogyha egy olyan ember, aki már átment mindenen, amin ember félhet, és épp oda jutott, hogy már csak Istent féli, ez valami komoly. (15:35)

2. Istennek nevét hiába ne vedd!

A második parancs így szólt, hogy „Őrizd meg nyitottságodat az értékek iránt! – Az Úr nevét hiába ne vedd.” Hmm, ott is van valami érték. S akkor itt két okos gondolat. Az embernek nem a boldogságra kéne törekednie – mondja, ezt nagyon sok helyen kifejti – hanem méltónak lenni a boldogságra. Ha arra törekednék, hogy méltó legyek a boldogságra, akkor boldog leszek. Ha arra törekszem, hogy boldog legyek, hogy élvezzem az életet, vagy nem t’om mi, örömeim legyenek, akkor ezek egyre távolabb kerülnek tőlem – mondja. (16:20) Akkor idézi Dosztojevszkijt, aki meg a következőre jut. „Szeretnék méltó lenni arra…” Nem. „Szeretnék méltó lenni azokra a szenvedésekre, amelyeket az életemben megélek.” Ez aztán tekert rajta még egyet. Azt mondja. „Őrizd meg nyitottságodat!” Azt mondja, a másik embernek nem adhatunk értelmet. Én innen senki másnak az életének nem adhatok értelmet. Ezért mindenki maga kell, hogy az életének az értelmére és értékére rátaláljon. Azt mondja, hogyha belefognánk abba, hogy a másik ember életének értelmet adjunk, akkor elkezdenénk moralizálni, s akkor elkövetnénk ugyanazt a bűnt – teszem én hozzá – amit a Tízparancsolat kapcsán már elkövettünk. Hogy itt van a Tízparancsolat, amely képes volna, de biztos hogy képes volt, és ma is az, valamit föltárni az élet értelmes voltából. de hogyha a Tízparancsolattal elkezdünk moralizálni, akkor tönkre tesszük. Nyilván az élet értelme kapcsán is ugyanezt megtehetnénk. Mikor egymásnak elmondjuk, hogy mit hogyan KELL tenni ahhoz, hogy értelmes legyen az élete. Szülők szoktak ilyet csinálni. Ismerős? „Fiam, nem a Tízparancsolat a fontos, hanem hogy az életednek legyen értelme. És majd én elmondom, hogy kell csinálni. Most például menj, és takaríts!” Ahh! (18:10) Ezért az életben úgy tűnik, az életben vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet tanítani, csak tanulni. Ahh! Az élet értelme is ilyen, nem lehet tanítani, csak tanulni. A legjobb dolgokat nem lehet tanítani, csak tanulni. Aztán az unalom kapcsán; unalom, nyitottság; hivatkozik Schopenhauerre. Azt mondja, hogy Schopenhauernek igaza volt, mikor azt mondta, az ember nem azért cselekszik, hogy megmeneküljön az unalomtól, hanem az unalom arra való, hogy az ember elkezdjen cselekedni. S akkor az utolsó okos mondat, na, ma ez jön belőlem. Nem én vagyok okos, csak ezek gyünnek. „Az élet önmagában nem valami, hanem alkalom valamire.” Ez a kihívás jelleg. Hmm. (19:30)

3. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját szenteld meg!

„Időnként állj meg beszélgetni a lelkiismereteddel.” Ugye az Úr napját szenteld meg. Hmm. Itt beszél a vasárnapi neurózisról, hogy a polgár a következőt teszi. Öt napon át bódulttá dolgozza magát, hogy ne kelljen észre vennie, hogy az életének nincs nagyon értelme. Szombaton a „szerelemben” keres némi vigasztalást. A szerelmet itt rögtön idézőjelbe is tehetjük: élvezetek, szexualitás, nem tudom én mi. Vasárnap pedig ráköszönt a neurózis. Mert vasárnap nincs mit tenni, ami elfeledtethetné velem, hogy az életemnek nincsen értelme. Ezért olyan fontos, hogy a plázák vasárnap is nyitva legyenek. Pláza nélkül nincs vasárnap. Ha valaki egy fél órás ücsörgés után vasárnap, amikor az egyéjszakás kalandjának vége lett, munka meg nincs, elfelejtette hazahozni – szegény! – ücsörög. Sikerült a kimaradás után mondjuk délután 2-ig aludnia, mert be is ivott egy kicsit. S akkor 2-kor fölkel. Itt még van némi remény, nem? Mert fogat mosok, izé, psssz-psssz, valami. S akkor 4-től egy kicsit ücsörgök. Szerencsére van tévé. Ez nagyon nagy szerencse, de ha nincs, van rádió. Olyan nincs, hogy nincs tévé vagy rádió, de ha véletlenül volna ilyen, akkor jön a PöCö. PöCö, ugye? A PöCö kéznél van, egér után kapunk, és az élet megint értelmesnek tűnik. (21:30) Ennek kapcsán a következő jutott eszembe, eljátszottam ezzel a gondolattal. (Telefoncsörgés – szerk.) Van mobiltelefon. De jó! Az életem mégis csak értelmes. Volt máma is egy nem fogadott hívásom. Átéltétek már annak az örömét? Este hazamész, és… nem fogadott hívás. „Jaj, bocsi! Nem fogadott hívás. Pirossal villog. Bocsi-bocsi, én…” S akkor leülsz, iszol egy felest, és azt mondod. „Visszahívjam? Ne hívjam? Nem tudom. Kerestek. Épp nem értem rá.” Ez az életet nagyon értelmessé teszi. Na. (22:40) Az jutott eszembe, hogy mi lenne akkor… Vasárnap az egy komoly nap, akkor szentmisén veszünk részt, és akkor a szentmise végén szoktunk hirdetni. A hirdetés mindig mókás dolog. Mondjuk kihirdetném most vasárnap, erre gondoltam, kihirdetném: „Testvérek, következő vasárnap tilos templomba jönni. Ezt plébánosi jogkörömnél fogva mondom, hiszen a vasárnapi istentisztelet látogatása egyházi törvény. Így aztán amondó vagyok, hogy ne gyüjjetek vasárnap jövő héten!” S akkor megnéznénk, hogy mi történik az emberekkel. Elhívnánk Elisabeth Lukast, a német nyelvterület nagy logoterapeutáját, és megvizsgálnánk a templomba járókat. Ki is találtam, hogy mi történne. Van egy szép olvasata, meg egy csúnya. Először elmondom mondjuk a szépet, de nézem a papírból, nehogy elrontsam. Mi történne azokkal a testvérekkel, akik nem jöhetnek vasárnap templomba, hogy ez által elfeledtessék adott esetben azt, hogy az életüknek nincs értelme? Mert tudjátok, az élet értelmének a megtalálása, ne... magtalálása… Nocsak, Feri! Nem függ attól, hogy valaki keresztény vagy nem, vallásos vagy nem, milyen felekezethez tartozik vagy nem. Nem függ. (24:20) Ezért aztán szakdolgozati előterv, hipotézis, hipotézisem. „A Kövi Szűz Mária templomba járó, magukat katolikus vallásúnak tartó hívek bizonyos százaléka nem fog tudni mit kezdeni akkor, hogyha vasárnap nem jöhet templomba. Ennek vizsgálata a szakdolgozat célja.” És akkor, lennének olyanok… Nézzük meg, mit tesz az, aki vallásos, mit tesz az, aki hívő, meg mit tesz az, aki keresztény? Ezzel játszadoztam délután, mert éppen halálomon voltam, és… Ténylegesen. Most képzeljétek el, én pont az a tipikus férfi vagyok, aki akkor megy orvoshoz, amikor már nem bír menni orvoshoz. Tehát emiatt elég ritkán járok. Délután eljutottam oda, hogy elmentem a patikába, és megtestesítettem a nyomorult férfi mintapéldányát. Nagyon meg is sajnált a patikusnő. Iszonyú drága gyógyszereket adott el nekem, és én mint Örkény István novellájában a férfi, aki 25 év után először megy le vásárolni, mindent megvettem, csak hogy képes legyek életben maradni. Képzeljétek el, hőmérőt is vásároltam. Utána kell menni, hőmérő, Neo Citran, Rubophen, Kalmopyrin. Mindent megvettem, mindent. Szerintem hogyha azt mondja, hogy esetleg egy ilyen terhességi tesztet is érdemes volna… Sose lehet tudni. Mondjuk, egy ilyen megfelelő influenza vírussal megáldott tyúk, sose lehet tudni. Én mondjuk belélegeztem az ő… tollpihéjét mondjuk, és akkor ettől. Na, nem lehet tudni. Szóval. Miután megvettem az összes gyógyszert, iszonyú, 2000 forintot fizettem: Rubophen, Kalmopyrin, Neo Citran. Citrát? Citran, Citran, jó, iszonyú rossz íze van. Nem ajánlom, de nagyon hasznos. És megmértem a lázam. Tudjátok, hogy? Beültem az autóba, és máris betettem a lázmérőt. „Beteg vagyok!” Tehát ahogy a férfiak tudnak, ilyen teljesen… Félúton, közelben van a patika, félúton volt egy piros… 36,4. Rossz hatással volt rám a piros lámpa. Megálltam, pont letelt az 5 perc, 36,8. Neo Citran nélkül. Most ennek ellenére bevettem a Neo Citrant, most lement 36-ra. Na, Feri, hát… tessék! (27:40) Ott tartok… Igen, igen, igen, nagyon köszi. Én is tudtam, ne szólj bele! Szóval. Csak paposan, intézzük el ezeket a dolgokat. Na, tehát. A vallásos az a valaki, akinek ha megtiltják, hogy jövő vasárnap templomba menjen, fölhívja néhány barátját, hogy építsenek egy új templomot. A vallásos templomot épít. Mit tesz a hívő? A hívő azt mondja, hogy „Ó, hát templom nélkül is tudok imádkozni.” És akkor nekiáll, és imádkozik. Mit tesz a keresztény? Ez a pozitív verzió. A keresztény fölhívja néhány barátját, hogy imádkozzanak együtt. Most milyen a negatív verzió? Ha én azt tudnám? De már elfelejtettem, pedig én írtam 3 órával ezelőtt. A negatív verzió. Az a vallásos, akitől elvettük az élet értelmének látszatát azzal, hogy vasárnap nem mehet templomba, kétségbeesik, és elmegy a püspökhöz. Ha esetleg gazdag, akkor fölül egy gépre, és Rómáig repül, hogy tőle valamit elvettek, és hogy itt valami skandallum van, és valaki valamit csináljon már, mert ő így nem tud élni. Mit tesz a hívő? Hát arra a következtetésre jut, hogy végül is se a templom, se az imádság, se a közösség, se az istentisztelet nem olyan fontos, ebből is kiderült. A lényeg, hogy Istenben higgyünk. Ez a negatív megoldás. Aztán, mit tesz a keresztény? Hogyha tévútra támad, téved, akkor ugye fölhívja néhány barátját, hogy imádkozzanak együtt, s a következő vasárnap szektát alapít. Megalapítják a négy igazhívők szektáját. Hát ez, ez jutott eszembe, hogy ebben a nem létező szakdolgozatban igen izgalmasan föl lehetne tárni, hogyan rendül meg az emberek életértelmébe vetett hite, hogyha nem engedjük őket vasárnap templomba menni. (30:10)

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

„Bocsásd meg a szüleidnek azokat a hibákat, amelyeket elkövettek ellened.” Ehhez nem mondok semmit, ezt kifejtettem múltkor. (30:25)

