A függőségre való hajlam 1.

2006.11.21.

Megosztom
Elküldöm
Isten hozott Benneteket! Szervusztok!

A függő kapcsolat és az intimitás közti különbség – tévhitek a meghittségről 

Azt ígértem nektek mára, hogy beszéljünk az intimitás és a függés közti különbségről. Melyek ezek a tévhitek, amiket azok gondolnak, akik inkább függő helyzetben vannak.

1. Azt gondolom, hogy képes vagyok gyorsan meghitt kapcsolatot és helyzeteket teremteni.

2. Akkor is kitartóan hallgatja a másikat, ha az nem érdekli vagy érinti őt.

3. A kapcsolat érdekében a saját szükségleteit figyelmen kívül hagyja.

4. Tudja, hogyan kell a másik „gondját viselni”, és berendezkedik egy „másikat ellátó” életformára.

Egyszer kissé cinikus, szarkasztikus megjegyzését egy papnak, aki azt mondta: „ A nők, a nők zseniálisan értenek ahhoz, hogyan tegyék magukat nélkülözhetetlenné.” Ez egy kiábrándult férfi vallomása, de ez a mondat mégis nagyon zseniális. Ez az, az ügyesség, ahogyan nélkülözhetetlenné varázsolom magam egy másik ember életében. Belépés a függő kapcsolatba. Nagyon jó fölismerés. Én ezért például a plébániáról szinte mindenkit kirúgtam. Komolyan. Az elődöm egy nagyon rendes pap, és ő megvalósította, hogy ült ott és körülötte nők. Mikor én odaérkeztem, ez volt az első, amit eltöröltem. Hagyjuk a nélkülözhetetlen nők zsongását. A női nem komoly tisztelője vagyok, de…maradjunk a munkatársi kapcsolatnál.

Kedves férfiak! Mondok nektek egy nagy fájdalmat, hogyan tudtak jól ráfaragni. Egyébként én egy pozitív beállítottságú életszemléletű ember vagyok. Nem egyszer figyeltem azt meg, de csak később jutott eszembe, hogy ez mi is, hogy egy férfi, aki pont arra vágyik, hogy legyen egy nő, aki kötődik és függ tőle. Ennek a legjobb formája az, hogyha az a nő nélkülözhetetlenné teszi magát a férfi életében, és ráadásul, hogy ha eléggé „zanzi-manzizik”. Nem tudjátok mi a „zanzi-manzi”? Az, amikor a férfit istenítik. A férfiak ezt nagyon szeretik. Egy férfit két dologgal lehet többé-kevésbé egy életre rövid pórázra fogni. Ezt én most elmondom nektek. Egy, etesd a bestiát. Főzni kell rá. Ez szinte elég is. A másik pillére, egy igazán tartós férfi-nő kapcsolatnak a „zanzi-manzi”. A férfiakat dicsérni kell, támogatni, erősíteni, minden férfi erre vágyik, a kaja után. Utána azt csináltok a férfivel, amit akartok.)

5. Érti a módját, hogy függő módon kötődjön a másikhoz

Ez egy nesze semmi, fogd meg jól mondat. Pontosan tudja, mikor kell telefonálni, mikor kell sms-ezni, mikor mms-ezni, mikor e-mail-ezni. Elektronikus póráz. Eddig mi volt? Mire az a levél odaért, volt 2 nap nyugta. Most nincs nyugta.

6. A kapcsolat érdekében szembeszáll a lelkiismeretével, belső meggyőződésével.

Annak teljesen elfedi a hangját. A mi kultúránk ezt a folyamatot meg szokta erősíteni. Ugyanis például, volt egy kedves ismerősöm, azt mondta: „Tudod Feri! Mikor én szakmunkás tanuló voltam, azaz 17 éves, mikor ott végeztem, és nekem nem volt barátnőm. A munkatársaim csak impotensnek hívtak.” Így beszéltek maguk között róla. Miért? Mert nem volt mellette nő. Azért megmosolyogtató nekem, hogy általános iskolás fiúk meg lányok járnak egymással. Ha valaki még nem járt valakivel és már 13 éves, már lemaradt egy csomó mindenről. A kereszténység erre szívesen rádob még egy lapáttal. Nem? A házasságban élni, az igen! Ameddig valaki egyedülálló az mindig gyanús. Az, az egyháznak nem igazán szilárd oszlopa. Egy torzó vagy az egyház nézőpontjából. Nem akarok ilyen öncélú, egyházkritikát mondani. Nagyon szeretem az egyházamat, de azért az egyedülállókat mindig szívesen pöcköljük a perifériára, a házasok, azok igen. Házas csoportokat hozunk létre. Jó esetben egy-két egyedülálló bekerülhet oda. A pap nagyon boldog, újabb esküvő. Amikor meg válni akarnak, akkor meg…Azt állítom, hogy a kultúránk megerősíti a függő kapcsolatokat. Beleértve az egyházat is, még hogyha másról is beszélünk.

