Kérdések. Az év előadásaihoz kapcsolódó szakirodalom.

2007.05.29.

Megosztom
Elküldöm
Isten hozott Benneteket! Szerbusztok!
Érkezett 28 kérdés. Első részben az Istenre vonatkozó kérdéseket gyűjtöttem, és aztán a második részben pedig inkább a társkapcsolat, meg az intimitás.
1. Miért hagyatkozhatunk néhány, inkább kivételesnek számító súlyos beteg haldokló idézet tanúságtételére? Ellentétes példák biztosan ugyanígy akadnak. Sokan kevesebbtől is elveszítik hitüket. Az ő esetük miért nem esik azonos súllyal latba? Ez volt a kérdés. Ahogy elolvastam a kérdést, rájöttem, hogy valami akkor nem ment át. Valami nagyon fontosat akkor nem tudtam megfelelő módon közvetíteni, úgyhogy ezt majd most megpróbálom. Miért hoztam azt a 20 példát + az 1-et, hogy a kereszttel az agónia végén ki lehet mondani azt, hogy beteljesedett? Azért, mert azt próbáltam ennek kapcsán igazolni, hogy nem létezik olyan élethelyzet, amelyben hogyha valaki éppen azt tapasztalja, amit ott tapasztal, akkor ne tudna olyan következtetésekre jutni, mint amilyen következtetésekre valójában eljutott. Vagyis, hogy a legnehezebb élethelyzetből is lehetséges az, hogy olyan tapasztalatot szerezzek, vagy olyan tapasztalatként éljem át az életem legnehezebb helyzeteit, amelyek egy hitre tudnak vonatkozni, és amelyek a hitemet képesek megerősíteni. Tehát azért hoztam a leglehetetlenebb élethelyzeteket, hogy azt igazoljam, hogy nincs olyan élethelyzet, amely kizárná azt, hogy az a hit felé vihetne engem, adott esetben megerősíthetne a hitemben, adott esetben éppen a legmarkánsabb tapasztalatává válhat annak, hogy milyen értelmes dolog, és jó, hogyha most ebből a tapasztalatból kiindulva az Istenre bízom magam. Ezért mondtam el ezt a 20 pontot, és pontosan tudom, hogy ennek az ellenkezőjét ugyanúgy elmondhattuk volna. Én egyszerűen csak azt akartam igazolni, hogy nem tudsz olyan élethelyzetet mondani, amely ab ovo lehetetlenné tenné azt, hogy valaki azon élethelyzet tapasztalásán keresztül hitre juthatna, vagy a hitében megerősödhetne. Ez az egyik. A másik, hogy ezek az élethelyzetek, hogy súlyos beteg, ezek az élethelyzetek, ahogyan az illető abban valamilyen tapasztalást él át, valójában az én oké vagyok, te oké vagy és biztosan kötődő ember tapasztalatait tükrözték, csak ezt nem mondtam külön ki. Ez tehát azt jelenti, hogy a biztosan kötődő ember – emlékeztek mikor mondtuk az 5 pontot arról, hogy milyen vallásos megküzdési stratégiák vannak – és az derült ki, hogy a biztosan kötődő, és az én oké vagyok, te oké vagy alap mintázattal élő ember, mind az 5-öt képes az élet legnehezebb helyzeteiben is alkalmazni, és azok spirituális megküzdésre alkalmasak. Kiderült az, hogy mind az 5 szinte hasznavehetetlen annak az embernek, aki számára nem biztosan kötődő, és negatív alap pozíciója van, erre jutottunk el. Tehát azért volt fontos azt a 20 sztorit elmondani, mert ez bennünket segíthet abban, hogy most már végérvényesen megkülönböztessük a bizalmat a hittől. Mert ugyanis a hit a bizalmi tapasztalatainkra épült, mindenképpen a hit tapasztalásból fakad. De hát milyen tapasztalásból? Nyilvánvalóan a pozitív tapasztalatainkból fakad, mikor bíztunk és arra megbízható magatartás volt a válasz. Mi következik ebből? Ha valakinek van csak egyetlen egy olyan mély tapasztalata, hogy bízott valakiben, és a bizalmára megbízható magatartás volt a válasz, erre az egyetlen tapasztalatra rá lehet építeni az életet. Vagyis, hogy a bizalom a tapasztalatra épít, és ha valakinek nincs tapasztalata arról, hogy ő bízott és utána nem vágták át, akkor ne várjuk tőle azt, hogy higgyen. Eltöltheti őt a kegyelem, vagy valami csoda történhet vele, de várni ne várjuk tőle. Viszont általában úgy vagyunk, hogy van egy csomó jó tapasztalatunk, meg egy csomó rossz. A kérdés az, az, hogy hogyan döntünk. Ezért mondtam azt, hogy a hit szabad döntésekből fakadó cselekvések sorozata. Azért jártattam a számat, mert mondjuk az itt ülőknek kb. 50%-a biztosan nem biztosan kötődő, és én oké vagyok, te oké vagy modellel élő. 50%-ot, ha mondunk, kb. nem tévedünk, hanem optimisták vagyunk. Azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a hit útja ne volna számodra nyitva, mert a hit szabadon hozott döntésekből fakadó cselekvések sorozata. Ez mit jelent? Hogy te mondjuk, eleve úgy látod az életet, nem érdemes bízni, te egy bizonytalanul kötődő vagy. Néha bejön, néha nem. Te egy elkerülő módon kötődő vagy, azt mondod: „Na, az Isten, ugyan már, dehogy kezdek vele.” Én arról próbáltam beszélni, hogy te is nyugodtan szabad döntéssel dönthetsz a bizalom mellett, és élhetsz az alap pozíciód és a kötődési mintád ellenére. Tehát az emberiségnek a nagy része nehéz feladat előtt áll. Az egész agyát átjárta, az idegrendszerét és a sejtjeit, egy bizonytalanul vagy elkerülő módon kötődő berögződés, és ha ő hívő szeretne lenni, hogy abból aztán legyen is valami, akkor saját maga hétköznapi tapasztalataival szemben kell tudnia élni. Nem kevesebb a feladat. Ezt volt az, amit úgy próbáltam, hogy itt voltak az önértékelési nehézségek. Itt ülnek mind azok, akik bizonytalanul és elkerülő módon kötődnek. Akkor