5. Ne ölj!

Itt hagytam abba, arra kértelek benneteket, hogy ne öljetek egy hétig, amíg világossá nem válik, hogy ez is a Tízparancsolat része. Most arra kérnék mindenkit, hogy mindenki csukja be a szemét, és aki ölt, az tegye föl. Szóval, a „Ne ölj!” parancs a logoterápia nyelvén így: Feltétel nélkül mondj igent az élet értelmes voltára. S akkor azt nagyon-nagyon hangsúlyozza, hogy az élet értelmes, mindenféle föltétel nélkül. Ugyanis, ha az élet csak bizonyos föltételekkel volna értelmes, akkor nem volna értelmes. Az emberi élet akkor tud értelmes élet lenni, ha semmilyen föltétele nincs, hogy valóban értelmes lehessen. (31:25) Aztán azt mondja, mint Jung apó, prófétai mondat. Vagy megküzdünk az értelmes életért, vagy elpusztítjuk magunkat. S akkor mond egy másik, nagyon szellemeset, azt mondja. Az életértelmét nem keresni kell, hanem arra igent mondani. Nem a kérdést kell föltenni, hanem válaszolni kell erre a kérdésre, ami adva van. Ugye „Mégis mondj igent az életre.” írta meg a koncentrációs tábori történeteket. (32:05) Az élet értelme nem kötött feltételhez, ezért elvehetetlen az embertől. Az Egyesült Államokban azt hiszem 129 egyetemen tartott előadásokat, ezt ő írja egy helyen, de lehet, hogy 119, akkor bocsánatot kérek tőle. Azt mondja, hogy „Volt alkalmam olyanokat tanítani, akik tudomásom szerint a leghosszabb ideig voltak a vietnámi háború után hadifogságban. Három olyan növendékem is volt, aki hét-hét évet volt embertelen körülmények között Észak-Vietnámban hadifogságban.” Akkor azt mondja. „Mind a hárman egyet értettek abban, hogy nem csak annak köszönhetik az életüket, hogy ez alatt a hét év alatt keresték az életük értelmét, hanem annak, hogy elköteleződtek az élet értelmes volta mellett. Nem volt elég keresni az élet értelmét, föltenni a kérdést „Mi az élet értelme?”. Ez önmagában az embert nem segíti.” Hanem, ahogy ezt emlékeztek, ezt ő mondja, egy pont után magamat kell rádobni arra a bizonyos mérlegre, magamat. Magammal tudok igent mondani, nem elég, ha csak a szavaimmal mondok, vagy a fejemben. Aki elköteleződött az élet értelmes volta mellett akkor is, amikor ebben a pillanatban nem látja, hogy mi az életének az értelme, az tud élni. (33:45) Azt mondja. Vannak olyan emberek, akik nem találják az élet értelmét. Azt állítja, hogy körülbelül a neurotikusok 20%-a elsődleges módon attól szenved, hogy az életének nincs értelme. Ezt gondolja. Azt mondja a kutatásokra hivatkozva, a kábítószerfüggőknek körülbelül 100%-a beikszeli azt a mondatot, hogy „Nem látom az értelmét az életemnek.” Az alkoholfüggőknek 90%-a ezt mondja. És az összes neurotikusoknak 20%-a. (34:30)

Gyakorlatok az élet értelmes voltának megsejtéséhez

Akkor, a következőt mondja. Ilyenkor, ezeknek az embereknek segíthet a logoterápia. Miből kell kiindulni? Az ilyen embernek szüksége van arra, hogy megsejtse azt, hogy az életének egyáltalán lehet valami értelme, itt és most. S akkor ajánl gyakorlatokat. Azt mondja, az egyik nagyon jól bevált gyakorlat a következő, ezt a mondatot mondom: „Kérlek szépen, tekints úgy az életedre, mintha ez volna a második életed, és az elsőben mindent elrontottál volna.” Ez az egyik. Van, akinek ez elég ahhoz, hogy leessen a tantusz. (35:20) Aztán azt mondja. Ha ez nem elég, akkor azt kérem tőle, hogy az életére tekintsen úgy, mint egy filmforgatásra. Ebben a filmben ő a főszereplő, élő egyenes adásban vagyunk, és nem lesz mód a rossz részek kivágására. Hmm. És akkor, ó igen, már majdnem elfelejtkeztem rólad, Twardowski atya. Assz’ongya, a versnek az a címe, hogy: Hiszek. Lengyel pap, aki nem volt itt múltkor, öreg. (Forrás: http://sajgo.hu/magyar/konyvek-versek/versek/egy-remete-skrupulusai ) (36:20)

Jan Twardowski: Hiszek (egy Istenben)

Hiszek egy Istenben a 15 millió leprás iránti szeretetből a reggeltől estig csomagokkal lóként cipekedők iránti szeretetből a 30 millió őrült iránti szeretetből a hosszantartó jóságtól kifehéredett hajú öregasszonyok iránti szeretetből a bántást már értelemvesztett megszállottsággal figyelők iránti szeretetből az elhallgattatottak – az arkangyali trombitával párna alatt alvók iránti szeretetből a félkegyelmű kislány iránti szeretetből a szívcseppek feltalálói iránti szeretetből a fehér keresztények által legyilkoltak iránti szeretetből a szétálló fülű gyóntatóra várók iránti szeretetből (pedig nem is ismer) a skizofrének szeme iránti szeretetből az örvendezők iránti szeretetből akik boldogok hogy állandóan kapnak és adnak is szüntelen mert ha nem hinnék lecsúsznának a semmibe Ez volt az ötös parancs. (38:00)

6. Ne paráználkodj!

Ne garázdálkodj! Jó…! A gyerekek, hát a gyerekekkel nagy bajban vagyunk, mert egy gyerkőcnek, aki késül… Késül… Iszom. A gyerekeknek, akik készülnek az elsőáldozásra, igen-igen nehéz ám megmagyarázni, a kis pöttyöknek, hogy mit jelent az, hogy „Ne paráználkodj!”, nem könnyű, nem könnyű. Nem véletlen, hogy amikor ők leírják, akkor itt a különböző verziók szoktak megszületni. „Ne garázdálkodj!” Van egy másik: „Ne barázdálkodj!” Ez a kettő a sláger, és akik ezt írják, azokat meg szoktam dicsérni, azért, mert élen járnak az értelem-keresésben. Mert ezeknek a szavaknak van értelme számukra, míg annak, hogy „Ne paráználkodj!”, szinte semmi értelme nincs. Hogyha a felnőtt el akarja mondani, annak meg még duplán nincsen. Ez ugyanolyan, mint amikor… ezt annyira szeretem, már elmondtam egy csomószor, de miután én nagyon szeretem, még egyszer elmondom. Mikor egy kis pötty a következő címzéssel írt nekem levelet: „Kedves Bab bácsi!” Látjátok, az élet értelmének a keresése milyen fontos. (39:50)

„Kiskoromtól fogva minden nap paráználkodtam.”

Nna, a… sz’al ez a parancs nem könnyű, nem könnyű. Hát így lehet ügyeskedni, hogy hát „Tiszteld a lányokat, te fiú! Tiszteld a fiúkat, te lány! Tudod, ő egy kicsit más, te sem vagy más…” Tehát így lehet ezeket. „Majd, nagy előnye lesz annak, hogy az más, most még csak ciki, meg hülye, de majd rájössz…” Így lehet kavarni. Minden esetre, múltkoriban az egyik kislány, lehet, hogy ezt is elmondtam, de hát… ez van. Az egyik kislány azt mondja nekem. „Gyónom a Minden… - tudjátok, így szabad, általánosságban, nem tudjátok hogy ki úgyse, különben is kisfiú volt, azt mondja – Gyónom a Mindenható Istennek, meg neked atyám, hogy én még most gyónok először.” S akkor kezdi mondani, tik-tik-tik. Akkor azt mondja „És kiskoromtól fogva minden nap paráználkodtam.” Hajjaj! Ez a… meséltem? Nem! Úha! S tudjátok, ilyenkor így végigfut rajtam a víz hátul, az ideg elöl. (41:10) Most, most mit csináljunk ezzel? Tehát hogy, hogy? Én se tudom neki elmondani, hogy ez mit jelent, most akkor… De hát közben meg ugye van bennem valami jó szándék, hogy most nem oldozhatom őt föl valami alól, amit nem tett meg. Tehát hogy ugye, hogyha valakit tudatlanságban hagyunk, és én tudom, hogy az, akkor bűnt követek el. Tehát valamit kell csinálni. De közben tudom, most erre rákérdezek, akkor olyan piros lesz, mint… és akkor ilyenkor szokott lenni, hogy a kisgyerekek nem mondanak semmit. Hát persze, mert van bennük nagyon… Isten adta szemérmesség. Na mindegy, azért futottam egy kört. Mondom „Te, nagyon, nagyon szépen gyóntál. Főleg, amikor elsoroltad azt a listát, hogy miket tettél jól, hát azok nagyon tetszettek.” Tudjátok, nálam úgy kell gyónni, rossz, jó, mind a kettőt el kell mondani. „Akkor, egy valamit nem értek. Hogy egy kicsit túlzásnak tűnik ez a minden nap kiskoromtól kezdve.” Hát… mégis csak, hát óvatosan. „Hogy érted ezt, hogy minden nap?” Fogjátok? Úúú! Nem azt, hogy hogyan érted a paráználkodást, mert akkor nem jön… „Hogy érted azt, hogy minden nap?” Bocsika! Kicsit tudok? (42:40) Nna, erre azt mondja. „Hát úgy értem, hogy minden nap, hogy minden nap reggel, amikor leveszem a pizsamát, és még nem vettem föl a ruhát, akkor meztelen vagyok. És este ezt még egyszer megismétlem, tehát igazából nem csak hogy minden nap, hanem naponta kétszer.” Édi, nem? Mondom „Te tudod, én se tudok másképp fölkelni reggel.” Ugye ezt is tanultam, hogy néha az ember a saját életével előhozakodhat, hogyha ez bátorítást ad a kliensnek. És tényleg, ez megnyugtatta. Tehát így rám nézett… Végül is ha a méreten múlik, ő sehol sincs. Tehát meztelenségben nekem 1,95 van, őneki meg 1,20, hát akkor… legföljebb bocsánatos, nna. (43:50)

A szerelem alkalmassá teszi az embert az itt és most emberségre.

Azt mondja Frankl, hogy… mond egy nagyon szellemeset. De nem, nem ezzel kezdem, inkább mondom az okosságot, aztán a sztorit. Azt mondja, a szerelem az hasonlóképpen teszi alkalmassá az embert az itt és most emberségre, mint ahogy a lelkiismeretre való figyelés, vagy az Isten szavára való figyelés azoknak, akik járják ezt az utat. Azt mondja, hogy a szerelemben az életnek az itt és most kihívás jellegét egy másik személyre vonatkozóan élem meg. Ezért, ha a szerelemnek a lényege, hogy ott átélhetek valamit abból, hogy én személy vagyok, és hogy a másikat személynek látom, akkor ebből adódik az hogy a szerelem lényegéhez tartozik hozzá az elköteleződés, a hűség, a felelősségvállalás, meg az összes többi. Ezért ez az öreg bécsi pszichiáter pont azt mondja, mint a katolika anyaszentegyházunk. Na, mit szóltok? Assz’ongya, hogy amikor a másikat nem személynek tekintem, hanem annál kevesebbnek, lehetek ugyanúgy szerelmes, meg lehet nem t’om, mindenről beszélhetek, meg szeretet, meg kellesz, meg szükségem van rád, meg minden. Akkor valami, valamit elveszek, és valamit elveszítek – ezt mondja. Hmm. Hogyha a másik személy, akkor ennek következményei vannak. Essz’ongya. (45:50) Akkor, a hűségről a következőt állítja. A hűség a házasságban énfelém, énfelém feladat, és követelmény, nem pedig a másik felé. A hűség engem kötelez valamire. Ha a hűséget a másik felé való elvárásként éljük meg egy társkapcsolatban, az tönkreteszi a társkapcsolatot. A hűség olyan valami, ami az én személy voltomhoz tartozik, s ha én személynek állítom magam, akkor a hűség rám ró föladatot, nem pedig feléd elvárást. Hát jó esetben persze ez kölcsönös. (46:40)

Az érzelem sokkal finomabban érző tud lenni, mint amilyen éles elméjű az értelem lehet.