7. Képes hamar felismerni a nagy őt, és viharos, sorsszerű találkozásba kerülni vele.

Ezt néhány héttel ezelőtt egyszer leírtam nektek. Köztünk van valami, olyat érzek most, amit még soha senkivel, ez egy sorsszerű találkozás, ami köztünk van nem véletlen, itt most valami történik, nekünk közünk van egymáshoz, most rá kell jönnünk, hogy a sors miért sodort egymás mellé. Ez még hagyján, ha nem vagy házas. Vagy öt évvel ezelőtt elmondtam azt a történetet, hogy még Terézvárosban voltam, csöngetnek és egy ifjú hölgy áll ott, egy nagyon kedves, szimpatikus valaki, és a következőt mondja: „Én keresem a szellemi testvérem.” Szabad, bárkinek, bármit kereshet, csak miért nálam? Én egyedül élek. De nem tágított, ott állt előttem. Azt mondta: „Hallgattalak téged vasárnapról vasárnapra. Lehet, hogy te vagy a szellemi testvérem.” Ártatlan vagyok, sok bűnöm van, de ezt nem. Kérte, hogy beszélgessünk, mert ő meg fogja érezni, hogy én az ő szellemi társa vagyok-e. Ilyen helyzetben nem voltam még.

Kérdeztem, hogy mit gondol erről. Azt mondta, hogy ő igazában azért jött, mert ha rájön, hogy én vagyok a legmélyebb vonzás tárgya, akkor ő tőlem szeretne gyereket. Egy órát beszélgettünk, és tudjátok mi lett a végén? Azt mondta: „Nagyon köszönöm ezt az egy órát. Majdnem te vagy az.” Így nincs nekem gyerekem. Jut eszembe egy másik valaki. Ő pedig megálmodott engem. Eljött hozzám, azt mondta: „Feri, nagyon, nagyon fontos…! Én már akkor megálmodtalak téged, amikor még nem is ismertelek. Most, hogy megláttalak, tudtam, hogy téged álmodtalak meg. Nekünk közünk van egymáshoz. Az álom nem csal, nem hazudik és nem lop. Te leszel a férjem, mondta. Ha megálmodta, ezen nincs mit derülni. Egy ilyen teljesen kispolgári kifogásom volt, hogy pap vagyok. Mi az egy álomhoz képest? Akkor éveken keresztül, „de higgyem el, ő engem látott”. Most is látsz, de ettől még nem kell…

8. Képes azonnal megosztani élete történetét és titkait a másikkal.

Vannak, akik ezt ipari módon űzik. Csoportokban mindig van egy-két ilyen ember. Már rájöttem, hogy „zsezsegnek”. Nem akarok senkit sem bántani, csak nem fog tőle meggyógyulni. Értelmetlen, hogy vannak olyan emberek, akik 5-10 és 50 éve a traumájukat mesélgetik, és semmi mást nem csinálnak, csak mindig új közönséget találnak a meséjükhöz. Ami igaz is, de nem gyógyulnak meg tőle és nem is akarnak. Ugyanott vannak, ahol a sebük van, és mindig élvezik, hogy van egy-egy újabb ember, és bevezetés nélkül képesek önteni és mondani. De sokszor szörnyűségeket, és persze mindig valaki, hú, micsoda őszinteség, hú, micsoda bizalom, de nem ez, csak a sérültségből való soha meg nem gyógyulás litániája.

9. A másikat képes romantikus fantáziájának főszereplőjévé tenni, hogy kielégítse saját romantikus fantázia iránti vágyait.

Egyszer valaki azt mondta, – eltelt két találkozás között egy hónap – és akkor azt kérdeztem tőle: „Na, mi volt a legfontosabb, ami ez alatt az egy hónap alatt történt?” 23 éves fiatal hölgy volt. Azt mondta: „Hát, a legfontosabb, ami ez alatt az egy hónap alatt történt, hogy rólad fantáziáltam.” Még élőben is elég izé. Ennél sokkal jobb dolgok vannak.

10. Folyamatosan kapcsolatokat alakít ki és kapcsolatokban van, mély barátságok nélkül.

Állandóan kapcsolatban lenni, utazni, találkozni, ismerkedni, kavarni, de nincsenek mély barátságok.

