A szoros kapcsolat 2.

2006.10.03.

Isten hozott benneteket, szervusztok.

Kint van 25 fok. Uh! Én ezt az órát most úgy fogom elviselni, hogy elképzelem, hogy kint vagyok, a csillagos ég fölöttem. Nagyon együtt érzek veletek, hogy most itt vagytok. Ezt az áldozatot!

A szoros kapcsolat – ismétlés

Na, egy gyors ismétlés! Szóval, a múlt alkalom előtti alkalommal, vagyis az első alkalommal beszélgettünk a vonzalomról. És aztán ahogy befejeztük a vonzalom-témát, akkor továbbmentünk, mert hogy az intimitás, a meghitt kapcsolat lenne a témánk most néhány hétig. A vonzalom után eljutottunk a szoros kapcsolatokig. És majd a szoros kapcsolatokból jutunk el az intimitásig, de még a szoros kapcsolatoknak a témáját nem merítettük ki teljesen. Egy gyors ismétlés!

1.A szoros kapcsolatokban a kapcsolat minősége bonyolulttá, bonyolultabbá válik.

Tudom, hogy primitív kijelentés, de hát…

2. Az érzelmek fokozottá válnak.

Ez már csak így van. Úgyhogy aki szeret, hogy is mondják, „békében élni”, az tartsa magát távol a szoros emberi kapcsolatoktól, mert a kettő nem megy együtt. Szoros emberi kapcsolatok, és a lélek háborgása puszipajtások. Hacsak az ember nem a dalai láma. De ez nekünk még nem sikerült.

3. Az érzelmek egyre nagyobb ambivalenciát mutatnak a szoros emberi kapcsolatokban.

Ezt külön nehéz elviselni. És szívesen egyszerűsítenénk a kapcsolatokat az előítéleteink alapján, de jó lenne, ha olyan egyszerűen tudnánk látni, és minősíteni! Ha-ha. Csak akkor az élet kezd mindig veszíteni.

4.Egy szoros kapcsolatban a felek szükségletei természetszerűen fognak alakulni és változni.

És a szoros kapcsolat azzal a nagy kihívással áll az ember elé, hogy képes vagyok-e reagálni arra, hogy a társamnak a szükségletei folyamatosan változnak és alakulnak. (Ez az autó szerintem vijjogni fog egész este. Mert amikor jöttem, már akkor is vijjogott)

5.A szoros kapcsolatnak része a szenvedély.

Mert különben mi a fene tart minket össze? Hát ugye az érdek, az érdek. Ne csináljátok már, hát adjatok magatokra! Jobb a szenvedély, mint az érdek, nem?

6. Az egymásra utaltság.

Azt hiszem, hogy ezzel fejeztem be. Az idős pap bácsi bölcsességét elmondtam, hogy a szoros emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége a központi fűtés. Ezt mondta ő a maga egyszerű tapasztalati horizontjából. Mert hogyha össze kell bújjunk, hogy ne fázzunk, az mégis csak javítja a szoros emberi kapcsolatokat.

És akkor jön a hetes pont. (Látjátok, most zene nincs, vijjogás van.) Jaj, egy nagyon fontos helyesbítés! Ezt az elején kellett volna mondani! Tévtanokat hirdettem, képzeljétek! Ezt most muszáj mondanom, ugyanis a múltkori alkalom után odajött valaki, – de úgy is mondhatnám, hogy a bizalmam áldozatává váltam – ugyanis az első alkalom után valaki odajött, és azt mondta: Feri! A heroin segítni a szem nagyságát tágítani. Ugye, és én nagy bizalommal elhittem! És most jön az igazság: hogy nem. Mert képzeljétek el, hogy egy gyógyszerész idejött hozzám a múltkori alkalom után, és azt mondta, hogy a herointól a pupilla beszűkül! Tehát legnagyobb sajnálatomra közlöm, hogy tévtanokat hirdettem. Helyette pedig… Antropin! És akkor milyen növényt kell rágcsálnom? Belladonnát! Világos, jó, jó, mindent el fogok követni. Hogy mondják magyarul?… Csepegtetni kell a szembe!… És mi ez a növény magyarul? Nadragulya! Akkor most mindent helyreraktam! Tehát kedves hölgyek! Belladonnával csöpögtessétek a szemeteket! Jövő héten e rövid ellenőrzést tartok! Megstíröllek titeket! De azért férjen el a szemetek itt bent! Mert az elég ciki lenne, ha nem férne el! Tudjátok, van olyan betegség, hogy valaki ki tudja dülleszteni a szemét, mint egy pingponglabdát. Döbbenetes! Hitetlen! Tényleg! Én láttam, ti ne lássátok!

A szoros kapcsolat – folytatás

Na, jön a hetes pont.

7. Elkötelezettség.

Hűh! Tehát a szoros kapcsolatoknak része, mondhatnám föltétele is az elkötelezettség és az elköteleződés. Ugye itt akkor megint korunk egy nagy nehézsége áll előttünk, főleg aztán ha az intimitásról beszélünk, akkor pláne, hogy megpróbálunk úgy szoros emberi kapcsotokban lenni, pláne hogy ez a szoros emberi kapcsolat az intimitás mélységét is elérje, hogy közben nem köteleződünk el! Hát legföljebb a csoda segít rajtunk! Ezt szokták szerelemnek is hívni… A csodának van egy ilyen sajátos, természete megvalósulási formája, mikor elköteleződés nélkül is átélünk valami mély intimitást. Csakhogy aztán… Tehát az elköteleződés és az intimitás, azok kar-karba öltve járnak. Olyan frappáns definíciókat olvastam az elköteleződésre vonatkozóan: az elköteleződés azt jelenti, hogy fenn akarjuk tartani a kapcsolatot, és hosszú távon gondolkodunk róla. Hát ez egy ilyen, hogy mondjam, minimal-art megközelítés.