Aztán a következőt mondja. „Az érzelem sokkal finomabban érző tud lenni, mint amilyen éles elméjű az értelem lehet.” Ú, de szép, szép! Az Egyesült Államokban a Pszichológia ma című folyóirat megkérdezett 20.000 embert, hogy a szexuális vágyukat mi az, ami a leginkább serkenti. Pszichológia ma című folyóirat. A 20.000 válasznak a top nem t’om én mi, 1 a következő lett. A szexuális vágyat férfinél és nőnél egyaránt a romantikus szerelem, az, hogy a másik nekem szívből tetszik, fokozza leginkább, az összes többi csak azután jön. Ő logoterápiával kezelt nagyon sok szexuális problémával hozzá forduló embert, orgazmus problémák, merevedés problémák, potencia nehézségek. Azt mondja, ezekben az esetekben hallatlanul jól föl lehetett tárni azt, hogy az illető nem személynek tekintette a másikat, sem magát, hanem valami olyasmire kezdett el összpontosítani, ami csak valaminek a következménye, vagy eredménye. Az öröm, az élvezet, a boldogság, nem t’om én mi, annak a következménye, hogy személynek nézlek, tartalak, úgy köteleződök el, úgy vagyok hűséges, úgy vállalok felelősséget, és ennek lesz valami a következménye. Azt mondta, hogy „Ezeknek a klienseimnek rendre sikerült segítenem azzal, hogy észrevették a másikban a személyt, ami a leginkább fokozza a nemi vágyat.” Hmm. (48:50) Itt volt egy nagyon-nagyon szomorú megjegyzése ma a nőkre. Azt mondja, hogy ma a nők elkezdték elsajátítani azt a hallatlan nagy csacsiságot, hogy a szexualitás valami teljesítmény lenne. Már nem csak élvezetet, nem csak örömöt várnak a szexuális kapcsolattól, hanem teljesítményt várnak a férfitől. Ez pedig romba, ízzé-porrá zúzza a társkapcsolatot. (49:20) Aztán egy másik. Azt mondja, hogy ezért két ember között a szexualitásnak óriási jelentősége van, de egyáltalán nem az a jelentősége, hogy így utódokat lehet nemzeni, meg foganni, és akkor utódokat nem tudom én mit, nevelgetni. Ez benne van, de nem ez az értelme. Mert azt mondja, hogy ha két ember kapcsolatának, a szexuális kapcsolatnak valami más adná meg az értelmét, és abban nem volna önmagában értelem, akkor attól, hogy valamit továbbadunk, aminek önmagában nincs értelme, attól annak a dolognak még nem lesz értelme. Ez igen szellemes. Vagy nem? (50:20) Egyszer megkérdezték őt, hogy mi a különbség a pszichoanalízis meg a logoterápia között. Akkor ő azt mondta. „Én nagyon szívesen megválaszolom ezt a kérdést, hogyha ön megmondja, mi a pszichoanalízis.” A logoterápiát tudom hogy mi, a pszichoanalízist nem. Hát persze tudta ő. Akkor azt mondja a kérdező. „Hát a pszichoanalízis valami olyasmi, amikor az ember lefekszik egy díványra, mögötte ül valaki, és ő olyan dolgokat mond el, ami iszonyatosan kellemetlen és kényelmetlen.” Erre Frankl azt mondja „Értem. Akkor a logoterápia egy olyan folyamat, amikor ugyanez az ürge lefekszik ugyanerre a díványra, mögötte ül valaki, és olyan dolgokat mond, amit iszonyatosan kényelmetlen hallgatni.” Aztán hozzáteszi: „Mikor ezt a válaszomat megadtam, néhány év múlva egy tankönyvben viszontláttam definícióként. A logoterápia az a folyamat, amikor a kliens ül vagy fekszik, és a terapeuta olyan dolgokat mond, amit nagyon nehéz neki hallgatni.” Nna. Akkor. „Köszönöm hajadat.” Ez a vers címe, a 6. parancshoz. (52:00)

Jan Twardovski: Köszönöm hajadat

Köszönöm hajadat melyet nem ábrázolnak a festményeken köszönöm angyalt látván felvont szemöldököd szoptató melled karod melyben átkelt Jézus a zöldhatáron térdedet a lámpába pottyant szöszért lehajló hátadat negyedik ujjadat a gyűrűset leheleted az ablaküvegen a kilincsen kezed melegét a kőlépcsőkön kopogó talpad egyszóval köszönöm hogy a test elvezet Istenhez (52:50)

Akarod-e az itt jelenlévő… – A karom!

Ez volt a 6-os. Iszom. Iszok. Piszok! A következő nyelvi lelemény jutott eszembe tegnap. Jött… jött hozzám egy… már tegnap este is rosszul éreztem magam, és jött hozzám egy jegyespár, akit esketni fogok vasárnap…. szombaton. Szombat. De jó, hogy eszembe jutott, hogy szombaton lesz! Azt m… Beszéltük, hogy hogyan megy a szertartás, ezt mindig meg kell beszélni, mondatról mondatra, hogy ne izguljanak. Akkor ugye azt mondom „Tudjátok, akkor az esketési résznek van négy epizódja. Az első epizódban négy kérdést teszek föl. A második epizódban pedig azt kérdezem: Töhötöm, akarod-e Brünhildát feleségül venni? Erre a válasz vagy az, hogy „Akarom!”, ennek a következménye, hogy még 15 percig fog tartani a szertartás. Ha az a válasz, hogy „Nem akarom!”… nyertem negyed órát. Tehát énnekem bármelyik bejön, csak szabadon. De nem ez a nyelvi lelemény, hanem mikor elmondom fordítva is. „Brünhilda, akarod-e az itt jelenlévő…” Nem, az „itt jelenlévő”-t nem szoktam, ez annyira gagyi. (54:45) Itt jelenévő? Hát persze, hogy itt van, különben tehát… De ennek megvan az oka, mert voltak olyan fineszesek, értitek, hogy szerelmes volt Mártikába, és ő azonban el akarta a hozomány miatt venni azt a másik nőt, ezért keresett egy másik Mártikát. És hogy a jogba ne ütközzön a tette, mikor az volt a kérdés, hogy „Akarod-e Mártát feleségül venni?”, mondta „Igen!”, de nem arra gondolt. Értitek? Ezért a bölcs szertartáskönyv írók – ugye most nevettek, mint hogyha hülyeségeket beszélnék, pedig tényleg ez az oka, tényleg, na. Tehát van A variáció, B, C, és a leg… C nincs. X, X, tehát totó. A legkevésbé valószínű az igaz. Na, tehát ezért van benne a szertartáskönyvben így, hogy „az itt jelenlévő”, és „itt jelenlévő”. Oda nézzél nekem! Te ne csalj! „Itt jelen lévő Mártát feleségül veszem.” Na, és egyszer a következő villan be nekem, hogy ez a mondat több féleképp értelmezhető. Mert értelmezhető úgy, hogy „Akarod-e az itt jelenlévő Brünhildát feleségül venni?” Az illető a következőt mondja. „Akarom?” Rés a falon, a teológia fölépített katedrálisán egy moly rágta lyukacskát találtam. (56:30) Ezen túl, amikor a szertartás megbeszélés lesz, rá fogok kérdezni. „Milyen értelemben akarom?” És a másikkal is el lehet játszani. „Akarod? – A karod, a karod, Márta, a karod!” Tudjátok, vannak köztünk olyanok, akiknek reggeltől estig gonoszságokon jár az eszük. Gondoljátok, hogy azok kihagynak ilyen ziccereket? Aztán utána írhatom, hogy izé, én jóhiszeműen azt hittem, hogy férj-feleség, közben meg mondta, hogy „A karom, meg a karod…”, és akkor… Látszik, hogy már rosszul voltam este is, mert ilyenekkel tudtam életben tartani magam. Az idő meg csak nem múlik. Na, azt mondja… Juj, pedig be akartam fejezni. Gyorsan összevágjuk, jó? Sitty-sutty, elnyomjuk, mint a molyt. Na! (57:40)

7. Ne lopj!

Csak azt engedd magadhoz, és azt vedd magadra, amit neked szántak. (Egészségedre!) Ez egy, ez nagyon, ez az egyik legfrappánsabb szerintem. Ne lopj! – Csak azt engedd magadhoz, és azt vedd magadra, amit neked szántak. Akkor itt megint hozza az élet értelmére vonatkozó mondatot. „Az élet, a dolgok valódi értelme az, ami belőlük nekünk szól.” De zseniális! A nemjóját! Megtalálni pont azt, ami az enyém. (58:30) Ugye itt a legklasszikusabb emberi helyzetekre, beszélgetésekre lehet gondolni. Állandóan magunkra vonatkoztatunk egy csomó mindent, ami nem vonatkozik ránk. A kapcsolatainkban végtelenségig tudjuk szekálni a másikat, mert azt gondoljuk, amit tesz, az rólunk szól, nekünk szól, azzal bennünket akar megőrjíteni. Pedig csak néha, néha. Hát rossz napjainkban. Mondok egy verset. „Megbíztam az útban”. (59:20)

Jan Twardowski: Megbíztam az útban

Megbíztam útban a keskenyben nyaktörő volt térdig érő kátyúkkal időszerűtlen mint novemberben a cukorrépa és kiértem a rétre ahol Szent Ágnes állt - na végre - mondta - kezdtem aggódni hogy másfele mentél a szélesen aszfaltozotton sztrádán egyenest az égbe – miniszteri kitüntetéssel és hogy elvitt az ördög Csak azt vedd magadra, ami neked szól, ami a tied, ami abból az értelemből rád vonatkozik. (60:05)

8. Ne hazudj, más becsületében kárt ne tégy!

Mmm? Nem rövidítjük le. Így fogalmazható át. Ne gyarapítsd az emberek által okozott szenvedést. Ahh! Itt talán egy valamiről lehetne beszélni, hogy amikor valakinek hazudok, főleg ha a becsületében kárt teszek, akkor megfosztom őt attól, hogy tiszteletre méltónak lássam, hogy személynek. Mert azt mondom: „Ebben a pillanatban nem jár ki neked az a tisztelet, ami a személynek való. Te most érd be egy hazugsággal.” Ezt olyan sokszor vívódtuk át, hogy az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindig mindent mondok. Persze hogy átgondolom, hogy az a másiknak javára van-e, ezt átgondolom. Nem bárdolatlanságról van szó. De a hazugság mmmhh, mmhhh. Hát itt is mondok egy verset. (61:40)

Jan Twardowski: Érettkori számvetés

Milyen messzire mentél az egyszerű füles bögrétől a viaszosvásznú öreg asztaltól a nem tettetett meghatottságtól az értelemtől a világra csodálkozástól a meztelentől ami nem levetkőztetett a közelről is nagytól ami nemcsak távolról az a nem tálcán kínált titoktól anyádtól aki szemedbe nézett hogy ne hazudj az imától a sebzett Lengyelországtól te vén ló (62:35)

9. Más feleségét ne kívánd!

Na most, becsüld… A más feleségét ne kívánjad, vagy ne olyan erősen. Becsüld meg és őrizd a családi összetartozást. Így szól. Becsüld meg és őrizd a családi összetartozást. Azt mondja, hú, furcsa ilyen okosságokat egy pszichológustól. Azért a pszichológusok óvatosabbak, hogy azért csak csínján kimondani, hogy mi igen, mi nem. Azt mondja, hogy Ha valaki a családot választotta, az az első. Ezt így, ukk-mukk-fukk. Ha valaki a családot választotta, az az első, az összes többi utána van. Mert hogy annyira fontos. Azt mondja, a felelős lét alapja, pont úgy, mint Böszörményi-Nagy Iván, hogy egy gyerek ráébredjen a felelős létezésére, ahhoz olyan szülőkre van szüksége, akik felelős létezésben vannak vele. (63:45) Itt mi is az, hogy „Ne kívánd más házastársát!”? Vannak úgynevezett életbölcsességek. Kettőt is szeretnék mondani. Mert mi van akkor, amikor az ember elkezdi kívánni a másik házastársát? Ebben valami olyasmi is benne feszül, hogy a sajátommal nem találom az életem értelmét. Amikor valaki azt fontolgatja, hogy most valami bűnt mindenképp el kéne követni, hogy értelmes maradjon az életem, akkor nemde arról van-e szó, hogy ott és abban nagyon fárasztó lenne megtalálnia az élete értelmét. Méltónak lenni arra a szenvedésre, ami őt éri. Inkább kislisszanunk az elől a szenvedés alól, nem kívánunk méltónak lenni arra a szenvedésre, ami abban a helyzetben van. Akkor elkezdünk mindenfelé vágyakozni. Más felé, mások felé, mit tudom én, mi felé. Rengeteg ilyen lehet. Ebben mi van elrejtve? Az, hogy az életben bizonyos helyeken, bizonyos személyeknél, bizonyos mit tudom én, életformában meg lehet találni az élet értelmét, más helyzetekben meg nem lehet megtalálni, ez van benne. (65:15) Frankl azt mondja, hogy ellene mond minden olyan fétisizálásnak, amikor például valaki azt mondja „Az életem akkor és attól lesz értelmes, hogy anya leszek, és gyerekeket szülök. Akkor lesz az életem értelmes, ha valaki elvesz feleségül. Akkor lesz értelmes az életem, hogyha mit tudom én, PhD-zek.” 50 dolgot lehet mondani. Egy helyen arról ír, hogy „Nagyon sok olyan nővel beszéltem, akiknek nem lehetett gyerekük, és a kulcs mindig az, hogy fölfogja azt, hogy az élet értelmének nincs föltétele. Az sem föltétele, hogy szül-e gyereket, vagy nem. Az sem, hogy elveszi valaki feleségül, vagy nem. Nem föltétele az élet értelmének.” Akkor azt mondja, hogy minden kultúra kitalálja azt, tapasztalatból, hogy miben rejlik az élet értelme. Ezekben sok bölcsesség van, de aztán ezeket a bölcsességeket, ezeket a helyzeteket vagy személyeket elkezdjük fétisizálni. Azt mondja, hogy „Ellene mondok!” Mondok két ilyet. (66:25)

„Ellene mondok a helyzetek vagy személyek fétisizálásának!”