11. Gyakran esik szerelembe, nagy intenzitású kapcsolatokba, melyek átalakítják mindennapi életét.

Most tegyük a hangsúlyt a második részre. Mindig jön egy újabb kapcsolat, egy újabb szerelem, és akkor mindent fölad, mindent elhagy, mindent lerak, mindent otthagy, befejez, befejezetlenül otthagy, és teljesen megint csak az, az egy kapcsolat van, ami éppen van. Azt gondolod, hogy barátok vagytok, és beüt nála egy újabb soros szerelem, és úgy eltűnik az életedből, mint a sicc. Amikor éppen két ilyen függés között van, akkor megint előkerül és elmondja, hogy milyen rossz, megint elhagyták, vagy megint ki kellett rúgnia valakit. Ha elköltözik, föladja a munkáját, a lakását, a városát, az országát, az országrészt, a földrészt. Én ezt úgy szoktam magamban mondani, rászívódik valakire. Kapcsolatvámpír. A tragédiája az, hogy mindig mindent beáldoz. Így aztán mindig semmije sincs. Aztán amikor semmije sincs, akkor rohan, és azt gondolja, ki más is menthetne ki ebből, mint egy pasi, vagy mint egy újabb házasság, hiszen semmim sincs. De van ennek persze más változata is. Mondjuk, elválnak és ugyanazzal a vehemenciával, ahogy egymást függő helyzetben tartották, most pereskednek és ölik egymást. Csak az előjel változik, a kapcsolat intenzitása nem.

12. Gyakran úgy érzi, hogy a kapcsolat irányítja őt és nem ő a kapcsolatot.

Amikor valaki azt mondja, hogy valahogy sodródom, nem is tudom, ezek megtörténnek velem, elsodortak az események, elsodort a szerelem. Egy kedves ismerősöm jutott eszembe. Beszélgettünk és egyre mélyebbre ment az élettörténetében, és egyszer csak azt mondta: „Tudod Feri! 46 éves vagyok. Még sosem voltam olyan valakivel, akit én választottam volna.” Éppen a harmadik házasságában él. Azt mondta: „Most 46 vagyok. Most kezdek azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha egyszer én választanék magamnak egy társat.”

Olvasok egy kis Ken Wilbert. (Elmondom az álmom, amit aztán föladtam. Vannak színész barátaim, sőt színész házaspár barátaim, és arra gondoltam, hogy de jó lenne, befejezzük ezt a témát, és meghívtam volna őket, és egy alkalom arról szólt volna, hogy egy valódi férj és feleség, aki színész házaspár, előadták volna ezt a történetet. Jó ötlet, nem? Annyira jó lett volna. Aztán úgy gondoltam, sokkal jobb, ha én olvasom el. Kezdjük el a történetüket. Már az asszony rákos, már ezt tudja, és már túl van az egyik mellének a levételén, és itt kapcsolódunk a kettejük élettörténetébe.)

„Amikor visszatértünk Katihoz, aznap este egy jó barátnőm telefonált valaki miatt, aki rákos, és Kennel akarta megbeszélni az esetet.” (Ez a nőnek a naplója. Treyanak hívják, az ő naplója és Ken Wilber meg a férje.)„Nagyon földúlt, amiért nem velem akart beszélni, vagy mert Ken ezt föl sem tette. Mérges lettem rá, erre ő is dühbe gurult. Először történt, hogy tényleg kirobbant. Galléron ragadott és azt mondta, hogy semmit sem tehet anélkül, hogy aggódnia kellene, ez hogyan fog rám hatni, hogy másfél évig elnyomta a saját érdekeit azért, hogy engem segíthessen, és ha még egy telefont sem vehet föl, akkor vége. Úgy érezte sehová sem mehet vigaszért. Ez tényleg megdöbbentett. Mindig azt szeretném, hogy érezze, odajöhet hozzám. Nem azért, mintha nem kritizálnám mindig is. Rá kellett volna jönnöm, hogy egy ilyen erős fölinduláshoz, sok mindent föl kellett magában halmoznia, és tényleg fontos lenne meghallgatnom őt. Hallgattam, de magamat is védtem, ami még inkább kiélezte, amit mondott. Ezt később is megtehettem volna. Úgy vélem nagy hiba volt a részemről, hogy visszavágtam, mivel így nem ismertem el igazán, amit mondott. A düh azonban nem csillapodott benne.

