Éves kérdések megválaszolása

Ez az utolsó alkalom. Kaptam néhány kérdést, 14-et, úgyhogy a mai alkalom 14 kérdéssel fog telni, az is lehet, hogy előbb befejezzük és én hazamegyek. De majd meglátjuk.1. Honnan tudom, hogy valóban megbocsátottam, és nem csak elnyomtam a haragomat? Vagyis, hogy évek múltán egy vita veszekedés során, nem fog e előkerülni a probléma. Több gondolatom lenne. Az egyik, hogyha én ténylegesen átmentem a megbocsátás folyamatán, akkor biztos, hogy nagyon-nagyon sok harag előkerült belőlem és hogy ezeken az állapotokon át is mentem, nem csak megízlelt engem a harag, hanem még kidühöngtem magam, átmentem rajta és aztán megint és megint és azt gondolom, hogyha valaki arra kíváncsi főleg, hogyha egy nagyobb sérelme van, hogy valóban megbocsájtott e, akkor bizonyára egy jó kérdés az, hogy  eleget haragudtam-e vagy nem. Ha eleget haragudtam és kidühöngtem magam, akkor valószínű, hogy átmentem rajta, legalább is az egy jó jel. Hogyha van egy nagy sérelem, és közben nagyon kevés harag, akkor ott én óriási kérdőjeleket teszek, az azonban lehetséges, hogy valaki annyira tiltja a saját haragját, annyira nem engedi meg magának, merthogy nem engedték meg neki sem, vagy félelmek jönnek vagy akármi, hogy nem nagyon tudja kiharagudni magát egyszerűen nem nagyon megy neki és hogyha nagyon kis korban történt a sérelem, és nagyon megvannak még a kötődések esetleg függés miegymás a tettessel, akkor még valószínűbb, hogy nem nagyon megy a harag, vagy nem olyan mélységig ami jó lenne. Az is lehetséges, hogy az illető akkor így fog meghalni, hogy igazából a haragján sosem ment át. Akkor az ő megbocsájtása az egy olyan megbocsájtás lesz, ahogy neki az megy. De egy igazi mély megbocsájtás harag nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. Arról is lehetne beszélni, hogy attól, hogy átél… hogy is van ez, hogy „akkor majd megint elő fog kerülni”. Igen, nagyon könnyen előkerülhet az a haragom egy év múlva, tíz év múlva és még húsz év múlva is, csak mér sokkal rövidebb ideig. Sokkal kevésbé fog rám hatni, és sokkal inkább fogom tudni, hogy ja, ja ez még annak a hullámverése! Jó, most ezt a haragot még átélem, nem történt semmi baj, ebből a haragból nem kell nagy ügyet csinálni egyszerűen tartom magamban. Mert pontosan tudom, hogy ez a harag miről szól, egy megbocsájtás folyamatának a hullámverése. Azt gondolom, hogy ezt gyakoroljuk egyébként is a kapcsolatainkban. Tehát tudatosítunk valamit, rájövünk, hogy miért haragszunk, tudjuk a haraggal mit kell kezdeni, hogy egyáltalán nem szükséges ezt most a kapcsolatba bevinni és akkor szép lassan az lecseng. Egy kedves ismerősöm jutott eszembe, a társával jártak családgondozásra, vagy házastársgondozásra és az asszonynak az volt a nehézsége, hogy a haragját nem tudta megmutatni. Nagyon tradicionálisan keresztény családban nőtt fel és nagy tilalom volt a haraggal szemben. Egy év alatt jutottunk el oda, hogy a feleség meg merte mutatni a haragját a férje iránt. Dühöngött és lehordta és a többi, előttem. Mégiscsak, és aztán hazamentek, úgy fejeztük be azt az alkalmat, hogy hát ez a mai alkalom nem záródott happy enddel legközelebb majd megbeszéljük, hogy mi van egy alkalom után aminek nincs szép vége és akkor az történt, hogy még napokon keresztül egyre nagyobb haragot fejezett ki a nő a férfi iránt és végül tombolt már a férjével szemben és amikor visszajöttek akkor arról beszéltek, hogy a férfi tudatosított két dolgot. Az egyik az, hogy az egyik, hogy az hogy a felesége végre haragszik ez a kapcsolatnak jót fog tenni, hogy ez jó. Hát ezért dolgozott meg dolgoztak egy éven keresztül többek között, hogy végre a nő egy önazonossághoz juthasson el. Hogy megélhessen valamit, ami ő. Tehát a férj először is azt gondolta, hogy „Na, ez a harag nem is baj, hogy most megjelent. Sőt jó!” És utána pedig miután ez már a fejében volt, hallgatta a feleségének a dühkitöréseit a minősítéseit, amit mondott. Tudjátok, a veszekedésben értékes információ özön rejlik. Nagyszerű! És akkor, ahogy hallgatta a feleségét körülbelül a nem tudom én hány százalékára azt mondta, hogy „Ez biztos nem nekem szól. Tehát azért ennyire hülye nem