Van egy kínai bölcsesség. A kínai bölcsesség így szól: „Élj úgy, hogy életedben legalább ültess el egy fát, írjál legalább egy könyvet, és nemzzél, vagy szüljél legalább egy fiút.” Ez az értékeknek, az élet értelmének a fétisizálása bizonyos helyzetekhez, személyekhez kötése. (66:55) Most vasárnap odajött hozzám egy kedves hívő, és azt mondja „Feri atya! Nem hallottad, a rádióban volt egy tök jó műsor. Ott valaki arról beszélt, hogy van egy indián törzs. Az indián törzsnek van három bölcsessége az életről. Hú, de iszonyú jól hangzott. Nem hallottad?” S akkor elmondta nekem. Az archaikus törzs három életbölcsessége így szól. „Akinek nincs lova, az nem ember.” Látjátok, a kultúrák hogy változnak? Az egyiket bekajáljuk simán, a másikon meg derülünk. Ehh! Tehát. „Akinek nincs lova, nem ember.” „Akinek nincs felesége, az fél ember.” Nincs férje, az fél ember. „Akinek nincs családja, az pedig nem teljes ember.” Mondja ez az indián kultúra. Ez is bizonyos helyzeteknek, személyeknek, életformáknak a fétisizálása. (68:00) Ha valaki azt mondja, az életem…, mondjuk ilyen jól, valami neurotizáló istenképpel megvert keresztény ember mondjuk azt mondja. „Az életem csak akkor lehet értelmes, ha a legmegszent-szenteltebb életformát választom. Az apácaságot!” Hát most képzeljetek el engem, ugye. „A papságot, vagy minimum szerzetes leszek. Ha az nem leszek, akkor az életem értelmének már csak 99%-át lelhetem meg, mert ezek a legmeg-meg-szent-szenteltebb életformák.” „Az életem csak akkor lesz értelmes valóban, ha legalább… öt gyerekem van. Ha négy, akkor…” Vannak ilyen katolikus fétisek. Ilyen katolikus fétis, ez a, ez a… „Legalább tíz gyerek!” A Gázai övezetben lévő palesztinoknál van a világon a legtöbb gyerek. Tudjátok? a Gázai övezetben élő palesztinoknál tíz gyerek van családonként átlag. na, ez aztán ennek a fétisizálása. De erről legalább tudjuk, hogy politikai motívumai vannak. Mhh, mhh. Tehát ne fétisizáljunk semmi ilyen szép dolgot. (69:45)

10. Más tulajdonát ne kívánd!

Azt mondja… utolsó: Másnak a cuccait ne kívánd! Inkább dolgozz reggeltől estig, és vedd meg. A tízest így lehetne átfordítani: Ne a birtoklás legyen a célod, hanem a létezés. S akkor a következőt mondja ehhez. Itt vannak ezek a rémek, hogy agresszió, birtoklás, hatalom, élvezetek önmagukért, mit tudom én, ezek. Akkor azt mondja, hogy „Ahogy emberekkel találkozom, nem értek egyet azzal, hogy a lélektanból az folyik, hogy kezdj valamit az agresszióddal, kezdj valamit az ösztöneiddel, kezdj valamit a hatalomvágyaddal, kezdj valamit a bírvágyaddal.” Azt mondja „Persze, persze foglalkozzunk ezzel. De hogyha ennek nem megyünk el a mélyére, akkor éppen a lényeget nem érintettük. Mert a lényeg az, hogyha az ember megtalálja az életének az értelmét, akkor nem fogja az élvezetet önmagáért keresni, és a másikat elszemélyteleníteni. Ha az ember megtalálja az élete értelmét, nem fog birtokolni fölöslegesen, sem hatalmat nem kíván fölöslegesen, satöbbi, satöbbi, satöbbi.” Azt mondja, hogy, s akkor példákat mond. (71:25) Végeztek egy kísérletet amerikai egyetemistákkal. Három csoportba osztották őket egy táborban, és megfigyelték. Agresszió-kutatás volt. Csapatokban voltak, és azt nézték, hogy a sporttevékenység az valóban segíti-e azt, hogy kultúrformákba terelődjék az emberi agresszió. Akkor a következő történt. Az agresszió, miután az egész nap arról szólt, hogy ezeknek az embereknek versengeniük kellett egymással, nem hogy nem csökkent, hanem inkább erősödött a sporttevékenységen túl is. Majd pedig – azt mondja – akkor egyszer csak csoda történt. Ugyanis az egyik nap egész nap esett az eső, és az a teherautó, amelyik az élelmet hozta, egy gödörbe be… nem t’om én, ott megfeneklett. Ebben a pillanatban csoda történt. Azok az emberek, akik már a versenyen és a meghatározott kereteken túli versengésen túl is csak versengtek egymással, mert föltüzelte őket az agressziónak a megélhetősége, ezek az emberek egyszer csak néhány percre minden rivalitást félretettek, és vállt vállnak vetve húzták ki ezt a teherautót a sárból. (72:50) Assz’ongya tehát, hogy egyfelől persze kezdjünk, ha már van bennünk valami ilyesmi, akkor ezzel kezdjünk valamit, de ez soha igazán a célhoz nem fog elvezetni, mert az máshol van. Akkor egy utolsó vers. Aggódás. Ez a címe. Tyű, pont időben leszek. (73:30)

Jan Twardowski: Aggódás

Jézusom - aggodalmaskodott a plébános – a hirdetésed csak igaz nyugatra nem mész hogy lakást vehess Oroszhonban már olvad Te meg folyton rejtezel

templomot nem likacsos téglából építesz hanem eleven szívből félre sötét órára nem teszel

hogy fogsz te itt boldogulni (74:05)

Mennyit ittatok ma? Kettőslátás? Fönn jártam Dobogókőn, megvettem még a maradék egy példányt. Nem, Dobogókőn még van néhány, ha valakit ez érdekel, megnéztem tegnapelőtt. Köszönöm a figyelmeteket! Ezt bírom náthásan. Akar-e valaki hirdetni? (74:40) Lejegyezte: vinkozoli
Isten hozott benneteket, köszöntök mindenkit! Sajnos meg vagyok fázva. Egy 100-as papírzsepit elfogyasztottam ma. Minden lehetséges, számomra elfogadható gyógyszert bevettem, hogy el tudjak jönni. A mai alkalommal ezért nem biztos, hogy a formám csúcsát fogom teljesíteni. Ezt nézzétek el nekem. Hát majd amennyi telik. (00:45)

Viktor Emmanuel Frankl a tízparancsolatról - a logoterápia tükrében

Arra vállalkoztunk egy Elisabeth Lukas nevű hölgy ötlete nyomán, aki a német nyelvterületen volt a logoterápiának egy nagy anyamestere. Nem is csak hogy volt, hanem most is az. Hogy az ő ötlete nyomán megnézzük, hogy a Tízparancsolat hogyan értelmezhető a logoterápia felől. Vagyis, hogyha az alapján a modell alapján gondolkodunk, hogy az életünk teljességét föl tudjuk tárni – hát már amennyire – az által, hogy van az életünknek egy tapasztalati szintje, van a tapasztalataink értelme vagy értéke szintje, és van aztán a hit dimenziója. Hogyha ebben a modellben gondolkodunk, akkor mondhatjuk azt, hogy ami az ember hitével kapcsolatos – mondjuk a Tízparancsolat, amire a hívő ember úgy gondol, hogy az tíz ige, tíz szó, ami valamiképpen megszólítja az embert, kihívást intéz az emberhez – hogy ebben hogyan található akkor meg elrejtve az élet értelmére, vagy értelmességére vonatkozó üzenet. Ez volt tehát a célunk. (02:10) Egy zen koant szeretnék nektek elmondani, amit Frölich Róbert zsidó rabbitól hallottam. Ő is tud zen koant mondani, ami épp jó bevezetése lesz a mai alkalomnak, és aztán végignézzük a Tízparancsolatot. Őt megkérdezték arról, hogy – így szólt a kérdés – „Kedves rabbi, mi történik akkor, ha valaki nem tartja meg a Tízparancsolatot?” Erre a válasz így hangzott: „Az ilyen ember nem tartotta meg a Tízparancsolatot.” Ez egy rabbitól jövő zen koan, ebből az alapállásból szeretnénk tehát beszélni. Egyáltalán csak nézzük meg, hogy mi itt a helyzet. (03:05)

Ismétlés

Akkor tudjátok, az első parancs, hogy egy picit ismételjek. Most megtanuljuk a Tízparancsolatot, jó? A mai alkalommal… Emlékeztek, egyszer meséltem nektek, végeztek egy kutatást Kőszeg melletti falvakban, hogy az emberek a Tízparancsolatból hányat ismernek. H-hmm. A legtutibb faluban is csak 4-ig jutottak. Úgyhogy hiába, úgy beszélünk erről, mintha evidens lenne, aztán nem is. Na. (03:35)