Katival, Kristennel és Kennel a ráksejtekről beszélgettünk, és arról, hogy milyennek képzeljük az enyémeket. Ken azt mondta, hogy gyengének és zavartnak akarta őket látni, de sajnos erősnek tűntek. Én azt feleltem, hogy nem akarom ezt hallani, mert én gyengének és zavartnak próbálom őket elképzelni. Visszavágott, hogy itt két különböző dologról van szó. Milyennek akarta látni őt, vagyis gyengének és zavartnak, azzal szemben, amilyennek sajnos látta őket a különböző jelenésekben, vagyis erősnek. Azt mondtam, hogy ezt nem akarom hallani. Azt válaszolta, hogy joga van a véleményéhez. Egyetértettem, de hozzá tettem, hogy fontos számomra, miként gondolok rájuk, így inkább nem hallanék olyan véleményt, ami erősnek látja őket. 

–  Akkor ne kérdezd! – jelentette ki. 
– Azt akarod, hogy kifejtsem a valós véleményem, vagy azt akarom, hogy hazudjak neked? – kérdezte.
– Hazudj nekem. – feleltem. 
– Rendben van, azt teszem majd. Egy rosszindulatú megjegyzést tett.
– Akkor befelé fogom növeszteni a hajam, hogy ki tudjam tépni. – Ezzel véget vetett a beszélgetésnek.Tudom miként vette a dolgot. Egy telefont sem vehet föl, a véleményét sem mondhatja el anélkül, hogy azon aggódna, hogy hogyan fog rám hatni. Rád és a rákodra. 
– Fel sem fogod, milyen nehéz lehet a betegséged azok számára, akik szeretnek. – mondta. – Mondhattad volna, hogy nahát, Ken, kérlek, ne mondd, hogy rákos sejtjeim erősek, mert ez aggaszt engem. De te csak parancsolgatsz. Ne csináld, ha mondom. Szívesen megteszek bármit, ha megkérsz rá, de belefáradtam, hogy parancsoknak engedelmeskedjek.
Nagyon nehéz volt. Ez volt az egyik első alkalom, hogy Kennel nem voltunk összhangban. Szükségem van rá, hogy érezzem a támogatását, de kezdem látni, hogy Kennek is szüksége van támaszra.”

13. A társa kialakult életét meg akarja változtatni, hogy jót tegyen vele.

Ezalatt azt is értem, hogy az a meggyőződése, hogy ő tudja, hogy a társának mi lenne jó, és ezt keresztül is akarja vinni. Ennek a keresztényváltozata az úgy néz ki, kultúr-keresztény változata, hogy tulajdonképpen veled nincs nagy baj, csak térnél már meg végre. Addig ütlegeli, püföli, szaval neki, míg végre aztán egy ilyen látszat megtérésbe bele nem nyomja. Akkor viszont azért dühös, hogy hiába keresztelkedett meg, nem hajlandó vele esténként imádkozni. Akkor hajlandó vele esténként imádkozni, akkor miért nem imádkozol a saját szavaiddal. Nyomorult már a saját szavaival is imádkozik, akkor miért mindig csak kérsz, miért nem jutottál el a hálaadó imához? Ez az, amikor mindig tudom, hogy a feleségemnek mi lenne jó, és nem értem, hogy hogyan nem látja be, hogy nekem van igazam. 

14. A saját életéből szívesen kimenekül, és ehhez fölhasználja a másikat.

Külföldi pasi, külföldi csajszi, például. Vagy, amikor valaki úgy él, hogy az én életem a férjem karrierjének az egyengetése. 

15. Teljesen a kapcsolat köré szervezi az életét.

Minden a kapcsolattól indul, oda tér vissza. Ez akkor lehet például nagyon fájdalmas, amikor valaki a kapcsolatért simán egy csomó bűnt elkövet. Mert annyira fontosnak tartja a kapcsolatot, hogy a lelkiismeretének a hangját simán elhallgattatja, és azt gondolja, hogy a kapcsolat ér annyit, hogy simán hazudjon bárkinek, hogy simán lopjon bárhol, hogy csináljon bármit. A függő kapcsolatban lévő ember egészen amorális is tud lenni azért, hogy a kapcsolatát ne veszítse el. 

16. A saját és a társa életéből azzal törődik csak, ami a kapcsolatukhoz tartozik.

Emlékszem, 17 éves voltam, és tetszett nagyon nekem egy ifjú hölgy. Azon töprengtem, nem kellene-e szorosabbra fűzni a viszonyunkat, és ő is ezen töprengett. Akkor 17 évesek voltunk, elment valahova és írt nekem egy képeslapot. A képeslapról fogalmam sincs, hogy hol van, de egy sorát sosem felejtem el, mert mikor elolvastam megvilágosodtam egy kicsit. Ezt hívják szatorinak. A mondat így szólt. Tudjátok én élsportoló voltam, ami azt jelenti, hogy egy kemény időszakban, egy hét alatt 13 edzés. Csak vasárnap délután nem volt edzés. A következő mondat ebben a lapban: „Na, és hogy megy a te kis sportod?” Megnéztem, hogy nekem jött-e a lap. De az én nevem volt rajta. Ez a nő engem biztos, hogy nem lát, de azért mégis csak elkezdtünk járni. 