rohanunk át, hogy itt valami függéssel egy kicsit enyhítsünk a nehéz sorsunkon. Ettől persze még rosszabbul leszünk, mert rájövünk, hogy a függés nem segít rajtunk és az alappozíciót nem változtatja meg. Akármennyi élvezetet gyömöszölhet valaki az életébe, a kötődési mintáját és alappozícióját az nem változtatja meg. Az élvezet az életet fönntartja, de nem viszi előre. Ezért aztán visszajövünk ide, és még jobban szenvedünk, ezért visszajövünk ide, és még jobban függünk, és az egész sehova se vezet. Középen van az, hogy azt mondom: a hétköznapi tapasztalataim 80%-ának nem dőlök be, és távolságot tartok attól, ami a hétköznapi tapasztalataim 90%-a, és nem hiszem el magamnak, hogy hülye vagyok. Nem hiszem el magamnak azt, hogy te egy gazember vagy, nem hiszem el magamnak azt, hogy az életnek nem sok értelme van, nem hiszem el magamnak azt, hogy túl sok a szenvedés és kevés az öröm. Hogy miközben a te alappozíciód és kötődési mintád ezt sugallja neked reggeltől estig, távolságot tartasz tőle és azt mondod, hogy „nem hiszek neked”, mert tudom, hogy honnan jössz, pontosan tudom. Ezért beszéltem az első féléven keresztül. Hogy tudjuk, hogy honnan jön az a sok hülyeség, ami közben úgy összefonódott az énünkkel, hogy nem is bírjuk a kettőt szétválasztani egymástól. Ezért tehát állandóan reflektálnunk kell, és tudatosítani azt, hogy ez nem a valóság, amit most gondolok, és amit érzek. Hogy nem ez a valóság, ez a kötődési mintámból jön meg az alappozíciómból. A másik, hogy állandóan távolságot tartok azoktól a módszerektől, amelyek valamiféle enyhületet adnak, meg a jókedvemet, meg az érzelmi állapotomat folyton folyvást földobják. Ha e kettőtől nem tudok távolságot tartani – ez egy nagyon komoly érzelmi munkát igényel – akkor az egész életemet leélem vakon és süketen. Ahogy az a kötődési mintám és az alappozícióm van, akkor az egész életem úgy fog zajlani, és végül úgy hunyom le a szemecskéimet, hogy na, már az elején tudtam, hogy nem sok jó jön ki ebből. Mert akkor egy ilyen élet vár ránk. A meghatározottságaink alapján valahogy végig kóboroljuk az életünket. Szerintem sokkal jobb, ha rájövök, hogy mi az alappozícióm, mi a kötődési mintám, és mondjuk, 5-10 évig kőkeményen dolgozok magamon, de kőkeményen, hogy ne hulljak bele ebbe fejessel, meg ne hulljak bele abba fejessel. Akkor eltelik 5-10 év, és kezdesz jól lenni. Nem látok más utat. Most lehet, hogy kiábrándító, amit mondok, vagy értelmetlenül szenvedünk, vagy értelmesen. Ez az élet mindenképpen nehéz. Most vagy nehéz és utálom, vagy nehéz és van benne egy csomó gyönyörű dolog, egy csomó fölemelő dolog, van benne egy csomó meghitt dolog. De nehéznek nehéz, olyan élet nincs, ami könnyű. Aki a kötődéseivel dobja föl az életét, az hiheti azt, hogy az élet legalább félórára most könnyű, és aztán jól rajta veszt. Ugye milyen optimista vagyok? Sugárzik belőlem a szentléleknek a bátorító ereje. Egy évig azért jártattam a szám, hogy tudjuk, miért gondolkodunk rosszul. 2 évvel ezelőtt vagy 3 évvel ezelőtt ugyanezt mondtam tulajdonképpen, amikor a parazitaérzések, meg a hiteles érzések különbségéről beszéltünk. Ezért nem mondhatjuk azt csak úgy gátlástalanul, hogy bízd magad az érzéseidre, bízd magad a tapasztalataidra. Én ezt senkinek sem merem mondani, mert a tapasztalást már meghatározza az a struktúra, ami alapján ő egyáltalán tapasztalni tud. Ha tehát egy elkerülő módon kötődő embernek azt mondjuk, bízd magad a tapasztalataidra, majd az megmondja mit kell tenni. Az szép, jól besegítettük őt a depresszióba. Ha egy bizonytalanul kötődőnek azt mondjuk, hogy éld meg ezeket a kettősségeket, éld meg bátran, szeress és gyűlölj, és hiteles leszel. Köss házasságot, válj el! Éld meg. Hát én nem tudom…Ha parazita érzéseidnek szolgáltatod ki magad? A biztosan kötődő, az oké-oké pozícióban lévő embernek vannak valóban hiteles érzései, a hiteles most nem minősítést jelent, hanem a helyzetnek és az adott lelki állapotának megfelelő érzést éli át. Tehát ha fenyegetik, fél. Ez jó dolog. Ha jó dolog történik vele, örül. Ezek a hiteles érzések. De, aki bizonytalanul kötődik, az féltékeny lesz két kapura, és hiába ad neki 3 puszit az ő társa mikor hazajön, tök mindegy. Élj az érzéseid szerint, az hiteles, az szép. Hát én nem tudom. A biztosan kötődő, oké-oké pozícióban élő embernek mondhatjuk, hogy hallgasson az érzéseire, az összes többinek nem. Itt most csak azt lehet, rájövök, hogy én most hallgathatok-e általában az érzéseimre vagy nem. Aztán rájövök, hogy mely érzéseimre érdemes hallgatni, és melyekre nem. Hogy mely gondolatokra érdemes és melyekre nem. Amikor elmondtuk a 20 pontot, végül is arról beszéltünk, hogy mondjuk halálos beteg vagyok, és ebből nekem az a gondolat jön ki, hogy akármennyi ideig élek is, az életem tartalmas és értelmes lehet. Vagyis egyszerűen csak arról beszéltem, hogy egy biztosan kötődő, oké-oké ember hova jut halálos betegen. Valahova ide. Ezért ha mi nem vagyunk ebbe a pozícióban, lehet, hogy nem ide jutunk, hanem azt gondoljuk, hogy Isten büntet bennünket vagy elhagyott, és a szeretteink sem szeretnek eléggé. Eljuthatunk ide, de én nem bíznám rá az életem ezekre a gondolatokra és érzésekre. Érzem én, hogy nem mondom valami átütően. Ezért van különbség a bizalom és a hit között, és ez rettentően fontos különbség. Mert a bizalom igenis a mindenféle esetleges tapasztalatainkból pattan elő, a hit azonban nem. Mert a hittel kapcsolatos döntésben szabadok vagyunk mindnyájan. Lehet, hogy az én hitre vonatkozó döntésem, a tapasztalataim 90%-ával ellentétes. Attól az még nagyon is hiteles, mert szabad döntéssel tettem meg, és rájöttem arra, hogy azért teszem így, mert ahogyan egyébként élnék az érzéseim, a gondolataim és egyéb alapján, hát abból mi jönne ki? Csak a gyerekkori traumáim fognak kibontakozni.  