1. Én vagyok a te Urad Istened, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Az első parancs tehát így szólna, hogy ugye „Én vagyok a te Urad Istened, csak engem imádj, és nekem szolgálj!” vagy „Istenedet imádd, és neki szolgálj!” Hogy: Ne veszítsd el kapcsolatodat a transzcendens világgal. Amiről úgy beszél Frankl, hogy az ember igazán önmagát a transzcendens felől tudja megérteni, és ha igazán emberi életet akarunk élni, akkor valahogy onnan is rá kell kérdeznünk a saját életünkre. (04:05) Hát, itt még lenne néhány megjegyzésem. Az egyik. András, kinyitnád nekem? Köszi! De nem azért, mintha, na, muszáj innom, úgy látom. Szóval. Egy okos – Köszönöm! – egy okos paptól a következőt hallottam nem olyan rég, assz’ongya. „Figyelj Feri! Az emberek még mindig abban élnek, hogyha megtartják a Tízparancsolatot, akkor szereznek egy csomó jó pontot Istennél.” A jó pontok Istennél beválthatók szeretetre. Tehát minél több jó pontom van, mondjuk a Tízparancsolat megtartása révén… Ez tudjátok, mint a hitoktatásban, hogyha a gyerekek jól válaszolnak, öt jó válaszért kapnak egy matri’t. És amikor összejön öt matri’, az öt matri’ért kapnak egy szentképet. És az év végén verseny, kinek van több szentképe. Na most, a legtöbb ember, még ha felnőtt is, egy ilyen világban él, hogy gyűjti ezeket a kis matricákat. Ez azt jelenti: „Ma is megtartottam hatszor a Tízparancsolatot, nem rossz átlag. Főleg, hogy csak négyet ismerek, tehát négyből jött össze a hat.” Képzeld el, ha ismernéd mind a tízet, mennyire kiderül, milyen jó fej vagy. Akkor, odamennek a Jóistenhez, és ezeket a matri’kat beváltják szeretetre. „Uram, látod, szereztem egy csomó matricát. Érte kapok egy csomó szentképet, egyik-másik Téged is ábrázol. Ezeket szeretem legjobban.” Ú, de gusztustalan nyalós vagy! És akkor, beváltják a Jóistennél szeretet zsetonokra, s akkor azt élik meg, hogy Isten szereti őket, mert olyan jók. De hogyha nem, mondjuk ismerek a Tízparancsolatból kettőt, és este úgy térek nyugovóra, hogy mind a kettő nem állt meg előttem, de az egyik sem, szóval… Amikor ezzel nyugszom le, akkor pedig rémület vesz erőt rajtuk. „Isten bizonyára kevésbé szeret, mint tegnap, amikor gyűjtöttem hat matri’t.” (06:35) És tudjátok, a nagy helyez az, ha ezt valaki véletlenül nem tudná, szerintem itt nem ül olyan valaki, de majd mondjátok el azoknak, akik nincsenek itt, hogy képzeljétek, akármit is teszel, akármennyi jót teszel, Isten nem szeret jobban. Zsófi, mit szólsz? „Pech.” Na tessék! S a másik, akármennyi gazemberséget követsz el, akkor se szeret kevésbé. Na, ehhez mit szóltok? „Szerencse.” Na, jól van, látom… üljetek legközelebb egymás mellé! Ti nagyon meg fogjátok érteni egymást. Szóval, itten a Tízparancsolat kapcsán nem valami külsődleges törvény fölött okoskodunk, nem rejtve próbálom belétek sulykolni ezeket. Oké? Ez nyilvánvaló. (07:35) „Ne veszítsd el érzékedet a transzcendencia felé!” Assz’ongya Frankl – muszáj innom, ez most… Tilos itt benn inni-enni. Remélem, nem felejtettétek el. És én nagyon megtanultam a papnevelő intézetben, hogy a pap, mint a jó pásztor elöl jár, és jó példát mutat. Szóval azt mondja Frankl: „Rendben van, hogy az egyik parton odaát, az újvilágban fölállították a Szabadság szobrát, de ez a dolgoknak csak az egyik fele. Épp itt az ideje, hogy a másik parton fölállítsák a Felelősség szobrát.” Assz’ongya: „Mit érünk azzal, hogyha pusztán csak szabadok vagyunk, de nem vagyunk felelősek? Föl kellene sürgősen állítani odaát – nem itt, itt nem…, odaát – a másik parton. – Az a nyugati, ugye? – A felelősség szobrát.” És tudjátok, a felelősséget ő is, mint nagyon sok XX: századi gondolkodó, nem leszűkítve erkölcsi szempontból érti, hanem hogy az emberi létezés egy felelős létezés. Hogy állandóan kihívnak engem az élethelyzetek arra, hogy én azokra megfeleljek. Oké. Csak ez egy jó kép, érdemes, érdemes elkezdeni gyártani a nagy-nagy Szabadság szobor mellé. És ne bízzátok a franciákra! Nem, nekünk is menni fog. Azt mondja. (09:25) „Az emberi egzisztencia lényege az, hogy valamire irányul, hogy túlnő önmagán, hogy rendeltetik valamire.” S akkor azt mondja a vallással kapcsolatban. „Kérem szépen, mire is jó a logoterápia? Hát vannak vallásos emberek, akiknek van egy olyan meggyőződésük, hogy ők egy valamilyen transzcendensnek az oltalma alatt élnek. Az ilyen embereknek semmiféle mondanivalónk nincs.” Ez nem azt jelenti, hogy a vallásos emberek felé nincs mondanivaló, hanem azt, hogy aki ezt valóban éli, afelé nincs már mondanivaló. De, és ezt nagyon sok kutató által lehet mondani, hogy valaki megtalálja az élet értelmét, ahogy múltkor azt mondtam, nem függ attól, hogy férfi vagy nő, hogy értelmiségi vagy nem, nem függ jellemtől, nem függ attól, hogy mik érték őt gyerekkorában. Nem függ nagyon-nagyon sok mindentől, amire azt gondolnánk, hogy függ, ezektől mind nem függ. Ezért úgy tűnik, hogy az élet értelmének a megtalálása, vagy az arra mondott igen valahogy, már mintha ab ovo a kegyelem világába tartozna. Hmm. Aztán. (10:55) Mond egy nagyon szellemeset. Emlékeztek, hogy milyen sokat beszéltünk arról, hogy vannak „Miért?” kérdéseink. „Miért hagyta ezt Isten? Miért büntet engem Isten?” S hogy a legtöbb ilyen kérdésre nincs válasz. Franklnek van egy nagyon szellemes – mondjuk így – válasza. Nem erre a kérdésre, hanem erre a helyzetre. Azt mondja. „Ha az embernek egy a végső értelem, az átfogó értelem felé, nevezhetjük Istennek, föltett kérdésére nincs válasz, ez jó jel. Ugyanis akkor a kérdés célba talált, a végtelenbe.” Ez frappáns. Ha egy Istennek föltett kérdés eljut a végtelenbe, ez jó jel. Azt mondja. (11:50) Ez az Elisabeth Lukas nevű hölgy egy nagyon provokatív vizsgálatot végzett a bécsi Práter közönségében, vagy közönségével. Arra volt kíváncsi, hogy vajon hogyan áll a vidámpark közönsége az értelem keresése és megtalálása terén. A kutatásnak az lett az eredménye, hogy a bécsi lakosságnál a Práterben örömöt keresők aránya, már akik nem találnak az életükben értelmet, nagyobb. Ú, de értelmetlen volt ez a mondat, te jó ég! Tehát hogy akik elmennek, akik vidámparkba mentek aznap, meg másnap, meg harmadnap, kevésbé találják az életük értelmét, mint az átlag bécsi lakos, ez derült ki. Ugye milyen komoly dolog a tudomány? Akkor a következő állítást teszi: „Nem az izgalmak hiánya okoz neurózist.” Ugye mondják, hogy a ma emberének raftingolni kell, meg jumbee-bungee-jumpy-csámpi-páncsi… tehát így eszetlenül leugrani, de nehogy meghaljak, ilyesmi. Meg sziklát mászni. A sziklamászásra azt mondja: „A ma embere eljutott oda, hogy amikor sziklát mászik, akkor nem veszélyt keres, hanem kísérti a veszélyt.” Aztán a következő elmés megjegyzést teszi. Életemben egy-két meredek falon már én is lejöttem, ezért amit mondok, magam felé is mondom, ez a következőképp hangzik. „A XXI. század sziklamászója eljutott a következő produkcióig: önmagával rivalizál.” Lezuhanok, vagy nem? Megmutatom magamnak, hogy én nem zuhanok le, mint én, aki lezuhanhatnék, ha nem csinálnám jól. S akkor azt mondja. „Nem az izgalmak hiánya okoz neurózist, hanem az értelmes izgalmak hiánya.” Ahh! Hogy tudja ezt az értelem szót mindenbe belekeverni? Ez már gyanús. (14:20) Akkor még egy, még egy pont, és akkor az első parancsolatot befejezem, hogy: légy nyitott, maradj nyitott a transzcendensre. Már elég sokszor olvasgattam az ő műveit, és valamire éppen most találtam rá, pedig lehet, hogy már elolvastam háromszor, de sosem tűnt föl. Azt mondja, hogy „Bizony nagyon sok ember tért meg Auschwitzban.” Amit ő is megjárt. Azt mondja, hogy Ezekkel az emberekkel furcsa dolog történt. Mégpedig az, nem az, hogy nem voltak hívők, mikor odamentek, és hívők lettek, nem, hanem hogy „Ezek az emberek a következőre jutottak. Nem félnek már semmitől, csak az Istent félik.” Hűű! És itt az „Istent félni”, ezt most vegyétek pozitívan. Nem rettegni, meg nem az, hogy „Jaaaj! Inkább tanuld meg szeretni őt!”, hanem ebben valami fontos üzenet akar lenni. Hogyha egy olyan ember, aki már átment mindenen, amin ember félhet, és épp oda jutott, hogy már csak Istent féli, ez valami komoly. (15:35)

2. Istennek nevét hiába ne vedd!

A második parancs így szólt, hogy „Őrizd meg nyitottságodat az értékek iránt! – Az Úr nevét hiába ne vedd.” Hmm, ott is van valami érték. S akkor itt két okos gondolat. Az embernek nem a boldogságra kéne törekednie – mondja, ezt nagyon sok helyen kifejti – hanem méltónak lenni a boldogságra. Ha arra törekednék, hogy méltó legyek a boldogságra, akkor boldog leszek. Ha arra törekszem, hogy boldog legyek, hogy élvezzem az életet, vagy nem t’om mi, örömeim legyenek, akkor ezek egyre távolabb kerülnek tőlem – mondja. (16:20) Akkor idézi Dosztojevszkijt, aki meg a következőre jut. „Szeretnék méltó lenni arra…” Nem. „Szeretnék méltó lenni azokra a szenvedésekre, amelyeket az életemben megélek.” Ez aztán tekert rajta még egyet. Azt mondja. „Őrizd meg nyitottságodat!” Azt mondja, a másik embernek nem adhatunk értelmet. Én innen senki másnak az életének nem adhatok értelmet. Ezért mindenki maga kell, hogy az életének az értelmére és értékére rátaláljon. Azt mondja, hogyha belefognánk abba, hogy a másik ember életének értelmet adjunk, akkor elkezdenénk moralizálni, s akkor elkövetnénk ugyanazt a bűnt – teszem én hozzá – amit a Tízparancsolat kapcsán már elkövettünk. Hogy itt van a Tízparancsolat, amely képes volna, de biztos hogy képes volt, és ma is az, valamit föltárni az élet értelmes voltából. de hogyha a Tízparancsolattal elkezdünk moralizálni, akkor tönkre tesszük. Nyilván az élet értelme kapcsán is ugyanezt megtehetnénk. Mikor egymásnak elmondjuk, hogy mit hogyan KELL tenni ahhoz, hogy értelmes legyen az élete. Szülők szoktak ilyet csinálni. Ismerős? „Fiam, nem a Tízparancsolat a fontos, hanem hogy az életednek legyen értelme. És majd én elmondom, hogy kell csinálni. Most például menj, és takaríts!” Ahh! (18:10) Ezért az életben úgy tűnik, az életben vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet tanítani, csak tanulni. Ahh! Az élet értelme is ilyen, nem lehet tanítani, csak tanulni. A legjobb dolgokat nem lehet tanítani, csak tanulni. Aztán az unalom kapcsán; unalom, nyitottság; hivatkozik Schopenhauerre. Azt mondja, hogy Schopenhauernek igaza volt, mikor azt mondta, az ember nem azért cselekszik, hogy megmeneküljön az unalomtól, hanem az unalom arra való, hogy az ember elkezdjen cselekedni. S akkor az utolsó okos mondat, na, ma ez jön belőlem. Nem én vagyok okos, csak ezek gyünnek. „Az élet önmagában nem valami, hanem alkalom valamire.” Ez a kihívás jelleg. Hmm. (19:30)

3. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját szenteld meg!