vagyok. Azért rendben van, hogy nem vagyok tökéletes, na de azért..” És akkor nem az történt, hogy visszaharagudott, vagy visszarúgott, hanem azt mondta: „Ja, hát ennek a 80%-át hülye lennék magamra venni. Az nem nekem szól, hanem egy egész életúton szépen ott elfojtott haragból áramlik most rám valami. Mert végre én vagyok az a ember, akivel szemben a harag meg tud nyilatkozni. És akkor mit csinált a kapcsolatban? Tűrte, bírta. Tudta, hogy annak helye van stb. Aztán pedig amikor a hölgy, lehiggadt, akkor pedig nagyon-nagyon megköszönte a férjének, hogy végigcsinálta a vele ezt a folyamatot. Nagyon megköszönte. Akkor már együtt néztük át, hogy szépen a haragot kiporcióztuk. Egy kicsit a nagypapának, kicsit az anyukának, kicsit az apukának, szóval szépen elosztogattuk. A férjnek is maradt azért…Megkülönböztettük azt a folyamatot, hogy megbocsájtás és aztán, hogy még meggyógyulás. Lehet, hogy évtizedekig valami harag még följön belőlünk. A megbocsájtásban a haragból pszichés energiák származnak, amelyek segítenek a megbocsájtás folyamatán végig menni. Ott a haragnak az elásása a maradék energiánkat is leköti, ezt nem tartom okos ötletnek. Aztán jött egy kérdés, hogy:  „Mit csinálsz te a haragoddal?” Mondok egyet, ami mostanában a legjobban beválik. Ha föllángol bennem a harag, - szokott – akkor a következőre gondolok, látom azt az illetőt és arra gondolok, hogy vajon milyen sérüléseket és sérelmeket szerzett gyerekkorában, hogy most ilyen. Erre gondolok, és eszembe szokott jutni – nagyon jó, hogy ismerek szülőket, gyerekeket együtt. Ismerek egy kislányt meg az anyukáját, és amikor a kislánnyal találkoztam – hittan tanárja voltam – akkor azt gondoltam, hogy én ettől a kislánytól meg fogok őrülni. Tehát, ha eddig nem voltam bolond, most biztos, hogy megbolondulok, ezt a kislányt és 2 percig nem tudom elviselni, megőrülök tőle. Meglátom a kanyarban, meghülyülök tőle. Látjátok milyen a papi szeretet, önzetlenül és mindenféle elvárások nélkül áramlik. Mindez addig tartott, míg meg nem ismertem az anyukáját. Következő fázisban a kislányától és az anyukájától kaptam egyaránt frászt. Bármelyikük megjelent a sarkon majd meg bolondultam, aztán, hogy láttam a kettejük közti összefüggést, most már látom, hogy a kislány miért őrjít meg engem, hogy hogyan tapossa agyon az anyukája, minden jó szándékával együtt. Miután láttam az anyukát is, már nem volt olyan nehéz a nagymamát elképzelnem. Amikor fölállt ez a három generáció, akkor az indulatom is elenyészett, és ez jót tett a kapcsolatunknak kétség kívül. A kérdésben ez is van, hogy évek után aztán nem fog-e előkerülni ez a probléma, itt érdemes beszélni arról, hogy a megbocsájtás és a felejtés nem ugyanaz. Attól, hogy valamit megbocsájtottam azt nem kell elfelejtenem, sőt egy megbocsájtott történet hihetetlenül gazdagít egy életet meg egy kapcsolatot. Tehát egyáltalán nem az a cél, hogy aztán szép lassan teljesen elfelejtem. Jó ha elfelejtem, de nem baj, hogy ha emlékszem rá. Ha előjön a harag, akkor érdemes föltenni azt a kérdést, hogy ez jele-e annak, hogy a megbocsájtás folyamatán nem mentem tisztességgel keresztül, vagy egyszerűen ez a normális gyógyuláshoz tartozik hozzá, hogy ez éppen megfelel annak, hogy ez ekkor és ekkor történt, most itt és itt tartok, akkor az a harag előjöhet és kész. Ez a  „mit csinálsz a haragoddal, ha érzed, hogy jön?” Kérdéseket szoktam föltenni, hogy honnan jön, mit akar üzenni, mit kezdjek vele, hogy fejezzem ki, érdemes-e kifejezni vagy nem. Ezeket azért föl szoktam tenni.2. Gondolhat-e neurotikus ember a gyerekvállalásra? Válaszom, gondolhat. Nem kell tökéletes szülőnek lenni, naná, hogy gondolhat meg vállalhat is, csak vállalja a vele együtt járó felelősséget is, és ha ő tudja, hogy neki itt és itt nehézségei vannak, gyöngeségei vannak, azt számítsa bele ebbe a folyamatba és kérjen segítséget. Nagyon fontos az a könyv, aminek az a címe, hogy: „Elég jó szülő.” Nem kell tökéletes szülőnek lenni. Az a tapasztalatom, hogy hihetetlen nagy sérelmeket is bizony meg tudunk bocsájtani a szüleinknek. Meg tudunk, nagyon kevésért is. Egész megrendítő, hogy ha egy-egy szülő csak oda eljutna, hogy odaáll a gyerek elé és azt mondja, hogy: „Bocsáss meg fiam!” vagy „Bocsáss meg lányom!”