8. A szoros emberi kapcsolatoknak mindenképpen velejárója, része az, hogy ezek a kapcsolatok folyamatok.

Ez megint triviálisnak tűnik, de mégis csak nagyon sok pár mikor megházasodik (én már csak tudom!), akkor szeretnek eltekinteni attól, hogy a kapcsolat egy folyamat. Ugye, hallatlan félreértés szokott itt lenni, még a házasság szentségére vonatkozóan is. Ugye, mint hogyha a teológia azt tanítaná, hogy a házasság szentsége az ott az esküvőn lesz meg. Ugye, hogy az ott pukk! egy pillanatban megjelenik. Hogy az melyik pont, azt nehéz megragadni, és akkor átéljük, és akkor tök jó, és aztán hazamegyünk… Tehát a házasság szentsége egy tisztességes „nyári teológia” szerint (tudjátok, van „téli teológia”, az ilyen depressziós, „bűnösök vagyunk”… ezt nevezem „téli teológiának”, ezt nagyon űzzétek, ez már lejárt, tehát „ nyári teológia”, „tavaszi teológia”!), a házasság szentségét a házasfelek időben szolgáltatják ki egymásnak. Időben. Folyamatában. És én tudom, hogy ez megint csak röhejes, de közben, hogy ha magunkra kérdezünk, akkor nem egyszer lebukhatunk saját magunk előtt. Mint ahogy, tudom, ezt már minden évben elmondtam, azt a kedves asszonyt, aki ezt úgy fejezte ki: „az volt az én nagy tévedésem, hogy azt gondoltam, a házassággal révbe érek!” Ugye, ti nem gondoltatok ilyet, kedves asszonytársaim?

Na, nem mindegy, hogy milyen képet őrzünk magunkban az intimitásról, vagy a szoros emberi kapcsolatról, vagy a házastársi kapcsolatról. Hogy az egy pillanatszerű valami, mint a rock’n’roll érzés. Komolyan! Müller Péter Sziámi úgy elmondta nekem, hogy mi a rock’n’roll érzés, én azt azóta tudom! Elmondjam nektek? A rock’n’roll érzés az, amikor állsz a metróban… Jó, csak így kezdődik, lesz még jobb is. És veled szemben a peronon áll egy két méter tíz cm magas amerikai kosárlabdázó, és pattogtatja a kosárlabdát. És amikor bejön a szerelvény, akkor eldobja neked. És a labda, puff, a kezedbe esik. Ez a rock’n’roll érzés Na, szóval, a házasság nem egy rock’n’roll érzés. Felőlem benne lehet, én nem akarom tőletek elvenni, az egy tök jó buli… Kosarazni nagyon jó! Uh… De, folyamat!

És itt most egy olyat teszek, amit sose szoktam. Elmondok nektek egy… Sőt. Felolvasok nektek a Szentírásból!

Különben is, a portás bácsi – nem tudom, itt áll-e – szokott engemet hallgatni, (azt is megtudtam, hogy mi ez a zene. Kérlek szépen, egy zenekar próbál. És azért halljuk mindig ugyanazt, mert még nem tudják!), szóval a portás bácsi néhány hónappal ezelőtt odajött hozzám, és azt mondja: kedves tisztelendő úr, hát jók ezek az előadások, jók, nem azt mondom, de hát mikor jön a Szentírás? Hát mégiscsak! Na, úgyhogy most jön! Tényleg, sose szoktam ilyet, csak most a folyamat a fontos, tudjátok? Elmondhatnám két mondatban is, de akkor nincs „folyamat”. Azt a folyamatot szeretném veletek együtt, ahogy ezt a rövid történetet átéljük. Komolyan, ez most fontos. Ez a Szentírásból a ,,mit sütsz kis szűcs”-verzió.

,,A tíz szűz (tényleg, próbálok normális lenni, csak nekem nehezen megy… tehát van, akinek könnyebben megy, ezek vagytok ti, és van, akinek nehezen, de látjátok, hogy harcolok érte. Ezért a terapeuta azt mondta, amikor jártam nála, hogy legyek emberek között, az talán segít nekem is…) A mennyek országa hasonló a tíz szűzhöz, akik fogják lámpásaikat… Na, most eszembe jutott egy-két ilyen fölolvasásos történet. A kedvencemet muszáj, mert azt még csak egyszer mondtam el nektek, tudjátok, amikor bejött a második vatikáni zsinat, és az azt mondta, hogy ne csak a pap olvasson föl, hanem a „nép”! És a „nép”, az azt jelenti, hogy Mari néni. S akkor Mari néni jelentkezett olvasásra. És van egy nagyon szép szöveg, az Apostolok Cselekedetiben, hogy Péter meggyógyít egy beteget, és mondja neki, hogy „aranyom, ezüstöm nincs, amim van, azt nekem adom, a názáreti Jézus nevében kelj föl, és járj!” Valami ilyesmi. És akkor a néni megkapta a szöveget. „Szentlecke az Apostolok Cselekedeteiből.” Idáig ment. És akkor azt mondja: „Aranyom! Ezüstöm nincsen, de amim van, azt neked adom…” Hát ez a kedvencem! Éljen a nép!

A másik, csak hogy lássátok, hogy nem kívántam Mari nénin élcelődni, most egy papnak a szövegét szeretném idehozni. Tudjátok, van az a példabeszéd, amikor a magvető kimegy vetni. Veti a magot,és akkor igen ám, de vannak olyan magok, amelyekre rászállnak a kis madarak, és fölszedegetik a magvakat. És akkor az atya így olvasta. Kreatív pap. „És akkor odaszálltak a madarak, és fölcseszedegették”. Egy új szó születésének voltunk tanúi! A teremtő Isten oltalmába ajánlottuk ezt a fölolvasást, „fölcseszedegették”, tehát a szedegették, és a csipegették szavak kereszteződéséből jött össze ez a szó. Na, jöjjön a történet.