„Időnként állj meg beszélgetni a lelkiismereteddel.” Ugye az Úr napját szenteld meg. Hmm. Itt beszél a vasárnapi neurózisról, hogy a polgár a következőt teszi. Öt napon át bódulttá dolgozza magát, hogy ne kelljen észre vennie, hogy az életének nincs nagyon értelme. Szombaton a „szerelemben” keres némi vigasztalást. A szerelmet itt rögtön idézőjelbe is tehetjük: élvezetek, szexualitás, nem tudom én mi. Vasárnap pedig ráköszönt a neurózis. Mert vasárnap nincs mit tenni, ami elfeledtethetné velem, hogy az életemnek nincsen értelme. Ezért olyan fontos, hogy a plázák vasárnap is nyitva legyenek. Pláza nélkül nincs vasárnap. Ha valaki egy fél órás ücsörgés után vasárnap, amikor az egyéjszakás kalandjának vége lett, munka meg nincs, elfelejtette hazahozni – szegény! – ücsörög. Sikerült a kimaradás után mondjuk délután 2-ig aludnia, mert be is ivott egy kicsit. S akkor 2-kor fölkel. Itt még van némi remény, nem? Mert fogat mosok, izé, psssz-psssz, valami. S akkor 4-től egy kicsit ücsörgök. Szerencsére van tévé. Ez nagyon nagy szerencse, de ha nincs, van rádió. Olyan nincs, hogy nincs tévé vagy rádió, de ha véletlenül volna ilyen, akkor jön a PöCö. PöCö, ugye? A PöCö kéznél van, egér után kapunk, és az élet megint értelmesnek tűnik. (21:30) Ennek kapcsán a következő jutott eszembe, eljátszottam ezzel a gondolattal. (Telefoncsörgés – szerk.) Van mobiltelefon. De jó! Az életem mégis csak értelmes. Volt máma is egy nem fogadott hívásom. Átéltétek már annak az örömét? Este hazamész, és… nem fogadott hívás. „Jaj, bocsi! Nem fogadott hívás. Pirossal villog. Bocsi-bocsi, én…” S akkor leülsz, iszol egy felest, és azt mondod. „Visszahívjam? Ne hívjam? Nem tudom. Kerestek. Épp nem értem rá.” Ez az életet nagyon értelmessé teszi. Na. (22:40) Az jutott eszembe, hogy mi lenne akkor… Vasárnap az egy komoly nap, akkor szentmisén veszünk részt, és akkor a szentmise végén szoktunk hirdetni. A hirdetés mindig mókás dolog. Mondjuk kihirdetném most vasárnap, erre gondoltam, kihirdetném: „Testvérek, következő vasárnap tilos templomba jönni. Ezt plébánosi jogkörömnél fogva mondom, hiszen a vasárnapi istentisztelet látogatása egyházi törvény. Így aztán amondó vagyok, hogy ne gyüjjetek vasárnap jövő héten!” S akkor megnéznénk, hogy mi történik az emberekkel. Elhívnánk Elisabeth Lukast, a német nyelvterület nagy logoterapeutáját, és megvizsgálnánk a templomba járókat. Ki is találtam, hogy mi történne. Van egy szép olvasata, meg egy csúnya. Először elmondom mondjuk a szépet, de nézem a papírból, nehogy elrontsam. Mi történne azokkal a testvérekkel, akik nem jöhetnek vasárnap templomba, hogy ez által elfeledtessék adott esetben azt, hogy az életüknek nincs értelme? Mert tudjátok, az élet értelmének a megtalálása, ne... magtalálása… Nocsak, Feri! Nem függ attól, hogy valaki keresztény vagy nem, vallásos vagy nem, milyen felekezethez tartozik vagy nem. Nem függ. (24:20) Ezért aztán szakdolgozati előterv, hipotézis, hipotézisem. „A Kövi Szűz Mária templomba járó, magukat katolikus vallásúnak tartó hívek bizonyos százaléka nem fog tudni mit kezdeni akkor, hogyha vasárnap nem jöhet templomba. Ennek vizsgálata a szakdolgozat célja.” És akkor, lennének olyanok… Nézzük meg, mit tesz az, aki vallásos, mit tesz az, aki hívő, meg mit tesz az, aki keresztény? Ezzel játszadoztam délután, mert éppen halálomon voltam, és… Ténylegesen. Most képzeljétek el, én pont az a tipikus férfi vagyok, aki akkor megy orvoshoz, amikor már nem bír menni orvoshoz. Tehát emiatt elég ritkán járok. Délután eljutottam oda, hogy elmentem a patikába, és megtestesítettem a nyomorult férfi mintapéldányát. Nagyon meg is sajnált a patikusnő. Iszonyú drága gyógyszereket adott el nekem, és én mint Örkény István novellájában a férfi, aki 25 év után először megy le vásárolni, mindent megvettem, csak hogy képes legyek életben maradni. Képzeljétek el, hőmérőt is vásároltam. Utána kell menni, hőmérő, Neo Citran, Rubophen, Kalmopyrin. Mindent megvettem, mindent. Szerintem hogyha azt mondja, hogy esetleg egy ilyen terhességi tesztet is érdemes volna… Sose lehet tudni. Mondjuk, egy ilyen megfelelő influenza vírussal megáldott tyúk, sose lehet tudni. Én mondjuk belélegeztem az ő… tollpihéjét mondjuk, és akkor ettől. Na, nem lehet tudni. Szóval. Miután megvettem az összes gyógyszert, iszonyú, 2000 forintot fizettem: Rubophen, Kalmopyrin, Neo Citran. Citrát? Citran, Citran, jó, iszonyú rossz íze van. Nem ajánlom, de nagyon hasznos. És megmértem a lázam. Tudjátok, hogy? Beültem az autóba, és máris betettem a lázmérőt. „Beteg vagyok!” Tehát ahogy a férfiak tudnak, ilyen teljesen… Félúton, közelben van a patika, félúton volt egy piros… 36,4. Rossz hatással volt rám a piros lámpa. Megálltam, pont letelt az 5 perc, 36,8. Neo Citran nélkül. Most ennek ellenére bevettem a Neo Citrant, most lement 36-ra. Na, Feri, hát… tessék! (27:40) Ott tartok… Igen, igen, igen, nagyon köszi. Én is tudtam, ne szólj bele! Szóval. Csak paposan, intézzük el ezeket a dolgokat. Na, tehát. A vallásos az a valaki, akinek ha megtiltják, hogy jövő vasárnap templomba menjen, fölhívja néhány barátját, hogy építsenek egy új templomot. A vallásos templomot épít. Mit tesz a hívő? A hívő azt mondja, hogy „Ó, hát templom nélkül is tudok imádkozni.” És akkor nekiáll, és imádkozik. Mit tesz a keresztény? Ez a pozitív verzió. A keresztény fölhívja néhány barátját, hogy imádkozzanak együtt. Most milyen a negatív verzió? Ha én azt tudnám? De már elfelejtettem, pedig én írtam 3 órával ezelőtt. A negatív verzió. Az a vallásos, akitől elvettük az élet értelmének látszatát azzal, hogy vasárnap nem mehet templomba, kétségbeesik, és elmegy a püspökhöz. Ha esetleg gazdag, akkor fölül egy gépre, és Rómáig repül, hogy tőle valamit elvettek, és hogy itt valami skandallum van, és valaki valamit csináljon már, mert ő így nem tud élni. Mit tesz a hívő? Hát arra a következtetésre jut, hogy végül is se a templom, se az imádság, se a közösség, se az istentisztelet nem olyan fontos, ebből is kiderült. A lényeg, hogy Istenben higgyünk. Ez a negatív megoldás. Aztán, mit tesz a keresztény? Hogyha tévútra támad, téved, akkor ugye fölhívja néhány barátját, hogy imádkozzanak együtt, s a következő vasárnap szektát alapít. Megalapítják a négy igazhívők szektáját. Hát ez, ez jutott eszembe, hogy ebben a nem létező szakdolgozatban igen izgalmasan föl lehetne tárni, hogyan rendül meg az emberek életértelmébe vetett hite, hogyha nem engedjük őket vasárnap templomba menni. (30:10)

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

„Bocsásd meg a szüleidnek azokat a hibákat, amelyeket elkövettek ellened.” Ehhez nem mondok semmit, ezt kifejtettem múltkor. (30:25)

5. Ne ölj!

Itt hagytam abba, arra kértelek benneteket, hogy ne öljetek egy hétig, amíg világossá nem válik, hogy ez is a Tízparancsolat része. Most arra kérnék mindenkit, hogy mindenki csukja be a szemét, és aki ölt, az tegye föl. Szóval, a „Ne ölj!” parancs a logoterápia nyelvén így: Feltétel nélkül mondj igent az élet értelmes voltára. S akkor azt nagyon-nagyon hangsúlyozza, hogy az élet értelmes, mindenféle föltétel nélkül. Ugyanis, ha az élet csak bizonyos föltételekkel volna értelmes, akkor nem volna értelmes. Az emberi élet akkor tud értelmes élet lenni, ha semmilyen föltétele nincs, hogy valóban értelmes lehessen. (31:25) Aztán azt mondja, mint Jung apó, prófétai mondat. Vagy megküzdünk az értelmes életért, vagy elpusztítjuk magunkat. S akkor mond egy másik, nagyon szellemeset, azt mondja. Az életértelmét nem keresni kell, hanem arra igent mondani. Nem a kérdést kell föltenni, hanem válaszolni kell erre a kérdésre, ami adva van. Ugye „Mégis mondj igent az életre.” írta meg a koncentrációs tábori történeteket. (32:05) Az élet értelme nem kötött feltételhez, ezért elvehetetlen az embertől. Az Egyesült Államokban azt hiszem 129 egyetemen tartott előadásokat, ezt ő írja egy helyen, de lehet, hogy 119, akkor bocsánatot kérek tőle. Azt mondja, hogy „Volt alkalmam olyanokat tanítani, akik tudomásom szerint a leghosszabb ideig voltak a vietnámi háború után hadifogságban. Három olyan növendékem is volt, aki hét-hét évet volt embertelen körülmények között Észak-Vietnámban hadifogságban.” Akkor azt mondja. „Mind a hárman egyet értettek abban, hogy nem csak annak köszönhetik az életüket, hogy ez alatt a hét év alatt keresték az életük értelmét, hanem annak, hogy elköteleződtek az élet értelmes volta mellett. Nem volt elég keresni az élet értelmét, föltenni a kérdést „Mi az élet értelme?”. Ez önmagában az embert nem segíti.” Hanem, ahogy ezt emlékeztek, ezt ő mondja, egy pont után magamat kell rádobni arra a bizonyos mérlegre, magamat. Magammal tudok igent mondani, nem elég, ha csak a szavaimmal mondok, vagy a fejemben. Aki elköteleződött az élet értelmes volta mellett akkor is, amikor ebben a pillanatban nem látja, hogy mi az életének az értelme, az tud élni. (33:45) Azt mondja. Vannak olyan emberek, akik nem találják az élet értelmét. Azt állítja, hogy körülbelül a neurotikusok 20%-a elsődleges módon attól szenved, hogy az életének nincs értelme. Ezt gondolja. Azt mondja a kutatásokra hivatkozva, a kábítószerfüggőknek körülbelül 100%-a beikszeli azt a mondatot, hogy „Nem látom az értelmét az életemnek.” Az alkoholfüggőknek 90%-a ezt mondja. És az összes neurotikusoknak 20%-a. (34:30)

Gyakorlatok az élet értelmes voltának megsejtéséhez

Akkor, a következőt mondja. Ilyenkor, ezeknek az embereknek segíthet a logoterápia. Miből kell kiindulni? Az ilyen embernek szüksége van arra, hogy megsejtse azt, hogy az életének egyáltalán lehet valami értelme, itt és most. S akkor ajánl gyakorlatokat. Azt mondja, az egyik nagyon jól bevált gyakorlat a következő, ezt a mondatot mondom: „Kérlek szépen, tekints úgy az életedre, mintha ez volna a második életed, és az elsőben mindent elrontottál volna.” Ez az egyik. Van, akinek ez elég ahhoz, hogy leessen a tantusz. (35:20) Aztán azt mondja. Ha ez nem elég, akkor azt kérem tőle, hogy az életére tekintsen úgy, mint egy filmforgatásra. Ebben a filmben ő a főszereplő, élő egyenes adásban vagyunk, és nem lesz mód a rossz részek kivágására. Hmm. És akkor, ó igen, már majdnem elfelejtkeztem rólad, Twardowski atya. Assz’ongya, a versnek az a címe, hogy: Hiszek. Lengyel pap, aki nem volt itt múltkor, öreg. (Forrás: http://sajgo.hu/magyar/konyvek-versek/versek/egy-remete-skrupulusai ) (36:20)

Jan Twardowski: Hiszek (egy Istenben)

Hiszek egy Istenben a 15 millió leprás iránti szeretetből a reggeltől estig csomagokkal lóként cipekedők iránti szeretetből a 30 millió őrült iránti szeretetből a hosszantartó jóságtól kifehéredett hajú öregasszonyok iránti szeretetből a bántást már értelemvesztett megszállottsággal figyelők iránti szeretetből az elhallgattatottak – az arkangyali trombitával párna alatt alvók iránti szeretetből a félkegyelmű kislány iránti szeretetből a szívcseppek feltalálói iránti szeretetből a fehér keresztények által legyilkoltak iránti szeretetből a szétálló fülű gyóntatóra várók iránti szeretetből (pedig nem is ismer) a skizofrének szeme iránti szeretetből az örvendezők iránti szeretetből akik boldogok hogy állandóan kapnak és adnak is szüntelen mert ha nem hinnék lecsúsznának a semmibe Ez volt az ötös parancs. (38:00)

6. Ne paráználkodj!

Ne garázdálkodj! Jó…! A gyerekek, hát a gyerekekkel nagy bajban vagyunk, mert egy gyerkőcnek, aki késül… Késül… Iszom. A gyerekeknek, akik készülnek az elsőáldozásra, igen-igen nehéz ám megmagyarázni, a kis pöttyöknek, hogy mit jelent az, hogy „Ne paráználkodj!”, nem könnyű, nem könnyű. Nem véletlen, hogy amikor ők leírják, akkor itt a különböző verziók szoktak megszületni. „Ne garázdálkodj!” Van egy másik: „Ne barázdálkodj!” Ez a kettő a sláger, és akik ezt írják, azokat meg szoktam dicsérni, azért, mert élen járnak az értelem-keresésben. Mert ezeknek a szavaknak van értelme számukra, míg annak, hogy „Ne paráználkodj!”, szinte semmi értelme nincs. Hogyha a felnőtt el akarja mondani, annak meg még duplán nincsen. Ez ugyanolyan, mint amikor… ezt annyira szeretem, már elmondtam egy csomószor, de miután én nagyon szeretem, még egyszer elmondom. Mikor egy kis pötty a következő címzéssel írt nekem levelet: „Kedves Bab bácsi!” Látjátok, az élet értelmének a keresése milyen fontos. (39:50)

„Kiskoromtól fogva minden nap paráználkodtam.”