Ezért a biztosan kötődőre jellemző lesz valami, amit lehet gyakorolni. Ez pedig az, hogy az Istennel való kapcsolatában egyszerre tud hihetetlen mélyen önmagánál lenni. Az, hogy önmagamnál vagyok, ez alatt azt értem, hogy például egy nagyon nehéz élethelyzetben nem jön rögtön az, hogy ó de oltalom alatt vagyok, és Isten szeret…Hanem élből az jön, hogy „Na, Istenem, azért ez már nagy piszokság. Mit képzelsz, hogy tehetted ezt velem?” Attól még nekem emberi érzéseim vannak és rátámadhatok az Istenre. Egy biztosan kötődő, mert biztosan kötődik, rátámadhat az Istenre, dühös lehet rá. Sőt egy biztosan kötődő megengedi magának azt is, hogy az Istennel igazságtalan legyen, csúnyán, piszkos módon. Nekem volt egy olyan válságom, hogy fogtam a feszületet, volt egy nagy feszületem fából, még az anyukámtól örököltem. Fogtam és az a feszületet a lábánál fogva a szekrényen ízzé-porrá törtem. Úgy bizony, azóta se ragasztottam össze, darabokban van ott a szobámban, hogy emlékeztessen arra, hogy levezettem a dühömet egy ártatlan valakin. Egy képtelen igazságtalanság egy keresztre feszített szegény Jézust széttörni a kredenc tetején. Elég nagy igazságtalanság, de hogyha valaki biztosan kötődik, belefér. Értitek? Tehát, hogy adott pillanatokban totálisan lehetsz magadnál, és nem kell, hogy az agyadnak akármelyik zugából az jön, „csak meg ne büntessen érte, csak ne legyen belőle baj, jaj mit fog szólni, akkor leveszi rólam az áldó kezét”. Ez az egyik, hogy totálisan lehetsz magadnál. A másik pedig, hogy utána totálisan lehetsz Istennél, és mondhatod azt, hogy fütyülök bárkire, aki azt mondja, hogy Isten nem szeret, hogy Isten az a végtelen szeretet és jóság, amit csak el sem bírok képzelni, hogy gondoskodó, dajkáló szeretettel szeret, hogy semmi sem tudok az ő szeretetéből, mert annyival sokkal több. Akkor teljesen az Istennél vagyok, és nem hagyom kikezdeni azt, hogy bárki, bármit mondjon róla, de magamat se. Tehát azt sem hagyom, hogy én kikezdjem, hanem belemerülök abba, hogy ez az Isten milyen jó fej tud lenni. Ha én észreveszem. Itt is tudok lenni, és ott is, és mindezt megtehetem azért, beleértve az igazságtalanságot Istennel szemben, az elutasítást, az előítéleteimet és mindent, mert tudom, hogy a kapcsolatunk kikezdhetetlen. Vagyis attól, hogy én hülyeséget csinálok, a kapcsolat meg sem rezdül. Ez benne a tök jó, hogy nincs még egy ilyen kapcsolatunk, mert igenis, sajnos minden kapcsolatot tönkre lehet tenni. Ami két ember között van kapcsolat, mindet tönkre lehet tenni, mert emberek vagyunk. A legnagyobb szeretettel induló kapcsolatot is tönkre lehet zúzni úgy, hogy az sosem áll helyre, kivéve az Istennel való kapcsolatunkat, mert az Istennel való kapcsolatunk nem tehető tönkre. Ez benne a hihetetlenül jó. Legfeljebb az lehetséges, hogy én bizonytalanul vagy elkerülő módon kötődök, és azt gondolom, hogy Isten engem már ezek után nem szeret, de ez illúzió. Ez az én kötődésemből jön, semmi köze az Istenhez. Ezért olyan hihetetlen lehetőség az Istennel való kapcsolat. Közben pedig mit látok, ennek az ellenkezőjét, hogy még az utcán velünk találkozó ismerőssel is őszintébbek vagyunk, mint az Istenünkkel. Mert állandóan jófiút meg jó kislányt játszunk előtte, ahelyett, hogy neki végre elmondanánk, hogy mi van ott legbelül. De azért nem mondod el, mert bizonytalanul kötődsz, vagy elkerülő módon. De a legbiztosabb terep az Istenkapcsolat. 
2. Mit jelent, hogy Isten bennünk van? Az Istenkép van bennünk, ahogy az anya képe? Is, is. Nincs ember, akinek ne lenne Istenképe. 4-5 éves gyerekek, kutatás, mindenkinek van Istenképe, akkor is, hogy ha az anyukája, apukája sosem beszélt neki arról, hogy van Isten. Istenkép nélkül nincs ember, legfeljebb olyan van, hogy az Istenkép nem tudatos. Annál nagyobb a baj, mert egy nem tudatos Istenkép még erősebb hatást gyakorol ránk, mint egy tudatos. Ezrét nagyon érdemes rákérdezni, hogy milyen az én Istenképem, mert mindenképpen hat ránk. Egyébként pedig én egy olyan személyiségmodellben gondolkodom, hogy a személyiség középpontja a szentlélek. Én ebben gondolkodom, ami azt jelenti, hogy én nem vagyok Isten, az én nem egyenlő a szentlélekkel, mert a személyiségnek csak egy felszínes kis, de nagyon fontos része az én. De az én, itt bennem, a személyiségemben képes kapcsolatot találni a szentlélekkel. Ugye a teremtés, mindenható Isten nehezen fér itt el. A szentlélek jól elfér. Tehát a szentlélek az ember-kompatibilis Isten. 