. Hogy néha egy-egy ilyen bocsánatkérő két mondat egy egész életútnak a földolgozásához mennyit számítana és hogy megtudunk bocsájtani ilyen kevésért is, ha a szüleink azt elismerik. Úgy hogy nem kell tökéletes szülőnek lenni és különben is ez az egy év sem egy szülőgyalázó kurzus volt. A szüleink úgy csinálták, ahogy tudták. Pont úgy csinálták, ahogy bírták, nem csinálták rosszabbul, csak ahogy bírták, ahogy tudták. Ezért azt gondolom, hogy akármilyen neurotikus embernek a gyerekei is előbb-utóbb majd eljutnak oda, hogy látják a szüleiket, és azt mondják, apám és anyám úgy csinálta, ahogy tudta. Amikor ezt kimondja, akkor mögötte van egy sokkal fontosabb kijelentés, és pedig az, hogy: lehet, hogy az apám neurotikus és az anyám neurotikus, és a szüleim neurotikusok és mégis nekik köszönhetem az életem, és ha ők nem lennének neurózissal együtt vagy pszichózissal együtt, akkor én nem lennék. Úgyhogy ez földolgozható. Nyugodtan vállaljatok gyereket. A következő kérdés még erre vonatkozott, mármint, hogy valamelyik fél neurotikus.3. Mi van a párkapcsolattal?” Ugyanaz mondható el, mint, ami a gyerekvállalásra, hogy akkor az a párkapcsolat az olyan lesz. Ha egy párból valamelyik neurotikus, - vagy a realitás talaján állunk mind a kettő – akkor a házassági jog egy nagyon fontos dolgot említ, ezt most megosztom veletek, ez pedig az, hogy: „A házastársi kapcsolat és a gyerekvállalás szempontjából fontos tényeket nem hallgathatjuk el a leendő házastársunk előtt, mert ha az életünkre vonatkozó lényegi dolgokat hallgatunk el, akkor az a házasság érvényességét veszélyezteti.” Talán a legfontosabb az, hogy amennyit éppen magunkról tudunk, azt valamennyire megfelelő formában közöljük a leendő házastársunkkal. Például, hogy ha hetente négyszer találkozol a szerelmeddel, két hónap múlva van az esküvő és a maradék három napon pedig kaszinókba jársz és az összes családi pénzt elverted már, de a menyasszonyod erről nem tud, mert akkor nem jársz kaszinóba, amikor vele találkozol, akkor ezt közölnöd kéne vele. Akkor majd eldönti, hogy igen-e vagy nem. Persze ebben az is benne van, hogy az összes sebünket úgysem ismerjük, úgysem tudjuk, hogy valaki megházasodik 25 éves korában és 35 éves korában a fejére csap, hogy: „Te jó ég!”,most látom a tizedét annak, amit nem láttam 10 évvel ezelőtt, ez úgyis benne van. Hitelesen kommunikáljunk, hitelesen mutassuk meg magunkat és akkor a társunk szabadon tud dönteni, hogy kellünk-e így vagy nem kellünk.4. Neurotikus ember meggyógyulhat-e. Válaszom, igen. Ha nem gyógyulunk meg, az is nagyon nagy gyógyulásnak számít, hogy elfogadjuk, hogy nem gyógyulunk meg. Úgy nagyon jól lehet élni. Tehát tudod, hogy ebből már nem gyógyulsz meg, még boldognak is lehet lenni, kifejezetten. Az más kérdés, hogy minél súlyosabb egy neurózis, annál kevésbé tudsz egyedül meggyógyulni, azt nem nagyon hiszem, segítség nélkül. Mert a neurózis éppen azt jelenti, hogy valami történt veled, amit ott és akkor nem bírtál el, ezért kialakult a neurózis, ami tünete annak, hogy valamikor, ott és akkor valamit nem bírtál el. Nehéz lesz akkor azt az „ott és akkort”, amit valaha nem bírtál el, és helyette van egy neurotikus tünet, föltárnod egyedül. Hiszen a neurózis éppen azt jelenti, hogy jól el vagy zárva attól a problémától, aminek a neurózis egy tünete. Ezért nem valószínű, hogy a neurózisokból úgy egyszerűen ki tudunk gyógyulni.5. Hogyan lehet elgyászolni, elmulasztott, eltékozolt lehetőségeket? A gyásznak igen fontos része, hogy igenis elgyászolandó sok minden olyan, ami nem történt meg. Megtörténhetett volna, jó lett volna, ha megtörténik, de nem történt meg. Például nem egyszer meglepődve tapasztaltam azt, hogy mondjuk, jön egy 50 éves férfi, szín katolikus és akkor azt mondja, hogy:  „50 éves vagyok, eddig bírtam a hűséget, most pedig elmentem néhány prostihoz.” Ahogy elkezdünk erről beszélni, hogy az illető miért is jutott ide, miközben egyébként nem csalta meg a feleségét, akkor a legmeglepőbb tény mondjuk az, hogy volt neki egy első nagy szerelme 17 évesen, jó fiatalon, és a vele való