Nna, a… sz’al ez a parancs nem könnyű, nem könnyű. Hát így lehet ügyeskedni, hogy hát „Tiszteld a lányokat, te fiú! Tiszteld a fiúkat, te lány! Tudod, ő egy kicsit más, te sem vagy más…” Tehát így lehet ezeket. „Majd, nagy előnye lesz annak, hogy az más, most még csak ciki, meg hülye, de majd rájössz…” Így lehet kavarni. Minden esetre, múltkoriban az egyik kislány, lehet, hogy ezt is elmondtam, de hát… ez van. Az egyik kislány azt mondja nekem. „Gyónom a Minden… - tudjátok, így szabad, általánosságban, nem tudjátok hogy ki úgyse, különben is kisfiú volt, azt mondja – Gyónom a Mindenható Istennek, meg neked atyám, hogy én még most gyónok először.” S akkor kezdi mondani, tik-tik-tik. Akkor azt mondja „És kiskoromtól fogva minden nap paráználkodtam.” Hajjaj! Ez a… meséltem? Nem! Úha! S tudjátok, ilyenkor így végigfut rajtam a víz hátul, az ideg elöl. (41:10) Most, most mit csináljunk ezzel? Tehát hogy, hogy? Én se tudom neki elmondani, hogy ez mit jelent, most akkor… De hát közben meg ugye van bennem valami jó szándék, hogy most nem oldozhatom őt föl valami alól, amit nem tett meg. Tehát hogy ugye, hogyha valakit tudatlanságban hagyunk, és én tudom, hogy az, akkor bűnt követek el. Tehát valamit kell csinálni. De közben tudom, most erre rákérdezek, akkor olyan piros lesz, mint… és akkor ilyenkor szokott lenni, hogy a kisgyerekek nem mondanak semmit. Hát persze, mert van bennük nagyon… Isten adta szemérmesség. Na mindegy, azért futottam egy kört. Mondom „Te, nagyon, nagyon szépen gyóntál. Főleg, amikor elsoroltad azt a listát, hogy miket tettél jól, hát azok nagyon tetszettek.” Tudjátok, nálam úgy kell gyónni, rossz, jó, mind a kettőt el kell mondani. „Akkor, egy valamit nem értek. Hogy egy kicsit túlzásnak tűnik ez a minden nap kiskoromtól kezdve.” Hát… mégis csak, hát óvatosan. „Hogy érted ezt, hogy minden nap?” Fogjátok? Úúú! Nem azt, hogy hogyan érted a paráználkodást, mert akkor nem jön… „Hogy érted azt, hogy minden nap?” Bocsika! Kicsit tudok? (42:40) Nna, erre azt mondja. „Hát úgy értem, hogy minden nap, hogy minden nap reggel, amikor leveszem a pizsamát, és még nem vettem föl a ruhát, akkor meztelen vagyok. És este ezt még egyszer megismétlem, tehát igazából nem csak hogy minden nap, hanem naponta kétszer.” Édi, nem? Mondom „Te tudod, én se tudok másképp fölkelni reggel.” Ugye ezt is tanultam, hogy néha az ember a saját életével előhozakodhat, hogyha ez bátorítást ad a kliensnek. És tényleg, ez megnyugtatta. Tehát így rám nézett… Végül is ha a méreten múlik, ő sehol sincs. Tehát meztelenségben nekem 1,95 van, őneki meg 1,20, hát akkor… legföljebb bocsánatos, nna. (43:50)

A szerelem alkalmassá teszi az embert az itt és most emberségre.

Azt mondja Frankl, hogy… mond egy nagyon szellemeset. De nem, nem ezzel kezdem, inkább mondom az okosságot, aztán a sztorit. Azt mondja, a szerelem az hasonlóképpen teszi alkalmassá az embert az itt és most emberségre, mint ahogy a lelkiismeretre való figyelés, vagy az Isten szavára való figyelés azoknak, akik járják ezt az utat. Azt mondja, hogy a szerelemben az életnek az itt és most kihívás jellegét egy másik személyre vonatkozóan élem meg. Ezért, ha a szerelemnek a lényege, hogy ott átélhetek valamit abból, hogy én személy vagyok, és hogy a másikat személynek látom, akkor ebből adódik az hogy a szerelem lényegéhez tartozik hozzá az elköteleződés, a hűség, a felelősségvállalás, meg az összes többi. Ezért ez az öreg bécsi pszichiáter pont azt mondja, mint a katolika anyaszentegyházunk. Na, mit szóltok? Assz’ongya, hogy amikor a másikat nem személynek tekintem, hanem annál kevesebbnek, lehetek ugyanúgy szerelmes, meg lehet nem t’om, mindenről beszélhetek, meg szeretet, meg kellesz, meg szükségem van rád, meg minden. Akkor valami, valamit elveszek, és valamit elveszítek – ezt mondja. Hmm. Hogyha a másik személy, akkor ennek következményei vannak. Essz’ongya. (45:50) Akkor, a hűségről a következőt állítja. A hűség a házasságban énfelém, énfelém feladat, és követelmény, nem pedig a másik felé. A hűség engem kötelez valamire. Ha a hűséget a másik felé való elvárásként éljük meg egy társkapcsolatban, az tönkreteszi a társkapcsolatot. A hűség olyan valami, ami az én személy voltomhoz tartozik, s ha én személynek állítom magam, akkor a hűség rám ró föladatot, nem pedig feléd elvárást. Hát jó esetben persze ez kölcsönös. (46:40)

Az érzelem sokkal finomabban érző tud lenni, mint amilyen éles elméjű az értelem lehet.

Aztán a következőt mondja. „Az érzelem sokkal finomabban érző tud lenni, mint amilyen éles elméjű az értelem lehet.” Ú, de szép, szép! Az Egyesült Államokban a Pszichológia ma című folyóirat megkérdezett 20.000 embert, hogy a szexuális vágyukat mi az, ami a leginkább serkenti. Pszichológia ma című folyóirat. A 20.000 válasznak a top nem t’om én mi, 1 a következő lett. A szexuális vágyat férfinél és nőnél egyaránt a romantikus szerelem, az, hogy a másik nekem szívből tetszik, fokozza leginkább, az összes többi csak azután jön. Ő logoterápiával kezelt nagyon sok szexuális problémával hozzá forduló embert, orgazmus problémák, merevedés problémák, potencia nehézségek. Azt mondja, ezekben az esetekben hallatlanul jól föl lehetett tárni azt, hogy az illető nem személynek tekintette a másikat, sem magát, hanem valami olyasmire kezdett el összpontosítani, ami csak valaminek a következménye, vagy eredménye. Az öröm, az élvezet, a boldogság, nem t’om én mi, annak a következménye, hogy személynek nézlek, tartalak, úgy köteleződök el, úgy vagyok hűséges, úgy vállalok felelősséget, és ennek lesz valami a következménye. Azt mondta, hogy „Ezeknek a klienseimnek rendre sikerült segítenem azzal, hogy észrevették a másikban a személyt, ami a leginkább fokozza a nemi vágyat.” Hmm. (48:50) Itt volt egy nagyon-nagyon szomorú megjegyzése ma a nőkre. Azt mondja, hogy ma a nők elkezdték elsajátítani azt a hallatlan nagy csacsiságot, hogy a szexualitás valami teljesítmény lenne. Már nem csak élvezetet, nem csak örömöt várnak a szexuális kapcsolattól, hanem teljesítményt várnak a férfitől. Ez pedig romba, ízzé-porrá zúzza a társkapcsolatot. (49:20) Aztán egy másik. Azt mondja, hogy ezért két ember között a szexualitásnak óriási jelentősége van, de egyáltalán nem az a jelentősége, hogy így utódokat lehet nemzeni, meg foganni, és akkor utódokat nem tudom én mit, nevelgetni. Ez benne van, de nem ez az értelme. Mert azt mondja, hogy ha két ember kapcsolatának, a szexuális kapcsolatnak valami más adná meg az értelmét, és abban nem volna önmagában értelem, akkor attól, hogy valamit továbbadunk, aminek önmagában nincs értelme, attól annak a dolognak még nem lesz értelme. Ez igen szellemes. Vagy nem? (50:20) Egyszer megkérdezték őt, hogy mi a különbség a pszichoanalízis meg a logoterápia között. Akkor ő azt mondta. „Én nagyon szívesen megválaszolom ezt a kérdést, hogyha ön megmondja, mi a pszichoanalízis.” A logoterápiát tudom hogy mi, a pszichoanalízist nem. Hát persze tudta ő. Akkor azt mondja a kérdező. „Hát a pszichoanalízis valami olyasmi, amikor az ember lefekszik egy díványra, mögötte ül valaki, és ő olyan dolgokat mond el, ami iszonyatosan kellemetlen és kényelmetlen.” Erre Frankl azt mondja „Értem. Akkor a logoterápia egy olyan folyamat, amikor ugyanez az ürge lefekszik ugyanerre a díványra, mögötte ül valaki, és olyan dolgokat mond, amit iszonyatosan kényelmetlen hallgatni.” Aztán hozzáteszi: „Mikor ezt a válaszomat megadtam, néhány év múlva egy tankönyvben viszontláttam definícióként. A logoterápia az a folyamat, amikor a kliens ül vagy fekszik, és a terapeuta olyan dolgokat mond, amit nagyon nehéz neki hallgatni.” Nna. Akkor. „Köszönöm hajadat.” Ez a vers címe, a 6. parancshoz. (52:00)

Jan Twardovski: Köszönöm hajadat

Köszönöm hajadat melyet nem ábrázolnak a festményeken köszönöm angyalt látván felvont szemöldököd szoptató melled karod melyben átkelt Jézus a zöldhatáron térdedet a lámpába pottyant szöszért lehajló hátadat negyedik ujjadat a gyűrűset leheleted az ablaküvegen a kilincsen kezed melegét a kőlépcsőkön kopogó talpad egyszóval köszönöm hogy a test elvezet Istenhez (52:50)

Akarod-e az itt jelenlévő… – A karom!

Ez volt a 6-os. Iszom. Iszok. Piszok! A következő nyelvi lelemény jutott eszembe tegnap. Jött… jött hozzám egy… már tegnap este is rosszul éreztem magam, és jött hozzám egy jegyespár, akit esketni fogok vasárnap…. szombaton. Szombat. De jó, hogy eszembe jutott, hogy szombaton lesz! Azt m… Beszéltük, hogy hogyan megy a szertartás, ezt mindig meg kell beszélni, mondatról mondatra, hogy ne izguljanak. Akkor ugye azt mondom „Tudjátok, akkor az esketési résznek van négy epizódja. Az első epizódban négy kérdést teszek föl. A második epizódban pedig azt kérdezem: Töhötöm, akarod-e Brünhildát feleségül venni? Erre a válasz vagy az, hogy „Akarom!”, ennek a következménye, hogy még 15 percig fog tartani a szertartás. Ha az a válasz, hogy „Nem akarom!”… nyertem negyed órát. Tehát énnekem bármelyik bejön, csak szabadon. De nem ez a nyelvi lelemény, hanem mikor elmondom fordítva is. „Brünhilda, akarod-e az itt jelenlévő…” Nem, az „itt jelenlévő”-t nem szoktam, ez annyira gagyi. (54:45) Itt jelenévő? Hát persze, hogy itt van, különben tehát… De ennek megvan az oka, mert voltak olyan fineszesek, értitek, hogy szerelmes volt Mártikába, és ő azonban el akarta a hozomány miatt venni azt a másik nőt, ezért keresett egy másik Mártikát. És hogy a jogba ne ütközzön a tette, mikor az volt a kérdés, hogy „Akarod-e Mártát feleségül venni?”, mondta „Igen!”, de nem arra gondolt. Értitek? Ezért a bölcs szertartáskönyv írók – ugye most nevettek, mint hogyha hülyeségeket beszélnék, pedig tényleg ez az oka, tényleg, na. Tehát van A variáció, B, C, és a leg… C nincs. X, X, tehát totó. A legkevésbé valószínű az igaz. Na, tehát ezért van benne a szertartáskönyvben így, hogy „az itt jelenlévő”, és „itt jelenlévő”. Oda nézzél nekem! Te ne csalj! „Itt jelen lévő Mártát feleségül veszem.” Na, és egyszer a következő villan be nekem, hogy ez a mondat több féleképp értelmezhető. Mert értelmezhető úgy, hogy „Akarod-e az itt jelenlévő Brünhildát feleségül venni?” Az illető a következőt mondja. „Akarom?” Rés a falon, a teológia fölépített katedrálisán egy moly rágta lyukacskát találtam. (56:30) Ezen túl, amikor a szertartás megbeszélés lesz, rá fogok kérdezni. „Milyen értelemben akarom?” És a másikkal is el lehet játszani. „Akarod? – A karod, a karod, Márta, a karod!” Tudjátok, vannak köztünk olyanok, akiknek reggeltől estig gonoszságokon jár az eszük. Gondoljátok, hogy azok kihagynak ilyen ziccereket? Aztán utána írhatom, hogy izé, én jóhiszeműen azt hittem, hogy férj-feleség, közben meg mondta, hogy „A karom, meg a karod…”, és akkor… Látszik, hogy már rosszul voltam este is, mert ilyenekkel tudtam életben tartani magam. Az idő meg csak nem múlik. Na, azt mondja… Juj, pedig be akartam fejezni. Gyorsan összevágjuk, jó? Sitty-sutty, elnyomjuk, mint a molyt. Na! (57:40)