(Hallottam már feleségeket, férjeket a másik hivatásáról olyan módon nyilatkozni, hogy azt hittem, hogy nem hallok jól.  Ezt biztos ismeritek. Tényleg, mint hogyha a hülye gyerekét simogatná.)

17. Úgy viselkedik, hogy a másik azt érezze, most él igazán.

Érzed, hogy most milyen jó, nem jobb velem, mint bárki mással, ugye velem a legjobb, ugye már voltál más férfiakkal is, de amit én adok…? mondja a férfinek. Úgy is lehetne, hogy ugye milyen iszonyú jó velem. Igen, tényleg iszonyú. Szerintem a következő alkalommal üres helyek lesznek, jó pár. Sikerült egy óra alatt mindenkit lealázni. 

18. Külsejére, öltözködésére sokat ad, muszáj másoknak tetszeni.

Tudjátok mikor jöttem erre rá? Volt az életemben egy misztérium. Kettő volt, az egyik az Úr, a másik meg ez. Temetés, ez még hagyján, de a temetéseken, mondjuk minden ötödiken, hatodikon szembesültem egy misztériummal. Elmondom, hogy ez mi. Komoly temetés, komoly gyász, és mindig, olyan 5-6 temetésenként a gyászolók között van egy fekete harisnyás, bőr miniszoknyás gyászoló. Olyan 5-6 temetésenként. Gyönyörű szép. Ha nyár van, bőr miniszoknya. Mi ez? Ezen vívódtam, próbáltam értelmezni a jelenséget. Állok, mondom a beszédet, és akkor…Belül meg töprengek, amíg még a hatás van, hátha rájövök. Először arra gondoltam, hogy ez egy ösztönös tiltakozás a halál ellen. Ez volt a spirituális, ontológiai válasz. Köpök a halálra, fiatal vagyok, van két lábam, mellem, kettő, előttem az élet. Aztán rájöttem, ez is lehet egy válasz, de talán nem ez a telitalálat. Ő az a valaki, aki még egy temetésen is tetszeni akar a pasiknak. Még ott sem képes lemondani arról, hogy hasson egy férfira. Erre jutottam, erről van itt szó. 

19. A másikat a saját illúzióján keresztül nézi.

Nem is tudja máson keresztül látni. Ez az, amikor már túl vagyunk a szerelmen, de ő még mindig azt mondja, hogy az a férfi, micsoda férfi. Ha túl vagyunk a szerelmen, pasi, pasi. Micsoda férfi, milyen bátor, milyen erős, milyen szakállas. Akkor te elképzeled ezt a pasit, egy bátor, erős, szakállas férfi, akkor véletlenül találkoztok egy kocsmában, és jön ez a férfi. 155, de ilyen magas talpú cipőt hord, gizda. A többit nem is mondom, és van ilyen gyéren pelyhedző két pötty neki. Kiről beszélt idáig? Róla. Van ennek másik fele is. Csoportokban valaki mondja, hogy: „Hát az én férjem, az egy kibírhatatlan, egy kiállhatatlan, egy rohadék, szemét.” Akkor 15-en együtt érzünk. Akkor egyszer csak találkozunk a férjével és egy tök rendes csávó. Ezért lehetetlen az, hogy valaki egy szál magában jön, és azt mondja, hogy segítsünk a házastársi kapcsolatán. Gőzöm sincs, hogy milyen illúziókon keresztül nézed az egész történetet. Neki állunk valamit gyógyítani, ami nincs is. Arra nem érdemes túl sok időt áldozni. 

20. Ha a kapcsolat bajba jut, mindenért magát okolja és kárhoztatja.

Mindenért. Ez klasszikus. A másik életéért, a másik jövendőbeli életéért, a másik döntéseiért. Mindenért, az egész múltért. 