„A mennyek országa hasonló a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény fogadására. Öt
közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis fogták lámpásaikat, de nem vittek magukkal olajat. Az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. Mivel pedig a vőlegény késett, elszunnyadtak mind, és elaludtak. Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme a vőlegény, jöjjetek a fogadására! Ekkor fölébredtek a szűzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajatokból, mert lámpásaink kialszanak! Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is, meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőhöz, és vegyetek magatoknak! Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Aztán bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

Azért is olvastam el, mert nyilván vannak olyanok, akik nem ismerik a történetet, most ha elkezdek úgy beszélni róla, hogy nem tudjátok, az nagy szenyóság. Na most ez a történet azért beáll az ember gyomrába, nem? Hát hogy most azokra kellene fölnézni, akik azt mondták a többieknek, hogy „ezt nektek!”? ÉS akkor ezek még plusz be is jutnak a mennyek országába? És azok a nyomorultak meg kimaradnak, azért, mert nem vittek olajat? Szóval, na! Ez a történt az Isten országáról szól, és itt megint van elrejtve egy nagyon fontos dolog, és azért merek erről beszélni, mert ezt még vasárnapi beszédben sosem mondtam el. Ugyanis ez a történet arról szól, hogy az Isten országa, az Istennel való kapcsolat egy folyamat. Erről szól. Hogy előre gondolkodom. Hogy tudom, hogy mi a mi kapcsolatunk, hogy jönni fog, én erre fölkészülök, ezért most elkezdek valamit, ami majd a jövőben lesz. És hogyha én az Istennel való kapcsolatot csak pillanatokra gondolom megragadni, akkor abból a kapcsolatból nem lesz kapcsolat. És ezért lehetséges az, hogy nagyon sok ember nincs egy kölcsönös tudatos folyamatos kapcsolatban az Istennel, de történik egy nagyon nagy baj, valami nehézség, és akkor fölkiált az égre, mint az öt balga# lányka. És akkor utána valahogy nem történik semmi. Mert ilyen is szokott lenni. Hogy az Isten, in medias res, nem nyúl bele a dolgok folyásába. És erre az illető ismét felkiált az égre, de azt már nem akarom ismételni, hogy hogy. Mert most egy kicsit már más hangnemben. És azt mondja: ja, ha az Isten ilyen, hát akkor nem kérek belőle.

Nagyon sok embert az Istentől az tart távol, hogy elvárja az Istentől, hogy mindig pillanatokban vesse be magát, de teljesen. Isten meg néha folyamatokban veti be magát, nem pedig pillanatokban, és pillanatokra! És ha van köztetek olyan, aki ezeken a pillanatokon már fönnakadt, hogy akkor az Isten abban a pillanatban hol van, akkor neked azt mondom, hogy nem lehetséges-e az, hogy te az Istennel való kapcsolatot inkább pillanatszerűnek gondolod. És akkor mi van a többi kapcsolatoddal? Ha én folyamatában vagyok kapcsolatban valakivel, akkor elképzelhető az pl., hogy elalszom. Mind a tízen elaludtak. De abból még semmi baj nem lesz. Ezért lehet ennek a történetnek a végén az, hogy „testvérek, hát nem ismeritek sem a napot, sem az órát, sem a percet, sem a pillanatot”.

Ha a kapcsolatainkra úgy gondolunk, hogy mindig csak pillanatok, hogy „hulla fáradtan hazaértem, akkor most ebben a pillanatban te teljesen értsél meg, és legyél velem jó, és gyúrd meg a talpamat, és mittudomén…” Mert „én most ebben a pillanatban hazaértem, és ha most ebben a pillanatban nem, akkor már…” Szóval hogy a szoros kapcsolathoz, az intimitáshoz a folyamat-jelleg hozzátartozik, nagyon. És azért akartam az Isten-kapcsolatra vonatkozóan példát hozni, mert szerintem ott látszik leginkább, hogy mennyire nem így szoktunk gondolni. Hanem pillanatnyi dolgokban mérünk. Mikor jönnek a kedves szülők (hű, most nagyon papos vagyok), jönnek az aranyos apucik és anyucik, és azt mondják: „körösztöljük meg a gyereket, mert itt van a kis Brünnhilda, és a kis Brünnhilda már vágyakozik a keresztvíz után!”. És akkor ugye hát vágyakozik, hát nagy dolog a vágy, hát akkor üljünk le, és akkor beszéljük meg, és akkor azt mondják, hogy a gyerekünknek mindenképp a keresztséget! És hát én egy egyszerű pap vagyok, én az egyház tanítását képviselem, az meg az, hogy akkor lehet egy gyereket megkeresztelni, ha a szülők megígérik lelkiismeretükben azt, hogy a gyereknek az Isten-kapcsolatát, ami nem egy pillanat, hanem egy folyamat, segítik. És milyen sok szülő van, aki azt mondja: hát ígéri a fene! Tudjátok, hogy szülök jöttek hozzám és nem egyszer, nem kétszer azt mondták, műveltek, hogy „tudtommal Jézus azt mondja a Szentírásban, hogy engedjétek hozzám a gyerekeket. Most az atya elküldi?” És nekem ettől össze kéne tojnom magam.Ez az, amikor valaki, most itt jelen esetben az Istennel való kapcsolatot csak egy pillanatban ragadja meg, vagy képzeli el, vagy gondolja el. Én ezt megértem nagyon. Csak hát… Na.

Mondok még egy fájdalmas dolgot. Ha a szoros kapcsolatok, – most beleértve az intimitást is, a bensőséges emberi kapcsolatainkat – folyamatok, akkor, hát akkor ebbe két dolog még beletartozik. Az egyik, hogy nagyon nagy kérdés az, és ezen most kb. több, mint egy éve töprengek, és alig-alig tudom, hogy mit is gondoljak róla, hogy mondjuk egy egyéjszakás kaland, ott van-e intimitás vagy sem. Ezt most nem akarom megválaszolni, mert majd eljutunk oda, ahol majd fogok tudni, vagy merek erről valami mondani. Mikor tavaly nyaraltam, és Bosznia-Hercegovinában sétálgattam az erdőben, kerülgettem a taposóaknákat, és ott önfeledten nyaralgattam, akkor ott beállt nekem ez a kérdés: az egyéjszakás kalandban van-e igazi intimitás, vagy nincs?

A másik, hogy bizony egy kapcsolatban, hogy ha az intimitásnak föltétele az, hogy az egy folyamat, akkor bizonyos dolgoknak meg van az ideje. Akkor bizonyos dolgoknak az idejét el lehet szalasztani. Akkor az is lehetséges, hogy Isten néha egy-egy dolgot ad nekünk, és nem adja többször, hanem azt mondja: ezt kaptad egyszer, és tartson ki. Ú, most nagyon belemerültem az Isten-kapcsolatba, csak ott látom ezt nagyon érzékletesnek. Hogy amikor valaki óriási bűnöket követ el, és utána eljön és gyón, és utána megkapja a föloldozást, akkor nagyon gyakran nem érti azt, hogy jó, akkor most a házastársammal való kapcsolatom miért nem javul meg. Ha Isten megbocsájtott, és feloldozást nyertem, és elvileg most minden oké, akkor hogy lehet az, hogy a gyerekem még mindig nem áll velem szóba? Azért, mert az meg egy folyamat. Egy folyamat. És bizonyos dolgokat el lehet tolni egy életre szólóan. Sajnos. És bizonyos adományokat el lehet tékozolni úgy, hogy az sose jön vissza. Nem azért, mert az Isten smucig, hanem, mert adta egyszer egy folyamatra vonatkozóan. Ezt így tudom mondani.