7. Ne lopj!

Csak azt engedd magadhoz, és azt vedd magadra, amit neked szántak. (Egészségedre!) Ez egy, ez nagyon, ez az egyik legfrappánsabb szerintem. Ne lopj! – Csak azt engedd magadhoz, és azt vedd magadra, amit neked szántak. Akkor itt megint hozza az élet értelmére vonatkozó mondatot. „Az élet, a dolgok valódi értelme az, ami belőlük nekünk szól.” De zseniális! A nemjóját! Megtalálni pont azt, ami az enyém. (58:30) Ugye itt a legklasszikusabb emberi helyzetekre, beszélgetésekre lehet gondolni. Állandóan magunkra vonatkoztatunk egy csomó mindent, ami nem vonatkozik ránk. A kapcsolatainkban végtelenségig tudjuk szekálni a másikat, mert azt gondoljuk, amit tesz, az rólunk szól, nekünk szól, azzal bennünket akar megőrjíteni. Pedig csak néha, néha. Hát rossz napjainkban. Mondok egy verset. „Megbíztam az útban”. (59:20)

Jan Twardowski: Megbíztam az útban

Megbíztam útban a keskenyben nyaktörő volt térdig érő kátyúkkal időszerűtlen mint novemberben a cukorrépa és kiértem a rétre ahol Szent Ágnes állt - na végre - mondta - kezdtem aggódni hogy másfele mentél a szélesen aszfaltozotton sztrádán egyenest az égbe – miniszteri kitüntetéssel és hogy elvitt az ördög Csak azt vedd magadra, ami neked szól, ami a tied, ami abból az értelemből rád vonatkozik. (60:05)

8. Ne hazudj, más becsületében kárt ne tégy!

Mmm? Nem rövidítjük le. Így fogalmazható át. Ne gyarapítsd az emberek által okozott szenvedést. Ahh! Itt talán egy valamiről lehetne beszélni, hogy amikor valakinek hazudok, főleg ha a becsületében kárt teszek, akkor megfosztom őt attól, hogy tiszteletre méltónak lássam, hogy személynek. Mert azt mondom: „Ebben a pillanatban nem jár ki neked az a tisztelet, ami a személynek való. Te most érd be egy hazugsággal.” Ezt olyan sokszor vívódtuk át, hogy az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindig mindent mondok. Persze hogy átgondolom, hogy az a másiknak javára van-e, ezt átgondolom. Nem bárdolatlanságról van szó. De a hazugság mmmhh, mmhhh. Hát itt is mondok egy verset. (61:40)

Jan Twardowski: Érettkori számvetés

Milyen messzire mentél az egyszerű füles bögrétől a viaszosvásznú öreg asztaltól a nem tettetett meghatottságtól az értelemtől a világra csodálkozástól a meztelentől ami nem levetkőztetett a közelről is nagytól ami nemcsak távolról az a nem tálcán kínált titoktól anyádtól aki szemedbe nézett hogy ne hazudj az imától a sebzett Lengyelországtól te vén ló (62:35)

9. Más feleségét ne kívánd!

Na most, becsüld… A más feleségét ne kívánjad, vagy ne olyan erősen. Becsüld meg és őrizd a családi összetartozást. Így szól. Becsüld meg és őrizd a családi összetartozást. Azt mondja, hú, furcsa ilyen okosságokat egy pszichológustól. Azért a pszichológusok óvatosabbak, hogy azért csak csínján kimondani, hogy mi igen, mi nem. Azt mondja, hogy Ha valaki a családot választotta, az az első. Ezt így, ukk-mukk-fukk. Ha valaki a családot választotta, az az első, az összes többi utána van. Mert hogy annyira fontos. Azt mondja, a felelős lét alapja, pont úgy, mint Böszörményi-Nagy Iván, hogy egy gyerek ráébredjen a felelős létezésére, ahhoz olyan szülőkre van szüksége, akik felelős létezésben vannak vele. (63:45) Itt mi is az, hogy „Ne kívánd más házastársát!”? Vannak úgynevezett életbölcsességek. Kettőt is szeretnék mondani. Mert mi van akkor, amikor az ember elkezdi kívánni a másik házastársát? Ebben valami olyasmi is benne feszül, hogy a sajátommal nem találom az életem értelmét. Amikor valaki azt fontolgatja, hogy most valami bűnt mindenképp el kéne követni, hogy értelmes maradjon az életem, akkor nemde arról van-e szó, hogy ott és abban nagyon fárasztó lenne megtalálnia az élete értelmét. Méltónak lenni arra a szenvedésre, ami őt éri. Inkább kislisszanunk az elől a szenvedés alól, nem kívánunk méltónak lenni arra a szenvedésre, ami abban a helyzetben van. Akkor elkezdünk mindenfelé vágyakozni. Más felé, mások felé, mit tudom én, mi felé. Rengeteg ilyen lehet. Ebben mi van elrejtve? Az, hogy az életben bizonyos helyeken, bizonyos személyeknél, bizonyos mit tudom én, életformában meg lehet találni az élet értelmét, más helyzetekben meg nem lehet megtalálni, ez van benne. (65:15) Frankl azt mondja, hogy ellene mond minden olyan fétisizálásnak, amikor például valaki azt mondja „Az életem akkor és attól lesz értelmes, hogy anya leszek, és gyerekeket szülök. Akkor lesz az életem értelmes, ha valaki elvesz feleségül. Akkor lesz értelmes az életem, hogyha mit tudom én, PhD-zek.” 50 dolgot lehet mondani. Egy helyen arról ír, hogy „Nagyon sok olyan nővel beszéltem, akiknek nem lehetett gyerekük, és a kulcs mindig az, hogy fölfogja azt, hogy az élet értelmének nincs föltétele. Az sem föltétele, hogy szül-e gyereket, vagy nem. Az sem, hogy elveszi valaki feleségül, vagy nem. Nem föltétele az élet értelmének.” Akkor azt mondja, hogy minden kultúra kitalálja azt, tapasztalatból, hogy miben rejlik az élet értelme. Ezekben sok bölcsesség van, de aztán ezeket a bölcsességeket, ezeket a helyzeteket vagy személyeket elkezdjük fétisizálni. Azt mondja, hogy „Ellene mondok!” Mondok két ilyet. (66:25)

„Ellene mondok a helyzetek vagy személyek fétisizálásának!”

Van egy kínai bölcsesség. A kínai bölcsesség így szól: „Élj úgy, hogy életedben legalább ültess el egy fát, írjál legalább egy könyvet, és nemzzél, vagy szüljél legalább egy fiút.” Ez az értékeknek, az élet értelmének a fétisizálása bizonyos helyzetekhez, személyekhez kötése. (66:55) Most vasárnap odajött hozzám egy kedves hívő, és azt mondja „Feri atya! Nem hallottad, a rádióban volt egy tök jó műsor. Ott valaki arról beszélt, hogy van egy indián törzs. Az indián törzsnek van három bölcsessége az életről. Hú, de iszonyú jól hangzott. Nem hallottad?” S akkor elmondta nekem. Az archaikus törzs három életbölcsessége így szól. „Akinek nincs lova, az nem ember.” Látjátok, a kultúrák hogy változnak? Az egyiket bekajáljuk simán, a másikon meg derülünk. Ehh! Tehát. „Akinek nincs lova, nem ember.” „Akinek nincs felesége, az fél ember.” Nincs férje, az fél ember. „Akinek nincs családja, az pedig nem teljes ember.” Mondja ez az indián kultúra. Ez is bizonyos helyzeteknek, személyeknek, életformáknak a fétisizálása. (68:00) Ha valaki azt mondja, az életem…, mondjuk ilyen jól, valami neurotizáló istenképpel megvert keresztény ember mondjuk azt mondja. „Az életem csak akkor lehet értelmes, ha a legmegszent-szenteltebb életformát választom. Az apácaságot!” Hát most képzeljetek el engem, ugye. „A papságot, vagy minimum szerzetes leszek. Ha az nem leszek, akkor az életem értelmének már csak 99%-át lelhetem meg, mert ezek a legmeg-meg-szent-szenteltebb életformák.” „Az életem csak akkor lesz értelmes valóban, ha legalább… öt gyerekem van. Ha négy, akkor…” Vannak ilyen katolikus fétisek. Ilyen katolikus fétis, ez a, ez a… „Legalább tíz gyerek!” A Gázai övezetben lévő palesztinoknál van a világon a legtöbb gyerek. Tudjátok? a Gázai övezetben élő palesztinoknál tíz gyerek van családonként átlag. na, ez aztán ennek a fétisizálása. De erről legalább tudjuk, hogy politikai motívumai vannak. Mhh, mhh. Tehát ne fétisizáljunk semmi ilyen szép dolgot. (69:45)

10. Más tulajdonát ne kívánd!

Azt mondja… utolsó: Másnak a cuccait ne kívánd! Inkább dolgozz reggeltől estig, és vedd meg. A tízest így lehetne átfordítani: Ne a birtoklás legyen a célod, hanem a létezés. S akkor a következőt mondja ehhez. Itt vannak ezek a rémek, hogy agresszió, birtoklás, hatalom, élvezetek önmagukért, mit tudom én, ezek. Akkor azt mondja, hogy „Ahogy emberekkel találkozom, nem értek egyet azzal, hogy a lélektanból az folyik, hogy kezdj valamit az agresszióddal, kezdj valamit az ösztöneiddel, kezdj valamit a hatalomvágyaddal, kezdj valamit a bírvágyaddal.” Azt mondja „Persze, persze foglalkozzunk ezzel. De hogyha ennek nem megyünk el a mélyére, akkor éppen a lényeget nem érintettük. Mert a lényeg az, hogyha az ember megtalálja az életének az értelmét, akkor nem fogja az élvezetet önmagáért keresni, és a másikat elszemélyteleníteni. Ha az ember megtalálja az élete értelmét, nem fog birtokolni fölöslegesen, sem hatalmat nem kíván fölöslegesen, satöbbi, satöbbi, satöbbi.” Azt mondja, hogy, s akkor példákat mond. (71:25) Végeztek egy kísérletet amerikai egyetemistákkal. Három csoportba osztották őket egy táborban, és megfigyelték. Agresszió-kutatás volt. Csapatokban voltak, és azt nézték, hogy a sporttevékenység az valóban segíti-e azt, hogy kultúrformákba terelődjék az emberi agresszió. Akkor a következő történt. Az agresszió, miután az egész nap arról szólt, hogy ezeknek az embereknek versengeniük kellett egymással, nem hogy nem csökkent, hanem inkább erősödött a sporttevékenységen túl is. Majd pedig – azt mondja – akkor egyszer csak csoda történt. Ugyanis az egyik nap egész nap esett az eső, és az a teherautó, amelyik az élelmet hozta, egy gödörbe be… nem t’om én, ott megfeneklett. Ebben a pillanatban csoda történt. Azok az emberek, akik már a versenyen és a meghatározott kereteken túli versengésen túl is csak versengtek egymással, mert föltüzelte őket az agressziónak a megélhetősége, ezek az emberek egyszer csak néhány percre minden rivalitást félretettek, és vállt vállnak vetve húzták ki ezt a teherautót a sárból. (72:50) Assz’ongya tehát, hogy egyfelől persze kezdjünk, ha már van bennünk valami ilyesmi, akkor ezzel kezdjünk valamit, de ez soha igazán a célhoz nem fog elvezetni, mert az máshol van. Akkor egy utolsó vers. Aggódás. Ez a címe. Tyű, pont időben leszek. (73:30)

Jan Twardowski: Aggódás

Jézusom - aggodalmaskodott a plébános – a hirdetésed csak igaz nyugatra nem mész hogy lakást vehess Oroszhonban már olvad Te meg folyton rejtezel

templomot nem likacsos téglából építesz hanem eleven szívből félre sötét órára nem teszel

hogy fogsz te itt boldogulni (74:05)

Mennyit ittatok ma? Kettőslátás? Fönn jártam Dobogókőn, megvettem még a maradék egy példányt. Nem, Dobogókőn még van néhány, ha valakit ez érdekel, megnéztem tegnapelőtt. Köszönöm a figyelmeteket! Ezt bírom náthásan. Akar-e valaki hirdetni? (74:40) Lejegyezte: vinkozoli