Most a férfi ír:

„A fő problémám azonban egyszerűen az volt, hogy abbéli igyekezetemben, hogy Treyat mindenben támogassam, egy éven át teljesen megfeledkeztem saját magamról. A munkámról, a szükségleteimről, az életemről. Önként választottam ezt, és hasonló helyzetben egy pillanatnyi kétely nélkül, újra így döntenék. Annyiban azonban mégis másképpen cselekednék, hogy önmagamra is odafigyelnék, és szem előtt tartanám, hogy milyen kizsigerelő vámot kell fizetnie egy teljes állású gondozónak. A legsúlyosabb melléfogásom mégis az volt, hogy abbahagytam a meditációt. Az erőteljes kóstoló, melyet a tanúból megízleltem, lassan tovatűnt. Már nem találtam könnyen az utat a ciklon személyhez. (Ez egy utalás, ami neki fontos lelki élmény volt.) A ciklon forgataga lett az osztályrészem. Számomra ez jelentette a legnagyobb nehézséget e gyötrelmes időszakban. Amikor elvesztettem a bejárásomat a tiszta, nyitott, éber tudatosságba, nem találtam már az utat a saját lelkemhez. Az összezsugorodott énemmel maradtam, Nárcisszusszal, aki reménytelenül föloldódott saját képmásában. Úgy tűnt, elvesztettem a lelkem, a daimonommal egyetemben.” (Ugye ez Szókratészre való utalás, Szókratész az, aki a saját daimonjára, démonjára, vagyis a legbelsőbb hangjára, lelkiismeretére figyel, ami az Úr hangja.) 
 
„Úgy gondoltam, a legalapvetőbb és legelképesztőbb hibám mégis az volt, hogy Treyat okoltam megpróbáltatásaimért. Szabad akaratomból azért, hogy mellette legyek, elhanyagoltam kedvenc foglalatosságaimat, az írást, a szerkesztői munkát, a meditációt, és amikor ezek eltűntek az életemből, akkor Treyat tettem meg bűnbaknak. Őt hibáztattam, hogy rákos lett, őt hibáztattam, hogy tönkre tette az életemet, hogy elvesztettem a daimonomat. Az egzisztencialisták ezt téveszmének nevezik. Téves, mert nem vállalod a felelősséget a saját döntéseidért. Az egyre súlyosbodó depresszióm érthetően rosszul érintette Treyat, különösen azok után, amiken átment. Másfél évig éjt nappallá téve mellette voltam, majd hirtelen eltűntem önmagamba, a saját problémáimba temetkeztem, elegem lett abból, hogy Treya gyötrelmeit hallgassam. Magam is úgy éreztem, hogy némi támogatásra szorulok, és úgy éreztem ő nem szokott ehhez hozzá, hogy képtelen biztosítani ezt számomra. Amikor burkoltan elkezdtem Treyat hibáztatni a depressziómért, ő érthető módon bűntudattal vagy haraggal reagált erre. Ezzel párhuzamosan Treya saját neurotikus batyuja is egyre súlyosabbá vált, aminek elviselését az idő előtti klimax és a kemoterápia okozta kedélyhullámzások is csak nehezítették. Ezekre pedig én reagáltam érzékenyen. Szóval beszippantott bennünket a bűntudat és a vádaskodás egyre gyorsabban lefelé pörgő spirálja, mely Treyat kétségbeesésbe, engem pedig a sportszerboltba kergetett.” (Ez a szöveg jobb, mint az én szövegem szerintem. A végén olvasok még egy részletet.) 

21. Minden józan határon túl megy, hogy bent maradjon a kapcsolatban.

Ez az, amikor nem érted, hogy attól az alkoholista férfitől, aki üti, veri, miért nem költözik már el. Akkor én papként azt mondom, hogy: Kedves asszony. Még az egyházjog is ismeri azt, hogy ágytól, asztaltól el lehet válni, ha az életközösség nem tartható fönn. Ezt megteheted. Nem kell odadobnom magad újabb pofonokért. Akkor sem. Emlékszem, hogy ezt mondtam nektek. Amikor anyaotthonban voltam félévig gyakorlaton, akkor döbbentem arra rá, hogy az anyaotthonból, ahova általában krízisben lévő anyák, nagyon sok esetben menekülve a brutális férjeik elől laknak, több mint 90%-ban ugyanezekhez a férfiakhoz mennek vissza. Ebben természetesen a gazdasági, anyagi kiszolgáltatottság is szerepet játszik, de nem ekkora százalékban. Ezért lehetséges az, hogy valaki esetleg nagy nehezen azt mondja, hogy elegem van a folyamatos megaláztatásból, bántásból, és utána megint beválaszt egy alkoholista pasit. A történet ott szokott pikáns lenni, hogy a második pasinál sem veszi észre, hogy alkoholista, csak amikor már együtt élnek, és kiderül, hogy az is az.