kapcsolata nem teljesedett be. Sem így sem úgy. Sem házasság nem lett belőle, se szexuális kapcsolat nem lett belőle, mert még fiatalok voltak hozzá, vagy féltek, vagy katolikusok voltak stb. Az illetőben egy földolgozatlan gyász van valamivel kapcsolatban, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. Több ilyen dolog szokott lenni az életünkben, mint ahogy azt gondoljuk. Nem csak látszólag reális veszteségeket fontos, hogy el tudjunk siratni, hanem olyasmit is, ami sosem történt meg velünk. Ezért például amikor valaki az ideáljait lerakja, az álmait, hogy majd ilyen férj, meg olyan feleség, meg ilyen gyerekek, hát az ideáljainknak az összetörése is veszteség, hogy sosem lesz már az a pasi olyan, mint ahogy gondoltam 15 évesen, amikor feküdtem az ágyon, szép tavaszi napon és az orgonabokor a bodza illatával keveredve…Mert itt szuszog és a lába meg bűzlik. Ezek is veszteségek. Az volt a kérdés, hogy hogyan lehet elgyászolni. Úgy, mint minden gyászfolyamatot. Ugyanaz. Klasszikus gyászfolyamat, tudjuk, hogy milyen lépésekből áll. A legklasszikusabb, mikor valaki meghal. Az első fázis a sokk, hogy egyszer csak szembesülök azzal, hogy ez már sose lesz. Aztán utána, meg is rémülök attól az érzelmi fölindultságtól, ami a gyász első fázisában van, akkor próbálom gyorsan kontrollálni magam, ez mondjuk egy haláleset esetén nagyjából a temetésig tart. Bírni kell és szervezni kell stb. Rájövök, hogy egy elgyászolni valóm van, de másnap is dolgoznom kell, kontrollálom magam, próbálom tartani. Amikor már úgy nagyjából picit lehiggadtam és megy tovább az élet, akkor utána tör föl a felszínre a fájdalom, a harag, egy csomó minden, ami a gyásznak az érzelmi része, és ez eltarthat iszonyú sokáig. Torkollhat depresszióba. Aztán a 4. fázis, amikor pedig már történik egy integrálódás, adaptáció, így szokták hívni, de akkor már nem vagyunk ugyanazok az emberek. Egy komoly gyászmunka után sosem vagyunk már azok, mint akik belekezdtünk a gyászba. Mert ott újra tanuljuk az életet meg magunkat. Szerintem még ma is kollektíve kicsiny hazánkban rengeteg elgyászolatlan fájdalom és sérelem van azzal kapcsolatban, hogy mi egy kemény meg egy puha diktatúrában nőttünk föl. Ezeket a dolgokat nagyon el kellene gyászolnunk, nagyon. Amikor hittan órára jártam, akkor ott állt az A-s rendszámú fehér Zsiguli és a pofa onnan újból és újból fényképeket készített. Hogy háromévente mehettünk nyugatra és 50 dollárt vihettünk. Ezeket mind érdemes elgyászolni, mielőtt 30 évvel később ismeretlen emberek torkának esünk. Ide tartozhat újabb kérdés: Meg nem született gyerekek. Komoly gyász. Miután a természet olyan, mint a természet, ezért egy hosszú házastársi kapcsolat során szinte elkerülhetetlen, hogy spontán vetélés ne történjen. Egy, kettő, három, akárhány, sok. Ezek mind, mind nagyon komolyan ott maradnak nem csak a nő életében, hanem a házastársi kapcsolatban és a családi élettörténetben. A spontán vetéléseket is nagyon fontos, hogy el tudjuk gyászolni. Ha egy komoly családterápiás folyamat van, akkor élő személyek, elhunyt személyek, meg nem született személyek, azoknak mind ott kell lenni. Azoknak is, akik voltak, de az illető, aki terápiára jár, esetleg sosem találkozott velük. Mondjuk egy nagypapa, aki már azelőtt meghalt, hogy az unoka megszületett volna. Elgyászolta, hogy sosem találkozhatott az egyik nagypapájával? Tehát a meg nem született gyerekek, akkor is, hogy ha senki semmilyen bűnt nem követett el. Az abortuszra ez még sokkal fokozottabban érvényes. Éppen elég asszonnyal beszéltem már abortusz történetek kapcsán, százzal biztos. A nőnek dolga van ezzel, az teljesen biztos. Az lehet, hogy az illető azt mondja, hogy: „Elmúlt, felejtsük el”, akkor az földolgozatlanul ott van és ott marad, ráadásul az abortusz egészen biztos, hogy annak a párnak a kapcsolatában is döntő módon tovább fejti ki a hatását. Még akkor is, ha az abortusz után nem történt házasságkötés, ezért van az, hogy abortusz után nagyon sok kapcsolat élből tönkre megy, és már nem folytatják, és ha ez pedig egy házastársi vagy élettársi, egy életközösségben történik, az lehetetlen, hogy az ott a kapcsolatban ne fejtené