3. Mit tehetek, ha semmilyen Istenélményem nem volt? Lehetetlen. Mi szokott itt a nehézség lenni? Az, hogy egy hármas folyamaton, ha átmegyünk, akkor tudjuk, hogy mit jelent, hogy Istentapasztalat, ha nem megyünk át, akkor nem tudjuk. Első lépés: hétköznapi tapasztalás. Második lépés: hogy ennek adok valamilyen jelentést. Harmadik lépés: a jelentést összekötöm az Istenre vonatkozó ismereteimmel. Aki azt mondja, hogy neki semmilyen Istentapasztalata nincs, azt gyanítom, hogy gyerekkortól kezdve ez a hármas összekötés nála nem történt meg. Az történik ilyenkor, hogy egy gyereknek akkor lesz felnőtt korában nagyon sok tudatos Istentapasztalata, hogy ha neki gyerekkorban segítették azt, hogy a tapasztalatai olyan értelmezést kapjanak, amely összefüggésbe tud kerülni egy pozitív Isten képével. Érthető ez? Nagyon egyszerű. Mi történt veled Zsuzsika? Az óvodában az történt, hogy csúfoltak a vörös hajam miatt. Mire azt mondja az apuka, hogy adok neked két puszit te drága, mert nagyon szeretlek téged. Gyere, odaállunk a tükör elé, és ha belenézünk a tükörbe, én a világ legszebb Zsuzsikáját látom, aki visszanéz a tükörbe, és tudod, a Jóisten is így szeret téged, ahogy most vagy, vörös hajjal. Akkor tehát, a kisgyerek tapasztalatát összekötöttük egy értelemadással, amely megfelelt egy pozitív Isten képével. Ha egy gyerekkel ezt sokszor megtesszük, felnőttkorban lesz neki egy csomó Istentapasztalata. Ha gyerekkorban nem tesszük meg, jól „rápacsázott”. Ilyen egyszerű, sajnos. Felnőtt korban tehát azt lehet tenni, hogy, ami gyerekkorban elmaradt, elkezdem csinálni kőkeményen. Mit tapasztaltam, milyen jelentést adok neki, megfelel-e egy pozitív Istenképnek? Ezt a folyamatot az tudja segíteni, találd meg a csúcsélményedet. 3 évvel ezelőtti előadások. A csúcsélmény az, amikor ilyen kegyelemszerűen átélem azt, hogy minden oké. Ennél jobban nem tudom ezt megfogalmazni. A csúcsélményből kiindulva megtudhatod, hogy milyen lehet akkor Isten. Amilyen a csúcsélményből nézve az Isten, olyan Ő. Tehát a csúcsélményben megtapasztalt Istenképpel kell összekötni az értelemadást és a tapasztalást, és ezt kell csinálni egy-két évig. Nekem ne jöjjetek, hogy nincs Istentapasztalatom. Dolgoztál 2 évet vele, vagy nem? Mindennap. A második év végére olyan szépeket fogsz mondani, hogy megyek hozzád tanulni. Így működik. Az a nehézség, hogy közben pedig az Istennel kapcsolatos meggyőződéseink tabu világába tartoznak. Hogy templomba járó felnőttek befogják a szájukat, amikor a gyerekek kérdezik őket, a gyerekek ösztönösen szeretnék ezt a hármat összekötni, a szülők meg ilyen humanista hülyeségeket tudnak mondani erre, ahelyett, hogy összekötnék a jelentést az Istenképpel. Hogyha ezeket megértenénk, akkor az én munkám 90%-a felesleges lenne, sokkal több szabadidőm lenne. Azt hiszem ezért hajtok. Tehát nagyon sokat tehetsz azért, hogy legyen Istentapasztalatod, az Istenen nem múlik, rajtad múlik. Tapasztalat, jelentés, pozitív Istenkép. Pozitív Istenkép a csúcstapasztalatból levezethető. 
4. Én egy negatív-pozitív fölfedező vagyok. Tehát én nem vagyok oké, te oké vagy, és fölfedező. Meg szeretnék változni, de mélyen gyökerezik a személyiségemben ez. Ha sikerülne megváltozni, úgy érzem, már nem is én lennék. Nem lehet, hogy Isten direkt ilyennek teremtett? Nem. Természetesen minden ember számára alapvetően fontos az én állandóság, hogy a személyiségnek legyen egy állandósága, mert a nélkül a pszichiátrián fekszünk. Tehát, naná, hogy amikor rájön valaki, hogy ilyen mintában vagyok, és közben pedig a tanulási folyamatban ez az erősségem, az a gyöngeségem, hogy akkor ez összekötődött az én-tudatommal, azzal a képpel, amit magamról alkottam. Hát, naná, hogy összekötődött. Eddig így éltem, így szemléltem mindent. Tehát ha ezt most egyszerűen ki kéne dobni, az a döbbenetesen fenyegető, ilyet senki sem tud csinálni a maga erejéből, hanem hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Kis lépésenként. Természetesen csak ezt lehet tenni, kivéve, hogyha valami kegyelemszerű személyiségbeli változás nem történik, de az viszont nem rajtunk múlik. Ezt kis lépésekben lehet, sehogy máshogy nem. Tehát mikor te azt mondod, hogy de már egészen megszoktam, hogy ennek tartom magam, akkor azt jelenti, hogy normális vagy. Van egy én állandóságod, nagyszerű, örülj neki, csak most ezt le kell cserélni, mert egy elég hülye énkép ez. Miért, Hamupipőkeként jó élni? Én szerintem nem. Lehet egy életen keresztül Hamupipőke énképpel él, akkor végül azt mondja: meg van az én állandóságképem, megcsináltam. Tehát megértem, tök nehéz, de lehet belőle gyógyulni. Mindig szabadon döntünk arról, hogy mivel azonosítjuk magunkat. Mindig. Mondom a legegyszerűbb példát. Házas vagy, és szerelmes leszel egy nagyszerű pasiba. Szerelemre gyúlsz, és azt érzed, hogy dehogy a férjem az igazi, ez. A férjem felé alig érzek valamit, de ez a pasi…Szinte minden abba az irányba mutat, hogy ez az új, ez igen. Errefelé mutat az én. Akkor is szabadon dönthetsz, hogy te mivel azonosítod magad. Egy kétéves endorfin felhővel, vagy egy 10 évvel ezelőtti döntéssel. Miért több az egyik a másiknál? Miért kéne azt gondolni, azért mert most ezt érzem, ezt kellene csinálnom. Miért, ezt ki mondja? De a világ ezzel tele van, hogy a legnagyobb piszokság az, ami a homoszexualitás terén történik. Az a legnagyobb merénylet a ma embere ellen ezen a téren. Mert valaki bemegy a pszichiáterhez és az mondja: „Ó, hát én nekem homoszexuális vágyaim vannak, homoerotikus fantáziáimat ismertem föl, és ha visszamegyek 6 éves koromba, akkor jött az első. És ma az a trend, hogy olyan szemlélet van, hogy: „Ja, ha most fölismerted, éld meg. Akkor nyilván az vagy te.” Micsoda marhaság ez. Szabadon dönthetek attól, hogy valamilyen vágyam van, én majd még szabadon eldöntöm, hogy azzá válok e, és az alapján élek e vagy nem. Ez ma egy olyan trend, és hihetetlen sok ember rajta vesz. Tudjátok ma mi történik? Az, hogy olyan erős ez a lobbi, hogy kivették a pszichiátriai könyvből, amiben ott vannak a pszichiátriai betegségek a tünetekkel leírva, a homoszexualitást. Ezért az Egyesült Államokban terápián átesett, és ilyen értelemben meggyógyult, volt homoszexuális életet folytató felnőttek transzparensekkel tiltakoznak, hogy hagy lehessen terápiára járni. Ugyanis ha homoszexuális életvitel pontosan egyenlő a heteroszexuálissal, akkor nem betegség, akkor nem mehet terápiára, nem kérhet segítséget. Ma itt tartunk, és az, hogy itt tartunk, ennek egy olyan szemléletmód a következménye, hogy azért mert van neked egy ilyen késztetésed, akkor te az vagy. Nem akartál már embert megfojtani? Ezt én nem is értem. A homoszexualitással kapcsolatosan ezt sulykolják, ha ezzel jöttél, akkor én segítek neked. Ezt fogadd el, fogadd el, hogy te az vagy. Ezt ki mondja? Németországban van egy intézet, amely ezzel foglalkozik, Németországban az egyetlen ilyen intézet, a világon is nagyon kevés ilyen van, ahol kifejezetten homoszexuális életvitelt folytató, vagy azzal küszködő embereknek a segítésére szakosodott. Tehát én döntöm el, hogy kivel, mivel azonosítom magam. Semmivel sem kevésbé hiteles az, ha én azt mondom, hogy én ennek az érzésnek, ennek a vágynak, ennek a késztetésnek nem adom át magam, és most szenvedek. Ez mitől hiteltelenebb annál, mint amikor átadom magam egy késztetésnek? Én nem értem, hogy miért kellene ezt hiteltelenebbnek tartani, és miért hitelesebb az, hogy valaki ösztönösen él? Az mitől hitelesebb? Az ösztönösebb. Amit egész évben fölépítettem, most lerombolom. Ha most pozitívan szemlélem magam, azért van bennem ennyi indulat, mert ennyi fájdalommal találkozom. Mert ezek nem az én fájdalmaim, de hát annyi együttérzés volt már bennem sokakkal kapcsolatosan, hogy már ordítani tudnék néha. Boldogok a békességkedvelők. 