22. A kapcsolatért képes elfojtani a saját érzéseit. 

23. Nagyszerűen helyezkedik bele mások világába, de a sajátjába nem.

Ez az a valaki, aki döbbenetes együttérzésről tesz tanulságot. Hihetetlen jól tud másokra hangolódni. Egy beszélgetésben, ha megkérdezem, mit gondolsz, mi van most bennem, simán elmondja. Azt gondolom, hogy egy zseni. Ha megkérdezem, hogy és te mit érzel, akkor azt nem tudja. Nagy árat fizet ezért az együttérzésért, mégpedig azt, hogy a saját érzéseiről fogalma sincsen. 

24. Keresi és tanulja a technikákat, eszközöket, amivel egy kapcsolatban hatni lehet a másikra.

Ez az, amit én sosem értettem. Jöttek hozzám olyan segítség kérésért, hogy mondjuk így szólt a kérdés. „Feri atya! Mondj nekem néhány jó ötletet, hogy hogyan tudnám a férjemet rávenni arra, hogy…?” Igazából ezek olyan idegenül hangoznak a fülemnek, hogy nem is értettem, hogy most mit kéne csinálnom. Aki azért tanul kommunikációt, hogy azt tanulja meg, hogy hogyan tudja befolyásolni azt a másikat. Mikor valaki azt kérdezi: „Most mond meg Feri atya, hogyan viselkedjek a férjemmel?” Akkor azért egy kicsit elkeseredek. Te a férjeddel viselkedni szoktál? 

25. A szeretetet összetéveszti a megfeleléssel.

Akkor szeretem a férjem, a feleségem, ha megfelelek az elvárásainak. Ha a férjem azt mondja, hogy „nem tetted meg, amit kértem, már nem szeretsz?” Akkor erre teljesen összeomlok, és azt gondolom tényleg ez annak volt a jele, hogy nem szeretem. 

26. A féltékenységet az igaz szerelem ismérvének tartja.

Üljetek le egy brazil szappanopera elé. Elég egy fél ilyet megnézni, és az tuti, hogy ez benne van.

27. Kapcsolatait aszerint alakítja, hogy kik azok, akik kedvelik vagy szeretik őt.

Nem szívesen kerül azokkal kapcsolatba, akik józanul állnak őhozzá. 

28. Az őszinteséget tudja csaliként használni.

Egy függő helyzetben magát jól érző valaki – persze nem érzi jól magát, csak azt gondolja, hogy ez így jó – a legnagyobb értékeket is alárendeli a függő kapcsolat fönntartásának. Nem azért őszinte, mert az intimitás felé vezető út, az őszinteség is a manipulációnak egy fajtája. Mindig pontosan tudja mikor érdemes őszintének lenni. De gyomrozó dolog ez. Mindig mérlegel, megéri-e most kimondani az igazságot. Az őszinteség, mint a manipuláció eszköze. Van egy másik is, amikor két függő ember egymásra talál abban, hogy akkor szeretjük egymást, ha mindent elmondunk egymásnak. Ez az egymás szadizásának egy kultúr formája.

Ez az, amikor hazaér fáradtan a férfi meg a feleség, és ha még nem egy munkahelyen dolgoznak, ami persze előbb-utóbb bekövetkezik, de ameddig nem, addig a feleség a következőt kérdezi: „Szeretsz?” A férj: „Tudod, hogy szeretlek. Nagyon? Hát tudod, hogy nagyon. Igazán? Hát tudod, hogy igazán.” Ennek innentől kezdve sok ága boga van, most csak az egyiken induljunk tovább. Azt mondja: „Gondoltál rám? Hát persze drágám. Mindig? Mindig. Csak rám gondoltál? Hát tudod, hogy egész nap, miközben rád gondoltam, csak egyedül, a munkámat csak fél aggyal végeztem a kevésbé fontos agyféltekémmel. A fontosabbal csak rád gondoltam. Tényleg? Szoktam neked hazudni? Nem, de most mégis olyan bizonytalan vagyok. Bennem? Hiszen én szeretlek. Igen, most kezdem érezni. De biztos? Igen, biztos.”