ki a hatását. Azzal is valamit kezdeni kéne. Egy abortusz után a férfi és a nő kapcsolata egymással sosem lesz olyan, mint volt. Nem lesz olyan, az ott van, az egy tény. Ezzel tehát valamit érdemes kezdeni. Érdemes elgyászolni. Van egy kedves ismerősöm, 2 gyereket neveltek föl és mindig is azt mondják magukról, hogy 3 gyerekes család. Azért mert volt egy pici babájuk, aki születés után rögtön meghalt. Mondták is az orvosok - lehetett tudni a vizsgálatokból - hogy nem egészséges, mondták, hogy vetesse el, azt mondta, nem ő megszüli. Mindig azt mondja nekem, hogy 3 gyerekem van. Ez azt jelenti, hogy az illető szembenézett a saját élettörténetével. Ismerek olyan anyukát, aki azt mondja, 8 gyermekem van, 5 megszületett, 3 nem. Ez azt jelenti, hogy az illető kezdett valamit a saját életútján ezekkel az eseményekkel.7. Idősebb korban lehet-e változtatni? Lehet. Az annyira jó, hogy az ember a haláláig fejlődhet. A haláláig. A halálunk pillanatában is még rátehetünk egy lapáttal. Ez tök jó. Egyszerűen nem életkor függő a fejlődés vagy a változásra való lehetőségünk. Inkább azt gondolom, hogy minden lépés számít. Ez is egy gyász téma. Milyen érdekes, hogy valahogy itt a megbocsátás, gyász ennyire előjött. Én mondjuk, 60 évesen kezdek el dolgokra ébredni, akkor el kell siratnom azt, hogy mennyire más lenne az életem, ha én ezeket 40 évesen kezdtem volna el tudni és aztán velük dolgozni. Ez is egy veszteség. Hogy én már csak annyit tudok dolgozni, amennyi időm hátra van. Akkor ezt megsiratom, és akkor neki lehet látni. Ismerek idős embereket, akik sokkal rugalmasabbak, mint a fiatalok. Azért mert valaki fiatal, lehet döbbenetesen rugalmatlan és változásra nem képes.8. Nagyszülők és unokák közötti öröklés lehet-e? Lehet. Nagyszülők többször is elváltak, az unoka hajlamos lesz-e rá? Nem vagyok biológus meg genetikus vagy nem tudom én mi, ezért ennek a biológiai részéről gőzöm sincs, vagy csak annyi mint bárkinek, viszont az, ha egy családban történt válás, az hat az unokákra. Ez viszont 100%. Nem csak a minta miatt, a minta miatt biztos, hogy hat. Vagyis, hogy egy helyzetnek a megoldási lehetőségei között ott van a válás, és az biztos, hogy hat. De annál sajnos mélyebben is szokott hatni, sokkal mélyebben. A válásnak, nem csak a gyerekekre, az unokákra is komoly hatása van. Ez megint olyan, hogy egyszer leülnénk és átnéznénk egy családtörténetet, akkor ordító lenne az, hogy a nagyszülők válása, hogyan, milyen módon befolyásolja az unokák világát és a párkapcsolathoz való viszonyukat. De a nagyszülők válása evidens módon hat a szüleimre. Hát akkor naná, hogy ez engem érint. Ez még akkor is így van, ha a nagyszüleim tisztességesen bántak a saját válásproblémájukkal. A válásban mindig van bizalmi probléma, bizalmi válság. Egy bizalmi válság a szülők között, a gyerekekre gyakorolt hatás. Arról nem is beszélve, hogy akkor csak egyetlen példát, hogy kézzel fogható legyen: a válás után, a gyerek valakihez kerül. Általában. Attól kezdve általában az egyik szülő nagyobb hatást gyakorol a gyerekre, mint a másik. Minél fiatalabb korban történik a válás, annál inkább a gyerek átveszi a szülei interpretációját az eseményekről. Hogy mi is történt. Egy családterápiával az állandóan klasszikus kérdés, hogy amikor valamit mond a gyerek, - a gyerek, aki esetleg már 30 éves - akkor a terapeuta megkérdezi, hogy ezt kitől hallottad. „Apám rengeteget ivott és...” Ezt honnan tudod? „Hát láttam!” Oké, az már egy más kérdés. „Azért váltak el a szüleim, mert az apám ezt meg ezt…” Ezt ki mondta? „Az anyukám!” Oké, anyukád mondta. Hogy, hogy volt, nem tudjuk. Akkor ezt az anyukád mondta. Ez nem azt jelenti, hogy meghazudtoljuk az anyukát, csak... A gyerekek, hogy azt a maradék egy szülőt el ne veszítsék, akinél laknak, nyilvánvalóan az ő nézőpontjukat át fogják venni. Ezért nagyon könnyen a másik fél bűnbak lesz ebben a családban. Egy bűnbak nagypapa pedig hat az unokák életére. Az már biztos. Például ad egy olyan mintát, hogy a párkapcsolatban könnyen lehetséges az, hogy van egy jó meg egy rossz és a rossz, az lesz a bűnbak. És ez nemcsak a minta alapján hat ránk, hanem mélyen beleivódik a