Ilyen lehet pl., hogy most a legegyszerűbbeket mondja, hogy most 40 éves lettem, kicsit lelassultam, már nem poénkodok, és úgy elkezdtem gondolkodni a saját egészségemről. És rájöttem, hogy az egészségem is olyan, amit az Isten bőségesen adott nekem valamikor. De tudok úgy élni, hogy olyan dolgokat tegyek, ami után már bizonyos dolgok visszafordíthatatlanok lesznek. Soha többé azt nem fogom megkapni. Ha most elszúrom a szemem, mert rossz világításnál vagyok egy előadáson, akkor az már nem lesz többet jó. Meg ilyenek. Fábry Sándor. Fábry Sándor mondta azt a bölcsességet, megosztom veletek: „40 éves koráig az ember eldöntheti azt, hogy akar-e sportolni, vagy sem. 40 éves kor után kötelező.” Ez jó. És hogy itt is nagyon sok mindent szeretünk az Istenen számon kérni. Miért nem kapunk belőle még egyet? Mert abból csak egy volt. Hosszú távra.

9. A szoros emberi kapcsolatok gondozást igényelnek.

Nyilván ez szoros összefüggésben van az előzővel. A kapcsolatok nem magától értetődőek, és nem is mennek maguktól. Nincs olyan kapcsolat, ami magától menne. Még akkor se, ha templomban kötöttem az esküvőmet meg. Az sem fog menni magától. De én hiába beszélek nektek! Jó.

10. A szoros emberi kapcsolatoknak része a valahova tartozás.

Érdekes kutatások vannak erre vonatkozóan: azok az emberek, akik nem élnek szoros emberi kapcsolatokban, mondjuk családban, magukról azt mondják, hogy magányosak, ők nagyobb arányban betegednek meg szív- és érrendszeri betegségben, rákban, gyöngébb az immunrendszerük, és gyakoribb a halálozásuk. Csak ennyi. Ja, hogy egy értelmetlen mondat az,hogy „gyakoribb a halálozásuk”, mert mindenki csak egyszer tud meghalni! Értem! Ezen most egy hétig gondolkodom. Ez most kiütötte nálam a biztosítékot. Hát igen. Korábban… Csak tudod, nincs olyan iskolám. Nem futja.

Most akkor egy pontos mondatot igyekszek mondani: „Az elszigeteltség nagyobb halálozási kockázattal jár, mint a dohányzás.” Na! Jó volt Elmentem egy lelkigyakorlatra. Néha szoktam ilyet. Nagyon veszélyes dolog. Az ember meg tud ott változni. Ez iszonyú fárasztó ám, fejlődni. Ott ülök a lelkigyakorlaton, egy hét. És gondolom, hogy majd szépen bemelegszünk, tudjátok, egy nagyon tapintatos, öreg szerzetes tartotta, hogy majd szépen ráhangolódunk, addig én nézem a focivébét. És akkor az első ülésen bemutatkoztunk, ott ülök, és hát jó, a nevemet még el tudtam mondani, akkor azt mondja az atya, hogy akkor most kezdjük úgy ezt a lelkigyakorlatot, hogy nézzük meg az alapokat. Mert ugyanis testvérkéim, ha az alapok nincsenek rendben, arra nem lehet építeni. Most elkezdhetünk így szemlélődni, meg úgy kontemplálni, meg mittudomén mit tenni, de ha az alapok nincsenek rendben, akkor szép lesz, hazamész, és az egész úgy zuhan össze, ahogy volt. És akkor föltette azt az egyszerű kérdést: meg tudod-e mondani, hogy kihez tartozol? És ezzel az egyszerű kérdéssel azt mondta a pap, hogy menjetek el fél órára. És egy fél órát elmélkedjetek azon, hogy „kihez tartozol?”. Hú, de meggyötört engem ez a kérdés! Hogy én tartozok-e valahova egyáltalán. Hú! Mert úgy elsőre azért szívesen mondok egy-két dolgot, de aztán ha a mélyére megyünk! Kihez is? És hogy az tényleg valakihez tartozás? Nem azt mondta, hogy akkor most menjetek el egy fél órára, és gondoljátok át, hogy kitől függtök. Nem, nem ezt kérte. Hanem, hogy kihez tartoztok. Hú, meggyötört ez engem.

11. A szoros emberi kapcsolatok föltételezik a bizalmat.

A szoros kapcsolatokban a bizalom, a pszichológusok szerint, 3 tényezővel erősíthető tuti-biztosra:

ha kiszámíthatóak vagyunk
ha megbízhatóak vagyunk
ha hűségesek vagyunk.

A bizalom ezáltal tud erősödni bennünk, és ezáltal lesz kiérdemelt a bizalom. Tehát kiszámíthatóság, megbízhatóság és hűség. A kiszámíthatóság nem azt jelenti, hogy egy robot vagyok, hanem, hogy hiteles vagyok, hogy tudhatod, hogy fogom mondani, amit gondolok, és amit érzek. Hogy számíthatsz rá, hogy nem foglak becsapni, hogy őszinte leszek. Ez elsősorban a kiszámíthatóság. Nem az, hogy akármi is történik, majd mosolygok rád. Az nem kiszámíthatóság, hanem kamuzunk egymásnak. Jó.

12. A szoros emberi kapcsolatokban megnő az önkontrollnak a tapasztalata és élménye.

Hogy abban valahogy jobban tudjuk magunkat kontrollálni. Vagyis a szoros emberi kapcsolatokban, de most aztán főleg az intimitásban, az ember hatékony.

És akkor most elérkeztünk az intimitáshoz, mégpedig az intimitást és a szoros emberi kapcsolatot szeretném összevetni. Most ez a következő lépés. Úgy is mondhatnám, hogy a közelség, és az intimitás nem ugyanaz. Ha ezt a kettőt összekeverjük, akkor az nem tesz nekünk jót, meg a kapcsolatainknak.