5. Mit csinál Isten mindennapjaiban? Rosszat kérdeztél, ezt a titkárnőjétől kell megkérdezni. Ez a kérdés rossz felé ment. Had kérdezzek vissza. Miért, csinál valamit? Azt honnan gondolod, hogy csinál valamit? Arisztotelész azt mondja: Isten a mozdulatlan mozgató. Ha csinálna valamit, akkor változna, ha változnak, akkor azt kellene feltételeznünk, hogy A pontból B pontba jut, ami azonban azt feltételezi, hogy valami tökéletlenebbül tökéletesebbre jut. Az Isten azonban tökéletes, ezért mozdulatlan. Állandó. A másik oldal, amit Moreno mond: Isten maga a színtiszta kreativitás. Isten maga a színtiszta cselekvés, a totális folyamatos megvalósulás, és a kettő egyszerre igaz. És egyik sem. Mert annál sokkal több. Aztán Isten mit csinál mindennapjaiban? Vannak mindennapjai? Isten örökkévaló. Múlt, jelen, jövő egy. Nincsenek mindennapjai. Egy napja van, csak hosszú ideig tart. 
6. Szentmise állandó részeiben, szövegeiben nem tudom meglelni az értelmet. Mi lehet az? Lehet, hogy így kell elfogadnom? Lehet. Az is lehet, meg az is lehet, hogy nem maradnunk meg itt. Ezt én úgy szoktam mondani a liturgiában hozott anyaggal dolgozunk. A liturgia tűzhelyén hozott pecsenyét lehet megsütni. Ez azt jelenti, hogy a liturgiának, a rítusnak akkor van jelentése, értelme, ereje, ha én is odahozom magam, és nem csak Istentől várom, hogy ő hozza oda magát. Ez azt jelenti, hogy a rítus akkor fejti ki a hatását, ha én is beleteszem magam, apait-anyait odateszek. Ha az Isten fiának az életútja és az én életutam találkozik a rítus közben, akkor velem történik ott valami. Itt aztán nagyon sok irányba elmehetünk, hogy mit lehet csinálni. Például föltárhatjuk a szentmise állandó részeinek, szövegeinek a mély tartalmát abból a szempontból, hogy mi az én viszonyom ezekhez a tartalmakhoz. Mit gondolok arról, hogy Isten báránya, hogy nem vagyok Uram méltó, hogy hajlékomba jöjj. Mondatról, mondatra, szóról, szóra meg kellene állapítanom a szöveghez a viszonyomat. De nem a racionális, teoretikus viszonyomat, hanem a személyes, érzelmi, életútbéli viszonyomat. Azután a szimbólumokat, az ott használt anyagokat és tárgyakat is a személyes tapasztalat szűrőjén át kellene ereszteni. Mit jelent nekem az, hogy tűz, hogy víz? Mit jelent nekem egy kiterjesztett kard, mit jelent nekem egy csók, mit jelent nekem egy térdelés, egy meghajlás? Nem Istenen múlik. Tehát az, hogy liturgia, vagy a rítus személyes legyen, ez hihetetlen módon az én lehetőségeim között van. Ez az egyik, a másik. A hitnek vannak fejlődési lépései. A felnőtt hit, az az úgynevezett racionális és individuális hit. Ilyenkor az ember ösztönösen is eltávolodik az irracionálistól, a misztikumtól és akkor nagyon pragmatikusak leszünk és nagyon cselekvők, és az érdekel bennünket, ami az eszünknek szól. A szentmise legfontosabb része a szentbeszéd, az összes többi ilyen kolonc. Ez a hit fejlődésének egy kihagyhatatlan lépése. Ha valaki ebben a fejlődési fázisban van, akkor csak legyen még egy ideig, és majd akkor ezt ki lehet nőni. Akkor szinte nincs mit tenni, csak csinálni, ahogy ez megy. A másik. Most nézzük meg így, hogy mifelőlünk. Minden szimbólum, minden rítus, minden liturgia kiüresedhet. Valóban, minden szimbólum kiüresedhet, semmitmondó lehet és unalmas, ezért valójában az lenne a dolgunk, hogy állandóan a hétköznapi életünkkel össze tudjuk kötni a liturgiának az elemeit. Ezért ha azok teljesen kiürültek, nagyon bátran ki kellene dobni egyet-kettőt belőle, és betenni egy-két újat. Bátran. Erre azonban nem biztos, hogy a szentmise a legjobb fórum. Nagyon sok áhitatot, imádságot lehet olyan gazdagsággal, színességgel tartani, hogy akkor lesz egy csomó jó élményünk, hogy mit jelent a rítus. Hát olyan jó dolgokat csináltunk már életünkben, hogy ha most elkezdeném mondani, sosem lenne vége. Tehát a rítusokat és jelképeket gondozni kell. A papnak is, az egyház vezetőinek is, de az egyes embernek is, különben valóban nem lesz jelentése és üres lesz. Ha pedig üres lesz, akkor neurotizál. Egy ismétlési kényszerre vezet rá. 
7. Hogyan segítsek, hogy valaki jobban kötődjön Istenhez? Az első kérdésem az, hogy ő mit szeretne? Hogy ezt ő szeretné-e vagy nem. Mert ha nem szeretné, akkor ne segíts neki. Ha szeretné, én megnézném, hogy milyen az Istenképe, mert majdnem biztos – vagyis 100% - hogy torz Istenképe van. Mert ha eddig nem puszi pajtás valaki egy jó Istenképpel, akkor ez azt jelenti, hogy torz Istenképe van. Egy jó Istenképhez mindenki szívesen kötődik. Ha valaki bebizonyítaná neked, hogy ő az igazi, már lehet is házasságot kötni. Tehát az igaz Istenhez mindenki tök szívesen kötődik, de a bajunk vele az, hogy nem az igazi Istent látjuk. Ezért tehát ha nem kötődtél hozzá, feltehetően azért, mert normális vagy. Ugye? És egy hülye Istenképhez nem volt kedved kötődni. Nagyon okos vagy, jól csináltad, tarts ki. Tehát azt lehetne tenni, hogy megnézni, hogy hol van annak az Istenképnek sok-sok torzulása, amihez józan hitérzékkel nincs kedved dörgölőzni, és az Istenkép fejlesztése után lehet egy jó Istenképpel…Ezért nagyon-nagyon veszedelmes az embereket kiszolgáltatni a saját Istenképüknek, és azt mondani nekik, mint a szocializmus alatt, hogy „húzzatok bele, nyomassátok a kommunista szombatot!” És nőtt a hiány. Sikerült a veszteségre még két lapáttal rátenni. Ez kb. így működik. Egy veszteségesen működő vállalkozásban az emberek többet dolgoznak, még több lesz a veszteség. Én tehát ezt nem erőltetném egy kicsit sem. Itt az a nehéz, hogy van egy ilyen naivitásunk, hogy én bennem van egy Istenkép, és én téged az én Istenképemhez akarlak rángatni. Vedd már észre, hogy Isten szeret téged, higgyél már benne. De őbenne nem az van. A segítség az, az, hogy őt közelebb visszük a benne meglévő pozitív Istenképhez, ami lehet, hogy nagyon fejlesztésre szorul. Ennek az a következménye, hogy nagyon gyakran azt vesszük észre, és ez nagyon nehézzé teszi a gyakorlatot, hogy egy bizonyos helyzetben Isten nekem mond valamit, én ezt szívesen elmondanám neked, de nem mondom el, mert az Isten nekem mondta erre a helyzetre, és ugyanerre a helyzetre neked, a te Istened mást mond. Egyik sem jobb a másiknál csak személyre szabott. Ezért szinte tökéletesen értelmetlen szentírással közlekedni az utcán. Nem kell az. Azért mert egyszer volt neked egy szép élményed, és pont azt olvastad egy nehéz helyzetben, hogy „enyém vagy, ma szültelek téged.” Ez a te élményed a te Istenedről. A gyakorlatban nagyon nehéz megcsinálni, mert egyébként is tele vagyunk egy csomó jó tanáccsal, amit mi magunk sem tudunk megtenni. De másoknak nagyon-nagyon szoktuk mondani. Ennél egy fokkal jobb vagy rosszabb az, amikor nekem valami, valamikor bejött és azt mondom, hogy ezt kell csinálnod. Hol vagy akkor te? Akkor az egész történet rólam szólt. 
8. Nem hívő gyakran jobb és szorgalmasabb, mint egy templomjáró. Igen. Itt van egy nagyon komoly előfeltevés. Ezt sejtem, ez pedig az, hogy az ember azért jár templomba, hogy jobb és szorgalmasabb ember legyen. De szerintem nem. Az ember a templomba az Istenkapcsolatát közösségi módon ápolni megy. Ennek lehet következménye, hogy jobb és szorgalmasabb vagyok, de sokszor az Isten azt mondja, hogy: „Idefigyelj Feri, ne legyél már ennyire jó.” A szorgalomról meg kifejezetten le szokott beszélni. Miért gondoljuk azt, hogy az Isten azt akarja, hogy mindenki jobb és szorgalmasabb legyen? Mert egy munkamániás miért legyen még szorgalmasabb? Egy kényszeres segítő miért legyen még jobb? Túl jó, túl szorgalmas. Vegyen vissza. Azt hiszem kulturális félreértés az, hogy a templomba azért megyünk, hogy morálisan jobb emberré legyünk. Ez egy alapvető, totális félreértése a spiritualitásnak. Az, hogy az ember jobb emberré lesz, ez a spiritualitásnak jó esetben következménye. Miért kéne, hogy a templomba járók mindenáron jobb emberek legyenek, mint az átlag populációnak a legjobbjai? Mert itt is szoktunk csalni. A templomjárók átlagát, a náluknál néhány jobb emberrel szoktuk összehasonlítani, és azt mondjuk, hogy sokkal jobbak. Hát néhányan. A templomba az ember nem azért megy, hogy jó kisfiú legyen. Egyszerűen nem azért megyünk, ez csak annak gyümölcse. Ha valaki azért megy az a felettes én Istenbe vetett hitről árulkodik. A felettes énem mondja azt, hogy ha jó kisfiú vagy, akkor szeretlek. Ha meg rossz vagy, akkor majd kapsz. Ez, hogy legyél Pistike szorgalmasabb, ez egy ilyen felettes én üzenet.
9. Mit jelent, hogy lelki szegény? Ha az idei anyagunkat nézzük, akkor azt, hogy szegény annyira szegény, hogy nem nagyon tud mitől függni. Tehát egy áldott helyzetben van. Ezért aztán boldog. Mert szeretne függeni az úszómedencés háztól, de semmi esélye, így aztán boldog. Minél szegényebb valaki, annál kevesebb függésre adhatja a kis buksiját. De ez csak az egyik válaszom. A másik, hogy a lelki szegény – ez most az én gondolatom erről az – hogy felismeri a szegénységét, ami arra utal, hogy az Istennel együtt tud csak boldog lenni. Tehát, hogy önmagamban nem bírok boldog lenni, Uram valami miatt kellesz hozzá te is, úgy hosszú távon biztos. Ha pedig beismerem a rászorultságomat valakire, ez egyfajta szegénységnek az elismerése. Szegény vagyok abban az értelemben, hogy rád szorulok. De ez a rászorultság nagyon boldoggá tud tenni, mert ha ezt nem ismerném be, nem lenne közünk egymáshoz. 
10. Komoly betegség befolyásolhatja-e jelentősen a személyiség fejlődését? Természetesen igen, minél kisebb korban történik, annál tutibb, hogy befolyásolja. Minél idősebb korban történik, annál inkább nem tudjuk, hogy befolyásolja-e, de nagyon is befolyásolhatja, természetesen. Volt egy pap, úgy összecsapta a temetéseket, mint annak a rendje, mert hetente csinált 8-at, már a könyökén jött ki, még nem olyan beteg lett, hogy majdnem elpatkolt. Utána szépen temetett. 
11. A betegséget felfoghatjuk-e jelnek? Fel, de nem muszáj annak fölfogni. Ez megint egy lélektani működésmódra világít rá, amikor valaki beteg, főleg ha nagyon beteg, általában kiszolgáltatott, általában talajvesztett sok szempontból, és mondható rá az, hogy tehetetlen. Mi történik akkor, amikor egy ilyen lelkiállapotban vagyunk? Keressük a kapaszkodót. A kapaszkodó azonban annyira szükséges, hogy átkapcsolunk, amikor valaki nagyon tehetetlen és nagyon kiszolgáltatott és nagyon fenyegetve van, átkapcsolunk irracionális működésmódra. Vagyis bármibe belekapaszkodunk, ami csak egy picit is úgy tűnik számunkra, hogy bele lehet kapaszkodni. Ezért lehetséges az, hogy egy beteg ember a legapróbb dolgokban is jeleket vél felfedezni. Mert átkapcsolt irracionális működésmódra. Ez egyszerűen a psziché egyensúlykereső működése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy adott esetben ne tenné jól, ha teljesen profán hétköznapi eseményekben jeleket vél látni, mert hiszen azon keresztül erőforrásokhoz juthat. Semmivel sem nagyobb önáltatás valamit jelnek tartani, és az alapján megerősödni, mint valamit nem tartani jelnek és bizalmatlannak lenni. Mitől lenne jobb vagy hitelesebb? Egyébként is így működünk. Ezt úgy szoktuk csinálni, hogy marha nagy bajba vagyok, felütöm a szentírást, kinyitom és bökök. Ez egy ilyen sajátos megoldása ennek. Már átkapcsoltam irracionális működésmódra, böktem, tök mindegy mi van ott. Általában azonban a jel értelmezése az alap pozíciónk és a kötődési mintánk alapján szokott történni. Tehát aki elkerülő módon kötődik, egyszer csak Isten fenyegetését veszi észre, aki meg biztosan, annak meg jó jelei lesznek. De lehet jelnek tekinteni, csak mindig vizsgáljuk meg, hogy jó jel e vagy rossz. 
12. Ha csak válsághelyzetekben fordulunk Istenhez, lehetünk-e érdemesek a segítségére? Nem érdem kérdése. Sosem volt érdem kérdése és ez után sem lesz. Lehetsz nagyon rossz, akkor is segít. A kérdésből valami olyasmi jön számomra, hogy aki azt kérdezi, hogy ha rossz kisfiú vagy rossz kislány vagyok, akkor nem leszek érdemes Isten segítségére. Ez egy nagyon sajátos alappozíció. Az egyik oldal mindenképp negatív, de lehet, hogy mind a kettő. A kérdés mögött azt véltem kihallani, Isten fogsz nekem segíteni, mert most bajban vagyok. Fog. 
13. Van jó egy gazemberben is, vagy nincs? Van. Itt azonban én nem a posztmodern, euro-atlanti emberképre hagyatkozom. Van nekem nagyon jó, kicsit régebbi, jól bevált. Ez alatt azt értem, hogy nem azt gondolom, hogy az ember akkor jó, hogyha jól viselkedik, vagy hogyha értékeket hoz létre, tehát van teljesítménye. Tehát az, hogy az ember jó, az ontológiailag, egzisztenciálisan meghatározott. Vagyis, hogy az ember teremtmény, ezért jó. Amikor nem ez alapján él, akkor meghasonlik, és ezt lehet rajta látni. Az ő tragédiája nem az, hogy kiderült, hogy rossz és most ezt megvalósítja, hanem, hogy azzal szemben él, ami ő volna valójában, és ebbe szép lassan belepusztul meg persze mások is. Ezért én ragaszkodom ahhoz az emberképhez, hogy minden ember jó. Nem a teljesítményei okán, vagy nem a magatartása okán, hanem azért mert van, a létezése okán. Egy létező nem tud ilyen értelemben rossz lenni. Egy létező ember nem tud rossz lenni. De tud nagyon sok bűnt elkövetni.
14. Ellenem elkövetett vétket meg tudom bocsájtani, de más ellen elkövetett bűnt nem. Mi van ezzel? Erről 2 évvel ezelőtt beszéltünk. A következő a hipotézisem. Az, hogy ha te meg tudod bocsájtani, hogy ha veled szemétkednek, de ha az anyukámmal, ha a gyerekemmel, ha a feleségemmel, ha a hazámmal… Akkor azt sejtem, hogy a te önmagadról alkotott képbe nem fér bele az, hogy nem bocsájtasz meg. Ezért tehát, azt az indulatodat, hogy dögöljön meg a tehenével együtt, és bocsásson meg neki a búbánat, ezt egyszerűen átviszed egy másik személyre, és ott éled meg. Ezt gondolom róla, és azt, hogy aki ezt most kérdezte és hallotta, nem hisz nekem. 
15. Miért nem imádkozunk úgy is, hogy leborulunk a földre? Miért hiányzik ez a mostani keresztény kultúránkból? Nem hiányzik a keresztény kultúránkból, bár az európai kultúrából hiányzik. Nagypénteken borulunk le, meg papszenteléskor borulunk le, mind a kettőt a pap csinálja. Emlékeztek talán x évvel ezelőtt kérdeztem, hogy el tudtok-e képzelni egy papszentelést félmeztelen nők tánca közepette. Jobb, ha el tudjátok képzelni, mert, hogy most is van. Tehát nyugodtan le lehet térdelni, le lehet borulni, én mindenkinek ezt nagyon ajánlom. Én magam is gyakran teszem. Hindu testvéreimnek köszönhetem, rávezettek engem, hogy ez milyen tök jó dolog. Mikor az ember elterül, leborul, homloka a földre. Muzulmánok is tudnak valamit. Azt gondolom, ennek az, az oka egyébként, hogy a kereszténységünkben túl sok a kultúra és kevesebb a természet. A kultúra felé el vagyunk billenve, emiatt vagyunk elég beteges állatok. Nagyon kisarkítottam, az ember sosem állat, de a bennünk élő természet nagyon kéri a jussát. Vagyis le kéne borulni. 
16. Mekkora bűn az, ha valaki évente 4-szer gyón, de rendszeresen áldozik? Se a gyónás, se az áldozás nem bűn. Azt hiszem, ebben vagyok a legbiztosabb a mai este. Mondhatom úgy is, az ember áldozhat, ha csak a jog el nem tiltja. Áldozzál nyugodtan, akkor ne áldozzál, ha gazemberkedtél nagyon. Az megint csak egy sajátos fejlődésnek a következménye, hogy az oltári szentségnek, bizonyos értékekkel szemben túlzott tisztelete alakult ki az egyházban. Ennek az lett a következménye, hogy félve és remegve voltunk akkor, hogy csak nehogy szentségtörést kövessünk el, és ne tökéletes állapotban találkozzunk Jézussal az oltári szentségben. Ez egy szempontnak a túlhajtása. Annak a túlhajtása, hogy ki Isten, és annak a nem tudomásulvétele, hogy ki vagyok én. Ezt sikerült annyira túlhajtani, hogy a középkori szerzetességben Avilai Nagy Szent Teréz évente egyszer áldozott. Ezek abszurdumok. Egy igazságnak a túlhajtása. Minden hamisság egy megkergült igazság. Itt is ezzel állunk szemben. Ezért tehát az, hogy egy gyónás, egy áldozás, katasztrófa. Szerintem tudok egy hétig úgy élni, hogy egész normális vagyok, de még kettőig is. Szerintem te is. 
17. Miért nem tudunk megszabadulni a versenyszellemtől a vallások vonatkozásában? Többek között azért, mert védjük magunkat. Mert a hit és a meggyőződés a személyiség legmélyebb rétegében van, ami alapján élünk. Mindenki a meggyőződése szerint él, legfeljebb nem tudja, hogy mi a meggyőződése. Mi alapján élünk? Azt gondoljuk, hogy ezt így kell. Vagyis, hogy ha nekem az a meggyőződésem, hogy az Istenemet úgy hívják, hogy Jahre, akkor ne hívják úgy hogy Allah. Az ember a meggyőződése szerint él, és arra ráteszi az életét, és legszívesebben a meggyőződésünkhöz sosem nyúlnánk hozzá. Ezért aztán hihetetlen macerás az, hogy mások meg ugyanolyan normálisak, és azt mondják, hogy Allah vagy azt mondják, hogy Visnu. Ez roppant fenyegető ránk nézve. A versenyszellem azt gondolom, hogy a félelemből adódik. A félelemből és a kihívásból adódó bizonytalanságból. Pedig azt, hogy most a világvallások összeérnek, ezt hihetetlenül előnyünkre lehetne fordítani és nagyon sokat tudnánk gazdagodni egymásból, miközben megtarthatnánk a sajátosságainkat. Merjünk különbözni. 
18. Mi a helyzet a meditációval? Egyszer negatív értelemben említetted. A meditáció tök jó dolog. Az a kérdés azonban, hogy milyen célból csináljuk. Olyan értelemben beszéltem negatív összefüggésben róla, hogy egy hedonista spiritualitás részévé vált. Meditálok azért, hogy én jobban érezzem magam. Én nem látom valami túl nagy számnak ezt. A keresztény megfelelője a meditációnak a szemlélődő imádság. Márpedig az imádságnak nincs célja. A szemlélődő imádságnak meg aztán 25-szörösen nincs. A szemlélődő imádság célja találkozás Istennel és a vele való együttlét. Ha te a feleségeddel, férjeddel, gyerekeddel való együttlétnek mindig adsz valami célt. Nem tudjátok csak úgy szeretni egymást? Az nagyon nagy baj, hogy ha az imától az ember mindig vár valamit. Az nagyon nagy baj. Mivé tesszük akkor Istent? A szerelmes rácsodálkozik arra, hogy egyszer csak nézi azt a másikat, és tök jó, nem vár semmit, csak nézi. Kiülsz a Duna-partra és bámulod a Dunát. Vársz tőle valamit? Elmész kirándulni, ott a tenger, megy a hullám. Valami nagyon-nagyon fontos dolgot csinálsz éppen. Hát az Istenbe nem tudunk belemerülni úgy, mint a tenger zúgásába? 
19. Hogy vehetem észre, hogy ismerősöm öngyilkosságot tervez? Ez nagyon komoly kérdés. „Cry for help.” Keresd ezt. Minden öngyilkosságot tervező ember nagyon finoman a maga szimbolikus nyelvén kifejezi az ebbéli szándékát. Minden szavam fontos volt. Szimbolikus, sajátos nyelven, de kifejezi a szándékát, és nem feltétlenül kér direkt módon segítséget. Csak föltesz egy költőinek látszó kérdést. Milyen lehet odaát? Lehet, hogy felhív éjszaka és csak úgy beszél neked. Nem tudom. Most nincs időnk erről hosszabban beszélni. Ha valaki depressziós, akkor tudhatjuk, hogy őneki mindenképpen lesznek öngyilkossági fantáziái. Mert a komoly depresszióval ez együtt jár, az egyik ismérve. Ezért tehát egy komolyan depressziós embernél mindig résen vagyok, mert tudható, hogy neki ilyen fantáziája van. 
20. Depresszióból kivezető első lépés mi? Az, hogy belátja, hogy saját erejéből innen ki nem jön. Akaraterő kevés, összeszedem magam kevés. Pszichiáterhez kell menni. Nincs mese. Egy komoly depresszióból te sose jössz ki egyedül. Egyszerűen azért, mert olyan fiziológiai, biokémiai változások történtek, hogy ehetsz akármennyi vitamint, meg akármennyi Balaton szeletet…
21. Melyek a lelki elmélyülést elősegítő módszerek? Két alapvető módszer mindenképpen van. Relaxáció, koncentráció. Igazából elmélkedő, szemlélődő imádságot nem képes végezni az, aki nem tud ellazulni és koncentrálni. A kettőt együtt pedig úgy hívják, hogy ellazult koncentráció. Ténylegesen a feszült koncentrációval szemben, ami a sportolókat jellemzi. E kettő nélkül nincs elmélyült imaélet. 
22. Ugyanaz a személy egyszerre szemét élősködő, másokat kihasználó, ugyanakkor élelmes és leleményes. Hogy is van ez? Így. Árukapcsolás van, egy tőről fakad. 
23. Egy titok, amely nem kettőnkről szól, közénk állhat-e a házastársammal? Igen. 
24. Honnét tudjam meg, hogy a gyerekem milyen kötődésű? Ez nagyon egyszerű. Nézd meg, hogy mit gondol magáról, meg mit gondol rólad. Ha azt mondja, hogy én is oké vagyok, te is oké vagy anyuci, apuci. Akkor biztosan kötődő. Ha azt mondja: Anya te olyan jó fej vagy, én meg egy hülye vagyok, akkor Hamupipőke. A többit nem ragozom.
25. Állami gondozásból örökbefogadott gyermekemet fogom e tudni kompenzálni élete első 3 évéért? Sok mindent lehet érte tenni, de nem hiszem, hogy kompenzálni kellene, főleg neked. Ne vegyél magadra túl nagy felelősséget, mert nem a tied. Az első 3 életévért nem te vagy a felelős, hanem valaki más volt, te a 3.-tól kezdve vagy felelős. Ne vegyél magadra többet légy szíves, mert nem jön ki belőle jó. 
26. Miért rúgtak ki a papneveldéből? Erre is tudnék gyorsan válaszolni, de oda volt írva, hogy részletesen. Nem jutott rá idő. Ezzel a hiányérzettel fogok elmenni. 
Lejegyezte: Somogyi Erzsi és Tóth Erika