sejtjeinkbe, mélyen, és viszi a gondolatainkat, az érzéseinket és a cselekvési stratégiáinkat ebbe az irányba.9. Több mint 10 éve szinte minden nap önkielégítést végzek, mit tegyek? Súlyos függésnek érzem.Itt akkor ne csak az önkielégítésről beszéljünk, hanem általában a szexualitásnak a kérdéseiről, témájáról. Szívesen ide hoznám azt, hogy önkielégítés, mint függő helyzet, mint amitől nem tudok szabadulni, pedig szeretnék. Bármiféle szexualitással kapcsolatos probléma, amit az illető úgy él meg, hogy az ott nem jó, az ott nem működik, akkor az első: a szexualitás sosem áll önagában. Természetesen leszűkíthetjük a kört és akkor a szexualitásról, meg szexuális dolgokról beszélünk, de megoldhatatlanok ezek a „szexualitásban megjelenő problémák” anélkül, hogy egy teljes rendszert ne látnánk. Egyszerűen megoldhatatlanok. Ezért nem csoda, hogy a papok adott esetben teljesen nevetséges erőfeszítései ebben az irányban, teljesen hatástalanok. Egyébként akkor egy mellékmondat, hogy az önkielégítést, ab ovo bűnnek tartani a legnagyobb csacskaságok egyike. Ezt papként mondom. Szeretnék most kb. 13 dolgot fölsorolni, de csak röviden. Ahol valamiféle ilyen jellegű függés vagy szenvedély alakul ki, mert az illető arról beszél, hogy minden nap, tizenvalahány éve, és ő ezt maga függésként éli meg. Ahol bármiféle ilyen jellegű függés van, ott ennek milyen köze szokott lenni a családmodellhez, a családstruktúrához. Ezt nagyon jól kikutatták, szeretném ezeket elmondani. Bárki, aki ilyen problémákkal küzd, az azt gondolom, hogy ne szűkítse le ezt a szexuális életének egy zavarára, mert ez sokkal többről szól. Mondom ezeket a tételeket, hogy milyen jellemzői vannak egy olyan családnak, ahol később egy 18 vagy 25 éves férfi vagy nő ezzel küszködik. Érzések, problémák elhárítása. Negatív érzelmekkel kapcsolatban tehetetlenek a szülők is, nem tanulták meg, hogy mit kezdjenek velük, beleértve a szorongást is. Valamilyen akadályba ütközik a családban a nyílt kommunikáció és az őszinteség. A családtagok közti határok nem megfelelőek, vagy teljesen összeolvadnak a családtagok, vagy ezek a határok hihetetlenül merevek. Szülősítés. Megbocsájtás hiánya. A családban nagyon sok a szégyen és a titok. A gyerekek nevelésében nagyon ott van a sok büntetés, megszégyenítés, a szégyenre, a félelemre apellálás. Jellemzi ezeket a családokat a látszat fönntartására való nagy igyekezet, miközben a valós emberi szükségleteiket nem tudják kielégíteni a szülők sem. Adott esetben el sem jutnak oda, hogy tudnák, hogy mik a valódi igényeik. Nem támogatják megfelelően egymást a szülők, vagy a nagyszülők a szülőket. Gyakori az egymás elítélése, a minősítés. Örömtelenség jelenik meg ezekben a családokban. Élvezetek vannak, de kevés az öröm és az önfeledtség. A könnyedség hiánya. Feldolgozatlan veszteségek, válás, feldolgozatlan, nem megfelelő elvárások a gyerekek felé, teljesíthetetlen szülői elvárások, miközben bizalmatlanság feléjük. Az igazságosság hiánya. Ahol valaki az önkielégítéssel ilyen módon bajlódik, az a hipotézisem, hogy a családjára ezekből a jellemzőkből sok igaz lesz, ezért értelmetlennek tartom, hogy közvetlenül az önkielégítéssel bajlódjon, itt egy sokkal komolyabb folyamatra van szükség, az csak egy tünet. Ha a pap, ezen tünet fölött moralizál, akkor a kliensének, vagy a gyónójának nem sokat segít, csak ugyanazt a családi rendszert ismétli meg, ami eleve az önkielégítéshez vezetett. Ugyanis megerősíti a szégyenét a gyónójának, és teljesíthetetlen elvárásokat támaszt a felnőtt gyónója felé. Ez éppen reprodukciója annak, amit ő a családban átélt. Nem csodálom, hogy emiatt egyébként, józan, természetes szabadságérzet okán, egy csomó fiatal elfordult a gyóntató szobától. Nem csodálom, jól is teszik. Ilyen helyen én se gyónnék.Egy másik listát is had soroljak föl. Ezt 8 évvel ezelőtt írtam, elsősorban arra vonatkozóan, hogy, amikor valaki, - ez nem csak az önkielégítésre vonatkozik, hanem arra is, amikor fiatalok azt mondják – már most miért ne feküdjek le a társammal. Tudom, hogy ez nagyon sokatoknak már régen túlhaladott történet, de azért ezt mégis csak elmondanám azért, mert itt most nem a házasság