A meghitt kapcsolat jellemzői / teendők a meghitt kapcsolatért 3.

Ismétlés

A meghitt kapcsolatról beszélünk, a meghittségről, és először szóltunk a vonzalomról, aztán a szoros kapcsolatról, és aztán a szoros kapcsolat egy fajtájáról, amit meghittségnek, vagy intimitásnak nevezhetünk, és talán 10 vagy 11 pontot említettünk eddig, gyorsan megismétlem őket.

1. Ismerjük magunkat, illetve egyre jobban megismerem magamat, és a másik is ismeri magát, és a velem való kapcsolatában ő is egyre jobban megismeri saját magát.

2. A kommunikáció nyílt.

3. Meghitt kapcsolatban vagyok magammal.

4. Közös történetet élünk, de nem válunk annak rabjává.

5. Tudunk várni, hogy a kapcsolat fejlődjön a maga természetes útján.

6. Saját szükségleteimet fölismerem, és megbecsülöm, egy meghitt kapcsolatban.

7. Saját erkölcsiségemet folyamatosan fejlesztem.

8. Ápolom a saját spiritualitásomat.

9. Képes vagyok az intimitásra alkalmas helyzeteket megélni.

10. Szabadságot adok a másiknak, és magamnak is.

11. Tudatosul bennem, hogy a kapcsolat csak egyik fontos része az életemnek.

12. Merem meglátni a különbségeket.
Gandhi mondott egy szép mondatot: A civilizáció a különbözőségek bátorítása. Ú, de jó!

13. A kapcsolatot folyamatnak tekintem.

És ennyi volt idáig. És akkor most folytassuk!

A meghitt kapcsolat feltételei – folytatás

14. Vállalom a kapcsolattal együtt járó kockázatot, és sebezhetőséget.

Persze, ez a gondolat is nyilván a többi gondolattal együtt állja meg a helyét. Mekkora esztelenség volna mondjuk ezt a szempontot kiragadni a többi közül, és olyan kapcsolatokban is vállalni kockázatokat és sebezhetőséget, amelyről más sokszorosan kiderült, hogy nem méltó arra. Nem egy személyről beszélek, ugye, az a kapcsolat nem alkalmas arra, hogy én ott megnyíljak, vagy hogy én ott egy bizonyos fokú kockázatnál többet vállaljak. Nehogy kiragadjunk egy-egy szempontot a többi közül, és akkor aztán azt abszolutizáljuk, és azt gondoljuk, hogy akkor aztán eresszük meg a lovakat! Nyilván a többi szemponttal együtt érvényes ez. Nehogy itt valami bajt csináljak!

Feldmár Andrástól kérdezték egyszer, néha gyün Magyarországra, s akkor kérdezték tőle, hogy „kedves”, nem tudom, hogy mondták, mert nem voltam ott, mondjuk „kedves András!”, vagy „kedves Feldmár úr!”, vagy „Kedves Feldmár András!”, vagy „Kedves Feldmár András úr!”, vagy „kedves pszichiáter úr!”, nem tudom, hogy kérdezték, megkérdezték, hogy „mi az a szeretet ön szerint?” Azt mondta: „A szeretet az, amikor kinyomhatnám valakinek a szemét, de nem teszem.” Ez a minimál-art megközelítése a szeretetnek, de legalább egy biztos alap. És hogy ha, most ezen el-elmosolyintjuk magunkat, azért, ha most belemennénk egy-egy helyzetnek, egy-egy kapcsolatnak a bugyrába, hányszor volt az, hogy a másik egy kicsit odatolta a szemét, nem volt bazedof-kóros, de mégis úgy, kicsit úgy adta a szemét, és te puff, kinyomtad neki. Ezt bizony megcsináljuk, ú, de könnyen! Vagyis, hogy amikor a másik sebezhetővé teszi magát, vagy ad némi támadási felületet, hú, hát azért, mondhatjuk azt, hogy van kísértésünk, hogy úgy belerúgjunk. Van, van. Hogy ha egy kapcsolatban már komolyabb nehézségek vannak, ott aztán igen komoly ingerenciánk van, hogy egy-egy düledező szemet, hogy is mondjam, most egy óriási képzavar fog következni: tehát, hogy egy düledező szemet táncra való fölszólításnak értelmezzünk!

Szóval, annyit szeretnék csak mondani, Feldmár András nyomdokain, bár ő biztos kikérné magának, hogy az intimitásnak elkerülhetetlen része, hogy vállalok annyi kockázatot, amennyi az intimitáshoz szükséges. Anélkül, hogy kockáztassak, az intimitás, egy meghitt kapcsolat nem tud létrejönni. Lehetetlen. Ezért, hogy ha valaki annyira sebzett, hogy képtelen biztonság-érzet nélkül kapcsolatban lenni, őneki majdhogynem lehetetlen lesz egy meghitt kapcsolatban tartózkodni. Egyszerűen azért, mert a kettő már-már kizárja egymást. Ha minden erőmmel a biztonságra törekszem, az eleve gyanús, egyrészt a sérültségemre utal, másrészt függő helyzetet gyanítok, és ez akkor minden energiában elveszi, és leköti, és akkor nincs kockázatvállalás, úgy meg akkor hogyan fogunk mélyebbre menni! Hm.

Ez azt is jelenti, hogy minden meghitt kapcsolatban vállalom azt, hogy én is, meg te is, illetve te is, meg én is, olyan irányba fejlődhetünk, amiről most gőzünk sincs, hogy ez lehetséges. Fogalmunk sincs. Hm. Akkor ennek része az is, hogy az előítéleteimet folyamatosan tudatosítom. Emlékeztek talán a klasszikus történetemre, egy ilyen pszichológusok, pszichiáterek, mentálhigiénés szakemberek előtt volt egy előadás, és amikor vége volt az előadásnak, a következőt kérdezte az egyik hallgató a másik hallgatótól: „Te, szeretjük mi ezt az előadót?” Hajjaj!