Egy kutató a következő érdekességgel jött elő. Azt mondja, hogy a szoros emberi kapcsolatokban három tényező mindenképpen van (hát vagy van, vagy nincs, ő ezt így mondta): az intimitás, a szenvedély és az elkötelezettség. Ő azt mondta, hogy a szoros kapcsolatoknak ez a három része. A belsőséges viszony, a szenvedély és az elkötelezettség. És akkor kitalálta a szerelem háromszögét. Azt mondja: különbözőféle szerelmek vannak, attól függően, hogy ebből a háromból melyik van meg belőle. Ha egyszerűen csak úgy szerelemre lobbanunk, akkor ott létrejön egy valamiféle intimitás, egy valamennyi szenvedély, de elkötelezettség nincs benne semmi. Milyen az elsöprő szerelem? Az elsöprő szerelemben nem kell, hogy legyen intimitás. De van benne szenvedély. És nincs benne elköteleződés. Milyen a kihűlt szerelem? Hát szomorú, de azon kívül… Hát sok intimitás nincs benne. Azon kívül sok szenvedély sincs benne. Viszont elkötelezettség lehet. Hm? Házastársi kapcsolatokban lehet, hogy kihűl a szerelem, de az elkötelezettség megmaradhat. Nagyon nagy a kérdés, hogy ezt bírod-e. Még van elköteleződés, de már nincs intimitás, nincs szenvedély, hogy mit kezdesz ezzel?

Aztán mondott ilyet, hát ez nem szerelem, de mindegy, a baráti szeretet, vagy a szerelemnek ez a baráti kapcsolat része. Abban van intimitás, van elkötelezettség, de nem tartozik hozzá a szenvedély. Aztán van olyan, hogy vak szerelem! Miket tudott! A vak szerelemben nincs intimitás, de van szenvedély, és – ez egy nagyon érdekes dolog – van benne elköteleződés. Csinálhatsz akármit, és utánad megyek. És nyomulok. Hú, a papok ezt ismerik. Az egy fárasztó dolog. Hajnali ötkor telefoncsörgés… De nem a pontos idő… Hihetetlenül kitartóak tudnak lenni az emberek a szerelemben. Rettentően elkötelezettek. Intimitás meg nulla, mert nem is állok vele szóba. Úgy nehéz. És van olyan, hogy beteljesült szerelem. Ott mind a háromra húzunk egy x-et. Van intimitás, elkötelezettség, meg szenvedély. Na, ez egy jó játék ezzel.

Az intimitás és a szoros kapcsolat közti különbségek

És akkor nézzük az intimitás és a szoros, a közeli kapcsolatok közötti különbségeket!

Az első alapmondat:

1. A közelség és az intimitás nem egyenlőek egymással.

Ezt már mondtam, de most kifejtem. Valaki egyszer a következőket mondta: „Elég jól ismerem a férjemet ahhoz, hogy ne jöjjön el hozzád házassággondozásra”. ,,Elég jól ismerem a férjemet ahhoz, hogy tudjam, nem fogja elmondani, amit igazán gondol.” „Elég jól ismerlek téged ahhoz, hogy tudjam, most nem mondasz igazat.” „Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam…” Ugye, ezek a mondatok jól mutatják azt, hogy itt van közelség. De nincsen intimitás.

A függő kapcsolatokban is van nagyon nagy közelség, de nincs intimitás. A függés, és az intimitás többé-kevésbé fordított arányban állnak egymással. Majd ezt szeretném kifejteni, és akkor érthető lesz. Fizikailag nagyon közel lehetek valakihez. Mondjuk az ötvenes években sikerül megcsípnem egy társbérletet. Ugye a szüleiteknek, vagy a szüleinknek lehetett ilyen élménye. Hát ott aztán van közelség, az tuti.

Milyen megrázó volt számomra! Általános iskolás voltam, és elmentem egy osztálytársamhoz, aki a Moszkva téren lakott, és a folyosó végén volt a budi. A Moszkva téren! 1975-ben! Hát ott is van közelség, nem? Ott ülnek egymás mellett a szomszédok… Ha jártatok a Szovjetunióban! Nagyon érdemes! Tudjátok, én rendszeresen elindultam az ukrán bajnokságon, amit Kijevben rendeztek, és hát ukrán bajnokság ide, ukrán bajnokság oda, mégiscsak a WC-re el kellett mennem. Hát, tudjátok… Ott kezdem, hogy nagyon jó edzés a síeléshez. Nagyon baró. Ez az egyik. De ez még hagyján lenne, csakhogy úgy van ám, hogy pont mikor fölveszed az állást, akkor az egymástól elválasztó fal pont ilyen magas, nem kamuzok, de úgy meg már nem megy, eszméletlen.

Ha jól emlékszem elmondtam nektek egy történetet. Egy kollégiumban laktunk, és hát ugye diktatúrában vagyunk, mindenkit megfigyelnek, a kollégiumnak az összes szobájának az ajtaja lengőajtó volt, nincs kilincs. Most képzeljétek el! A WC-k meg ilyenek, hogy e WC-ben se tudjál egyedül lenni. De ez semmi! Éppen ott a verseny előtt könnyítek magamon, az nagyon fontos, mert magasugró voltam, ülök, és erre egy talpig fehérbe öltözött kb. 60 éves bárisnya jött, kopogás, böfögés nélkül, tehát semmi jelzés, mint a csernobili embereknek ilyen köralakú fehér izé volt a fején, a hátán pedig egy tartály, olyan volt, mint amikor nálunk permetezik valaki, és én miközben készülök az ukrán bajnokságon részt venni, ő elkezdett fertőtleníteni. Látjátok, ezért kellett a Szovjetunióba menjek,hogy ilyen élményeim legyenek. Na, ebben volt közelség! Mondjuk nem voltunk egy súlycsoportban semmiképp, kicsit kiszolgáltatottabb voltam, én sok mindent adtam magamból, ő kevésbé…

Jó, most marhulok, meg hülyéskedek, de tényleg sokunknál létezhet ennek a két tartalomnak az alapvető különbsége, hogy nyomulunk a másik felé, közel, közel, közel, mert azt gondoljuk, hogy ettől lesz egy bensőséges kapcsolatunk. De ettől nem lesz. Egy kedves aranyos házaspár volt nálam 5 éve, vagyis tegnap, és az asszony szült. Tök jó. Csakhogy a szülés után rátört a depresszió. És a depresszió kapcsán teljes tehetetlenség, kiszolgáltatottság, stb., és azt mondja, hogy képzeljem el, hogy amikor a férje két-három méterre eltávolodott tőle, már kezdett erőt venni rajta egy félelem, szorongás. Azt mondta, hogy úgy ment a férje után, mint a kiscsibe a kotlós után, és ez hónapokig így ment. És ugye a férjével együtt jött, és akkor megkérdeztem a férjét, hogy te ezt meg hogy élted meg. Hát nem mondta azt, hogy az intimitás csúcsaira jutottunk el ezalatt az időszak alatt, hanem azt, hogy elviselhetetlen volt. Hú, de nehéz lehet ez! Nem elég hogy szültél, még depressziós is leszel, tehát ez az életnek a nagy kiszúrása. Uh. Ennél csak a májgyulladás rosszabb. Mert azt én is tudom.

2. Intimitás és bizalom

Ugye, ha biztonságban szeretnék lenni, akkor megyek valakihez, aki mellett biztonságban érzem maga. Vagy bebújok a párnám meg a paplan alá. Nem? Az is jó. Én úgy szoktam, hogy ilyenkor teljesen hasra kell fordulni, az a legtutibb. A lábam is teljesen takaró alatt van, de úgy hogy az ráérjen a párnára. És csak annyi rés van, hogy kapjak friss levegőt. Próbáljátok ki! Szóval a közelség és a biztonság. Az intimitás azonban a bizalommal puszipajtás. Ezek inkább így vannak párban. Bizalom nélkül nem nagyon van intimitás. Ha van félelem, a félelem rombolja az intimitást.

3. A közelség lehet az intimitás akadálya.

Hát a legegyszerűbb példa, amiről mindnyájunknak van tapasztalatunk. Mondjuk elmész a postára, hogy feladd a csekket, és a postás kisasszony, vagy a postás bácsi kedvesen mosolyog rád, és néhány bensőséges mondatot váltotok egymással, és kedved lenne vele megosztani az életedet! Nem volt már ilyen veletek? Hogy mondjuk tankoltátok a benzint, és jött a kutas, és akkor kérdezi, hogy ,,miért ezt tankolja?”. Ugye, ezzel kezdődik. ,,Hát a százast tankolja bele, megéri!” Vadidegenekkel, akik iszonyú messze vannak tőlünk, tudunk nagyon könnyen kapcsolatba kerülni, és olyan dolgokat tudunk magunkról mondani, hogy magunk is meglepődünk, hogy ezt hogy a csudába mondtam el neki. Amikor mondjuk létrejön egy pszichodráma csoport,vadidegen emberek, és a második alkalommal a fél társaság sír, és mond olyanokat, amiket a férjének se mond meg a feleségének. És utána, amikor vége van a csoportnak, soha többet nem látják egymást. Tehát a közelség nem biztos, hogy segít az intimitásban.

Ennek a másik oldala, hogy milyen sokan mondják azt, hogy olyan könnyű azokkal jóba lenni, meg azt szeretni, aki messze van. Olyan jó fej vagyok a beosztottaimmal, a munkatársaimmal… De az apámmal, a feleségemmel meg a gyerekemmel hú, de gáz… A közelség nem biztos, hogy segíti az intimitást.

4. Az intimitás a szeretet része.

A szeretetben benne van az intimitás. Ha két ember azt mondja egymásnak, hogy mi nagyon szeretjük egymást, és közben a kettejük kapcsolatában nincs intimitás, akkor biztos, hogy lesz hiányérzetük. És akkor itt egy másik mondat. Emlékeztek, amikor 4 vagy 5 évvel ezelőtt az érzésekről beszéltünk. Hogy milyen alapérzések vannak. És akkor volt ott egy kilences lista. És abban volt a „gondoskodó szeretet”: A gondoskodás, az még nem teremt meg önmagában intimitást. Teremthet, de önmagában nem teremti meg. Ismerünk szuper anyukákat, akik az egész életüket végig gürizik, hogy gondoskodjanak a családjukról. De pont amikor ott lenne a pillanat, hogy valami bensőséges kapcsolat legyen, akkor ők elmennek mosogatni.

Kedves ismerőseim jutnak eszembe. Egy asszony volt,én eskettem őt jó régen. Azt mondta, hogy ,,Feri, nekem azt kéne már végre megtanulni, hogy szombaton, amikor végre valahára együtt vagyunk, nekem ne a takarítás legyen a legfontosabb!” Ilyen okosat mondott. Azt mondta: „ Most már én is látom, hogy tönkre teszem a kapcsolatunkat
azzal, hogy szombaton van egy lista a fejemben, hogy mit kell megcsinálni. Ami hát igaz, mert mind be kell porszívózni, meg vásárolni, ilyenek. De amíg a listának az összes tételét nem pipálom ki, addig szó sincs intimitásról. Addig elvárások vannak. De hát persze az asszony, nyilvánvalóan milyen lenne? Hát maximalista. Ezért szombat végére sosem érnek úgy el, hogy mindent kipipálnának. Vagy ha mindent kipipálnak is, az asszony annyit zsörtölődött a férjével, hogy hát akkor ott már… Ú, majd most mindjárt szidom a férfiakat is, mindjárt gondolok egy ilyen példára, jó? és beszólok nektek. Nincs itt a Csilla, ő szereti, ha beszólok a férfiaknak. Na.

5. Az intimitás kapcsolat a legmélyebb önmagunkkal, ami által önmagunkat elfogadjuk, egy másik emberrel való kapcsolatban.

Ez benne a nagyon szép. Az intimitás az a közeg, amelyben átélhetjük és megszülethetünk önmagunk számára. Ahol megérthetjük önmagunkat nagyon mélyen. Az intimitás tehát az, amikor képes vagyok egy olyan közeget teremteni, vagy képesek vagyunk egy olyan közeget teremteni, amelyben gyöngédek vagyunk egymáshoz. Amelyben együtt érezhetünk egymással.

6. Az intimitás azt is jelenteni, hogy részt veszek a saját életemben.

Jaj, milyen hülyén hangzik. A legtöbb ember kívül van önmagán, nincsen bensőséges kapcsolata ott a legbensőbb önmagával, ezért folyton folyvást kívül van magán, és így éli az életét. Erről akkor van élményünk, ha néha sikerült már beljebb menni. Akkor tudjuk, hogy most kint vagyunk. Olyan szép a magyar nyelv, hogy van akinek múlik az élete, elmúlik, és van, akinek telik az élete. Aki igazán bensőséges kapcsolatban van önmagával, annak telik az élete. Aki meg önmagán kívül él, annak meg elmúlik.

Egy asszony olyat mondott! Tudjátok, az életben vannak a legjobb párbeszédek. 93 éves néni. A dédunokája nagyon szerette ezt a nénit, a dédnagyit, és nagyon szeretett vele együtt lenni, és ezért az utolsó napján is vele volt. És hogy ennek a néninek hogy telt az utolsó napja, ebből egy rövid párbeszédet szeretnék szó szerint idézni. Azt mondja a néni: „Dédunokám, kérlek, szaladj át a szomszéd nénihez, mert elkezdtem haldokolni! Szeretnék tőle elköszönni.” Hát a dédunoka a második részét értette, elszaladt a szomszéd nénihez, a szomszéd néni jött, a dédnagymama elköszönt a szomszéd nénitől, és este meghalt. Nahát ez a dédi, ez bent volt. Hogy egy ilyen végtelen egyszerű természetességgel ezt mondta, hogy „elkezdtem haldokolni, még akkor a szomszéd nénitől elbúcsúzunk, és akkor pápá”. Gyönyörű, nem? És mondom az ellentétét. Kedves ismerősöm jött, nagyon viharvert volt. Kérdezem tőle, hogy „hogy vagy?”. És akkor így ül, és azt mondja: „Hát Feri, mostanában arra a kérdésre, hogy „hogy érzed magad?”, a következőt szoktam válaszolni: Én nem érzem magam”. Zseniális mondat, nem? Kívül van a saját életén. Intimitás nulla.

Ezért van az, hogy ha valódi intimitásban vagyok valakivel, akkor igazán fölismerem, hogy ki vagyok én, akkor igazán fölismerem, hogy ki vagy te, ez pedig azt jelenti, hogy ebből adódóan fölismerem, hogy te szabad vagy. Meg hogy én is. Ha pedig fölismerem, hogy szabadok vagyunk, valahogy az emberségünkből, a létezésünkből adódóan, akkor ebből az következik, hogy nem akarlak birtokolni. Mert tudom, hogy lehetetlen. Nem azért nem akarlak birtokolni, mert összeszorítom a fogam, hanem mert fölismertem, hogy lehetetlenség volna, hogy ezt megpróbáljam. Megpróbálhatom, de nem fog sikerülni.

Ha néztetek igazi kőkemény filmeket, drámai irodalmi dolgokat olvastatok, hogy milyen az, amikor az egyik ember kínozza a másikat. Milyen az, amikor az egyik ember megöli a másikat. Hogy a kínzásban is, a másikgyötrésében, a másik megölésében is, akár az állatok elpusztításában is benne tud lenni az a motívum, hogy „birtokolni akarlak”. Át akarom élni azt, hogy birtokollak. Azt tűnik föl az ember számára a birtoklás csúcsának, hogy ha meg is öllek. A legteljesebb birtoklás. Mert az életedet birtoklom. És közben mikor a legtejesebb birtoklásig jutnék el, akkor végképp kicsúszol a kezem közül. Valójában amikor függő helyzetben vagyunk, vagy birtokolni akarjuk egymást, akkor ezzel a legnagyobb bajunk az, hogy lehetetlent akarunk véghez vinni. Nem az, hogy ez nem jó, nem illik, hanem hogy lehetetlen.

7. Az intimitás több, mint egymás segítése.

Az tök jó dolog, hogy egymást segítjük, de az intimitás valami ennél sokkal-sokkal mélyebb dolog. Mikor házaspárokat kérdezek arról, hogy mi a házasságotok célja, és ha csak annyit mondanak, hogy egy életen keresztül szeretnénk egymást segíteni, mert olyan nehéz az élet… Hát az olyan nehéz az élet, az stimmel. Erre nem kell megházasodni, szerintem.

8. Az intimitás azt jelenti, hogy kapcsolatban vagyok lényem legbenső önmagával.

Az „intimitás” szó is ezt jelenti egyébként. Intima, intimitás, ezt jelenti, hogy belül lenni, bent lenni, bensőségben lenni. Az intimitásban van valami szakrális. Ugyanis ha valahogy kapcsolatba tudok kerülni a lényem legmélyével, vagyis hát legalább is ahogy megyek le, úgy nő az intimitás, ebben van valami szakrális. Van valami nagyon mély szakrálisan élményszerű. A nagyon mély intimitásban tud Isten-élményünk lenni. Ez az, amikor a szerelmesek azt mondják, hogy tudom, hogy Isten egymásnak szánt minket. Mert valahogy nagyon mélyen eljutottak magukhoz, meg a másikhoz. Ezért az intimitásban van valami nagyon mélyen egyetemes, ami hihetetlen mélyen összeköt bennünket.

S akkor itt egy másik, amit keresztény emberek is olyan nehezen értenek meg. Az intimitás a létezéssel függ össze, nem a magatartással, és a teljesítménnyel. A kultúrkereszténység gondolja azt, hogy az intimitás a magatartással és a teljesítménnyel függ össze. Vagyis, hogy akkor kegyeskedek téged szeretni, akkor kegyeskedek veled egy bensőséges kapcsolatra igent mondani, hogyha te rendes vagy, vagy ha te jó vagy, vagy ha teljesítesz. A kultúrkeresztény ember így gondolkozik. És megengedi magának, hogy szeretetlen legyen azért, mert a másik ezt vagy azt csinálta. Ha én a legbensőségesebb kapcsolatban is föltételes módba teszem a szeretetet, vagyis tönkreteszlek az elvárásaimmal, akkor ott nem fog tudni intimitás megjelenni. Az elvárás dögleszti az intimitást.

Ugye, ez a szempont kiegészül azzal, hogy persze én szabadon elköteleződtem ebben a kapcsolatban. Tehát nem arról van szó, hogy nem adok bele apait-anyait. Ezt én az egyik legnagyobb nehézségnek látom, hogy a templomba járó emberek ezt valahogy fölfogják. Mert a vallást valami erkölcsi dolognak tartják sokan, ilyen vallási megnyilatkozásokkal cukrozva. Azt gondolják, a vallásos ember a jó ember, aki plusz még ilyen imákat is mond. Vagy valami ilyesmi.

9. Az intimitás egy élményszerű, tapasztalati dolog.

Az régen rossz, ha csak a fejemben tudok róla gondolkodni, és nem egyenlő az önvizsgálattal, vagy a meditációval. Amikor önmagamat vizsgálom, önmagamra reflektálok, akkor az nem intimitás, hanem önmagam megfigyelése. A mély intimitásban éppenhogy egy vagyok magammal. Nem megfigyelem magam, hanem itt bent vagyok. Az benne a tök jó. Ezért egy nagyon mély intimitásban valami olyasmi élményem van, hogy most tudom, hogy ki vagyok. Hogy tudom is, hogy ki vagyok, és meg is tudom mondani magamnak, hogy ki vagyok. Hogy hát ez vagyok. Amikor egy nagyon mély intimitásban vagyok, akkor tudom mondani, hogy „most tudom,hogy ki vagyok”. És de szeretnék így élni, hogy ezt mindig tudjam!

Emlékeztek, ahogy beszéltem a Johári-ablakról? Tudjátok, az önismereti ablak. Négy szeme van. Én tudom magamról, de te nem tudod rólam. Te tudod rólam, de én nem tudom magamról. Ezt sem én, sem te nem tudjuk rólam. Ezt én is, meg te is tudod rólam. És az életünk a Johári-ablak alapján az önismeret szempontjából azon múlik, ha szeretnénk az intimitásra eljutni, hogy minél nagyobb legyen az a kocka, amit te is tudsz rólam, meg én is tudom magamról. Mert minél nagyobb a kapcsolatunkban az a felület, amit te tudsz rólam, de sosem mondod meg nekem, és minél nagyobb a felület, ami ennek az ellentéte, hogy én tudom magamról, de sosem árulom el neked, ott nincs intimitás. Mindig, mikor beleütközünk valamelyik ablakba, ott megszakad az intimitás. Az intimitás ott jön létre, ahol szabadon mondhatom, hogy ez vagyok, és szabadon mondhatod, hogy te is hogy látsz engem. Ebben egy szabad közlés van. És ezért a legtöbb embernek szinte nincs is egyáltalán bensőséges emberi kapcsolata. Mert még a családjában is csak nehogy megtudják róla, hogy…

Egy jó barátommal, ő azóta fontos ember lett, mikor 21 évesek voltunk, beszéltünk a barátságról, hogy mi a barátság. Próbáltuk megragadni. És kitaláltuk azt, hogy ne elvont fogalmakat mondjunk, hanem konkrét élethelyzeteket. Kettőt már elmondtam nektek, ezt most gyorsan fölidézem, de most jön a harmadik. Az egyik az az, hogy „Feri, te a barátom vagy, ez azt jelenti, hogy becsöngethetsz hozzánk, leülhetsz nézni a focimeccset nálunk úgy, hogy fölrakhatod a cipődet az asztalra, kapsz nálunk vacsit.” Ez a barátság, hogy ezt megtehetjük egymással. Na, most a másik: „Ha hajnali 3-kor becsöngetsz hozzám, és azt mondod nekem: gyere, szükségem van rád, akkor megpuszilom a feleségem, fölveszem a ruhám, és anélkül hogy megkérdezném: „tényleg?”, meg „miért?”, megyek veled. Majd kiderül.” S most jön a harmadik. „Barátok vagyunk akkor, hogy ha nekem az orromból lóg a ciki, akkor te szólsz nekem.”

Lehet, hogy most nagyon földközelivé tettem az intimitásnak ezt a részét, de tudjátok, hogy ott vagyunk, elvileg barátok vagyunk, vagy elvileg jóban vagyunk, kis közösség, és le van húzódva a sliccem. Hát volt már veletek ilyen, nem? Naná. És képesek vagyunk úgy együtt lenni két órán keresztül, hogy ülünk egy körben, hogy senki nem szól. És mikor hazamegyek, és azt mondom, hogy „na, most kieresztem”, akkor látom, hogy hogy voltam egész este. Hogy a fenében van ez? Hát ilyen egyszerű dolgokról van szó. Hogy megengedhetjük egymásnak, hogy azt mondjam, hogy slicc, hogy ciki az orrban, hogy csipuci itt. Fölszabadítónak tudom tartani.

Persze itt megint ellenőrizhetjük magunkat. Ugye, jön valaki, és vállalja azt, hogy elmondja nekünk, hogy, na mi szokott még lenni? Szeptember van, és megpusztulsz az allergiától, és persze az olcsó pézsét vetted, egyrétegű, na, spóroltál. És mi van az egyrétegűvel? Hát nem egy környezetbarát zsepi… És akkor egy ilyen kis zsepidarab, pikk. Szakállasok, vigyázzatok, nektek sokkal nehezebb! Mert egy frissen borotvált arcról valahogy így lesündörög, de a szakállban jól megszívja magát, beágyazódik. S akkor ott dumálgatunk, nekem meg a nagy cucc itt van a szakállamban. Ti meg mosolyogtok rám.

Hát, tudjátok, ez a Johári-ablak. Ez a John meg Henry (tényleg, róluk nevezték el), hát nem hiszem, hogy azt gondolták volna, hogy ez erről szól, de én most elmondtam nekik. Tehát ahol én mondhatom, hogy ki vagyok, és te azt tudhatod, és te is mondhatod, hogy kinek látsz engem, és ebben a szabadságban vagyunk, ott megnő az intimitás tere. Hm. Egész fölszabadultam köztetek!

Olyan kedveset mondott megint egy jegyespár! Annyian vannak! De azért kedvesek, csak túl sokan vannak a gusztusomhoz… És akkor kérdezem tőlük, hogy hát mondjatok egy-két olyan életeseményt, amikor igazán átéltétek azt, hogy jó együtt. És akkor könnybe lábadt a hölgy szeme, és azt mondja: egyszer otthon voltam, és nagyon elbizonytalanodtam, és nagyon elkezdtem aggódni. meg félni, és akkor írtam egy sms-t. Az sms-ben ez volt: szeretsz? És erre jött a válasz. Nem az volt a válasz, hogy „ja”, hanem az, hogy „az életemnél is jobban”. Akkor eldöntötte, ha ez a pasi megkéri a kezét, nem áll ellent.