előtti szexuális kapcsolatról van szó, hanem arról, hogy szexuális probléma köntösében mi minden tud megjelenni. Abban a kérdésben, hogy különösebb felelősségvállalás nélkül, hogy kapjak egy kis szeretetet, le akarok feküdni a társammal, hogy e mögött mi minden igény és vágy, és fontos dolog húzódik meg, aminek mindez csak tünete. Ez 27 pont.Tiltakozás, a gyerekélet elutasítása, felnőtté válás iránti vágy. Lázadás a szüleinkkel, az egyházzal, a társadalommal, a tekintéllyel szemben. Konvenciókövetés, ez a természetes, ez a normális, más is így csinálja, nem maradhatok ki belőle, bizonyítani akarok mások előtt, én sem vagyok olyan hülye, hogy fogadjanak el. Élvezet keresés, örömök utáni sóvárgás, jó közérzet utáni vágy. Extázis keresés, gyönyör, önfeledtség utáni vágy, másnak lenni, mint ami vagyok, kilépés a hétköznapok szürkeségéből. Szabadulás a magánytól, félelem az egyedülléttől, az önmagammal való szembenézéstől. Az önkielégítéshez ezek a pontok, mind érvényesek lehetnek. Unaloműzés, így legalább tudok valamit csinálni, még ez tűnik a legjobb programnak. Hódítás. Birtoklás iránt vágy, függésviszony kialakítása, erősnek akarom érezni magam. Hatalomakarás, játszmák színtere, ezáltal jutalmazok és büntetek, irányítok egy kapcsolatot és manipulálok. Önbecsülés-növelés, szorongásoldás, önkielégítésnél nagyon gyakori, örömtelen az élete, nem tudja, hogy hogyan tudná örömtelivé tenni, akkor maradnak az élvezetek, máris ott vagyunk. A másik nagy kör az önkielégítésnél a szorongásoldás szokott lenni, érzelmi intelligencia hiánya, vagy gyöngesége. Az illető magába gyűrt, gyömöszölt egy csomó érzést, nincsenek földolgozva és így próbál tőlük szabadulni. Bizonyítási vágy, teljesítmény produkció magam és mások előtt. Értékesnek akarom érezni magam. Bosszúvágy. Nagyon sok szexuális kapcsolatnak tud ez motívuma lenni. Minden este új pasi, új nő. Megbosszulom azt a rohadékot, aki 10 évvel ezelőtt elhagyott. Szabadság, függetlenség iránti vágy, menekülés a kötöttségektől, elvárásoktól. Egység keresése, harmónia, misztikus egyesülés illúziója. Gyöngédség iránti vágy, intimitás keresése, bensőségesség keresése. Szülői szeretet utáni sóvárgás, szeretném pótolni, megadni magamnak. Nemi szerep keresése, tanulása, nőnek, férfinek érezni magam, fantáziálás. Szeretetéhség, érzelmekben gazdag kapcsolat keresése. Legalább foglalkozik velem valaki, vagy én magammal. Mennyire hülyeségnek hat ez, amit most mondok, aztán mennyire nem az, hogy valaki, aki – most akkor legyünk katolikus valaki, legyen református már mégis – mélyén az van, hogy önmagával szemben sosem gyöngéd, önmagával szemben nem megértő, önmagával szemben nem toleráns, folyton folyvást egész nap ítélkezik önmaga fölött. Utána az önkielégítés az egyetlen olyan aktus az életében, amikor egy kicsit gyöngéd magához. Kíváncsiság, misztériumkeresés, valami nagy titok ez. Önigazolás, önkifejezési vágy, értelem és célkeresés, menekülés a problémák elől, pótcselekvés. Ez 27 pont volt. Az egészet nem is azért akartam mondani, hogy erről hosszan beszéljünk, csak hogy ez sokkal árnyaltabb kérdés, mint ahogy általában szoktunk vele foglalkozni.Egyszer volt nálam valaki, de ez legalább 6 évvel ezelőtt történt. Beszélgettünk erről a 27 pontról. Azt mondja: „Hát az igaz, hogy van ez a 27 pont, de azért van egy 28. is. Én pont ezt akarom csinálni.” Ez is van, kétség kívül. Nyilván ennek a történetnek, a szexus az elkerülhetetlen, tehát ennek van egy közvetlen jellege és jelentése. Ezzel tehát közvetlen módon is érdemes valamit kezdeni, ez már biztos. Mikor terápián voltam, kb. egy év telt el ebben a terápiás folyamatban, amikor természetesen hoztam a szexualitás témáját. Néztük ezt, néztük azt, gondolkodtunk róla, és akkor egyszer csak a terapeuta azt mondja: „Hát, Feri! Azt gondolom, beszélgethetnél egyet a péniszeddel.” – Nem rossz ötlet. Ezt a lehető legkomolyabban ajánlom bárkinek, nőknek kevésbé. Viszont tudom, hogy van egy olyan darab, - sajnos nem láttam – hogy „Vagina monológok”. Valaki rátalált valamire. Ha mondjuk ezt a 27 pontot nem is ismerné valaki, mert nem kell ismerni, de számára kérdés, hogy miért fekszem le…az