Akkor egy pici szünet, az egyik már azt gondolja, hogy talán be lehet kapcsolni a tévét, mert most a következő keresztkérdés hangzik el. „Gondoltál másra? Igen. Kire?” De még mielőtt megkapná a választ, még egy süvöltő kérdés: „Nő?” Persze egy függő helyzetben a legapróbb arcmimika is elárulja a pasit. Az arcunkon mikro rezgések vannak, ezeket kell figyelni, hogy hazudik-e a másik. A szem megtévesztő, keresd a mikro rándulásokat. Na és akkor a pasi, igen, nő volt. Akkor vége. Most két órás beszélgetés következik. „Ki az?” Vádló hangon. „Brünhilda volt. A Bründhilda? Mit gondoltál róla, hogy szebb, mint én?” Akkor jön, hogy most kivagyok fél órát. Most akkor mondj el minden érzést, mindent. Akkor elkezdi a pasi. Ha nem őszinte, akkor azért nem tud lefeküdni aludni, ha meg őszinte akkor azért nincs alvás. Ez a zsákutca. Akkor beismeri. „Egy pillanatfélére, egy pillanatszerűség erejéig majdnem tetszett.” Akkor sírás, vigasztalás, megy a játszma. Vigasztalja, mit hozzak neked? Csak ezekre az alkalmakra édes pezsgők. „Mond el, hogy mi tetszett neked rajta.” Most mit mondjon, mi a legkevésbé ciki? „Kislábujja körme. Pont az? Neked nem tetszik az én kislábujjam körme?” Ennél Ken Wilber biztos, hogy jobb, ennek most itt gátat szabok. Ez az a fajta őszinteség, ezt ipari módon is lehet űzni. Ez a faggatásos stílus volt, de nagyon sokféle más stílus is van.

„Ken olyan szomorúan jár-kel mostanában. Az élettel szemben érzett általános elégedetlensége megmutatkozik a hangszínében, ahogyan hozzám szól, és ezt egyszerűen nem tudom nem magamra venni. Néha, amikor ilyen, érzem, hogy szerelmes belém, csak éppenséggel nem kedvel. Bocsánatot kér, általában nagyon kedves hangon, és azt mondja nem úgy értette. Néha mégis azt hiszem, hogy úgy érti. Próbálom ezt megbeszélni vele, de nem igazán jutottam egyről a kettőre. Akkor úgy érzi, hogy egy harmadik személy nélkül, mint például x vagy y, nem igazán tudjuk megoldani a dolgainkat. – Drágám, már vagy tucatszor átrágtuk magunkat ezeken. Nem tudom, miért vagyok ennyire magam alatt, de ha beszélünk róla, bűntudatot érzel és fölhúzod magad, én is fölhúzom magam és ez így nem megy. Szeretném, ha lenne valaki, aki irányítaná a beszélgetést. Várjunk, amíg találunk valakit, aki segít. 

Amikor Ken 2 napra elutazott üzleti ügyben, szétestem. Szörnyen éreztem magam, mert furcsán viselkedtem vele az induláskor, és rosszul éreztem magam amiatt is, mert kicsinyesen, utálatoskodtam vele és megpróbálom kontrollálni. Az egyik fő sérelme, hogy kontrollálni próbálom, megpróbálom kisajátítani az idejét. Ez így is van. Annyira szeretem, mindig vele akarok lenni. Van, aki azt mondaná erre, hogy a rák arra volt jó nekem, hogy éjjel-nappal birtokoljam az osztatlan figyelmét. Ebben lehet valami igazság, bár szerintem ezt másképp is elérhettem volna. Egy kicsit féltékeny vagyok a munkájára, de egyáltalán nem akarom, hogy abbahagyja. Messze az a legfájdalmasabb számomra, hogy elvesztette a daimonját. Amikor elment kiborultam. Olyan hidegnek, kietlennek tűnt a ház. Egy órán keresztül sírtam a telefonban Katinak. Miután beszéltem Kennel telefonon, azt mondta ő sem bírja jól nélkülem, minden rendbejött. Mióta visszajött, mindketten kedvesebbek vagyunk a másikkal, kevésbé ugrunk mindenre, figyelünk a mintáinkra és elkerüljük a kritikus pontokat. Egyszerűen nagyon szeretjük egymást. Tisztában voltunk azzal, hogy kezdünk szétesni. Egyenként is, és párként is. Mindketten azt tapasztaltuk, hogy a körülményektől függetlenül, legyenek azok bármilyen nehezek is, egy jó adag normális neurózis is a fölszínre tört bennünk, és ezzel a neurózissal egyszer amúgy is szembe kell néznünk. Talán még évekig rejtve maradt volna ez a tény, de a nyomasztó körülmények fölszínre hozták bennünk. A kapcsolatunkkal ugyanez volt a helyzet. Olyan dolgokkal kellett szembenéznünk, amelyek megoldására a pároknak általában 3-5, akár 10 évük is van. Mindkét esetben, egyénileg és párként is előbb ízekre kellett esnünk, hogy aztán újból összerakosgathassuk a darabjainkat, egy már időállóbb szerkezetbe. Át kellett mennünk a tűzön, és bármilyen fájdalmas is volt, mindketten kezdettől fogva úgy éreztük, hogy végül minden jóra fog fordulni, ha túléljük a dolgot. Mert, ami elégett ezen a tűzön, az nem a szerelmünk, hanem a szemetünk volt.”

Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika

Tartalomjegyzék