(Ez döbbenetes! Mondja meg valaki, hogy mi ez a mű! Hogy? Mozart? Mozart g-moll szimfóniáját halljuk! Nem?… De!… Szavazzunk? Vagy mi legyen?… Most hiába szavazunk, ettől ez még az, ami! Ezt a Legyen Ön is Milliomos-ban is bírom, mikor van egy egzakt kérdés, és akkor szavazunk. Ez remek, remek. Na jó. Ugye, és akkor van egy-két játékos, és akkor… De rég láttam ilyet! Van még ez a műsor?… Nincs. Hogy bírjuk nélküle? Te jó ég! Azért lettünk többen egy kicsit. Vagy keddenként nincs? Szokott lenni? Nem tudom, már rég láttam! De, most eszembe jutott, egyszer egy játékos azt mondja: „Kérem a közönség segítségét, de nagyon kérek mindenkit, aki nem tudja a választ, ne nyomja meg a gombot!” Amennyire én figyelemmel kísértem ezt a játékot, 5-6 évnek kellett eltelni, míg valaki eljutott! Óriási… Na, jó… Fölcsúszott az… az ujja. Mit nem csinál! Önálló életet él! Azt tudtam, hogy lények vannak a beleimben, de hogy ez a póló is él, ez… Ez veszélyes! Nem is tudtam, hogy az öltözködés kockázattal jár. Nekemugrik a pólóm? Kicsit összenyom a gatyám? Vagy mi?…)

Mindenképpen hát valamennyi nyitottságra szükség van a meghittséghez. Ebből sajnos az élet nem ad, nem ad le, vagy ezt nem lehet könnyebben megúszni. Hm. Jó, tehát sértődés… A hölgyek szoktak sértődni… Férfiak is, de inkább szidjuk a nőket. Tehát, a hölgyek sértődnek, az urak meg nem szólnak. Zéró-kommunikáció. Majdcsak lesz valami! Na, jó. Szóval, kockázat és sebezhetőség.

15. Önként elfogadom a fájdalmat, és a szenvedést, ami a kapcsolatból fakad.

Ez nagyon fontos, hogy önként. Önként. Nem vagyunk mazochisták. Hm. Annyiban vállalok fájdalmat, és szenvedést, amennyire az a fejlődésünk természetes velejárója. A fejlődésnek van egy iránya az üdvösség felé is. Annyiban vállalok fájdalmat és szenvedést, azt nem kerülöm el. De, kultúrkeresztény körökben dívik ez, hogy ők abban lubickolnak, hogy ők mennyit szenvednek a másikért. És, ha fölajánljuk nekik, hogy most mi lenne, ha holnap nem szenvednél érte, hanem elmennél cukrászdába: „Azt nem lehet”. Itt máris megkérdőjeleződik, hogy hogy van vállalva az a szenvedés. Ez most előírás neki, vagy így akar üdvözülni, hogy így nyomatja a szenvedést

Ültem egy csoportban, és akkor én nem tudom, hogy, október van, előkerült a karácsony. Úgy látszik, hogy már nagyon vágyunk valami ilyesmire… És akkor azt mondja az egyik valaki, egy nagyon kedves valaki: „Én úgy szenvedek a karácsonytól! Mert akkor sütni kell, meg főzni kell, meg takarítani kell, meg ajándékot kell vásárolni, és listát írni, meg telefonálni, és gyerekeim is vannak, meg férjem is van. Szörnyű, a karácsony szörnyű!” S akkor azt találtam neki mondani: „Hú, de jó, hogy te ezt most októberben mondod! Most akkor van két hónapod, hogy kitaláld, hogy ezek közül a szenvedések közül melyikről fogsz lemondani!” És tudjátok, hogy mi volt az ösztönös válasza? „Hát azért ott még nem tartok!” Olyan jól esik, hogy ilyen meghitt közegben elmondhatom, hogy hogy szenvedek a karácsonyi ünneptől. De nem változtatok. Hát, ne már!

Ez a lélektani iskolázottságnak lehet óriási hátránya, hogy nyilván a lélektan a maga természetéből adódóan elsősorban arra összpontosít, hogy Te hogyan változz. Nem? Hogy minden rajtad múlik! A változás kulcsa a Te kezedben van! És, hogy hogy nézd pozitívan a dolgokat, meg ezek. És kevesebbet beszél a lélektan, de hát ez nem a hibája, hanem egyszerűen ez a természete, hogy arról beszéljen, hogy a dolgokat változtassuk meg! Ugye, emlékeztek a két nagy út. Hogy az érzelmi megküzdési stratégiák; erről beszél elsősorban a lélektan. Elsősorban. És aztán a másik… De hát persze itt különböző iskolák vannak, ebbe nem akarok most mélyebben belemenni. A másik pedig, hogy nem magamon változtatok, meg a hozzáállásomon, hanem, mondjuk, a dolgokon. Az a másik. És ezért egyoldalú egy olyan lélektani képzettség, vagy egy megközelítés, ahol állandóan, mindig magamon kell változtatni, a dolgokon meg soha. Ez, ez katasztrofálisan egyoldalú. És, hogy ha veszünk nagyon okos könyveket, azok tudnak persze nagyon egyoldalúak lenni. Lehet, hogy nekik nem kell többoldalúnak lenni, de nekem érdemes. Olyan szenvedést vállalni, amin lehet változtatni, az nem erény. Ez egy papi kijelentés volt. Kihúzzuk az erények listájáról!

16. Tudatosítom a magam és a másik határait, és tiszteletben tartom azokat.

Az intimitásnak nagyon is lényege az, hogy benne nem szimbiotikusan olvadunk eggyé. Furcsa? A kapcsolat titok és ajándék. Egy meghitt kapcsolat titok és ajándék. Akkor ez azt is jelenti, hogy megszabadulok a kóros énközpontúságomtól. Az énközpontúság egy kapcsolatban azt is jelenti pl., hogy ha Te táncolsz valaki mással is, akkor annak egyetlen üzenete van, mégpedig egy rám vonatkozó. Akkor az azt jelenti, hogy Te azért táncolsz azzal a másik rohadékkal… a „másik”-at ne értsük félre, mert én nem vagyok rohadék! A rohadék egyedül a másikra vonatkozik! Ezért félreérthető volt, hogy a „másik rohadék” kifejezést használtam! Tehát, azzal a rohadékkal, annak egyetlen értelmezése van, mégpedig az, hogy direkt szenyózol velem, engem akarsz féltékennyé tenni. Most ezt direkt csinálod velem, mert délután azt mondtam neked, hogy mittutomén, kicsi a meggy a dzsemben! És te most azért táncolsz vele, hogy belém rúgjál, mert tudod, hogy nekem ez fáj! És akkor megkérdezzük a másikat, hogy miért táncolt vele, és azt mondja, hogy „mert tök jól esett”. „Ezt most azért mondod, hogy direkt még belém rúgjál, hogy neked jól esik ha nekem fáj!” „De hát nekem nem esik jól ha fáj neked…” „Most meg játszod az ártatlant!” Szóval, ha  valakinek vannak normális határai, meg tudja, hogy a másiknak is vannak, és hogy van neki úgy egy élete, ami, tudjátok, ami nem csak veled kapcsolatos élet, hanem úgy él, képzeld, úgy él, úgy egyedül…

Tulajdonképpen most az jutott eszembe, hogy miért nem kérjük azt számon, hogy „a te szíved nélkülem is dobog! Te arcátlan! Nem szeretsz? Csak úgy dobog a te szíved? És dobogott akkor is, amikor még nem ismertük egymást? Akkor te nem szeretsz! Egy kicsit állítsd le, légyszi, légyszi… Hogy átélhessem azt, hogy miattam kezd el megint dobogni!” Most hallottam egy drámai valamit: a szív két dobbanás között pihen… Na, ezt már megtanultam a gimnáziumban is, ugyanis biológia-faktos voltam! A biológia faktosság ott került majdnem válságba, amikor békát kellett boncolni. Nálunk az úgy volt, hogy volt egy zseniálisan jó biológia tanárunk, és mindent a diákokért! És ezért behozott egy csomó békát. Ugráltak a brekuszok, és akkor, ugye a fakt, az három óra egyben volt, és akkor az én kedves osztálytársaim megnézték, hogy a béka tényleg béka-e. Ez volt a nagy izé… Hát én ebben nem vettem részt. Komolyan. Föllázadtam, és azt mondtam:ez az a három óra, amikor én a közelbe nem megyek! Köszönöm szépen, elhiszem, hogy a békának van lába, meg keze, vagy nem tudom én… az az ember, jó, mindegy… békanyúlványai vannak, én nem kívánom őt fölboncolni. Ja, tehát hogy a szív két dobbanás közt pihen. Pihen. És akkor a legsebezhetőbb! Úgyhogy, vigyázzunk nagyon, az élet veszélyes! Tehát tudatosítom a magam, és a másik határait, és tiszteletben tartom azokat.

17. A meghitt kapcsolatban képes vagyok a megkülönböztetésre.

A tizenhetes pont, az egy fontos pont! Tényleg! A tizenhetes pontra szinte büszke vagyok! Mintha a gyermekem lenne. Én szültem. Komolyan. Egy meghitt kapcsolatban képes vagyok a megkülönböztetésre. Lehet, hogy ezt elméletben nem űzöm, de a gyakorlatban ezt mégis csak végzem. És akkor most elmondok nektek egy listát, hogy a meghittséget mitől érdemes megkülönböztetni, nehogy bemenjünk a csőbe! Tizenhárom megkülönböztetés! De nem A meg B pont lesz, hanem:

1. A meghittség nem egyenlő a szenvedéllyel.

A meghitt kapcsolatban van szenvedély, de a szenvedély, a szenvedélyesség, egy nagyon szenvedélyes kapcsolat valakivel, az még nem meghitt kapcsolat. Hm. Olyan lesz biztosan, hogy öt-hatra azt mondjátok, hogy milyen hülyeség, egy-kettő meg azért érvényes mindenkire. Nem vagyunk tökéletesek. Tehát egy elsöprő érzelem, egy magával ragadó személy, az még nem intimitás. Azért, mert valaki magával ragadott, az még nem intimitás. Része lehet egy később kialakuló, és megszilárduló intimitásnak.

2. A függőség nem egyenlő az intimitással.

(kis kettes pont! Á! Pedagógus vér! Tényleg! Már a dédnagyapám is pedagógus volt! Az már jó, nem? Nektek nem,de nekem jó volt.) A függőség nem egyenlő az intimitással. Talán ez az, amit a leggyakrabban keverünk össze, de erről már úgyis beszéltem. Oké? A függőség az, amikor megdöglök, ha az a kapcsolat véget ér. Anélkül a kapcsolat nélkül nem tudok létezni. Magamat teljesen alávetem egy kapcsolatnak. Kontrollálom magam, és kontrollálom a másikat. Sok mindent lehetne, de erről már eleget beszéltünk. Ezért lehetséges az, hogy létezik ez a szakkifejezés, hogy „kapcsolatfüggőség”. Hogy természetesen nem csak szerektől lehet függeni, hanem kapcsolatoktól is.

3. A személyesség önmagában nem meghittség.

Ez tetszik! A személyesség önmagában nem meghittség. A meghittségnek része, hogy tudok személyes lenni, de nem egyenlő azzal. Hihetetlenül unalmas, néha bosszantó vagy fölháborító tud lenni embereknek a személyessége, ha az nem oda való. Pl. itt! Bosszantó tud lenni! Ugye? Tehát a személyesség a meghittségnek része, de ne keverjük azzal össze.

4. A közelség nem egyenlő az intimitással.

Ugye, sem a fizikai közelség, sem az időben együtt töltött sok idő nem egyenlő az intimitással. Hanem akkor az csak annyit jelent, hogy a másikat nem eresztem el. Jegyesoktatásnál ki szoktunk térni arra, hogy mi történik akkor, ha a lánynak vannak – lány! menyasszony! – ha a menyasszonynak vannak barátnői, és szeretne elmenni velük fecsegni, és mi van, ha a fiúnak vannak barátai, vagy cimborái, és szeret velük sörözni! Mi történik a másik féllel? Erre fontos kitérni. Ha te nem engeded el azt a lányt, menyasszonyt, későbbi nejedet, hát, hát… Akkor a közelséget lehet, hogy összetévesztetted a meghittséggel.

5. A szoros kapcsolat nem egyenlő az intimitással.

Hát erről már sokat beszéltünk. Munkatársakkal tud kialakulni nagyon szoros kapcsolat, ami aztán a házastársi hűség komoly problémáját veti föl! Abból adódóan, hogy a te kedves titkárnőd, vagy te magad, mint kedves titkárnő… Legyen inkább az utóbbi, látom, ezt jobban érint benneteket… Tehát te,mint kedves titkárnő, a főnököddel való szoros, szoros, szoros kapcsolatot máris az intimitás nyitányának tekinted! Hm! „Ó, hogy, hogy milyen meghitten tudok én a főnökömmel dolgozni!” Hát ez már perverzió, ne haragudj! Te ne dolgozz meghitten a főnököddel! Na… Tényleg, hát van ilyen? „Meghitten dolgozom a főnökömmel!” Létezik ilyen? Jó munkakapcsolatunk van! „Meghitten dolgozom a főnökömmel!” Mi történik ott? Hát tényleg, ez egy releváns kérdés. Megnézném úgy fél órán keresztül azt a két embert, ahogy „meghitten dolgoznak együtt”. Na, talán ez szemléletes! Kamerázunk b intézményeket, és nézzük, ahogy meghitten… Minimum gyanús! Gyanús. Na. És az nem gyanús, hogy akkor kezdesz a főnököddel meghitten dolgozni, amikor romlik a férjeddel való kapcsolat! Na, azért az már gyanús. A kettő között milyen láthatatlan összefüggés lehet… Rá se bírunk jönni.

Na… Édesanyám…szegény édesanyám!… Nem szegény, egyáltalán nem szegény, tehát, csak a fia miatt, kicsit hátrányos helyzetű volt… Miért, én kitaláltam ezt a fogalmat! A „hátrányos helyzetű szülő” fogalma! Most jutott eszembe! Annyira kreatív vagyok máma! Tényleg, erről miért nem beszélnek? Mondjuk egy dédnagypapától átörökített katasztrofális génállomány miatt megterhelt gyermeknek szülőjévé válni! Ezt nevezhetjük hátrányos helyzetű szülőségnek! Na jó. Szóval. Miről akarok beszélni? Nem ártana tudni, hogy miről akarok beszélni, az nagyban javítani az előadás színvonalát. Ezért van nálam papír! Hogy az emberi gyöngeségeket ezzel kipótoljam. Szóval. Most elvesztettem a fonalat. Persze, hát az édesanyám!

Édesanyám egyszer, már mikor majdnem pap lettem, egy utolsó kísérletet tett, hogy ne! ne! ne! És akkor, emlékszem, már hatodéves papnövendék voltam, ott vasárnap ebédeltem, ugye, nagy, nagy naivul csak úgy ebédelgettem vasárnap az anyukámnál, nem gondoltam, hogy mi készül… És akkor erre azt mondja… Ez már az utolsó esély volt: „Feri, Feri!… Nem gondolkoztál egy ugyanolyan komoly hivatásról, mint a papság? Tehát látszik, hogy te szeretsz hivatásszerűen élni! Hát ezt én el nem venném tőled, ez fontos dolog! De esetleg… Színészet?” „Nem, édesanyám, nem. Annyira nem tudok komoly lenni, amennyi a színészethez kell… Leszek inkább pap!” Látjátok, milyen önfeledt dolog papnak lenni? Na, most ezután merjétek azt mondani, hogy a papok szenvednek, meg nyűglődnek, és nehéz az életük! Nehéz, nehéz, de azért!

6. Az intimitás nem egyenlő az erős vonzalommal/vággyal.

Intimitás kontra… Hú, ez a műveltség, ez egyszer sírba visz engem… A nyelvtudás, látjátok? Szóval, az intimitás, kontra… Csak már elfelejtettem, mi kontra… Tudjátok, azért van ez, mert hogy az elmúlt… hát szóval tegnap… Tegnap olyan mennyiségű feszültséget gyűjtöttem a gyomromba, hogy nem jött még ki. Ezt. Ezt tudom nektek mentségemre fölhozni. Komolyan. Szóval úgy látszik, hogy most… Na, jó. Tehát: erős vonzalom, és vágy, kontra intimitás. Az erős vonzalmat… Na. Hm.

Eszembe jutottak olyan emberek, akik azt mondják, férfiaktól és nőktől is hallottam, hogy az erős vágyat és vonzalmat porcukrozzuk meg egy kis pszeudo-spiritualitással, és beszéljünk arról, hogy „igaz, hogy van két feleségem, és tíz gyerekem már, de köztünk van valami.” Hallottatok már ilyet? „Nem igazán értjük, hogy
 mi, de valahogy egy olyan… olyan… valami olyat élünk meg mi együtt, hogy… ez csak az Istentől jöhet! Ez máshonnan nem!” És a két feleségünk két külön házban sír, itt három gyerek, ott öt, mert hát azért volt már ilyen élményünk, de most ez valahogy…! És akkor itt jön: „ez nem véletlen!” Hát igen, tényleg nem véletlen, mert huszonötödször hívtad föl máma. Ez kevéssé véletlen. Na, megvan nektek ez? Azt hiszem, elég érzékletes voltam. Fújjátok le ezt a spirituális izét, és akkor meglátjátok magatokat. Erős vágy. Na. Nem szégyen, csak ennyi. Jó dolog az erős vágy… Csak ne legyen porcukros…!

Én pl. azt roppantul utálom – ti hogy vagytok ezzel? -, hogy veszünk az utcán valami finomat, mondjuk bécsi fánk, és tele van porcukrozva! Utálom! A pofám tele lesz porcukorral! És nekem a pofám szakállas! És tudjátok, közben pedig van benne töltelék, teát az úgy történik, hogy ráragad így a szakállamra a lekszi, és utána a következő falat meg ugye a porcukorral érintkezik először… És mire hat-nyolc falattal megettem a bécsi fánkot, már le sem bírom… Ezeket a süteményeket be kéne tiltani! Minimum egy komoly cenzúrát nekik! Szóval, erős vonzalom és vágy.

7. A gondoskodás nem egyenlő az intimitással.

Nem. Édesanyák szeretik összekeverni a gondoskodást az intimitással. Ugye azt is, amikor: „De hát fiam, olyan jó nekünk együtt!” És ő 70, a fia meg 51. Hát jó, jó együtt…

8. Szerelmesnek lenni még nem egyenlő az intimitással.

A szerelemben tudunk megélni klassz dolgokat, de az még önmagában nem egyenlő az intimitással. Önmagában nem. Ez akkor derül ki: ahogy a szerelem múlik, múlik az intimitás. Nem gyanús? Akkor kerül, hogy nem az intimitás múlik, hanem a szerelem. Na, ilyen egyszerűen látom. Egy kedves ismerősöm azt mondja nekem egyszer: „Te, Feri, olyan jó lenne most egy kicsit szerelmesnek lenni!” Ugye, ez az, mikor valaki az intimitást összekeveri a szerelemmel. Én nem hiszem, hogy ő arra vágyna, hogy szerelmes legyen. Egy meghitt kapcsolatra vágyik. Az nincs neki. De ezt összetéveszti azzal, hogy akkor most szerelmesnek kell lennem, ú, most akkor elkezdem nézni a pasikat, kibe lehetnék szerelmes, ú, elég macerás, nagyon, nagyon…

9. A szexualitás összetévesztése az intimitással.

Na, itt egy másik kedves ismerősöm, megkérdezte: „Te Feri, hallom, te ilyen izéket tartasz (jó kifejezés, jó). Mi a téma?” Ugye, utálom ezt a kérdést. Ugye, a helyes kérdés: Ki a téma?… Tehát: „Mi a téma?” Hát én meg mondom neki: „hát, tudod… Intimitás.” S látszik, hogy elgondolkozik. „A szexen kívül miről van szó?” Hát, tesókám, hát fogjál vissza! A feleséged hogy van? Na, kell erről még beszélnem? Szerintem nem. Ezt a szempontot már agyonütöttem, most már akármit mondok, rosszul hangzik. De majd még a szexualitásról és az intimitásról fogok beszélni. Csak majd, mikor már bemelegszem… Hát nekem ilyen hosszan tart, most mit csináljunk!

10. A nyíltság és az intimitás nem egyenlők egymással.

Kifejezetten a kapcsolatfüggőségnek tünete, hogy ha valaki, csak úgy ukk-mukk-fukk egy pillanat alatt a legmélyebb titkait megosztja veled. Hát ne is haragudj, azért egy kicsit gyanakodjál ilyenkor! Tehát mondjuk egy keddi előadáson ül melletted egy csinos hölgy. Nem tudom, én csak ebben tudok gondolkodni… Egyszerűen nem jön a számra, hogy „egy jó pasi”, ne haragudjatok, de egyszerűen nem… Próbálom, hogy úgy ösztönösem jöjjön, de nem jön. Tehát egy csinos hölgy, és te azt mondod: „Te csinos hölgy!” Hát mi, hogy valahogy meg kell szólítani! Most megpróbálod kitalálni a nevét? Sose jutsz sehova! És akkor azt mondod: „Nem megyünk el ide, mondjuk, a kiülősbe?” Ha nem forgatnak filmet. Mert kicsit lassú az. És akkor az ifjú hölgy azt mondja: „Dehogynem!”. És az ifjú hölgy fél óra múlva a legmélyebb traumáit mondja. A leg… Hát értitek! Hát mi akkor ez? Ú! Ú! Azt tudom, hogy ez nem egy meghatározás, ez az ú-ú, de valahogy ennél pontosabban nem tudom megfogalmazni.

11. A romantika nem egyenlő az intimitással.

Ú, tudom, hogy ez fáj! A romantika nem egyenlő az intimitással. Ugye, a romantika-függés, mit szóltok, ilyen is van! Szörnyű az élet! Tehát nem csak a szívünk pihen, és sose tudjuk, hogy meddig akar pihenni, és ezért iszonyú kiszolgáltatottak vagyunk… most képzeljétek el, a szívem egyszer azt mondja: „hát most egy kicsit elmegyek szabira!”. Szóval, hogy létezik ilyen: romantika-függőség! A romantika-függőségnek különböző mélységei vannak, ezeket nem tudom, mert nem tanultam meg rendesen, de az első pontra még emlékszem. A romantikafüggőség első pontja a fantáziálás. A második pontja – mert mégis csak megtanultam – amikor a fantáziálásom szép lassan elkezdi bekebelezni a realitást, a kapcsolataimat. Már csak a fantáziáim tükrében látom az emberi viszonyaimat. És végül aztán a legmélyebb pont, amikor teljesen mindent alárendelek a saját romantikafüggőségemnek. Mindent!

Na, ez a kifejezés önmagában vért lázító: „meghitt hangulat”. Az mi? Tehát azért, mert elvittél valakit egy gyertyafényes, baromi drága étterembe, és mittudomén-mi van, hát mondjatok valamit… hát iszonyú drága ételek, egy jó bor… tök drága, de hát mindent a meghitt hangulatért! És a meghitt hangulatnak része, hogy jön az az aranyos lány… Hát egy aranyos lány mindig jön! Mindig van. Hoz rózsákat. És a meghitt hangulatnak része, hogy „jöjjön, kisasszony!”, kiperkálod a lóvét, de, komoly borravalót adsz! Az minimum! Mert különben összetörik a varázs! Hát nehogy már egy nő továbbra is a meghittségben tudjon lenni, mikor látja, hogy te azzal a másik kedves nővel úgy bánsz, hogy nem adsz neki borravalót! Gyanús! Ezért nagy borravalót adsz. S kedvesen beszélgettek, és a háttérben halk zene szól… Ez hangulat. Tök jó, kívánom mindenkinek. Iszonyú jó, főleg a bor…

Átment, amit szerettem volna mondani? Ezek tök jó dolgok, csak… És aztán… Nincs több! Hogy lehet ez? Csak ennyi veszély leselkedik ránk? Na, hülyéskedek, meg, de hogy ezt… Magam sem gondoltam, hogy ennyi mindent össze lehet téveszteni az intimitással. Magam sem. Örülök, hogy ez megvan!  Még van fél óra? Ne csináljátok! Ez hihetetlen! Akkor belehúzunk! Olyat nyomatok most!

18. A kapcsolatban élhetővé válik az elevenség és kreativitás.

Az intimitásnak egyik jele, vagy következménye, hogy föltöltődünk. Föltöltődünk, elevenné válunk. Ezt nevezhetjük úgy, hogy kreatívok leszünk. És úgy is mondhatnánk, hogy egy meghitt kapcsolatban megengedhetjük a kreativitásunkat. Azt is mondhatjuk, hogy a kreativitás, amennyiben az nem egy mozgalom, hanem jön, az segíti a meghitt kapcsolatot. Hm. Ugyanis a kreativitásról beszélhetnénk úgy, mint, hát, teremtő erőről. Amikor kreálunk valamit. Teremtő erő. És, ha itt vagyunk, akkor minden igazán, igazán… Szóval olyan helyzetekben, amikor tudunk kreatívok lenni, akkor valójában nem valamit teremtünk, hanem magunkkal teszünk valamit. Velünk lesz valami. Ez benne az izgalmas. Hogy velünk történik valami! Persze, egy folyamatban, miközben alkotunk. Hát nem az… Én szerintem nem az alkotás számít. Hanem az alkotó! Hogy ővele mi lett a folyamatban! (hány perc a g-moll szimfónia? Gyakorolni sokáig lehet). Jó. A kreativitásban nem valamit csinálunk, hanem valamivé válunk. Egy meghitt kapcsolatban valamivé válunk, és fölismerjük, hogy kik vagyunk, nem pedig: a meghitt kapcsolat arra való, hogy akkor ott valamit teljesítünk. Az a jó munkatársi kapcsolat. Ott teljesítünk valamit. A meghitt kapcsolatban meg valakik leszünk.

19.Elég időt és energiát szánok a beszélgetésre.

Fú, de gagyi szempont! „Elég időt, és energiát szánok a beszélgetésre. Hagyjuk a kommunikációt, nagyon fárasztó. Beszélgessünk! Roppant üdítő tud lenni!” Hm. Papként én nagyon sok hülyeséget tettem, pl. embereknek azt, hát mondjuk így, gondoltam javallani, hogy mi lenne, hogy ha beszélgetnének. Megbeszélnék a konfliktusaikat! Ez néha a legnagyobb rossz, amit el tudnak követni. Mert hogy ha a kommunikáció már nem működik, akkor mikor rávesszük őket, hogy próbálják meg százhetvennyolcadszor is, akkor százhetvennyolcadszor is belemennek abba a keréknyomba, ahol végül egymást fogják sértegetni. Tehát ahol valaki azt mondja, hogy már nem beszélünk már nem értjük egymást, ott legföljebb azt lehet tenni,hogy „akkor gyertek el, kezdjünk el beszélgetni”, és akkor ott rá lehet látni, hogy hol csúszik el a kommunikáció. Ezért olvashatjuk az okos könyvekben azt, és ettől ezek még okos könyvek, hogy „Beszélgessünk többet partnerünkkel!” Törődjön többet egészségével!… Csak az a kérdés, hogy hogy csinálod! Ajjajjaj.

20. Egy meghitt kapcsolatban merünk természetesek lenni.

Hm. Képzeljétek el, egy ilyen hívő társaságban voltam, és a hívő társaság azért jött össze, hogy miután túl sokat vagyunk hívő társaságként együtt, mi lenne, ha egy kicsit játszanánk! És elkezdtünk játszani, és kártyákat kellett húzni, és én húztam egy kártyát, és rájöttem, hogy ezt a kártyát simán meg fogják válaszolni! És ezért fölugrottam, és ráugrottam a kártyára! Többször! Hevesen! És erre fölkiáltott egy hitoktató hölgy: „De hát egy pap!” Ez rám vonatkozott, kétség kívül. Fölfogtam az üzenet jellegét. Hát miért ne ugorhatnék rá egy kétdimenziós lapra? Amin az van, hogy sorolja föl Budapest hídjait! Én arra miért ne ugorhatnék rá? Első dühömben. Hát ráugorhatok. Pl. a szenteléskor nem kellett megfogadnom, hogy nem ugrok rá egy ilyen lapra! Vagy, alakítsunk egy szerzetesrendet! Minden rendes szerzetesrend négy fogadalmat tesz. Cölibátus, szegénység, engedelmesség, ugrálási tilalom. Hát hadd ugráljak már!

Eszembe jutott az, de az, hogy ez húsz évvel későbbről eszembe jutott, tudjátok, majdnem egy rendes hindu szerzetes lettem, tényleg, csak aztán gellert kaptam… Hát már, én rendes hindu szerzetesi életszabályok szerint éltem. Csak úgy! Miért ne! Tényleg nagyon, nagyon jó volt, és akkor… Ez még a nyolcvanas évek legeleje! ’83! Ah! ’84! Akkor Indiából, meg innen-onnan jött egy-egy mester. Szanjászi. És akkor odaültünk a lábaihoz. És hallgattuk. Tizenöten, huszan. Ilyen kis izé…Nem volt még Krisna-tudat, nemzetközi, hanem 15 ember. És annyira emlékszem, persze tele voltam naivitással, ilyen iszonyatos keresésben voltam, és akkor jött egy ilyen nagyon sötét dél-indiai mester, és hát persze eszméletlen jókat mondott. És aztán együtt indultunk el a buszhoz. Éppen nagy pelyhekben hullott a hó. És annyira emlékszem, egy barátommal voltam ott, előttünk ment ez a nagy mester, meg hát voltunk 17 évesek, na és akkor, a nagy mester lehajolt, gyurkálta a havat, és így dobált egy hógolyót. És ez volt az a pillanat, amikor hiteles lett! Mert addig csak okos volt, meg mester volt, meg minden volt. De amikor a hógolyóval elkezdett játszani, mi egymásra néztünk és azt mondtuk: na, igen. Oké. Amit mondott, az jöhet. Ezt nem felejtem, ezt a pillanatot. Még azt is tudom, hol volt! Csak elfelejtettem már… Tehát merünk, és tudunk természetesek lenni. Hm.

21. A meghitt kapcsolatot mindenképpen kölcsönösség jellemzi.

Olyan nincs, hogy meghitt kapcsolat, és csak te gürizel. Az már régen függés maximus. Nőknek maxima! Semleges neműeknek függés maximum. Szóval… Most nem a saját poénomon nevetek, azért ennyire már… Szóval, olyan szívszorító nekem az, mikor jön valaki, és azt mondja, hogy a férje, vagy nem tudom én kije, most csalta meg huszonhetedszer. De ő… Egyszer kéne neki azt mondani: „édes fiam, még egy ilyet csinálsz!”. Tehát az, hogy egy kapcsolatban egyvalaki gürizik, a másik pedig élősködik, hát ilyen… Mi köze ennek a meghittséghez?

A teológia mond egy nagyon érdekes dolgot. Házasságjog. Ilyen is van. Mennyi veszély fenyeget minket! Ez a mai nap… Hogy ti csak úgy házasok vagytok, és van házasságjog! Na, és abban az van: egy házasság érvénytelen akkor, ha a házas felek nem képesek a házasság terheinek közös viselésére. Na, tessék! És hogy ha, nem tudom én, 5 év házasság után beadja valaki a beadandóját, és az a percím, hogy „a házasság közös terheit nem viselte a másik”, és kiderül, hogy tényleg így volt, mert hogy ő a fizetésének a háromnegyed részét elkaszinózta, 5 éven keresztül, akkor az nem házasság. Akkor azt mondja az egyházi bíróság, hogy az nem volt házasság! Így, ilyen egyszerűen. Megszeretek egy nőt, aki olyan anyás… Hát, te vigyázzál magadra! És akkor azt gondolod, hogy ő majd mos rád, vasal rád, meg… Hát izé, mossál már, vagy valami… Szóval egy meghitt kapcsolatot kétoldalú elkötelezettség jellemez. Így.

22. Teret adunk a játékosságnak.

Az egyik okos könyv azt mondja, hogy az intimitásért igazából semmit sem lehet tenni, kivéve, hogy játékosak leszünk. Ezt mondja. Van benne valami. És akkor ez az okos könyv arról ír, hogy a játékosság a létezés örömét mutatja meg. Ezért a játékosságot ne keverjük össze a versengéssel. Meg hogy le akarlak győzni. Meg én vagyok a legjobb. És ne keverjük össze az infantilizmussal. Ezekkel ne. Meg az éretlenséggel. Felnőtt ember is tud igazán, igazán játékos lenni!

Volt egy Moltmann nevű teológus. Megírta a játék teológiáját. Zseniális. Azt mondja, az ókorban a vallás sokkal inkább volt játék. Hű, de szép! A vallás, mint játék! Nem mint komolytalanság, nem mint infantilizmus! Játék. Ez itt külön megérne egy misét. Vagy istentiszteletet. Önumené. Szóval, úgy tűnik nekem, hogy a vallásosságunkból szinte teljesen kiszorult a játékosság. De nagy kár érte! Miközben a vallásnak a lényege az lenne, hogy az Istennel való kapcsolatomban rátalálok önmagamra. Vagy: az Istennel való kapcsolatomban rátalálok az Istenre. Vagy, hogy kölcsönösen egymásra találunk. Hát akkor ez a létezésem legmélyét érinti. Akkor lehetséges-e az, hogy ezt csak ilyen csurgó izzadsággal lehessen csak elérni? Nem mondtam még el az esti imát! És akkor huszonötször belealszol… Ugye, játékosság nulla. Fölébredsz éjjel kettőkor: Hú, az utolsó zsoltárt még nem mondtam el! Szóval, a vallásban a játékosság! Hát ezért, a gyerekmise… Létezik olyan, hogy „gyerekmise”? Van! Az nem gyerekes, hanem gyerek! Hát mit mondott az egyik kis pötty? Ugye, azt kérdem tőlük: „Mondjatok nekem olyan valakiket, akiknek van hatalom a kezében!” Ezt kérdeztem tőlük. Első sor, ott ült valahol, kisfiú, azt mondja: „Nekem!” Már csak egy kérdésem volt: „És hány éves vagy?” „Három!” Jó az önismereted! Kis pötty, önismerettel! Ez egy kép! Na, jó…

Egy pszichiáter a következőt írta: Az emberek azzal a kérdéssel szoktak hozzánk jönni, hogy „Mit tegyek?”, ahelyett, hogy azt kérdeznék: „Mivé váljak?” És eszembe jutott egy kliensem, annyira, nagyon szeretem őt! Hozott nekem egy rajzot. Mert azt… Ugye, a paphoz menni komoly dolog… S akkor, lerajzolta a problémáit. Mert egy művész. S egy művész: rajzol! Tök jó! Lerajzolta a problémáit, a problémái úgy néztek ki, azt mondta: úgy érzem magam most, mintha be lennék zárva egy kockába. S akkor lerajzolt egy kockát, és odaírta a 30 problémáját. S elhozta magával a rajzot, és berajzolta magát a kockába: „Ide be vagyok zárva”. És akkor azt mondta: „Itt van ez a 30 dolog, ezzel a 30 dologgal kellene valamit kezdeni.” S néztem, néztem a rajzot, és tudjátok, azt találtam mondani: „Nem volna egyszerűbb veled csinálni valamit? Az csak 1.” Ez most így hülyeségnek tűnhet, pedig nem az. Hát lehet úgy élni, hogy 30 problémát próbálok egymás után megoldani? Mire kettőt megoldottam, lesz három újabb. Hát úgy nem lehet élni, egy ilyen problématudatban! Az szörnyű!

Ú, még a szex bele fog férni! Hosszú előjáték! Hogy van az a könyv, hány perc?… Tizenegy perc! Na, hogy tudom. Ugye, az átlag, hú, meglesz? Gyorsan megyünk! Pont annyi időnk van, várjunk, várjunk! És akkor az utójáték el is maradt, hajjaj hajjaj. De most tényleg, ezt el kéne mondanom, mert akkor a következő alkalommal megint rá kell melegítenem… akkor sosem mondom el, vagy hogy lesz? Jajjaj, mit csináljak!… Fontos a kreativitás… Na, belecsapunk! Gyere, szex! Hol van?… Nem adja magát… Itt van! Megvan! S a játékosságot majd gyorsan elmondom a következő alkalom végén! Tényleg! Nem tudom, hanyadik pont, de gyorsan, gyorsan… Hogy jó legyen nektek…

23. A testi kapcsolat a meghittséggel együtt fejlődik.

De szép! Lenne, lenne… Ha így csinálnátok! Már érik a szőnyeg széle… Vörös szőnyeg, püspöki hivatalban… Múltkor nézem, hát ott is vörös szőnyeg van, hát ez hogy került oda? Biztos maradt a parlamentből egy kis izé… szőnyegvég, aztán adunk az egyháznak is, hadd örüljenek. Na, hát hogy kezdjem? Nem bírom elmondani. Érdemes úgy belekezdeni, hogy nem tudjuk befejezni? Úgy nem… Nem, az úgy nagyobb csalódás, ugye? Térjünk vissza a játékossághoz! Szegény pornószínészek! Egy drámai riportot hallottam valamelyikükkel. Ne irigyljük őket! Vagy ti irigylitek? Hát irigyli a… tehát: hogy bírja a férfiú a filmet, mit tudom én, mit vett be. Bevette. Mikor tizenkilenc-huszadik órája volt merevedése, elment az orvoshoz. Az orvos azt tanácsolta, hogy csináljanak valamit, mert még bele lehetne halni… Hát, nem irigylem őket… Belegondolni is rossz!

Na, emlékeztek, a Viktor Emmanuel Frankl mit mondott? Azt mondta: az élvezet legyen a szeretet következménye. De jó! Na, aztán: gyakran látjuk azt, hogy a szexualitást összetévesztik az intimitással. És pl. szexuális nehézségekkel érkeznek, elmondják pl. azt, hogy „nekem nem jó a szexuális együttlétem a férjemmel, mer a férjem nem figyel rám, és nem törődik azzal, hogy nekem az nem jó”, és akkor a férfi elmondja, hogy „igen, nekem meg azért nem jó az együttlétünk, mert a feleségem az állandóan fél, és nem tudom mi…”, és akkor máris lehet tudni, hogy itt nem is a szexualitásról van szó. Hanem a kapcsolatról van szó. Ó-ó. Hm.

Aztán: az intimitásban a szenvedély, és a személyesség együtt vannak. Egy intim kapcsolatban a szexuális együttlétben a személyesség és a szenvedély egyaránt megtalálható. Ugye, hogy ha a két végleletet nézzük, akkor máris látjuk, hogy miért fontos a kettő. Ha csak szenvedély van, és nincs személyesség, akkor igazából mindegy, hogy ki van a másik oldalon, ha meg csak személyesség van, hát, tudjátok… Ha csak a személyesség van, akkor közben hangzanak el ilyen mondatok, hogy „jó neked?”, „biztos, hogy jó neked?”, „de tényleg jó neked?”, „én azt akarom, hogy tényleg jó legyen neked!”, „kérlek, legalább most mondd, hogy nem jó neked!”, „ugye őszinte vagy, mert nagyon fontos, hogy őszinte légy most,  hogy tudjam, hogy jó neked, mer szeretném, hogy neked jó legyen!”. Ez roppant személyes, de mi van a szenvedéllyel? Hát értitek!

Jött hozzám egy… Ha túl sok ilyen könyvet olvastok, akkor meg lehet tőle bolondulni! Anélkül is, de… Egy kedves házaspár jött hozzám. Házaspár, sok gyerek. Annyira cukik voltak! És akkor, szexualitás a téma. És beszéltünk róla másfél órát. Elmentek, visszajöttek, hát még, még kéne róla. S akkor végül azt mondják: „végül is iszonyúan félek attól – mondja az egyikük –, hogy én olyan szenvedélybe tudok jönni, hogy olyasmiket mondok, amit egyébként nem szoktam. És ez szégyenérzettel tölt el!” Na, ti mit csinálnátok? Hát mondja! Hát mondja! Teljes papi tekintélyemmel engedélyeztem ezeket a mondatokat. És már jön is az ötödik baba! És nem is akármilyen előzmények után!… Kicsit az enyém is.  Hát, szóval értitek, most a jólneveltség, és a szenvedély nem mindig puszipajtások. De talán nem is kell…

Na, nézzük, van-e még itt valami!… Nincs. Nincs. Hagyjuk abba a csúcson!… Elsiettem! Bocsánat! Tipikus pasi!… Na, jó. Szóval… Most látjátok, hogy mennyire zavarba jövök… Most kéne utójáték, és… Hát, a játékosság, jaj! Hát kijövök a bajból! A játékos levezetés! Hát mit hagytam még itt ki!? Igen, pl. a pszichodráma! milyen jó dolog. Mert a pszicodrámában lehetőség van a játékra. Játék! Hogy milyen jó dolog, amikor egy komoly, akár gyógyító, vagy terápiás, vagy akármilyen közeg, az közben játékos is! Hogy ezt lehet! A felnőttek tönkre tudják tenni a gyerekek játékosságát, amiben éppen megélik magukat. Mondjuk két gyermekem pisztolyozik egymással. És akkor kérdezem tőlük: mondjátok, mit játszotok? És akkor kipirult arccal, sugárzó szemmel azt mondják, hogy „indiánost, meg cowboy-ost! És Peti az indián, én meg a cowboy! És iszonyú jó, és fél óra után cserélünk, mert mind a ketten indiánok szeretünk igazából lenni!” S akkor hogy tudja tönkretenni a létezés örömét egy felnőtt? „De hát Peti! Az indiánoknak nincsen lézerkardjuk!” Te nyomorult felnőtt! Te! Ilyet nem csinálunk! A következő mondat: A gyerekek futkároznak, a felnőttek dolgoznak a futáson. És ezt hívják kocogásnak. Megvan a kocogás stratégiája! Utána fölállsz a mérlegre, van edzésterved, iszonyú sok pénzért vettél egy jó csukát, dolgozol a szórakozásodon. Aztán dolgozol a kikapcsolódáson. A gyerekek meg csak úgy rohangásznak. Milyen primitív létezés! Milyen jó, hogy már kinőttük!

Na… Szeretne-e valaki hirdetni?