önkielégítés így, úgy…házasságon belül szexuális problémája van valakinek, akkor, ha már a racionális úton nem nagyon tud továbbmenni, kérdezze meg a péniszét vagy a vagináját, hogy mit akar neki mondani. Nagyon jó gyakorlat, ajánlom nektek. Olyan dolgokat szokott mondani, hogy magam is meglepődtem. Ahogyan tudsz beszélgetni a fejfájásoddal, kérdezd meg, hogy miért fájsz. Akinek migrénjei vannak, kérdezd meg. Miért nem állsz vele szóba? Gondolod, hogy a migrénnek jólesik, hogy mindig szidod őt, hogy attól majd elmegy? Addig nem megy el, amíg le nem ülsz vele és meg nem beszéled. Meg kell őt kérdezni, hogy: „Kedves migrén, eddig utáltalak, nagyon utáltalak. Ezért mindig, újból és újból beléd rúgtam, most rájöttem, addig nem mész el, amíg rugdoslak. Akkor gyere, üljünk le és beszélgessünk.” A migrén olyan dolgokat tud mondani, hogy ihaj-csuhaj. Nem egy, nem kettő ilyen történetet, nem hallottam, hanem voltam részese, ahogy egy gyógyulásnak a kulcsa az volt, hogy valaki elkezdett beszélgetni a migrénjével, a rákjával. Én magam ismerem, azt a kedves valakit, aki azt mondta, hogy mikor megtudta, hogy ilyen rák, olyan rák, akkor dühöngött, hogy miért pont én. Átment ezeken a fázisokon és azt mondta, hogy: „Na, akkor most leülök és megbeszélem a rákommal, hogy most mi van.” Az illető azóta is él. Ötven valahány évesen volt rosszindulatú daganata és most 80 éves. De ahhoz le kell ülni a rákkal dumcsizni. Azért szerintem a péniszem vagy a vaginám kicsit közelebb van, mint a rák, könnyebb vele szót érteni.10. Mi a helyes mérték és hogyan állapítható az meg egy szexuális kapcsolatra vonatkozóan. Hát én ezt nem tudom. De a kérdés mögött gondolok dolgokat. A kérdés mögött az sejlik föl, meg ahogy végigolvastam, hogy ha valaki egy ilyen kérdést tesz föl, hogy itt nem tisztázott a saját testemhez való viszony. A szexualitáshoz való viszony, ezek azt gondolom akkor itt nem tisztázottak. Olyan áthallásom van, hogy itt a szexualitásnak valamilyen, mintha az illető félne a szexualitástól. Vagy azt gondolja valami veszélyes dolog. Az utolsó mondatom erről az, az, hogy nagyon egyszerűen mondom. Hogy egy érett szexualitás körülbelül arról szól, hogy a bennem élő szülőt elküldjük moziba. A bennem élő felnőtt jól átgondolja a helyzetet és miután felelősség teljesen átgondolta a helyzetet, akkor engedélyt ad a bennem élő gyereknek, hogy eressze el magát. Körülbelül így tudnám leírni az érett ember szexualitását. A bennünk élő felnőttek jól átgondolják a helyzetet és utána engedélyt adnak a gyerekeknek, hogy hancúrozzanak. De attól, hogy a bennünk élő két gyerek hancúrozik és nemcsak a szülőt küldtük el moziba, hanem a felnőttet is… ejhaj nem tudom. Ugyanez vonatkozik arra, hogyha a két felnőtt nem ad elégséges engedélyt a bennünk élő gyerekeknek a hancúrozásra. Tehát van felelősség, az oké, átgondolták, hogy oké, és nem adnak elégséges engedélyt a gyerekeknek. Hát valami ilyesmi.11. Hol lehet önmegbocsájtó kurzuson részt venni? Nem tudom. Vagy valaki menjen el egy önismereti folyamatba és akkor az annak része, vagy pedig egy megbocsájtási folyamatba és akkor az annak része. Hogyan éled meg a tesóddal való kapcsolatodat? Jól. Egypetéjűek vagytok, ugye? Nem, mert kétpetéjűek vagyunk. Ikertesóm van, fiú. 100 kiló. Tényleg, de jobb képűbb mint én. Tehát ilyen erős testalkatú. Miért nem eszel húst? A személyes kérdéseket hagytam a végére. Hogy mi az indíttatásod? Az indíttatásom az egy indíttatás. Mikor 18 éves voltam, akkor elhatároztam, hogy elkövetkezendő x évtizedemet állati életek kioltása nélkül is el tudom képzelni. És mi lenne, ha fönntartanám magamat anélkül, hogy a kismalacka, a kis tehénke, meg nem tudom mi a kutyus, ló, giliszta és egyebek áldozatul essenek az éhségemnek, úgyhogy ez azt jelenti, hogy 22 éve nem ettem húst, meg halat, meg nem tudom én miket, szóval amitől meg kell dögölnie az állatnak. Tojást ettem.   És aztán valaki azt kérdezte, hogy a halottakkal való kapcsolatom? Úgy gondolom, hogy problémás az elhunytakkal való kapcsolata, úgy tűnt a leveléből, hogy igen, keressen meg engem. Ezeket akartam elmondani.

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika